oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 08. 06:46,  Félek a hazameneteltől 754 komment

2013. május 08. 06:46 Határátkelő

Félek a hazameneteltől

Kevés nehezebb helyzet akad annál az ember életében, mint ha öt év után kényszerből el kell hagynia azt az országot, ahol már berendezkedett és otthon érzi magát. Így járt mai szerzőnk, Zsófi is, aki a jelek szerint egyre csökkenő reménnyel próbálja a diákvízumát munkáltatóira cserélni az Egyesült Államokban. Vajon bölcsészként mire számíthat Magyarországon, ha haza kell jönnie?

Egyesült Államok, egyetem.jpg

„Öt éve jöttem el otthonról, érettségi után frissen. Itt kezdtem el a továbbtanulást egy kaliforniai állami egyetemen, és itt is fejeztem be négy év alatt, ösztöndíjakból, szülői támogatásból, keményen végigtanulva (hol kevésbé keményen...).

Dolgozni sajnos nem dolgozhattam, az amerikai bevándorlási szabályok titlják, hogy egyetemen kívül munkát vállalhassak diákvízummal, így egészen diplomázásig várnom kellett, hogy élhessek az Optional Practical Training lehetőségével.

A diákvízumom lényegében egy évet biztosít, hogy gyakornokként dolgozhassak és tapasztalatot szerezzek a saját szakmámon belül, rendes teljes munkaidős fizetésért, feltéve, ha találok valakit, aki alkalmaz.

Szereztem egy rendes állást az egyetemen

Szerencsém volt, maradtam az egyetemen, ahol eddig tanultam és szereztem egy rendes állást, ahol mindenféle irodai munkák ellátása mellett lehetőségem nyílt saját projektet fejleszteni, rendezvényeket szervezni, munkaerő-jóléti tanácsadásban tanácsadóként részt venni.

Pszichológus végzettségűként arra szakosodtam, hogy miként tudnám a munkahelyeket szerethetőbbé tenni az alkalmazottak számára és ezáltal hogyan növelhetem a hasznos munkaórák számát, stb.

Mindent összesítve: szeretem a munkám és az embereket, akikkel kapcsolatban vagyok és dolgozok. Látok lehetőséget az előmenetelre, a lehetőségét annak, hogy egyszer lesz belőlem „valaki".

Árak és bevételek

Mivel láttam, hogy sok más posztoló is megosztja a mindennapi élethez szükséges költségeket, így gondoltam, én is így teszek.

A napi bérem $120, ami 20 munkanappal számolva $2400 dollár. Ebből kb. 2000 marad zsebemben a mindenféle adók és egyéb levonások után. Szabadságom viszont nincs, ha beteg vagyok vagy nem megyek be egy nap, akkor aznapra nem kapok fizetést.

Albérletért számlákkal és mindennel együtt kb. $800 dollárt fizetek, így kb. $1000-1200-ral rendelkezem úgy, ahogy akarok egy hónapban. Persze ebből is lejön sok kisebb-nagyobb pénzösszeg, enni-inni-tankolni ugye muszáj, illetve a szüleim is támogatom havi rendszerességgel egy szabad szemmel már látható összeggel.

Mindez amerikai szemszögből nem sok pénz, számomra viszont egyedülállóként már teljesen jó.

Lejár a vízumom

Elmondhatom, hogy jó életem van itt, nekem „bejött" az országváltás; megbecsülik a munkámat és látom magam előtt a lehetőségeimet. A vízumom azonban két hónap múlva lejár – és itt jön az én dilemmám.

Félek a hazameneteltől, hogy mi fog ott várni, jó lesz-e nekem, megérte-e az a kemény négyévnyi munka azt, hogy utána otthon legyek? Lesz-e belőlem több, mint egy mekiben sütögető bölcsész, aki megkérdezi, hogy „kér-e krumplit a kólája mellé"?

Persze, tudom, pályázzak meg munkáltatói vízumot: nem egyszerű. Sok amerikai munkáltató nem szívesen alkalmaz külföldieket, anélkül is van ezer problémájuk, mintsem egy külföldivel adódó papírmunkával bosszantsák magukat, az egyéb bürokratikus bonyodalmakról ne is beszéljünk. Az egyetememnek nincs engedélye munkáltatói vízumot kiállítani, bármennyire is szeretnék, hogy maradjak és bármennyire is szeretnék én maradni.

Külföldről haza szerencsét próbálni

Minden barátom-kapcsolatom itt van; haza a szüleimen kívül más nem köt. Akik magyar barátaim voltak, már más utakon járnak; kimaradoztam az életükből, amikor elköltöztem és nehezen tudtam velük kapcsolatban maradni.

Az én helyzetem kicsit fordított: a legtöbb magyar otthonról jön el, hogy szerencsét próbáljon, míg én úgy érzem, hogy külföldről megyek haza ugyanezt tenni.

Egyelőre marad a bizonytalanság, és a reménykedés a legjobbakban. Vajon milyen lesz otthon bölcsészként? Ti mit gondoltok?"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oktatás egyetem Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr395287466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pappito · http://pappito.com 2013.05.08. 07:00:04

Szerintem nyugodtan menj Mo-ra, nem fog fájni. (jó, fájni fog :)
De egy ámerikai egyetemi végzettséggel még találhatsz is valamit a szakmádban, a multiknál általában szükség van a hozzád hasonló képzettségű arcokra, és valószínűleg meg is fizetnek majd.

Vagy keress valamit Ny-Európában, az US végzettséged ott is pontot ér, és onnan kicsit könnyebb esetleg találni egy amerikai munkáltatót aki alkalmaz később.

DieNanny CH 2013.05.08. 07:03:04

Egyetértek az előttem szólóval!

Link elek 2013.05.08. 07:10:58

Kanada, Ausztralia, Uj Zeland, UK,...
sok hely van, ahol a jelenlegi vegzettseged érték, gond nelkul hasznalhatod es kisebb gond a munkavallalasi engedely megszerzese.
Szerintem kuldj el nehany 100 CV-t es ird bele, hogy jelen pillanatban nincs oda szolo munkavallalasi engedelyed. Konnyen lehet, hogy valamelyik cegenel ez az egyszeru problema, es a te szaktudasod/tapasztalatod ami hianyzik.
Az ilyen win-win helyzetek megtalalasa terem igazan jo munkahelyeket.

Link elek 2013.05.08. 07:13:37

@pappito:
ha ez a cel, akkor amerikai multiknal erdemes probalkozni
www.amcham.hu/patron-members
www.amcham.hu/new-members

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.05.08. 07:27:00

Én nem adnám fel ilyen könnyen.
Mindenképp megpróbálnám/próbáltam volna.
Arra alapozva megfutamodni, hogy "Sok amerikai munkáltató nem szívesen alkalmaz külföldieket, anélkül is van ezer problémájuk", szerintem butaság.

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.08. 07:47:01

Nehogy hazagyere, itt csak néhány multi van, aki betanított munkára alkalmaz rossz feltételek (napi 10 óra+)és kevés pénz mellett, ami magyar szemmel soknak tűnhet, de külföldi pénzekhez képest semmi, valamint általános a kifizetetlen túlóra is.
Az, hogy jól tudsz angolul előny, de korántsem akkora, mint régebben, mivel már mindenki tud angolul valamennyire, nyilván nem olyan jól, mint te, de sokan kint töltenek egy félévet vagy angolul csinálnak egy menedzsment képzést, esetleg kéttannyelvűbe jártak, szóval rengetegen nagyon jól tudnak.

Ha USA nem tetszik, akkor menj máshova, csak ne Magyarországra.

2013.05.08. 07:50:50

Sajnos az USA már csak ilyen. Tudatosabban kellett volna készülnöd a visszajövetelre, mert ha csak nem találtál közben házastársat , akkor előre tudtható volt, hogy onnan menni kell. Próbálkozni még azért lehet, de ha nem jön össze, akkor még mindig ott a nagyvilág.
Na és itthon sem olyan rossz. Kész kaland.

Zka77 2013.05.08. 07:51:15

Mindenkivel egyetértek :D Vagy multi itthon, vagy másik ország.

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.08. 07:53:59

"Pszichológus végzettségűként "
ráadásul ez egy nehezen konvertálható szakma, nem hinném, hogy Magyarországon könnyű dolgod lenne amerikai pszichológusként, az angol nyelv magas szintű tudása pedig már sajnos nem számít nagy előnynek

a fizetéseket is nézd meg, kezdőként a legjobb esetben nettó 800-1000 dollárt keresel, ebből számolj ki egy albérletet és a kaját, már sehol sem vagy, pedig ez jónak számít itthon

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.08. 07:54:45

@Tökfőzelék: kezdőként Magyarországon legjobb esetben nettó 800-1000 dollárt keresel...

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.05.08. 08:05:26

Sok szerencsét! Én a jövő hónapban nyaralni is félve megyek majd haza. Thai fizetésből kell majd garázdálkodnom otthon. :-)

sagdiyev 2013.05.08. 08:08:36

Folytasd a tanulast, csinalj egy masters degreet. Ha egyedulallo vagy, akkor hazasodj. Az a legegyszerubb ut a zoldkartya megszerzesehez. Amerika utan az EU egy nagyon furcsa kornyezet, Magyarorszag meg kizarva.

Larion 2013.05.08. 08:08:51

Szerintem , ha már ennyi energiát befektettél egy másik kultúrában való jelenléthez és jól is érzed magad benne, akkor egy másik országot keress a miénk helyett, mert itt most nem fogod megélni azt a fajta frissességet és támogatásokat és jóindulatokat , melyek máshol hasonló mentalitású kultúrális térben erősebben jellemzőek ... Ne add fel , maradj azon az úton, melybe belevágtál , ráadásul , mint írod nincs gondod a kötődéssel , amely erő hazafelé űzne ..... Nincs mit veszítened , többet veszítesz , ha hazajössz most ... Sok sikert a továbbiakhoz !

Garp 2013.05.08. 08:27:35

A poszt irojanak:
Tudom h minden az usaba kot de valszeg kenyteken leszel lepni. A helyedben Kamadaba mennektalan ott fogadjak el a legkonnyebben a diplomadat es onnan a legegyszerubb vissza koltozni ha megvan a vizum.
Alternativa lehet anglia vagy irorszag de ha a szakmadban akarz dolgozni, itt honosittatni kell a diplomat es az irek mininum klinikusit kernek sima master _elvileg_ nem eleg - bar csak az eu-s diplomara vonatkozo szabalyokat ismerjuk. Neten fent van mind. Viszont az egyetemi allasoddal a hata mogott nonek az eselyeid akar ide palyazni hasonlora (Limerick, Cork, Dublin).
Szoval szerintem ne menj haza mert az anyagiakat az esetleges vissza koltozeshez a fent emlitett helyeken konnyebb lesz megtetemteni!
(Esetleg hazasodj meg...)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 08:29:56

Ha mar ott vagy, akkor inkabb legyel illegalis ott, mint templom egere itt.
Ismerink olyat, akinek bejott... ;)

Maradj ott, fogj egy ferjet es szerezz allampolgarsagot. Mo-re eszedbe ne jusson visszamenni, kulonosen Kalifornia utan!!!

Mrs. Clayton 2013.05.08. 08:31:05

Hat ezt most nem ertem. Ha annyira ott akar maradni hat miert ilyen roviddel a vizum lejarta elott gondolkodik, a minimum az lenne h kapar amennyire tud h osszejojjon.
Sztem nem is akarsz te annyira ottmaradni.

kék madár 2013.05.08. 08:34:30

nagy cegeknel a vizumintezes olajozottan megy, sok ismerosom lusta zoldkartyat intezni es igy is evek ota itt van. Palyazz meg sok allast az orszagban mindenhol. Ezt biztatasbol mondom, "hetkoznapi" az eseted, ha maradni akarsz, osszejohet.

Mikor Sodrócki 2013.05.08. 08:37:50

@sagdiyev: Igen, én is ezt ajánlanám, egyik ismerősöm is hazajött így 4 év után, menekült is vissza 1 év múlva Masterre.
Úgy tudom, a Master+PhD-re együtt is lehet pályázni.
A munkával én sem tudlak kecsegtetni, az, hogy USA diplomád van, nem hiszem, hogy túl sok előny, a perfekt nyelvtudást viszont ki tudod aknázni.
Nem lesz egyszerű a kultúrsokk, én 5 és fél hónap Work&Travel Usa után nehezen álltam vissza (persze csak idő kérdése).

Ha esetleg mégis a hazatérés mellett döntenél, új barátokra biztos gyorsan lelsz a kinti egyetemi tapasztalataid miatt. Tarthatnál egy előadást is, arra még én is elmennék, pedig nem most érettségiztem :) :)!

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2013.05.08. 08:38:43

Viccen kívül, azokért a körülményekért, amit leírtál, baromira felesleges kint maradnod. Ilyen pénzt amerikai diplomával megkapsz Magyarorszgon is, vagy közelebb, Európában.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.08. 08:46:15

Azert erdekesek ezek a maradj ott, szerezz ferjet magadnak dolgok. Mert az csak ugy hipphopp megy, a lelki oldalrol nem isz beszelve....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.05.08. 08:46:31

200 kommentes Tildy-Hagyma vita az illegalis kintmaradasrol es annak moralis szempontjairol in 3, 2, 1... :)

váj mí 2013.05.08. 08:51:15

Huhh, ez hagyma napja lesz! ;)

Ok, komolyabban. Én nem fűznék vérmes reményeket ahhoz, hogy otthon talál magának a posztoló a végzettségének megfelelő munkát. A helyében, ha már semmiképpen nem maradhatok, akkor angol nyelvterületen néznék szét, Első nekifutásra Angliában, és elkezdeném kiszórni a CV-ket, bár 2 hónap alatt nagy mázli kell, hogy a szakterületén melót kapjon.

zej 2013.05.08. 08:52:10

@Kovermadar: Na, ja, rögtön itt lesz Hagyma és meggyőzi, hogy maradjon. :-)

kék madár 2013.05.08. 08:52:26

azert ird meg melyik varosban vagy mert nem mindegy...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.08. 08:57:24

@Réka ‎: Szerintem azt mar lepacsiztuk vele parszor.

Mindenkinek sajat maganak kell elszamolni a lelkiismeretevel, en a lany helyeben probalnak munkaltatot talalni, ha nem sikerul, akkor meg hazamenni. Ennyi.

Amugy meg, nemsokara megyek dolgozni, ott meg munka van, szoval este 9-ig nem valoszinu, hogy leszek.

zej 2013.05.08. 09:00:02

@Réka ‎: Csak 200? Lehet több is lesz az!

De pl én találtam olyan Amerikai álláshirdetést ahol kérnek folyékony magyar nyelvtudást, pl szoftver lokalizációhoz. Vagy olyan Microsoft hirdetést (Amerikában), ahol Budapestre keresnek embert, ilyennel is próbálkozhatna a poszt írója. Néhány év múlva pedig mehetne vissza Amerikába mint multi alkalmazott.

NIKI LAURA 2013.05.08. 09:03:40

Én,másban látom a megoldást.
Ennyi idő alatt csak összejött egy szódástalpszemüvegű Fat srác,menj hozzá rögvest.

Másképp sosem fogod tudni kamatoztatni az ottani papirt.
Hagymának sikerült,neked mééér ne..

váj mí 2013.05.08. 09:04:31

@zej: Ahham, szoftver lokalizáció .. ahham, biztos az volt a főtantárgy a pszichológia fakultáson.

váj mí 2013.05.08. 09:06:35

@tildy:): Ok, hazamegy, és ott mihez kezd? Megkérdi 5 percenként, hogy "ketchup, mayo?".

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.05.08. 09:07:26

Minden átmenetet meg tudunk élni feszültségként.

Szerintem jogos a félelem.

Az az ország, ahová vissza mész, nem ugyan az az ország amit anno ott hagytál.

Az emult 5 évben az infláció elvitte a bér vásárlóértékének a felét.

A munkaerőpiac elképesztő kereteket kínál fel.

Nem vagyunk hozzá szokva az 50-es évek beli életszínvonalhoz és tulajdonképpen nem is ismerjük, mert azt nem a szüleink generációja élte meg, hanem a nagyszüleinkké,

Ennek az ismeretlensége vár rád!

Tessenek bele gondolni, hogy ehhez a cunamihoz hogyan illeszkedik egy ilyen szakmai fókusz:

"Pszichológus végzettségűként arra szakosodtam, hogy miként tudnám a munkahelyeket szerethetőbbé tenni az alkalmazottak számára és ezáltal hogyan növelhetem a hasznos munkaórák számát, stb."

Mint jóléti társadalom keretek vs. Csíkszentmihályi féle flow keret illeszkedéssel foglalkozó had kérdezzek egy terápiásat ezzel kapcsolatban:

????!!!! Megvesztél????!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.08. 09:09:38

@váj mí: "haza" ebben az esetben Europa is lehet. Az meg eleg nagy.

zej 2013.05.08. 09:10:03

@váj mí: IT állások között keresgélek, ott van ilyen, de szerintem máshol is. De nem programozót keresetek, bölcsészt, aki képes lefordítani a szoftvert magyarra, nem volt komolyabb IT tudás követelmény, word és excel.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 09:11:04

Ha szépen és jól tudsz angolul, el fogsz tudni helyezkedni egy budapesti kólcenterben. Ott nem rosszak a fizetések.

Shebelle 2013.05.08. 09:14:11

Szerintem először is döntsd el magadban,mit is szeretnél,mert szerintem magad sem tudod, h. így kicentizted a végére. Úgy látod eddig tudatosan tervezted életed, most nem értem mi történt, hogy hirtelen nem ismered a lehetőségeidet....
Remélem hamarosan rájössz, hogyan és merre tovább...

váj mí 2013.05.08. 09:15:30

Érdekes egyébként, hogy az Angliában élő kommentelők közül egyetlen egy sem javasolta a poszternek, hogy próbálkozzon a szigetországban. Pedig ez egy eléggé logikus lépésnek tűnik. Hm, vajon miért nem?

tanato 2013.05.08. 09:17:10

@tildy:): Ez nekem is tetszett:Menjél férjhez gyorsan!Hogyan?Vegyen egyet a piacon?

váj mí 2013.05.08. 09:19:16

@tildy:): Ok, én Magyarországra értettem a "hazát".

@zej: Rendben, megkövetlek, de gondolom, a posztoló a szakmájában akar dolgozni. Pszichológusi végzettséggel meg, hm ... hacsak nem talál egy olyan amerikai multit, aki pont magyar vállalati pszichológust akar küldeni az USA-ból Budapestre, elég halványak az esélyei.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2013.05.08. 09:23:12

Szerintem senkit nem fog erdekelni, hogy amerikai a diplomaja vagy sem. Nem gondolom, hogy itthon jobban labdad rughatna, mint a magyar diplomaval rendelkezok. En mindenkepp maradnek es megprobalnek munkaltatoi vizumot szerezni.

goAUS 2013.05.08. 09:23:21

Én csak pár hete költöztem el Mo-ról, de egyet őszintén tanácsolhatok: csak haza ne! Egyszerűen egy fertővé vált az az ország, úgysem fogod bírni! Lehet kapsz állást, de garantálható ha szép lakást bérelsz minden hónapban sakkozhatsz a számlákkal, de abban sem vagyok biztos lesz állásod. A másik, az is lehet jó fizetésed lesz, de ott ilyen zombiként kell élni, hogy elviseld minden nap minden percében kirabol az állam. Jó példa, haverom és párja megunta Írországot, miután igen szépen megszedték magukat hazamentek (rengeteg barát, nagy család). valamelyik nap már láttam kiírva, ezt álmukban sem gondolták mi van otthon, még májusban költöznek Thaiföldre. Szóval az én tanácsom, hogy szinte mindegy hová, Magyarországra semmiképp. Épeszű ember azt nem bírja.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.08. 09:26:21

@váj mí: Ha Kaliforniaban volt eddig, nem hinnem, hogy idojarasilag bejonne neki UK, de ez egyeni dontes.

De siman megprobalhato, ahogy pl. Kanada is.

Amugy igazad van, nem irtam le az tobbi lehetoseget( es meg biztos van ezen felul is)

1. maradni masteren, phd-n
2. munkat keresni
3. mas orszagba menni
4. Magyarorszagra menni
5. ferjet fogni, illegalkodni, stb.

zej 2013.05.08. 09:29:50

@váj mí: Nem tudom mennyire dolgozik most is a szakmájában, a poszt alapján csak érintőlegesen, inkább irodai és HR-es munkát végez, nem pszichológusit.

De itthon pesten a szomszédomban egy pszichológus rendelő működik. Elég nagy a forgalmuk, reggel 10-től este 10-ig jönnek ügyfelek hozzájuk. Gyerek, munka pszichológiával és pár terápiával foglalkoznak. Az ügyfelek nem BKV busszal érkeznek, hanem néhány milliós autókkal. Szóval ha szerencséje van akkor Pesten is találhat jó állást.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 09:33:02

@tildy:): maradni akar vagy erzelmeskedni?

A legtobb ember beleesik abba a hibaba, hogy tobb szempontot vizsgal egyetlen helyett: "mit szeretnek? Mire vagyom?" Egy kerdes es a prioritasaink szerint egyetlen valasz. Ha ez megvan, akkor mindent alarendelunk a vagyunknak es kesz a kijelolt ut. Azt kell kovetni.

BTBTBT 2013.05.08. 09:33:49

@váj mí:
Mert mi ilyenkor érünk be a munkahelyünkre, és még nem jutottunk el odáig, hogy érdemben hozzászóljunk. :)

m.gray 2013.05.08. 09:42:51

hát, sztem ne gyere haza
ismerős összejött egy magyar lánnyal, aki szintén amerikában tanult - a lány hazajött a kedvéért (2 évig utazgattak egymáshoz, akkor úgy tűnt, hogy irtó nagy a szerelem - azóta itt a nagy magyar rögvalóságban nyilván szétmentek)
a lány ugyanúgy master diplomával, mindenféle edzői papírral, 80 nettóból tengődik itthon. California utána eléggé szar neki itthon

egyet értek azokkal akik azt mondják, hogy bármilyen olyan országba menj, ahol angolul beszélnek; csak ne ide.
nincs munka, ha van akkor kizsigerelnek szar fizetésért, és elhiszem, hogy irtó jó a romkocsmában fröccsözni, meg finom a túró rudi, de mivel nem itt nőttél fel, neked ezek mégcsak nem is jelentenek semmit

UK, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, még akár Skandinávia is játszik, de sztem Mo. semmiképp

váj mí 2013.05.08. 09:46:02

@tildy:): @zej: @Barátusz: Touché! ;)

Ok, ok, viccet félretéve, a leglogikusabb lépés az lenne, ha olyan angol nyelvű országban próbálni valamit kezdeni magával a szakmáján belül, ahova nem kell neki vízum és egyebek.
Mondanám, hogy jöjjön Németországba, a déli rész időjárásilag rendben van, meg gazdaságilag is. No de anyanyelvi szintű német nyelvtudás nélkül pszichológusként, legfeljebb annyit kérdezhet egy BK-ben, hogy "ketchup, mayo?".

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 09:47:00

hát egy amerikai egyetem + munkatapasztalat sok helyen joker lehet annyira, hogy az, hogy "csak " pszichológus, nem fog számítani, de hogy jól nem fogod érezni magad, abban biztos vagyok.
NE GYERE HAZA.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 09:49:00

@Saman: ölég lett volna az utolsó szó.

zej 2013.05.08. 09:58:37

@váj mí: Van még két hónapja. Le kellene ülnie a számítógép elé, és elküldeni minden olyan amerikai céghez az önéletrajzát amelynek van magyar érdekeltsége. Az is lehet, hogy csak Magyar országon tudnák elhelyezni, de 1-2 év múlva cégen belüli áthelyezéssel vissza tudna esetleg menni Amerikába.
Szinte minden cég épít adatbázis, nem kell meghirdetett munkára jelentkezni, a lényeg, hogy ott legyen az önéletrajza a cégnél, nem lehet tudni, jövőhéten milyen állást hirdet meg a cég, de először az adatbázisában fog keresgélni munkavállaló után. Egy IBM-nek, GE-nek, Deloitte-nak meg nem okoz gondot a munkavállalói vízum elintézése.

ffüttyfürütty 2013.05.08. 09:59:04

Ahogy Saman kifejtette Mo.-n messze nem az az általános szemlélet, hogy a dolgozó érezze jól magát a munkahelyén. Ellenben nyíltan megmondja a fônök, hogy holnaptól a szar már a szádig ér, de te õrülj hogy egyáltalán van munkahelyed.
Ha hazajõssz úgyis csak családlátogatásra maradsz, mielôtt legalábbis Ny-Eu felé veszed az irányt. Tehát ha nem jõn õssze a maradás az Usaban jobb ha már most Uk-s (vagy egyéb) állásokat nézegetsz.

kék madár 2013.05.08. 10:09:00

es ha mar kijutott mi volt az a hatter ami ehhez hozzasegitette, az mar nincs meg?

Mighty Duck 2013.05.08. 10:09:06

@váj mí: Csak érdekességképpen, én tanultam erről. Elméletben sok szépet és okosat, aztán rendszeresen kaptam az álláshirdetéseket. (Egy olyan országban élek, ahol semmilyen szoftvert nem hozhatsz forgalomba lokalizáció nélkül, ebből adódóan viszonylag sok cég foglalkozik ilyesmivel.) Legtöbbször valami cserediákot keresnek, aki ajándékcsomagért (ergo nem pénzért) 1-2 napot elvan velük. Alapvetően arra van szükségük, hogy véletlenül se fussanak olyanra, hogy a karakterkészlet miatt a felhasználó nem szűrni, hanem szúrni akar majd. A többit a szerződött fordítóirodáik intézik.

Din Serpahis 2013.05.08. 10:21:19

Ez a nyavogas, hogy cask haza ne, mert jaj de szornyu, ferto, blabla ubergaz mar ne haragudjatok.

Persze, nem egy svajc, az biztos, de jo nyelvtudassal, jo szakmaval meg nemi energiabefektetessel siman el lehet erni egy normal eletszinvonalat. Ahogy a posztolo amerikai penzugyi adatait nezem, ezt a szintet itthon is siman tudna hozni. Kozben meg siman tudna alakitani ugy a dolgait, hogy 1-2 even belul tovabb ugorjon ha annyira szeretne.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 10:26:36

@Din Serpahis: nem az életszínvonalról van itt szó, cicca.

napvadászlány 2013.05.08. 10:28:18

nem rossz a pszichológus végzettség - multikhoz is szívesen alkalmazzák őket a hr-en, vannak olyan munkakörök, ahová szinte kötelező a pszichológia végzettség - itthon is, és külföldön is.....

nosuti 2013.05.08. 10:30:06

Mondjuk az tényleg érdekes, hogy ennyire kicsücsközted és a vízum lejárta előtt aggódsz. Már rég neki kellett volna kezdeni az önéletrajz küldözgetésének. Ezzel a lendülettel otthon is nehéz lesz a végzettségednek megfelelő és egyben számodra is érdekes munkát találni. Pláne, hogy az itthoni környezetből kiszakadtál, nem vagy képben, hogy mit lehet itt kezdeni a papíroddal, nincsenek meg azok az ismerősök, akik a helyi egyetem elvégzésénél esetleg meglettek volna és segítettek volna.
Így igazad van, sok szerencse kell majd hozzá.
Ha meg nem sikerül, tényleg próbáld meg máshol :)

váj mí 2013.05.08. 10:31:58

@zej: Persze, ezt is el lehet indítani, de párhuzamosan én megpróbálkoznék Angliával is.

@Mighty Duck: Köszi a bővebb infót, nem egészen voltam tisztában, mit is fed pontosan ez a munkakör.

váj mí 2013.05.08. 10:34:03

@Din Serpahis: Nem a pénzről van szó elsősorban, hanem arról az általános búvalbaszottságról, ami belengi az egész országot. Ok az van rá bőven, igaz.

zej 2013.05.08. 10:51:55

@váj mí: Persze, de: "Minden barátom-kapcsolatom itt van; haza a szüleimen kívül más nem köt" Valószínű ezért is maradna inkább. De egyetértek, Anglia még mindig jobb lenne, mint haza jönni.

"Nem a pénzről van szó elsősorban, hanem arról az általános búvalbaszottságról," és a szomszéd lova is dögöljön meg ha már az enyém elpusztult szemléletről.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.08. 10:56:39

Pszichológus néninek problémája akadt és akar beszélni róla. Én a helyében felkeresném az itteni kommentelőket, azok ingyen és bérmentve beszereznek minden papírt, nem hogy 2 hónap, de secperc alatt. Ha valami véletlen folytán nem jön be a dolog, marad a másik megoldás. Ezt azoknak szoktam ajánlani, akik 4 év alatt alaposan megtervezték az egyetem utáni életüket. Dobj fel egy 10centest! Ha fej maradsz, ha írás hazajössz.

BTBTBT 2013.05.08. 10:58:52

Na, vegigolvastam. (Figyelsz, vaj mi? :D )

Remelem, a poszterina beter ma ide a blogba, es valaszol a kerdeseinkre.

Nem ertem, ha olyan szervezkedos voltal az utolso evedben, akkor mire ez a "bolcsesz leszek Mo.-on" meg "kola/sultkrumpli kombo"?
Egyfelol ugy irsz, mintha talpraesett lennel (erettsegi utan USA meg projekt), masfelol panikolsz, hogy "jaj, most mi lesz velem". Hogyhogy az utolso pillanatra (2 honapra) hagytad a dolgot?
Ha a szuleiden kivul semmi sem kot Mo.-hoz (nyugi, ezzel nem vagy egyedul), akkor miert csak a Mo.-ra valo visszakoltozest latod egyetlen alternativakent?

Mivel folyekonyan beszelsz angolul, es az USA-ban elsz, miert nem probalkozol Kanada vagy angol nyelvterulet felev pszichologia-vegzettseggel, ahogy korabban masok mar ajanlottak?

Nem vagyok jaratos ebben, de negyevnyi USA egyetemmel nincs meg az MA? (Nehanyan emlegettek az MA megszerzeset.)

A "remenykedes" es a "bolcsesz" szavak megis tapasztalatlansagra utalnak. Netan elhetetlensegre? Vagy egyszeruen bekenyelmesedtel az amerikai eletbe?

"Birom", amikor az "okospasik" azt tanacsoljak egy nonek (vagy akar egy ferfinek is), hogy hazasodjon be valahova. Mintha az csak ugy menne.

BTBTBT 2013.05.08. 10:59:35

Ja, es eszedbe ne jusson Mo.-ra visszajonni, ha egy mod van ra. Masokhoz hasonloan talan te is meg fogod banni.

váj mí 2013.05.08. 11:01:19

@zej: Hát, ja, Angliát én arra az esetre mondtam, hogy ha 2 hónap múlva menni kell, mert a posztoló nem hagyma ;). Na de, ezt a "B-tervet" már most el kellene kezdeni a gyakorlatba ültetni, mert nagyon kifut az időből.

Hát ja, leszállok a Keletiben vagy Ferihegyen, és már a taxis is a problémáival traktál. A BKV-n meg nézhetem a befelé forduló, morc pofákat. Arról nem is beszélve, hogy már nem válaszolom senkinek az otthoni ismerőseim közül a "hogy vagy?" kérdésre azt, hogy "jól", és pláne nem vigyorgok, mert rögtön jön a "bezzeg...".

BTBTBT 2013.05.08. 11:10:19

@Din Serpahis:
"Ahogy a posztolo amerikai penzugyi adatait nezem, ezt a szintet itthon is siman tudna hozni. Kozben meg siman tudna alakitani ugy a dolgait, hogy 1-2 even belul tovabb ugorjon ha annyira szeretne."

Csakhogy minek menjen haza abba az irigysegbe/jovotlensegbe, minek kuszkodjon, ha nem feltetlenul muszaj?

váj mí 2013.05.08. 11:11:55

@Barátusz: Figyeltem ;).
Hm, szerintem nem kellene a posztoló(ka)t azzal csesztetni, hogy miért nem korábban kezdett el ezen vagy azon gondolkozni, és tervezni. Nem tette, valószínűleg már megbánta, hogy nem 2 évvel ezelőtt kezdett neki a tervezéshez, de ezen már senki sem változtathat. Szóval, felesleges.

BTBTBT 2013.05.08. 11:18:42

@váj mí:
Az okokra probaltam rakerdezni, nem az volt a celom, hogy piszkaljam a poszterinat.

nosuti 2013.05.08. 11:23:30

@váj mí: ez OK, de akkor most vajon mit csinál? mert az is felesleges, hogy aggódik azon, hogy mi lesz ha hazajön.

Nekem az jön le, hogy csak sodródni akar, majd lesz valahogy. Ha elhatározta, hogy nincs más, mint hazajönni, akkor már azon is kéne erősen dolgozni, hogy miféle munkát keressen, és nem "reménykedés a legjobbakban".
A halogatás rám is jellemző több szituban is, de munkakeresésben sosem volt, mert az nem jön csak úgy, mint a sültgalamb. Sosem szerettem máson élősködni, akár a szüleimen sem.

Remélem benéz ide Zsófi, és megtudjuk a terveit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.08. 11:24:12

@NIKI LAURA: szeretnem megjegyezni, hogy hagyma soha az eletben nem vett el egy egy szódástalpszemüvegű Fat srácot
a tobbirol majd delutan
melo

váj mí 2013.05.08. 11:25:57

@Barátusz: Nem csak neked szántam, előtted mások is feszegették ezt a kérdést, meg emlegették, hogy nem is akart az USA-ban maradni, ha ennyire nem tepert.
Ez a konkrét posztoló a 20-as évei elején jár, ahogy kikövetkeztetem. Hm, hát magamból kiindulva, én sem terveztem 5-10 évre előre abban a korban.

rolldog 2013.05.08. 11:26:47

@zej: ha reálisan nézzük a helyzetét, erre már nincs ideje. Munkát is találni meg elindítani a papírokat, mert valószínűleg már haza kellene jönnie időközben, itthonról meg ezeket intézni esélytelen.

Egyetlen esélye, ha Master-ra beadja most a papírokat, azzal nyer még 1,5-2 évet. Eddig is segítették itthonról, valószínűleg ezek után is tudják, ösztöndíjat is megpályázhat, bár nem tudom, hogy kapott eddig is, hiszen nem amerikai állampolgár.

Master's mellett on-campus dolgozhat, egy év után már mehet CPT-re (Curricular Practical Training) off-campus diploma után pedig ott van az OPT (Optional Practical Training), amit említett is. De ezek szerintem csak 20 órás munkák lehetnek per hét, nem teljes munkaidő, mint a posztíró írta.

Ne ringassuk illúzióba, hogy itthon menjen dolgozni multiba, aztán transzferálja magát (egyáltalán ki bírja majd azt a 2 évet?), mert mindenki ezt akarja ott is alapból. Hidd el nekem, nem a pénz miatt dolgozik az ilyen helyeken már senki, hanem hogy valahogy elmenjen az országból.

HaHáromLábonGyábokorsz 2013.05.08. 11:26:51

Szia Zsofi,

Elso korben probald szorni az oneletrajzod az USAban. Ne add fel ennyire konnyen, ne hallgass magadra :) ha probalkozol meglepodhetsz hidd el. (az elso irodai interjumon en konkretan kifejtettem hogy se irodaban nem dolgoztam meg soha, se nem ertek a szamokhoz de hajlando vagyok megtanulni es lass csodat felvettek)

Ha nem talalnal meg sem akkor se keseredj el! Nem csak azon a foldreszen lehet a diplomaddal elhelyezkedni. Ha nagy benned a kalandvagy probalkozhatsz Singapure-ban, Indiaban arrafele nagyrabecsulik az europai/amerikai diplomasokat. Ott van termeszetesen Kanada, Ausztralia, Uj-Zeland is.

Europaban Irorszag es Anglia; a diplomaddal el tudsz helyezkedni szerintem gond nelkul. Nekem pl nincs diplomam meg! es megis egy szoftverfejleszto cegnel dolgozom. Van nalunk egy holgyemeny aki PR es marketing feladatokat lat el plusz nagyban kelti a hangulatot a cegen belul pl. szervez mindenfele rendezvenyeket. Szerintem egy ilyen allas neked pont jo lenne indulasnak. Erdemes korulnezni.

Ha Magyarorszag a cel.
Nem egyszeru. En is hazamentem egyszer feluton de el is mentem. Otthon egy angol ceg Magyarorszagra szakadt reszlegen dolgoztam mint "Payroll admin" ami annyit jelentett hogy az angoloknak mi inteztuk a fizujat. Papiron kerestem 290ezer forintot kezhez kaptam belole 180ezret. Hozzateszem neha olyan telefonhivasokat kaptunk hogy utana fel orat bogtem a wcben hogy mekkora gyoker volt. (Bocsanat a kifejezesert.) Teljesen embertelen volt az egesz a fonokseg folyton nyomas alatt tartott minket es hetente meghallgattuk hogyha nem dolgozunk 200%on akkor elviszik majd a ceget es mindenki munka nelkul marad.
Van ismerosom aki magyar tulajdonu cegnel dolgozik o nem sokkal de valamivel magasabb kategoriaju fizetes rendszerben dolgozik. Nekik a fonokseg kerek perec kijelentette, hogy nem azert kapnak ilyen magas fizetest, hogy a munkaido vegen hazamenjenek... Paff. Erdekes.

Miota eljottem otthonrol ismet azota nem talalkoztam ilyennel. Europaban, irodaban nem fogsz ilyet hallani, latni. A mostani munkahelyemen majd' minden nap kapok a fonokomtol egy levelet amiben megdicser, hogy kiemelkedo munka. Az jol tud esni. ;)

De meg lehet probalni, hatha szerencsed lesz. Nezz korul a munkaeropiacon akarhogy is dontesz. Barmely orszagba. Kuldj el par oneletrajzot. Random orszagokba. Nezz korul a diplomadnak megfelelo allasokban vagy amit el tudnal kepzelni magadnak.
FONTOS! Sose ijesszen meg az ha le van irva 9 sorban, hogy milyen elvarasai vannak a cegnek. Azoknak - az esetek nagy tobbsegeben - kb a negyedenek kell megfelelned. Az lehet kifogas ha kernek olyan nyelvet, amit nem beszelsz. De ha ranezesre azt mondod igen ez szimpi, kuld el. Sosenemlehessentudni. :) Zarojelben megjegyzem, hogy ha bolcsesz diplomad van nyilvan ne programozonak jelentkezz a Google-hoz. :D De ami a szakteruleted vagy surolja azt akkor hajra.

Ugyesen! Szurkolok es majd szamolj be, hogy sikerult egy masik postban.

aleb19 2013.05.08. 11:33:30

@hagyma: ja hagyma egy amerikai not vett el annak ellenere /vagy eppen ezert/,aki mar az elso randin szettete a labat hagymacskanak.... tipikus tundermese ez van a konyvekben is megirva igy kell ezt csinalni ....okos vagy
egy link haverom ugyanezt csinalt el is voltak a lotyoval nehany evig de mikor jottek a gondok- haver srac vallalkozasa becsodolt- a lotyo lepattant...es ez nem a lotyo hibaja a lotyok mar csak ilyenek ennyit tudnak

BTBTBT 2013.05.08. 11:34:39

@váj mí:
Nem arrol van itt szo, hogy kb 23-24 evesen nem tervez elore.
Nem derult egbol villamcsapaskent erte a poszterinat ez a dolog, hanem teljesseggel tisztaban volt azzal, hogy x ido mulva lejar a vizuma. (Kicsit erre is utaltam, amikor megemlitettem az esetleges elhetetlenseget.)
Azert piszkalsz minket, mert ezt megjegyezzuk?

h_zolee 2013.05.08. 11:34:44

@Saman: +1 !!! Én rendszeresen olvasom a határátkelőt az összes commenttel együtt, mert itt kivételesen színvonalasak a hozzászólások. De ettől a commenttől tovább nem olvasom ezt, mert ehhez már nincs mit hozzátenni, ennyi a lényeg és kész.

Aki a szépre és jóra, jószándékra, az emberekkel való jó kapcsolatra, más országban megszokott épelméjű emberi viszonyokra akar alapozni, az ne Mo-n keresgéljen. Ellenben ha jól érzi magát a poszt tolója agresszív, ignoráns, arrogáns, egymáson átgázoló, megkeseredett emberek közt, akkor csak jöjjön.

váj mí 2013.05.08. 11:38:57

@nosuti: Feltételezem, hogy azért most már erősen rajta van a témán. Lehet, kissé megkésve, de próbál ötleteket, tanácsokat kapni, gondolom, ezért is írta meg ezt a posztot. És valszeg, már nincs is két hónapja az egészre, mert korábban küldte be a posztot a HA-nak.
Hát, itt mi most legfeljebb tűzoltunk. A Master, Phd. szerintem neki már nem pálya, már a folyamatos tartózkodást illetően, feltételezem, ha egyetemen dolgozik, akkor ezeket a köröket már lefutotta.
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy pár hónapra hazakényszerül, és csak a lelkierején múlik majd, hogy újra neki tud-e vágni.

h_zolee 2013.05.08. 11:39:11

@Barátusz: igen. És a pénzügyi azonosságot is megkérdőjelezném.

BTBTBT 2013.05.08. 11:40:21

@h_zolee:
Mit is ertesz penzugy azonossag alatt?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 11:40:34

@aleb19: azert nem hiszem, hogy hagyma felesege lotyo lenne... ha jol emlekszem, akkor telen nem sok munkaja volt hagymanak -> gondolom akkor Mary vette ki a reszet jobban az anyagiakbol. Ez sem kifejezett lotyo tulajdonsag.

Mostanaban mi bajod van? Nem voltal mindig ilyen...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.08. 11:42:02

@aleb19: anyad a kurva nem a felesegem
szures

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.08. 11:44:04

@Kovermadar: tipikusan magyar
idegesiti, hogy vele ellentetben sikeres vagyok a munkamban es boldog a maganeletemben
Te ezen csodalkozol?

lavór 2013.05.08. 11:44:21

" ám az itthoni viszonyoktól már most retteg."

Van is mitől. Bölcsészként remekül éhen lehet halni itthon.

váj mí 2013.05.08. 11:45:17

@Barátusz: Nem, azért piszkállak, mert finoman ugyan, de oltjátok. Én még emlékszem az egyetem alatti önmagamra, pedig én nem is rögtön a gimi után mentem egyetemre, volt előtte 4 évem a "munka világában", de 20-on pár évesen még én sem terveztem ennyire előre. Valszeg, akkor sem tettem volna, ha ismerem a vízumom lejárati idejét.
Persze, most már vén tyúk vagyok, de ez más kérdés ...

h_zolee 2013.05.08. 11:46:47

@Barátusz: Din Serpahis-nak válaszoltál, és az ő üzenetében van, h szerinte ugyanazt az anyagi színvonalat itthon is hozni lehet. Én pedig a Te válaszoddal egyetértve és azt mintegy kibővítve bátorkodtam megjegyezni, h nemcsak a környezet kellemetlenebb itt, de azt az anyagi színvonalat nem olyan biztos, hogy tartani lehet. Ha egyáltalán talál a képzettségének megfelelő pozit.

aleb19 2013.05.08. 11:50:07

@Kovermadar: szerintem aki szetterpeszti a labat az elso randin az lotyo aki ezert penzt kap az a kurva

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 11:51:53

@hagyma:
Oszinten szolva? Szoktam :)

Sorolhatnam, hogy mi miatt irigykedhetnek masokra (afele "de jo lehet neked" tipusu irigyseg, nem a keseru fajta).
Hozzam kepest mar annak is jobb (bizonos szempontbol), akinek megvan minden ujja. Aki ki tud nyitni rendesen egy palackot... most akkor kopkodjek az emberek 99,999%-ra?

Inkabb egyutt orulok a Te vagy Papito vagy a thaifoldi srac (sorry, nem tudom a nevet :) ) sikereinek (es a tobbiekenek is persze). Ez nektek valszeg tok mindegy, de nekem valamiert jobban esik es meg motivalobb is, mint nyalogatni a velt vagy valos, de igazabol senki altal sem okozott sebeket.

zej 2013.05.08. 11:52:08

@rolldog: Azért az tényleg érdekes, hogy miért nem próbálja meg a Master képzést. Lehet próbálkozott csak nem vették fel, csak a posztból nem derül ki.

NegyLevin 2013.05.08. 11:55:23

Gyere Svajcba..van itt annyi angol-amerikai multi.biztos kell valahol egy ami vegzettségü..az se baj ha nem tudsz nemetül vagy franciaul,olaszul..nagy szükség van itt az amcsikra.Talalhatsz elöször egy Au-pair àllàst (tanithatod a gyerekeket nyelvekre) ös mellette biztos talàlsz valamit..Nezz be a svajci blogokba,hatha tudna ott valaki segiteni..

Tetszett amit irtal s az egesz hozzààllàsod..ezert irok ..sok sikert kivanva,csak igy tovabb !

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 11:55:31

@aleb19: az elsoben nem ertek egyet, a masodikrol meg senki sem beszelt...

Szemelyeskedni meg vegkepp kar. Ha neked valaki nem tetszik, hat ne elj vele. Ha masnak viszont igen, akkor ne sertsd meg azzal, hogy olyasmi miatt kritizalod, amivel soha senkinek sem artott es nem is fog.

aleb19 2013.05.08. 11:56:20

@hagyma:" idegesiti, hogy vele ellentetben sikeres vagyok a munkamban es boldog a maganeletemben"
gratula a sikeres munkadhoz -otvenx evesen pincerkent puposkodsz hat ez a karrier nem semmi parjat-ritkitja

NegyLevin 2013.05.08. 11:58:47

Ausztraliaba -Uj Zélandba is biztos beengednének még egy learn & work vizummal is egy évre,ott is lenne munka biztosan ,érdeklödj utana a követségen az interneten..ne add fel !

aleb19 2013.05.08. 12:00:31

@Kovermadar: miert szerinted nem lotyo az akit megfektetnek elsore? szerintem igen
az ilyen tipusu libak konnyen jonnek konnyen mennek/ha jonnek a gondok/
a szemelyeskedest nem en kezdtem... de ez mar tortenelem

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.05.08. 12:00:35

Haza ne gyere! Pszichológiával erősen rokon végzettségem van, fél-egy éven belül tiplizek nyugatabbra mert a mi szféránkban elképesztő káosz és forráshiány van (csak egy, de szemléletes példa az NFÜ szétverése, ami a komplett társadalomtudományi közösségnek erősen betett).

telkoe 2013.05.08. 12:02:32

Az nagyon vicces aamikor a sok megkeseredett savanyu kulfoldon elo egymast tullicitalva bizonygatja egy blogban hogy milyen szar Magyarorszagon.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.08. 12:02:41

@aleb19: És aki a második randin se akar szopni? Azt hogy hívják?

aleb19 2013.05.08. 12:05:05

@telkoe: az tenyleg vicces lenne.... ha nem lenne igaz,
de sajnos igaz es erre igazan akkor jossz ra ha elkoltoztel

váj mí 2013.05.08. 12:07:54

@aleb19: Hm, miben méred a karriert? Pénzben vagy pozíció-megnevezésben?
Ha pénzben, egy pincér simán többet kasszíroz, mint egy adminisztratív munkatárs. Bár utóbbi jobban hangzik, az igaz ...

aleb19 2013.05.08. 12:08:12

@én már a fény gyermeke vagyok: bocs lemaradt a kerdesedre a valasz :bokornezo

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 12:11:09

@aleb19:
Miert lenne az? Semmi koze nincsen az elso randi utani esetleges szexnek ahhoz, hogy valaki kesobb, adott szituacioban hogyan viselkedik.

Ha valaki a csaladjat hagyja el egy alkalmi ismeretseg utani szex kovetkezteben az mas kerdes.
De ha ket egyedulallo kot ki az agyban, abban az eg vilagon semmi kivetnivalo nincsen. Marpedig az elhangzott esetek mindegyikeben egyedulallo emberekrol van szo -> azt csinalnak, amit akarnak.

kifordított nagyanyó 2013.05.08. 12:12:13

Szerintem ide nem érdemes hazajönnöd.
Vagy csak ha tudsz legalább annyit keresni,mint odakint.

anyahajókabinajtóhajtogató 2013.05.08. 12:13:02

Haza ne gyere, meglátlak megpofozlak! Noooormális?

kikoránkel 2013.05.08. 12:13:03

@váj mí:
Vén tyúk is puhul, csak sokáig kell főzni.

kifordított nagyanyó 2013.05.08. 12:13:07

Vagy ha van pénzed jöhetsz.
De ha nincs akkor nyugatabbra próbálj szerencsét.

Attika77 2013.05.08. 12:13:51

Sziasztok,
Ezidáig kibírtam és nem szóltam hozzá egyetlen bejegyzéshez sem, de asszem ezek a kommentek túlmennek minden határon.
Magamról: 94-ben mentem ki középiskolába az USA-ba és 2000-ben végeztem egy kicsi, privát, exclusive egyetemen BA-t szerezve. Egy évet én is kint dolgoztam a cikkben említett vízummal. Utánna fogtam magam, hazaköltöztem, csináltam egy MBA-t és karriert csináltam. Az első Mo-i munkámat nehéz volt megtalálni, azóta egyetlen egy napot sem voltam munkanélküli. A cikkben említett fizetéshez képest nagyságrendekkel többet keresek egy pénzintézet egyik vezetőjeként.
Mindig megdöbbent mikor megtudom, hogy Mo.-on milyen szörnyű lakni, és innen csak menekülni szabad. Érdekes módon én valahogy nem ezt érzem és az ismerőseim jelentős része sem ezt érzi. A válság hatására itt is nehezebb lett az élet, pont mind a világ nagyobb részén, beleértve az USA-t is.
Az mindenkinek a saját döntése, hogy megy vagy marad, amit a saját élethelyzetének megfelelően meg kell hoznia. De... könyörgöm, ne szarozzuk már folyamatosan Mo.-ot. Én hét évig éltem az USA-ban és bár nagyon kényelmes életem volt ott soha egyetlen pillanatig sem gondoltam azt, hogy tudnék amerikaiként élni. Itt is megvannak a problémák és ott is megvannak. Nyilván az átlagembernek könyebb kint az élete mint Mo.-on, de egy átlag alattinak már nem. Átlag felett élőknek meg sokkal nagyobb lehetőségük van jelenleg az EU-n belül üzletelni mint az USA-ba.
Nem értem, hogy az emberek miért nem látják megfelelően a környezetüket. Nincsen fekete vagy fehér, demokratikus vagy diktatórikus, rab vagy szabad ország, csak a szürke különböző árnyalatai. Az itt kommentelők kinyilatkoztatnak esélyt sem hagyva az ellentétes véleményre.
Üdv, Attila

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 12:14:23

@váj mí:
Jah... pincer jattal jobban kereshet. Ha meg a titulusra gerjed valaki pincer = logisztikai menedzser, fopincer = log. igazgato

Szerintem siker = jol erzem magam a boromben (opcionalisan a borondben) :)

aleb19 2013.05.08. 12:15:27

@váj mí: az elvegzett munka mennyisegeben megszerezheto/maximalhat penzmennyiseg eleg jo ertekmero
en is pincerkedtem nyaranta mikor fiatal voltam eleg szar melo ....de nincs ezzel gond
a gond ha valaki otvenx evesen csak ennyit ert el es erre veri a nyalat, hogy milye sikeres meg okos mert amerikai pincer lett es hulye puskas fenykepeket posztol,es tetszik neki ha artatlan civileket gyilkolnak,negerezik, ja es a hazasag szentejerol papol

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 12:17:40

@Attika77: az emberek 99%-a atlagemberbol van...

Bankar vagy? Thanks for the crisis... ;)

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.08. 12:18:57

@Attika77: A bloggerina nehezebb helyzetben van nálad, ő - ha jól olvastam - nem tagja a fidesznek. És az itthoni barátai szétszéledtek, nincs már kettő se, aki beajánlja.

aleb19 2013.05.08. 12:19:19

@Kovermadar: sajnalom aki engedi magat elso alkalommal gerincrevagni az lotyo aki ilyet az utan felesegul is veszi az hulye a kivetel neha erositi a szabalyt/de csak a filmekben/

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 12:19:51

@aleb19:
Van itt valami a hatterben, ugy erzem.

Az artatlan civilekrol lemaradtam, a tobbiben sajnos igaza van hagymanak.

ohhai 2013.05.08. 12:19:54

@Attika77: a MO-i vezetői fizetésedet ne egy low-level US fizetéssel hasonlítsd össze, hanem egy executive US fizetéssel

máris rosszabb a kép mi?

zej 2013.05.08. 12:20:16

@telkoe: Én itthonról is azt mondom, hogy nem jó Magyarországon! Pedig többet keresek mint az átlagfizetés, a munkám a hobbim (vagy fordítva) és nem vagyok deviza adós sem.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.05.08. 12:22:00

@Attika77: Örülj magadnak, de a többség nem épp ilyen helyzetben van... és csatlakozva az előttem szólóhoz: yes, thanks for the crisis....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 12:22:12

@zej: en is ezt mondtam egesz eletemben. Aztan kijottem es meglattam, hogy igazam van :)

bpetya75 2013.05.08. 12:23:42

@Attika77:

Ne fáraszd magad. Ezzel a véleménnyel itt mostanában csak fideszbérenc lehetsz. Az se számít, hogy amikor a magyarországi karrieredet építetted, akkor nem fideszkormány volt.

ohhai 2013.05.08. 12:24:49

@Attika77: vagy nézd meg, hogy az alkalmazottaid mennyi nettóból tengetik az életüket

lehet, hogy te és a haverjaid jól éltek, de ők? ők is jártak egyetemre, beszélnek nyelveket...

vagy mi lenne ha a munkáltatód kivonul Magyarországról?

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 12:25:03

@Attika77:
"94-ben mentem ki középiskolába "

hogyan?

váj mí 2013.05.08. 12:25:15

@kikoránkel:
Erre van egy román mondás: "Găina bătrână şi morcovul tânăr fac ciorba bună". ;)

aleb19 2013.05.08. 12:25:23

@Kovermadar: inkabb olyan akinek van tartasa es nem a laba kozt hordja az eszet

bpetya75 2013.05.08. 12:28:48

@Babette_:

Volt ilyesmire anno lehetőség. Egyik sógorom a gimi utolsó évét kint végezte el. (Részleteket nem tudok) Csak Ő kint is maradt.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 12:29:50

@Kovermadar: neeem:)
pénzintézet a bankot a jogászok hívják.
a hétköznapi nyelvben pénzintézet az a pénzintézet, ami nem bank:D
(pl provident meg a közvetítők)

bpetya75 2013.05.08. 12:30:02

@Kovermadar:

Szerintem inkább olyan, mint hogy minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár.

váj mí 2013.05.08. 12:30:21

@Kovermadar: Jah, persze, jattal, natürlich .. És akkor itt számoljunk le azzal a mítosszal, hogy Németországban nem létezik a "jatt" intézménye. De bizony, hogy igen. A különbség, ha nem adsz, nem köpnek utánad.

@aleb19: Egen, ez is lehet egy fokmérő ...

Attika77 2013.05.08. 12:30:26

@én már a fény gyermeke vagyok: Gratulálok neked, ebbe is fontos volt behozni a politikát. Nem vagyok fidesz tag, nem vagyok szimpatizáns és soha nem is voltam és nem is leszek. Ettől még ez volt a post legprimitívebb hozzászólása.

mokevar · http://copywrite.blog.hu 2013.05.08. 12:31:22

Pszichológus végzettséggel biztosan találsz munkát Magyarországon. Sajnos idehaza annyi a lelkibeteg, hogy lassan nem személyi edzője, hanem személyi pszichoanalitikusa lesz mindenkinek.

Viccen kívül, a call center jó alternatíva, bár oda általában kell még 1 nyelv folyékony ismerete. Mellette meg tudsz pályázni a szakmádon belüli állásokra, esetleg indíthtasz magán praxist mellékesben néhány pácienssel, aztán, ha sikerült bejáratnod, akkor átválthatsz arra teljes csapásiránynak.

Magyarország fura hely, de nem olyan rossz itt, csak szeretni kell a kalandokat. Sok sikert! :)

Attika77 2013.05.08. 12:31:39

@Kovermadar: a pénzintézet nem csak bankot jelent. Még annyit érdemes tudni, hogy magyar bank nem okozott krízist, viszont jelenleg nekik köszönhetjük, hogy nem 10%-al magasabb a SZJA

Attika77 2013.05.08. 12:32:27

@ohhai: nagyon sok melóval találnék magamnak másik munkát.

aleb19 2013.05.08. 12:34:33

@Attika77: koszonjuk magyar bankok
de szerintem csak rajuk eroltettek a csunya fideszesek

kikoránkel 2013.05.08. 12:35:26

@váj mí:
Akkor elindulok murokért. Asszem, pungám még van.

tanato 2013.05.08. 12:36:01

@Attika77: Nekem is van egy volt gimis osztálytársam és kollégám is aki jó 7-8 éves USA munka után hazajött,mert nem tudta megszokni az USA életformát,pedig a nagybácsi magánklinikáján dolgozott/Szülész-nőgyógyász/.Pedig megkapta volna az állampolgárságot is.Érzelmi döntést hozott az értelmi helyett,van ilyen sok.Mondjuk ahogy Te is ő sem járt rosszul itthon sem, a rendelőjébe sok itt lakó amerikai nő/diplomaták és üzletemberek feleségei/ járnak megtudván hogy sokat dolgozott kint.Azért annyi haszna volt neki is a kint eltöltött éveknek.

Attika77 2013.05.08. 12:36:41

@Babette_: Tényleg köszönöm a kérdést. Úgy, hogy jó sportolóként és nagyon-nagyon jó tanulóként 3 éven keresztül átlagosan heti két pályázatot küldtem el, míg végre nyertem. Majd amikor a kinti suliban az SAT eredményem a legjobb 0,3%-ban volt, a TOEFL teszten 670-et értem el és kiküldtem 450 ösztöndíj pályázatot kaptam egy teljes ösztöndíjat egy nagyon jó-nevű egyetemen. Ahol aztán a suli menzáján heti 40 órát dolgoztam legálisan (csak ott dolgozhattam legálisan) és mellette kumulatív tartanom kellet a 4,5 átlagot az ösztöndíjamhoz.

Ja és a többieknek. Igen jól éllek és ezért jellemzően napi 12-14 órát dolgozok. A beosztottjaimat jól megfizetem és nagyon sokat követelek. Igen lényegesen kevesebbet keresek mint ugyanebben a munkakörben az USA-ban, de ez gyakorlatilag szinte mindenkire igaz. Mo-on a világ népességének a 80%-ánál jobban élünk. Minden relatív...

Balu kapitany 2013.05.08. 12:36:49

@Attika77: na király, nem tudtam kinek kell megköszönni az "alacsony" SZJA-t, még szerencse hogy nem hárítják át a pénzintézetek az emberekre a bankadót, illetve az is nagy mázli, hogy az SZJA csökkentés helyett nincsenek más újfajta adók, amik az így keletkezett lyukat hivatottak betömni

váj mí 2013.05.08. 12:37:30

@Attika77: Ha te 7 év alatt középsulit meg egyetemi BA-t végeztél az USA-ban, akkor én mélységesen csodállak.
Igaz, tudom, hogy vannak összevont évfolyamok zseniknek kitalálva. Meg ugye, pénzzel ott is mindent lehet, pláne "exclusiv" intézményekben. De ez a te magánügyed.
Az, hogy te meg a yupee haverjaid jól érzitek magatokat otthon, azt nem csodálom. Ma ez megy- meg a bárányfelhők.
De azért megkérdezném, ha olyan faszántos otthon az élet, mi a frászt kerestél te 14 évesen egy amerikai gimiben?
Mellesleg, köszönd meg a szüleidnek ...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 12:37:32

@váj mí:

Nem értem, Мit csinál a csirke a sárgarépával és a levessel?

afazekas 2013.05.08. 12:38:34

Csoda hogy ott kellett egy bölcsész valamire... Maradj inkább ott!

Max mehetsz HR-es HP-nak...!

Attika77 2013.05.08. 12:38:37

@aleb19: persze, hogy erőszak. Csak ez a téma sem fekete vagy fehér. Jelenleg a legjobban a bankok vannak szívatva. Ennek persze mindig van következménye, de most rövid távon ez az átlagembernek jó...

nosuti 2013.05.08. 12:39:52

@váj mí: igen, lelkierő kell, mert erős váltás lesz

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 12:40:23

@Attika77:

"Mo-on a világ népességének a 80%-ánál jobban élünk."

Na, igen, ez az amit a magyar ember képtelen elhinni.

váj mí 2013.05.08. 12:41:34

@kikoránkel: Hozz már pár szál paszternákot is, ha úgyis arra jársz ;)

Din Serpahis 2013.05.08. 12:41:55

@Attika77: Na ez azert van, mert a hozzaszolok zome luzer. Nekik Magyarorszagon tenyleg uberszar, kulfoldon azert erzik jol magukat, mert ott egz picit kevesbe szar.

Egy bizonyos szint felett el lehet donteni, hogy az ember siman jol vagy nagyonjol akar elni. Az elso opcio hatranyait kiegyensulyozhatja, hogy azert megiscsak itthon van az ember a csaladjaval meg a barataival.

Egyebkent en is tok jol eltem Magyarorszagon, megvolt kb mindenem, a munkahelyemen is jol ereztem magam - Ausztriaba kizarolag a szakmai kihivas, a kaland meg nemi tokegyujtes miatt jottem. Aztan ha ebbol eleg volt, majd hazamegyek.

Attika77 2013.05.08. 12:42:52

@váj mí: A középsuli utolsó két évét végeztem az USA-ban. Nem vagyok zseni csak nagyon szorgalmas. A szüleimnek nagyon sokat köszönhetek, mert egy vidéki kisvárosból, kemény közszolgálati melóval is megspórolták nekem a repjegy árát. Hidd el nagyon hálás is vagyok nekik.

Tudom, ha valaki sikeres az csak kőgazdag, fidesztag esetleg egyéb pejoratív ember lehet. Az, hogy esetleg többet, keményebben dolgozik mint mások fel sem merülhet. Nyilván én nem tudom mi a kemény meló és mindenki más ennyit melózik mint én :).

bpetya75 2013.05.08. 12:43:00

@váj mí:

Szerintem volt vagy 17 amikor kiment. Legalább is ebből:@Attika77: erre következtetek.

aleb19 2013.05.08. 12:43:09

@Attika77:" Jelenleg a legjobban a bankok vannak szívatva"
szegeny bankocskak nagyon sajnalom oket

váj mí 2013.05.08. 12:43:31

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem csirke, tyúk, és a román "népi hagyomány" szerint az öreg tyúk és a fiatal sárgarépa ízletes mischungot alkot ;)

Balu kapitany 2013.05.08. 12:44:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
én ezt elhiszem, de attól még nem vigasztal
ez olyan mintha 100 emberből 80 egy hajótörés után egy fadarabon hányódik a tengeren, míg nekem (mint Mo) jutott egy gumimatrac...de attól még ugyanúgy hánykolódok én is a tengeren, és a végén megesz egy rohadék cápa engem is...csak a többi 80-at hamarabb, ezért most érezzem jól magam?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 12:44:39

@telkoe:

Pedig ez teljesen érhető, emberi reakció. A legtöbb ember nem tud külföldön beilleszkedni, valahol hiányzik neki Mo., de persze nem menne vissza anyagi vagy más okok miatt, így ez egy tudathasadásos állapot. A kiút a mentálhigiénia, konkrétan a "visszamennék, de nem mehetek, mert ott nagyon szar" szöveg, jellemzően abszurd módon felnagyítva a szart. Ez nem magyar vonás, máshol is így van, minden emigráns közösségre jellemző.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 12:44:52

@Attika77: milyen pályázat volt ez középiskolásként? minden anyagi feltételt is adtak hozzá?

hogyan jártál be 40 óra menzai munka mellett előadásokra?

szerinted meddig marad távol tőled az infarktus napi 12-14 órai munkával?

zej 2013.05.08. 12:46:48

@Attika77: "Mo-on a világ népességének a 80%-ánál jobban élünk." Lehet! Viszont az EU országok életszínvonalához képest a magyar életszínvonal az bányászbéka feneke alatt van néhány ásónyival. Pedig dolgozunk mi is annyit és úgy mint mások az unióban.

Attika77 2013.05.08. 12:47:18

@aleb19: ne tedd, nem kell őket sajnálni. Csak nem kell a következményeket meglepődni. A magyar nem akar vizitdíjat meg tandíjat akkor ezért fizetni kell, ez ilyen egyszerű.

Az USA-ban még életmentő műtét is csak egyes helyeken van biztosítás nélkül, van önrész és az oktatásért is fizetni kell. Egy szocialista szociális rendszert nem lehet fenntartani a kapitalizmusba. Csak hát a mi mentalitásunk szerint az állam oldjon meg mindent...

aleb19 2013.05.08. 12:47:35

@Balu kapitany: ja azt en sem ertem hogy nekem miert lenne jobb ha masnak szarabb

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.08. 12:47:35

Pszichológus végzettségűként azért el lehet helyezkedni itthon is, meg lehet magánpraxisod is.

bpetya75 2013.05.08. 12:47:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Valami ilyesmit éreztem én is néhányak soraiból áradni, de tőled hitelesebben hangzik ;-)

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 12:47:50

@Attika77:
"Nyilván én nem tudom mi a kemény meló és mindenki más ennyit melózik mint én :)."

szóval szerinted te többet és keményebben dolgozol, mint mások?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 12:50:05

@Balu kapitany:

Alapvetően az élet minősége szubjektív, s a fő alap a viszonyulás hozzá. Ha a luxust tekintjük normálisnak, akkor idegbetegek leszünk, mert a luxust az emberek 99,9 %-a sosem képes elérni, SEHOL a világon.

Azaz szerintem a helyes dolog felismerni, hogy:
- az emberiség mai szinte fantaszikus,
- sosem volt a világban olyan kevés szegénység, mint manapság,
- sosem élt a világban olyan kevés ember a biológiai minimum szintje alatt,
- Mo. egy kifejezetten jó helyzetű ország, jóval a világátlag felett van.

Persze lehet törekedni jobbra, ez teljesen rendben, sőt ez hasznos is, de az egészet valamiféle nyomorból való kilábalásként megélni abszurdum.

váj mí 2013.05.08. 12:50:25

@Attika77: Nem, csak berobbantál ide, mint mini robin-hood. Gratulálok a szerencsédhez, és örülök, hogy a szüleid ebben támogatni tudtak minden szinten.
Továbbá, nem kétlem, hogy bankárként számodra és a baráti köröd számára, nem érthető, miért ez a sok hiszti Magyarország körül. Az én barátom is bankár, havi 3200 nettója, euróban. Ez az alap, de a megkötött üzletek ezt átlagban a duplájára tornázzák. Neki az a szar hónap, ha csak havi nettó 4500 körül keres.
Mna, ennyit te sem keresel otthon, hacsak nem Csányi unokaöccse vagy.
Ugye, hogy minden milyen viszonylagos?

Attika77 2013.05.08. 12:50:57

@Babette_: Abban az időben volt ilyen pályázati rendszer, amiről az akkori nagykövetségről értesültem. Elég hosszú és nehézkes pályázati dokumentáció volt hozzá.

Minden este dolgoztam 8-tól éjjel 2-ig, meg az egyik hétvégi napot letoltam reggeltől estig. Ha hiszed ha nem, még bulizni és tanulni is maradt időm.

Ez jó kérdés, nem tudom rá a választ. Szerintem sokkal komolyabb kérdés, hogy miért csak a hétvégéket töltöm a 3 gyönyörű kislányommal. Azt egy szóval sem mondtam, hogy ez jó, csak azt, hogy nekem most megfelel.

Balu kapitany 2013.05.08. 12:50:58

@Babette_:
még megboldogult ifjúságomban volt szerencsém egy nyári szünetben Torontoban és környékén múlatni az időt, a kinti vendéglátóm egy kb. 35 éves ingatlanos srác volt, akinek eltökélt szándéka volt hogy 40 évesen abbahagyja a melót, visszavonul és onnantól horgászni fog és teniszezni. Ezért éjjel nappal dolgozott, az ebédjét a kocsiban fogyasztotta el menet közben (McDrive)... 36 évesen kapta az első szívinfarktust

aleb19 2013.05.08. 12:52:30

@Attika77: pedig mar kezdtem megsajnalni a bankokat,penzintezeteket
es nalatok mi most a szitu a bankado miatt kevesebbet fizettek a fiktiv szerzodesitekre az offshore cegeiteknek vagy minden maradt a regiben es veszteseget halmoztok es sirtok, hogy nektek milyen rosszul megy?

Attika77 2013.05.08. 12:52:40

@Babette_: csak azt gondolom, hogy az emberek 95%-nál keményebben és többet melózok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 12:52:47

@bpetya75:

Nekem személyesen nincs ilyen problémám. Ami kell a magyar kultúrából, az megvan most is a net miatt. S alapvetően mindenhol jól érzem magamat. Ami problémám van - pl. nincs elég pénzem - mindenhol ugyanúgy meglenne. Azaz nem is lehet tőlem olvasni Mo-t a világ sötét lyukaként leíró szövegeket.

xunilo 2013.05.08. 12:53:44

@mokevar: "Viccen kívül, a call center jó alternatíva"

Dolgoztál Te call centerben valaha? Vagy ismerősöd?
Mert én magam ugyan nem, de amit hallottam ezekről... Modern kori rabszolgaság és ez nem üres frázis!

A posztolónak eszébe ne jusson azért hazajönni, hogy elmenjen call centerbe rabszolgának!

Ahogy mások is írták: bölcsészként, pszihológusként, kapcsolati tőke nélkül Magyarországon csak az éhhalál és nyomor vár.

Tehát ha hazajön, akkor elcseszi azt, amit eddig épített és néhány hónap múlva menekül a nyomor elől. Ezt én a helyében kihagynám.

Tudjátok, a magyar értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan.

KopaszMercis 2013.05.08. 12:54:16

A posztolónak:
vagy dugjál zöldkártyáért vagy hazajössz... szerinted én miért vagyok itthon?

Pszt! 2013.05.08. 12:54:27

Haza ne menj! Inkább valassz egy másik országot!

Attika77 2013.05.08. 12:54:35

@váj mí: még mindig nem vagyok bankár és nem keresek olyan sokat. Nem vagyok gazdag, nincsen Rózsadombi villám és mercedesem. Kiám van és Dunaharasztiban élek egy szép házban. Annyi, hogy mindent figyelembe véve én elégedett vagyok ezzel és átlátom a külföldi lét hátulütőit.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 12:54:55

@Attika77: én azt gondolom, szűklátókörűen lett ez a 95% meghatározva.

aleb19 2013.05.08. 12:57:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ja csak van nehany makacs teny pl:az elqrt 25ev ami erezheto atlagos eletszinvonal csokkenest hozott es tetten erheto a GNP kb 20%csokkeneseben illetve 1.5milloval kevesebben dolgoznak most mint 25 eve
csuszas van 25 eve lefele de nagyon es avval nem jo peldalozni, hogy masnak szarabb mert europa vszonylatban sehol nem csesztek el az orszagot mint hunniaban

Attika77 2013.05.08. 12:57:23

@aleb19: még egyszer utoljára NEM VAGYOK BANKÁR. Pénzintézetnél dolgozok, ami nem bank. Nem ad kölcsön csak befektet. Ez egy befektetési alap. Nem érint a bankadó, csak reálisan látom a gazdasági összefüggéseket.

Bankadó rövidtávon jó, hosszútávon nem jó.

Bár semmi gond nincsen az offshore cégekkel de nekem az sincsen. Nem számlázok fiktíven és minden beosztottamat 100%-osan fehéren fizetem. Nem halmozok fel veszteséget és nem sírok. Egyéb kérdés?

Szumi 2013.05.08. 12:57:50

"Vajon milyen lesz otthon bölcsészként? Ti mit gondoltok?"

Milyen lenne? Mint afféle semmittevőként: elég unalmas. Hogy kifizetődő-e, az csupán összeköttetés és szerencse kérdése. Mindenkinek jobb lenne, ha ott maradnál, ahol vagy - de legalábbis másutt, mint pont a szülőhazádban. Olyan égető szükség van itt bölcsészekre, mint a halaknak esernyőre.

aleb19 2013.05.08. 12:58:38

@KopaszMercis: mert annyira gusztustalanul ronda vagy, hogy senki nem akart meg dugni sem veled?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 12:58:50

@Attika77: meg szerencse, mert akkor a munkahely utalhata a fizeteseket kozvetlenul az allamnak. A pizintizetek meg tonkremennenek.

mokevar · http://copywrite.blog.hu 2013.05.08. 12:59:10

@xunilo: Magyarországon a munkáltatók 90 %-a alkalmazza a modernkori rabszolgatartás gyakorlatát, csak van ahol fizetnek is valamit, van ahol nem. A Call centerekben azért legalább fizetnek. Ahogy az én szövegértelmezésem mutatja, a posztolónak nagy az esélye, hogy haza kell jönnie. S ha az ember választhat a 3 havi munkanélküli segély és az utána következő lelki értelemben is felemelő közmunka illetve a call center között akkor talán utóbbi. S mint írottam volt, közben lehet próbálni saját szakmában építkezni. Aztán max. nem sikerül és akkor másik út valahova 3. helyre. Persze mehet egyből máshova is, de én úgy értelmeztem, arra kíváncsi, mit lehet csinálni Magyarországon.

Balu kapitany 2013.05.08. 12:59:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
abszolút egyetértek, az élet minősége szubjektív így egy szegény, de fejlődő országban élő és oda született embernek teljesen más lehet a hozzáállása az élet minőségéhez, mint egy fejlett, de elszegényedő országban élő emberé

másrészt a gazdasági szempont csak egy a sok egyéb tényező között, ahogy már sok posztoló megírta (hogy csak a legfontosabbat írjam: jogbiztonság, véleménynyilvánítás szabadsága, kiszámíthatóság és persze a TÚRÓ RUDI)

aleb19 2013.05.08. 12:59:45

@Attika77: igen van
miert nem jo hosszutavon a bankado?

váj mí 2013.05.08. 13:00:28

@Attika77: Ez dicséretes, és az otthoni lét hátulütőit is átlátod, havi minimum, nettó 220-230 ezer alatt?

bpetya75 2013.05.08. 13:00:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Tudom Max. Szerencsére vagytok jópáran, akik nem fekete-fehérben látják a világot.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 13:01:29

@Attika77: nem az "emberek 95%-nál", hanem azokénál, akiket te ismersz.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 13:01:47

@Attika77: Mo-n semmim sem volt.

Svedorszagban egy to partjan elek, van autom, evente ketszer nyaralok ott ahol eppen jolesik. Jo fizetesem van, pedig csak egy szakmunkas vagy (igaz diplomaval).
Biztonsagban erzem magam, tudom, hogy amin van meglesz 5 ev mulva is.

Hol a hatuluto? Nem latom sajnos.

Attika77 2013.05.08. 13:02:24

@aleb19: mert bármennyire is furcsa a bankok tulajdonosai elég mohók és ha kevesebb a nyereség akkor kivonják a tőkét az országból. Ennek megfelelően egy jól prosperáló cég sem lesz képes beruházni és nőni, ami kevesebb munkahelyet, adót és növekedést eredményez. Ismételten ez nem azért van, mert nincsen pénz, hanem mert a bankok tulajdonosai mohók és nem érdekli őket az államhatár. Ha Szlovákiában jobban fial a pénz odaviszem...

váj mí 2013.05.08. 13:04:10

@bpetya75: Ahham, azóta tisztázta.
Te, tudod, hogy nekem herótom van a magyar általános mentalitástól. Nagyra értékelem, amit te/ti próbáltok megvalósítani helyi szinten, de a legőszintébb tanácsom minden Magyarországra költözőnek, hogy legfeljebb a nyugdíjas éveiben, euróban vagy dollárban kifejezhető nyugdíjjal.

LyukasBogrács 2013.05.08. 13:04:27

"hogy mi fog ott várni"

hát, trafikot nem fogsz nyitni, arról lemaradtál.

Balu kapitany 2013.05.08. 13:04:34

@xunilo: én dolgoztam call centerben 3 évig, és nagyon szerettem ott, de fontos megjegyezni hogy nagyon nagy különbség van call center és call center között Budapesten is (mondjuk az igaz hogy értelmes munkát végezni ilyenekben elég nehéz, de azért nem lehetetlen), ha meg évekig ott vagy akár elő is léptethetnek, és onnantól már people managementről szól a nagy része (egy pszichológusnak aranybánya..:))

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 13:05:51

@Dr. derelye vágó: én nem tudom, melyik micsinál, de bennünket rendszeresen keres meg a bank, hogy szeretne hitelt adni....

váj mí 2013.05.08. 13:06:13

@KopaszMercis: Mert nem voltál képes szerezni magadnak egy "Mary"-t ... :P

aleb19 2013.05.08. 13:06:15

@Attika77: es te ezt el is hiszed amit irsz?
amugy hany eves vagy hogy hiszel meg a mesekben/?
beszarok az ilyen dumakon

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 13:06:22

@aleb19:

Igen, ez így van. Kb. az első Orbán-kormány félidejétől kezdődően, majd Medgyessy és Gyurcsány hatékony közreműködésével, egészen a mostani Orbán-kormány hasonló irányú politikájáig az ország relatív helyzete egyre rosszabb.

A megoldás egy jobboldali fordulat lenne, de erre az esély nulla: ugyanis vagy a Fidesz fog nyerni jövőre, vagy ha véletlenül veszítenek akkor meg jön az ellenoldal, mely hülyeségben nem igazán különbözik.

Attika77 2013.05.08. 13:06:29

@Babette_: és váj mi: ok akkor csak azt mondom, hogy reggel még nem ülök dugóba mert akkor még nincsen forgalom és este mikor megyek haza akkor sem.

Az emberek sírnak, hogy keveset keresnek de nem hajlandók változtatni az életükön. Ma Mo-on hiány van jó, gyakorlott CNC technikusból. Az átlag keresetük 300 nettó körül van minimum. Viszont dunát lehet rekeszteni kommunikáció szakos emberkékből. Tessék átképezni magukat, megfelelő szakmát választani és utána sokat dolgozni. Sírni mindenki tud, de mindenki annyit ér amennyit ki tud magának alkudni. Ha az nekem nem elég akkor bizony muszáj magamat értékesebbé tenni...

tommygun 2013.05.08. 13:08:53

"Pszichológus végzettségűként arra szakosodtam, hogy miként tudnám a munkahelyeket szerethetőbbé tenni"

Nem baj. Még tanulhatsz valami értelmeset is amíg fiatal vagy.

Attika77 2013.05.08. 13:08:55

@Dr. derelye vágó: persze már 2 éve adóztatják őket.

kikoránkel 2013.05.08. 13:09:42

@váj mí:
Vegyen neked paszternákot a bankár! Meg peccsdzsemet maszlinás borkányban. Maradok a berbécsflékenynél.

napvadászlány 2013.05.08. 13:10:02

az azért annyira magyarosch, h. ütni-vágni kell, akinek egy kicsit is jobban megy a sora...jajjj. Őszintén: nekem ez fáj a legjobban ebben az országban...a kurva nagy irigység, a bezzegamásnakjobbanmegy...hervasztó

Attika77 2013.05.08. 13:10:51

@aleb19: nem csak elhiszem, hanem nagyjából tudom is. A globalizáció miatt mi nem vagyunk különlegesek. Nem vagyunk okosabbak, kreatívabbak vagy ügyesebbek mint más nemzetek. A "karvalytőke" ahogy manapság hívják őket pedig a maximális profit irányába megy. Ha ezt te nem hiszed el akkor te vagy még nagyon naiv.

Balu kapitany 2013.05.08. 13:10:55

@váj mí: de akkor mi lesz Magyarországgal, tök hülyék, idióta mentalitással maradnak csak itt velem? az a baj hogy meggyőzni őket / pláne megváltoztatni a mentalitásukat nem tudom hogy lehetne (terjed az a videó facen, ahol a megsegített ember utána segít valaki másnak, aki ennek hatására segít megint valakinek...valahogy így nem lehetne megváltoztatni ezt a fajta mentalitást? (tudom persze hogy naivitás, csak gondolkodom)

aleb19 2013.05.08. 13:11:15

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
szerintem tevedsz mar antall elkezdte a gazdasagi benazast ,de a legnagyobb kart horn kovette el/pl.bankpriv/ a tobbi nagyjabol igaz leszamitva az elmult 3 evet ahol is most kb szintentartas van
a jobboldal sem tudna igazabol semmit kezdeni a gazdasagi gondokkal

2013.05.08. 13:12:07

@Attika77: nahat, egy sorstars itt a HAn.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 13:12:26

@aleb19:

Antall idejében nem volt más alternatíva, s Horn is kényszerpályán mozgott.

aleb19 2013.05.08. 13:13:41

@Attika77: kevered a szezont a fazonnal vagy ismet szandekosan csusztatsz
most karvaly tokezel elobb a bankok vonulnak
ki vagy nagyon hulye penzugyes vagy vagy kozod nincs hozza

Attika77 2013.05.08. 13:13:56

Az alap probléma az emberek mentalitása. Amikor is azt mondjuk, hogy az önkormányzat csináljon valamit a sok kutyaszar ellen az szerintem elmond mindent. Nem MI csináljunk, nem töröljük bele a t. kutyatulajdonos orrát a kakiba, hanem megyünk a polgihoz. Ez nagyjából az élet összes területére igaz, tisztelet a kivételnek. Senki nem fog helyettünk megoldani semmit sem, nekünk kell ezt megtenni.

Ennek megfelelően elhúztam dolgozni.

Üdv t hölgyek és urak

goAUS 2013.05.08. 13:14:04

@Attika77: Én el tudom fogadni más véleményét, nem is régóta vagyok kinn. Ezekről szívesen veszem ezekről a véleményed:
- Otthon a nagy átlag 100 ezer ft-ból él, úgy, hogy minden egyes lépése durván meg van adóztatva, egy szűk réteg meg milliárdokat lop ki a közösből.
- otthon a munkáltató van védve, ki is használják, létbizonytalanság van, éreztetik is az emberek döntő többségével, h pofa be, ha nem tetszik felveszünk akárkit. Nálunk fordítva, itt egy melósnak vannak jogai.
- otthon egy közmunkás - több szézezren vannak - nettó 37 ezret kap napi 6 óra munkáért... 40 vmennyit ha 8-ban nyomja.
- Mindent ami jó megy, próbálnak azonnal tönkretenni (nyerőgépesek, most mezőgazdaság, trafik, stb.), lefölözni a hasznot, mindegy ki van kormányon, egy réteg ezt csinálja folyamatosan. Lényeg kisarcolni mindent a hülye magyarból.
- hivatali ügyintézéseket is meg kell említeni, katasztrófa ami otthon megy nyugathoz viszonyítva.
- vidéken lassan tényleg életveszélyben vagy, ha nem is mindenhol, egyre több helyen. menj be egy szórakozóhelyre, vagy kérdezz meg egy nyugdíjast, biztonságban vannak-e a csirkéi. A többiről nem is szólva...:)
- a nyugati cégek - bankjaidról nem is szólva - kiszipolyozzák az országot a politikai elittel szépen összefogva, nem véletlen kinn szinte minden olcsóbb már mint otthon (net, teló, gáz, villany, kaja, stb)
- és egyszerűen a morál. Tele joggal nekikeseredett, dühös, idegbeteg emberrel. szerencsére itt ilyet egyet sem látok.:)
- utak állapota katasztrófa, úgy h otthon fizetik a legtöbb adót 4 féle címen az útalapba. Eu nélkül meg egy méter aszfalt nincs felhúzva lassan.
- rendőrök otthon adóbeszedők már szinte, elkapni senkit nem képesek maguktól, de nálunk van a legjobb traffibeszedés.
- Nincs demokrácia, jelenleg megyünk le a kommunista kína 30 évvel korábbi szintjére.
- és a végére: otthon felsővezetőként jó havi 100-150 ezret tudtam félretenni. Itt kinn kétkezi munkával ennek 5szörösét. És hagynak élni, ha dolgozom megbecsülnek. Ez az óriási különbség, ami miatt senkinek sem ajánlom hogy hazamenjen!
Várom válaszod, hogy te miként vélekedsz ezekről.:)

Attika77 2013.05.08. 13:17:15

@aleb19: akkor nyilván én vagyok a hülye és te tudod jól. Ha így gondolod biztos neked van igazad.

Bár nem mondtam, hogy a bankok kivonulnak csak annyit, hogy elviszik a tőkét. Továbbá annyit mondta, hogy a bankok tulajdonosait manapság szokás "karvalytőkének" hívni. De nyilván nem értek semmihez csak jó a marketingem. Pénzügyesnek is szar vagyok (amúgy tényleg nem a legnagyobb erősségem, én gazdasági szakember vagyok)

Na tényleg húzok dolgozni, mert ebből nem lehet megélni. Már megbántam, hogy egyáltalán belekezdtem...

aleb19 2013.05.08. 13:17:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: de volt mas alternativa
1991-ben a lengyelek eltek is vele az adosaguk 40%-t leirtak es ezt a magyaroknak is felajanlottak
nem hinnem hogy piashornak a kistafirozott bankokat kb 20md dollar hitelbol kotelezo lett volna 0-20%- os aron eladni, csak elhuztak az orra elott a pias uveget es irta is ala mint a kisangyal

váj mí 2013.05.08. 13:19:12

@Attika77: Gyakorlott otthoni CNC technikusok és egyéb keresett szakmunkások jó 85-90%-a már rég valamelyik nyugat-európai országban dolgozik.
Ez egy egy.
Kettő.
Hiába ajánlgatod te akár a kétkezi, akár a szellemi munkákat azoknak, akiknek nincs ehhez affinitásuk. Nem tartom magam egy unintelligens libának, de azt a melót, amit például "tildy :)" végez, nem tudnám elsajátítani, mert semmi készségem hozzá.

aleb19 2013.05.08. 13:20:55

@Attika77: karvalytokenek a kockazatitoket szoktak nevezni es ha egy bank kiviszi a toket az kivonul koszonjukfakeattika77

petersin 2013.05.08. 13:21:30

Nem igazán értem, mi az értelme annak, Attika, hogy idejössz és előadod, hogy te mennyire vagy mennyire nem élsz jól?
A kislányaidra nincs időd, de itt elég jól elpötyögsz a nagy munka hevében.
Nekem a pénzintézet és a befektetési alap címszavakra egy dolog jutott eszembe kapásból, ami választ is adhat(na) a viselkedésre: MLM

Attika77 2013.05.08. 13:25:47

@goAUS: Akkor tényleg ez az utolsó komment.

A leírtak egy részével egyetértek egy részével nem. Én sokkal könnyebbnek érzem elmenni innen mint változtatni rajta.

Amúgy szerintem tök más vidék-Bp helyzete és vidéken belül is vannak nagyon komoly különbségek.

A bankok még mindig nem az enyémet (sajnos) és valóban komoly profitot kerestek 2008-ig. Ugyanakkor az is igaz, hogy a privatizációnál meg nagyon komoly pénzeket hoztak vissza. Ennek ellenére nem sajnálom őket és nem vagyok bankár.

Nem hiszem azt, hogy Mo.-on ne lenne demokrácia, csak annyira idióták az emberek, hogy nincsen reális választás. Szerinted ez kin múlik?

Az utak szarok ez kétségtelen és ez rossz kedvhez vezet Mo-on. Ugyanakkor külföldön mások a problémák. Mondhatnék példákat de minden országban mást én meg egy csomót nem ismerek. de pl.: Svédországban nem túl barátságos az idő, Angliában te mindig csak egy külföldi maradsz és soha nem lesz esélyed pl. egy házat venni, az USAban nincsen szociális háló és a gyerekeid amerikaiak lesznek, az osztrákok mindig le fognak nézni a németek dettó. Ugyanakkor ez mind személyfüggő, az én problémám csak az itt mutatott tükörrel van.

Ha valakinek úgy jó menjen el, de azért Mo sem olyan pokol mint ahogy itt leírják. Ennyit mertem sajnos mondani, mindezt úgy, hogy az itteni gondokkal is tisztában vagyok...

mindegy...

kikoránkel 2013.05.08. 13:26:44

@aleb19:
A lengyelek adóssága különböző államoktól felvett hitel volt. Azok megtehették, hogy elengedik egy részét, más részét átütemezték.
Mi meg kötvényt bocsátottunk ki, amivel nem lehet ugyanezt megtenni.

váj mí 2013.05.08. 13:27:02

@Balu kapitany: Nem, szerintem nem. bocs, hogy ezt mondom.
Én először teliben még a '90-es években találkoztam azzal a fajta mentalitással Magyarországon, amit manapság "tipikusnak" emlegetünk. És az én első reakcióm a totális megdöbbenés és lemerevedés volt. Én ugyanis más környezetben szocializálódtam. Azóta megtanultam kezelni a magyarországit is. De csak kezelni ... Nem én vagyok Johanna.

Attika77 2013.05.08. 13:27:20

@aleb19: na pont nem.

karvalytőke = pénzpiac = bankok tulajdonosai
kockázati tőke teljesen más

váj mí 2013.05.08. 13:28:56

@Balu kapitany: Olyasmit, amihez nekem akkor volt utoljára közöm, amikor egy közepes méretű IT cégnél dolgoztam napi probléma-megoldóként ;)

gabcigirl 2013.05.08. 13:32:45

Kedves Poszter!

A helyzet a következő. Te Amerikában megszoktad, hogy kint emberszámba veszik a másikat, a méltóságát, van demokrácia, jogkövetés, emberi jogok figyelembevétele és nem úgy kezelik a másikat, mint egy darab sz-t.

NA, ezek itthon nem így vannak, sőt - ha jót akarsz magadnak, válassz valami másik ny-európai országot, mert Magyarországról lassan mindenki menekül.

légrésindukció 2013.05.08. 13:33:34

@váj mí: Még annyit hozzátennék, hogy szerintem óriási tévhit, hogy a CNC forgácsoló, hegesztő stb. "hiányszakmák" itthon. Dunát lehet rekeszteni az ilyen-olyan szakmából átképzett, OKJ-s bizonyítványt birtokló, eredetileg semmilyen ipari előképzettséggel nem rendelkező "szakemberekből". Gyakorlat és tapasztalat hiányában "pályakezdőként" nehéz elhelyezkedniük, hiába van meg a papírjuk róla, a tanműhelyben nem tudják a szükséges mennyiségű tudást elsajátítani.
Ez a 22-es csapdája.

BTBTBT 2013.05.08. 13:34:46

@h_zolee:
Ja, igy mar ertem. Koszi.
Nem is ertem, hogy egyeseknek hogyan jut eszebe a magyar eletkorulmenyek "josagaval" meg "elhetosegevel" peldalozni olyasvalakinek, aki eveken at kulfoldon el(t)?

aleb19 2013.05.08. 13:35:16

@kikoránkel: ja ez volt a marketing duma de valosagban az amerikai pui miniszterium nekunk is fel ajanlotta az adossag leirasi lehetoseget
ha adossag elengedes van nincs nagy kulonbseg kotveny vagy hitel kozott lasd gorogo mostansag

aleb19 2013.05.08. 13:37:03

@Attika77: mennnye maaann doogozni ...guglizni
bankar,penzintezetis,gazdasagi szakember

váj mí 2013.05.08. 13:37:30

@légrésindukció: Én gyakorlott szakemberekről beszéltem, és nem azokról, akiknek papírjuk van róla.
Ez egyben a magyarországi oktatás és rendszer csődje is, ahol többet számít a "papír", mint a tényleges tudás. De ezzel én már nem birkózom, tettem eleget.

aleb19 2013.05.08. 13:39:27

@gabcigirl: te ha ezeket leirod akkor nem igen eltel az usa-ba

MACISAJT 2013.05.08. 13:40:50

"'„Öt éve jöttem el otthonról, érettségi után frissen."

Biztos hogy ÖT éve?:)
Nem három(kettő,egy)éve menekültél a gonosz Orbán kormány elől?:)

"Itt kezdtem el a továbbtanulást egy kaliforniai állami egyetemen, és itt is fejeztem be négy év alatt, ösztöndíjakból, szülői támogatásból, keményen végigtanulva (hol kevésbé keményen...)."

Gratulálok.És mi volt az eredetileg kitűzött cél?
Mert az hogy mindezek után szereztél egy még Magyarországon se(máshol se) sokat érő papírt...az nem vall valami éleslátásra.

Ennyi erővel maradhattál volna Magyarországon is, egy bölcsészi diplomát itt is hozzád vágtak volna..
És utána azzal is kereshettél volna valami au pair-tesco árufeltöltő-irodai aktatologató munkát.

BTBTBT 2013.05.08. 13:41:52

@váj mí:
Nem oltottam, de ahogy emlitettem, talan ide vetodik, es valaszol.

Ha tudod a vizumod lejarati idejet, akkor csak teszel mar valamit annak erdekeben, hogy ne kelljel lelepned abbol a kozegbol, amihez hozzaszoktal, amit kedvelsz, es ahol el tudod kepzelni a jovodet. Ez nem korfuggo.
Bar a tapasztalat tobbnyire korral jar, de jozan paraszti esszel belathatja az emberfia/lanya, hogy olbe tett kezzel a vegre varva nem fog megoldani semmit.

"Vén tyúk" :)

bpetya75 2013.05.08. 13:44:50

@Balu kapitany:

Melyik az a videó? Én ezt a klipet ismerem, amiben pont ez fogott meg. www.youtube.com/watch?v=_JQiEs32SqQ

01234567 2013.05.08. 13:45:14

@Saman: Egy helyen javítanálak! Ez inkább a 20-30-as évek életszínvonala, és szerintem a modell is jobban arra hajaz.

váj mí 2013.05.08. 13:50:09

@Barátusz: Hm, talán ... talán teszel. De lehet, hogy "last.minute" ember vagy.
Szerintem kár elemezni a posztolók motivációit, ha csak ők maguk meg nem teszik a posztban. Kérdőre vonni őket meg, hogy miért nem lépték meg 1-2-3 éve ezt vagy azt, teljesen felesleges. Ezt a kérdést mát jó eséllyel feltették maguknak. Azért is posztoltak, hogy új vagy ad-hoc megoldási ötleteket kapjanak.

Yaps, na hallod, 30-on felül ;)

BTBTBT 2013.05.08. 13:52:13

@váj mí:
De hat nem vontam kerdore, csupan kerdeseket tettem fel, mert szeretnem jobban megerteni, hogy miert cselekedett igy.

30 folott? Szinten zenesz. :)

kikoránkel 2013.05.08. 13:53:01

@aleb19:
Mondom neked lassabban.
Magyarország nem államközi hiteleket vett föl, hanem kötvényeket bocsátott ki. Ezeket befektetők vették meg. Na most, ha te rábírod az USA kormányzatát, hogy beszélje rá Herr Josef Zwingli luzerni bártulajdonost, hogy engedje el a magyar állam felé fennálló 50 ezer frankos követelését, akkor te egy Cipolla vagy. Esetleg Houdini.

BTBTBT 2013.05.08. 13:55:48

@váj mí:
Egyebkent akkor egy "last minute" vagy "procrastrinator" szemely csodaban remenykedik?

Amikor bekuldte a posztjat (ami lehetett 5 hete is, ki tudja?), volt 2 honapja. Kicsit keso mar uj otletekre vadaszni. Nem akarom b@sztatni, de inkabb "elsirom a banatomat a vilagnak"-jellegunek tunik ez - de varjuk meg az o velemenyet.

01234567 2013.05.08. 13:56:30

@telkoe: Itthon élek, de éltem külföldön elég sokat. Nem savanyúan, én személy szerint megvagyok, sportolgatok, elvagyok. De szar itthon. Vak és hülye aki nem látja. És azt is hogy miért.

BTBTBT 2013.05.08. 13:57:22

procrastinator lesz az...

váj mí 2013.05.08. 13:57:46

@Barátusz: Te, ha anno elbuktál egy vizsgát, mert harmadnaposan mentél be rá, akkor mennyire vágtad volna pofán azt, aki elkezdte volna neked elemezgetni, hogy miért is történt, az, ami?
Elcseszted. Van ilyen.
Mna, a posztoló(k) is. Ilyen is van.

Kérlek, én Ceausescu-kölyök vagyok ;)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.05.08. 13:59:41

Komolyan, rosszul vagyok ettől a sok ne gyere haza sipítozástól.
Ha hiányoznak a szüleid, akkor menj haza. Persze, számolj a legrosszabbal, hogy nettó 150-ért fogod nyomni valami kólcenterben. worst case. de esetleg be is jöhet a dolog.

Ha meg a pénz kell, akkor UK. Értékelni fogják, hogy nem feketemosogatónak akarsz jelentkezni, és beszélsz angolul. California után viszont ökölcsapás az időjárás.

Ha maradni akarsz, akkor újabb képzés, kamuférjfogás, satöbbi.

When there is a will, there is a way.

váj mí 2013.05.08. 14:01:31

@01234567: Még nem mentél vissza Ausztriába? Csak, mert mintha egyszer említetted volna ennek lehetőségét is ...

Balu kapitany 2013.05.08. 14:02:59

@Barátusz: legalább okulhatnak belőle a hasonló cipőben járók,

ettől még eső után köpönyeg vagy késő bánat eb gondolat...illetve ami mindenhová illik: nem mind arany ami fénylik..::)
minek feszegetni?

aleb19 2013.05.08. 14:03:50

@kikoránkel: lassan
mondom
en is hogy
neked is
leessen
ez a gorogallamkotveny tulajdonosokkal is meg esett benyeltek a veszteseget/kiveve aki meg pereskedik/

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.08. 14:06:00

@Attika77: ne idegesítsd fel magad kérlek
igen, részben az emberek, részben a kormány tehet róla, hogy ilyen az aktuális magyar gazdasági helyzet

az pedig, hogy te jól élsz, csak neked köszönhető, igen, azonban a legtöbb ember átlagos szinten él, azért hívják őket átlagnak, és csak nagyon kevesen képesek elérni magas pozíciót jó fizetéssel

01234567 2013.05.08. 14:06:06

@Attika77: Te sikeres vagy, ez lehet szerencse, vagy szerencse és tudás eredménye, de ettől nagyon kis látószögű szemüvegen keresztül látod az itthoni helyzetet. És nem az országot szidják itt az emberek, hanem a magyar államot. Hogy lehet az országot szidni? "Szemét Gellért-hegy? Hazug Duna? Az az aljas debreceni Arany Bika szálló? Mocskos Verpelét?" Hogyan? :)
Ellenben országos vezetőket, gazdasági vezetőket az általuk teremtett társadalmi viszonyokat, az állam viszonyát az állampolgáraihoz, ezt a beszűkült, korlátolt, korrupt, kontraszelektív mechanizmust ami itthon dívik, hogy hagyhatja szó nélkül aki külföldi tapasztalatokkal gyarapodva tudja nem ez a valós, hosszútávon működőképes és ezáltal helyes.

váj mí 2013.05.08. 14:06:36

@Eltévelyedés: Én meg komolyan azoktól vagyok rosszul, akik csak a következményeket képesek észrevenni, az okokat meg nem.

Balu kapitany 2013.05.08. 14:07:29

@váj mí: már egy csomószor láttam ezt az mna rövidítést, mit jelent?
már neish aragudj
már nyugaton alszom??, esetleg egyik sem?:)

zopilote 2013.05.08. 14:09:25

Ha kiment volna erettsegi utan hegesztest, vizvezetek v villanyszerelest tanulni, most nem
lenne gond a maradasra, a cegek versenyeznenek erte. Kezdokent 40 $ - os orabert kap-
na. De amerikai egyetem, Kalifornia, picologia jobban hangzik, attol hasraesik az atlag po-
gar:) Meg hogy a munkahelyeket szerethetobbe tenni:) Ilyet csak olyan akar, aki eleteben
nem dolgozott meg:) Rabszolga akkor is rabszolga marad, ha a gyapotfoldeken bombol a
blues a hangszorokbol es haromfogasos menubol valaszthat ebedidoben:)
Most pedig elmentem a " gyapotfoldekre ", 12 oras muszakba:( (egesz nap szol a zene, ka-
vet hoz a fonok, orankent ketszer cigi szunet, beleszamit a munkaidobe, felora helyett egy o-
ras ebedido, de akkor is csak XXI. szazadi rabszolga vagyok, meg ha fizetnek is erte) :)

BTBTBT 2013.05.08. 14:12:08

@váj mí:
Senkit sem csaptam volna pofan. Egyreszt azert, mert vizsgara mindig csak jozanul mentem be. Masreszt konnyen beismerem, ha hibaztam. (Magamnak meg annal is konnyebben. Meg utalom a "blame culture"-t is, ami itt Angliaban nagy divat.)
Elcseszni valamit egy dolog, beismerni meg egy masik.

Akkor Csau "uralkodasanak" inkabb az utolso harmadaban szulettel.

goAUS 2013.05.08. 14:14:01

@Attika77: Abban egyetértek, hogy MO nem a pokol, tényleg vannak sokkal rosszabb helyek is, remélem ez így is marad legalább, mert sok szerettem él még mindig otthon.:) Sőt, nagyjából nekem így át is jött mit szerettél volna a posztoddal, meg is értem ezt az oldalt is. Másképp látjuk persze picit a helyzetet, de van ez így.:) Na megyek mert én is net előtt töltöm a szabadnapot lassan, béke.:)

BTBTBT 2013.05.08. 14:14:24

@Eltévelyedés:
Gondoltal mar az okokra is?
A posztolo panaszkodas mellett a helyzetevel kapcsolatos velemenyre is vagyhat, es a kommentek a kovetkezmeny kategoriaba tartoznak.
De szabad a net, ugyhogy nyugodtan legyel csak rosszul, ha ahhoz van kedved...

zopilote 2013.05.08. 14:16:15

@01234567:
Verpelét????
Hogy jon ez ide? Honap vegen lesz az altalanos iskolai talakozonk Verpeleten, meg lettem hiva, Mexiko helyett oda megyek:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.05.08. 14:17:08

@bpetya75: pedig soha semmilyen forrassal nem tudja alatamasztani a blodsgeit. Csak a privat hitet adja el ugy, hogy tenynek tunjon. De nem az, martobbszor cafoltam.tenyekkel a kis csacska kijelentesecskeit :) (rugy mar van a fan!)

bpetya75 2013.05.08. 14:17:15

@Barátusz:

What does it mean "blame culture"?

Ha lehet, magyarul ;-)

BTBTBT 2013.05.08. 14:17:41

@Balu kapitany:
A poszt olvasasa kivaltja a reakciot, tan azert a feszegetes.
Meglehet, hogy a poszterinahoz hasonlo helyzetben levok jobban megoldottak ezt a kerdest, es meg csak ide se kellett olvasniuk.

Mas helyeben konnye(bbe)n vagyunk okosak, de talalgatni szabad...

01234567 2013.05.08. 14:18:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ilyeneket elsütögethetnétek egy svájcinak, vagy egy osztráknak is. Úgy rúgna farba, megnézhetnéd rögtön hogy élnek a holdon. :) Annyira élettől elrugaszkodott, elméleti, statisztikai bioszámítógép mentalitás ez.

bpetya75 2013.05.08. 14:19:11

@Réka ‎:

Tudom, ti szeretitek egymást :-D

Ahogy egyik öreg kollégám szokta volt mondani: "Van közte jó is." ;-)

Oda tudsz menni a fához? Fekete a rügye vagy barna?

01234567 2013.05.08. 14:19:51

@zopilote: Kellett egy helyiségnév, és én pont arra gondoltam, verpeléti csak nem téved ide, erre tessék. Én életemben nem jártam ott. :)

kronosz6 2013.05.08. 14:21:03

Teljesen jogos a félelem borzalmas állapotok vannak idehaza. Bűzlik az ország a sok szemét liberálistól és szocitól, szerintem még Ausztriában is éreznék, ha nem onnét fújna az uralkodó széljárás.

Lenne egy tanácsom, amit érdemes lenne megfogadni, hozzon a táskában egy orrcsiptetőt, aztán, ha balliberális ember akad az útjába idehaza ne szégyelje, tegye fel. Úgy ki fogja bírni.

váj mí 2013.05.08. 14:21:29

@Balu kapitany: Egyiket sem .. a "na" indulatszóval megspékelt változata.

@Barátusz: Bocs, nem tudtam, hogy te a "bölcs bagoly" kasztba tartoztál anno.
De tudod, én esendő ember vagyok, és nem egy ikon. Velem bizony előfordult, hogy kétszer láttam a tanárt: egyszer az első órán, amikor bemutatkozott, majd, amikor vizsgáztam nála.

Inkább középtájt, de legközelebb megkérdezheted direktbe is, találgatások helyett. 1975.

enrobag 2013.05.08. 14:22:10

@zopilote:
Ez komoly? Meg nem tudnám mondani miért, de örülök neki, hogy hazajössz egy kicsit:-))) Kell a lelkednek szerintem pár hét itthon.

bpetya75 2013.05.08. 14:22:36

@zopilote:

Jó szórakozást kolléga! :-)

váj mí 2013.05.08. 14:24:00

@bpetya75: Hm, nem tudom pontosan ő mit ért alatta, de általánosságban véve azt jelenti, hogy "nem-én-voltam-más-a-hibás".
Bocs, hogy belepofáztam.

Balu kapitany 2013.05.08. 14:24:01

@bpetya75: sajnos elmúltak azok a szép idők amikor ezt meg tudtam nézni..:(

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 14:24:15

@01234567:

Egy átlag osztrák a világ felső 10 %-ában van, a svájci meg a felső 5 %-ban. Mit akarnak még?

BTBTBT 2013.05.08. 14:24:17

@bpetya75:
Biztos, hogy ennel tobbet is tudsz angolul.
Egyike azon kifejezeseknek, amelyeket mar a kintelesem soran tanultam - ugyhogy nem tudom pontosan, hogyan mond(hat)jak helyesen magyarul. (Nyilvan lesz majd itt, aki nekiall felhomalyositani ez ugyben.) Meg nem is biztos, hogy a magyar verzio annyira lenyeges: lasd "personal statement", amit valaki "motivacios level"-nek forditott. :)

"Hibaztatas/hibatzatos kultura", vagy ilyesmi, arra utaloan, hogy az egyre inkabb PC-sedo Angliaban ugy vedik meg magukat az emberek (munkahelyen is divatos), ha valamit rosszul csinaltak - hogy mast hibaztatnak.

bpetya75 2013.05.08. 14:24:28

@enrobag:

Érdekesen működünk, mi? Én sem értem, miért örülök neki, hogy jön, de örülök :-)

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.08. 14:25:25

@Attika77: amúgy meg ugyanaz, amit más is írt:

"a MO-i vezetői fizetésedet ne egy low-level US fizetéssel hasonlítsd össze, hanem egy executive US fizetéssel

máris rosszabb a kép mi? "

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.05.08. 14:26:38

@bpetya75: Barnanak nezem, ilyen rucskös bigyo. A level mar kipattant belole de meg kis gyurött, nem latni a formajat :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 14:27:09

@01234567:

A Fawlty Towersben (minden idők legjobb vígjáték-sorozata) van egy jelenet, amikor Mr Fawlty saját hibájából beveri a fejét a pultba, mire az öklét az ég felé emelve szidni kezdi a miniszterelnököt.

01234567 2013.05.08. 14:27:35

@váj mí: Sajnos a párom nem akarja, miatta (is főképp) jöttem haza, éhen meg nem halunk. Nehéz döntés volt hidd el, de azt hogy őt választom nem lehetett kérdés. Nagyon nehéz vazeee, ne tudd meg. Főleg a kint töltött évek ismereteivel, tapasztalataival. Maga az a mechanizmus ami őrli, bedarálja a magyar társadalmat. És sajnos az emberek is nagyon rosszul reagálják ezt le. Igaz belülről anno, még el nem mentem, ezt én sem láttam reálisan. És mondom mondom ezt úgy, eléldegélünk momentán, igazából a napjaim sportolgatva, lazán telnek...kivéve amikor valami hivatalos ügy, vagy egyéb intézni való akad.

kikoránkel 2013.05.08. 14:27:46

@aleb19:
Ne vetítsük az akkori helyzetet a mostanira, nagyon mások a körülmények.
Másrészt, majd figyeld meg, milyen hozamokon fogja tudni eladni a görög állam a kötvényeit.

Sanyi9 2013.05.08. 14:28:17

@Balu kapitany: es, mi a tanulsag? Nem kellett volna a Mc-tol enni, nem?

BTBTBT 2013.05.08. 14:28:50

@váj mí:

Nem vagyok bolcs bagoly, ikon sem, de miert hasonlitod az "evente ketszer lattam a tanart"-helyzetet ahhoz, hogy valaki harmadnaposan ment be vizsgazni? Vagy nalad a "harmadnaposan" nem az ittassagra vonatkozik?

Azert gondoltam vegig a Csau-idoszakot, mert azt a megjegyzest hasznaltad, illetve mert nincs keznel a sogornom, akitol megkerdezhettem volna, pontosan mit takar ez a Csaus kifejezes (persze a hatalmon levesetol eltekintve).

aleb19 2013.05.08. 14:29:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: azt akarnak amit mindenki, nem akarnak eletszinvonal romlast , a legrosszabb esetben is csak tartani akarjak a szintet

Flúgatlan 2013.05.08. 14:29:08

Lehet, hogy más más is írta, de a mellébeszélések miatt nem bírtam végigolvasni.

Szóval szerintem ha nem a bölcsészségedre, hanem a gyakorlati nyelvtudásodra alapozol, akkor lehet esélyed. Feltehetően jobban beszélsz/írsz, mint egy itthon felsőfokús ember, de még annál is, aki mondjuk kétkezi munkát vagy egy műszaki/tudományos kutatást végzett angol területen, mert egy bölcsész egyetem elvégzéséhez sokkal összetettebb szövegeket kellett értelmezned és írnod, mint ezeknél.

Szerintem ezzel el lehetne indulni. Ha szerencséd van, találhatsz olyan nagy céget, aki keres ilyen embert itthon (Mercedes, Audi, ...) Több közvetett ismerős nyelvtanár helyezkedett el így. Az ügyesebbje már nem is a legalsóbb szintű titkárnői munkákat végzi. Ezzel persze elmész eredeti szakterületedtől, de ha sikerül, itthon jónak számító fizetésed lehet.

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.08. 14:29:10

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: amúgy meg ez mindig érdekes, mert egy átlag svájci hazamegy a kétszobás bérelt kis lakásába, napi 9 óránál többet dolgozik, a rengeteg pénzének nagy részét tök átlagos dolgokra elkölti (albérlet, fodrász, autószerelő) és évi egyszer elutazik, ahol gazdagnak érzi magát 2 hétig.
Pedig statisztika szerint pedig a világ legjobb 5%-ban benne van, mégis egy teljesen átlagos életet él.

Ez lenne a top 5%?
Mert pénzügyi, kereseti szempontból statisztikailag igen, viszont életminőségben egyáltalán nem biztos.

enrobag 2013.05.08. 14:30:13

@bpetya75: Igaziból én tudom, meg is tudnám magyarázni, és te pl. értenéd is asszem:-)) De tényleg nagyon megörültem!

01234567 2013.05.08. 14:30:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hát minden esetre annak örülni, hogy még jobban él mint egy afgán azt semmiképp. Ő jobban akar élni mint a nagyapja élt, ezt hívják a társadalom fejlődésének normális országokban.

bpetya75 2013.05.08. 14:31:00

@váj mí:

Köszi a választ, meg van bocsátva. Mellesleg valahogy sejtettem, hogy kb egyívásúak vagyunk. Don't para, nem a kép alapján, már korábbról ;-)

@Balu kapitany:

Mármint a Nickelback-et, vagy azt, amire gondoltál? Amúgy miért múltak el azok az idők?

@Barátusz:

Persze hogy többet tudok. Olyan géminglisem van, mint állat. Egyénként megleptél. Biztosra vettem, hogy ez a másra mutogatás is hungarikum. Dőlnek itten megfele a tézisek ;-)

Zka77 2013.05.08. 14:31:17

@goAUS: mit szipolyoznak ki a bankok? Ugye nem a sok hülyére gondoltál, aki devizában adósodott el, aztán hogy az árfolyam nem a javukra alakult, most kórusban sírnak? Ebben a bankoknak semmivel nincs több felelősségük, mint az említett hitelfelvevőknek.

aleb19 2013.05.08. 14:33:09

@kikoránkel: ja a korulmenyek...azok nagyon es mindig masok pl. akinek nehez gyerek kora volt annak mindent szabad /ami nem tilos/
ez megint csak vaker ha adossagleiras van mindent leirnak volt ra lehetoseg es antall elszalasztotta .....ennyi

Zka77 2013.05.08. 14:33:17

@Dr. derelye vágó: ez is alaptalan hülyeség. Mellesleg itthon is nagyon sok joga van a munkavállalóknak, csak az már más kérdés, hogy ki tartja és tartatja be. Nem sokan... Az általad szidott multik pl jellemzően igen.

01234567 2013.05.08. 14:33:56

@Tökfőzelék: Élni tudni kell! Aláírom, ez sem a svájcinak sem az osztráknak nem erőssége, de az államuk, ezáltal a társadalmuk megadja az alapokat, erre építve megteremti nekik a feltételeket, aztán hogy ezzel ők mihez kezdenek az más kérdés.

Balu kapitany 2013.05.08. 14:34:20

@Sanyi9: aha, az is!:) Attikáért aggódtam, azért írtam ezt le neki, de sajnos már el is rohant melózni....

bpetya75 2013.05.08. 14:34:57

@enrobag:

Most elgondolkodtattál, de én nem tudnám megfogalmazni.

váj mí 2013.05.08. 14:36:27

@01234567: Hm, én most már megzavarodnék, ha életvitelszerűen kellene otthon élnem. Évente max. 3-4-szer megyek haza, akkor is Pestre, ahol, ha pénzed van, simán kikerülheted a szürke-mogorva-hajnalban-melóba-rohanó tömeget.
És hát, lehet ez bűn, de annyi pénzem azért van. És mégis érzem, látom, tapasztalom. Benne élni? No nem! Inkább beállnék én is a lányok közé, tuti....

Mrs. Clayton 2013.05.08. 14:36:46

@Attika77: mi van? nem lesz esélyem házat venni? mégis elárulnád h miért? főleg a mostanság beígért támogatás mellett abszolút nem látom már miért ne vehetnék egy házat

Balu kapitany 2013.05.08. 14:39:00

@aleb19: biztos boldogok így, de ismét szeretném hangsúlyozni, hogy az életminőséget nem kizárólag a gazdasági/anyagi helyzetünk kellene, hogy meghatározza:
www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kt_004.html

Zka77 2013.05.08. 14:41:12

@kronosz6: jaj de buta korlátolt pöcs vagy te... Az ilyenek tartják hatalomban ezeket a tolvaj bandákat 25 éve.

01234567 2013.05.08. 14:41:14

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Kérdezd meg a magánnyugdíj pénztári volt megtakarítókat, a volt casino tulajdonosokat, a trafikosokat, a diákokat akik azért tanulnak mert látják nálunk a kétkezi munkás rabszolga, és amikor látták hogy már a tudás sem érték itt, a külföldet választanák megélhetésnek, mert pont azért tanultak hogy legyen választásuk, erre az állam egy csinos kis virtuális vasfüggönnyel reagál modernül, amolyan 21. századi EU tag módjára....és még sorolhatnám. Tudod itt mi van, az állam fejen b@ssza a mókust a polc lécével, és még lehülyézi hogy aláállt. Elméleti síkon lehet gondolkodni ahogy te, de az élet a gyakorlatban zajlik és az a legritkábban hasonlít egymásra, csak max az elméleti síkon gondolkodók fejében.

váj mí 2013.05.08. 14:41:25

@Barátusz: Mindkét kifejezés bizonyos fokú linkségre utalt. Amit én előszeretettel műveltem, igaz, csak többek között, mert azért volt jó pár projekt is, amit nagyon is komolyan vetem. De például, a gender-studies sosem volt köztük ...
A Csau-s kifejezés meg nagyjából a Ratkó korszakot takarja.

proprorporporpo 2013.05.08. 14:43:06

Én a helyedben minden megpróbálnék hogy kint maradhassak, nekem úgy tűnik te már elkönyvelted, hogy úgy sem sikerül:/

Egyébként ha amerika nagy küzdelmek árán sem lehet(amit kétlek, sok magyar dolgozik kint és neked előnyöd hogy már van kinti gyakorlatod, a magyar bürokráciánál meg nem hiszem hogy sok szemetebb van), szóval ha mégsem, akkor is hatalmas ez az európa, sok angol nyelvterület van, de még a nem angol anyanyelvű multiknál is elég lehet egy folyékony angoltudás a munkához! Úgyhogy most annyit tegyél el amennyit tudsz és keress egy szimpatikus helyet én a helyedben biztos nem mennék haza. Egyébként jelenleg melósként gyűjtök főiskolára az egyesült királyságban, szerintem ha lenne egy amerikai diplomám a legrosszabb esetben is akadna valami irodai munka(folyamatosan figyelem mik a lehetőségek) ami kezdésnek arra jó, hogy vígan megélj belőle és mellette keresgélj jobbat.

01234567 2013.05.08. 14:43:27

@váj mí: Próbálom távol tartani magam, és erre minden lehetőségem meg is van majdnem, de akkor is nehéz. De tudod, a szerelem szárnyakat ad! :)

váj mí 2013.05.08. 14:43:57

@bpetya75: Hát kösz, igazán megnyugtattál ... :-P

BTBTBT 2013.05.08. 14:44:46

@váj mí:

Igen, csak ha eljatszottam volna az egyetemen azt, amit te (ev elejen plusz vizsgan talalkozni a tanarral), akkor lett leven olyan tanarom is, azt monda volna: "Magat nem lattam ev eleje ota, ugyhogy legfeljebb a harmasert rajtolhat."
Raadasul minek jar iskolaba valaki, ha megsem jar be?

A Ratko-korszak 2 evtizeddel korabban volt Csau hatalomra kerulesenel. Ugyhogy meg nagyjabol sem...

enrobag 2013.05.08. 14:44:48

@bpetya75:
Az a lényeg, hogy örülünk:-))

BTBTBT 2013.05.08. 14:45:46

@bpetya75: Geminglish. Ma is jot nevetek egy furcsa kifejezesen. :)

Balu kapitany 2013.05.08. 14:45:47

@bpetya75: elég prózai az ok, le van tiltva a youtube is már...hiába no én be vagyok zárva , s nem vagyok egy halász...

váj mí 2013.05.08. 14:46:04

@01234567: Hm, egy ideig mindenképp... de oké, nem akarok károgni.

dr. trafik nomac 2013.05.08. 14:46:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "- Mo. egy kifejezetten jó helyzetű ország, jóval a világátlag felett van."
Dolok a rohogestol, en akkor kulotoztem el otthonrol, mikor a vilag allitolagos legszegenyebb orszagaiban jarva, az ehezo, es keregeto gyerekcsapat helyett, hatamas felhokarcolok fogadtak a dzsungel kozepen, meg altalanosan magyarorszag szintu infrastruktura. Egyszeruen nem tudsz ma mar olyan profeszekbe menni, ami altalanossagban szarabb mint MO:(

blah 2013.05.08. 14:46:29

Nincs az az isten, hogy én visszajöjjek amcsiból a sok kretén fideszes mszp-s jobbikos mit tudom én csodaváró közé adót fizetni. Inkább szökj át Kanadába.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 14:46:43

Kedves Posztoló!

Ne rettegj, inkább fordulj hozzánk bizalommal: gyerehaza.org/hirek Mi segítünk, ha tudunk.

Amúgy én is Amerikából jöttem haza. Kicsit rázós, de túl lehet élni :)

BTBTBT 2013.05.08. 14:46:43

@váj mí:
Anyam meg apam peldaul "Ratko-gyerek" volt.

ZOH 2013.05.08. 14:47:55

hát, nem irigyellek :-(

30-06 2013.05.08. 14:48:44

Ez egy qrva jó szakma
Hogyan lehet szerethetővé tenni a munkahelyet?
Basszus ilyen tanácsokat kell adni:
I./ 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás
( Szerintem a munkáltató le is fogja játszani a dolgozóknak legalább egyszer a 10 órás munkaidő alatt, meg egyszer a 4 órás túlóra alatt amit amúgy sem fizet ki.)
II./ Ki kell fizetni a munkabéreket rendesen és időre.
III./ Aki szabadságra szeretne menni, azt sem kell kirúgni

stb.

2013.05.08. 14:48:49

@Jess G: jajj Jess, hat typo volt. Azt akarta irni, higy egyhazat nem vehetsz, nem egy hazat.

01234567 2013.05.08. 14:49:17

@Azbej Tristan: Jáááj! Ez olyan volt mint a jehovások amikor becsöngetnek! :) Nem vagytok semmik! Nem alőször azokon kéne segíteni akik még nem mentek el? Akkor talán e nélkül az is jönne aki elment.

JohnHenry 2013.05.08. 14:49:27

@tildy:): manapság ez a trendi a huszonéveseknél, nem tudtad? :( a bölcsészkarokon annyi butaságot ver a fejükbe a sok kocsmatöltelék tanár, hogy utána tíz pofon az élettől sem téríti őket magukhoz.

Balu kapitany 2013.05.08. 14:49:32

@kronosz6: gázkamrába kéne tenni az ilyeneket igaz? hogy elmúljon a bűz, aztán megint valamelyik más csoportosítási szempont alapján kell majd keresgélni a "betevőt"
hogy rohadna meg mind!

izé, van ilyen kis bajuszod is már? tök "szimpi" vagy!

egyébként lassan már nem maradnak itthon ilyenek

váj mí 2013.05.08. 14:50:45

@Barátusz: Ezt én is csak 2 tanárral játszottam el a 4 év alatt: az egyik volt a gender studies-os banya, aki Ámerikából repült oktatni a "kultúrát", a másik meg egy pedagógiai modulos kiscsaj, akinek az volt a jó, ha nem ment senki oda hajnali 7-kor.

Khm, nem időpontban értettem a Ratkó-korszakot, hanem szellemiségben.
Gátló tud lenni a természettudományos gondolkozás :P

váj mí 2013.05.08. 14:52:46

@Azbej Tristan: Basszus, az adófizetők pénzéből élsz, és csak most vagy képes idedugni a pofádat? Hát hol voltál eddig? Ez neked a munkamorál? Szégyellhetnéd a képedet! :P

BTBTBT 2013.05.08. 14:53:53

@váj mí:

Es nalatok mivel osztonoztek a (leendo) anyukakat es apukakat a dugasszam novelesere? :)

01234567 2013.05.08. 14:55:52

@váj mí: Hidd el, egy két "csatát" már én is megéltem, de a dolgokat akkor is meg kell élni, szabadon, vakon, naívan mintha még soha nem éltük volna! Úgy az igazi, akkor élsz! :) Be kell csukni a szemet és elengedni magad! És élvezni ahogy a füled mellett süvít a szél! Aztán legfeljebb majd felkelsz, ha tudsz, és keresed a következő helyet ahonnan elrugaszkodsz, egyszer lehet a repülés is összejön, de azt előre nem tudhatod mikor, közben meg élvezni kell nem agyalni, utána meg már nem mindegy! :)

valasz a KE-nek 2013.05.08. 14:56:12

Ó, de elegem van már ebből a sok "jaj, milyen szar itthon, bezzeg Nyugaton, ott mindenki kedves, aranyos, nyugodt az élet, emberszámba vesznek, szarrá keresem magam, stb".
Olyan szívesen elbeszélgetnék ezzel a sok sápítozóval, hogy személyesen vajon mit tettek azért, hogy más legyen? Az a tapasztalatom, hogy az emberek nagy része csak sírni, meg nyavalyogni tud, de egy szalmaszálat nem tenne keresztbe azért, hogy javítson a neki nem tetsző dolgokon. Mert az persze nem az ő dolga, az mindig másé, az államé, az önkormányzaté. Megy a rinya, hogy az állam így, meg úgy, adjon több pénzt erre is, meg arra is, de közben vigyorogva meséli a havernak, hogy milyen ügyesen elcsalta az adót. Aztán majd nyugdíjas korában meg azért megy a rinya, hogy miért ilyen kevés a nyugdíj, amikor "én egész életemben becsületesen dolgoztam". Haha. Vagy nem tetszik, hogy mogorvák az eladók? Nem tetszik, hogy az ügyintéző az én időmet rabolva trécsel a munkatársnőivel? Nem tetszik, hogy mogorvák az emberek? Akkor tessék szóvá tenni, jó példával elöljárni! De a nyavalygók a legelsők, akik fülük-farkukat behúzva elsomforognak ilyen helyzetben.

A posztolónak meg üzenem: jöjjön csak nyugodtan haza! Szép az élet itthon is!

Balu kapitany 2013.05.08. 14:56:13

@Azbej Tristan: kedves Azbej, érdekelnének az okok! miért jöttél haza? kérlek tágítsd a látókörömet, mutass új szempontokat, amiket én eddig nem vettem számításba.
köszi

váj mí 2013.05.08. 14:56:22

@Barátusz: Nagyjából azzal, hogy a vállfa volt a terhesség-megszakítási módszer.

váj mí 2013.05.08. 14:58:15

@01234567: Te, nem lenne okésabb egy biztos bázisról, és nem egy mocsárról elstartolni ahhoz a repüléshez? Csak kérdem ...

HX_Falcon 2013.05.08. 15:04:47

Hát én ezt a posztolót nem értem.
Neki nem tűnt fel hogy mint magyarnak -európai állampolgárként- nem csak Mo. lehet alternatíva?
Gondolt-e esetleg arra hogy esetleg Angliában keressen állást?
Vagy az a gond hogy ott nem amerikaiul beszélnek?

váj mí 2013.05.08. 15:06:47

@valasz a KE-nek: Te most szimplán hülye vagy, esetleg csak a megszokott címlap-troll?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 15:07:16

@Zka77: szerintem a devizahitel annak idejen az alacsonyabb kamat es nem az arfolyamspekulacio miatt volt erdekes.
Legalabbis nekem.

twiga 2013.05.08. 15:09:05

@gabcigirl: "Te Amerikában megszoktad, hogy kint emberszámba veszik a másikat, a méltóságát, van demokrácia, jogkövetés, emberi jogok figyelembevétele és nem úgy kezelik a másikat, mint egy darab sz-t.

NA, ezek itthon nem így vannak, sőt - ha jót akarsz magadnak, válassz valami másik ny-európai országot, mert Magyarországról lassan mindenki menekül. "

Jaj, mar megint egy demagog megmondo ember! En pl. tizedmagammal barati korbol (kozgazdaszok, mernokok, jogaszok) meg boven oszodi pajtas alatt immigralodtam. Igaz, tulkeppen halas vagyok neki, hogy anno akkor arra batoritott mindenkit, akinek nem tetszett a politikaja, hogy menjen el...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 15:09:22

@Balu kapitany: nem tudott beilleszkedni, nem tanulta meg a nyelvet... szerinted miert menne "haza" normalis ember? :)

dr. trafik nomac 2013.05.08. 15:09:26

@valasz a KE-nek: "Olyan szívesen elbeszélgetnék ezzel a sok sápítozóval, hogy személyesen vajon mit tettek azért, hogy más legyen? Az a tapasztalatom, hogy az emberek nagy része csak sírni, meg nyavalyogni tud, de egy szalmas"
A cegem tobb penzt fizettem adoban, mint Matolcsy cege, vagy eppen Orbaneke tavaly, ez vegleg kiverte nalam a biztositekot, mert a fizetesemmel lassan kitorolhettem volna otthon... Most a ceg mar masik oszragban van. Meg en is. Amugy igen, baromi szar otthon, innen nezve meg palne.

(deleted) (törölt) 2013.05.08. 15:09:42

linkedinen regisztrálj, amerikai egyetemi végzettséggel, nyelvismerettel ott lehetnek neked való állások. szerintem nem teljesen reménytelen, de ha annak látod majd, akkor Európában más országban is próbálkozhatsz, oda nem kell vízum, és a nagy cégeknél nyilván a folyékony angol (Anglia??) sokat jelent.

de nyilván fent a rengeteg hozzászólásban kaptál már jótanácsokat, én most nem olvastam, mit írtak a többiek.

minden jót!

Sanyi9 2013.05.08. 15:12:01

@goAUS: ha nem vagyok tul indiszkret, te hol elsz es mi az a ketkezi munka, amivel havi 1700-2500 eurot felre lehet rakni?

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 15:12:19

@01234567:
"magánnyugdíj pénztári volt megtakarítókat"

ez mindig megüti a szemem. miért sajnáljuk őket? mert nem voltak képesek elmenni egy félórás ügyintézésre?
azt bizton állíthatom, hogy másként alakult volna, ha nem az maradók, hanem a átlépők vannak 100 ezren...

váj mí 2013.05.08. 15:12:23

@twiga: Mna, akkor többek között, te sem értetted annak a beszédnek a lényegét, hiába vagy te meg haveri köröd közgazdász, jogász, mérnök. A funkcionális analfabetizmust jó mélyen belétek nevelték...

Balu kapitany 2013.05.08. 15:14:14

@Kovermadar: :)) valószínűleg így lehetett

valasz a KE-nek 2013.05.08. 15:16:25

@váj mí:
Hülyézésen kívül van érdemi mondanivalód?

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 15:16:36

@01234567:

Szia! Ezt a kérdést sokszor megkapjuk, és mindig el szoktam mondani, hogy a Gyere Haza Alapítvánnyal arra tettünk vállalást, hogy a hazatérőket segítsük a gyerehaza.org honlapon keresztül.

Igazad van, egy "Maradj Itthon" kezdeményezés még ennél is fontosabb lenne, de ez nem egy fiatal, kis civil szervezetnek való feladat, hanem ezért közösen a felelős a mindenkori kormány, a mindenkori ellenzék, az összes jószándékú civil szervezet, az összes cég, amelyik itt akar gazdálkodni és minden egyes polgár, akinek fontos, hogy hozzájáruljon a tágabb közösségének a sikeréhez (beleértve téged és engem).

Amúgy van 2 perce Jézusra? :) Csak vicc volt.

valasz a KE-nek 2013.05.08. 15:18:46

@dr. nomac:
Aha, tehát kivontad a céged a magyar adózás alól, de itt fikázol, hogy mennyire szar minden itthon. Gratula! Gerinces dolog!

Adj gázt! 2013.05.08. 15:19:15

Marhára megbecsülhetik, ha vízumproblémák miatt kell hazajönnie.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 15:20:33

@Balu kapitany:

Nem hiszem, hogy olyat tudok mondani, amit nem vettél számításba, a hazatérőknél nagyon hasonló indokok szoktak lenni: gyerehaza.org/itt_is_lehet

Várt a családom, vártak a barátaim, a Hazám, és volt elég önbizalmam ahhoz, hogy az USA-ban tanulás és munka közben felszedett dolgokkal (tudás, angol, mentalitás) itthon is tudok boldogulni. Gondoltam teszek egy próbát, ha nem jön be, akkor visszamegyek külföldre. Az eleje elég rázós volt, de most úgy érzem, hogy megérte.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 15:22:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

A felmenőim között magyarországi/erdélyi örmény identitású ősök vannak, sok generációra visszamenőleg. Nekem ez már távoli, de érdekel és szimpatikus a kultúra.

dr. trafik nomac 2013.05.08. 15:22:23

@valasz a KE-nek: De nem is otthon dolgozok mar, osszepakotunk aztan csa. Ker volt az elvesztegetett eveket, 13 evig csinaltma a ceget, az adoterhek evero-evre nottek. persze trukkozni mindig lehet, de nem az en formam, epp eleg ha az orszag koltsegvetese "trukkos".

Balu kapitany 2013.05.08. 15:22:38

@Babette_: én is csak dacból maradtam,
ugyanis konkrét zsarolás volt ha visszaemlékszel, aki nem lép vissza az állami szektorba az elveszti a nyugdíjjogosultságát, annak ellenére, hogy a nyugdíjjárulékot továbbra is vonják a fizujából

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20110818-a-magannyugdijpenztarak-allamositasanak-kronologiaja.html

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.08. 15:23:09

@Azbej Tristan:
Tegnap mar leirtam az elkepzeleseimet egy visszatelepulessel kapcsolatban.
Ha megirom a weboldalra is, akkor megorobaltok segiteni? Igazan nem vagyom sokra...

01234567 2013.05.08. 15:24:42

@Azbej Tristan: Hát akkor ez olyan mint a hadirokkant gondozás. Annak azért örülök, hogy tisztában vagy vele a háború nem kellett volna. Sok sikert, de azért ha éltél huzamosabb ideig külföldön azt tudhatod a legtöbbjük csak ortodox módon lenne hazahozható. Mint a KGB, elkábítani, pokrócba tekerni, csomagtartóba vele, és haza csempészni diplomáciai álca alatt! :)

Sanyi9 2013.05.08. 15:25:04

@zopilote: sok holgy villanyszerelo/vizszerelot ismersz?

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 15:26:43

@Kovermadar:

Szia! Várjuk a leveledet a dolgozzitthon@gyerehaza.org címre.
Javaslom, hogy írd meg, hogy mihez értesz, milyen igényeid vannak, milyen kompromisszumokat vagy hajlandó meghozni.

A munkaerőpiaci tanácsadóink elemzik a lehetőségeket és ha minden szerencsés, akkor konkrétan is tudnak ajánlást adni, összekötni munkaadókkal.

Üdv!

01234567 2013.05.08. 15:27:16

@Babette_: Ha itthon élsz, akkor tudhatod, a félelemre apelláltak, nem alaptalanul. Ha nem lenne oka az embereknek félni minden másképp lenne.

twiga 2013.05.08. 15:27:56

@valasz a KE-nek: "2@váj mí: Hülyézésen kívül van érdemi mondanivalód?"

Lathatoan nincs neki. Koszi btw.

Sanyi9 2013.05.08. 15:30:24

@váj mí: Apropos, bankar barat, neki mi a velemenye a te munkadrol? Nem zavarja? Marmint nem feltetlenul ot szemelyesen, hanem gondolom, mint bankar, van egy bizonyos imidzse(:D) es bankar korokben gondolom nem elterjedt, hogy a parjuk bordelyokban dolgozik. Vagy rosszul latom?

Balu kapitany 2013.05.08. 15:30:46

@Azbej Tristan: érdekes hogy miközben egy csomóan tudnak angolul, kitűnő iskolákat végeztek itthon, itt a családjuk mégis kimennek külföldre, így tehát amiben különbözhetsz az a mentalitás, amit csak kint lehet megszerezni:
tehát azt mondod, hogy külföldi (amcsi) mentalitás szükséges az itthoni boldoguláshoz? ezek alapján javasolnám mindenkinek hogy menjen ki, majd jöjjön vissza az új világlátásával és máris élhetőbb hely lesz kis hazánk

01234567 2013.05.08. 15:33:31

@váj mí: Ami körülvesz most nem számít. Amit megélek kárpótol mindenért. És ezen majd ráérek egy esetleges "landolás" után gondolkodni. Sokféleképp lehet élni: okosan, érzelemmentesen, anyagiasan, tervszerűen, kiszámíthatóan, bonyolultan, ügyetlenül, ügyesen..stb.. de egyszerűen csak élni egyféleképp lehet. Az meg melyik kinek jó, mindenki maga dönti el. Hogy mi lesz belőle belőle a szerencse.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 15:35:09

@01234567:
Nem azokat, akarjuk hazahozni, akik nem akarnak hazajönni, hanem azokat, akik hazajönnének, ha látnák itthon a jövőképet. Az ő esélyeiket javítjuk, ahogy tudjuk.

A legtöbben érzelmi okok miatt hazajönNÉnek.

aleb19 2013.05.08. 15:37:21

@váj mí: miert szerinted mi volt gyurcsotany beszedenek mondani valoja?

33621 2013.05.08. 15:38:02

@váj mí:
"Găina bătrână şi morcovul tânăr fac ciorba bună". ;)
Az öreg (36 éves) tyúknak jól jönne egy fiatal répa.
Ebből lenne egy finom Csorba leves. :)
Nem vagy te még vén tyúk, de a fiatal répát azért szeretheted!

Balu kapitany 2013.05.08. 15:39:02

@Azbej Tristan: sok melótok van igaz?
van egy ilyen alternatív jövőképfestő csoportotok is? (hogy lássák a jövőképet a hazajönni szándékozók)

dr. trafik nomac 2013.05.08. 15:39:26

A magyarsagom nem vesztettem el, csak az "L" betut, bocs...

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 15:41:43

@Balu kapitany:

"ezek alapján javasolnám mindenkinek hogy menjen ki, majd jöjjön vissza az új világlátásával és máris élhetőbb hely lesz kis hazánk"

Abszolut egyetértek. Mint Széchenyi. Ez a modell jó a külföld után hazatérőnek és jó az itthonmaradóknak is.

01234567 2013.05.08. 15:43:03

@Azbej Tristan: Itthon vagy otthon! Ez igaz.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 15:43:44

@Balu kapitany:

Tényleg sok melónk van. A márciusi sajtótájékoztató óta elég sok megkeresés érkezik ide: gyerehaza.org/node/14786
meg ide: gyerehaza.org/node/14799

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 15:44:18

@Azbej Tristan:
te, úgy őszintén, hol érzitek a piaci rést?

akinek bejött kinn az élet,
az ad 1. nem akar hazajönni, ad 2. ha hazajön, annyi tudással, pénzzel rendelkezik, hogy nem lesz nehézsége.

akinek nem jött be, az úgysem régen van kinn, nem felejtette el, hogyan is mennek itthon a dolgok.

szóval úgy mégis..?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.08. 15:44:39

@zej: Nem, mert az EUban kevesebbet dolgoznak. :)

valasz a KE-nek 2013.05.08. 15:47:01

@dr. nomac:
Elég érdekes egy cég lehet az, amit csak úgy át lehet pakolni, egy másik országba. Erős a gyanúm, hogy pusztán "adóoptimalizációról" van szó, az üzleti tevékenység maradt, ami volt. Nem itthon adózol, de a fikázás az megy, hogy mi minden szar itthon. Az első dolog, ami szar és amin változtatni kell az pontosan az ilyen adóelkerülő magatartás.

Gerry. 2013.05.08. 15:47:20

Bar csupan a hozzaszolasok 80%-at neztem at, igy meglehet atudottam folotte, hogy senki nem kerdezett ra, megis mit takar a "kaliforniai állami egyetem" - a lista az UC Berkeley-tol es a UCLA-tol a remek UC San Diego-tol a UC Santa Barbara-n at a kevesbe remek (de vilagszinten ettol meg mindig nagyon eros) UC Santa Cruz-on es Riverside-on at mondjuk az epuletesnek nem nagyon nevezheto Cal State East Bay-ig terjed. Nem mindegy hova jart az ember, finoman szolva se - mindez igen nagymertekben befolyasolja az allaslehetosegeket.

Egyebkent MA/PhD vagy Kanada!

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 15:48:16

@Balu kapitany:
persze hogy emlékszem, van nekem itthon egy emberem, akivel meg kellett küzdenem, hogy olyan nincs, hogy fizetsz valamit, majd semmit sem kapsz érte, ráadásul az államiban sem lesz semmi, mire nyugdíjba megyünk ezer év múlva.
hosszú küzdelem volt, abban maradtunk, hogy ő visszalép, én maradok, de végül is ő is maradt.
ha mindenki maradt volna, kapitulációra lehetett volna kényszeríteni a kormányt.
így viszont szemmel is látható mértékben megmutatta a magyar nép, mekkora birka.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 15:49:33

@Azbej Tristan: ahogy a munkaügyi központban? pont úgy?
ha nem pont úgy, akkor miért nem? ha nem úgy, akkor a munkaügyi központ miért nem így?

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 15:49:35

@Babette_:

Szia! A megkeresések számából úgy vettem észre, hogy megtaláltuk a "piaci rést". Amit leírsz, az részben igaz csak.
Sokakat visszahúz a szíve, annak ellenére, hogy külföldön sikeresek lettek, és az, hogy sikeresek tudtak lenni, nem feltétlenül jelenti azt, hogy átlátják a magyarországi munkaerőpiaci helyzetet, az aktuális bürokráciát vagy pl. a vállalkozások indításának és utána fejlesztésének lehetőségeit. Nem feltétlenül látják a reális lehetőségeiket, az elérhető támogatásokat, vagy nem feltétlenül ismerik azok a munkaadókat, akik -jó esetben- megbecsülnék őket.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 15:50:09

@01234567: én nem tudom, mitől féltek. jön éjjel a fekete autó vagy mi?

twiga 2013.05.08. 15:50:50

@Azbej Tristan es @ Balukapitany: "Abszolut egyetértek. Mint Széchenyi. Ez a modell jó a külföld után hazatérőnek és jó az itthonmaradóknak is. "

Csatlakozom. Nagyon fontos lenne a felsooktatasban is tobb kulfoldi tanulasi lehetoseget adni. A kulfoldi tapasztalat/mas szemlelet megismerese valoban kincs.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 15:51:59

@Balu kapitany: helyeslem. a politikusok akár maradhatnak is kinn.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 15:53:04

@Babette_:

Hasonlóan. Amit mi csinálunk az ennél személyre szabottabb és teljesebb körű. Tehát egy HR tanácsadó nem feltétlenül foglalkozik olyan kérdéssel, hogy pl. a Magyarországra települő magyar-külföldi vegyesházaspárnak milyen honosításásokon kell átesni.
Volt olyan is, aki magyarországi parlagfűhelyzetről érdeklődött, mert ő az allergiája miatt ment külföldre...Szóval ez egy komplex "tanácsadás".

demagóg 2013.05.08. 15:53:33

Csodalkozom azon nagyon, hogy egy 23 eves lany ennyire tart a jovojetol a szulohazajaban... Ez nem a lehetosegek hianyarol szol, hanem csak a nyavalygasrol... 23 evesen meg barmi tortenhet. Magyarorszag jo hely, a legjobb szerintem, sehol nem ereztem ugy otthon magam (en) mint itthon. Az ember lehet kulfoldon is eppenhogy tengodo, de azt lehetosegnek, oriasi valtozasnak leiro valaki, illetve a szerencse Mo-n is megcsinalhato. Kicsit persze maskent mukodik az egesz rendszer, de egyetertek, hogy haza kell jonni, es tenni a valtozasert, a versenykepessegert, a nyelvtudasert, meg rengeteg dologert, nem kulfoldrol nyomni ezt a suket nyavalygast, hogy mennyire szar volt otthon...

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 15:53:39

@Azbej Tristan: ezzel az itthon élők 80%-a pont ugyanígy van.
olyanok vagytok, mint egy szolgáltató, amelyik a kedvezményt csak az új betérőknek adja.

telkoe 2013.05.08. 15:53:44

@aleb19: Kosz a tippet, de mar kiporbaltam :)

Balu kapitany 2013.05.08. 15:56:24

@Babette_: hát nem tudom, azért az elég fenyegetően hangzott hogy akkor pá pá állami nyugdíj....a 40-50 felettieknek ez eléggé vészjóslóan hangzik (kevés az idejük a nyugdíjig...mondjuk attól tartok nekünk sokkal több időnk lesz, ahogy mondod)... ti is dilemmáztatok rendesen...ahhoz hogy mindenki együtt cselekedjen (azaz maradjon) olyan kommunikációra lett volna szükség, amit elérni lehetetlen, főleg ebben a kettéosztott társadalomban

én még remélem hogy a "magyar birka nép" elméletet megdönti a magyar nép 2014-ben

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.05.08. 15:57:15

@Babette_:
Igen, ebben van valami. Azért "kivételezünk" az "új betérőkkel" mert a hazahozott tudásuk gazdagítja az itthon élőket is. Ismét csak Széchenyit tudom felhozni példának.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 15:58:40

@bpetya75: igen. hogy el fogja veszíteni a szép emlékeit.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 16:00:03

@Balu kapitany: nem. elég lett volna gondolkodni.
(szerintem nem vagyok a korosztályod:))

Balu kapitany 2013.05.08. 16:00:56

@Azbej Tristan: de akkor tegyük fel hazajön az az 500 ezer aki kint van és kimegy a maradék 9 millió? ha azok visszajönnek ti állandóan túlórázni fogtok...és a szegény 500e emberke nagyon egyedül érzi majd magát..:))

váj mí 2013.05.08. 16:03:45

@valasz a KE-nek: Számodra? Nincs, te ecsém, hülye vagy. Csak így szimplán.

twiga 2013.05.08. 16:05:50

@Gerry.: "senki nem kerdezett ra, megis mit takar a "kaliforniai állami egyetem"

A foton California State University Chico van, bar nem tudom, hogy ez csupan illusztracio, vagy a cikkiro altal keszitett kep.

01234567 2013.05.08. 16:05:54

@Babette_: Van rosszabb mint a fekete autó. :)
Egyébként meg attól, esetleg később csak úgy elveszik, az államiba meg nem léphet vissza, oszt kopp. Azért ez nem az a kiszámítható, létbiztonság, jog..stb.. ország. Itt azonnal kell reagálni, mert esetleg később már nincs mire mit. :)

váj mí 2013.05.08. 16:07:41

@Sanyi9: Nem, nem zavarja. Egyszer már leírtam, pont ebben a blogban, hogy Németországban ez a szakma még akkor sem erkölcscsősz-generátor, ha valaki prostiként dolgozik. Én meg csak recizek. Igaz, ha beállnék, többet kereshetnék ...

bpetya75 2013.05.08. 16:11:04

@Babette_:

Úgy rémlik, hogy tavalyi látogatásról is írt már. Szerintem ne féltsd. ;-)

@Balu kapitany:

Szerinted lesz érdemi választásunk 2014-ben? Abban mondjuk én is reménykedek, hogy a 2/3 bukik, meg hogy a jobbik nem erősödik tovább, de ezen kívül nem tudom mi pozitív dolog történhet. Szerinted a jelenlegi palettán van jó választás?

váj mí 2013.05.08. 16:13:05

@aleb19: Most komolyan, én kell azt neked elmagyaráznom, hogy milyen szövegkörnyezetben hangzott el az a beszéd, aminek az utolsó mondatát idézik előszeretettel a demagógiára hajlók?. Én, aki sem magyar állampolgár nem vagyok, sem Magyarországon nem élek már?

váj mí 2013.05.08. 16:15:12

@33621: A kiforrott répák édesebbek ... ;)

01234567 2013.05.08. 16:15:59

@bpetya75: Néha az is jó, ha már rosszabb nem lesz!

váj mí 2013.05.08. 16:16:33

@01234567: Legyen hozzá szerencséd!

Karabah77 2013.05.08. 16:21:00

@01234567: szegény Casino tulajdonosok :D úgy sajnálom őket :D

BTBTBT 2013.05.08. 16:22:47

@váj mí:
Nem azt kerdeztem, hogy mit hasznaltak terhesseg-megszakitasra - hanem hogy osztonoztek-e a fiatalsagot a kufircolasra mondjuk uj munkaval vagy lakhatassal?
Ovszer nem volt divat?

Nehany eve lattam azt a kituno roman filmet a fejet a Csau-idoszak 80-as eveiben illegalis terhessegmegszakitasra ado lanyrol. 4 months, 3 weeks & 2 days a cime. Na, az a film utott.

BTBTBT 2013.05.08. 16:25:45

@váj mí:
Akkor te edesszaju vagy? :)

Egyebkent, komolyra forditva a szot, ha meg szabad kerdeznem: nektek gyerek van tervben?

KanáriHajni 2013.05.08. 16:30:08

Kicsit fura nekem, hogy van egy lány, aki gimi után Ameszban végzett egyetemet, majd melózott évekig, és most, hogy lejár a vízuma, megkérdi, mi lesz vele (szerintünk) otthon, erre jönnek a lehúzások, hogy fúj, bölcsész (nooormális? szerintetek azt tényleg bárki elvégzi? pszichológiát angolul? nemár!), meg hogy menjen el gályázni egy call centerbe (biztosan azért tanult éveket), vagy házasodjon be valami papírért (nem lehet, hogy van pasija, terve, szerelme, élete, csak erről nem írt?), szóval csupa olyan okosság, ami tök lenéző az posztolóra nézve.
Persze most ezzel énse mondtam semmit, mert alapvetően fogalmam sincs, mit kéne csinálnia (mondjuk leginkább pályázatokat bújni és keresni egy olyat, ami szakmába vág, legyen az Mo-on, USA-ban, vagy Szlovéniában), csak meglepődtem a kommentek színvonalán...

bpetya75 2013.05.08. 16:32:31

@01234567:

Igaz, csak valamiért úgy érzem, hogy sokkal jobb lenne, ha inkább jobb lenne, mint ami most van. Álmok...

bpetya75 2013.05.08. 16:33:20

@Barátusz:

Öregem! Te aztán lényegre törő fazon vagy :-D

Lobelt Ledfold Reloaded 2013.05.08. 16:37:00

Azt hiszem közel 10 millió nyomorgó honfitársam nevében mondhatom, hogy jól teszed, ha félsz visszatérni.

Biztos, hogy nem lesz munkád, avagy tényleg csak gyorsétteremben, másra esélyed sincs, ráadásul ott is csak akkor, ha megtanulod, hogy a Sajtos Negyedfontos az az óceánon innen minimum Royal Cheese. Ha véletlen mégis elférnél egy kollcenterben aki tuti, hogy egyfelől túlóra nélkül fognak napi 12 órát ügyeleti rendszerben dolgoztatni, másfelől szexuálisan zaklatni fog a főnököd, továbbá a céged bejárata előtt volt játékgépesekből és traffikosokból verbuvált kolduscsoportok fogják a napi, zsebbe fizetett béred jó részét lelejmolni.

Pszichológusként nincs esélyed elhelyezkedni, mert lényegében ismeretlen szakma, nagyobbik felét a szcientológusok írtották ki pár éve, a többieket meg asszimilálta a Hit Gyülekezete illetve a KDNP propagandacsoportja.

A szüleidre ne számíts, valójában ők már csak üres héjak, agymosott fideszbérenc, nyugdíjváró, rezsicsökkentéssel agyonkorrumpált kormányügynökök, akik a szkájpon még mosolyognak, de ha szembetalálkozol velük biztosan ledöfnek, kivéve, ha hajlandó leszel Fidelitas aktivistává válni.

Amúgy is hazaárulónak számítasz, hisz annyira sok évet éltél kinnt, hogy nyílván felejteni és törni kidzsit a madzsart, és mivel az országot egyik felét már amúgy is régen felvásárolták a zsidók (ott az angol nem menő, héber vagy lufi), másik felét meg teleszülték a cigányok (eleget napoztál mostanság?), így téged mindenki ide nem való betolakodónak fog tekinteni genetikai örökséged miatt: lássuk be, teljesen jogosan.

Bár azt mesélik az öregek, hogy ez egy szép ország volt valaha, de a kormányok és a politikusok miatt már a fák sem úgy zöldellnek mint a születésed előtt, ez itt egy elnyomott rabszolganemzet melyet velejéig romlott kormányok terrrizálnak nap mint nap. A sok jó ember hiába gyűjti nap mint nap maga után kutyája kakiját, hiába mosoly a mocskos rendszert önként kiszolgáló állami intézményeknél dolgozó ügyintéző vasorrú bábákra kedvesen, hiába fizet be minden cent (bocs, fillér) adót és hiába folytat nap mint nap érdemi, észérveken és jobbító szándékon alapuló diskurzust a közélet jobbá tételének lehetőségéről barátiaval és családtagjaival, a diktatórikus hatalom mindenben gáttolja őt, nap mint nap a kereskedelmi médiák agymosó programjai elé ültetik szerencsétlent, és fővesztés terhe mellett végig kell nézni minden tehetségkutatót, valóságsót és igényes vitaműsort (még szerencse, hogy ilyen mocsok ott az ígéret földjén nincs).

Rettegj a visszatéréstől, mert egy hozzád hasonló indivídum, egy ennyire szuverén, céltudatos, nagy tudású és hosszú távra tervező egyed biztos bukásra van ítélve. Figyelj oda a kommentelők hangjára, ők itt élnek, ők tudják! Ők már mindent megtettek és elvéreztek, a szisztematikus tudat- és országromboló politikai hatalommal szembe nem volt esélyük. Menekülj, fuss amíg tudsz, mert magyar földre lépvén azonnal megfertőződől a gonosz kormányok megbízására kitenyésztett túrórudi vírussal, elveszíted minden vitalitásodat, minden küzdőszellemedet, és attól kezdve a rendszer önkéntelen besugója leszel, aki alig várja, hogy felnyomja a szomszédját hisz az nyílván fekete jövedelemből vette új fűnyíróját.

Zsófi, csak ez nem fél aki hülye. Te azonban okos vagy. Félj!

01234567 2013.05.08. 16:38:50

@Karabah77: Teljesen mindegy kikről van szó. Észre kéne venni, ez egy jól kitalált módszer. Kilökünk egy csoportot a "fényre, ami ugye a megrendelésünkre majd nem a legjobb megvilágításba helyezi.(lehet: korkedvezményes nyugdíjas, nyugdíjas, diák, rokkant, volt bányász, casinos, munkanélküli, csöves...) Mivel kiemeljük az adott csoportban található negatívumokat, negatív eseteket, személyeket, ilyen bizony minden csoportban, közösségben van, szajkózzuk, sulykoljuk, mivel a sokszor elismételt hazugság előbb utóbb igazsággá válik. Aztán ha az elemzőink megadják a jelet, most talán, akkor jön a konkrét lépés amiért az egész hajcihő volt. Természetesen ha nem megy, visszatáncolunk, bűnbakot állítva magunk közül, vagy valamit kívülről (EU, IMF, USA, akár ki..), ha megy, adig csináljuk amíg végképp meg nem tapostuk az aktuális célcsoportot, el nem értük amit akartunk. Vagy esetleg amíg az elemzők mondják mehet. HÁT NEM LÁTJÁTOK FELEIM SZEMÜTÜKKEL MIK VOGYMUK! HÜLYÉK ÉS IDIÓTÁK VOGYMUK, MERT EZT MÉG FEL NEM FOGTUK( fogtátok) Mert a buta diáknak nem nyuggerezni kéne, hanem azzal együtt tüntetni, mert utána ő jön. Az értelmiségnek nem prolizni kéne a melóst, lenézni, vezetni, védeni az érdekeit, együtt érezni vele, mert utána ő jön....

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.08. 16:41:59

@Lobelt Ledfold Reloaded: azt hiszed vicces vagy, hogy sok magyarnak kilátástalan az élete?

Nem mindenki tud/akar multiban gályázni napi 10-12 órát és nem mindenki Kínából tér vissza felsővezetőként.

A legtöbbeknek pedig igenis ez a valóság, amit leírtál.

valasz a KE-nek 2013.05.08. 16:43:48

@Balu kapitany:
A magyar birka nép elmélet már 2010-ben megdőlt. Erre kár várnod. :)

demagóg 2013.05.08. 16:44:23

Mindenesetre ha a posztolo Zsofi haza akarna jonni, valamilyen modon keressen meg, pont ilyen jellegu munkakort (amit csinalt Kaliforniaban) szeretnek nemsokara kialakitani.

Karabah77 2013.05.08. 16:47:54

@01234567: félreértettél maga az a dolog amit Viktorék megtesznek nekem se tetszik.viszont nem tudok egy olyan réteget sajnálni akik emberek százezreit döntötték nyomorba.20éve vendéglátózom,hidd el elég sokat láttam.ők is hibásak,de nem tudok sajnálni egy bálna mercis köcsögöt sem,h most kisemmizték.Viktor szinte egyetlen értékelhető ötlete volt.

01234567 2013.05.08. 16:52:02

@bpetya75: Az álmok nem hazudnak!...amiket ébren álmodunk! :)
Lassan de változnak az emberek fejben.

Sanyi9 2013.05.08. 16:52:20

@Barátusz: avval, hogy nem volt futes a lakasokban.

BTBTBT 2013.05.08. 16:53:09

@bpetya75:
Az biztos, es olyasvalakit kerdeztem, aki ezen nem sertodik meg.
(Vagy megis?)

01234567 2013.05.08. 16:53:21

@Karabah77: Ezzel én is egyetértek. Jogos volt ezt megszüntetni, de nem így.

goAUS 2013.05.08. 16:55:43

@Sanyi9: Szia! Minősített csőhegesztőként persze nem kókler tudással bárhol megkeresel 3000 eurót per hó nettó, persze ha átléped a határt, otthon ez 300 euró.:P Itt északon meg 20 font feletti órabérek vannak startként, túlóra 1,5-2x. Ha esetleg jól sejtem és kételkedel majdan szavaim hihetőségében indeed.co.uk, pipe weldert benyomod, és lőn csoda.:) Ezzel válaszoltam az országra is. De tudok jobb szakmát is, CNC programozó aki titánt tud, ennél is többet kap. Persze a kezdőké nem ennyi, szegények 10-12 fontból kénytelenek nyomorogni a "nagy gonosz" EU-ban.:)

Grafogirl 2013.05.08. 16:59:22

Örülnék neki, ha a szokásos "bölcsészek baszogatása" helyett értelmes tanácsokat is olvasnék. Maga a posztoló is a mekizéssel jön. Meg áll az eszem, ettől a hozzáállástól
USA-ban szerzett Pszichológia diplomával, jó angollal, 1 év munkatapasztalattal, bármelyik Multihoz felvesznek és ez nem vicc. A nyelveket beszélő bölcsészek és társadalomtudományi karosok igen is keresettek, mert pl. egy nemzetközi cégnél nem csak egeret tologató és két ujjal gépelő mérnökre van szükség, hanem még rengeteg alkalmazottra, mondjuk akik írni-fogalmazni és beszélni is tudnak.

2013.05.08. 17:02:07

Mi volt ma a téma?

Lobelt Ledfold Reloaded 2013.05.08. 17:03:30

@Tökfőzelék:
"azt hiszed vicces vagy, hogy sok magyarnak kilátástalan az élete?"
A két tagmondat szerintem nem igazán áll fogalmi kapcsolatban egymással.
Nem hiszem, hogy vicces vagyok.
Igen, sajnos sok magyarnak kilátástalan az élete. Soknak nem. Majdnem minden nigériainak kilátastalan az élete, Svájcban kisebb az ilyenek aránya.

"Nem mindenki tud/akar multiban gályázni napi 10-12 órát és nem mindenki Kínából tér vissza felsővezetőként."
Nem vagyok felsővezető, a gályázás a perverz hobbim azaz nagyon szerencsés vagyok, és én úgy születtem, hogy éppen visszatértem Kínából.

"A legtöbbeknek pedig igenis ez a valóság, amit leírtál."
Ez, ne haragudj meg kijelentésemért, teljes mértékben hülyeség. Egyfelől amit leírtam abban semmiféle igazság sincsen, és a középutat mint tükrözési tengelyt tekintve az ellenkezőjében sincs, mivel ezek végletek, ha úgy tetszik: absztrakciók.

Tételezzük fel azonban, hogy nincs igazam, és amit leírtam az a véres valóság. Azaz pölö mindenki felszedi a kutyaszart Néró meg Lassie mögött. Akkor honnan van a kutyaszar, melynek jelenléte objektív valóság, leginkább Budapest belső kerületeiben? Ezek szerint kell lenni valakinek, aki a zamatos és friss kakit teríti, gondolom azért, hogy az embereknek rossz legyen. Sajnos nem tudom, hogy a zsidók, a nácik, a kormány emberei, az ellenzék, nyuggerek vagy a bölcsész egyetemisták a ludasok, de el kellene már őket kapni aztán jól...

aleb19 2013.05.08. 17:07:51

@Grafogirl: "hanem még rengeteg alkalmazottra, mondjuk akik írni-fogalmazni és beszélni is tudnak"
peldaul magilla gorilla
ir olvas beszel kesz fonyeremeny

Leone_510 2013.05.08. 17:07:53

kislány, neked már rég a zöldkártyáért kellett volna teperned , ugyanis munkavállalóit sokkal nehezebben kapsz, mert kevés cég ruház be egy nem amerikaira, házasodj össze egy diáktársaddal, más út nincs

Leone_510 2013.05.08. 17:09:08

még annyi, hogy érdekes az, hogy mindez 5 év után jutott eszedbe, ennyit az életben maradási esélyeidről hosszú távon :)

Lobelt Ledfold Reloaded 2013.05.08. 17:13:02

@Lobelt Ledfold Reloaded: Na igen, meg kell követnem Zsófit, mert a komment valójában nem neki szólt, hanem inkább néhány kommentelőtársamnak. Szóval: bocs.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.05.08. 17:14:02

2 rugobol amcsiban csak a csovesek elnek. Teged jol atb*sznak!

bpetya75 2013.05.08. 17:16:15

@01234567:

Legyen igazad.

@Barátusz:

Valóban nem egy sértődős fajta.

2013.05.08. 17:16:31

Kicsit rövidke lett a poszt.

váj mí 2013.05.08. 17:16:41

@Barátusz: Óvszeeeer?????
Legfeljebb a határ menti településeken.. . ott csempészték át az óvszerereket meg a Rigevidont, és árulták akár 10-szeres áron is. De az már nemigen jutott beljebb. Maradt az imádság, a kuruzslók, a vállfa meg a nikotinfőzet.
Ösztönözni? Mit? Ami állampolgári kötelessége volt minden ivarérett nőnek? Még hogy ösztönözni! Max. büntetni...
Elpuhult gulyás-szocialista! :P

aleb19 2013.05.08. 17:16:48

@01234567: "Mert a buta diáknak nem nyuggerezni kéne, hanem azzal együtt tüntetni, mert utána ő jön"
ez csak akkor igaz ha egy vegtelen es hatalmas koltsegvetes/bevetel van/ami nincs/ az orszag mogott
es mivel allam bacsi csokkentget azt jelenti a potyak szunnek meg en arra vagyok kivancsi,hogy a nyugger potyak mikor szunnek meg...sejtesem szerint csak akkor ha osszeomlik a nyugger-gengszter-rendszer

bpetya75 2013.05.08. 17:17:22

@Lobelt Ledfold Reloaded:

Na így már helyén van a dolog. Szépen kikanyarítottad ;-)

2013.05.08. 17:18:06

@Lobelt Ledfold Reloaded: Leírtad Magyarország lényegét.

Persze te gúnynak szántad.

aleb19 2013.05.08. 17:19:31

@Leone_510:"még annyi, hogy érdekes az, hogy mindez 5 év után jutott eszedbe, ennyit az életben maradási esélyeidről hosszú távon :) "

mire szamitottal bolcsesz

váj mí 2013.05.08. 17:19:32

@Barátusz: Szerinted? Én lassan 40, ő már felette, és neki már van kettő.

@bpetya75:

Ja, és nem, nem vagyok sértődős fajta. Ha az lennék éhen halnék.
Amúgy meg, kapjátok be! :P

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.05.08. 17:20:06

@Lobelt Ledfold Reloaded: "Zsófi, csak ez nem fél aki hülye. Te azonban okos vagy. Félj!"

Eloszor Azt hittem viccelsz de aztan ezt olvasva rajottem, komolyan gondolod.

A 15 eve folyo massziv magyar ertelmisegellenes propaganda es a bunkokracia meghozta a gyumolcset. Tenyleg csak a sittes maradek meg a foldesurak van mar csak az orszagban..,

01234567 2013.05.08. 17:20:46

@aleb19: Szüleid? Szerintem pedig a nyugdíj egy szerződés az állampolgár és az állam között. Bár ahogy nézem Magyarországon már a papír is úgy elszáll mint a szó a szélben...

Lobelt Ledfold Reloaded 2013.05.08. 17:21:00

@bpetya75: Ja, bele akartam írni az eredetinek a végibe, de aztán kimaradt mert valami hülye rámtelefonált és ez összezavart mint vasorrú bábát a mágneses vihar :-)

Gerry. 2013.05.08. 17:22:25

@twiga: Ezt en is eszrevettem, azonban ha beutod google-ban a kepeknel, hogy California State University, az ominozus kepet a harmadik sorban dobja ki.

Persze nem egy kozponti kerdes mindez, azonban a munkavallalashoz szervesen hozzatartozik - az USA ket legerosebb allami egyeteme, a Cal (Berkeley) es a UCLA egyarant ott talalhatoak, de ahogy irtam, bar a UC rendszer kampuszai nagyon erosek (meg a ket leggyengebb Santa Cruz es Riverside is mindig bennevan vilagszinten a top 150-200-ban, az osszes tobbi meg a top 50-ben, leszamitva a Merced-et, de egy kemeny nyolc eves egyetemrol kar iteletet mondani), a Cal State azert mas kategoria, meg a legerosebb kampuszai is - es ezt a munkaltatok is tudjak. (Plane, hogy a Cal State legjobb diakjai 1-2 ev utan transferelnek a UC rendszerbe)

2013.05.08. 17:23:04

@aleb19: Szerintem az a probléma forrása, hogy a szándék sem látszik, hogy változzon bármi is állambácsi részéről. Egyszerűen egyik párt sem vállalja, hogy az ő ciklusuk alatt szűnjön meg a jelenlegi nyugdíj rendszer, mert ez automatikus bukó a kövi választáson. Így marad az egy aktív kereső tart el 5 inaktívat, meg az állami vízfejet, de ez sem fog örökké tartani, csak nem tudom, hogy amikor megszűnik ez a rendszer, akkor mi fog történni, mit kezd magával majd a sok eltartott.

na4 2013.05.08. 17:23:33

Ismét egy könyvtár-büfé szakos gagyidiploma."Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel" - Dante

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.08. 17:26:11

@Babette_:
"hogyan jártál be 40 óra menzai munka mellett előadásokra?"

az amerikai jog csak 20 óra legális munkavégzést engedélyez.
A 40 elirás lehet.

hot-spot (törölt) 2013.05.08. 17:26:42

Haza ne gyere, ha jót akarsz magadnak és ezt nagyon komolyan mondom!
Bárhova csak ide ne mert ez itt lassan Etiópiánál is xarabb hely!

BTBTBT 2013.05.08. 17:30:41

@váj mí:
Azt nem tudtam, hogy neki mar van gyereke, hiszen errol nem beszeltunk. 38-nal meg lehet tervben egy nonel, nem?

hot-spot (törölt) 2013.05.08. 17:30:46

Fentebb írta valamelyik 60 IQ-nál többel megáldott kommentelő,hogy vetesd el magad valamelyik diáktársaddal SOS-ben!Én a helyedben még fizetnék is neki ha kell,de a Zöldkártya című filmet előtte nézzétek meg azért mindketten!

aleb19 2013.05.08. 17:31:11

@01234567: koszonom kerdesed szuleim jol vannak 2000 kornyeken mentek nyugdijba a a harmincx szolgalati evuk utan kb netto minimalbert kapnak es ez meg nagyjabol rendben is van ,de utana durvult el a helyzett es szaladt el a paci a szadesz-maszop fele area alatt, zorbanek meg bealltak a sorba es folytatjak nyuggerek potyaztatasat ami szinten gusztustalan
aki nem dolgozik 50 evet max minimalber 80%-t erdemli

aleb19 2013.05.08. 17:33:22

@Philosoraptor: ez a demokracia lenyege 2segelyescigo+3nyugger=5mtaprofesszor

Lobelt Ledfold Reloaded 2013.05.08. 17:35:56

@Philosoraptor: Szerintem nem helyes irány a szándékot a politikától várni. A demokrácia, vagy pontosabban a választásosdi logikája diktálja, hogy a cél a hatalom. A hatalom megszerzésének útja a többség kielégítése (nem feltétlen orálisan) és megszólítása. Ez fix, így lett kitalálva. Ha ez nem tetszik, akkor a demokratikus berendezkedést kell támadni, de az bűncselekmény gyanús cselekedet. Vagy a meglévő keretek között kell változtatni, ami egyszerű. El kell oda jutni, hogy a tömeg, azaz a többség, olyan irányt támogat amely jó (ez utóbbi relatív fogalom). Ha ami most van az rossz, de a többség támogatja, akkor ez a jó. Ha nem lesz fenntartható, akkor jól összedől, sok eltartott éhenpusztul, sok eltartó is, a maradék meg majd másként tekint a világra és másként, más megfontolások alapján fog majd szavazgatni a jövőben. Okosan ki van ez találva, csak kell 20-50 év, hogy beleszokjunk a személyes felelősség meglétének puszta tényébe, és ezalatt úgy tűnik, hogy néha párezer embernek éhen kell halni...

váj mí 2013.05.08. 17:36:47

@Barátusz: Igaz, nem esett szó erről. De azért szerinted, ha én annyira "gyereket-akarok-tőled" típus lennék, az eddigi életéveim alatt nem jött volna össze? Vagy annyira rondának gondolsz? :P

bpetya75 2013.05.08. 17:37:46

@váj mí:

Nembeszóni! Dicséret volt. :-D

váj mí 2013.05.08. 17:40:16

@hot-spot: Mna persze, mert ez csak úgy megy. Nos, megsúgom neked, hogy nem.

aleb19 2013.05.08. 17:40:20

@Lobelt Ledfold Reloaded: ez sajna tenyleg igy mukszik es most otthon ennek a tanulasi folyamatnak a lemming szakasza zajlik csak figyelj@01234567:

váj mí 2013.05.08. 17:42:09

@bpetya75: Oké, köszi :). De ha lehet, a dicséreted fényében, a jövőben ne nagyon szidj :P

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.08. 17:44:07

@bpetya75:
"Tudom Max. Szerencsére vagytok jópáran, akik nem fekete-fehérben látják a világot."

Igen van aki "hagymalilá-"ban látja

bpetya75 2013.05.08. 17:44:09

@váj mí:

De finnyásak vagyunk! ;-)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.08. 17:46:39

@Kovermadar:
Ott, hogy már egy ujjadat fel kellet áldoznod az új országért.
És ez még csak a kezdet........

aleb19 2013.05.08. 17:51:02

@ctboy:" Igen van aki "hagymalilá-"ban látja"
de csak ha be van tepve/allva
olyankor elfelejte az elcseszet eletet

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.08. 17:52:02

@Attika77: "mindenki annyit ér amennyit"

"mindenki annyit ér amije van" még pontosabban

"akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér" LJ

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.05.08. 18:01:26

@váj mí: Micsoda? Nem értem a szórajtvényedet.
Továbbra is tartom, hogy a nyavajgás nem vezet sehova. Sőt. Általában azt kell csinálni, amire a tömeg leginkább fujjol. (lásd még, OTP részvényt venni 1200-nál)

váj mí 2013.05.08. 18:05:02

@Eltévelyedés: Nézd, ha nem érted az alapvető ok-okozati összefüggéseket, akkor azokat nem én fogom elmagyarázni neked.
Pláne, hogy engem ezért nem fizetnek.

2013.05.08. 18:05:20

@Lobelt Ledfold Reloaded: Jah értem, tehát várjam meg, amíg a sok birka felébred az álomvilágból. Köszönöm, de inkább nem. Dőljön össze ez az egész, de lehetőleg nélkülem.

2013.05.08. 18:07:38

@Attika77: 300 nettó? Te hol élsz? Vagy nem ugyanarról a szakmáról beszélünk?

telkoe 2013.05.08. 18:07:50

@zej: Hat akkor miert vagy meg Magyarorszagon? Szeretsz sirankozni vagy kulf meg rosszabbul elnel?

telkoe 2013.05.08. 18:12:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: kognitiv disszonancia ha mar ugyis pszichologus a posztolo :) Egesz szep kis dolgozatot irhatna a hozzaszolasokbol :)

Gerry. 2013.05.08. 18:13:45

@aleb19: A kormany, mint ahogy az elozoek is, a nyugdijas valasztokra szamit - hiaba, ez mar csak demografiai szempontbol is roppant elonyos - az mas kerdes, hogy totalisan finanszirozhatatlan.

Azonban az rem vicces felvetes, hogy aki nem kezd el 15 evesen dolgozni, avagy csupan 73 evesen megy nyugdija, az 80%-o kapjon. Mert az 50 eveddel kb ez jon ki...

BTBTBT 2013.05.08. 18:22:04

@váj mí:

Nemetorszagbol konnyen ajanlgatsz te itt valami bekapnivalot. :P

Az "annyira gyereket akarok toled"-tipushoz nem kell szepnek vagy rondanak lenni, csupan tetszeni a delikvensnek, akitol a no le akar babazni.

Szoval osszejott volna, de akkor nem akartal gyereket.

A munkakorodbol adodoan dekorativ nonek gondollak, hiszen pl. egy gym-hez hasonloan, nalatok is a recepcioban tartjak a bogyos/dekoltalt, kemenyseggu csajokat, ezzel is novelve a "jo ide beterni"-faktort a ferfi latogatok koreben. (Nalatok persze a pult mogott is akad hasonlo felhozatal.) :P

zej 2013.05.08. 18:23:14

@telkoe: Mert mikor 20-30 éves voltam még lehetett bízni benne, hogy jobb lesz. Most viszont (42 évesen) adtam magamnak egy évet, hogy rendbe tegyem az angol tudásom, és utána ha minden jól megy akkor irány a tengerentúl. De családdal már az illegális munka nem megy, itthonról kell találnom olyan munkáltatót aki vállalja a vízum ügyintézést. De ha nem sikerül akkor is legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam.

ABL CA 2013.05.08. 18:24:47

@Attika77: Szia! Szerintem Te pont olyan szinten elsz, mint egy atlag polgar, Te is csak 12-14 orat gurcolsz ugyanolyan rabszolgakent a cegednek, mint a tobbi, semmi maganeleted nincs, a csaladod max. hetvegen lat, hetkozben zombi lehetsz. Annyival "jartal jobban" hogy volt 7 jo eved az USA-ban, a 95 % -nak ez nem jut ki. De meg legalabb megvan az az illuziod, hogy elvezed csinalni. 36-37 eves lehetsz 7-8 ev gyakorlattal. Meddig gondolod, hogy kieges nelkul csinalod meg ugyanigy?

aleb19 2013.05.08. 18:27:32

@Gerry.: a tanuloeveket, katonasagot etc a mostani/kesobbi nyugdijrendszer is figyelembe veszi de nekem ez a szimpatikus ha az allami nyugdij csak kb az alapveto letfentartashoz eleg kevesebb a potyazo ill. kevesebbeket lehet nyugdij igeretekkel kilora megvenni
de nemsokara 70 ev lesz a korhatar ha tetszik ha nem

váj mí 2013.05.08. 18:31:01

@Barátusz: Édesem, "kemény" másfél óra választ el tőlem .. ez aztán a legyőzhetetlen távolság! :P

Különben, kérdezd meg Petyát, szerinte, hogyan nézek ki. ;)

Mesterlövész 2013.05.08. 18:33:42

Nagyjából ugyanazt mondanám, mint az előttem hozzászólók jó része: menj bárhova, de EBBE AZ ORSZÁGBA SEMMIKÉPP SE GYERE VISSZA!

BTBTBT 2013.05.08. 18:33:42

@váj mí: Ki beszelt itt az idorol.

A petya-kerdessel kapcsolatban arra celzol, hogy nem ugy nezel ki, ahogy tippeltem? Egy masik ferfi leirasa szubjektiv. :)

Majd kuldj egy fenykepet. :P

M. Péter 2013.05.08. 18:35:51

@tildy:): Ha Észak-Kaliforniában volt, akkor valószínűleg nehezen viselné a nyári meleget és a szárazságot Angliában.

váj mí 2013.05.08. 18:37:20

@Barátusz: Ja, ha ott van még a "fél világ ..." is, akkor meg ne provokálj :P

Mit tudom én, mire tippelsz, ha tudnám, lottóznék.... De a fényképküldéssel megvárlak előbb téged :P

M. Péter 2013.05.08. 18:42:31

@Gerry.: Arra tippelek, hogy inkább California State University lesz, mint University of California.

telkoe 2013.05.08. 18:43:01

@zej: Nekem kicsit magas hogy miert pont oda akarsz menni ahova adminisztrative a legnehezebb olyan orszagok helyett ahova akar holnap is kiutazhatsz...

VHB 2013.05.08. 18:43:06

Gyere haza nyugodtan - turistaként. Tényleg nincs olyan póló, magyar vagyok ÉS turista? :-)

Anija 2013.05.08. 18:44:20

Sziasztok! Koszonom szepen mindenkinek a valaszokat es kommenteket, habar nem tudom, olvassatok e a 430+-ik kommentet.
Nem ket honappal a "hazaindulas" elott kezdtem el ketsegbeesni es panikolni, ezt mar megtettem jo par honappal ezelott. Kb. 100 helyre adtam be eddig az oneletrajzomat, szerencsere kaptam is valaszokat, behivtak interjura, de amikor kiderult, hogy nincs zoldkartya, hirtelen elfelejtettek visszahivni. Probalok "tudatosan" elni, amennyire ez kitelik tolem, jelentkeztem otthon Master kepzesre illetve Europan belul mas orszagokba is elkuldtem a felvetelit, toluk az elkovetkezo 2-3 honapban fogok valaszt kapni, illetve keresek Europaban is allast, ha a tovabbtanulas nem jon ossze.
Ami pedig a tenyeres talpas redneck ferjet illeti, lett volna lehetosegem tovabbfejleszteni a kapcsolatomat, de ha az a szo, hogy domestic violence mond nektek valamit, remelem megertitek, hogy miert nem dontottem ugy, hogy hozzamegyek.

BTBTBT 2013.05.08. 18:46:29

@váj mí:
Anglia-Nemetorszag viszonylatban nincsen fel vilag (es nem is remlik, hogy irtam volna ilyet).

"dekorativ nonek gondollak,...bogyos/dekoltalt, kemenyseggu csaj"

Ez talan segit lottozas helyett. :)

váj mí 2013.05.08. 18:48:07

@VHB: Húúúúú, jó ötlet! Ha nem védeted le, lopom! ;)

váj mí 2013.05.08. 18:49:39

@Barátusz: A "fél világ" metafora akart lenni. Lehet, nem a legjobbak közül való.
A kinézetemre meg inkább ne tipp-mix-elj :P

zej 2013.05.08. 18:51:55

@telkoe: Mert kell egy kellően nagy cél. Mindenki Angliába megy, én miért menjek velük?

BTBTBT 2013.05.08. 18:53:44

@váj mí:
A "vagy annyira rondanak gondolsz?"-kerdesedre valaszul kezdtem el talalgatni.
Hatoslottozni vagy kenozni azert lehet? :)

váj mí 2013.05.08. 18:56:03

@Anija: Én olvastam, ha ez vigasztal ;).
Szerintem, sok újat nem tudtunk tanácsolni neked. Legfeljebb veled együtt szoríthatunk, hogy valamelyik pályázatodra pozitív válasz érkezik.
Azzal is vess számot azonban, hogy esetleg nem fog. Nem tudom, a szigorúan vett szakmádon kívül, mihez van még affinitásod, de kérlek, ha arra kényszerülsz, hogy pár hónapot otthon tölts, nehogy ott ragadj. Nem, nem a pénz miatt, hanem az általános letargia miatt, ami egy idő után a bugyidat is átitatja majd. A romkocsmák környékén ez nem látszik, meg akkor sem, ha a "Városban" blogot olvasod, de egyik sem az otthon élő átlag-fiataloknak szól.

váj mí 2013.05.08. 18:59:21

@Barátusz: Költői volt a kérdés ;)
Mna persze, lehet, ha nyersz, felezünk ;).

ABL CA 2013.05.08. 18:59:39

@Magyar Vitéz: "2 rugobol amcsiban csak a csovesek elnek. Teged jol atb*sznak!"

hahahahahahah! teged is, hogy ezt bevetted!

zobod 2013.05.08. 19:00:48

Elég beképzeltnek tűnik ebből a pár sorból a poszt írója, de szakmája értékét helyesen látja. Viszont egy perfekt, élő, aktív angol nyelvtudással biztos lesz hely neki a nap alatt, feltéve ha nem hordja fent nagyon az orrát. 23 évesen ennél kicsit több alázat, és szerénység kellene.

váj mí 2013.05.08. 19:02:46

@zobod: Aki 23 évesen nem úgy gondolja, hogy "ide nekem az oroszlánt is", az vagy hülye, vagy életképtelen. Az alázat az majd később jön.

telkoe 2013.05.08. 19:03:10

@zej: Anglia nem az egyetlen orszag ahova holnap is mehetnel. Szornyu rossz Magyarorszagon de csak akkor tudsz kulfoldre menni ha valaki elintezi a papirjaidat. Ez kelloen nagy cel.

M. Péter 2013.05.08. 19:09:39

"Az egyetememnek nincs engedélye munkáltatói vízumot kiállítani, bármennyire is szeretnék, hogy maradjak és bármennyire is szeretnék én maradni."

Ezt nem értem. Munkavállalói vízum van, nem munkáltatói, és az egyetem nem állít ki vízumot, csak támogatja a munkavállaló vízumkérelmét. H-1B vízumhoz nem kell semmilyen engedély, de a vízum macerásabb, J-1-hez kell, hogy az egyetemnek legyen megfelelő egyezménye a State Departmenttel. A University of Californiahoz tartozó egyetemeknek biztos van ilyen, de szerintem a California State Universitynek is. Nem tudom elhinni, hogy ne lett volna még ott soha külföldi oktató, kutató vagy cserediák.

VHB 2013.05.08. 19:10:33

@Anija: Ha rám hallgatsz azt csinálsz amit akarsz. US után bárhol az EUban furcsa lesz minden. Mini autók, drága benzin, szemét, cigiző emberek stb. Mo-n mindez hatványozottabban tapasztalható, de a lényeg, hogy k más lesz.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 19:12:19

@Gerry.:

Minket ezért ez a kérdés nem is izgat.

45 éves vagyok és van összesen 8 év igazolt munkaviszonyom. Semmi esélyem nyugdíjra.

Feleség nálam 5 évvel idősebb, neki csak 6 éve van.

De több mi korosztályunkbélit ismerek, akinek 0 azaz nulla év igazolt munkaviszonya van.

zej 2013.05.08. 19:12:43

@telkoe: Igazad van, de más nyelvet (kivétel orosz) soha nem tanultam. A nagyobbik fiam is jól beszél angolul, így neki sem lenne probléma angol nyelvterületen elkezdeni a középiskolát.
Azért mint IT-s az anyagiakra most még nem panaszkodhatom, nem kimondottan az anyagiak miatt fogok elindulni. Ahhoz, hogy egy amerikai cég elintézze a papírjaimat nekem is tennem kell, érdekesnek kell, hogy legyek szakmailag nekik. Majd kiderül, hogy sikerül e a magam számára meghatározott határidőig kiköltözni. Ha nem sikerül akkor majd elgondolkozom, hogy hogyan tovább.

Attika77 2013.05.08. 19:13:01

@ctboy: asszem kicsit félre akartál érteni. A munkaerőpiacon mindenki annyit ér amennyit kialkuszik magának. Nem az ember ér annyit, hanem a munkaerőpiacon a tudásának megfelelően honorálják. Ez a szabad piac ahol a kereslet előbb utóbb megtalálja a kínálatot. Ennek semmi köze az anyagi javakhoz bármennyire is bele akarod magyarázni.

2013.05.08. 19:13:46

Ez a poszt egy kamu poszt, ordít róla

Attika77 2013.05.08. 19:14:58

@Philosoraptor: bocsi de van egy befektetésünk amit én ügyvezetek, CNC forgácsolással foglalkozunk és egy igazán jó CNC technikusnak pont ennyit fizetek hivatalosan bejelntve. Persze ezért követelünk is, önállóan programoznak, kezelik a gépet és a saját MEO-suk az emberek.

Anija 2013.05.08. 19:15:33

@M. Péter: Vannak olyan allami egyetemek, akiknek van valami Certificate of Labor-juk (lehet hogy nem ez a helyes neve, sajnos nem emlekszem), amivel szponzoralhatnak H-1B vizumot, az enyemnek nincs ilyenje. Igazad van, pontatlan voltam, nem ok allitjak ki a vizumot; elnezest a felreertesert. Kulfoldi oktatok, PhD-k mas besorolasba esnek, oket azonnal szponzoraljak. En ugye csak egy sima "staff" member akarnek lenni, az meg nem feltetlenul erdekuk.

Bicepsz Elek77 2013.05.08. 19:17:44

Azt tanacsolom vetesd el magad valami hulyevel max gyereket szulsz neki es megjapof az allampolgarsagot. Vagy menj Kanadaba/Ausztraliaba/Angliaba stb.

Attika77 2013.05.08. 19:18:03

@ABL CA: Ebben igazad van. Nem is azt mondom, hogy ez így jó, csak azt mondom, hogy én boldogulok és az én saját döntésem, hogy Mo.-on maradok. Nyilván bármikor mehetnék külföldre dolgozni, de eszem ágában sincsen. Amúgy a kinti évfolyamtársaim hasonló poziban szintén ennyit dolgoznak. Persze több pénzért. A kérdés itt az, hogy én megelégszem-e ennyivel vagy változtatni akarok. Erre az a válasz, hogy bár lehetne jobb sok mindenben, de alapvetően elégedett vagyok az életemmel. Hogy ki fogok-e égni arra meg most nem tudom a választ. A hétvégéimet mindig a családdal töltöm és legalább 5-6 hetet megyek szabira egy évben. Ennyit tudok tenni, majd meglátjuk, hogy elég lesz-e :)

Anija 2013.05.08. 19:19:20

@M. Péter: Ehh, blogmotor... szoval azt irtam, hogy igazad van, hibasan fogalmaztam, az egyetem csak szponzoralna a vizumkerelmem, ehhez viszont szukseguk lenne valami Certificate of Labor-re vagy valami hasonlora (nem emlekszem pontosan a nevere), amije viszont nincs az egyetememnek. PhD-kat es kulfoldi oktatokat mas besorolas alatt azonnal szponzoraljak, en viszont csak egy egyszeru staff member lennek.

zomg · http://lixnix.tumblr.com 2013.05.08. 19:20:57

Zsofi,

miert nem szerzel egy ferjet vizummal vagy zold kartyaval? Baratim kozott nepszeru modja az USAban maradasnak :)

telkoe 2013.05.08. 19:21:29

@zej: Egy jo IT szakembernel az EUban nem nagyon rugoznak azon ha csak angolul kommunikal es a legtobb orszagban van beilleszkedest segito program is.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.08. 19:33:43

@ctboy: N@Attika77:
"bármennyire is bele akarod magyarázni."
Ne vedd magadra.
Csak feladtad a magas labdát Lézer János kijelentésével kapcsolatban.
Én meg rácsaptam mielőtt whyme, vagy babette, vagy spangola........vagy más észreveszi előttem.

Tőlem olyan jól érzed magad a bőrödben ahogy akarod.
Csak gratulálni tudok hozzá. Csak igy tovább..........

freekz 2013.05.08. 19:43:06

Ide max nyárra, fürödni egyet, aztán azonnal vissza!!!!

Attika77 2013.05.08. 19:45:42

@ctboy: nem veszem magamra csak én nem erről beszéltem. Az meg, hogy Lázár Úrral egy hozzászólásban említenek elég sértő :)

váj mí 2013.05.08. 19:49:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hm, nekem, az egyetemi éveket is beleszámítva 16 év igazolható munkaviszonyom van, különböző országokban. Lehet, nyugdíjba kellenen vonulnom? ;).

zej 2013.05.08. 19:50:59

@telkoe: Mert az EU-n belüli költözés csak a problémák elodázása. Most sokkal jobb Angliában, Németországban, Svédországban vagy a hollandoknál, de meddig lesz az? Nem hiszek az Unióban, bocs. Még túl fiatal az EU, még össze is omolhat bármikor. Persze nem kizárt, hogy a B terv az unión belül lesz, de ezzel még most nem foglalkozom.

ABL CA 2013.05.08. 19:51:37

@Attika77: Koszi, hogy valaszoltal, nem fikazni akartalak. Az volt az erzesem a kommentjeid alapjan, hogy Te ugyan tudod, hogy baromi sokat tettel a mostani allapotodert, de ugyanakkor nem latod a szelesebb retegeket. Neked ez most meg jo, a munkatarsaidat is megfizeted rendesen, de nem biztos, hogy ok is ugyanolyan boldogok es elegedettek. A megszelesebb korrel meg mintha egyaltalan nem lettel volna tisztaban. Nekem pl. 3 fiam van, evekig csinaltuk azt amit most ti (csaladod), ferj 12-14 orakat dolgozott, a fiukat max. alvas kozben latta, es hetvegeken. Ugy nem lehet gyereket nevelni, hogy "majd apad megnevel hetvegen". Zaros hataridon belul valtani kellett, igy kesobb mar +3 reszallasom volt a fo mellett, es igy jott ossze annyi, mint elotte. Aztan kimentem "kulfoldre" dolgozni es egy felallassal kerestem ugyanannyit, mint a otthon a 4-gyel. Diplomaskent, csak epp nem a legjobban fizeto szektorban.
Es azt Te is nagyon jol tudod, hogy nem ez az altalanos eletstilus Mo-tol nyugatabbra.. Es az en peldam sem altalanos meg.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.08. 19:54:05

@váj mí: Újabb bölcs mondás. Csak igy tovább.

zobod 2013.05.08. 19:57:07

@váj mí: nem a ki-ha-én-nem a probléma, hanem bizonyos munka lenézése.Semmi munka nem szégyen. Nem dolgozni, vagy munka helyett kényelmes alibi tevékenységet végezni, mások pénzén élni, az a szégyen.

M. Péter 2013.05.08. 19:58:05

@Anija: Labor certification zöld kártyához kell. H-1B-hez olyan állás kell, amelyhez valamilyen speciális szaktudás kell, az egyetem dolga, hogy megfelelő állásleírást biztosítson, az egyetemre nem vonatkozik az éves kvóta sem, J-1 specialist kategória is egy lehetőség rövidtávon.

telkoe 2013.05.08. 19:58:11

@zej: Tenyleg, Anglia, Nemetorszag, Svedorszag es Hollandia pont az osszeomlas szelen all es eppen csak az unio tartja meg oket. Nehez teged ezzal a deszarminden panaszaradat + vizumugyi csodavaras komboval komolyan venni bocs.

bpetya75 2013.05.08. 20:02:49

@váj mí: @Barátusz:

Szerintem jó nő. Nekem legalább is bejönnek az ilyen típusú nők. Mármint külsőre. Egyébként meg szóba se mernék vele állni élőben, mert megenne reggelire. Már ha élőben is így nyomja, mint itt ;-)

BTBTBT 2013.05.08. 20:03:57

@váj mí:
És ha te nyersz, akkor is felezünk? :)

01234567 2013.05.08. 20:04:42

@váj mí: 165-170 lehetsz 50-55 kg között, jó alakú arányos, nem hosszú a hajad, de nem is rövid, olyan vállig érőt gondolok, egyenes szálú, az arcod nem telt, de szexi, szép lehet a szemed, valami sötétebb színű. Az ajkad nem telt, lehet vékony, ha nevetsz, mosolyogsz kivirulsz, kár hogy ritkán teszed. A korodból valszeg egy tízest letagadhatsz, ezt tudod is. Ruganyos , laza járás, amolyan sportos, magassarkúban is tudsz járni. A férfiak megnéznek. Van önbizalmad, intelligens vagy, de nem túl érzelgős. Fegyelmezett. ? Ne ölj meg! :)

2013.05.08. 20:07:08

@ABL CA: tevedsz, ez az altalanos eletstilus bizonyos szint folott USAban, Kanadaban es UKban is. Singaporerol mar nem is beszelve. Az FS szakirany ezzel jar.

BTBTBT 2013.05.08. 20:08:43

@bpetya75: @váj mí:
Szerintem teljesen normális. És nagyon határozott. És meg tudja védeni magát. Bár nem olvasom időtlen idők óta a HÁ-t, de az lejött, hogy se elveszett nő, se valami nyámnyila.

Tartanál tőle élőben? Tehát akkor még csak a képét láttad? Biztos, hogy a saját képét küldte? :)

zej 2013.05.08. 20:09:42

@telkoe: Pont ők tartják az uniót, és ők is irányítják, viszont egyre több ország húzza lefelé őket is, meddig bírják finanszírozni a gyengébb országokat?
Pedig egyszerű, nem szeretem az uniót, ennyi.
A tengeren túl nem csak az USA lehetne. Csak megjegyzem, hogy a diplomám államilag keresett diploma Új Zélandon is, akár itthonról lehetne intézni a letelepedési engedélyt is. Az Új Zélandi kormány honlapján, van egy lista, hogy melyik külföldi, főiskola diplomáját keresik és támogatják. De egyelőre tényleg az USA a cél.

dr. trafik nomac 2013.05.08. 20:10:40

@valasz a KE-nek: "Az első dolog, ami szar és amin változtatni kell az pontosan az ilyen adóelkerülő magatartás." Az adozas jol el lesz kerulve, mivel MO tajaba sem megyek tobbet, a ceg egyszeruen csak Nyugat-Europaba dolgozott, es tobb kolelga sem magyarorszagi, ez nem egy 5 perces folyamat, de ha barmi elkepzelesed lenne a kulvilagrol, akkor nem az imperialistakat szidnad, hanem megkerdezed, hogy partunk es vezetujuk, hogy fizethetnek kevesebbet adot milliardos forgamu cegekkel, mint egy 10 fos ceg. Na az ilyen ostobak miatt tart ott az orszag ahol.

lowbird11 2013.05.08. 20:12:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

8 év ???
az rohadt kevés.
a Bwin nem adózott utánad amikor ott meloztál ? :)

Mondjuk nyugdíjt azon a szinten ahogy most létezik szerintem MAXIMUM 5-10 évig fog menni.
Aztán nem tudják tovább nyújtani a rétest.

Szerintem első lépésbe is minimál bérnél többet nem szabadna adni, bármennyire is fáj ez x y nak, számomra felháborító hogy van olyan hogy 200+ezer forintos nyugdíj, amíg a fele fiatalságnak munkája sincs.
leszarom azt is ha valakinek ez demagóg.

mis 2013.05.08. 20:13:19

@Anija:
Szia!

Szerintem ne ess kétségbe! Magyarország jó hely, leginkább azoknak, akiknek van olyan tudásuk, ami Itthon piacképes. Lehet, hogy a pszichológusi szakma nem ezek közé tartozik, de akkor is van diplomád, a nyelvvizsga sem lesz gond. Ha más nincs, akkor is el tudsz menni másoddiplomázni, vagy egy jobban fizető OKJ-s tanfolyamra, utána egy jobban fizető szakmában el tudsz helyezkedni. Úgyhogy kitartást :)
23 évesen még előtted az élet, lehet, hogy küzdened kell, de ha egy idegen országban le tudtál diplomázni, akkor azért az már jó pont sok munkáltatónál.

2013.05.08. 20:13:45

@váj mí: miert szamolod az egyetemet bele a nyugdijba?

ABL CA 2013.05.08. 20:16:37

@charlieharper: ugylatszik a penzcsinalasba bele lehet konnyen szeretni, de kesobb szornnye valik es nem akar elereszteni. :)
Egyebkent nem forgok ilyen korokben, a hetkoznapi
eletet elo barataim 8 ora utan ugy leteszik a lantot, hogy orom nezni, es mennek a csaladdal, baratokkal "elvezni az eletet" :D

aleb19 2013.05.08. 20:19:49

@charlieharper: mert a magyar szabalyok szerint beleszamit a nyugdijba a felsooktatasban eltoltott evek is

bpetya75 2013.05.08. 20:23:26

@Barátusz:

Általában bízom az emberekben. Bizonyos mértékig. Ebbe a mértékbe bőven belefér, hogy ha képet küld magáról, akkor az tényleg az Ő képe. Már csak azért is, mert ez nem egy társkereső oldal, mindkettőnknek van társa, miegymás. ;-)

Attika77 2013.05.08. 20:24:30

Na most már indulok haza. Tényleg érdekes élmény volt olvasgatni és hozzászólogatni a témákhoz. Persze le is vagyok maradva a melóval, úgyhogy túl gyakran azért nem fogok ilyet csinálni.
Ennek ellenére mindenkinek köszönöm a reakciókat, még akkor is ha úgy látszik, hogy mégiscsak én tudok repülni és mindenki más a normális :). Összeségében elkeserítő és üdítő is volt egyben...

BTBTBT 2013.05.08. 20:25:31

@bpetya75: Vicceltem. És ez valóban nem társkereső oldal, úgyhogy mindig megmosolyogtat az a csóka (nem emlékszem a nick-jére), aki annyira odavan érte hetek óta, és meg akar vele ismerkedni - itt, a HÁ-n. :)

bpetya75 2013.05.08. 20:25:35

@lowbird11:

Egyetértek. Majd leestem a székről, mikor megtudtam, hogy fater mennyi nyugdíjat kap. Nekem is egyből az jutott eszembe, hogy a feléből is kijönne szűken, és azt legalább élete végéig is kaphatná (talán), nem csak 6-8 évig.

bpetya75 2013.05.08. 20:26:50

@Attika77:

Érdekes élmény, mi? Tegyél próbát máskor is. :-)

BTBTBT 2013.05.08. 20:27:54

@bpetya75:
Mondjuk azt nem árultad el, hogy miért félsz attól, hogy egészben bekapna, ha találkoznátok? (nem magas labda)

bpetya75 2013.05.08. 20:28:05

@Barátusz:

Nahát! Miről maradtam le!?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 20:30:14

@lowbird11:

"a Bwin nem adózott utánad amikor ott meloztál"

Nem voltam náluk sosem. Én még a PG-nél voltam a két cég egyesülése előtt. Egyébként adóztak persze, a szerencsejátékos cégek mindig minden jogszabályt aprólékosan betartanak. Emlékszem, egyszer valaki a cégre szabadította a rendőrséget, hogy illegális szoftvereket használunk. Egész nap kerestek a szakemberek, de a lényeg: egyetlen illegális szoftvert sem találtak. Szerintem ez világcsúcs lehet: 0 % illegális szoftver.

BTBTBT 2013.05.08. 20:30:25

@bpetya75:
Erről -
"Egyébként meg szóba se mernék vele állni élőben, mert megenne reggelire. Már ha élőben is így nyomja, mint itt"

aleb19 2013.05.08. 20:30:45

@charlieharper: ez csak az egyik legkisebb baj de rengeteg kivetel van meg a legdurvabb a rendorok katonak akik atlagosan tizenvalahany ev utan nyugdijaztathatjak magukat es aztan felveszik a dupla penzt(nyugdij+munkaber)
usaban talalkoztam valakivel aki 31 evesen mar nyugger volt , es kijart dolgozgatni felevekre
ja es az otthoni nyugdijasok 80% kevesebb mint 40 evet tud igazolni

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 20:33:51

@lowbird11:

"Szerintem első lépésbe is minimál bérnél többet nem szabadna adni, bármennyire is fáj ez x y nak, számomra felháborító hogy van olyan hogy 200+ezer forintos nyugdíj, amíg a fele fiatalságnak munkája sincs.
leszarom azt is ha valakinek ez demagóg."

A gond az, hogy pl. apám a nyugdíja előtti 12 évben olyan összegeket fizetett be járulékként, hogy abszolút rablás lenne, ha most hirtelen a minimálbért kapná nyugdíjnak.

aleb19 2013.05.08. 20:37:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: es akkor mi lenne esetleg nem tudna futeni a kocsifeljarot telen?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 20:38:57

@lowbird11:

"8 év ???
az rohadt kevés."

Simán kijön az,

1 évet dolgoztam egy libanoni cégnél, mely végül csődbe ment. Még a fizetéseket is csak úgy tudta fizetni a tulaj, hogy kölcsön kért libanoni haverjaitól (láttam személyesen), szóval adót nem fizetett.

Aztán voltam tolmács-fordító összesen 10 éven keresztül teljesen feketén.

Aztán voltam számítógépes programterjesztő 3 évig, feketén.

S voltam vállalkozó legálisan 8 évig, csak az első évben fizettem adót.

Szóval ha összeszámolod, minden szépen a helyére jön.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 20:40:32

@aleb19:

Ez irreveláns. Az ő dolga, hogy mire költi.

Amikor beszedték évente atöbb millió adót, senki nem mondta "de majd megmondjuk, mire költhetsz a nyugdíjból".

BTBTBT 2013.05.08. 20:41:33

@lowbird11:
"Szerintem első lépésbe is minimál bérnél többet nem szabadna adni, bármennyire is fáj ez x y nak, számomra felháborító hogy van olyan hogy 200+ezer forintos nyugdíj, amíg a fele fiatalságnak munkája sincs."

Hát ez tényleg demagóg.
Mi köze van egy mai - vagy 1-2 évtizede - nyugdíjasnak ahhoz, hogy ma szerinted a fele fiatalságnak nincs munkája?
Miért is mondana le a magas nyugdíjáról például egy valaha veszélyes üzemben dolgozó?

váj mí 2013.05.08. 20:43:15

@ctboy: Te most udvarolsz nekem?

@zobod: Hm, szerintem nem nézett le a posztoló semmilyen munkát, vagy én siklottam el felette. Én azt szűrtem le, hogy a szakmajában szeretne dolgozni.

váj mí 2013.05.08. 20:46:33

@bpetya75: Nem szoktam reggelizni, nyugi ;)

@Barátusz: Akkor természetesen nem :D

@01234567: Nem stimmt, de viszonylag ritkán ölök ;)

@Babette_: Mert ő küldött képet magáról, te meg nem, így nem volt mit viszonozzak ;)

aleb19 2013.05.08. 20:47:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: tevedsz a kirovo-eloszto nyugdij rendszerekben nem a sajat nyugdijat finanszirozta elo hanem az aktualis nyugdijasoknak adta oda mikor aktiv volt
ha a rendszer osszeomli(es osszefog) akkor erre nem hivatkozhat pont laszarjak mennyi jarulekot fizetett be es mikor
es mivel faterod aktivan bankarkent resztvett az elmult elqrt 25 evnek pont meg is erdemelne
szerintem ez nem bonyolult

váj mí 2013.05.08. 20:49:20

@charlieharper: Mert nálunk (Romániában) beleszámolta az éppen aktuális rendelkezés. Az egyetemi éveket minimálbéres alkalmazásnak feleltették meg.
De hogy ez most is áll-e még, ne kérdezd, mert nem néztem utána. (Kb. ennyire érdekel).

Studiosus 2013.05.08. 20:52:17

mostanában ausztria viszonylatban én is sokat gondolkodom ezeken a dolgokon, megpróbálom röviden összefoglalni:
1. gyanítom, hogy a világon mindenhol ugyanaz a mocsok van, mivel real time vagyunk összekötve a neten, és ugyanúgy az emberek 80%-a segghülye
2. az viszont tény, hogy a nyugati fizetések a magyar fizetések tízszeresei, valahol itt kell keresni a különbséget. szerintem a komonizmus bűnösen kiverte az emberekből a versenyszellemet, még a sztahanovista mozgalom ellenére is, ezért senki nem akar továbbra sem keményen dolgozni, ami összeadódik a nyugatról beözönlő időelbaszó mocsokkal, úgymint kereskedelmi televíziók szakadatlan nézése
3. én erősen hiszek benne, hogy a belső tehetségeket és készségeket meg indíttatásokat szigorúan össze kell hangolni a külső körülményekkel, tehát olyan szakma kell, amit szeretünk és tudunk művelni, és rohadtul megfizetik. az tehát nem elég, ha valamit szeretünk csinálni.
4. de az összehangolás még akár nem is elég, a jóléthez kell a hatástöbbszörözés, a passzív jövedelem
5. ezeket kell összeadni és megrágni, de gyanítom továbbá, hogy a bölcsészség mint szakma sehol a világon nem kifizetődő, de a szegény országokban, mint magyarország, mégannyira sem. tekintve, hogy magyarországon semmi sem kifizetődő, lévén mikroszkópikus a piaca, itt csak mutyizni lehet, vagy éhen halni
6. ezt a képet árnyalhatja, hogy ha bármiben a legjobb vagy, akkor nem lesznek anyagi gondjaid. ha bölcsészként rocksztár státuszt tudsz kivívni, és téged hívnak mindenhová, mint csernus doktort a tévébe, akkor az még talán rendben is van

hát ennyi. sok sikert! de én azért a világért sem mennék vissza...

Alaister Grand 2013.05.08. 20:53:20

Hát ez szívás lesz.
3 éve diplomáztam pszichóból, és azóta sem találok állást. Mindenhol leépítenek, bezárnak, megszüntetnek, átcsoportosítanak. Most, amikor egyre nagyobb szükség lenne pszichókra, még a régi pozikat is elveszik, mert először mindig a "láthatatlan" nyereséggel járó költségeken spórolnak, újakat meg nem csinálnak.
Magánban nyomulni nem érdemes, mert az embereknek se pénzük, se idejük magukat rendbe tenni, ráadásul a vállalkozói költségek olyan horribilisek, hogy az ember még azt sem keresi meg, amit az állam kivesz a zsebéből, nem hogy maradna neki valami.
Szóval, küzdj azért a vízumért, foggal-körömmel!

Lajosforras 2013.05.08. 20:54:09

menj angliába, nyomj le folyamatosan 5 évet,szerezd meg az angol útlevelet és mehetsz vissza.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 20:55:26

@aleb19:

Ezt jól tudom, azonban fenntarthatatlan álláspont, hogy "fizess sokat, kapj keveset".

Bulgáriában pl. nyugdíjmaximum van: senkinek sem lehet a havi nyugdíja több mint 770 leva (= 116 ezer Ft), viszont ennek a másik oldala az, hogy az tb-járulék degresszív: két kulcsa van, egy 0-2200 leva között, ez 11 %, s 2200 leva felett 0 azaz nulla a járulék. Ez így már elfogadható: nem szed be az állam a nagy jövedelmek után semmit, megvan az erkölcsi alap a nyugdíjmaximumra is így.

Apám 2000 óta nyugdíjas egyébként, azaz az utóbbi 13 évben nemigen vett részt semmiben.

2013.05.08. 20:56:26

@Attika77: Furcsa, én ilyen nettó 120 ezerről olvasok mindenhol. Most akkor vagy én olvastam fals dolgokat, vagy te ferdítesz.

váj mí 2013.05.08. 20:57:32

@Alaister Grand Akkor ezért vagy ennyire frusztrált?
Te, válts szakmát. Pénzed is lesz, emberek között is leszel, és mosolyogni is megtanulsz majd újra, meglásd!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.08. 20:57:47

@Attika77: Ez erdekelne. Es hogy lehet, hogy a tervezoi munkam angliaban negyszer annyit er, mint otthon? Pedig itt nem is kapok jo fizetest, de elvalaltam, mert kesobb az itteni tapasztalatokra akarok epitkezni? Ennyivel jobban nem adtam el magam itt kint.

aleb19 2013.05.08. 21:02:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Ezt jól tudom, azonban fenntarthatatlan álláspont, hogy "fizess sokat, kapj keveset"."
szerintem meg valos generaciok kozti szolidaritast jelentene a mostani szituhoz kepest ahol szuleink generacioja halogatja es rank ill. gyermekeinkre tolja a benazasuk koltsegeit

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.05.08. 21:03:11

@Babette_: ez egy nagyon jó kérdés...nálam "csak" a magas vérnyomás, mint tünet merült fel, szintén napi 10-12 óra munka mellett elértem, hogy kétféle gyógyszert is szedhetek, hogy kordában tartsam a vérnyomásom...pedig már nem is stresszelek annyit....kell ez 36 évesen??

mzgldr 2013.05.08. 21:03:28

Az volt már, hogy a "tipikusmagyar" fullasztó mentalitás elől menekülők egyből elkezdtek basztatni, a fizetését tudakolni, a szakmáját pocskondiázni egy, az átlagnál jobban élő embernek?

Nem?

Most volt.

lowbird11 2013.05.08. 21:05:05

@Barátusz:

Azért mert nem engedheti meg az ország ezt a költekezést talán?
Ez nem ideológiai,morális vagy személyes kérdés hanem pragmatikai :
vagy vágunk a nyugdíjellátásból fokozatosan vagy hirtelen fog fájni nagyon.
Persze lehet első lépésbe mondjuk a kommunista párttagok nyugdíját csökkenteni, mert azoknak pl a kurvannyjukat :)
aztán szépen a többit.
És rávezetni az embereket(iskolába tanítva pl) a takarékos életre, szörnyű ahogyan a magyar emberek bánnak a pénzzel (hitelre tv, 500 as nettóból nem tud félrerakni mind2re tudok példát.)

Amúgy ez a nyugdíjkérdés mindenhol gázos és az a legszörnyűbb hogy mindenki tudja is. De inkább "feléljük a jövőt a következő generációtól" (ma olvastam valahol, lehet hogy itt nagyon találó). Így jönnek képbe például a fiatalok

2013.05.08. 21:05:22

@Barátusz: A probléma ott kezdődik, hogy esélytelen a jelenlegi rendszer megreformálása, a politikusoknak nem áll érdekükben, az emberek meg elvannak azzal foglalva, hogy ki melyik párthoz tartozik, vagy hogy le kell győzni a közös ellenséget (multi, bank, <tetszés szerint behelyettesíteni>).

Senki sem akar még lejjebb adni az életszínvonalából az eltartottak közül, de majd összeomlik a rendszer, aztán mindenki lead az igényeiből, ha akar, ha nem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 21:07:26

@aleb19:

Senki sem hülye ilyen módon szolidáris lenne. Persze a rendszer nem tartható fenn, ez nyilvánvaló.

Alaister Grand 2013.05.08. 21:09:40

@váj mí:

Nem váltok, mert ez már A Váltás. :)
Költözöm.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 21:10:51

@lowbird11:

A kommunizmusban nem volt adózás (kivéve a csekély számú kisválallkozót, ebben Hagyma a szakember, ő volt adóellenőr), azaz tök mindegy, hogy akkor mi volt. A kommuizmusban az állam volt a munkaadó, így nem volt értelme adóztatni, egyszerűbb volt, hogy az állam az "adót" már beleszámolja a fizetésbe.

Az meg abszurdum, hogy az 1988 utáni helyzeten azon az alapon diszkriminálni, hogy ki volt párttag.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 21:12:10

@lowbird11:

"Amúgy ez a nyugdíjkérdés mindenhol gázos"

Nem mindenhol. Ahol fiatal a népesség és pozitívak a demográfiai adatok, ott nincs ilyen gond. Európában 2 ilyen ország van: Albánia és Törökország.

aleb19 2013.05.08. 21:14:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

a bekakat sem kerdezik mocsar lecsapolas elott

rendszer szarul mukszi nyomunk egy reset gombot ....ennyi
persze ez politikailag jelenleg vallalhatatlan ezert lemmingek modjara megvarjak az osszeomlast

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.08. 21:16:46

@váj mí:
Nem tudom?
Ez már annak számit?
Mindenesetre jegyzem a jobb beszólásaidat.

Képet még nem láttam rólad. Petya leirására kell hagyatkozzak.

Szoktam másoknak is irni ilyet, ha különösen szellemes a riposzt.. Pl. Maxval. Ott udvarlásról szó sincs. Nem is lehet.

váj mí 2013.05.08. 21:17:35

@Alaister Grand: Hová, ha nem vagyok "vindisgréc"?

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hát tudod, csak a nyugdíj miatt költözne a halál oda. Bármelyikbe.

2013.05.08. 21:18:37

@mzgldr: nem volt zsebben kotoraszas, mert megirta a fizeteset

aleb19 2013.05.08. 21:19:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Senki sem hülye ilyen módon szolidáris lenne. Persze a rendszer nem tartható fenn, ez nyilvánvaló. "
estleg elkuldenem minden kedves nyugdijasnak
Santha:Sokan voltunk novellajat olvasgatni es a tvben is beolvastatnam kb naponta
csak hogy lassak a szolidaritasi kepesseguk hova korcsosult kevesebb mint 100 ev alatt

2013.05.08. 21:19:43

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ez az allitas igy nmagaban nem igaz. Nem csak a demografiatol fugg a nyugdij

váj mí 2013.05.08. 21:22:33

@ctboy: Jegyzed? És ez most komoly? Ráskai Lea oldalági felmenő volt?
Khm, hát izé ... ami meg az udvarlást illeti, ugye... a mai szabadelvű világban ...

2013.05.08. 21:24:26

@ABL CA: az FS ilyen vilag. Cserebe, ha megeled, jelen pillanatban engedik UKban, hogy 50 evesen nyugdijba menj (nem tudom, hogy mikor kellett hozza szuletni, ram mar nem vonatkozik). Persze, csak a pension fundodat kapod, nem az allami nyugdijat. Az allami nyugdij ugyis csak epp ehenhalninem eleg

lowbird11 2013.05.08. 21:26:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Félelmetes ahogy egy hergelésnek szánt mondatrészemet mennyire kifejted válaszba, pedig emotikon (":)") is volt mögötte :)
Nem ez volt a lényege, mindenesetre ha már így belementél ebbe,
te normálisnak tartod azokat a nyugdíjjárulékokat amiket az egykori aktív párttagok most kapnak.
(Nem, nem azokra gondolok akiknek "muszáj" volt belépni ha érvényesülni akartak egy bizonyos szint felett, hanem akik hithű komcsik voltak,a rendszer aktív formálói)

Írod hogy szerinted se fenntartható ez a nyugdíjrendszer
Írod hogy igazságtalan lenne ha valaki jóval kevesebbet kapna vissza mint amennyit befizetett.
Az nem igazságtalan ha ezek miatt a "személyes" igazságtalanságok miatt az ország gazdasága tönkremegy és a jövő nemzedéke azt a lehetőséget se kapja meg(most nem egyénekről hanem átlagba az embereket nézve) hogy azt az igazságtalannak tartott "nyugdíjat" előteremtse amit ugye az őseinktől "elvennénk"?

Te szerinted mi lenne a relatíve jó megoldás (legkevésbé fájó)?

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.08. 21:30:06

@váj mí: Nem volt rokon. Megnéztem a wikin.
Pár kommentedet érdemes volt megjegyezni. Minden tiszteletem....

"udvarlás" - használja még valaki ezt a kifejezést otthon?

KanáriHajni 2013.05.08. 21:30:54

@VHB: Mi batikoltunk még húszévesen és borzalmas MM tüntetéseken el is adtunk belőle annyit, amiből kijött akár egy esti buli fedezete... )

aleb19 2013.05.08. 21:32:35

@charlieharper: uk-ban a nyugdijrendszerrel nincs baj itt a segelyezesi kifizetesekkel vasarolnak/tak/ szavazatokat

BTBTBT 2013.05.08. 21:34:30

@lowbird11:

Az ország talán megengedhetné a "költekezést", ha nemcsak pragmatikai, hanem gyakorlati szinten is rendesen lenne/lett volna kezelve az a pénz, ami levonások címén az álamkasszába kerül. (Persze ez az idealistának tűnő kijelentés megmosolyogtat.)

Ha mondjuk nyugdíjas lennél, és tegyük fel, hogy tényleg keményen dolgoztál évtizedeken keresztül, jó vagy átlagon felüli fizetésért, mindvégig bejelentve, akkor nyilván kinevetnéd azt, aki alacsony az nyugdíj ötletét akár csak felvetne, nem?

Miért éppen a kommunista párttagok nyugdíját említed meg legelőször? Nemcsak nekik lehet és van magas nyugdíja.

A rávezetés hiányzik, de ha lenne is, akkor is évtizedek - tehát egy új nemzedék - kéne a változáshoz. Mennyi ideig tartott, mire például a szemetelés szempontjából átalakult a nagy többség gondolkodásmódja? (Szemetet eldobó görények mindig is lesznek.)

És mivel a rávezetés (országvezetési szinten is), a hajlandóság hiányzik, Mo.-on nem lesz még lassítás sem ezen a lejtőn, nemhogy megállás, netán felemelkedés. Aztán könnyen meglehet, hogy 5-10 éven belül teljesen bedől a gazdaság.

A "tévé/ez/az/amaz hitelre, mert a szomszéd is vett"-gondolkodásmód tényleg szörnyű. De buták is lesznek mindig. A nyugdíjkérdésből is gondok lesznek sok-sok országban.

Ám visszatérve a korábbi "becsületesen megnyugdíjasult" példához: ha betetted a közösbe az összeget, amit amúgy egyébként levont a munkáltatód a múltban, akkor hol éled fel a jövőt a következő generációtól?
Ez amolyan íróasztal mögül okoskodásnak hat.

BTBTBT 2013.05.08. 21:35:02

@Philosoraptor: Ennek a legtöbb pontjával egyetértek.

BTBTBT 2013.05.08. 21:38:34

@váj mí: Trükkös csaj vagy te ezzel a nyereménnyel kapcsolatosan. :)

Neten mindenki olyan képet küld, amilyet akar, nem?
Nem lesz mára egy kicsit sok ez a "kapd be"? :P

bpetya75 2013.05.08. 21:40:01

@Barátusz:

" mindig megmosolyogtat az a csóka (nem emlékszem a nick-jére), aki annyira odavan érte hetek óta, és meg akar vele ismerkedni - itt, a HÁ-n. :) "

Fene az értetlen fajtádat! Erre vonatkozott a kérdésem.

@váj mí:

Ez így megnyugtató lenne, ha nem olvastam volna két sorral lejjebb, amit 012345678-nak írtál. Akkor tisztázzuk. Mit ölsz viszonylag ritkán? Szúnyog, légy oké. Baromfi, nyúl, meg disznó is belefér, de ha fekete özvegy-típus vagy, akkor valld be de rögtön!

2013.05.08. 21:40:08

@aleb19: persze, hogy nincs. Az a heti 110envalahany£, nem fogja csodbe vinni az orszagot

BTBTBT 2013.05.08. 21:47:13

@bpetya75: Nem tudom pontosan, melyik HÁ-s posztban, de valamikor az elmúlt 2 hétben. A csávó még a kávéját is felajánlotta váj mí-nek a távolból, virtuálisan, merthogy neki kettő van, de ő egyedül van rájuk. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.08. 21:52:13

@lowbird11:

Egyszerűen nem igaz, hogy a mai nagy nyugdíjak élvezői volt aktív párttagok. A nagy nyugdíjakat sokkal inkább olyanok kapják, akik fehéren magas fizetést kaptak 1990 után: leginkább multicégek és pénintézetek magas rangú volt alkalmazottai.

Ez egy hatalmas mítosz, hogy a volt komcsi nomenklatúratagoké a nagy nyugdíjak. Ilyen legfeljebb pár tucat ember lehet, az MSZMP KB apparátusából és a Néphadsereg vezérkarából.

Biszku Béla - aki a legfelsőbb vezetés tagja volt - pl. a mítosz szerint 700 ezer Ft nyugdíjat kap. DIrekt utánanéztek újságírók: a valós szám 214 ezer Ft. Oké, szép nagy így is az átlaghoz képest, de el lehet képzelni, hogy mennyi egy átlag vezető pártmunkás nyugdíja, ha egy ex PB-tagé ennyi.

lowbird11 2013.05.08. 21:55:39

@Barátusz:

"Miért éppen a kommunista párttagok nyugdíját említed meg legelőször? Nemcsak nekik lehet és van magas nyugdíja."

azért említem őket, mert ha társadalmi problémaként tekintünk a nyugdíjproblémára, amit együtt kell megoldania a különböző résztvevőknek akkor szerintem náluk kéne kezdeni a nyugdíj csökkentését, de ez csak az én véleményem.

"ha betetted a közösbe az összeget, amit amúgy egyébként levont a munkáltatód a múltban, akkor hol éled fel a jövőt a következő generációtól? "

az a baj hogy te is tudod hogy amit anno betettél a közösbe azt az akkori nyugdíjasok kapták, amit most teszünk a közösbe a mostaniak, de mivel kevesebben születnek mint halnak ezért pl én most hiába rakok a közösbe ha ez már most sem elegendő a nyugdíjakra és ki kell pótolni ami a gazdaság rovására megy.
Amit ugye főleg a most "harácsolók" szopnak be.
Arról nem is beszélve hogy amikor én elérem a nyugdíjkorhatárt akkor valószínűleg már kivitelezhetetlen lesz hogy az állam kipótolja az aktívak befizetését, ergo bedől a rendszer. (de már sokkal előbb is)
Tehát nem te személyesen éled fel a jövőt ha nem ez a rendszer.

Szerintem a magánnyugdíjpénztár jó lett volna, hisz arról szólt hogy azt kapod meg amit te fizettél be és nem más fizeti amit te kapsz és te sem másnak fizetsz.

"Ez amolyan íróasztal mögül okoskodásnak hat."

Pontosan az is, nem vagyok szakember de nem is kell annak lennem hogy belássam hogy változtatni KELL. kérdés mikor?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.08. 22:05:00

Magyarorszagon is beszamolhato volt korabbi a foiskolai , egyetemi tanulmany, de valtoztattak rajta valamikor. Nekem pl. mar nem szamoljak bele a nyugdijba.