Olyan sem volt még a blogon, hogy egy amerikai történetét olvashattátok volna arról, hogyan és miért került – Grönlandra. Jöjjön tehát Alexander Genaud története a Magyar Rádió munkatársa, Lantos Gábor tollából, azaz a Száz nap északon újabb fejezetét olvashatjátok ma (a korábbi posztok itt találhatók). Jó szórakozást!

Száznapos utazásom egyetlen komoly „kudarca", hogy a Dániához tartozó Grönlandon nem találkoztam egyetlen honfitársammal sem. Pedig a legnagyobb közösségi oldalon van pár magyar, aki a fővárost, Nuukot jelölte be lakhelyeként. Ám mire odaértem, kiderült, hogy mindez pusztán tréfa, semmi más.

A szerencse azonban most sem hagyott cserben. Szállásadóm az amerikai Alexander Genaud volt, aki New Jersey államból került a világ legnagyobb szigetének fővárosába. Azaz ő is „Határátkelő", mint azok a magyarok, akikről e blog szól, megemlékezik. Következzen most az amerikai fiatalember története, aki ennek a blognak az első nem magyar határátkelője lesz. Története azonban legalább annyira érdekes, mint azoknak a honfitársaimnak sztorijai, akik ezeken az oldalakon korábban már megjelentek.

Eb van, csak barátnő nincs

„Nyugalmat akartam, ezért jöttem el az Egyesült Államokból" – vág bele a francia gyökerekkel rendelkező Alexander, miközben whiskyt kortyolgatunk a Nuuk központjában álló kékre festett faházban.

„Lehet, hogy a csendességgel kicsit túllőttem a célon, mert ezen a vidéken aztán valóban kevés dolog hozhatja ki az embert a sodrából, de ha már belevágtam, nem adom fel. Egy távközlési cég informatikusa vagyok, a munka leköt, azt is mondhatnám, hogy se kutyám, se macskám itt, de ha a lábam mellé nézel, láthatod: az eb megvan, csak egy barátnő hiányzik az életemből.

Előbb-utóbb ráakadok arra, akivel ezt a házat és ezt az asztalt megoszthatom, bár Grönlandon nagyon nehéz az ismerkedés. Vannak, akik eleve a párjukkal érkeznek ide, akadnak, akik Ázsiából hoznak maguknak feleséget – nem véletlen, hogy a harmadik legnagyobb itt élő nemzetiség a thai. (Már meg sem lepődtem és megszámoltam mind a három thaiföldi éttermet a fővárosban.) És itt élnek a gyönyörű eszkimó lányok, akik rettenetesen zárkózottak, nehéz őket megközelíteni. Nem mondom, hogy jó az egyedüllét, de a munka lefoglal. Voltaképpen maradhattam volna Amerikában is, de kaland kellett az életembe, hát most merem nagykanállal."

Öt perc séta a természet

Alexander Genaud valóban sokat dolgozik, reggel nyolckor már útra kel, s este kilenc előtt ritkán érkezik haza. A 35 éves informatikus kicsi gyerekkora óta különös érzésekkel viseltetett Grönland és az Északi-sark iránt. Fiatalsága a sarkköri történetek olvasása közben telt el, Amundsen, Scott és társai rendszeres vendégeknek bizonyultak könyvespolcán.

Középiskolai éveiben már tudta, hogy egyszer Grönlandon köt ki, s amikor 2004-ben először fordult meg Dániában, érezte, hogy a sors hamarosan a jégszigetre veti őt. Alexandert 2010-ben tette le a repülő a szigeten, azóta pedig csak látogatóba jár vissza Amerikába.

„Azért imádok itt élni, mert öt perc sétával azonnal a természet közepén találod magad. Ha hegyet akarsz mászni, ha jégtömböket szeretnél fotózni, vagy ha egyszerűen csak a jó levegőre vágysz, húzz bakancsot és indulj el!

Lépj ki a házam kapuján, fordulj balra, menj fel a dombra, találd meg a hóban az egyetlen nyomot és csodálatos panoráma tárul eléd! (Ezt ti is láthatjátok a képen.) Persze hazugságban ringatnám magam, ha Grönland csupán ennyiből állna.

Akadnak errefelé problémák szép számmal. A legnagyobb a helyiek mértéktelen alkoholfogyasztása. Az eszkimókra különösen rosszul hat az ital. Elég három-négy pohár és máris csattannak a pofonok. A családon belüli erőszakra még senki sem találta meg az igazi megoldást.

Dolgozott itt pár dán fogorvos barátom, akik hónapokkal érkezésüket követően menekülőre fogták a dolgot és visszamentek Dániába. Hiába kerestek nagyon jól, azt mondták, ide nem fogdoktor kell, hanem szájsebész. A verekedő részeg emberek sok-sok fogat kiütnek, aztán másnap pironkodva és józanul viszik nőiket az orvoshoz, hogy azok segítsenek.

A másik számomra nehezen megszokható dolog az iszonyatos drágaság. Bár magam is olvasok statisztikákat, felméréseket, amelyek szerint Tokió, Moszkva vagy éppen Oslo a világ legdrágább városa, de véleményem szerint ezek mind elbújhatnak Nuuk és Grönland mellett."

Sör 4200 forintért

Hogy Alexander mennyire nem tévedett, arra álljon itt pár példa. Tea a város egyetlen (!) internetes kávézójában 45 dán korona – 1700 forint. Ha pedig azt hiszed, hogy ezek után csatlakozhatsz a világhálóra, tévedsz. Azért újabb 50 koronát, azaz 1900 forintot kell leszurkolni, s ezért egy órán át használhatod az internet leglassabb változatát. Kétfogásos ebéd levessel és főétellel 200 korona, azaz 7600 forint alatt nem kapható, de ez az alsóhangos ár.

A taxi az 5 kilométerre fekvő repülőtérre szintén 200 koronáért visz ki, ami pedig az alkoholos italok árfekvését illeti, arról nem is merek szólni. Az egy pohár sör 120 korona – 4200 forint szinte a vicc kategóriájába sorolható, ha mindez nem lenne nagyon rossz humor.

„Nem csak ezek riasztják el az ide érkezőket Grönlandtól" – folytatja a beszélgetést Alexander Genaud. „A szigeten igen magas az öngyilkosságok száma, sok helyi az évek során annyira depressziós lesz, hogy nem lát más kiutat.

Mondjuk az életeldobás különösen a vidéki országrészekre, a kis eszkimó falvakra vonatkozik, itt, a fővárosban valamivel jobb a helyzet. Nuuk a maga tizenötezer lakosával igazi nagyvárossá nőtte ki magát, nem véletlen, hogy a település legnagyobb épülete egy bevásárlóközpont, a Nuuk center.

2012. július 27-én óriási ünnepség keretében adták át, azóta minden itt élő rendszeresen megfordul benne. Mellette fekszik a Katuaq Kulturális Központ, amiben színház és mozi is helyet kapott. A főváros fejlődése megállíthatatlan.

Harminc esztendeje még a befagyott tengerre szálltak le a repülők, ma meg Koppenhágával és Reykjavíkkal is közvetlen összeköttetése van Grönlandnak. A helyi repülőtér 1979-ben nyílt meg, sokan onnantól datálják Nuuk igazi fejlődését."

Hasba lőtt madarak

Olykor azonban a grönlandiak által nagyon nem várt emberek és hajók jelennek meg a partok mellett. A Greenpeace errefelé szitokszónak számít. A lelkes környezetvédők időről-időre szentül hisznek abban, hogy elvehetik a helyiektől a vadászat felett érzett édes örömöt.

Tény, hogy a nuuki főutca madárpiacán hasba lőtt fekete-fehér madártetemek látványa nem éppen szívet melengető. Viszont az is tény, hogy az eszkimók ősi mestersége a halászat és a vadászat. Akár madárra, akár bálnára. Ez utóbbi nem csak itt, hanem a szintén Dániához tartozó Feröer-szigeteken is biztosíték-kiverő tényező.

„A környezetért aggódók ne a vadászat miatt vakarják a fejüket, hanem azért, mert rohamosan olvad a sarki jég, s Grönlandé is" – fejtegeti Alexander. „Nem mondom, hogy a puskákkal lemészárolt madarak látványa felemelő, de mégis csak az őslakosok eledeléről van szó, ezt pedig senkinek nincs joga megvonni tőlük.

Ami az olvadást illeti, ezt nem csak mi, hanem a sziget keleti partvidékén élő jegesmedvék is érzékelik. Folyamatos útkeresésük közben négy példány is megjelent Nuuk határában, ki is kellett lőni őket, mert éhesen emberre igen veszélyes ragadozókról van szó.

Mindenki tisztában van azzal, hogy a nagy olajtársaságok csak arra várnak, hogy a jégtakaró eltűnése a jelenleginél is jobban felgyorsuljon. A felmérések szerint Grönland alatt jelentős olaj- és gázmező húzódik. A kitermelést eddig a helyenként három kilométer vastag jég akadályozta meg. Azért az olajosoknál sem kezdők üldögélnek, s amíg nem éri meg nekik a fúrás indítása, csend lesz errefelé.

De ne legyen kétségünk, hogy abban a pillanatban, amikor a gazdasági számítások vége pozitív eredményt hoz, megkezdődnek a fúrások. Azt hiszem, akkor fog itt végleg minden megváltozni.

Hogy mindezt megvárom-e? Nem tudom. Sok függ attól, hogy találok-e társat magam mellé, mert szép dolog a magas fizetés, meg a jólét, de olykor az ember tényleg nagyon egyedül érzi Grönlandon magát."

Négy teljes napot töltöttem a szigeten. Láttam hatalmas úszó jéghegyeket, kanyarokban driftelő sárga autóbuszokat, óriás hósapkás hegyeket, piciny repülőgépeket.

Találkoztam őslakos eszkimókkal, fiatal ázsiai lányokkal, dán pincérekkel és egy amerikaival, aki saját országa helyett e különleges földön talált megnyugvást. Száz napos kalandozásom utolsó harmada is elkezdődött, hamarosan olvashattok egy magyar családanyáról, aki párjával és két gyermekével érkezett meg a Feröer-szigetekre. Aztán ott is ragadt.

Addig is kövessétek utamat a Facebook-oldalamon!

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Ha már Facebook, ma este ismét lesz Fogadó a Határon magyar idő szerint este 9 és 10 óra között. Ma a spanyol országfelelős, Roxi vár titeket és kérdéseiteket! Ne habozzatok, nézzetek be és kérdezzetek!