A mai poszt szerzője, Evain immár öt éve él Hollandiában, holland férjjel, mégis azt írja, a nyitottság és a sok vegyes házasság ellenére is mindig kicsit kirekesztettek lesznek az átlag holland családhoz képest, azaz sem ide, sem oda nem fognak tartozni. Ezzel együtt kell élni, de ha elolvassátok az írását, azért majd az is kiderül belőle, hogy a hollandok családszeretőek, és nem elhanyagolható az anyagi biztonság nyújtotta nyugalom sem. (A képeket is Evain küldte.)
Igen, ezek tulipánmezők
„Mit mondjak, kedvet kaptam, lehet, hogy megbánom, de hátha nekem is jót tesz egy kis összefoglaló az elmúlt 5 év benyomásaiból. :) A teljesség igénye nélkül persze. Szándékosan nem írok az egészségügyről, oktatási rendszerről, nem lesz árak összehasonlítása, mert ezek önmagukban megérnének egy-egy posztot. Szólok előre, hogy így is hosszú lett.
Miért pont Hollandia?
Élénken él emlékeimben 13-14 éves koromból, ahogy a nővérem hallgatja a Doe Maar dalait. Hogy honnan szerzett a 80-as évek végén Magyarországon holland popzenét, az rejtély számomra, és már sose fog kiderülni, de gyakran eszembe jutott az elmúlt pár évben. Ha valaki azt mondja nekem akkor, hogy én valaha Hollandiában fogok élni, biztos körberöhögöm. Tehát nem ez vezérelt (a Doe Maart egyébként nem is nagyon szeretem).
2005-2006 környékén a kedvenc együttesem éppen a Within Temptation volt, akikről szintén nem tudtam, hogy hollandok, tehát nem is ezért mentem ki.
Aztán elérkezett 2008 januárja, amikor szóba elegyedtem egy gerincborzongatóan kellemes hangú holland sráccal, aki azóta a férjem lett. No ezért.
Ha nincs az a több mint kellemes orgánum, a mai napig élném az addig megszokott, kényelmes életemet Magyarországon. Szerettem a céget ahol dolgoztam, szerettem a munkámat, a munkatársaimat, nem kerestem rosszul. Igazából nem volt okom panaszra.
Ahogy teltek múltak a hónapok, és túlestünk a személyes találkozáson, majd átéltük a távkapcsolatok minden örömét és bánatát, úgy döntöttünk, hogy szeretnénk kipróbálni együtt az életet.
Átbeszéltük ától zéig, hogy hol lenne érdemes élni, és nem túl meglepő módon, nagyrészt gazdasági okokból Hollandiára esett a választásunk.
Az elhatározást tett követte, felmondtam a cégnél, majd 2008 augusztusában begurult a parkolóba a családi furgon, benne a kissé elcsigázott párom, lábánál üresen gurulászott a kávés termosz. Ami a furgonba belefért, azt vittem, a többi a szüleimnél landolt.
A lakást megtartottam, mert akkor azért még nem volt biztos a próbálkozás sikeressége, tehát nem akartam minden hidat felégetni magam mögött (később a fantasztikusan lelkiismeretes, rendes és megbízható bérlőknek köszönhetően inkább az eladás mellett döntöttünk).
Megérkeztem, na, most aztán mi legyen?
2008. augusztus 22. Amszterdam. Ülök a párom lakásának a nappalijában, és filózom a jövőn. Mi a fenét kezdjek most magammal?
A kérdés nyilván költői, soha nem tudtam volna elviselni a kitartott barátnő / feleség szerepkört, tehát elkezdtem munkát keresni. Különösebben nem aggódtam, szakmai tapasztalatom volt bőven, eddig is nemzetközi cégeknél dolgoztam, angolul jól beszéltem, valamit csak találok majd, ha mást nem, még mindig mehetek valami gyárba dobozolni.
Lefutottam a szokásos köröket, regisztráltam ide-oda, bejártam az összes nagy munkaközvetítő céget. A nagy számok törvénye alapján 2 hónapon belül kaptam állásajánlatot, közben elkezdtem hollandul is tanulni, bár csak addig jártam tanfolyamra, míg el nem kezdtem dolgozni.
A munka, amire felvettek, eredetileg adatbázis kezelés volt, és a szülési szabadságára készülő kolléganő helyettesítésére vettek csak fel, ám amikor visszajött dolgozni, engem is megtartottak, és a munkaköröm is kiegészült.
A cég egy japán nagyvállalat, aminek Hollandiában van az európai disztribúciós központja. A recesszió miatt átszervezték, volt pár elbocsátás, én azok között voltam, akit maradtak.
Áthelyezték a marketinget Angliából hozzánk, így végül most ugyanazt csinálom, amit az utolsó cégnél Magyarországon. Nagyon jó kis csapat jött itt össze, van holland, japán, indonéz, ukrán, olasz, skót és ausztrál kollégám. Idén lesz ötödik éve, hogy itt dolgozom.
Az elszigeteltség
Nehéz, nagyon nehéz. Ez az egyik legnehezebb a mai napig, amivel meg kellett birkóznom. Az egy dolog, hogy összeköltöztem életem értelmével, de egyrészt 33 évesen nem könnyű új barátokat szerezni, másrészt az, hogy nem beszélem az ország nyelvét, nagyon lelassította a beilleszkedést, illetve megnehezítette a kapcsolatok kiépítését.
A férjem családja pont a nyelvi nehézségek miatt a mai napig nem ismer igazán. Harmadrészt ismét a nyelv miatt borítékolható volt, hogy az új baráti köröm gyaníthatóan szintén hozzám hasonló külföldiekből fog állni, nem hollandokból.
Hevesen próbálkoztam eleinte magyar társaságot találni magamnak, de a már összeszokott körökbe már nem tudtam beilleszkedni, ráadásul a környékünkön nem is nagyon vannak hozzám hasonló korúak. Hozzáteszem, hogy kisgyerekes szülőként már nem vagyok egy hullámhosszon a fiatal, bulizós korosztállyal.
Bár Hollandiában kimondottan magas a vegyes házasságok száma, az ilyen interkulturális családok mindig kicsit kirekesztettek lesznek az átlag holland családhoz képest, azaz sem ide, sem oda nem fognak tartozni.
Jobban elfogadnak minket, mint egy bevándorló házaspárt, de soha nem fogunk tudni teljesen beilleszkedni. Ezen nem lehet változtatni, ezzel meg kell tanulni együtt élni.
Akklimatizálódás
Fázom. Fázomfázomfázom FÁZOM! Ezzel tudnám az első évemet jellemezni. Gyerekkoromat panelban töltöttem, ami azt jelenti, hogy kvázi az utcára fűtöttünk, és télen is nyitott ablaknál aludtunk. Ezek után eszméletlen nehéz volt megszokni, hogy 17 fokos a hálószoba, és éjjelre levesszük a fűtést. Nyomorult egy első telem volt, de végül csak hozzászoktam.
Eleinte hiányzott a száraz meleg nyár, főleg a meleg nyári esték, és nehezen viseltem az itteni trópusiasan párás meleget, még ha csak pár napig is tart. Azt viszont kimondottan élveztem, hogy a tavasz és az ősz szép hosszú, ezek amúgy is a kedvenc hónapjaim voltak.
A másik a betegségek. Mivel szó szerint testközelből élvezhettem a befogadó ország baciközelségét, hát ezt rendesen ki is cseréltük. Első évben felváltva estünk ágynak a párommal, mire az immunrendszerünk hozzászokott az új környezeti hatásokhoz.
A befogadó országról
Egy évet éltem Amszterdamban, a párom lakásában. Nem túl nagy, de egy párnak tökéletesen elég volt. A muszlim negyedben található, az autópályakörön belül. Ez utóbbi azért fontos, mert a körgyűrű egy ingatlan értékhatár is. Ami azon belül található, az jóval drágább, mint a "külváros".
Igazából Amszterdam pont annyira holland manapság, mint amennyire London angol. Világváros, tele van turistákkal és bevándorlókkal. Ha fiatal lennék, imádnék ott élni. Tele van élettel, iszonyú jó hangulata van a sok csatornával és kávézóval, kvázi olyan az egész, mint egy baromi nagy macskaköves mesebeli városka.
A mai napig turistának érzem magam, ha bemegyek mászkálni. Azaz a belvárost szerettem, a közvetlen szomszédainkról viszont nem alakult ki túl jó benyomásom.
Az amszterdami közlekedés teljesen jó, a magyar viszonyokhoz képest elsőre kissé futurisztikus volt, hogy még a külvárosban is ott a buszmegállóban a tábla, ami jelzi, hogy milyen busz jön legközelebb, és mikor.
Chipkártya rendszer van, most tértek át erre nemrégiben. Ebből van kétféle. Van a névre szóló, amit automatával töltögetni kell, ugyanúgy, ahogy egy telefonkártyát. Erre van mód a járművön is, de mostanra minden szupermarketbe telepítettek automatát.
A másik változat a 10 eurós eldobható kártya, amit automatánál lehet venni a nagyobb állomásoknál, illetve trafikoknál. A sofőrnél fizetés lehetőségét megtartották, főleg a nagyszámú külföldi miatt. A sofőrnél vett jegy természetesen drágább, mint az elektronikus, tehát érdemes előre megvenni.
A kártyahasználat nagyon egyszerű. Minden ajtónál van olvasó. Fel és leszálláskor ezen kell aktiválni a kártyát. Leszálláskor kiírja az utazás költségét, és a kártya egyenlegét. Ha nem olvastatod le a kártyát, akkor a következő felszállásnál (a felszállás helyétől függően) rászámol egy minimális "büntetést".
Ezen kívül lehet bérletet is csináltatni. Ezt általában cégek intézik, és zónás bérlet, azaz egy megadott útvonal zónáiban érvényes. Erre fizet a cég egy fix havi díjat, de a zónákon kívül nem érvényes.
A zónák nem korlátozódnak egy adott városra. Úgy kell elképzelni, mintha én pl. a II. kerületből járnék ki Budaörsre, akkor a bérletem érvényes lesz a köztes kerületekre is, amin átutazom, Budaörsöt is beleértve.
Korábban strippenkart rendszer volt, ami egy csíkokra (napokra) osztott papírszalag, amit a buszon vagy a sofőr bélyegzett le, vagy a járművön lévő automatával kellett lepecsételtetni.
A vasutat viszont csak elrettentő példának tudom felhozni. Hiába a kiépített hálózat, a csilivili kijelzők, ha a vonatok nem járnak menetrend szerint. Télen azért, mert fagyosak a sínek. Ősszel azért, mert hullanak a levelek. Tavasszal azért, mert esik az eső. Nyáron meg azért, mert. Valamiért.
Annyi csak a különbség a magyar viszonyokhoz képest, hogy az ultramodern kijelző kiírja, hogy mennyit fogunk még szívni. Hát, a vasúti szolgáltatás tuti nem a hollandok büszkesége.
A vásárlói kultúra
Nincsenek hipermarketek. Nincs Tesco, nincs Cora, nincs Auchan. Van Makro, ami ugyanazé a cégé, mint a magyar Metro. Ugyanúgy csak vállalkozói kártyával látogatható (meg van még a Hanos, de az vendéglátósokra specializálódott).
Helyette vannak normál méretű szupermarketek. Van néhány áruházlánc, ami otthon is ismerős, pl. Plus, Aldi, Lidl. Vannak kimondottan olcsó láncok, de ott ez sajnos a minőségen is érezhető, főleg a hús és zöldségáru tud jóval silányabb lenni.
Vannak mini közértek, de általában bevándorlók üzemeltetik, és itt lehet olyasmiket megvenni, ami a normál holland közértekben nem található. Főként (közel)keleti fűszerek, zöldségek. Például articsókát innen szoktam venni.
Ami számomra eleinte furcsa volt, az a konyhakész alapanyagok brutális választéka. Az, hogy ötféle kiszerelésben lehet mosott és kockázott akármit venni. Gomba, zöldségkeverék, hagyma, krumpli, hús, előfőzött tészta, rizs, bármi, amit szeretnél. Nyilván van rá kereslet, de meg is értem.
Többe kerül, mint ha egészben venném meg a fej karfiolt, de mivel itt a fizetőképesség is sokkal jobb, ezért megengedheti magának az ember, hogy fél óra helyett 5 perc alatt megvan a vacsora előkészítésével. Mit ne mondjak, ehhez nagyon hamar hozzászoktam.
Ami szintén érdekesség, hogy zöldségből és gyümölcsből egész évben majdnem ugyanaz a választék. Van alma, szőlő, eper, málna. Amit meg kellett tanulnom, hogy szezonon kívül ilyesmivel ne próbálkozzak, mivel egyszerűen vízízű. Mint egy lufi. Szééép kívülről, és semmi tartalma nincs. Mostanra belaktam a környékünket, tudom, mit hol kell vennem. Ilyesmit közértben nem.
A hollandok hihetetlen árérzékenyek. Mondhatnám skótok, ha nem jönne ki ez nagyon hülyén. Sőt, erre még büszkék is, rendszeresen azzal példálóznak, hogy a bedobják a csalit, és csévélés közben ordítják, hogy grrraaaatis! Ha valaki itt üzletet akar csinálni, akkor ezt nagyon-nagyon figyelembe kell venni.
Cserébe minden hülyeséget megvesznek, ha eléggé nyomatják, hogy az divatos. Amit a közértben megspórolnak az akciós cuccokon, azt elköltik a következő boltban mondjuk a nyaralási fotókra, hogy könyv formájában kinyomtassák.
A boltok alapvetően 5-6-ig vannak nyitva, kivéve a közértek, azok este 9-10-ig is. Vasárnap és hétfőn a fű sem nő, ismét kivéve a közérteket. Ez mostanság kezd változni, próbálnak a hollandok is alkalmazkodni, ez a változás még rövidke 5 év alatt is látható volt.
Ha már divat
Merem állítani, hogy a legrosszabb öltözködési ízléssel rendelkeznek, ami ráadásul hihetetlen öntudattal és arroganciával párosul. Már ami a nőket illeti. Ha bárhol utazol a világban, és látsz egy nőt, aki hőmérséklettől függetlenül macskanadrágot hord a ruha vagy szoknya alatt, akkor ezer százalék, hogy holland. Ez a holland nők TM-je.
A legjobb, hogy a felmérések szerint a pasik is utálják. De ugye itt jön képbe az arrogancia. Nyilván ennek meg van az oka, de a holland nők egyik különös ismertetőjele a hihetetlen öntudat. Sokszor a gyengeségüket is ezzel kompenzálják. A holland férfiak szerint ezért olyan gyakori a vegyes házasság (azaz külföldivel kötött házasság), mert a holland pasik nem bírják ezt a túlzott öntudatot. :D
Ami az ízlést illeti, nem azt hordják, ami jól áll nekik, hanem ami divatos. Ismétlem, itt megengedhetik maguknak. Az, hogy valami nem áll jól nekik, magasról leszarják. Például idén a nyomott-mintás nadrág a divat. Egy szóval tudom jellemezni a látványt: lol.
Nyilván tisztelet a kivételnek, de a mi városunkban járkálva is pontosan megmondom, hogy a szembejövő nő holland-e vagy lengyel.
Igazából nem tudom, hogy sajnáljam-e őket, vagy irigykedjek, hogy mennyire nem érdekli őket.
Az étkezési kultúra
Saját megfigyeléseimre alapozva a hollandok elég édesszájúak. Amit eddig vettem édességet, legyen az cukrászat vagy közért, mind elviselhetetlenül édes volt számomra. Sokat kávéznak, és a kávéhoz szigorúan édes rágcsa vagy süti dukál, ennek megfelelően nagyon nagy a választék. A reggeli szintén gyakran valami édes péksütemény.
Ebédre általában szendvicset esznek levessel, vagy kimennek a helyi kávézókba és ott rendelnek valamit. Tipikus holland snack ételek a frikandel (hasonló a mi bélszínrolónkhoz), illetve a különféle raguval vagy sajttal töltött rántott falatkák, amik bitterballen névre hallgatnak. Ja és persze a holland hering. Kötelezően apróra vágott hagymával. Ha valaki tudja, mi az a ruszli, nos, akkor ez ugyanaz, csak nyersen, fűszerek nélkül.
Szinén nagy kultúrája van a medvecukorkához hasonló izé fogyasztásának. Bocs, nem találok rá jobb szót. Ebből van édes, kevésbé édes, kicsit sós és nagyon sós változat. Mivel én alapból a medvecukrot sem szerettem, ettől kimondottan hányingerem van. A hollandok előszeretettel fogyasztják a sós változatot negró helyett torokfájásra.
A konyhájukra nagy hatással voltak és vannak a bevándorlók (valamint a számos holland gyarmat ugye). Rengeteg indiai, indonéz, kínai, japán, marokkói és egyéb étterem van.
A saját főzéskultúrájuk alapvetően kimerül a főtt zöldség, sült hús, főtt krumpli szentháromságban. Ezt max úgy variálják, hogy a zöldség szezonális, a hús lehet hal, szárnyas vagy négylábú, a krumpli meg krumpli. Levesben viszont egész jók. Az általuk nagymama borsólevesének hívott csodát én is szeretem, leginkább egy csülkös csipetkés bableveshez hasonlítanám állagában.
Rengeteg tejet és tejterméket fogyasztanak. Rossznyelvek szerint az átlagmagasság azért a legnagyobb Európában, mert a sok tejtermékkel rengeteg növekedési hormont visznek a szervezetükbe. Lehet, hogy van benne valami?
Vannak ételeik, amiket kimondottan megszerettem, de jobban kedvelem a változatosságot, ezért mi eléggé nemzetközi konyhát viszünk (magyar ételeket kimondottan ritkán főzök, mert nincs időm órákat pepecselni, egy pörkölttel vagy rakott krumplival, akármennyire is szeretem). Nekem különösebben nem esett nehezemre megszokni az alapanyagokat, bár volt olyan, aminek a helyi megfelelőjét tovább tartott megtalálni.
Legviccesebb a tejföl keresgélése volt, nyelvi sajátosság miatt. Mi a férjemmel angolul kommunikálunk, tehát első körben mindent lefordítottunk angolra, és onnan hollandra, ami érthetően vicces eredményekhez vezetett.
A tejföl ugye angolul sour cream. Nos, amit ilyen néven itt lehet kapni, az nem igazán hasonlít a magyar tejfölre. Az igazi megfelelőjére teljesen véletlenül akadtam rá, mikor a férjem főzött egyik este, és a recepthez kellett egy doboz creme fraiche névre hallgató tejtermék. Mivel ilyet még nem kóstoltam, előrántottam a fiókból egy kiskanalat, és lemeóztam a doboz tartalmát. Nyomban fenn is akadt a szemem, hogy aztarohadtélet, én ezt az ízt keresem hónapok óta!
Hasonlóan jártam a túróval, mivel itt inkább feldolgozott formában lehet kapni (túrókrém, ízesített túróhab), és végül legváratlanabb módon a német hüttenkäse névre hallgató tejtermék testesítette meg az ideált. Gyerekeim azóta is falják a túrós palacsintát.
A híres tolerancia
Van is meg nincs is. Öt év után látom, hogy valaha valóban nagyon elfogadóak voltak minden iránt, viszont a sok bevándorló és beilleszkedni egyáltalán nem akaró betett nekik is.
Az első igazi negatív élményem a bevándorlási hivatalban ért. Párom kifejezetten azért hívta fel a hivatalt az érkezésem előtt, hogy a saját nyelvén érdeklődjön, hogy pontosan milyen papírok kellenek, hogy be tudjam szerezni még otthon.
Ennek ellenére, amikor odamentünk a papírokkal, valami hiányzott, és a hivatalnok elég arrogánsan közölte, hogy bezzeg a román meg lengyel bevándorlók minden papírt tudnak hozni, mire a párom majdnem ráborította az asztalt, úgyhogy az ügyintéző kénytelen volt visszavenni kicsit az arcából.
Engem a külsőm miatt rendszeresen hollandnak néznek, és láttam már elhalványuló mosolyt, mikor kiderült, hogy nem vagyok az. Ettől függetlenül ahol most élünk, ott teljes mértékig elfogadtak, minden szomszédunkkal jól kijövünk.
Akkor mégis minden nyilvánul meg a nagy tolerancia? Abban, hogy ha valamit másképpen csinálok, mint a nagy átlag, akkor nem köveznek meg érte. Mondok példát. Itt ha valaki otthon akar maradni háztartásbeliként, akkor vállon veregetik, és azt mondják, hogy ha neked így jó, akkor tedd azt.
Ha valaki 3 hónaposan bölcsibe adja a gyerekét, akkor is vállon veregetik, és azt mondják, hogy ha neked így jó, akkor tedd azt. És a két szélsőség békésen megfér egymás mellett. Mint ahogy az is, ha apuka is otthon akar maradni a gyerekkel. Vagy mindkét szülő részmunkaidőben dolgozik.
Hagyományok (a teljesség igénye nélkül)
Queen's day, azaz a királynő születésnapja. A hagyomány szerint a mindenkori uralkodó születésének napján kellene ünnepelni, de amikor Beatrix trónra került, ezen kényelmi szempontokból változtatott, ugyanis az ő születésnapja január 31., ami nem túl kedvező egy karnevál szempontjából, főleg a holland időjárást figyelembe véve. Tehát szakított a hagyományokkal, és megtartotta az anyja születésnapjának dátumát (ez volt április 30.).
A Queen's Day-en nem nagyon fogják vissza magukat
Idén átadta a trónt a fiának, és ha jól tudom, akkor most váltani fognak, mivel ő április 27-án született. Ja és nyilván mostantól King's day lesz. Ez a nap arról szól, hogy mindenki a királyi ház narancssárgájába öltözik, illetve ilyen színű kiegészítőt ölt magára, és az egész nap kulturális programokkal, este meg koncertekkel telik. Kimondottan látványos és jópofa ünnep.
Külön érdekes a délelőtt, ami a gyerekekről szól. A hollandok nem tartanak gyereknapot, viszont ezen a napon délelőtt a gyerekek kirakodóvására zajlik, tehát a megunt játékokat kipakolják egy ponyvára, és ők maguk árusítják, és a bevétel is az övék (amit aztán ugyanott jól el is költenek persze). Nagyon jó hangulata van.
Őszi fesztiválok. Azaz a szüreti fesztiválok helyi megfelelője. Hasonló, mint odahaza, csak a helyi népzene inkább sramli.
Gyerekek születése körüli hagyományok. Amikor megszületik a baba, a szülők értesítenek minden rokont/barátot egy erre az alkalomra készített üdvözlő lappal. Ebben általában meg szokták adni, hogy mikor fogadják a látogatókat, vagy milyen telefonszámon lehet bejelentkezni.
Az érkező vendégeket egy speciális „szendviccsel" fogadják, ami egy kerek kétszersült, amit megkennek vajjal, és megszórják cukormázas édesköménnyel. Ebből van világoskék és rózsaszín, a baba nemének megfelelően. A házat kidekorálják az alkalomra, van ablakon berepülő gólya, ablakra kék vagy rózsaszín zászlócskák, lufigólya a kertbe, stb.
A babakétszersült
Szintén jópofa szokás a hátizsák kiaggatása. Ez azt jelzi, hogy az adott házban érettségizett fiatal lakik. A hátizsákot (vagy hasonló táskát) vagy az ablakba, vagy a zászlórúdra akasztják.
Szintén helyi szokás, de ha jól tudom, a világ legnagyobb gyalogos megmozdulása. Prózaian négynapos séta a neve, minden év júliusában rendezik, Nijmegen (ejtsd nájméhen) városában. A sportot és testmozgást hivatott népszerűsíteni.
Eredetileg a hadsereg szervezte, néhány civil résztvevővel, mára ez a fordítottja, nagyrészt civil megmozdulás, néhány katonai résztvevővel. A lényege az, hogy napi 30-40-50 kilométert gyalogolnak a résztvevők (korosztálytól függően). Az esemény több mint 100 éves múltra tekint vissza. A rendezvény negyedik napján a hivatalos résztvevőket a nézők kardvirággal ajándékozzák meg, ami mostanra az esemény jelképévé vált.
A négynapos sétán már a katonák vannak kevesebben
Végül, de nem utolsósorban: Keukenhof. Európa virágoskertje. Túlzás nélkül. A látvány magáért beszél, aki kicsit is szereti a virágokat, annak egyszer az életben ezt látnia kell. Minden év március végétől május elejéig van nyitva, tavaszi virágokra specializálódik. Nárcisz, tulipán, jácint a fő látványosság, de van mindenféle. Most kicsit reklámozni fogom, de nem tudom megállni. Akit érdekel, itt találhat részleteket.
Az országról általánosságban
Múltkor olvastam a posztot az Anglia megtelt tábláról. Nos, itt fizikailag is ki lehetne tenni, csak más okból. Ezt már más is leírta, csak ismételni tudom, hogy Hollandia Európa legsűrűbben lakott országa.
16,7 millió lakosa van, ebből több mint 3 millió első generációs bevándorló (ezt azért mondom, mert a második generációs bevándorlók már hollandnak számítanak, tehát a gyakorlatban jóval többen vannak). Mindezt 41 ezer négyzetkilométeren, tehát fele akkora sincs, mint Magyarország a maga 90 ezer négyzetkilométerével és alig 10 millió lakosával.
Emellett a hollandok valamit nagyon tudnak, mivel a kiemelkedően magas népsűrűség mellett kiemelkedően magas a mezőgazdasági termelés és állattenyésztés. A vízgazdálkodásról nem is beszélve.
Magyar ismerőseim szoktak poénkodni azzal, hogy mi lesz velünk, ha elönti az országot a tenger, ha már itt a globális felmelegedés. Nos, meggyőződésem, hogy a hollandokat nem izgatná, megoldanák mondjuk ponton falvakkal, a közlekedést meg csónakokkal. :) Viccet félretéve, félelmetes tudással rendelkeznek, ami a gátakkal meg alapvetően a vízzel kapcsolatos mérnöki tudást illetően.
Az egy főre jutó autók száma is kimagasló. Ezt sajnos a mindennapi életben is érzékelhető. A vezetési kultúra nagyon jó. A sebességhatárt betartják, a zebránál kérés nélkül megállnak. Cserébe az autópályák 24/7-ben tele vannak.
Ha nem tudod, pontosan merre kell menned, akkor marha stresszes tud lenni, mivel a gyakorlati követési távolság jóval kisebb, mint amit én Magyarországon megszoktam.
Amikor meg 120-as tempónál későn veszed észre, hogy ki kell menned jobbra, és kb. 2 m-es távolságban minden irányban autó van körülötted, akkor biz beszorul a zabszem abba a bizonyos lukba, és kb. 5 másodperced van arra, hogy eldöntsd, hogy heveny dudálások és balesetveszély közepette kimész a kijárat felé, vagy nyúlbélaként sodródsz tovább a forgalommal. a rossz irányba.
A zsúfoltságnak más ára is van. Mégpedig az, hogy minden egyes négyzetcentimétert hasznosítottak. Ez abból a szempontból jó, hogy nagyon rendezettnek néz ki, és még a gátak oldalán is nyírva van a gyep, viszont pont emiatt kicsit túlgondozott benyomása van az egésznek. Nekem néha hiányzik a vadregényes táj.
Hiányoznak a hegyek, igazi természetes erdőkkel. Van cserébe szimbiózisban élő állatvilág. Kanalas gém, szárcsa, daru, hattyú a házunk melletti csatornában. Vannak dagadtra hízott kacsahordák a parkokban, akiket úgy kell félresöpörni a babakocsi elől. Veréb helyett csókák csettegnek a lombok között.
A természetvédelmi területeken (a part mentén a dűnesor végig védett terület) szarvascsordák, rókák, nyulak, minden, ami megél. A falvak közötti utakat szegélyező lámpákon kárókatonák napoztatják kiterjesztett szárnyukat. Lassan ismerősként köszöntök egy sólymot (nem a légitársaságot), amit mindig ugyanazon a környéken látok.
Ahol nem szántóföld van, ott tehenek, birkák vagy lovak legelnek. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a holland vidék így néz ki az autópályáról: csatorna, tehenek, csatorna, birkák, csatorna, búzaföld, csatorna, tehenek, (stb., random ismétlés). A gátak oldalán is birkák legelnek. :)
A helyi önkormányzatok felelősek a közterület karbantartásáért, amit lelkiismeretesen el is végeznek. Ez elég összetett feladat, nem csak fűnyírásból áll, hanem a csatornák rendszeres takarításából, azaz ritkítják a nádat a parton, a hínárt a vízben, kiemelik a "véletlenül" belekerült bicikliket (nem tudom hogy, a házunk mellett is rendszeresen kerül bele valahogy), nyírják a fákat, bokrokat és füvet. Nem véletlenül érzi az ember túlgondozottnak.
Szintén a holland tájképhez tartoznak a szélerőművek, bár közel sincs annyi a szárazföldön, mint várná az ember. Az igazi telepek a tengeren vannak. Ami a szárazföldön van, abból nincs annyi, hogy zavaró legyen. Legalább annyira a táj részévé váltak, mint a szélmalmok.
Utazás és világjárás
A férjem szerint a hollandok mindenhol ott vannak. Szeretnek utazni, és hogy önmagam ismételjem, meg is engedhetik maguknak. Évente átlag kétszer utaznak valahová, a határon túlra. Ebből egy általában síelés, egy pedig nyaralás.
Valóban magam is azt tapasztaltam, hogy még nem jártam olyan országban, ahol ne botlottam volna hollandokba (pedig én is jártam már pár sarkában a földgolyónak, hogy ezzel a gyönyörű képzavarral éljek). Nyilván ebben a volt holland gyarmatok is közrejátszanak (Holland-Antillák, Indonézia, Dél-Afrika, Suriname, stb.).
Ami viszont kevésbé ismert, az a belföldi turizmus, aminek szintén nagy kultusza van. Az egyik ingen jellemző tevékenység a kempingezés. Itt tavasszal nem csak a motorosok rajzanak ki, hanem a kempingezők is. Utánfutóval, kempingbusszal, sátorral, akármivel. Ennek megfelelően rengeteg a kemping, még a mi környékünkön is (ami az egyik legsűrűbben lakott megye). Sőt, tavaly anyósomék is vettek egy használt kempingbuszt, amit azóta mi is kipróbáltunk.
A kempingezésen túl szintén nagy kultusza van az üdülőparkoknak, ebből számos van az országban. Ezek általában erdősített övezetek, sok-sok bungalóval, és egy központi épülettel, ahol minden van, hogy eső esetén is le lehessen kötni a jónépet, főleg a gyerekeket. Ilyenben is voltunk már, kimondottan jól kiépített szolgáltatásnak tartom.
A végére hagytam a legnépszerűbbet, a Balaton holland megfelelőjét. Ez egy sziget, név szerint Texel, ami a beltenger gátjával párhuzamosan futó szigetlánc legnagyobb tagja. Pontosan ugyanúgy üzemel, ahogy a Balaton. A helyi lakosok a turizmusból és állattartásból élnek.
Kizárólag komppal közelíthető meg, ami éjjel nem jár, tehát ha valaki lekési az utolsó járatot olyan 11 körül, az így járt. Így mi is jártunk egyszer, és mivel üdülőszezonban mentünk, és 2 órás keresgélés után sem találtunk szabad szállást, kénytelenek voltunk a helyi tourinform parkolójában a kocsiban aludni.
Miért szeretek itt élni?
Nos, ez teljes mértékben szubjektív, csak azt tudom elmondani, hogy ÉÉÉÉN miért szeretek itt élni. 2009-ben úgy döntöttünk, hogy elköltözünk Amszterdamból. Mindketten úgy gondoltuk, hogy családalapításra inkább egy nyugodt kisvárost szeretnénk, mint a zajos fővárost.
Végül december utolsó napján költöztünk be egy tipikus holland sorház egyikébe, egy 22 ezres lélekszámú, tipikus holland kisvárosban. Forgalmát tekintve csendes, közéletét tekintve mozgalmas, igazi családias kisváros. Ide született mindkét gyerekünk.
Keukenhofi park
Közel vagyunk a tengerparthoz (magyarul 30 percen belül odaérünk bringával), közel vagyunk a nagyvároshoz, ha arra van kedvünk. Rengeteg program és szórakozási hely van gyerekeknek és gyerekteleneknek.
Végtelenül szimpatikus számomra, hogy a hollandok mennyire aktívak, életkortól függetlenül. Legyen az futás, bringázás, korcsolya, gyaloglás, bármi, de napi szinten látom egyedül vagy csoportosan az embereket mozogni.
Végül ami számomra megfizethetetlen: a végtelen nyugalom, ami az emberekből árad. Az anyagi biztonság nyújtotta nyugalom, hogy tényleg azokkal a dolgokkal foglakozhassanak, ami fontos az életben.
Mivel a saját családomon keresztül beleláthatok, elmondhatom, hogy a hollandok nagyon szociálisak. Rendszeresen látogatják a családot, barátokat. Rendszeresen járnak üdülőkbe, parkokba, vagy egyszerűen felülnek a biciklire és túráznak egyet.
Mi nagyon közel élünk Keukenhofhoz, és a környékbeli virágföldek látványa és illata (virágzáskor, nem tárgyázáskor, mert akkor bleh) felejthetetlen. Imádok a környékünkön bringázni!
Összességében elmondhatom, hogy bár magamtól soha nem választottam volna lakhatásul Hollandiát, végtelenül örülök, hogy így alakult, és a fenti írásból is kiderülhetett, hogy szeretek itt élni.
Kívánok mindenkinek hasonlóan sikeres letelepedést!"
A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: