oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. szeptember 23. 06:47,  Az elszigeteltség a legnehezebb 231 komment

2013. szeptember 23. 06:47 Határátkelő

Az elszigeteltség a legnehezebb

A mai poszt szerzője, Evain immár öt éve él Hollandiában, holland férjjel, mégis azt írja, a nyitottság és a sok vegyes házasság ellenére is mindig kicsit kirekesztettek lesznek az átlag holland családhoz képest, azaz sem ide, sem oda nem fognak tartozni. Ezzel együtt kell élni, de ha elolvassátok az írását, azért majd az is kiderül belőle, hogy a hollandok családszeretőek, és nem elhanyagolható az anyagi biztonság nyújtotta nyugalom sem. (A képeket is Evain küldte.)

tulipanmezok.jpgIgen, ezek tulipánmezők

„Mit mondjak, kedvet kaptam, lehet, hogy megbánom, de hátha nekem is jót tesz egy kis összefoglaló az elmúlt 5 év benyomásaiból. :) A teljesség igénye nélkül persze. Szándékosan nem írok az egészségügyről, oktatási rendszerről, nem lesz árak összehasonlítása, mert ezek önmagukban megérnének egy-egy posztot. Szólok előre, hogy így is hosszú lett.

Miért pont Hollandia?

Élénken él emlékeimben 13-14 éves koromból, ahogy a nővérem hallgatja a Doe Maar dalait. Hogy honnan szerzett a 80-as évek végén Magyarországon holland popzenét, az rejtély számomra, és már sose fog kiderülni, de gyakran eszembe jutott az elmúlt pár évben. Ha valaki azt mondja nekem akkor, hogy én valaha Hollandiában fogok élni, biztos körberöhögöm. Tehát nem ez vezérelt (a Doe Maart egyébként nem is nagyon szeretem).

2005-2006 környékén a kedvenc együttesem éppen a Within Temptation volt, akikről szintén nem tudtam, hogy hollandok, tehát nem is ezért mentem ki.

Aztán elérkezett 2008 januárja, amikor szóba elegyedtem egy gerincborzongatóan kellemes hangú holland sráccal, aki azóta a férjem lett. No ezért.

Ha nincs az a több mint kellemes orgánum, a mai napig élném az addig megszokott, kényelmes életemet Magyarországon. Szerettem a céget ahol dolgoztam, szerettem a munkámat, a munkatársaimat, nem kerestem rosszul. Igazából nem volt okom panaszra.

Ahogy teltek múltak a hónapok, és túlestünk a személyes találkozáson, majd átéltük a távkapcsolatok minden örömét és bánatát, úgy döntöttünk, hogy szeretnénk kipróbálni együtt az életet.

Átbeszéltük ától zéig, hogy hol lenne érdemes élni, és nem túl meglepő módon, nagyrészt gazdasági okokból Hollandiára esett a választásunk.

Az elhatározást tett követte, felmondtam a cégnél, majd 2008 augusztusában begurult a parkolóba a családi furgon, benne a kissé elcsigázott párom, lábánál üresen gurulászott a kávés termosz. Ami a furgonba belefért, azt vittem, a többi a szüleimnél landolt.

A lakást megtartottam, mert akkor azért még nem volt biztos a próbálkozás sikeressége, tehát nem akartam minden hidat felégetni magam mögött (később a fantasztikusan lelkiismeretes, rendes és megbízható bérlőknek köszönhetően inkább az eladás mellett döntöttünk).

Megérkeztem, na, most aztán mi legyen?

2008. augusztus 22. Amszterdam. Ülök a párom lakásának a nappalijában, és filózom a jövőn. Mi a fenét kezdjek most magammal?

A kérdés nyilván költői, soha nem tudtam volna elviselni a kitartott barátnő / feleség szerepkört, tehát elkezdtem munkát keresni. Különösebben nem aggódtam, szakmai tapasztalatom volt bőven, eddig is nemzetközi cégeknél dolgoztam, angolul jól beszéltem, valamit csak találok majd, ha mást nem, még mindig mehetek valami gyárba dobozolni.

Lefutottam a szokásos köröket, regisztráltam ide-oda, bejártam az összes nagy munkaközvetítő céget. A nagy számok törvénye alapján 2 hónapon belül kaptam állásajánlatot, közben elkezdtem hollandul is tanulni, bár csak addig jártam tanfolyamra, míg el nem kezdtem dolgozni.

A munka, amire felvettek, eredetileg adatbázis kezelés volt, és a szülési szabadságára készülő kolléganő helyettesítésére vettek csak fel, ám amikor visszajött dolgozni, engem is megtartottak, és a munkaköröm is kiegészült.

A cég egy japán nagyvállalat, aminek Hollandiában van az európai disztribúciós központja. A recesszió miatt átszervezték, volt pár elbocsátás, én azok között voltam, akit maradtak.

Áthelyezték a marketinget Angliából hozzánk, így végül most ugyanazt csinálom, amit az utolsó cégnél Magyarországon. Nagyon jó kis csapat jött itt össze, van holland, japán, indonéz, ukrán, olasz, skót és ausztrál kollégám. Idén lesz ötödik éve, hogy itt dolgozom.

Az elszigeteltség

Nehéz, nagyon nehéz. Ez az egyik legnehezebb a mai napig, amivel meg kellett birkóznom. Az egy dolog, hogy összeköltöztem életem értelmével, de egyrészt 33 évesen nem könnyű új barátokat szerezni, másrészt az, hogy nem beszélem az ország nyelvét, nagyon lelassította a beilleszkedést, illetve megnehezítette a kapcsolatok kiépítését.

A férjem családja pont a nyelvi nehézségek miatt a mai napig nem ismer igazán. Harmadrészt ismét a nyelv miatt borítékolható volt, hogy az új baráti köröm gyaníthatóan szintén hozzám hasonló külföldiekből fog állni, nem hollandokból.

Hevesen próbálkoztam eleinte magyar társaságot találni magamnak, de a már összeszokott körökbe már nem tudtam beilleszkedni, ráadásul a környékünkön nem is nagyon vannak hozzám hasonló korúak. Hozzáteszem, hogy kisgyerekes szülőként már nem vagyok egy hullámhosszon a fiatal, bulizós korosztállyal.

Bár Hollandiában kimondottan magas a vegyes házasságok száma, az ilyen interkulturális családok mindig kicsit kirekesztettek lesznek az átlag holland családhoz képest, azaz sem ide, sem oda nem fognak tartozni.

Jobban elfogadnak minket, mint egy bevándorló házaspárt, de soha nem fogunk tudni teljesen beilleszkedni. Ezen nem lehet változtatni, ezzel meg kell tanulni együtt élni.

Akklimatizálódás

Fázom. Fázomfázomfázom FÁZOM! Ezzel tudnám az első évemet jellemezni. Gyerekkoromat panelban töltöttem, ami azt jelenti, hogy kvázi az utcára fűtöttünk, és télen is nyitott ablaknál aludtunk. Ezek után eszméletlen nehéz volt megszokni, hogy 17 fokos a hálószoba, és éjjelre levesszük a fűtést. Nyomorult egy első telem volt, de végül csak hozzászoktam.

Eleinte hiányzott a száraz meleg nyár, főleg a meleg nyári esték, és nehezen viseltem az itteni trópusiasan párás meleget, még ha csak pár napig is tart. Azt viszont kimondottan élveztem, hogy a tavasz és az ősz szép hosszú, ezek amúgy is a kedvenc hónapjaim voltak.

haarlem.jpg

A másik a betegségek. Mivel szó szerint testközelből élvezhettem a befogadó ország baciközelségét, hát ezt rendesen ki is cseréltük. Első évben felváltva estünk ágynak a párommal, mire az immunrendszerünk hozzászokott az új környezeti hatásokhoz.

A befogadó országról

Egy évet éltem Amszterdamban, a párom lakásában. Nem túl nagy, de egy párnak tökéletesen elég volt. A muszlim negyedben található, az autópályakörön belül. Ez utóbbi azért fontos, mert a körgyűrű egy ingatlan értékhatár is. Ami azon belül található, az jóval drágább, mint a "külváros".

Igazából Amszterdam pont annyira holland manapság, mint amennyire London angol. Világváros, tele van turistákkal és bevándorlókkal. Ha fiatal lennék, imádnék ott élni. Tele van élettel, iszonyú jó hangulata van a sok csatornával és kávézóval, kvázi olyan az egész, mint egy baromi nagy macskaköves mesebeli városka.

A mai napig turistának érzem magam, ha bemegyek mászkálni. Azaz a belvárost szerettem, a közvetlen szomszédainkról viszont nem alakult ki túl jó benyomásom.

Az amszterdami közlekedés teljesen jó, a magyar viszonyokhoz képest elsőre kissé futurisztikus volt, hogy még a külvárosban is ott a buszmegállóban a tábla, ami jelzi, hogy milyen busz jön legközelebb, és mikor.

Chipkártya rendszer van, most tértek át erre nemrégiben. Ebből van kétféle. Van a névre szóló, amit automatával töltögetni kell, ugyanúgy, ahogy egy telefonkártyát. Erre van mód a járművön is, de mostanra minden szupermarketbe telepítettek automatát.

A másik változat a 10 eurós eldobható kártya, amit automatánál lehet venni a nagyobb állomásoknál, illetve trafikoknál. A sofőrnél fizetés lehetőségét megtartották, főleg a nagyszámú külföldi miatt. A sofőrnél vett jegy természetesen drágább, mint az elektronikus, tehát érdemes előre megvenni.

A kártyahasználat nagyon egyszerű. Minden ajtónál van olvasó. Fel és leszálláskor ezen kell aktiválni a kártyát. Leszálláskor kiírja az utazás költségét, és a kártya egyenlegét. Ha nem olvastatod le a kártyát, akkor a következő felszállásnál (a felszállás helyétől függően) rászámol egy minimális "büntetést".

Ezen kívül lehet bérletet is csináltatni. Ezt általában cégek intézik, és zónás bérlet, azaz egy megadott útvonal zónáiban érvényes. Erre fizet a cég egy fix havi díjat, de a zónákon kívül nem érvényes.

A zónák nem korlátozódnak egy adott városra. Úgy kell elképzelni, mintha én pl. a II. kerületből járnék ki Budaörsre, akkor a bérletem érvényes lesz a köztes kerületekre is, amin átutazom, Budaörsöt is beleértve.

Korábban strippenkart rendszer volt, ami egy csíkokra (napokra) osztott papírszalag, amit a buszon vagy a sofőr bélyegzett le, vagy a járművön lévő automatával kellett lepecsételtetni.

A vasutat viszont csak elrettentő példának tudom felhozni. Hiába a kiépített hálózat, a csilivili kijelzők, ha a vonatok nem járnak menetrend szerint. Télen azért, mert fagyosak a sínek. Ősszel azért, mert hullanak a levelek. Tavasszal azért, mert esik az eső. Nyáron meg azért, mert. Valamiért.

Annyi csak a különbség a magyar viszonyokhoz képest, hogy az ultramodern kijelző kiírja, hogy mennyit fogunk még szívni. Hát, a vasúti szolgáltatás tuti nem a hollandok büszkesége.

A vásárlói kultúra

Nincsenek hipermarketek. Nincs Tesco, nincs Cora, nincs Auchan. Van Makro, ami ugyanazé a cégé, mint a magyar Metro. Ugyanúgy csak vállalkozói kártyával látogatható (meg van még a Hanos, de az vendéglátósokra specializálódott).

Helyette vannak normál méretű szupermarketek. Van néhány áruházlánc, ami otthon is ismerős, pl. Plus, Aldi, Lidl. Vannak kimondottan olcsó láncok, de ott ez sajnos a minőségen is érezhető, főleg a hús és zöldségáru tud jóval silányabb lenni.

Vannak mini közértek, de általában bevándorlók üzemeltetik, és itt lehet olyasmiket megvenni, ami a normál holland közértekben nem található. Főként (közel)keleti fűszerek, zöldségek. Például articsókát innen szoktam venni.

Ami számomra eleinte furcsa volt, az a konyhakész alapanyagok brutális választéka. Az, hogy ötféle kiszerelésben lehet mosott és kockázott akármit venni. Gomba, zöldségkeverék, hagyma, krumpli, hús, előfőzött tészta, rizs, bármi, amit szeretnél. Nyilván van rá kereslet, de meg is értem.

Többe kerül, mint ha egészben venném meg a fej karfiolt, de mivel itt a fizetőképesség is sokkal jobb, ezért megengedheti magának az ember, hogy fél óra helyett 5 perc alatt megvan a vacsora előkészítésével. Mit ne mondjak, ehhez nagyon hamar hozzászoktam.

Ami szintén érdekesség, hogy zöldségből és gyümölcsből egész évben majdnem ugyanaz a választék. Van alma, szőlő, eper, málna. Amit meg kellett tanulnom, hogy szezonon kívül ilyesmivel ne próbálkozzak, mivel egyszerűen vízízű. Mint egy lufi. Szééép kívülről, és semmi tartalma nincs. Mostanra belaktam a környékünket, tudom, mit hol kell vennem. Ilyesmit közértben nem.

A hollandok hihetetlen árérzékenyek. Mondhatnám skótok, ha nem jönne ki ez nagyon hülyén. Sőt, erre még büszkék is, rendszeresen azzal példálóznak, hogy a bedobják a csalit, és csévélés közben ordítják, hogy grrraaaatis! Ha valaki itt üzletet akar csinálni, akkor ezt nagyon-nagyon figyelembe kell venni.

Cserébe minden hülyeséget megvesznek, ha eléggé nyomatják, hogy az divatos. Amit a közértben megspórolnak az akciós cuccokon, azt elköltik a következő boltban mondjuk a nyaralási fotókra, hogy könyv formájában kinyomtassák.

A boltok alapvetően 5-6-ig vannak nyitva, kivéve a közértek, azok este 9-10-ig is. Vasárnap és hétfőn a fű sem nő, ismét kivéve a közérteket. Ez mostanság kezd változni, próbálnak a hollandok is alkalmazkodni, ez a változás még rövidke 5 év alatt is látható volt.

Ha már divat

Merem állítani, hogy a legrosszabb öltözködési ízléssel rendelkeznek, ami ráadásul hihetetlen öntudattal és arroganciával párosul. Már ami a nőket illeti. Ha bárhol utazol a világban, és látsz egy nőt, aki hőmérséklettől függetlenül macskanadrágot hord a ruha vagy szoknya alatt, akkor ezer százalék, hogy holland. Ez a holland nők TM-je.

A legjobb, hogy a felmérések szerint a pasik is utálják. De ugye itt jön képbe az arrogancia. Nyilván ennek meg van az oka, de a holland nők egyik különös ismertetőjele a hihetetlen öntudat. Sokszor a gyengeségüket is ezzel kompenzálják. A holland férfiak szerint ezért olyan gyakori a vegyes házasság (azaz külföldivel kötött házasság), mert a holland pasik nem bírják ezt a túlzott öntudatot. :D

Ami az ízlést illeti, nem azt hordják, ami jól áll nekik, hanem ami divatos. Ismétlem, itt megengedhetik maguknak. Az, hogy valami nem áll jól nekik, magasról leszarják. Például idén a nyomott-mintás nadrág a divat. Egy szóval tudom jellemezni a látványt: lol.

Nyilván tisztelet a kivételnek, de a mi városunkban járkálva is pontosan megmondom, hogy a szembejövő nő holland-e vagy lengyel.

Igazából nem tudom, hogy sajnáljam-e őket, vagy irigykedjek, hogy mennyire nem érdekli őket.

Az étkezési kultúra

Saját megfigyeléseimre alapozva a hollandok elég édesszájúak. Amit eddig vettem édességet, legyen az cukrászat vagy közért, mind elviselhetetlenül édes volt számomra. Sokat kávéznak, és a kávéhoz szigorúan édes rágcsa vagy süti dukál, ennek megfelelően nagyon nagy a választék. A reggeli szintén gyakran valami édes péksütemény.

Ebédre általában szendvicset esznek levessel, vagy kimennek a helyi kávézókba és ott rendelnek valamit. Tipikus holland snack ételek a frikandel (hasonló a mi bélszínrolónkhoz), illetve a különféle raguval vagy sajttal töltött rántott falatkák, amik bitterballen névre hallgatnak. Ja és persze a holland hering. Kötelezően apróra vágott hagymával. Ha valaki tudja, mi az a ruszli, nos, akkor ez ugyanaz, csak nyersen, fűszerek nélkül.

Szinén nagy kultúrája van a medvecukorkához hasonló izé fogyasztásának. Bocs, nem találok rá jobb szót. Ebből van édes, kevésbé édes, kicsit sós és nagyon sós változat. Mivel én alapból a medvecukrot sem szerettem, ettől kimondottan hányingerem van. A hollandok előszeretettel fogyasztják a sós változatot negró helyett torokfájásra.

A konyhájukra nagy hatással voltak és vannak a bevándorlók (valamint a számos holland gyarmat ugye). Rengeteg indiai, indonéz, kínai, japán, marokkói és egyéb étterem van.

A saját főzéskultúrájuk alapvetően kimerül a főtt zöldség, sült hús, főtt krumpli szentháromságban. Ezt max úgy variálják, hogy a zöldség szezonális, a hús lehet hal, szárnyas vagy négylábú, a krumpli meg krumpli. Levesben viszont egész jók. Az általuk nagymama borsólevesének hívott csodát én is szeretem, leginkább egy csülkös csipetkés bableveshez hasonlítanám állagában.

Rengeteg tejet és tejterméket fogyasztanak. Rossznyelvek szerint az átlagmagasság azért a legnagyobb Európában, mert a sok tejtermékkel rengeteg növekedési hormont visznek a szervezetükbe. Lehet, hogy van benne valami?

Vannak ételeik, amiket kimondottan megszerettem, de jobban kedvelem a változatosságot, ezért mi eléggé nemzetközi konyhát viszünk (magyar ételeket kimondottan ritkán főzök, mert nincs időm órákat pepecselni, egy pörkölttel vagy rakott krumplival, akármennyire is szeretem). Nekem különösebben nem esett nehezemre megszokni az alapanyagokat, bár volt olyan, aminek a helyi megfelelőjét tovább tartott megtalálni.

Legviccesebb a tejföl keresgélése volt, nyelvi sajátosság miatt. Mi a férjemmel angolul kommunikálunk, tehát első körben mindent lefordítottunk angolra, és onnan hollandra, ami érthetően vicces eredményekhez vezetett.

A tejföl ugye angolul sour cream. Nos, amit ilyen néven itt lehet kapni, az nem igazán hasonlít a magyar tejfölre. Az igazi megfelelőjére teljesen véletlenül akadtam rá, mikor a férjem főzött egyik este, és a recepthez kellett egy doboz creme fraiche névre hallgató tejtermék. Mivel ilyet még nem kóstoltam, előrántottam a fiókból egy kiskanalat, és lemeóztam a doboz tartalmát. Nyomban fenn is akadt a szemem, hogy aztarohadtélet, én ezt az ízt keresem hónapok óta!

Hasonlóan jártam a túróval, mivel itt inkább feldolgozott formában lehet kapni (túrókrém, ízesített túróhab), és végül legváratlanabb módon a német hüttenkäse névre hallgató tejtermék testesítette meg az ideált. Gyerekeim azóta is falják a túrós palacsintát.

A híres tolerancia

Van is meg nincs is. Öt év után látom, hogy valaha valóban nagyon elfogadóak voltak minden iránt, viszont a sok bevándorló és beilleszkedni egyáltalán nem akaró betett nekik is.

Az első igazi negatív élményem a bevándorlási hivatalban ért. Párom kifejezetten azért hívta fel a hivatalt az érkezésem előtt, hogy a saját nyelvén érdeklődjön, hogy pontosan milyen papírok kellenek, hogy be tudjam szerezni még otthon.

Ennek ellenére, amikor odamentünk a papírokkal, valami hiányzott, és a hivatalnok elég arrogánsan közölte, hogy bezzeg a román meg lengyel bevándorlók minden papírt tudnak hozni, mire a párom majdnem ráborította az asztalt, úgyhogy az ügyintéző kénytelen volt visszavenni kicsit az arcából.

Engem a külsőm miatt rendszeresen hollandnak néznek, és láttam már elhalványuló mosolyt, mikor kiderült, hogy nem vagyok az. Ettől függetlenül ahol most élünk, ott teljes mértékig elfogadtak, minden szomszédunkkal jól kijövünk.

Akkor mégis minden nyilvánul meg a nagy tolerancia? Abban, hogy ha valamit másképpen csinálok, mint a nagy átlag, akkor nem köveznek meg érte. Mondok példát. Itt ha valaki otthon akar maradni háztartásbeliként, akkor vállon veregetik, és azt mondják, hogy ha neked így jó, akkor tedd azt.

Ha valaki 3 hónaposan bölcsibe adja a gyerekét, akkor is vállon veregetik, és azt mondják, hogy ha neked így jó, akkor tedd azt. És a két szélsőség békésen megfér egymás mellett. Mint ahogy az is, ha apuka is otthon akar maradni a gyerekkel. Vagy mindkét szülő részmunkaidőben dolgozik.

Hagyományok (a teljesség igénye nélkül)

Queen's day, azaz a királynő születésnapja. A hagyomány szerint a mindenkori uralkodó születésének napján kellene ünnepelni, de amikor Beatrix trónra került, ezen kényelmi szempontokból változtatott, ugyanis az ő születésnapja január 31., ami nem túl kedvező egy karnevál szempontjából, főleg a holland időjárást figyelembe véve. Tehát szakított a hagyományokkal, és megtartotta az anyja születésnapjának dátumát (ez volt április 30.).

Queens day.jpgA Queen's Day-en nem nagyon fogják vissza magukat

Idén átadta a trónt a fiának, és ha jól tudom, akkor most váltani fognak, mivel ő április 27-án született. Ja és nyilván mostantól King's day lesz. Ez a nap arról szól, hogy mindenki a királyi ház narancssárgájába öltözik, illetve ilyen színű kiegészítőt ölt magára, és az egész nap kulturális programokkal, este meg koncertekkel telik. Kimondottan látványos és jópofa ünnep.

Külön érdekes a délelőtt, ami a gyerekekről szól. A hollandok nem tartanak gyereknapot, viszont ezen a napon délelőtt a gyerekek kirakodóvására zajlik, tehát a megunt játékokat kipakolják egy ponyvára, és ők maguk árusítják, és a bevétel is az övék (amit aztán ugyanott jól el is költenek persze). Nagyon jó hangulata van.

Őszi fesztiválok. Azaz a szüreti fesztiválok helyi megfelelője. Hasonló, mint odahaza, csak a helyi népzene inkább sramli.

Gyerekek születése körüli hagyományok. Amikor megszületik a baba, a szülők értesítenek minden rokont/barátot egy erre az alkalomra készített üdvözlő lappal. Ebben általában meg szokták adni, hogy mikor fogadják a látogatókat, vagy milyen telefonszámon lehet bejelentkezni.

Az érkező vendégeket egy speciális „szendviccsel" fogadják, ami egy kerek kétszersült, amit megkennek vajjal, és megszórják cukormázas édesköménnyel. Ebből van világoskék és rózsaszín, a baba nemének megfelelően. A házat kidekorálják az alkalomra, van ablakon berepülő gólya, ablakra kék vagy rózsaszín zászlócskák, lufigólya a kertbe, stb.

babaketszersult.jpgA babakétszersült

Szintén jópofa szokás a hátizsák kiaggatása. Ez azt jelzi, hogy az adott házban érettségizett fiatal lakik. A hátizsákot (vagy hasonló táskát) vagy az ablakba, vagy a zászlórúdra akasztják.

Szintén helyi szokás, de ha jól tudom, a világ legnagyobb gyalogos megmozdulása. Prózaian négynapos séta a neve, minden év júliusában rendezik, Nijmegen (ejtsd nájméhen) városában. A sportot és testmozgást hivatott népszerűsíteni.

Eredetileg a hadsereg szervezte, néhány civil résztvevővel, mára ez a fordítottja, nagyrészt civil megmozdulás, néhány katonai résztvevővel. A lényege az, hogy napi 30-40-50 kilométert gyalogolnak a résztvevők (korosztálytól függően). Az esemény több mint 100 éves múltra tekint vissza. A rendezvény negyedik napján a hivatalos résztvevőket a nézők kardvirággal ajándékozzák meg, ami mostanra az esemény jelképévé vált.

negynapos gyalogverseny.jpgA négynapos sétán már a katonák vannak kevesebben

Végül, de nem utolsósorban: Keukenhof. Európa virágoskertje. Túlzás nélkül. A látvány magáért beszél, aki kicsit is szereti a virágokat, annak egyszer az életben ezt látnia kell. Minden év március végétől május elejéig van nyitva, tavaszi virágokra specializálódik. Nárcisz, tulipán, jácint a fő látványosság, de van mindenféle. Most kicsit reklámozni fogom, de nem tudom megállni. Akit érdekel, itt találhat részleteket.

Az országról általánosságban

Múltkor olvastam a posztot az Anglia megtelt tábláról. Nos, itt fizikailag is ki lehetne tenni, csak más okból. Ezt már más is leírta, csak ismételni tudom, hogy Hollandia Európa legsűrűbben lakott országa.

16,7 millió lakosa van, ebből több mint 3 millió első generációs bevándorló (ezt azért mondom, mert a második generációs bevándorlók már hollandnak számítanak, tehát a gyakorlatban jóval többen vannak). Mindezt 41 ezer négyzetkilométeren, tehát fele akkora sincs, mint Magyarország a maga 90 ezer négyzetkilométerével és alig 10 millió lakosával.

Emellett a hollandok valamit nagyon tudnak, mivel a kiemelkedően magas népsűrűség mellett kiemelkedően magas a mezőgazdasági termelés és állattenyésztés. A vízgazdálkodásról nem is beszélve.

Magyar ismerőseim szoktak poénkodni azzal, hogy mi lesz velünk, ha elönti az országot a tenger, ha már itt a globális felmelegedés. Nos, meggyőződésem, hogy a hollandokat nem izgatná, megoldanák mondjuk ponton falvakkal, a közlekedést meg csónakokkal. :) Viccet félretéve, félelmetes tudással rendelkeznek, ami a gátakkal meg alapvetően a vízzel kapcsolatos mérnöki tudást illetően.

Az egy főre jutó autók száma is kimagasló. Ezt sajnos a mindennapi életben is érzékelhető. A vezetési kultúra nagyon jó. A sebességhatárt betartják, a zebránál kérés nélkül megállnak. Cserébe az autópályák 24/7-ben tele vannak.

Ha nem tudod, pontosan merre kell menned, akkor marha stresszes tud lenni, mivel a gyakorlati követési távolság jóval kisebb, mint amit én Magyarországon megszoktam.

Amikor meg 120-as tempónál későn veszed észre, hogy ki kell menned jobbra, és kb. 2 m-es távolságban minden irányban autó van körülötted, akkor biz beszorul a zabszem abba a bizonyos lukba, és kb. 5 másodperced van arra, hogy eldöntsd, hogy heveny dudálások és balesetveszély közepette kimész a kijárat felé, vagy nyúlbélaként sodródsz tovább a forgalommal. a rossz irányba.

A zsúfoltságnak más ára is van. Mégpedig az, hogy minden egyes négyzetcentimétert hasznosítottak. Ez abból a szempontból jó, hogy nagyon rendezettnek néz ki, és még a gátak oldalán is nyírva van a gyep, viszont pont emiatt kicsit túlgondozott benyomása van az egésznek. Nekem néha hiányzik a vadregényes táj.

Hiányoznak a hegyek, igazi természetes erdőkkel. Van cserébe szimbiózisban élő állatvilág. Kanalas gém, szárcsa, daru, hattyú a házunk melletti csatornában. Vannak dagadtra hízott kacsahordák a parkokban, akiket úgy kell félresöpörni a babakocsi elől. Veréb helyett csókák csettegnek a lombok között.

A természetvédelmi területeken (a part mentén a dűnesor végig védett terület) szarvascsordák, rókák, nyulak, minden, ami megél. A falvak közötti utakat szegélyező lámpákon kárókatonák napoztatják kiterjesztett szárnyukat. Lassan ismerősként köszöntök egy sólymot (nem a légitársaságot), amit mindig ugyanazon a környéken látok.

Ahol nem szántóföld van, ott tehenek, birkák vagy lovak legelnek. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a holland vidék így néz ki az autópályáról: csatorna, tehenek, csatorna, birkák, csatorna, búzaföld, csatorna, tehenek, (stb., random ismétlés). A gátak oldalán is birkák legelnek. :)

A helyi önkormányzatok felelősek a közterület karbantartásáért, amit lelkiismeretesen el is végeznek. Ez elég összetett feladat, nem csak fűnyírásból áll, hanem a csatornák rendszeres takarításából, azaz ritkítják a nádat a parton, a hínárt a vízben, kiemelik a "véletlenül" belekerült bicikliket (nem tudom hogy, a házunk mellett is rendszeresen kerül bele valahogy), nyírják a fákat, bokrokat és füvet. Nem véletlenül érzi az ember túlgondozottnak.

Szintén a holland tájképhez tartoznak a szélerőművek, bár közel sincs annyi a szárazföldön, mint várná az ember. Az igazi telepek a tengeren vannak. Ami a szárazföldön van, abból nincs annyi, hogy zavaró legyen. Legalább annyira a táj részévé váltak, mint a szélmalmok.

Utazás és világjárás

A férjem szerint a hollandok mindenhol ott vannak. Szeretnek utazni, és hogy önmagam ismételjem, meg is engedhetik maguknak. Évente átlag kétszer utaznak valahová, a határon túlra. Ebből egy általában síelés, egy pedig nyaralás.

Valóban magam is azt tapasztaltam, hogy még nem jártam olyan országban, ahol ne botlottam volna hollandokba (pedig én is jártam már pár sarkában a földgolyónak, hogy ezzel a gyönyörű képzavarral éljek). Nyilván ebben a volt holland gyarmatok is közrejátszanak (Holland-Antillák, Indonézia, Dél-Afrika, Suriname, stb.).

Ami viszont kevésbé ismert, az a belföldi turizmus, aminek szintén nagy kultusza van. Az egyik ingen jellemző tevékenység a kempingezés. Itt tavasszal nem csak a motorosok rajzanak ki, hanem a kempingezők is. Utánfutóval, kempingbusszal, sátorral, akármivel. Ennek megfelelően rengeteg a kemping, még a mi környékünkön is (ami az egyik legsűrűbben lakott megye). Sőt, tavaly anyósomék is vettek egy használt kempingbuszt, amit azóta mi is kipróbáltunk.

A kempingezésen túl szintén nagy kultusza van az üdülőparkoknak, ebből számos van az országban. Ezek általában erdősített övezetek, sok-sok bungalóval, és egy központi épülettel, ahol minden van, hogy eső esetén is le lehessen kötni a jónépet, főleg a gyerekeket. Ilyenben is voltunk már, kimondottan jól kiépített szolgáltatásnak tartom.

A végére hagytam a legnépszerűbbet, a Balaton holland megfelelőjét. Ez egy sziget, név szerint Texel, ami a beltenger gátjával párhuzamosan futó szigetlánc legnagyobb tagja. Pontosan ugyanúgy üzemel, ahogy a Balaton. A helyi lakosok a turizmusból és állattartásból élnek.

Kizárólag komppal közelíthető meg, ami éjjel nem jár, tehát ha valaki lekési az utolsó járatot olyan 11 körül, az így járt. Így mi is jártunk egyszer, és mivel üdülőszezonban mentünk, és 2 órás keresgélés után sem találtunk szabad szállást, kénytelenek voltunk a helyi tourinform parkolójában a kocsiban aludni.

Miért szeretek itt élni?

Nos, ez teljes mértékben szubjektív, csak azt tudom elmondani, hogy ÉÉÉÉN miért szeretek itt élni. 2009-ben úgy döntöttünk, hogy elköltözünk Amszterdamból. Mindketten úgy gondoltuk, hogy családalapításra inkább egy nyugodt kisvárost szeretnénk, mint a zajos fővárost.

Végül december utolsó napján költöztünk be egy tipikus holland sorház egyikébe, egy 22 ezres lélekszámú, tipikus holland kisvárosban. Forgalmát tekintve csendes, közéletét tekintve mozgalmas, igazi családias kisváros. Ide született mindkét gyerekünk.

Keukenhof.jpgKeukenhofi park

Közel vagyunk a tengerparthoz (magyarul 30 percen belül odaérünk bringával), közel vagyunk a nagyvároshoz, ha arra van kedvünk. Rengeteg program és szórakozási hely van gyerekeknek és gyerekteleneknek.

Végtelenül szimpatikus számomra, hogy a hollandok mennyire aktívak, életkortól függetlenül. Legyen az futás, bringázás, korcsolya, gyaloglás, bármi, de napi szinten látom egyedül vagy csoportosan az embereket mozogni.

Végül ami számomra megfizethetetlen: a végtelen nyugalom, ami az emberekből árad. Az anyagi biztonság nyújtotta nyugalom, hogy tényleg azokkal a dolgokkal foglakozhassanak, ami fontos az életben.

Mivel a saját családomon keresztül beleláthatok, elmondhatom, hogy a hollandok nagyon szociálisak. Rendszeresen látogatják a családot, barátokat. Rendszeresen járnak üdülőkbe, parkokba, vagy egyszerűen felülnek a biciklire és túráznak egyet.

Mi nagyon közel élünk Keukenhofhoz, és a környékbeli virágföldek látványa és illata (virágzáskor, nem tárgyázáskor, mert akkor bleh) felejthetetlen. Imádok a környékünkön bringázni!

Összességében elmondhatom, hogy bár magamtól soha nem választottam volna lakhatásul Hollandiát, végtelenül örülök, hogy így alakult, és a fenti írásból is kiderülhetett, hogy szeretek itt élni.

Kívánok mindenkinek hasonlóan sikeres letelepedést!"

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr685529039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.09.23. 19:47:03

@jewel79bp: Az hogy nem könnyü barátkozni, még nem jelenti azt,hogy lehetetlen. Részemről egyáltalán nem érzem úgy hogy magyarokkal könnyebb (volt) mélyebb kapcsolatokat létesiteni. Sőt, 90-ben, amikor elmentem, ez volt az egyik problémám, a magyarok egymás közti viszonya. Azt viszont biztos te tudod jobban hogy a hollandok talán zárkózottabbak. A teljesség kedvéért, a nyugati országokban nemigen bevett dolog első alkalommal személyes dolgokról beszélni. Miért is teregetném ki személyes dolgaimat egy még ismeretlen embernek? De a leirásod szerint egy holland még annyit se fog neked elmondani hogy pl. "kétgyerekes anya vagyok"? Ez furcsa.

2013.09.23. 19:53:11

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Maxval, holland nok leggigsben!
@cougarcat: tapasztalat, hogy a baratsagossag egyenesen aranylik az elfogyasztott sor mennyisegevel a pubban

rumitom 2013.09.23. 19:57:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez a jellemzes sajnos nem csak a "magyar" wikire ervenyes...

miegysmàs 2013.09.23. 20:04:39

Evian

Nagyon jo iras,köszönet erte,mar eppen kezdtem leszokni a Hataratkelör,ha kivansagot is teljesitesz,en arra kernelek,irj maskor is..

Fekete Pestis 2013.09.23. 20:15:33

@charlieharper:

Hát, kicsit kockázatos. P.l. Németországban az egyik doktorandusz haveromnak nem akartak kiadni lakást mert magyar útlevele volt.

Meg most az APEH kitalálta, hogy szívatja a külföldön élö magyarokat.

Nem is beszélve a koppenhágai követségi ügyvivöröl, egy bizomnyos Ibolyáról, aki amiatt balhézott a magyar szülökkel, hogy a gyerek neve miért nem magyar.

vagy a brüsszeli magyar nagykövetségröl - az ottani ismerösöm nagy részben miattuk belgásította el a családját.

Fekete Pestis 2013.09.23. 20:15:33

@cougarcat:

Pontosan.
Nekem az északnyugat-európaiak jobban bejönnek.
A fenének kell kiteregetni elsöre a privát dolgokat, mint ahogy a magyarok csinálják ?

A feleségemet p.l. pont emiatt utálták ki az itteni magyarok, mert nem osztotta meg a magánügyeit velük.

A holandok egyébként a maguk rezerváalt módján elég nyitottak. ;)

panelburzsuj 2013.09.23. 20:15:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Kirúgtak.

Sok konformista tökfej fantaszta tökfejet győz.

Dr. Rudi 2013.09.23. 20:15:34

Hmmm...Kedves Szerző!
22 ezres kisváros, 30p a tenger bringával... Csak nem Heemskerk? ;) Üdv innen a szomszédból!

Egy kicsit később érkezett, aki korrektnek találta az ország és lakói jellemzését. (És a bennszülött nők férfiszemmel is szörnyűek...) Gratula!

sellőlány 2013.09.23. 20:15:34

Örültem, hogy megírtad ezt a posztot, sokunk nevében, akik holland férjet választottak társul. Mondjuk mi - egy pár hónap közös hollandiai együttélés után - inkább Budapest mellett tettük le a voksunkat, és ebben a döntésben jócskán benne voltak klimatikus okok és egyéb kulturális tényezők is, de javarészt a munkáink döntöttek, amik révén sokkal sokrétűbb életet élhetünk itt, mint amit élhetnénk Hollandiában. Sok idézeteden, példádon jót nevettem, mert detto hasonlókat tapasztaltam és nagyon jól jellemezted is ezeket a helyzeteket (a vegyes házasoknak, kiköltőknek szívből ajánlom Bogyay Mária: Hollandok magyar szemmel c. könyvét, ami egy rövid kulturális és történelmi bevezető után a mindennapon mutatja be a holland és magyar emberek szokásait jellemző különbségeket, sokszor nagyon humoros illetve tanulságos módon. Ezt és egy hollandoknak szóló, magyarokról íródó kötetet viccesen használati útmutatónak is nevezzük). És bár a holland családjaink nagy része Rotterdam és Drenthe között oszlik meg, mindenki az elfogadható és a nagyon jó szint között kommunikál angolul és a kapcsolatunk is kifejezetten jónak mondható velük, ezt a kirekesztettség-érzést én is megtapasztaltam a saját bőrömön. És nem is a közös nyelv hiányát érzem fő oknak, hanem inkább a szokások különbségét, ami sok-sok apró és nagyobb kulturális különbségen alapul. Pl. ott ha valaki elfelejti valaki születésnapját és nem köszönti fel, szinte személyes sértésnek számít, de minimum linkségnek (szinte mindenki wc-jében lóg egy fali naptár, telis-tele ismerősök születésnapi jelöléseivel, így reggel kb. ezzel szembesül először, ha felkel, így nem is felejti el), viszont kérdés bátran betrappol utcai cipőben/csizmában bárki nappalijába és vágódik le a kanapéra, várva a szokásos kérdést a kávéval kapcsolatban. :-) A magyarok híresek a vendégszeretetükről, ezért nekem nagyon furcsa, hogy minden ide látogató holland családtagot és barátot igyekszünk otthonosan fogadni (kimegyünk értük a reptérre, programokat szervezünk, gazdag reggeliket készítünk stb.), ott lehet metrózni/vonatozni a desztinációig jó drágán és a "reggelit a hűtőben találjátok". Ez szeletelt fagyasztott kenyérszelet, némi már felbontott olcsó felvágott és egyszerű sajt és valami borzalmasan mű literes kiszerelésű joghurtféleség (by lidl). Mondjuk az anyósom ebből a szempontból igényesebb, nála nagyobb a választék és még az asztalra is hajlandó kipakolni azt, de a városiak tényleg nem erőltetik meg magukat. Amíg kint éltünk, a család nagyon igényelte a társaságunkat, kötelező volt mindenféle közös ünneplés (szülinapok, nyugdíjaztatás, valami kijött a kórházból, gyerekszületés), amióta Bp-en élünk, mintha elvágták volna, szerencsére mi ezt egyáltalán nem bánjuk. Ellenben ha ott vagyunk, a non-stop együttlét elvárt koreográfia,legtöbbnyire házon belül, ami a holland ingatlanok/kertek alapterületét tekintve igencsak szűkös terület, napokon keresztül. Ha ettől függetlenedünk, azt nehezen fogadják. A holland barátok látogatása (odakint) is lekottázható koreográfia, általában délután-koraeste, egy kis beszélgetés (többnyire hollandul), esetleg sörivás, snack evés (mindenféle sós mogyorók és kockára vágott sajtok), esetleg vacsora vagy szimplán egy kávé, aztán indulás haza. Ellentétben az itthoni kolosszális együttlétekkel, amik sokszor hajnalban érnek véget, miután egy csomót beszélgettünk, grilleztünk vagy főztünk illetve filmet néztünk, esetleg kirándultunk együtt és borozgattunk egy jó nagyot. Nekem Hollandiában az ízek hányoztak leginkább, nem hatottak meg az előkészített ételek sem, mert amikor főzünk, más dolgokat eszünk (itt nem csülkös babra és somlói galuskára kell gondolni), mint ott egy átlag család és nem szempont a főzési idő lerövidítése sem... hiszen az is egy klassz együttlét a családdal. A férjem szerint a hollandok csak azért esznek, hogy ne haljanak éhen és ez az ételek milyenségében és az ahhoz fűződő viszonyukban is tetten érhető. Ellentétben a magyarokkal, akik nagyon is rabjaik az ízeiknek és a jó ételeknek. Summázva: azt semmiképp sem állítanám, hogy röghöz kötöttük magunkat idehaza, de ha továbblépünk, az nagy eséllyel nem Hollandia lesz.

Fekete Pestis 2013.09.23. 20:15:34

Ami szimpatikus NL-ben, az az, hogy a hollandok nem besúgók. P.l. Németországban, ha rossz helyre állsz meg, akkor nem más, mint a szomszédod az, aki kihívja rád a rendört. Svájcról nem is beszélve - ott állítólag azt is lefényképezi a szomszéd, ha rosszul szortírozodd a szemetet - bár ezt nem tudom megerösíteni.

Dániában dettó, de ott még az adóhivatalt is ráduszítják.

A hollandok viszont egészen addig leszarják, hogy mit csinálsz, amíg nem zavarod öket. Akkor viszont ök is kihívják a rendört. (Sajos mostanában a Belastingdienst elkezd az emberek rosszabb énjére játszani, és besúgóvonalakat üzemeltet.)

Egyébként NL-ben most kezdenek a lakások megfizethetövé v'álni - Haarlem azon részén, ahol legutoljára laktam, már lehet egy sorházat kapni 200KEUR alatt. (Nem Schalkwijk - ott az arabok dzsihadot folytatnak a Zuidtangent autóbuszai ellen, gondolom, a lakásárak is ennek megfelelöek. ;) )

torel 2013.09.23. 20:15:34

Hollandiaban konnyu elszigeteltnek maradni. Az ember konnyen elboldogul az angollal, ugyintezni, praktikus dolgokhoz, legtobb munkahelyen siman eleg. Baratkozni, haverkodni viszont keves az a fajta felszines, neha raadasul akadozo kommunikacio - szabad idejeben mindenki konnyeden szeretne erdekeseket, poenosat mondani - igazan jot csevegni szinte csak anyanyelven lehetseges. Sok energiaba, idobe, lemondasba kerul, mig valaki eljut odaig, hogy olyan szinten ki tudja fejezni magat, mint mondjuk evain ebben a posztban. Nem beszelve kicsit melyebb kulturalis elmenyekrol mint pl. szinhaz, holland irodalom stb, amiket lehetetlen elvezni jo hollandtudas nelkul.

Nyugalom, viragfoldek, biztonsag megkapo lehet egy ideig Hollandiaban, hosszutavon viszont eltorpulnek az anyanyelvi kornyezet hianya mellett. Persze ez nagyban emberfuggo.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.23. 20:17:53

@rumitom:

Minden autonóm közösségben ez van előbb-utóbb.

2013.09.23. 20:19:56

@charlieharper: Persze, az alkoholnak van egy ilyen szerepe. :) Részemről nem tudom sok hasznát venni mert nem tudok sokat inni, már egy pohár valami is betesz nekem. :(

"Rookie" koromban mindig eljártam a kollégákkal kocsmázni, bulikra, és én is szerveztem bulikat. De végül is érdekes módon, a legjobb barátaim nem e körből adódnak, sőt az egyik legközelebbi barátnémmel eredetileg nagyon összevesztem, és pont az enyhülési folyamat alatt kezdtünk el barátok lenni. A konfliktus annyiban segitett hogy megtanultuk kölcsönösen tisztelni egymást. :)

eagles 2013.09.23. 20:25:02

Evian

A poszt tetszett. Miután eltökélt szándékom bővíteni a "vendégmunkások" körét, és miután nagy vágyam Új- Zéland egyre távolabb kerül(ahhoz már túl öreg vagyok), így marad Európa.
Hollandia nem igazán érte el eddig az ingerküszöbömet.
Na most meg aztán végleg kikerült a látókörömből.

1, Nincs erdő? Na ne!
2, Népsűrűség? Ahová lépek ember terem? Na ne má'
3, De ami végleg betette a kiskaput: CICANADRÁGOS NŐK?
Jézus ereje ne hagyj el! Mi lehet ott? Borzadalom.

Egyéb iránt sok sikert, és boldogságot kívánok Néktek.

2013.09.23. 20:25:43

@Fekete Pestis: mivel szivat az Apeh? Mondjuk nekik az a corporate mandate-uk, hogy szivassanak.., de kulfoldon elo magyaroka mivel szivatjak?

2013.09.23. 20:28:22

@Fekete Pestis: "Rezerváltan nyitottak" - ez jó, gondolom sok más nyugati kultúrára érvényes.

A különböző kultúrákról az a véleményem hogy bár nyilvánvalóan vannak különbségek, a másságot nem kell feltétlenül negativan értékelni, hanem egész egyszerüen tényként elfogadni. Ez persze a befogadókra is vonatkozik - nekik is el kell fogadni hogy a bevándorló "más" és lehet hogy mindig is ilyen akar maradni.

2013.09.23. 20:34:36

@cougarcat: off
Fotoztam neked tegnap arlistat. Kuldjem?

2013.09.23. 20:37:38

@sellőlány: "A magyarok híresek a vendégszeretetükről,"

Ez valóban igy van. Csakhogy nem mindenki igényli és nem mindenkinek pozitiv dolog a magyar féle vendégszeretet. Kanadai férjem nehezen viseli ezt a dolgot (enni inni kell még akkor is ha már rosszul vagy, hosszú közös programokkal napokat együtt, beszélgetéssel tölteni, persze angolul nem beszélnek még akkor is ha tanultak, és arra se adnak időt a szóáradatban hogy forditsak, stb.). Az önállósághoz szokott nyugati kultúrájú embernek ez furcsa. Meg kell tudni érteni hogy honnan jön a másik fél.

Grafogirl 2013.09.23. 20:41:54

Nekem nagyon tetszett a poszt de egy dolgot nem értek. A befogadást. Mit jelent az, ha téged befogadnak, ha hollandnak néznek? Speciel az ország nyelvének ismerete nélkül nehéz helyi barátokat találni. Én is külföldön élek, de én sosem bántam, hogy kicsit más vagyok v. néha fura :D:D Jól beszélem az ország nyelvét, jártam helyi egyetemre is és garantáltan mondhatom, hogy találtam olyan barátokat, akik pont úgy gondolkodnak mint én, pedig sosem éltek külföldön. :)
Másrészt ha megfordítjuk a dolgot, otthon egy mexikói, aki magyarhoz ment hozzá, mindig mexikói marad, vagy bármilyen más ország fia-lánya, még akkor is ha nagyon jól beszél magyarul.

panelburzsuj 2013.09.23. 20:46:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

A kommenttolás kétségkívül simább pálya a polihisztoroknak.

jewel79bp 2013.09.23. 20:47:42

@cougarcat: abban biztos igazad van, hogy mindenkinek mást jelent a barátkozás. Nekem az ilyen felszínes, semmit se árulunk el magunkról, ami fontos, viszont iszunk egyet - ez nem jött be soha, időpocsékolásnak tartom. Számomra a barátkozás pont az éjszakákba nyúló, filozofálgatós közös dínom-dánomot jelenti. Ezért nem is keresem a felszínes haverságokat, akkor már inkább netezek vagy filmet nézek ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.23. 20:59:30

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/130923/2011-07-03_224447_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Most neked esek mint bolond tót az anyjának:)))))))))))
Szóval ez egy remek stílusban érdekfeszítően megírt rengeteg érdekességet tartalmazó poszt...
...lenne ha a címét és az "Elszigeteltség" című fejezetet feledni tudnám.
Az egész poszt egy pozitív üzenet, virágos mező, aminek a közepén van egy mély gödör.
Gyakorlatilag az egész írás a cím és az említett fejezet cáfolata.
Nem értem.
Jól írsz, hatásvadász elemek nélkül is vannak benne gegek. Például " begurult a parkolóba a családi furgon, benne a kissé elcsigázott párom, lábánál üresen gurulászott a kávés termosz."
Az ilyenek megtörik a beszámoló jelleget és regényszerűvé könnyedebbé teszik az írást.
Az említettektől eltekintve nehéz fogást találni rajta de aki olvassa és érti az nem is akar. Van benne tehetség és van benne humor.
Itt egy kicsit a humor szónál megállnék.

Itt a HA- rengeteg törzskommentelő van. Ahány ember annyiféle. Annyiféle humorérzékkel.
Bevallom én szeretem az embereket oltogatni. Még jobban szeretem ha jó riposztokkal válaszolnak. Pontosan tudom hogy ki veszi a lapot és ki van besavanyodva. A jóhumorú embereknek van egy közös ismérvük. Képesek öniróniára.
A régi mondás szerint akinek humora van az mindent tud akinek humora nincs az mindenre képes.
Sokáig sorolhatnám itt azokat a hölgyeket akik értik a humort és veszik a lapot. Sodalis, Tilmír, Tildy, Amarante, Babette, Briós és Te is előkelő helyen vagy a sorban. Elnézést azoktól akik kimaradtak de sokan vannak akiknek a nemét sem tudom beazonosítani.
Szóval azt akarom mondani hogy maradj ilyennek amilyen vagy és gratulálok az írásodhoz.

Ui: Hogy egy jó nagyot nyaljak is a HA-nak is remek humora van:)))))))))

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.09.23. 21:08:47

De jót nosztalgiáztam! Tetszett az írás, én még zsenge fiatalkoromban éltem ott, nem sok minden változott. Én nagyon szerettem, nincs kizárva, hogy egyszer még odaköltözzek, egy majdnem hollad férjjel van is rá esély :)

eagles 2013.09.23. 21:09:34

@diggerdriver:

Öregszel. Egyre túlöltözöttebb nőket raksz föl.

2013.09.23. 21:12:23

@jewel79bp: Én se a "felszines, semmit se árulunk el magunkról, ami fontos, viszont iszunk egyet" kapcsolatokat propagálom. :) De az a mély barátság amiről irsz, nem egyik napról a másikra alakul ki. Én se keresem a felszines haverságokat, többnyire olyanokkal barátkozom, akik társaságában saját magam maradhatok, úgy ahogy vagyok és még igy is elfogadnak. Eleinte én is nagyon kritikus voltam az itteniekkel szemben, ez természetes. Később rá lettem kényszeritve hogy megvizsgáljam a másik oldalt a saját szemszögükből is.

rezsoatya (törölt) 2013.09.23. 21:18:43

@Babette_: tiltakozom! Magas vagyok és ronda! :-)))

(viszont roppant kedves!) :D

A poszthoz most nem szólnék. Délután mégegyszer végigolvastam, hátha érett fejjel változik a véleményem... de nem! Nem vagyunk egyformák...!

2013.09.23. 21:21:41

@Grafogirl: "Én is külföldön élek, de én sosem bántam, hogy kicsit más vagyok v. néha fura :D:D"

Érdekes, ezt én is mindig igy éreztem, talán a személyiségből fakad? :) Én kimondottan szeretek más lenni, a magam módján kitünni, nem a sorba állni, stb. Azt hogy a munkahelyen én vagyok az egyetlen "grass roots" bevándorló, kimondottan értékelem. Mindenki tudja hogy másképp gondolkodom - néha a csapat gyüléseken ha felszólalok, nagy hallgatás fogad. Na és? Engem ez nem érdekel, nekem csak az a fontos hogy elmondhassam ami a begyemet nyomja - ki mit gondol róla végül is lényegtelen. Az is megtörtént már hogy kis idővel később mások kezdték el hangoztatni amit felhoztam - tehát mégiscsak elvettem egy kis magot. :)

2013.09.23. 21:25:08

@cougarcat: elvettem - elvetettem

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.23. 21:28:10

@jewel79bp:

Erről jut eszembe egy bölcsészvicc:

Tegnap nálunk volt látogatóban Hamlet. Hozta magával a dinoszauruszát is. Meg kell modanom: volt dínóm-dánom.

Meg akkor még egy bölcsészvicc. Egyszer elmondtam a Szófiába látogató magyar Nokia-képviselőknek, percekig röhögtek:

- Miért nem jó József Attilával barkóbázni?
- Mert mindig a mamára gondol.

2013.09.23. 21:29:10

@charlieharper: Ma valami probléma lehet mert még nem jött át (és előzőleg a blog értesitőkből egy nem) - vagy a Shaw a hülye? Valamelyik a kettő közül. :(

rezsoatya (törölt) 2013.09.23. 21:29:30

@diggerdriver: az avatarodhoz: ez a hölgy más tollával ékeskedik!

(a HÁ azt írja, a képeket Evian küldte. Ja. Végül is ő küldte...
hdwallpaperslist.com/keukenhof-pictures/ ) :-P

sellőlány 2013.09.23. 21:29:37

@cougarcat: Igen, igazad van abban, hogy a magyarok mentalitása terhes lehet egy nyugatinak. Éppen ezért nem erőltetünk semmit, max. csak javaslunk, mindenki kap kulcsot, kel és fekszik, amikor akar - kivéve, ha van közös program. De szinte mindenki megjegyzi, hogy itt színesebb az élet, talán túlságosan is, nem is tudnak sokszor mit kezdeni a lehetőségekkel, hiszen náluk minden sokkal sematikusabb. Azt is megjegyzik, hogy milyen különlegesek a barátaink, pedig max. csak önmagukat adják a ránk, magyarokra jellemző keserédes humorral, találékonysággal, érdekes hóbortokkal.

vörösbor(de)minőségi 2013.09.23. 21:29:38

annyira jó volt olvasni ezt a posztot,hogy hozzá is szóltam-de semmi....nem jelent meg igy sajna a kérdéseimre sem válaszolhattál.
előzetes moderáció monnyon le.

eagles 2013.09.23. 21:51:43

@cougarcat:

"Az életen keresztül nincs hamisabb vezető, mint az emberek véleménye."

Lev Tolsztoj

"Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság."

Marcus Aurelius

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.23. 22:01:31

Hol van a reggeli kommentek közül Zopilot iguánás linkje?

Shanarey 2013.09.23. 22:09:53

@vörösbor(de)minőségi:

Az előzetes moderáció, ebédel, szabadságon van, vagy a másik vonalon beszél.

eagles 2013.09.23. 22:10:43

@diggerdriver:

"Igen, ettem mar iguana levest - igaz, nem mondtak meg, hogy milyen husbol keszult, csak az elfogyasztasa utan. Jott az etterem tulajdonosa, vallan egy iguanaval es mondta, annak a testveret ettem, jo volt e:) Na, akkor majdnem visszajott az iguana a gyomrombol:( Amugy vedett allat, a sivatagi teknossel egyutt, amit szinten szivesen fogyasztanak a helyiek.
A csorgokigyot is nagy elvezettel vadasszak, megszaritjak es osszetorik, asztmara peldaul kivalo gyogyszer. A farka vegen levo szarudarabok adjak a jellegzetes csorgo hangot, amit en nyakba akasztva viseltem egy idoben.
Az " A " letrat ismerik, de a golyalab praktikusbb sokkal. Eleg veszelyes, nehany helyen be is van tiltva. Nem kis fizikai megterheles egesz nap rajta allni, egyensulyozni es kozben dolgozni is. "

Az előző poszt kommetjei végén.

eagles 2013.09.23. 22:12:48

@diggerdriver:

Ha a képekre gondoltál az is ott van.

2013.09.23. 22:22:24

@sellőlány: Ettől függetlenül a férjem is tudja hogy el kell fogadnia még a számára furcsa vendégszeretetet is, úgy ahogy van. Ha Rómában jársz..... :) Én is alkalmazkodok az ő családjához, már az ő kedvéért is. A legrosszabb lenne ilyen vegyesházasság helyzetben ha elkezdenénk az egymás családját ekézni. Ez mindenkinek elfogadhatatlan lenne.

@Quercus58: Jó idézetek. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.23. 22:23:05

@Quercus58:
Jaa hogy a másik posztban? Én meg itt keresem.
Tényleg öregszek.

jewel79bp 2013.09.23. 22:25:22

@cougarcat: persze, én is élek közösségi életet, csak legbelül hiányzik valami...
@maxval: na ezen se tudnék mosolyogni külföldiül ;)
OFF: nektek is van olyan, hogy frissítés után más személy nickneve jelenik meg a tietek helyett a hozzászólás mezőben? Mintha más ember nevében lennék belépve.

rezsoatya (törölt) 2013.09.23. 22:31:47

@jewel79bp: telórol írsz? mert nekem ott szokott előfordulni.
ilyenkor lépj ki a kilépés gombbal, majd a sajátoddal be. Az úgy 80 %-ban szokott segíteni. Az okát én sem tudom. De annyi itt az okos ember...

Bonjour 2013.09.23. 22:42:39

@ZF2: ezeket nem tudtam, nemsokara megyek oda, jovo ev elejencsak roviden. Koszi, hogy leirtad.

Ne vedd szemelyesnek egy apro javitasolat feled, hogy Luxemburg, mint allam u-val van, a varos pedig ou-val. De ezt szinte senki se tudja, szoval nem gond :).

Fekete Pestis 2013.09.23. 22:51:20

@charlieharper:
például azzal, hogy már 3 éve DK-ba van bejentkezve a feleségem ( hivatalosan, a koppenhágai önkormányzatnál ), de az apeh azzal nyaggatja, hogy nem fizeti a magyar TB-t ;).

És hogy irgumburgum, ha nem fizeti meg 15 napon belül, akkor foglalnak.

Mindenképpen + összegü játszma a részükröl. Ki kellene találni, hogy a téves figyelmeztetésnél a figyelmeztetö fél fizesse meg az általa követelt összeget. Hogy már legyen egy kis költsége is a szeméetkedésnek ;)

@cougarcat: Pontosan. Én egyébként sokkal több holland tulajdonságot érzek magamban mint magyart (p.l. zsugoriság, elöre tervezés, analitikus gondolkodás), így nem esett nehezemre hollandosítani magamat - 10 év után.

Fekete Pestis 2013.09.23. 22:51:20

Ja.

Egyébként a hollandok brutálisan öszinték ( ök ezt "open en eerlijk"-nek nevezik ). Ha valami nem tetszik nekik, azt megmondják.

Eleinte letaglózó, de megvan a haszna : nem raboljuk egymás idejét mézemázoskodásokkal, mindenki tudja, merre van az elöre, mindenkinek van ideje javítani/változtatni.

Nekem már p.l. herótom van az udvariiaskodásoktól meg a futunk-még-2-kört-öktöl, teljesen átvettem ezt a látásmódot.

Most hadd ne mondjam, hogy a magyarok szembe dicsérnek, a hátad mögött meg mindennek elmondanak. Biztos megvan ez NL-ben is, de sokkal kevésbé jellemzö.

sellőlány 2013.09.23. 22:51:20

@cougarcat: Ez is igaz, de az élet ennél komplikáltabb. A férjem családja szereti a szőnyeg alá söpörni a különbségekből eredő problémákat, ezzel kerülendő a konfliktushelyzeteket. Én viszont az egyenes beszéd híve vagyok, ezért sokszor elébe megyek a konfliktusnak. Eleinte voltak ilyen helyzetek és akkor ő ott állt a két tűz között. Aztán leültünk am block családilag megbeszélni, hogy ki mit várt el az adott helyzettől, és hogy ez miért okozott problémát. A hollandokban pozitívum, hogy képesek konstruktívan hozzáállni ezekhez "vitákhoz". Úgyhogy nagyjából rendeződtek is a viszonyok és ha olykor ki is alakul valami hasonló, már tudjuk kezelni a helyzetet.

jewel79bp 2013.09.23. 22:53:37

@rezsoatya: igen, mobilról. Próbáltam már jelezni a szolgáltató felé is a problémát, de semmi válasz... No mindegy, köszönöm a tippet.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.23. 22:56:42

@diggerdriver: Jaj, most akkor én meg vagyok dicsérve ???? Nyaúúúú de jóóó!

Shanarey 2013.09.23. 23:08:29

@Fekete Pestis:

Apeh, alias NAV ügyben keríts igazolást arra vonatkozólag hogy ott fizet a feleséget TB. kategóriát. Ha ezt megoldod, kénytelenek lesznek lenyelni a békát, mert az EU. szabályok tiltják a kettős fizettetést, avagy fizetést is. Hivatalosan senki sem fizethet kétfelé, még saját akaratból sem.

Shanarey 2013.09.23. 23:12:29

@Fekete Pestis:

Na én sose jártam Hollandiában, de így működök, nagyon rég óta.

Na nem is vagyok népszerű a családtagok körében.
Akik régóta ismernek, már megszokták, az újak pedig néznek bután, miért vagyok gonosz.

2013.09.23. 23:17:37

@sellőlány: Igen ez itt is ismerős - kerülik a konfliktus helyzeteket. Tudják is magukról és nem is tartják pozitivumnak, mégis ez a tendencia. Szerintem végül is jól csináltátok, kölcsönös sértődés helyett átbeszéltétek. :)

Bonjour 2013.09.23. 23:25:13

@sellőlány:
Nem szeretek nyevtannacit jatszani, de az am Block-nak ez esetben nincs ertelme, ellenben az en bloc-nak annal inkabb :))), ahol az en-t an-nak kell ejteni, nazalisan, esetleg m-nek hallatszik. Sokszor latom ezt leirva, szoval tudom, hogy elterjedt, de azert jobb, ha tudjuk, az en bloc-rol van szo.

Ha most ezek utan nem leszek neked szimpi, az a baj, hogy neked lesz igazad. :))) Esetleg bocsasd meg nekem, hogy pont most kivankozott kis belolem.

Nagyon sok hibat szoktam ejteni, nyugodtan tekerj vissza es szolj be nekem. Igerem turni fogom (1x :)) ).

Bonjour 2013.09.23. 23:26:44

Kis=ki
Maris van egy hiba :),

2013.09.23. 23:26:48

@Fekete Pestis:

"Én egyébként sokkal több holland tulajdonságot érzek magamban mint magyart (p.l. zsugoriság, elöre tervezés, analitikus gondolkodás), így nem esett nehezemre hollandosítani magamat - 10 év után."

Nekem is beletelt olyan 10 évbe mire úgy éreztem hogy ide tartozom.

A fenti tulajdonságok rám is illenek, én sváb vagyok. :) A férjem is hasonló tipus, tehát a személyiség is sokat számit, nemcsak a nemzetiség.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.23. 23:34:44

@Babette_: Egyetértek!! :-)) Nekem a férfi 180 cm felett kezdődik, valahogy a "szikojajobika" méret sosem adja azt az igazi , jó nagy darab, "konyhaszekrény" feelinget" !!!! Nézni , nézegetni is olyan jó az ekkora pasasokat >> Gondolom, ugyan ilyesmi lehet a pasiknak a nagymellű nőket vizslatni !!!!

BTBTBT 2013.09.24. 00:00:13

@Fekete Pestis:
@Shanarey:
"Egyébként a hollandok brutálisan öszinték. Ha valami nem tetszik nekik, azt megmondják."
Lehet, hogy előző életemben holland voltam?

Sem a TB, sem az (akkor még) APEH nem nyaggatott soha, pedig nem 2 éve léptem le otthonról. Sőt. A NAV még vissza is akar fizetni valami régebben tévedesen levont 9 ezer forintot. :)

Shanarey 2013.09.24. 00:08:59

@Barátusz:

Kb 4-5 éve szálltak erre a témára rá, azelőtt nem foglalkoztak vele annyira.

BTBTBT 2013.09.24. 00:17:33

@Shanarey:
Se 4-5 év előtt, se azóta nem szállt rám senki. Még magyar személyit és útlevelet is csináltattam az elmúlt években.

Shanarey 2013.09.24. 00:24:40

@Barátusz:
Gondolom azért nem mert nem vettél igénybe eü. szolgáltatást ez idő alatt, vagy ha mégis akkor kifizetted.
Ez a dolog a vizit díj bevezetésének idején kezdődött. (azóta naplózzák)
Akkor szálltak rá azokra akik nem fizettek tb-t de igénybe vették a szolgáltatást. Később a díj beszedése átkerült az APEH-hoz, azóta alanyi jogon követelik, vagyis az sem kell hogy igénybe vedd a szolgáltatást. Jelenleg ez havi 6600 Ft.

Grafogirl 2013.09.24. 01:11:05

@cougarcat: Na pont erre gondoltam én is, hogy igen is jó másnak lenni. És ez nem csak külföldön, otthon is így van. Sőt szerintem egy munkahelyen pont a "másféle" gondolkodás viheti előre a megoldhatatlannak tűnő helyzeteket. ;)

M. Péter 2013.09.24. 01:45:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Az nem elemzés, hogy valahonnan előszeded a listát. A dán népsűrűség annak szép példája, hogy egy átlag teljesen félrevezető lehet. A bal oldalam majd megsül a kandallótól, a jobb oldalamra meg jön a hideg huzat, de az átlaghőmérklet nagyon kellemes.

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.24. 05:23:56

@cougarcat: nem, az alapkövetelmény hogy tökéletes legyen. vagyis tökéletesen megfelelő
;)

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.24. 05:31:21

@rezsoatya: félreértesz. a magasság önmagában szép.

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.24. 05:33:33

@vörösbor(de)minőségi: a jelszó: kommentelő akarok lenni. olyan, mint a szezám tárulj.
és tádámm lesz.

2013.09.24. 07:19:21

@smile750: Szvsz, Fideszes propaganda egy rosszindulatú, cinikus, piti valakitől. Hja, biztos nem túl barátkozó tipus aki irta. :)

ffüttyfürütty 2013.09.24. 07:30:51

@smile750: Így is lehet nézni a dolgokat, illetve van akire nyomokban igaz is lehet. :) (szóval természetesen árnyaltabb ennél a dolog)

smile750 2013.09.24. 07:35:56

@cougarcat: Az a baj, hogy magamra ismertem. Pont hasonlo okokbol szandekozom csaladostol tavozni M.O.-rol. :) Egy wannabe emigrans vagyok.

Evain 2013.09.24. 08:52:58

No, jóreggelit mindenkibe! Megpróbálom végigolvasni, ami kimaradt tegnap délután óta. :)

@sellőlány: a wc-ben a szülinapos naptáron besírtam, azt hittem, az csak a férjem családjában szokás. Anyósoméknál, sógornőméknél és a dédinél is ott lóg minden mellékhelyiségben. :D

@vörösbor(de)minőségi: kérdezted a cicanadrágot. Hát ez kérlek egy jelenség. Nem is annyira a fiatal lányokra jellemző, inkább középkorúakra. Gondolom az időjárás miatt, hogy ne fázzanak, de ahhoz ragaszkodnak, hogy szoknyát vagy ruhát hordhassanak, és ezt odják meg így. Szerintem állati kiábrándító egy farmer miniszoknya cicanadrággal, és itt ezt előszeretettel hordják. Ennek a másik véglete a divat gondolkodás nélküli majmolása. A lényeg ugyanaz: nem érdekli őket, ha nem áll jól nekik.

@Fekete Pestis: még nem kérvényeztem, de lépni akarok, mielőtt Magyarországot kiteszik az EUból. :D
Egyetértek, az utóbbi évek szigorításai minket is érzékenyen érintettek, de messze nem tartom Hollandiát élhetetlennek. :)

@diggerdriver: azért lopva elmorzsoltam egy könycseppet a szemem sarkában a meghatottságtól. :D Az elszigeteltség szándékosan van benne, ugyanis sok energiám van abban, hogy ott tartok, ahol. :) Volt ám ebben az 5 évben jópár hónap gyes, amikor szó szerint be voltam zárva a házba az időjárás meg az éppen aktuális csecsemőkorú gyerek miatt, szóval megértem a sok filizófálgatást a beilleszkedésről, nyelvtudás hiányáról, stb. csak nyilván a teljes kép a posztban leírtaknál árnyaltabb. :)

@rezsoatya: olyan nincs, hogy egy poszt mindenkinek tetszen, de lehet ezt kultúráltan is kinyilvánítani, ahogy te teszed. :) Lehet ezért kedvelnek téged sokan? :)

Fekete Pestis 2013.09.24. 08:56:15

@smile750:

Kétségkívül sok igazság van benne, de ez így általánosítás.

1. P.l. nekem nagyon sok magyar tulajdonság nem fekszik. A legkevésbé szeretem a tervezés hiányát. Amikor ebböl gond lesz (devizahitel), akkor persze a közösség költségén mentsék meg öket.

2. Például én hosszú éveken át próbáltam úm. segíteni. Nem kellett. Hát akkor most mi a fenét csináljak ? Ha nem tudom olyanná alakítani, ami nekem tetszik, le kell vonni a tanulságot.

3. Az emigránsok többsége nem szidja a magyat okt. rendszert. Mert amikor én jártam, még jó volt. És vannak most is olyan szakok, amelyek jók.

4. A cikkben az a legrosszabb, hogy nem disztingvál ( relativeren - látszik, hogy nem holland írta ;) ). P.l. lehetnek olyan emberek [L. 1. pont], akiknek szimplán nettó nem tetszenek a magyarok fö tulajdonságai. Most azok mit csináljanak ? Én nem szoktam M.o-t szidni, igaz, hogy nem is dicsérem ( kivéve az oktatás ;) )

5. A külföldi magyarok meg megérnek egy misét. Sajnos mi a hollandokkal && dánokkal lassan jobb kapcsolatot ápolunk. (a) vagy azért üldöz, hogy szerezz neki munkát (b) vagy a "magyar klubban" a szokásos magyar furkálódás, pletykázás stb megy. És ha ehhez nem csatlakozol (pl. nem teregeted ki a magánéleted minden részletét), akkor kirekesztenek.
Na, most akkor ilyenhely // ilyenekkel csatlakozzunk //barátkozzunk ?

sellőlány 2013.09.24. 08:56:17

@Bonjour: Kedves tőled, de inkább hagyom, hogy élvezkedj ;-) Ajánlom az első hozzászólásomat is, mert abban rengeteg az elütés és az értelmetlen ragozás, köszönhetően a kapkodásomnak (miután egyszer elszállt az egész kommentem és igyekeztem gyorsan újra beírni). :-) Az am Block még a németből ragadt rám, de simán el tudom képzelni, hogy a magyar a franciából vette át. De ez a magyarban nem helyes, tudom - sajnos már túlságosan "ojropizálódtam", mivel a családi és baráti környezetben is többnyire keverék nyelveken beszélünk.

GERI87 2013.09.24. 08:56:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

A miniállamokat felesleges sok esetben elővenni, olyan mintha pl a házasságkötések, válások aránya esetén előhoznád a Vatikánt, a nemek aránya esetén Athosz-t stb értelmetlen...

Fekete Pestis 2013.09.24. 08:56:17

@Shanarey:

Kerítettem, de csak 3X nekifutásra fogadták el.
Nálam meg a TB elfogadta, az APEH ennek ellenére pampogott.

(Úgy veszem, hogy ez a Magyar Állam utolsó kísérlete, hogy az embernek valami kárt vagy bosszúságot okozzon. Ezek után el kell rajta gondolkodni, hogy a most születö kölykömnek megigényeljem-e a magyar állampolgárságot.)

Egyébként én sem vagyok népszerü. Legutóbb a dán nemzetiségü hollandtanáromat akasztottam ki, mert úgy viselkedtem, ahogy egy vérbeli holland.

Ja, egyébként anyai ágon én is sváb vagyok ... azok a legbrutálisabbak, még a skótokon && hollandokon is túltesznek.

torel 2013.09.24. 11:00:42

@Evain

Ahogy irod, szinte lehetetlen lekuzdeni az elszigeteltseg erzeset Hollandiaban, soha nem lehet teljes mertekben asszimilalodni. Ezert ugy gondolom, hogy akit ez zavar (tobbseg), csak ideiglenesen tartozkodik itt, idovel tovabb all.

Tegyuk fel, hogy vissza lehetne forgatni az idot a dontesed idejere, amikor Hollandiat valasztottatok. A holland tapasztalataidat figyelembe veve, ismet Hollandia mellett dontenel, vagy mar inkabb Budapest mellett? Nem erzed ugy, hogy kint ragadtal Hollandiaban?

smile750 2013.09.24. 12:51:09

@Fekete Pestis: Amúgy csak poénból linkeltem be. Szerintem az az iromány egy hangulatkeltő szarság, ötvözve egy kis igazsággal, ugyanúgy, ahogy más propaganda anyagokat szokták. Ettől tűnnek hihetőnek, mert nyomokban valóságelemeket tartalmaznak.

Bár az igaz, hogy létezik ez a kivakarózott, hazaköpködős fajtája az elvándoroltaknak, de szerintem ez még mindig csak egy szűk réteg.

A nem-tervezés, és hitelcsapdába esés sajnos globális betegség. Nézd csak meg az USA-t, ott még "ígyebbül" van. Nálunk is az a rendszer kezdett elterjedni, de közel sem olyan mértékben. Például nálunk nem volt CDO biznisz, meg a hitelkártya sem olyan jellemző, míg az USA-ban, vagy akár Angliában meg sincsenek már nélküle az emberek, ahol a bankok sem akkor tartanak megbízható ügyfélnek, ha nincs hitelkereted, hanem ha van vagy 5 hitelkártyád, és mind mínuszban.

Szóval ez nem egy magyar szokás. A felelősség pedig mindkét oldalt ugyanúgy terheli szerintem. Azt is aki felelőtlenül felvette a hiteleket, anélkül, hogy törődött volna vele, hogy miből, és hogyan fogja kifizetni, és azt is, aki megfelelő garanciák nélkül adott hitelt olyanoknak, akinek nem lett volna szabad, mert csak az aktuális havi jutalék számított. A baj ott van, hogy azok is megisszák ennek a levét, akik nem voltak benne ebben a buliban semelyik oldalon.

Ha már ennyire belejöttünk más blogok reklámozásába, akkor idelinkelek még egyet, amit szívesen olvasgatok. :) kiszamolo.hu/gondolatok-a-munkarol-es-a-penzrol/

Evain 2013.09.24. 12:58:16

@torel:
Szerintem az asszimilálódás egy többtényezős folyamat. 5 év után egyáltalán nem zavar annyira, hogy emiatt elköltözzek innen. Úgy gondolom, érzem itt olyan jól magam, mint bármelyik más országban. Magyarországon más gondjaim lennének.

A válaszom egyértelműen igen, most is úgy döntenék. A nehézségek ellenére 38 év alatt soha nem éreztem olyan jól magam, mint most, több okból is. Pont erről szól a poszt, hogy magamtól eszembe nem jutott volna ideköltözni, viszont beleszoktam a kultúrába, kimondottan megszerettem, és most ezt tekintem otthonomnak.
Viszont nem vagyunk annyira röghözkötöttek, ugyanis amikor azt mérlegeltük, hogy hol éljünk, nem csak Hollandia került szóba. A család miatt nem fogunk mozdulni még legalább 15 évig (ugyanis fantasztikus nagyszülőket kaptak a gyerekek, és nagyon fontosnak tartom a rendszeres találkozást), utána meg ki tudja. Lehet átcuccolunk Floridába nyugdíjasként. :)

Bonjour 2013.09.24. 14:13:00

@sellőlány: nem, a nemetek is a franciabol vettek at es helyesen ott is ugy kell irni, hogy "en bloc". Az am Block ragozasilag oke, de mast mondasz vele, mint amit mondani akarsz. Az en bloc ellenben valoban azt jelenti, amikeppen hasznalod: egy tombben.

A nyelv es tudomany nevu honlap valasza ebbe a kerdesben:

"Nos, egészen szokatlan módon a válaszhoz még A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárát sem kell levenni a polcról, elég a mindig kéznél levő Magyar helyesírási szótárba belekukkantani: ebben nem találjuk meg sem az amblokk, sem az ámblokk, sem az am Block írásmódot – ellenben az en bloc szerepel.

A döntő érv azonban az, hogy am Block kifejezés a németben nem létezik, és a magyaréhoz hasonló kifejezést a németben is franciásan írják (ugyanez igaz az angolra is).

A francia en bloc [am blok] eredetileg azt jelenti, hogy ’(egy) darabban’, ebből fejlődött a nemzetközileg ismert ’együtt, mindenestül, teljes egészében’ jelentése."

Bonjour 2013.09.24. 14:14:05

@sellőlány: szoval ajropaikent is en bloc :))). Na abbahagytam, ez birca terepe, meghagyom neki.

vörösbor(de)minőségi 2013.09.24. 15:40:44

@Shanarey: najó igy már értem:)).nem azért höbörögtem mert ugyebár moderácio meg egyebek... bár tény nem szeretem -szétszakitja a blogot- legyen az bármely téma.és szerintem marha kis hatásfokkal működik.
majd elintézik egymást a zemberek nem kell ebédelőkörömfestőtestépítő moderátor :D

vörösbor(de)minőségi 2013.09.24. 15:40:44

@Babette_: megcsináltam!! 3x tádámm mekka felé fordulva.
............-várok.

vörösbor(de)minőségi 2013.09.24. 15:40:44

@Evain: köszi-igy már teljes a kép sőt szines szélesvászonba....

fogjuk fel ezt az öltözéket egy érdekes hollandcsador vagy hollandburkának.na?
igy csak könnyebb elfogadni-ha már szemet legeltetni nem lehet:DDD

kéne folytatni irományozást-sztem.
most jöhetnének a mélyebb részletek.

sellőlány 2013.09.24. 16:04:34

@Bonjour: köszönöm, mi mást is mondhatnék még ez ügyben (max. csak annyit, hogy egy félig osztrák nagymamával a háttérben sok ilyen, és akkor valószínűleg helytelenül használt szó ragadt a családban) :-) Azért kár, hogy nem a mondanivalóm tartalma miatt kezdtünk kommunikálni, talán izgalmasabb eszmecserébe is bonyolódhattunk volna.

2013.09.24. 16:49:46

@Evain: "Volt ám ebben az 5 évben jópár hónap gyes, amikor szó szerint be voltam zárva a házba az időjárás meg az éppen aktuális csecsemőkorú gyerek miatt, szóval megértem a sok filizófálgatást a beilleszkedésről, nyelvtudás hiányáról, stb. csak nyilván a teljes kép a posztban leírtaknál árnyaltabb. :)"

Ez rendben van, de akkor ezt kellett volna irni, és nem a holland sztereotipiákra terelni a dolgot.

2013.09.24. 17:16:50

@smile750: Akkor te még tudod ezt pozitivabban értékelni, mint én, OK. :)

Északifény74 2013.09.24. 23:40:27

A nők öltözete megmosolyogtatott:)

Én is ugyanezt gndolom, csak a norvégokról!
Ennyi slampos, ízléstelen, nem passzoló ruhába bújt nőt én sehol se láttam (Hollandiában sem...)

Nem azt viselik, ami jól áll, hanem ami a divat, hisz pénz van. Macskanadrág, mindenkin, mindenhez, minden évszakban.

Éljen a divat és a jó ízlés :D

kacce 2013.09.25. 16:02:38

Remek poszt volt, élvezettel olvastam.

6 év Hollandia után 2 hete költöztünk haza. Nosztalgiának nem mondanám így 2 hét után, de sok kedves emléket felelevenített ez a poszt, köszönöm :)

rekusbaba 2013.09.25. 21:28:47

Nagyon jo a poszt,szivesen olvastam !Bar mi csak egy eve elunk Hollandiaban, es mar a gyerekeink is meg voltak szuletve, en is ugy erzem,hogy nehez beilleszkedni.Nyitottsag szukseges,es ha nem vagy "olyan "tipus,akkor bizony nehez!Ehhez meg az is hozzajarul,hogy nem dolgozom,tehat nem nagyon van ahol beszelgetni.

tanato 2013.09.25. 21:39:02

@kacce: Újra itthon?Végleg?

kacce 2013.09.25. 21:44:06

@tanato: Igen, legalábbis úgy tervezzük.

op tomi 2013.10.06. 20:00:13

Informatív, érdekes post. Egyet javítanék, ami abszolúte nem a lényegi mondanivalódhoz tartozik: rakott krumplival, pörkölttel nem kell órákat "pepecselni" :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása