Kevés nehezebb helyzet akad annál az ember életében, mint ha öt év után kényszerből el kell hagynia azt az országot, ahol már berendezkedett és otthon érzi magát. Így járt mai szerzőnk, Zsófi is, aki a jelek szerint egyre csökkenő reménnyel próbálja a diákvízumát munkáltatóira cserélni az Egyesült Államokban. Vajon bölcsészként mire számíthat Magyarországon, ha haza kell jönnie?
„Öt éve jöttem el otthonról, érettségi után frissen. Itt kezdtem el a továbbtanulást egy kaliforniai állami egyetemen, és itt is fejeztem be négy év alatt, ösztöndíjakból, szülői támogatásból, keményen végigtanulva (hol kevésbé keményen...).
Dolgozni sajnos nem dolgozhattam, az amerikai bevándorlási szabályok titlják, hogy egyetemen kívül munkát vállalhassak diákvízummal, így egészen diplomázásig várnom kellett, hogy élhessek az Optional Practical Training lehetőségével.
A diákvízumom lényegében egy évet biztosít, hogy gyakornokként dolgozhassak és tapasztalatot szerezzek a saját szakmámon belül, rendes teljes munkaidős fizetésért, feltéve, ha találok valakit, aki alkalmaz.
Szereztem egy rendes állást az egyetemen
Szerencsém volt, maradtam az egyetemen, ahol eddig tanultam és szereztem egy rendes állást, ahol mindenféle irodai munkák ellátása mellett lehetőségem nyílt saját projektet fejleszteni, rendezvényeket szervezni, munkaerő-jóléti tanácsadásban tanácsadóként részt venni.
Pszichológus végzettségűként arra szakosodtam, hogy miként tudnám a munkahelyeket szerethetőbbé tenni az alkalmazottak számára és ezáltal hogyan növelhetem a hasznos munkaórák számát, stb.
Mindent összesítve: szeretem a munkám és az embereket, akikkel kapcsolatban vagyok és dolgozok. Látok lehetőséget az előmenetelre, a lehetőségét annak, hogy egyszer lesz belőlem „valaki".
Árak és bevételek
Mivel láttam, hogy sok más posztoló is megosztja a mindennapi élethez szükséges költségeket, így gondoltam, én is így teszek.
A napi bérem $120, ami 20 munkanappal számolva $2400 dollár. Ebből kb. 2000 marad zsebemben a mindenféle adók és egyéb levonások után. Szabadságom viszont nincs, ha beteg vagyok vagy nem megyek be egy nap, akkor aznapra nem kapok fizetést.
Albérletért számlákkal és mindennel együtt kb. $800 dollárt fizetek, így kb. $1000-1200-ral rendelkezem úgy, ahogy akarok egy hónapban. Persze ebből is lejön sok kisebb-nagyobb pénzösszeg, enni-inni-tankolni ugye muszáj, illetve a szüleim is támogatom havi rendszerességgel egy szabad szemmel már látható összeggel.
Mindez amerikai szemszögből nem sok pénz, számomra viszont egyedülállóként már teljesen jó.
Lejár a vízumom
Elmondhatom, hogy jó életem van itt, nekem „bejött" az országváltás; megbecsülik a munkámat és látom magam előtt a lehetőségeimet. A vízumom azonban két hónap múlva lejár – és itt jön az én dilemmám.
Félek a hazameneteltől, hogy mi fog ott várni, jó lesz-e nekem, megérte-e az a kemény négyévnyi munka azt, hogy utána otthon legyek? Lesz-e belőlem több, mint egy mekiben sütögető bölcsész, aki megkérdezi, hogy „kér-e krumplit a kólája mellé"?
Persze, tudom, pályázzak meg munkáltatói vízumot: nem egyszerű. Sok amerikai munkáltató nem szívesen alkalmaz külföldieket, anélkül is van ezer problémájuk, mintsem egy külföldivel adódó papírmunkával bosszantsák magukat, az egyéb bürokratikus bonyodalmakról ne is beszéljünk. Az egyetememnek nincs engedélye munkáltatói vízumot kiállítani, bármennyire is szeretnék, hogy maradjak és bármennyire is szeretnék én maradni.
Külföldről haza szerencsét próbálni
Minden barátom-kapcsolatom itt van; haza a szüleimen kívül más nem köt. Akik magyar barátaim voltak, már más utakon járnak; kimaradoztam az életükből, amikor elköltöztem és nehezen tudtam velük kapcsolatban maradni.
Az én helyzetem kicsit fordított: a legtöbb magyar otthonról jön el, hogy szerencsét próbáljon, míg én úgy érzem, hogy külföldről megyek haza ugyanezt tenni.
Egyelőre marad a bizonytalanság, és a reménykedés a legjobbakban. Vajon milyen lesz otthon bölcsészként? Ti mit gondoltok?"
Az utolsó 100 komment: