Ma tovább boncolgatjuk a nyelv és határátkelés kérdéskörét (a sorozatot Max kezdte a minap, posztját itt olvashatjátok el), ezúttal Tilmir svájci tapasztalatait olvashatjátok. Ami nekem külön tetszett, hogy sok saját példát hozott, folytassuk tehát innen a beszélgetést!
„Max tudományos alapon már leírta, elmagyarázta az anyanyelv használatát, örökítését idegen nyelvi környezetben, így a felvezetést mellőzöm. A Határátkelő által feltett kérdésre én abszolút gyakorlati alapon megközelítve, és példák bemutatásával írom le a tapasztalatom, a véleményem.
A véleményem: korábban már írtam a saját blogomon erről a témáról, ki is verte a biztosítékot. Úgy gondolom, hogy szülői felelőtlenség vagy lustaság (?) elvenni saját gyerekünktől azt a lehetőséget, hogy megtanuljon valamit. A tudás lehetőségétől megfosztani valakit vétek. Sokszor mosolygok, hogy a szülők milyen ideológiát gyártanak mentegetőzésül.
Gondoljunk csak bele: sok esetben sok pénzt fizetünk azért, hogy a lurkó egy-egy különórán elsajátítson valamilyen képességet (sportot, zenét és a többi). Ebben az esetben viszont ingyen tanulhat a gyerek. Nem?
Nem, nem hazafias gondolatok miatt vélem úgy, hogy ez fontos, csak az egyén miatt. Nem tudhatjuk, mit hoz az élet, mi lesz a helyzet 20 vagy 30 év múlva.
Gyerekek és unokatestvérek
Jöjjenek a példák, amivel alá tudom támasztani, hogy ez fontos: családomban is többen emigráltak 30-40 éve, az egyikük még fiatalember volt, amikor Németországba ment, majd ott alapított családot. A felesége német, két gyermek született.
Ő úgy gondolta, hogy nem fontos, hogy a gyerekek tudjanak magyarul, ezért egy szó nem sok, de annyit sem tudtak. Aztán amikor felszabadult a határ, ő is egyre többet utazott haza, ingatlant vásárolt, minden szabadidejét Magyarországon töltötte.
Kellemetlen volt, amikor hazalátogatva, a gyerekek egyetlen szót sem tudtak váltani a saját unokatestvéreikkel, rokonaikkal. Az egyikük egy nagy múlttal rendelkező gyárban dolgozott és lehetősége lett volna (előléptetéssel) a magyar leányvállalatnál munkát kapni. Ha beszélt volna magyarul... Mivel nem, így gyakorlatilag elesett egy előrelépési lehetőségtől.
Amikor jön egy magyar lány
Második példa: szintén a családomban történt. Itt már egy komplett családról beszélünk, aki elhagyta az országot még a '70-es években. A kisebbik gyerek még beszélni sem tudott, amikor disszidáltak.
Annak ellenére, hogy a kezdetben csak magyarul beszéltek otthon, a későbbiekben az idegen nyelv vált elsődlegessé. Mivel neki ez volt az egyszerűbb, otthon is inkább ezt használta. Felnőtt korára rosszul, akcentussal beszélt csak magyarul.
Az élet úgy hozta, hogy megismert egy magyar lányt, akit feleségül vett. A lány jól beszélt németül, így kettejük között nem volt probléma, ám amikor megszületett a gyerekük, a lány ragaszkodott hozzá, hogy a kicsit magyarul tanítsák, ezért ő csak és kizárólag magyarul beszélt vele.
Mivel visszament dolgozni, úgy döntött, hogy itthonról visznek ki egy nevelőnőt, aki foglalkozik a gyerekkel. Az apja németül beszél vele, így mindkét nyelven tökéletesen beszél. Egyelőre még nem jár iskolába és a nevelőnő magyarul foglalkozik vele, az az erősebb. Én csak mosolyogtam magamban, amikor hallottam apukát is magyarul. Egész jól halad.
Utolsó példa: amikor új helyre költöztünk, kiderült, hogy egy magyar család lakik mellettünk. A gyerekek már felnőttek, de itt születtek. Apuka jól beszéli a németet, de iszonyatos akcentussal, a gyerekek - mivel itt jártak iskolába -, tökéletesen.
A nagyobbik egy nagyon kicsi akcentussal, de szépen, választékosan beszél magyarul, a kicsit még nem hallottam. Ő ragaszkodik a némethez. Apa magyarul beszél velük, a nagyobbik magyarul válaszol, a kicsi inkább németül. A gyerekek egymás között németül beszélnek. :)
Hogy van nálunk?
