oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2013. április 20. 06:54,  Azt bánom, hogy nem mentem korábban 339 komment

2013. április 20. 06:54 Határátkelő

Azt bánom, hogy nem mentem korábban

Csodálatos utazásra invitálok ma mindenkit (pontosabban invitálunk a szerzővel, Mariával), melynek során eltöltünk majd egy kis időt Dél-Olaszországban, aztán egy nyarat Cipruson, majd visszatérve Itáliába felkészülünk egy skóciai életre. Körülbelül ilyen az Agrodolce Vita, minden szépségével és nehézségével.

Olaszország citromfa.jpg

Ebben a pillanatban

a teraszon ülök a hintaszékben, behúzódtam a tűző nap elől a napellenző alá, sziesztaidő van. Ha feltekintek a laptopból, akkor az üdezöld kertem látom, amit sárga foltok pöttyöznek: citromok.

Párszáz méterrel odébb a tengeren teherhajók és kompok szelik át a szorost, a víz tükörsima, és vakítóan fehér, ahogy szikrázik rajta a nap. Mindenki pihen, csend van, csak a hajók zúgását hallani, és ahogy valahol a távolban egy asszony kiabál, sűrűn szórva a vaffanculo-kat az urára.

Mindenki, aki ismer, azt gondolja, hogy nekem milyen jó dolgom van, miközben ők belefásultak a magyar ugar mindennapjaiba, húzzák az igát maguk után, őket meg a dudva, a muhar, a gaz lefelé. A bejegyzést olvasót pedig azt hihetik, hogy a sok espresso meg profiterol hatására kiakadt az agyamban a giccskapcsoló.

Pedig az előbbi helyzetjelentés valós tényeken alapszik, csak azt nem tudom, hogy mit keresek én ezek közt a díszletek közt, hogyan tovább, mit csináljak, ha felállok a hintaszékből.

Hogy hogyan kerültem ide, annak elég hosszú története van. Az, hogy otthon tanár voltam, és hogyan kaptam egyre több munkáért egyre kevesebb pénzt, meg hogyan lehetetlenültem el, mint vállalkozó, az nem erre a blogra tartozik, de ezek miatt merült fel bennem, hogy egyszer majd én is átkelek a határon.

Magyarország

A párom olasz, és sok ide-oda utazgatás után eldöntöttük, hogy összeköltözünk. Igen, de hol? Neki nagyon tetszik Magyarország, kitalálta, hogy majd itt tanít nyelvet. Aztán beszéltem neki a bérek színvonaláról, akkor letett erről a tervéről.

Felhoztam azt, hogy én is mehetnék Itáliába, akkor ő mesélt az olasz munkanélküliségről, ami a lakhelyén olyan magas, hogy az ismeretségi körében senkinek sincs munkája. Ezt persze akkor nem hittem el, de én is szüneteltettem a költözésre vonatkozó terveimet.

Ekkor azonban történt az iskolában valami, ami megkönnyítette a döntésemet. A tanév elején arra mentünk vissza, hogy az előző évi érettségikért járó pénzeket nem tudják kifizetni, és hogy a város zárolt néhány milliárd forintot a költségvetéséből, amit a különböző közintézmények költségvetésén kívánt megspórolni.

Ekkor komolyan felmerült egy sztrájk lehetősége, de hosszas egyeztetések után végül is belement a szakszervezet egy fórumba. Itt megjelentek városunk pedagógusai és elöljárói. A pedagógusok álláspontja az volt, hogy elállnak a sztrájktól, és megpróbálják megspórolni azt a több millió forintot, ha az önkormányzatból valaki elárulja, hogy min lehet még spórolni, ha már a béreket eddig sem fizették ki, fénymásolni, nyomtatni évek óta nem lehet, mert nincs papír és tintapatron, az iskoláknak nincs pénze a számlákra, többször kikapcsolták a villanyt, az internetet.

Városunk fő embere ekkor szólásra emelkedett, és tudatta velünk, hogy: „Az önkormányzat önmagán kezdte el a spórolást. Én például mondtam a sofőrömnek, hogy amikor cseréli a szolgálati autóm abroncsait, olcsóbbakat vegyen." Ezután néhány másodpercig néma csend, majd felháborodott bekiabálások következtek: „Ez most tényleg ezt mondta? Ez komoly? Mert viccnek azért durva lenne."

Én továbbra is csak álltam ott csendben, megdöbbenve, hogy azon túl, hogy a fizetésem egy röhej, a feltételek a munkához nem adottak, most még a polgármester is kioktat, szemberöhög ilyen arrogáns módon. Ekkor határoztam el végleg, hogy ebből elég, ennél bármi csak jobb lehet.

Nem sokkal később beadtam a felmondásom, és miután elintéztem az elintéznivalókat, elindultam Olaszországba.

Olaszország

Az első napokban egyik ámulatból a másikba estem. Itt szép tavaszias idő volt, míg otthon csikorgó tél. A dél-olasz kisváros, ahol élünk, a környező városok, a hegyek, a tenger mind csodálatosak, ez a legszebb vidék, ahol valaha jártam. Imádtam a helyiek közvetlenségét, a sok családtagot, akik körülvettek, a tengeri herkentyűket, a pizzát, a pastát, a tradicionális zenét, a sétákat a tengerparton, a hatalmas lakásokat.

Miután kiálmélkodtam magam, nekiálltunk munkát keresni a párom segítségével. Fontos megjegyezni, hogy ekkor még alig tudtam olaszul, úgyhogy az angolnyelv-tanítás, és néhány nyelvtudást nem igénylő, általában bevándorlók által végzett munka jött szóba (takarítás, gyümölcsszedés).

Azt hiszem, minden lehetőséget végigpróbáltam: hirdetésekre válaszoltam, ismerősöket kérdezgettem, ügynökségeknél jelentkeztem, hirdetéseket ragasztgattam ki, személyesen beszéltem az üzletek, nyelviskolák, vállalkozások vezetőivel, és így tovább, de az égvilágon semmit nem találtam.

Ekkorra láttam be, hogy mit értett a barátom az alatt, hogy itt senkinek sincs munkája: ha az itteni fiatalok dolgozni akarnak, akkor vagy elköltöznek Rómába, Milánóba, vagy besegítenek valamelyik rokonnak a vállalkozásába, vagy gyakornoki munkát végeznek fizetés nélkül. A közszférás állások pedig itt is kihalásos alapon működnek.

Mostanra megismertem a kisváros korombeli lakóinak (huszonéves és harmincas korosztály) elég tekintélyes részét, de összesen 2 (!) van köztük, aki dolgozik, fizetést is kap érte, itt van helyben, és nem csak besegít a családi bizniszbe.

Barátomnak sem volt „rendes" munkája itt délen sohasem, ő is Milánóban élt évekig, és ő is tanárként dolgozott. Északon viszont az a probléma, hogy nagyon drága az élet, és a magyar viszonylatban nagyon jó fizetésből alig vagy egyáltalán nem lehet kijönni. Csak két adat: a fizetése 1200 euró volt, a lakbére számlák nélkül egy garzonban, amit ketten béreltek egy barátjával, fejenként 700 euró.

Jött a kultúrsokk

A fiatalok ezt a helyzetet nagyon kilátástalannak találják, viszont nagy szerencséjük van abban, hogy a családi kapcsolatok legendásan erősek, és a szülők nagyon sokáig támogatják őket.

Itt a szűkebb környezetemben azt vettem észre, hogy az átlagos középosztálybeli családok elég nagy vagyonnal rendelkeznek, általában több ingatlanjuk és autójuk van.

Az egyik ismerősöm például polgári szolgálatos, kb. 200 eurót keres egy hónapban, az apja fizikai munkás, viszont van a városban két hatalmas lakásuk, és egy kicsit odébb a tengerparton egy háromszintes villájuk, amit kiadnak, ha akarnak, és van bevételük (de általában nem akarják, mert akkor nyáron nem tudnának hova menni bulizni). A srác ilyen háttérrel nyilván nem túl motivált arra, hogy rendes munka után nézzen.

Ebbe a „nagy kilátástalanságba" én is kezdtem belefáradni, és akkor jött a kultúrsokknak az a fázisa, amikor a helyi sajátságok, apróságok elkezdtek idegesíteni.

Miért kell például a záróvonalon közlekedni, miért nem lehet az indexet rendeltetésszerűen használni, miért kell megállni vészvillogóval az út közepén, amikor az ember beugrik egy kávéra? Ezeket a félig vicces, félig idegesítő dolgokat bármeddig tudnám sorolni. Három dolgot viszont szerintem soha nem fogok tudni sem megérteni, sem megszokni.

1. Mindig, minden étkezéshez eldobható műanyag tányérokat és poharakat használnak, gondolom azért, hogy ne kelljen annyit mosogatni. Én viszont ki nem állhatom az ilyen felelőtlen pazarlást és környezetszennyezést.

2. Mindig mindenki ordít. Ezt egyszerűen csak nem bírom megszokni. Pont.

3. Az ún. „dolce far niente": maga a szó is olasz eredetű, szerintem a világ összes nyelvébe olaszból tükörfordították (lásd: édes semmittevés). Én a semmittevés alatt azt értem, hogy leülök egy könyvvel, megnézek egy filmet, szörfölök a neten, vagy felteszek egy arcpakolást, miközben áztatom magam egy kád forró vízben.

Itt szó szerint kell érteni a semmittevést, aminek különösen a férfiak a nagymesterei. Mikor végeznek a munkájukkal, de még nincs itt a vacsoraidő, akkor tömegesen kiülnek a terekre, és csak üldögélnek, nézelődnek, találkoznak az ismerőseikkel, utána együtt üldögélnek, nézelődnek, beszélgetnek.

Ez egy nagyon irigylésre méltó szokás szerintem, mert ennél nyugisabb dolgot még nem láttam, és biztos vagyok benne, hogy ebből az aktív relaxálásból, és a közösségi élet ilyen intenzív és természetes megéléséből fakad az olasz emberekre jellemző derűs karakter, de én egyszerűen képtelen vagyok szó szerint semmit sem csinálni, az üldögélésben meg a csevegésben másodpercek alatt elunom magam.

Az olasz férfiak

A legtöbb tapasztalatom mégis pozitív, hogy is ne lehetne szeretni az emberek melegszívűségét, és a fentebb már említett dolgokat: ételek, szép tájak, kellemes időjárás. A pozitívumoknál még biztos sokan felsorolnák az olasz férfiakat és a szép, dallamos nyelvet. Előbbiekkel nincs túl nagy tapasztalatom, illetve azzal az eggyel van, aki miatt idejöttem, és arról jókat tudnék mesélni, ha idetartozna.

Az viszont igaz, hogy amikor idejöttem, és még nem ismertek, akkor nem tudtam úgy kimenni egyedül az utcára, hogy valaki ne szólított volna meg. Általában csak kérdezgettek, hogy ki vagyok, honnan jöttem, de többször elhívtak kávézni, és egyszer még virágot is kaptam, csak úgy spontán, pedig nem vagyok egy feltűnő szépség.

Az adottságaim átlagosak, a stílusos olasz nőkhöz képest pedig kifejezetten szürke kisegérnek érzem magam, mert vásárolni és sminkelni világ életemben lusta voltam. Amióta viszont tudják, hogy van barátom (ez egy kis közösség), azóta nem zaklatnak.

A másik dolog a nyelv, ezt viszonylag könnyen sikerült elsajátítanom, és már elég jól kommunikálok, meg a könnyedebb filmeket, műsorokat is megértem. A probléma csak az, hogy itt egymással általában dialektusban beszélnek, ami annyira távol áll az olasztól, hogy egyes tudósok külön nyelvnek tekintik.

Néhány kifejezést már megtanultam ugyan, de mivel nincs fejlett írásbelisége ennek a nyelvváltozatnak, vagy olyan médium, ami ezt használná, nem tudom mihez kötni a tudásomat, és nem fejlődök benne semmit. Nyelvtanárként nem nagyon hiszek abban, hogy egy felnőtt ember idegen nyelvi környezetben, alapok nélkül gyorsan el tudná sajátítani az adott nyelvet.

A legnagyobb probléma persze mégis az volt, hogy nincs munkánk, és három hónap elteltével már reménytelennek találtam, hogy valaha is lesz. Egy barátnőm azonban felajánlotta, hogy segít. Ő ekkor Cipruson volt, és a vendéglátásban dolgozott, és azt mondta, hogy a turistaszezon beindultával nagyon könnyű munkát találni. Körülbelül 12 percet gondolkoztunk, és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk.

Ciprus

Repülőre ültünk, és megszálltunk a barátnőmnél, aki ellátott tanácsokkal, hogy hol érdemes munkakereséssel próbálkozni. Szerdán értünk oda, csütörtökön reggel elkezdtünk állást keresni, és néhány óra múlva, kb. a 10. helyen egy étterem tulajdonos azt mondta, hogy a barátomra nem, de rám szüksége van, tudok-e most azonnal kezdeni.

- Hűha, hát én... öööö... nincs is nálam munkaruha, meg különben is, én csak most jöttem, és azt sem tudom, hol vagyok, meg az ellenkező oldalon mennek az autók, nem is tudom igazából.

- Jól van, akkor gyere holnap.

Így történt, hogy pénteken már dolgoztam.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy bár a családban majdnem mindenki vendéglátós, és nekem is van egy ilyen irányú OKJ-s végzettségem, még soha életemben nem dolgoztam pincérként.

Bénáztam is elég sokat, de szerencsémre a főnökömet nem az érdekelte, hogy csak 3 tányért tudok kivinni egyszerre, hanem hogy szorgalmasan dolgozom, meg kérés nélkül megcsináltam olyan dolgokat, amire talán ő nem is gondolt.

Szerintem akkor loptam be magam a szívébe, amikor a második munkanapomon elkezdtem magamtól feltölteni az asztali patikát. Csak nézett egy darabig, majd mondta, hogy látja, okos vagyok, és van tapasztalatom. Mire én: há' hogyne, persze.

Ciprus, bár.jpg

Ilyen név pedig nincs

Aztán kijelentette, hogy elég már a próbaidőből, megbeszélhetjük a feltételeket. Megegyeztünk a munkaidőben (napi 9 óra, heti 1 szabadnap) és a fizetésben (borravaló nélkül a tanári fizetésem 2,5 x-ese), de semmi papírt nem írtunk alá, mert az ott nincs szokásban.

Tipikus magyar nevem van, eleinte azt sem bírta megjegyezni, mert leírva sem látta, ugyanis nem adtam neki semmilyen dokumentumot. Amikor a családjának bemutatkoztam, a felesége kijelentette, hogy ilyen név márpedig nincs, ezért engem ő Mariának fog szólítani.

A barátomnak nem volt ilyen szerencséje, neki egy hónapba telt, mire talált munkát. Végül egy szállodában sikerült elhelyezkednie bartenderként, és ott is maradt a szezon végéig.

Megérkezésünk után egy héttel szállást is találtunk, egy nagyon lepukkant stúdiót, de legalább közel volt mindkettőnk munkahelyéhez. A havi 280 eurós bérleti díj, ami a rezsit is tartalmazta, sem tűnt soknak. Később rájöttünk, hogy 350-ért már felújított, egyszobást is lehet találni úszómedencés társasházban.

Mindegy, arra a kis időre megfelelő volt, pláne, hogy nem sok időt töltöttünk ott. A barátom végül olyan szerződést írt alá (a szállodákban vannak hivatalos szerződések), amely szerint szabadnap nélkül dolgozik, és osztott műszakban.

Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy reggel 10-től este 6-ig dolgozott a bárban, hazajött pihenni egy órát, majd este visszament az étterembe, és addig maradt ott, amíg voltak vendégek, azaz minimum éjfélig, de sokszor hajnali 3-ig, 4-ig is. Másnap ugyanez, majd megint, és így tovább 6 hónapon keresztül.

Boss no take me in car, me no work

Én jól éreztem magam a munkahelyemen, érdekes módon egyáltalán nem derogált, hogy ezt a munkát végzem, és a nagyon nagy forgalom, és nagy hajtás ellenére is szanatóriumban éreztem magam az iskolában töltött évek után.

A vendégekkel (zömében angol nyugdíjasok) jól kijöttem, a főnök is rendes volt, viszont a szakácsnővel egyszerűen nem találtam a közös hangot. Kezdetben nagyon kedves volt, de aztán 1-2 hét után elkezdett kötekedni minden vacakért. Azt a sótartót két centivel odébb tegyem, ne zörögjek a tányérokkal, ne úgy írjam az N betűt, mert nem tudja elolvasni a rendelést.

Először elnézően mosolyogtam. Aztán megpróbáltam az „egyik fülemen be, a másikon ki" - trükköt, de nem sokat segített. A közös nyelv hiánya is probléma volt. Én angolul beszéltem, illetve próbálkoztam egyéb európai nyelvekkel is, de ő egyiken sem tudott, csak az anyanyelvén és görögül. Én ennek ellenére megértettem mindig, hogy mit akar (a kontextusból azért ki lehet találni), de ő az istennek sem tudott vagy akart engem megérteni.

Egyszer leadtam a rendelést neki 2 fish and chips-re: le volt írva a rendelés, lassan, artikuláltan el is mondtam és még el is mutogattam, mit akarok, de nem akarta megérteni, majd kivonult a konyhából, mint egy sértődött királynő, és elkezdett panaszkodni rám a főnöknek. (Eközben a vendég persze várt, semmi baj.)

Másokkal azért viszonylag megértette magát, még angolul is. Egyszer fültanúja voltam, hogy a vendégeknek elmagyarázta, hogy el fog költözni, és hogy hogyan tervezi megoldani a munkába járást: me, daughter, grandson go other house, where is Lidl. Boss no take me in car, me no work.

Azzal is megpróbálkoztam, hogy görögül mondom neki a rendeléseket. (Ekkor még semmit nem tudtam görögül, csak előtte kinéztem egy nyelvkönyvből, hogy mit kell mondani). Erre elkezdett őrjöngeni, hogy miért görögül beszélek. Egy idő után már nem tudtam úgy bemenni a konyhába, hogy ne üvöltözzön valamiért.

Egyszer csengetett, hogy kész a kaja, bementem a konyhába, vettem volna el a pultról az ételt, erre ő elkezdte dobálni az evőeszközöket, tányérokat, és ordított, hogy hogyan lehetek annyira hülye, hogy nem látom, hogy még nincs kész a kaja.

Erre elsírtam magam, kirohantam a főnökhöz, aki a vendégekkel beszélgetett, és elhüppögtem nekik, hogy ezt nem tudom elviselni. A vendégek próbáltak vigasztalni, a főnök meg hazaküldött azzal, hogy másnap, amikor még nincs bent a szakácsnő, menjek be beszélgetni.

Be is mentem, és a legnagyobb meglepetésemre a főnök elmondta, hogy mennyire bántja ez a dolog, és ha nem lenne ez a hárpia ilyen bitang jó szakács, akkor kirúgná, én meg maradhatnék. Én meg persze értettem, hogy béna pincért könnyebb találni, mint jó szakácsot, így elkértem a pénzem, kifizetett, kisétáltam és soha többé nem mentem vissza.

Irány a szálloda!

Néhány nap pihenés után elkezdtem munkát keresni, és megint találtam egy napon belül, ezúttal egy szállodában. Az első munkanap kezdetén az étteremvezető elmagyarázta a feladatomat (asztalok letakarítása), majd munkába is álltam.

Már vagy 5 perce tébláboltam a placcon, mikor hívatott a szállodaigazgató. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvem a recepción dolgozni. Ezúttal őszintén bevallottam, hogy életemben nem láttam még recepciót belülről. Nem baj, majd beletanulok. Egy kétszáz szobás szálloda esetén a főszezonban ez azért nem bizonyult olyan könnyűnek.

Kb. egy hónap telt el, mire nagyjából belerázódtam a munkába, amikor a volt munkahelyem egyik törzsvendége felhívott, hogy a másik kedvenc helyén pincért keresnek, és mivel nem tudják, hogy van-e munkám, beajánlottak.

„GOOOOOOOOOOOOOOAL!!!!!!! YESSS!!!!"

A sörözőt már vendégként ismertem, így megbeszéltem a főnökkel, hogyha a szállodában szabadnapom lesz, bemegyek majd próbanapra. Itt aztán tényleg nem volt valami bonyolult a munka, csak sok, és magasabb fizetést is ajánlottak, mint a hotelben, így megint váltottam, és a szezon végéig már ott is maradtam.

A hely egy sportbár volt, így itt követtem végig az olimpiát és az angol bajnokságot. Párszor majdnem szívrohamot kaptam, amikor egy fontos meccs során az angol drukkerekkel tele lévő kocsma egy emberként kiáltotta, hogy: „GOOOOOOOOOOOOOOAL!!!!!!! YESSS!!!! YESSS!!!!! GOOOOOOOOOOOOOOOOOOAAAAAALLL!!!!!!!", de egyébként semmi érdekes nem történt.

Az itteni törzsközönség és a volt munkahelyem vendégei nagyjából egy közös halmaz, ők mesélték el, hogy miután elmentem, hetekig bojkottálták az éttermet, úgyhogy a főnököm végül kirúgta a szakácsnőt.

A sors úgy hozta, hogy ezután pont a sörözőmmel szemközti kisboltban kezdett el dolgozni. Minden nap a bolt előtt üldögélt, nézett, ahogy dolgozom, én is láttam őt, de egyszer sem köszöntünk egymásnak.

Így szépen sumákolva aztán megértem a szezon végét. Az üdülőhely, ahol éltünk, kiürült, bezártak a helyek, és amikor végül mi is eljöttünk onnan, olyan volt, mint egy szellemváros. A távozásunk előtt azonban még néhányszor megfürödtünk a lakásunktól 5 percre lévő tengerben, ha már 7 hónap alatt nem volt időnk sem erre, sem egyebekre.

A fizetésekről nem írtam, de annyit elárulhatok, hogy egy akkora összeget tettünk félre, hogy Ciprusról egyenesen egy kéthónapos egzotikus nyaralásra mentünk, azóta meg üldögélünk Olaszországban a napellenző alatt.

Újra Olaszország

El akartunk kezdeni egy pizzaszakács-tanfolyamot, de a bürokrácia malmai itt is nagyon lassan őrölnek: vegyük alapnak a magyar tempót, és adjunk hozzá egy nagy adag mediterrán nyugit. Csaknem 3 hónapja azt hallgatjuk, hogy majd jövő héten, vagy majd holnap elkezdhetjük, de bocs, most mégsem tudjuk elkezdeni, mert szieszta van, hiányzik egy engedély, stb.

Ezen idő alatt jó alaposan átrágtuk a Cipruson szerzett tapasztalatainkat, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza, az utóbbi hetek eseményei pedig csak megerősítettek ebben.

A következő helyszín, ahol szerencsét próbálunk, az Skócia lesz, a napokban fogjuk megvenni a repülőjegyet, munkák, szállásunk még nincs. Csak reménykedni tudunk, mert már sok helyre jelentkeztünk online, és már biztató válaszokat is kaptunk. Az első időben megint vendéglátós munkákkal fogunk próbálkozni, aztán később remélhetőleg összejön valami olyan, amihez értek is.

A külföldön töltött elmúlt másfél év alatt csak annyit bántam meg, hogy már nem indultam el korábban. Most persze félek megint elindulni az ismeretlenbe, és megint elölről kezdeni mindent. Már nem vagyunk annyira fiatalok, szeretnénk már megállapodni. Frusztrált is vagyok, hogy itt ülünk a szülői házban, és hónapok óta csak a hajók zúgását hallgatjuk, és azt nézzük, hogy hogyan nőnek a citromok."

(A képek illusztrációk.)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Olaszország Ciprus

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr785235368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SilentDreams 2013.04.20. 22:43:31

@spangola: Sőt Hewlett Packard is lehet :)

macamuca [IHUN] 2013.04.20. 22:46:53

@SilentDreams:
stimmt :D
@spangola: Hülye Picsa.
Alfaja a PR = pirított ribi.
Keresztezésük eredménye gyakorta előfordul a strandon (bár nem szereti a vizet, részletek alább), kalandjáról itt olvashattok:

gorbe-sminktukor.blog.hu/2010/06/17/notipusok_nocis_no_a_strandon

:DDD

2013.04.20. 22:50:23

@SilentDreams: Fogalmam sincs, ez szerintem valami skot dolog. Nem ismerem a skot rendszert. Az a lenyeg hogy nem keresnek rosszul a tanarok arrafele :)

macamuca [IHUN] 2013.04.20. 22:51:15

@spangola:
"Agyi orgazmus is van ám! "
:DDD

És ha a pasi értelmes is, meg az ágyban is okés (=a konkrét nő számára, merthogy más nő=más igény... hiába, az élet csupa bonyodalom), azt hívják főnyereménynek.
Akkor is, ha átlagos/csúnyácska (ugye, Belmondo sem volt egy férfiszépség a kusza orrával), vagy nincs dagadt brifkója.

lesson · http://csudalany.blog.hu 2013.04.20. 22:51:32

@mzgldr: Értettem, mit akartál mondani a tipikusmagyaros dologgal, nem sértődtem meg :)

@hagyma: Olaszországban dolgozni egyértelműbb lenne, csak a párom vágyik máshova. Anyósékkal élni felnőtt ember létemre pedig: nos, tényleg van egy diszkrét bája. De juro azonban a szülők élnek a barátom lakásában, de ha elmesélném, hogy ez miért alakult így, akkor nagyon elszégyellnéd magad, hogy ebbe belekötöttél.

@pamut: Talált, süllyedt.

@dirtyfreebird: Nem értem, mit akartál Gibraltárral.

@ctboy: bizony, Magna Graecia.
Írtam a két nép hasonlóságáról itt meg itt:
csudalany.blog.hu/2012/04/20/pentedattilo_calabria_olaszorszag

csudalany.blog.hu/2012/04/15/cavo_greko_famagusta_ciprus

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.20. 22:53:36

@ctboy: akkor ez hasonlo mint itt (atlagban). A szoras joval nagyobb, igy itteni viszonyok alapjan ott is eleg jol meg lehet elni.

Meg a vegen megprobaljuk!? :)

2013.04.20. 22:58:27

@DieNanny: Szerintem Tokfozeleknek nem csak az ovonoi munkarol nincs fogalma, hanem a gyereknevelesrol sem. Azt irja vannak gyerekei, hat biztosan egy napot nem vigyazott rajuk ovodas korukban ha azt gondolja hogy az ovonok semmit nem csinalnak. Egy-ket ovodas koru gyerekkel minosegi szinten foglalkozni is kemeny munka, nemhogy egy csoporttal. Ezt mindenki tudja aki probalta mar. Tokfozeleknek nem sok elettapasztalata van, nyilvan minden idejet jovedelmezo karrierje felepitesevel toltotte, igy masra nem maradt ido. Ja es azt gondolja hogy a maganiskolaban nem tanarok fogjak tanitani a gyerekeit, hanem ufok?

SilentDreams 2013.04.20. 22:58:42

@macamuca:

:)))))))))))))))))))))

"...Meghatározott időközönként fordul egyet grillcsirke stílusban"

2013.04.20. 22:59:39

@lesson: Bocs, nem akartalak leleplezni :) Jo terv. Remelem a gyerekek viselkedesere fel vagy keszulve, foleg ha kozepiskolaban tervezel tanitani.

macamuca [IHUN] 2013.04.20. 23:02:57

@SilentDreams:
Ha kiöregszik a PR-ségből, még mindig elmehet a mekkdonáldszba... az+a rutin, ugye...
:D

SilentDreams 2013.04.20. 23:03:39

@Mirjam2: Hát tényleg nem keresnek rosszul, főleg ha még a skóciai jóval olcsóbb ingatlan(bérlési) és egyéb árakat is figyelembe vesszük..

macamuca [IHUN] 2013.04.20. 23:03:40

@macamuca:
pardon: az évek+a rutin akart lenni :)

macamuca [IHUN] 2013.04.20. 23:05:21

@macamuca:
pardon, az "évek" szó lemaradt
az évek+a rutin akart lenni.

spangola 2013.04.20. 23:07:33

@macamuca:

:D Nagyon jó!
Nálam az ilyen nőtípus a cicababa. Jól néznek ki, de nincs agyuk, és csak a kigyúrt, lóvés pasikra buknak, a tipikusan rosszfiúkra.

Mondjuk strandra én sem megyek, csak élővízbe. De én vagány nő vagyok, és én egész nyáron kempingezek, nem pedig wellnessezgetek.

Nappal tó, napozás, fürdés, majd esti szalonnasütés, hamuban sült krumpli, édes vöröshagyma, zsír, szabadság!
Jaj, ma már olyan nyárérzetem volt!

spangola 2013.04.20. 23:11:03

@SilentDreams:

Édes, ahogy a hülye picsát így írtad: Hü.... Pi...?
:)

macamuca [IHUN] 2013.04.20. 23:21:03

@spangola:
ne is emlegesd a tavat/szalonnasütést :)
A fürdéshez még korán van, de a nyársak már előkerülhetnek :)

lesson · http://csudalany.blog.hu 2013.04.20. 23:21:10

@Mirjam2: 6 év alatt egy szakközépben (14 és 22 év közti korosztály: szakképző osztályok is voltak) azért eléggé megedződtem :))

montroyal ( CAN qc) 2013.04.20. 23:30:50

@dirtyfreebird: nem tudom hany eves vagy de ezek kozul a feltetelek kozul a gyermekes noknek csak az kell hogy biztonsagot tudjal nyujtani a gyermekeinek es neki ez elsosorban anyagi de erkolcsi biztonsag is lehet ... a tobbi nem szamit barhogy is mondjak .. egy anyanak a gyermeke az elso es barkit elfogad ennek erdekeben .. egyedul allo gyermekes nokbol pedig annyi van csak menj fel ismerkedesi oldalakra ...

csak te nem akarsz gyerekes not pedig egy bizonyos kor utan csak azok KERSNEK part... gyermektelenek TALALNAK de kevesbe is fontos nekik..

elnezest holgyeim de onok sem foglalkoznanak olyannal aki tokeletesen megfelel mindenbe de szarja le a gyerekeidet es hallani sem akar roluk...

Amarante 2013.04.20. 23:45:37

@montroyal: Mivel egy normalis,felelosegteljes anyanak a gyereke a legfontosabb nem fogad el akarkit.meg akkor sem ha penze van vagy egy Adonisz:):)en mar csak tudom,mert a masodik hazassagomban elek:)Es az sem igaz,hogy Keresnek part.En pl.a ket hazassagom kozott 10 evet egyedul eltem es soha nem ereztem ingerenciat,hogy anyagi vagy barmilyen biztonsagert ferjhez menjek:)

macamuca [IHUN] 2013.04.20. 23:47:08

@montroyal:
ja, aztán ott van még az, aki nem "hibának" tekinti a gyerek meglétét = nem kizáró ok nála az a tény, hogy van a nőnek gyereke.
Hadd ne kezdjem el sorolni ismeretségi körömből a második próbálkozásra (gyerekkel együtt) "megtalált" partner-sztorikat.

Persze, hogy fontos, hogy a gyerekkel is jól bánjon, elfogadja, de önmagában véve ez nem elég. Aki társat keres, a szó eredeti értelmében (=nem pedig valakit, aki pénzt keres és eltartja), ott fontos szempont, de nem egyedüli szempont ez...

Társkereső nő vagy eltartást kereső (akár gyerekkel együtt...) nőci.... nem ugyanaz.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.20. 23:50:40

@szerengeti:
Nem megy.
Ennek megvanak az okai.
A munkam es a kapcsolatok hianya.

@lesson:

Olaszorszagot vagy Franciaorszagot nem lehet osszehasonlitani UK-vel.
Ilyen egyszeru. Utobbi egy kesz depresszio az ev 3/4 reszeben.
A taj szep nyaron, nincs azzal semmi gond.
De a hazak egyformak es rossz minőségűek, de legalább dragak.
Skociaban a H betus orszagjelzesre azt hiszik hogy Hollandia.
A highland cow erdekes a hosszu voros szorevel. Nyulak ugralnak mindenfele Perthben es ott van a legregebbi Whiskey leparlo.

@Kovermadar:
Ugy minden.

@macamuca:
Csak kozhelyeket irtam. Bocsi, azt hittem hogy lejon.
Fogalmam sincs mi kell nekik.
Valoszinuleg rossz nokkel talalkoztam. Aki nekem kellet volna annak en nem kellettem akinek en kellettem volna az meg nekem nem.

@SilentDreams: Hat, nekem nem nyerte el a tetszesem a post igazan. Honapokig nem talalni munkat. Az igaz szerelem egy olasz pasival. Hiaba na, de azert Olaszorszagba egybol ment volna a holgyemeny.
Jo az olasz pasi, hiszen matriarchális a tarsadalom.
De latszik hogy a poszterina mindenkinel okosabb.
A pihenes az nem eleg jo neki, mert miert csak ulnek azok az olaszok.O erre nem lenne kepes.....
A....
Az ember csak egy olasszal talalhatja meg a szerelmet.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.20. 23:52:21

@montroyal:
Tőle elszedte a férje a gyerekeit.
Pedig en ugy láttam nem erdemelte meg.
Van ilyen is.

montroyal ( CAN qc) 2013.04.20. 23:53:17

@Amarante: @macamuca: igen az erkolcsi biztonsagon azt ertem hogy normalis legyen , csaladi, viselkedes, pelda adas, gyermekekkel foglalkozas, stb szempontbol .. a gyermek erdekeben . es persze vannak egyedulallo anyukak. akik superul megvannak es nem alkusznak meg .. de nehez helyzetbe jol jonne egy biztonsagot ado ferfi ..

montroyal ( CAN qc) 2013.04.20. 23:55:57

@dirtyfreebird: valami oka van .. bosszu, v nem fizetni gyerektartast sajnos ez egy harc a valas utan nem biztos a gyerek erdekeben..

Amarante 2013.04.20. 23:56:20

@montroyal: parkapcsolat csak megalkuvasok aran mukodik.de van olyan helyzet is,hogy egy biztonsagot nyujto ferfinak is kene egy kedves no:):)

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.20. 23:59:14

@lesson:

"egy olyan eu-s országot kerestünk, ahol angol a hivatalos nyelv, van ismerős és nem Anglia."

Ezt irtad. Es erre mondtam Gibraltart.

@SilentDreams:
Egy o betu lemaradt, más hibat en nem latok benne.
Nyilván nem gondoltam komolyan ilyen formaban.
En tudom mire gondoltam ennek kapcsán, de ezt most hosszú lenne elmondani.
Túl összetett szemelyiség vagyok. De ugyanakkor egyszerű is mint egy ropi.

@Kovermadar:
A kezed gyogyul?

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.21. 00:04:19

@montroyal:
Tamadasi feluletet biztositott azzal hogy az USA-ban dolgozot amig a gyerekek a ferjel otthon voltak.
A penzt hazakuldte mint egy ferfi.
Tobbet nem latott belole.
Uj asszony kozben mar a kepbe kerult.
Jo ugyved kerdese volt az egesz meg ingerult telefonbeszelgetesek felvetele nyomozo barat segitsegevel.

Komolyan mondom rendes csaj volt.
Dolgozott nagyon szorgalmasan, nem is volt csunya. Tudott fozni. Tetszeni akart nekem. Segitokesz volt.
Ott en voltam a gonosz amikor elkuldtem.
Sirtam is kozben, de a hulye elveim.
Nekem tul komplikalt volt igy.
Most azt hiszem szegyelni kellene magam.
De inkabb leleptem mikor lattam hogy komolyan akar tolem valamit.

lesson · http://csudalany.blog.hu 2013.04.21. 00:10:29

@dirtyfreebird: jaj, értem, Gibraltár fel sem merült, az olyan kicsi.

spangola 2013.04.21. 00:23:01

@dirtyfreebird:

Gondolom a hülye picsát nem nekem szántad, hanem csak a kérdésemre válaszoltál, hogy mi a HP.

montroyal ( CAN qc) 2013.04.21. 00:26:31

@dirtyfreebird: minden eletnek meg van a sajat storyja enyemnek is , de valaki jol mondta ; a szelvedo sokkal nagyobb tehat elore nezzunk ne mindig hatra a kis visszapillanto tukorbe ( csak neha a biztonsagert)
@Amarante: az oldalkocsikkal egyutt ? nem biztos hogy kockaztatna biztonsagat, gondtalansagat ,konnyu eletet ( ez is igazsagtalan mert a no kedves rendes)
en megtettem a magam reszet felneveltem mas 3 gyereket super korulmenyek kozott.. es utana lapatra kerultem
viszont most is egy 2 gyerekes not vettem el es az elet igazsagtalansaga , el kellet fogadnia ( kozjegyzo elott) gyermekei soha nem johetnek a hazamba...Mo-on vannak az apjukkal segiti oket mindenbe, de foleg anyagiakban amit ott nem tudott volna (sajnos valasztani kellet egyutt de ehezve, nelkulozve vagy kulon de normalis anyagi korulmenyek kozott)
sajnos az elet valasztasra megalkuvasra kenyszeri szeretjuk v nem..

spangola 2013.04.21. 00:31:54

@dirtyfreebird:

"Ott en voltam a gonosz amikor elkuldtem.
Sirtam is kozben, de a hulye elveim.
Nekem tul komplikalt volt igy.
Most azt hiszem szegyelni kellene magam.
De inkabb leleptem mikor lattam hogy komolyan akar tolem valamit."

Hú, most egy fél ország hördült fel, persze mind nő.
Na, az ilyen pasikkal nem álltam én sosem szóba, ahogy kiszagoltam, hogy melyik típussal állok szemben.

Tetszik neki a nő, sír szakítás közben, szégyelli magát, de mégsem, mégis kidobja a nőt. Előtte, közben és utána, sőt azóta is vívódik, és vívódik, és gyötrődik, és kattog az agya.

Egyszóval FATÖKŰ.

SORRY.

Amarante 2013.04.21. 00:35:07

@montroyal: Az elet nagyon sok mindenre megtanit,sok mindenre rakenyszerit minket.Nem szoktam palcat torni senki felett semmiert,mert sosem tudom mikor kerulok pont olyan helyzetbe.en anyatigris tipus vagyok es tudom hogy sosem lennek kepes semmilyen korulmenyek kozott lemondani a gyerekeimrol.De azt is tudom,hogy ha barki jot tenne veluk,elfogadna oket velem egyutt semmi penzert nem bantanam meg az illetot.Igaz en mindket alkalommal azert mentem ferjhez,mert az embert neztem es nem a penzet:):):)

Amarante 2013.04.21. 00:37:21

@spangola: En meg azt mondom,hogy az vesse ra az elso kovet,aki meg soha nem hibazott ,nem hozott teves dontest vagy nem bant meg valamit.

spangola 2013.04.21. 00:42:02

@Amarante:

Én pedig kétszer azért NEM mentem férjhez, mert az embert néztem és nem a pénzét.
Fordítva is működik.

Én is próbálok nem ítélkezni, folyamatosan észben tartom ezt, mert én is sok olyan dolgot tettem vagy gondoltam már életemben, amiért másokat megszóltam, elítéltem még fiatalon, húsz alatt vagy húszon túl.
Még csak korai harmincas vagyok, de már rengeteget változott a gondolkodásom, akár ha az elmúlt 3 évet néztem. Van, amiben teljesen az ellenkezőjére váltott a gondolkodásom.
Hihetetlen, mennyit változik az ember.

Kíváncsi vagyok, mi lesz, amikor 40, 50 vagy 70 éves leszek.

montroyal ( CAN qc) 2013.04.21. 00:42:27

@Amarante: mentem ferjhez,mert az embert neztem es nem a penzet
a barki jot tenne veluk,elfogadna oket velem egyutt semmi penzert nem bantanam meg az illetot.

pontosan .. megerositi... az embert nezted mert elfogad a gyermekeiddel egyutt es jot tesz veluk ...

ugye hogy megvehetok a nok . ha nem is mindig penzel...

semmi rossz nincs benne ...

spangola 2013.04.21. 00:42:35

@Amarante:
Nem vetek én rá követ, csak nem bírom a fatökű férfiakat.

spangola 2013.04.21. 00:44:39

@montroyal:

jó, akkor már ennyi erővel a férfiakról is mondhatnánk, hogy megvehetők, csak nem a pénzzel, hanem mondjuk a jó koszttal, az állandó tisztasággal és renddel, a csendes-kedves, semmiért nem szóló hozzáállással, a jó szexszel és a többi.

M. Péter 2013.04.21. 00:48:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A latin szókincse meg az igeragozás kb. fele hasznos, de az főnévragozás nem segít az újlatin nyelvek tanulásában.

montroyal ( CAN qc) 2013.04.21. 00:50:18

@spangola: pontosan az aggyal es az asztallal..
nincs ekezetem de ertitek..

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.21. 00:51:59

@spangola:
Idősebb is volt 5 evvel, gyerekei is voltak mar.
Azért ez így nem az igazi párosítás ha szembeállítom azzal amit kerestem.
De megkedveltem a lelket.
Ennyi.
Az hogy a jo helyen legyel a jo idoben a megfelelo emberrel az eleg nehez.

En olyan nőt akartam mindig is akivel közösen építünk fel egy eletet.
Olyat aki meglatt bennem valamit es nem teketoriazik hanem engedi hogy elkapja a hev ha a szimpatia elsore megvan.
A vacillálós noket nem igazan szeretem. Elveszik a lelkesedesemet a legelejen.
A környezetemben láttam mar ilyet, szóval létezik.

Azt nem mondtam hogy most visszamenek ahhoz akiről beszeltem. Csak elmondtam hogy sok minden megvolt benne amit kerestem. Csak az eletkor es a gyerekszam nem stimmelt.

Minek mentem bele akkor.
Minek.....Mert latni akartam mi lesz .
Honnan tudtam volna ha nem probalom ki?

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.21. 00:55:14

@spangola:
A hülye picsát értsd ahogy akarod rágcsáló.

Amarante 2013.04.21. 01:01:08

@montroyal: Az elso hazassagom egy tevedes volt,mert kiderult,hogy a ferfi nem az akinek mutatta magat.Ez a fiam szuletese utan derult ki,mert ugye akkor mar minek fenttartani a latszatot?A gyerek miatt ugysem valok el.Hat tevedett:):)jo 10 evig egyedul eltem es nem is akartam ferjhez menni ujra.Dolgoztam(nem keveset)anyagilag jol alltam.sosem kerestem tamaszt senkiben sot kifejezetten utalom,ha dajkalnak:)

Mivel az ember vensegere meghulyul megint ferjhez mentem mert jott a nagy o.oszinten:ki nem vagyik egy normalis tarsas eletre?Nem hiszem,hogy egy meglevo gyerek sokat szamitana ha tenyleg ket ertelmes ember kerul ossze.es igen ha mindketten becsuletesen jatszanank,akkor nem bantanam meg,nem huznam le anyagilag ha valunk,hanem azt vinnem,amit hoztam:a gyerekemet.Mert a betyarbecsulet kotelez.
Mondjuk a milliomassa valas ilyesmi uton engem igazan nem fenyeget:):)

montroyal ( CAN qc) 2013.04.21. 01:06:28

@Amarante: gratulalok es sok boldogsagot de tudod nem mindenkinek alakul igy
az en hazassagomba is benne van minden egyezseg ellenere egyszer csak nem tud a parom a gyereke nelkul elni ... semmi harag semmit nem nyujtottam nem veszthetek , jo szerencset meg segitek is ... de nem az en hazamba...

Amarante 2013.04.21. 01:09:24

@montroyal: Nos igen:akit a forro kasa megeget az az aludttejet is megfujja.tokeletesen megertem a helyzetet es meg azt sem mondom,hogy nincs igazad.

Amarante 2013.04.21. 01:13:25

@dirtyfreebird: . Csak az eletkor es a gyerekszam nem stimmelt.

nekem csak egy gyerekem volt,mikor masodjara ferjhez mentem egy 10 evvel fiatalabb ferfihez:):)De meg lett harom kozos gyerek:):)

Amarante 2013.04.21. 01:15:42

@spangola: Meg sokat fogsz valtozni:):)

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.21. 01:20:52

@Amarante:
Hu, jól belehúztatok. Úgy latszik ti mar tudjatok hogy mi kell nektek.

Amarante 2013.04.21. 01:27:22

@dirtyfreebird: Hidd el ha egyszer az igazival talalkozol tudni fogod es erezni,hogy ez a nagy O.akkor mar nem biztos hogy az a par ev erdekelne vagy egy gyerek vagy barmi mas:):)Ahoz hogy jo eletunk legyen neha kell egy kis orultseg,egy jo adag batorsag es hinni abban hogy sikerul.:):)

spangola 2013.04.21. 01:40:33

@dirtyfreebird:

Ebben igazad van, ki kell mindent próbálni. És mindent ki kell mondani, legalábbis én így vagyok vele, mert nagyon bánnám életem végén, ha lenne olyan, amit nem mondtam el valakinek, akit mondjuk szerettem, mert féltem mondjuk kiadni magam a lelkem mélyéig.

Én mindent kimondok, úgy, ahogy van, lesz, ami lesz. És nem dobálózom a nagy szavakkal, mint hiányzol, szeretlek és a többi.

spangola 2013.04.21. 01:45:29

@Amarante:

10 év egyedüllét után hozzámentél egy 10 évvel fiatalabb férfihoz, és még a saját gyermeked mellé lett három közös gyermek is?

Hú, ezt eddig nem is mondtad.

Egyre izgibb a sztori, te sem unatkoztál. Úgy szép az élet, ha zajlik.

spangola 2013.04.21. 01:47:41

@dirtyfreebird:

Rágcsáló?
Rátapintottál.
Régen amúgy törpehöriket tartottam. Dzsungáriait főleg.

Dirty! írd már le a korod, mit titkolod?

spangola 2013.04.21. 01:51:22

@montroyal:

Mindkettő egyformán fontos. Mindig együtt kell enni.
Én egyedül főzök, a férjem nem segít, én nem akarom, hogy főzzön, nekem az női munka, bár ő segítene. Krumplit pucolhat, ennyi.

Az együtt étkezés nagyon fontos. Az összeköt, összetart. A férjem olyan hálás, amikor még éjjel is főzök neki holt fáradtan, azt látni kéne.
Sajnos sokáig dolgozom, ezért a vacsora nálunk sokszor este 9 és éjjel 1 közé esik, attól függ, mi a kaja, és mikor érek haza főzni.

Nem tudom, meddig tolerálja ezt a késői evést még a szerveztem, félek, hogy egy kor után elhízok miatta.

Amarante 2013.04.21. 01:58:13

@spangola: Hoz az elet fura dolgokat:):)Neha kockaztatni kell valamiert aztan vagy bejon vagy nem.Ha igen az nagyon jo,ha nem akkor ertelmes ember lezarja,okul,kihuzza magat es tovabb lep.szerintem nem olyan hosszu az elet,hogy sok idot sirankozassal tolthessunk el.

Nagyon szep csaladom van es nagyon buszke vagyok rajuk.Ott elek,ahol mindeg szerettem volna,volt nehany kudarc az eletemben,volt mindent elsopro szerelem.Ha vissza nezek es elgondolkodom,hogy egy pici erdelyi varoskabol indultam es milyen messze jutottam en elegedett vagyok.mindeg volt es van idom racsodalkozni az elet adta szepsegekre,ertekelni es orulni nekik.

Ugy erzem,hogy szep es teljes eletet elek es ha eljon az az utolso pillanat keszen leszek,mert nem igazan sok minden van amit megbantam volna.Addig meg elvezem azt amit meg tartogat az elet nekem:)

Skocia 2013.04.21. 03:41:04

Skocia kiraly hely, a skotok nagyon befogado nep :) lassan 3 eve itt elek, igaz ugyan, hogy tanulasi cellal vagyok idekint elsodlegesen. Az akcentus (foleg Glasgow kornyeken) eleg eros, szoval beletelik egy idobe, mire hozzaszokik az ember, de az idojaras nem annyira rossz, mint a legtobben gondoljak (tegnap elott leegett az arcom meg a vallam a parkban, egy poloban lazan lehetett uldogelni a fuben). Az olasz munkaltatoim meg a leglazabb emberek voltak eddig - imadtam nekik/veluk dolgozni!

kék madár 2013.04.21. 04:00:18

@Tökfőzelék: "A tanár szakra azok mennek, akiket nem vettek fel normális szakra"
te valami apadat minden nap oralis kielegitesre kenyszeritett beteg allat vagy.

2013.04.21. 07:15:37

@macamuca: Változnak az idők. Egyre több helyen követelik meg a szakirányú végzettséget (aka papírt).

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.21. 07:47:43

@M. Péter:

A románban a főnévragozás is segít. A románban nagy részben megmaradt,

Egyébként meg aki latint és valamely újlatin nyelvet tanul, rá fog döbbenni furcsa dolgok magyarázatára. Pl. a spanyolban a nőnemű főnevek többes száma az eredeti latin többes tárgyeset.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.21. 07:49:46

@dirtyfreebird:
Ez nagyon relatív :)
Hétfőn műtik, de még nem tudni pontosan, hogy mennyit vállalnak be egyszerre (mutatóujjamat biztos, hüvelyket meglátjuk).

Egyébként sok változás nem történt az utóbbi időben. Majd most! :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.21. 07:56:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Ha már ez lett a téma: meg tudod mondani, hogy mi a bánatért van neme egy csomó nyelvben a főneveknek? Eddig az angol és a magyar kivétel, amivel tanulás szintjén találkoztam, illetve a svédben a két nem (közös és semleges) nem sok jelentőséggel bír (minimális ragozásban eltér, de a svéd ragozás is inkább csak mutatóban van, kb. mint az angol E3-as +s az ige végén.

Szóval: miért a sok nem, külön ragozási táblával a sok nyelvben? És miért nem tud kikopni (én biztosan nem ragaszkodnék hozzá, még ha a saját nyelvem is lenne).

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.21. 08:18:00

@Kovermadar:

Ez abszolút nyelvfüggő kérdés.

Az európai nyelvekben maximum 3 nem szokott lenni. S nem feltétlenül függ össze a ragozással. Pl. a latinban 3 nem van és 6 főnévragozási paradigma, s nincs köztük összefüggés.

Az uráli és az altáji nyelvekben nincsenek nyelvtani nemek.

Viszont olyan nyelvek is vannak, ahol 3-nál több nem van. Pl. a bantu nyelvekben több van. A szuahéli nyelvben 15 nem van.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.21. 08:23:43

@Kovermadar:

"Szóval: miért a sok nem, külön ragozási táblával a sok nyelvben?"

A magyarban meg csak 1 főnévragozási táblázat van.

Viszont a magyarban meg az a nehézség, hogy az igéknél egyes igéknek egynél több tövük van, így külön meg kell tanulni ezeket a töveket. De a ragozási táblázat a magyar igéknél is csak 1.

Ennek oka az, hogy a magyar alapvetően ragozó típusú nyelv, s a ragozó típusú nyelvekben ez a jellemző. Azaz maga a ragozási paradigma jellemzően könnyebb, mint a flektív nyelvek ragozási paradigmája. Leegyszerűsítve: a magyarban a ragoknak önálló jelentésük van, míg pl. a latinban nincs.

DieNanny CH 2013.04.21. 08:32:19

@macamuca:
Hű, ez igen! Gratula!
:-)

DieNanny CH 2013.04.21. 08:46:47

@lesson:
Máltára nem gondoltatok? Nem Anglia, angolul beszélnek és Eu.

DieNanny CH 2013.04.21. 08:48:38

@dirtyfreebird:
Hány éves vagy?
(Ha túl személyes, nem kell válaszolnod!)

DieNanny CH 2013.04.21. 08:53:08

@spangola:
Ne legyél ilyen szigorú. Ha majd válaszol a kérdésemre, és megtudjuk mennyi idős, lehet, csak az a baj, hogy későn érő típus. Vagyis nem baj, van aki 40-50 éves korára jut el addig, hogy már nem akar egyedül lenni. Van aki akkorra sem. Mindenki másmilyen. És ő legalább őszinte. (Remélem...)

DieNanny CH 2013.04.21. 08:57:29

@spangola:
Csak egy rugóra jár az agyunk! (Most értem ide az olvasásban.)

DieNanny CH 2013.04.21. 08:59:02

@spangola:
"Nem tudom, meddig tolerálja ezt a késői evést még a szervezetem, félek, hogy egy kor után elhízok miatta. "

:-)
És az mennyire fog meglátszani a 45 kilódon?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.21. 09:22:05

@tucano: valóban nem éltem tenger mellett, köszi a leírást.
@orange85: nincs lista, nem megmondóember vagyok, csak jeleztem valamit. Szerintem elég körültekintően és udvariasan fogalmaztam, hogy ne annak vegye a címzett (sőt, te sem), aminek vetted - de csak sikerült. Gratulálok. Egyszerűen nem szerencsés az, amikor az elütés egybevág a tájszólással. Ennyi.
Miért kell minden szarból önérzeti kérdést csinálni? Miért görcsölnek az emberek? Ne. Nem kell.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.21. 09:28:08

@dirtyfreebird: egyetértek. "A pihenes az nem eleg jo neki, mert miert csak ulnek azok az olaszok.O erre nem lenne kepes....." Süt a buta konvecionalizmus e mondatából. Tipikus női okosság elvárásalapon. Tapsi-tapsi-tapsi.
@spangola: te vagy 20 éves vagy, vagy nagyon gázul hülye, már meg ne haragudj. Nem tudom visszakeresni, de írtad, hogy GÁZ, amiért dirtynek nem jött össze eddig egy igazán komoly kapcsolat. Aztán miért gáz? Mert nem kifelé él, nem megy bele egy látszatkapcsolatba? Annyira király, hogy megosztod velünk életbölcseleteidet. Elrettentésnek jó vagy. Ne vedd személyeskedésnek, ez csupán egy hasznosnak szánt feedback akar lenni.

lesson · http://csudalany.blog.hu 2013.04.21. 09:54:34

@DieNanny: De, én pontosan Máltára akartam menni, de a barátom nem, mert ott sok az olasz :), meg abból megint csak az lenne, hogy lehúzzuk a nyarat a vendéglátásban, aztán télre marad a citrommeózás.

pappito · http://pappito.com 2013.04.21. 10:07:00

@orange85: "Az OKJ-t aláírom,tényleg igazad lehet, a tanári megjegyzésért pedig a jó édes kurva anyádat!"

jár az az OKJ kutyázásáért is amúgy.

spangola 2013.04.21. 10:48:54

@Kellemes Zérókomponista:

Drága Kellemes Zéró! Nem vagyok húszéves sajnos. Sőt.
Köszi az értékes feedbacket.

Kettőnk közt az a különbség, hogy te véresen komolyan veszed magad és a kommentjeidet, míg én nem.

Te itt önkifejezni akarsz, én meg röhögni és információkat beszerezni a határátkelésről.

Ja, és ne vedd személyeskedésnek, kérlek.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.21. 12:15:34

@Tökfőzelék:

"30 éves könyvekből ismételgetni arany és mikszáth 100 évvel ezelőtt leírt hülyeségeit 40 éven át? "

Hi-hi-hi.
Ez jo volt. Latom van onallo gondolatod.
En is erre jutottam az elettapasztalatom alapjan.
Like.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.21. 12:16:26

@macamuca:

mert neked egy csúnya, csóró, munkanélküli, kuka és impotens férfi kell?

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.21. 12:17:24

@Babette_:
Akkor a te apucid szerencses.
Vagy szerecsen...
Vagy neked van negylevelu lohere anyajegyed. Hol is? (-:

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.21. 12:22:40

@spangola:
"én meg röhögni és információkat beszerezni a határátkelésről. "

Információkat beszerezni?
Miert ?
El akarod hagyni hon szeretet anyaföldedet? Kitepni kicsi kis gyokereidet?
Ha tudsz angolul gyere Angliaba.
Hozd a férjuradat is.
Segítek neked.
Elmondok neked mindent hogy hogyan kell csinálni ahhoz hogy az első naptól kezdve hogy kiértél munkát kereshess es ne kelljen otthon ülni.
De gondolkozni nem ér rajta. Kapsz egy hetet.
Ha addig nem kezdjük el intézni akkor nem segítek.

2013.04.21. 13:23:58

@lesson: En jobban utalom a hideget mint barki mas, ugyhogy nagyon megertem miert javasoljak neked Maltat / Gibraltart stb., de hidd el hogy Skocia nektek a legjobb valasztas - nyilvan ezt mar tudod, ezert dontottetek igy, csak megerositeni akarlak.

Nagy-Britannia tobbi reszen, foleg delen, telitett a munkaero-piac es magasabbak az arak mint Skociaban (legalabbis Londonban biztosan). Ha Skociaban tudsz tanarkent dolgozni - amire jo eselyed van hiszen folyekonyan beszelsz angolul es sok ev tanitasi tapasztalatod van - az egy jol fizeto, megbecsult, biztos karriert jelent neked, es meg ha a ferjed nem is keres annyira jol mint te (bar miert ne kereshetne), akkor is felre tudtok tenni annyi penzt amibol tiz-husz ev mulva kenyelmesen megeltek pl. Olaszorszagban vagy mas melegebb, olcsobb helyen. Maltan alacsonyak a fizetesek, az alkalmi vendeglatos munka meg nem vezet sehova es nem lehet orokke csinalni. Megeri nektek kibirni Skociat egy idore.

macamuca [IHUN] 2013.04.21. 13:59:17

@montroyal:
"es persze vannak egyedulallo anyukak. akik superul megvannak es nem alkusznak meg .. de nehez helyzetbe jol jonne egy biztonsagot ado ferfi .."

Nézd, azok az egyedülálló anyukák, akik szuperül megvannak és nem alkusznak meg, ők azért vannak meg szuperül, mert a nehéz helyzeteket is meg tudják oldani, és a biztonságot is meg tudják teremteni (a biztonság nem azonos a fizikai erő nyújtotta biztonsággal, és a jó fizikai erőnlét/kondíció sem férfikiváltság... Plusz itt (is) szerepe van az észnek: a 90 kilós izomkolosszus tényleg marha nagyot tud ütni, a 60 kilós nő meg marha gyorsan tud futni.).
Ezeknek az egyedülálló anyukáknak (meg nem-anyukáknak: ugye, van ám sok nő, aki gyerek nélkül él egyedül...) nem az az elvárásuk a férfi felé, hogy megoldja a nehéz helyzeteket, meg biztonságot adjanak, hisz saját tapasztalatból tudják, hogy erre ők is képesek. Számukra a férfi mást jelent, mások az elvárásaik. Az a férfi, akinél az a fő érv, hogy "el tudlak tartani és meg tudlak védeni" (=kb a macho értékrend elsődleges értékei), nos az ilyen férfi azt sem érti, hogy mégis miért nem jó ő annak a nőnek?? Magas, vállas, erős, jóképű, jól keres: mi a frászt akar az a nő, ha ez sem jó neki??
Szóval, ezek a nők nem eltartót keresnek. Eltartót (+védelmezőt, gondoskodót, pátyolgatót, stbstb) a nőcik keresnek.
Ezek a nők társat keresnek.
Pénzt tudnak keresni, és meg is tudják védeni magukat.
Társra vágynak....

Azzal sincs gond, ha a férfi szeret gondoskodni, a partnerének meg alapvető elvárása, hogy az ő okos-erős mackója megvédje őt és biztonságot (anyagit és fizikait egyaránt) nyújtson neki.
Mindketten megkapják a kapcsolattól, amit várnak, működik a dolog, jól elvannak = no problem.

Csak éppen az önmagáról (és a gyerekéről is) gondoskodni képes nő mást keres, mást vár el.
És ennek egyáltalán nem mond ellent az sem, hogy ha gyereke is van, akkor azzal is alakuljon ki normális kapcsolata a képbe került férfinak.

Bonyolult ez, nem lehet (vagyis nem kellene) sémákban gondolkozni: "a férfi óv-véd-gondoskodik, a nő meg gyönge, önállótlan, ezért elvárja mindezt, és hálás, ha megkapja".
Ettől picit többfélék a nők. Mert van ilyen is.

macamuca [IHUN] 2013.04.21. 14:18:11

@Babette_:
"mert neked egy csúnya, csóró, munkanélküli, kuka és impotens férfi kell? "

Nem, ilyet nem írtam. Kár kiforgatni a szavaimat.

Nekem spec. egy olyan férfi kell, aki a kezdetekkor átlagos küllemű volt (mint én), csóró (mint én), dolgozott (mint én) és lehetett vele beszélgetni olyasmikről, amik mindkettőnket érdekeltek. A potenciájával sem volt semmi gond, nyugi.
Ez a férfi ma még mindig átlagos küllemű (mint én), a csóróságot közösen hárítottuk (nincs vagyon, van 1 ház+1 kocsi, és megélünk, slussz), továbbra is mindketten dolgozunk, a közös témák ma is megvannak, bővültek is (és megvannak a külön érdeklődési körök: én még mindig nem szeretem a focit és a műszakilag is hüle vagyok, hozzá képest meg főleg /mérnök/, bár sok dolog rámragadt, részben a munkám kapcsán, őt sem érdekli a divat, viszont rákapott a főzőcskézésre /"ha ezt+ezt összevegyítem, vajon milyen lesz?"-stílus, zömmel finom, néha érdekes, olykor rossz erdménnyel, az ismert kaják átvariálása is kedvence/, én nem értek továbbra sem a metszéshez, stb.).

Szóval, anno (és ma sem) nem az volt a fő szempont, hogy pénze-egyebe legyen.
Nekem nem volt vonzó a lehetőség, hogy beleüljek a készbe és életem végéig hallgassam, hogy senki vagyok, szavam nem lehet, mert semmit nem adtam (anyagi értelemben) a közösbe. Láttam ilyenre példát párat a környezetemben: kösz, nem kérek belőle.
Vonzóbb volt a lehetőség, hogy a magam erejéből érjek el valamit, és a partnerem is így gondolkozzon, ilyen felfogású legyen = ketten, közösen, együtt, ami tőlünk telik.

Kösz, jól vagyunk. 2 évtizede.

tucano 2013.04.21. 15:26:35

@charlieharper: De mekkora pénz! Azt tudtad, hogy horvátoknál legalább 2 marina magyar tulajdonban van? Amerikaiék meg úgy csinálják, hogy BVI-ről, meg a Bahamákról felküldik előri a hajót Brindisibe, ott feltöltik minden jóval, ők meg egyenesen Mykonosra mennek repülővel, 1 hétig elvannak, aztán repülő vissza, hajó Brindisbe feltölt és vissza a Karib-tengerre. Egy ilyen túra irgalmatlan pénz. Brindisi tele van olyan cégekkel, amelyek a luxusjachtok feltöltésére szakosodtak kaja/pia/néha ribancok, nagyon nagy üzlet. És ez csak a felső kategória. Ezenkívül van a rengeteg hobbivitorlás.

2013.04.21. 18:53:47

@tucano: nalunk a vitorlas klubban lehet kerni a marinakat Olaszoban es az egyeb Med orszagokban. Iszonyat draga es mi csak hobbi vitorlasosok vagyunk. Ha Del-Olaszo penzt akar, csak nyitnia kellene egy jo kis kikotot. Amiert ennyire draga a spanyol, francia es olasz kikotok, inkabb Marokkoba es Gorogoba visszuk a hajokat. Sokkal olcsobb. Marokkonak vannak un mobile bert-ei, amik meg jobb aron vannak es Marokko rajott, hogy mennyi hobbi vitorlasos van es eszmeletlen tempoban nyitjak a kikotoket.
A luxus yacht mas kategoria, de egy 24 ft-ert is mar rengeteg penzt elkernek 1 hetre.

spangola 2013.04.21. 19:11:39

@macamuca:

"Vonzóbb volt a lehetőség, hogy a magam erejéből érjek el valamit, és a partnerem is így gondolkozzon, ilyen felfogású legyen = ketten, közösen, együtt, ami tőlünk telik."

Teljesen egyetértek. Pont ugyanígy voltam én is. Szegény családból származom, és mindig kerültem a módosabb srácokat, mert úgy éreztem, velük nem egy az értékrendünk, másba születtek bele.

Úgy terveztem, hogy majd a férjem is hasonló körből jöjjön, mint én, és együtt haladjunk előre.
Így is lett. Nekünk semmi vagyonunk nincs, de a mai Magyarországon lévő viszonyokhoz képest, ahol szó szerint rengetegen éheznek, jól elvagyunk, mert mindent ki tudunk fizetni, minőségi kajákat és ruhákat veszünk, és még félre is teszünk egy picikét. Ez Magyarországon már nagy szó. Csórók voltunk, azok is maradtunk, de engem nem ez érdekel.

spangola 2013.04.21. 19:17:10

@dirtyfreebird:

Belőled ki is nézem, hogy segítenél, mert jólelkűnek tűnsz, köszönöm.
De: nem tudok annyira angolul, rengeteg felejtettem.
Két dolognak kell teljesülnie, hogy elinduljunk:
-- angol és spanyol folyékonyan
-- tőke

Amíg ezek nincsenek meg, nem megyünk. Angliába meg egyikünk sem vágyik.
Engem az USA vagy Dél-Amerika érdekel. Mindenképp EU-n kívülre mennék.

De azért köszi. Ha jössz Budapestre és nincs hol megszállnod, szólj, szeretettel várunk.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.21. 19:48:38

@spangola:
Bameg azért mert itt játszom a bunkót meg az életben nem biztos hogy az vagyok.
A tőkét megszerezni éppen jó Anglia, meg hogy ne legyél a későbbiekben megijedve ha idegen nyelvű emberekkel kell beszelni. Az egy hetet azért írtam hogy ne húzd az időt mint a rétestésztát, hanem fogd a bőröndöd aztán indulj neki.
Mert meg 10 év múlva is otthon leszel.
Az meg butaság hogy folyékonyan kell beszelned.
De csak halogasd meg.
Majd csak megöregszel aztán majd szidhatod magad hogy miért nem mentél hamarabb.
Ez a baj a bölcsészekkel. A suli nem minden, talpraesettnek kell lenni, ki kell lepni a komfortzónából.

spangola 2013.04.21. 22:49:37

@dirtyfreebird:

Lehet, hogy egyes pszcihológusok kapásból megmondanák nekem, hogy miért reagáltál így a kommentemre.

Ha valaki kedves veled, akkor átmész bunkóba?
Ez biztos valami önvédelmi reakció.

Ne gyere ezzel a bölcsész dumával, mert ha valaki talpraesett, az én vagyok.

Londonba akkor se mennék, ha kötelező lenne.
Nem érdekel, de annál inkább taszít.

A másik:
én nem dolgozni akarok lelépni innen, hanem ki akarok települni.
Egyébként honnan tudod, hogy nem arra várok épp, hogy xy okból kifolyólag a kezemben legyen z millió forint, pl. örökség, ingatlan eladás, bírósági perből kártérítés... stb.?

De csak azért, mert ilyen bunkó voltál, elárulom, hogy mi nem a sült galambot várjuk, hanem azt, hogy mind a ketten rendbe tegyük az egészségünket. Mert olyan helyre mennénk, ahol mindez drága mulatság lenne, és amúgy is már úgy akarunk menni, hogy amennyire lehet, rendben legyünk.
Több probléma is van, főleg nálam, de mindezt tetézte, hogy a férjem pár hónapja lebénult félig deréktól lefelé az egyik lábára, S.O.S. gerincműtéte volt, úgy, hogy közölték, lehet élete végéig mankóval kell járnia. Szerencsére csak 1 ideg halt el, járni tud, de korlátozottabb lett a mozgása, és szemmel is látszik, mert nem egyforma a két lába. Futni már nem lesz képes, a mozgása kicsit robotos. 100 kg-s ember, fizikai munkás, és még egy jó darabig 5-10 kg-t emelhet max. egyenes derékkal, azt mondta az idegsebész, lehet, hogy majd képes lesz 20-30 kg-t is emelni, de nem ajánlott.

Ma próbáltuk ki magunkat, ma mentünk azóta először túrázni, és bár csak kb. 2 óra volt, de mindketten bírtuk (nekem gerinc-, csípő- és térdproblémáim vannak). Ez volt a mai nap öröme.

Ilyen körülmények között, hogy mindkettőnk gerincével baj lett és mindkettőnknek ezen a télen, mindössze pár hónapja, rákényszerített arra, hogy jobban átgondoljam, hogy mi lesz.
Nem tudjuk megjátszani jelen pillanatban, hogy kezdetben majd a férjem elmegy építkezésre melózni (ott emelni kell) én meg majd takarítok (ott hajolni kell, amit jelenleg nem nagyon tudok). Most folyamatosan ideggyógyászhoz járunk, várjuk, hogy mi lesz, és a szerint alakítjuk a tervet.

spangola 2013.04.21. 22:52:55

@spangola:
ja, és mindketten a 35 alatti korosztályban vagyunk

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.21. 23:13:33

@spangola:
Kedveském, kicsi szívem.
En kedves voltam veled most is- egyem meg az érzékeny lelkedet- csak motiválni akartalak.
Olyan vagy nekem mint apának a lánya.

Azt hiszem a dolgot túltárgyaltuk hogy most leírtad mi a helyzet veletek.
Ez azért más megvilágításba helyezi a dolgokat.
A picsaba, jól kifogtatok. (nem mintha én nem lennek félig nyomorék)

Gyógyulgassatok akkor és remélem az almok nem csak almok maradnak.

Menjetek mindenképpen termálfürdőbe ha van rá keret.
Bar szerintem erre van valami támogatás is.

aleb19 2013.04.21. 23:17:38

@lesson: grat a poszthoz vegre valaki olyan irt aki tud is irni

aleb19 2013.04.21. 23:22:04

@spangola: nappali korhazas kezelest kerjetek gellert/lukacs/szechenyi az hasznal legtobbet uszassal kombinalva

spangola 2013.04.22. 00:48:29

@aleb19: @dirtyfreebird:

Köszi.
A férjem kapott fiziót, az sokat segített, meg van itthon is egy kis fiziós gépe, az is sokat segít. Gellértbe nem hajlandó menni, van beutalója, fel tudnám pofozni. Megvettük a légpárnát a feneke alá, kilökdösi. Kocsiban párna, deréktámasz, kilökdösi, és hadd ne soroljam. Gerinclabda? Az sem tetszett neki. Lúdtalpbetét? Majd.

Nekem, amit felír a doki, mindent megcsinálok. Jövő héten megyek az egyik eredményért, valami nagy dudor nőtt a gerincem egyik csigolyájára, látszik kívülről is, de nem sérv a doki szerint.

Dirtyke! Te is nyomorék vagy?
Én is, de addig jó, míg nem látszik a mindennapokban rajtunk. Addig egészségesnek tartom magam.

aleb19 2013.04.22. 12:15:08

@spangola: a beutalos furcsizes nem igazan eleg a nappali korhazi kezeles nagysagrendel hatekonyabb engem a mutettol mentett meg a 2x15 napos kezeles es azota is kordaban tarthato a gerincservem

Leo Alkotóház 2013.05.06. 16:04:40

@dirtyfreebird: Üdvözletem! Ugyan nem tartozik szorosan a témához, de látom , hogy Ön egy belevaló, tettre kész, jó szándékú ember. Én, ugyan szintén nem alkarok kimenni külföldre, nem akarom elhagyni az országot,de szeretnék külföldön élő emberekkel üzleti kapcsolatba kerülni. Ehhez keresek segítő együttműködő személyeket. Az itteni vállalkozásomat szeretném nemzetközivé tenni ( alkotó ház, és biótermesztés) , vagy legalább is egyes országokban propagálni, résztvevő érdeklődőkkel és kereskedőkkel kapcsolatba kerülni. Ha nem veszi tolakodásnak, szeretném megkérni, hogy segítsen ebben nekem. Működjünk együtt.
Előre is köszönöm. Szép napot.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása