oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 14. 06:56,  A hétköznapok csatái 169 komment

2013. február 14. 06:56 Határátkelő

A hétköznapok csatái

Egyiptomról mostanában inkább csak a forradalom évfordulója kapcsán kitört összecsapások nyomán hallunk a hírekben, pedig az ország tovább éli (igaz, kissé feszültebb) hétköznapjait. Például az emberek közlekednek, tömegesen – erről küldött posztot Tímea, amit most nagy szeretettel ajánlok figyelmetekbe. (Tímea blogját itt érhetitek el.)

Egyiptom, Kairó, mikrobusz.jpg

„Az elmúlt napokban ismét újabb emlékezetes élményekkel gazdagodtam Kairó híres, ám nem éppen irigylésre méltó tömegközlekedésének igénybevételekor, így úgy gondoltam, rögtön belecsapok a lecsóba és leírom kisregényem első részét, amit már hónapok óta tervezgetek: milyen is a kairói közlekedés.

Visszasírom a BKV-t

Aki turistaként már járt itt, vagy csak látott riportot a Travel Channelen Kairóról, biztosan egyetért velem, mikor azt mondom, Kairóban utazni kész kaland és egyúttal nem egy életbiztosítás. Mivel nekem nincsen jogosítványom (a gondolat halvány szikrája már fellobbant bennem, hogy mi lenne ha mégis, de aztán a nap végére mindig meggyőznek az aznap tapasztalatai, hogy még csak meg se próbáljam), és a kocsink is többször parkol a szerelő garázsában, mint a lakás előtt, így kénytelen voltam megtanulni, hogyan is közlekedjünk Kairóban a tömegközlekedést használva. Aki utálja a BKV-t, most kapaszkodjon meg, mert a cikk végére valószínűleg nem győz majd hálálkodni Istennek, hogy BKV-val utazhat, még ha olyan piszok drága is.

Az árakról

Az egyik (és talán egyetlen) előnye az itteni tömegközlekedésnek, hogy rettentő olcsó. A buszok ára attól függ, milyen távolságra mész, meg hogy hol szálltál fel, illetve a buszok típusától is. A metró kerek 1 egyiptomi fontba kerül 1 útra, vagyis most az 35 forintot jelent átszámítva.

Kairón belül megtalálható a nagy piros busz, ami szintén egy font, a kisebb, de még nagynak számító, általában rettentő fapados zöld busz, ami fél fontba kerül. Vannak a zöld minibuszok, amik 2 fontba kerülnek általában, ezek viszonylag kényelmesek, néha leesik az ülés matraca, de az legyen a legkevesebb. Végezetül vannak a mikrobuszok, amiknek nincs fix ára, de a legdrágább, amivel mentem az is három font volt.

Mielőtt elkezdenétek mindenféléket mondani a drága BKV-ról, hadd mondjam el, ezért a pénzért milyen szolgáltatást is kapunk.

Hogyan kell busszal utazni?

Kairóban nem létezik a klasszikus európai értelemben vett buszmegálló. Vannak bizonyos csomópontok, ahonnan indulnak, meg ahová érkeznek a buszok, tekinthetjük ezeket végállomásnak, de ezeken kívül bárhol le lehet inteni bármelyik fajta buszt és bárhol leszállhatsz arról.

Vegyük azt a példát, hogy az anyósoméktól a City Star bevásárlóközpontba szeretnék menni. Amennyiben nem tudnám, hol van, akkor megkérdeznék egy járókelőt, aki elmagyarázza (remélhetőleg helyesen, de az útbaigazításról majd később) hogy melyik útra kell mennem és mit kell mondanom a buszsofőrnek, hogy az elvigyen célállomásomig.

Tehát szépen elsétálok a főútig, ahonnan a City Stars majd jobbra egyenesen lesz. Várok, amíg fel nem tűnik a busz (általában a legjobb a mikrobusz, mert az a legolcsóbb). Intek neki, mutatom a kezemmel, hogy egyenesen? Mármint kérdezem tőle az út széléről, egyenesen megy-e.

Amennyiben igen, és van is még hely a buszban (ezekben általában 12 fő préselődik össze egy pici légtérben) megáll, még biztosítom magam afelől, hogy valóban a City Stars felé megy-e, és betuszkolom magam valamelyik ülésre.

Bátrabb férfiak, ha már nincs hely és csak pár métert szándékoznak megtenni a busszal (mert itt ugye a gyaloglás ártalmas, az emberek képesek pár méter miatt is lestoppolni egy mikrobuszt), akkor az ajtóba csimpaszkodva, lobogva, mint a győzedelmi zászló utaznak.

Azért az effajta tömegközlekedésnek is van előnye, mégpedig hogy nem kell azt nézni, hol a megálló, csak megállni az út szélén, várni és leinteni a buszt.

A sofőrök

Másik fontos tulajdonsága a mikrobuszoknak, pontosabban azok sofőrjeinek, hogy mindig sietnek valahová, vagy csak élvezik az ablakon besüvítő szelet, ugyanis csak akkor lassítanak, ha nagyon muszáj, az átlagsebesség lakott területen belül durván 100km/h (lakott területen kívül persze még több). Vagy csak annak érzem?

Ez az otthoni autópályákon lehet, hogy tényleg izgalmas is lenne, de a kairói közlekedés egyik sajátossága, hogy nincs KRESZ. Egyetlen szabály van az utakon, mégpedig hogy nincs szabály.

Se követési távolság, se előzni tilos, se megengedett sebesség, se piros lámpa, se semmi. Most már azért mondjuk történt egy hangyányi fejlődés a dologban azzal, hogy a legtöbb kereszteződést rendőrök irányítják, illetve nagyon-nagyon elvétve itt nálunk, az Október 6. városrészben láttam egy-két olyan működő lámpát, ami nem csak disz az út szélén, hanem valamiféle forgalomirányítási funkciót is betölt.

Mikor nincs ajtó, amit behúzz

A kedvenc mikrobuszaim azok, amelyeknek nem csukódik az ajtaja, és ezért a sofőr inkább kikötötte. A legjobb, amikor mindezt csak akkor veszem észre, mikor húznám be az ajtót, mivel ott ülök mellette, és persze nem megy.

Még csukott ajtajú mikrobusszal a hátsó ülésen is türelmetlenül várom, hogy végre megérkezzek és kiszállhassak ebből a száguldó borzalomból, hát még mikor nyitott ajtóval az ajtó mellett száguldozik.

És sajnos reggel, meg késő délután egész Kairó áll a dugóban, a buszok ritkán és igencsak megtömve jönnek. Volt olyan, hogy több mint 1 órát vártam a buszra a tűző napon. Ilyen körülmények között sajnos nem tehetem meg, hogy ne szálljak fel a nyitott ajtójú buszra, különben az életben nem érnék haza.

Harc a beszállásért

A ki-be szállás nem épp a legkellemesebb, főleg mikor a sofőrnek sietős, és szinte meg sem áll, csak lassít. Vagy az is felettébb kellemes, mikor a két műveletet egyszerre szándékozzák a részvevők végrehajtani, és szabályos tolakodás alakul ki, hogy most akkor a leszálló vagy a felszálló menjen előrébb.

De ez mindenhol jellemző itt Egyiptomban, ez a fajta türelmetlenség és tolakodás MINDENHOL tapasztalható. Mikor már én is jó ideje várok a buszra, és előtűnik egy a semmiből 1-2 üres hellyel, mondjuk bennem is előjön a kisördög, és mindenkin átgázolva fúrom fel magam arra az egy helyre. Az élet Kairóban kész csata.

Egyiptom, Kairó, busz.jpg

Azt azért megjegyezném, hogy a mikrobuszokon az üres helyekért folytatott harc ellenére a másfajta, állóhellyel is rendelkező buszokon a legtöbb illemet tanult férfi átengedi a helyét egy hölgynek. Nem csak idősnek és terhesnek, hanem bármilyen nőnek!

Általában ahol várakozni kell, például hivatalokban, az al-Azhar parknál, még az állami kenyeres bódéknál is, a nőket mindig előre engedik, vagy nekik van külön soruk.

A teáról se feledkezzünk meg

Az egyiptomiak imádják a teát. Legtöbbjük teafüggő, és ez igaz a buszsofőrökre is. Nehéz olyat találni köztük, akinél ne lenne egy kis pohár tea, mikor a végállomásokon várakoznak az utasokra.

Tehát ebből kiindulva, ha valaki (általában) reggel megy innen Október 6. városból Kairó más pontjaira, ne csodálkozzon, ha a sofőr az úton félrehúzódik az egyik pillanatban egy kis teát áruló fickó standjához.

Két perc: tea, forró víz, 5 kanál cukor (nem viccelek, az egyiptomiaknál én még nem láttam édesebb szájú népséget. Múlt alkalommal pont számoltam, egy kis üveg teához 5 teáskanál cukrot tett a pasas), egy kis beszélgetés és már mehetünk is tovább. Igen, a sofőr issza a kis teáját, miközben 150-nel száguld az autópályán. Felemelő élmény. De még sosem láttam, hogy bármelyikük magára borította volna."

(A képek forrása.)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: tömegközlekedés Egyiptom Kairó

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr765078142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurcsótány Ferenc 2013.02.14. 15:57:35

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: ah isten ments,hogy osszemossuk a kettot...csak felhoztam,mint ellenpelda....ott lam nem lenne gond,hogy az osszeszart hajlektalanokkal megtelt aluljarokat kitakaritsak es ehhez meg az alkotmanybirosag nevu gittegylet aszisztaljon.....
1iptom? Come on......en nem akarok megbantani senkit sem - plane nem a magyarleanyt - de nyilvan nevezhetnenk is a vilag egyik WC-jenek is. Siman kiallna a probat ra szerintem.
Van vagy 80 millio gyuttmentjuk, akik azt se tudjak mi a szarnak jottek a vilagra es persze bizni lehet,hogy most mar tuti jon a szip uj vilag nekik, de mi - kulvilag - tudjuk,hogy sose fog valtozni ott semmi, max a 80 millio ehenkoraszbol 40 ev mulva mar 130 millio lesz, akik legnagyobb alma az,hogy mikent tudnanak bejutni Europaba. 1000-bol 1000 csillogo szemmel mondani igent,hogy idejohessen.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.14. 16:04:30

@nyuszigonosz:

Most ez kihagytam. Pedig egyébként nagy mackóbarát vagyok, ma is az ágyam mellett, az éjjeliszekrényen "alszik" a 44 éves mackóm, ez nem vicc.

blackhairlady 2013.02.14. 16:05:24

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:
"en mindig sarkitok mindent."
Azert vigyazz, a kerek tortakat ne hogy sarkitsd, nem lenne jo ajanlolevel az uj munkahelyeden:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.14. 16:12:57

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: @charlieharper:

Az egyiptomi forradalom, s általában az egész "arab tavasz" arról szól, hogy a nép demokratikusan akar dönteni. Ebből a hülye amerikaiak és európaiak azt az abszurd következtetást vonta le, hogy akkor biztosan liberális polgári demokráciát akarnak az emberek. Hát nem, pont fordítva!

Az ősbuta nyugati szerint az arab tavaszban a "fiatalok" az iszlám diktatúra ellen lázadtak. Hát nem, ők a NYUGATI diktatúra ellen lázadtak, s a helyébe iszlám államot akartak. A diktatúrákkal a nép baja az volt, hogy túl nyugatbarátok és nem eléggé iszlámpártiak.

S ahol azóta voltak szabad választások, ott mindenhol az iszlamista erők nyertek fölényesen. Egyetlen kivétel Líbia, ahol az iszlamisták szintén komoly erőt képviselnek, de mégis csak 2. helyen maradtak a nyugatbarát pártokhoz képest.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.02.14. 16:13:02

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Sajnos jelen pillanatban nincs. Mindenesetre vittem magammal néhány kinyomtatott válaszüzenetet a munkakeresési folyamatokról (elutasító levelek) és a helyi munkaügyi központban is voltam, ott vannak olyan számítógépek, amelyeket mindenki használhat, az aktuális állások vannak feltöltve, ki is nyomtathatod, én azokat is elvittem, meg az onnan ingyen elvihető újságot is, ami szintén segít az álláskeresésben, de ezeket nem kérték. Mikor megkéred az interjú időpontját elkérik a címedet is, és pár napom belül kapsz egy levelet tőlük, ahol leírják hova kell menned meg mikor (nekem változott az időpont, szóval érdemes nézni), illetve van egy lista mellékelve, hogy milyen témakörökből kell dokumentumokat vinned, illetve a témakörökön belül felajánl több opciót is, valamelyik biztosan van/lesz neked is. Szóval minden nagyon egyértelműen fel van tüntetve. Bocs, ha egy kicsit sokat "beszélek"...

nyuszigonosz 2013.02.14. 16:14:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nálam is lakik egy rakat maci, kutyus és különbözö plüss állatkák, egérke is meg nagyfülü nyuszi.
Söt jóegypár a kocsiban utazik velem.

zopilote 2013.02.14. 16:17:56

@charlieharper:
Es egy olyan orszag szimpatikusabb, amelyiknek a hivatalos mottojaban ez :
" In God We Trust " :)))))))
(a penzerol nem is beszelve)
nem tudtam kihagyni, bocs

2013.02.14. 16:18:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nem tudom, hogy ezt miert nekem irtad. Tisztaban vagyok, hogy mi/ki ellen lazadoztak.

A brotherhoodrol irtam, hogy mi a szlogenje es, hogy miota arrafele megerosodott, levettem egyiptomot a csaladi nyaralas celpontjarol.

2013.02.14. 16:22:35

@zopilote: igazad van, az sem szimpatikus. A pledge of allegiance, amit majd a hagyma elmond, az sem szimpatikus, csak errol nem akartam irni.
Nekunk a Queenre kellett eskudni:
I... do solemnly, sincerely and truly declare and affirm that on becoming a British citizen, I will be faithful and bear true allegiance to Her Majesty Queen Elizabeth the Second, her Heirs and Successors, according to law.

zopilote 2013.02.14. 16:32:04

@Gyurcsótány Ferenc:
A Maghreb orszagok azok, amik Egyiptomtol nyugatra fekszenek.
Ez olyan, amikor Magyarorszagot pl. Tarnabod alapjan minositi valaki:
" Ciganyorszag " Te is ott elsz, akkor cigany vagy:)
Es van benne valami, a te agyad sotet, lehet, hogy a borod is:)
Csak nem tan a " magyar elithez " tartozol? Akkor megertem.:)
Mindent jobban tudtok mindenkinel:)

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.14. 16:38:37

@petrasp: nem gond hogy sokat beszelsz.En csak amiatt aggodnek hogy ha utolag kernek dokumentumokat mi van ha olyat krrnek ami nincs nalam?
Pl kernek szuletesi anyakonyvi kivonatot?

zopilote 2013.02.14. 16:45:34

@charlieharper:
Nekem is (erdekes, pedig en Kanadaban elek :) ( csak vicc volt )
" I swear (or affirm) that I will be faithful and bear true allegiance to Her
Majesty Queen Elizabeth II, Queen of Canada, Her Heirs and Successors,
and that I will faithfully observe the laws of Canada and fulfil my duties
as a Canadian citizen. "
Mar az esku elott megszegtem az eskumet, utana is:)
Ezert hurcoltak meg 30 ezer embert itt, mert ok nem eskusznek semmire.
Es nincs igazuk? (dukhobarok) En eddig minden eskumet megszegtem
(kisdobos, uttoro, katonai, allampolgarsagi, hazassagi, stb) Volt ertelme?

VéKá 2013.02.14. 16:55:04

@blackhair-lady: @Qué-Béka:
Köszönöm, mindkét verziót bekeverem, aztán majd lesz valami. :)
Annagabi!
Nehezen lehet kihozni a sodromból, de ott azzal a kisöreggel ami történt, nem türtőztettem volna magam!

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.02.14. 16:58:57

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Vihetsz azt is, de nem kérik kötelezően, ez is egy opcionális lehetőség. Nálam pl nem volt a TB kártyám, mert kiutazás előtt elhagytam, mondtam hogy természetesen van, mert az kötelező, de nincs itt. Nem csináltak belőle problémát, és, bár ezt senki nem mondta, én úgy érzem nincs "második esély", utólag nem kérnek semmit. Ha adsz egy emailt, lefényképezem neked a lapot, és elküldöm, ha az segítség, mert azért be nem gépelném, scannerem meg nincs..

Muscari 2013.02.14. 17:11:32

Nagyon jó volt a poszt, de nekem eléggé rémálomnak tűnik a kairói közlekedés. És valószínűleg félnék egyedül mászkálni az utcán. Arra egyébként nem emlékszem, beszélsz arabul? Mennyire tud egy átlagember angolul?
Nagy szerelmem az egyiptomi történelem egyébként, nem jártam még az országban, de nem adom fel, egyszer akkor is eljutok. Szeretném végigjárni az összes jelentős régészeti emléket, templomokat, piramisokat (na jó, csak a legjelentősebbeket), mert nem lesz rá egy évem :-)
Már nagyon bánom, hogy néhány éve, mikor lett volna lehetőségünk rá, nem Egyiptomot választottam nyaralásunk uticéljának. Én mennék, de a férjem nem mer elindulni, túlságosan félt minket.

blackhairlady 2013.02.14. 17:11:43

@VéKá: A szagelszivot mindenkeppen kapcsold be sutes elott, mert igen csak budos amikor sul.

Muscari 2013.02.14. 17:19:30

OFF
Valaki fentebb leirt egy történetet egy minősíthetetlenül viselkedő pénztárosnőről.
Erre szeretnék reflektálni egy olyan történettel, ami biztos, hogy megtörtént, és igen, Magyarországon. Szeretném hinni, hogy az ilyen emberek vannak többségben közöttünk.

www.turizmusonline.hu/aktualis/cikk/meghato_tortenet__szakmabeliek_segitettek__hogy_a_bacsi_is_elutazhasson_felesegevel_a_tengerhez

Azt hiszem, ez a történet így, Valentin napon különösen aktuális, kérlek benneteket, olvassátok el.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.14. 17:20:00

@petrasp: szia.felhivtam oket!
Azt mondtak hogy amikor kierkezem hivjam fel oket ujra, es adnak idopontot.
Kell egh id/ utlevel, es mivel en ugy megyek, (ha megyek)hogy megvan a szerzodesem , illetve a munkaltato fizet egy 2 szobas lakast, ingyenesen, ezt a szerzodest es az utlevel/id kozul vakamelyiket vigyem magammal es kesz.
De azert szivesen vennem a formanyomtatvanyt a :rigormortis00@freemail.hu- ra.

blackhairlady 2013.02.14. 17:31:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nekem egy londonos kiralyi orseges maci van az ejjeliszekrenyemen. A lanyom vette nekem amikor a 18. szulinapjara egy londoni utat kapott ajandekba:)

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.02.14. 17:58:43

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Szia, elküldtem a képeket, remélem hasznukat veszed. Sok sikert a továbbiakban, akkor is ha kijössz, akkor is ha nem...:D

magyarlanykairoban 2013.02.14. 18:13:48

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nyilvan itt is van minden, en atlagnak mondanam az 1500-3000 fontos havi keresetet, ami 50. 000- 100. 000 forintot jelent. van aki ennel is kevesebbet kap havonta, van aki meg megkeres siman 8-10000 fontokat. DE ugye mindig az orszaghoz kell viszonyitani. Itt 1 liter benzin 2 font korulbelul, ami 70 forint. ( most neztem, 1 font 33 forint). a rezsi havonta mondjuk legyen 50 font. idirekt megneztem neked a multhavi szamlakat, a gaz volt 15, a villany meg 25 font, a vizet meg nem tudom, mert arrol hol kapunk szmalat hol nem es mult honapban eppen a nem volt a soron, de az is olyan 10-15 korul lehet:D msot nem kezdek bele a szamlafizetes modjaiba, nagyon vicces az is, de a lenyeg, akkor hogy rezsi mindennel egyutt ugy hogy egesz ejszaka fel van kapcsolva a villany a furdoszobaban es megy a hosugarzo...tehat ez nyaron meg kevesebb is mint 50 font azaz 1650 forint : a gaz, a viz, meg a villany egyutt!!
a kajaval lehet esetleg elszallni, de siman meg lehet uszni egy havi bevasarlast ugy hogy veszel hust is mondjuk 700 fontbol(=23100FT) -mi kettonknek 500 font korul vasarolunk( 1 kg csirkemell 980 forint, egy egesz csirket mar megkapsz 16 fontert, olyan 500 forint). Tehat durvan egy 1000-es mondjuk elmegy havonta egy haztartasban. na msot meg ha valaki 1500 fontot keres, meg akkor is ki lehet jonni, felteve ha sajat lakasa van, mert az alberletek meg dragak ha valami normalis lakast akarsz kivenni nem a nyomornegyed kozepen. egy normalis lakas berlese 1500 fonttol kezdodik havonta rezsi nelkul. remelem kimerito valaszt adtam :D

magyarlanykairoban 2013.02.14. 18:24:37

@Gyurcsótány Ferenc: szo sincsen Kanaanrol! Nem egyszeru itt elni az teny, sok sok negativum van, de en probalom megmutatni a jo oldalat is Egyiptomnak, mert azert az is van neki( na nem a jelenlegi posztomra gondoltam :D). itt is van luxus rendesen, lehet jo lakasban, jo fizeto allast talalni mint barhol. az elozo kommentben leirtam az arakat nagyjabol az atlagfizeteshez viszonyitva. itt pl. mi tudunk sporolni meg nagyon sokan masik is, nem mint otthon magyarorszagon ahol sokszor a havi megelhetes, a kaja, a szamlak is problemat jelentenek, nemhogy meg felre is tegyenek. Aki itt el kulfoldikent, nyilvan mas indittatasbol teszi mint az, aki Kanadaban, Nyugat-europaban el es ott probal szerencset.

magyarlanykairoban 2013.02.14. 18:28:10

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: igen dolgozok. miota kint vagyok egy ket honap szunettel mindig volt munkahelyem.

magyarlanykairoban 2013.02.14. 18:35:34

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: @Muscari: tenyleg nincs mitol tartani, meg tahrir tertol sem ha nem pentek delutan este akarsz odalatogatni :) amugy mas napokon oda is siman el lehet menni, nem lesz semmi bajod :) igen tudok arabul, nem teljesen perfektul, de megertek es megertetem magam. hogy tudnak e angolul. haaaat...a sarki bolban, buszon, es egyeb local helyeken nem erdemes probalkozni, a welcome, how are u-n kivul nem fognak tobbet kommunikalni veled angolul :) orvosok, gyogyszereszek mind tudnak angolul ( az mas kerdes, hogy meg is erted e, mert borzalom az akcentusuk. szoval azt mondanam, hogy a legtobben megertik az angolt, de beszelni nem tudnak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.14. 18:38:12

@magyarlanykairoban:

Ez azt jelenti, hogy az alap megélhetésben az életszínvonal kb. spanyol szinten van, azaz MAGASABB a magyarnál. Természetesen csak az alap megélhetésben.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.14. 18:44:15

@magyarlanykairoban:

Akkor a nyelvi kérdésem jön: milyen szinten értesz meg nem-egyiptomi arabokat? Remélem találkoztál ilyenekkel.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.14. 18:52:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Minden kedves olvasónak kellemes nemzetközi Bálint-napot kívánok"

:-)))) sziporkazo:) koszonjuk:) Aki pedig egy kis tortenelmi hatteret szeretne, ime: www.history.com/topics/valentines-day/videos#history-of-valentines-day (bizom benne, hogy mindenhol lejatszhato...:)

tanato 2013.02.14. 19:17:15

@magyarlanykairoban: Mit tudsz,mennyi honfitársunk lehet életvitelszerűen Egyiptomban jelenleg?Elsősorban mint feleségek vagyunk jelen a Nílus mentén vagy többen vannak magyarok akiket a munkájuk köt oda?

tanato 2013.02.14. 19:21:25

@Muscari: Köszi ez tényleg nagyon kedves történet volt,vannak még csodák és összefogás nálunk is szerencsére.

Gyurcsótány Ferenc 2013.02.14. 19:38:23

@magyarlanykairoban: amugy basszus en ugy imadom a kebabot,hogy betegre tudnam enni magamat belole.....lehet ezt az 1 pozitivumot talalnam 1iptomban.......DE marhahuson kivul max disznajhust eszek. Tudom az igazi Kebab nem ezekbol van, de en a barany vagy kecskeshustol okadok....es egybol megerzem ha belerakjak.
de a jo kebab jo csiposen....hmmmmmmm.

bpetya75 2013.02.14. 19:39:57

@Muscari:

Tök jó, hogy ezt megosztottad. Köszi! :-)

ffüttyfürütty 2013.02.14. 19:40:55

@petrasp: Szia! A NI számhoz kell munkaszerződés vagy egy közüzemi számla? puszira nem adnak? :) köszönöm

Gyurcsótány Ferenc 2013.02.14. 19:42:13

@zopilote: na ez az ami nem igazan erdekel,hogy Maghreb vagy nem Maghreb:Nekem Eszak Afrika az mind Maghreb, akarmilyen nyelven is beszeljenek ott..... es amugy gazdasagi, tarsadalmi, fejlettsegi szinten ugyanaz megha nemis beszelnek franciaul 1 szot sem mint marokkoban vagy algeria, tuneziaban....Lehet ott kanadaban meg azon gondolkoznak,hogy Magyarorszag az mar tenyleg nyugat Europa-e? es mondjuk szerbia vagy Ukrajna az Central East Europe vagy mi a fene?

blackhairlady 2013.02.14. 19:53:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem keszul, hanem konkretan ma vizsgazik.

Akkor majdnem annyi idos a macid mint en:))

blackhairlady 2013.02.14. 20:00:25

@tanato:
Tanato, ez jo kis oktato film volt:)))

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.14. 20:29:50

@ffüttyfürütty: en ms delutan hivtam fel oket.
Szemelyazonossagot kell igazolni, ez azt hogy van kinti lakcimed.

tanato 2013.02.14. 20:38:51

@blackhair-lady: Sok ilyen kisfilm van fenn a Youtube-on a cairói közlekedésről.

ffüttyfürütty 2013.02.14. 21:02:35

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: kinti lakcím? az elején hogy igazolsz hotelből lakcímet?

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.02.14. 21:09:07

@ffüttyfürütty: sztem nezd meg a tegnapelotti posztot.ott leirja a posztolo hogy legeloszor lakast berelt es bankszamlat nyitott utana intezte az ni szamot.
Az biztos hogy kernek cimet, oda fogjak kuldeni a szamot sot amikor felhivod oket be kell diktalnod az iranyitoszamot, az alapjan keresik ki hol a legkozelbbi iroda.
De ha marhasagot mondok akkor elnezest.

ffüttyfürütty 2013.02.14. 21:17:54

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: minden infó jól jön, úgyhogy több irányból igyekszem szaglászni :) kösz

magyarlanykairoban 2013.02.14. 21:17:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: micsoda kerdesek :) a legtobb arabbal akivel talalkoztam es nem egyiptomi, azok szirek voltak. Megertem, de jobban oda kell koncertalni kicsit a hanglejtesuk miatt meg egy egy szot ugye maskepp mondanak amit nem feltetlen ismerek. az irodalmi arabot is javareszt megertem, pl gyerekeknek szolo musorok, filmek johet, vallasi beszedekbol, komolyabb temakban viszont csak a korvonalat, hogy mirol van szo. beszelni viszont mar csak egyiptomi arab, az irodalmi nehezen megy.

ffüttyfürütty 2013.02.14. 21:24:35

Igazad van, először bérelt, utána került sor a NI-re.

magyarlanykairoban 2013.02.14. 21:25:39

@tanato: jo kerdes, de vagyunk paran. Magyar ferfit nem nagyon ismerek egy ujsagiro, a kovetseg dolgozoi es a magyar haz dolgozoin kivul :) De azt tudom, hogy magyar nok, akik egyiptomival hazasodtak es itt is elnek az orszagban, sokan dolgoznak.

magyarlanykairoban 2013.02.14. 21:29:19

@Gyurcsótány Ferenc: hat ha nagyon kotoszkodni akarok, akkor azt mondanam, hogy a kebab az torokorszaghoz kotheto, mert itt azt koftanak hivjak. javitson ki valaki kebab szakerto ha tevednek torokorszaggal kapcsolatban de itt kofta van, ami amugy ugyanaz. a gyros az sawerma, a falafel pedig csak Kairoban tammeya neven fut. :) es akkor kiveseztem az eteleket is, amugy finoman foznek, biztos izlene az itteni kofta. ha erre jarsz megis, ne felejtsd el megkostolni itt is:) latod? mar csak ezert erdemes eljonni :P

Gyurcsótány Ferenc 2013.02.14. 23:06:39

@magyarlanykairoban: csakis akkor johet,ha nem barany vagy kecskehus van benne.....tudom,hogy nem esznek disznohust de en inkabb azt kernek bele...vagy marhahust.Angliaban egy 1iptomi amugy atkurt,mert mikor rendeltem egy 1iptomi kebabosnal, direkt kikotottem,hogy baranyhus nem kell, inkabb nemis veszek...ok,ok, we have beef also!Mondtam Ok:Beef, please.Erre a kocsog televagta baranyhussal es 1 darab marhahus se volt benne.Ott is hagytam az egeszet.Amugy
tok mindegy,hogy hivjak, kebaba, shawarma vagy kofta mert nem igazan lehet beazonositani mar szerintem a nagy kavarodasban az evszazadok folyaman...de ha megkerdezned ezeket a nepeket,ki csinalja a best of the best-et mind azt mondana ra,hogy:we....
A csevapcsicsit se igazan lehet kijelenteni,hogy ez es az a nemzet etele mert a magyar hatartol egeszen Iranig eszik, ismerik es nemzeti kaja,de max, a birka biztos jobban tudja mint mi szerintem....Ot kene megkerdezni.
Mindenesetre a csevapcsicsit is kurvara birom.Utoljara Boszniaban ettem, Mostarban es fizettem erte az oreg hid labanal vagy 4 Eurot aszem.......

Balazsmechatro 2013.02.14. 23:37:31

Érdekesség, hogy az első képen szereplő Isuzu
valójában egy Ikarus 506-os minibusz Isuzu 4 JBL alvázon.
Igaz nem Mátyásföldön készült, hanem a General Motors egyiptomi üzemében a magyar gyár által szállított elemekből, magyar szakemberek irányításával. 1988 és 1991 között 900 darab készült.

busztipusok.hu/506/506.htm

deputy sheriff 2013.02.15. 00:09:35

OFF: Hagyma atment a vizsgan, pentektol keszuljetek a hagyma "amerikai vagyok bitches, kapja be mindenki" posztjaira :)

Muscari 2013.02.15. 00:15:51

@deputy sheriff: Mondd meg apadnak hogy mar bontom is a pezsgot :-)

kék madár 2013.02.15. 00:19:43

@deputy sheriff: szemben a "hagyma vagyok bitches, kapja be mindenki"-vel? Akkora kulonbseget nem latok. Szerintem az egesz varos azt varja, hogy tullegyen a dolgon es kicsit lenyugodjon, mar reg kikapcsoltak Ashville-ben az ejszakai vilagitast, a hagyma zizegesetol ugyis feszultseg alatt van minden.

deputy sheriff 2013.02.15. 00:20:31

@Muscari: Jo, ha este meg felhiv a hotelbol, akkor atadom. De ketlem, szerintem mar most az asztal alatt keres valamit valamelyik Charlotte-i kocsmaban.

deputy sheriff 2013.02.15. 00:22:43

@kék madár: Neki ez nagy dolog, 7 eves korom ota ezt hallagatom, hogy o amerikai allampolgar akar lenni. Most 29 vagyok, ugyhogy amit ti a forumon lattok, az kb 1/100-a annak, amit en naponta atelek. Dzsaszt szejin.

kék madár 2013.02.15. 00:31:11

@deputy sheriff: ne haragudj, de ezt nem lehet 100-al beszorozni, az kidobna egy 'Overflow'-t es lefagyna minden : )

egyebkent nem vitatom, hogy nagy dolog, es ki ki vermerseklete szerint hozza nyilvanossagra

egyebkent2: Nekem ez uj, te vagy a fia??????

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.15. 00:36:10

@kék madár: "Szerintem az egesz varos azt varja, hogy tullegyen a dolgon es kicsit lenyugodjon, mar reg kikapcsoltak Ashville-ben az ejszakai vilagitast, a hagyma zizegesetol ugyis feszultseg alatt van minden. "
Azt nem tettetek hozza, hogy Obama is azert ment a varosba, hogy Hagymanak gratulaljon:)))
whitehouse.blogs.cnn.com/2013/02/13/obama-to-ashville-n-c-post-state-of-the-union-travel/

"Last night President Obama delivered his State of the Union address in front of the 113th congress. In his speech he.... congratulated Hagyma on passing his citizenship exam:)))

kék madár 2013.02.15. 00:43:37

@Zsuzsi65: the President also pleaded to him not to be a mega douche about immigration reform from now on : )

deputy sheriff 2013.02.15. 00:44:48

@Zsuzsi65: Ne is mondd, lezartak a fel varost, mikor megerkezett, szuper volt feljutni az autpalyara a repter felol, 500 secret services kocsit kerulgetve minden 50 meteren.
@kék madár: jah, en lennek az "ifjabb hagyma", de szolits csak tiv-nek, vagy deputy-nak. De az amerikazast meghagyom neki, en csak olvasgati jarok ide, meg neha belekotni Londonba, meg a magy 60Ft-os mekis ketchup-ba.

deputy sheriff 2013.02.15. 00:47:30

@kék madár: He's never been a douche about immigration, blame the republicans.

kék madár 2013.02.15. 01:01:26

@deputy sheriff: ezt altalanossagban mondtam, nem ora....
jellemzo, hogy allampolgarsag elott meg liberalis az ember, jaj ne bantsuk mar a lejart vizummal lezengoket, utana meg szigoritana mindent, zarna le a hatart szogesdrottal.

deputy sheriff 2013.02.15. 01:11:56

@kék madár: Oszinten...szeretned ha a te adodbol tartanak el X millio illegalist?
En nem vagyok illegalis es nagyban tamogatom az uj reformot es ilyen szempontbol teljesen liberalis vagyok. De azzal mindenkepp egyetertek, hogy eloszor a hatorokat kene bebiztositani, mielott elkezdenek osztogatni mindenkinek tartozkodasi engedelyt. Legfokeppen azert, mert a drogok hatalmas szazaleka a deli szomszedoktol jon az alagutakon keresztul. Masfelol pedig nem fari, hogy a mexikoi ideszul 5 gyereket, akik elvezik az amerikai allampolgarsagot, aztan meg aput-anyut deportaljak a faszba, a kolykok meg pislognak, mint eger a lisztben.

kék madár 2013.02.15. 01:18:17

@deputy sheriff: egyebkent a legoszintebben jo unneplest kivanok
nincs coolabb egy amerikai utlevelnel.
Emlekszem meg a A nagy generáció cimu filmben ahogy kirakja a magyar hataron a foszereplo az utlevelet, egyszerre sohajtott fel a Zuglo mozi

deputy sheriff 2013.02.15. 01:22:24

@deputy sheriff: Eltartas alatt nem azt ertem, hogy segelyeket kapnak (bar paran ki jatszak a rendszert es kapnak), hanem a tobb millio illegalisra, akik bunozok es az en penzembol zabalnak a bortonben. A tobbszaz/tobb ezer embert, akit naponta hazarepitenek a sajat hazajukba...nincs ingyen, valakinek azt is allni kell. A letrarol leesett ecuadori-i szobafesto, aki eltori a kezet, beviszik a korhazba, bediktal egy hamis Social Security szamot es soha nem latja senki viszont. Az ado kiesesek, amiit tobb million nem fizetnek a meloju utan. Ez valakinej allnia kell. Es az nem Obama, hanem az adofizetok

deputy sheriff 2013.02.15. 01:23:40

@kék madár: Ugyanolyan kek, mint a meg most ervenyes magyar utlevelem ( a meg nem EU-kompatibilis), csak van rajta egy sas. De persze, ertem mit mondasz.

kék madár 2013.02.15. 01:24:50

@deputy sheriff: szerintem a mostani egy nagyon rossz rendszer, a csaloknak kedvez. Abbol is latszik mennyire szar, hogy senki nem mer hozzanyulni, felnek barmelyik reszet megbolygatjak, rajuk dol a bili

deputy sheriff 2013.02.15. 01:29:18

@kék madár: Bonyolult a dolog, maradjunk annyiban. Nem egyiknaprol a masikra megoldhato kerdes, barmennyire is ezt szeretne Obama. De abban egyetertek, hogy az egesz rendszer szar ahogy van. Kitunoen parodizalja a "Terminal" cimu film, ami folyik a hatarokon. Hat remelem megoldjak a kerdest, de azert azt hozzateszem, hogy azt sem szeretnem ha Londonna valna az orszag.

kék madár 2013.02.15. 01:31:13

@deputy sheriff: "Es az nem Obama, hanem az adofizetok " egyetertek

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.15. 01:48:22

Egesz jol ejutottunk Egyiptomtol Obama immigration reform-jahoz:))) Egyebkent en is egyetertek azzal, hogy a hatarok lezarasa/orizete nelkul eleg nehez lesz megoldani ezt a problemat...Ha megnezzuk a bunozesi statisztikakat, (legalabbis itt Del-Kaliforniaban), sajnos nagy tobbsegben az illegalisok szamlajara irhato sok minden. Ezzel nem azt mondom, hogy minden illegalis bunozni fog itt, (olvastam egy mexikoi szarmazasu agysebesz regenyes eleterol), de eppen a statuszukbol adodoan nehezen kapnak legalis munkat stb. igy marad a bunozes.

Világpolgár2012 2013.02.15. 02:08:10

@Zsuzsi65:
... President Obama delivered his State of the Onion ... (én eleve így olvastam :)

blackhairlady 2013.02.15. 03:19:19

@Zsuzsi65: "State of the Union " State of Onion:DD

zopilote 2013.02.15. 06:24:56

@deputy sheriff: @Zsuzsi65:
Kedvenc temam (illegalis, bunozo, mexikoi, drog) es mind egy kalap alatt. Nem tudtam
megallni, hogy ne szoljak hozza:)
" Legfokeppen azert, mert a drogok hatalmas szazaleka a deli szomszedoktol jon az alag-
utakon keresztul "
Leginkabb kozuton megy, alagutakon csak kissebb szazaleka. Es miert megy? Mert van ra
kereslet. Kozgazdasag 101: demand and supply. Maskulonben eszakrol tobb megy, mint
delrol.Csak arrol nem annyira beszelnek, hiszen ott is feher emberek elnek tobbsegeben.
Kanada evente kb 18 billio $ erteku fuvet " exportal " az USA - ba, mig Mexiko ennek csak
a harmadat. California kb 18 billio $ erteku fuvet termel " sajat hasznalatra " evente.
Gondolom, minden amerikai mogott egy mexikoi all pisztollyal, es kenyszeriti, hogy
szivja a fuvet, vagy szurja, szippantsa a tobbi anyagot:)
Az illegalisok bunozeserol: igen, mind bunozo!! 100 % -ig!! Attol a perctol fogva, mikor at-
lepte a hatart papir nelkul vagy nem hagyta el az orszagot, miutan lejart a vizuma. Masfel
millioan vannak bortonokben az USA - ban, ezeknek 4 - 6 % -a illegalis, de csak a fele igazi
bunozo, a masik felenek csak az a bune, hogy illegalisan tartozkodott az USA - ban es el -
kaptak. Ez messze van attol, hogy " nagy tobbsegben az illegalisok szamlajara irhato sok
minden "
Szerintem a mexikoiak nem is illegalisok az USA deli reszen, csak hazamentek oseik fold -
jere. California, Nevada, Arizona, Colorado, Texas sokkal inkabb hangzik spanyolnak, mint
angolnak, nem? Hogy a tortenelem soran az USA - hoz kerult, arrol ok nem tehetnek. Arrol
inkabb nem is irok, hogy milyen uton kerult oda: hodito haboru, zsarolas, csalas utjan. De
ez szubjektiv dolog, mindenki ugy iteli meg, ahogy akarja. A tortenelmet mindig a gyozte-
sek irjak, ezt el kell fogadni, egyet erteni vele azonban nem szukseges.

deputy sheriff 2013.02.15. 07:24:30

@zopilote: Te aztan ertesz hozza, hogy forgasd ki a szavaimat!
Nem azt mondtam, hogy minden illegalis bunozo (bar gyakorlatilag azok, de ebbe most ne menjunk bele, mert en ertem, hogy te mire gondolsz).
Persze, hat akkor ezzel az erovel az angolok is visszaterhetnenek es szo nelkul letelepdhetnenek, mert hogy ok is oslakosok.
A drog-kartel haboruval kapcsolatban...Hat nem sok lefejezett kanadait latok nap mint nap a hirekben, akiket kinyit a drog maffia eszakon, de termeszetesen egyetertek vele, hogy az eszaki hatar is majdnem annyira problemas, mint a deli.
Es az nem "excuse", hogy azert jon, mert van ra kereslet. Sok mindenre van kereslet, megis illegalis.

deputy sheriff 2013.02.15. 07:25:46

kinyit=kinyirt. (Nem latok sotetben).

zopilote 2013.02.15. 07:39:27

@deputy sheriff:
" Ha megnezzuk a bunozesi statisztikakat, (legalabbis itt Del-Kaliforniaban), sajnos nagy
tobbsegben az illegalisok szamlajara irhato sok minden. "
Ezt a mondatot @Zsuzsi65 - tol ideztem, nem toled. Bocs, hogy nem hangsulyoztam ki
kulon, igy valt felreerthetove. A valaszom a Ti hozzaszolasotokra vonatkozott, legkozelebb
kulon valaszolok. Meg egysze bocs.

deputy sheriff 2013.02.15. 07:42:36

@zopilote: "Forgiving" is is my middle name ;)

zopilote 2013.02.15. 07:49:17

@deputy sheriff:
Ha hermetikusan lezarnak a deli hatart, akkor is megtalalnak a modjat, hogy csempesz-
szenek be kabszert. A 80 - as evekben a csempeszes Florida parjainal tortent, megtettek
az ellenintezkedeseket, arra lecsokkent, attevodott Mexikora. Lasd " Cocain cowboys "
Ha elzarnak az USA - t minden oldalrol, akkor sem szunne meg a droghasznalat.

tanato 2013.02.15. 07:50:25

@kék madár: Jaj erről volt egy Kabaréjelenet is/Sas kabaréban/.Mielőtt felszállna a tömött villamosra azt ordítja:azonnal engedjetek fel,a villamos mindenkié,jogom van nekem is rajta utazni.Amikor nagy nehezen fent van,lökdösi vissza a többi felszállni akarókat:Már megteltünk,türelem,.csak lassan,várjon a sorára,jó magának ott lent is,ne kapkodjon.

deputy sheriff 2013.02.15. 07:54:23

@zopilote: A drog hasznalat soha nem fog megszunni, akarmit csinalnak. Mikor Kentucky-ban eltem par evig, egyik ejszaka egy blokkra tolem robbant fel egy fel apartman complex, mert valami barom meth lab-et uzemeltetett a garazsaban.

zopilote 2013.02.15. 08:03:09

@deputy sheriff:
The meth epidemic:( Nem csak a hasznalata, a gyartasa is trgediakkal jar.
Lattad mar a Cocain cowboys - t? Fenn van a Youtube - on, lefekves elott megnezem
megegyszer.

2013.02.15. 08:43:49

@zopilote: nalunk a poppy termekek afganisztanbol jonnek elsosorban. Lehagyva latin amerikat, ok az elso szamu termelok a vilagon ( poppy trail).
Mar a Reagen era alatt is ok fo supplierek voltak az usa heroinosainak, mikozben Nancy mondta a hires "just say no" szlogent.

DieNanny CH 2013.02.15. 11:43:41

@kék madár:

Ez rám is mennyire igaz! :-))) Míg nem kaptam meg Svájcban a 'B'-engedélyt, haragudtam rájuk. Nov. 1 óta megvan, azóta én is azt akarom, hogy legyenek csak szigorúak...

venember 2013.02.16. 07:20:14

Élvezetes könnyed stílusú olvasmány. Az élet egy részét szépen leírja. Gratulálok az írónak. :-)

2013.02.16. 23:32:25

Az a tapasztalatom, hogy akinek ottani férje férje van, kicsit szebbnek látja a valóságot, mint amilyen. Persze ez nem baj, hiszen ha csak a negatívumokra koncentrálna, nem tudná elviselni a kinti életet. Én is osztom azok véleményét, akik élhetetlennek nevezik a helyet. 5 évet nyűglődtem ott kis megszakításokkal, de a véleményem nem változott, ill. most egy kicsit igen, mióta Szudánban vagyok, azóta Egyiptom is megszépült :-) Azt azért mindenkinek tudnia kell, hogy rengeteg külvárosi kertes , medencés családi ház van, körbekerítve, 24 órás őrség, napi takarítás. Az említett Oktober 6 városrész is ilyen, pont ott laktam. A rózsadomb elbújhat mellette tisztaságban és külsőben is. Van pár óriási, igen tiszta, megbízható bevásárlóközpont, ahol mindent lehet kapni normális árakon. Ezekből a körbezárt compoundokból elég sok van, ebből arra következtetek, hogy nem csak a legfelső réteg lakik itt, bár tény, hogy nem is a szegények. És akkor még nem beszéltünk Mádiról, vagy Zamalekről, ahol a külföldiek többsége lakik, ill. a nagykövetségek. Ezek sem rossz helyek, bár tény, az adott épületek környéke, ha nincs körülzárva, tiszta szemét. A belváros felejthető. Ha oda nem kell bemenni, akkor egész normális hely. Tömegközlekedés kizárva, már ha jót akarsz magadnak.
Sok sikert a poszt írójának.

2013.02.16. 23:48:41

Csak egy kép az előzőkhöz arról a bizonyos oktober 6 városrész egyik coumpoundjáról: dolgozz-otthon.hu/october.jpg

mommmmo 2013.02.18. 01:24:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Szerintem ez nem olyan egyszeru Birca, hogy a forradalom arrol szolt, legyen iszlam aztan kesz.
Az arab tavasz szerintem inkabb egyfajta generaciovaltasrol szolt, van egy fiatalokbol allo reteg a kozel keleten, akik egyreszt el vannak buvolve a nyugati eletstilustol (lasd pl demokracia, noi emancipacio, stb) masreszt persze a sajat kulturajukat is tartani akarjak, keresik az uj kozel keleti identitast, stb.
Meg voltak mindenhol a diktaturak, amelyek nem ezekre a fiatal almodozokra voltak szabva, hanem a sotet birka nepre. Ezek a diktaturak altalaban semmibe vettek a helyi tradiciokat, lasd pl Tuneziaban sem viselhettek allami alkalmazasban levo nok fejkendot, es veres rendori eroszakkal nyomtak el minden ellenvelemenyt. Szoval a "pofa be mert hulye vagy" politika ment mindenhol, ezzel a sotet birka nep koreben eppenhogy erositve a fundamentalista iszlam nepszeruseget, es amugy egyre nagyobb tarsadalmi feszultseget generalva. De amugy ezzel lehet, hogy nem is lett volna akkora baj, mert a nep koreben tenyleg akkora a sotetseg es az analfabetizmus, hogy igy lehetett csak fenntartani a rendet.
Viszont ez tokre nem volt kompatibilis a nyugat fele orientalodo, bloggolo fiatalsaggal.
Szoval a fiatal almodozok csinaltak el a forradalmakat, de a valasztasokon mar a sotet birka nep szavazott, mert ok a tomeg.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása