Akik sokallták az angol posztokat, azok most dörzsölhetik a kezüket (meg persze a többiek is), mert olyan történet következik, amilyen garantáltan nem volt még a Határátkelő történetében (de a magyar sajtóban sem nagyon szerintem...): Levente ugyanis a karib-tengeri Sint Maarten szigetén töltött el közel fél évet, és szerencsére be is számol róla.

„Egy ideje olvasgatom már a Határátkelőt, de a Karib-tengerről még nem láttam írást, így gondoltam megosztom a tapasztalataimat, hátha valaki éppen oda kívánkozik. Korábban tanultam már másfél évig Malajziában, 3 évig Hollandiában, meg úgy nagyjából bejártam a fél világot, így a körülményeket tekintve elég tág viszonyítási alapom volt.

Hollandiában végzősként kellett egy féléves szakmai gyakorlatra mennem, ami nagyon sokáig úgy volt, hogy Kínában lesz. Ez a sztori az utolsó pillanatban befuccsolt és 2 napom volt a végső határidőig, hogy intézzek valamit.

Addigra már annyira beleéltem magam Kínába, hogy semmi más nem érdekelt, úgyhogy úgy voltam vele, hogy ha már más országba kell mennem, akkor legalább érezzem magam jól. Így esett a választásom a Karib-tenger vidékére.

Ismerőseimen keresztül megszereztem egy ottani túraszervező cég főnökének a telefonszámát, felhívtam, és megkérdeztem, hogy nincs-e szüksége egy gyakornokra. Azt mondta de, beszéljünk másnap Skype-on.

Két hetem van

Másnap, a határidő előtt pár órával össze is jött a beszélgetés, a videokonferencia másik oldalán egy idősebb, aranybarnára sült, lezser bácsika ült.

Megkérdezte, hogy mennyire vagyok jó ebben, meg abban, meg ezt, meg azt meg tudom-e csinálni. Kisebb lódításokkal, de biztosítottam afelől, hogy én vagyok számára a tökéletes munkatárs. Kevesebb, mint 5 perc után mondta, hogy enyém a meló. Mikor tudnék kezdeni? Mondtam, hogy olyan másfél-két hónap múlva. Erre mondta, hogy az nem jó, két hetem van.

Hát jó, fogtam magam, hazamentem Magyarországra, megvettem a még legbarátságosabb árcédulát hordozó repülőjegyet, majd másfél héttel később, egy 35 órás utazás után már ott is voltam a türkizkék tengerrel körülvett, 500 millió fokos Sint Maarten szigetén.

(Akit kicsit bővebben érdekel a sziget, az ide kattintva olvashat róla, vagy látogasson el a sziget honlapjára!)

A kalandhoz hozzátartozik, hogy mikor leszálltam délután négykor, még nem volt szállásom, és a helyi „ingyen piacot" felcsapva a reptéren kezdtem el hívogatni a hirdetőket. De másfél óra alatt szereztem is egy baromi drága, rossz környéken lévő, alig berendezett szobát. Az első hónapra megtette...

Mindenesből asszisztens

A munkáról dióhéjban annyit, hogy egy túraszervező cégnél lettem volna ilyen irodai mindenes, aki azokat a tipikusan piszlicsáré munkákat végzi, amit a legtöbb gyakornok. Két hét múlva azonban a főnök odajött, hogy úgy gondolja, hogy ennél azért jóval többre lennék képes, úgyhogy maga mellé vett, mint személyi asszisztens, kaptam fizetésemelést, és végre valami olyasmit csináltam, aminek értelmét is láttam.

Tény, hogy rengeteget kellett dolgozni, heti 6 nap, napi 10-14 órákat, nagyobb project esetén előfordult, hogy 20 órát is lehúztam egyhuzamban, de nem bántam, hiszen a Karib-tengeren voltam és érdekes, kreatív munkát végeztem, minden nap új emberekkel ismerkedtem meg, és lévén a főnököm elég befolyásos ember volt a szigeten, olyan helyekre is elvitt, amit én még elég sokáig nem tudtam volna megengedni magamnak.

Buli van és kakasviadal van...

St Maartennak megvoltak a jó és rossz tulajdonságai is. A jók közé tartozik természetesen a Karib-tenger és az Atlanti-óceán nyújtotta lehetőségek, az eszméletlen tengerparti bulik, a sok fiatal, a milliónyi kikapcsolódási lehetőség és az idegesítő bürokrácia teljes hiánya.

Érdekes volt, ahogy a tenger belopódzott a mindennapokba, így például a bankba is Jet-Ski-vel mentem. A helyről elmondható, hogy mindent szabad, ami nem tilos, és még azt is, ami az. Soha senki nem fog téged valami miatt cseszegetni, amíg neki abból konkrét kára nem származik, egyetlen egy hivatalos papírt sem kellett kitöltenem az ott tartózkodásommal, munkavállalásommal kapcsolatban. Egyszer kaptam egy büntetést, mert nem volt bekapcsolva a biztonsági övem. Soha nem fizettem be, soha szólt érte senki sem.

Bár most néhányan biztos elszörnyülködnek, de azért az illegális kakasviadal se volt egy mindennapi élmény. Mondanom sem kell, ez is annyira volt illegális, hogy a rendőrök is ott fogadtak velünk együtt. Egyébként egy jó tanács: ne a csirkére fogadj, hanem a gazdájára!

...tömegközlekedés nincs

Negatívum viszont, hogy tömegközlekedés, mint olyan, nem igazán létezik, épp ezért mindenki kocsival jár mindenhova. Ezzel csak az a probléma, hogy egyetlen, egy-egy sávos út megy körbe a szigeten, így ha bárhol is karambol van, vagy éppen felemelik a hidat, akkor az egész sziget bedugul.

Kocsiból felesleges jót venni, mert az utakat mintha a Közgép építette volna, vezetni meg senki sem tud. Az egész szigeten szinte egyetlen ép kocsi sincsen, és bevallom, egy-kettőt én is megdolgoztam véletlenül. A másik sofőr mondta, hogy majd behozza a lökhárító javításának a számláját, de sosem láttam többet és nem is hívott.

Én viszonylag szerencsétlen gyereknek számítok, ha valakivel valami rossz történhet, az biztos én leszek. Ennek ellenére érdekes módon egyszer sem raboltak ki és csak egyszer keveredtem verekedésbe. Ettől függetlenül lányoknak nem igazán ajánlanám a helyet, hacsak nem tudják megoldani, hogy sötétedés után sehova se kelljen egyedül menniük.

Drágaság a köbön

Továbbá messze-messze ez a legdrágább hely a világon, ahol valaha voltam. Az alkoholon, cigin és drogon kívül teljesen irracionálisan drága minden. Példának okáért egy kiló eper kb. 14.000 forintba kerül, de a többi zöldség-gyümölcs sem olcsóbb, mivel minden reggel Franciaországból hozzák repülővel a húsokkal együtt.

A szigeten rumon, parfümön és tengeri herkentyűkön kívül semmit sem termesztenek / gyártanak. Egyfelől azért, mert nem éppen termőföld minőségű a talaj, bár szerintem a sziget északi részén megoldható lenne, másfelől nincs, aki elvégezné a munkát. A feketék nem dolgoznak a földeken, mert ők nem lesznek megint a fehérek rabszolgái, a fehérek pedig azért nem, mert képzettebbek, vagy csak simán ambiciózusabbak.

A karibi életritmus

A fehérek és a feketék viszonylag jól kijönnek egymással, de azért ott is néha elhangzik a „most azért mert fekete vagyok?" szöveg. És mindenféle rasszizmust félretéve, sajnos igen, azért nem kell ott sok embernek a fekete munkaerő, mert ők élik a maguk kis karibi életét, és ha reggel úgy kelnek fel, hogy ma nincs kedvük dolgozni, akkor nem mennek. És te hiába vársz rá 30-40 emberrel, hogy levezesse a túrát, a telefont se veszi fel.

Én próbáltam azt hinni, hogy vannak kivételek, de végül még a leginkább megbízhatónak hitt fekete alkalmazottunkról is kiderült, hogy úgy gondolja, ő tesz nekünk szívességet.

Egyébként ha már rasszizmusról van szó, én úgy vettem észre, hogy inkább a feketék azok, akik gyűlölik a fehéreket, akik idejöttek a szigetükre és dolgoztatják őket. A kanadai főnököm cseh barátnőjével ordibált egyszer a nyílt utcán egy néger nő, hogy mielőtt a fehér emberek idejöttek volna, mennyivel könnyebb volt minden. Ők csak halásztak, meg élték az életüket, de mióta megjelentek az amerikaiak és európaiak, azóta dolgozniuk kell és kötelezően iskolába járniuk. És akkor még pár jó tanács, hogy mit is csinálhatnak a fehérek az anyukáikkal.

Éppen ezért, ha egy fehér ember kimegy oda dolgozni olyan mentalitással, mint ahogy normális körülmények között azt itthon is tenné, akkor a munkaadók már összeteszik a két kezüket. És akkor elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy érdemes-e a Karib-tengerre emigrálni.

Félretenni nehéz

Ez mind attól függ, hogy mit keresel. Ha van pénzed és pusztán csak a kíváncsiság hajt, akkor érdemes kijönni dolgozni, amivel pont tudsz annyit keresni, hogy ott nyaralgass, chillezgess, de félretenni nem igazán fogsz tudni.

Úgy, hogy szorult helyzetben van az egész család és gyorsan kell valamit lépni, akkor viszont nem ajánlom, vagy legalábbis nem úgy, hogy az egész család egyszerre kijön. Mint alkalmazott, csak annyit lehet keresni, hogy eléldegélj, de sokat félretenni, esetleg 1-2 gyereket etetni, iskolázni, nem nagyon lehet belőle az európai életszínvonalunk fenntartása mellett.

Viszont! Ha valaki egy kicsit is tehetséges és szorgalmas, vicc nélkül pár hónap alatt milliomos lehet. Néha az eszem megállt, hogy egyes embereknek mennyi pénzük van, és hogy az amerikai turisták mennyit képesek elkölteni.

Példának okáért kitaláltunk egy új túrát. Semmi extra nem volt benne, és összesen 200 dollár befektetést igényelt, amiből a szórólapokat legyártattuk. A harmadik hónapban már a befektetett összeg 150-szerese volt a profit. Tehát a piac megvan kint, ha tudsz olyat nyújtani, amiért az emberek hajlandóak fizetni, akkor egy pár év alatt kereshetsz annyit, amiből aztán Magyarországon nagyon sokáig vígan elélsz.

Bekebelezi a gyengéket

Sokan mondják, hogy a szigetre csak erős személyiségek menjenek, mert nagyon könnyű elveszni, ahogy a helyiek mondják, a sziget bekebelezi a gyengéket. Az olcsó alkohol, a bárhol könnyedén beszerezhető kokain nagyon sok ember számításait húzta keresztbe és találta magát azon, hogy se pénze, se munkája, és más esélye nem lévén bűnözésbe kezdett. És hát sok mindent kívánok az ellenségeimnek, de egy karib-tengeri börtönt, azt nem.

A végére egy kis anyagiak azoknak, akik esetleg elgondolkoztak azon, hogy kimenjenek. A repülőjegy megvásárlása után én egymillió forinttal a zsebemben mentem ki és nagyjából 400 ezer forint nettót kerestem.

Öt hónap múlva úgy jöttem haza, hogy az utolsó kétheti fizetésemen kívül egy forintom se volt, pedig szinte semmi tartós dolgot nem vettem. Ennek ellenére úgy érzem, hogy az utolsó fillért is megérte az az élmény és tapasztalat, amit ott szereztem.

Nem tudom, hogy az izgalmas, változatos munka, az eszméletlenül gyönyörű sziget, esetleg a legdurvább partik miatt, de sokszor előfordult velem, hogy csak néztem ki a fejemből és nevettem, hogy basszus, nem hiszem el, hogy ez velem történik."