Nos, magyar család lévén, csak magyarul beszélünk itthon. Mi úgy jöttünk el, hogy senki egy szót sem beszélt németül. Abszolút a nulláról indultunk. Sőt. Eredetileg mindenki angolt tanult (én és a párom még oroszt), így ez plusz nehezítő körülmény volt.
Most, ennyi idősen kell belátni, mekkora blődség volt, hogy nem érezte úgy az ember diákként, hogy milyen nagy szükség lesz az idegen nyelvek ismeretére. Nem mentegetőzésként, de nem is nagyon preferálták. Emlékszem, nyomtuk az oroszt, én még érettségiztem is belőle. Persze, az osztály 99 %-a letojta. Az angol meg? Szegény tanár is csak könyvből tanulta. Rég volt, más világ volt...
Opsz, kicsit elkalandoztam.
A kisebb gyerek beszéli a legjobban a németet, ő valahol C1 szinten lehet már. Mellette tanulja a svájci németet és az angolt is. A nagyobbik később érkezett, és mivel már nem volt iskoláskorú, csak a privát életben tanulja a nyelvet. Ő otthon angolt tanult, amit nagyon jól beszél.
Az elején még inkább ezen a nyelven intézte az ügyeit, ma már nem erőlteti, inkább németül beszél. Úgy gondolom, hogy ő is elért a közép szintre. Igaz, neki nagyon jó érzéke van a nyelvtanuláshoz.
Mi öregek? Küzdünk. :) Lassan, de biztosan haladunk előre. Mivel Goethét nem akarok eredetiben olvasni, így nem célom, hogy felsőfokon tudjak beszélni. Mielőtt valaki beleköt, a távolabbi céljaink sem igénylik ezt. :)
Ismeretlen magyar szavak
Az nagyon érdekes tapasztalás, hogy vannak olyan magyar szavak, amiket még a lányom sem ismert. Jellemzően szakmai nyelvről van szó. Az iskolában sok olyan új szót tanul németül, amit még magyarul sem hallott, ismert.
Ilyenkor mindig megkérem, hogy írja körül, miről van szó, és megtaláljuk a helyes magyar megfelelőjét. Hisz fontos, hogy mindkét nyelven tudja az adott szót, kifejezést. Mivel egész nap németül beszél, sok esetben „nem kapcsol", és a beszélgetés hevében inkább németül mond szavakat. Ilyenkor rendszerint sárga lapos figyelmeztetést kap, és megkérjük, hogy lassítson, otthon csak magyarul beszéljen.
Családi körben sokat beszélgettünk már a nyelv továbbörökítéséről is. Nem kellett nagyon győzködni őket, hogy majd amikor lesz gyerekük, tanítsák meg a magyar nyelvre, akkor is, ha a párjuk nem magyar ajkú lesz. Az biztos, hogy én mindent meg fogok tenni ennek érdekében.
Visszatérve a nagy katyvaszra
Itt Svájcban nagyon érdekes az összkép. Már sokszor leírtam, ezért nem is mélyedek bele. Az ország hivatalos nyelve a német, a francia és az olasz. Van még a rétoromán, de ezt csak és kizárólag egy kis területen beszélik, így jelentősége konvergál a nullához. Persze, a hétköznapi életben a svájci német a nyerő. Bár nem önálló nyelv, de én annak nevezném, nem dialektusnak.
Érdekes módon ez sem tekinthető állandónak, gyakorlatilag településenként változik a nyelv. Svájci ismerős mondja, hogy sok esetben csak a szövegkörnyezetből tudja kisilabizálni, hogy egy másik svájci 100 km távolságban miről beszél. Ezt a helyzetet rontja a rengeteg bevándorló, ugyanis ők is csak az "utcán" - hallás után - tanulták a nyelvet. Így egy-egy elhallás után jönnek, vagy alakulnak át szavak.
A külföldiek száma rendkívül nagy. Sok helyen kolóniák alakultak ki. A balkán háborúk után a „jugók", a szerbek, és albánok jöttek tömegesen, de a portugálok és a spanyolok is nagy számban vannak jelen.
Sok esetben egy-egy munkahelyen is csoportosan dolgoznak. Előfordul, hogy 15-20 emberből csak egy beszél németül, és ő irányítja a többieket. Sokan itt élnek 20 éve, és egyáltalán nem beszélik a németet/franciát/olaszt.
Rengeteg érdekes esetet hallottam, úgy gondolom, hogy a példák is erősítik az "ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy" mondást.
Ti hogy gondoljátok?"
Természetesen nem csak az országfelelősök írhatják meg posztban ezzel kapcsolatos tapasztalataik, ha valaki úgy érzi, ezzel kapcsolatos véleménye túlnő egy komment keretein, vagy éppen a beszélgetés ihleti meg, szeretettel várom az írását!
A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.
Utolsó kommentek