Van az úgy, hogy az ember élete mélypontján kap baráti segítséget és mire feleszmél, már minden megváltozott körülötte. Ez történt Samsival is, aki tulajdonképpen kíváncsiságból vágott bele egy tiroli kalandba, ami olyannyira bejött neki, hogy ma már kint él. Kolbász van, kerítés is, de csak kőkemény munkával lehet őket megszerezni.
„1990-ben érettségiztem, továbbtanulás helyett szakmámban kezdtem el dolgozni, felszolgálóként. Rengeteget dolgoztam, de nagyon jól is kerestem. Talán ezért utasítottam vissza barátomat, aki Ausztriába hívott dolgozni. Na meg persze tele voltam még tervekkel, álmokkal, amiket meg szerettem volna valósítani.
Sikerült is mindent elérnem, amit szerettem volna: lakás, autó, család, aránylag színvonalas élet, a gond csak az volt, hogy nem igazán volt időm élvezni ezen dolgokat, mivel napi 12-13 órát dolgoztam, nyáron szabadnapok nélkül.
Akkor úgy gondoltam, vállalkozóként jobban keresnék, valamint a szabadidőm is több lenne, ezért az első jónak tűnő alkalommal bele is vágtam a dologba, Jól nem igazán jártam. Még kevesebb szabadidő, több feszültség, majd a gazdasági helyzetnek is köszönhetően csőd, ráadásként a családomat is elvesztettem.
Visszatértem hát felszolgálónak, ismét rengeteg meló, de 3 év alatt újra talpra álltam. Ekkor keresett meg ismét a barátom (10 év után), hogy menjek ki hozzá Tirolba.
Kíváncsiságból mentem
Nem voltam rákényszerítve, de mivel épp egyedül voltam, meg kíváncsi is voltam, hogy megállnám- e a helyem egy másik országban, hamar-gyorsan igent mondtam. Végül is csak egy téli szezonról volt szó, 4 hónap, az úgyis hamar eltelik.
Sok mindenben szerencsém volt: azonnal megkaptam a munkavállalási engedélyt a (főnök ismeretségi körének köszönhetően), nem kellett szállást keresgélnem, mert azt is a munkaadó biztosította (mint szinte mindenhol Tirolban), valamint több magyarral dolgozhattam együtt, ez volt a legnagyobb szerencsém. A németem ugyanis nem volt olyan jó, mint gondoltam. Azért egy kis plusz időráfordítással legyűrtem ezt a problémát is.
A következő nehézség maga a munka volt. Bár otthon volt lehetőségem hozzászokni a kemény melóhoz, itt valahogy mégis minden nehezebbnek tűnt. Az egyedüli dolog, ami az otthonira hasonlított, az a személyzet túlterhelése volt. Kevesen voltunk, szabadnap nélkül dolgoztam márciusig, napi 10-12 órában.
A főnökség is egy plusz teher volt. Szinte egész nap stresszelték a dolgozókat, ezt volt talán a legnehezebb elviseli. (Az egyetlen vigaszunk az volt, hogy a saját gyerekeikkel is így viselkedtek.) De becsülettel lenyomtam a szezont, a barátomra való tekintettel sem tehettem meg, hogy előbb eljövök.
Jött a kellemes meglepetés
Április elején véget ért a szezon, eljött a fizetés ideje. 13 ezer schillinget ígértek az elején nettóban, úgyhogy kb 50 ezret kalkuláltam a szezon végére, ez majdnem 1 millió Ft volt akkoriban. Mivel előtte is jól kerestem (6-700 ezer Ft / nyári szezon a Balaton partján) annyira nem tartottam kiugrónak az összeget.
Az elszámolásnál viszont kellemes meglepetés ért! Kifizették ugyanis a túlórákat, az elmaradt szabadnapokat, valamint a szabadságot is. Így jócskán megugrott az összeg, a borravalóval együtt (kb 20 ezer schilling) több mint 90 ezret kerestem 4 hónap alatt.
Mikor hazamentem, már tudtam, hogy télen megint ki fogok jönni Tirolba, Bár a megkeresett pénzzel jól eléltem volna decemberig, úgy döntöttem, nem szórom el, ezért visszamentem a Balatonpartra. De ekkor már nem volt az igazi. :(
Megváltozott a hozzáállásom
Bár szeretek-szerettem otthon lenni és dolgozni, a kinn töltött pár hónap kicsit megváltoztatta a hozzáállásomat a dolgokhoz, leginkább az elvégzett munka és a fizetés aránytalansága miatt.
Ekkor már törekedtem arra, hogy ismét kijussak Tirolba, eleinte csak télen, majd később nyáron is. Évi 7 hónap munkával annyit kerestem, hogy 5 hónapig "nyaralhassak" Magyarországon és tudjak félretenni is.
Sokáig az volt a tervem, hogy összegyűjtök egy bizonyos összeget és ha meguntam a kintlétet, hazamegyek és belevágok valami vállalkozásba (alkalmazottként nem szerettem volna otthon dolgozni).
Mindenhol megbecsültek
A mostani gazdasági helyzet azonban meghiúsította a tervemet, ráadásul az évek során nagyon „ideszoktam". Otthon elfogytak a barátok, idekinn egyre több van, úgyhogy 2 éve arra a döntésre jutottam, hogy itt folytatom a jövőm építését.
Több munkahelyem volt az elmúlt 5-6 évben, mindenhol megbecsültek, a fizetésem mindig emelkedett. Nemrég megtaláltam az igazi álommunkahelyet is, éves állás, 48 órás munkahét, 13. 14. havi fizetés, valamint bérelnek egy garzont is nekem, továbbá 2 szezon között 1-1 hónapra haza tudok menni úgymond családlátogatásra.
Bár én otthon is elértem, amit szerettem volna (kétszer is :) ), utólag visszatekintve jó döntés volt, hogy kijöttem és végül itt is maradtam. Otthon csak anyagi leépülés várt volna rám a szakmámban, egy idő után már rákényszerültem volna, hogy szakmát váltsak (amit nem szerettem volna), vagy kijöjjek, immár kényszerből.
A kolbász, a kerítés és a kemény munka
Csak az összehasonlítás kedvéért: utolsó otthoni nyári munkahelyemen (2003) 150 ezer Ft/hó volt a keresetem, idén aki ott dolgozott, 170 ezer Ft-t kapott egy hónapra. Ezért a pénzért dolgozik 70-77 órát hetente, és ebből még a benzinköltség is lejön (havi 400 km) és még örülhet, hogy van állása.
Ui.: Itt kint kolbászból van a kerítés mindenkinél, aki hajlandó kemény, odaadó munkát végezni és igyekszik elfogadtatni magát, jöjjön bárhonnan is."
Utolsó kommentek