oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 18. 06:59,  Útnak kellett indulni 309 komment

2013. május 18. 06:59 Határátkelő

Útnak kellett indulni

Mai utunk Németországba, Augsburgba vezet, és kiderül, miért indul útnak egy mérnök és egy közalkalmazott, feladva mindent. Zsuzsáéknak szerencséjük is volt, hiszen egy baráti család az elején segítette őket, és viszonylag hamar találtak munkát is, bár a nehézségek csak utána kezdődtek.

Németország, Augsburg.jpg

„Elkezdem én is a történetünket. Hogy miért írom le, az remélhetőleg a végére kiderül.

Párommal 6 éve élünk együtt, a kapcsolatunk tökéletes. Ő mérnök informatikus, és a szakmájában dolgozott 15 évet közalkalmazottként. Ebből talán már mindenkinek sejthető, hogy az utóbbi pár évben a fizetése konvergált a katasztrofálishoz.

Nekem csak érettségim van, de az élet és a szerencsés kapcsolatrendszerem úgy hozta, hogy mindig nagyon jó munkáim voltak, melyek elég jó fizetéssel is párosultak.

Nos, a közös életünket mi is egy lakásvásárlással kezdtük. Nem kell a torkomnak ugrani, de igen, devizahitellel. Úgy számoltuk, hogy a lakásra a hitelünk kb. 20 ezer forinttal lesz több, mint az albérletünk, és ha még emelkedik is a törlesztő részlet, akkor is ki tudjuk fizetni.

Szóval úgy gondolom, hogy nem meggondolatlanul vágtunk bele. Ezt a részét nem akarom hosszúra fogni, a lényeg, hogy az országban történt változások miatt a kiadási oldal csak folyamatosan nőtt, míg a bevételi oldal vagy csökkent, vagy az értéke lett egyre kevesebb. Eljutottunk oda, hogy nagyjából minden hónapot - 50.000 forinttal kezdtünk. A helyzet nyilván tarthatatlan volt. Útnak kellett indulni.

Nyelvismeret nélkül vágtunk bele

Hogy miért Németország és azon belül Augsburg lett a kiszemelt cél mikor németül én nagyon alap szinten, a párom meg semennyire nem beszélt? Hát a fő indok az volt, hogy a párom gyerekkori barátja és annak családja (Ők német állampolgárok) ott éltek.

Bevallom, valamennyire felelőtlenség volt nyelvismeret nélkül nekivágni, de mivel tőlük is azt az infót kaptuk, hogy munkalehetőség van bőven, így hát a döntés megszületett.

A lakásunkat kiadtuk albérletbe, és cirka 1000€-val vágtunk neki az ismeretlennek. Az volt tuti, hogy a lakhatásunk meg van oldva, illetve én még itthonról kinéztem egy multit, aminek Augsburgtól 25 km-re van az egyik raktára, és mivel az ott dolgozó magyaroknak volt egy Facebook-csoportjuk, így már előre megtudakoltam, hogy van-e felvétel és egyebek. Az év vége volt, ami ott bődületes hajtással jár, így volt felvétel korlátlan számban.

Papírok, ügyintézés

Kiérkezésünk után az első dolog, amit el kellett intézni, a lakcímre történő bejelentkezés. Ez nekünk kb. 10 perc volt. Bankszámlát kellett nyitni természetesen, arra kell befizetni nyitáskor pénzt, de ez lehet akár 10€ is, csak azért írom, hogy ilyen költség is van.

Ja igen, persze a német telefonszám is lényeges, ha azt szeretné az ember, hogy állás ügyben el tudják érni. Erre rengeteg lehetőség van, hiszen kismillió mobilszolgáltató cég van. A T-Mobilost nem ajánlom, mert az iszonyat drága. Érdemes olyat választani, amivel 9 centért lehet hívni a külföldi számokat. Ilyen is van rengeteg, pl. a Kauflandos kártya, de sokan használják itt ezt a Lebarát is, állítólag arról is nagyon kedvezményes Magyarországot hívni.

Ami fontos még ugye, az az adószám, amit a Finanzamt-ban lehet igényelni. Nyilván fontos még hogy legyen betegbiztosításod is. Amíg nincs munkád addig az otthon megigényelhető EU-s egészségbiztosítási kártya megteszi, de ha szerződésed van, akkor mindenképp kell egy kinti betegbiztosító is.

Amit erről tudok, hogy az AOK-t NE válasszátok. Nagyjából semmit nem támogatnak, és a sok visszajelzésből az jött le, hogy bunkó egy banda. Nekünk a Knappschaftnál van a biztosításunk és tökéletesen meg vagyunk vele elégedve.

Ha a cég, amelyik alkalmazna, esetleg az orrod alá dug szerződéskor egy betegbiztosítást, és esetleg az AOK-s, akkor nyugodtan utasítsd vissza, és nyiss Te egyet egy általad választott biztosítónál.

Freizugigkeitbescheinigung!

Ugye milyen szép neve van? Én egy napig gyakoroltam, hogy ha megyünk a Landratsamt-ba (itt kell megigényelni), akkor baki nélkül ki tudjam mondani, de aztán persze nem sikerült. :-) Ennek az elintézéséhez nekünk a lakcímigazolónk kellett, a munkahelyi szerződésünk és a személyes okmányok. Cirka 15 perces procedúra volt ez.

Hogy ez a szép nevű papír miért kell? Igazából ez a letelepedési kérelem / engedély, ami EU-s állampolgároknak nem kéne, de mégiscsak kell. Erre két példa. Mikor a párom most áprilisban nem kapott szerződéshosszabbítást (erről majd bővebben lejjebb) akkor bejelentkezett a munkaügyi hivatalba és ott is elkérték, illetve a legnagyobb meglepetés az volt, amikor egy ismerős pár férfi tagja, aki szintén nem kapott szerződéshosszabbítást, nem volt jogosult semmilyen segélyre, ellátásra, (pedig a ledolgozott ideje megvolt hozzá) ennek a papírnak a hiányában. Ráadásul a hatóságok adtak neki egy nem túl hosszú határidőt, hogy bizonyítsa miből él az országban, ellenkező esetben kitoloncolják.

Szóval ez a vicces nevű A4-es lap igenis fontos.

Robotmeló hálásan

Mondhatom, hogy szerencsénk volt, mert október 6-án érkeztünk, és október 26-án munkába álltunk annál a multinál, amit már ugye Magyarországról nézegettem. Mind a ketten kaptunk szerződést, igaz nem sokáig, csak dec. 31-ig.

A pénz ahhoz képest, hogy úgymond betanított munkás vagy, nem rossz, mert 1250€ nettóra jön ki. Mi elvállaltuk az állandó éjszakázást az év végi időszakra (éjszakás műszak csak ekkor van) és azzal meg még több volt, szóval ez nem volt rossz.

Hát a meló az meg olyan amilyen. Ha célod van, csinálni kell. Nem kellemes két olyan embernek, akik irodában dolgoztak és kreatív munkát végeztek nagyobb megkötöttségek nélkül, hogy gongra kezdesz, gongra szünetelsz, és kb. robot melót csinálsz, de hálásnak kellett lenni érte, hogy ez is van ráadásul komolyabb nyelvtudás nélkül.

Ja, igen, október 26-ig, a munkába állásunkig, meg még utána pár hétig csináltunk minijob-ban lépcsőház takarítást is, csak aztán az állandó éjjelezés mellett ez már nagyon fárasztó volt, így azt utána visszamondtuk.

December végén ugye jött a szorongás, hogy most mi lesz, kapunk-e szerződést, nem kapunk. Mi lesz, ha nem... Ezt nem kívánom senkinek. Cirka 4000-en dolgoztunk az év végi hajtásban, de januárban csak olyan 1500-an maradhattak.

A belünket kidolgoztuk, mert azt gondoltuk, hogy ha minél jobban dolgozol, annál biztosabb a helyed. Hiába mondták ott a régiek, hogy ennél a cégnél (hangsúlyozom ennél a cégnél) ez nem így van, sajnos nem hittük el. A lényeg, kaptunk hosszabbítást, de csak ez év árpilis 13-ig, ahogy nagyon sokan mások is. Kicsit letörtünk, hogy miért nem véglegest, de sajnos ez van.

A végleges szerződés nem azért kellett volna, mert itt akarnánk megöregedni ennél a vállalatnál, hanem azért mert a lakásbérlés (amiről mindjárt írok) némileg egyszerűbb lett volna.

Itt maradtunk egy darab fix munkával

A lényeg, hogy húztuk az igát továbbra is, mindketten nagyon jól dolgoztunk, de az áprilisi hosszabbításnál csak én kaptam tovább szerződést, a párom nem. Sajnos kiderült az, hogy itt a főnökeidnek se beleszólásuk, se tudomásuk nincs arra nézvést, hogy ki marad és ki nem. A HR-en meg kb. kihúzzák egy kalapból, hogy ki kap szerződést és ki nem.

No, mindegy, nem akarom bántani a céget, mert végül is, ha ez a cég nincs, akkor nem tudom, hogy alakult volna az életünk idekint, de lehet, hogy sokkal nehezebb lett volna.

Szóval itt álltunk áprilisban egy darab fix. munkával... Párom szerencsére úgy reagált, ahogy kellett. Még többet tanult, járta a várost, a munkaközvetítőket és ennek következményeként egy hét alatt volt másik munkája.

Igaz, munkaközvetítőn keresztül, így a pénz nyilván kevesebb, mint amit előtte keresett, de legalább van. Nem tudjuk meddig lesz, de mivel jól dolgozik a munkaközvetítős is és a cég vezetője is meg van vele elégedve, így biztosan lesz másik munkája is, ha ez véget ér.

Annyit még hozzátennék, hogy ha munkaközvetítőn keresztül mész el dolgozni, akkor a fizetésed 8,49 (vagy 8,19? Elnézést, most erre pontosan nem emlékszem) bruttó óránként. Ha jobb a hely, akkor fizetnek bejárást és még valamicske napi díjat (étkezés) Ha nem, akkor csak fent említett összeg van.

Ha kapcsolatba kerültél egy munkaközvetítővel, és felhívnak, hogy ez és ez a munka lenne, ekkor kell kezdeni, stb..., akkor mindenképpen menj el! Ha nem mész, akkor bizony nagy valószínűséggel nem fognak többet hívni.

Mit tegyünk munka nélkül?

Ha már van ledolgozott időd itt Németországban és elvesztetted az állásod, akkor a munkaügyi hivatal is segít keresni munkát. Oda ebben az esetben mindenképp be kell menni beregisztrálni. Elmondod, mihez értesz stb.

Érdemes kitölteni a munkaügyi központ oldalán a saját profilodat is, mert a munkáltatók keresgélnek ott és megkeresnek, ha a szaktudásod pont érdekli őket. A segélyekről nem írok, sem arról, hogy mi kell hozzá és hol lehet intézni, mert (most egy naiv mondat jön) biztos vagyok benne, hogy senki nem azért jön ebbe az országba.

Munkát lehet találni, nem mondom, hogy nem jár utána járásba, és nem kell talpra esettnek lenni hozzá, de ha nem abban merül ki a munkakeresésed, hogy kiírod a Facebook-oldalakra, hogy munkát keresek, németül nem beszélek, és utána kiakadsz, ha nem válaszol senki, akkor biztosan sikerülni fog.

Konyhai kisegítő munkákra hasznos lehet az önéletrajz szórása vendéglátóhelyekre. Egyéb betanított munkákra a munkaközvetítő cégek, az újsághirdetések és a munkakereső weboldalak a célravezetőek.

A cégek direktben megkeresése is hasznos lehet. Értem ez alatt, hogy a nyakadba veszed a várost, bemész különböző cégekhez, ahol valamiféle gyártás folyik és megkérdezed, hogy van-e munka.

Az albérlet, mint lottóötös

Na, ez a nehéz ügy itt. Németországban egy lakás kivétele felér egy lottó ötössel... Augsburg nagyon közel van Münchenhez, ahol irgalmatlanul magasak a bérleti díjak, így az ott dolgozók is ezen a környéken keresnek lakást és inkább bejárnak minden nap.

Ennek következményeként rengeteg jelentkező van egy-egy lakásra, és hát azt kell mondjam, hogy külföldiként nem indulsz előnnyel ebben a meccsben. Mi novembertől februárig napi szinten jelentkeztünk az összes lehetséges lakásra, nagyon sokat elmentünk megnézni is és hát persze nem mi kaptuk meg.

Ez nagyon rossz volt és erre nem is lettünk felkészítve, úgyhogy óriási csalódás volt és persze egy nagy stressz is, hogy mikor lesz már végre egy saját kis zugunk.

Végül január végén óriási szerencsénk volt. Egy kolléganőmék / barátaink hívtak fel, hogy a házban, ahol laknak, megüresedett egy lakás és érdekel-e minket? Elmentünk, megnéztük, és bár kisebb kompromisszumokat kellett kötni magunkkal, főleg az anyagiakat tekintve, de mivel a tulaj szimpinek talált minket kiadta volna nekünk, ezért nem volt mese és kivettük. Február 4-e volt a jeles nap, mikor be tudtunk végre költözni.

Albérletárak

Egyébként az ingatlanárak nagyjából úgy alakulnak, hogy cirka 400€-tól a csillagos égig + rezsi. A miénk egy három szobás lakás, 430€ a bérleti díj, 70€ a nebenkosten, amiben a víz, közös költség, szemét díj tartozik bele. Ezen felül 235€ a fűtés és a villany.

A kint élők, amíg nem találnak lakást, vagy ha csak idénymunkára jönnek, panziókban is tudnak szobát bérelni, bár én elég magasnak találom az árakat. A legutóbb egy pár mondta, hogy 600€-t fizetnek egy szobáért egy hónapra, és ez nem is Augsburgban van, hanem valami kis faluban. Hát igen, a szükség nagy úr és lakni kell valahol.

Arra készüljön fel mindenki, hogy minimum két, de legtöbbször három havi kauciót kérnek. Ez tehát 1000-1500€ között mozog. Ehhez hozzájön még az első havi bérleti díj, szóval jól teszed, ha 2000€-t erre kalkulálsz. Számolj azzal is, hogy a legtöbb bérleményben nincs beépített konyhabútor. Ez azt jelenti, hogy még mosogató sem.

Nyilvánvaló, hogy ezt is mihamarabb be kell szerezned. Erre a legjobb megoldás szerintem az Ebay. Innen nagyon olcsón és szuper dolgokkal be lehet rendezni a lakást, de ez akkor is egy plusz költség.

Alapvető szükségletek

Élelmiszer

Azt vettem észre, hogy az árak nem sokban különböznek a magyarországi áraktól. Mi hetente elmegyünk nagy bevásárolni, és akkor cirka 100€-t hagyunk a boltban, de az kitart egy hétig, szóval nagyjából 400€ hármunkra az élelmiszer, tisztálkodási cuccok stb. (Azért hármunknak, mert ahogy lett saját lakásunk, a 17 éves fiam is kiköltözött. Ő egy integrációs kurzusra jár, hogy tanulja a nyelvet.)

Üzemanyag

Az üzemanyagárak változóak. 1,50-től 1,65-ig terjed általában. Az árak naponta változnak, és persze a kutak között is van különbség. Általában a Jet kutak szoktak lenni az olcsóbbak.

Tömegközlekedés

Nos, ebben a témában annyira nem vagyok kigyúrva, de amit tudok: Minden nagyobb város zónákra van osztva. Ha jól emlékszem 1,20€ egy jegy, amivel egy zónát mehetsz, de azon a zónán belül válthatsz utazási eszközt. Egy gyűjtőjegy cirka 10€, amiben 9 jegy van. Ha bérletet veszel annak az ára is változik, attól függ hány zónára veszed.

A tömegközlekedés egyébként jó, gyakran járnak és tiszták a közlekedési eszközök. Bliccelni nem éri meg, mert 40€ a büntetés, és még azt sem lehet eljátszani, hogy lyukasztasz, ha felszállnak az ellenőrök, mert a rendszer automatikusan lezárja a jegykezelő automatákat ilyenkor. J

Az egészségügy

Ide tartozik még az orvos. Itt nálunk, de szerintem más nagyobb városokban is találhatsz magyar vagy magyarul beszélő háziorvost. Ez nagy segítség, mert azért az anyanyelvén mindenki jobban és pontosabban el tudja mondani a baját.

Az első látogatáskor 10€-t kell fizetni, attól függetlenül, hogy van biztosításod. Ha már másodszor vagy többedszer mész, akkor ez már nincs. Egyébként orvos, fodrász, kozmetikus és egyéb szolgáltatások miatt is érdemes megkeresni a kitelepülni vágyóknak a különböző Facebook-oldalakat. Van a müncheni és az augsburgi magyaroknak is saját oldala (több is és gondolom a többi nagyvárosnak is, ahol magyarok élnek), ahol rengeteg hasznos információ van már felrakva és ahol szívesen válaszolnak a kérdéseitekre.

Nem kíváncsiak a melankóliára

Amíg nem beszéled a nyelvet és nincs egy jó (keresett) szakmád, addig tedd félre az önérzetedet és vállald el a munkát, ami szembe jön (persze, csak ha szerződést adnak) csináld szeretettel és ne utálattal, mert neked is könnyebb lesz.

Figyelj minden beszélgetést, mert abból lehet a legjobban tanulni. Segíts (amiben tudsz) a honfitársaidnak, hogy később te is segítséget kapj. Sajnos (ezt már többen leírták) nem vagyunk egy összetartó nemzet, sőt inkább egymásnak betartó népség vagyunk. Ez nem jó, mert sokkal többre jutnak azok a népek, akik segítik egymást, és összetartanak. Ezt látom nap, mint nap a munkahelyen is.

Azt is látom, hogy mi, magyarok irdatlan nagy önérzettel rendelkezünk, pedig ha valakinek kilóg a feneke a gatyóból és országot kell váltania a megélhetése miatt, ráadásul még a nyelvet sem beszéli, akkor az minden lehet, csak önérzetes nem.

Itt elfogadnak, ha kedves vagy, segítőkész és pozitív érzés sugárzik rólad. Nem kíváncsi itt senki sem a magyar melankóliára. Alapszabály, hogy ha segítség kell, akkor szépen kérjük attól, aki segíteni tud. Ha viszonozni nem is tudjuk, akkor is megköszönjük, és utána nem tartunk be neki.

Örülj neki, ha barátot találsz egy idegen országban, és becsüld meg. Sajnos nagyon sok konkrét példát tudnék felhozni a fent leírtak ellenkezőjére. Mi szerencsére elég sok magyar (most már elmondhatom) barátot találtunk idekint. Segítjük egymást mindenben, amiben tudjuk. Ez nagyon jó érzés, mert kevésbé vagy egyedül az országban, de hangsúlyozom ezért tenni is kell.

Mi szeretjük ezt az országot, nem akarunk visszaköltözni. Nem dúskálunk a javakban mi sem egyelőre, de ez lesz majd jobb. A lényeg a kilátásokban van. Itt van, Magyarországon nincs. Ez az, ami érdekében az ember elviseli a robot melót, amiért tanul egy új kultúrát és egy új nyelvet 35-ön felül, mert van esélyed a jobb életre.

Én mindenkit csak arra bíztatok, hogy persze próbálja meg külföldön, de óva intek attól, hogy ezt felelőtlenül tegye. Ha nincs ismerős, barát, akinél ellakhatsz egy darabig, akkor nagyon sok pénz kell hozzá, hogy itt elindulj. Remélem, amiket leírtam segítenek ennek kiszámolásában.

Kívánok minden Határátkelőnek és otthonmaradónak sikeres és boldog életet!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország Augsburg

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr655305585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.18. 07:21:12

Majd később nekem ugranak, hogy már megint jókívánságot írok, de nem bánom.
:)
Sok sikert kívánok nektek, melyet a kitartásotok meg is fog hozni.
Az írás nagyon tetszett, összeszedett, informatív.
Hogy nyelvtudás nélkül is van élet? Nem vonom kétségbe a nyelvtudás szükségességét, de bizony nélküle is lehet boldogulni.
Egyetlen dologgal nem értek egyet:
"A segélyekről nem írok, sem arról, hogy mi kell hozzá és hol lehet intézni, mert (most egy naiv mondat jön) biztos vagyok benne, hogy senki nem azért jön ebbe az országba."
Ahogy te is írtad, naív gondolat.
Sajnos, egyre többen keresnek meg, akiknek nem a munkakeresés az első prioritás. Első kérdésként "milyen segélyt, milyen szociális ellátást lehet igénybe venni?" kérdés hangzik el.
:(

Link elek 2013.05.18. 08:01:33

> A lényeg a kilátásokban van. Itt van, Magyarországon nincs.

szépen összefoglaltad a lényeget

nyuszigonosz 2013.05.18. 08:03:52

Hát, akkor sok sikert Augsburgban.

Vannak pontatlanságok a posztban, de ezeket a nyelv hiányos ismerete margójára írom.

NIKI LAURA 2013.05.18. 08:18:18

Deutschland,Deutschland über alles..

A lényeg,a léptékek,és az arányszámok.
Többet keresel, de többet költesz.
Hiába van 1200 euro(cc 360e,amit itthon is játszva megkeresel,ha nem vagy béna)bevétel,ha sokkal magasabb a biztosítás,üza,szolgáltatás,stb

+bónusz:idegen környezet,nem tudsz soha integrálódni,idegen emberek,barátok,család hiánya,az első pár év a túlélésé!

Az arány pont ugyanaz,mint itthon.
Így marad az elcsépelt, közhelyes,önigazoló,visszatérő szösszenet:"kocsi hitel,lakás hitel,rohadt kormány,itt minden rossz,stb"
Öreg fejjel,némi német tudással fogod újrakezdeni,majd 50 évesen,itthon!

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.05.18. 08:21:12

@NIKI LAURA: ne legyel ilyen
valahol el kell kezdeni...nem egyszeru 4000 euros fizut szerezni nyelvtudas nelkul :)

arncht 2013.05.18. 08:22:00

Ha ez vigasztal, salzburgban sokkal magasabbak a lakasberleti dijak.

AiRLAC 2013.05.18. 08:35:55

10€-s vizitdíj megszűnt januártól.
Frei* igazolás nem mindenhol kell, itt Berlinben pl. általában nem kérik.
Mobiltelefonáláshoz pl. most nagyon jó a Lidl Smart csomag (ami Fonic), 9.95€ havonta, kapsz érte 400 perc+smst és 300mb mobilinternetet (normál használatnál, okostelefonnal elég).

Laura meg kapott egy szűrést tőlem, már régen érett :)

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2013.05.18. 08:42:29

Összeszedett jó irás lett ez. Sok sikert az irójának a továbbiakban is!

hagyma­ · http://hagyma.blog.hu 2013.05.18. 08:50:18

Én lehet, hogy most mindjárt elmagyarázom, miért jobb amerikában kaksit vakarni egy drága hotel wcjében. Szigorúan diploma nélkül, mert minden diplomás a sátántól való és a diplomára veri magát, az igazi ember anélkül talál állást bláblábláb

kék madár 2013.05.18. 09:05:21

@NIKI LAURA: "cc 360e,amit itthon is játszva"
ha me nem irta 3,6 milliot?

DieNanny CH 2013.05.18. 09:08:28

Na, aki ebbe beleköt, az már direkt bunkó...

Köszi az írást, jó volt. A 17 éves gyereked utána milyen iskolában tanulhat tovább? Vagy hogy van ez?

Liz007 2013.05.18. 09:09:43

Szuper írás és saját tapasztalat alapján (ami nagyon hasonló volt) azt kell mondjam, hogy minden szava igaz is - iszonyat horror lakást találni, pláne külföldiként, az árak is kb. úgy alakulnak ahogy írtad, a hozzáállás is rendeben van, intelligens és pozitív hangvételű történet, a legjobbakat kívánom nektek!

DieNanny CH 2013.05.18. 09:10:44

@NIKI LAURA:
"cc 360e,amit itthon is játszva megkeresel,ha nem vagy béna"

Tévedsz. Mert nem hiszem, hogy Mo-on van 3millió béna ember.

DieNanny CH 2013.05.18. 09:12:20

@hagyma­:
Na, még sohasem szűrtem, de téged megtisztellek vele.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 09:18:46

Nehezen tudom elképzelni, hogy betanított munkásokként soha nem tervezitek a visszaköltözést. Komoly lyukat képez(het) a személyiségben a kiteljesedés hiánya, (időszakos) lehetetlensége. Nyilván előrelépésre számoltok a későbbiekben. Ismét csak a hiányzó láncszem érdekelne engem: ahogy te nevezted robotmunkából az irodai szférába való átlényegülés Németországban - hogy megy ez? Írjon erről kérem, aki tud, aki megjárta már.

Szeretnék kiemelni pár baromi jó meglátást és hasznos mondatot, melyek igen fontosak, de amennyire azok, éppoly ritkán találkozhatunk velük az elbeszélésekben:

"Figyelj minden beszélgetést, mert abból lehet a legjobban tanulni." - hallatlan fontos a mindennapi nyitott fül! - ha élhetek ezzel a képzavarral.:)

"...ráadásul még a nyelvet sem beszéli, akkor az minden lehet, csak önérzetes nem." - ezt sokaknak nehéz a gyakorlatba átültetni, hiába tudják.

"Segíts (amiben tudsz) a honfitársaidnak, hogy később te is segítséget kapj." - ami ugyebár nem feltétlenül egyenlő a számítással. Nevezzük cserekereskedelemnek. Nincs gond vele.

"Alapszabály, hogy ha segítség kell, akkor szépen kérjük attól, aki segíteni tud." - mindenkinél magától értetődő kellene, hogy legyen. A szépen kérés persze nem türelmetlenségtől áthatva, flegmaságot lerívóan eszközölt visszafojtásával történjen.

Amit pedig MOST IS hiányolnom kell..........., igen, az a robotmunka konkrétuma. MIT dolgoztatok, dolgoztok. MIT?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 09:29:34

@DieNanny: @AiRLAC: ne önérzetből szűrjetek. Annak nincs semmi értelme.

orange85 2013.05.18. 09:30:55

@NIKI LAURA: német poszt nem jó, angol poszt okádni való.te mi a fasznak jársz ide?te hivatásként tekintesz arra, hogy minden posztot kritizálj ami nem a bahamákról szól.olvass inkább meséket hülyegyerek!
többet keresel de többet költesz?akkor te meg menj a déli sarkra.ott nem kell költeni semmire.de vissza ne gyere!
attól hogy a bevétel/kiadás aránya majdnem ugyanaz az nem azt jelenti hogy kevesebb marad a zsebben,sőt!

mellesleg prímán összefoglalta az előnyeit a kiköltözésnek.a hátrányok pedig eltörpülnek a vélt jövőkép miatt.
sok sikert a megvalósításhoz!

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.18. 09:31:32

én ma nem akarok demagóg és kötözködő lenni, ezért nem kérdezem meg:
akinek -50e a havi büdzséje, hogyan gyűjt össze 1000E-t?
ha én egy posztot írnék, biztosan megnézném pontosra, mennyi a fizu, 8,59 vagy 8,19, ha pedig nem, nem írnám ki
itthon vajon jártatok-e ÍGY munkáért, vállaltatok-e éjszakai gyártósoros munkát?
vajon mekkora lenne itthon a kiabálás, ha egy gyár csak pár hónapra venné fel a munkásokat, majd 2/3-ét elküldené utána, indoklás nélkül?
---
nálam a nagybevásárlás 1 hónapra szól....
tényleg ilyen drága a villany és fűtés?

---
egyébiránt szimpatikus a hozzáállás, a törekvés és az optimizmus.

hagyma­­ · http://hagyma.blog.hu 2013.05.18. 09:32:36

@DieNanny: akarsz tippelni elsőre sikerült-e? :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.18. 09:34:16

@Kellemes Zérókomponista: na igen, igazad van: én pl nagyon önérzetes vagyok...nem is tudnék nem az lenni...mondjuk ennyi idősen tán már szabad:)

AiRLAC 2013.05.18. 09:34:32

@orange85: köszi, meg is válaszoltad az eggyel feljebb levő nekem írt kommentet :D

Mrs. Clayton 2013.05.18. 09:41:51

@Babette_: vettek fel hitelt a providenttől v kértek kölcsön egy rokontól, esetleg eladták, ami még értékük volt
Mo-n egyáltalán nem divat kölcsönzött munkaerőnek lenni, de még csak kölcsönzéssel foglalkozni sem, ez nyilván azért van mert több a munkakereső, mint a munkahely, majd ha fordítva lesz, akkor ez is változni fog
és gondolom napközben az irodában a 14 éves háttérrel még mindig többet kerestek, mintha elmentek volna minimálbérért egy gyárba

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 09:42:24

@Babette_: tényleg qrva drága arrafelé a villanyfűtés. Konkrétan igazságtalanság (hüpp-hüpp). Ebből is látjuk, hogy valahol mindig kiegyenlítődnek az arányok (ne legyen túl jó). A magyar kérdéseid jogosak, de nemigen fogsz rájuk választ kapni.:) Kényelmesebb az ígéret földjét dícsérni, mintsem árnyalni, beismerni, még ha részlegesen is.

Hömm.. az önérzet hogyan kapcsolódik össze a korral? Kérdezem csak, tényleg.

eandor 2013.05.18. 09:49:30

A poszt jó. A posztíró párja akinek 15 éves mérnök informatikus tapaszalata van biztos találna munkát a saját területén, amihez ugye nem feltétlen szükséges a német.

nyuszigonosz 2013.05.18. 09:50:34

@Babette_: Igen, errefelé nagyon drága a fütés, villany, házmesterszervíz, szemételhordás, víz, biztosítasok. szóval az ilyenek.
@Kellemes Zérókomponista: Nem csak a villanyfütés drága, a gáz szintén vagy akár az olajfütés....és az árak csak emelkednek.

pamut 2013.05.18. 09:54:51

Kb. két olyan főnyeremény szakma van, amivel ma a világon szinte bárhol könnyen lehet érvényesülni: az orvosi meg az IT. Ha a posztoló párja IT-s, akkor minek robotolnak? Egyedül többet keresne mint ketten együtt a raktárban.

Szimpatikus az írás, de ha nem beszélik a nyelvet, akkor sok kilátás jobb melóra nem nagyon van, vagy csak évek múlva.

2013.05.18. 09:56:37

Szimpatikus írás, természetesen a fanyalgók már is elkezdték a szokványos, napi tevékenységüket.

pamut 2013.05.18. 09:56:42

@NIKI LAURA: Szóval aki Magyarországon nem keres 360-at, az béna. Hát te hülye vagy.

@hagyma­: na magyarázd.
üdv, egy sátán.

Ana72 2013.05.18. 09:58:58

@NIKI LAURA: ugye azért azzal képben vagy, hogy mennyi az átlagfizetés ma Magyarországon??

orange85 2013.05.18. 09:59:09

@AiRLAC: nah, szilvakompót és nikike akár össze is költözhetnének.

németben drága ez, drága az.az ember persze pénzt keresni megy ki, de azt nem értem ezeknél az embereknél, hogy anyagi értelemben miért is gáz európa egyik legnagyobb gazdasági országába költözni.az eu gazdasági tengelye németország wazze.ezt nem lehet ignorálni még akkor sem ha a tápláléklánc alján vagyok.

2013.05.18. 09:59:10

@NIKI LAURA: Hogy te mekkora tirpák vagy...

360 ezret milyen munkakörben keresel meg? IT-s meg mérnöki pályán, esetleg.

Meridian74­ · http://www.taxierden.hu 2013.05.18. 09:59:30

@eandor: hahaha, mert a 15 eves mernok informatikus tapasztalat, automatikusan magaval vonja a tudast? :)

nem kotekedeskepp, de a kozszferaban dolgozo informatikusok nem veletlenul a kozszferaban dolgoznak (99%ban). a versenyszferaban azert IT-s es IT-s kozott oriasi a szakadek. ha annyira jo lenne a szakmajaban, talalt volna otthon is valamit egy multinal. ott is aljamelo, de jobban megfizetik. a leiras alapjan, klasszikus "rendszergazdarol" van szo.

a rendszergazda azt jelenti, hogy meg tudja javitani az ismerosok compjutereit es o a szaki a csaladban. ez nem versenykepes tudas. az, hogy valaki ossze tud rakni egy halozatot es fel tud telepiteni egy gepet, leginkabb alapfeltetel, nem skill

pamut 2013.05.18. 10:00:30

"Érdemes olyat választani, amivel 9 centért lehet hívni a külföldi számokat."

Van még valaki, aki nem voipot használ, fillérekért (pláne egy IT-s)? Cyber-korban élünk, könyörgöm, használjátok már ki, annyi jó dolgot ad a net.

Csak egy példa:
www.freevoipdeal.com/rates

Germany (Landline) FREE* FREE* FREE*
Germany (Mobile) € 0.005 € 0.006

Hungary (Landline) FREE* FREE* FREE*
Hungary (Mobile) € 0.010 € 0.012

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 10:01:36

@nyuszigonosz: ne má'. Negatív vagy akkor!:) A másik ami jó lenne, hogy az ilyen lakhatási szolgáltatások automatikusan összevetődnének az angliai megfelelőjükkel. Mindig nem tiszta még a kép, hogy a 2 ország - egymásnak megfeleltethető régióiban természetesen - hogyan aránylanak egymáshoz az: élettér, depozit, havibér + a felsorolt szolgálatok. Ezt csiszolhatnánk még egy kicsit.

2013.05.18. 10:01:55

@orange85: Túró rudi fijú, nem szabad gondolkodni, az árt az egészségnek. :D Magyarországon kell maradni, mert itt dübörög a gazdaság, és a rezsit is csökkentették! Sőt, továbbmegyek, a nyugdíjak is nőnek, évről évre!

orange85 2013.05.18. 10:02:35

@Ana72: sajnos nikike egy nagyon fontos dologgal nincs tisztában:saját féreg mivoltával.tényleg nem tudom mit keres itt.

2013.05.18. 10:05:20

@hagyma­: Ne legyél már frusztrált, láthatóan sérti az önérzetedet, hogy itt többen is úgy gondolják, hogy az "alja" munka nem életcél, főleg idősebb korban. Az a baj, hogy nálad is csak a végletek léteznek. Nem azzal van a baj, ha valaki fiatalon pultos v. kukás, hanem ha nem akar tovább lépni. Tudod, Maslow-piramis, kinek mi a célja az életben, a piramis tetején pedig az önmegvalósítás áll.

Ana72 2013.05.18. 10:05:37

@Babette_: szerinted itthon mennyi a fizetése egy gyártósoros munkásnak? Azért a közszféra egy fokkal még mindig jobb és biztonságosabb annál, miért kellene az előbbrejutás érdekében itthon gyártósoros munkát vállalni??

2013.05.18. 10:07:45

@Babette_: Miért turkálsz más zsebében? Amúgy eladták minden ingóságukat, hitelt vettek fel, stb. Megoldották valahogy, ez a lényeg.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 10:07:58

@orange85: de akkor azt se ignoráld, ha elmész egy hűtőházba csirkefeldolgozni, halszeletelni, akármit, s begyullad a veséd, az ízületeid egy életre tropára mennek. Nesze neked gazdasági tengely. A gázosság meg annak a kérdése ki nézi, honnan nézi, mikén nézi. Kívülről-e vagy belülről, van-e potenciál a helyben vagy nincs, ténylegesen átmeneti-e a robot vagy önámítás csak, ami van. Itt is, megint az emberismeret, de főleg önismeret.. Az sem mindegy tudatában vagy-e a helyzetednek, ha van kilátás, azt érzékeled-e, az mennyi energiát ad a mindennapokra, sorolhatnám. Nők ezt kisugárzásnak nevezik. Ezen is áll, milyen lehetőségeket látsz meg vagy ki lát meg magának.
Meg persze, hogy hova jársz. El. Munka után. Ha van rá energiád. Megfelelő kapcsolatok és kikapcsolódás ügyében eljárva ugye.

Egyiknek ez a fontos, másiknak az. Amibe az egyik belerokkan, a másiknak meg se' kottyan. Lásd testi károsodások. Nyilván kohóba nem fog zenész menni, sem hűtőházba az, akinek szüksége van még az ujjaira. Véleményem szerint nem működik a "minden áron". Akinek a fent sorolt volumenű bevállalások megérik, azzal valami baj van.

Ana72 2013.05.18. 10:08:00

@orange85: én nem akarom minősíteni. Komoly frusztráció szokott hasonló viselkedést generálni. Elég rossz az neki.

nyuszigonosz 2013.05.18. 10:08:47

@Kellemes Zérókomponista: Nem vagyok negatív. :D
Ez így van, ahogy írtam és kész. Szóval számolni kell a magas árakkal. Ennyi.

tanato 2013.05.18. 10:10:08

@tilmir: @pamut: @45eskoltozik: Hát persze hogy ellehet kezdeni nyelvtudás nélkül is.de ahhoz kell egy nagyon jó kinti segítség,mint itt pl. a gyermekkori barát aki már német állampolgár.

orange85 2013.05.18. 10:13:58

@Philosoraptor: nem azt mondom, hogy mindent el kell dobni és egyetlen választás külföld, van olyan munkahely ami itthon is megéri.
rezsicsökkentés (10% egyes területeken,parasztvakítás), nyugdíj emelkedik (jah, 40 év múlva jó is lesz mikor már alig tudok menni) kontra két világháborúból vesztesen kiszálló ország eu egyik jóléti állama.
wazze,ezek azért tudnak valamit.gazdasági érveket felhozni németország ellen balgaság.

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.18. 10:14:06

"Freizugigkeitbescheinigung"

Leírni sem sikerült, mert hiányzik egy s.

Helyesen: Freizügigkeitsbescheinigung

amúgy meg jó poszt, csak tanuljanak meg németül

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 10:14:20

@nyuszigonosz: tudom.. az a rossz, hogy mindig elfelejtem, aztán mindig "újkén" jön szembe. Karcol. :)
@Philosoraptor: szerintem ez sem baj. Miért lenne? Mert másnak más az élete, másba szokott bele, másra képes? A felszolgálást is lehet - sőt, kell is - mellérendeltként látni.
"Zsebben turkálást" meg hagyjuk már, könyörgöm. Káros amit csinálsz.

lowbird11 2013.05.18. 10:14:55

elég szánalmas hogy valaki arra élvez hogy más netes usereket lemásolja, de az is az,hogy a blog.hu lehetőséget biztosít erre, azáltal hogy a név után raksz egy vagy két spacet.

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.18. 10:15:47

@Tökfőzelék: ...és akkor találnak rendes munkát

IT-ként meg jól fog keresni, ha tényleg ért valamihez a férfi tag

M. Péter 2013.05.18. 10:17:08

A Freizügigkeitsbescheinigungot januárban eltörölték.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.18. 10:21:05

@Kellemes Zérókomponista: hát talán, ahogy az önzés...egyre jobban eleged lesz abból, hogy mások érdekeit a magad elé helyezd....
persze, aki fiatalon is figyel magára, annak ezzel nincs gondja:)

szerintem ahogy telik az idő, úgy lesz több tapasztalatod, tudásod, eredményed. ezeket nem szívesen teszed félre (ha megteheted, mert hát persze az életösztön mindent felülír)
alapelvem, hogy nem a munka teszi az embert, hanem az ember a munkát,
de most már azért mégse mennék el gyárba dolgozni, gyártósorra, gongra, ahol 8 elemis csopvezek mondják meg, mikor mehetek pisilni. és ebben semmi lenézés sincs, félreértés ne essék.
mondjuk nem is nagyon viselnének el engem, mert nem tudnám elhallgatni sem véleményem, sem a tudásom, bármily udvarisana is tenném.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.18. 10:21:56

@pamut: úgy vettem ki, ez nem zavarja őket, főleg ha azt nézed, hogy itthon semmi kilátás sincs...

orange85 2013.05.18. 10:23:07

@Kellemes Zérókomponista: a minden áron persze hogy nem működik, legfeljebb rövid távon.nem hiszem, hogy aki kivándorol innen, 20 év múlva is egy csirkefeldolgozóban képzeli el magát.
ha nincs olyan jövőképed amiben a fejlődést látod akkor szart se ér az egész.egy csirkefeldolgozóban dolgozni itthon és kint,melyik éri meg jobban, illetve az előrelépési, váltási lehetőség hol jobb?hentesként többet tudsz félrerakni itthon mint kint?
meg lehet kérdezni azt aki sok éve kint van és azt is aki itt él:hol biztatóbb a jövő?van akinek itthon, de nem szabad kategórikusan kijelenteni, hogy akkor mindenkinek jobb idehaza, mert nem.

2013.05.18. 10:23:50

@Kellemes Zérókomponista: "Mindig nem tiszta még a kép, hogy a 2 ország - egymásnak megfeleltethető régióiban természetesen - hogyan aránylanak egymáshoz az: élettér, depozit, havibér + a felsorolt szolgálatok. "
Olyat meg senki nem irt ezen a poszton, hogy 10 emberrel lakik egy lakasban a nemeteknel. Vagy csotanyokrol vagy peneszes falakrol. Rovid nemet tapasztalatom alapjan, nemetoban jobb minosegu hazak vannak, mint UKban. Viszont, magadnak kell venni mosogatot es teljes konyhabutort. Nem ertem, a 4 falat adjak ki a nemetek?
Aram arat nem nagyon ertem. Nem nyomjak a nemeteknel a napenergiat? Rengeteg teton lattam, pont Munchen kornyeken.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.18. 10:24:14

@Ana72: "a közszféra egy fokkal még mindig jobb és biztonságosabb"

ha van.

orange85 2013.05.18. 10:25:15

@Ana72: igazad van,túlmentem egy határon.bocsánat nikike!szűröm és kész.hülyékkel nem érdemes foglalkozni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 10:25:52

@orange85: add meg a népnek, mit hinni akar és sikeres leszel.
@Babette_: áhhá, értem, a vélemény kinyilvánításában egyezünk.:) A többit _még_ nem tudom. Amit írsz azzal együtt jár az új iránt való érdeklődés csökkenése is? Nem akarom előjellel ellátni, nem azért, csak nem tudom hogy megy ez.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.18. 10:27:17

Zsuzsa, én örülök, hogy végre jó irányba konvergál a fizetésetek. Remélem, idővel egyre feljebb konvergál, de legrosszabb esetben is egyhelyben konvergál. Nem csak a tiéd, a párodé is.

orange85 2013.05.18. 10:30:37

@Kellemes Zérókomponista: igen,csak kell mögé valami ami miatt elhiszed.valami ami kézzel fogható és bizalmat generál.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 10:34:46

@orange85: de nem is azt mondtam, hogy idehaza jobb vagy hol jobb. Amire kihegyezni akartam, hogy kinek mi éri meg. Szerintem a munkába belerokkanni vagy számottevően leromlani egészségileg gáz. Szélességi és hosszúsági fokoktól, nemzettől, munkakörtől függetlenül.
Alacsonyabb iskolázottságúaknak egyébként egyértelműen jobb kint. Jól mutatja ezt a kinti fórumok színvonala (is). Olyat is láttam már, aki itthon értelmiségi volt, odakint meg szépen leamortizálódott. Ugye a mindennapi környezet, a miliő - ki tudja végleg-e - rajta hagyta személyiségén a maga kis (nagy) nyomát..
@charlieharper: hát igen. Azért a blog árnyalt számomra is. "Érdekes", hogy előtte bármennyit beszélgettem a témáról, rejtve maradtak tényezők. Részben a sok London-fan miatt. Annyit közelített egymáshoz a kettő, hogy Angliában is lehet 2-3 szobás házat kivenni 2 fizetésből (középváros). Emellett ott van, amit írsz, (esetleges/jóeséllyel) penészesség, zsúfoltabb lét. Mivel nekem elég fontos az élettér egyáltalán megléte, anak minősége, emiatt akár németül is megtanulnék, hosszabb időtávon gondolkodva. Persze tudom, saját tapasztalás..

Mrs. Clayton 2013.05.18. 10:38:55

@charlieharper: azért nem kell egész Németo-ig menni, h ne legyen se szőnyeged, se semmid a lakásban, egy ismerősömék most kaptak council lakást egy vadiúj házban, se padlószőnyeg se tűzhely nincs benne, kb 2000 fontjukba kerül leszőnyegezni befejezni, ellenben van napkollektoruk

BTBTBT 2013.05.18. 10:41:20

Vaj Mi ez a te napod.

barumka 2013.05.18. 10:46:33

Niki laura egy prosti, ezért keresi meg ezt a pénzt játszva.Mi az AOK nál vagyunk, és eddig semmi gond nem volt velük. Céges kocsit kaptam, céges benzinkártyával, és fél év próbaidő után, emelik a báremet. Plusz évente emelik. Gondolom ez magyarországon is igy van. A lebara a legjobb teló ha magyarországotz szeretnéd hivni. 30 eu ért kapsz 1500 perc telefonálást.Mi 1 héten belül helyezkedtünk el a párommal. dolgozni kell, rengeteget, de nagyon megbecsülnek, ha rendesen dolgozol.

2013.05.18. 10:47:46

@Jess G: de meg konyhabutor sincs? A posztok alapjan, ez valami nemet hagyomany lehet. Vajon parketta es radiator van? Kad?

£2k-ert tuzhely es padloszonyegert egy counil lakasba? A Rangemaster-unk draga volt, de egy council lakasba nem olyat vesz az ember, hanem csak egy atlagos hasznalhatot a preloved vagy freecyclerol. Embere valogatja az igenyeket.

2013.05.18. 10:50:33

@Kellemes Zérókomponista: akkor nemetot jobban fogod kedvelni.
Engem a nyelvuk kiakaszt es a macskakoves varosokat sem kedvelem. Viszont meglepoen jokat ettem Munchen kornyeken.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.18. 10:53:06

@Philosoraptor: ez nem en vagyok, ez az idiota aki szere;mes lehet belem es a nickemen irkal
a HA pedig olbetett kezzel nezi
mindig klikkelj ra a nicskjere ha gyanus es a hozzaszolasok szamabol lathatod en vagyok-e vagy nem
szerintem tuti 16 eves lehet es ezen elvez el
mondjuk a dumajabol 99 %, hogy mi az eredeti nickje itt, de azon nem meri irni
foleg, hogy azt mar egyszer kitiltottak
na melo:)
megyek wc-t takaritani:)

Sabyna 2013.05.18. 10:53:09

Szomorú ez, hogy fiatalnak-idősnek el kell hagyni azt a csodaszép Magyarországot. De ameddig élhetetlen az ország addig kár oda tervezni, biztos jövő nélkül nem lehet élni.Én is külföldön élek. Azt ajánlom a cikkírónak, hogy minél hamarabb tanuljanak németül. Az infós munkához is kell nyelvtudás, különben állásinterjún be sem tud mutatkozni...mellesleg sok német mérnök infós is van aki azért előnyben részesül egy-egy állásnál, még törvény is van rá, úgy tudom, hogy a hazai munkavállalót előnyben kell részesíteni és csak akkor alkalmazható külföldi ha hazaival nem tudják megoldani legalábbis én ezt olvastam. Meg amúgy is bizalmatlanok a kelet európaiakkal szemben...az én párom német, így tudom hogy mennek a dolgok náluk...egy kalap alá vesznek a csóró románnal, lengyellel, ukránnal...nincs mit szépíteni. Majd meglátjátok és tapasztaljátok, de ennek ellenére is azt mondom, hogy inkább ott, mint otthon koldusként élni diplomával...Üdv: Szabyna Kínából :)

Ana72 2013.05.18. 10:53:13

@Babette_: hát ugyebár, itt a posztban arról volt szó, h az volt itthon nekik, legalábbis egyiküknek.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.18. 10:56:23

@Philosoraptor: nem turkálok, ő tette ki ide, saját elhatározásából.

lesson · http://csudalany.blog.hu 2013.05.18. 11:05:06

A párod miért nem keres munkát a szakmájában?
Ha van olyan szakma, amivel bárhol el lehet helyezkedni, nyelvtudás nélkül is, az az IT-s.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.18. 11:05:47

@Babette_: Vannak ilyen gyarak Magyarorszagon is , akik "kolcsonzik" a munkaerot, es rendszeres, hogy amint vege a hajtasnak , mar nem kerik, hogy jojjenek. Samsung, Electrolux, Bosch igy hirtelen.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.18. 11:06:59

@lesson: IT-s es IT-s kozt is van kulonbseg. Kozszferaban IT-snak lenni kicsit mas , mint versenyszferaban. Talan kevesbe hajtos.

Pitykeőrmester 2013.05.18. 11:11:29

@NIKI LAURA:

Már vártam mikor rúgod képen a posztolót, de nem kellett sokáig várni rá.
"cc 360e,amit itthon is játszva megkeresel,ha nem vagy béna" ---- Írod te.

Eszméletlenül sok "béna" van, akinek ez a pénz otthon egy álom és a "bénasága" miatt képtelen ennyit összetenni. De attól még ott a hitele vagy egyéb nagy kiadása, amit fizetni kell. Szóval az ilyen bénák elmennek külföldre, keresnek egy picit többet (én legalábbis ennél többet keresek) és bevállalják, hogy az élet is egy picit drágább az adott országban és, hogy meg kell becsülni azt a munkát, amit éppen csinál az ember. Még, ha nem is olyan kényelmes az, mint egy irodában csapkodni a csalánt más f*szával, teszem azt mondjuk éppen 100 ezer forintért.

Senkinek nem válik hátrányára, hogy tanul egy kis alázatot a munka, a munkatársai és a munkaadója irányába.

Én a bénák nevében köszönöm meg az ittenieknek, hogy munkát adtak nekem. A félretett pénzemet pedig minden esetben eddig otthon fektettem be. Lehet hülye vagyok emiatt, de még mindig hiszek abban, hogy jobb lesz otthon...

Mrs. Clayton 2013.05.18. 11:12:57

@charlieharper: de, konyhabútor az van, de tűzhely pl nincs, nekem ez szokatlan, mert Mo-n minden új építésű lakásban anno volt, így a szociális lakásokban is, hűtő, mosógép persze nem, de hogy szőnyeg ne legyen, v legalább laminált padló az azért fura, az árat onnét veszem, h az ismerősöm mondta, h a 70nm lakásban betonon kell járni, kértek árajánlatot, ilyet kaptak, de lehet csak eltúlozta, passz, én még nem szőnyegeztem le itt egy lakást sem
egyébként nem akkora biznisz, kb felébe kerül, mint a piacról bérelni

olvaso_sg 2013.05.18. 11:14:43

frankfurtbol van esetleg vki?
jovo heten interjuzom a fonokom fonokevel athelyezesrol.
ha rabolint akkor koltozom vissza europaba viszont nem sok fogalmam van a frankfurti helyzetrol

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.18. 11:20:51

@Kellemes Zérókomponista:
nálam nem.
de már sokkal jobban tudom előszűrni, hogy mi érdekel behatóbban.

azt viszont sosem gondoltam volna, hogy pl. a technikai újdonságokban el fogom veszíteni a fonalat:D (melyik e-book olvasó milyen pl),
és hogy ennyire nem fog tetszeni a mai zene:D

mi lesz velem, ha tényleg megöregszem? (költői)

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.18. 11:22:27

@Ana72: de hát tudjuk, hogy itthon az nem elég:(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 11:24:43

@Pitykeőrmester: hát, emberek.. Niki Laura olyan szintű és olyan végeláthatatlan baromságokat tesz közzé rendszeresen, hogy szerintem ennek egy javarésze sport már, bár nem annak indult, ráerősít mostmár. Ez egy kiforrott imidzs. Tehát megszokhatta volna már mindenki, mégis; észveszejtő, mekkora vihart tud kavarni a lelkekben, felhördültök, megfeszülve replikáztok. Még ha más írt volna ilyet, de neki ez a specialitása. Valami nem jól működik, valami nem természetes. A szaglás is úgy van, hogy egy idő után érzékelhetetlenné válik az adott illat/szag, ha megfelelő ideig van jelen. A lelkibékék érdekében ide is ilyen metodikát javasolnék. :) Kész.

Pitykeőrmester 2013.05.18. 11:26:39

@lesson:

Szerintem, mert nem beszéli a nyelvet és így egy kicsit az önbizalma is kevesebb, hogy a saját szakmájában keresgéljen. De ez az én véleményem, mert körülbelül ugyanezt élem át én is. Mindenki kérdezi, hogy miért nem próbálok meg a szakmáim egyikében elhelyezkedni idekint, mert hogy már jól beszélem a nyelvet. Valamiért én úgy érzem még nem elég jó ahhoz, hogy ilyen stressznek kitegyem magam (és másokat is) és esetleg elbukjak.

Én megértem. Nem kell kapkodni...

Pitykeőrmester 2013.05.18. 11:31:09

@Kellemes Zérókomponista:

:-D Ja, hogy szokjuk meg a szar szagát? Vagy, hogy hagyjuk tapicskolni a saját okádékában? Oké. :))))) Benne vagyok. Gondoltam meg lehet neki magyarázni a mi oldalunkat is....én kis naív.
Úgy elképzelem, hogy minden este úgy fekszik le, hogy már várja a reggelt, hogy valakibe belerúgjon. Ettől valamiféle gyönyört érezve. Háááát, ha más nem jut így is ki lehet elégülni.

Na megyek a "béna" munkahelyemre. :)

Eiknarf 2013.05.18. 11:34:54

Nah végre Deutschland :)

Pár hiba a postban, ami amugy egész jó:

- Freizügigkeitsbescheinigung már nem kell, januárban eltörölték
www.bundesregierung.de/Content/DE/Artikel/ArtikelNeuregelungen/2013/2013-01-30-neuregelungen-februar.html

- vizitdijat is eltörölték

- beépített konyha általában van a lakásokban :)

Pár jótanács:
- tanulnotok kell németül
- IT-s munkaában elhelyezkedni asap
- augsburg sváb város, szóval ha lehet minél előbb menekülni onnan :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 11:35:47

@Pitykeőrmester: én nem gondolom, hogy a kéjelgés, kicsinyesség lenne itt a fő motívum, persze nem tudhatjuk. A megszáradt szarnak egyébként nincs már szaga, sőt, a szél idővel elhordja.

pappito · http://pappito.com 2013.05.18. 11:42:51

hagymából miért lett több??

2013.05.18. 11:43:32

A posztban nem munkakozvezito van hanem egy zeitarbeit firma. de nyilvan ali nem tud nemetul attol nem varhato el hogy kulonbseget tegyen.

DieNanny CH 2013.05.18. 11:45:33

@Kellemes Zérókomponista:

Hülyeségeket ír, ami fárasztó. Ezért szűrök.

chocco channel 2013.05.18. 11:48:27

Tokjo poszt, igaz en sosem elnek nemetorszagban mert irrital a nyelv de mindannyian masok vagyunk. Szerintem mindig a nyelvtudas nelkuli ideiglenes idoszak a legkalandosabb meg akkor is, ha nagyon nehez tud lenni.

Ez valami olyan eleterzes es tapasztalat volt amit soha nem cserelnek el semmire, meg akkor sem ha megegyszer nem csinalnam vegig:-))

Par ev mulva ti is nevetgelve es nosztalgiaval fogtok visszaemlekezni erre az idoszakra es azokra a vicces nyelvi bakikra amiket ilyenkor az ember elkovet. En 6 eve keptelen voltam kiejteni az utca nevet ahol laktam, hihetetlen hosszu szo volt, es taxira volt szuksegem. az akkor is tudtam, h hogy rendeljek taxit de az utca nevet sem kimondani sem lebetuzni nem tudtam, es a vegen mar bogtem, mert senki nem ertette, h mi akarok mondani:-))Konkretan a pakisztani(?) telefonos kozolte, h hivjam fel ha ki birom mondani az utca nevet, waaaa.

Ejjel fel kellett hivnom egy angol kollegamat, h hivjon nekem taxit mert nem birom kimondani az utca nevet,de neki sem birtam kimondani, igyhat esemes, es vegre megjott a taxi:-)))))

Iszonyu frusztraciot tud okozni a nyelv nem beszelese, ugyhogy hajra:-)))

DieNanny CH 2013.05.18. 11:55:53

@Philosoraptor:

Vigyázz, ő nem biztos, hogy az igazi hagyma!

Tigerwill 2013.05.18. 12:12:52

@olvaso_sg: En csak annyit tudok tanacsolni, hogy a lakas kerdesben/keresesben kerj segitseget a cegtol, ha lehet. Kis varos, nekem tul pici lenne, de szep, szoval be fog jonni, DE lehetetlen lakast talalni, foleg kulfoldrol vagy nem helyben. A berek jok arrafele.

DieNanny CH 2013.05.18. 12:15:42

@hagyma:

Én is arra a kitiltottra gondolok, akire te gondolsz...

DieNanny CH 2013.05.18. 12:20:36

@Eiknarf:

6 évvel ezelőtti a történet. Tehát nem hiba, amit felsoroltál, hanem elavult.

DieNanny CH 2013.05.18. 12:21:51

@pappito:

Mert valakinek hagyma nagyon a begyében van...

Tigerwill 2013.05.18. 12:24:08

@DieNanny: A tortenet mai, mivel azt irja, ez ev aprilisban nem hosszabitottak meg a szerzodest. 6 eve az az egyuttelesuk idotartama.

DieNanny CH 2013.05.18. 12:25:08

Egy, csak egy leány van talpon a vidéken?!?!

DieNanny CH 2013.05.18. 12:26:40

@Tigerwill:

"de csak ez év árpilis 13-ig, "

Igaz, az "ez" szó fölött átsiklottam...

Tigerwill 2013.05.18. 12:28:26

@DieNanny: Barkivel elofordul, ra se rants... :-D

M. Péter 2013.05.18. 13:26:18

@charlieharper: Feltételezem, hogy hosszabb ideig akar ottlakni, akkor miért ne vegyen tisztességes minőségű berendezést.

A padlószőnyeg ára £3/m²-től a csillagos égig terjed, nappaliba meg olyan helyekre, ahol sokat járkálnak, eleve valami strapabíróbb és drágább kell. Alátét £4/m², kell még gripper rod, amit magyarul nem is tudom, hogy hogy hívnak, munkadíj legalább £3/m², de lépcső extra, mert az macerás. Van veszteség is, mert a tekercs nem pont olyan széles, mint a szoba. Az abszolút minimum kb. £12/m², de ha az ember normális minőségű padlószőnyeget vesz, akkor akkor már inkább £20/m².

hagyma­­ · http://hagyma.blog.hu 2013.05.18. 13:34:41

@hagyma: huha, nem tetted meg "a megfelelo lepeseket"? mikorra varhato?

2013.05.18. 13:40:50

Nem akarok negativ lenni, sok sikert kivanok a posztolonak meg minden, de mindig irritalnak az ilyen megjegyzesek hogy milyen 'brutalisan draga' Nyugat-Europaban a lakhatas. Nem Nyugat-Europaban draga, hanem Magyarorszagon nevetsegesen olcso. Nem ertem mire szamitanak az emberek, hogy a fizetes 5-szorose a magyar fizetesnek, az arak meg ugyanazok? Nem, az arak is magasabbak, foleg a lakasarak. Vilagviszonylatban alacsonyak az ingatlanarak Magyarorszagon, kb. indiai videki arakhoz hasonlithatok; indiai nagyvarosokban dragabb mar az ingatlan (vasarlas es berles is) mint Budapesten.

macsek33 2013.05.18. 14:05:23

Sziasztok,

Én írtam a történetet. Köszönöm a reakciókat, legyenek azok bármilyenek :-)
Többen kérdezték, hogy miért nem megy a szakmájába dolgozni a párom, meg felvetették, hogy valószínűleg nem jó szakember, mert a közszférából jött. Ez utóbbit meg cáfolnám, igencsak jó szakember, nagyon széles körű tudással. Volt már IT munkára felvételizni, ahol csak annyi volt a gond, hogy hát igen, azért a német kellene. Angol nem elég. Ez még a kiköltözéskor volt. Azóta inkább tanulja a nyelvet, nagyon jól is halad, és több IT-s állásra is be van hívva a közeljövőben interjúra.
Nyilván a terv a jövőre nézve nekünk is az, hogy a szakmájában helyezkedjen el.
Volt még olyan kérdés is, hogy vajon Magyarországon is ugyanekkora lendülettel megtettünk-e érte mindent, hogy meg tudjunk élni. Jelentem igen. Amikor kettőnknek volt négy munkája, (egy teljes és két mellékállás) akkor tudtuk kihozni a hónapjainkat nullára, és akkor tellett még plusz kiadásokra is. A különbség abban van, hogy itt két állással kifizetjük amit kell, nem kell a boltban (annyira) válogatni, hogy mit teszünk a kosárba, és szép lassan az otthoni elmaradásainkat is fizetni tudjuk. Illetve abban van az óriási különbség még, hogy a jövő mit hozhat. Magyarországon még ha jobban fizető állást is talál az ember, akkor sincs meg az a jövő kép amit az ember elképzel magának. Plusz még ott van a folyamatos létbizonytalanság is.
Visszatérve még egy kicsit a freizügigkeitsbescheinigung-ra. Igen, hallottam, hogy január elsejével eltörölték, ettől függetlenül kérték még ebben az évben is, illetve, ha most bemész megigényelni, kiállítják.
Még egyszer köszi mindenkinek, aki érdemesnek találta a posztot, hogy elolvassa és kommenteljen :-)
Megígérem, hogy fél év múlva ismét jelentkezem és elmesélem, hogy hogy alakult az életünk tovább. Remélhetőleg akkor már egy szuper IT-s munkahely előnyeit ecsetelhetem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.18. 14:09:14

@hagyma­­:
Ne haragudj, de elég szánalmas, amit csinálsz...

Ha egy minimális humorod, akkor mindenki nickjét másolnád és úgy beszélgetnél itt magaddal.

De neked csak ennyi jutott, ha már a saját életed szánalmas, megpróbálod másokét élni? :)

váj mí 2013.05.18. 14:16:51

@macsek33: Hát, hajrá!
Augsburg szép város, voltam ott párszor. Mondjuk, nekem "kicsike", de nah ;). Az albérletárak, amiket írtál, szerintem teljesen okésak, viszont a warmmiete az tényleg sok. A német nyelvnek meg neki kell feküdni, nincs mese, különben marad a gyártósor.

váj mí 2013.05.18. 14:19:39

@Kovermadar: Te, ha nem írsz, nincs mire válaszolnia....

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.05.18. 14:22:17

Nem ertem, miert nem ment el a ferj versenyszferaba itthon, ha valoban jo informatikus? Haromszor annyit kaphatna kb...

2013.05.18. 14:28:02

@orange85: Próbáltam ironizálni, nem ment át, mindegy. :)

Igen, tudom, ez rendszeres érv a turbómagyaroktól, hogy mi mindig a fasz rossz végén álltunk, ami igaz is, csak éppen nem indokolja azt, hogy évtizedekkel később is ilyen ez az ország. Mindent meglehet magyarázni, az a lényeg. Ne vedd magadra, de ettől a dumától sikítófrászt kapok, kb. egyenlő a régen minden jobb volt dumával, legalábbis számomra.

mirx 2013.05.18. 14:28:41

@Zka: Sajnos egyet kell értsek Meridian-nal és tildy-vel: nekem a közszférában dolgozó informatikusok többségével igen gyászos tapasztalataim vannak. Természetesen a poszterina férje lehet kivétel, de akkor miért nem ment el otthon a multikhoz, ahol akár 600-800 ezer bruttót is meg lehet keresni, ha az ember beszél egy-két idegen nyelvet? (Mert 15 év alatt azt is meg lehet tanulni, ha akarja az ember.) Abból a fizuból már bőven lehet lakáshitelt finanszírozni, még az elszálltakat is.

2013.05.18. 14:29:41

@Kellemes Zérókomponista: Köszönöm, de nincsen szükségem arra, hogy te megmondd, hogy mi káros és mi nem. :)

2013.05.18. 14:32:11

@Babette_: Aztán meg fel vagytok háborodva, hogy nem írta le a posztoló, hogy mennyit keres. Ne is csodálkozzatok.

Igen, tudom, hogy ő írta le, de meg se lepődtem rajta, hogy valaki majd jobban fogja tudni, ez nálunk ilyen nemzeti sajátosság.

mirx 2013.05.18. 14:33:05

Na vazz, én már megörültem, hogy hagyma megtisztel minket azzal, hogy mégis ékezettel ír! Erre tessék, nem is ő az.

2013.05.18. 14:37:07

@mirx: A nap csalódását láthattuk. :DDD

2013.05.18. 15:10:19

@M. Péter: az alatet gondolom az underlay. Az 2.99 a carpetright-nal. Tuzhelyet is tudok venni £2k-ert, ha igenyeset akarok.

Ha valaki council flatbe koltozik (tudtommal azert, mert anyagi segitsegre szorul az allamtol, a.k.a. az adomra szorul), nekem nem all ossze a kep, hogy ugyanakkor £2k-t szonyegre kolt. Jess 70m2-t irt, amibol feltetelezem min 10m2 a konyha/furdo/wc. Tehat 50-60m2 szonyeget vett 2kert. Orulok, hogy megint jo helyre ment az adom.

Mrs. Clayton 2013.05.18. 15:11:38

@M. Péter: máshogy meg sem éri, azaz rövid időre beköltözni, mert úgy kell visszaadni, ahogy kapták, magyarul a szőnyeget fel kell szedni, ezt is figyelembe véve gyakorlatilag azt kell tervezni h jó hosszú ideig marad az ember
én egyszer vettem 30 fontért porszívót,mert vhogy a 60-100-t sokalltam, soha többet, mert most vehettem 70-ért, így végül is 100-ban van, szóval semmivel sem éri meg soha spórolni

Mrs. Clayton 2013.05.18. 15:17:18

@charlieharper: most ezt abszolút nem értem, mi a gondod ezzel, van egy család, aki a hatályos szabályok szt jogosult az önkormányzati bérlakásra, amiben nincs semmilyen padlóburkolat, mint mondtam beton van, a fürdőben is, ebből az következik, hogy az egész 70nm-t burkolni kell, felteszem a szőnyeg a legolcsóbb, valszeg a korábbi lakásom tulaja is azért rakatott még a fürdőbe is padlószőnyeget, ami komplett idiotizmus egyébként, de olcsóbb mint bmi más, meg szebb mint egy linoleum, ami bár vízhatlan
szóval attól h vki council lakásban lakik miért vegyen egy olyan szar padlószőnyeget, amit 2 év múlva cserélhet ki mert elhasználódik, nem lehet rendesen takarítani stb gyakorlatilag kb 5-10 évre veszik

2013.05.18. 15:20:36

@Jess G: pontosan a hatalyos szabalyokkal van a bajom.

2013.05.18. 15:23:12

@Jess G: egyebkent halott ez a mai kommentfolyam. Saman kell ide, nincs vita

Mrs. Clayton 2013.05.18. 15:30:44

@charlieharper: ok, ezt elfogadom, de azért nézd a másik oldalát is, a család akiről szó van középkorúak, van egy 4 éves gyerekük, korábban amerikában dolgoztak, de a gyerek miatt le kellett szállniuk a hajóról, azóta az anyukát kivéve, aki 2 évet Mo-n volt gyesen itt élnek és dolgoznak, vagyis apuka, itt fizet adót, költi el a pénzét, az anyuka kb 10000 cv-t küldött szét mer részmunkaidőben visszamenne dolgozni, de senki sem veszi fel, egy fizuból viszont 3-an nem könnyű megélni, most annyi segítséget kaptak, h a lakás bérleti díja kb fele lesz, mint a piaci ár, és mert be van szerelve a napkollektor így valszeg a rezsijük is kevesebb lesz
értem h te azokat nem szereted, akik nem is akarnak a segélytől elszakadni, mert kényelmes nekik, de van egy kisebbség, aki nem ilyen, azon túl a council taxot, income taxot fizetik ők is, és gondolom a bérleti díj is fedez vmennyit abból, amit az államtól kapnak

Mrs. Clayton 2013.05.18. 15:34:07

@charlieharper: egyébként beregeltem az általad javasolt freecycle.orgra, mert itt a szomszédban pont ma szabadulna meg vki az ülőgarnitúrájától, gondoltam felveszem vele a kapcsolatot és megnézem, erre kiderül, h napokba telik míg jóváhagyják a regisztrációmat

2013.05.18. 15:36:59

@Jess G: hetkoznap csinalod, akkor gyorsabb.

Mrs. Clayton 2013.05.18. 15:42:30

@charlieharper: ó nem tudtam írni a felajánlónak, már csak az a kérdés, h visszaír-e, jó lenne, bár nem tudom, h h néz ki, de ahonnét el kell hozni nem szegények laknak, m1, mert ha nem jön össze, akkor max veszek

2013.05.18. 15:45:57

@Jess G: a preloved-on vannak meg jok. Ott neha baromi jo kis regi indai igazi fabol keszult butorok is vannak (nem ikeas!)
Ott azonnali a reg azt hiszem. Mondjuk meg nem vettem onnan semmit, mert mindig messze volt. Neha ranezek.

33621 2013.05.18. 15:47:29

@Mirjam2:
Magyarországon sem olcsó a lakások ára sem a bérlés, az itteni fizetésekhez.

Mrs. Clayton 2013.05.18. 15:57:22

@charlieharper: ez nekem is csak azért tetszett meg mert gyakorlatilag az A45 túloldalára kellene menni egy ülőgarnitúráért
megmondom őszintén a lakásom inkább IKEA-s mint antik, bár van eredeti indai selyem-gyapjú szőnyegem, de ha őszinte akarok lenni, akkor amit Tunéziában vettem sokkal jobb minőségű, vmiért az indiai színe össze-vissza fakult ki

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.18. 16:00:14

@Philosoraptor: ne légy hülye, ennél te okosabb vagy.

orange85 2013.05.18. 16:01:02

@Philosoraptor: nyesem.nem vagyok turbómagyar.én voltam kisdobos de már nem lettem úttörő.hidd el, iszonyatos lelki törést okozott,máig nem hevertem ki :-)azóta nincs humorérzékem:-)

emiGrant 2013.05.18. 16:23:54

@Jess G: Meg vannak helyek ahol council lakasokat epitenek? Ezt nem tudtam. Az viszont, hogy se szonyeg, se tuzhely nincs benne az tenyleg felhaborito.

2013.05.18. 16:30:25

@orange85: "Ne vedd magadra"

Írtam direkt. Ne olvass szelektíven. :P

váj mí 2013.05.18. 16:37:48

Süt a nap, végre jó idő van, hosszú hétvége, meg minden, amit akartok, erre itt eszitek egymást. Normálisak vagytok ti? :P

Mrs. Clayton 2013.05.18. 16:42:47

@emiGrant: ezek szerint még építenek igen, hát ők is meglepődve tapasztalták, h nekik kell kb 2000 fontot beruházni, az majdnem 2 havi bevételük, mondjuk ahogy fentebb rámutattak nem biztos, h ez csak a szőnyeget fedezi, lehet ebben már a tűzhely, mosógép, hűtő is benne van, de akkor is a padlóburkolat a legdrágább

user137 2013.05.18. 17:20:24

szimpatikus poszt, nem büdös a - sok szinttel képzési szint alatti - munka, ez becsülendő.

ugyanakkor nem értem, h miért nem tud egy "mérnök informatikus" mondjuk itthon legalább 400 bruttóért elhelyezkedni (vagy Pesten akár 7-800k bruttóért is)? Mert abból egy gyerekkel majdnem marad ugyanannyi, ha nem több, mint amennyiből kinn éltek most. Meg hogy a pélóba vesz fel valaki annyi hitelt, h *több* legyen a (20-30 éves) törlesztő, mint az albidíj... ez magasfokú pénzügyi butaság volt. Persze utólag mindenki okos.

sok kitartást kívánok a továbbiakra, és csak fel-fel a létrán, amint lehet!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.05.18. 17:44:01

@user137: ". Ez utóbbit meg cáfolnám, igencsak jó szakember, nagyon széles körű tudással." - Szokásos: erős konkrétumok, nagyfokú rálátás. Mely esetekben képes felmérnia nő tupírozatlanul saját párja képességeit, belelátni munkavégzésének részleteibe? Itt legalább ismeri az irányt, de segítek: a legritkább esetben.. Nem tudjuk a valót, a nő szava meg ilyen kérdésekben - ráadásul érzelmi érintettség is torzítja a valóságot - nem tekinthető relevánsnak, nincsenek árnyalatok a fejben. Szóval talán ezért.

user137 2013.05.18. 17:57:55

@Kellemes Zérókomponista: jah igen, nem olvastam végig a kommenteket, így mondjuk érthető... meg úgy is, h infós diplomával miért megy el valaki közalkalmazottnak.

a posztíró viszont el van tévedve a jövővel kapcsolatban. még ha találnának is egy jó állást, ott is kb 20 év kemény munkája kell egy lakáshoz, mint ahogy itthon is. csak ott nem 200k a havi átlagkereset, hanem legalább a triplája, így a kocsi-lakás-gyerek kombó ugyanolyan drága relatíve, mint itthon. így aztán kilátás persze van, csak nagyon alacsony az emelkedési görbe egy ilyen nullárólkezdéssel... és 20 év múlva 55 évesek lesznek, lehet nem őket fogják keresni először egy adott munkára.

kívánom, h ne legyen igazam :)

interpreter 2013.05.18. 18:31:49

@barumka: Nem olyan hülye,mint hiszitek.
Sok jó meglátása van Laurának,ha nem is mindig kulturáltan hozza a tudomásunkra.

orange85 2013.05.18. 18:34:55

@Philosoraptor: hidd el, ha magamra vettem volna már támadnék.

mellesleg pedig a HA fejéhez kaphatna,nem kéne hétvégén posztot felrakni.
totál nincs érdeklődés.vagy a sörét hűti a delikvens, vagy a hétvégi kerti partira készül, vagy mind a kettő.

Julian 2013.05.18. 19:41:44

Ez annyira jo, hasznos es segito iras, hogy szeretnem megkoszonni es sok szerencset es oromet kivanok a holgynek!
A legjobbakat!

nyuszigonosz 2013.05.18. 19:42:07

@orange85: Hétvége vagy nem hétvége, nem is azon múlik egy egy poszt látogatottsága. Téma függö, vagyis inkább attól, merre megy aztán a beszélgetés a kommentekben.

A HA meg nem nagyon szokott a fejéhez kapni- :D

2013.05.18. 19:42:46

@orange85: Nem baj, elvégre jó idő is van és hétvége is. Majd jövő héttől beindul a szekér, főleg ha jön valami olyan poszt, ami kiveri a biztosítékot pár embernél.

nyuszigonosz 2013.05.18. 19:45:41

@Philosoraptor: Hehe! Majd sámánkodás lesz.

átlátó 2013.05.18. 20:08:38

Ötven fölött mondom, teljesen magánzóként... hülye mindenhol van, de sokkal praktikusabbak (életvitelszerűen Bécsből jelentem ezt) és már mások is elmondták...aki nem kolbászból várja a kerítést, van "kilátása", nem csak a Leopoldsbergről, hanem csak úgy simában is... mondjuk azt látom, hogy a lengyelek, szerbek, törökök valóban összébb tartanak.. és az is biztos, hogy aki néhány évet él egy szerencsésebb demokráciával és praktikusabb országban, - az már sosem lesz olyan, mint régen... régen a Som se tette le a poharat, szóval van változás azért. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.18. 20:15:41

Én azt nem értem miért kell mindig az albérlet árakon rugózni.
A lőtéri kutyát nem érdekli mennyibe kerül a lakhatás a magyarországihoz képest ha ami megmarad az elég az emberhez méltó (túlfogyasztó) életmódhoz.
A posztíró háromszobás lakást bérel 735 euróért én egyszobásat 1000fontért.
És???
Abszolút meg vagyok elégedve mert ami marad az bőven elég.
Magyarországon a saját tulajdonú tehermentes lakásom rezsije a fizetésem egyharmada volt ami maradt az semmire sem volt elég.

RecsölGrin · http://3x.no.londonorszag.dot.com 2013.05.18. 20:26:41

@Pitykeőrmester:

Huu, ha nem tudnám, hogy a férjem sose kommentel itt, azt mondanám ő írta ezt. Szó szerint.

Hol vagy országilag?

Szólásszabadság 2013.05.18. 20:31:09

Jó poszt, sok (az országot/régiót érintő) információval. Az érzelmi megnyilvánulások éppen ezért megbocsájthatók ;-)
Mintha magam írtam volna... mi is hasonló okokból jöttünk ki.
Ahol mi vagyunk, NRW-ben a Freizügigkeitbescheinigung-ot leginkább a hivatalokban nem ismerik. Máshol is alig. Ha kérnek valamit a cégek pl., az a munkavállalási engedély. Amikor mondjuk, hogy nem kell, mert EU, akkor megy a töprengés, hogy ööö akkor most hogy is... na ezt a töprengést megszüntetendő lehet előrántani a Freizügig...-et :-)

hagyma­­ · http://hagyma.blog.hu 2013.05.18. 20:44:09

@Kovermadar: lelepleztél, így van. véletlenül sem azért történt a dolog, mert egy vitaképtelen saját majomságait offenzív módon szajkózó barmot akartam kifigurázni, nem. ez csak arról szól, hogy nincs életem, ezért invesztáltam bele ebbe azt az 5 percet amibe a nick elkésztése került és véletlenül sem azért folytattam, mert akkora arccal pattogot utána, hogy na de ő majd...

az viszont jogos, hogy a dolog kifújt, ennyit ez az ember nem ér...

2013.05.18. 20:51:23

@diggerdriver: Igen, természetesen igazad van, de gondolj bele abba, hogy aki minimált keres, annak a fizetése jelentősebb részét el is viszi a lakhatási költség. Azért a nettó 900 fontos minimál Londonban elég nyomorgás lehet.

2013.05.18. 20:53:39

@nyuszigonosz: Lehet, hogy én vagyok fordítva bekötve, de amikor olvasom a hülyeségeit, érzem, hogy csökken a szürkeállományom.

Manapság már nincsenek ilyen gondjaim. A szűrés segített!

Mrsmihaly 2013.05.18. 21:08:20

@hagyma­: mond, kisebbsegi erzesed van?
miert lovagolsz a diploman? Lehetsz kakikaparo 12000 sved koronaert, de dolgozhatsz orvoskent 50000, vagy IT-kent 40000 -ert havonta. Na ennyit szamit a diploma. Tudod, mindenki nem akar orvos vagy szamitogepen dolgozni. Viszont a jobb elethez jobb foglalkozas kell. Minden szakmanak van 1 erteke, es ez alapjan fizetnek. Lehetsz boldog es jolfizetett, DE lehetsz boldogtalan mert alulfizetett vagy. Mi a jobb? Az elet rövid azt elni kell, nem pedig egni. A jo elethez pedig penz kell! Nem eleg hogy kedves vagy, azert nem tudsz vasarolni.Fogadd mar el, hogy mindenki ugy iranyitja az eletet ahogy neki a legjobb vagy az lesz valamikor.

orange85 2013.05.18. 21:09:26

@nyuszigonosz: nee,dél után volt olyan hogy egy órán keresztül nem volt posztoló, 150 komment az baromi kevés.elmúlt este 9 magyar idő szerint.

én is inkább a sört vedelném+ a flekkent sütném most ehelyett,de ezt most elmarad :-(

@Philosoraptor: azért én úgy veszem észre, hogy próbál a blog istene valamit újítani, új témákat is fabrikál.meg is lett az eredménye, maxval írt egy faszájost.

mondjuk hétvégére beszúrhatna egy cikket vitaindítónak, hogy az értékes posztok érdeklődő hiányában ne menjenek pocsékba + ne legyen sértődés hogy bezzeg én hétvégre kaptam pedig egy hónapig írtam a posztot.

01234567 2013.05.18. 21:12:41

@Babette_: "1., akinek -50e a havi büdzséje, hogyan gyűjt össze 1000E-t?
2.,ha én egy posztot írnék, biztosan megnézném pontosra, mennyi a fizu, 8,59 vagy 8,19, ha pedig nem, nem írnám ki
3.,itthon vajon jártatok-e ÍGY munkáért, vállaltatok-e éjszakai gyártósoros munkát?
4.,vajon mekkora lenne itthon a kiabálás, ha egy gyár csak pár hónapra venné fel a munkásokat, majd 2/3-ét elküldené utána, indoklás nélkül?"
1.:Egyszerű, elkezdi eladogatni a dolgait, nem fizet be bizonyos dolgokat, gyűlnek a hátralékok, de majd onnan egyben kifizeti (vagy nem), nem vesz ruhát, cipőt ami kéne, nem eszik rendesen (ez megy három hónapig, fél évig, tovább nem).
2.:Szerintem meg az egyiket le kellett volna írnia azt slussz, és akkor nem kötnének ezért is bele... :)
3.: Hiába járnak, itthon nincs munka, egy bizonyos kor felett, szerintem ők fölötte vannak(40). Nem olvastad figyelmesen. Irodai dolgozók. Gondolom kerestek 120-150 nettó körül, heti 5 nap, ha szerencsések napi 8-10 órában. Felvilágosítalak, ha elmennek gyártósorra minimum heti 6 nap sokszor, napi 12 óra, VÉGIG ÁLLVA A SZALAG MELLETT, boldogok lehetnek ha 100 nettó, van 2X5 perc cigi szünet, és 1X20 pisi-kaja. Az éjszakai pótlék változásának meg nézz utána az új munka törvénykönyvében. Azzal akár ilyen fordában lehetne nekik akár 110 nettó is!
4.: Ilyen nálunk éves szinten tucatszám van, sőt, most már HR cégen keresztül alkalmaznak fél évre, kevesebb bérért, mivel a HR cég jutalékát is a te béredből fedezik, fél év után meg szevasz, mert át kéne venni, inkább jönnek az új jobbágyok. És a magyar ilyenekért sem szól, kussol, érdekvédelem meg nincs.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.18. 21:18:56

@Philosoraptor:
Át kell gondolni a lehetőségeket.
Ha ketten keresnek minimált ahhoz az önkormányzat is hozzáteszi a lakás bérleti díjának kb a felét. Kicsit vissza kell venni a nagymagyar neméleksegélyből önérzetből és kihasználni a lehetőségeket. Ha én dolgozok akkor ha adnak akkor miért ne fogadjam el a lakbértámogatást?
Ha egyedül keres minimálbért akkor szobát kell bérelni és a maradékból el lehet lenni.
A külvárosokban olcsóbb a lakás is a szoba is. Én is jártam fél évig olyan munkahelyre hogy reggel 3,45-kor indultam és este 7,45-re értem haza.
És?
Az élet nem habostorta a nemzetközi helyzet fokozódik valamint Dezsőnek meg kell halni...
Élvezni a munkát élvezni a munka gyümölcsét alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz és nem siránkozni.
Ennyi.

01234567 2013.05.18. 21:28:44

@diggerdriver: Azon én is megdöbbenek, hogy az emberek elfelejtik, az arány a lényeg, nem a számok.

Mrsmihaly 2013.05.18. 21:30:05

@charlieharper: mit csodalkozol? mi van Magyarorszagon? vettünk 1 uj lakast, es kaptuk a csupasz falakat, radiatorokkal. ez van.
Svedeknel a konyha mindig berendezett, de tudomasul vettem hogy a szinvonal minden orszagban mas.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.18. 21:36:10

@Mrsmihaly: ez nem en vagyok, meg nem tunt fel, hogy egy idiota szorakozik
ez egy
ketto: van diplomam
harom: a kisebbsegi erzes igen messze all tolem:)

glinolid 2013.05.18. 21:49:23

@hagyma­: Az osszes ismerosom dimploma nelkul talalt munkat, de mindegyik hajt, hogy diplomaval/oklevllel vegre tovabblephessen. Van, aki mar PhD-zik, van aki 40 evesen tanult programozni, sokan vallakozast inditottak. Persze, ahogy mondod lehet 50 evesen is wc takaritani csak az usa nem errol szol.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.18. 21:51:23

@01234567:
Pontosan így van.
Amúgy az élet egyszerű.
Hol élek jobban?
Magyarországon vagy külföldön?
Oda kell menni ahol jobban élünk.
Bonyolult?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.18. 21:53:58

@hagyma:
Négy: A humorérzék is.
:)))))))))))))))))))))))))))))))

Bocs ami magas labda azt le kell ütni:))))))))))))))))))))))

Behajtó70 2013.05.18. 22:01:24

Mérnök-informatikus...15 éve. 1000 € megtakarítása van. Nyelvet nem beszél....az országban történt változások miatt jutott ide....még az sem világos neki, hogy 5 éve világgazdasági válság van...

Vagy a blogger egyik leggyengébb kormány ellenes baszományáról van szó, vagy az éltre alkalmatlan, félkegyelmű párról.

2013.05.18. 22:08:14

@orange85: Laura a HA beépített kritizáló robotja. Nem érdemes vitatkozni vele, minden posztnál megjelenik és az elsők között fikáz. Feladata, hogy trollkodásával felpaprikázza a hangulatot a minél nagyobb commentszám érkedében. :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.18. 22:11:19

@mirx: mondjuk 6-800 bruttohoy nagyon jonak kell lenni,vagy jol helyezkedni.

Nekem van még mit tanulnom, hová fejlődnöm, de annyira rossznak sem tartom magam a szakmában. Mid-level szintén vagyok, ennyi. A 6-800-nak a közelébe se szagoltam. @diggerdriver: "Ha én dolgozok akkor ha adnak akkor miért ne fogadjam el a lakbértámogatást? "
Azért mert a szociális rendszerhez illik valamit le is tenni. Bevallom, én nem vettem fel sem az elején a 3 hónapra, sem később a 3 hét munkanélküliségemre semmilyen benefitet.

Párom sem.

A masi, en durvan ledobbentem a nemet lakasarakon. Kolnben, Bonnban ( volt német főváros) kb feleannyi az albérlet , mint itt, de jobban fizetnek ugyanebben a szakmában? Szóval de, néha érdemes az albérletárakon rugózni.

@01234567: Egyszerű. Nekem anno volt x fizetésem, amibol x/2-t mindig elraktam, igy a fizum feléből éltem valójában. A másik rész mintha nem is létezett volna, ahhoz nem nyúltam. Amikor kicsit túlsyaladt, akkor túlsyaladt, és biza lementem minuszba. Bár ez valószínűleg nem az az eset.

Az arányról: otthon kb 1/5 fizum ment el albérletre, itt a fizum fele. Tényleg az arány lenne a lényeg? Nem, az a lényeg, hogy a maradékból hogy élek.

ktd 2013.05.18. 22:15:44

@olvaso_sg

En Frankfurtban dolgozom. Nem rossz hely, nyugis, az emberek normalisak, rengeteg kulfoldi van. Kisebb es valamivel olcsobb mint Munchen, egy kis lakas a kornyezo falvakban ugy 500 Euro korul kezdodik (a belvarost felejtsd el, jo draga, nem kapsz lakast, a kozlekedes amugy is nagyon jo). Csak akkor van gond, ha gyakran akarsz hazajarni, az draga/maceras innen.

2013.05.18. 22:21:02

@hagyma: Írj az indexnek, hogy állítsák le.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.18. 22:26:41

@diggerdriver: Tegyen boldoggá a munka!
én is szeretek idézgetni
@Mrsmihaly: Meg kellett volna nézned egy másik eladó lakást. Abban lehet, hogy volt beépített konyhabútor, gépekkel, ahogy azt a svédeknél megszoktad. Jaaaaa, hogy annak nem 80ezer ft négyzetmétere? Annak tényleg nem.

Disszidens (törölt) 2013.05.18. 22:29:10

Sziasztok,
Azert azt megneznem, hogy mondjuk a magyar job-oldalakon hany olyan IT-s pozit hirdetnek meg, amelyik 600-800 e bruttot fizet. Ez hatasvadasz beszolas volt, es olyan volt kb, mintha ez lenne a normal IT-s fizetes magyarorszagon.
Ez kamu. Ilyen lehet, hogy van 1-2 darab, de nem ez a jellemzo.

A masik:
Az ember nem feltetlenul amiatt lep le, hogy keves a fizu, hanem azert a mentalitasert ami jarvany szeruen elterjedt magyarorszagon, megpedig a "darab-darab" szemlelet, nem vesznek emberszamba, nem vagy megbecsulve sem szakmailag, sem erkolcsileg.
Ezt tartom a legnagyobb bajnak, es szerintem a diplomasok nagy szazaleka ezert dobbant.

Szep estet:
Egy 3 eve disszidalt magyarorszagi diplomas "ertelmisegi"

Szakura 2013.05.18. 22:31:32

@olvaso_sg: Nem tudom, mire vagy kíváncsi Frankfurtból. Nem ott élek, de a barátom sűrűn jár oda. A cégének ott is van irodája, de készülnek áttelepülni Dublinba.

traktoroslány 2013.05.18. 22:34:39

A poszter legnagyobb problémája, hogy nem tudnak németül, de a nyelvtanulási lehetőségekről nem nagyon ír. Ha valaki jártas ebben, tudna mesélni arról, hogy hogyan lehet Németo-ban németül tanulni felnőtteknek munka mellett? Köszi.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.18. 22:35:34

@lilly.alien: Kérlek szépen, a HA a határátkelő röviden. Vagy a hülye angolé. Időnként én is keverem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.18. 22:38:44

@én már a fény gyermeke vagyok:
Engem boldoggá tesz.
Tudom hogy ez manapság nem "trendi" de én már csak ilyen őskövület vagyok.
Valószínű a pokolra kerülök:)))))))))))))))))))))))))

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.18. 22:39:01

@traktoroslány: Marko Vujin (horvát és kézilabdázó) ötletét ajánlom figyelmedbe. Ő veszprémi lányokkal ismerkedett. és remekül megtanult magyarul. Most a németeknél játszik. Az ő hozzáállásával fél év múlva németül is tudni fog.

2013.05.18. 22:40:44

@orange85: Nagyon egyszerű. Írni kell egy olyan posztot, hogy engem utálnak a németek, angolok, <tetszés szerint behelyettesíteni>, és garantált a siker. :D

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.18. 22:40:54

@diggerdriver: Na jó, de nem mindenki tanult pornósnak vagy autóversenyzőnek. Azokkal mi legyen?

2013.05.18. 22:43:15

@Wendriner Piroska sakál és balerina: Ezen jót nevettem, mert poén, de ugyanakkor lehetséges, hogy igaz is.

traktoroslány 2013.05.18. 22:44:14

@Disszidens: Szerintem teljesen igazad van. Biztos vannak ilyen állások Budapesten, de vidéken nem hinném. Még mielőtt valaki megkérdezné, hogy miért nem költöznek Bp-re: ott nincs lakásuk. ott is bérelni kellene, mert a vidéki lakásukért biztosan nem tudnak venni másikat, csak újabb hitel révén. Szóval vagy fizetik a hitelt, ahogy eddig, + a rezsi egy részét, plusz bérleti díj + másik rezsi. Hát így már mindjárt nem olyan sok az a 400 netto.

A másik dolog: van ott egy gyerek is. Ha semmi más nem történik, csak ő megtanul folyékonyan németül 1-2 év alatt, ők meg annyit keresnek, hogy megélnek, már megérte. Ettől szerintem jobbak a kilátásaik.

2013.05.18. 22:45:59

@diggerdriver: Nem feltétlen kell két emberből kiindulni, él pár millió szingli a világon. :P

Bocs, de nekem személy szerint szobában élni nem életcél. Biztos tűrhető, csak azt nem értem, hogy ez hogyan nem sérti az ember komfortzónáját. Főleg, ha előtte hozzá volt szokva a lakás/házhoz.

2013.05.18. 22:49:57

@diggerdriver: Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Pont ugyanarra gondoltunk.

nyuszigonosz 2013.05.18. 22:54:42

@traktoroslány: Természetesen van német nyelvtanfolyam felnötteknek. Ha jól tudom az egyik ide kommentelö hölgy pont ilyen helyen tanár. igaz, nem Augsburgban.
Volt is már többször erröl szó itt.

mirx 2013.05.18. 22:54:46

@Disszidens: 720 bruttót kerestem otthon semmi különösebb képzettséggel, öt évvel ezelőtt. A szám szerint hatvan másik ilyen kollégámmal egyetemben. Nem volt "hátszelem", felvettek egy négykörös beszélgetés után egy multihoz. Persze beszéltem még 2 másik nyelvet elég korrekt szinten, tudtam, mi az a "szolgáltatás": hogy kell beszélni emberekkel (például nem egyből lekamuzni, amit mások állítanak - mert még ne adj'isten igazat mondanak, és nem nálam van a bölcsek köve), és egyáltalán, viselkedni, szorgalommal és igyekezettel állni a munkához, nem magas lóról osztani az észt ismeretek nélkül.

Egyébként elkezded mondjuk 420-ról, és felfejlődsz 4-5 év alatt egészen egymillióig, ha ügyes vagy, főleg, ha sikerül menedzseri pozíciót megcsípni. Ha nem, maradsz 6-7 körül, dráma.

Mindig kivagyok az ilyenektől, akik jobban tudják, mi a valóság, vagy ha nekik nem jöttt össze, akkor az kamu.
Ébresztő!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.18. 22:56:04

@Philosoraptor:
Az égadta világon semmi probléma nincsen.
Otthon kell maradni a kiváló magyar konfortzónában.
Itt Londonban teljesen elfogadott hogy valaki szobát bérel.
Nekem két közvetlen rokonom is évek óta így élnek.
Van erre egy jó kifejezés. Alkalmazkodás.
Mégegyszer hangsúlyoznám.
Senkinek nem kötelező ez az életforma.
Nem kell szobát bérelni.
Agysebésznek kell lenni és már nincs is ilyen probléma.

Disszidens (törölt) 2013.05.18. 22:57:42

+ meg amit tudok mondani NAGY elonyt a kulfoldi tartozkodassal kapcsolatban:

Az ember lat DEMOKRACIAT.
Na nem olyant, amit annak hivnak - Magyarorszagon, es kozben a demokracia kiskapuin keresztul vegrehajtanak egy allamositast (gyk: trafikok).
Ez a helyzet, es lehet ezt szepiteni, de ma a trafikosokkal, holnap mondjuk mar csak a "nemzeti cipoboltokban" lehet cipot, a "nemzeti kenyerboltokban" meg kenyeret venni.

Oszinten? Szegyen es gyalazat... Es ezek azok akik szerint a Gyurcsany volt hazug...

Visszagondolva... Nalam valami belul a "TV szekhaz elfoglalasa" utan tort meg Magyarorszaggal kapcsolatban. Masnap a szivemben mar nem ugyanaz az orszag volt.
Egy olyan orszagban, ahol egy embert (GYF) - akinek ugyan nem volt ketharmada - de tettrekesz volt az orszag erdekeben -
ilyen demagog szovegekkel felre lehet allitani, es az emberek helyesloen bologatnak, - ott nagy gond van. Es nem elsosorban a mostani kormanyzoparttal, ugyanis ne felejtsuk: A politikat a nep alkotja, a politika az a nep maga.

Itt bizony valljuk be oszinten, hogy az emberek fejeben nincs rend.

Ezert adtak ketharmadot egy olyan partnak, aki most visszaelve a helyzetevel falig megy minden iranyban, es berendezi magyarorszag elkovetkezendo 50 evet (alkotmany, amelyet csak 2/3-dal lehet csak modositani stb) - Mikor lesz meg egy partnak Mo-on ketharmada? Hm?

Tovabblepve: ez a gondolatmenet megy a magyar cegeknel is, ugyanis az elv "fentrol oroklodik":
Ha hatalmat kap, - falig megy minden vezeto, a poziciojaval maximalisan visszael, amig helyzetben van sopor, - a tobbiek pedig darab-darab.

Na most akkor keremszepen: ilyen viszonyok kozott hol van az, hogy ki mit tud, kinek mi a tapasztalata, ki milyen ember, stb?
Sehol. Itt mar nem errol szol a jatek.

Kulfold? Aki hozzam hasonloan kint van, az tudja mi a kulonbseg, no comment...

Elnezest a hosszu kommentert.

Jo ejszakat mindenkinek!

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.18. 22:58:26

@Philosoraptor: Politikus, az jó. Az nyalhat is, autózhat is.

montroyal ( CAN qc) 2013.05.18. 23:01:17

@Mrsmihaly: Viszont a jobb elethez jobb foglalkozas kell. Minden szakmanak van 1 erteke, es ez alapjan fizetnek.

nekem nincs diplomam és nem hatranyom hogy nem egy irodaba ulve novesztem a seggemet es vigyazok nehogy ossze koszoljam a kezem... megszoktam a fizikai munkat es gymbe sem kell jarnom

a heten magyaraztam egy cliensemnek el amikor azt mondta neked ezt meg ezt Kell csinalni ... nekem semmit sem KELL csinalni de ha csinalok valamit NEKED FIZETNED KELL!!
carosseria lakatos es festo muhelyem van es 3-4 hetre elore veszek fel clienseket ... igen jo szakma es tapasztalat ...

Disszidens (törölt) 2013.05.18. 23:02:02

@mirx:

:)
Szerintem inkabb neked ebreszto, hopp. mar bele is ert a kezed a bilibe.

Hulyesegeket beszelsz, nem akarok veled vitaba szallni, inkabb megkerdeznem itt a kedves kommenteloket, hogy Mirx-en es a (szerinte) szam szerint 60 kollegajan kivul ki szerint termeszetes az, hogy "valaki" (mondjuk 2 nyelv targyalasi szint, jo szakma, diploma) 700-800 bruttokat keres magyarorszagon?

mirx 2013.05.18. 23:02:37

@Disszidens: A kommentjeid bizonyos elemeivel maximálisan egyetértek (a demagógiával kapcsolatos megjegyzés egészen találó), de az előző megjegyzésed után kétszer meggondolom, hogy alkalmas vitaptartner vagy-e. Még alszom rá egyet.

2013.05.18. 23:04:29

@lilly.alien: HÁ akar lenni eredetileg.

mirx 2013.05.18. 23:05:05

@Disszidens: Köszi, eldöntöttem, a retorika megmagyarázta: "hülyeségeket beszélsz" mint vitaelem :D

Aki ilyen szinten mozog az emberi kommunikációban, vagy azt gondolja, hogy ez az interneten elmegy, az nálam sajnos one-touch-ban. :)
De köszönöm az emelkedett érvelést, egy élmény volt :)

traktoroslány 2013.05.18. 23:05:44

@nyuszigonosz: Persze, gondoltam, hogy van, itthon is van. De érdekelne, hogy mennyibe kerül, mennyire sikeres (nem magyaroknak, úgy általában). Mennyi idő alatt lehet bizonyos szintekre eljutni átlagos képességekkel, mennyit ér ez a tudás. Érdemes-e egyáltalán erre számítani, hogy nyilván valamennyi erőfeszítés, és fizetség ellenében az ember értékes, használható tudást szerez. (nem úgy, mint itthon, hogy középfokú nyelvvizsgával meg se tudnak nyikkanni.)

traktoroslány 2013.05.18. 23:10:06

@Disszidens: GyF ugyan olyan demagóg, mint a mostaniak. Semmivel sem jobb.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.18. 23:10:19

@Disszidens: 800 bruttót keresnek, én elhiszem. De honnan tudják, hogy mind a hatvanan? Rákérdeznek egymás fizetésésre? A másik zsebében vájkálnak? Fúúúúúúúú bazmeg, ezt annyira utálom a magyarokban.

Disszidens (törölt) 2013.05.18. 23:10:54

@mirx:
"Egyébként elkezded mondjuk 420-ról, és felfejlődsz 4-5 év alatt egészen egymillióig, ha ügyes vagy, főleg, ha sikerül menedzseri pozíciót megcsípni. Ha nem, maradsz 6-7 körül, dráma."

....most komolyan: de tenyleg nem irigysegbol, mert hal istennek nincs gondom anyagilag kulfoldon, de... szoval azert ne mondd mar nekem, hogy ez az alapertelmezett fizu magyarorszagon pajti. :)
Te figyi. Ha ilyen fizuk lennenek ott, akkor osztrakoktol jarnanak az a diplomasok magyarorszagra dolgozni. Ezt most komolyan mondom.

Nem azt mondom, hogy neked nem volt ilyen fizud, felre ne erts. Egeszsegedre. Hidd el nekem is volt 2-3 mellekallassal ennyi. DE: Nem ez a jellemzo. VAN, biztos, de nem ez a sztenderd.

OK? Ez igy rendben van, vagy valamiben meg mindig nem ertunk egyet? :)

Disszidens (törölt) 2013.05.18. 23:16:12

@traktoroslány: egy feneket. :)
Nem akarok politizalni, mert fuuu utalom en is. DE:
Emberileg, tudod... Szoval amit es ahogy ezek a GYF-el csinaltak, az gusztustalan.
Tudod, neki nem volt am 2/3-a. Csak mondjuk 51%-a, az ellenzeknek meg 49%-a.
Es ha van egy hajo, ami mondjuk megy 51 csomoval, de 49 csomoval meg fuj az ellenszel, akkor a hajo mennyire tud elore menni? Hm?

Maradjunk annyiban, hogy nekem GYF mar csak azert is szimpatikus (annak ellenere, hogy nem volt 2/3-a aminel is a produktumot bizonyithatoan letehette volna az asztalra), mert ennyire felre akarjak allitani.
En szinte biztos vagyok benne - es a megerzeseim az eletemben eddig meg egyszer sem hagytak cserben - , hogy ha o 2/3-ot kapott volna nem 4, hanem csak fel evre, az orszag nem igy nezne ki, ahogy ma kinez.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.18. 23:20:22

@Disszidens: multiról beszélt, IT-sként, nem arról, hogy mi jellemző. az monduk érdekes, hogy a 60 kolléga elmeséli egymásnak a fizut. nem szokás.

nyuszigonosz 2013.05.18. 23:21:04

@traktoroslány: Erre nem tudok érdemben választ adni, mert én nem végeztem soha itt ilyen nyevltanfolyamot.
Hozzáteszem: azért nem, mert nekem szükségtelen volt. :D

És hogy az ott szerzett tudás mennyit ér? Hát ha megtanul valaki, akkor annyit, hogy tud. :D
Már abban az értelemben, hogy ha valaki azt hiszi, ha ilyet elvégez és "papírja" van egy tanfolyamról, akkor azonnal jobb munkakörben helyezkedhet el, hát nem.
Ezek a felnöttoktatási német tanfolyamok az integráció segítik elö.

2013.05.18. 23:23:51

@33621: 'Magyarországon sem olcsó a lakások ára sem a bérlés, az itteni fizetésekhez.'

Dehogynem. Ezert sokkal magasabb a lakastulajdonosok aranya Magyarorszagon mint pl. Angliaban; olcsobb az ingatlan Mo.on az atlagfizetesekhez kepest mint Angliaban. Es Budapesten is sokan laknak idegenekkel egy lakasban meg a 30-as, sot 40-es korosztalybol is? Ugy tudom nem. Londonban viszont igen, mert egy szoba berleti ara is tobb mint 50%-a pl. egy minimalberes fizetesnek.

Disszidens (törölt) 2013.05.18. 23:28:14

@droid_:

Akkor most osszegezzuk az informaciokat:

Szerintetek
- MO-on multinal IT szakmaban
- 2 nyelvismerttel,
- gyakorlattal

Atlagosan br. 800e Ft-ot meg lehet keresni?
Azaz nem par ember keres ennyit Mo-on, hanem az "atlag"...?
(nem vezetopoziban, stb, hanem IT alkalmazottkent)

Ez most komoly?
:)

Disszidens (törölt) 2013.05.18. 23:39:52

@mirx: :)
Elnezest, nem szerettelek volna megbantani. Ha igy tortent akkor felreertetted.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.18. 23:40:41

@Disszidens: azt írta, hogy akár 600-800. tehát nem átlagosan. szerintem mondjuk ez a teteje, ha valaki nem manager úr vagy nem űberprofi. de lehet, hogy van feljebb is, mi nem beszéljük meg.

micsoda? 2013.05.18. 23:42:26

" mi, magyarok irdatlan nagy önérzettel rendelkezünk"

Végre valaki leírta, mert igaz. Bárhol jársz, bármilyen céllal, a "magyar nemzeti" érzés mindenek felett, a zászló még hiányzik:) Miközben kilóg a fenekünk.

Tetszett a poszt, őszinte nem kertel, leírja a nehézségeket is, és sok pozitívumot a kapcsolatteremtésre.

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.05.18. 23:46:10

Én 2004-ben 400at kerestem multinál NEM vezető beosztásban. (aztán kalandvágyból leléptem...) Azt gondolom hogy ma a 600-800 reális, de csak multinál és nem feltétlenül kezdőfizetésnek, hanem pár év után.

user137 2013.05.19. 00:03:08

@Disszidens: te most ezt addig fogod kérdezni, amíg valaki nem ad neked igazat?

2005-ben kerestem br400-at cégautóval, a tavalyi béremet inkább ide se írom, de bőven több, mint a duplája. Semmi vezetői pozi, IT konzulens, multi, 7 év tapasztalattal, 2 aktív nyelvismerettel.

Sokakat ismerek akik hétszámjegyűt keresnek hasonló területen Pesten. Ezek nem az OKJ-s "informatikusok" viszont, hanem a végzett BME-s műszaki informatika meg ELTE progmat diplomások, akik értik a dolgukat az IT keresett zugaiban. Mobilfejlesztők, SAP szakértők könnyen keresnek ennél sokkal többet is, pláne mondjuk egyéni vállalkozóként.

Sima "callcenteres aktakukac" munkákban is meg lehet kapni a statisztikai átlag 150%-át (300k felett) egy aktív angol nyelvtudással a multiknál Pesten, miért nem lehet elhinni, h mondjuk 500 bruttó az egy normális fizetés?

Igen, óriási a szakadék a vidék meg a Pest között.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.19. 00:22:50

@zebralany: Nekem a legmagasabb bruttom kb 380 lehetett, de 2008-ban meg netto 115-t kaptam gyakornokkent(mobil weboldalukat en keszitettem) egyik multinal.

Nem hinnem, hogy az evfolyamtarsaim vagy jomagam zuginfosok lennenk a diplomankkal, csak mert nem a BME-n vegeztunk.
Jahm, es Budapesten dolgoztam.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.19. 01:08:34

@tildy:): Sot azt sem mondom, hogy mindenkinek ennnyire nehezen, vagy lassan indul be a karrierje, vagy mindenki akivel egyutt kikerultunka sulibol, ennyire nem tudott elorelepni.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.19. 01:32:39

ez elég off itt, de szerintem azok, akik ott szakértenek, ahol nem profil az IT, jobban meg vannak becsülve, a határ kb a csillagos ég, pl az említett SAP experteknek. ahol a fejlesztés a profil, mint nálunk, ahol éppen 12 egy tucat a magamfajtából, ott azért korlátos a fizetés. szóval nem mindegy, hogy milyen terület, milyen cégnél, de a fenti összegek nem elérhetetlenek.

bobsys 2013.05.19. 02:17:54

@tildy:): 2011ben jottem el Magyarorszagrol. 750 brutto + 50K cafeteria + mobil + laptop volt a juttatas. Amcsi multi, angol nyelvtudas, meg 8 ev munka es mellette tanulas, szepen alulrol sima rohangalos rendszergizdakent kezdve. 3an voltunk a csapatban, gondolom a tobbiek is hasonlo penzt kaphattak, miutan eljottem az uj kollega is hasonlo penzt kapott.
Masik multinal, helpdesken angol nyelvtudassal 280 brutto kezdo es ezt feltudta tornaszni az agent 350 kornyekere. Ha az angol mellett tudott mondjuk hollandul akkor 500 brutto siman osszejott, helpdeskeskent.

PannonBoy 2013.05.19. 03:34:16

@mirx: @droid_: @Disszidens: Nem, ez egyáltalán nem átlagos fizu. A 7-800k-s fizetés akkor jön össze, ha 5+ év szakmai tapasztalatod van multinál, legalább 2 nyelven beszélsz és mondjuk IT-s esetben valami nagyon speciális tudásod van, pénzügy területen legalább menedzser vagy.
De ez még multis körben sem az átlagos fizetés.

A pályakezdő fizetés multinál olyan 200-250k között van, ennél többet csak IT területen lehet remélni, mivel a válság elég erősen hatott a bérekre is. (Értsd, ugyanannyi vagy kevesebb pénzből, sokkal több jelentkezőből tudnak válogatni a vállalatok.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.19. 05:58:14

@diggerdriver: kifejezetten egyedi es jo a humorom, es a humorerzekem is mukodik,ha a humor jo
ha szar, akkor nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.19. 06:02:36

@Wendriner Piroska sakál és balerina: annyit nem er, majd megunja
en nem olvasom ,ahogy meglatom, szurom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.19. 06:08:39

@diggerdriver: ezt a szobaberlest en is csinaltam a kezdetek kezdten
hosszutavon nem lehet birni, pedig kifejezetten alkalmazkodo termeszetem van, de ahogy annyit felretettem, hogy sajat apartman, az volt az elso, mondjuk a kocsi utan

ggaborx 2013.05.19. 06:18:32

Öröm nézni, mikor a rabszolgák arról vitatkoznak, hogy melyik uraságnak jobb robotolni és közben még egymás torkának is esnek emiatt. Gusztustalan világban élünk. Egyszerűen felháborító, hogy 30-40 évet a legtöbben napi 8-10-12 óra kényszermunkával töltenek csupán azért, hogy ezzel egy szűk körnek biztosítsák a saját életük ellenkezőjét, az urasági életvitelt. És a slusszpoén az egészben az, hogy egy-két fillér különbséget hatalmas megbecsülésnek sőt egyenesen sikernek tart a többség, ami alapján különbnek érzik magukat a többi rabszolgától.

Mindeközben meg a fejlett világ kapitalizmusa mint rendszer hosszú évek óta válságban van és a nagy játékosok is, a főméltóságú uraságok is egyre gyakrabban nyilatkoznak a fenntarthatatlanságról.

ggaborx 2013.05.19. 06:22:05

Azt majdnem elfelejtettem, hogy az uraságok is attól lesznek mérhetetlen gazdagok, hogy ugyanezen rabszolgák veszik tonnaszámra az éhbérért előállított szükségtelen kacatokat.

wotan 2013.05.19. 07:07:53

...ha nem keresel nettó 2500-at (x 2), elfelejtheted a német paradicsom elönyeit. Azaz, marad az igényesség, pontosság, tisztaság, az sem semmi. Minden más kb. ugyanaz. 25 év ++ Németországi tapasztalat (söt még most is) után irom ezt. A bölcs hozzászólóknak mennyi van?

2013.05.19. 07:10:40

@diggerdriver: Fölösleges magyarázni a bizonyítványt. Szobában lakni leadás az ember igényeiből.

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 07:23:53

@Disszidens: akinek megvan hozza a tapasztalata, profi egy adott teruleten annal ez az osszeg kb a targyalasi alap. ez nem a general IT tudasra vonatkozik, meg azokra, akik ha ismertek valakit, aki latott mar egy SQL scriptet es beirjak a CV-be hogy ok DBA-k. sok ilyen van de ez nem informatikus mernok, vagy nevezd akarhogy.

ha kikupalod magad egy mostansag divatos programnyelvbol vagy ha nem developer venad van, akkor peldaul egy alkalmazasbol, megszerzed az elso allast, kb 2-3 ev es neved lesz, teged keresnek. de valoban, van az IT-nek egy betanitott munkas jellegu populacioja, akinek szaktudasa, kreativitasa es problemamegoldokepessege nincs, de vegre tudja hajtani amit megmutattak neki husszor.

ez a futoszalagmelo, csak a multiknal adnak neki valami fancy nevet, hogy jol nezzen ki es mivel mindenkinek diplomaja van, aki ott akar elhelyezkedni, beirjak hat a poziciohoz azt is.

DieNanny CH 2013.05.19. 07:35:02

@charlieharper:

Óhajod HÁ-nak parancs!
(Már fent van a mai Sámán-poszt)

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.05.19. 08:44:27

Teljesen egyetértek az írással. Én 1 évet voltam kint németbe, mert mikor befejeztem a sulit, nem kaptam melót itthon, így hát München környékén egy raktárba dolgoztam közvetítő által. Engem szerettek a dolgozók, pedig nem beszéltem a nyelvet, mégis mindent megcsináltam.
A magyarok tényleg nem összetartók, de ha van ismerős, vagy egy jó közvetítő, és az ember itthon munkanélküli, akkor menni kell. Meg kell próbálni nincs mit veszíteni. Elhatározás kérdése, és ki kell tartani a magunk előtt kitűzött célt, bármennyire is nagy a honvágy! Sajnos a pénz az úr!

lakol3 2013.05.19. 09:25:58

Hosszú komment lesz, mert a posztoló sokmindent jól leírt. Pár gondolat egy ITs szemszögéből - aki szintén német nyelvtudás nélkül került ki:
- Ellátás-bürokrácia: a németek szeretnek erről sokat panaszkodni. Kb. ua. mondják, mint otton mi, legalábbis a szavak szintjén. Ami fontos: az arányok. Itt én eddig azt tapasztaltam, hogy lehet, az ügyintéző a halál izéjére kíván, de végsősoron akkor is azért van ott, hogy az ügyedet intézze. És ez nagy megkönnyebbülés...
- Nyelv: németországban a multikulti nyelve a német. Az IT szektorban is. Ez azt jelenti, hogy hacsaknem valamiért angoltudással is kellesz - pl. ritka területen vagy otthon -, nehéz jó állást találni. Az otthoni munkatapasztalat pedig beugró, itt nem fogják az első körben nagyra értékelni. Ellenben ha kiderül, hogy tényleg tudod, amit állítasz, onnan sínen vagy. Azaz: lehet blöffölni, csak tudni kell, mit tudsz teljesíteni.
- Kereset: úgy 1400 EURból már ki lehet két embernek jönni, ha talál lakást és van munkája. E fölött minden már megspórolható, csak akarat kérdése.
- Lakás: először nehéz. Igazolni kell pl., hogy az előző helyen mindent rendesen fizettél. Ha nem volt korábban lakcímed-lakásbérleted bejelentve Németo.-ban, akkor a dolog döcögősebb. Ha nincsen munkaszerződésed, akkor meg ismerős nélkül nagyon. Ilyenkor kell keresni egy WGt ( lakóközösség ), és ott elkezdeni. Ez amúgy kezdetnek jó, a nyelvtanulásban is segít és olcsóbb. Ellenben nagyon résen kell lenni, mert gyorsan elkelnek a szobák.
- Válság: a németeknél nincs válság. Meg kell nézni a mutatóikat. ( Vagyis nem látom, hogy lenne... vagy jól titkolják. )
- Kilátások: akik arról írnak, hogy de ezt otthon is meg lehet így meg úgy - lószart. Ha van _bejelentett_ állásod, alapesetben normálisabb a hozzáállás.
Amennyiben sikerül kvalifikált szakmában elhelyezkedni egy nagyobb, nem startup cégnél, van mindig annyi időd, hogy fejlesszed magad, vagy hogy a cégen belül keressed azt, ami neked megfelelőbb. Vagyis megvan a lehetőséged arra, hogy fejlődj. Érdekes módon a cégnél lévő középvezetők kivétel nélkül jó és intelligens szakemberek. ( A HR minden cégnél a karbantartó alatt van - az utóbbi ugyanis ért valamihez, a HRes meg szükséges rossz rendszerint. )
- Ráadásul az érezhető, hogy tudod, miért fizetsz adót és tb-t. Egyszerűen el kell menni egy fogorvoshoz, meg kell nézni a tömegközlekedést - Berlinben elképesztően jó -, egy kicsit tudni, hogy a rendőrök hogyan és milyen háttérrel dolgoznak ( közbiztonság ) és tudni összehasonlítani azzal, ami otthon megy.
Ha csak ezt nézem, akkor ha ugyanazt csinálod itt, mint otthon, már megérte.
- Mentalitás: ált. mindenki udvarias és közvetlen. Itt ez a stílus, nem neked szól. Amúgy sokkal nehezebb tőlük azokat a 'keresztbesegítéses' kis együttműködéseket kicsikarni, ami otthon természetes. Nem bírják a harsány viselkedést, két ember között a baráti fizikai távolság az, ami otthon két idegen között: vagyis ne lépj túl közel hozzá, mert diszkomfortot okozol (proxémia). Nem véletlen, hogy az itteni keleti-déli (ukrán, orosz, román, görög ) kollégáimmal alakult ki elsősorban egy jó személyes kapcsolatom. Az ember eleinte figyeljen, ha valami ötlete van, nagyon visszafogottan, de nagyon pontosan levezetve adja elő. És ha nem megy át, akkor tovább kell lépni. Ugyanis a németek elég rugalmatlanok és konformisták, nem szeretik a változásokat, olykor egyszerűen be kell bizonyítanod azt, ami számodra egyértelmű. Vsz. ebből fakad, hogy a németek stressztűrése általában a miénk alatt van.
Vagyis: ha óvatos vagy - végülis egy idegen kultúra -, pontos - és hogy pontos legyél, megkapod az idő és eszközbeli hátteret -, és van valami alapvető pszichológiai ismereted a gyakorlati életből, elég jók az esélyeid. Az utóbbihoz csak még egy komment: én itt értettem meg, hogy azok a managerpszichológiai, csapatépítő és konfliktuskezelési elképzelések, amikre otthon némi mosollyal nézünk, valóban működnek - itt. És ha az ember okos, rájöhet, hogy az ettől való függetlenség nagy előny is lehet. Ettől még persze meg kell tanulni az itteni viselkedési normákat - és ebben én is elkövettem jópár hibát.
- A keletebbi részen még mindig pozitívan állnak hozzánk - köszönhetően, hogy pl. a Balaton találkapontvolt a keleti és a nyugati németek között, a kaput meg mi nyitottuk meg először. Ez annyit jelent, hogy nem arctalan - valami lengyel, orosz, keleti - idegen vagy, sok németnek van erre DDR története, etc. Ez némi pszichológiai előny a többi idegennel szemben. Nem lesznek kedvesebbek, csak nem lesznek elutasítóbbak a lelkük mélyén.
...
- AOK: én az AOK Nordosttal elégedett vagyok, egy berlini, nagyon régi és régóta itt élő ismerősöm ajánlotta, aki náluk van sok éve. Drágább a többinél indulásnál, ellenben a korral - rizikófaktor - haladva nem növekszik úgy, mint egy sor, alacsony indulóösszegű biztosítás, ami a fiatalokat csábítja.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 09:34:51

@user137: Nem brutto 400-rol volt szo, hanem o azt mondta, hogy 700-800e brutto a normalis.

a 800e az nem egyenlo 400e-el...

Kisse mas a leanyzo fekvese, ha 400-rol van szo, az mar korrekt osszegnek tunik, sot meg azt mondom, hogy multiknal 450-500 is.
De a 800ezer bruttot nem hiszem meg most sem, hogy atlagos lenne.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 09:38:09

@PannonBoy:
Na vegre valaki aki realisan latja a kepet - hozzam hasonloan.

Mint mondtam, 400-450e brutto meg azt mondom, hogy elmegy multinal, de a 700-800e (valamint meg hatvan kolleganak ugyanannal a cegnel) ... - nekem kisse irrealisnak tunik a jelen magyarorszagi viszonyokhoz kepest, es hatasvadasznak.

Mint mondtam, ha ilyen fizuk lennenek Mo-on, akkor Osztrakoktol jarnanak at dolgozni a diplomasok, ugyanis OTT SINCS ennyi fizu!!!

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 09:47:16

@Disszidens: nem volt szo atlagfizurol, arrol volt szo, ha valaki 15 eve IT-ben dolgozik akkor a 800e nem irrealis, sot. az allit ki szegenysegi bizonyitvanyt, ha 15 ev utan kezdofizuval van meg mindig valahol.

bocsanat, a szegenysegi bizonyitvanyt arra ertettem, hogy velhetoleg nem az a szakma valo az embernek, ha 15 ev alatt annyit nem tudott kepezni magan, hogy elorebb jusson annal.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 09:49:25

@omfgomgzor:

Sok momentuma van a hozzaszolasodnak ami igaz, - nagyjabol minden a fizun kivul. :)

Meg mindig vitatkoznek:

- Szerintem "egy nem betanitott jellegu IT-s", SEM keres meg Magyarorszagon ennyit. (800ezer brutto, vagy efelett).
Es ezt most nem a sajat tapasztalatombol irom, hanem tudom.

Hiaba vagy profi DB-s, meg programozo, ha NINCS allas. Nincs allaskiiras.... Namarmost. Ha egyszer egy allaskiiras becsoppen, akkor a munkanelkuliek szazaval fogjak ontani a cv-t. Nyilvan nem mind profi DB-s, meg programozo, de a nagy szamok torvenye alapjan egyre tobb az is a pakliban, amibol vallogatni tudnak a nagyszeru HR-es kollegak.

Namarmost, ki az, aki ilyen viszonyok kozott a 800 bruttot meg akar multinal is realis atlagfizetesnek tartja?
Ez a fizu multinal is mutyifizunak szamit, azaz valakinek a valakijet beteszik valamilyen poziciora, lehetoleg olyanra ahol semmit nem kell csinalni, es jol megtomik a zsebet, amennyire csak lehet.
Na ezt inkabb el tudom kepzelni magyarorszagrol, minthogy tudas alapu tarsadalom lenne, amelyben egy atlagos informatikus 800 bruttot kap.

Zedder 2013.05.19. 09:50:33

@Disszidens: "Hulyesegeket beszelsz, nem akarok veled vitaba szallni, inkabb megkerdeznem itt a kedves kommenteloket, hogy Mirx-en es a (szerinte) szam szerint 60 kollegajan kivul ki szerint termeszetes az, hogy "valaki" (mondjuk 2 nyelv targyalasi szint, jo szakma, diploma) 700-800 bruttokat keres magyarorszagon?"

Én nem minősítem az írásod, pedig könnyen megtehetném. Multis IT tapasztalat, Budapest.

Cirka 850 bruttót kerestem havi szinte levontva (az éves bónuszt kb. kiátlagoltam. de is lehet 860 volt. ne köss bele), amikor 2012 végén otthagytam az országot. Ezen felül volt SZÉP kártya, egészségpénztár, céges autó, telefon, internet, kutyafüle. Mikor sok-sok éve kezdtem ugyanannál a cégnél kvázi juniorként, akkor is 500 bruttóról indult a történet.

Akkor a fizetés pipa.

A fizetési kategória pedig multiknál kb. belőhető a job level / job grade-ek miatt. Tehát ez is pipa.

Egyéb problem?

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 09:53:19

@Disszidens: miert gondolod hogy allaskiirasrol kell beszelni? nyilvan nem fogjak kezdofizunak adni, csak akkor, ha van eleg tapasztalatod az adott teruleten, es amit tudsz az tenyleg ertekes.

en tapasztalatbol irom, ES tudom hogy nem irrealis, sot elvarhato merteku fizetes a 800e ha megvan hozza a tudas

ahol az IT csak egy helpdesk szintu szarrazas egy cegnel, ott valoban a hr-es fog szelektalni, de ahol szaktudas kell ott a szakmai vezeto tudja mire van szukseg es az mennyibe kerul.

Zedder 2013.05.19. 09:56:02

@Disszidens: "Na ezt inkabb el tudom kepzelni magyarorszagrol, minthogy tudas alapu tarsadalom lenne, amelyben egy atlagos informatikus 800 bruttot kap. "

Látom még tovább dolgozik benned a kognitív disszonancia, hiába hoztunk néhányan ellenpéldákat.

Ezért leírnám, hogy se nem voltam menedzser, se nem volt hátszelem, semmilyen ismerős/nyalás nem játszott be, csak a tudásom és a tenniakarásom. Nem panaszkodni meg hitetlenkedni kell... Lehet utánam csinálni, csak akkor tudni kell ám azt is, hogy ennek megvan az ára! Igaz túl sok magánéletem sem volt, többek között ezért is pattantam le.

Még annyi, hogy 10 éves iparági tapasztalatom még nincs meg, de lassan elérem azt a kerek számot.:) Mielőtt azzal jönne bárki, hogy "deakkormegtuti 20 éve dolgozol".

Zedder 2013.05.19. 09:59:19

@Disszidens: még egy ehhez... Igen, nincs sok álláskiírás, HIVATALOSAN. Ellenben magyarfölde kis ország, a szakmában úgy-ahogy ismerik egymást az emberek (ha a mezei IT-s nem is rendelkezik óriási kapcsolati hálóval, attól még a menedzsereid tudnak ajánlani), MEGBÍZHATÓ és KÉPZETT szakemberre pedig szükség van továbbra is. Csak megpróbálják lecsekkolható, már bizonyított munkaerővel feltölteni a heyleket. Na ez a két feltétel elég erős szűrő. Szóval nyugi, el lehet helyezkedni továbbra is, feltéve ha megvannak a kvalitások.

Emi2 2013.05.19. 10:00:01

Az AOK-t miért is nem kell választanom? Ismered az AOK-t, hogy ilyen (teljesen hamis) információkat írsz róla? A német egészségügy a magyarnál fényévnyivel jobb állapotban, és helyzetben van, és teljesen nyilvánvaló, hogy aki az AOK-nál biztosított, minden ellátást meg fog kapni, amire persze a biztosítása kiterjed. Ennek kell utánajárni, és tisztázni. Nem lesz olyan, mint otthon, hogy egy vizsgálatra 4-6 hónapot kell várni, ez is biztos. Tessék nyugodtan az AOK-t választani, nem lesz ott sem gond, mondjuk a TKK-t rugalmasabbnak tartják. De nem ez a lényeg, szerintem ilyet nem írhat le valaki ami itt a cikkben szerepel

Zedder 2013.05.19. 10:00:16

Te jó ég, most nézem, hogy egy trollal kezdtem vitába. Shit.

Disszidens 0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban

multi84 2013.05.19. 10:04:03

Mérnök Informatikus, nyelvismeret nélkül 15 év közalkalmazottként. WTF? Ezzel a papírral tuti Mo.-n is lehet találni jól fizető állást. Persze a magyar előbb költözik 2000 kilométerrel odébb mint 100 kilométerrel....
Nem bántásként vagy kritikaként mondom csak mindig furcsállom az ilyen dolgokat.

Az ilyenekről mindig egy volt kollégám jut eszembe aki Gépészmérnök + minőségbiztosítási mérnök(bsc) és az alföldön dolgozik valami szír szar cégnél csak mert ott élt eddig is és nem akar Pest vagy vonzáskörébe költözni, persze az ő döntése de ha nekem ilyen szakmám lenne Mo-n is szarrá kereshetném magam....

Sok sikert a párnak..

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 10:11:32

@Zedder: ha ennyit kerestel, akkor mar csak egy kerdes fogalmazodott meg bennem: miert dobbantottal kulfoldre. Amennyivel kulfoldon tobbet kapsz ennel, azt boven elviszi a megelhetesi kulonbseg Mo-hoz kepest...???

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 10:17:58

@Zedder:

"Csak megpróbálják lecsekkolható, már bizonyított munkaerővel feltölteni a heyleket. Na ez a két feltétel elég erős szűrő. Szóval nyugi, el lehet helyezkedni továbbra is, feltéve ha megvannak a kvalitások."

:)

Aggalyaim vannak azzal kapcsolatban, hogy a jo kis Mo-i HR-esek mennyire elfogulatlanul es a tenyekhez igazodo "referenciat" adnak a dobbantani kivant kollegatol.
Merthogy ez itt nyugaton mukodik, es igy mukodik az OK.
De, hogy ez mo-on nem igy mukodik, az is tuti. :)

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 10:21:22

@Disszidens: en ennel tobb keresettel dobbantottam, mert bar megvolt a letbiztonsag es a jo fizu, de a kistilu seggfejeket es a szakmaiatlan donteseket nem tudtam elviselni. kint tobbet keresek (tenylegesen es aranyaiban is), nyugodtabb az elet, nem basztat folyamatosan az allam minden baromsaggal, kiszamithato az elet, rendes a kozellatas, a rendor nem azert van, hogy szopasson, stb stb.

ez nem jelenti, hogy itt maradunk (csaladostul), most epp jo itt, de ha mozdulunk, akkor sem hazafele. rohadtul zavar a kendozetlen korrupcio a nagyobb multiknal, amikor a beszallitok kozul nem a kompetenst hanem azt valasztjuk, aki valamelyik fonoknek tobbet csurgat vissza..

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 10:24:14

@Disszidens: fejezd mar be ezt a HR-re mutogatast. normalis cegeknel a HR egy kiszolgaloszervezet, nem pedig donteshozo szerv. a kivalasztas rendes cegeknel szakmai szinten tortenik, meg a fizu alkudozas is, a HR pedig leadminisztralja amit kell neki.

ha olyan helyre mesz, ahol a hr-el kell interjuzni, az nem komoly IT allas.

Zedder 2013.05.19. 10:25:41

@Disszidens:

"miert dobbantottal kulfoldre."

Az anyagiak nem minden. Komoly árat fizettem egy olyan fizetésért, amit nyugaton körberöhögnek, odahaza meg vérgőzös szemekkel irigykedve hallgatnak az emberek. Emellett a munkába is megrekedtem, tovább kellett lépnem. Most nyugis magánéletem van, szakmailag is kielégít az új meló, ez a személyes oldal. A politikai-társadalmi-élhetőségi vonalba pedig inkább nem megyek bele, hosszú lenne.

"Aggalyaim vannak azzal kapcsolatban, hogy a jo kis Mo-i HR-esek mennyire elfogulatlanul es a tenyekhez igazodo "referenciat" adnak a dobbantani kivant kollegatol. "

Nem tudom hogy jönnek ide a HR-esek! Szakmai menedzserekről beszéltem. Miért kérdezne meg bárki egy HR-est??? Azok semmit sem tudnak az egyénről, max évente kiküldik a bónusz-értesítőt.

Ugyanígy felvételinél a HR az, aki adja a fizetési ajánlatot. Minden mást szakmai emberekkel beszélsz meg a jobb helyeken. Nem nagyon tudom felidézni a HR-es interakcióimat, ők csak elvannak a háttérben, oszt ennyi. És ez így is van jól.

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 10:26:23

@omfgomgzor: javitok: a hr max jelen van az interjun es kozbekerdez, de nem o dont. egyszeruen nem kompetens a temaban.

Zedder 2013.05.19. 10:27:58

@omfgomgzor: pontosan. Végre valaki, aki reálisan látja ezt a világot, és lejön az írásából, hogy tudja miről beszél. Üdv!:)

élhetetlen 2013.05.19. 10:32:10

@macsek33: Csak egy mondat. A 17 éves miatt már érdemes volt kimenni.

user137 2013.05.19. 10:46:45

@Disszidens: nem minden a kereset. a Te szinteden (bocsánat), biztos nehéz lehet elhinni, h az évi 10M feletti fizuval meg cégautóval "mit akarhatunk még többet", de igazából mindegy, h 300 nettót vagy 600 nettót keresel, ha elraksz évi 3M forintot, azzal is 10 év egy lakás Pesten, 2-3 év egy kocsi, és akkor se nyaralás, se telelés.... saját céget indítani meg elérhetetlen pénzügyi kockázatnak tűnt... és bármikor lábonlőhet a politika valami képtelen faszsággal. Én eljutottam oda, h "én ezeknek egy vasat se akarok adózni", pedig világéletemben minden fillérem bejelentett volt, a diákéveim alatt is.

Mo-on a multiknál nincs annyira karrierperspektíva, mert "near shore" ország vagyunk, otthonról nehéz cégen belül emigrálni, mert mondjuk Németországból vagy Svájcból ugyanazt a melót fogod végezni nagyobb önköltséggel, és ezt nem igazán akarják. Ezért akit a cég nem tud külföldre okosítani, annak magának kell menni a karrierje után - ezt tettem én is.

user137 2013.05.19. 10:52:41

@Disszidens: "Namarmost, ki az, aki ilyen viszonyok kozott a 800 bruttot meg akar multinal is realis atlagfizetesnek tartja?
Ez a fizu multinal is mutyifizunak szamit"

tudod van az a mondás, h mindenki annyit keres, amennyire tartja magát. Én nem vállaltam el otthon 1-2 állást világvezető IT cégeknél, mert 10-12 órázásért ajánlottak volna 650 bruttót, cserébe "igen, de mi vagyunk a NagyPirosMulticég" és hogy milyen jól mutat majd a CV-ben. Hát lófaszt... a cég jól mutat, de minden HR-es tudni fogja majd, h milyen keveset kerestél... :-)

Szóval ha te *tudod*, h a tudásod megér havi 1M bruttót, akkor meg is fogod kapni. És természetesen ezek az állások a legritkább esetben vannak kiírva a profession.hu-n, pláne fizetéssel együtt. Ha csak álmodozol erről a régióról, akkor még nem vagy készen rá.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 10:54:43

@user137:

" a Te szinteden (bocsánat), biztos nehéz lehet elhinni"

:)

Nem ulsz te egy kicsit magas lovon, oreg? Honnan tudod, hogy mi az en szintem?
Honnan tudod, hogy en honnan irok, mennyit keresek, mivel foglalkozom?

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 11:00:59

@user137: @Disszidens:

ez a "te szinteden"-t en is picit erosnek erzem... lehet valaki barmekkora asz, de azert latatlanba ledegradalni valakit, picit tul fenyes egora vall.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:04:32

@user137:

"tudod van az a mondás, h mindenki annyit keres, amennyire tartja magát. Én nem vállaltam el otthon 1-2 állást világvezető IT cégeknél, mert 10-12 órázásért ajánlottak volna 650 bruttót, "

Aha. Stimmt. 650-ert nem vallaltal melot, hanem ehelyett te is gondolom 800-at vagy 1 misis pozit "vallaltal", es kizarolag a "nemanyagi" dolgok miatt dobbantottal. Na persze. :)

"Szóval ha te *tudod*, h a tudásod megér havi 1M bruttót, akkor meg is fogod kapni. "

Mesevilag. Ha ez igy lenne magyarorszagon, akkor senki nem menne el kulfoldre.
Ez amit irsz ezt te is tudod, hogy nem a magyar valosag...

user137 2013.05.19. 11:08:02

@Disszidens: "Nem ulsz te egy kicsit magas lovon, oreg?"

nem vagyok öreg, sőt talán disznót sem őriztünk még együtt.

"Honnan tudod, hogy mi az en szintem?"

nem szakmailag értettem, hanem a fizetési skálán. ha ennyire hihetetlen amit írunk, akkor nálad valami sztm nem stimmt a karrierutadban, nem jó szakon vagy (nem IT, vagy nem a megfelelő IT részleg/célterület), nem jó egyetemet végeztél vagy nem Pestről beszélünk - vagy csak eddig sikeresen a sötétben tartottak a munkáltatóid. Így értettem a "te szintedet", nem a személyes kvalitásaidat akaram becsmérelni. Elnézést, ha rosszul jött ki.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:08:57

@user137:

"Szóval ha te *tudod*, h a tudásod megér havi 1M bruttót, akkor meg is fogod kapni. "

Meg annyit ehhez, hogy ha ez igy lenne, akkor magyarorszag tudas alapu tarsadalom lenne, ahol az embernek erdemes kepeznie magat, mert tudja, hogy x befektetett tudassal y-ra viheti magat (fizuban, elismeresben, pozicioban).
Ehelyett tudod mi a valosag?
Az, hogy barhogy is torod magad, ha nincs "osszekottetes", akkor hiaba a feszko, meg az x diploma, mely szaktudas, stb, labdaba sem fogsz rugni, es azt veszed eszre, hogy az adott pozit egy olyan seggfej kapta meg, akinek mar bocs fingja nincs az egeszrol, csak csokos volt.
EZ MO.

...

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 11:09:26

@Disszidens: azert, mert te nem ezt tapasztaltad, nem jelenti, hogy mas lenne a valosag.

mashol/mashogy kell keresgelni. az utobbi 1 oraban csak harman adtunk neked peldat az ellenkezojere, de neked meg sem fordul a fejedben, hogy eddig te kerestel rosszul vagy rossz helyen es hogy nem mi probalunk ok nelkul meggyozni az ellenkezojerol.

fourgee 2013.05.19. 11:09:31

@Kellemes Zérókomponista: "Nehezen tudom elképzelni, hogy betanított munkásokként soha nem tervezitek a visszaköltözést. Komoly lyukat képez(het) a személyiségben a kiteljesedés hiánya, (időszakos) lehetetlensége."

Kiteljesedni szerintem csak egy kreatív munkával lehet, ahol az ember alkothat. Ilyen szempontból annyira mindegy hogy betanított munkás, bíró, vagy háziorvos. Nem véletlen hogy minden oros ismerősöm vagy zenél, vagy valami mást csinál a munkája mellett. Ha ők meg nyugodtan élnek betanított munkásként, stressz nélkül és mellette kiteljesedhetnek, akkor mi a gond? :)

Zedder 2013.05.19. 11:12:50

@Disszidens: "Az, hogy barhogy is torod magad, ha nincs "osszekottetes", akkor hiaba a feszko, meg az x diploma, mely szaktudas, stb, labdaba sem fogsz rugni, es azt veszed eszre, hogy az adott pozit egy olyan seggfej kapta meg, akinek mar bocs fingja nincs az egeszrol, csak csokos volt.
EZ MO."

Ezen még mindig nem tudsz túllépni? A saját kis világodon kívül is van ám élet. Hányan mondjunk még ellenkező tapasztalatot, amíg nem látod be, hogy nincs nálad a bölcsek köve?

user137 2013.05.19. 11:15:13

@Disszidens: <"Szóval ha te *tudod*, h a tudásod megér havi 1M bruttót, akkor meg is fogod kapni. "

Mesevilag. Ha ez igy lenne magyarorszagon, akkor senki nem menne el kulfoldre.
Ez amit irsz ezt te is tudod, hogy nem a magyar valosag...>

ez a mérnöki IT-ban dolgozó jólképzett, jó szakemberek szűk köre, akit meg tudok ítélni. Közvetlen barátaim közül úgy 50% van külföldön, az egyetemi évfolyamról is úgy 25-30% elment úgy, h lefogadom, h egyiknek sem volt anyagi gondja otthon.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:17:08

@user137:

"nem szakmailag értettem, hanem a fizetési skálán. ha ennyire hihetetlen amit írunk"

oszinten? tobb eve kulfoldon elek, amit irtal fizetest a tobbszoroset kapom, nincsenek anyagi / elismeresi gondjaim. ITT.
MO-on mas volt a helyzet, viszont ott sem kerestem rosszul.
Azaz: ha vitaba szallok a Mo-i fizetesekkel kapcsolatban, az nem azt jelenti,hogy "nekem nem ez a szintem" fizetesben, csupan azt probaltam ecsetelni, hogy nem a 800-as brutto magyarorszagi fizetes az "atlag".
Ha valaki valamit ir, akkor azt nem feltetlenul azert irja, mert "neki ez magyarorszagon nem jott ossze".

Es most az, hogy 2-3 an vagytok, akik ennyit kaptatok magyarorszagon megis dobbantottatok - hiaba probaltok "gyozkodni" nekem nem tekintheto ezek utan sem reprezentativ atlagnak, mert van sok sok olyan ember, aki ezt a blogot olvassa, nem ir hozzaszolast (mint ahogy eddig en sem irtam) - de megis nekem ad igazat, ugyanis ok is a VALOS magyarorszagi helyzet miatt dobbantottak - ami nem a 800ezres brutto.

Es ezert meg ne haragudjatok ram.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.19. 11:17:20

@PannonBoy: ezen az átlagos témán csak ti rugóztok. de meg is lehet fordítani. mennyi az átlagos munkatapasztalata a multinál dolgozó IT-snek? hány nyelven beszél átlagosan?
ez a kezdőbér - nem kezdőbér téma is megérne egy misét. nekem az a tapasztalatom, és kollégák akikkel beszéltem, ugyanezt mondták, hogy cégen belül lassabban jutsz előre fizuban, mint ha váltasz. cégen belül ugyanabban a munkakörben évente kapsz egy 5%-ot maximum, ha 2 év után elmész állásinterjúra és azt mondod, +30%, akkor azt mondják, legyen inkább +20%...
de nem hiszem, hogy van értelme folytatni, úgy látszik, ti jobban tudjátok, hogy mi mennyiért dolgozunk.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:19:04

@user137:

"lefogadom, h egyiknek sem volt anyagi gondja otthon. "

a lefogadom, hogy egyiknek sem volt gondja az = azzal, hogy 1 Misis fizujuk volt otthon?

ketlem... :)

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:21:24

@droid_:

EGYETERTEK MAXIMALISAN!

Mesevilag, hogy valaki 500br-val kezd multinal, es ugy "beindul" az evenkenti emelesben, hogy azt veszi eszre, hogy par ev mulva 800-nal van. :)
Na persze...
:)

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 11:23:23

@Disszidens: nem haragszik rad senki, csak nem jol latod a helyzetet. ha nekem sikerult normalis allast talalnia IT szektorban, jo fizetessel akkor barki kepes ra, nem hinnem hogy en csak egy szerencses lennek, ugyanigy az IT-ben dolgozo ismeroseim sem.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:24:52

@omfgomgzor:

:) Nosza: te is 1Misit keresel magyarorszagon? :)

Zedder 2013.05.19. 11:26:58

@Disszidens: "
Mesevilag, hogy valaki 500br-val kezd multinal, es ugy "beindul" az evenkenti emelesben, hogy azt veszi eszre, hogy par ev mulva 800-nal van. :)"

Mivel a számokból magamra ismertem. Továbbra is igyekszem mellőzni, hogy minősítselek, bár bizsereg az ujjam a billentyűzeten.

Annak fényében, hogy állítólag menő ember vagy külföldi tapasztalattal, még mindig nem vágod ezt a multis témát.

Képzeld, Magyarországon is egy-az-egyben ugyanaz a multis struktúra van, mint külföldön. Azaz vannak job levelek, és ahhoz tartozó fizetések - képzeld, házon belül is lehet ám előlépni.

Mint írtam, juniorként kezdtem. Két előléptetésem volt 6 év alatt. Olyankor nyilván nem 5%-ot dobtak a fizun. De hát minek is magyarázom, te eleve eldöntötted, hogy mi itt néhányan kamuzunk...

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 11:27:23

@Disszidens: mult idoben, de volt alatta is felette is, de akkozelben. es nem egy allasban, nem 3 honapkig, stb. tehat azt se lehetne mondani hogy egyszer szerencses voltam. mondjuk akkor lehet hogy tobbszor voltam szerencses.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.19. 11:28:02

@Disszidens: ezzel azt akartam mondani, hogy a kezdőbéren nagyon sok múlik, és ha valaki akkor nincs észnél, megszívja. volt egy kezdő fejlesztő kollégám most nemrég, kb 3 hétig, aztán felmondott, mert +100K-t ajánlottak neki helpdesken másik cégnél. kiderült, hogy a +100K-val lett meg neki a 300K körül. azaz bevállalta 200K-ért nálunk. ez nem azért történt, mert ennyit lehet kapni, hanem azért mert a szerencsétlennek fogalma nem volt a saját áráról. ennyit kért, hát ennyit kapott.

user137 2013.05.19. 11:29:38

@Disszidens: innentől trollkodás amit csinálsz, úgyhogy én elköszöntem. Éld csak a magyar rögvalóságot külföldről, ha az neked jó. :-p Senki nem írta, h ez az átlag (sőt), senki nem írta, h egyetlen cégnél egyetlen poziban el lehet érni egy 2-3x-ozást 10 éven belül, de mindenki azt írta, h ez lehetséges. Nekem pl 2 cégen belül 3 munkakör kellett a duplázáshoz és nagyon jókor voltam jó helyen mindig. A "mutyit" egy erkölcsileg magasabb szinten úgy hívják, h szakmai megbecsülés, mert a jó szakemberek kevesen vannak, a második cégnél úgy kapkodtuk össze a legjobb embereket, amikor Mo-n elindult. Ezt hívhatod mutyinak, ha akarod, mi csak a (szakmailag) legjobb kollégákkal akartunk dolgozni.

Külföldi fizetést nem írt senki, az, h külföldön havi 3000 eurónál többet kapsz, az még nem szint, olyan 80-100k EUR-nál van ugyanaz a fizetési szint, ami itthon a havi 1M bruttó.

De te miért nem osztod meg a történetedet inkább ahelyett, h osztod a kognitív disszonanciát, mint a fruttit?

user137 2013.05.19. 11:35:07

@droid_:
jól beszélsz :)

nekem volt olyan évfolyamtársam, aki elismert fejlesztőként elment egy céghez egy adott X fizuért dolgozni és örült. Majd egy másik évfolyamtársat is behívták, és mivel ő nem akart nagyon odamenni, 3X fizut kért az előzőhöz képest (megbeszélték egymás közt a fizetést). Erre neki is azt mondták, h akkor mikor tudna kezdeni... (emiatt a tény miatt az első srác fel is mondott 2 hét múlva. :-p)

A beugrófizu hosszútávú kulcs az ember anyagi karrierjéhez minden cégnél.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:39:56

@user137:

"Külföldi fizetést nem írt senki, az, h külföldön havi 3000 eurónál többet kapsz, az még nem szint, olyan 80-100k EUR-nál van ugyanaz a fizetési szint, ami itthon a havi 1M bruttó. "

:)

A havi 30.000.000 Ft-nak megfelelo kulfoldi fizetesedet megkerdezhetem, hogy hol es milyen pozicioban szerzed meg?

hogyismondjam... kicsit "borsosnak" tunik... Nekem.

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 11:42:54

@Disszidens: senior manager szint nemzetkozi cegnel. ha szoftverceg akkor senior developer/senior engineer. egyeb kerdes?

Zedder 2013.05.19. 11:43:02

@Disszidens: te tényleg troll vagy. A 80-100k TOTÁL egyértelműen éves fizu, ezt jelezni sem kell külön.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:45:03

@Zedder:

"Külföldi fizetést nem írt senki, az, h külföldön havi 3000 eurónál többet kapsz, az még nem szint, olyan 80-100k EUR-nál van ugyanaz a fizetési szint, ami itthon a havi 1M bruttó. "

Eloszor havi fizetest emlitett a tag. Szerinted magatol ertetodik, hogy ha a tagmondat elso feleben havi fizut ir osszehasonlitasi alapnak, akkor a masodik tagmondatban emlitett osszeg az eves fizunak minosul? :)

Nane.

Zedder 2013.05.19. 11:46:32

@Disszidens: ha tényleg külföldön élsz, akkor tudhatnád, hogy a legtöbb helyen éves fizut mondanak. Arról nem is beszélve, hogy a havi 3k-ból nyilván nem havi 100k lesz pár szóval később... Hagyjuk inkább, további jó trollkodást.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:46:39

@user137:

"Külföldi fizetést nem írt senki, az, h külföldön havi 3000 eurónál többet kapsz, az még nem szint, olyan 80-100k EUR-nál van ugyanaz a fizetési szint, ami itthon a havi 1M bruttó.

"

Amugy megnyugtatoan nyugtazom, hogy ha ez eves szint, akkor benne vagyok.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:48:44

@Zedder:

hiaba lovagosz azon, hogy mit hogyan kellene erteni, ha rosszul van leirva, akkor rosszul van leirva.
Tudod, az ember akkor ert valamit, ha jol irjak le.
A havi 1 misit is megadhattad volna evesben, akkor a masodik kulfoldi fizut is nyilvan eleve igy ertelmeztem volna...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.19. 11:49:13

@user137: hát ez mondjuk elég durva különbség, de pont azért történhet meg, mert (@Disszidens: hsz-ével vitatkozva) van állás, olyannyira van, hogy több van, mint alkalmas jelentkező.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 11:52:16

Amugy az is megerne egy miset, hogy a 80-100k EUR kulfoldon (eves) az tenyleg a Mo-i havi 1 Misis fizuval konkurral -e.
Szerintem a 80-100k-s kulfoldi fizu kevesebb realertekben kulfoldon mint a magyar 1 misis havi brutto (mar amit megkapsz belole).
Kulfoldon sokkal nagyobb kiadasokkal kell szamolni.

Es szerintem meg mindig irrealis a magyar havi 1 misis fizu. :)

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 11:52:48

@Disszidens: tenyleg troll vagy, komolyan senki nem irhat ilyeneket, azt hittem van ertelme (jo ertelemben) vitatkozni a temarol, de lathatoan nincs.

olyanrol irsz amiben nem dolgoztal, amirol max csak hallomasbol van tapasztalatod (IT/telco), ezert amit mondasz az a velemenyed, nalunk a tenyeknek tobb az erteke, az alapjan lehet koherens velemenyt alkotni.

tovabbi jo trollkodast.

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 11:53:47

@Disszidens: "szerintem" - na ez itt a kulcs. ettol meg nem igy van, neked ez a benyomasod, nem tudom mire alapozva, de lathatolag nem az iparagi tapasztalatokra.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 12:17:01

OK. A vegere kiderultek az alabbi tenyek:

- Mo-on minden szep es jo
- Sok allas van, jol fizetoek, szinte embert nem talalni a meghirdetett (IT) poziciokra, misis nagysagrendu fizeteseket lehet keresni
- Nincs "mutyizas", sem osszekottetesek, minden felvetel szigoruan szakmai szinten zajlik, azaz magyarorszag egy tudas alapu tarsadalom, ahol is ha tudsz, akkor elismerik mind anyagilag, mind erkolcsileg

Kb ezek az infok azok, amelyeket hirtelen osszeszedtem azokbol a hozzaszolasokbol, amelyek mint "ellenvelemenyek" a hozzaszolasaimmal kapcsolatban elhangoztak.

Ha ez igy van, akkor azt nem ertem, hogy a kedves ellenvelemenyeket hangoztato kommentelok miert kulfoldon rontjak a levegot, miert nem ebben a szuper orszagban elnek, ahol minden tokeletesen mukodik?

user137 2013.05.19. 12:19:35

@omfgomgzor:

don't feed the troll, srácok :-)

További kellemes vasárnapot mindenkinek!
Mingyá kezdődik a WTCC, úgyhogy én off.

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 12:23:18

@Disszidens: tenyleg az utolso reakcio, hogy kerek legyen a kep:

leirtam miert vagyok kulfoldon. attol, hogy te szelektiven olvasol es nem vagy hajlando felfogni, hogy mas ok is lehet a kivandorlas mellett mint amiket leirtal, meg nem jelenti, hogy nem igy van. ahogy masok mar leirtak ez valoban a kognitiv disszonancia ekes peldaja. semmit nem akarsz megerteni ami a vilagkepeddel ellentetes, minden annak ellentmondot kizarsz a tenyek kozul, csak azon tenyeket veszed szamitasba amik a te teoriadat igazoljak.

@user137: sorry, csak egy utolso falatot, indulok ugyis, ha lenne ertelme maradnek meg vitazni :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.19. 12:23:45

@bobsys: Hat valojaban mar en is 21 evesen bekerultem operatornak egy internetszolgaltatohoz, az mas teszta, hogy diploma utan sehol nem akartak felvenni kezdo fejlesztoi gyakornoknak, hiaba volt OTDK helyezesem , satobbi.

Na ez van, el kell fogadnom, otthon luzer voltam. Fura modon itt viszont beindult a karrierem.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.19. 12:32:50

@Disszidens: hát ha annyira sarkítani szeretnéd, hogy van ez, meg van ennek a totál ellenkezője, akkor inkább ez igaz. legalábbis multi, IT szempontból.

(én itthon dolgozom jelenleg is és egyelőre nincs terv a távozásra)

Zedder 2013.05.19. 12:38:18

@Disszidens: " A vegere kiderultek az alabbi tenyek:"

Maximum a te fejedben, de azzal nem tudunk mit kezdeni, ha nem tudod értelmezni a leírtakat.

" Mo-on minden szep es jo"

Ilyet senki sem írt. Azt ellenben sokan leírták, leírtuk neked, hogy miért hagytuk el az anyaföldet.

"Sok allas van, jol fizetoek, szinte embert nem talalni a meghirdetett (IT) poziciokra, misis nagysagrendu fizeteseket lehet keresni"

Ezt kivételesen jól értetted meg. Mi anno arra vetemedtünk (még 2011-ben!), hogy a külföldre szakadt ex-kollégákat kerestük meg újra, annyira nem találtunk MEGFELELŐ magyar munkaerőt. A misis nagyságrend mondjuk nem stimmel (már ha érted a nagyságrend szó jelentését), de 500-1000 khuf összegek azért elhangzottak.

"Nincs "mutyizas", sem osszekottetesek, minden felvetel szigoruan szakmai szinten zajlik"

Ahol én dolgoztam, ez így volt. Sajnálom, hogy te rossz közegbe kerültél. És ezt nem ironikusan vagy gúnyosan mondom, tényleg sajnálom.

"Ha ez igy van, akkor azt nem ertem, hogy a kedves ellenvelemenyeket hangoztato kommentelok miert kulfoldon rontjak a levegot, miert nem ebben a szuper orszagban elnek, ahol minden tokeletesen mukodik? "

Megérted, ha újra és újra nekifutsz az ominózus hozzászólásoknak, és addig küszködsz, amíg fel nem fogod, hogy miről beszéltünk.

Egyébként szépen terelsz, mert az egész mintha onnan indult volna ki, hogy nem voltál hajlandó annyira nyitottal gondolkozni, hogy elfogadd: bizony lehet 500 khuf felett is keresni odahaza, tisztességes munkával. Amikor ezt páran megcáfoltuk, akkor jött a terelés, csúsztatás, csubakka-érvelés és minden más.

Ignore on.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 12:47:03

@Zedder:

a gond az, hogy ezt ti paran igy latjatok, de van egy nagy tobbseg, - nevezetesen azok akik most csendben vannak es nem kommentelnek, akik kb ugyanugy latjak a dolgokat mint en.

Ezert, mint irtam ez a veletek kb 3-4 hozzaszoloval folytatott "eszmecseret" nem tartom sem relevansnak, sem reprezentativnak.

A gond az, hogy most azok akiknek ellenvelemenye van - marmint veletek szemben: azok csendben vannak. De ez nem baj, ugyanis en is csak olvasni szoktam, kommentelni nem.
(most nehogy azt mondd, hogy jobban tennem, ha ezek utan is inkabb csak olvasnek... ;)

A fizukra utoljara visszaterve pedig:
Szerintem te vagy eltevedve:
Beallitottad a valaszodban az 500.000-1.000.000 szorasat, holott nem errol irtam.
Vegig azt hangoztattak itt az ellen-kommentelok, hogy 800.000-1.000.000 brutto a normalis fizu IT berkekben, amire en irtam, hogy IRREALIS.
Ha 500.000 hangzott volna el, az mar sokkal jobban hanzott volna, ez speciel meg nem utotte volna ki nalam a biztit, az 500e -re azt mondom, hogy elerheto fizu.
Es azt sem mondtam, hogy nincs 800.000-es fizu mo-on. Van, biztosan. De NEM EZ A JELLEMZO.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.19. 13:08:46

@Disszidens:
"van egy nagy tobbseg, - nevezetesen azok akik most csendben vannak" :DDD

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.19. 13:23:46

@Disszidens: En egyetertek veled, lehet hogy ennyi lenne a jo, vagy megfelelo, de nekem 3 ev PHP fejlesztes, ezzel egyutt osszesen 7-8 ev IT tapasztalattal is elerhetetlennek tunt otthon brutto 500-800as , netan 1 millas brutto savba kerulni. Es ahogy lattam, egy ket kiveteltol eltekintve lassan lepdeltek fel ismerosi korben is.

Semmifelekepp nem kezdo fizu. a kezdo fizu IT-ban kb 200-250 brutto. Attol fugg hol kezd( videken, varosban) az ember. Mondjuk ez remelhetoleg 2009 ota azert emelkedhetett.

Tudom, a PHP-s nem is programozo ( ellenben annyifele nyelvet , szintakszist kell hasznalni a PHP mellett, hogy neha csak lesek) , bar nem hinnem, hogy ezekutan nagy nehezseg lenne mas probramnyelvre atallni. Az , hogy epp PHP-ban kell lekodolni, egy dolog, valoszinuleg menne JAVA-ban vagy C#-ban is kis gyakorlassal.

o̝͚̣͔̙̜̜̞͉̺̞̬̖̱͉̼͛̑ͧ́̀̓̈́̓̾̇ͭͣ̆͊͌̑m͕̘̻̬̙̟͔̼̳̬̜̪͕͍̫ 2013.05.19. 13:31:28

@tildy:): nyilvan ahol tulkinalat van, ott alacsonyabbak a fizetesek. PHP fejlesztobol tipikusan nagyon sok van, igy engem nem lep meg amit irsz. az is teny, hogy tobben dolgoznak azon reszen az IT spektrumnak, amibol tulkinalat van, de ugye ez a mondat onmagat magyarazza.

java es c fejlesztobol is sok van, ezert is inkabb azok a keresettek, akiknek ez csak egy skill a sok kozul es komplexebb integracioban tudjak kamatoztatni. egy skill nem skill ahogy mondani szoktak.

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 13:52:51

meg a vegen kiderul, hogy
- egy bizonyos tipusu
- 88 programnyelvet profin erto
- koder

:D

na:
Ezek keresnek 800ezer-1M ft bruttot. Stimmt.

...es egyebkent meg amugy minden IT-sbol (ezeken kivul persze) tulkinalat van alacsony fizetesekkel.

Na, igy mar akkor egyetertek, csak akkor meg az santit, hogy a kedves hozzaszolok miert a fent leirt programozot a megadott kompetenciakkal tartjak az "atlag magyarorszagi IT-snak"...

:D

Disszidens (törölt) 2013.05.19. 13:55:58

@droid_:

Tudod Droid, ez ugy van, hogy vagytok ti 3-4-en akik szerint Magyarorszagon az atlag IT fizetes ugy 800.000 - 1.000.000 Ft kozott mozog, meg van egy csomo olyan ember (nem 3-4), aki ugyancsak olvassa ezt a blogot, de rohog nem rajtam, hanem azon amit ti irtok, nevezetesen, hogy tul keves az IT-s magyarorszagon, meg aki van azt is 800.000-1.000.000 Ft havi bruttoval kell alkalmazi, mert nincs aki elvallalja a melot.
Na szerintem abbol az emberbol van tobb, aki ezen rohog. :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.19. 14:24:52

@tildy:): szerintem a kezdő fizut más értelemben használjuk, használjátok.
pályakezdőként (= 0 releváns tapasztalattal) szerintem ma is beajánlanak 200-250K-t, főleg magyar kkv-nél vidéken (ahol beleígérnek még a zsebedbe is valamennyit). a közalkalmazotti bért ne is említsük. ezeket szerintem senki nem vitatta.
multinál, kezdő (=belépő) bérként, néhány év tapasztalattal vagy legalább a kellő képességek felmutatásával (és természetesen legalább használható nyelvtudással, mivel multiról van szó) ennek a duplájáról is lehet indulni, ha a jelentkező megfelel a feladatra. ez nem kivételes szerencse, hanem tájékozódásra alapított alku kérdése.
innen feljebb (1M közelében) már komoly tapasztalat és/vagy speciális terület ismerete kell, de 10+ év alatt ezt is meg lehet szerezni.
ezen felül van még az IT sokfélesége.

@Disszidens: sehol nem írtam, hogy átlagosan 800-1.000.000 a fizetés. mivel a hazudozást könnyen tetten lehet érni az írott kommunikációban, nekem meg nincs kedvem idézgetni, én is befejeztem veled.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.19. 16:02:10

@droid_: Nekem csak az volt a fura, hogy oke, atlag alatt kezdtem itt, frissen kijove, alap angol tudassal, de 2-3 ev utan mar beertem az atlagot. Otthon legalabb ketszer ilyen nehezen mentek szamomra a dolgok.

Popescu Ion 2013.05.19. 16:27:31

én, mint kétkezi melós, alsó-közepes szinten éltem Mo.-n, amit valahogy elviseltem volna továbbra is, de a fasiszta fidesz kormány tevékenysége megadta végső lökést, és szintén augsburgban kötöttem ki.
a posztban leírtak nagyjából stimmelnek.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.19. 16:45:18

@tildy:): az tényleg furcsa, hogy cégen belül nem értékelik annyira az ott töltött éveket, mint a következő állásinterjún.

PannonBoy 2013.05.19. 17:27:01

@droid_: Nézd, engem abszolút nem érdekel, hogy személy szerint ki mennyiért dolgozik, nem fogok más zsebében turkálni.
Amiről szó van, hogy ne általánosítsunk, hogy minden IT-s 7-800 ezreket keres. Tény, hogy vannak ilyenek (úgy látom, a hozzászólók között is), de azért akkor sem általános. Tény, hogy az IT-s pozíciókat remekül megfizetik. De nem mindenki keres ilyen jól.

Ne felejtsük el, hogy a multik nemcsak azért jöttek ide, hogy profitot csináljanak, hanem, hogy az olcsóbb munkaerőt igénybe vegyék. Különben akár otthonról is alkalmazhatnának embereket.

Amúgy tök jó, hogy itt ennyire sok IT-s van, de azért ne felejtsük el, hogy nem lehet mindenki IT-s. :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.19. 17:30:32

@PannonBoy: "minden IT-s 7-800 ezreket " - ki állított ilyet? te hány multinál dolgoztál már IT-sként? de konkrétan.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.19. 17:41:07

@droid_: "Ne felejtsük el, ... hogy az olcsóbb munkaerőt igénybe vegyék"
ne felejtsük el, hogy ez a nyugati bérnél még mindig jóval kevesebb.

2013.05.20. 02:55:59

@Disszidens: Sztem igazad van, nem is érdemes tovább vitatkozni. :)

A Posztirónak: Nagyon jó a hozzáállásod, biztos vagyok benne hogy el fogod érni a céljaidat. Nagyon sok sikert hozzá!

telkoe 2013.05.20. 04:05:25

@Disszidens: az elmult 1 evben tobbszor kertek hogy ajanljak diploma + 2 nyelv + tapasztalat szakemberek 700 koruli poziciokba (multi, nem kell megszakadni munkakorok, bejelentett penz). Leginkabb csak vallvonogatas volt azoktol az ismerosoktol akiket megkerdeztem, ennyiert nem mozdulnak. Lehet rohogni.

Naki vagyok kerdojel 2013.05.20. 10:36:48

Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni. 22 év munkatapasztalattal (IT), azon belül 11 év multi környezetben, reálisan mennyi bért lehet kérni ? (Németország) Német és angol nyelvtudás, MS SQL szakértő (adminisztrátor és fejlesztő). Ki kéne tölteni azt a fránya fizetési igény rublikát.... Nettó és bruttó összeget is mondjatok légyszi, mert az adózás elég bonyolult.
Előre is köszönöm.

Zedder 2013.05.20. 11:06:29

@Naki vagyok kerdojel: Németország hatalmas, erre nem lehet egzakt választ adni, az egyes városok-tartományok között akár 50%-os eltérés is lehet a fizetésekben ugyanarra a munkára!

Célszerű lenne a netes fizetési adatbázisokban kutakodnod, annak idején én is azok alapján lőttem be a fizetési igényemet. Sajnos többet nem tudok segíteni, DBA / dev túlságosan messze áll tőlem.

Naki vagyok kerdojel 2013.05.20. 11:17:38

@Zedder: Köszönöm. (Berlin lenne a cél.) Tudnál konkrét oldalakat ajánlani?

Naki vagyok kerdojel 2013.05.20. 11:32:03

@Zedder: Google megvolt. Azokon az oldalakon, ahol én jártam vagy a kezdők fizetését adták meg, vagy nem ebben az IT munkakörben dolgozókét. :o) Konkrétan azon az oldalon, ahol a berlini IT fizetéseket taglalták, 2000-től 11.000-ig volt a szórás. De ezekben sem volt MS SQL szakértői fizu.
De más oldalakon is kb. hasonló volt a felhozatal (konkrétan Berlinre szűrve, ha volt rá lehetőség) Gondoltam meggyorsítom a folyamatot egy kicsit. :o) Nagyon köszönöm a segítséget!

Yesicoster 2013.05.20. 15:06:40

Szia. Látom egy helyen dolgoztunk és ugyanakkor járt le a szerződésünk is. A "Mit tegyünk munka nélkül?" résszel nem értek egyet. Tapasztalatból. Az ugyanis csak akkor igaz, ha beszélsz németül. Ha nem, esélyed nincs. Én angolul beszélek alapfokon, mégsem találtam a mai napig munkát, nem beszélve arról, hogy a munkaügyi központban is megmondták, hogy nem tudnak semmit ajánlani. Szivesen mondanám, hogy elfogadnám a segítségedet ez ügyben, de tartok tőle, hogy te sem tudnál segíteni. Viszont nagyon fontosnak érzem azt, hogy bárki, aki németországban dolgozik és állás nélkül marad, tudja azt, hogy nem kell ész nélkül hazarohannia. Mert pl. amennyiben valakinek van egy éves munkaviszonya (nekem pl 7 hónap német és 6 hónapnyi magyarországi munkaviszonyom volt) az kap munkanélküli segélyt. A netto fizetésének a 60 %-át. Persze kell hozzá egy ember aki segit (aki beszél németül) és türelem, mert az első naptól, amikor bejelentkezel a munkaügyi hivatalba, a második beszélgetésen keresztül az összes kitöltött papír leadásáig akár másfél hónap is eltellhet, és addig bizony lakbért kell fizetni és enni is kell. A másokkal való beszélgetés alapján úgy látom, hogy átlag két hónap, amig az ember megkapja az első járulékát. Hallottam gyorsabb és hosszabb ügyintézésről is. Nem tudom, mitől függ. Ez a lehetőség nyilván nem a kiskapukra játszóknak lett kitalálva, hanem azoknak akik ugyan dolgoztak, de elvesztették az állásukat. Szociális biztonság.. Azért hogy anyagilag ne kerüljenek a padlóra. Fontos még tudni azt is, hogy a munkaügyi központ csak azoknak tud bármilyen munkát ajánlani, akik beszélnek németül. Viszont aki nem beszél, az részt vehet az integrációs programjukban, hogy megtanulhassa a nyelvet. Ha pedig valaki arra használja fel pl. a 6 hónapig járó munkanélküli segélyét, hogy intenzíven, napi 5 órában németül tanuljon, hát szerintem az önmagában sem kis dolog. Aki ennyi energiát fektet a tanulásba, hogy utánna dolgozni tudjon, az megbecsülendő. Ezen kívül létezik az ugynevezett szociális segély, azok számára akik nem rendelkeznek elegendő munkaviszonnyal, itt viszont nagyon kemény feltételeknek kell megfelelni, viszont ha ez megvan, akkor fizetik a lakhatásod egy részét és biztos lehetsz abban is, hogy nem halsz éhen. Viszont erre is igaz, hogy átlag 2 hónap.. Tehát akinek itt németországban állása van, az mindenképpen, már az elejétől kezdve próbáljon meg 2 hónapra elegendő tartalékot összegyűjteni, ha netán ugy alakul a sorsa, hogy megszunik az állása. Ezt a jótanácsot érdemes megfogadni.. Privátban, bárkinek, bármiben segitek, ha tudok. Ami az egymás segítését illeti, hát arról jót én nagyon keveset tudok mondani. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan segítettek önzetlenül, ha szükség volt rá. A maradék a pénzről és a felelőtlenségről szólt. Fura...

DominoFX 2013.05.20. 21:37:00

Az IT fizetésekkel kapcsolatban ezt a cikket ajánlom a T. kommentelők és a (kevésbé T.) trollok figyelmébe:

rhea.jobpilot.hu/palyacsucs/index.php/fizetes/keresetek/48-keresetek/759-itfizetes07.html

Néhány idézet belőle:
"A Java fejlesztők, a C++ programozók, a vállalatirányítási rendszerfejlesztők és tanácsadók fizetése bruttó 400 ezer forintnál kezdődik, ráadásul még keresettek is az álláspiacon."

"a junior, vagyis a 3-4 év tapasztalattal rendelkező SAP tanácsadók bére 600-700 ezer forint, a tapasztaltabb, senior SAP tanácsadók pedig bruttó 1-1,5 millió forintot kapnak havonta. A Java fejlesztők bruttó 400-600 ezer forintot kereshetnek meg havonta, a rendszergazdák pedig felelősségtől függően bruttó 300-600 ezer forintot.

A junior C, C# programozók fizetése 300-400 ezer, a senioroké pedig 700-800 ezer forint."

Zedder 2013.05.21. 07:18:46

@DominoFX: köszi a cikket. Csak egy fontos komment: egy 6 éves írást linkeltél, tehát mindenki annak fényében tekintsen a számokra!

DominoFX 2013.05.21. 17:30:32

@Zedder: Jogos észrevétel! Itt van egy frissebb, 2012-es:
rhea.jobpilot.hu/palyacsucs/index.php/fizetes/keresetek/4808-mennyit-keres-egy-informatikus.html

"A pályakezdő informatikusok bruttó fizetései átlagosan havi 300-350 ezer forintról indulnak. (...) 2-4 év szakmai tapasztalattal már havi bruttó 500-600 ezer forintra kúszik fel az összeg. Ugyanezen a területen, 5-7 éves szakmai múlttal a tarsolyban és mindezt némi vezetői tapasztalattal kiegészítve pedig akár havi bruttó 1 millió forint körüli fizetés is elérhető."

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2013.05.22. 17:10:51

@DominoFX: na. mar csak bele kell szamitani a fent targyalt multi kategoriat, ami az atlagot nyilvan felfele viszi, ellensulyozando a kkv-s "vegyes" fizeteseket, es el is erkeztunk oda, ami mar "irrealis", pedig meg csak par eve tapasztalatrol beszelunk, utolso negerkent a cegnel.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása