oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. március 12. 06:51,  Kaland kellett az életembe 225 komment

2013. március 12. 06:51 Határátkelő

Kaland kellett az életembe

Olyan sem volt még a blogon, hogy egy amerikai történetét olvashattátok volna arról, hogyan és miért került – Grönlandra. Jöjjön tehát Alexander Genaud története a Magyar Rádió munkatársa, Lantos Gábor tollából, azaz a Száz nap északon újabb fejezetét olvashatjátok ma (a korábbi posztok itt találhatók). Jó szórakozást!

cím_23.jpg

Száznapos utazásom egyetlen komoly „kudarca", hogy a Dániához tartozó Grönlandon nem találkoztam egyetlen honfitársammal sem. Pedig a legnagyobb közösségi oldalon van pár magyar, aki a fővárost, Nuukot jelölte be lakhelyeként. Ám mire odaértem, kiderült, hogy mindez pusztán tréfa, semmi más.

A szerencse azonban most sem hagyott cserben. Szállásadóm az amerikai Alexander Genaud volt, aki New Jersey államból került a világ legnagyobb szigetének fővárosába. Azaz ő is „Határátkelő", mint azok a magyarok, akikről e blog szól, megemlékezik. Következzen most az amerikai fiatalember története, aki ennek a blognak az első nem magyar határátkelője lesz. Története azonban legalább annyira érdekes, mint azoknak a honfitársaimnak sztorijai, akik ezeken az oldalakon korábban már megjelentek.

Eb van, csak barátnő nincs

„Nyugalmat akartam, ezért jöttem el az Egyesült Államokból" – vág bele a francia gyökerekkel rendelkező Alexander, miközben whiskyt kortyolgatunk a Nuuk központjában álló kékre festett faházban.

„Lehet, hogy a csendességgel kicsit túllőttem a célon, mert ezen a vidéken aztán valóban kevés dolog hozhatja ki az embert a sodrából, de ha már belevágtam, nem adom fel. Egy távközlési cég informatikusa vagyok, a munka leköt, azt is mondhatnám, hogy se kutyám, se macskám itt, de ha a lábam mellé nézel, láthatod: az eb megvan, csak egy barátnő hiányzik az életemből.

Alexander Genaud.jpg

Előbb-utóbb ráakadok arra, akivel ezt a házat és ezt az asztalt megoszthatom, bár Grönlandon nagyon nehéz az ismerkedés. Vannak, akik eleve a párjukkal érkeznek ide, akadnak, akik Ázsiából hoznak maguknak feleséget – nem véletlen, hogy a harmadik legnagyobb itt élő nemzetiség a thai. (Már meg sem lepődtem és megszámoltam mind a három thaiföldi éttermet a fővárosban.) És itt élnek a gyönyörű eszkimó lányok, akik rettenetesen zárkózottak, nehéz őket megközelíteni. Nem mondom, hogy jó az egyedüllét, de a munka lefoglal. Voltaképpen maradhattam volna Amerikában is, de kaland kellett az életembe, hát most merem nagykanállal."

Öt perc séta a természet

Alexander Genaud valóban sokat dolgozik, reggel nyolckor már útra kel, s este kilenc előtt ritkán érkezik haza. A 35 éves informatikus kicsi gyerekkora óta különös érzésekkel viseltetett Grönland és az Északi-sark iránt. Fiatalsága a sarkköri történetek olvasása közben telt el, Amundsen, Scott és társai rendszeres vendégeknek bizonyultak könyvespolcán.

Középiskolai éveiben már tudta, hogy egyszer Grönlandon köt ki, s amikor 2004-ben először fordult meg Dániában, érezte, hogy a sors hamarosan a jégszigetre veti őt. Alexandert 2010-ben tette le a repülő a szigeten, azóta pedig csak látogatóba jár vissza Amerikába.

„Azért imádok itt élni, mert öt perc sétával azonnal a természet közepén találod magad. Ha hegyet akarsz mászni, ha jégtömböket szeretnél fotózni, vagy ha egyszerűen csak a jó levegőre vágysz, húzz bakancsot és indulj el!

1_8.jpg

Lépj ki a házam kapuján, fordulj balra, menj fel a dombra, találd meg a hóban az egyetlen nyomot és csodálatos panoráma tárul eléd! (Ezt ti is láthatjátok a képen.) Persze hazugságban ringatnám magam, ha Grönland csupán ennyiből állna.

Akadnak errefelé problémák szép számmal. A legnagyobb a helyiek mértéktelen alkoholfogyasztása. Az eszkimókra különösen rosszul hat az ital. Elég három-négy pohár és máris csattannak a pofonok. A családon belüli erőszakra még senki sem találta meg az igazi megoldást.

Dolgozott itt pár dán fogorvos barátom, akik hónapokkal érkezésüket követően menekülőre fogták a dolgot és visszamentek Dániába. Hiába kerestek nagyon jól, azt mondták, ide nem fogdoktor kell, hanem szájsebész. A verekedő részeg emberek sok-sok fogat kiütnek, aztán másnap pironkodva és józanul viszik nőiket az orvoshoz, hogy azok segítsenek.

A másik számomra nehezen megszokható dolog az iszonyatos drágaság. Bár magam is olvasok statisztikákat, felméréseket, amelyek szerint Tokió, Moszkva vagy éppen Oslo a világ legdrágább városa, de véleményem szerint ezek mind elbújhatnak Nuuk és Grönland mellett."

Sör 4200 forintért

Hogy Alexander mennyire nem tévedett, arra álljon itt pár példa. Tea a város egyetlen (!) internetes kávézójában 45 dán korona – 1700 forint. Ha pedig azt hiszed, hogy ezek után csatlakozhatsz a világhálóra, tévedsz. Azért újabb 50 koronát, azaz 1900 forintot kell leszurkolni, s ezért egy órán át használhatod az internet leglassabb változatát. Kétfogásos ebéd levessel és főétellel 200 korona, azaz 7600 forint alatt nem kapható, de ez az alsóhangos ár.

A taxi az 5 kilométerre fekvő repülőtérre szintén 200 koronáért visz ki, ami pedig az alkoholos italok árfekvését illeti, arról nem is merek szólni. Az egy pohár sör 120 korona – 4200 forint szinte a vicc kategóriájába sorolható, ha mindez nem lenne nagyon rossz humor.

szobor_1.jpg

„Nem csak ezek riasztják el az ide érkezőket Grönlandtól" – folytatja a beszélgetést Alexander Genaud. „A szigeten igen magas az öngyilkosságok száma, sok helyi az évek során annyira depressziós lesz, hogy nem lát más kiutat.

Mondjuk az életeldobás különösen a vidéki országrészekre, a kis eszkimó falvakra vonatkozik, itt, a fővárosban valamivel jobb a helyzet. Nuuk a maga tizenötezer lakosával igazi nagyvárossá nőtte ki magát, nem véletlen, hogy a település legnagyobb épülete egy bevásárlóközpont, a Nuuk center.

2012. július 27-én óriási ünnepség keretében adták át, azóta minden itt élő rendszeresen megfordul benne. Mellette fekszik a Katuaq Kulturális Központ, amiben színház és mozi is helyet kapott. A főváros fejlődése megállíthatatlan.

Harminc esztendeje még a befagyott tengerre szálltak le a repülők, ma meg Koppenhágával és Reykjavíkkal is közvetlen összeköttetése van Grönlandnak. A helyi repülőtér 1979-ben nyílt meg, sokan onnantól datálják Nuuk igazi fejlődését."

Hasba lőtt madarak

Olykor azonban a grönlandiak által nagyon nem várt emberek és hajók jelennek meg a partok mellett. A Greenpeace errefelé szitokszónak számít. A lelkes környezetvédők időről-időre szentül hisznek abban, hogy elvehetik a helyiektől a vadászat felett érzett édes örömöt.

Tény, hogy a nuuki főutca madárpiacán hasba lőtt fekete-fehér madártetemek látványa nem éppen szívet melengető. Viszont az is tény, hogy az eszkimók ősi mestersége a halászat és a vadászat. Akár madárra, akár bálnára. Ez utóbbi nem csak itt, hanem a szintén Dániához tartozó Feröer-szigeteken is biztosíték-kiverő tényező.

„A környezetért aggódók ne a vadászat miatt vakarják a fejüket, hanem azért, mert rohamosan olvad a sarki jég, s Grönlandé is" – fejtegeti Alexander. „Nem mondom, hogy a puskákkal lemészárolt madarak látványa felemelő, de mégis csak az őslakosok eledeléről van szó, ezt pedig senkinek nincs joga megvonni tőlük.

Ami az olvadást illeti, ezt nem csak mi, hanem a sziget keleti partvidékén élő jegesmedvék is érzékelik. Folyamatos útkeresésük közben négy példány is megjelent Nuuk határában, ki is kellett lőni őket, mert éhesen emberre igen veszélyes ragadozókról van szó.

Mindenki tisztában van azzal, hogy a nagy olajtársaságok csak arra várnak, hogy a jégtakaró eltűnése a jelenleginél is jobban felgyorsuljon. A felmérések szerint Grönland alatt jelentős olaj- és gázmező húzódik. A kitermelést eddig a helyenként három kilométer vastag jég akadályozta meg. Azért az olajosoknál sem kezdők üldögélnek, s amíg nem éri meg nekik a fúrás indítása, csend lesz errefelé.

De ne legyen kétségünk, hogy abban a pillanatban, amikor a gazdasági számítások vége pozitív eredményt hoz, megkezdődnek a fúrások. Azt hiszem, akkor fog itt végleg minden megváltozni.

Hogy mindezt megvárom-e? Nem tudom. Sok függ attól, hogy találok-e társat magam mellé, mert szép dolog a magas fizetés, meg a jólét, de olykor az ember tényleg nagyon egyedül érzi Grönlandon magát."

hómező.jpg

Négy teljes napot töltöttem a szigeten. Láttam hatalmas úszó jéghegyeket, kanyarokban driftelő sárga autóbuszokat, óriás hósapkás hegyeket, piciny repülőgépeket.

Találkoztam őslakos eszkimókkal, fiatal ázsiai lányokkal, dán pincérekkel és egy amerikaival, aki saját országa helyett e különleges földön talált megnyugvást. Száz napos kalandozásom utolsó harmada is elkezdődött, hamarosan olvashattok egy magyar családanyáról, aki párjával és két gyermekével érkezett meg a Feröer-szigetekre. Aztán ott is ragadt.

Addig is kövessétek utamat a Facebook-oldalamon!

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Ha már Facebook, ma este ismét lesz Fogadó a Határon magyar idő szerint este 9 és 10 óra között. Ma a spanyol országfelelős, Roxi vár titeket és kérdéseiteket! Ne habozzatok, nézzetek be és kérdezzetek!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Grönland Skandinávia Száz nap északon

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr265128884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:02:01

@tildy:): hat neki nem is kellene felvenni a tiedet, de neked....
az ovet
azzal, hogy hozzamesz ehhez hozzajarulsz es buszke vagy az uj nevedre
ez a dolog egyik legnagyobb szepsege
hogy ferjhez megyek
uj nevem lesz
uj csaladot alapitok
aki ezt nem erti az ne mennyen ferjhez

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:03:29

@spangola: nem azt mondtam, vagy azt akartam, hogy aki ferjhez megy vegye fel a ferje nevet
ha nem hajlando, ne mennyen ferjhez

mojoking77 2013.03.12. 23:03:50

@spangola: Semmi gond, mindenhol megvannak az erdekessegek. Kedves baratomeknal, a srac apjanak keresztnevet adta masodik nevnek mind a ket fianak (mondjuk neki is az a masodik keresztneve), illetve a huga fianak is. Eleinte sokat mosolyogtam rajta, de vegul is mig nem xxx Bors Hollonak hivjak (egy volt kollegam fianak neve, ahol az xxx a kimoderalt vezeteknev), addig nyugodtan..

spangola 2013.03.12. 23:04:04

@tildy:): Egyetértek.
Amúgy van vagy 5 féle választási mód, az is lehet, hogy a nő is felveszi a sajátja mellé a férjéét és fordítva, kötőjellel.

Vagy csinálnak kettejük vezetéknevéből egy mixet.

Persze olyan férfi nincs, aki a saját vezetéknevéről lemond, és kizárólag a feleségéét használná.
Vajon miért?
A válasz ugyanaz, amiért én se vettem fel a férjem nevét.

Amúgy meg abban a névben, hogy Kis Pálné, hol vagyok én???? Sehol!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.12. 23:04:23

@hagyma: mert pont annyira az en gyerekem is lesz, mint az övé. Bár ezügyben hajlok a kompromisszumra, de a saját nevem nem adom.

spangola 2013.03.12. 23:05:29

@Muscari: Jó férjed van, lepd csak meg azzal a ruhával két poszttal ezelőttről, most írtam neked oda.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:05:36

@mojoking77: nem tudom
amerikaban a holgynek boldogsag felvenni a ferje nevet
onnantol lesznek hazasok

2013.03.12. 23:05:40

@hagyma: nalunk nem. Asszony sem vette fel a nevet. Attol nem lesz jobban a felesegem. A neve elott ott az mrs, az jelzi, hogy hazas.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:07:32

@tildy:): lehet ezert is nincs meg ferjed?
nem erted, hogy a csaladot a ferfi neve viszi tovabb?
de tolem hivhatod dj bobonak is

mojoking77 2013.03.12. 23:07:36

@hagyma: Yip. De Amerika mas orszag. Itt a helyiek meg koszonni sem tudnak egymasnak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.12. 23:07:58

@spangola: Errol van syo.
@hagyma: mar miert ne kene? Ha egyenrangu felek vagyunk, miert csak en hodoljak be?:D
Viccet felreteve, max felétek, én nem adom fel a nevem senkiért.Ettől még szerethetek bárkit nagyon, de aki ezt (hogy üné legyek) kérné tőlem, az valójában nem tisztel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:09:37

@charlieharper: nincs baj vele
mi KONZERVATIVOK vagyunk es keresztenyek
nalunk igy szokas
nalunk AKARTA
a liberalisoknal biztos maskeppen megy, meg a bolgaroknal, mittudomen
nalunk igy
feher kereszteny konzervativoknal

spangola 2013.03.12. 23:09:56

@hagyma:

"de ha egy no ferjhez megy, annak meg kell jelenitenie a ferje nevet
kulonben ne mennyen ferjhez"

MIIIIIiiiiiiiiiiiiiiiii?
Mi ez a hülyeség? Konzervatív vagy.

Én fehér, keresztény nő vagyok (ahogy írtad), de nem vettem fel akkor sem a férjem nevét. Ettől még fehér és keresztény maradtam.

mojoking77 2013.03.12. 23:10:29

@tildy:): Hagyd, a korral jar. Draga jo apamat juttatja az eszembe, o is kepes neha raporogni egy dologra, es akkor nincs az az isten, ami meg tudna ot gyozni :)

2013.03.12. 23:11:04

@hagyma: "amerikaban a holgynek boldogsag felvenni a ferje nevet"
Haaaat, szerintem a bible beltben biztosan. Szomszedaink es ismerosok kozott Bostonban ez nem divott. Ennek elsosorban praktikus oka volt, a professzionalis eletben a regi nevukon ismertek oket; doktor, ugyved, stb.
Noverem sem vette fel echte bostoni a ferje nevet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:12:23

@tildy:): ha neked a hazassag behodolas......
tudod hany eskuvot csinalok
hetente kettot altalaban
es az uj feleseg kicsattan a boldogsagtol, mikot bevonulnak a terembe es a szpiker mondja
miszter es miszisz XY
ettol lesznek egyek
de ha Te erre nem vagysz , Te dolgod

spangola 2013.03.12. 23:12:42

@hagyma:

"nem azt mondtam, vagy azt akartam, hogy aki ferjhez megy vegye fel a ferje nevet
ha nem hajlando, ne mennyen ferjhez"

túl szigorúan fogalmazol.
Ez már az öregség jele.

2013.03.12. 23:13:57

@hagyma: ahhh, en csak politikaban vagyok konzervativ.
Mi ateistak vagyunk, lehet ezert nem zavar... Szuletes szerint meg zsidok...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:14:07

@mojoking77: hahaha
@charlieharper: nezd a muveszeti eletben sportban vannak, hogy meg kell tartani, en hetkoznapi emberekrol beszelek mint mi, akik szeretik egymast

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:18:02

@charlieharper: najo, ha valaki ateista...
\@spangola: ez jo hogy 50 evesen oregnek tartotok, csak mert ugy gondolom a felesegemnek es a csaladomnak egyforma neve legyen
ez tenyleg LOL
de ha mar oreg lennek azt sem szegyenlenem
de jelzem eloszor 22 evesen nosultem es nem volt kerdes, hogy a felesegem Hagymasi Tivadarne lett
es nem en akartam
O
22 evesen talan meg nem voltam oreg
masodik hazassagom 45 evesen tortent/ az a gondolomm mar a ven kor/ es feleegem Mary Theresa hatarozottan kijelentette, hogy milyen nevet akar
nade most ilyen oregen magyar tejfolt szeretnek es egy nyulat

spangola 2013.03.12. 23:21:30

@hagyma:

Nem tudom te Amerikában milyen esküvőket csinálsz, de kurvára nem attól lesznek egyek, hogy a feleség felveszi a férje nevét.

Egy református esküvőn az eskü szövegében sem erről van szó, hanem arról, hogy a férj, a feleség és Jézus szent szövetséget kötnek hárman, és a házasulandók megesküdnek nem egymásnak, hanem Istennek, hogy örökké szeretni, tisztelni, becsülni és segíteni fogják egymást. Kitartanak egymás mellett.

Akit érdekel az eskü szövege, írja be a gugliba, hogy református házassági eskü, gyönyörű a szövege, kicsit más, mint a katolikus és az evangélikus eskü.

Igen, a vallás szerint illett volna felvennem a férjem nevét, de a reformátusok látták, hogy én úgysem fogom felvenni, így végül rám is hagyták. Ebben hajthatatlan voltam.

Amikor férjhez mentem, töröltem magam az iwiwről is, nem akartam feltenni menyasszonyi képeket, mint minden ismerősöm, senkinek semmi köze hozzá, hogy férjhez mentem.
Ezen is biztos megrökönyödsz, mert Amerikában egyből kiteszik a twitterre a házassági fotókat, mi?

mojoking77 2013.03.12. 23:22:13

@hagyma: Ez a baj sajnos, a generaciok kozti kulonbseg. Te 50, en 35, a holgyek gondolom 20 es 30 kozt valahol. Mas vilaglatas, mas tapasztalatok. Nem is szabad elitelni oket, engem, vagy teeged, mert maskepp latjuk a dolgokat. Meggyozni meg teljesen felelsleges akarmelyikunket is :))

spangola 2013.03.12. 23:23:39

@hagyma: Nem azért, de amikor te 20 évesen a kommunizmusban ezer éve megnősültél Magyarországon, akkor mindenki, de mindenki Kiss Lajosné lett. Akkor az volt a nagy liberalizmus, ha valaki Kissné Tóth Anna lett.

spangola 2013.03.12. 23:24:12

@hagyma:
Magyar tejföl meg nyúl, mi? Hallod ezt tildy?

spangola 2013.03.12. 23:24:49

@mojoking77:
Kb. annyi idős vagyok, mint te.

spangola 2013.03.12. 23:26:15

@tildy:): te is 30-40 közt vagy?
Nem mondod?
Azt hittem kb. 22.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:26:39

@spangola: nem igaz
pont az en idomben jott a az X-ne xy variacio
sot maradhatott volna lanykorineven is
O ezt akarta
lehet szeretett?
/magyarorszagon sosem volt kommunizmus, a szocializmust epitettuk/

mojoking77 2013.03.12. 23:27:17

@spangola: Foleg, hogy a sour creme meg finomabb is, mint az atlag hazai tejfol..

zopilote 2013.03.12. 23:28:04

@hagyma:
" nalunk igy
feher kereszteny konzervativoknal "
nalunk embereknel nem igy van:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:28:25

@spangola: hat a hozzaszolasok;bol ugy tunik, hamarabb felvenned a nyulad nevet mint a ferjedet
de nincs ezzel baj
mrs musz musz

mojoking77 2013.03.12. 23:29:00

@hagyma: Abban viszont a holgyeknek van igaza, hogy ez nem feltetlenul szeretet, de sokkal inkabb altalanos tarsadalmi elvaras volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:29:43

@zopilote: egy feher kereszteny konzervativ mar nem is ember?

ezert tart itt a vilag

zopilote 2013.03.12. 23:30:07

@hagyma:
Frankon Foldim, neha nem tudom hogy sirjak e rajtad vagy nevessek. (az utobbit valasztom, konnyebb)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:30:47

@mojoking77: de
ez szeretet es szerelem
kijottem a csaladbol es a ferjemmel uj csaladot alapitok

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.12. 23:30:56

@spangola: szerinted miért olt hagyma állandóan, hogy mán férjhez kéne mennem? kb két évvel vagyok fiatalabb mojokingnel.

2013.03.12. 23:31:00

@zopilote: nekem ez egyebkent nagyon hillbilly nezet. Dehat mindenkinek mas a preferenciaja.

mojoking77 2013.03.12. 23:31:17

@zopilote: Haat a feher kereszteny meg csak csak. Na de egy REPUBLIKANUS??? Kerlek, mindent azert mi sem hiszunk el :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:31:53

@zopilote: mindenki azon nevet amin akar
rengetegen nevetnek pl Sas Jozsefen is

zopilote 2013.03.12. 23:32:18

@hagyma:
" egy feher kereszteny konzervativ mar nem is ember "
Azt az embert jobb helyeken hillibilli rednecknek hivjak:)

mojoking77 2013.03.12. 23:32:39

@mojoking77: Termeszetesen hagymanak lett cimezve...

mojoking77 2013.03.12. 23:33:43

@zopilote: :))))))))))
Agreed.....
Bar ez multkor mar kiderult hagymarol a fegyvertartas es az irani fenyegetes boncolgatasakor...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:35:35

@tildy:): csak mert szeretnem ha gyrapaodna a magyarsag es atyerezned az anyasag gyonyoruseget
de ha mar a nevvel problemazol nem sok eselyt latok

spangola 2013.03.12. 23:36:53

@hagyma:

"hat a hozzaszolasok;bol ugy tunik, hamarabb felvenned a nyulad nevet mint a ferjedet
de nincs ezzel baj
mrs musz musz"

Hülye:D
De igazad van, beletrafáltál!

Amúgy a hivatalos neve: Nyuszika. Ez van az oltási könyvében is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:36:53

@mojoking77: az arabokat kordaban kell tartani. legyetek halasak az USA-nak, hogy ezt az adofizetok penzen megteszi

spangola 2013.03.12. 23:38:08

@zopilote:

"+" nalunk igy
feher kereszteny konzervativoknal "
nalunk embereknel nem igy van:)"

:D

mojoking77 2013.03.12. 23:38:24

@hagyma: OK, ezt tenyleg ne kezdjuk ujra.Ha meg mindig ott tartasz, hogy az iraniak arabok, akkor tenyleg nincs sok dolog, amirol beszelni lehetne.

spangola 2013.03.12. 23:38:46

@zopilote:

Én is inkább röhögök, mint sírok.

Annyira konok és önfejű, nem lehet változtatni a véleményén.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:39:00

@spangola: latod az en nevem mennyivel aktraktivabb
misz muszo nyuszo

Qué-Béka 2013.03.12. 23:40:06

Néha komolyan nem tudom eldönteni, vajon hagyma komolyan beszél vagy szimplán provokál, mert szórakoztatja a kapott reakciók. Hmmm...

spangola 2013.03.12. 23:40:58

@tildy:):

Azért olt, hogy férjhez kéne már menned, mert fehér, keresztény és konzervatív, és nem tudja bevenni a gyomra, hogy egy nő 30 felett még független és önálló, és nincs férjnél.

Nekem eszem ágában sem volt 32 éves koromig férjhez menni.
Lány akartam maradni, és abban az évben jött rám az érzés, hogy most már asszonyként is tudnék létezni.

2013.03.12. 23:42:05

@Qué-Béka: a Kozel-Keletrol most csak provokal.
Ilyen badarsagokat a Kozel-Keletrol a Washington Post blog kozossege sem ir, de meg a legveresszajubb sem.

mojoking77 2013.03.12. 23:43:38

@hagyma: Persze.Mondja ezt egy redneck, NC-bol. Gondolom apostol kaptal az eskuvore indian skalpot. Allitolag szerencset hoz...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:44:31

@spangola: 32 evesen Te mar venlaby voltal kisanyam
a nyuladdal
@Qué-Béka: en komoly vagyok
a normalis feher kereszteny no 20 eves kora korul szuzen ferjhez megy / ha lahat nem feketehjez, de nem kizarook/ felveszi a ferje nevet szul 3 gyereket, szereti a hazajat, dolgozik es feltetlen felveszia ferje nevet

spangola 2013.03.12. 23:45:00

@hagyma:

Hidd el, az én igazi nevem, de még a nickem is attraktívabb, mint a tiéd.

Na, megyek, eleget teszek asszonyi kötelességeimnek kedves konzervatív, fehér, keresztény hagyma.

Többieknek jó röhögést.

Qué-Béka 2013.03.12. 23:46:47

@hagyma:
Akkor én nem vagyok teljesen normális. Már az elején bukta van :-D

spangola 2013.03.12. 23:47:07

@hagyma:

Bocsi, bocsi, én voltam 32 évesen vénlány?

Elárulom, hogy mindenki 22-28 közé saccol. És több vagyok, mint 32, de csak kicsit.

Rendszeresen el akarják kérni kollegáim a személyim, nem hiszik el, hány éves vagyok.

És a felfogásom sem olyan begyepesedett, mint a tiéd, tehát ez is fiatalít.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:47:11

@mojoking77: aposomat sosem ismerhettem meg
anyosom viszont erdekes volt
2 honap jutott nekunk es semmit nem ertett az angolombol
de azt mondta vigyazz a lanyomra
es az egesz csalad elkepedesere atolelt a halalos agyan
/erezte hogy szeretem a lanyat valoszinu/
azutan meghalt

mojoking77 2013.03.12. 23:49:45

@Qué-Béka: Valoszinu amugy a provokacio, bar lattam mar hasonlo szinten uzemelo amerikait. A srac radasul Portugal, 6 eves koraban kerult ki az USA-ba, de akkora idiota, hogy ha neha nagyon unatkozunk az irodaban, megkerdezunk tole egy ket dolgot a vilagrol. Legutoljara boldogan jott, hogy az egyik telepito a foldink, bolgar..... Ugyhogy vannak ott lent delen talan meg rosszabbak is, mint amit emberunk probal most eloadni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:50:35

@spangola: hat aki 3 evesen meg nem szult harom gyereket nincs ferje, akitotl felvette a nevet
az venlany

mzgldr 2013.03.12. 23:51:54

Csak szeretném felhívni a kommentelők figyelmét (főleg azokét, akik hamarosan amerikai állampolgárok lesznek), hogy az eszkimó kifejezés olyan mint a niggerezés, ha politikailag korrekt fehér, angolszász, protestáns módon akarod őket megnevezni akkor aztat kell rájuk mondani, hogy inuit.

mojoking77 2013.03.12. 23:52:07

@hagyma: Reszvetem, en az elmult 14 evben ketszer talakoztam az aposommal (nem az eskuvonkon), pedig a mai napig el allitolag. Anyosomat meg en is csipem, szegeny, amit atelt, nem kivanom harom kuruc.infos trollnak sem...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.12. 23:52:55

@hagyma: normalis feher keresztény meg betartja az igéretét , hogy holtomiglan , holtodiglan, és nem nősül/megy férjhez másodjára:D
De 130 emberrel sem bújik ágyba:D

mojoking77 2013.03.12. 23:54:24

@tildy:): Az azert igen nagy agy lehetett... Mondjuk legjobb tudomasom szerint a gangbang vilagrkord valahol a korul volt... :)

zopilote 2013.03.12. 23:56:10

@spangola:
" Annyira konok és önfejű, nem lehet változtatni a véleményén. "
Mit vartal!? Ver nem valik vizze meg az allampolgarsaggal sem:) Magyar a lelkem,
ebbol is latszik, hiaba tagadja:)

mojoking77 2013.03.12. 23:57:42

@tildy:): hmm... most egy kicsit csalodtam.. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 23:58:20

@tildy:): 115
nem is vagyok ra buszke
az elso felesegemmel jelenleg is kapcsolatban vagyok
rossz dontes volt, de megis jo mert van egy klassz fiam
nekunk masodikra jott ossze
de mindkettonk elsoje sem volt hiabavalo
Mary pl felnevelt 3 gyereket
de tenyleg szebb ha valaki holtodiglan kepes megcsinalni
Isten megbocsajt remelem
/ettol fuggetlenul neked itt az ido a szulesre, csaxolok:)/

zopilote 2013.03.12. 23:58:40

@hagyma:
Oszinten, mennyi Bud Light ment le ma?:)

zopilote 2013.03.13. 00:01:27

@hagyma:
Kereszteny, feher konzervativ noknel szabad a valas?
Nem holtomigtol holtodig van?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.13. 00:01:40

@zopilote: kuzdessz, kuzdessz:)
meg a sajat anyam is utalja ha elmagyarazom neki, hogy amerikai lettem
mert az lettem
ezt az ember erzi
es sokan nem hiszik el
oh olyan nincs stb:)
itt kohog mogottem a felesegem, iszom a sort megy a showe a tv-ben
es soha a budos eletben nem akarok hazakoltozni

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.13. 00:03:04

@hagyma: no látod, nem is vagy igazi keresztény.

Qué-Béka 2013.03.13. 00:03:52

@hagyma:
Elhisszük neked, de mégis azt írtad: hazaköltözni.
Most akkor hogy is van ez ?

zopilote 2013.03.13. 00:04:39

@hagyma:
Oszt templomba milyen gyakran jarsz, kedves kereszteny amerikai baratom?

mojoking77 2013.03.13. 00:07:12

@zopilote: Hulye vagy? Videken? Be sem lephet az az ember a kocsmaba, akit nem ismernek a vasrnaponkenti istentiszteletrol... Ez ott lent kotelezo. Nem olyan eltevelyedett eszaki nepsegek, mint mi, akik csak azert mennek be a templomba, hogy lefenykepzhessek a szoszeket...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.13. 00:11:20

@zopilote: busch
harmadik
nem ez nagy gond volt a nejemnel
25 ev utan elvalni
de ezt hozta az elet
az en szerencsemre
az overe is
azert elotte felnevelt 2 fiut es egy lanyt tisztesseggel becsulettel

zopilote 2013.03.13. 00:12:01

@hagyma:
" Isten megbocsajt remelem "
Felteve, ha katolikus vagy. Protestansnak nincs megbocsajtas. Ettol fuggetlenul
a pokolban talakozunk:) Az lesz a buntetes, hogy Teged kell hallgatnunk ott is:)
Az idok vegezteig:(
Ezennel feladom. Ja, holnaptol dolgozom:( Jul 3. ota elosszor.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.13. 00:15:18

@Qué-Béka: ezt mar olyan sokszor elmondtam
a szulohaza a haza
tehat ha magyarorszagra mennek, akkor hazakoltoznek
de itt vagyok ithon
sokan nem ertik meg , hogy nem lehet 2 hazaja valakinek
lehet@tildy:): egyhazi ertelemben nem vagyok az, ez teny
@zopilote: templomba egyaltalan nem jarunk
a mi hitunk es az elettel valo elvarasunkhoz nem szukseges mindenfele papok megerositese, de azt sem nezem le, akinek igenye van, jarjon

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.13. 00:15:29

@zopilote: az semmi, de fizeti-e rendesen az egyházadót? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.13. 00:18:37

@zopilote: em a ,enyorszagba fofok kerulni, ha tenyleg van
tartok tole csk 2 meter melyre
de ez jol van igy
nekem megadatott a vilag legjobb asszonya, Mary, bar kicsit kohog meg
ennel tobbet meg mit kivanhatnek?

zopilote 2013.03.13. 00:23:07

@mzgldr:
Ugy nez ki, most kapnak tartomanyi jogot a napokban, eddig csak Terulet voltak. Az eszkimo jelentese ugy tudom, hogy " nyershus evo " Amikor kijottem, az iskolaban volt roluk egy film, abban lattam, a kis 1 eves nyersen ette a zsiros nyers fokahus darabokat:) Bar a new foundlandiak is eszik a fokat, de nem nyersen (a haverom, akivel most lakom, onnan jot, azert tudom)

Qué-Béka 2013.03.13. 00:31:03

@hagyma:
Tudom, hogy hogy értetted, ezzel együtt érdekes elszólás volt.
Nem is bántani akartam a megjegyzésemmel, csak megakadt rajta a szemem. Én sosem leszek igazi kanadai, nem fogok 100%-ig asszimilálódni, talán nem is igazán akarok, de most itt van az otthonom. Nyaranta azonban hazamegyek, de már nem érzem otthonomnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.13. 02:24:24

@Qué-Béka: ez nem elszolas
nekem magyarorszag a hazam
meg amerika
ilyen egyszeru

montroyal ( CAN qc) 2013.03.13. 03:00:01

@hagyma: irigyellek nekem nem igazan van egyszeruen magyar vagyok és canadaban elek viszont Mo-ra szivesen latogatok..

atgondoltam ezt a neveket.. valahogy termeszetesen jott hogy mindegyik felesegem megtartotta a nevet fel sem merult mas ..

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.03.13. 04:19:17

Spangola, ha fiú IS és lány IS lesz, akkor viszont nem lehet különböző a vezetéknevük, ugye ezt tudtad?

anyukám is XY-né néven kezdte a pályafutását, mivel más verzió nem volt akkor még. amint lehetett, 74 magasságában, azonnal ment és átcsinálta X-né Y.Z.-re. ki is voltak bukva a rokonok.

érdekességnek még, hogy Burmában nincsenek családnevek, amit továbbvisznek. mindenkinek egyedi neve van, illetve nagyon kevés az a név, amit egymáshoz illeszgetnek, tehát nagyon is nem egyedi. de az öttagú családról meg nem mondod, hogy egybetartoznak, ha olyan neveket választanak maguknak, amik nem hasonlítanak egymásra. de ettől még család. a neveknek jelentésük van páli nyelven, ez kb olyan, mintha mi latinul adnánk olyan neveket, hogy "Nyugodt Hold" vagy "Fényes Oroszlán".

2013.03.13. 07:19:56

A poszthoz kapcsolódva nem mindegy, kit hogy hívnak? :-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.13. 08:44:26

@hagyma:

Ez nyelvfüggő. Nem minden nyelvben vannak így a nevek.

spangola 2013.03.13. 17:56:55

@tildy:):

"@hagyma: normalis feher keresztény meg betartja az igéretét , hogy holtomiglan , holtodiglan, és nem nősül/megy férjhez másodjára:D
De 130 emberrel sem bújik ágyba:D"

:D Ez jó beszólás volt!

spangola 2013.03.13. 17:57:40

@Chang Yai:

Tudom, hogy a gyerekeknek egyféle vezetéknevük lehet csak,
de én csak egy gyerekről írtam.

Max. 1 gyerek.

spangola 2013.03.13. 18:00:51

@hagyma:

Nem, nem voltam vénlány, hanem menyasszony voltam, aki még nem állt készen rá, hogy férjhez menjen. Ennyi. Önálló, független nő voltam, nem vénlány.

Vénlány az, akit senki nem akar elvenni, nincs kapcsolata, nem tud kivel szexelni, senki rá sem néz.

Engem életemben 3-an kértek meg, ebből a 2. csak azért volt, hogy ne szakítsak vele, nem is értettem, minek kért meg, mikor sokszor mondtam neki, hogy soha nem mennék hozzá,
aztán 18 éves korom óta folyamatosan kapcsolatban éltem,
így szexelni is tudtam szerencsére, és nem mondhatnám, hogy senki rám sem nézett.

Szóval mondjad, hogy nárcisztikus vagyok, ahogy a múltkor, de nem voltam vénlány.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.24. 07:41:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: és mi van, ha a férfi a feleségével együtt érkezik az eszkimókhoz látogatóba?Akkor a vendég nőt az eszkimó manusz dédelgeti?Mi van ezeknél, szvingerklub? :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.06.24. 07:42:21

@geegee: már látom, kicsit régi ez a poszt, de sebaj, hátha olvassa még valaki...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása