Napra pontosan két évvel ezelőtt indult útjára a Határátkelő. Azóta rengeteg minden történt (erről majd kicsit később) a bloggal és körülöttünk az országgal, Európával is. Születésnapi poszt, némi feltárulkozással.
Szavazz a Határátkelőre a Goldenblogon - egy kattintás ide és a Közélet kategóriában már voksolhatsz is!
Kezdjük talán azzal, miért is indult útjára a Határátkelő. A blog elindításakor semmilyen más cél nem vezetett, mint hogy megpróbáljam megfogalmazni magamnak, mi az, amiért úgy érzem, valahol Magyarországon kívül jobb lenne, (több volt ez érzésnél, de erről is egy kicsit később) és legyen hol elmondani mindazt, ami nem tetszik, ami bánt, és erre legyen lehetősége másoknak is.
Amit akkor írtam, azt ma is érvényesnek tartom, sőt, tartok tőle, talán érvényesebb, mint két éve. Emlékeztetőül a nyitóposztból pár sor: „nem látszik esély arra, hogy az elkövetkező években, ne adj' Isten évtizedekben értelmes, normális életet lehet itt élni, mindig előbbre és előbbre jutva.
Azért kell elmenni, mert ez az ország a Balkánon van. (...) A lehúzás, a másik átverése, a tisztelet és a kiszámíthatóság hiánya – mind-mind a Balkán felé löki Magyarországot. Én pedig nem akarok a Balkánon élni, és főleg nem szeretném, ha a gyermekeim a Balkánon nőnének fel."
Szerintem az elmúlt két évben sokat csökkent az esélye annak, hogy Magyarország ne a Balkán része legyen, mi több, az is egyre nyilvánvalóbb, hogy az emberek jelentős része jobban érzi így magát, mint Európában.
Jobb nekik a magyar történelmi hagyományok (legyen az Horthy vagy Kádár, hogy csak a XX. század két meghatározó politikai vezetőjét említsem) nyomán egy mindenre rátelepedő állam gondoskodása alatt élni, mint felnőtt, felelősségteljes döntéseket hozni, legyen az oktatás, devizahitel, vagy bármi más.
Európainak lenni egy gondolkodásmódot, hozzáállást, attitűdöt, életszemléletet (és még hosszan sorolhatnám) jelent. Így aztán az ember lehet európai a kontinensen kívül is, de akkor nap nap után meg kell küzdenie egy másfajta környezettel, ami könnyen felőrölheti. Sok száz poszt elolvasása és szerkesztgetése után biztos vagyok benne, sok ezer magyar van, aki emiatt a küzdelem miatt ment el Magyarországról.
Európa mellett
Ami engem illet (és akkor itt jöjjön egy kis személyes rész, ha már születésnap van), gyerekkorom óta szoros érzelmi és fizikai kötelék fűz Angliához (nem, ennek semmi köze a londoni posztok sokaságához). Én bennük találtam meg a hozzám leginkább közel álló életszemléletet, demokrácia-felfogást, humort és még sorolhatnám mindazt, amiben jól érzem magam.
Ez nem csupán elvi kötődés, az elmúlt bő másfél évtizedben éltem kint hosszabb-rövidebb időszakokat, mi több, most is ott élek – lélekben, világszemléletben, gondolkodásmódban mindenképpen.
Tisztában vagyok az angolok hátrányaival is, ismerem a vidéki élet zártabb világát és a londoni őrületes forgatagot, a sokszor bosszantó tömegközlekedést, a brutális árakat, azt az érzést, amikor nyáron úgy érzed, a mellkasodra telepszik a felhős, párás idő, de ez mind nem számít.
Ami fontos, az az, hogy miként látod a világot, és mi mellett teszed le a voksod. Én Európa mellett tettem le, még akkor is, ha tudom (nagyon sok esetben tőletek, a ti írásaitokból), hogy a hétköznapok gyakran nem könnyűek. De elvek nélkül nem lehet élni.
Néhány érdekesebb adat
Visszatérve az induláshoz, hihetetlen meglepetés volt számomra az, ahogyan a Határátkelőből nagyon gyorsan olyan fórum lett, ahol meg lehetett beszélni közös dolgainkat.
Döbbenetes volt, ahogyan megindultak a történetek, amikből mára több száz található már itt (a mai a 717. poszt két év alatt...), ahogyan megnyíltatok, hogy elmeséljétek a történetetek, és elképesztő volt a segítőkészség is, amivel támogattátok és támogatjátok egymást.
A tavalyi váltás (amikor az Origóról átkerültünk az Indexre) sok mindenben hozott változást, megváltozott a közönség (ez nem mindig volt öröm, de reményeim szerint a nemrégiben bevezetett új rendszerben a kommentek hangneme sokat változik, az első tapasztalatok mindenesetre nagyon bíztatóak), és rengeteg támogatást is kaptunk a blog.hu-tól, amiért ezúttal is köszönet.
Végezetül néhány statisztikát hadd osszak meg veletek, talán érdekes lesz, és jelzi azt is, milyen fontos a Határátkelő sok embernek.
A két év (és 717 poszt) alatt valamivel több, mint 3,5 millió egyedi látogató olvasta a Határátkelőt, ők (ti...) összesen 9,5 millió látogatás keretében közel 17 millió (16,9 millió) oldalmegtekintést generáltak. Ezek nekem elsőre elég komoly számoknak tűnnek. A Facebookon egy több mint 25 ezres közösség követi a posztokat, szól hozzá, vitázik és lájkol.
Mindez nem lenne nélkületek, akik megírjátok a történeteket (amiket továbbra is várok!), és akik kommenteltek. Hála istennek sokan vagytok itt az első pillanattól, ami nekem külön öröm, tilmir, bpetya75 (aki nekem már mindig Pedróatya marad), Tableno, tanato (akiket mindig összekevernek egymással), pappito, Amarante, mommmo, andaluzkutya, és még rengetegen (elnézést azoktól, akik kimaradtak) – ti tartjátok életben a Határátkelőt.
Boldog születésnapot, köszönök mindent és jöjjön a folytatás!
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig.
Az utolsó 100 komment: