Marci igazi nyughatatlan lélek, aki már bekalandozta fél Európát, és lassan fél éve Berlinben él. Haza szánt levelét változtatás nélkül közlöm, mert szerintem nagyszerűen leírja, milyen is egy európai nagyváros 2013 márciusában. A képekért külön hála neki!

„Sziasztok!

Már október vége óta élek Berlinben, de csak most írok egy nagyobb összefoglalást a helyről, meg arról, hogy miként alakultak a dolgaim itt.

Talán tudjátok, hogy 2008 óta leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy találjak egy olyan helyet a világban (lehetőleg Európában), ahol szívesen élnék. Ezért laktam Angliában, Spanyolországban, Bécsben és Párizsban, végül Berlinben kötöttem ki.

Az előző országokban mindig volt egy elképzelésem, hogy meddig fogok maradni (ez 2 és 9 hónap között változott), és addig is maradtam. De itt nem szabtam időkorlátot, és remélem, itt tényleg jól fogom érezni magam hosszú távra.

Sokan mondták - és ez beigazolódott -, hogy a berlini tél nagyon sötét, elég depresszív, és ebben az évben – miként Magyarországon is - igen hosszúra nyúlt. Tehát nem a legvidámabb arcát mutatta a város, amikor idejöttem, de ez csak javulni fog (hacsak nem most kezdődik egy jégkorszak, reméljük nem).

A mai Berlinről a következőket érdemes tudni: rendkívül színes, befogadó, toleráns és kulturálisan burjánzó világ van itt. Európa egyik legfontosabb kulturális központja, ami most éppen virágkorát éli. Ezért rengeteg művész jön ide, és nagyon magas a művészi színvonal.

Ugyanakkor a legolcsóbb európai nagyváros; az albérletárak nagyjából félúton vannak a pesti és a párizsi árak között, valamivel a bécsi alatt. (Ez azt jelenti, hogy egy szoba bérlése kb. 2-300 euro egy hónapra). A hátrány az, hogy kezd megtelni a város, elég nehéz albérletet találni.

A bérek is, az ország többi részéhez képest alacsonyak. Ismert mondás Berlinről, hogy "Berlin ist arm, aber sexy" (Berlin szegény, de szexi) - az is jellemző, hogy ez Klaus Wowereit berlini polgármestertől hangzott el.

Ahhoz képest, hogy 3 és fél milliós nagyváros, elég nyugodt és tiszta a levegője. Nagyon nagy terek vannak itt, és az életritmus inkább egy kellemes fesztiváli délutánhoz hasonló, mint egy rohanó metropoliszhoz. Mivel olcsó a megélhetés, ezért nem túl stresszesek a berliniek.

Az élelmiszer, ruha, benzin, elektronikai dolgok árai nagyjából olyanok, mint otthon, a vendéglői árak a magyartól a nyugati árakig (a magyar kb. 3-4szerese) terjednek. Ez azt jelenti, hogy városrésztől függően annyiért (vagy akár olcsóbban is) ehet-ihat az ember, mint otthon, de pár utcával arrébb már többszöröse is lehet az ár.

A szolgáltatások - mint mindenhol nyugaton- sokkal drágábbak viszont, az, hogy egy szerelő kijön hozzád és ránéz a problémára az kb. 100 eurótól kezdődik, vagy pl. egy masszázs leggyakrabban úgy számoltatik, hogy 1 perc egy euro...

Az alternatív gyógyászatra, a testedzésre, a biotáplálkozásra igen sokat költenek. Rengeteg jógastúdió van, de lépten-nyomon belebotlik az ember taiji- és qigong edzésekbe, kung fu iskolákba. Vannak városrészek, ahol minden második házban vega étterem, biobolt, jógaoktatás, kínai gyógyász, masszőr található. Itt többféle betegbiztosítást lehet kötni, a drágább biztosításoknál a jóga vagy taiji edzéseket finanszírozzák.

Visszatérve a kulturális pezsgésre: nagyon felemelő, hogy a reklám plakátok túlnyomó többsége valamilyen koncertet, kiállítást, színházat hirdet. Itt is gyakoriak az open mike-ok, amik szerintem a (könnyű) zenei világ fejlettségét mutatja - ezek olyan alkalmak, amikor egy-egy klubban – bárban - pubban bárki zenész, költő, művész felléphet, és eljátszhat 2-3 számot tudásszinttől (nagyjából) függetlenül.

Az odagyűlt kisebb közönség (többnyire a fellépők barátai és a további fellépők) élvezhetik társaik előadását. Ezek színvonala igen változatos, az eddig fel nem fedezett zseniktől a várjuk-már-hogy-vége-legyen fellépőkig minden van.

De ez nagyon pozitív - és jellemző nyugatra, ugyanezt tapasztaltam eddig Oxfordtól Párizsig mindenhol-, hogy teret adnak az amatőr fellépőknek, akiket mindig megtapsolnak (hol jobban, hol kevésbé) és ezzel a bizalommal a művészek nem élnek vissza. Mindenki lejátssza a maga kis műsorát, és lejön a színpadról, hogy mások is megmutathassák, mit tudnak.

A kultúra mellett másik vonzereje Berlinnek a történelem. Nagyon izgalmas innen visszatekintve a múlt, és az egész városon végighúzódik a földön egy csík, ahol régen a berlini fal állott. Valahogy borzongató, ahogy az ember ma csak úgy cikázik e fölött a vonal fölött, ahol 24 évvel ezelőtt még lelőtték volna.

Néhol egy-egy darabon meghagyták a falat emlékül, és a legnagyobb fal-darab az "East side gallery" nevet kapta, mert a politikai változás után megkértek művészeket, hogy a falra fessenek. Csodálatos a kontraszt a masszív betonfal és a rendkívül színes alkotások között. Ez is jelképezi valamennyire Berlin történelmét, a rideg, szürke és elválasztó múlt helyett egy színektől burjánzó jelen. A mostanihoz fogható korszak talán a 20-as évek lehetett itt.

Nagyon inspiráló tulajdonsága a németeknek, hogy a megújuló energiákra, a biotermékekre fogyasztására, a szelektív hulladékhasznosításra nagy hangsúlyt fektetnek, és a dolgozóikat igen jól megfizetik, vigyáznak az egészségükre, nem hajtják túl.

Figyelembe veszik, hogy ha egészséges és elégedett az ember, akkor a teljesítménye és munkakedve is jó lesz. Ez furán hangzik egy magyarnak, utópisztikusan, de ez itt működik. Az adó és a TB havi összege is eléggé magas, de egy kellemes szintig (havi ezer-párszáz euróig) adómentes a jövedelem.

Az is szimpatikus, hogy nagyon sok helyen (kezeléseknél, edzéseknél, múzeumi belépőknél, rendezvényeken stb.) kétfajta belépő van: a teljes áru mellett a csökkentett ár a diákoknak, nyugdíjasoknak illetve a nehéz helyzetben lévőknek, munkanélkülieknek szól.

Kicsit olyan, mintha az ország, az intézmények, a közterek, sőt még a politikusok is az emberekért lennének, őket szolgálnák, és nem fordítva. (Furcsa, mi?)

Németország híres a magas szociális juttatásokról, és ezt igen sokan ki is használják, éppen ezért az utóbb időben ezt eléggé megnyirbálták, de még mindig sokan tengődnek ezen, és köszönik szépen, elvannak. Tehát éhen halni azért nem szokás itt.

De pl. nagyon gyakori jelenség a kéregető vagy megélhetési zenész a metrókon, szinte mindig találkozik az ember velük, ha metróra száll. Ők is nagyon különbözőek: a nagyon lepukkant arcoktól kezdve a közepesen tehetséges zenészekig sok szintje van ennek a rétegnek. Van egy srác, aki egy papírpoharat használva mikrofonnak beatboxol és rappel valamit németül, szövegébe belefűzve, hogy némi adományt kér.

Berlin egyik hátránya, hogy az építészete nem túl otthonos, nem is szép. Néhány kerület nagyon hangulatos, és a régi házakat nagyon szépen karban tartják, de alapvetően elég sivár tud lenni. Egyik legfontosabb tere, az Alexanderplatz stílusa leginkább Salgótarjánhoz hasonlít - ez a keleti résznek volt egyik fő csomópontja. Itt magasodik a 368 méter magas TV torony, ami olyan, szinte mindenhonnan látható tájékozódási pont, mint Párizsban az Eiffel-torony.

Berlin egyik építészeti remeke a Potsdamer Platz, ami a "fal idejében" (ez egy itteni időszámítás) teljesen kihalt volt, a senki földje (itt is keresztülhúzódott a fal), és most - többek között- a Sony központtal egy hipermodern építészetű tér lett, szintén turistalátványosság.

Itt volt a hatalmas Pink Floyd - The wall koncert 1990-ben a fal leomlása alkalmából, ami nekem hátborzongató - egy rock koncert, ami nagyon passzolt címében, hangulatában, tartalmában a történelmi szituációhoz.

Berlin talán legismertebb építészeti szimbóluma a klasszicista stílusú Brandenburgi kapu, aminek történelmi jelentősége nagyobb, mint esztétikai értéke.

Innen nem messze van a Reichstag üvegkupolájú épülete, előtte hatalmas térrel, itt szoktak néha demonstrálni a német honpolgárok. A múltkor a génkezelt élelmiszerek és a gépesített élelmiszeripar ellen tüntettek több ezren (különösen kiemelve az Argentínából származó szója veszélyességét), és lelkes, transzparenseket cipelő fiatalok vonultak az utakon. (Mikor jutunk oda, magyarok, hogy a génkezelt argentin szója legyen a legnagyobb bajunk..?)

A saját életemről annyit, hogy pár emberrel elkezdünk Tai Chi-t gyakorolni, néhány masszázs vendégem és két stabil gitár tanítványom van. Ahol lakom, a ház körüli munkákkal dolgozom le a lakbérem. Ez a kerület Lichterfelde West, délnyugat Berlinben. Rengeteg villa van a környéken, szépen, jó ízléssel karban tartva. Itt egy kellemes nyugati jólét uralkodik, ami egyáltalán nem hivalkodó, hanem természetes.

Általában nagy szerencsém van itt: amikor kitaláltam, hogy ide szeretnék jönni (kb. tavaly májusban, 9 hónapja), még senkit nem ismertem Berlinben, elképzelésem sem volt, hogy fogok kijutni. Csak beszélgettem a barátaimnak erről, és egyikük azt mondta, hogy ott él bátyja, látogassam meg, alhatok nála. Ő Pisti, akivel nagyon jóban lettünk, és júniustól minden hónapban pár napot vagy egy hetet töltöttem kint, és ismerkedtem a várossal, az emberekkel.

Utána egy másik barátom ajánlotta egy kedves ismerősét, akit érdemes lenne megismernem – ez a kedves ismerős lett később a barátnőm, Gabriella. Amikor végleg arra az elhatározásra jutottam, hogy kiköltözöm, megírtam Gabinak, hogy ha tud bármilyen lakhatási lehetőséget, szóljon. Ő visszaírt, hogy éppen megürült egy szoba anyukája házában, amit kiad nagyon kedvező áron.

A következő kiutam során megnéztem a helyet, mondhatni tökéletes. Gabi anyukájával, Mariannal megegyeztünk, hogy a lakbért a kerti munkákkal ledolgozhatom, aminek mindketten nagyon örültünk.

Zeneileg is nagy szerencsém volt: amikor ide jöttem, azt szerettem volna, hogy egy olyan zenésszel játsszak, aki profi ütős hangszereken (bongo, cajon, shaker, egyéb percussion hangszerek) és profi vokálos. És ez az ember ugyanabban a házban lakik, mint én(!): Ricsi, akivel elkezdtünk dolgozni, és akusztikus feldolgozásokat játszunk, a héten volt a 4. koncertünk.

Érdekes, hogy Ricsivel Budapesten csak pár kilométerre laktunk egymástól, és sok közös ismerősünk is van, de Berlinben kellett találkoznunk. Szerintem minden zenész álma: reggel a konyhában találkozunk, megbeszéljük, hogy mikor próbálunk, majd az én szobámban találkozunk és gyakorlunk a megbeszélt időben.

Az itteni zenei világ elég érdekes. Egyrészt sokkal több helyen van lehetőség játszani, mint otthon, viszont - nyugati viszonylatban - nagyon keveset vagy semmit nem fizetnek a zenésznek. Viszont a zenész adományokat gyűjthet a koncert végén, amiből a legrosszabb bevételünk is annyi volt itt, mint egy otthoni normál gázsi.

Nagyon nagy a versengés a helyekért, mert sok zenész jött Berlinbe. És az egyik legszebb dolog itt, hogy rendkívül nemzetközi világ gyűlt össze, tősgyökeres berlinivel csak egy társaságban beszélgettem, és a legkülönbözőbb figurákkal lehet itt találkozni, főleg zenész körökben.

Nagyon pozitív divat itt a művészeti szalonok világa! Gyakoriak a művész-találkozók, felolvasóestek barátoknál, ahol zongorista játszik a felolvasások között és utána a műélvezők az általuk hozott ételeket-italokat élvezik.

Összegezve: az egyik legkedvesebb dolog számomra Berlinben, hogy a kulturális élet nem zugokban, egymástól elzárt szigeteken létezik, hanem a hétköznapi életben, az utcán, a mindennapokban. Nem sznob luxuscikk a kultúra, hanem a levegő része. És az újságok is olvashatóak, politikai szélsőségektől mentesek, nem sárbirkózás megy.

A legnagyobb fejfájásuk az ittenieknek, hogy az új berlini repülőtér átadása késik nagyjából 2 évet, és sokkal többe fog kerülni, mint tervezték. (Ezt a német politikusok „Európa szégyenének" nevezték. Nyilván nem hallottak a 4-es metróról. Persze az is kényes – és egyre inkább kellemetlen - kérdés, hogy Magyarország mennyire nevezhető Európának.)

Szerencsére nagyon jó embereket ismertem meg itt, sok magyart is, és sok barátom lett idővel. Heti egyszer jógát tanulok, és találtam egy harcművész iskolát, ahol nagyon sok Wu Dang stílust oktatnak igen magas szinten (Ismet Himmet-ék iskolája, ha ez mond valamit).

Érzelmi életem is kiegyensúlyozott lett, barátnőm, Gabi szintén zenész, jógatanár és Beatles-rajongó.

Tudnak hiányozni otthoni helyek, emberek, a levegő illata (nem a Hungária körúton, inkább pl. Szentendrén), az otthoni Tai Chi gyakorlók, a Tai Chi tanya. De az itteni világ nagyon élhető, jó közeg, és van perspektíva egy olyan embernek, mint én.

Az ittlét egyszerre kaland és élvezem egy új világ megismerését, ugyanakkor próbálok nem nehezteléssel gondolni az otthoni helyzetre és szélsőségektől mentesen egyszerre magyarnak és európainak maradni.

Berlin, 2013 március

Marci"