Utódaink joggal teszik fel nekünk azt a kérdést, hogy fejlettebb, modernebb országot hagytunk-e hátra magunk mögött, mint amilyet őseinktől megörököltünk. A kínai munkás a minta, aki olcsó terméket állít elő és keveset „szeret keresni", vagy a jóléti társadalmi modell az irányadó? Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Szavazz a Határátkelőre a Goldenblogon - egy kattintás ide és a Közélet kategóriában ma még voksolhatsz! Minket nem támogat senki, csak Ti!
„Országunk ismét befordult a választási évet megelőző kampányba, amelynek egyik fontos mérföldköve a tusnádfürdői beszéd. Orbán Viktor arról beszélt a közönsége előtt, hogy a világfolyamatok azt mutatják számára, „a jövő a nemzeteké".
A 2/3-os győzelem mámorában anno 3 évvel ezelőtt nagy nemzeti összefogást hirdetett ez a párt. A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről készült politikai nyilatkozatot olvasva nehezen érthető, hogy a szélsőségesen kirekesztő döntés-előkészítési és értékelési kormányzati gyakorlatot miként válthatta fel egy még inkább kirekesztő döntési gyakorlat.
Az érintettek társadalmi önszerveződései miért hiányoztak a tárgyalóasztaloktól, amikor közügyekben törvények születtek, értékelési, stratégia keresési műhelyek zajlanak?
Miért rekedt be a közbeszéd, a munkahelyeken és az országos érdekegyeztető fórumokon arról, hogy a magyar életszínvonal mi módon közeledhetne a centrum országok béreihez?
Piacaink miként erősödhetnének olyan mértékben, hogy egyre több ember találja meg a boldogulását hazai munkahelyeken, a piacról kirekesztetteknek is munkát adva?
A jelenleg magyar keretek között dolgozók pedig miként érezhetnék azt, hogy a bér, amit munkájukért kapnak, magabiztossá teheti őket, ha a családjuk közeli és távoli boldogságáról gondolkodnak?
A nemzet közös keretalkotó sikeresség
Mi, akik elhagytuk az országot valamilyen okból, mérlegre tettük a más országok kínálta lehetőségeket, döntést hoztunk arról, hogy milyen más keretek között kívánunk dolgozni. Hol érezhetjük úgy, hogy családi élet stratégiánkat lehetőségünk lesz megálmodni és végig csinálni?
A befogadó országok közötti mérlegelés tükör számunkra. A saját eredeti kultúránkat is mérlegre rakjuk ilyenkor, más népek keretalkotó teljesítményével szemben, és ha a magyar részen nagyobbnak tűnik a homály, mint az idegenben, akkor - olykor szorongva bár - de nekivágunk az ismeretlennek! Kiszámítható viszonyokat keresünk! Biztonságot!
Amikor mérlegeljük, hogy Tajvan, Svédország, Üzbegisztán, Nigéria vagy Bulgária legyen az új nemzeti keret a boldogulásunkhoz, akkor a különböző népek kínálta lehetőségeket aszerint tesszük mérlegre, hogy „keretalkotó sikeresség" tekintetében jobb-e egyik, mint a másik.
Ezt az értékelési szempontot a saját eredeti kultúránkkal szemben is folyton használjuk, amikor másokkal összehasonlítjuk a magyarságot.
A Made in felirat
Mások is csinálnak országok közötti rangsorolást, akár csak olyan helyzetben, hogy mely kultúrákat szeretnének egy röpke betekintés erejéig megtapasztalni és melyiket nem.
Mindannyian használjuk a kultúra összehasonlító szűrőt akkor is, amikor elolvassuk, hogy a "made in" felirat után melyik nép neve szerepel. Vannak megbízhatóbb és kevésbé megbízható kultúrák a fejünkben, uram bocsá' elutasított, megbízhatatlannak minősített kultúrák is, nemcsak preferált "keretalkotó kulturális teljesítmények". Amikor ár / érték arányt igyekszünk mérlegelni, szintén ezt a kulturális teljesítmény szűrőt használjuk.
A kultúra, az egyes ember számára megfoghatatlanul nagy, olykor megváltozhatatlanságig mozdulatlannak és tehetetlennek tűnő szféra. Hiába változtatok magam, vagy érek el változást, például rálátást, megértést a saját közösségeimben, a többiek változatlan viszonyulása visszarendezheti a viszonyokat a régi mederbe. Valódi változást, tömeges, közös magatartásváltás idézhet csak elő!
Éppen ezért kulcsfontosságú pont a kultúra, hogy képesek vagyunk-e közösen új célokat találni! Melyek azok a pontok, ahol együtt szeretnénk változtatni önmagunkon? Mit mondnak az érintettek arról, hogy mi a helyzet, mik a problémák, milyen célok követése vihetne végbe változást az életvilágban?
Az egyes politikai pártoknak világos programmal kellene indulniuk a választásokon ahhoz, hogy kiderüljön, melyiknek mekkora a kivívott elfogadottsága! Élő párbeszédre lenne szükség ahhoz, hogy a jövőkép és a valóságos kép ne távolodjon, hanem közeledjen egymáshoz! Ebben a szabad sajtónak és a szabad tudományos diskurzusnak óriási szerepe van.
Kulturális teljesítményünk közös platformra tesz mindannyiunkat mások szemében. Amikor azt mondom a bemutatkozáskor, hogy "I am Hungarian", a bemutatkozási rituálé másik résztvevőjétől nem várom el, hogy kalkuláljon azzal, hogy most épp bal vagy jobb oldali civilgyilkos rezsim alatt nyög a magyar, még a magyarok sem feltétlenül látják át, hogy a sajtó, a civil szereplők vagy a tudomány milyen mértékben kirekesztett a hazai döntés előkészítési folyamatokból.
Arccal merre fordulunk, magyarok?
Nekünk a kínai munkás életminősége a minta, aki olcsó terméket állít elő és keveset „szeret keresni", vagy a jóléti társadalom modell az irányadó számunkra, ahol magas minimálbér és magas foglalkoztatottság alapozza meg a társadalmi felépítményt. A mi tündérmesénk honnan hová tart?
Vajon más népek is olyannak látnak bennünket, mint amilyennek az Orbán-beszédekből látszunk? A keretalkotó sikerek csúcsteljesítményévé vált az ország? Vajon mi is olyannak látjuk magunkat?
A tanárok, a rendőrök, a boltosok, a szobafestők, a kőművesek, az orvosok, a szociális munkások, a kisvállalkozók, a civil érdekvédők, a bankszakma, a médiaszajhák, az autókereskedők, a plázatulajdonosok, a gyógyszerész szakma, a napszámosok, a kisgyerekes anyák, a nyugdíjasok mind-mind a fellendülés 3 évét tudhatják maguk mögött? Valóban radikálisan reménykeltőbb lett a belátható jövő?
A rendszerváltáskor abban hittünk, hogy felszámoltuk a vezetők - vezetettek úr-szolga viszonyokra alapuló rendszerét. Úgy hittük, hogy innentől kezdve jogunk és lehetőségünk van "részt venni a saját sorsunk alakításában!"
A keretalkotó sikerességben élen járó nemzetekhez hasonlóan a döntéselőkészítési folyamatokból többé nem lehet kitessékelni az érintetteket és a kulcsfontosságú szakértőket! A stratégiaalkotás, az értékelés többé nem egy 12 fős Központi Bizottság privilégiuma.
Miért a kirekesztés?
15 éve fokozódik a kirekesztettségünk e két terepen és az utóbbi 3 évben elképesztő javaslatok láttak napvilágot törvények formájában a kirekesztettség további fokozására. Ilyen volt például a blogok életveszélyes fenyegetettségéről szóló médiatörvény.
Ha nemzeti szinten minél nagyobb sikert akarunk elérni, miért nem engedünk utat ezrek és tízezrek álmainak, értékelési szempontjainak? Miért nem a sok-sok ember erőfeszítése a nemzet sikerének kulcsa, miért kirekesztőbbek és egyre kirekesztőbbek a mi kereteink?
Mint demokráciafejlesztő mozgalmakban felnőtt közösségfejlesztő, tanúja voltam, hogy a III. szektor intézményesült szervezetei miként sorvadtak el. Miként csökkent egyre a szerepünk az integrációs folyamatok erősítésében. Miként lett az EU források világa a közösségi összefogások helyett a pártokrácia sógornői tagozatának tevékenység terepe.
Az elmúlt 5 évben, amióta Angliában élek érdekes kép rajzolódott ki a családi élet vagy a piac elképesztő volumenű vereségéről is.
Még mindig hátrálunk
Az apósom kipróbált egy olyan vállalkozást, amit sikeresen csinált kb. 30 évvel ezelőtt. Az orfűi strandon árult gyümölcsöt, sört, szendvicset. Ugyanúgy 80.000 Ft-os árbevételt produkált, mint anno a késő Kádári érában. Csakhogy ami akkor 3.60-ba került, az most 360-ba. Ez a nominálisan ugyan annyi árbevétel, valójában 1%-a az akkorinak.
A piaci lehetőségek ilyen szinten változtak meg egyetlen emberöltő alatt. E mögött nyilván a családi kassza változása is ott húzódik. Ma ilyen mértékben nem veszünk strandon gyümölcsöt, szendvicset vagy sört. És mi még mindig csak hátrálunk!
Újra egy piacellenes retorika és kormányzati gyakorlat kér örök időkre kizárólagosságot a hatalomgyakorlásra. Összeomlásszerűen romlik az életszínvonal. Elképesztő demagógiát hallunk csak a politikusoktól tiszta beszéd helyett!
Ha a nemzetet „keretalkotó sikerességként" írjuk le, akkor eleve belecsempésztünk a definícióba egy olyan alapvetést, hogy a világ változtatható! Ez a nézőpont, az eleve elrendeltetéstől jó távol esik.
Nem szükséges istencsapásának vagy az UFO-k támadásának beállítani miden rosszat, ami velünk történik, mert ez esetben nehezen fogunk kapaszkodókat találni ahhoz, hogy nekünk mi lehetne a szerepünk.
Önvizsgálatra van szükség
A jóléti társadalom modell, többek között az angol is, az érdekképviseletek szerepének megnövekedése után alakult ki. Az alku terepeinek a megsemmisítése, az intézményes keretek elleni állandó hadviselés nem megteremtője, hanem gátlója az ország, a nemzet sikerességének! Már a helyzetértékelést alapvetően zavarossá teszi, ha az érintetteknek nem adunk szót! Nem származhat értelmes célrendszer az értékelés, a társadalmi tervezés fórumainak felszámolásából!
Ha a magyar piac nem ad elegendő munkahelyet, ha a foglalkoztatottaknak nem ad elegendő munkabért, akkor ott értékelni és tervezni kell. Ha a pártok, a nonprofit szektor és a szakszervezetek nem alkalmasak az érdekeink becsatornázására, érdemi társadalmi alkura, akkor ott szintén önvizsgálatot kellene tartanunk!
Az is jó kérdés, hogy a Visegrádi négyek éltanulójából milyen utat tettünk meg a "Balkán alsó" fejlettségi szint eléréséig, de ennek a kérdésnek történelmi - időbeni kontextusa is van.
Utódaink joggal teszik fel nekünk azt a kérdést, hogy fejlettebb, modernebb országot hagytunk-e hátra magunk mögött, mint amilyet őseinktől megörököltünk.
Maga alá temet
Ön, aki a rendszerváltás utáni miniszterelnökök között 7 évig, azaz a leghosszabb ideig kormányozta az országot, el tud számolni a keretalkotó sikerességeinkkel?
Van egy pont, ahol a közösségből való kirekesztettség fájdalmassá vagy akár életveszélyessé válik. Van olyan pont, ahol a keretek szétesése maga alá temet sok mindent az életünkben. Van olyan pont, ahol a siker - kudarc érzet megkérdőjelezi, hogy jó helyen állok-e.
Az a bajom az ön ténykedésével, hogy három ponton ássa alá ezt a definíciót.
Az ön által kreált közélet meggátolja azt az érzetet, hogy itt KÖZÖS teljesítményről lehessen beszélni. Legtöbbünknek ebből a rendszerből a kirekesztettség jut csak.
Az ön által kreált törvények jelentős mértékben módosítják a kereteket, de ezek a módosítási javaslatok, például társadalmi kontroll felszámolása, a 80%-os adóelvonás, a piacellenes pogromok nem a közjó előremozdítói.
A keretek számunkra az eszkalálódó önkény keretei, jóformán zéró az érdekképviselet vagy a feljebbviteli lehetőség az önök keretalkotó javaslataival szemben. Még a nyilvánvaló lopásokkal szemben is tehetetlenek vagyunk!
A GDP, a bér, a lakosság elvándorlása, a beruházások leállása, a bankszektor vagy általában a vállalatok állapota megkérdőjelezi azt, hogy itt sikerességről lehet-e beszélni!
Válságos időket élünk, ahol még az is bűn lehet, ha nem csinálunk semmit és hagyunk lerohadni dolgokat!
Visszajelzéseink
Mi, akik nem élünk otthon, ezen a blogon rengeteg visszajelzést adunk arról, hogy más kultúrák tükrében milyennek látjuk a magyarságunkat, vagy a saját esetünk nézőpontjából mit érzékelünk a közösség állapotából. Az ok, ami miatt az elvándorlás rekord méreteket ölt, az a közös keretalkotó sikerességünk szélsőséges elhanyagolása!
Kíváncsian várom, hogy a mostani választási kampányban végre kapnak-e lehetőséget a hazai érdekképviseleti szervezetek, hogy értékelhessék a rendszerváltó politikai elit keretalkotó sikerességét, az önök által kínált jövőkép perspektíváját.
Mi, szociális munkások, ha azon kapjuk magunkat, hogy egyesével foglalkozunk olyan esetekkel, amelyek egy kaptafára, ugyan azt a problémakört járják körül, gyakorta javasoljuk az ügyfeleinknek, hogy folytassák az útkeresést csoportmunka keretek között. A hasonló élethelyzetből startolók útkereső erőfeszítései gyakran hatékonyabb segítséget jelentenek, mint az egyéni esetkezelés.
Ha nem teljesen elesett klienskörrel kerülünk szembe és elképesztően nagy tömegben megjelenő problémakörről van szó, akkor indokolt a közösségfejlesztés egyik ágának, a társadalmi tervezés eszköztárának az alkalmazása. Ebben az esetben az érdekképviselet csatornáinak fejlesztése, a problémák szóvá tétele hozhat megoldást.
Ha most 5 év után hazamennék, és újra ezzel foglalkoznék, lenne keretalkotó - döntéshozó, aki nyitott az érintettek probléma felvetéseire, válaszolna a kérdéseinkre és fontolóra venné a javaslatokat?
Öt év alatt sokat változott ez az ország!
Tényleg eljött a nemzetek kora? És a magyarok úttörői ennek az új kornak?
Sámán"
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig.
Az utolsó 100 komment: