oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. március 24. 06:57,  A legnagyobb probléma a bizonytalanság 215 komment

2013. március 24. 06:57 Határátkelő

A legnagyobb probléma a bizonytalanság

Ma Ciprus felé vesszük az irányt, természetesen a válságról lesz szó, arról, hogy az ottaniak miként élik meg ezt a nem könnyű időszakot. Nagy hálával tartozom a ciprusi országfelelősnek, Orsinak, mert kérésemre villámgyorsan megírta a mai posztot, melyből egyebek mellett az is kiderül, hogy a helyiek élelmiszert és benzint táraznak be maguknak arra az esetre, ha kifogyna a készpénz.

Ciprus bank (AP).jpg

„Egy ideje már lehetett tudni, hogy valami nincs rendben a ciprusi gazdasággal, hogy a bankrendszer túlságosan függ a görögöktől, és hasonlók. A konkrét okokról rengeteg információt lehet találni a híroldalakon.

Az utóbbi hónapokban néhány alkalommal figyelmeztettek is minket hozzáértő ismerőseink, hogy akinek pénze van a bankban, az azonnal utalja máshová. Úgy látszik, az aggodalom nem volt hiábavaló, múlt szombaton kaptunk egy telefont, hogy nézzünk rá a hírekre, mert gond van.

Kis válságtörténet

Nem vagyok szakértő, de röviden összefoglalva: Ciprusnak 17 milliárd euróra lenne szüksége, hogy ne menjen csődbe, ebből 10 milliárdot az EU biztosít, de csak akkor, ha Ciprus előteremti a maradék 7 milliárdot.

Múlt szombaton az első javaslat az volt, hogy minden lekötött bankbetétre különadót vetnek ki. Ekkor a bankok már bezártak egy háromnapos hosszú hétvégére, valamint minden elektronikus tranzakciót blokkoltak.

Kedden a ciprusi kormány visszautasította a bankbetétek megadóztatását, és bejelentette, hogy más megoldást keres. Keresték Oroszországban, felröppent a hír, hogy a ciprusi gázkészletet ajánlják fel további kölcsönök fejében s hasonlók.

Végül aztán tegnap (azaz szombat) este egy kormányzati forrás közölte: a kormány megállapodott az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal, hogy 20 százalékos adót vetnek ki a Bank of Cyprusban lévő, 100 ezer euró feletti betétekre, és 4 százalékot a többi pénzintézet hasonló nagyságú betéteire.

Mindenesetre a bankok továbbra is zárva tartanak, keddig biztosan, lévén hétfő munkaszüneti nap.

A városokban rosszabb a helyzet

A legnagyobb probléma a bizonytalanság, az emberek nem tudják, mit tegyenek. Akinek van pénze a bankban, az kivenné, de a készpénzfelvétel az érintett bankoknál limitálva van.

Néhány helyen már nem fogadnak el semmilyen bankkártyát, külföldit sem, mivel az a pénz is ciprusi bankban folyna be. Főként a városokban alakult ki ez az állapot.

Mi egy nagyobb faluban élünk, 35 km-re Limassoltól. Itt lehet készpénzt felvenni, nincsenek sorban álló emberek, lehet kártyával vásárolni az élelmiszerüzletben, és lehet kártyával fizetni a benzinkúton is. Ciprusi kártyával is.

A városban egészen péntekig mindennap lehetett látni embereket a bankautomaták előtt, de csak kettesével-hármasával. Péntek óta viszont minden bankautomata előtt 20-30 ember ácsorog. Az automatákat alighanem még mindig feltöltik, mert még nem ürültek ki.

A férjem fizetését várjuk

Mi viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, mivel nemzetközi cégénél dolgozunk, a fizetésünket és a munkánkat nem érinti közvetlenül a válsághelyzet, de több ismerősünknek bizonytalan, hogy megkapják-e a soron következő fizetésüket, vagy hogy meg tudják-e menteni a megtakarításaikat.

Ha az ország csődbe megy, akkor valószínűleg a mi munkánk és életünk is ellehetetlenül, úgyhogy nagyon várjuk a megoldást.

(A poszt tegnap kora délután született, így az azóta körvonalazódó megállapodásról Orsi még értelemszerűen nem tudhatott – Határátkelő)

Jelenleg a fő problémánk az, hogy a férjem hogyan kapja meg a fizetését. Az, hogy végül megkapja, szerencsére nem kétséges, a kérdés a mikénten van. A fizetését múlt pénteken utalta el a munkahelye, azóta a bankok zárva tartása miatt a pénz a limbóhintóban, mivel senki sincs a bankokban, aki megnyomná a jóváírás gombot.

Mi nem vagyunk megszorulva, de vannak családos kollégái, akik minden hónapban nagyon számítanak a fizetésre, náluk ez komoly probléma.

Tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért

Őszintén szólva a válság várható volt. A pontos szabályozást nem ismerem, de csak ha a magam szintjén összehasonlítom a ciprusit a magyar adórendszerrel, akkor itt szinte semmit sem adózunk.

Rengeteg adókedvezmény létezik, például amikor itt dolgozni kezdtem, az első évben csak 6 (hat) százalékot vontak le a bruttó fizetésemből. Nem véletlen, hogy Ciprus offshore-paradicsom, a társasági adók is alacsonyak. Míg például Magyarországon minden kis kézműves után ott lohol az adóhatóság, addig itt sok kirakodóvásáron egyáltalán nem kell számlát adniuk.

Sokszor gondolkodtam azon, hogy a hozzám hasonló, mindennapi munkából élő fiatal ciprusiak hogyan tudják megengedni maguknak, hogy álomautókkal járjanak, míg én egy 12 éves ütött-kopott Hyundait vezetek, pedig nem is keresek rosszul. Hallottam ismerőseimtől, hogy lakberendezésre, elektronikai cikkekre hitelt vesznek fel, szóval úgymond tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért.

Nem számítunk zavargásokra

Akad olyan magyar ismerősünk, aki azt tervezi, hogy ha csődbe megy az ország, akkor tovább áll. A munkahelyemen is felmerült a kérdés, hogy hová költöztessük a céget, ha úgy hozza a helyzet.

Az emberek, különösen a ciprusiak, akiket jobban érint a válság, lemondják a programjaikat, élelmiszert és benzint táraznak be maguknak arra az esetre, ha kifogyna a készpénz.

Mindeközben az élet megy tovább, nem számítunk zavargásokra. Múlt hétvégén a karnevál foglalta el az embereket, ezen a hétvégén pedig az orkán erejű szél fogja. Mi nem pánikolunk, nem látok rá semmi okot. Egyelőre."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: válság Ciprus

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr915164845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.03.24. 07:04:25

Ez a "tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért" effektus a legtöbb "fejlett" országra igaz, ahol vannak bankok, akik szívesen nyújtanak hitelt és mégszívesebben hajtják be a követeléseiket.
Itt Thaiföldön is egyre több új autót látni pár éve, meg hallani arról, hogy nagy részét veszi vissza a bank - pedig itt takaróra sincs nagy szükség. :-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.03.24. 07:09:59

Érdekes helyzet, kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint a Postabank botránynál volt. Ha jól emlékszem '97-ben. Épp építkeztünk és nem sikerült pénzhez jutni.
Akkor nálunk elég nagy volt a hisztéria, tömegek rohamozták meg a bankot.
Gondolom, a Ciprusiak habitusuk miatt aggódnak kevésbé.
Véleményem szerint a jelenlegi ötlet nem rossz (100 ezer feletti adóztatás), hisz az átlagemberek megtakarításait kevésbé érinti, ellenben az ott "nyaraló" pénzekkel.

NIKI LAURA 2013.03.24. 07:24:33

pár napja olvastam a magyar katonák életéről Cipruson.
Állítólag:operett hadsereg a magyar,nyaralnak a télben havi több ezer dollárért.
Sosem volt fegyveres konfliktus,sőt fegyverük sincs.
Naponta fürdenek a tengerben,kirandulnak.
Jókat esznek,isznak,hétvégén buli a sziget discoiban,ahol szinte kivétel nélkül mata részegek lesznek.
Aztán kocsival hazamennek,mert a ciprusi rendőr nem ellenőrizhetik őket.A kontingens más nemzetiségű tagjaival ismerkedo esteket rendeznek,sok új kapcsolat alakul ki.
Hetente átmennek a torok részre souvenirt venni.
A szinte luxus körülmények miatt,szabályos harc van a HM berkein belül a ciprusi szolgálatra...

DieNanny CH 2013.03.24. 07:24:37

Hát, Hagyma boldog lesz, a posztoló megírta az autója típusát...

Komolyra fordítva: szóval akkor kis adózásnál is tovább nyújtózkodnak? Vö: Mo-on 50% az elvonás, de hiteleket vesznek fel, C-on 6% és hiteleket vesznek fel...

ffüttyfürütty 2013.03.24. 07:31:05

@DieNanny: és mi még lazák sem vagyunk ennyire, hogy karnevál meg szánsájn-bícs :(

szaszo71(D) 2013.03.24. 07:34:02

Koszi az írást, én Cipruson csak 1-szer voltam, de elmondhatom, h. talán életünk legjobb nyaralása volt. Mivel nagyon szimpatikus volt az ország, így mi is nagy figyelemmel kísérjük a híreket, itt Németo-ban nagyon sokat foglalkoznak a híradások Ciprussal.
Bennünk is felmerült a kérdés azzal kapcsolatban, h. mi a helyzet a bankkártyás fizetéssel. Pl. ha ott vagy egy szállodában, 2 hétig a szobára írták az összes fogyasztást, most akarsz hazamenni, és nem fogadják el a kártyát, akkor mit csinálsz.
Most, h. talán megszületik a megoldás, remélem, az ott élőknek is rendeződnek a dolgok, és Orsi is maradhat Cipruson:)))

DieNanny CH 2013.03.24. 08:06:44

@Babette_:
De jó!
Gondolom 1 óra alatt hirtelen csak ennyi jutott eszébe...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 08:21:47

A tanulság mindebből nagyon súlyos. Az EU marxisták kezében van, akik egy dologhoz értenek: ellopni az emberek tulajdonát. Amíg az EU-ban nincs jobboldali fordulat, nincs jövője az egésznek.

Zensual · http://thaikep.blog.hu 2013.03.24. 08:24:53

Orsi, köszi a posztot! Remélem, hogy megússzátok gond nélkül ezt a balhét - saját tapasztalatból tudom, hogy milyen idegőrlő ilyen bizonytalan helyzetben az élet.

Az biztos, hogy akárhogy is végződik majd ez a sztori, tanulság lesz benne bőven. Szerintem a legaggasztóbb az, hogy egy ilyen jellegű megoldás precedenst teremthet más országokban is, és nem biztos, hogy leállnak 20 százaléknál. Azt a kérdést is felveti, hogy mennyire magán a magántulajdon. Szerintem szomorú, hogy még most, a huszonegyedik században is visszatér ez a "kulák - padlássöprés" mentalitás.

Az is érdekes, hogy az EU-ban ilyen könnyen leírtak egy gazdaságilag "jelentéktelen" országot, míg a görög megoldásért sokkal többre is képesek voltak nemrég.

interpreter 2013.03.24. 08:38:39

Ezért van minden eltitkolt lóvém a Kanadai BMO-bankban.
Csak a kamatokból dőzsölök,és elképzelhetetlen ott egy bankruptcy.

2013.03.24. 08:38:42

"Tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért"

Hm, ez ismerősnek tűnik valahonnan...

2013.03.24. 08:40:59

Amúgy természetesen magyar vonatkozása is van ennek az offshore mizériának, de gondolom én, hogy az érintettek megtették a megfelelő intézkedéseket, még mielőtt előállt volna ez a helyzet, ami most van.

europeans · http://www.weareeuropeans.blog.com 2013.03.24. 08:46:13

Nem akarok altalanositani, de valoban kozrejatszik a ciprusi mentalitas abban hogy nincs meg zavargas, egyenlore csak idegesseg.
A kifejezes amit minden idekoltozo szinte legeloszor tanul meg az a 'σιγά σιγά' = lassan-lassan... :)

europeans · http://www.weareeuropeans.blog.com 2013.03.24. 08:49:49

Hiaba jonnek a hirek a megegyezesrol, mi nagyon varjuk hogy mi lesz kedden. Eddig arrol szoltak a hirek hogy a Laiki bank van bajban, ma mar a Bank of Cyprus.
Nekunk a Laikinal van szamlank, mi tortenik ha bedol a bank? Meddig tart majd egy masik banknak atvenni a szamlakat, kartyat kibocsatani, stb?
Ez a gond az ilyen helyzetekkel, hogy hiaba lesz megoldas, valoszinuleg a megoldas tovabbi problemakat fog okozni.
Orsi

pamut 2013.03.24. 09:05:42

Szerintem a válság mélypontján túl van Ciprus, ez a 100.000 euró feletti számlák adóztatása jó megoldás, szép lassan helyreáll majd minden.

Persze a szép időknek vége, az a görögös lazaság már nem tartható fenn, meg a susmus sem, hogy a sziget érdemi teljesítmény nélkül az orosz maffia pénzének mosásából él. Jó, ez egy kicsit túlzás, de tekintve hogy a ciprusi bankrendszer nyolcszorosa az ország gdp-jének, nem nagy túlzás. Valószínűleg a 100.000 euró feletti bakbetétek majd mindegyike orosz vagy ukrán tulajdonosé, azaz többségében orosz-ukrán oligarchák pénzén mentik meg az országot. Ügyes.

Bár nyilván akad azért pár gazdag ciprusi is aki kénytelen adózni, nyilván szörnyen igazságtalannak érzik, hogy a megszokott semmi kis adók után egyszer kicsit többet kell beadniuk a közösbe :)

Érdemes összevetni a magyar példával, nálunk a gazdagok kaptak adókedvezményt az egykulcsos adóval, és a szegényektől vették el az adójóváírást. Azaz nálunk a szegényeket nyomorgatták meg és a gazdagok jártak jól, Cipruson pont fordítva. Nekem a ciprusi megoldás sokkal jobban tetszik.

pamut 2013.03.24. 09:07:40

Aki ott él, mondja már el, hogy miért "csak" a Bank of Cyprus betéteit adóztatják meg jobban, a többi bankot kevésbé? Az a legnagyobb bank? Ott van a legtöbb számla?

@interpreter: mit tud ez a BMO bank, hogy ennyire bízol benne?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 09:15:42

@pamut:

"a gazdagok kaptak adókedvezményt az egykulcsos adóval"

Bocs, ez hülyeség amit írsz. Az egykulcsos adó helyes lépés volt és nem adott senkinek kedvezményt, szimplán egy igazságtalan állapotot szüntetett meg,

pamut 2013.03.24. 09:20:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Bocs, ez hülyeség amit írsz. Az egykulcsos adó helytelen lépés volt és a tehetőseknek adott kedvezményt, a szegényeket meg megnyomorgatta, szimplán egy igazságosabb állapotot szüntetett meg.

nyuszigonosz 2013.03.24. 09:30:09

@Zensual: " Az is érdekes, hogy az EU ban ilyen könnyen leírtak egy gazdaságilag "jelentéktelen" országot, míg a görög megoldásért sokkal többre is képesek voltak nemrég. "

Tudod, valahol véges az EU pénze is. Míg az országok többségében magas adók vannak, mindenért, addig pl. Ciprus is csak elvár.

kutya vacsorája 2013.03.24. 09:31:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: orbán viktor marxista volna, vö: manyup, komplett szektorok államosítása, különadós zsarolgatás stb? hm.

kettő tanulság mindenképpen van: hová vezet a lefelé nivelláló adórendszer - igaz, nálunk csak ígérgetik a politikusok, miközben többé-kevésbé az ellenkezőjét cselekszik, úgy tűnik, szerencsére.
+hová vezet a takaróeffektus. ezt mondjuk a magyarok is megtanulták talán. (az, hogy feszt megmentik a devizahiteleseket egyelőre szómágia, gettóépítés ócsán félmilliás bekerülési négyzetméteráron a rossz tréfa kategóriája.)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 09:38:46

@pamut:

Nem igaz.

A marxista adópolitika sosem lehet igazságos.

Egyenlő szegényeket akarsz? Ez lenne a megoldás? Márpedig a 2009 előtti szja-adózás ezt eredményezte.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 09:39:36

@kutya vacsorája:

Igen, Orbán intézkedései pontosan ebbe a logikába illeszkednek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 09:40:10

@pamut:

"a szegényeket meg megnyomorgatta"

Ez pedig tényszerűen NEM igaz.

venember 2013.03.24. 10:02:27

@pamut: Nem tudom, hogy emlékszel e 1848-ra?

Ha jól emlékszem a 6. pont. "Közös teherviselés".
Mindenki ugyanannyit adózzon.

A mai állapotokra a legszebb példa a külföldi (elsősorban multi) tőke helyzete. Adókedvezmény+ támogatás míg a magyar és a többi pici agyon van adóztatva.

Így véleményem szerint nincs igazad.

venember 2013.03.24. 10:07:50

Az egész nyilatkozat, pánik, stb.... egy vicc!!!!!!!

Mindenki azzal foglalkozik, hogy hogyan lehet a LAKOSSÁGTÓL pénzt elvenni. Azzal senki nem foglalkozik, hogy hogyan lett ekkora hiány, kik okozták. Csak elsütnek egy nálunk már évtizedek óta bevált receptet (A lakosság tovább nyújtózkodott mint ameddig a takarója ért. Megettük a hitelt, stb.....) Ha ez sem megy, akkor jön a társadalom összeugrasztása - az egészért a hálapénz, a mocskos kisvállalkozások, stb...)

A végén pedig senki nem beszél arról, hogy kik kaptak óriás támogatást az adott ország adófizetőitől, milyen feltétellel, teljesítették e azokat a feltételeket, stb...

Ezt még lehetne tovább vinni, de remélem értelmes olvasók megértik, a gyűlölködőket meg várom szeretettel. A 10 órai teámat is éppen most szürcsölgetem.

Tökfőzelék (törölt) 2013.03.24. 10:10:23

"Mi viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, mivel nemzetközi cégénél dolgozunk, a fizetésünket és a munkánkat nem érinti közvetlenül a válsághelyzet"

"Jelenleg a fő problémánk az, hogy a férjem hogyan kapja meg a fizetését."

Te megkapod a fizetésed, de a férjed nem?

pamut 2013.03.24. 10:17:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Jaj ne kezd már megint a hülyeséget birka, könyörgöm, a végén még el is hiszed amit írsz... a te logikád alapján az EU államok többsége marxista... hagyjuk már ezt...

A szegények pedig VESZTETTEK az új adórendszeren, pedig így is szar az életük a hitvány fizetésük miatt, szóval ez durva szegényellenes húzás volt.

@venember:
Speciel a "közös" teherviselés egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanannyit adózzon, még a szóértelmezés szintjén sem, de a történelmi ismeretek birtokában pláne nem. Ezek szerint te nem figyeltél a töri órákon a suliban, akkoriban ugyanis a nemesi arisztokrata rétegek tele voltak kiváltságokkal, alig vagy semmit sem adóztak, szóval ez a pont éppen a gazdagok kiváltságainak megszüntetése ellen irányult, hogy ne a szegények, a már akkor is szerencsétlen csóró kisemberek cipeljék a hátukon az egész országot.

És nem kell 1848-ig visszamenni, meg lehet ezt beszélni szépen ész érvekkel is. Én is az egyenlő adózás híve vagyok, de csak azután, hogy a megélhetéshez szükséges minimumot a munkájáért mindenki megkapta. Tehát - egyszerűsített példán - 100e ft-ig ne legyen adó, mert ez még a létminimumomhoz is kevés, de a 100e feletti részt szépen adóztassuk meg x%-kal...
Ja a multis példád is teljes tévút, az szja-ról van szó, nem a cégadókról.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 10:24:28

@pamut:

Nincs igazad.

A többkulcsos adórendszer mindig igazságtalan, s csak kifejezeten gazdag országokban szokás. De még ott is olyan módon van megállapítva, hogy ne tegye tönkre az alsó középosztályt.

Ezzel szemben a magyar többkulcsos adórendszer 2009 előtt mindenkit gazdagnak minősített, aki kicsit is az átlagszint felett keresett és hatalmas adókkal sújtott.

Ha többkulcsos adórendszert akarsz, lehet, de értelmes módon, pl. mint ahogy most van Szlovákiában. De a magyar többkulcsos adórendszer rablás volt és komcsi politika, megszüntetése mindenképpen csakis helyes lépésnek mondható.

pamut 2013.03.24. 10:29:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Semmiféle lépés nem lehet jó, ha az rosszabb állapotot hoz, mint ami volt, még akkor sem, az eredeti állapot sem volt olyan jó. A régi adórendszeren lehetett volna változtatni, ez nem vitás, de nem úgy, hogy a szegényeket még lejjebb nyomják bele a szarba, a legjobban keresőknek meg szórják a pénzt.

Ja, és az "igazság" fogalmára kérlek ne hivatkozz ilyen kinyilatkoztatás-szerűen, mert nincs a kezedben a bölcsek köve, érvekkel gyere, azzal lehet vitatkozni, de egész biztos vagyok benne, hogy neked más az igazság mint nekem, ahogy közismerten azt sem vagy hajlandó elismerni, hogy a melegeknek jár az egyenlő jog és te ezt is nyilván igazságosnak véled, szóval hagyjuk ezt...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 10:43:00

@pamut:

A szegényeket nem érinti az,,hogy a túladóztatás csökkent.

Az érvek nyilvánvalóak: nem lehet olyan ország sikeres, ahol az átlagkeresetűek gazdagnak minősülnek és súlyos adókkal sújtják őket.

tanato 2013.03.24. 10:45:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Sajnos a többkulcsos adórendszer nálunk mindig azt jelentette, hogy már ha egy kicsit is a minimálbér felett keresett valaki azt rögtön a " gazdagok" közé sorolta az adóhatóság,illetve a törvények és maximális adókulccsal sújtották.Viszont igazságos volna ha tényleg csak az extra magas jövedelmeket sújtanák vele.Akkor viszont meg értelme nem sok volna az állam részéről,mert relatíve kevés adótöbbletet eredményezne.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.03.24. 10:48:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Mondjuk nekem az a furcsa, hogy a sokat szidott egy kulcsos adó az még a néhai szdsz repertoárjában is benne volt.

Az ember óvatlanul is elgondolkodik azon, hogy nem-e ugyanez történt volna nálunk ha OV nem vezeti be a bank és multiadót.

Sanyi9 2013.03.24. 10:51:34

@Zensual: na azert annyira nem kell oket felteni. Ott evi 5% kamatot kaptak az emberek a penzukert, Nemetorszagban evi 0.5-1%-t. Ez a jatek nem tarthatott orokke es talan nem is olyan nagy butasag, hogy eloszor azok kellene hozzajruljanak a bankmenteshez, akik az utobbi evekben ebbol profitaltak (a tulajdonosok es a betetesek) es csak azutan azok, akiknek ehhez keves kozuk van (nyugati adofizetok).

venember 2013.03.24. 10:52:13

@pamut: A példám arra jó, hogy ma Magyarországon több 100.000 egyéni vállalkozó van (rengeteg közülük kényszer vállalkozó). Így gondolom már érted, hogy a multis példa miért irritál. A multi pár százalékot fizet és még az eredeti szerződést sem tartja be, míg a micro vállalkozás pedig 50 %.

A minimálbéres véleményeddel egyetértek. Ma szerintem a bruttó minimálbérnek 200.000 - Ft körülinek kellene lennie. Ebből lehetne megélni.

pamut 2013.03.24. 10:54:01

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Két állítás, két butaság... te tényleg annyira nem vagy képben, hogy még azt sem tudod, hogy eltörölték az adójóváírásokat? a szegények összadóterhe nőtt, a legrosszabbul járók 10-12%-os nominál-veszteséget könyvelhettek el, és akkor még szó sem volt a reálbércsökkenésről... ja, meg a megemelt ÁFA-ról sem, ami ismét azokat sújtja jobban, akik kénytelenek minden pénzüket elkölteni (és mindet itthon). Szóval ezen ne vitázzunk kérlek, vagy egy-másfél millió szegény ember járt rosszul, pedig amúgy is csak szerencsétlen vergődés az életük.

Ami meg az átlagkeresetűeket illeti... mond csak, szerinted mennyi a magyar átlagbér? (és a szegények szempontjai miért nem érdekelnek téged soha?)

pamut 2013.03.24. 10:56:56

@venember:
Örülök, hogy a minimálbér kapcsán egyetértünk. A százezer kényszervállalkozó esete egy külön téma, és a több millió szja-alany mellett továbbra is csak másodlagos, mellékes téma. De elég közelről látok pár kényszervállalkozót, nekik sem könnyű az élet, finoman szólva, és nem csak az adók miatt, nagyon durván vállalkozás-ellenes világ van ma ebben az országban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.24. 11:01:48

@pamut: ha 100 e alatt nemadoztatsz, akkor sokakat az ala jelentenek be. Nameg az se fair, ha valaki 99 999-re nulla adot fizet, de 100 001-re meg mar mondjuk 16%-ot.

SzerződésSertés 2013.03.24. 11:05:05

Na, de jó, hogy a habzó szájú magyar prolik ennyire eltértek a témától. (már megint)

kuvaszjoki 2013.03.24. 11:19:56

nem sajnalom oket egyaltalan. ilyen bunko, hanyaveti nepseggel mint a ciprusiak meg nem talalkoztam. emellett se adot nem szeretnek fizetni de az meg hagyjan, viszont a dolgozokat a munkahelyen be se jelentik. es csodalkoznak hogy elobb utobb csodbe megy az orszag.

pamut 2013.03.24. 11:21:48

@tildy:): Az adócsalás más téma, az ellen nyilván küzdeni kell. Meg ma sem jelentenek be egy csomó embert, szóval nincs sok különbség.
A logikámat meg félreérted, nem azt mondtam, hogy 100e fölött az egészet adóztassák, hanem azt, hogy csak a 100e fölött részt adóztassák mondjuk 20-30%-kal. Tehát aki mondjuk 150-et keres, az az 50 után adózzon csak.

DieNanny CH 2013.03.24. 11:42:19

@tildy:):
Nem lehetne erre sávos adózás? (vagy nem tudom, hogy hívják. Pénzügyekhez nem értek, tehát lehet, hülyeséget írok!!!)
Pl 100ezer felett 30ezer forintonként 10%, utána 30ezer forintonként +5%.
130 a fizetés, 30ezret adóztatni 10%-kal, megkap az illető 127ezret.
160 - 60ezret adóztatni 15%-kal, megkap 151ezret.
190 - 90ezret 20%-kal, megkap 172ezret.

Nyugodtan ki lehet javítani, ha hülyeség, csak senki ne hülyézzen le engem, légyszi!

És egyetértek azzal - MIUTÁN MEGREFORMÁLJÁK AZ ADÓZÁST!!! -, hogy 5 éves kor alatt legyenek fizetősek az oktatási, nevelési intézmények, de ez az összeg leírható legyen vagy adóból, vagy adóalapból. Mert most annak a pénze is megy egy óvoda fenntartására, akinek nincs is gyereke.

ffüttyfürütty 2013.03.24. 11:52:51

@DieNanny: Az előző változat volt a sávos Mo.-on.

szaszo71(D) 2013.03.24. 12:02:44

@tildy:): Amit írsz, az a prograsszív adózás, volt olyan is, de nem most. Aki 100.001-et keres, az csak az 1 Ft után fizetne adót, mert 100.000-ig adómentes. Ez a sávos adózás.

DieNanny CH 2013.03.24. 12:04:30

@ffüttyfürütty:
Ahha... Úgy látszik, régen jöttem el...
És volt egy olyan "emberi" összeg, ami alatt nem volt adóztatás? Csak mert Svájcban ez 800 sFr. (Ami igazából a pályakezdő 17 éves kisinasok/gyakornokok bére, akik még valószínűleg otthon laknak.)

szaszo71(D) 2013.03.24. 12:07:50

@DieNanny: Hibás a páldád. Ha (mint a példában) 30.000-ként emelkedik az adósáv, akkor pl. 190.000-nél így lenne:
100.000-0%
következő 30.000 - 10% - 3.000
következő 30.000 - 15% - 4.500
következő 30.000 - 20% - 6.000
Ez összesen 13.500 adó, tehát a 190.000-ből megkapna 176.500-at.

szaszo71(D) 2013.03.24. 12:09:06

@DieNanny: Nem emberi összeg volt, hanem a minimálbér (asszem, de legalábbis nem sokkal több)

ffüttyfürütty 2013.03.24. 12:12:55

@DieNanny: Emberi összeg... :D (tényleg régen mentél el) :) (bocs) ;)

DieNanny CH 2013.03.24. 12:29:10

@szaszo71:
De én utána nem 30ezrenként adóztattam, hanem 30ezrenként emeltem az adót.
Tehát először 30ezerre 10%, aztán 60-ra 15, és 90-re 20. De persze az továbbgondolkodást igényelne (tőlem), hogy meddig emelném az adót. Tehát pl aki 120ezerrel meghaladja a 100ezres összeget, az 25%-ot fizet, attól függetlenül, hogy mennyivel haladja meg. Ha valakinek 500ezer a bruttó, 400ezer az adózott jövedelem, ami 25%, vagyis levonnak 100ezret, kézhez kap 500ezerből 400ezret.

De azt hiszem, pont annyira van értelme erről nekünk beszélni, mint írni egy listát, hogy mit vennénk ha megnyernénk a lottót...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.24. 12:43:01

@pamut: oke, akkor tenyleg felreertettem.

@DieNanny: nem az adoval van otthon a baj. Hanem azzal, hogy ott van meg melle par dolog , ami igencsak megnomja a koltsegeket. amikor otthon eltem, meg nem volt szuperbrutto, akkor fizetett a munkahely is kulon utanam meg azon felul, amit a bruttobol be kellett fizetni.

Azt szamoltam, hogy bar otthon kb a kozepreteghez, kicsit az atlag folotti keresetuekhez tartoztam, meg most is vagy 37% lenne az osszes elvonas ( plusz a munkaadoi resze, ha meg megvan) , itt is picit az atlag felett vagyok, megis az osszes elvonas nem tobb 25%-nal kb.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 12:50:28

@tanato:

Így igaz. Mo. jelenleg az első 3 hely egyikén van (sz-molás kérdése melyikne) az adóterhetek szempontjából az EU-ban. Ez egyszerűen nem normális, tekintve, hogy életszínvonalban meg az ország a 23. helyen áll.

Ezek után abszurd ismét adónövelésről beszélni. Márpedig erről beszélnek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 12:51:29

@flash.gordon:

Így igaz. Az egykulcsos adó eredetileg az SZDSZ 1998-as választási programjában volt benne.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 12:52:30

@pamut:

Az adójóváírás eltörlése és az egykulcsos adó két teljesen különböző dolog.

szaszo71(D) 2013.03.24. 12:58:13

@DieNanny: Igen, ez a progresszív adózás lenne. Akkor tényleg előfordulhatna, h. valaki 130.001 Ft-ot keres, és kevesebbet kap kézhez, mint aki 129.999-et.

pamut 2013.03.24. 12:58:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Hát, ha te nem fogod fel, hogy az adójóváírás eltörlése nem más, mint bújtatott adóemelés, aminek köszönhetően a kis keresetűeknél összességében adóemelés történt, nőtt a nettó adóterhelésük, akkor neked tényleg két külön dolog...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 12:58:57

@pamut:

Egyébként pedig az a gazdaságpolitika, melynek az egyetlen cvélja a legszegényebbek megsegítése bármi áron, nem vezet SEHOVÁ. Ez marxista hozzáállás. A legszegényebbek segítése szociálpolitikai kérdés és nem lehet a gazdaságpolitika alapja. Ugyanis ha mindenkit megsarcolunk, s mindent pénzt odaadunk a szegényeknek, az eerdemény az, hogy lassan mindenki egyenlően szegény lesz.

Nézd meg a 2009 előtti magyar SZJA adókulcsokat!

- havi 70 ezer Ft-ig: 0 %
- havi 70-140 ezer Ft: 18 %
- havi 140 ezer Ft felett: 36 %

Ha szerinted ez így normális, akkor nincs miről beszélni...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 13:01:22

@pamut:

Tény, hogy miután megszűnt a nullás adósáv, növekedett az adóteher, ezt nem vitatja senki. A lényeg: erre nem megoldás, hogy havi 140 ezer felett 36 % adó legyen.

pamut 2013.03.24. 13:02:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Veled valóban nincs miről beszélni, mert már az első mondatod azzal kezded, hogy kiforgatod a másik állítását.
Senki nem mondta, hogy a gazdaságpolitika EGYETLEN célja a legszegényebbek megsegítése legyen, azt meg plán nem, hogy "bármi áron"...

Ilyen szintű beszélgetésre nincs időm, szevasz.

europeans · http://www.weareeuropeans.blog.com 2013.03.24. 13:03:53

@Tökfőzelék:
A cikkbol nem vilagos, bocs. Nem ugyanannal a cegnel dolgozunk, igy szerencsere csak az o fizuja kerdeses.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 13:23:23

@szaszo71:

Mo-n ilyen sosem volt, legalábbis a rendszeváltás óta. Mindig sávos adózás volt. A gond, hogy - 2009 előtt - mindig nagyon magas volt az adókulcs és nagyon alacsonyak a sávhatárok. Gyakorlatilag az átlázgfizetés felett egy kicsivel az ember már gazdagnak minősült és legmagasabb kulcs vonatkozott rá.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 13:56:33

@tildy:):

Igen, így igaz.

Pár adat:

Átlagbér (bruttó): Mo.: 653, UK: 3708

Átlagbér (nettó): Mo.: 382, UK: 2750

Teljes bérher: Mo.: 880, UK: 4109

S a legfontosabb adat: hánt %-ot kap kézhez egy átlagfizetéssel rendelkező ember a teljes általa megkeresett összegből: Mo.: 43,4 %, UK: 66,9 %

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 14:00:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: letezhet am olyan savmeghatarozas is ami kifejezetten a gazdag reteget koztelezi nagyobb teherviselesre nagyobb adokulccsal
ez helyes is lenne, ez nem marxizmus
a savos progressziv adozas, megfelelo savokkal alkalmazva a tarsadalomm erdeke

amugy itt sokan dobaloznak, hogy rendben van hogy 100 ezer euro folott megadoztatjak a beteteket, de azert megneznem az arcukat , ha van 1 millio eurojuk egy bankban es szolnanak masnap, hogy bocs, 200 ezer eurot most levonunk, mert bedol a bank
nem minden penz szarmazik buncselekmenybol, megha ciprusra is vittek

es vegul en nem vagyok jartas az alabbi hozzaszolast bandrastol loptam a homarrol / ott is ezzel foglalkoznak es nekem hihetonek tunik

"A helyzet a következő: ciprusi bankokba vittek egy rakás pénzt az orosz/európai adóelkerülők. Ennek a pénznek egy jó részét a bankok kölcsönadták a görög államnak (államkötvényt vettek belőle).
A görög államot kisegítették méghozzá úgy hogy elengedtették a kötvénytulajdonosokkal a kötvény értékének nagy részét. Ezt beszopták a ciprusi bankok.
Akkor most kit kéne kisegíteni szerinted? Mindenki tudja, hogy senki nem érdemli meg jogosan, de az EU be van szarva, hogy az egész továbbterjed és ha az olasz, spanyol, stb. bankokból is elkezdik kiszedni a pénzt akkor elindul a dominó és dől az egész eurozóna. "

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 14:06:59

tehat ugy tunik eszerint nem a lakossagi hitelezes dontotte be
amugy meg fejetol buzlik a hal az IMF-t kene megreformalni, meg az EU-ban el kellene donteni, hogy most EU vagy nem es ki tudnak-e dolgozni egy kozos bankrendszert vagy nem
az EU egy oszver es ott all folotte, mellette az IMF veres kardjaval
kozos bankrendszer alatt a kozos szabalyozast ertem

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 14:07:56

@pamut:
és a tehetőseknek adott kedvezményt, a szegényeket meg megnyomorgatta, szimplán egy igazságosabb állapotot szüntetett meg.""

bocs, az nem kedvezmény, ha valaki többet tarthat meg abból, amiért megdolgozott.
Az viszont kedvezmény, ha valakit anyagilag szubveniálunk. Ez történt a "szegényekkel", hiszen jó ';reszük minimálbérre van bejelentve ( a többit zsebbe kapja ), egy másik részünkél meg a munkaadó eleve figyelembe vette, hogy van adójóváírás.
Tehát implicite az általad tehetösebbnek nevezettek pénzéböl fizette a minimálbéreseit.

Ugye te sem gondolod, hogy ez egy egészséges állapot ?

És jó lenne végre, ha a fejekben rend lenne, és nem törekednénk az egyenlösdire. Nem vagyunk egyenlöek, van akinek több olyan tulajdonsága van, ami a jelen környezetben hasznos. Szerintem pont az az igazságos, ha ezek a haszons tulajdonságaik ( és azok pénzre váltása ) miatt többet keresnek, és a többletet nem veszik el tölük mindenféle idióta egyenlösdiség meg "szolidaritás" nevében.

morsels (törölt) 2013.03.24. 14:10:28

@hagyma:

Az igazsag az, hogy azert erdekes ez, mert ugye Ciprus a euro zonahoz tartozik, ami miatt az europai orszagok nekik is 'segitseget' nyujtanak (az mas kerdes, hogy ez meddig mehet), nade Ciprus pont az offshore bankszamlairol es offshore bejelentett vallalkozasairol volt ismert. A nemetek joggal mondjak, hogy a nagyreszt orosz maffia altal penzmosasra hasznalt bankokat nem akarjak megmenteni. Persze innentol lesz rendkivul kenyes a kerdes. Az is valoszinu, hogy a 100ezer euro feletti betetek adoztatasa nem az egyszeri embereket erinti. Meg ha azokat erinteni, senkit nem izgatna ez az egesz egy pillanatig sem, ha belegondolsz.

A politikai nyomas, egymasnak feszules leginkabb ebbol adodoan van. Arrol nem beszelve, hogy egy csomo europai orszag uzletemberei is ott csinalnak offshore uzleteket, amik igy kikerulik az 'anyaorszag' adozasi terheit. Marpedig egyre tobb europai orszag megy, probal utanuk menni, hisz nagy penzekrol van szo, ami hianyzik az allamok adobevetel oldalan.

Svajcot is egyre jobban piszkaljak, csak az mas kategoria.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.24. 14:11:55

@interpreter: eltitkolt lóvém a Kanadai BMO-bankban.
és canadaban élsz ? mert engem minden evben ellenoriz az ado az osszes bank szamlammal reszletesen, es a credit bureaubol minden nyilvantartast megkapnak nem tudsz szamlat credit kartyat hitere vasarlast stb csinalni hogy az ne legyen nyilvantartva.. titkos szef sincs mert az szamlahoz kotot es mutatja ha van hozza széf is ..

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 14:14:14

@pamut:
" EU államok többsége marxista... hagyjuk már ezt..."

így igaz, és ez okozza majd az EU csödjét mert versenykéepteelenné válik.

P.l. én évente úgy 45 KEUR adót fizetek, a "szolidaritás" jegyéeben. Mondván, hogy majd velem is "szolidárnak", ha szükségem lesz rá.
1. Inkább hagynák nálam a pénzt, és ne kelljen senkinél kuncsorogni a szolidaritásért, cserében nem is leszek rá jogosult
2. Mire én rászorulok, addigra a jelen rendszer úgyis a levesbe ment, tehát én pont szívni fogok : amíg tudtam volna félretenni, elszedték, amikor szükségem lenne rá, nem fognak adni ( még azt sem, amit elszedtek ).

Ergo az egész szolidaritásosdi meg szegényesdi egy kurva nagy piramisjáték. Most éppen azon vagyok, hogy minél többet kiszedjek belöle ( ergo minél kevesebb pénz menjen veszendöbe ). Ez azonban plusz eneriákat köt le, improduktív, etc.

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 14:18:08

@morsels:
"Az is valoszinu, hogy a 100ezer euro feletti betetek adoztatasa nem az egyszeri embereket erinti."

Szerintem ez nem adóztatás, ez egy haircut.

Mindenki tudta, hogy 100keur-ig vannak a betétek garantálva.
Ergo csöd esetén elvileg az efölötti el is veszhet.
Akiket érint, örüljenek inkább, hogy megússzák egy 25%os hair cuttal ( ami egy 75%-os recoveryt jelent egy credit event esetén, ami nem rossz, tekintve hogy még 2008elött is a 40% volt a standard ).

Szóval szó sincs itt a "magántulajdon elleni merényleetröl" , csak a mindenki elött ismeretes játékszabályok betartásáról.

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 14:21:14

@hagyma:
" de azert megneznem az arcukat , ha van 1 millio eurojuk egy bankban es szolnanak masnap, hogy bocs, 200 ezer eurot most levonunk, "

kérdés, hogy ismerték-e a játékszabályokat, mikror berakták a pénzt.
A válasz : ismerték.

Hát akkor hol a gond ?

Inkább örüljenek, hogy 75&-t visszakapnak, holott az egészet el is veszthették volna ( mert nincs rá garancia ).

A 100 keur alatti betétek adóztatása viszont pofátlanság lett volna, mert az a játékszabályok UTÓLAGOS +változtatása.

fallera 2013.03.24. 14:28:49

“Így működik az adórendszerünk – az egyszerűség kedvéért sörben kifejezve, hogy mindenki megértse.

Tegyük fel, hogy egy tíz tagú társaság minden nap bemegy a kocsmába és összesen tízezer forint értékű sört fogyaszt. Ha úgy fizetnék ki a sört, mint ahogy adót fizetnek, akkor valami ilyesmi lenne a helyzet:

- Az első négy (a legszegényebbek) nem fizetnének semmit.

- Az ötödik száz forintot fizetne.

- A hatodik háromszáz forintot.

- A hetedik hétszáz forintot.

- A nyolcadik ezerkétszáz forintot.

- A kilencedik ezernyolcszáz forintot.

- A tizedik (a leggazdagabb) ötezerkilenszáz forintot fizet.

A tíz ember minden nap megitta a maga sörét és megegyezett a fizetés nagyságában. Egészen addig, amig a kocsmáros elő nem állt egy jószándékú ötlettel. “Minthogy mindnyájan jó kuncsaftok vagytok, lecsökkentem a napi sörötök árát összesen tízezerről nyolcezerre!”

A csoport tagjai úgy döntöttek, hogy megtartják a régi rendszert és továbbra is az adójuk arányában fizetnek a sörért. Az első négy helyzete nem változott – ezután is ingyen isznak. De mi legyen a többi hattal, hogyna oszthatják fel a kétezer forintos kedvezményt egymás között, hogy mindenki a rá eső méltányos részt fizesse?

Először elosztották a kétezer forintot hatfelé és 333 forintot levontak mindenki számlájából. Igen ám, de eszerint az az ötödik és hatodik ember is nem csak, hogy ingyen ihatná a sörét – de még pénzt is kapna érte!

A kocsmáros javaslatára mindegyikük számláját nagyjából ugyanannyival csökkentették az alábbiak szerint:

- Az ötödik ember (akárcsak az első négy) mostantól nem fizet semmit. (100% megtakarítás).

- A hatodik ember kétszázat fizet háromszáz helyett (33% megtakarítás).

- A hetedik ember ötszázat fizet hétszáz helyett (28% megtakarítás).

- A nyolcadik ember kilencszázat fizet ezerkettőszáz helyett (25% megtakarítás).

- A kilencedik ember ezernégyszázat fizet ezernyolcszáz helyett (22% megtakarítás).

- A tizedik most négyezerkilenszázat fizet a korábbi ötezerkilenszáz helyett (16% megtakarítás).

Mindenki jól járt és kevesebb költött, mint korábban.

Aztán a kocsmán kívül embereink elkezdtek susmusolni és összehasonlítani a megtakarításaikat.

- “Nekem csak egyetlen százas jutott a kedvezményből, míg ő – és most a tizedikre bökött az ujjával – egy ezressel fizet kevesebbet!”, mondta a hatodik.

- “Igazad van!”- mondta az ötödik. “Nekem is csupán egyetlen százas kedvezmény jutott! Méltánytalan, hogy neki tízszer ennyi jár!”

- “Így igaz!” kiáltotta a hetedik. “Miért spórolhat ő egy ezrest, amikor nekem csak kettőszáz jut? A gazdagok kapják a kedvezményeket!”

- “Álljon meg a menet!” mordult fel egyszerre az első négy. “Mi nem is részesedtünk ebből! A rendszer ismét csak kihasználja a szegényeket!”

Aztán az első kilenc nem bírt magával és alaposan megverte a tizediket, akit elvittek a mentők. Hogy megünnepeljék a diadalt, méltatlankodó embereink visszatértek a kocsmába és megittak egy-egy sört. Amikor fizetésre került sor, valami fontosat fedeztek fel.

Kilencejüknek összesen nem volt annyi pénzük, hogy akár a számla felét is kifizessék."

zopilote 2013.03.24. 14:30:59

@interpreter:
" Csak a kamatokból dőzsölök,és elképzelhetetlen ott egy bankruptcy. "
Legutoljara 1988 tajekan volt, amikor egy albertai bank vagy hasonlo penzintezet
tonkrement, es kiderult, nem volt a beteteseknek biztositasa. Nagy botrany volt.
Egy ismerosom volt felesege is ott tartotta a megtakaritott penzet, fogorvos volt,
millio dollarja uszott el. Abba is hagyta a praxist, 5-10 ev utan allt talpra, egy ma-
sik tartomanyban. Mellekesen jegyzem meg, hogy a ferj taxizott, amig a feleseg
elvegezte itt az egyetemet. Mikor kezdett jol menni az asszonynak, otthagyta a
sracot.
Mas: napokban beszeltem ket hazakoltozottel, ill az egyiket deportaltak. Mindket-
ten panaszkodtak, hogy milyen lustak a magyarok, keptelenek onallo lepesekre, stb.
De egyik sem dolgozik otthon, a deportalt 22 ezr ft segelyen el es az anyjaval ker-
teszkednek a haz korul. Kanadaban atlag 7 - 8000 $ dollart keresett havonta, kiva-
lo glettelo volt, az atlagnal jobb, gyorsabb, ment, mint a gep. Beszeli az angolt, jo
szakember, de otthon semmire sem megy vele, leszolja az othoniakat. Jo dolognak
tartja az egykulcsos SZJA -t. Magahoz hasonlit masokat. Miert fizessen o tobb a -
dot, mint a gyengebb kepessegu. Nem ertem. A masik srac atjon 2 - 3 honapra
melozni Magyarorszagrol, csak ugy tud jol megelni otthon. Itt napi 12-15 orakat
dolgozik, szombat - vasarnap is. O is leteszi a magyarokat. Otthon vagy Europaban
o sem dolgozna, 12 - 15 fontos oraberert pl Angliaban. Erdekes na.
Sajnos megyek melozni, 7 honap szunet utan 7 nap egy heten szokatlan. De nem
onszantambol, hanem megkertek, hogy dolgozzak a het vegen. Ha lenne kis pen-
zem, fel is mondanek. Igy majd csak 2 honap utan:) Addig kibirom.:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 14:34:25

@morsels: hat ha a penz az orosz maffiaje, akkor tessek feljelentest tenni, bebizonyitani, hogy a penz buncselekmenybol szarmazik es lefoglalni
ha meg ez nem megy, a penz jar nekik vissza, akar maffia akar nem
@Diffeomorfizmus: bennevolt a jatekszabalyban, hogy jo hozzatok ide a penzeteket, de lehet nem fizetjuk vissza?
ezt nem tudtam
az OK, hogy mindenhol meg van mennyi osszegik garantalt a penzed bankcsod eseten / errol beszeltem, lehetne az EU-ban egyseges, ugy tudom nem az/ de akkor meg tessek becsodoltetni a bankot
a bank becsodol, ciprusnakk ki kell fizetni x osszeget mindenkinek es viszlat
mondjuk otthon ha nem tudod fizetni az autod reszletet eladjak a hazadat
a bank becsodol, becsodol, ciprus is csodbe megy, majd kijarnak halaszni es eszik azt

szaszo71(D) 2013.03.24. 14:35:31

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Volt progresszív adózás, asszem a Bokros-csomagban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 14:37:31

@Diffeomorfizmus: OK akkor mostantol 100 ezer euro folott senki ne tegyen a bankba penzt, mert barmi tortenhet, ez a tanulsag
ki is veszek 1 millio dollart holnap

pamut 2013.03.24. 14:37:55

@Diffeomorfizmus:
Ez csak játék a szavakkal, a valóság akkor derül ki, ha azt nézzük hogy kinek nőtt és kinek csökkent az összadóterhe, illetve kinek nőtt/csökkent az amit kézhez kap. Ezek alapján pedig a szegények terhére, és a tehetősebbek javára változott az adórendszer egy olyan országban, ahol a létminimumot sem éri el sok ember bére.

Az meg tök komolytalan, hogy tényként közlöd, hogy "a többit zsebbe kapja". És ugyan kik? Az ápolónők? A tanárok, a postások, a rendőrök? Ne viccelj már. A magánszférában van ilyen, de ott sem mindenhol, és nem tudom hol élsz, itthon vagy külföldön, de már jó pár éve sok területen lefelé(!) tartanak a fizuk, örülhetnek a népek ha van munkájuk, annyiért amennyit kapna és csöndben elteszik. Nem tetszik? Mehetsz isten hírével, százan ugranak a helyedbe.
És arról sincs szó, hogy a "tehetösebbnek nevezettek pénzéböl fizette a minimálbéreseit". Nem ha volt/van is ilyen, akkor azt a munkaadó, a vállalkozó csinálja, és nem a saját béréből, hanem a cég/vállalakozás/üzlet bevételéből.

Ellenben mióta egykulcsos adó van, azóta is ugyanúgy csal ahol tud az egész ország, tehát erre hivatkozni továbbra is teljesen felesleges, nem lett is semmiféle gazdasági kifehéredés. A magyar ember akkor is adót csal ha ezzel 20, és akkor is ha csak 16%-ot spórol meg. Egyrészt mert tényleg nagy szegénység van és minden fillér számít, másrészt meg van aki meg elvből csal.

"És jó lenne végre, ha a fejekben rend lenne, és nem törekednénk az egyenlösdire."
Egyetértek, nem is törekszem semmi ilyesmire, jó lenne végre, ha a fejekben rend lenne, és nem törekednénk a másik szavának félreértelmezésére.
Az egyenlőség az lenne, ha mindenki ugyanannyit keresne, vagy úgy adóztatnák, hogy a nettó legyen ugyanannyi. Ilyesmiről senki nem beszélt.
És elárulom, semmiféle "szolidaritás" nem kell ahhoz, hogy a kispénzűek legalább annyit keressenek, amennyi a létminimum, ez ugyanis JÁR nekik. Már miért ne járna a létminimum egy óvónőnek, egy ápolónak vagy tanárnak? (Na nem mintha a szolidaritás "idióta" dolog lenne, ez csak a te véleményed.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 14:38:03

@szaszo71: eleve 90-ben ugy indult az uj adorendszer

pamut 2013.03.24. 14:42:20

@Diffeomorfizmus: hagyjuk ezt a csődblablát... ha lesz baj, az a déli államok miatt lesz, miközben az északiak az elég komoly adózásukkal együtt nagyon is versenyképesek, és közel sincsenek a csődhöz... máskülönben egész mást jelent a kiskeresetű nyugaton, mint nálunk... ergo a kettő összehasonlíthatatlan.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 14:47:41

@hagyma:

Nem, már 1988-ban indult, ha jól emlékszem.

Egyébként adózás korábban is volt, de mivel nagyon kevés emberre vonatkozott, a köztudatban az van, hogy nem volt. A kisszámú vállalkozó 1988 előtt is adózott, de mivel ez pár ezer ember volt, nem volt lényeges. A dolgozók 99 %-a munkaviszonyban volt, s a munkajövedelmekre pedig nem volt adó.

morsels (törölt) 2013.03.24. 14:50:42

@hagyma:

Hat pont ezert nem ilyen egyszeru ez az egesz, nem erted? A ciprusi bankok pont abbol teljesitettek jol, ami jo volt az orszagnak, mert talaltak egy 'szolgaltatast', amire volt kereslet.

Es nem, nem azert doltek be, mert az emberek tulkoltekeztek. Mint ahogy a tobbi orszagban sem azert doltek be a bankok, mert az emberek 'tulkoltekeztek'.

De nezzuk egy kicsit maskepp. szerinted a EN azert adott ket bailoutot a gorokoknek, mert megsajnaltak az embereket? A lofaszt. Ha a gorogok becsodolnek, akkor az igen komoly problemat jelent az europai, elsosorban a francia es nemet bankoknak. A 'bailout' pont ezert lett megszavazva. Senkit nem zavart, hogy ez a sajat maguk altal megirt szabalyokkal megy szembe. A masodik 'bailout'nal (mert ugye az emberek mar igy is balheznak) az europai bankoknak is le kellett nyelniuk egy bizonyos veszteseget. A ciprusi bankok viszonylag kicsik, igy a lenyeles nekik nem ment annyira jol, mint a francia, vagy nemet bankoknak.

Kozben meg ott vannak az orosz, ukran penzek, amik nagy resze allitolag penmosas offshore cegeken keresztul, meg ugye egy csomo europai allambol szarmazo uzleti bejegyzes, offshore ceg, amik a sajat orszaguk adopolitikajat probaljak megkerulni.

Szoval ez egy ilyen pickle, amit persze senki nem fog kommunikalni, de errol van szo. A nemetek nem akarnak fizetni azok helyett, akik eleve arra hasznaltak a lehetoseget, hogy atbasszak oket, masreszt nem hagyhatjak, hogy bedoljon Ciprus, mert az viszi magaval a kovetkezo orszag bankjait. Idovel eljut hozzajuk is.

morsels (törölt) 2013.03.24. 14:51:43

@morsels:

Ja, a ciprusi bankok bedolesenek az oka az, hogy a gorog hiteleken vesztettek sokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 14:52:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: tudom volt
a 80-as evekben a KIOSZ adokozossegeben, majd az illetekhivatalnal dolgoztam, azutan jott az adomegallapito hivatal
Vamosi Nagy Szabolcs volt az egyik nagy megcsinaloja
meg videkre is jartam eloadasokat tartani az AFA-rol meg ilyenek:)
jelzem a 80-as evekben sokkal tobb volt az mint parezer, akkor mar rengeteg kocsmaros, gebines,komuves-szobafesto ostygyarto istentudja mi mukodott
sot volt urgefogo is a korzetemben
a datumok mar mosodnak

morsels (törölt) 2013.03.24. 14:53:20

@pamut:
Ha a deli allamok becsodolnek, akkor az eszaki allamok bankjai bezarnak. Mert nem tudjak behajtani a hiteleiket. Akkor az eszaki allamoknak sem lesz jo.
Persze penzt nyomhatnak megmenteni a bankokat, az USA is ezt csinalta.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.24. 14:54:32

@hagyma: ki is veszek 1 millio dollart holnap
jol teszed ... mask, pisztoly, szemetes zsak...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 14:55:25

@morsels: amennire tudom ertem, csak tobbekk kozott ciprus azon is szopott, hogy a nemetek megsegitettek a gorogoket
namost nekem 8
itt az USA-ban rengeteg szakerto irja es mondja, hogy az euro be fog dolni, de akar meg az EU is

hat tudom , hogy a legnagyobb baj ha egy EU orszag bedol, akkor johet sorba a tobbi
akar mi is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 14:57:10

@morsels: hat ezt irtam fentebb
@montroyal: vegulis rendelkezem mind a harommal:)
de most nincs kedvem bankot rabolni, esik az eso

slofuck 2013.03.24. 14:57:30

Tételezzük föl, hogy 10 ember minden nap elmegy sörözni és összesen 100 dollárt fizetnek a végén.

Ha úgy fizetnének a sörükért, ahogy most adót fizetünk, valahogy így nézne ki:

Az elso 4 ember ( a legszegényebbek) nem fizetne semmit

Az ötödik 1 dollárt fizetne.

A hatodik 3 dollárt fizetne.

A hetedik 7 dollárt fizetne.

A nyolcadik 12 dollárt fizetne.

A kilencedik 18 dollárt fizetne.

A tízedik ( a leggazdagabb) 59 dollárt fizetne.

Tehát így döntöttek, és a tíz ember minden nap boldogan sörözött egészen addig amíg a bár tulajdonosa kedvezményt nem adott nekik. “Mivel olyan jó vásárlók vagytok mától olcsóbban adom nektek a sört 20 dollárral.”

Onnantól a sör a 10 ember számára csak 80 dollárba került.

A csapat továbbra is ugyanúgy szeretett volna fizetni a sörért ahogyan adót fizetünk, ami azt jelenti, hogy az elso 4 embert a változás nem érintette – ok továbbra is ingyen ittak.

De mi legyen a másik 6 emberrel – a fizeto vendégekkel? Hogyan tudják elosztani a 20 dollár engedményt, hogy mindenki elégedett legyen?

Kiszámolták, hogy 20 dollár 6 részre osztva 3,33. Ha ekkora részt levonnának mindenki számlájából, akkor az ötödiknek és a hatodiknak sem kellene fizetni a sörért. Ezért a bár tulajdonosa azt javasolta, hogy az lenne igazságos, ha mindenkinek a részébol körülbelül ugyanakkora százalékot vonnának le és tett egy javaslatot, hogy ez hogy nézne ki.

Tehát:

Az ötödik ahogy az elso 4 semmit se fizetne (100% megtakarítás)

A hatodik 2 dollárt fizetne 3 helyett (33% megtakarítás)

A hetedik 5 dollárt fizetne 7 helyett (28% megtakarítás)

A nyolcadik 9 dollárt fizetneb12 helyett (25% megtakarítás)

A kilencedik 14 dollárt fizetne 18 helyett (22% megtakarítás)

A tízedik ( a leggazdagabb) 49 dollárt fizetne 59 helyett (16% megtakarítás)

Mind a 6 ember jobban járt a korábbi állapothoz képest és az elso 4 továbbra is ingyen ivott.

Amikor kimentek a bárból, az emberek elkezdték összehasonlítgatni a megtakarításukat.

Én csak egy dollárt kaptam a 20 dolláros engedménybol, o pedig 10-et, mutatott a tízedik emberre.

Ez igaz, kiáltotta a hetedik. Miért kap o 10-et, mikor én csak kettot? A gazdagok kapják az összes kedvezményt.

Várjunk csak, kiabált az elso négy kórusban – mi nem kaptunk semmit – a rendszer diszkriminálja a szegényeket.

A kilenc ember körülvette a tízediket és elverték. A következo este csak kilencen jöttek el sörözni, leültek és a tízedik nélkül itták a söröket.
Amikor a fizetésre került a sor, rájöttek valami fontosra. Még együtt se volt annyi pénzük, hogy a számla felét kifizessék.

Ez az, ahogy az adórendszerünk muködik. Az emberek, akik a legmagasabb adókat fizetik, kapják a legnagyobb kedvezményeket az adókedvezményeknél. Ha túladóztatják és támadják oket azért, mert túlságosan gazdagok, egyszer csak nem lesznek köztünk többet. Sot elofordulhat, hogy külföldön fognak inni, ahol a légkör barátságosabb.

Azoknak akik ezt értik, nem kell magyarázni.

Azoknak akik nem értik, nem lehet elmagyarázni.

pamut 2013.03.24. 14:58:19

@morsels: Ez így van, arra akartam rávilágítani, hogy a csődveszély nem az északi államok adórendszeréből fakad.

morsels (törölt) 2013.03.24. 15:00:00

@hagyma:
Ciprus a eruozona tagja, szoval egyreszt ok is reszt vettek a bailoutban, de amikor azt irtam, hogy a ciprusi bankok komoly kolcsonoket adtak a gorog allamnak, mielott az egesz bailout kezdodott, az a lenyeg.

A ciprusi bankok is vettek gorog allamkotvenyeket. Erted, mint a kinaiak az amerikait. A ciprusi bankoknak volt is betetjuk ra, az orszag meretehez kepest joval nagyobb, mint az 'normalis' lenne, mert az offshore business kereten belul egy halom penzhez jutottak, amibol persze hasznot akartak. Na ez a halom penz az, ami elegge kerdojeles.

morsels (törölt) 2013.03.24. 15:00:37

@pamut:

Vilagos, az adorendszernek ehhez nem sok koze van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 15:06:58

@morsels: Te nem erted, annak fuggvenyeben, hogy mar elotted fel oraval megirtam, hogy a ciprusi bankok komoly kolcsonoket adtak a gorogoknek
allampapirokat vettek toluk
es fel oraval kesobb ezt magyarazod nekem fel oraja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 15:07:50

azert irtam, mert a posztolo ugy gondolta a legnagyobb problema a ciprusiak reszre kihelyezett magankolcsonok bedolese
pedig, most ebben az esetben nem

mommmmo 2013.03.24. 15:11:42

Mondjuk nem ertem, mitol olyan zsenialis ez a 20%-os ado a beteteken. Hosszu tavon nyilvan nem lehet korlatozni a tokearamlast, a bankoknak ki kell nyitniuk, es utanna szepen kiaramlik a toke az orszagbol, megy inkabb Dubaiba, vagy barhova, ahol meg mindig adoparadicsom van. Aztan majd lesz nagy szivas. Vagy valamit elfelejtettem eszrevenni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 15:13:02

amellet meg termeszetesen nem dolnek a kardomba, ha pl a magyarok altal kivitt penz felet is lenyulnak:)
majd megtanulnak, hogy haza adozunk nem ciprusra visszuk a zsetont:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 15:13:07

@slofuck:

Jó a történet. De sajnos nem érti az emberek zöme.

Van egy régi zsidó vicc, kicsit hasonló, de nem az adó, hanem a mentalitás szempontjából:

Rotschild báró minden hónap elején ad 10-10 frank alamizsnát a koldus Kohnnak és bátyjának.

Évikig kapják a pénzt a Kohn-testvérek. Egyszer csak az idősebb testvér meghal. A következő hónap elején megy Kohn, meg is kapja a maga 10 frankját, de tiltakozni kezd:
- Na és a bátyám 10 frankja?
- De hiszen ő meghalt, a báró úr fizette.a temetését.
- Na és ki a bátyám örököse, én vagy a báró úr??? Tolvaj banda!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 15:16:37

hehe le sem irtam es most olovasom az index cikket "Varga is azt szeretne ha a valllakozasok hazakoltoznenek"
meg lehetek penzugyminiszter is, bar miniszterelnoksegre gondoltam

morsels (törölt) 2013.03.24. 15:19:31

@mommmmo:
En szemely szerint ezert vagyok kivancsi arra, hogy mi fog tortenni.
Europan belul, meg kivul. A penzre Europanak is szuksege van, plane a 'szurke' penzekre, az offshore cuccokbol. Meg akarjak adoztatni. A penz meg menekulni fog, a sulypontok athelyezodnek. Nyilvanvalo, hogy ez nem hosszu tavu megoldas, raadasul az EU-n belul is egyfajta lavinat indithat el a dolog. Pont azert veszelyes jatek ez.

Nade ha hagyjak az offshoret, akkor az sem jo. Az europai adopres a joleti allam fenntartasa erdekeben nem tarthato, mert ugye lehet vinni mashova a penzt. A baj az az, hogy ha a dominosorban az elso babut hagyjak eldolni, akkor dol az egesz sor. Ezert probaljak menteni a gorogoket, nem azert, mert sajnaljak oket. Ugyanigy Ciprus, csak ott ugye egy csomo nem europai, eurozonahoz tartozo penz is van. Innen a 'haircut' otlete, nem pedig hogy az egyszeru ember is vegye ki a reszet. Azt rakenyszeritik az austerity measure-rel, nem foglalkoznak veluk igazabol.

morsels (törölt) 2013.03.24. 15:23:33

@hagyma:
Konkretan ezt irtad:
"amennire tudom ertem, csak tobbekk kozott ciprus azon is szopott, hogy a nemetek megsegitettek a gorogoket"

De biztos igazad van.

Mrsmihaly 2013.03.24. 15:23:57

Ami Cipruson törtenik, az mar varhato volt. Mindenki biznicel, az ado meg az ablakban. Azt mar nem akartak fizetni. Erre szoktak mondani, hogy nincsen az a kincstar, ami ne urulne ki, ha SOSEM tesznek bele, csak szedegetik ki. Arra meg varhatnak a ciprusiak, hogy eszakrol jöjjön a segitseg. Nem azert dolgozunk es adozunk feheren, hogy 1feketezesböl elö orszagot mi huzzunk ki a kakibol. Az eu nem att jelenti, hogy a szorgalmas hangyak, majd csak eltartjak az elösködö tucsköket. Na ez kepletes volt. Svedorszagban nem inflacio, hanem deflation van, vagyis az emberek tanultak az 1990-es evekböl valsagabol. Sajnos ez nem mondhato el sok orszagrol.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 15:32:13

@morsels: ez meg elotte volt
"A helyzet a következő: ciprusi bankokba vittek egy rakás pénzt az orosz/európai adóelkerülők. Ennek a pénznek egy jó részét a bankok kölcsönadták a görög államnak (államkötvényt vettek belőle)."
egyebkent nem az en gondolataim, ahogy irtam, csak becopyztam, mert en is igy gondolom

mommmmo 2013.03.24. 15:39:45

@morsels: A toke menekulni fog az euro zonabol, igy az euro arfolyama zuhan, no az euro alapu gazdasagok kulkereskedelmi deficitje, az import ara is, tovabb csokkentve az altalanos eletszinvonalat. mindenki szivni fog a ciprusiak meg az "unortodox" politikajuk miatt.
Tipikus hulye populista intezkedes, es a feleloseg masokra haritasa, illetve "szetosztasa".

ffüttyfürütty 2013.03.24. 15:41:42

@mommmmo: hát az "Utánunk a vízözön." sem egy mai mondás :)

Sanz 2013.03.24. 15:45:18

A magyar adórendszer nem az egykulcsos 16% miatt szörnyű, hanem az egekbe emelt (18,5%) TB-nyugdíjjárulék miatt. Ha csak a munkavállaló terhelését nézzük, akkor is 34,5%-os elvonás van MINDEN fizetésből (plusz a munkáltató terhe).
Összehasonlítva Angliával, évi 92950 fontot kell keresni ahhoz, hogy 34,5% legyen a teljes elvonás mértéke. És 92950 font az bizony az itteni átlagkereset több mint háromszorosa.
Ebből tehát az következik, hogy Magyarországon akkor lenne igazságos az adórendszer, ha egy kb. bruttó 700000-es fizetés harmadát vonnák el... és nem pedig egy minimálbérét.

Amúgy szerintem fenntartható lenne az egykulcsos adó, de akkor viszont sávos nyugdíjjárulék kell. Más kérdés, hogy akkor hogyan szerez valaki nyugdíj-jogosultságot, ha nem fizet (vagy csak alig fizet) nyugdíjat. De tény, hogy a jelenlegi 16+18,5%-os elvonás botrányosan magas (főleg a bruttó 300000 alatt keresőkre nézve).

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.03.24. 15:45:26

@pamut: az egykulcsos adó nem nyomorgatja meg a szegényeket. Kevered az adójóváírás eltörlésével.

morsels (törölt) 2013.03.24. 15:45:54

@mommmmo:
Ez nem a ciprusiak unortodox politikaja. Nekik nem sok beleszolasuk van ebbe, az a gyanum. Nem veletlenul mentek az oroszokhoz, ugye.
A 'haircut' sem rajtuk mulik. Egyszeruen ra vannak kenszeritve es a nemetek nem veletlenul nyomjak ezt igy.

Szoval ez nem 'populista intezkedes, hanem ket hatalom kozott sok valasztasuk nincs. Szerintem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.03.24. 15:47:24

@Sanz: te se vagy túl tájékozott. A magyar béreken 50% adó van. A bruttó felett is van 27% adó, ami a teljes elvonás mértékét kb a nettóban megmaradóval teszi egyenlővé. Bármelyik értelmes bérkalkulátor vagy a havonta kapott bérjegyzéked megmutatja neked ezt.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.03.24. 15:48:30

@Zka: ha esetleg nem 50% levonás jön ki ahol megnézed, akkor az a gyerek utáni kedvezmény miatt van.

Sanz 2013.03.24. 15:49:57

@Zka: Idézem még egyszer a teljes mondatot: "Ha csak a munkavállaló terhelését nézzük, akkor is 34,5%-os elvonás van MINDEN fizetésből (plusz a munkáltató terhe)"

Igen, a munkáltató terhével számolva 50%, de mivel azt nem a munkavállaló fizeti, és én most csak a munkavállaló terheléséről írtam, ezért írtam 34,5%-ot.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.03.24. 15:55:40

@pamut: a béreket valahonnan ki kell termelni. Ha az a bevételi forrás nem JÁR, akkor a jó bér sem JÁR, mert mi a pöcsből járna? El kéne felejteni már ezt a Kádárista "JÁR" mentalitást örökre. Az lesz az első lépés afelé, hogy legyen egy olyan gazdaságunk, ahol valóban megkapja a dolgozó azt, ami neki méltó.

Inta omri 2013.03.24. 15:56:35

Látom, Orsi hatott rád ez a "no problemo" mediterrán életfelfogás :-D

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.03.24. 15:57:18

@Sanz: értem, csak azt nem értem, hogy mi értelme van a bérek adóterheinek csak egy részét elemezni és hasonlítani.

mommmmo 2013.03.24. 16:10:39

@Sanz: Hat persze, de az, hogy a munkaltatoi jarulekokat nem a munkavallalo fizeti nem mas, mint egy konyvelestechnikai dolog, tipikus parasztvakitas, hogy egyszeru Emese ne lassa egybol, hogy mennyi adot es jarulekot fizet.

europeans · http://www.weareeuropeans.blog.com 2013.03.24. 16:11:40

@hagyma:
Felreertes ne essek, nem gondolom, hogy a magankolcsonok okoztak a jelenlegi szituaciot Cipruson. Ez csak egy szemelyes megfigyeles a reszemrol, a magam szintjen.
Penzmosasrol, kulfoldi betetesekrol, es 100 000 EUR feletti bankbetetekrol nincsenek szemelyes megfigyeleseim.

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 16:12:50

@hagyma:

Bocs, tudod mi a különbség / hasonlóság a csöd és a credit event között ?!

pamut 2013.03.24. 16:22:10

@Zka: hm, kádárista vonás lenne, hogy tisztességes munkáért tisztességes bér jár? :o

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 16:22:52

@pamut:
"És elárulom, semmiféle "szolidaritás" nem kell ahhoz, hogy a kispénzűek legalább annyit keressenek, amennyi a létminimum, ez ugyanis JÁR nekik. "

Már ne is haragudj, de ez a JÁR (így, nagy betüvel ) nem tükrözi a jelenlegi aktuális helyzetet. Senkinek semmi nem JÁR ( maximum a pofája ), de mindenki TEHET azért, hogy a helyzete jobb legyen. Felelös helyzetfelméréssel, a trendek megbecslésével, szabadidö belefeccolásával a továbbképzésbe, stb, stb.

Nyilván a tüzoltó meg a tanár ( stb ) sem szívjóságból van ott, ahol. Vagy nem TUD, vagy nem AKAR továbblépni. Ha tudna/akarna, akkor nem lenne ott. Namármost, akkor hogy is van ez a "JÁR" ?

A Földön 7 milliárd ember van. Ha mindenki megkapná, ami neki JÁR (mármint hogy szerinte), akkor vlsz. a Föld készletei kimerülnének.

Igenis disztingválni kell, hogy kinek mi jut. Lehetöség szerint úgy, hogy a disztingciót a "rendszer" végezze el. Nézd, ha most p.l. kökorszak lenne, akkor vlsz. nem élném túl, mert nem rendelkezek azokkal a képességekkel, amivel egy kökorszaki társadalomban túl lehetne élni. És egy szavam sem lehetne, mert ha nem illek oda, akkor mi a fenét keresek ott.
Hasonlóképpen, ha egy (poszt)ipari társadalomban veleki nem rendelkezik azokkal a készségekkel, amikkel "túl lehet élni", akkor ugyan ne JÁRJON neki semmi. Mert az nem hatékony és nem ösztönöz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 16:24:31

@europeans: tehat gondoltad:)
azt hiszem ha nincs 100 ezer euronal nagyobb betetetek, akkor nem kell aggodnod
bar ha ciprus makacskodik es tenyleg bedontik, akkor erdekes lehet a helyzet
@Diffeomorfizmus: en nem vagyok szakember
elolvasok ezt-azt, azutan gondolok valamit
itt is irnak rola,azt is elolvasom
amugy egeszeben nem erdekel
de ma ez volt a bejegyzes, ezert hozzaszoltam

30-06 2013.03.24. 16:25:58

És hol van még az emlegetett 30%-os fogyasztási jellegű "luxus" adó, amire terv már van, csak még az nem tiszta, hogy mi fog tartozni a luxus fogalma alá.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 16:27:07

@Zka: igen sok minden jar
a befizetett adod, a nyugdijjarulekod az eu biztositasod , a torvenyben leirt javadalmazasok, stb utan
ezt nem Kadar talalta ki
nekem is jar majd nyugdij itt amerikaban, mert vonjak a berembol
jar x nap szabadsag
x nap betegszabadsag
adokedvesmeny a gyerekek utan
stb stb stb

Spacecake 2013.03.24. 16:27:51

hát ugye egyszer hopp-egyszer kopp...
pont nem Ciprus lesz az az ország,amiért bárki is könnyeket fog hullatni...megérdemlik..
ja hogy az IMF és az EU diktál??
nocsak,nocsak,talán tényleg jobb 0.25%-al drágább piaci hitelt felvenni és azt fizetgetni,mint az IMF ultimátumait elfogadni??!!
nagy pofon ez...
mondjuk azt nem értem,h tudták magukat így leszívni,nincs ennyi tartalék(ezek szerint nincs),6Mrd ajró ne legyen már olyan egetrengető összeg,főleg ne egy offshore paradicsomnak...
kicsit elkalkulálták magukat a srácok.
lehet nem csak a magyar politikusok bénák, és lopnak csalnak hazudnak??:-)
viszont h a következő 1000évben oda se viszi senki a pénzét,az is tuti....
újra el lehet kezdeni dolgozni,ami annyit tesz,h kecskéket legeltetni meg atúristák seggét kinyalni(és visszavenni a pökhendiségből)
a pozitív hozadéka a dologbak:
valszeg elég olcsó lesz ott a következő időkben ott nyaralni:-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 16:29:35

@Diffeomorfizmus: de a kokorszak elmult
megneznem ezt a nagy arcot, ha bajba kerulnel
azt mondanak OK munkakeptelen lettel, nem jar neked semmi csak a pofad

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 16:31:16

@pamut:
Nem csödblabla, hanem versenyképtelenség. A kettö nem ugyanaz.

Nézd, az, hogy p.l. Flandria a lepusztult vallon bányákat mind a mai napig szubveniálja, és a belga munkanélkülíségi segély gyakorlatilag nincs korlátlan, az a versenyképesség hiányának tipikus esete.

A skandináv 55% marginális kulcsú adórendszer dettó. Meg az is, hogy p.l. Hollandiában az ovoda havi 1000 EUR (ugye, amit a leendö adófizetök nevelésére hoztak létre, hogy a szülök ne maradjanak otthon gyerekezni, ahenm fizessék az adót), de a nyugdíjakat egészen a közelmúltig eszükbe se jutott csökkenteni. ( Arról nem is beszélve hogy a depriváltak az ovodai költségeket visszaigényelhetik, míg a "gazdagok"nem ).

és akkor még nem is beszéltem arról, hogy Angliában a MUNKANÉLKÜLI segélyhez körülményes hozzájutni ( bár az ember fizeti az adót ), míg a depriváltaknak meg Mayfair beli meg hasonló lakásokat utalnak ki ingyen.

Stb, stb.

Az egész tele van vadhajtásokkal, ösztönzi az élösködést, a teljesítményt meg visszafogja. Na, EZ a versenyképtelen.

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 16:32:26

@hagyma:

Mint ahogy azt is mondják. Van biztosításom, pont erre az esetre. Meg teszem félre a pénzt ezerrel ( nem pedig utazásokra és plazma TV-re költöm ). Mert tudom, hogy csak magamra számíthatok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 16:33:27

@Sanz:

Igen, ez így igaz.

Ha a nettót a bruttó százalékában nézzük, Mo-n az átlag 58,5 %. ennyit kap kézhez az dolgozó. Az EU-ban ezzel Mo. a 25. helyen áll.

Ha a nettót a szuperbruttó (teljes bérteher) százalékában nézzük, Mo-n az átlag 43,4 %, ennyit kap kézhez az dolgozó. Az EU-ban ezzel Mo. a 27., azaz az UTOLSÓ helyen áll.

Ha pedig a közvetett adókat is belszámítjuk, akkor a dolgozó átlag 44,5 %-ot ill. 33,0 %-ot kap (brutóból ill. szuperbruttóból), mindkét adattal az ország a 27. helyen áll az EU-ban.

S hogy legyen valami ontopik is, mind a 4 adatban Ciprus áll az 1. helyen, ott a legkisebb az átlag adószint az egész EU-ban.

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 16:36:17

MInt ahogy én is elkezdhetek 50 éves koromban aggódni hogy kirúgnak és nem találok munkát. Ugyanis akkorra már sokat keresek ahhoz, hogy fiatalokkal pótoljanak, FELTÉVE, hogy a cég nem tudja az ismereteimet és képességeimet jövedelmezöen kihasználni. (éppen ezért megyek mindig specialista állásokba, mert ott az ismeretet talán nehezebben lehet helyettesíteni.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 16:43:10

@Diffeomorfizmus: ugyanmar
-vad pelda 17 evesen autobalesetet szenvedsz, lebenulsz, se rokonod sem ismerosod akkor mi van?
ki fog eltartani?
egy "otthon" amit az adofizetok fizetnek
de meg van ezer lehetoseg a buktara az eletben onhiban kivul is
ez nem a kokorszak mint mondtam, mas a modern tarsadalom felepitese
lattam en mar nagy arcokat nagyot bukni
birca is itt magyaraz a vadkapitalista elveivel...
a vilag nem fekete-feher

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 16:44:15

@Diffeomorfizmus: ne haragudj, elfelejtettem, Te hol elsz?

Kacorlakk 2013.03.24. 16:45:15

@pamut: Teljesen Veled értek egyet az adózás megítélésében.

Szélesíteném a palettát: a bérek, jövedelmek igazságtalanul aránytalanok. Sokan a minimálbérért rabszolgáznak napi 10-12 órát (szakmával is!), mások ennek a 10-20-szorosáért lógatják a lábukat. Nincs olyan adórendszer, mely ezt az értékétől elrugaszkodott, önkényesen, néha a kereslet-kínálat varázsszóra hivatkozva megállapított jövedelmet igazságosan tudná megadóztatni - még a több kulcsos sem.

Példával megvilágosítanám:
Magyarországon egy mentőtiszt tavalyi bruttó átlagbére 156 ezer Ft volt, ennek a nettója 102 ezer.
A banki vagy a biztosítási szektorban tavaly a kezdő átlagbér legalább 330 ezer, a nettója 211 ezer.
Nincs olyan adórendszer, mely ezt a két bért a társadalmi értékének megfelelő nettóra hozná ki, de a korábbi igazságosabb volt. Tudom, egyén szintjén megoldható, a mentőtiszt is képezze át magát banki tisztviselőnek. Társadalmi szinten eleve igazságtalan a két bér aránya.
Mindketten a bruttó kb. harmadát adózták ilyen-olyan címen, a banki adott esetben tépi itt a száját, hogy kétszer annyit adózott mint a mentős, mit akarnak még tőle. Semmit, tőle semmit, a társadalom ad neki igazságtalanul sokat – legalábbis a mentőshöz képest. Nem tudom, mi lenne a jó arány kettejükre, de én fordítva fizetném őket (tudom, az egyik állami, a másik privát, akkor is).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 16:52:47

@Kacorlakk: persze
tobbek kozott errol van szo
a tarsadalmakban igazsagtalnul kialkult nagy jovedelmi kulonbsegek miatt szukseges a savos ado es akar a luxusado is
es pont errol van szo, hogy sok esetben nem is ertheto miert alakultak ki ezek igy
a bank tobb penzt keres azokon akik pl mentosok, de hitelre vesznek lakast, mivel tobb a haszon ezert tobbet fizet az alkalmazottainak, de az nem fizet savosan tobb adot, hogy a mentosnek is tobb jusson

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 16:53:59

najo nem en fogom kitalalni a kapitalizmus utani uj rendszert, raadasul ebedido van:)

pamut 2013.03.24. 16:57:42

@Diffeomorfizmus:
"Már ne is haragudj, de ez a JÁR (így, nagy betüvel ) nem tükrözi a jelenlegi aktuális helyzetet."
Oké. És azoknál akik több százat keresnek, azoknál is figyelembe óhajtod venni az "aktuális helyzetet"? Vagy ezt csak a szegények ellen sütöd el?

"mindenki TEHET azért, hogy a helyzete jobb legyen."
Valóban, Pl. lediplomázhat. És akkor kezdő tanárként épp csak megkapja a létminimumot :)

Megjegyzem vannak olyan állások, amelyek várhatóan a minimálbér körül maradnak. Akik ott dolgoznak, azoknak is jár a létminimum.
Itt van pl. az ápolónői fizetés. megalázóan kevés, testi és pszichés leterhelés is a betegeket ápolni, mozgatni, mosdatni, elviselni a fertőző betegségek rizikóját, állandóan gennyes vagy vérzős sebeket kötözni, elviselni az érthetően feszült vagy elkeseredett betegek állandó panaszát vagy éppen állandó hörgését, nyögéseit, stb.

"Nyilván a tüzoltó meg a tanár ( stb ) sem szívjóságból van ott, ahol. Vagy nem TUD, vagy nem AKAR továbblépni."
ööö, ezt hogy? először is mindkettő hivatás, tehát nyugodtan lehet feltételezni, hogy hivatástudatból vannak ott. másodszor miért is kéne továbblépni? ezek csak átmenti melók? vagy valamiért kínos, lebecsülendő melók? miért kéne továbblépni, talán nem fontos és hasznos munka a tűzoltó meg a tanár munkája?

"A Földön 7 milliárd ember van. Ha mindenki megkapná, ami neki JÁR (mármint hogy szerinte), akkor vlsz. a Föld készletei kimerülnének."
Ezt ugyan korántsem nem venném ilyen biztosra, de még ha így is lenne: ezzel azt akarod mondani, hogy az igazságosság eleve lehetetlen, ettől kezdve fogadjuk el a lentiek szívnak? ha az igazságosság csakugyan lehetetlen, ki mondja meg, hogy kik szívjanak? akkor már miért ne a fent lévők szívjanak? mert neked úgy tetszik?

" ha egy (poszt)ipari társadalomban veleki nem rendelkezik azokkal a készségekkel, amikkel "túl lehet élni", akkor ugyan ne JÁRJON neki semmi. Mert az nem hatékony és nem ösztönöz."
Te már egészen messze kerültél... mégis miről beszélsz? Pusztuljanak a tanárok és a tűzoltók, vagy mi?

Diffe... őszintén... nem vagy te véletlenül egy kissé szociáldarwinista?

Kacorlakk 2013.03.24. 17:01:56

@hagyma: Teljesen igazad van. Az ember azért társadalmi lény, mert többek között képes és kötelessége eltartani a rászorulókat.

Amúgy is, valahol olvastam mostanában, az emberiség 30%-a képes mindazon javakat előállítani, mellyel a 100% léte biztosítható. Innentől kezdve a 30 terrorizálhatja a 70-et?

Más: Gratulálok! Remélem, kisimultak a vonásaid!

pamut 2013.03.24. 17:05:33

@Diffeomorfizmus:
Lehet azzal érvelni, hogy a skandinávok versenyképtelenek, de az a helyzet, hogy pl. Svédország a VILÁG legversenyképesebb országai között van, az ilyen listákon rendre az első 5 helyezés valamelyikét szerzi meg.
Tehát Svédország nem versenyképtelen, hanem nagyon is versenyképes. Mint minden országban, ott is, meg az angoloknál, és máshol is nyilván van pár hülye kisadó, vagy belső inkoherencia, de ettől még a rendszer egésze gyönyörűen bírja versenyt.

Továbbá itt állandóan úgy érvelnek egyesek, mintha én valami 50%-os adót akarnék kivetni a jól keresőkre... ugyan már... azért van egy kis mozgástér a 16 és az 50 között... ne a saját téves feltételezéseiteket vetítsétek belém...

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.24. 17:21:57

@Kacorlakk: ott tévedsz, hogy a társadalom csak a mentősnek ad.
a banki alkalmazottat a bank fizeti.

pamut 2013.03.24. 17:23:10

@Kacorlakk:
Egyetértünk. Tényleg égbekiáltó aránytalanságok vannak :(

Meg azt is látni kéne (persze ebben a közönyössé fásult országban hiába is mondom...), hogy óriási össztársadalmi károk is következnek abból, hogy vagy egy millió ember a létminimum alatt tartunk, hogy szenvedjenek ahogy tudnak.

Csak pár ilyen kár:
1. Ezek az emberek 99,9%-ukban fokozatos szellemi és testi satnyulásban, leépülésben szenvednek, illetve ezzel párhuzamosan óriási feszültség gyűlik fel bennük. Ideális céltáblái a nyomorukat kihasználó populista, destruktív politikusoknak. Kocsányon lógnak az idegeik, a folyamatos kilátástalansággal és sárga csekkekkel folytatott reménytelen, örök harcukban felőrlődött idegeikkel olyan állapotba jutnak, hogy a legordasabb eszméket képviselő, a társadalmi feszültséget gyűlöletkeltésre használó erőknek ki lesz szolgáltatva. Jó ez? Visszahúzza ez az össztársadalmat? Visszahúzza még a tehetősebbeket is Naná.

2. Bűnözés. A fentiekből is következően belőlük aránytalanul több bűnöző kerül ki. Jó ez? Visszahat a gazdagabbakra is? Naná.

3. Fogyasztás. Pont most, 2011-ben derült ki, hogy az ország belső fogyasztása az adóátrendezésnek köszönhetően csökkent. Mert a tehetősek eddig is megvették amit akartak, a többlet pénzt meg szépen elrakák, vagy külföldön költötték el. Azok viszont, akik szegények, tehát kényszerűen el kell költsék az összes pénzük, azok kevesebbet költöttek, költenek, mivel kevesebbet keresnek. Azaz az össz-belső fogyasztás csökkent. Ez pedig rossz a magyar gazdaságnak, cégeknek, mert szűkül a piacuk, rossz az államnak mert csökken az ÁFA-bevétele, közvetlenül is, meg a cégek alacsonyabb termelése miatt is. Na, jó ez? Frászt jó.

Biztos lehetne még sorolni pár dolgot. Azt kéne látni, hogy egy hajóban eveznünk, és lehet játszani kiutálósat, meg a szomszéd sírja mindig zöldebbet, meg lehet összeverekedni a száraz csontok felett, meg lehet gyűlölni a szegényeket amiért nem dolgoznak ingyen, lisztért meg hideg vízért, de az van hogy egy társadalomban élünk, és visszahatnak a dolgok.

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 17:26:07

@pamut:

Bocsáss meg, az EFFEKTÍV adókulcs az kb 3X% ( és nem 16% ). Ugyanis ehhez még a TBJ-t meg a nyugdíjjárulékot is hozzá kell számítani.

A kommerek alatt 2010 elött 52%os effektív adókulcs volt. ( EFFEKTÍV és nem marginális ). Mindezt a kb 6 mió HUFos fizetésekre. Cserében volt a jóváírás meg a hasonlók.

Nem gondolod, hogy ez így túlzás ?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 17:28:10

@tildy:):

Én az Európai Statisztikai Hivatal adatait vettem alapul.

Kacorlakk 2013.03.24. 17:31:05

@Babette_: A bank sem a Holdról jött, ő is a társadalom része, az igaz, legtöbbször nem állami.

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.24. 17:32:46

@Kacorlakk: leginkább nem az. versenyszféra. a mentősök fizetését abból adják, amit a versenyszféra adóban befizet.

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.24. 17:33:16

@Kacorlakk: és amennyi megmarad a spanoknak osztogatás után.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.24. 17:33:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
ahh, oke, bar meg ugy is tobb , mint amennyirol en tudok, mint atlag.

pamut 2013.03.24. 17:37:38

@Diffeomorfizmus:
A minimálbéresek talán nem fizetnek nyugdíjjárulékot meg TB-t?

És miért kéred rajtam számon az előző kormány adórendszerét? Közöm? Ha vennéd a fáradtságot visszaolvasni, leírtam hogy én hogy képzelem. Bár ami azt illeti, a mostaninál még az előző rendszer is jobb volt, noha az sem volt jó.

Kacorlakk 2013.03.24. 17:40:49

@Babette_: Szép eufemizmus ez a versenyszféra kifejezés. A versenyszférának az állam képzi az oktatással a tagjait, az állami gyógyellátás tartja karban a dolgozóit stb. A versenyszféra beépült a társadalomba, használja, néha - sokszor - kihasználja.

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 17:41:46

@pamut:
"Oké. És azoknál akik több százat keresnek, azoknál is figyelembe óhajtod venni az "aktuális helyzetet"? Vagy ezt csak a szegények ellen sütöd el?"

Nézd, aki többet keres, az mobilisabb. És ha szarakodnak az adóval, akkor odébbáll. Mert ö magával szolidáris.

"Itt van pl. az ápolónői fizetés. megalázóan kevés"

Erre mondom azt, hogy igaza volt Bokrosnak a koraszülött jóléti államról. M.o nem tudja ezt kitermelni.

" tehát nyugodtan lehet feltételezni, hogy hivatástudatból vannak ott. másodszor miért is kéne továbblépni?"

Nyilván azért hogy többet keressenek.
Kereslet kínálat. Ha a keresleti oldal nagyobb, a bér felmegy. Másrészröl meg kiderülhet, hogy a jóléti állam tényleg koraszülött, és vissza kell skálazni.
És el lehet gondolkodni, hogy p.l. miböl generáljunk több jövedelmeet, hogy tüzoltót tudjunk toborozni piaci bérért.
Minél elöbb annál jobb.

"ezzel azt akarod mondani, hogy az igazságosság eleve lehetetlen, ettől kezdve fogadjuk el a lentiek szívnak? "

Semmi sem lehetetlen, csak éppen nem célszerü. Mert nem díjazza a jó tulajdonságokat és nem bünteti ( eléggé) a káros tulajdonságokat.

"Pusztuljanak a tanárok és a tűzoltók, vagy mi?

Diffe... őszintén... nem vagy te véletlenül egy kissé szociáldarwinista?"

De, szociáldarwinista vagyok. Ugyanis RAJTAM soha senki nem segített saját magamon kívül. Sem a külföldi beilleszkedésben, sem amikor ki akartak dobni az országból ( mert 2 hónappal az engedély hosszabbítása elött rúgtak ki, és a hosszabbítás feltétele volt a munkaszerzödés ), sem akkor, amikor az egész csoportomat lapátra tették a recesszió kellös közepén, a tornádó "szemében". Nem. Megoldottam magam, mert elörelátó voltam, beosztóan éltem, elöre felmértem és csökkentettem a kockázataimat. Ez mellesleg el is várható volt tölem, ez nem érdem, józan ész. De másoktól is elvárható.
Ja igen : Magyarországon mindenki azzal jött, hogy miért nem cserélem le a 1X éves kocsimat, mert az "nem illik a társadalmi státuszomhoz". Mondom azért mert nem engedhetem meg magamnak. Aki mondta, annak ( 2003-ban ) egy 7 milliós kocsija volt és harmadannyit keresett, mint én.

Ha én megtehetem mindezt( minden protekció nélkül ), más is meg tudja tenni.
És azért mert én megtettem és jobban keresek, ugyan miért legyek szolidáris azokkal, akik nem tették meg mindezt, HOLOTT megtehették volna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 17:53:04

@Kacorlakk: thx
oh a vonasaim mar 6-7 eve nem rancosak az itteni eletem kapcsan, ez volt a pont a tortenet vegen
/bar a szemem alatt mar kicsit kezd rancosodni, kene valami jo szemranckrem/

zobod 2013.03.24. 18:05:57

@hagyma: szamárság, nem a társadalom érdeke. Ez csupán azoknak az érdeke, akik mások munkájából akarnak jobban élni annál, mint amit maguknak előteremteni képesek. Lehet, hogy sokan vannak, de ez nem érv, ez csak egy jelenség.

A munkaerőpiac minden munkát beáraz, a nettó és a bruttó között azonos aránynak kell fennállnia a munkakör árától függetlenül. Ha nem így van, akkor az azt jelenti, hogy az alacsony munkaerőpiaci munka elvégzője egységnyi munkával magsabb életszínvonalat tud termeteni, mint a magsabb munkaerőpiaci értékű munka elvégzője.

Az egész progresszív adózás, meg differenciált áfa meg a többi, azok mind-mind csak a gyengébb szociális helyzetű szavazók kiszolgálásáról szólnak, a középosztály kontójára.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 18:08:55

@zobod: most ha ugy kezded, hogy szamarsag, akkor en miert olvasnam tovabb?

pamut 2013.03.24. 18:09:00

@Diffeomorfizmus: Hát, bevallom, sajnállak. Kereshetsz bármennyit, te bizony szegény maradsz örökre. Na nem pénzben mérve, hanem emberi érzésekben mérve. Ez most durván hangzik, de hát tényleg ezt látom ki a soraidból: végletesen önző, a szolidaritást felvállaltan megvető, és ami a legszomorúbb, szociáldarwinista vagy.

"Ugyanis RAJTAM soha senki nem segített saját magamon kívül."
Oké, utálod a világot, tele vagy sérelmekkel amiken képtelen vagy túltenni magad és a sértettség határozza meg az egész gondolkodásod, veled senki sem törődött, és most ezt jól meg akarod bosszulni a világon. veled nem törődtek, hát mással se törődjön senki.
Nézd, sajnállak. A vitának nyilvánvalóan semmi értelme, az érzelmeid és a sértettséged beszél beszél belőled, az észérvek csak ezeket racionalizálják.

Na egyre azért mégis reagálok, mert az tényleg hajmeresztő (bár nyilván ezt is tök ellenkezően látjuk):
"Nézd, aki többet keres, az mobilisabb. És ha szarakodnak az adóval, akkor odébbáll. Mert ö magával szolidáris."

1. Azt elhiszem hogy te csakis magaddal vagy szolidáris, de mások nevében szerintem nem beszélhetsz. A régi adórendszerben kevesebben vándoroltak ki, tehát a tények cáfolják a logikádat.
2. A szegény is odább állhat. Nem kell a mobilitását lebecsülni. Mert nincs az az adórendszer, akár nulla %-os adókulccsal is, aminél ne lehetne sokkal jobban, többszörösen keresni külföldön. És, mit tesz isten, a tények is ezt igazolják, a kormányváltás óta megemelkedett az elvándorlók aránya. Hiány van orvosokból, de már hiány ápolókból, és egyéb szakemberekből is bőven.
3. Ha a gazdag egy kicsit kevesebbet keres, attól lehet hogy rossz kedve lesz, de a megélhetése nem kerül veszélybe. Ha egy szegény keres még kevesebbet, akkor nem csak szomorúbb lesz, de a megélhetése is veszélybe kerül. Tehát dupla motivációja lesz a kivándorlásra, sőt lehet nem is marad más választása.

Áh, hagyjuk... semmi értelme...

PannonBoy 2013.03.24. 18:09:39

Talán ez a ciprusi téma rávilágítja az embereket, hogy ne Cipruson off-shore-ozzanak, hanem a saját országukban tartsák a pénzüket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 18:10:55

@jöttem láttam mentem: az a baj ha haggyak bedolni, a fel EU bajban lesz

a portolion nagyon roviden es konkretan le van irva, hogy mentek csodbe, 5 perce olvastam
de elotte is ugyanezt hallottam, csak ez konkret
szanj ra 1 percet

mommmmo 2013.03.24. 18:12:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: na koszi ezert, mindig kivancsi voltam erre, hogy mi is az igazsag a 16%~os adorol szolo rohelyes porhintes mogott..

Amugy en asszisztens kontrollerkent meg konyvelokent dolgoztam a UK~ben, ott az egesz berszamfejtes hr rendszerbol jott, de nem emlekszem, hogy barmifele "munkaadoi jarulek" megjelent volna jelentos tetelkent. Ott a berkoltseg az volt amit kifizettunk, minusz ado, minusz tb es kesz, parasztvakitas nelkul..
Valaki fel tudna vilagositani a UK~bol, hogy valami felett elsiklottam~e??

Komolyan egyszeruen borzaszto hogy Magyarorszagon mennyi mindent megtesz azert az adminisztracio, hogy minel zavarosabba tegye a dolgokat.

zobod 2013.03.24. 18:15:48

@jöttem láttam mentem:

Ciprus bankrendszere úgy ment csődbe, hogy az EU/IMF/ECB lenyúlta Görögország privát hitelezőinek - pl. ciprusi bankok - pénzét, a tavalyi, cinikusan rendezésnek nevezett csalárd államcsődje során.

Tanulság:
- az EU/IMF/ECB olyan mértékben unortodox, hogy Matolcsy csak pisloghat
- az EU/IMF/ECB intézmények hiteltelenek (Juncker eurogroup vezető 2011-ben Görögorszég csődjének lehetetlenségéről beszélt)
- az euroövezet bankfelügyelete sóhivatal (az összes ciprusi bank átment a stresszteszten tavaly)
- az egyes nemzetállamok által közzétett statisztikák megbízhatatlanok (görög adathamisítások), és az EU ezt elfogadja
- a hitelminősítők képtelenek előrejelezni a folyamatokat (nézd meg mikor vágták bóvliba ciprust)
- a legfontosabb: a betétesnek meg kell értenie, hogy a bank az nem egy atombiztos széf, ahol a pénzét őrzik, a bankot tekintse az adósának, akivel szemben neki követelése van. Pont úgy ítéljen meg egy bankszámlanyitást, ahogy azt ítélné meg, mikor valakinek kölcsönt ad. A betétbiztosítás pedig csak a kisbetétesekre vonatkozik, a felső-közép rétegek ki vannak téve a populista kormányok dézsmaszedési törekvéseinek.
- a milliomosok meg megint megúszták, a múlt hét előtti időszakban több milliárd eurot vittek el ciprusról, illetve több orosz oligarcha nyilatkozott úgy, hogy már bebiztosította magát. Hogy őnekik ehhez honnan voltak meg az információik, azt nem tudom, a fantáziádra bízom.

DieNanny CH 2013.03.24. 18:26:20

@fallera:
Ez nagyon jó és érthető.

drkovax 2013.03.24. 18:30:48

@hagyma: Az amióta bank van a világon benne van a játékszabályokban, hogy a bankot időnként ellopják és ha peched van, akkor a te pénzed is épp abban volt. Az már egy modern fejlemény, hogy valamekkora betétbiztosítás van. Az Eu 100.000 EUR-os határa alatti ügyfelek megsarcolása a betétbiztosítás felmondását jelentette volna, ezért több mint életveszélyes az EUR jövőjére nézve.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 18:41:12

@drkovax: ertem en ezt, csak erdekes modon ez forditva nem mukodik
nincs benne, hogy nem tudok fizetni es haggyanak beken
az altalad jatekszabalyoknak nevezett dolgok tul egyoldaluak es a bankokat vedik
amellett a banfonokok, barmi tortenik kozben milliardosok lesznek
erdekes ez
de most igy van
engem nem erint, nincs olyan osszegu betetem a bankban amit az itteni torvenyek szerint ne kapnek meg

collateral collector (törölt) 2013.03.24. 18:42:21

Ha most hirtelen megállapodás születne, és elfogadnák a bankbetétek megadóztatàsát ilyen-olyan arányban, akkor is már minden mindegy lenne, mert a bankokat úgyis azonnal megrohamoznák a betétesek, amint kinyitnak. (És a bankrendszer alaptulajdonságából következően mindig csak a betéteseknek egy részét lehet egyidejűleg kifizetni. Ha túl sokan mennek egyszerre, az mèg a leg-egészségesebb bankrendszerben is azonnali bedőléshez vezetne, nemhogy egy elbaszott, már eddig is az ECB-s lélegeztetőgépen - ELA, Emergency Liquidity Assistance - függő, már csak papíron létező bankrendszer esetében.)

Az egyetlen elméleti megoldás az lenne, ha az emberek elfogadnák a vágást, és utána NEM akarnák azonnal kivenni az összes pénzüket - de a dolog természetéből adódóan ugye ez lehetetlen, még ha bízna is valaki a rendszerben, abban már akkor sem bízhatna, hogy a többiek nem fogják azonnal megrohamozni a bankokat.. Ez azt is jelenti, hogy ezek a bankok már sohasem lesznek úgy "nyitva", mint régen, teljesen függetlenül attól, hogy milyen hitelcsomagot kap Ciprus, illetve milyen konkrétumokban állapodnak meg a felek. Porciózni fogják a pénzt, mint háborúban az élelmiszer-fejadagokat - egészen addig, amíg az ECB úgy nem dönt, hogy az ELA-ról is végleg levágja Ciprust, ami viszont egyet jelentene azzal, hogy gyakorlatilag az ország megszűnik az eurózónának a tagja lenni.

Tréfarépa367 2013.03.24. 18:43:39

Angolul tudóknak: www.eutimes.net/2013/03/russian-leader-warns-get-all-money-out-of-western-banks-now/

A lényeg :a nyugati világ eladósodottsága akkora, hogy kb 30% bankszámlaadóra lenne szükség ahhoz, hogy fenntartható legyen ismét. Nem én találtam ki, hanem a Boston Consulting Group.

"The facts which state that between household, corporate and government debt, the developed world has $20 trillion in debt over and above the sustainable threshold by the definition of “stable” debt to GDP of 180%."
"will have to be funded by the world’s financial asset holders: the middle-and upper-class, which, if BCS is right, have a ~30% one-time tax on all their assets to look forward to as the great mean reversion finally arrives and the world is set back on a viable path."

drkovax 2013.03.24. 18:47:32

@Zka: stimmt, ha mindent figyelembe veszünk, akkor (családi kedvezmény nélkül) 100.000 Ft kézbe kapott nettó bér, a munkáltatónak 200.186 Ft közvetlen költséget (bér, járulékok,adók) jelent (+az átutalások banki költsége, ami a legjobb helyeken is kiegészíti 201.000-re).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 18:48:43

@Tréfarépa367: teljesen hiheto
es valahol nem is lenne rossz otlet, ha mindenkit levagnanak 30 szazalekra
de akkor mindenkit
a teljes EU-t
az egesz amerikat
lehet mindenki jobban jarna

Kacorlakk 2013.03.24. 18:50:33

@DieNanny: Igazad van, nagyon jó is érthető is. Csak a lényeg marad ki mögüle: igazságosnak tartod, hogy valaki egyedül többet kapjon már eredetileg mint a másik kilenc együttvéve? Mindössze ennyi a háttere. Maxval viccében dettó. Van egy tulajdonos és két senki. Ez igazságos? (Amúgy viccnek jó.)

collateral collector (törölt) 2013.03.24. 18:51:02

@zobod: ".. Juncker eurogroup vezető 2011-ben Görögorszég csődjének lehetetlenségéről beszélt .."

A kútba ugrás esete, tudod. Te biztos elhitted, amúgy senki más. Ez kb. annyira volt hihető, mint az, hogy "Magyarország jobban teljesítt" :p

A ciprusiak maguknak köszönhetik.

2013.03.24. 18:52:18

@PannonBoy: Nem, viszik a Kajmán-szigetekre, vagy más adóparadicsomba. :)

drkovax 2013.03.24. 18:52:52

@hagyma: Ezen nincs is vita köztünk. Ciprus esetében sem merült föl, hogy a segítség fejében a bankok egy füst alatt állami tulajdonba kerüljenek (ha már úgyis az állam fizeti ki a tartozásaikat), tehát a bankok tulajdonosai legalább ennyivel szálljanak be a buliba. (Mondjuk ennél többet is el tudnék szebb álmaimban képzelni, de annak nincs realitása, hogy azok a tulajdonosok, akik a korábbi évek osztalékait felvették, legalább az osztalékaik, a vezetők a bónuszaik erejéig jót álljanak...)

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.03.24. 18:55:46

Csak nem?A kelta tigris után egy újabb bezzeg ország?Az arany-szax nem szólt előre?

marykutya2 2013.03.24. 18:57:05

a kommentelok 95 szazalekanak ajanlom szeretettel vegignezni, hogy is megy ez egy nagysagrenddel nagyobban pl usa , kicsit
hosszu film de minden mondata aranyat er .

indavideo.hu/video/Bennfentesek_avagy_a_Penzugyi_Szektor_Fehergalleros_bnozoi_Inside_Job

collateral collector (törölt) 2013.03.24. 18:58:55

@zobod: de a többi, amit írsz, az mélyen igaz, most nem fogom beidézni

drkovax 2013.03.24. 18:59:43

@collateral collector: A ciprusiak a bankjaik vezetőinek köszönhetik, nem maguknak. Sem azok személyébe, sem azok döntéseibe nem volt beleszólásuk ...

DieNanny CH 2013.03.24. 19:03:45

@Kacorlakk:
Be lehet rangsorolni a munkákat, hogy melyik mennyit ér? Egyszer egy évig jártam hetente 1x takarítani. Előtte nem értettem, miért nem képes a lakástulajdonos maga kitakarítani. Nos, azóta tudom, és nehéz fizikai munkának tartom a takarítást.
Volt olyan ismerősöm, aki a fülem hallatára mondta, hogy az óvónői munka könnyű, óvónéni egész nap ül és játszik a gyerekekkel. Óvónő vagyok, így tudom, hogy ez nehéz munka.
Fogalmam sincs, igazából mit csinál egy banki alkalmazott, ezért nem tudom, miért van 500ezer Ft-os fizetése.
(Arról meg pláne nincs fogalmam, egy miniszter mit csinál, hogy havi 1milliót kap.)

Szóval a "divat", a társadalom dönti el, kinek a munkáját becsüli többre. Ezáltal ki fog magasabb fizetést kapni...

MEDVE1978 2013.03.24. 19:09:32

Az igazi probléma az, hogy még lehet, hogy így, a "kímélő" megoldás ellenére is összeomlik a ciprusi bankrendszer. Ugyanis nem nagyon van olyan épeszű betétes, aki egy ilyen IMF-EU-ECB akció után ciprusi bankban tartaná a pénzét. Valószínűleg az ottani pénzek nagy része most útnak indul Svájcba vagy Észak-Európába. Csak az idő mutatja meg, hogy trojka nyert-e ezzel: felszámolják a ciprusi offshore paradicsomot, amit már régóta akarnak, de nagyon nagy a veszélye, hogy ezzel együtt az egész ciprusi gazdaságot taccsra teszik annyira, hogy kiesik az euroövezetből.

collateral collector (törölt) 2013.03.24. 19:11:10

@drkovax: a bankárok is ciprusiak, a politikusok is, és a szavazók is, tehát ennél picit komplexebb a kérdés.. Nyilván az átlagemberek a legkevésbé hibásak, de tudod ez úgy van, hogy amíg jól élnek mások pénzén, addig nem érdekli őket, amikor meg gáz van, akkor hirtelen felháborodnak, hogy "a mocskos bankárok és politikusok eladósították és csődbe vitték a hazámat".. Persze igazad is van, de nem teljesen.

Kacorlakk 2013.03.24. 19:26:20

@DieNanny: Én sem tudom, hogyan kellene rangsorolni, de azt látom, a "divat" nagy aránytalanságokat szül. Te sem véletlenül mentél el, megértem, elfogadom. Szerintem egy óvónő sokkal hasznosabb munkát végez egy biztosítási ügynöknél, keresetük szerint viszont az ügynök a megbecsültebb. (Hogy fokozzam, egyszer azzal érveltek nekem erre a példára, hogy az ügynökre "érték" van bízva. A maga módján igaza is volt, a pénz ma érték, a gyermek nem.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 19:37:13

@Kacorlakk: az ugynokre semmi ertek nincs bizva, de a cegenek hasznot termel
effektive es kimutathatot
az ovono meg nem termel, sot gondot okoz az onkormanyzatnak, mert ki kell fizetni a fizeteset
es ez igy nincs jol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 19:40:21

es ileynkor kene azt mondani a nagyon jol kereso ugynoknek, amit kb amerikaban is
hogy vidd a gyereked ahova tudod es akarod
nagymama, nagypapa, fizetos bolcsi,, szitter stb
bar az ovi lehet allami is, de fizesd meg az ovonot
es akkor megint allami oviban lehetne mondani
mennyit keresel?
ennyit kerunk/ebbol lehet fizetni ovonenit/
munkanelkuli vagy
OK hozd ingyen, vagy minimalis penzert
es ez nem a birca altal felvazolt marxizmus

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.24. 19:41:26

termeszetesen az ingyenesseget komoly feltetelekhez kotni!!!

dr. KING SCHULTZ (törölt) 2013.03.24. 19:52:32

Én csak azt nem értem, hogy a bankokat miért kell megmenteni?
Ha jól tudom a bankok nem mások mint vállalkozások. Kivétel persze az állami bank.

macamuca [IHUN] 2013.03.24. 19:54:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"A szegényeket nem érinti az,,hogy a túladóztatás csökkent.

Az érvek nyilvánvalóak: nem lehet olyan ország sikeres, ahol az átlagkeresetűek gazdagnak minősülnek és súlyos adókkal sújtják őket."

De, érinti őket. A második kulcs megszüntetésével cirka 600 milliárd ft. szja-bevételtől esett el az állam (ez az összeg azok zsebében maradt, akik addig fizették a második kulcsot = volt annyi a havi/éves bérük, hogy érintette őket a második sáv is, vagyis nem voltak megélhetési gondjaik a 2 sávnál sem, az 1 sáv bevezetésével pedig több maradt a zsebükben). Ezt a bevétel-kiesést kellett pótolni máshonnan, hisz a kiadások nem csökkentek, tehát erre az összegre szüksége volt az államnak. Nos, pótolták-pótolják, méghozzá unortodod módszerekkel: újabb és újabb adók kivetésével. Olymindegy, hogy közvetlenül vagy közvetve, de ezek az adók érintik az embereket, és megnövelik a kiadásaikat. A tehetősebbek kiadásait és a csóróbbakét is. Vajon melyik réteg fog jobban sziszegni? Az, amelyiknek a korábbihoz képest alacsonyabb szja miatt több maradt a zsebében, vagy az, akinek kb ugyanannyi, csak épp a megélhetési költségek növekedtek (élelmiszer, rezsi, stb)?
Mert hiába vet ki az állam adót pld a mobilszolgáltatókra, ha az áthárítja azt az ügyfelekre (és matelcsi nagymamája, illetve telefonálási szokásai nem mérvadóak, akkor sem, ha szerinte igen). Vagy hiába ír elő kötelező 10 %-os rezsicsökkentést, ha az amúgy is veszteséges lakossági szektor tovább csökkenő befizetéseit a céges szektor szolgáltatási árainak megnövelésével fogja kompenzálni az energiaszolgáltató: az így megnövekedett energiaár beépül a termékek árába. Alacsonyabb lesz a saját villanyszámlám havi 400-500-600 ft.-tal, de az elektromos kemencében sütött kenyér ára magasabb lesz 30-40 forinttal, merthát árat emel feléjük az E-On. Akkor havi szinten jól járok vagy rosszabbul? És ez csak egyetlen termék...
Az efféle áremelkedések szintén azt érintik rosszul, akinek kevesebb csörög a zsebében, vagyis a szegényebbeket (közben persze a tehetősebb is morog az áremelkedés miatt, de nem a mindennapi megélhetése kerül veszélybe).

Egyszóval, a szegényeket igenis érinti az, hogy egysávos lett az szja. Méghozzá negatívan.
Magam ugyan konkrétan egyik táborba sem tartozom, valahol a kettő között vagyok, de csúszok lefelé. Ez konkrétan annyit jelent, hogy az adójóváírás kivezetésének köszönhetően a nettó keresetem nem változott (volt béremelésünk), a vásárlóértéke viszont csökkent: ugyanúgy 1 sávban adózok, mint a 2 sávos rendszerben (=nem érintett a második sáv akkor sem), csak éppen összegszerűen nem emelkedett a jövedelmem, és a reálértéke is csökkent.
Nem voltak megélhetési gondjaink, mostanság viszont kezdenek lenni...
Tényleg milyen jó is ez az 1 sávos adózás.... kinek is? Hát annak, akinek több maradt a zsebében. Azt a 600 milliárdot meg majdcsak összedobja más, unortodox módszerek segítségével az ország.... Lassan belerokkan ugyan, node ha kell, akkor kell. Tényleg okos lépés volt 1 sávosra váltani....

Kacorlakk 2013.03.24. 19:59:01

@hagyma: Mo-n most is éppen átmeneti állapot van. A gondolkodásból annyi még biztosan szocialista, hogy mindenki ingyenes ellátásokat vár az államtól, de a kapitalizmust nem tanultuk meg annyira, hogy ehhez tisztességes adózásra van szükség, nem tömeges adóelkerülésekre.
Így aztán a pénz hiányában (és a meglévő elherdálása miatt), a tisztázatlan viszonyokból adódóan totál értékrendi válság alakult ki. Remélem, megérem még a feloldását, de nem hiszem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.24. 20:04:07

@macamuca:

"Tényleg okos lépés volt 1 sávosra váltani...."

Ezzel egyetértek. Többi mondatoddal nem. Az egykulcsos adó egy abszurd igazságtalanságot szüntetett meg, így helyes lépés. Természetesen önmagában ez nem volt elegendő, mást is kellett volna lépni.

Alapvetően itt a baloldali politika leépítése a cél. Sajnos azonban a Fidesz ehhez hozzá sem kezdett. Ez a fő gond. A Fidesz beszél. de nem csinál semmit.

A gondok nem az egykulcsos adó miatt vannak, hanem a rossz, baloldali gazdaságpolitika miatt. Ezt kellene megszüntetni, de erre se igény nincs Mo-n, se politikai akarat nincs. Sajnos remény sincs. Bajnaiék új mozgalma jól indult, erős jobboldali nézetekkel, de lassan balra tolódtak azóta, hogy a szélsőbalos Millával, marxista LMP-frakciókkal és más hasonló szedett-vedett entitásokkal gyűltek össze.

Ami a hatósági árakat illeti, erről lehet vitázni. De amíg ilyen van, helyes lépés az árcsökkentés.

JJJJJ 2013.03.24. 20:05:18

@hagyma: "es valahol nem is lenne rossz otlet, ha mindenkit levagnanak 30 szazalekra
de akkor mindenkit
a teljes EU-t
az egesz amerikat
lehet mindenki jobban jarna "

Hát én legfeljebb akkor járnék ezzel jól, ha megkapnám az eladósodottak vagyonából a tőlem elvett pénzre jutó részt. Szóval vihetik a megtakarításaim egy részét, de akkor kérem a részem a lakásokból/autókból is.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 20:06:53

Szerintem itthon sokkal jobban félnek az átlag emberek mint bárhol máshol.
Meg most már a csilliárdosok is akik külföldre menekítették a lopott lovettát.

Diffeomorfizmus 2013.03.24. 20:18:25

@pamut:
"végletesen önző, a szolidaritást felvállaltan megvető, és ami a legszomorúbb, szociáldarwinista vagy."

bocs, vadidegen emberekkel szemben nem megy a szolidaritás. A szociáldarwinizmus pedig nem látom h. miért negatív. Régen ugye a pestis pusztított/szelektált meg a háború. Most ez nincs.

Egyébként sértettségnek nyoma sincs bennem, csak a könyvelötermészetemnek : az adót úgy tekintem, hogy követelésem van a jövöben a szociális rendszerrel szemben. Azonban a szociális rendszer rossz adós, mert nem fenntartható, amit csinál.

Egyébként valóban nincs értelme a vitának: a vonatkoztatási rendszereink nem ugyanazok.

kela-bá 2013.03.24. 20:21:10

A blog címe: " A legnagyobb probléma a bizonytalanság"

Bizony-bizony, a bizonytalanság , az bizony.

Életkép: A NAV ügyfélváróiban munkában megfáradt adózók sorszámmal a kezükben bizonytalanul várják ügyük intézését.
CIPRUSI bankválság miatt bizonytalan az ott "adóoptimalizálás" miatt elhelyezett pénzecskék sorsa. Bizony.

Ferenc pápa ma a világ "bizonytalanságának" okáról ezt mondta:
Pénz , hatalomvágy, korrupció. (Érdekes ezzel nincs tele a világsajtó.)

(Érdekes fentebb, marykutya2 18:57:05-kor ajánlott Indavideója)

Tájékoztatásul:@Kacorlakk:
@macamuca: @dr. KING SCHULTZ: @hagyma: @collateral collector: @marykutya2: @Tréfarépa367: @Philosoraptor:

01234567 2013.03.24. 20:48:31

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Furcsa, mert Ausztriában ezt a gazdasági szemléletet láttam, és amikor 2001-ben Németországban voltam, ott is. De hát mindkét gazdaság döglődik...

01234567 2013.03.24. 21:04:33

@pamut: A tanár, a tűzoltó, orvos az egy hivatás lenne. Nem munka. Na most hogy a hivatás egy életpálya, azt olyannak mint ő (Diffe...) hiába magyarázod, sok minden hiányzik belőle, empátia, szociális érzékenység, emberség..stb.. Ő már a ma embere...

01234567 2013.03.24. 21:08:49

@pamut: Azoknak, akik még mindig, a ma Magyarországát elnézve is, be lehet adni, ezt a vadkapitalista 100 éve avitt baromságot, hogy az alacsonyan tartott bérek, a vékony, jelentéktelen szociális háló, az alacsony, laza adózás..bla..bla a versenyképesség záloga szerintem vagy a szemükkel és a fülükkel van a baj, vagy az agyukkal.

vomit 2013.03.24. 21:10:05

ujabb 2 milliardot varnak toluk, ugyhogy ezzel a tempoval nem csak OP, de akar az osszes jelenlevo fizetni fog.
Cyprus Bailout Needs Rise By €2 Billion As Conditions Deteriorate Rapidly
www.zerohedge.com/news/2013-03-24/cyprus-bailout-needs-rise-%E2%82%AC2-billion-conditions-deteriorate-rapidly

01234567 2013.03.24. 21:12:29

Amúgy az EU most jelét adta annak, az Unión belül ennyi volt az offshore, mivel kezd a gazdaság rovására menni, és ilyen módon, pont a legtehetősebbek kerülik ki a válságot, és a részvételt annak megoldásában, és egy oldalvágással megcsapolta az orosz pénzeket az EU-ban, megmutatva Oroszországnak, vehet akármennyi fegyvert, azért még gazdasági téren a partnerségben ő van lent.

zobod 2013.03.24. 21:49:02

@vomit: sokat elmond ezekről az eu/ecb/imf kompetenciájáról, hogy két milliárd eurot csak így benéznek. Ha a múlt héten a ciprusiak elfogadják az ajánlatot, akkor most mit csinálnának ezek a szerencsétlenek?

Itt egy érdekes cikk:
edition.cnn.com/2013/03/21/business/opinion-cyprus-bailout-pissarides/index.html?hpt=hp_c1

mzgldr 2013.03.24. 22:37:33

@Diffeomorfizmus: Általában azok szoktak ilyen kurva magas lóról megnyilatkozni, akik

1. igazából bárminemű erőfeszítés nélkül kerültek oda, ahova

2. akik a szegénységből felkerültek a középosztály közepére.

Van egy normális szakmájuk, pár havi megtakarításuk, talán egy ingatlanuk is és osztják az észt, hogy "csak akarni kell, nekem senki nem segített, csak a lustaságod akadályoz meg abban, hogy magasabb szintre lépj, látod nekem is bejött az élet".

Nagyon egyszerűen le lehet oltani azzal, hogy akkor te miért nem a befektetéseid kamataiból élsz? Miért nem vagy még milliomos (euróban)? Talán nincs elég motivációd? Sütnivalód? Olyankor meg elkezdenek hápogni.

Egyébként meg gondolom téged annyira nem segített senki, hogy már az óvodában is te tartottad a foglalkozásokat a többi gyereknek, az aszfaltos útra direkt rá se lépsz, hanem gyalogolsz mellette, olyan helyre nem mész, ahol van közvilágítás, a folyókat meg mindig átúszod és közben puffogsz, hogy tőled ezért vonják az adót, amikor igénybe se veszed őket.

desw 2013.03.24. 22:43:03

@01234567:
"és egy oldalvágással megcsapolta az orosz pénzeket az EU-ban, megmutatva Oroszországnak, vehet akármennyi fegyvert, azért még gazdasági téren a partnerségben ő van lent. "

:)) Csak aztán nehogy Szergejék elzárják a gázcsapot pár napra, vagy nehány milliócska eurót piacra dobjanak. Ebből a hülyeségből mindenképpen az EU fog szarabbul kijönni.

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.03.24. 22:50:58

Az a szerencséje ennek a sok pénzhajhászó önző embernek, hogy a legnagyobb nélkülözésben tapasztalhatják majd meg az emberi szolidaritást és azokat az értékeket, melyek pénzért nem vehetők.

Sanyi9 2013.03.24. 22:51:01

@Diffeomorfizmus: honnan szeded ezeket a furcsa szavakat? Peldaul a "szubveniálja" az szubvencionalja akar lenni? Meg kikre hasznalod a "depriváltak" szot? Ok mitol vannak megfosztva?

flippant 2013.03.24. 22:51:26

@Tréfarépa367: Na jó, de kinek tartoznak ha mindenki tartozik? A büdös sárgáknak?

kela-bá 2013.03.24. 22:54:45

"A legnagyobb probléma a bizonytalanság." Miért is ?

Indavideo.hu/Benfentesek avagy a pénzügyi szektor fehérgalléros bűnözői.inside job. ( Amerikai riportfilm, devizások figyelmébe is)

Pihenésként meg ez: www.logoszvilag.hu
Jó éjt !

vomit 2013.03.24. 23:02:04

@collateral collector: 1931-es Kreditanstalt csodnek utanaolvasni, komplett orszagok megrokkanasan nagyot csodalkozni.

sibileau.com/martin/2012/03/18/on-gold-stocks-financial-repression-and-the-kreditanstalt-of-1931/
You have been warned! If months from now (2012 marcius) you read in the papers that the EU Council irresponsibly demands strange things from a peripheral country in need of a bailout, remember the KreditAnstalt. Remember 1931…

Kard 2013.03.25. 04:17:05

@pamut: Cipruson a válság csak most fog jönni és nagyon fog fájni. A ciprusi GDP 40%-át adja a pénzügyi szektor. No ezeknek egy jó része el fog költözni mivel vége a "szüzességnek". Ahogy Magyarországra nem jön új befektető mostanság a kormány "ügyes" politikája miatt úgy fognak pucolni az offshore pénzek a bankokból. Na most ha csak a fele veszik el annak a 40%-ak (normál országokban 6-7% az a 40) akkor is 20%-os GDP csökkenés jön a következő években. Viszonyításképpen a 2008-as válság utána nagy beesés Magyarországon 7.1% volt.
A legrosszabb, hogy semmit nem tudnak tenni, mert bementek egy egyirányú utcába még évekkel ezelőtt.
Vagy haircut vagy totál csőd.

VT Man 2013.03.25. 09:31:46

@macamuca:
Mennyi irigy proli van itt!

Tudod, mennyit adózik valaki, akinek a szuperbruttója 1 millió Forint (azaz a vállalatnak ennyi pénze van rá?)

1 millió szuperbruttóból kb. nettó 500 ezret kap meg a "köcsög gazdag burzsuj". 500 ezret pedig elvesz az állam SZJA, TB, stb. formájában!

És akkor te, irigy proli, kevesled! Hogy miért csak az 50%-át veszi el az állam az illetőnek járó pénzből?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 19:04:38

@mommmmo:

Az egykulcsos szja-adó mindenképpen pozitívum volt, de önmagában nem javított a helyzeten, mert minden más adó magas maradt, sőt volt amit növeltek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 19:07:36

@mommmmo:

MIndenhol az EU.ban van különbség bruttó és szuperbruttó között, azaz mindenhol van munkaadói járulék.

Arányosan nézve a helyzet a legrosszabb Mo-n, s a legjobb Cipruson.

Lásd erről az én táblázatomat: maxval1967.files.wordpress.com/2013/03/eue1.png

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.25. 19:09:36

@VT Man:

Többet vesz el az állam. Ha egymillió a szuperbruttó, akkor a nettó 434 ezer Ft.

Diffeomorfizmus 2013.03.25. 21:03:58

@mzgldr:
Sajnos te összekeversz néhány dolgot, illetve nem olvasol figyelmesen.

Az hogy magas lóról beszélek, egyszerüen nem igaz. Természetesen vannak nálam jobbak, ez a világ legtermészetesebb dolga. Csak azt mondom, hogy amit én megtehetek, azt más is megteheti. Ma több lehetöség van, mint idáig bármikor a történelem során.

" Miért nem vagy még milliomos (euróban)? Talán nincs elég motivációd? Sütnivalód? "

Megmondom miért. Azért mert útálok kockáztatni. Egyébként meg lett volna a lehetösége, hogy (így vagy úgy ) milliomos legyek EUR-ban, pontosan tudtam, hogy mit kellett volna csinálnom, de nem tettem. Nem éltem a lehetöséggel, csak az én hibám, senkit nem hibáztathatok érte. Talán 30 év múlva, amikor visszavonulok, a nyugdíjalapommal meg a megtakarításaimmal az leszek. De ez elég sok mindentöl függ.

Diffeomorfizmus 2013.03.25. 21:09:48

@mzgldr:
"Egyébként meg gondolom téged annyira nem segített senki, hogy már az óvodában is te tartottad a foglalkozásokat a többi gyereknek, az aszfaltos útra direkt rá se lépsz, hanem gyalogolsz mellette, olyan helyre nem mész, ahol van közvilágítás, a folyókat meg mindig átúszod és közben puffogsz, hogy tőled ezért vonják az adót, amikor igénybe se veszed őket."

Ez merö személyeskedés, amely vagy érvhiányból vagy indulatból következik, így ezt inkább nem kommentálnám.

Mrsmihaly 2013.04.01. 12:02:12

@jöttem láttam mentem: egyet retro veled. Sokan dicsekedtek Cipruson, hogy csak a bevandorlok dolgoznak, a benszulött lakossag, meg el mint marci hevesen. A hulyekkel elöfordul hogy többet költenek, mint amennyi a beveteluk. Remelem most jol megszivjak, mert megerdemlik a piszkos, gerinctelen csalok!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása