oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. október 06. 06:53,  Újrakezdések 146 komment

2013. október 06. 06:53 Határátkelő

Újrakezdések

Bevallom, minden héten nagy izgalommal kattintgatok kedvenc blogjaimra (ezek jó része megtalálható a baloldali Blogajánlóban) és mindig nagyon örülök, amikor egy-egy jó új posztot találok, amit ilyenkor, vasárnap ajánlhatok nektek – és mindig kicsit szomorú vagyok, amikor egy-egy kedvenc tovább hallgat (helló, IndiaPass!!!). Szóval örültem neki, amikor a héten hosszú hallgatás után egy-egy új írást is találtam a Távol a fikától és a káma-túra blogon, főleg, mivel mindkettő valamiként az újrakezdésről vagy legalábbis egy új élethelyzetről szól. Ezek lesznek tehát ma, és ne felejtsetek el mindkét esetben kattintani a teljes posztra!

blog billentyűzet_3.jpg

Kezdjük a Távol a fikától bloggal, amelynek szerzője, T1GRIS tulajdonképpen évértékelő posztot tett ki, ebből idéznék most itt részleteket.

„Elsősorban nyilván a karrierem szempontjából szerettem volna előre lépni, a Malév csődje utáni budapesti reptér amatőr bolhacirkusza után vágytam egy kihívást és fejlődést jelentő helyre. Napi nyolc keskenytörzsű fapados kiszolgálása, a továbblépési lehetőségek teljes hiánya mellett nem jelentett vonzó alternatívát, így nyilvánvaló volt, hogy a Celebi számomra zsákutca.

Az elmúlt két évben a világ legjobb légitársaságának választott Qatar, a dinamikusan bővülő dohai reptér - és a készülő, 2012 decemberére ígért új reptér - megfelelő választásnak tűnt.

Az elvárásaim ebből a szempontból teljesültek, hiszen itt naponta 120 közeli és távoli desztinációra indíthatok járatokat mind a hat kontinensre, a legnagyobb, legmodernebb gépeket szolgálhatom ki, Boeing 777-estől Airbus A340-600-asig, sőt, ha megérem itt a jövő(?) tavaszt(?), az új reptér megnyitását, akkor az A380-as is belekerül a szakmai portfólióba.

Számított az is, hogy az önéletrajzomban is jól mutasson az itteni munka, hiszen nem döntöttem el előre, mennyi időre kötelezem el magam Dohában. A végeredmény ebből a szempontból is kedvező, mivel azok a HR-esek, akik a jövőben valaha a cv-met fogják olvasni, jó eséllyel ugyanúgy csak a Qatar Airways felfújt nimbuszát ismerik, mint korábban én, és nem tudják, hogy a valóságban a dohai reptér pontosan ugyanaz az amatőr bolhacirkusz, mint a budapesti.

Az anyagi szempontjaimat nem részletezném, de a mérleg e tekintetben is pozitív.
(...)

Magánéletileg az egyetlen kitűzött cél az első félév túlélése volt, ugyanis mind az első hazautazásra, mind Kriszta kiköltözésére csak ezután volt lehetőség a szerződésem szerint. De ez sem minden áron való cél volt; deklaráltan úgy jöttem el otthonról, hogy bármikor legfeljebb egyhétnyi "távolságra" vagyok - ennyi a próbaidő alatti indoklás nélküli felmondás határideje. Mert a karrierem nem az életem, a pénzem sem az életem, a társam viszont igen. Túléltük, kibírtuk, ha volt is persze gáz, mert pokoli nehéz volt, de a napi skype-beszélgetéseknek a változó beosztás mellett is mindent alárendelő kitartás végül győzött a távolság felett, és emiatt büszke vagyok magunkra.

(...)

Már most elárulom, hogy az első Dohában töltött évem egyben az utolsó is, a jelenlegi tervek szerint maximum jövő májusban továbbállunk innen. Az ellentmondás feloldása mindössze egy szó: életminőség. Na, attól tud egy látszólag egyértelmű élethelyzet is akkora gellert kapni, hogy többé semmi nem marad az, mint aminek látszott.

Június 29-én az addigi tökéletes és általam megingathatatlannak vélt szakmai előmenetelemre (3-ból 3 száz százalékos tanfolyam és vizsga, leggyorsabb kibocsátás, legmagasabb értékelések a senioroktól) szégyenfolt került. És ami a legbosszantóbb, másvalaki mulasztásából.

(...)

Aztán teljesen váratlanul az ölembe pottyant egy itthoni állásajánlat, ami annyira megtetszett, hogy eljátszottam a gondolattal, hogy július végén már csak azért jönnék vissza, hogy felmondjak. És ekkor nagyon érdekes dolog történt: minden képzeletet felülmúló, határtalan eufória áradt szét bennem, és ettől a pillanattól kezdve képtelenség volt visszatuszkolni a szellemet a palackba, és mindenféle hamis illúzióval elfedni azt a könyörtelen tényt, hogy én valójában hányok Dohától!"

Ez persze csak egy kedvcsináló az írásból, kattintsatok és olvassátok el a teljes bejegyzést, érdemes!

Quad az orosz éjszakában és egy felújított fürdőszoba 

Az egyetemi év kezdetével remélhetőleg új lendületet vett a káma-túra blog is, amit nagyon szeretek a színvonalas, jó írások miatt, szóval igazán örömteli, hogy visszatértek. (Ha valaki nem tudná, a blog Oroszországról szól.) Nézzük, miért is tűntek el kicsit és hogyan tér vissza Kutya79 és párja!

„Augusztus közepe óta mind a ketten tudományos teendőinkkel voltunk elfoglalva. Era cikket írt, nekem meg a diplomamunkám első fejezetét kellett elkészítenem szeptember közepéig. Szeptember elejére már a billentyűzet látványától is hányingerünk volt, arra pedig gondolni se mertünk, hogy értelmes szöveget szerkesszünk csak úgy, kedvtelésből. Szóval ezért volt ez a nagy hallgatás.

Mostanra viszont már túl vagyunk ezeken a dolgokon, és lassan enyhül a csömör is. Lenne is miről írni, csak magunkat kéne egy kicsit összeszedni. (...)

Mint például a szép új fürdőszobánkról, ami nagy meglepetésünkre várt itt minket, mikor visszatértünk Izsevszkbe. Mielőtt hazamentünk a nyáron, jeleztük a tulajdonosnak, hogy valami nem tökéletes a kád alatt, és hogy jó lenne, ha megnéznék, míg mi otthon nyaralunk. Arra azért nem számítottunk, hogy egy kisebb felújítás lesz a vége.

Kalasnyikov gyár.JPGA Kalasnyikov-gyár

(...)

Aztán írhatnánk arról is, hogy voltunk dácsában az orosz barátainkkal és kipróbáltuk az orosz szaunát is, csak erről sajnos egy képünk sincs illusztrációnak. Én életemben először vezettem quadot, kint az orosz éjszakában, a faluszéli termőföldek mellett. Utána pedig vacsorára medveszalonnát ettünk kenyérrel, meg aznap reggel frissen szedett dinsztelt erdei gombát, hagymával és tejföllel.

Továbbá hosszan lehetne ecsetelni az iskolakezdés szokásos nehézségeit. Szerencsére ebben a félévben úgy tűnik, hogy megkímélnek minket a sok elméleti hülyeségtől, és végre a szakmai tárgyak dominálnak az órarendünkben, ami viszont még a negyedik hét elteltével is folyamatosan változik.

(...)

Végül, de nem utolsó sorban, itt van velünk Orsi barátnőnk is - egészen október végéig -, hogy udmurt nyelvi kutatásokat végezzen. Vele is szinte minden nap találkozunk és eljárunk ide-oda a városban."

Minden továbbit elolvashattok (és megnézhettek egy igazi orosz fürdőszobát is) a káma-túra blogon!

Most mi ez a kommentelés, meg előmoderáció? Mire jó ez? És miért pont nekem, amikor én normálisan kommenteltem? Kattints ide és megtudod!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Oroszország Katar

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr735553334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 07:22:21

Jo a furdoszobas tortenet, de (off) szivesebben olvasnek egy hataratkelos tortenetet errol:
m.index.hu/kulfold/2013/10/05/cservenyak_viktoria_eskuvoje/

NIKI LAURA 2013.10.06. 09:03:54

Nem igazan ertettem vegig a posztot,bar ez az en fogyatekossagomra vezetheto vissza.
Tul keppen a posztolo anyagmozgatasi manager..azaz targoncas..vagy rampas,poggyaszos,marshaller,vagy mit is csinalt a gepek kozeleben?

So,by the way,Londonba menet sikerult jol berugnom a Rayner kommuter szekezesen ulve,mellettem egy 20 eves kislany.
Csak fosta a szot...a lenyeg,hogy egy konnyu teszt,es mindenkit felvesznek a Raynerhez,folyamatosan keresik az utaskiseroket!

Hol van mar az az ido,hogy pszihikai tesztek perfekt nyelv,perfect megjelenes..stb,stb
Aki emlekszik a malevos idokre,tudja,csak kihalasassal lehetett bekerulni...
Havi 1200 font,es johet mindenki,csak picit tudjon angolul!
Nem vicc,viszont ha nem tud eladni eleg termeket a fedelzeten,akkor kirugas!
A fo profil nem a repulojegy,hanem a fedelzeti horror aru termekek a Raynernel.
A magyarokkal viszont ra..sztak-meseli a kiscsaj-mert mind spur,nem esznek,isznak,vesznek semmit!:))

tableno 2013.10.06. 09:11:03

Hát ami a Dohás kaland végét illeti, újabb bizonyíték, hogy az öbölmenti mesésen gazdag olajországoknál élhetetlenebb hely valószínűleg nincs a feljett világban...

Határátkelő 2013.10.06. 09:15:00

@rezsoatya: Ez már nekem is eszembe jutott. Lehet, hogy megpróbáljuk elérni legalább az édesapát, aki nem mellesleg olimpiai bajnok vízilabdázó.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.06. 09:18:08

Tigrisnek jelezném, hogy a blogját azért nem olvasom, mert taszít a címe.
Lehet, hogy nem vagyok ezzel egyedül..

T1GRIS 2013.10.06. 09:24:46

Nyugta.
Szerintem meg kifejezetten frappáns és szellemes cím. :)

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 09:33:24

@Határátkelő: csak mert mi, gyerekek szivesen olvasnank hercegnekrol, hercegekrol meg az oreg kiralyrol... lehet, hogy sarkany is lesz benne? :D

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.06. 09:47:20

@Határátkelő: azon tunodtem a multkor hogy ez a honlap nem nott mar szerinted tul az indexes blog.hu-s kereteken? Mert szerintem de. :)
Rengetegen nezik es szerintem siman eltartana egy kulon site-ot is.
Es akkor be lehetne vezetni forumot, esetleg kulonbozo topicokkal (sokan panaszkodnak hogy miert kell minden poszt alatt szetoffolni hulyesegekkel az irast), esetleg kulfoldi allashirdetos szekciokkal (ha van ra igeny) meg futhatnanak folyamatosan egymas mellett a beszamolok, blog ajanlok es a cikkek (amikor kiemelsz egy egy statisztikat, parlamenti felszolalast az emigransokrol, stb.)
En ugy erzem a blog.hu-s format maximalisan kihasznalta a HA, talan lassan itt az ido tovabbfejlodni. :)

DieNanny CH 2013.10.06. 09:54:51

@Don Kartasch:
"(sokan panaszkodnak hogy miert kell minden poszt alatt szetoffolni hulyesegekkel az irast)"

Nekem az offolások nagyon hiányoznának!

(Amúgy ki panaszkodott?)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 10:09:54

@Babette_:

Igen, elég rossz választás. Olyan mintha magyarra hülyén fordított amerikai filmcím lenne. Olyan romantikus hollywoodi vígjáték, amit én sosem nézek.

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 10:27:58

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: meg ha Kamaz tura lenne...!
(diggerdriver kedveert: az egy orosz teherauto marka! :-))))))) ), akkor kapcsoldna is a Szovjetuniohoz! :D

vazzup 2013.10.06. 10:57:25

@T1GRIS: ehhez képest mondjuk az évértékelő eléggé közel hozta azt a fikát, a fikázást. :)

@Don Kartasch: @Határátkelő: hát, ezzel azért óvatosan. Egyrészt a felhordó-hatást azonnal el is felejtheti a HÁ (igen, azokat, akik az indexről jönnek). Még ha nem is nagy a konverziós ráta (az egyszerű troll-ból, vagy kósza címlapi olvasóból esetlegesen stabil olvasóvá vedlő, mint amilyen én is vagyok), az gyakorlatilag megszűnik, tehát más "marketing"-et kell rá kitalálni.
Másrészt meg egy különálló, sok szekcióból álló site-tal többet is kell foglalkozni, hogy ne tűnjön elhagyatottnak.
A fórum formától én mondjuk idegenkedem, igazából sosem szerettem, de ez egyéni hasfájás. Ráadásul fórumot így is be lehet iktatni, hogy a blog maga marad, ahol van, a fórumot meg mindenhová be lehet linkelni egyszerűen.
Az ilyen expat-okat, kivándoroltakat segítő cuccokat meg meg lehet csinálni "oldal" típusú bejegyzésként, ha van rá erőforrás.
Uff. :)
Ja igen, és egyetértek @DieNanny: -val, nekem is hiányoznának a jóleső offolások és a szabad beszélgetés. :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.06. 11:06:07

@vazzup: Nekem sincs bajom szemely szerint a kommentelessel. En is el szoktam terni gyakran a targytol, de valahol azt is megertem ha lejon egy poszt teszem azt Gronlandrol, majd valaki rakattint mert pont oda fogjak kuldeni 1 evre dolgozni es azt latja a kommentek kozott hogy birca eppen valami indokinai nyelvcsaladrol tart kis-disszertaciot, ezzel parhuzamosan meg mondjuk porognek a beszelgetesek a zabkasa izesiteserol es a szanhuzo kutyak tenyesztesenek rejtelmeirol.

Hangsulyozom, nekem semmi bajom ezzel, ettol szines a dolog. En igy szeretem a HA-t. De valahol azt is latom hogy ez miert veri ki a biztositekot valakinel, aki valoban az adott orszagrol szeretne informaciot gyujteni a kommentekbol. :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.06. 11:09:01

@DieNanny: Nekem nincs bajom ezzel, en szeretem a szines komment temakat.

Altalaban azok szoktak panaszkodni, akik amugy nem ismerik a HA-t, egyszeruen csak keszulnek valahova kulfoldre, beutik az orszag nevet a google-be, ami kidob 3 HA posztot az adott orszagrol, majd latja hogy egyik poszt alatt sem az orszagrol beszelnek. :D

T1GRIS 2013.10.06. 11:17:33

@vazzup: Ezt sajnos tökéletesen látod, ezért is kell váltanom - minél hamarabb.

@Don Kartasch: "De valahol azt is latom hogy ez miert veri ki a biztositekot valakinel, aki valoban az adott orszagrol szeretne informaciot gyujteni a kommentekbol."

Szerintem annak - nem megy másként - rá kell szánnia az időt az olvasásra. Senki nem ígérte neki, hogy a HA-n megkap minden infót készen és még a bőröndjét is becsomagoljuk helyette. :)

T1GRIS 2013.10.06. 11:18:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Talán mert ez valóban egy amerikai filmcím parafrázisa? Erre gondoltál már?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.06. 11:21:29

@T1GRIS: Ebben is van vegulis igaszsag. :)

Ahhh, az a fene nagy jo szivem fogja egyszer beverni az utolso szeget a koporsomba! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 12:25:51

@rezsoatya:

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Most belevertem a fejem az asztalba
Ez kész.
Te még a csattogós lepkét tologattad amikor én már Kamaz meg Zil teherautókat raktam:)))))))))))))))))))))))))))))))

nyuszigonosz 2013.10.06. 12:40:09

@T1GRIS: Hát, ha csak a fele igaz annak a sok negatív hírnek, ami t a napokban Katarról hallottam, akkor jól teszed, ha eltünsz onnan, amíg még eltünhetsz.

T1GRIS 2013.10.06. 12:42:25

@nyuszigonosz: Kíváncsivá tettél, mesélj...

nyuszigonosz 2013.10.06. 12:50:35

@T1GRIS: Az utóbbi napokban hallottam elöször, de azóta szinte naponta: Katarban lesz egy foci ( azthiszem) világbajnokság.
Nos és ezzel kapcsolatosan terjed az a hír, hogy a majdani stadionokat szinte csupa vendégmunkás (indiaiak és más keletázsiaiak) építi, akiknek azonnal begyüjtik az útleveleiket, nem kapnak fizetést, sokszor ételt sem és valami szörnyü körülmények között laknak, rabszolgaként kell dolgozniuk.
Plusz: profi-focisták sem utazhatnak haza, mert azoknak is begyüjtik az útleveleiket és ugyanúgy nem kapnak fizetést.

Mivel nem valamilyen kereskedelmi bulvár adón láttam-hallottam ezt, hanem állami adókon, és a közös német-francia tv adó híreiben, hát most nem tudom, mennyi lehet az igaz ebben.
Ha te ott élve többet tudsz, arra meg én lennék kiváncsi.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.06. 13:02:53

@T1GRIS: Húúú, olvasom a blogodat!!!
""egyszerűen csak beleszürkültem, nem "látom meg" azokat a dolgokat, amelyekről például ebben a posztban olyan érzékletesen meséltem, nem dobnak fel az "apró csodák", így nem akarok senkivel megosztani semmit, mert úgy is érzem, hogy nem történik semmi. Csak a balfaszkodás a melóhelyen, arról meg minek írjak, csak a saját egészségemet károsítanám vele. Apropó, egészség - hát, az sem valami fényes mostanság, és nyilván a két dolog összefügg (mármint az új élmények hiánya, és az a tény, hogy annyira offon vagyok, hogy kizárólag alszom és dolgozom).""
Ez nagyon ismerős, pár hónappal ezelőtt ugyanezt éreztem......én addig jutottam, hogy segélykiáltást is írtam ide a HÁ-ra végső kétségbeesésemben,valahogy ki kellett kiáltanom a világba, hogy hahóóóó, valakiiiiii...persze én nőként , teljesen egyedül, gondolom még nehezebben éltem ezt meg. Nagyon ismerős az érzés.....Na folytatom az olvasást...:-)))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 13:04:08

@T1GRIS:

Mivel nem szeretem az amerikai filmcímek magyar fordításait, így ez számomra irreveláns.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 13:10:37

@Don Kartasch:

Akinél kiveri ez a biztosítékot, az ne olvassa. Ilyen egyszerű ez.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 13:13:17

@Don Kartasch:

A blog.hu legnagyobb előnye, hogy értesítést küld, ha az embernek válasz érkezik. Sok blogrendszerben ilyen nincs.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.06. 13:14:43

Mas. OFF is meg nem is.

Nem vagyok gazdasagi szakember, nem ertek a temahoz, de minden esetre erdekes kerdeseket feszeget.

iksz.beszolunk.hu/hogyan-kerulhet-egy-cola-nemetorszagban-45-forintba-lakasberles-arak-ausztriaban/

T1GRIS 2013.10.06. 13:16:20

@nyuszigonosz: Hát, simán el tudom képzelni... A bevándorlók tömegeinek és az itteni munkalehetőségeknek a viszonya olyan, hogy egy csomó ilyen fisz-fasz naplopó állás van (árucsomagoló, biztonsági őr, ésszel felfoghatatlan mennyiségű takarító), amelyből eltengődhetsz - éhbéren. De ha Ázsia valamelyik déli szegletéből jöttél, akkor még ez is a kánaán lehet, amiből még az otthoni családodat is segíteni tudod. Jogaid persze nincsenek (de ezek az emberek nem is igénylik - ők úgy tiltakoznak, hogy akkor se dolgoznak, ha ütöd őket, meg akkor se, ha terített asztalt teszel eléjük). A biztonsági őrök például, amelyek MINDEN lakó- és irodaépületben megtalálhatók, szinte kivétel nélkül nepáliak. 900 rijalt keresnek (kb. 55e Ft) és NINCS szabadnapjuk, heti hét napot dolgoznak 12 órában. Gyanítom, hogy az építkezésen dolgozóknak (ők főleg afrikaiak) még ennél is sokkal-sokkal rosszabb helyzetük van.
Én ugyebár nyilván nem építőmunkásnak jöttem ide, úgyhogy a légi közlekedésben ilyen visszásságokat nem tapasztalok, de azért itt is próbálkoznak becsülettel a pihenőidők és túlórák rugalmas értelmezésével. És nagyon csodálkoznak, hogy nálam ezekkel rendre visszapattannak, mert hozzászoktak ahhoz, hogy ha valamit mondanak, akkor a mi irodánkban pl. 120 indiai fej egyszerre bólint. És nem kérdőjeleznek meg semmit, max. egymás között morognak, azt viszont nagyon szeretnek.
Ja, az útlevelemet nekem is az irodában tartották az elején, de ha kértem volna, szerintem odaadták volna, mindenesetre az első hazautazásom óta már magamnál tartom.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.06. 13:16:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Igen, ez amugy tenyleg nagyon hasznos funkcioja a blog.hu-nak.
Ahhh, oks, meggyoztetek! :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 13:26:02

@Don Kartasch:

Persze meg lehet ez máshol is csinálni, ez tény, de a blog.hu-n alapból így van, külön le kell tiltani, hogy NE kapj üzenetet.

eagles 2013.10.06. 14:17:23

@diggerdriver:

Az IFA tocsiról már nem is beszélve.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 14:28:48

@sodalisO:
No.
Segített valaki?
:))))))))))))))))))))

@Quercus58: Ajajj az meg pláne.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.06. 14:53:33

@diggerdriver: Na, jó, vágom már. :-DDD Persze, segítettek sokan, és ez nagyon nagyon kedves volt jó pár embertől. Kaptam egy csomó emailt, bátorítottak erősítettek, vigasztaltak. Persze olyan is volt, aki azt javasolta, menjek el egy kocsmába oszt jól rugjak be !! :-))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.06. 14:56:42

@sodalisO: Figyelj, mindenki magabol indul ki. :) Nekem neha egy fektelen bulizas is pont eleg a feszko levezetesehez. :) En is ezt javasolnam elso korben. Persze a csajok mashogy vannak osszerakva... ez is igaz. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 14:56:55

@sodalisO:
Az utóbbi adta a legjobb tanácsot:)))))))))))))
Egyébként határozottan látszik a változás.
Két hetet már le is tagadhatsz a korodból.
Nagymama:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.06. 15:02:32

@Don Kartasch: Sajnos, a piától azonnal elkezdek szédülni és utána meg róka. Nem ér annyit az egész, viszont bulizni tudok pia nélkül is, nálam a 2 nem függvénye egymásnak. Inkább az a gáz, hogy egy nagymamás gondolkodású nő, hogy menjen el egyedül bulizni. Tudom, ez is felfogás kérdése ! :-))))
@diggerdriver: Skála a jó istennek,a szerencsés genetikámnak köszönhetően nem kell letagadnom egy évet sem, cukimackó meglepődnél rendesen !!!! :-DDD

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 15:12:49

@diggerdriver: ide figyelj, kisfiú! :D
Egy tízessel vagyok öregebb, nem mondom meg, mivel játszottál, amikor én már dolgoztam! :-)))))))))))))))))))))))

amúgy hetvennél alig nézek ki többnek! :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 15:21:58

@Shanarey:
Na ezek azok amiket semmire sem tartok.
Nem érnek annyit mint a bennük lévő vas.

nyuszigonosz 2013.10.06. 15:38:48

@diggerdriver: Miért?
Sok helyre pont ezek az óriási autók kellenek: felszíni bányászatban mondjuk.

vazzup 2013.10.06. 15:40:26

@sodalisO: egyre inkább érik az a "fotót", vagy még inkább "találkozót kéne szervezni" gondolat... :) :P

@diggerdriver: @Shanarey: nekem még mindig ezek a CAT-ok a kedvenceim... :)
www.curbsideclassic.com/wp-content/uploads/2012/07/2012_0731-Cat797_06.jpg

33621 2013.10.06. 16:15:48

Ha már blogokról van szó akkor ezt is ajánlanám! Van benne természetesen határátkelés méghozzá jó messzire és autó is. Valamint Diggernek biztosan tetszene mert régi autók és szerelés is van benne.
karmageddon.blog.hu/

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 16:20:44

@33621:
Már olvasom.
Szerintem Te is onnan vetted ahonnan én:))))))))))))
A Humor viccek topikból

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 16:22:59

@nyuszigonosz:
Ezek semmi mások mint gigantománia.
Hidd el olcsóbb lenne ipari vasutat építeni oda mint néhány ilyet megtervezni és egyedileg vagy néhány példányban legyártani.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 16:29:21

@rezsoatya:
Jó igaz, hogy mi olyan szegények voltunk hogyha nem fiúnak születek akkor nincs mivel játszanom de azért már nehogy a 600éves Jedi mondja meg nekem a tutit:))))))))))))))))))

33621 2013.10.06. 16:33:43

Másik amit szeretnék ajánlani az egy videó sorozat, Amerikában sikereket elért magyar vállalkozó emberekről. Hagymának biztosan tetszene!
index.indavideo.hu/video/startup1

index.indavideo.hu/video/Startup2

index.indavideo.hu/video/startup3

33621 2013.10.06. 16:35:01

@diggerdriver: Nem én a Totalcar ajánlójából.

eagles 2013.10.06. 16:36:06

@diggerdriver:

Legközelebb azt kapod az atyától,hogy Ő már unta a munkát, mikor Te még azért villogtattad az összes két tejfogadat, mert elengedett kézzel meg tudtad ülni a bilit.

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 16:36:11

@diggerdriver: az rendben, hogy meg selypitesz is, de nem jedi, hanem jezsõ... na mondd szepen utanam...! :DDDD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 16:55:18

@rezsoatya: @Quercus58:

Hé hé szépen beszéljetek az öreg iszapszemű rájával.
Csíkos hátú vadmalacok vagytok még:)))))))))))))))))))))

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 16:58:04

@diggerdriver: tenyleg csikos! Elol is! Es mi ez a szam? :D

33621 2013.10.06. 17:06:06

@Chang Yai: Elolvastam tényleg jó! Remélem ez csak fikció marad mindörökre.

Shanarey 2013.10.06. 17:06:07

@Chang Yai:

A baj hogy erre is van esély, ha az a bizonyos harmadik, az elsővel alakít kormányt.

Chamroe 2013.10.06. 17:06:24

@Chang Yai: Nagyon köszi! :)
Azért remélem még 2024 előtt sikerül evakuálnom a családot :D

Shanarey 2013.10.06. 17:07:38

@diggerdriver:

Ezzel azt akarod mondani, hogy amikor én megszülettem, te már leszoktál arról hogy minden repülőt amit meglátsz kővel dobálj meg?

:-))

montroyal ( CAN qc) 2013.10.06. 17:11:35

mi van mirol van szo itt ? erdemes meg egyszer elolvasnom ( 2x olvastam ) talan csak nekem nem mond semmit de valszeg az az en hibam.. ilyen sirasrol megint ez jut eszembe
segits magadon ... ezt ismeritek? nem a mostani generacios kivandorlo vagyok de otthon is probaltam magamon segiteni vallalkoztam 2 teherrel fuvaroztam es canadaban is rogton arra torekedtem hogy a magam ura legyek... nem tudom megerteni azokat akik mastol varjak el (allamtol multitol stb) biztositson neki egy nyugdijas allast.. az elet vidam torjek a fejuket masok nekem legyen meg a fizetesi csekkem mert en megerdemlem sok szerencset es ne masokat , korulmenyeket stb hibaztassatok ha nem sikerul..

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.06. 17:13:28

@Chamroe: nekem az egyetlen dolog perpill, amivel sakkban tarthatnak, az az útlevelem. majd még egyszer kitalálják, hogy valami jó nagy adót vetnek ki azokra, akik külföldön igényelnek útlevelet, vagy nincs magyar lakcímük, de kérnek útlevelet. hozzá kéne mennem egy angolhoz kamuból, vagy melyik az az EU-s ország, ahol a leggyorsabban kaphat állampolgárságot a feleség? Ciprus? (még alá is írnám, hogy nem szavazok és nem ártom magam bele semmibe, csak egy papírkát kérnék szépen.)
nem mondom, hogy álmatlan éjszakáim vannak, de azért évente kétszer megfordul a fejemben.

Chamroe 2013.10.06. 17:19:40

@Chang Yai: Épp tegnap mondtam a férjemnek, nézzük már meg alaposabban, mi a helyzet Horvátországban.
Ő horvát nemzetiségű, írni, olvasni, beszélni is tud.
Az a baj, hogy egyébként nem sokat tudunk az országról (lakás-, munkakörülmények, stb..).
Horvátországi poszt nem is volt még? Tessék már írni egyet kéremszépen :)

2013.10.06. 17:28:02

@Chang Yai: brit utlevelhez itt kell elned. Azzal nem kapsz brit utlevelet, hogy Burmavan elsz, de egy brit a ferjed.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 17:29:45

@Shanarey:
Kb arra hogy én már totyogtam mikor Te még lötyögtél:)))))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.06. 17:34:43

@charlieharper: nem ástam bele magam a dologba, mert hát nem komoly, és natessék, még ez se működik? le vagyok sújtva. :-/

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.06. 19:00:03

@Don Kartasch:
Támogatom, jó ötlet! :)

@montroyal:
Soha az életben nem akartam vállalkozni. Nem vagyok hozzá elég erőszakos, nincsenek kapcsolataim, nincs tőkém és nem hiányzik az, hogy éjjel is a megélhetésemen kelljen agyalnom.

DE!
Még nem biztos, hogy bármi is lesz belőle, de lehet mégiscsak... a fix munkahelyem mellett, mert azt semmiképpen sem fogom feladni (na jó, ha a 10*-ét keresném vele, akkor talán, de ettől nem félek :) ).

eagles 2013.10.06. 19:17:23

@montroyal:

Canadában is csalnod, hazudnod kell, mint vállalkozó, hogy meg tudj élni, vagy ott hagynak boldogulni?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.06. 19:18:47

Teljesen jó volt ez a két hét most Magyarországon, magam is meglepődtem.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 19:18:59

@rezsoatya: És särkänyfüärus? Ha mär Hollandia. :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 19:27:47

@tildy:):
Szia jól tudom hogy értesz a számítógépekhez?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.06. 19:27:56

@Kovermadar: Én nem vagyok vállalkozó, éjjel mégis a megélhetésemen agyalok...inkább a vállalkozásomon agyalnék.

2013.10.06. 19:27:57

@Quercus58: adocsalasra gondolsz?

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 19:32:33

@diggerdriver: meg mindig nem birod leszedni a virusos noket?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.06. 19:33:54

@zöldeketbeszélek:
Akkor valami nem kerek a megélhetéseddel...
Mit csinálsz és hol. hogy agyalnod kell miatta?

eagles 2013.10.06. 19:35:48

@charlieharper:

Fogalmazzunk finoman. Adóoptimalizálás. Nem adsz számlát, kérsz, vagy veszel számlát, magasabb, vagy alacsonyabb összegről írsz számlát,mint ami a valóság, nem jelentesz be alkalmazottat, stb.
Na és az alap. Korrumpálsz, hogy legyen munkád.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 19:38:44

@rezsoatya: sárkányfűárus :-) (másoltam :-) ) Amugy van Face-oldala. :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 19:43:25

@rezsoatya:
Ja megüt a guta. Kurva kölök miközben keresgélt a pornóoldalak között letöltött valami FLV playert. Már kitöröltem az összes helyről már lefuttattam rengeteg tisztítóprogramot meg uninstallert de ez a dög még mindig rajta van.
Mellesleg egy csomó reklám mindenhol.

2013.10.06. 19:43:38

@Quercus58: azt, hogy korrumpal, azt nem tudom mit jelent.

Az hogy adooptimalizalna egy ceg, az nem magyar sajatossag, kb mint a magyar nok a legszebbek es a magyar kaja a legfinomabb kategoria. Magyarorszagon max egy kis cegnel ezt jobban latod.

itt egy Forbes felsorolasbol idezet nehany cegrol, akik messze vannak a szegeny cegektol:
General Electric, Apple, Pfizer, Microsoft, Merck, Johnson & Johnson, IBM, Exxon Mobil, Citigroup, Cisco Systems, Abbott Laboratories, Procter & Gable, Hewlett-Packard, Google and PepsiCo

Mi a kozos bennuk? Van aki adocsalast uvolt, van, aki szerint ez tejesen legalis. Nezzuk a szamokat:

As of 2012, 82 out of the top 100 publicly-traded U.S. companies operated, collectively, 2,686 subsidiaries in tax haven jurisdictions. Those jurisdications included Ireland.

Only 21 of the top 100 disclose what they would expect to pay in taxes if they didn’t keep profits offshore. “All told, these companies would collectively owe over $93 billion in additional federal taxes. To put this enormous sum in context, it represents close to the entire state budget of California and more than the federal government spends on education.”

The 15 companies with the most money offshore hold a combined $776 billion overseas, which is 66 percent of the approximately $1.17 trillion held abroad by the 100 companies studied.

The average tax rate these companies currently pay to other countries on this income is just 6.9 percent, well below lower the 35 percent statutory U.S. corporate tax rate.

www.forbes.com/sites/connieguglielmo/2013/08/01/apple-google-among-top-u-s-companies-parking-cash-offshore-to-reduce-taxes-study-says/

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 19:48:35

@Quercus58: Tavaly kikölcsönöztünk egy szönyegtisztito gépet. Megmondtäk, h mennyibe kerül 24orära, kauciot kellett otthagyni. 1nap mulva visszavittük. Megkérdezték, h kell-e szämla. Mivel itt is sokszor megkérdezik, de csak azért, h ha nem kell, akkor ne szaporitsäk toväbb a papirszemetet, ezért azt mondtam, h köszönöm, nem kell... Igaz kevesebbet kellett fizetnem, mert az AFA-t igy nem szämoltäk rä, de én ott nem arra gondoltam, h ha nem kell szämla, akkor kevesebbet kell fizetnem, hanem arra, h minek nekem, nincs szükségem rä. Oszt' késöbb rädöbbentem, h akkor most quasi adot csalattam. :-)

2013.10.06. 19:59:51

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): a helyi afghan curryhouseban meg az eletben nem kaptam szamlat

eagles 2013.10.06. 20:05:54

@charlieharper:

A korrumpálás azt jelenti, hogy megvesztegetés. Ahhoz, hogy munkád legyen valakit meg kell kenni. Vagy előre egy összegben, vagy a bevétel bizonyos százalékát a számlázáskor le kell adni.
Miután Orbán Viktor szerint Magyarország jobban teljesít, ez lefordítva azt jelenti, hogy a vállalkozók jelentős részének csak az állami beruházások maradtak. Aminek 90%-a uniós pénz.
Ezek túlnyomó többsége építőipari beruházás, közművesítés, önkormányzati munkák. A magánszemélyek örülnek, ha meg tudnak élni, nem még beruházni.

Ahhoz, hogy az állami beruházásnál, mint vállalkozó labdába rúgjál, vesztegetni kell. Persze ez már így megy a nagyobb magáncégeknél is. Ha külsőssel csináltatnak valamit, akkor első a haver, vagy a kenőpénz.

Az "állami" rendszer úgy van kitalálva, hogy ha egy munkát el lehet végezni 1000 Ft-ért, akkor arra 5000 adnak. A meló átmegy több kézen, mire lejut ahhoz aki megcsinálja. Közben persze 4000 ottmarad a "kezeknél". Aki a sor végén megcsinálja a munkát az jár a legrosszabbul. AZ esetek többségében a neki szinte semmi haszna nincs. Ráadásul elég gyakran ki sem fizetik.

eagles 2013.10.06. 20:13:51

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):

Véletlenül nem ott tevékenykedő magyar vállalkozótól bérelted?
Nem akart Ő adót csalni, csak tudod a rutin.

2013.10.06. 20:15:09

@Quercus58: a 90-es evek vegen tobbszor voltam lent a Karrib tersegben, az egyik offshore paradicsomban. Egy kollegammal mentem, aki a helyi businesst fejlesztette. Az erkezes eleve ugy indult, hogy le kellett fizetnunk a repteri hataroroket a birondokert. Majd megint, hogy zokkenomentesen az orszagba erjunk.
Amig en lent dolgoztam, addig a masik kollegam ment vegigpenzelni a helyi allamaparatust az engedelyekert/ engedelyhosszabbitasert.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 20:23:02

@charlieharper:
Na, hát akkor mostmár van Karrib-Magyarország is:)))))))))))

eagles 2013.10.06. 20:25:21

@charlieharper:

"aki a helyi businesst fejlesztette"

Mit kellett ezen fejleszteni? Tökéletesen működött.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.06. 20:26:33

@Quercus58:
:D
Ez olyan, mint az utolsó cserkész elején, mikor Bruce Willis megy "haza" és ott találja az asszonyt a szeretővel...
"Nem akartad megdugni, csak megbotlottál a küszöbben és esés közben véletlenül beleakadt a farkad... van ilyen!"

eagles 2013.10.06. 20:27:42

@diggerdriver:

Te atya. Szerinted kitől tanulhatta az a "kurva kölök" ezt a pornó oldalakon turkálást?

eagles 2013.10.06. 20:31:11

@Kovermadar:

Sacc/kb.

Egyébként itthon a politika már a hálószobában van. Ma egy kocsin láttam egy felíratot.

Az uram jobban teljesít!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.06. 20:42:17

@Quercus58:
Ez óriási! :)
Ha már nem lehet ép ésszel megemészteni a politikát, legalább csináljunk belőle viccet. Persze saját bőrön tapasztalva biztos nem olyan vicces, mint a "fotelból nézve". :(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 20:56:09

@Quercus58:
Az iskolában azt tanították neki szám-tech órán:))))))))))))

Shanarey 2013.10.06. 21:04:45

@diggerdriver:

Milyen operációs rendszer van a gépeden?

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 21:19:17

@charlieharper: @Quercus58: Ez Mo-on történt. :-)
Amugy meg itt is, mint mindenhol van adooptimalizäläs. Csak a mértéke nem mindegy.

2013.10.06. 21:22:51

@Quercus58: nalunk a UK-ben, aki elhiszi, hogy annyiba kerul az autopalya a UK autopalya epites, amennyit itt mondanak ( a kovetkezo evben mar televan hibaval), az a husveti nyusziban is hisz.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.06. 21:51:45

@charlieharper:
Valamikor azt olvastam (sok-sok éve), hogy a magyar autópálya a legdrágább Európában (mFt/km). Nem tudom ez mennyire állja meg a helyét...

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 21:52:09

@diggerdriver: ma nem lesz naszóval? nem baj ha vírusos, is, az sem, ha hetvenéves nő az avatarod, mert a vírus miatt csak ilyeneket találsz a neten... :D

Shanarey 2013.10.06. 21:53:27

@rezsoatya:

Én inkább operettre gondoltam: Maya

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 21:53:48

@Kovermadar: a minőséget meg kell fizetni! :-))))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 21:54:19

@rezsoatya: Tuti, h lesz naszoval...csak most izmos, joképü fiucska lesz... :-)

eagles 2013.10.06. 21:59:52

@rezsoatya:

Ja. A vírust meg úgy hívják Spoletta, a rendőrspicli.

Shanarey 2013.10.06. 22:00:18

@diggerdriver:
Mail ment
Kérnék választ.

nyuszigonosz 2013.10.06. 22:02:19

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): hááát... olyan nincs sok, gondolom ezért is nem talált eddig sehol... :-)

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 22:04:13

@Quercus58: lehet, hogy nem is vírusos a gépe, csak az anyós küldött magáról fényképet! :-P

eagles 2013.10.06. 22:05:20

@Kovermadar:

Az autópálya építésre szánt pénzekből tőkésítették föl a pártokat.
Az egyik módszer a sok közül pl.az volt, hogy különböző erőgép,és teherautó roncsokat hoztak az építkezésre. Sokban még motor sem volt. Ahogy haladt az építés, ezeket is tovább húzták.

A dolog lényege az volt, hogy ezekre a roncsokra is számlázták az óradíjat, mint ha dolgoznának.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.06. 22:07:08

@rezsoatya:
A magyar minőség megfizethetetlen! :)

Az autópálya még hagyján, de pl. Erdőkertesen olyanok az utak, hogy huhh... :(

eagles 2013.10.06. 22:08:00

@rezsoatya:

Jézus! Szegény digger. Azóta már lehet, hogy kihullott a haja.

Shanarey 2013.10.06. 22:11:19

@diggerdriver:

OMG, fene az izlésedet :-))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.06. 22:15:12

@Quercus58:
Láttam egy táblázatot akkoriban, mikor ez téma volt. Érdekes módon mindig ugyan az a 3 cég versengett és valamiért mindig A,B,C aztán B,C,A aztán C,A,B volt a végeredmény...
Az összesített adatok alapján az volt a benyomásom, hogy ott valami mutyi van :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 22:15:27

@Shanarey:
A Barátom kérése volt. Nem tagadhattam meg:))))))))))))
Ő is hasonló korban van. Érthető.
:))))))))))))))))))))))))))

eagles 2013.10.06. 22:15:34

@diggerdriver:

Vaze! Ennek már Tutanhamon fáraó is csókolommal köszönt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 22:18:05

@Quercus58:
Uramisten mennyit tudnék én az építőipari stiklikről beszélni.
Magam sem tudom hány műszaki ellenőrnek ástam ki a házalapját.
Olyan sztorik voltak...
Beszarnátok.

eagles 2013.10.06. 22:19:15

@Kovermadar:

Persze. A dolog egyszerűen működött. Az egyik szakasz építését A nyerte, B és C voltak az alvállalkozók. Aztán B nyerte a másik szakaszt, és A meg C voltak az alvállalkozók. És így tovább.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.06. 22:20:31

@Quercus58:
Kubai a néni.
Birca-t tanitotta franciára:))))))))))))))))))))))))))))

nyuszigonosz 2013.10.06. 22:20:36

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Én ezek között nem találtam igazán senkit....föleg, hogy még a Merkel is ott volt..:-))

eagles 2013.10.06. 22:23:31

@diggerdriver:

Van ízlése a csajnak. Elvégre birca nyelvész.

nyuszigonosz 2013.10.06. 22:24:13

@diggerdriver: Nahát! Ez egy igazi Lady!
Olvasom közben, kubai a hölgy, szóval Seňora.

Shanarey 2013.10.06. 22:27:15

@rezsoatya:

Az irigység beszél belőled.
:-))

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 22:31:20

@Shanarey:
Oh, nem! én már két anyóson túl vagyok! Látod, az avataromat? Én már csak olyan apácával kezdek ki, akinek az anyja is apáca volt! :D

eagles 2013.10.06. 22:41:23

@diggerdriver:

Ismered a mondást. A korrupció az, amiből engem kihagytak.

eagles 2013.10.06. 22:42:49

@Shanarey:

Szerintem valamelyik építkezésen fordította ki a földből.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 22:53:20

@nyuszigonosz: Az még haggyän, de Pamela Anderson is...és Glöckler is, mint szép ffi. :-)
www.glamour.de/stars/top-50-maenner (azért az sokat elmond, h Bill Kaulitz is benne van... :-) )

nyuszigonosz 2013.10.06. 23:07:03

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Nemcsak az, hanem még a Justin Bieber is... na az kisfiú az mióta férfi? Tini idol, mint a Kaulitzok...
Fene tudja ki állít össze ilyeneket. :-))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 23:18:20

@nyuszigonosz: Mär az izlés sem olyan, mint régen volt... :-)
( Justi azota ffi, miota megvolt neki Selena. :-))))) )

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.06. 23:21:59

@diggerdriver:
Akkor tessék megírni könyvben.
Mondjuk "a 90-es évek építőipari mutyijai" címmel. Látatlanban is nagyobb story lenne, mint Ana Borzmájú története...
Maximum bele kellene tenni egy részt, amikor markológépen szexeltél. Úgy már biztos a siker! :)

Komolyan mondom... én simán írnék ilyeneket, csak nincs miről. Illetve amiről lenne, az túl rövid ehhez (egészségügy).

Shanarey 2013.10.06. 23:43:33

@rezsoatya:

Nekem egy anyós is elég volt egy jó időre.

Shanarey 2013.10.06. 23:47:01

@nyuszigonosz:

A választ erre az internet is megadja.

Vagyis a felhasználók többsége 10+ éves, és kevesebb a 40+ kategória.

rezsoatya (törölt) 2013.10.06. 23:48:59

@Shanarey: nekem sem az anyosokkal volt a bajom! Mindketto tunderi oreglany volt...

(az megvan?: fiatal hazasok, kerdi a ferj: Dragam! Mikor koltozik el anyad vegre tolunk?
Feleseg: az en anyam? En azt hittem, a tied! :D )

nyuszigonosz 2013.10.06. 23:49:47

@Shanarey: Így van.
Inkább költöi volt a kérdés.
:-)

vazzup 2013.10.07. 01:45:27

Hát, még egy határátkelő. De legalább stílusosan. :D

orulunkvincent.blog.hu/2013/10/06/az_ingatlan

montroyal ( CAN qc) 2013.10.07. 04:49:40

@Kovermadar: persze igaz csak en az en szemszogombol nezem mert en nem tudk olyan lenni ;razom a bokrot fonok.. igaz nem lehet mindenki vallalkozo .. akkor ki dolgozna nekem..
@Quercus58: ha kis vallalkozo vagy hagyjak 5-10 evig hogy megszedd magad es amikor van mit elvenni lecsapnak es bekerulsz az allami budgrtbe amit a buntetesekbol kotelezo beszedni ... persze hogy nem vallunk be mindent . de minden adathoz szamokhoz hozzafernek tehat vigyazni kell..

macamuca [IHUN] 2013.10.07. 06:47:43

@Chang Yai:

Hát az egyik kommentelőnél jobban nem tudom megfogalmazni:
"Ahogy Hofi mondta: Tavaly azt hittétek viccelek :-) ?"

macamuca [IHUN] 2013.10.07. 06:48:17

@Chang Yai:

Hát az egyik kommentelőnél jobban nem tudom megfogalmazni:
"Ahogy Hofi mondta: Tavaly azt hittétek viccelek :-) ?"

...........................................

macamuca [IHUN] 2013.10.07. 07:26:41

@diggerdriver: @Quercus58:
Évek=tapasztalat.
Minden másra (pölö plasztika... :D) ott a mastercard.

:DDDD

macamuca [IHUN] 2013.10.07. 07:33:42

@Kovermadar:
A tipp tuti, bombasiker lenne.
Ne mondd már, hogy az eü.-ben nincs "téma"-sztori?? Paraszolvencia nevű izé, okai, megjelenési formái, tekintélyelvűség, megnyilvánulásai, csini nővérek és boszorkány főnővérek, sármos kisdokik és főorvos urak, változatos és gátlások nélküli szex (helyszín tekintetében: mi az, ami nincs egy kórház-kompleumban???), balfék dokik, közöny, fásultság, stressz, ezek oldására szerek-tabletták-módszerek (a szex is...), magánélet, karrier (akár főmuki akar lenni, akár főmukit akar férjül venni...).
Így hirtelenjében.
No, elkezded írni?
:)))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.10.07. 14:58:46

@Kovermadar: "Akkor valami nem kerek a megélhetéseddel...
Mit csinálsz és hol. hogy agyalnod kell miatta? "

Kertészmérnök, Budapesten és nincs munkám (éppen intenzív nyelvtanfolyamra járok a végkielégítésemből.) Tényleg nem kerek :(.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása