Avagy vidámak-e a tiroliak? Noha a kérdés elsőre nem tűnik egetverően fontosnak (legyen ez ugye alapvetően a tiroliak gondja), ám mégis: egy olyan különleges világról szól a mai poszt, amely alig pár órányi autóútra van Magyarországtól, mégis elég keveset tudunk róla. Piefke korábbi posztja itt olvasható el, azt is ajánlom!

„Bis ned guad auf Glück und fülls di' ned wohl?/Dann pack t' ein in Sackn und foahr ein ins Tiroi!/Holla diridia! Holla drio!/Die Tiroia' san lustig, die Tiroia' san froah!"

(„Nincs szerencséd és nem érzed jól magad?/Akkor pakolj be egy zsákba és utazz Tirolba!/Holla diridia! Holla drio!/A tiroliak vidámak, a tiroliak boldogok!")

Ezúttal nem egy országról lesz szó, hanem egy országon belüli világról: Tirolról – és a tiroliakról...

Tirol nem fogad be

Véreim, magyarok: ne költözzetek Tirolba! A Marson, vagy az UFO-k között is otthonosabban érezhetitek magatokat – már ha meg akartok maradni olyan magyarnak, amilyennek a magyar életet és mentalitást ismerjük.

Tirol nem fogad be – nem csak a magyarokat, de más, szintén nem tősgyökeresen tiroliakat sem. Van egy ismerősöm, egy klagenfurti, karintiai születésű nő, aki negyven éve él Tirolban. Oda ment férjhez egy „őstirolihoz" – és ma is „Fremd", idegen ott a helyiek szemében.

Tirolban – különösen „vidéken" (azaz: Innsbruckon kívül) – sosem leszel „helyi". Elismerik, ha jól teljesítesz, nem lesznek veled látványosan elutasítók sem... De sosem kerülsz be a köreikbe. Magyarországon sokan körülrajongják az idegent – Tirolban legfeljebb körülcsodálkozzák.

Talán a világ egyik leghíresebb tájegysége Tirol, Ausztria majdnem legnyugatibb tartománya. És itt már álljunk is meg – ugyanis ha Tirolt keressük a térképen, akkor „három Tirolt" is találunk. Ausztriában kettőt: Észak- és Kelet-Tirolt és egyet Olaszországban: Dél-Tirolt, „(Trentino-)Alto Adige" fedőnév alatt – de ez utóbbi névnek ne dőljünk be, mert bizonyos értelemben (amiről alább még lesz szó) ez a „legigazibb", az „őseredeti" Tirol!

Tirol nem Ausztria – lelki, szellemi értelemben semmiképpen sem az. Aki Bécset, vagy a kelet-ausztriai mentalitást ismeri, az Tirolban valami mással fog szembesülni. Tirol „lélekben" valahol a Bajor-Alpokban kezdődik északon és délen az Olasz-Alpok már szinte mediterrán völgyeiben ér véget.

Tirolban randizik az északi, germán „őserdők" világa a Mediterráneummal – és ez a kettősség ott van a tiroliak életszemléletében is: egész nap szorgalmasan dolgoznak – de élvezni is tudják/merik az életet!

„Enni akarsz vagy olvasni?"

A tiroliak céltudatosak – és nemigen hagyják magukat eltéríteni az elképzeléseiktől. Viszont nem is titkolják el sem az elképzeléseiket, sem a véleményüket: ha egy tiroli nemet mond, akkor az Krisztus második eljöveteléig érvényes és visszavonhatatlan „NEM!", ha viszont igent mond, akkor abban meg is bízhatunk, hogy nem gondolja meg magát. ...Legalábbis ez volt a helyzet egészen a közelmúltig – sajnos ma már „lazul a morál". Nem tesz jót nekik a globalizálódó világ – rendre el is bizonytalanodnak benne sokan közülük.

Ez általánosságban úgy szűrődött le bennem tanulságként és tapasztalatként, hogy ha akarsz valamit, akkor csináld, és ne csak ábrándozz felette! És bizony: hosszú századokig a tiroliak csak akkor ehettek – csak akkor élhettek meg a zord tájon – ha nem ábrándoztak, hanem keményen melóztak!

Ma is keményen melóznak – keményen, de kiegyensúlyozott, egyenletes tempóban. A „rohammunka" nem jellemző rájuk – legalábbis nem munkavállalóként, vagy munkaadóként. Viszont ha te odaszegődsz valami „aljamunkára", bizony, megvan bennük/egyesekben a hajlam arra, hogy „kizsigereljenek". Ez Tirol és a tiroliak (egy részének) egyik „sötét oldala".

Tirol nem kedveli a bizonytalan embereket. (Biztosan ezért is van kevés nagy művész, vagy filozófus közöttük.) Mire egy tiroli eléd áll valamivel, addigra ő azt már átgondolta. Ennek árnyoldala, hogy igen nehéz őket meggyőzni, átprogramozni, ha tévesen gondolták ki az a valamit.

A tiroliak világhoz, dolgokhoz való hozzáállását jól jellemzi egy kis vendéglői történet. Ajánlottak ottani ismerősök egy „tipikus tiroli" vendéglőt, valahol fent a Brenner melletti hegyekben – arra jártam, gondolom, kipróbálom. Bemegyek, ott áll a fogadósné, kérdi, mi járatban vagyok. Mire én kérem az étlapot. Erre ő: „Enni akarsz, vagy olvasni?!" („Wills'tu ess'n , oda' Les'n?!") – na, ja: nem volt hozzászokva, hogy olyanok is betérnek oda, akik nem „kész koncepcióval" érkeztek vacsorázni!

Persze ez a félreeső, „őseredeti" Tirol... Innsbruckban azért nem hökken meg a „Wirtin", ha az étlapot kéred – de azért megörül, ha azt hallja tőled, szemlátomást idegentől, hogy „Gröstlt kérek, mert itt, Tirolban mindig azt eszem!" – mint ahogy ezt meg is tapasztaltam Hall in Tirolban, vagy Matreiben, ahol hallva „bennfentességem" e nyilvánvaló jelét, máris felderült az ábrázatuk és elkezdtek valami „kvázi közülük valóként" kezelni.

(A Gröstl egyébként egészen kiváló étel, íme egy magyarul is elérhető receptje - megjegyzésem: csülök helyett bármilyen hússal, marhával, csirkével, stb. elkészíthető, eredetileg ui. maradék sültekből, főtt húsból készülő „szegényember étele" volt. „Moizeit!")

Bécs „külföld" – Bozen nem!

Ha Tirolba kerülsz és ott Bolzano városát olasz nevén találod emlegetni, akkor elvesztél: úgy fognak rád nézni, mintha pedofil lennél. Az ugyanis BÓCEN! (Bozen). Igen, a tiroliaknak is megvolt a maguk „Trianonja": ekkor, az első világháború után került az egykori egységes Tirol déli része – az Alpok déli oldala – olasz fennhatóság alá (és szakadt el ezzel Észak- és Kelet-Tirol egymástól, beékelődve közéjük az északabbra kitolódott Olaszország).

Tirol történelmi központja ugyanis a mai Dél-Tirolban volt, maga a tartomány is a Meran (Merano) melletti Tirol váráról kapta a nevét. (Igen: a Bánk bánból ismerős „meráni Gertrúd" innen jött...) Bozen volt a tartomány központja – a mai „ausztriai Tirolban" fekvő Innsbruck csak az I. világháború után lett a „csonka" Tirol tartományi székhelye. Ekként értendő az, amit a poszt bevezetőjében írtam: hogy „legigazibb", az „őseredeti" Tirol ma Olaszország része.

De azért is fontos Dél-Tirol a tiroli „lokális legendáriumban", mert ott született a tartomány No.1-es hőse, Andreas Hofer. Ő ott A NEMZETI IDOL – még a hózentrágerje is becses múzeumi darab! (Innsbruckban van kiállítva. A következő kép őt ábrázolja, a festő Hans Crepaz 1988-ból.)

Aki tudni akarja, hogy mi is az igazi patriotizmus, az menjen azt megtapasztalni Tirolba! A tiroliak pl. meg vannak arról győződve, hogy Tirol a világ legszebb helye.

Amikor Ausztria annak idején csatlakozott az EU-hoz, Tirolban nagyon komoly, tekintélyes emberek tartottak attól, hogy majd jönnek „a gazdagok" a többi EU-tagállamból és fel fogják vásárolni a tartományt: azokat a világszép hegyeket és völgyeket, mert majd mindenki csakis ott, Tirolban akar lakni – és ők, a tiroliak majd mehetnek hajléktalannak, lakhatnak sátorban. (Ez nem vicc: erről halálos komolysággal beszéltek!) Nos, azt hiszem, ehhez képest Vona Gábor, vagy Wass Albert valóságos kozmopoliták!

Sok tiroli, aki otthon már nem szokott „népviseletes" cuccokat felvenni, el nem mulasztaná ezt, ha Bécsbe utazik! Mert ott ki akarja fejezni azt, hogy ő nem holmi bécsi – ő EGY TIROLI! Még a tájszólására is „rájátszik" akár.

„Itt a legutóbbi komoly változás az volt, amikor kivonultak a római légiók"

Mindennek az öntudatnak az alapja egy zavartalan társadalomfejlődés: tartós idegen „csesztetés", elnyomás ugyanis igazán sosem érte Tirolt. (Az 1920-tól Dél-Tirolt érintő olasz megszállás néhány „durva" évtizede sem volt képes ezért ott sem komoly mentalitás-amortizációt elérni – „God sei Tank!".)

Tirolban még ma is lassú a változás – legalábbis ami a dolgok mélyét és lényegét illeti, azaz a mentalitást, a gondolkodásmódjukat. Szoktam is mondani, hogy ha feltámadna a híres, hatezer éves tiroli „jégember", Ötzi, akkor minden bizonnyal otthon érezné magát. Használják a legújabb technikát és technológiát, ám csak azért, hogy legyen idejük a hagyományos életmódot folytatni.

Sokat elárul a tiroliakról, hogy 2010-ben nem más került fel Tirolból az UNESCO kulturális örökség-listájára, mint egy tájszólás: az Ötz-völgyi, amely egyben a legrégibb, ma is beszélt német nyelvváltozat, a XI. századból.

Itt is abba a bizonyos igazi patriotizmusba botlunk, amiről a „világ legszebb tája vagyunk!" esetében már volt szó: magát a nyelvet tartják az igazi kulturális kincsnek. (Itt engedtessék meg egy személyes megjegyzés: nekem a német nyelvjárások közül a tiroli az egyik legkedvesebb. Sajátos „zamata", ritmusa – és „ereje" - van... Ha egy tiroli az irodalmi német „ich" –„én" – helyett a maga tájszólásával azt mondja „i" [ejtsd kb.: „ií"], akkor ezt személyisége teljes súlyával és öntudatával teszi: „Én, a TIROLI..." és ha valamiről azt mondja: „I hob's gmocht!" – „Ezt ÉN csináltam!"-, akkor a mellé a bizonyos dolog, teljesítmény mögé odaáll a teljes személyiségével és öntudatával.)

Tirol egyszerre a nagyon erős személyes szabadság és individualizmus földje és ugyanakkor a kemény szabályoké is. Erre a kettősségre a táj és a történelem adja meg a magyarázatot. A tiroliak személyükben szabadok voltak mindig is – hiszen ki a fene kényszeríthette volna rájuk isten háta mögötti tanyáikon a személyes szolgaságot és ugyan miért tette volna ezt?

Ám a kemény természeti közeg igenis, rákényszerítette az embert bizonyos szigorú, konok szabályokra és az emberek, közösséget alkotván, szintén komoly életszabályokat voltak kénytelenek hozni és betartani, ha az akkor még nagyon szűkösen termő vidéken életben akartak maradni.

Mára az életkörülmények összehasonlíthatatlanul könnyebbek lettek, ám az emberek mégis úgy találták és találják ma is célszerűnek, ha a korábbi, szűkösség diktálta parasztpolgári szabályaik jó részét továbbéltetik. Egy tirolinak otthon, vagy a saját dolgában senki sem mond(hat)ja meg, mit és hogyan tegyen – csak a bevált szokás és a célszerűség...

Völgyek világa

A tiroli ember ma is kötődik a szűkebb vidékhez, ahol született, ahonnan a családja „őshonos". Ha lehet, ott, vagy a közelben vállal munkát, sokan az iskoláik elvégzése után hazatérnek és ott élik le az életüket.

Erre egyébként meg is van a lehetőségük, hiszen akár a világ egyik legfejlettebb turisztikai infrastruktúrája, vendéglátóipara, akár a részben erre ráépülő ipar (építő-, fa- és gépipar) számos jól fizető munkahelyet kínál.

Nem véletlen, hogy Magyarországról is sokan épp Tirolba mennek munkát vállalni. Jóval nagyobb a munkaerő-piaci kínálat, mint amit a tartomány mérete és lakosságszáma alapján hinnénk.

Tirol nem városi világ – a legnagyobb városok is (Innsbruck, Bolzano/Bozen) csupán százezresek, a legközelebbi „világváros" az 1,3-1,4 milliós München. De attól, hogy „nem városi", még igen előrehaladott az urbanizáció: kis falvak is magas szintű infrastruktúrával rendelkeznek.

Ráadásul mivel az úthálózat kitűnő, így könnyű elérni a központokat – noha ehhez télen bizony meg kell szokni a havas útviszonyokat. (Sózni egyáltalán nem szoktak, ui. az károsítaná „a világ legszebb tájának" ökoszisztémáját!)

Aki Magyarországról (poszt eleji intelmem ellenére) Tirolba költözik, jó eséllyel egy kis, akár néhány százfős faluban találja magát – és lehet, hogy első pillantásra „a világ végén" fogja magát érezni. Semmi és természetesen senki sem lesz ismerős: a táj, a klíma és a mentalitás szinte mindenben a magyar ellentéte.

Van, aki „klausztrofóbiás" lesz a völgyekbe zártságtól – és mivel a tiroliak nehezen nyílnak meg és nehezen fogadják be maguk közé az idegent, így az ottani élet otthonosságait sem könnyű odatelepülőként megtapasztalni.

Túlélési tanácsok

Milyen „túlélési tanácsokat" lehet mégis adni az odaköltözőknek, ott munkát vállalóknak és esetleg azoknak, akik (tekintettel a magyarországi „felsőoktatási változásokra"), netán Innsbruck, vagy Bolzano/Bozen egyetemeit szemelik ki maguknak?

Mindenekelőtt: legyetek szorgalmasak, pontosak és megbízhatók mindabban, amit csináltok, amiért odamentetek – és ezzel máris tettetek egy nagyobb lépést a „tiroliasság" felé. Ne akarjátok azzal kezdeni, hogy meggyőzitek őket arról, hogy „ti jobban tudjátok, mint ők". Ez, amellett, hogy udvariatlan, szinte reménytelen is. Kérdezni szabad, okoskodni nem ajánlatos! Ha igaz, hogy „Rómában, mint a rómaiak", akkor „Tirolban, mint a tiroliak".

Ha meg akarjátok érteni az ottani életmódot, életfelfogást, akkor gondoljatok a saját nagyszüleitek világára – és máris többet fogtok fel az ottani tradicionalizmusból is. Sürgetni őket, „idegbajoskodni" is felesleges: ők a jégkorszak vége óta ugyanazt a tempót követik – és higgyétek el: készen szoktak lenni időre a dolgaikkal!

Aki tanulni megy, egyetemre, az persze a „vidéki Tirolnál" kozmopolitább közegbe kerül (pláne az „olasz" Tirolban!), ám ne lepődjön meg, ha nem kevés évfolyamtársának életcélja nem más, mint „hazakerülni a völgyembe". Aki netán tartós partnerkapcsolatba keveredik tirolival, az legyen elkészülve egy ilyen válasz(tás)ra is!

(Megjegyzem: magyarként lehet annyi esélyetek egy tirolival családot alapítani, mint egy bécsi osztráknak - sőt! Több tiroli-magyar vegyespáros is akad az ismeretségemben – viszont amikor az egyik olyan ismerős családban, ahol a fiú felesége magyar, a lánynak egy bécsi fiú kezdett udvarolni, akkor az „őstiroli" anya terveket kezdett forralni a potenciális „bécsi meny" kifüstölésére...)

A családi és közösségi élethez hozzátartozik valami, ami Magyarországon sokkal kevésbé része a mindennapoknak: a vallásosság, a templomba járás. A tiroliak jelentős többsége (katolikus) hívő és rendszeresen gyakorolja is a hitet. (Legalábbis formálisan – mert, hogy mi van a lélek mélyén, azt csak az isten és kollégája, az ördög tudhatja...)

Anyagiasak...

Van egy film, még a '90-es évek közepéről, amely egy „őstiroli" író, Felix Mitterer regényéből készült, a címe „Die Piefke Saga" (szabad fordításban: „A pofátlan német története"). Van ebben egy jelenet, amikor a „mindenképpen igazi tirolivá válni akaró" berlini német teljesít egy „szuper teljesítménytúrát" és ennek elismeréseképpen egy tiroli magasztaló szavaktól kísérve átnyújt neki egy jelvényt. A német megköszöni, mire a tiroli: „Húsz schillinget kérek – a jelvényért!".

És mit tesz isten – illetve: mit produkál az élet Tirolban – néhány napra rá, hogy láttam ezt a filmet, tiroli ismerőseim meginvitáltak egy „Dorffest"-re, egy tiroli község ünnepére. A falu központjába vezető utak mentén népviseletbe öltözött hölgyek köszöntötték az érkezőket, így minket is. Mivel a kölcsönös üdvözlésnél egy pillanat alatt kiszúrták a kiejtésemből, hogy nem vagyok helybéli (meg amúgy is ismer mindenki mindenkit...), érdeklődtek, hogy honnan jövök. Mondom: Magyarországról, Budapestről.

- Ó, micsoda megtiszteltetés ez nekünk, hogy olyan messziről ellátogat a faluünnepünkre! Kérem, legyen szíves a zakója hajtókájára tűzni a faluünnepünk jelvényét – és ezzel átadott egy kis, öntapadós szövetmatricát nekem.

- Köszönöm! – mondtam és fel is ragasztottam, mire a hölgy:

- „Zwoanzigge Schillinga – fü' tie Eantritt, pitt'schee'!" („Húsz schilling – a belépésért!")

Igen: gyakran az Irodalom és az Élet kéz a kézben járnak!

(...Ha már a kellemetlen tiroli szokásoknál tartunk: nem szoktak tekintettel lenni a született tiroli munkatársak arra, hogy egy „idegen" nehezen érti a helyi tájnyelvet. Nemigen váltanak át a kedvéért „irodalmi németre".)

Igen: a tiroliak anyagiasak. Ott az emberek megszokták, hogy a természet sem adott soha nekik ingyen semmit, mindenért keményen meg kellett dolgozniuk – és ez ment át a mentalitásukba is!

Akit a sorsa, munkája Tirolba, a tiroliak közé vet, az tanulja el tőlük a rájuk jellemző, az egész életük teljesítményével megalapozott magabiztosságot – de ha lehet, a beképzeltségük és időnkénti „bunkóságuk" nélkül. Az utóbbiakat hagyja meg nekik nyugodtan!

És hogy vidámak-e a tiroliak – ha már ezt a kérdést tettem fel a poszt címében? Nos, talán több bennük/közöttük az a fajta vidámság, amely a kiegyensúlyozottságon, a stabil, bár néha unalmas viszonyokon és a nyugalmon alapul... Inkább úgy válaszolnék a kérdésre, hogy kevesebb dolog van egy átlagtiroli életében, ami megronthatná az örömét, ha amúgy azt megtalálta valamiben."