A tegnapi (többféle értelemben is) forró poszt után ma hűvösebbre vesszük az irányt és egészen Svédországig szaladunk. Kiderül, tényleg olyan magasak-e a svéd adók; hogyan jöhet össze egy évben 61 nap szabadság (háromszor adtam össze és annyi...); és az is, mi a horrorisztikus a svéd tömegközlekedésben. Mindez Barna írásából.

„Lassan másfél éve élünk Svédországban, bár a kivándorlók (az itt élő magyarok) nagy többségével ellentétben nem utáljuk. Nem egy nagyvárosban, hanem egy 400 fős faluban lakunk, kb. 30km-re (vagy 3 mil-re, ahogyan a helyiek mondják) Nyköpingtől.

A kivándorlás, az ország örökre történő elhagyása egy közös, már rég dédelgetett álmunk volt a Párommal. Jómagam már mióta az eszemet tudom menni akartam. Először természetesen az Egyesült Államokban, de erről gyorsan le is tettem. Később, már a Párommal közös terv volt Ausztrália (ez ügyben évekig leveleztem Bertók Zoltánnal), de ismerősök, munkatapasztalat és megfelelő szakma nem lévén ez is csak álom maradt.

Végül apósom segítségével jutottunk ki Svédországban, szinte tündérmesébe illő gyorsasággal.

Ellentétben sok kivándorlóval és még több Magyarországon maradóval, mi nem csináltunk lelkiismereti kérdést a dologból. Azt az elvet követjük (a mindennapokban is), hogy egyetlen életünk van csak és ezt az egyet kell a lehető legjobban megélnünk. Ebbe pedig nem fér bele olyasmi, hogy hol született az ember vagy hogy mi lesz az országgal, ha elmegyünk (elmennek a fiatalok)?

Azért nem fogunk nyomorogni egy életen át, hogy majd egyszer talán 150 év múlva jól menjen egy országnak.

Mehetek szerződni

2011 tavaszán apósomnál jártam látogatóban (munkakeresési szándékkal). Volt egy korábban leszervezett interjúm délen, Skåne-ben, de az tapasztalat hiányában nem jött össze, pár nappal a Magyarországra utazásom előtt bementem apósom munkahelyére, egy általa szervezett interjúra a tulajhoz, próba szerencse alapon. Sokat nem beszélgettünk, azt is angolul. Akkor nem gondoltam volna, hogy bármi eredménye is lett volna a dolognak.

Másnap apósom hozott egy cetlit, rajta egy dátummal: a hónap végén mehetek szerződést írni, felvesznek (6 hónap próbaidőre, itt így szokás).

Másnap visszautaztam Magyarországra, lefutottam a kötelező köröket, összepakoltuk minden fontos holminkat (természetesen Muffint, a törpe-nyuszinkat is) és autóval nekivágtunk az 1.600 km-es útnak.

Munka

CNC operátorként (gépkezelőként) dolgozom, egy marógépen, két műszakban, apósommal váltjuk egymást. Eleinte 25-50 darabos szériamunkákat csináltam a gépen, ez nagyon kényelmes volt. Munka közben lehetett internetezni a telefonon, ülni / állni / kávézni, amit csak akartam, feltéve, hogy a gép ment. Volt olyan munka, ami 2,5 órát ment kvázi beavatkozás nélkül, így egy műszak alatt 3*15 percet kellett dolgozni. :)

Ma már egyedi darabokat csinálunk, ez sok programozással, töprengéssel jár, különösen nekem, mert nincs sok tapasztalatom. Az ehhez való hozzáállásukat így jellemezhetem a legjobban: „Minden munka annyi időt vesz igénybe, amennyi szükséges hozzá!" Röviden senkit sem érdekel, ha egy 3 órás munkát 4-5 óra alatt csinálok meg. A másik jellemző dolog, hogy +/- 20 százalék eltérésig még csak szólni sem kell (nyilván időre kell érteni és nem méretre. :) ).

A két műszak 9 napi munkát jelent két hét alatt, délutános műszakban péntekenként nem dolgozunk. Délelőttös műszak 5:30-tól 14:12-ig, délutános 14:00-tól 22:30-ig. Természetesen műszakpótlékokkal. Ezen felül kapunk havi 8 óra komptid-et (előre ledolgozott idő) a hivatalos szabadságon felül, ami évi 23 nap. Így tehát évi 12 (komptid) + 23 (alapszabadság) + 26 (minden második péntek) nap szabadságunk van. Mindezért, az évi két bonus-szal együtt, kb. 13 havi fizetést kapunk.

Véd a szakszervezet

Azt hozzá kell tenni, hogy Svédországban nagyon erős a szakszervezet (esetemben az IF Metall), ami hihetetlen módon a dolgozók érdekeit nézi. Nincs hátrányos megkülönböztetés (nálunk) a bevándorlókat illetően, annyit keresek, mint a svédek (a svéd pályakezdők, de az év eleji fizetésemeléskor pl. 10% emelést kaptam, mert a többieknél kevesebbet kerestem).

A próbaidő 4. hónapja után jött a főnököm, hogy ha szeretném, akkor megkapom a fastjobb-ot. Ez a határozatlan idejű munkaszerződés, ami aranyat ér.

A munkatársak nem kis meglepetésemre szinte azonnal befogadtak (a cégnél dolgozó kb. 65 főből összesen 4 magyar, néhány finn/svéd, a többiek mind svédek – arabok és lengyelek nincsenek. :) ). A nyári firmafest-en (nyár végi céges mulatság) már mindenáron inni akartak velem és többen is elmondták, hogy a cég egy nagy család és befogadtak, örülnek nekem. Ekkor dolgoztam itt 2,5 hónapja.

Később kiderült, hogy valóban egy jókora családról van szó. Mindenki ismer mindenkit, mindenki a részese egy nagyobb egésznek, ahol bármikor, bárhol, bárki számíthat a többiekre.

Lakás, közlekedés

Olvastam több svéd cikket is, valóban nehézkes a lakásszerzés, de nekünk ebben is szerencsénk volt. A főnököm adott egy telefonszámot, felhívtuk, 1 hónap múlva költözhettünk.

A lakás 2 perc sétára van a munkahelyemtől, nagyon élvezem! :)

A városka (falu), ahol lakunk számomra „ A szomszéd nője mindig zöldebb" című film Wabasháját juttatja eszembe. Mindig is egy ilyen álmos kisvárosba vágytam, nagyon boldog vagyok itt. Párom már kevésbé, neki hiányzik egy kicsit az élet (ami Svédországra egyébként sehol sem jellemző igazán).

A távolságok elég nagyok tudnak lenni. Az első rendes szupermarket 30 km... autó mindenképpen kell! A használt autók nem túl drágák, 5 hónap után vettünk (hitelre) egy VW New Beetle-t (Párom autója, nekem majd egyszer egy Volvo XC70-esem lesz. ;) ).

Nyelv

Ezzel volt a legtöbb gondunk. Mindketten beszéltünk angolul (Párom még németül és kicsit oroszul is). A svédet már Magyarországon elkezdtük tanulni, de az nagyjából semmit sem ért. Az itt töltött 3. hónap után már annak is tudtam örülni, ha megértettem a kötőszavakat. :D

A cégnél eleinte mindenkivel angolul beszéltem (és a boltban, adóhivatalban, mindenhol...). Később elkövettem azt a hibát, hogy elkezdtem alap dolgokat svédül mondani. Ettől vérszemet kaptak a kollégák és onnantól nem volt kegyelem, csak a svéd, a svéd és a svéd. Ez egy kellemetlen időszak volt, úgy éreztem magam, mint egy hülyegyerek, aki mindre 3* visszakérdez, elismétli a hallottakat, stb. De túl lettünk ezen is.

Szabadidő

A szabadidő eltöltése itt problémásabb, mint Magyarországon volt. Legalábbis a számunkra. Moziba szoktunk járni (angol hang, svéd felirat, remekül megértjük), bowlingozni, úszni járunk, kirándulunk és felfedezzük az országot.

Terveink között szerepel hokimeccsre járás, színház, talán koncert és sok-sok utazás.

Az emberek, a szemlélet

Imádjuk a svédeket! Segítőkészek, udvariasak és nyugodtak. Nagyon tetszik, hogy mindenki ráér, senki sem rohan sehová (ha mégis, akkor kulturáltan teszi). A kollégák is mindig beszélgetnek kicsit, érdeklődnek, hogy mit csináltunk a hétvégén, láttuk-e a meccset és hasonlók.

Kifejezetten jó, hogy nem zaklatnak feleslegesen. Pont annyira beszélgetősek, mint mi. Magyarországon zavart, hogy valakinek mindig szájmenése volt, valaki mindig be akart avatni az életének legapróbb részleteibe. Itt ilyesmi nincs. Távolságtartónak tűnnek a legtöbb itteni magyarnak, mi pont ezt szeretjük bennük. :)

Viszont ez a pár szavas érdeklődés, kedvesség az utca emberétől is elér minket. Mikor Stockholmba jártam egy baleset miatt, akkor minden alkalommal volt pár ember, aki az utcán, spontán megszólított, hogy mi történt? Fáj valami? Hogy érzem magam?

Nem kell eltaposni a másikat

A bevándorlókat jobbára nem szeretik, de ezt meg tudjuk érteni. Nem a dolgozó, beilleszkedni akaró bevándorlókkal van bajuk, hanem az ingyenélő, a svédtől gyökeresen eltérő kultúrájukhoz ragaszkodó emberekkel.

Itt nem kell eltaposni a másikat ahhoz, hogy boldoguljunk az életben. Nem kell folyton becsapni a másikat, nem kell versenyezni, nem kell gyomorgörccsel menni munkába vagy várni a csekkeket.

Van pár érdekesnek mondható szokás, ami nekünk elsőre furcsa volt, de idővel megszoktuk:

* nem fújják, hanem szívják az orrukat (gyakorta kis röfögés is társul mellé);

* ha böffenteni kell, akkor azt szemrebbenés nélkül szabadjára engedik;

* nem fogdossák egymás kezét feleslegesen (csak bemutatkozáskor, de néha akkor sem fognak kezet);

* gyakori (az ismeretségi körünkben), hogy a nő hagyja el a családot és a gyereket is az apukára hagyja;

* nem divat a házasság, tökéletesen elvannak élettársi kapcsolatban;

* ha tüsszentenek, akkor azt könyökhajlatba teszik, hogy ne fogdossák össze a dolgokat a kitudjamilyen kezükkel;

* szintén a tüsszentéshez tartozik, hogy nem mondogatják folyamatosan, hogy „Egészségedre!"... az igazat megvallva egyáltalán nem mondják. :)

Ezek nem igazán nagy dolgok, kényelmesen meg lehet szokni őket, ha az ember be akar illeszkedni.

Egyébként sok bevándorlónak az a mániája, hogy hozni akarja a „hazai" kultúrát. Amikor pedig valami itt nem úgy működik, mint ahogyan azt megszokták, akkor hirtelen minden rossz lesz.

Ez Svédország, svéd szokásokkal, svéd emberekkel, svéd törvényekkel és svéd mentalitással. Akinek ez nem tetszik, az ne a svédeket hibáztassa (tipikus magyar hozzáállás egyébként), hanem vagy fogadja el vagy menjen tovább (esetleg haza).

Ügyintézés

Nem egyszerű mutatvány a frissen érkezőknek! Nekem – mint mindenben – ebben is nagy szerencsém volt, mert 2008-ban kaptam svéd személyi számot, amikor annyi elég volt, hogy az útlevelemmel bementem a svéd adóhivatalba, kitöltöttem egy nyomtatványt és 3 hét múlva jött a szám.

Ma már ez sokkal bonyolultabb, kell hozzá a bevándorlási hivataltól a regisztráció, amit nem adnak meg csak úgy. Kell lakcím is, ami nekem apósom lévén szintén volt.

A helyzetet bonyolítja, hogy sűrűn változnak a szabályok és nem mindig tud erről mindenki (ügyintézők). Sokszor volt, hogy A-ból B-be, onnan pedig vissza A-ba küldtek minket, mire kiderült, hogy C-be kellett volna menni. Kicsit káosz, de semmit sem adnak ingyen, ki kell járni ezeket a dolgokat és meg kell próbálni örülni annak, hogy itt lehet az ember. Sokszor hallottam itteni magyaroktól, hogy mennyi minden rossz itt. De akkor minek vannak itt? Miért nem mennek vissza Magyarországra? Szerintetek? :)

Mi nem félünk bevallani, hogy az itt töltött idő minden percét élvezzük, imádunk itt élni a nehézségek dacára is.

Van egy saját blogom is, ahol mindenféle helyi dologról, szokásokról, ügyintézésről és a mindennapjainkról írok (magyarul). Eredetileg a család Magyarországon maradt tagjainak és ismerősöknek szántuk, de úgy alakult, hogy az olvasók 95%-a ismeretlen.

Árak, megélhetés

Az árak a magyar árakhoz képest magasak, bár az utolsó magyarországi látogatáskor megdöbbentünk.

A szolgáltatások ára magas, különösen amiben svéd munkaerő is van.

A tömegközlekedés ára a legegyszerűbben a horror szóval jellemezhető, cserébe olyan a színvonala, amilyenről Magyarországon álmodni sem mertünk.

Általános tévhit, hogy a svéd adók magasak. Nem azok! Persze minden viszonyítás kérdése. Én a svéd átlagfizetést kapom. Ennek az adótartalma kb. 25-30%. Ezt vonja az adóhivatal, de ezen felül SEMMIT. Nincs TB, nincs nyugdíj, nincs rejtett egyéb járulék és az áfa is csak 25 százalék.

Ha az ember rendesen fizet mindent, akkor támogatásokat, kedvezményeket is kap és egy kis odafigyeléssel nagyon kényelmes életet lehet élni.

Mi egy fizetésből élünk, amiből jut autó hitelre, lakásra, telefonokra, ennivalóra (amit csak akarunk), szórakozásra, utazásra és nagyjából bármire, amire szeretnénk (a realitás határain belül persze).

Időjárás

A legtöbb magyar szerint Svédországban hideg van... mi azt mondanánk inkább, hogy nincs meleg. Ez nem egy amolyan félig üres – félig teli pohár hasonlat. Télen, ha úgy igazán belelendül az időjárás, akkor tud -30 vagy akár -35 fok is lenni, de ez ellen fel lehet öltözni. A nyár viszont tökéletes, nem szokott 25 foknál melegebb lenni. Ha ennél melegebbre vágyunk, akkor utazunk.

Az előző tél nagyon kellemes volt, -16 foknál nem volt hidegebb. Az idei nyár viszont pocsékra sikerült: egész végig esett... július végén leállt a gyár és 4 hét szabadságra küldtek minket. A 4 hét háromnegyedében szakadt az eső, a negyedében lehetett szabadtéri programokat csinálni, de az is kiszámíthatatlan volt sajnos. :( Majd a következő!"