oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. december 06. 06:54,  Aprópénz voltam nekik 232 komment

2012. december 06. 06:54 Határátkelő

Aprópénz voltam nekik

Teljesen kizárt, hogy december 6-án ne Finnországba vezessen az utunk (ezúton is üdvözlöm Joulupukkit, remélem, mindenkinek hozott valamit – nekem virgácsot hozott, amiért annyira elmaradtam a levelek megválaszolásával, de megfogadtam, hogy mihamarabb utolérem magam), úgyhogy ma irány észak, Zsizsi vezetésével. Azt nem állítom, hogy csupa édes öröm lesz a történet, de lesznek benne összetartó magyarok, szóval olyan rossz már nem lehet. :)

cím tópart.jpg

„Régen is vonzott már, hogy külföldön éljek esetleg, de csak 3-3 hónapokra mentem ki dolgozni amerikai nyári táborba. A végső lökést a hosszabb távú kint maradásra, a tavaly novemberi munkahelyi kirúgás és a nagymértékű besokallás adta, valamint, hogy 29 évesen ne vesztegessek több időt, hanem elinduljak valamerre.

Társammal az összeköltözés sem bizonyult egyszerű dolognak. Egyetem után hagytam 3 évet az esetleges diploma vagy anélküli álláskeresésnek. A munka csúcsa a 4 műszakos gyári munka lett havi szerződéssel (igaz nyaranként sosem voltam itthon), valamint egy szervezetlen kritikán aluli multinál valamivel jobb állás rövidebb időre.

A munkakörömhöz tartozott az is, hogy időnként a sori dolgozok munkáját stopperrel kellett mérni, ami egy szánalmas dolog szerintem és rendkívül jól éreztem magam ettől a hálás feladattól. Azt mondták, szintidő beállításra lesz, de a koreaiak irreális munkatempója nem egyeztethető össze szerintem normális emberi munkával.

A törvények betartása

Több ország közül próbáltunk választani, kilőve Angliát, mert eleget hallottam mennyien mennek oda és ki tudja, mikor rakják ki a teltház táblát ott is, valamint Angliába kimenni egyfajta könnyebb út, mert csak felülünk a repülőre és ott is vagyunk aztán majd lesz valami. Ez is egy út, de nem egyszerűbb. Nehéz egyéb nyelvet megtanulni igaz, de mindenki szinte csak az angolt tanulja.

Finnországban tetszett, hogy a törvények betartására nagy hangsúlyt fektetnek, valamint egy nyugodt ország. (Lehet a sok otthoni lopás miatt valami olyan helyre vágytam, ahol még az „őszinteség" számít valamit). Nehéz kijutni és meg kell tanulni finnül, de úgy éreztem ennyit megér, még ha nehezebb is elindulni ott.

Talán hosszabb távon stabilabb lehet, úgy voltam vele, és később, ha jobban megy a finn, akár tanulni is lehet és jó szakma hiányában nem kell majd esetleg eladóként vagy takarítóként megöregednem, mint mondjuk Amerikában félig illegálisan élve.

Alap finn tudás nélkül még takarítós munkát sem nagyon adnak, kivéve a mérnöki munkákat, munkaszerződés nélkül pedig nem adnak ki se szobát, se lakást. Emiatt maradt az au pair-ként való kimenetel. Barátom otthon maradt, ezért nem egyszerű, de a cél érdekében valahogy el kell kezdeni.

Otthon már nem is kerestem

Az utolsó otthon töltött hónapokban már nem is törekedtem álláskeresésre, mert elegem lett abból, hogy sok helyen megtehetik, hogy egy titkárnői munkára diplomát kérnek és 2 felsőfokú nyelvvizsgát, amit le merek fogadni nem is fog használni ott senki. (Ez volt igazából az utolsó álláshirdetés, ami után már nem is kerestem munkát).

Tudom, könnyelműen hangzik, de inkább úgy voltam vele, pár hónapot inkább nyelvtanulásra fordítok, minthogy elmenjek egy gyárba 4 műszakba dolgozni megint és agyilag lenullázódjak mindennap teljesen, nemhogy még munka után tanuljak is. Mindenki mondta nekem, tudja, milyen a 4 műszak. Szerintem ez nem igaz, mert ezt csak az tudja, aki legalább x hónapot dolgozott ilyen helyen (nem az irodán). Le a kalappal azok előtt az emberek előtt, akik évekig csinálják ezt és még családot is fenntartanak.

Május vége óta vagyok kint és 1 hónap alatt találtam családot. Az egyik legmegbízhatóbb oldal szerintem az aupair-world.net. Ott van egy orosz csaj is akit Tatianának hívnak, ügynöksége van és több lánytól visszahallottam jobb mellőzni, mert pénzlehúzás, plusz nem megbízható.

Aki au pair akar lenni és részletesebben akar olvasni róla annak ajánlom az alábbi linken letölthető Au pair? Miért ne? (Au pair guide by Timi) írást. Ez egy jó hosszú és elgondolkoztató írás erről a munkáról. Mindegy, melyik országra vonatkozik, az alapdolgok benne vannak.

Kutyaügy

Először Lahti mellett laktam, jelenleg pedig Helsinkiben. Otthon úgy voltam vele olyan helyre nem megyek, ahol kutyacuccot kell takarítani az utcán, mert az nekem megalázó már, főleg más kutyája után csinálni ezt. A sors fintora, hogy az első családban a szülök vettek egy kiskutyát a nagy mellé, mivel 2 hónapos volt szegény, csak nem tudta mit hogy kell... plusz a gyerekek is sokat sírtak az állandó ugrálása miatt. Így 3 gyerek mellett a kutya is a nyakamba szakadt, amitől nem voltam ideges annyira x idő után...

A kutyák a kanapén ették a csontot. A gyerekek életkora sem könnyítette meg a mindennapokat (két 1,5 éves ikerkislány és 2,5 éves nővérük). Szerencsém volt, mert le tudtam költözni a szaunaházban lévő szobába, ahonnan nagyon csúnya volt a tóparti kilátás. (Lásd nyitókép...) :)

Ez hatékony volt, mert különben a gyerekek melletti szobában lettem volna és elég sokat sírtak.

A családban sem volt felhőtlen az idill, mert apuka nem csinált semmit és anyukának a nyakába szakadt a 3 gyerek, szóval az apuka volt a 4. gyerek. Apukának gőze nem volt a saját gyerekeiről, valamint arról, hogy én mennyit dolgoztam.

Az anyuka védett meg

Ez nem lett volna baj, csak mikor én süsü elmondtam apukának, hogy máshol ugyanennyi pénzért 8 órát dolgozik (igaz ott nyelvtanfolyamot, meg bérletet is fizetnek) az au pair, akkor elkezdte így számolni a fizetésemet.

Nagyon maradni akartam, mert menetközben meggondolták magukat és ezért próbálkoztam ezzel, csak nem gondoltam, hogy így elkezdi számolni. Ha az anyuka nem védett volna meg, és íratott volna be velem plusz munkaórákat, akkor bajban lettem volna.

Mondjuk részletkérdés, hogy én aprópénz voltam nekik és 20 000 eurós konyhára meg darabja 600 eurós design lámpa búrára tellett nekik. Arról nem is beszélve, hogy mekkora házat vettek (több mint 400 000 euróba került). Szóval a családok inkább magukat helyezik előtérbe, ami valamennyire természetes is, másrészt kényelmetlen tud lenni.

Egyik barátnőmnek nem volt net a szobában, sokáig mondogatta a családnak, hogy milyen jó lenne, de mindig elfelejtették, majd amikor vasárnap a konyhában Skype-ozott és leesett nekik, hogy ez így nem jó, akkor 2 napon belül volt net a szobában is.

Szóval jó meg rossz oldala is van az au pair életnek és az együttélés is nagyfokú alkalmazkodást igényel. Tömören lefordítva: az au pair van a családért. A finn családok amúgy nagyon rendesek, általában csak olyan hely akadt probléma, ahol török vagy arab, vagy egyéb nemzetiségű volt az apuka.

A Facebook nagyon hasznos, három oldal is van, ami Finnországban élő au pair-eknek szól, az egyik ráadásul magyar. Ott írta ki az egyik lány, hogy 3 hete van egy családnál, de valami kezd nagyon nem oké lenni. Ismertem egy anyukát, aki keres valakit, kölcsönösen megadtam az elérhetőségeiket és a lány egy hét múlva már ott volt. Szóval barátkozás és egyéb szempontból (segítségkérés) is nagyon hasznosak ezek az oldalak.

Ha valakinek gondja akad, nem kell félni családot váltani (persze nyomós indok kell azért hozzá), még ha eleinte úgy is érzi az ember „nem sok joga van".

Összetartó magyarok

A második családom nagyon rendes és Helsinki mellett laknak. Ez teljesen más világ, mint a vidéki városok. Gyakorlatilag 2 hét alatt rendszeres programjaim lettek itt.

Helsinki.JPG

Le a kalappal a Finnországban élő magyarok előtt, nagyon összetartóak, de ez lehet azért is van. mert ide tényleg az jön csak élni, aki be is akar és tud illeszkedni. Mivel aki hosszabb távra tervez, annak kell a finn nyelvtudás is és ez erőfeszítést igényel.

Vagy csak szerencsésebb voltam és a rendesebb fajtával találkoztam eddig. Amerikában már volt elég nagy gondom magyar ember miatt... Itt van egy kis csoport, akik magyar néptáncot táncolnak (tanulnak) és ők tényleg a tánc szeretetéért csinálják.

Magyarországon sajnos néptánccsoportokban ez nem feltétlen csak így van, mert némelyik emberből ott is előtör a versenyszellem és irigység, annak ellenére, hogy elvileg hobbiszinten csinálják.

A nagykövetségen volt október 23-i megemlékezés is, nagyon finom kajával. Nem szép tőlem, de a Himnusz hallatán az jutott az eszembe, hogy nem túl pozitív a szövege és tükrözi sajnos az otthoni mentalitást, csak nem kell maximum „élnünk, halnunk" otthon, hanem el lehet jönni.

Kulturális élet

Van Helsinkiben Magyar Tudományos és Kulturális Központ is. Október végén volt itt Mácsai Pál az Örkény Színház igazgatója, aki előadta az „Azt meséld el Pista" című egyszemélyes komédiát. A közönség alig akarta elengedni, annyira jól sikerült az előadás. Utólag is köszönet érte neki, hogy „elugrott ide" előadni.  Nem is gondoltam volna, hogy itt ennyi minden van.

Nem sok szórakozóhelyen voltam még, de azért találtam kulturáltat, más kérdés, hogy nagy lendülettel törik a poharakat, de bunyót még nem láttam.

A finnek nagyon állatbarátok, ami jó dolog, bár talán kissé el is túlozzák. Egyik ismerősöm összefutott kutyasétáltatás közben valakivel, beültek meginni egy kávét, a kutyát kikötötték a kávézó elé. Magyarországon ugyanez megy, csak hosszabb időre (ismerjük a „drágám, lementem sétáltatni a kutyát" indokot), Nos, itt egy lakó feljelentette a gazdit, akit a rendőr meg is büntetett 60 euróra.

Kóbor kutya nincs, mert nem élné túl a telet...

Folyt. köv."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Finnország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr564950141

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kőkemény au pair 2012.12.06. 15:10:10

Nem mindenki olyan, mint a szerencsétlen aprópénzes teremtés. Nem bizony! Nekem egy ismerősöm, név szerint Urszusz Grizella, szintén ópör volt remélem jól ejtem ezt a nehéz német szót… szóval Grizella ópörködött, de ő bizony kőkemény csaj volt, n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JoHnNiEE 2012.12.06. 08:00:11

Nem rossz hely Finnország csak drága a sör.
Második éve vagyok kint. Érettségi után ide jelentkeztem felsőoktatásba (mivel tandíjmentes), s nem bántam meg.
Az ottaniak számunkra első körben kissé anti-szociálisnak tűnhetnek. Továbbá mindent a lehető legrövidebben és egyszerűbben próbálnak kifejezni ami persze nem mindig gond.
Az egyetem gyakorlatias. Kevés vizsga. Hihetetlen sok beadandó, projekt munka, csapatmunka stb. Még a csöves is beszél angolul. A televízióban minden eredeti nyelven megy, felirattal (kivéve a nagyon gyerek mesék) haverok ki is nevettek, milyen gáz már ha valami szinkronizálva van.
Az átlagos finn szórakozóhely, disco valahogy így néz ki.
Férfiak a pult mellett állva marcona tekintettel lerészegedésig.
Addig a táncparkett a lányoké. Éjfél, 1 után a srácok részegen beözönlenek, a lányok meg menekülnek.

Munkát sikerült találnom, a helyi újságnál. Újságkihordás hajnalban heti 6 nap, Napi 2-3 óra. Megéltem belőle egyetem mellett.

Igény esetén én is összedobhatok egy értékelést az elmúlt 2 évemről.

Red Fox 2012.12.06. 08:23:10

Finnország csodálatos hely. Sajnos már régen voltam kint, de amit akkor láttam az hatalmas élmény volt.
Nagyon tetszik ahogy vigyáznak a környezetükre. Akkor láttam egy törött közlekedési táblát és még az is fából volt.
Volt szerencsém pár napot eltölteni egy kicsi szigeten ahol a ház egy pici erdőben volt a tó partján. A tó olyan tiszta volt, hogy amikor nyakig ért a víz akkor is láttam a lábamat benne.
Kicsit zavaró lehet a téli sötét és hideg és az, hogy nyáron egész nap világos van, de hosszú távon biztos ezt is meg lehet szokni. Turistaként inkább érdekes volt mint zavaró.

A fenti írás tetszik várom a folytatást.

JoHnNiEE szerintem igény biztosan volna az írásodra, úgyhogy azt is várom.

Homokdűne 2012.12.06. 08:40:48

" Továbbá mindent a lehető legrövidebben és egyszerűbben próbálnak kifejezni"

Szerintem így is lenne normális. Mo-on mindenki olyan nyakatekerten akarja kifejezni a legegyszerűbb mondatot, hogy sokan nem is értik.
Pont erről írtam vmelyik nap, egy ismerősöm mesélte (külföldön él) néhány napja:
" A fiam, amikor itt volt nálam, talált az interneten egy 1987-es magyar oktatófilmet a trolibuszvezetésről. Ment a film és alatta meg ment a magyar oktató szöveg....azt mondja S. : " azt hallom, hogy magyarul beszél, de nem értem "... én is belehallgattam és tudod, amit mindig mondunk, hogy áltudományosságból otthon még a legegyszerűbb dolgot is olyan körmönfontan magyarázzák meg, hogy lehetőleg senki se értse: pl. a műszerfalon található irányítógomb működésbe léptetésével tudjuk a gépjármű harmonikarendszerű ajtószerkezetének mozgását szabályozni. Amikor ezt lefordítottam S-nek magyarról magyarra, azt mondja, hogy : Hát akkor miért nem azt mondja, hogy nyomjuk be a gombot és kinyílik az ajtó, nem????"

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.06. 08:43:34

a hajam égnek áll attól a stílustól, ahol az ellenkezőjét mondja valaki, mint ami igaz, érzékeltetni próbálni a humoros iróniát.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.12.06. 09:06:14

Hm...
Szívesen olvasnék már egy olyan cikket, amiben nem csak az au- pair-ek sanyarú sorsáról van szó.
Azt végképp nem értettem, hogy jön össze Mácsai Pál a kóbor kutyákkal.
:(

karburator (törölt) 2012.12.06. 09:07:50

"Alap finn tudás nélkül"

már megint egy olyan poszt, ahol kimegy a posztoló az ország nyelvtudása nélkül és így ír egy posztot az országról?

nigara 2012.12.06. 09:26:53

@JoHnNiEE: szerintem tényleg írj egy posztot, sokkal érdekesebb lenne már mást is hallani, mint az au-pairkedést...

Másrészt engem különösen érdekel az egyetem téma, pl. finn nyelven tanulsz, vagy angolul? Ha finn, akkor a nyelvtudást hogy szerezted meg? Milyen vizsga kell?
Köszi :)

bpetya75 2012.12.06. 09:30:11

Jó kis összecsapott poszt lett ez.

Vannak benne hasznosnak tűnő infók, meg olyan furcsaságok, mint a semmit sem csináló apuka. A 20e-s konyhabútorra valót meg biztos a hangyák hordát össze nekik. Abban mondjuk egyetértek, hogy ha valóban semmit nem foglalkozik a gyerekivel, arra nincs mentség.

Azért a következő írást jó lenne kicsit jobban felépíteni.

think different 2012.12.06. 09:30:39

Hozok délutánra popcornt, már most találtam legalább négy dolgot, amit 'hagyma' szétkaphat :D

bpetya75 2012.12.06. 09:37:27

@think different:

Készítsük elő a terepet! Kapjuk szét mi ;-)

Na sorold, mit találtál? :-D

JoHnNiEE 2012.12.06. 09:39:48

@nigara:
Mindent angolul :) EU révén még nyelvvizsgát sem kellett bemutatnom a jelentkezéshez de azért egy IELTS-t letettem. Majd a diplomához kell egy alapfokú finn nyelvvizsga ;)

think different 2012.12.06. 09:42:05

@bpetya75: Nem árulom el mindet, de egyből a kedvencem:

"Lehet a sok otthoni lopás miatt valami olyan helyre vágytam, ahol még az „őszinteség" számít valamit"

Szerintem fontos, hogy elegendő friss zöldséget vagy gyümölcsöt fogyasszunk, de mindig figyeljünk hidegben a fagyálló szintjére.

Frau Holle 2012.12.06. 09:43:27

"Lehet a sok otthoni lopás miatt valami olyan helyre vágytam, ahol még az „őszinteség" számít valamit"

Szerintem a lopások száma és az emberek egymással szembeni őszintesége ét különböző dolog. Szívből kívánom hogy találd meg amit keresel, de az emberek egymás közötti viszonyai olyan dolgok, amiket legtöbbször sok-sok év, évtized után tud megítélni az ember, vagy még akkor sem (egyénfüggő).
Idealistának lenni persze jó dolog.

váj mí 2012.12.06. 09:43:42

@think different: Csatlakozom némi sörrel. Lesz itt buli! :-)

Frau Holle 2012.12.06. 09:44:19

@think different: Bocs, becsszó hogy nem láttam. :)

nigara 2012.12.06. 09:44:44

@JoHnNiEE: húúú, tudsz valami linket küldeni, ahol meg lehet nézni az angol nyelvű kurzusokat? Nagyon jól hangzik ez...

rekafoto 2012.12.06. 09:47:35

@Babette_: nekem meg attól, amikor valakinek semmi lényegi hozzászólnivalója nincs, de egy elejtett félmondatba azért beleköt, ami nem felel meg az ízlésének.
@karburator: ha jól látom, nem az országról írt, hanem a személyes tapasztalatairól az országban, de lehet, nem ugyanazt az írást olvastuk.
@think different: a "félig illegális takarító"-t olvasva azt hittem, célzott beszólás hagymának, aztán tovább olvasva kiderült, hogy a posztoló is élt Amerikában :D lesz itt haddelhadd, az biztos.

váj mí 2012.12.06. 09:50:38

@Frau Holle: ... csak vigyázzunk, hogy gyakorlása közben ne bántsunk meg másokat.

Mnaaa, indul a buli!

bpetya75 2012.12.06. 09:50:48

@think different:

Értem. Ezt egyébként őszinteség által vezérelve mondod, vagy az "őszinteség" beszél belőled?

@váj mí:

Ennyi idősen már nem állna jól nekem a hiénázás, ezért a magam részéről felajánlok egy kis szalonnát, tűzifát, meg nyársakat. Kenyeret hoz valaki?

@Frau Holle:

Nem is igaz! :-D

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.06. 09:51:10

@rekafoto: ez a te hozzászólásod viszont tényleg mennyivel értékesebb.
szerintem folytasd.

bpetya75 2012.12.06. 09:52:49

@rekafoto:

Várj csak! Te is ott vagy, vagy voltál, ugye? Mármint Finnlandiában. Vagy keverlek?

Eino81 2012.12.06. 09:54:25

" Továbbá mindent a lehető legrövidebben és egyszerűbben próbálnak kifejezni"

Ezzel kicsit vitatkoznék. Én egy multicégnek dolgozom és a finnekkel foglalkozunk. Sok hívásom van, amit 3-4 szóval el lehetne mondani, max egy mondattal, nem pedig egy 2 perces litániával, hogy hogyan fagyott le a jelszava... :) Amúgy szeretem a finneket, nem tanultam volna meg finnül, ha nem lenne ez igaz. Éltem is kint, néha vágyom vissza.

"munkaszerződés nélkül pedig nem adnak ki se szobát, se lakást" - Embere válogatja, nekem sikerült annak idején. Igaz, már felvettek, tehát célzottan mentem, de a szerződés még sehol nem volt, amikor én beköltöztem...

rekafoto 2012.12.06. 09:54:33

@Babette_: figyi, mindenki irkál hülyeséget néha, én is tettem, be is láttam, amikor felhívták rá a figyelmemet. Biztosan te is eljutsz oda egyszer. Nem nagy dolog történt, ne fújd fel. Hülyén beszóltál, figyelmeztettelek rá (nem rondán), ne puffogj, lépj tovább. Szia :)

@bpetya75: nem Suomi, hanem Ruotsi :)

váj mí 2012.12.06. 09:57:21

@bpetya75: Hm, egy kis hagyma is jó lenne ;).

Eino81 2012.12.06. 10:06:20

Amúgy, akit érdekel, elmondom, a finn nyelv, bármennyire is rokon, ugyanolyan nehéz, mint bármilyen más idegen nyelv (szóval a rokonság nem segít sokat, ahogy azt a külföldi beszélgetőpartnereim néha gondolják...). Kell hozzá egy jó adag motiváció, anélkül még nehezebb. Saját tapasztalatÉ az első fél év nehéz. A szavak miatt. Eddig az ember megszokta az "indoeurópai" formákat, pl university, Universität, stb és akkor belefut az yliopisto szóba... Nekem annak idején egy fél év kellett, míg ezt megszoktam, aztán "rááll" a szemetek a finn szavakra. A hosszú szavakat érdemes fejben feldarabolni, akkor nem tűnik olyan szörnyűnek (a német így is szörnyűbb ebben a tekiktetben...). A magyar nyelv agglitunatív logikája segít a finn esetében is, bár náluk a sorrend inkább így jön ki: ház-ban-am, nem pedig ház-am-ban. A vicces, hogy a -ban/-ben miatt kb. görögösnek hanzgik: tässä pienessä punaisessa talossa ('ebben a kicsi piros házban'), mivel minden melléknévre rá kell tenni, nem csak a főnévre. Keressetek "levelezőpartnert" a neten, facebookon, skype-on, sokat segít, kijavítják a hibát, mert lesz, nekem még mindig van, mert egy piszkosul gazdag nyelvől beszélünk. Néha más a gondolkodásuk, pl a boltBÓL vásárolnak, nem a boltBAN, stb. De megéri szenvedni egy kicsit, mert a finn amúgy világnyelv, kulcs az észthez, számihoz (lapphoz), karjalaihoz, stb, valamint Svédországban is többször előfordult már velem, hogy finnül kommunikáltam.

SilentDreams 2012.12.06. 10:06:54

Nekem is "kicsit" össze-vissza a poszt változó minöséggel. Az a rész, ahol az apuka elkezd számolni valamit :)))), az nem volt világos, de aztán rájöttem, hogy talán a ledolgozott órákat kezdte el számolni, míg korábban csak úgy saccra ment ez? :))))
De még így sem világos, hogy miért êmlítette a posztoló ezt a "8-óra munka" dolgot az apuk´nak. tán sokallta a munkáját?
Aztán viszont az anyukának kellett plusz munkaórákat becsempésznie a nyilvántartásba, hogy kijöjjön a napi 8 óra. Jajjj, nem értem! :))))

Legjobban a család pénzügyi helyzetének boncolgatása nem tetszett. Ez magánügyük, senkinek semmi köze hozzá. Gondolom a posztoló megállapodott velük egy összegben, amit kapott tölük + lakás + kaja. Ha ezzel nem votl megelégedve, akkor nosza, béreljen lakást saját maga, s keressen jobb fizetö állást. De ne túrkáljon a család zsebében.... Szerintem.

A kutyák érdekes módon többször is feltünnek a történetben, s velük végzödik is a poszt. Erdekes :))))

multikarrier · http://multikarrier.blog.hu/ 2012.12.06. 10:08:32

@Homokdűne: Hát, hogy mi a “normális” az ugye elég szubjektív fogalom, ugyanakkor én gazdagnak érzem magam, hogy nem egy leegyszerűsítő nyelv az anyanyelvem. Az más kérdés, hogy ki mire használja, de annyira unalmas lenne, ha mi is olyan szűkszavúak lennénk, mint az északiak…

2012.12.06. 10:11:49

Ez egy elég összecsapott, ide-oda ugráló poszt lett.

Eino81 2012.12.06. 10:13:07

Amúgy - ha már december 6, meg Mikulás, meg ilyenek -, azt nem írta még senki, hogy amikor az egész világ ebben a Mikulás-lázban ég ma, a finneknek ez a mai nap a Függetlenség napja...

bpetya75 2012.12.06. 10:14:49

@rekafoto:

Most már legalább tudom Svédország finn nevét is ;-)

@váj mí:

Jó termésünk volt belőle, de csak vöröset tudok hozni, lilából keveset raktunk.

rekafoto 2012.12.06. 10:14:54

@Eino81: ez tetszett :) bár azzal vitatkoznék, hogy a német morfémák egymásra pakolása "szörnyű" volna, szerintem pont emiatt a legtisztábban átlátható nyelv, amellyel eddig foglalkoztam. De lehet, a finn még tisztább. Mindenesetre gyönyörű nyelv és szívesen megtanulnám, csak a kiejtés tűnik lehetetlennek, olyan sajátosan ejtik a magánhangzókat, soha nem sikerült leutánoznom.
Finnországban egész jól el lehet boldogulni svédül, mert elvileg hivatalos nyelv és az iskolákban is tanítják, de sok finn ismerősöm bevallottan nem törte magát a suliban a svéddel (ismerős ez az idősebb magyaroknak valahonnan?), nem szereti és inkább angolra vált.

nigara 2012.12.06. 10:15:17

@Eino81: és mikor írsz posztot? :) szerintem örülnénk neki, ha kicsit relevánsabb infókat is kaphatnánk Finno-ról, mint amik voltak ebben a posztban :)

Sanyi9 2012.12.06. 10:17:22

@JoHnNiEE: Engem nagyon erdekel Finnorszag, ugyhogy ertekelnek egy irast rola. Van egy par finn ismerosom es tavaly voltam Helsinkiben, de sajnos csak egy napot es amugy nem lattam semmit a termeszetbol. Szoval, ereszd meg! :D

bpetya75 2012.12.06. 10:18:11

@Eino81:

Nagyon meglepődtem, mikor szembesültem vele, hogy 5 év múlva csupán 100 éves lesz a független Finnország.

Eino81 2012.12.06. 10:21:19

@nigara: Évek óta nem élek Finnországban, én a cseh országfelelős vagyok (bár jóideje nem írtam arról sem semmit...).

SilentDreams 2012.12.06. 10:23:53

@Eino81: De azért még simán érdekelnének a finn tapasztalataid is :)

Ez amúgy tényleg stimmel? =>

Jään alla talvella elävät kalat uiskentelevat.
Jég alatt télen eleven halak úszkálnak.

:)))))

SilentDreams 2012.12.06. 10:25:46

@Eino81: De azért simán érdekelnének a finn tapasztaaltaid is :)

Ez amúgy tényleg stimmel? =>

Jään alla talvella elävät kalat uiskentelevat.
Jég alatt télen eleven halak úszkálnak.

:)))))

SilentDreams 2012.12.06. 10:26:39

Na, ez szép duplázás lett, kicsit még kellett volna várnom, sorry :))

SziszkAnya (törölt) 2012.12.06. 10:27:09

jaj. 29 évesen au-pairnek állni??? Háááát... ez szerintem nagyon cink. Amúgy meg valaki homályosítson már fel, hogy milyen az a félig illegális amcsi élet?

Frau Holle 2012.12.06. 10:27:38

"Egyetem után hagytam 3 évet az esetleges diploma vagy anélküli álláskeresésnek."

"...és később, ha jobban megy a finn, akár tanulni is lehet és jó szakma hiányában nem kell majd esetleg eladóként vagy takarítóként megöregednem, mint mondjuk Amerikában félig illegálisan élve."

Őszinte érdeklődéssel kérdem: milyen szakot sikerült elvégezni?
Egyébként másik szakma elsajátítása többek közt akár Magyarországon és Amerikában is lehetséges. Vagy csak én nem értem?

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.06. 10:29:01

@rekafoto: az a mi szerencsénk, hogy itt vagy nekünk te, rendőrnőnek.

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.06. 10:31:21

@SilentDreams: én úgy értelmeztem, hogy apu a fizetést nyolc órára vetített, és úgy tekintette, hogy a munka is nyolcórás, csak a lány hülye, hogy nem tudja 8 óra alatt elvégezni.

Eino81 2012.12.06. 10:33:40

@SilentDreams: Igen, ez a mondat csupa rokon szót tartalmaz és így van finnül. Szeretek poénkodni a finn nyelvvel. Ez a mondat arabnak is elmehetne: Illalla sillan alla ('Este a híd alatt'). A kedvenc finn szavam a "jäätelötötterö" (=fagyitölcsér). A "Nyitva van az oviajtó" az "ajtó" szó megtanulását segíti, ugyanis finnül az az "ovi". Fontos tudnivaló: a nálunk oly megszokott "Persze" szót ne nagyon mondogassátok finnek előtt, mert az a 'segg'.

rekafoto 2012.12.06. 10:35:49

@Babette_: egyáltalán nem célom rendőrködni, személy szerint örülök neki, hogy ezen a blogon barátságosan tudjuk figyelmeztetni egymást, ha valaki elveti a sulykot, de ezek szerint te ebből nem kérsz - megértettem. Kár gúnyolódnod, ne rám haragudj azért, mert rosszindulatút írtál. De tényleg befejezem, legyen tied az utolsó szó, ha akarod, gúnyolódj még egyet.

bpetya75 2012.12.06. 10:37:06

@Eino81:

És a finnek érzékenyen reagálnak, ha valaki a segget emlegeti előttük? Csak nem olyan érzékenyek ;-)

Eino81 2012.12.06. 10:40:27

@bpetya75: Nem, csak felfigyelnek rá (már aki a környezetemben van). A múltkor hívott a tesóm, beszélgettünk magyarul, valahogy belekerült a 'Persze' is a szövegbe, mikor befejeztem, kolleganőm csak mosolygott, egyedül a 'perse'-re kapta fel a fejet, nem sértődött meg, inkább kíváncsian mosolygott... De a finnek így is eleget káromkodnak ("vittu" minden mennyiségben), bár én egy ideje átszoktam a svéd káromkodásra...

Eino81 2012.12.06. 10:41:52

@bpetya75: És a mi nyelvünk egy finn számára kb így hangzik: mintha egy olasz próbálna meg finnül beszélni :)

think different 2012.12.06. 10:43:13

@SziszkAnya: Tényleg gáz lehet 29 évesen...

...dolgozni.

Persze egy normális, sikeres, hat nyelven anyanyelvi szinten saját sikereit online méltató, 29 éves kommentelő ilyenkorra már egy londoni bankot vezet vagy Ferrarit.

De legalább háztartást.

Frau Holle 2012.12.06. 10:44:43

@Eino81: Az intonáció miatt? Vagy miért?

SziszkAnya (törölt) 2012.12.06. 10:51:30

@think different: a végén még leborulok a lábai elé, hogy ilyen piszok nagy magasságokig jutott, csak azért mert utál dolgozni. Köszi, hogy erre felhívtad a figyelmemet. De inkább még gondolkodom rajta...

Eino81 2012.12.06. 10:54:51

@Frau Holle: Tán az intonáció, tán a sok "e" hang. Bár a kollégám az előbb azt mondta, inkább a portugálra hasonlít, igaz, a szöveg, amit mutattam neki, tele volt "s" hanggal... Attól függ, milyen szöveget mond az ember, no megy gyorsan is beszélünk, legalábbis én...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.06. 10:58:30

Nekem egy ismerősöm, név szerint Urszusz Grizella, szintén ópör volt remélem jól ejtem ezt a nehéz német szót... szóval Brumella ópörködött, de ő bizony kőkemény csaj volt, nem hagyta magát. Első nap azzal kezdte, hogy megverte az egész családot, aztán szólt, hogy nem hajlandó megalázó feladatokra, hozzátéve, hogy ő a munkát mint olyan eleve nagyon megalázónak tartja. Szépen megtanította a családot, hogyan kell kesztyűben dudálni és hogy ki az úr a háznál. Aztán a család tagjai mint a kisangyalok lesték Grizi minden óhaját. Amikor hónap végén túl keveset fizettek neki, Grizi elvette a családapa bankkártyáit, s azót ő fizet a családnak zsebpénzt! S aki nem számol el minden centtel, annak lesz nemulass!

bpetya75 2012.12.06. 10:59:38

@think different:

Az mondjuk nekem is fura, hogy 29 évesen jobb híjján au pairkodni megy ki, miközben (legalább is a posztból nekem ez jött le) nem is kedveli különösebben a gyerekeket...

nigara 2012.12.06. 11:01:01

@Eino81: az nem számít, hogy már nem ott élsz :))
Minden vélemény számít :)

think different 2012.12.06. 11:03:08

@bpetya75:

Nem tudom...

Ismerek grafikust, aki most álompozicióban van, de autómosóban is dolgozott és nem azért mert szerette az autókat.
Vagy építészt, aki pizzafutárkodott, s bár vélhetőleg szereti a pizzát, nem azért motorozott.

Nem mindenkinek terítenek vörös szőnyeget a lába elé, van akinek saját magának kell megszőnie, de előbb meg kell keresni az alapanyagok árát.

bpetya75 2012.12.06. 11:05:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nem rossz próbálkozás, de azért nem bánnám, ha rajen is idetévedne ;-)

Globetrotter2014 2012.12.06. 11:07:22

@JoHnNiEE: dizsit több ismerősöm is így mesélte. Olaszok valósággal arattak ott :)

Frau Holle 2012.12.06. 11:12:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ez egészen hihető, konkrétumokat (vezeték- és keresztnév) tartalmazó történet.
Ui.: Ki az a Brumella???

bpetya75 2012.12.06. 11:12:39

@think different:

Értem én, értem. De a gyerekekkel foglalkozni majdnem olyan nehéz, mint az idősgondozás. Ha valaki affinitás nélkül csinálja, az szvsz nagyon gyorsan átmegy.

Az "alap finn nyelvtudás nélkül nincs takarítós meló sem" pedig nem hinném, hogy valóban igaz lenne. Oké, Öcsémet ateista létére is kedveli a Jóisten, de azért talált takarítós melót a kezdéshez finn nélkül is. Igaz, perfekt német, meg felsőfokú angol azért volt már neki.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.12.06. 11:13:06

@bpetya75: A gyerekem elsős osztályfőnökének volt egy álomképe az ideális gyerekről, aki -szerintem- meg sem született. Aki nem olyan volt, az mind "büdös kölke, sarokba vele."
Kicsit ezt érzem ezekből az írásokból...
:(

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.12.06. 11:14:45

@think different: Azért a gyerekekkel való foglalkozást ne hasonlítsuk autómosáshoz!
Ennek nagyon felelősségteljes munkának kell/kéne lennie.

2012.12.06. 11:15:48

@Eino81: "bármennyire is rokon, ugyanolyan nehéz, mint bármilyen más idegen nyelv"
Azért ezzel vitatkoznék, szerintem sokkal nehezebb:)

"De megéri szenvedni egy kicsit, mert a finn amúgy világnyelv, kulcs az észthez, számihoz (lapphoz), karjalaihoz, stb, valamint Svédországban is többször előfordult már velem, hogy finnül kommunikáltam."
Volt egy vajdasági magyar kollégám, ő szokott azzal szórakoztatni, hogy szerbül majdnem mindenki ért, kapásból ott vannak például a horvátok, bosnyákok, crnagoracok, stb.
Mármint ez nem az ő véleménye, hanem a szerbeké:)

bpetya75 2012.12.06. 11:20:18

@tilmir:

Egyik cimborám mesélte, hogy öccse nagyon utálta az óvodát, mert a csoportban lévő 4 fiút a délutáni udvari játék alkalmából 5 percen belül 1-1 fa tövébe állították az óvónők. Annyi volt nekik a játék. Mert hangosak voltak és futkároztak. Bezzeg a lányok szépen eljátszanak. Döbbenet!

Lányaimat szerették/szeretik az óvodában, de a fiúk hasonló megítélés alá esnek. A lányok jók, a fiúk rosszak. Meg a Lili is rossz. Van mit kijátszania magából szegény kicsinek odahaza. Küldözgeti a sarokba az óvónéniket rendesen...

elkoltozott. 2012.12.06. 11:22:23

Komolyan mondom az au pairek egy külön állatfaj.
Az összes eddigi aupair-es irásból ez jön le.
Diplomás de nem talál munkát csak a gyártó soron 4 műszakban? Milyen diplomája van? Bár mindegy is mert a diploma szart sem ér, hacsak nem komolyabb mérnöki vagy orvosi vagy természettudományi diplomáról van szó. Az összes többi tulképp betanított munka, amit az értelmes emberek meg tudnak oldani.
Na nekem az jön le kedves posztoló hogy te egyik sem vagy ezekből.
Na mindegy is. Változtass a hozzáállásodon mert erről az irományról eléggé negatív kép jön le rólad.

think different 2012.12.06. 11:22:40

@tilmir: A lényeg nem ezen van, hanem azon, hogy van amikor azt is el kell vállalni, amit nem szeretsz csinálni.
Persze van aki ideális világban él és nincs erre rákényszerülve.

Eino81 2012.12.06. 11:24:30

@Luke SW: Továbbmennék, ha tudsz szerbül, szinte az egész szláv világ előtted hever, a hátam mögött egy bosnyák nő ül, aki jól tud csehül, mellette egy ukrán, aki megérti a szerbet és a csehet is, volt lengyel ismerősöm odahaza, aki a szerb ismerősünkkel is el tudott beszélgetni. Ha egyszer az ember megpróbál egy szláv nyelvet megtanulni, rájön, hogy a többi is - relatíve - hasonló.

Amúgy, jó pár nyelv kipróbálása után még mindig azt mondom, a finn könnyebb volt, mint pl a walesi vagy a koreai, azokkal még szenvedek. De ez viszoníítás kérdése, igaz. Láttuk, hogy Hoffmann R. is hogy viszonyult a némethez meg az angolhoz. Minden ember más, mindenkinek más a nehezebb. Csak a cseh emberek, akik valamennyire járatosak a nyelvek világában, mindig azt hiszik, hogy nekem magyarnak könnyű volt megtanulni finnül...

KaMon 2012.12.06. 11:32:07

@Luke SW: Mindig az a nyelv a legnehezebb, amit éppen meg kell(ene) tanulnod :)
Egyszer férjem bement a munkahelyére, kedvesen köszönt és mondott valamit finnül a recepciósnak. A hölgy csak kicsit késve nézett fel és teljesen meglepődött. Te vagy az? Azt hittem egy finn.
Engem is néztek "őslakosnak", igaz ebben a nagyon fehér bőr és a természetes szőke haj is segített, de emellett azt is állították, hogy nincs akcentusom (akcentusunk). :)

2012.12.06. 11:34:17

@SziszkAnya: "Amúgy meg valaki homályosítson már fel, hogy milyen az a félig illegális amcsi élet? "
Leginkább olyan, ahol a tartózkodás jogalapja a turista vízum, amivel hivatalosan nem lehet munkát vállalni és erősen korlátos ideig érvényes. Gyakorlatilag viszont az USÁ-ban papírok nélkül sem kunszt munkát vállalni (kb. 10-15 millió illegális bevándorló él az országban).

KaMon 2012.12.06. 11:40:02

@bpetya75: Hát ez egy finn óvodában nem lenne probléma. Ott a gyerekek naponta kétszer kb. 1,5 órát kinn "hangoskodnak" az udvaron -15°C-ig esőben és hóban is. Esőben még folyót, gátakat és néha sárlavinát is csinálnak a (nem egyenesre döngölt) udvaron.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.12.06. 11:44:40

@think different: Persze, nem mindenkinek adatik meg, hogy azzal foglalkozzon, ami az álma, a hobbyja és a többi. Ha már azonban csinál valamit, azt csinálja lelkiismeretesen, és mert neki ez nem felel meg, akkor ne a gyerek legyen már a bűnbak.
Szerintem...
:)

2012.12.06. 11:45:54

@Eino81: az lehet, hogy walesi vagy a koreai nehezebb, de ha az indoeurópai nyelvekre fókuszálunk, akkor nem könnyű olyat találni, amelyik felveszi vele a versenyt. Ahogy írod, a szlávok értenek valamit egymás nyelvéből, a skandinávok között már-már gördülékeny az interkommunikáció, de a latin nyelvek között is van annyi kapcsolat, hogy a francia ismeretében az olasz könnyen emészthető. De még a francia és az angol között is van akkora átfedés szókincsben és nyelvtani elemekben, ami érdemi segítséget jelent. Szóval, ha már 1 indoeurópai nyelvet megtanult az ember, onnan a többi sokkal könnyebb, mint a finn.

bpetya75 2012.12.06. 11:52:52

@KaMon:

Ez így lenne normális. A két nagy járt is egy évig olyan óvodába, ahol ezt a természetes igényt szem előtt tartották. Csak sajnos az állami óvodákban nem ez a szemlélet. Meg persze sok szülő is megrökönyödne rajta. Sajnos.

@tilmir:

Egy előnye van az ilyeneknek. Felnőve gyakorolhatja rajtuk az ember a megbocsátás nemes erényét.

Eino81 2012.12.06. 11:54:43

@Luke SW: Háááát... a walesi éppenséggel indoeurópai, és az még a legkönnyebb kelta nyelv :) Próbálkoztam a skóttal vagy az írrel is, de előbb a walesivel kellene haladnom. A finn, mint mondom, abbéli logikájában könnyű, hogy a ragozásban vannak rokon részek, pl. az igeragozás a magyar tárgyassal részben "összeegyeztethető", pl (remélem, nem konvertálódik át vmi szép ki masszává ez a "táblázat"):

- tudo-m ------------- tiedä-n
- tudo-d -------------- tiedä-t
- tud-ja --------------- tiet-ää
- tud-juk -------------- tiedä-mme
- tud-játok ------------ tiedä-tte
- tud-ják --------------- tietä-vät

Ebből az E/1, E/2 még úgy ahogy hordozza a rokon ragot (most nem megyek bele mélyebb finnugor magyarázatokban, de több ragban is van rokon vonás...)

Pár ilyen rokon ige: elää (él), mennä (menni), kuolla (hal), kuulla (hall), stb... Az "élem az életem" pl. Elän elemäni.
És van még jó pár olyan dolog, vonás, ami rokon, és így azért valamilyen szinten megkönnyíti a finn elsajátítását.

(deleted) (törölt) 2012.12.06. 11:57:15

Nyáron elkezdtem finnül tanulni, de egy másik nyelv került fontosabb helyre, úgyhogy majd ez után visszatérek a finnre. Annyira vicces, legalábbis így az elején, hogy nem tudok mosolygás és nevetgélés nélkül finnt olvasni. :) A finn nyelv logikája sokkal könnyebben érthető - szerintem -, magyar anyanyelvűeknek, tényleg a szavak megtanulása a legnehezebb.

Szívesen olvasnék @Eino81 @KaMon @JoHniEE tollából, ez a mai poszt nagyon nem tetszett. A posztoló két értelmes mondatot nem tud egymás mellé rakni. És diplomája van.. érdekes.

2012.12.06. 11:57:53

@KaMon: nem teljesen értek egyet, német és angol birtokában a skandináv nyelveket kifejezetten könnyen tanulhatónak érzem, és a francia birtokában az olasz is az. Igaz, valójában egyiket sem tanulom, csak a gondolatával játszottam el (mondjuk azt hosszasan és nyelvkönyvvel a kezemben).

2012.12.06. 12:03:34

@Eino81: igazad van, a kelta is indoeurópai, csak épp a távolság a többi rokonától akkora, mint a magyar-finn. Próbálkoztam egyébként a finnel, 3x is belevágtam, de gyorsan beletört a bicskám. Biztos más lett volna a helyzet, ha valami célom lett volna vele, vagy ha mondjuk első nyelvnek tanulom, de nem így történt. Így aztán annyi marad nekem, hogy elismeréssel adózom a finn nyelvet sikerrel elsajátító honfitársaknak:)

KaMon 2012.12.06. 12:06:34

@Luke SW: Nem véletlenül volt :) az első mondat végén.
Nekem éppen most a bärndütsch a legnehezebb, aminek megtanulásában pl. az angol semmit sem segít, de ha németül tudsz sem biztos, hogy megérted :)
www.edimuster.ch/baernduetsch/woerterbuechli.htm

(deleted) (törölt) 2012.12.06. 12:10:33

Szerintem nem olyan nagyon rossz az, hogy megpróbált au-pair állással kijutni, ez egy egész jó dobbantó lehet egy olyan embernek, akinek nincs igazán vesztenivalója (még nincs családja például, még nincs kialakult egzisztenciája). A következő lépés a lényeges, illetve hát az, hogy elkezdi-e megtanulni a nyelvet, tanul-e valamit közben, amivel kint el tud helyezkedni. Gyűjti-e az ezzel kapcsolatos információkat.

és... igen, nagyon nehéz a helyi nyelv ismerete nélkül akár egyszerűbb munkákat szerezni. Ettől még lehet, hogy valakinek épp szerencséje volt, de senki ne vegye evidensnek, hogy angollal menni fog

Frau Holle 2012.12.06. 12:25:11

@Babette_: A Bircáé? Biztosan nem. Hiszen két konkrétum is volt benne: a vezetéknév, meg a keresztnév. Az meg már bizonyíték, még ha nem is fénykép.
Csak ez a Brumella ne lenne, mert nagyon zavar. Ki lehet az??? :)

váj mí 2012.12.06. 12:33:31

@bpetya75: Kár, node jó lesz az is ecetesen. De siess, mert már elkezdődött! ;)

bpetya75 2012.12.06. 12:37:27

@váj mí:

Hol vagytok? Nagy hangulat még nem lehet, ha ekkora a csönd :-D

bpetya75 2012.12.06. 12:42:07

@szerengeti:

Persze hogy nem rossz. Én annyit jegyeztem meg, hogy a leírtak alapján nem tűnik olyan nagyon gyerekbarátnak a hölgy.

Csak elképzeltem, hogy rábíznám-e a kicsit, és nem. Számomra elképzelhetetlen, hogy olyan ember gondozza a gyerekeimet, vagy akár csak segítsen körülöttük, akinek a pénzkeresés, nyelvtanulás, világlátás, ismerkedés, bulizás után, valahol a sor legvégén kullog a kölyök. Lehet, hogy Ő nem ilyen, de a poszt alapján ilyennek képzelem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.06. 12:46:59

@Frau Holle:

Brumella Grizi unokanővére - koldusszegény, de csodaszép teremtés. Véletlenül került ide. Olyan szép lány, hogy nem tudok állandóan nem rá gondolni, így véletlenül az ő nevét írtam. Brumelláról itt olvashatsz: wp.me/p2oZYa-1l

2012.12.06. 12:47:51

@Frau Holle: ez a birca szerintem nem átallotta kifigurázni a több pénzt, csendesebb szobát, nyelvtanfolyamot, internetet, több szabadidőt, több házimunkát végző apukát és kevesebb kutyagumit követelő au pairt.

Frau Holle 2012.12.06. 12:51:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Tehát hasznosan töltötted a délelőttöt. :)
És a kínzó kétségek közül is kimentettél.
Így már egészen más. :)

váj mí 2012.12.06. 12:51:59

@bpetya75: Én itt egészen jól röhögök a műsoron ... kihagytam pár órácskát, és visszaolvasva a kommenteket egész szórakoztatóak.
Hun az az ecetes hagyma, he?

Frau Holle 2012.12.06. 12:52:27

@Frau Holle: Ja, most látom, a tegnap délelőttöt. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.06. 12:52:59

@Luke SW:

" az lehet, hogy walesi vagy a koreai nehezebb, de ha az indoeurópai nyelvekre fókuszálunk"

Meg fogsz lepődni: a walesi indoeurópai nyelv.

NIKI LAURA 2012.12.06. 12:53:36

Haver mesélte,hogy Német.o csináltak valami felmérést,kiderült hogy az Au.pair lányok-asszonyok 90%val kikezdett már az apuka,és jó 70% meg is volt.
Persze a felmérés nem reprezentativ,meg nagy lehet a látenciai is,hisz szégyellik bevallani,sosem derül ki.

bpetya75 2012.12.06. 12:54:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ó Max! Ez egy elragadó történet. Tovább is van?

Frau Holle 2012.12.06. 12:55:07

@Frau Holle: Vagy egy másikat, ebből már nem jövök ki jól, azt hiszem. :)
Kell nekem egyszerre három dolgot csinálni...

Frau Holle 2012.12.06. 12:56:28

@NIKI LAURA: 90%-nál nagy látencia? :))
Azt meg hogy???

bpetya75 2012.12.06. 12:57:58

@váj mí:

Na álljon meg a nászmenet! Ki beszélt itt rajtad kívül ecetes hagymáról? Én sima, mezei (izé, kerti) vöröshagymát említettem. Tudod, ami keserű magába'. Ezért kell hozzá szalonna meg kenyér.

Ándörsztend?

bpetya75 2012.12.06. 12:59:40

@Frau Holle:

Ha itten önkifejezel, akkor ne egyél közben. Dolgozni meg végképp ne dolgozz. Ráér az az önkifejezés eszkalálódása után is. Nem? De!

Eino81 2012.12.06. 13:01:22

@szerengeti:
"Szívesen olvasnék @Eino81 @KaMon @JoHniEE tollából"
Mondanám, hogy még rábeszélsz, hogy írjam meg a finnországi élményeimet, de az is csak egy szokásos pincérsztori volt, félek, egy lenne a sok itteni hasonló történet között.

KaMon 2012.12.06. 13:03:38

@bpetya75: Ha már Finnország, akkor makkara-t is lehet a hagymához hozni? :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.06. 13:06:18

@bpetya75:

Brumellától kell engedélyt kérném, mert személyiségi jogait sértené, ha közzétennék mást.

bpetya75 2012.12.06. 13:07:51

@KaMon:

Részemről nincs akadálya. Minél nagyobb a választék, annál jobb. :-D

bpetya75 2012.12.06. 13:09:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Mondjuk a hazakísérős részt nem muszáj részletezni, de esetleg a következő naptól folytatódhatna a saga ;-)

elkoltozott. 2012.12.06. 13:09:13

Mondjuk hogy kicsit védjem is a posztolót. Legalább dolgozik valamit.

A munkához való hozzáállásról eszembe jut egy párbeszéd amit sosem felejtek el.
Villamoson két lepukkant cigánycsaj összefut egy lepukkant cigánysráccal.
A csajok kérdezik hogy mit csinálsz itt magyarba? (gondolom erdélyből jöhettek vagy kitudja)
-Dolgozom
-Miért hát csoró vagy?

Na itt elkapott az agyfasz. Még ha nem lett volna mind a 3 csoró akkor megérteném. Azért remélem lejön ezen emberek gondolkodásmódja...

KaMon 2012.12.06. 13:18:39

@Eino81: Nem csak a tartalom számít, hanem a stílus is. Én a "pincérsztorikat" is szívesen olvasom itt, ha egyedien vannak megírva.
Én meg az 1-2 gyerekkel Finnországban vagy a 10 évvel később 4 gyerekkel Svájcban "otthon ülő" anya történetét írhatnám meg. Jól meg is kaphatnám a magamét, hogy könnyű nekem, mert eltartanak. Bár a kettő között Magyarországon dolgoztam 3 illetve 4 gyerek mellett (két nem büfé-ruhatár szakos diplomával), de az a része az életemnek nem határátkelős történet :)

2012.12.06. 13:20:18

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ezen 20 éve lepődtem meg, nem hiszem, hogy még 1x előfordulna. Sőt, azt is sejtettem, hogy a pongyolaságért még nagy árat fizetek.

váj mí 2012.12.06. 13:21:42

@bpetya75: Meg ecet ...
Ándörsztend? :P

bpetya75 2012.12.06. 13:33:58

@váj mí:

Akkor keress valakit, aki hoz neked ecetet. Én nem! Akkó' se, juszt se és mégse!

Jesus.Green 2012.12.06. 13:34:00

Ma lesz annak a napja, hogy trollkodok. Hogy egy diplomas, 29 eves no hogy a bubanatos atyauristenbe tud ilyet kiengedni a kezebol - a tartalomrol mar nem is beszelve - en nem ertem. Es akkor most elolvasom a kommenteket is.

bpetya75 2012.12.06. 13:37:33

@KaMon:

Itthon szülted a gyerekeket? És mit dolgoztál 3, illetve 4 gyerek mellett? És hogy bírtátok a hideget és a sötétet a finneknél? És hogy bírjátok a svájciakat? És miért mentetek oda? És miért mentetek amoda? És mi nem határátkelős történet?

Tovább is van. Mondjam még? ;-)

A lényeg: Tessék szíves lenni megírni, hogy hogyan tartatod el magadat. Lécci!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.06. 13:39:24

@Luke SW:

Egyébként népszerű tévhit, azaz nem vagy egyedül.

Nagyon sok ember azt hiszi, hogy a kelta az valamiféle külön nyelvcsalád az indoeurópaihoz képest.

Ugyanígy nagyon sokan meglepődnek, hogy a perzsa indoeurópai nyelv, nagyon sokan az arabbal rokonnak hiszik.

A magyart viszont sokan indoeurópainak gondolják, Nyugat- és Kelet-Európában is!

Még egy népszerű tévhit van: a 3 fő kaukázusi nyelv egymás rokona. Pedig nem. Az örmény indoeurópai, az azeri altáju, a grúz pedig kaukázusi nyelvcsalád.

Van több telugu anyanyelvű kollégám. Ők is megunták már az "ugye ti értitek a hindit?" típusú kérdéseket. Válasz "ha tanultunk hindiül, akkor értjük, egyébként egy szót se". Két teljesen különböző nyelvcsalád.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.06. 13:47:27

@bpetya75:

Mivel a Bianca Júlia Tiffanny Béla női folyóiratról beszélünk, eleve csak 2 verzió lehetséges:
- Rupertinóról kiderül, hogy egy utolsó gazember és elhagyja Brumellát,
- élnek boldogan, míg meg nem halnak, Brumella táviratot kap, hogy ő Bill Rotschild egyetlen örököse, s örököl 1 milliárd dollárt.

Középút nincs! Ez komoly női folyóirat.

Annak idején irodalomtanárom Kubában mondta, hogy a bulvárstílus legfontosabb eleme:
- véglegetek, nincs középút, minden fekete-fehér,
- minden főnévhez kell jelző, tehát pl. nincs "haj", csak "szikrázóan tündöklő haj",
- nincs jellemfejlődés, s ha mégis van, villámcsapásszerű és totális.

La Pantera 2012.12.06. 13:54:17

@KaMon: Nehogy már egy nőnek azért kelljen szégyenkeznie, mert otthon mer maradni a kicsi gyerekeivel. Ami többnyire sokkal stesszesebb "munka" mint egy fizetett munkahely. Én is szívesen olvasnám a beszámolót!

KaMon 2012.12.06. 14:02:10

@bpetya75: A 2. gyermekem Finnországban, a többiek Magyarországon születtek. Az első telet nehezen bírtuk a finneknél, a második már sokkal könnyebb volt. Igaz az első évben az volt a legrosszabb, amikor november-decemberben volt 6 olyan hét, amikor csak 2x2 percre lehetett látni a Napot és nappal mindössze 4-5 óra szürkület volt a felhők miatt (amikből sajnos eső esett hó helyett). Rákövetkező évben már október végén leesett az első hó, így volt ami "világított" és a Napot is többet láttuk, mivel Espooban (Helsinki mellett) laktunk, ahol elvileg még van nappal télen is. :) Ráadásul a 2. lányom is ezen a télen született, így ez összehasonlíthatatlanul szebb volt, mint az első év. Bár amikor kinn a szabadban -20°C alatt elkezd könnyezni a szemed és ettől összefagynak a szempilláid az még ilyenkor sem kellemes.

bpetya75 2012.12.06. 14:03:47

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Milyen igaz :-D

Ha fordítunk a tanárod logikáján, akkor ezek szerint azok a művek, amelyekben van jellemfejlődés, szerepet kapnak a szürke árnyalatai is és nem halmozzák a jelzőket, nem ponyvák. Akkor az már szépirodalom, vagy itt is van átmenet?

Eino81 2012.12.06. 14:06:41

Gondoltam, megosztom veletek ezt a kis videómat (igen, én is benne vagyok, a magyar beszélő, ki más). 2 éve készítettem, a résztvevők kb. 80 százaléka a kollégám itt. Én szeretem ezt a nyelvi közeget. Egy EU-s versenyre készült. Igen, van benne finn is. Meg még sok minden más.

www.youtube.com/watch?v=wrblYsVuofU&feature=g-upl

bpetya75 2012.12.06. 14:10:31

@KaMon:

Visszautasítom!

Ennyivel ezt nem lehet megúszni, kérem! Tessék böcsülettel nekiállni és megírni rendesen. Aztán elküldeni HÁ-nak. Aztán megjelenik. Aztán kiszűrjük a trollokat és megbeszéljük ;-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.06. 14:11:23

@bpetya75:

Így van. Minden művészetnek vannak szintjei. S minden lehet művészi.

Azt is mondta: biológiai folyamatokról is szólhat egy vers.

Íme egyetlen művem, melyet előadtak már nyilvánosan, közönség előtt: wp.me/p2oZYa-3Y

KaMon 2012.12.06. 14:20:43

@bpetya75: Otthon Magyarországon, amikor a kisfiam (3. gyerek) közeledett a 3 éves kor felé, felvettek matematikusként egy biztosítóhoz teljes állásban dolgozni. Be kellett azonban látnom, hogy ez a negyedévente határidős munka egyáltalán nem családbarát és nem vagyok eléggé "fenéken ülős" típus ehhez. Így - amikor hívtak - elmentem tanítani a helyi általános iskolába, amit nagyon szerettem. Igaz a vége felé már csak akkor éreztem jól magam itt, amikor becsuktam a teremajtót és a gyerekekkel lehettem. Nagyon másként gondolkoztam a matematika oktatásáról, mint az általános otthon. Az óráimnak a különböző oldalú dobókockákkal dobunk egyszerre és tippelünk az eredményre, a Geomagból állatkertet építünk vagy éppen a feldaraboljuk az erre a célra sütött sütit (na meg amit éppen tízóraira hoztak a gyerekek) fontosabb része volt, mint a mechanikus számolás. Ez pedig volt akiknek nem igazán tetszett pl. az igazgatónőnek sem. Így engedtem gyermekeim és a férjem kérésének és néhány év "csúszással" vállaltam egy negyedik gyermeket is. (A többiek 2 évente születtek.) Ettől kezdve pedig magántanítványaim voltak az általános iskolástól az egyetemistáig, a diszkalkuliástól a mérnök hallgatóig meglehetősen sokan.

HansimGlück 2012.12.06. 14:30:05

Szia Zsizsi (ő poszt írója, annak aki nem tudná)!
Zsizsi, a többi kommentelő nevében is köszönöm, hogy megosztottad a Finnországi tapasztalataidat velünk. Ők valamilyen oknál fogva elfelejtették ezt. A legtöbbjük annyira sietett hibákat találni benned és a posztodban, hogy még köszönni is elfelejtett. Talán ez már az interneten vagy Magyarországon nem divat?
Régóta olvasom a Határátkelőt, de a kommentekre eddig sosem vettem a fáradtságot, vagy időm sem volt elolvasni őket. Sajnos ma ezt a pár perecet elpazaroltam az életemből, de tisztelet a kivételeknek, aki értékes tudnivalóval gazdagították ismereteimet, és próbálták a kötekedőket csillapítani.
Nem is gondoltam, hogy egy ma reggel feltett posztra ilyen sokan és ilyen gyorsan fognak reagálni. Azt sem értem, hogy van az, hogy ennyien ráérnek munkanapon, délelőtt blogot olvasgatni és kommentelni? kérdezem én, kedves kommentelő, ha a munkahelyeden vagy miért nem dolgozol, a munkanélküli vagy akkor miért nem munka után jársz, ha diák vagy miért nem az iskolában vagy, esetleg a tanulással foglalkozol, kismamaként a gyerekeddel...stb. De miért kell lehúzni, kritizálni és belekötni as másik munkáját? És hol a TE posztod, kötekedő? Nem tudod, hogy nem vagyunk egyformák? Nem tudod elfogadni a másikat? Jobban érzed magad, ha a másik ember lelkébe taposol a kritizálással? És meddig, a következő posztig, amit a szintén sekélyes lelkű haveroddal együtt ismét jól lefikáztok? Szánalmasak vagytok.
Ha nem tudsz alkotni, vagy jobbat tenni, akkor ne rombolj!
Ezért jön el a sok ember Magyarországról és ezért vágynak el még többen, mert a magatok fajtájával is tele van a hócipője. A eljönnek a tenni akarók, az építők, mert kint lehet anélkül, hogy visszahúznátok. Higgyétek el, nincs itt rátok szükség, haszontalanok vagytok!
Én is elgondolkodtam, hogy megírom a történetemet, mert úgy gondolom, hogy sokan vannak olyan hozzám hasonló, akik örömmel olvassák mások tapasztalatait, és élményeit, de semmi kedvem ezután.
Zsizsi, neked sok boldogságot és minden jót kívánok, és sok sikert, örömöt az életben!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.12.06. 14:35:22

@Homokdűne: nem lehet mindenki bölcsész. Illetőleg nem minden direkte körmönfont, amit a másik nem ért.

KaMon 2012.12.06. 14:45:12

@bpetya75: "Visszautasítom!
Ennyivel ezt nem lehet megúszni, kérem! Tessék böcsülettel nekiállni és megírni rendesen. Aztán elküldeni HÁ-nak. Aztán megjelenik. Aztán kiszűrjük a trollokat és megbeszéljük ;-)"

Lehet, hogy egyszer majd megírom, de Finnország már régen volt 2000-2002, Svájc pedig még meglehetősen friss élmény (idén jöttünk ki). Ráadásul informatikus férjem munkakeresése sem a kalandos kategóriába tartozik. Eldöntöttük, jelentkezett néhány helyre, volt 6 telefonos, majd 3 személyes interjúja, kapott 2 állásajánlatot és a kigondoláshoz képest 3 hónap múlva már itt dolgozott Bernben.
De, hogy mutassak is valami szívemnek kedveset innen:
www.youtube.com/watch?v=nxpbUkLTJ5s

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 14:47:38

@think different: ah nem szeretek en szetkapni, ha a poszt valojaban igaznak tunik
hogy kicsit szetszort es talan a korahoz es vegzettsegehez kepest szernyebb kepessegunek tunik a holgy az nem ok erre
2 megjegyzesem lenne azert
- ha a himnuszt hallom sosem jut eszembe, hogy szomoru, de foleg nem utalok a szozatra / mert az elned-halnod kell abban van/ lehet finnul enekeltek a himnuszt es osszekeverte
/tudom nem ezt irta konkretan, de ilyen osszefuggesben volt/
- az nagyon szep ha nepitancolnak meg minden, de azt allitani, hogy azert nagy a magyar osszetartas, mert mindenki be akar illeszkedni, nekem fura
jo-jo lehet talalkozni, klubozni meg stb. de ha valaki be akar illeszkedni az ne akarjon koloniakat letrehozni, akkor finnul kell tanulni meg finnek koze jarni pl.
- annak orulok, hogy a kovettsegen finom volt a kaja
- a kutyaszart meg nem lehet nagy etwas osszeszedni, meg le sem er mar megfagyott
-
@rekafoto: kikerem magamnak en 3 honapig voltam felig illegalis, utana teljesen!!

Zedder 2012.12.06. 14:49:57

"Mondjuk részletkérdés, hogy én aprópénz voltam nekik és 20 000 eurós konyhára meg darabja 600 eurós design lámpa búrára tellett nekik. Arról nem is beszélve, hogy mekkora házat vettek (több mint 400 000 euróba került)."

Mi ez a poszt-komcsi csökevény, ami majd' minden au paires posztnál előjön?

SEMMI közöd hozzá, hogy mennyi pénzük van és mennyit keresnek! Az az Ő pénzük, NEM a tied. Annyi a te dolgod, hogy megegyezz egy összegben, majd azt az utolsó eurócenting hajtsd be.

Vagy nálad hogy van ez? Ha hirtelen a felére leértékelnek egy ruhát, amit meg akarsz venni, akkor is az eredeti összeget adod az eladónak? Hiszen tellene rá, hiszen az eredeti összeggel készültél?

Állandó magyar probléma, amit sokszor megkaptam azóta lekoptatott ismerősöktől: "neked van, miért nem adsz?" Azért, mert az ENYÉM és a családomé, nem a tied. Ennyi a történet, ha mindenki a saját boldogulásával foglalkozna, és nem mások pénztárcájában turkálni, sokkal előrébb lenne ez az ország.

SilentDreams 2012.12.06. 14:53:14

@HansimGlück: Fontos dolgot boncolgatsz, még ha most kicsit túlzottnak is érzem. A hozzászólások többsége szerintem kúltúrált keretek közt maradt, még ha volt is egy-egy, ami átlépte ezt.

Kritizálni egyes dolgokat szerintem nyugodtan lehet, ha normális hangnemben teszi ezt az ember. Az ebböl kialkuló vita (nem veszekedés!) és véleménycsere nagyon sok pluszinformaciót hozhat és ezáltal hasznos lehet. Kérdés, hogy tudunk-e egymás sértegetése nélkül élni ezzel a lehetöséggel...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 14:54:30

ja es a felig illegalis az, hogy van tartozkodasi engedelyed / nem vizum, tartozkodasi engedely/ de azzal nem dolgozhatsz legalisan
tehat legalisan tartozkodsz az orszagban de illegalisan dolgozol
ettol felig illegalis, bar ha tovabb boncolgatjuk onnantol kezdve hogy el kezdtel illegalisan dolgozni, teljesen illegalis leszel
szoval tulajdonkeppen felig illegalis nincs

SilentDreams 2012.12.06. 14:55:10

@Zedder: Ugyanezt gondolom a dolgról, mint korábban írtam is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 14:57:10

ja es varom a folytatast, mert a tortenet teljesen eletszeru, nem erzek benne kamuszagot

Zedder 2012.12.06. 14:59:36

@SilentDreams: jogos, bocs, nem olvastam végig a kommenteket. Csak tényleg olyan gyakran előjön ez a mások zsebében turkálós motívum, hogy kitört belőlem...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 14:59:43

@SilentDreams: nem boncolgat O semmit csak rokon, vagy barat
de nincs ezzel baj

bpetya75 2012.12.06. 15:01:29

@KaMon:

Ezt az iskolás vonalasságot sajnos ismerem. Nagylány osztályfőnöke pl született pedagógus. Nagyon szereti a "gyerekeit", sokat tesz azért, hogy jó alapokkal induljanak neki az életnek. De elvették a kedvét egy kissé. Így jövőre nem indít új elsős osztályt. Választania kellett, hogy a szakot viszi, vagy egy új osztályt. Nem gondolom, hogy az ének-zene szaktanári tevékenység akadályozná az osztályfőnökségben, de választania kellett...

Párom (csókoltatom az összest, akinek baja van a szóval, egyék meg a zoknijukat) matematikus. Ő is szívesen tanított volna, de nincs pedagógus végzettsége, így végül maradt a korrepetálás. Háááát van baj. Eddig mindenkinek tudott segíteni, aki járt hozzá, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján elég komoly gondok vannak a matekoktatással (is).

2012.12.06. 15:01:30

@HansimGlück:
1. "hogy még köszönni is elfelejtett. Talán ez már az interneten vagy Magyarországon nem divat? " - ahogy mondod, az internet világa nem így működik.

2. "Azt sem értem, hogy van az, hogy ennyien ráérnek munkanapon, délelőtt blogot olvasgatni és kommentelni?" A rosszindulatú válasz nyilván az lenne, hogy mi közöd hozzá. A jóindulatú meg annyira ciki, hogy azzal sokkal jobban megsértenélek, nehéz dilemma...

3. "Ezért jön el a sok ember Magyarországról és ezért vágynak el még többen, mert a magatok fajtájával is tele van a hócipője." Ez nem igaz. Élt egy bölcs fazon úgy 2000 éve, nem a mai magyaroknak mondta, hogy ne ítélj. Pedig az emberek túlnyomó többsége azóta is ezt teszi. Gyakran azok is, akik nem mondják ki hangosan, mert tudják, hogy nem illő, és nem is vezet semmi jóra. Sőt, gyakran olyanok is megítélnek másokat, akik az ítélkezésen vannak felháborodva. Nem olyan egyszerű ám ez:)

4. "Én is elgondolkodtam, hogy megírom a történetemet, mert úgy gondolom, hogy sokan vannak olyan hozzám hasonló, akik örömmel olvassák mások tapasztalatait, és élményeit, de semmi kedvem ezután." És ebben teljesen igazad van. A sok, meglepően heves (negatív) reakció annak köszönhető, hogy ez a téma meglehetősen érzékeny, még ha ez elsőre nem is látszik. A sikerhez és a kudarchoz viszonyulni eleve nem könnyű, sajáthoz és másokéhoz sem, nem beszélve arról a "kényszerről", hogy a haza elhagyásának terhe és az új környezet adta örömök számvetése adja magát feladatként. De azért, mégis, inkább írd meg Te is a történeted, szegényebb lenne nélküle a világ.

bpetya75 2012.12.06. 15:05:39

@hagyma:

Ritkán van olyan, hogy teljesen egyetértek veled, de ez az a pillanat. 100%-ig.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 15:09:24

@bpetya75: gondolom kulonosen a fagyott kutyaszarban:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.06. 15:16:36

@Zedder:

Velem például gyakran megesik, hogy amikor bemegyek egy boltba, ott túl olcsó termékeket találok. Ilyenkor azonnal hivatom a tulajdonost. A múltkor is ez történt.

Bementem venni 10 kiflit, darabja 30 forint.

- Ne haragudjon, de ez a kifli megalázóan olcsó, Önnek ezen alig van haszna. Itt van 500 forint, követelem, hogy fogadja el a 10 kifliért! - mondtam a szégyenében fejét lehorgasztó, szavaimat némán hallgató bolttulajdonosnak.

:-)

drazsé 2012.12.06. 15:18:57

"A munkakörömhöz tartozott az is, hogy időnként a sori dolgozok munkáját stopperrel kellett mérni, ami egy szánalmas dolog szerintem és rendkívül jól éreztem magam ettől a hálás feladattól. Azt mondták, szintidő beállításra lesz, de a koreaiak irreális munkatempója nem egyeztethető össze szerintem normális emberi munkával."

Pedig még el is mondták, hogy mire kell.... facepalm.

külvárosi 2012.12.06. 15:23:28

"Nem is gondoltam, hogy egy ma reggel feltett posztra ilyen sokan és ilyen gyorsan fognak reagálni. Azt sem értem, hogy van az, hogy ennyien ráérnek munkanapon, délelőtt blogot olvasgatni és kommentelni?"

kikerült az index.hu-ra, igy lehet.

KaMon 2012.12.06. 15:24:11

@bpetya75: Mondanám/írnám, hogy sosem késő párodnak tanári diplomát szerezni... Én is 3 gyerek és a tanítás mellett végeztem el 1,5 év alatt a kiegészítő matematika tanár szakot az ELTE-n 2007-2008-ban (igen, amikor elkezdtem tanítani még nekem sem volt tanári diplomám), de úgy tudom ez a lehetőség már megszűnt sajnos :(

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.12.06. 15:31:26

@bpetya75: Hát erről beszélgettünk már személyesen:-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 15:35:53

@külvárosi: nem tudja, hogy minnyajan aupairok vagyunk es a nagyobbat elvittuk suliba, a kicsi alszik
oszt netezunk ezerrel
este mar nem leszunk, mer' megyunk kocsmaba tancolni
nem verekedni, csak soroskorsot hajigalni, diszkreten es oszinten

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.12.06. 15:37:03

@KaMon: Tudod van egy tanterv, amit ezekkel az igen hasznos dolgokkal nem tudsz teljesíteni! Jó lenne, ha változna ez, de sajnos én inkább azt látom, hogy még inkább megkötik a pedagógus kezét.

bpetya75 2012.12.06. 15:37:34

@KaMon:

Hála Istennek talált állást a szakmájában (programfejlesztés), így ez az opció kiesett. Maradt a gyerekekkel matekozás, meg időnként azért segít a falubelieknek, ha kell.

@Gilda66:

Téged is látni néha?! :-)

Igen. Még egy darabig meghatározó lesz az életünkben az iskolakérdés. Most különösen, mert át akarjuk vinni a nagyot a Toldiba. Remélem, a nyomoroncoknak elég volt a gimit kinyírni, nem akarják az általánost is hazavágni....

ökocsaj 2012.12.06. 15:37:55

Nagyon jó blog lenne ez, sajnálom, hogy a londoni feketemosogató és au-pair sztorik töltik ki teljesen. (Az országról, ahol élek, valalki már írt egy kivételesen jó összefoglalót, ezért nem írok sajátot, hiszen felesleges ismétlés lenne.) Finnország különösen érdekel, szívesen élnék ott egyszer ezért jó lett volna olvasni volna egy átfogó és felnőtt beszámolót.

bpetya75 2012.12.06. 15:48:19

@ökocsaj:

Fejléc. Legördülő menü. Ez a harmadik poszt Finnországról, ami fel lett töltve. Ezt javaslom: hataratkelo.blog.hu/2012/11/24/egy_korrekt_orszag_belulrol?fullcommentlist=1#comments

De pár kommentelőtől is érdemes lehet kérdezni.

mojoking77 2012.12.06. 15:54:17

Sziasztok. teljesen OFF, de hatha van akit erint.
Nem tudom, tervezett e valaki holnap, holnaputanra hazautat Nyugat Europan keresztul, ha igen, menjetek fel a legitarsasag oldalara, es erdeklodjetek a reszletek miatt, erdekes hetvegenek nezunk elebe.
Az elobb kaptam egy levelet a KLM-tol, hogy ha lehet, foglaljam mar at a holnapi jegyemet mara, mert egyaltalan nem tudjak garantalni, hogy holnap megy e a jarat, sem azt, hogy ha megy, akkor nem lesz tobb oras keses. Mondjuk egy plusz pont nekik, hogy ertesitettek, es ingyen mindezt meg is csinaltak.

Csak egy jo tanacs. Udv:

SilentDreams 2012.12.06. 15:57:44

@mojoking77: 1 hét múlva megyek majd. Miért, mi van/lesz most...?

A hétvegere lenne par tippem idöjarasi okokbol, de az mára / holnapra még nem érvényes...

mojoking77 2012.12.06. 16:00:57

@SilentDreams: Ho. Elvileg legalabb is. Az elobb kaptam SMS-t a szolgaltatomtol, hogy holnapra egesz Ile D'France regiora horiasztas van ervenyben. Ez mondjuk nem jelent hovihart es minusz 40 fokot, de a helyiek egyaltalan nem tudjak kezelni a telet.
Konkretan nem kell bemennunk holnap, mert nem garantaljak, hogy este haza tudunk jutni. Valoszinuleg Amsterdamban hasonlo lesz a helyzet

SilentDreams 2012.12.06. 16:05:10

@mojoking77: Valóban! Megnéztem, s a Lufthansa csak ma délutánra már 12 járatot törölt havazás miatt. Gondolatban még csak a hétvégi magyarországi nagy havazással foglalkoztam, de persze Európa egyéb részeit már most is érinti.

Na, jó lesz erre odafigyelni 1 hét múlva is, mert a hó / hideg helyzet még fokozódhat...

Köszi a figyelmeztetést!

ökocsaj 2012.12.06. 16:06:06

@bpetya75: köszi! Előbb keresnem kellett volna, nem panaszkodni :-)

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.06. 16:11:12

@Jesus.Green: csak óvatosan, ma itt van a rendőrnő.

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.06. 16:13:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ezt sajnos ismét rosszul tudod, a klasszikus hármas a Júlia, Romana, Tiffany volt.
a többi mind újabb.
ki vagyok művelve, egyszer kaptam a sógornőmtől egy nagy szatyorral.

tsík 2012.12.06. 16:14:06

én eskü nem értem ezt a fizetéses részt

"csak mikor én süsü elmondtam apukának, hogy máshol ugyanennyi pénzért 8 órát dolgozik az au pair, akkor elkezdte így számolni a fizetésemet."

magyarán elkezdtél te is annyit kapni, mint más au-pairek? vagy most mi van?

tsík 2012.12.06. 16:15:21

@Babette_: én magamban tantónéninek hívom :D

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.06. 16:15:31

@HansimGlück: itt meg az ügyeletes rendőr.
micsoda nap ez.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.12.06. 16:21:02

@bpetya75: Itt vagyok én, csak ritkán írok kommentet:-)
Nem lehet tudni, hogy még mit tesznek tönkre!...sajnos

tsík 2012.12.06. 16:23:23

@Babette_: A műfajban az "Az édesvölgyi suli szerelmes ikrei" című opus-sorozat verte ki nálam a biztosítékot: ahhoz képest a Romana az Ulysses banyek...

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.06. 16:30:03

@tsík: én nem, mert a gyerekem lehetne.

KaMon 2012.12.06. 16:38:15

@Gilda66: Igen, van egy tanmenet otthon, amiben nem hagynak időt neked a matematika szépségeire, pedig így a gyerekekkel meg lehet szerettetni ezt a "tantárgyat" (nem pedig mumus lesz) és nem mellesleg fejleszti a logikus gondolkodásukat is. Sőt ez az elején elvesztegetettnek tűnő idő később sokszorosan megtérül, mert a gyerekeknek nem elvontak lesznek a matematikai fogalmak és a számolás, hanem gyakorlati tapasztalataik által stabil alapjuk lesz, amire lehet építkezni. Az életben is, nem csak az iskolában.

Anti Anyag (törölt) 2012.12.06. 16:53:33

Nincs az a Mercedes, amiért én elviselném a finn telet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.06. 16:57:51

@Babette_: @tsík:

A műfajnak azért voltak előzményei már a kommunista időszakban, lásd a "lányregényeket".

Aztán a műfaj megtette a hatását. Akkoriban az Ifjúsági Magazin tanácsadó rovatában jelentek meg a hülyébbnél hülyébb kérdések. Sokszor arra gondoltam, egy részük kamu.

Pár emlék:

"14 éves lány vagyok. Apám nem engedi, hogy felvegyem a piros bőrnadrágot. Öngyilkosságot fontolgatok. Mit tegyek?"

"Teherbe eshetek-e, ha befekszem abba az ágyba, ahol előzőleg apám aludt?"

Moszkuito 2012.12.06. 17:01:29

Jelenleg én is au pairkedem Finnországban, mellette pedig tanulok az egyetemen. Az egész igazából egy év cserediáksággal kezdődött, majd kint maradtam. Több családnál voltam eddig, így vannak jó illetve rossz tapasztalataim is. Nehéz elsőre megtalálni az ideális családot. Ezt meg még az is megnehezíti, hogy az au pairek 252 eur/hó fizetése nem sok egy családnak (ez a minimum, sok esetben ennél nem is adnak többet, de a szállás, étel, hasonlók mellett ki lehet belőle jönni.) Így sokszor az olcsó munkaerőt kihasználják, vagy úgy vesznek fel, hogy a család nem gondolja végig, hogy szükségük van-e rád vagy együtt bírnak-e élni veled. Ilyenkor elküldenek, vagy ha nem tetszik, ami történik, keresel egy másik családot - amit nem nehéz találni.

Mindenképpen fontos a hozzáállásod a munkához/családhoz. Mint mondtam, alacsony a fizetés, tehát a munka azok számára nem alkalmas, akik ebből szeretnének meggazdagodni. Az egész lényege az lenne, hogy dolgozol napi 6 órát, ami mellett van alkalmad megismerni egy másik családot,az országukat, tanulni, valami mást is csinálni.

Eddig Ouluban volt egy nagyon jó tapasztalatom, ahol egy írónő két gyerekére vigyáztam. Idősebbek voltak már a gyerekek (8 éves ikerpár), így nem volt nehéz a munka - de az élmény felejthetetlen marad. A nyár alatt annyira megszerettek, hogy télen visszahívtak egy hónapra - amikor az anyuka kiutazott Svédországba, rám meg rámbízta a gyerekeket és a háztartást arra az időre (magasabb fizetésért, hisz' csak a hétvégéim voltak szabadok). Megmondom őszintén, szerettem csinálni, és tetszett, hogy ennyire megbíznak bennem. A gyerekek pedig eszméletlen jó fejek voltak :-)

Jelenleg Dél-Finnországban vagyok, Turkutól nem messze, és a turkui egyetemen tanulok finnugor szakon. Itt is nagyon szeretek lenni, a család nagyon kedves, egy rossz szót nem tudnék mondani róluk. És egyáltalán nem tartom megalázónak, amikor a nagyszülők megkérnek, hogy vigyázzak a kutyájukra, amíg távol vannak. Zacskóval ugyanis könnyen feltakarítható a piszok, az ember nem lesz koszos tőle, hát szagolgatni meg nem kell :P Ezt nem a családért, hanem a környezetedért teszed.

A gyerekek hangosak, nagy ügy. Nekik az a szórakozás, hogy fogóznak és közben sikongatnak. Amíg elvannak, neked addig sok dolgod nincs, csak figyelni, nehogy baj legyen. És max olvasgatni, kötögetni, hasonlók - persze, ha megvolt a napi feltakarítás.

De ehhez hozzátenném, hogy pont emiatt túl idősen nem érdemes au pairkedni, mert a munka egy nagyon lényeges oldala, hogy játsz a gyerekekkel, és te is legyél gyerek. Tehát ha megkérnek, hogy ugrálj, rohangálj, mássz fára velük, mert szeretnének veled is játszani, akkor csináldd azt és szórakoztasd őket. Vagy éppen rajzolj, vagy táncolj, vagy bármit, amit éppen kitalálnak. És akkor a munka hirtelen már nem is munka, hanem szórakozás, amiért még fizetnek is :-)

De azt meg kell jegyezni, hogy TE vagy a családért. Nekik kell segíts, hogy be tudjanak járni dolgozni a munkahelyükre, el tudják végezni a napi teendőjüket, és téged ezért fizetnek meg. Mert amíg te a gyerekekkel vagy, vagy feltakarítasz, addig ő gond nélkül tud dolgozni, és megkeresni azt a pénzt, amiből te is kapsz fizetést. Szerintem ez így elég világos.
És alap, hogy amiért náluk lakhatsz néha besegítesz, ha megkérnek. Például, porszívózz fel a konyhában,pakolj ki a mosogatógépből.

Ennyit szerettem volna hozzáfűzni. Mostanában elég sok az au paires bejegyzés, amelyik a rossz tapasztalatokról regél, és észre sem veszi, hogy a munkának vannak nagyon szép és jó oldalai is - ha sikerült megtalálni az ideális családot.

vitaygeorgina 2012.12.06. 17:02:55

Jaj, de zavarosan fogalmaz ez a posztoló hölgy. Főleg az irónia nem megy neki, ahol pont az ellenkezőjét írja, mint amit értenünk kell alatta, de valahogy annyira nem alapozza meg, vagy a szövegkörnyezet nem támasztja alá, hogy olyan suta az egész.
Elképzelem, ahogy beszéd közben idézőjelet mutat az ujjaival, de ez írásban nem jön át.
Amúgy még annyit megjegyeznék, hogy az "itt élned, halnod kell" gondolata nem a Himnuszban fogalmazódik meg, hanem a Szózatban.
Ja és a néptáncosok jellemzése... a finnországi magyarok mind átszellemült mosollyal táncolnak az élvezet kedvéért, a magyar néptáncosok meg irigyen és rosszindulatúan egymás lábára lépnek a versenyszellem jegyében? WTF?

tanato 2012.12.06. 17:18:22

@Moszkuito: Tényleg egyre több az au-paires cikk itt a blogon.Te foglaltad össze a lényegét.Ha mindkét fél normálisan viselkedik,nagyon hasznos a dolog.Ha túl nagyok az elvárások akármelyik fél részéről,akkor nem működik a dolog és születnek negatív tartalmú írások,gondolatok.

költözőmadár 2012.12.06. 17:30:03

Egyszer már dühöngtem hasonló okok miatt egy poszton itt a Határátkelőn! Diplomás ember ilyen stílusban, ilyen helyesírással (pl. vesszőhasználat) ne írjon cikket, posztot, akármit! Egyszer el lehetne olvasni azt az irományt, mielőtt egy teljesen nyilvános oldalon közzéteszi a szerző! Ilyenkor mindig elgondolkodom, vajon mennyit ér az az oktatás, az a diploma, amit a posztoló oly sikeresen magáévá tett...

Jesus.Green 2012.12.06. 17:34:09

@Babette_: Ugyan, nem harap a neni, regesregen olvasgattam a blogjait es kommentjeit mas blogokon, azota rengeteget szelidult

SilentDreams 2012.12.06. 17:44:43

@Moszkuito: Hú de más hozzáállás, emelem a kalapom elötted! :)

micsoda? 2012.12.06. 18:25:11

Hát ez nagyon aranyos írás volt. Voltam turistaként Finnországban /nem mostanában/ roppant tetszett, hogy szőkébbek a szőkéknél, és sportosak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.06. 18:25:31

@Moszkuito:

Ez egy száraz, tényszerű, objektív leírás. Nem ide való. Nincs mibe belekötni! Most miről vitázzunk???

:-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.06. 18:35:31

@rekafoto: a "félig illegális takarító"-t olvasva azt hittem, célzott beszólás hagymának, aztán tovább olvasva kiderült, hogy a posztoló is élt Amerikában "...ugy bizony..viszont valamit nem ertek: hogy lehet valaki FELIG illegalis? vagy illegalis, vagy legalis, nem? :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.06. 18:39:21

Dec. 6-i aktualitas:) nagyobbik lanyom 7. osztalyos koraban - nagy kaland volt szamara - volt egy egynapos (!) finnorszagi "Mikulas-turan" :) Hajnalban ment a charter gep, keso este jottek haza, es nap kozben pedig talalkoztak Mikulassal, kiprobaltak a renszarvas szant stb. (tudjatok, szokasos programok). Neki a legnagyobb elmeny az volt, hogy angolul meg tudta magat ertetni (elesben kiprobalhatta, mennyit is er a tagozatos angol tudasa:))

wowerman 2012.12.06. 18:42:21

"de lesznek benne összetartó magyarok, szóval olyan rossz már nem lehet. :)" Egy sztori miért lenne jobb egy paradoxontól? :) Amúgy az hogy mi mennyibe kerül nem feltétlenül jelent nagyobb értéket (pl a házuk) mert kint egyrészt nagyobb a fizetés, másrészt minden sokkal drágább

micsoda? 2012.12.06. 18:43:28

O. voltam én ua pair, csak akkor úgy hivták, hogy gyermek felügyelet + mindenes. /egyébként nevetséges ez az idegen név/

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.06. 18:48:38

@Zsuzsi65: Most latom, hogy Hagyma megvalaszolta a felig illegalis kerdesemet :) OK :)

panna cotta 2012.12.06. 19:16:41

ennyire gáz posztot Finnországról mg nem olvastam. Semmit nem szól az országról, és össze-vissza ír a saját munkájáról. Nem is csodálkozom, hogy korábban is csak stopperórás munkára vették fel. Nem lehet túl sok minden a fejében, ha nem tud értelmesen egy történetet elmesélni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 19:52:18

@Zsuzsi65: meg
es amugyis kar lenne leragadnunk azon, hogy mikor kijottem - a tetofedes-bontas - utan takaritottam is par honapot, foleg, hogy ez nem az a tipikus takaritas,
ilyesmi gepekkel nyomattam
www.factorycat-southeast.com/cdata/36723/img/36723_2310914i.jpg

ez ketsegtelenul takaritas, nem szegyenlem, de ugye vannak fokozatok:)
2-3 honapig meg effektive, szonyeget, klotyot is, mert akkor az volt
na es:)?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.06. 20:26:18

@hagyma: nem is volt szandekom, csak ugy altalanossagban gondolkodtam :) mizujs az allampolgarsagi eskud ugyeben? :) csak ugy eszembe jutott, mert nemreg osszefutottam egy tanitvanyommal, akinek anno allampolgari ismereteket tanitottam...o most keszul a vizsgara...

Világpolgár2012 2012.12.06. 20:46:21

@Zsuzsi65:
Gondolom meg Mo.-rol :) Lelki szemeim elott mondjuk elkepzeltem egy szuperszonikus utat Kaliforniabol Finnorszagba 13 evesekkel a fedelzeten, jot mosolyogtam rajta :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.06. 21:00:05

@Világpolgár2012: igen, ez meg Mo-rol tortent:))) Kaliforniabol kicsit hosszu lett volna az ut :)) a gyerekek azt is elveztek, hogy a TV2 stabjabol (ha jol emlekszem) utazott veluk 1-2 riporter, igy "celebekkel" repultek egyutt :))

glinolid 2012.12.06. 22:25:01

@Moszkuito: Igen, lehet ezt a szakmát hivatásszerűen is végezni. Sokakat ismerek itt az USA-ban, akik ezzel foglalkoznak, bejelentve, adókat megfizetve. Van, aki ebből fizette a egyetemi tanulmányait - kellett, mert jövedelme alapján nem volt támogatásra jogosult - most már állami alkalmazott és az idén kezdte el a Phd- tanulmányait. Az átlag jövedelem heti $500-$800 között van (40 órás munkahétre vetítve). Aki rendelkezik valamilyen speciális végzettséggel, pl. sérült gyerekek gondozásában, a heti bevétel ennél is magasabb lehet.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.06. 23:23:31

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szaraz , tenyszeru, objektiv? Nekem egy nyafogos, hisztis noszemelynek tunik.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.06. 23:27:59

@tsík: Pff. Jol van, nem csak en emlekszem ezekre a szellemi mellektermekekre....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.06. 23:28:31

@glinolid: heti 800 aupairnak?
kerhetek fizetesi jegyzeket:)?
szinte kizart, bar ha Madonna gyerekeire vigyaz...

pappito · http://pappito.com 2012.12.06. 23:55:54

@hagyma: "ha a himnuszt hallom sosem jut eszembe, hogy szomoru, de foleg nem utalok a szozatra / mert az elned-halnod kell abban van"

well spotted!

glinolid 2012.12.06. 23:56:32

@hagyma: Ja, van a $8/óras illegális bevándorló, aki édességgel tömi a gyereket, hogy nyugton legyen, meg van a $16-$25/órás szakember, tapasztalt nevelő. Lehet választani. Ha nem hiszel nekem, akkor nézz be egy-egy nanny-adózással foglalkozó site-ra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 00:22:50

@glinolid: semmi sem lehetetlen
nem jellemzo
"part"fuggo is,
kepzettseg fuggo is
foleg penzfuggo
3000 nettot csak egy bejarono-gyerekfelugyelonek havonta, azert sokan nem engedhetnek meg
de persze van sok rem gazdag ember is, csak oda nehez bekerulni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 00:25:07

ja, annyira nem erdekel a tema, hogy nany adozasi oldalakt kutassak
en csak szoltam, nem jellemzo a dolog, de egyaltalan nem lehetetlen ettol meg
/csak hogy nehogy azt higgye valaki, hogy kijon ide, ami mar eleve nem egyszeru, es ennyit fog keresni 40 oraban netto/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 00:31:32

@glinolid: ja amugy a " szakmai tudas" egyaltalan nem egyenesen aranyos, hogy valaki illegalisan vagy legalisan dolgozik, arrol nem beszelve, hogy errol legtobbszor az alkalmazo nem is tud

pappito · http://pappito.com 2012.12.07. 01:22:50

@tildy:): "Jol van, nem csak en emlekszem ezekre a szellemi mellektermekekre...."

nono, csak ne kutyázzuk azokat, én még írtam is valamelyikbe "regényt", egy barátom a német kiadásokat fordította, folyton kínlódtunk a nevek magyarul emészthetővé alakításával :) nem vagyok rá büszke, de kellett a pénz, a kilencvenes évek meg amúgy is elég fura volt Mo-n :)

glinolid 2012.12.07. 01:59:21

@hagyma: komoly háttérellenőrzés van: erkölcsi bizonyítván (elektronikusan azonnal lekérhető), referenciák megadása, munkavállalási engedély bemutatása stb.
Családi adózás keretében havi $300-$600 adókedvezmény vehető igénybe, illetve sok munkáltató ad gyermeknevelési támogatást alkalmazottainak. Ezeket, csak legális munkavállaló esetében lehet igénybe venni.

glinolid 2012.12.07. 02:00:52

@hagyma: A lehetőség adott, csak rajtad múlik, hogy mire leszel képes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 02:55:44

@glinolid: biztos azert volt pl tavaly, hogy valamelyik miniszter lemondott, mert illegalis volt a delamerikai hazvezetonoje
OK aki meg gyerekcsosz is , lehet jobban megnezik
de Te az elvekrol beszelsz, a statisztikakrol
en meg az eletrol
ez nem mindig ugyanaz

nagyon sokat szamit Te mit teszel valamiert de ezt a "CSAK"-ot el kene felejtened, mert nem igaz
sose csak rajtad mulik az eleted

glinolid 2012.12.07. 06:56:23

@hagyma: Ja, mi mindannyian a körülmények áldozatai vagyunk...mindjárt elsírom magam.

nyuszigonosz 2012.12.07. 06:59:54

@Moszkuito: Te vagy az igazi jó gyerekcsösz, au pair. Le a kalappal!

@Eino81: Jó a videód!

Maga a poszt: hát az nem ér meg hozzászólást.

Jolika neni a szomszedbol 2012.12.07. 07:46:24

Megint egy poszt, amiben az írója azzal is foglalkozik, hogy az ő munkabére mennyiben rengette meg a munkaadója kasszáját. Nem értem, hogy mit kell ezzel foglalkozni, ország-világ tudtára adni, hogy bezzeg a konyhabútorra meg a dizájner lámpára sokat költöttek! Mégis mi közünk van ahhoz, hogy a fizetésünket mennyiből és hogyan gazdálkodják ki, mire költenek, mire nem? Semmi.
Úgy vágnék ki bárkit, aki a családom pénzügyeiben vájkál, és azt közzé is teszi, hogy a lába nem érné a földet.

tanato 2012.12.07. 08:02:07

@Jolika neni a szomszedbol: Hát ez biz,magyar tulajdonság,vájkálni mások pénzügyeiben és kritizálni hogy mások a megkeresett pénzüket mire költik.Főleg egy olyantól ízléstelen ez aki ráadásul ott,lakik,étkezik meg pénzt is kap a ettől a családtól.

Jolika neni a szomszedbol 2012.12.07. 08:19:23

@tanato: Igen, így még visszatetszőbb, hogy ott is él velük egy fedél alatt, ezért mondtam, hogy azonnal megválnék egy ilyen embertől, aki vadidegeneknek elpletykálja, hogy mi mennyit költünk dizájner lámpára, bezzeg az ő fizetésére...

bpetya75 2012.12.07. 08:31:25

@tildy:):

De felületesnek tetszik lenni ;-)

A kolléga erről a bejegyzésről beszélt: @Moszkuito:

bpetya75 2012.12.07. 08:31:58

@pappito:

Már értem, miért is menekültél olyan messzire :-D

tanato 2012.12.07. 09:06:19

@Jolika neni a szomszedbol: Így jár aki magyar au-pairt vesz fel a háztartásába mondhatnánk erre,de szerencsére azért vannak más típusú magyar lányok is pl. a többször említett Moszkitó/így magyarosan/.

Jolika neni a szomszedbol 2012.12.07. 09:20:12

@tanato: Igen, jó is volt olvasni, hogy ő hogy áll a dolgokhoz, erről lenne szó, erről szólna ez a munka szerintem.

wowerman 2012.12.07. 09:28:28

Arra még mindig nagyon kíváncsi vagyok hogy milyen diplomája is van a delikvensnek amivel ennyire nem sikerül munkát találnia. Műszaki menedzser a Károly róbert főiskoláról, vagy mi?

tanato 2012.12.07. 09:35:02

@Jolika neni a szomszedbol: Kár hogy a sok au-paires cikk itt a HÁ-n inkább negativisztikus és nagyon éles kritikákat fogalmaz a befogadó családdal szemben, az olyanok mint Moszkitó nem írnak cikket,ezért úgy tűnik minden befogadó család minden tagja férfi,gyermek, de persze főleg a nő maga a gonosz.

bpetya75 2012.12.07. 09:52:00

@Moszkuito:

Te egyébként magyarországi magyar vagy? Egy szón megakadt a szemem, azért gondolom, hogy esetleg nem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.07. 10:07:14

@pappito: A forditasi munka biztos nagy melo volt, Ettol fuggetlen nagyon legalja "regenyek" voltak.

csortu 2012.12.07. 10:09:39

@nigara: húúú, tudsz valami linket küldeni, ahol meg lehet nézni az angol nyelvű kurzusokat? Nagyon jól hangzik ez...

A University Admissions Finland honlapján megtalálod az angol nyelvű nemzetközi képzéseket Finno-ban. (Ezek teljes, általában MSc képzések.) Ha egyes kurzusok érdekelnek, akkor azokat csak a kiszemelt egyetem honlapján találod meg.
Én a Tamperei Egyetemen vezetem az egyik nemzetközi MS programot, érdemes megnézni a lehetőségeket, mert nálunk pl most van (december-január) a jelentkezési időszak.

csortu 2012.12.07. 10:15:09

Tegnap szünnap volt, majdnem elmulasztottam a posztot Finnországról! Jó olvasni, hogy a finniországi magyarok összetartóak, én a Helsinki-i és a Tampere-i csapatról tudok nyilatkozni. Rendszeresen szervezünk programokat, hívunk vendégeket. Az elmúlt hétvégén volt magyar nyelvű istentiszteletünk és mikulásozás a gyerekeknek. Két hetente van játszóházunk, illetve Helsinkiben és Tamperében is van heti rendszerességgel magyar nyelvoktatás az általános iskolás magyar gyerekeknek.
Szóval valóban nagyon jó a társaság!

Moszkuito 2012.12.07. 13:11:30

@glinolid: Hallottam én is ilyen lehetőségekről. Igazából nem akarom életem végéig folytatni ezt a melót, annyi mindent ki lehet még próbálni :) És annyi tervem van. Emellett meg jövőre több időt szeretnék tölteni az iskolában, így a heti 40 óra nagyon nem megfelelő.

@bpetya75: Igen, Magyarországon nőttem fel. Lehet, hogy valamit furcsán írtam, de az utóbbi pár évben nem nagyon olvastam magyarul, és észreveszem, ahogy felejtődnek el a szavak. Augusztus óta, amióta kijöttem, nem is nagyon beszéltem magyarul, csak írásban vagy skype-on keresztül, mert nem sok magyart ismerek, illetve akiket ismerek is, azokkal sem tartom a kapcsolatot, mert már régóta megvan a baráti köröm Turkuban.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.12.07. 13:27:44

@KaMon: Teljesen egyetértek veled!
A diplomamunkámat Manipulációs eszközök felhasználása a matematika oktatásban címmel írtam, akkor még azt gondoltam, hogy ez lehetséges...
Aztán kiléptem az egyetemről a nagy betűs életbe, és rájöttem, hogy nem:-(
Egyébként pedig utálni fognak a kollégáid azért is, ha a te matematika óráidon jól érzik magukat a gyerekek, és nem tekintik mumusnak ezt a tárgyat...sajnos ez sok éves tapasztalat!

bpetya75 2012.12.07. 13:42:33

@Moszkuito:

Konkrétan a "fogóznak"-ra gondoltam. Felénk nem használják, de lehet, hogy az országban valahol máshol hallottam :-)

KaMon 2012.12.07. 13:55:33

@Gilda66: Én viszont - lehet túl naiv vagyok - 36 évesen is úgy gondolom, hogy csak így van értelme tanítani. Nekem matematikus diplomával csak egy rövid módszertani szakdolgozatot kellett írnom. (Ha esetleg érdekel: www.cs.elte.hu/blobs/diplomamunkak/mattan/2009/ujvary_menyhart_monika.pdf )
Talán majd itt Svájcban egyszer folytatom is a tanítást :)

Alikam 2012.12.07. 18:31:28

Nos, akkor elemezzük ki egy kicsti ezt az írást.

"A végső lökést a hosszabb távú kint maradásra, a tavaly novemberi munkahelyi kirúgás "

Ez mit jelent? Nálam a "kirúgás" annyit tesz, hogy elbalafaszoskodtam valamit és lapátra tettek.
Ha leépítés volt, akkor azt írnám, én, ezért nekem ez értelmezhetetlen, mert ha te balafaszoskodtad el a melót, akkor nem kell idekeverni, ha leépítettek, akkor meg pontosabban kell fogalmazni.

"Egyetem után hagytam 3 évet az esetleges diploma"

A panaszkodók többsége valamilyen oknál fogva nem írja le a pontos végzettségét. Azért negem érdektl volna, hogy mégis milyen diplomáról, milyen szakról volt szó?

"A munka csúcsa a 4 műszakos gyári munka lett havi szerződéssel"

Ilyen még nem hallottam, 4 műszak? Hogyan? 6 órás műszakok? Három műszakról hallottam maximum.

Engem kapásból dühít az, amikor a kivándorlók mindent szapulnak. Nem egy rózsás hely ez a Magyarország, de ennyire szar nem lehet. egy olyan írással nem találkoztam még, ahol mondjuk osztott felelősséget érez a kialakult helyzetért. Mondjuk, szar szakot válaszottam, itthon abból nem kerestek sok embert, vagy hasonló...

"hogy egy titkárnői munkára diplomát kérnek és 2 felsőfokú nyelvvizsgát, amit le merek fogadni nem is fog használni ott senki."

Ez kb. ezer hirdetésből egy, és még ott is talán elírták a munkakört. Nem általános elvárás.

Szóval úgy érzem, ez a posztíró is tipikusan azt a típust képviseli, amelyik itthon csak a szart látja, de az nem elég neki, még könyékig bele is túr, hogy a lemocskosabb és legbüdösebb részt előkeresse, ami még a szarban is ritka és azzal mutassa be magát a szart.

Na nézzük tovább, au pair? Na ez a munka csúcsa! Megfogtad az Isten lábát! Igaz, ez nem 4 műszak hanem egy, 24/7-ben.

És ezután persze az ömlengés a család anyagi helyzetéről, egy picit azért szídni kell a hitelesség kedvéért az au pair munkát is, ami kb. a legalja.hu..
És persze ott minden kurva jó. Ott egyből nem zavar, ha szar munkát végzel, te nem, te nem sedsz kutyaszart, csak mégis, meg azért vigyázol 3 vadidegen gyerekre és csicskáztatod magadat vadidegeneknek 24/7-ben.

Nem hiszem, hogy alapvetően rosszindulatú vagy, csak amit én kiolvasok az az, hogy ha itthon eszed a szart, a rossz ízű, de ha kint, akkor máris jó ízű lesz. És ez sommás...

2012.12.07. 19:26:39

@SilentDreams: +1, en (mint volt au pair) mar nagyon unom az olyan kommenteket amik a fogado csalad penzugyi helyzetet taglaljak versus au pair fizetese. Ha szerinte az o munkaja tobbet er, keressen maganak jobban fizeto allast; semmi koze hozza hogy a csalad mennyit kolt butorokra stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 20:46:41

@Zsuzsi65: hehe, tudom nagy kozerdeklodesre tart szamot, ezert kozlom, hogy koszonom kerdesedet, pont ma jott meg a form I-797C, ami kozli hogy december 31-en reggel nyolckor meg kell jelennem ujjlenyomatra es fotora /amugy ez a negyedik, miota beindult a papirozasi folyamat:)/
utana gyakorlat szerint kb 1 honap es vizsga:)
@glinolid: sosem mondtam, orulok, hogy Te nagyon sikeres vagy de az elet nem habostorta es bizony vannak amikor a korulmenyeket esemenyeket nem tudod iranyitani

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.07. 21:27:04

@hagyma: "meg kell jelennem ujjlenyomatra es fotora /amugy ez a negyedik, miota beindult a papirozasi folyamat:)"
:) ismeros a dolog, azert az allami/szovetsegi hivatalokat itt sem kell felteni, hogy nincs eleg papirmunka es burokracia:)) nekem az volt kicsit vicces, hogy (a mi esetunkben) eloszor kaptunk egy "temporary permanent" zoldkartyat, aztan egy "permanent permanent" (csak en nevezem igy:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 21:58:41

@Zsuzsi65: ez mindenkinel igy megy, azutan jon a harmadik, a vegleges es utana az allampolgi vizsga, ami eppen folyamatban van ugye
es ugyan oda megyunk fotozkodni meg ujjlenyomatot adni, ahol tavaly voltunk, de Mary orul mert Charlotte jo hely es akkor mar ott fogunk szilveszterezni
/amugy ertheto oka van a dolognak, az elsot kulonosebb vizsgalodas nelkul kiadjak, hogy tudjal normalisan melozni, a masodik a 2 eves elott, azertr mar utanad neznek
es azutan a vegleges elott megint
en rosszabra szamitottam
4 ev korul eljutni a vegso ig, az allampolgarsagig, az nem rossz
annak annyira nem latom az okat hogy egy ev utan miert vesznek minden ujjamrol kb 24 felekeppen...
de nem zavar
raadasul, mint mondtam tetszik ez a dec 31-es idopont:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.12.07. 22:18:58

@hagyma: nekunk annyibol egyszerubb dolgunk volt, hogy a csaladegyesito procedura valamivel egyszerubb es gyorsabb, bar a papirmunka meg ujjlenyomat itt sem hianyozhat:) allampolgari vizsgat meg van olyan, aki nem is tesz, mert nem akar allampolgar lenni:) (van egy holland ismerosunk, tobb evtizede itt lakik, de nem hianyzik neki az allampolgarsag, azt mondja, igy megussza a jury duty-t :)) Na mi itt jo el-offolgatunk:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.07. 22:56:04

@Zsuzsi65: ez mar ugyis lejart poszt
nem bonyolult az enyem sem
az elso zold kartya 1 honap se
a masodik 2-3 honap
utana 2 evet varni kell es johet a vegleges, nekunk azert nem lett hamarabb, mert nem siettunk az elejen
nade a masodiktol kezdve mar utazhatsz kulfoldre stb. szoval nincs ezzel gond

persze, ha ugy nezzuk semmi szukseg ra, a zold kartya ugyanaz majdnem
csak en amerikai akarok lenni, ez nekem fontos , ez erzelmi kerdes

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.12.07. 23:00:51

@Alikam: Mondhatnam kinnt van ertelme egy ideig kvalitason aluli munkat vegezni, mert latsz kiutat. Tarsadalmailag, szakmailag, stb. Otthon meg ...Szerencses aki igen.

pappito · http://pappito.com 2012.12.07. 23:51:02

@tildy:): "A forditasi munka biztos nagy melo volt, Ettol fuggetlen nagyon legalja "regenyek" voltak."

hát a fordításban is csak az volt kellemetlen, hogy nagyon rövidek voltak a határidők. Egyébként tényleg a legalja szemét volt mind, van is ilyen urban legend, hogy elhangzott egyszer a "túl sok az összetett mondat" tessék átírni :)

6-10 óra alatt lehetett írni egyet, nem volt az rossz pénz :)

pappito · http://pappito.com 2012.12.08. 00:03:32

@Alikam: az au pair az nem cseléd és nem rabszolga, ha nekem kéne választani, hogy három műszakozzak szalag mellett (havonta hosszabbítgatott szerződéssel) vagy 1-2 gyerekere felügyeljek kulturált körülmények között, nem zokat tűnődnék, akármi lenne is a végzettségem.

Ha aközött kéne választani, hogy nyafogok-sopánkodok-kommentelgetek vagy három műszak a szalag mellett, akkor mennék a szalag mellé, akárhol van is az a szalag.

Vissza lehet kicsit venni az arcból

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.08. 01:23:51

@pappito: mondjuk en a szalagot valasztanam, de nem nezem le ezt a munkat SEM
es nem csak a korom es a nemem miatt:)
ez habitus kerdese is
de forditva is igaz, hozzam senki nem koltozne be mint gyerekvigyazo , mindenes stb.
a privat szferam a privat szferam
@Babette_: Teged meg szivesen felvennelek a Facera, de ugy tunik valaki mast jeloltel ki....
en meg a nevedet nem tudom:)

pappito · http://pappito.com 2012.12.08. 01:30:02

@hagyma: " nem nezem le ezt a munkat SEM
es nem csak a korom es a nemem miatt:)"

Érdekes, bár tényleg sokkal több a nő aupair, ahogy ovónő meg bölcsis nevelő is szinte mind nő. PEdig nemrég volt a gyerek ovijában egy svéd vagy holland vagy valami ilyesmi arc gyakorlaton, a srác elképesztően jól csinálta, a gyerekek imádták, és nem volt se feminin, se meleg se semmi extra, de öröm volt nézni, ahogy a kölykökkel foglalkozik.

"hozzam senki nem koltozne be mint gyerekvigyazo , mindenes stb. a privat szferam a privat szferam"

fura, mi valahogy énházaménváram módon szocializálódtunk, vagy nem tudom miért van ez, de én is furán érezném magam, ha valaki az otthonomban tennevenne miközben én ott vagyok. Nekem ne strabancoljon ott senki aki nem család :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.12.08. 01:49:01

@pappito: jaja
egyetertunk, ha fiatalabb volnek akar meg foglalkoznek is gyerekekkel, de csak intezmenyi szinten, iskola pl. tanitas stb, de ez nem biztos mert modom lett volna ra de kihagytam
es igen
hat biztos maradi vagyok, de nem, ne jojjon hozzank senki
/mondjuk a mi gyerekeinek kozul a legkisebb is 30 kozeli, ez a veszely nem fenyeget:)
bar el tudom kepzelni azt az elethelyzetet es azt a meretu hazat, ahol esetleg...
de nekem olyan nem volt es nem lesz
jelzem akkor sem lenne 3 szoba + nappalinal nagyobb lakasom, ha holnap nyernek a lotton
/amilyen most is van, bar csak berlemeny/
az unokak elegge szanaszet, hat ez van, ez amerika, jo ha evente ketszer osszejon mindenki

tanato 2012.12.08. 06:07:19

Hát,persze,kelet-Európa,írtam már itt is a Há-n hogy a kommunista rendszerekben ez a foglalkozás/a bentlakó háztartási alkalmazott,ha úgy tetszik cselédlány/tiltólistán volt mint az osztálytársadalmak egyik szimbóluma/amiben van is azért valami/,hát persze hogy nem ebbe szocializálódtunk,ezért ez furcsa volna nekünk.Mondjuk a harmadik világban pl.Latin-Amerika,vagy Ázsia nagy része,meg az volna életszerűtlen,hogy egy középosztálybeli háztatrtásban ne volna ilyen alkalmazott.Érdekes dolgok ezek,hol nő föl az ember milyen szokások között,idegenesen milyen módon szocializálódtunk.

tanato 2012.12.08. 06:08:20

@pappito: Ja,a fent kommentet neked szántam.

Ugyandehogy (törölt) 2012.12.08. 07:28:41

@hagyma: már megvagyok, most láttam a visszaigazolást;)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása