oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. november 18. 06:49,  Ahol a pénz csökkenti a rendőri szigort 225 komment

2012. november 18. 06:49 Határátkelő

Ahol a pénz csökkenti a rendőri szigort

Még véletlenül sem Magyarországról szól a mai poszt (...), hanem Thaiföldről, ahol a rendőrök esőben nem szívesen mozdulnak ki az őrsről, ellenben jogosítványt szerezni finoman szólva sem túl bonyolult, de legalább vicces. Erről és sok más érdekességről is szól Cooper mai írása, amihez jó szórakozást!

cím_7.jpg

"Volt szerencsém már látogatást tenni az Adóhivatalban, Cégbíróságon, valamint a gépjárműveket nyilvántartó és azok műszaki állapotáért "felelős" hivatalban is - a későbbiekben felsorolt intézményeken kívül. Az idézőjel az évtizedek óta szerelőt nem látott, mégis engedéllyel rendelkező gépjárműveknek szólt.

Általában jellemző, hogy a közalkalmazottak fizetése alacsony, ugyanakkor megszakadniuk sem kell a munkában. Hosszú ebédszünet és sok szabadság jár nekik, a fizetésüket pedig úgy egészítik ki, ahogy tudják. Nyugdíjat és különböző kedvezményeket is kapnak, ami itt ritkaság.

Bevándorlási hivatal

Ez a hivatal lesz a leginkább látogatott annak, aki Thaiföldre költözik. Egyrészt ők állítják ki/hosszabbítják meg a vízumokat, de még az egyéves vízummal rendelkezőknek is meg kell jelenni a hivatalban 90 naponta - természetesen mindig egy kis ajándékkal kedveskedve, hogy jó benyomást keltsen a parancsnokban.

Itt hatványozottan illemtudónak kell lenni és a vízumok hivatalosan megállapított díjain felül számolni kell egy kis - előre meghatározott - extra költséggel is, ami segít megolajozni az olykor akadozó gépezetet.

Rendőrség, igazságszolgáltatás

Rendőrt leginkább csak a zsúfolt kereszteződésekben, forgalmas útvonalakon, nagyobb városokban lehet látni. Esőben még ott sem! Olyankor inkább az őrsön teszik hasznossá magukat. A motorbalesetemnél például azért nem jöttek a helyszínre, mert épp szakadt az eső - és ezt nem is rejtették a véka alá.

Mivel a fizetésük nekik sem túl magas, így igazoltatásnál a papírokhoz csatolt bankjegyek jelentősen meggyorsítják az intézkedést és csökkentik a szigort. A rendőrök általában nem vagy gyengén beszélnek angolul, de a frekventált helyeken több nyelvet beszélő turista rendőrök segítik a külföldieket.

Jó tudni, hogy baleseteknél, bűncselekményeknél a thai rendőr a thai állampolgárt fogja védeni, és ha csak a legcsekélyebb esély is van rá, a külföldit fogják kihozni hibásnak.

A thai börtönök általában tele vannak, így még letartóztatás után is óvadék fejében szinte mindenki távozhat a börtönből az ítélethirdetésig. Rendőrrel mindig tisztességtudóan, higgadtan kommunikáljunk! Jobb ott a helyszínen kifizetni a bírságot, mint akár egy éjszakát is thai fogdában tölteni.

Egészségügy

Az egészségügyi ellátás eléggé felemás. Vannak egyrészről az állami kórházak, melyek nem ütik meg még a leglerobbantabb magyar SZTK szintjét sem. Volt „szerencsém" 4 napot eltölteni az egyik ilyen kórházban a motorbalesetem után, ahol a légkondicionáló hiánya miatt nyitva voltak az ajtók, ablakok, az orvosok és nővérek hiánya miatt a hozzátartozóik ápolták a betegeket, akik éjszaka a betegágyak alatt aludtak.

Intenzív osztály hiányában egy 30-40 fős elfekvőben ébredtem, ahol 2 nap mozdulatlanság után nekem kellett kérnem, hogy itt-ott röntgenezzenek meg.

Másrészt viszont ott vannak a minden igényt kielégítő luxuskórházak, ahol Ázsia legelismertebb orvosai, a legfejlettebb technikával szakszerűen látják el a betegeket, viszont az áraik is ötcsillagosak, ezért biztosítás kötése mindenkinek ajánlott.

Gyógyszertárak lépten-nyomon, ahol szinte minden orvosságot recept nélkül kiválthatunk, otthonról csak a nagyon speciális gyógyszereket érdemes kivinni.

Közüzemi számlák

Itt jellemzően 2 közüzemi szolgáltatás található: az áram és a víz. Ezek és az egyéb rendszeres szolgáltatások is (kábel TV, internet) igen egyszerűen befizethetőek.

Minden számlán található egy vonalkód, melynek segítségével a számlát az éjjel nappal nyitva tartó és szinte minden sarkon megtalálható 7-11 üzletek bármelyikében be lehet fizetni. De csak a határidő lejárta előtt, mert utána már csak a szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában általában több órás sorban állás után van rá mód.

Nálunk például már egy hetes késés után leszerelik a villanyórát, de az elmaradt számlák - és némi jelképes bírság - kifizetése után másnap vissza is kötik azt.

Jogosítvány

A végére hagytam a kedvencemet, a jogosítvány megszerzésének történetét, ami példásan szemlélteti a thai viszonyokat. :-) A személygépkocsira még otthon kiváltottam a nemzetközi jogsit, amit itt pár perc alatt honosítanak, de a motorra nem volt még engedélyem.

Számtalan dokumentumot kellett összeszednem, le kellett fénymásolni az útlevelemet, vízumomat, munkavállalási engedélyemet és a jogosítványomat - talán ez igényelte a legtöbb időt.

Reggel 9-kor megjelentem az intézményben, leadtam a papírjaimat, majd kis várakozás után következett a színtévesztés vizsgálat, ami annyit jelent, hogy egy fickó párszor rámutat 3 színes körre, amit fel kellett ismerni. 10 másodperc.

Ezután beültettek egy oktatóterembe, ahol rövid ismertető után egy meglepően modern oktatófilmet kezdtek el vetíteni a kb. 10 résztvevőnek és mindenki kapott egy thai KRESZ könyvet.

KRESZ kép.jpg

Ebből sokat ugyan nem értettem, de az illusztrációk hatalmasak voltak, olyan Ludas Matyiba illő grafikák. Pl. hogy vezessünk részegen, árvízben vagy hogyan (ne) fröcsköljük le a gyalogosokat és olyan életszerű eseteket is taglalt, mint az itt minden (hó)napos durrdefekt.

A film közepén kihívtak és átkísértek egy másik terembe, ahol megkaptam a "könyv" angol változatát is, legalább is egy 9 oldalas fénymásolt, írógéppel készített kiadványt, valamint egy színes tábla-magyarázó többnyelvű (angol, japán, kínai, arab) könyvecskét.

Kerülni kell a gyalogosok elütését

Ezek tisztázták a legfontosabb fogalmakat, mint pl. a megállás: „amikor az autót álló helyzetbe hozzuk, de nem szállunk ki és nem állítjuk le a motort" vagy a parkolás, „amikor az autót megállítjuk, leállítjuk a motort, bezárjuk az ajtókat és kiszállunk" - ebben a sorrendben!

Aztán megtudtam azt is, hogy a gyalogosokra vigyázni kell, kerülni kell az elütésüket, még akár a dudát is használhatjuk, ha szükséges! Jó tudni azt is, hogy Thaiföldön az anyósülésen maximum 2 fő utazhat és a városban a megengedett legnagyobb sebesség 80 km/h, városon kívül pedig 90. Bár traffipaxot én még itt nem nagyon láttam.

KRESZ szöveg.jpg

Nos, a másik teremben egyedül voltam és alaposan felkészültem a tesztre - értsd: jó pár Angry Birds pályát végigvittem. Kb. fél óra után megjelent a vizsgabiztos és megkérdezte, hogy "Are you ready?", majd az egyik számítógéphez kísért.

Egy óra alatt kellett 30 kérdésre válaszolni, mindegyikre 4 lehetséges válasz közül kellett választani. A teszt angolul volt írva, de nem vagyok benne biztos, hogy egy angol anyanyelvű elboldogult volna vele. Mindenesetre nekem 5 hibával sikerült abszolválni a feladatot, ami elegendőnek bizonyult. 10 percem ment rá.

A gyakorlati vizsga

Kettőre kellett visszamennem, akkor kezdődött a gyakorlati "vizsga". Csak kettőnknek kellett bizonyítani, hogy képesek vagyunk motort vezetni. A vizsgát mindenkinek a saját motorjával kell végigcsinálni, ami kicsit furcsának tűnt, hisz egyrészt jogosítvány nélkül kell idejönni motorral, másrészt nekem csak egy automata robogóm van, ami itt egyáltalán nem kizáró tényező.

Megjegyzendő, hogy itt autóvezetéshez sem kell tudni használni a váltót, lehet - saját - automata kocsin is vizsgázni. Szinte majdnem minden kocsi automata is. A rutinpályán kellett egy megadott útvonalat követni és nekem az volt a feladatom, hogy a másik - természetesen thai - delikvenst kövessem. Majd' elfelejtettem, a bukósisak azért kötelező a vizsgán, első a biztonság!

A feladat: 5 bólyát kell szlalomozva kerülgetni, majd jön 2 STOP tábla, amik után kanyarodni is kell és végül egy vékony csíkon kell végigmotorozni. Max. 30 másodpercet vett el az életemből ez a "vizsga".

Majd vissza a főépületbe, ahol először ki kell fizetni a 2 új jogosítvány brutális ellenértékét (360 baht, mintegy 2.500 magyar forintnak megfelelő összeget), lefényképeztek és már kész is volt a plasztikkártya.

Háromkor már indultam is vissza az irodába, merthogy mindezt munkaidőben sikerült elintéznem. Egy év múltán kiválthatom majd a thai nemzetközi vezetői engedélyt is, amivel a világ legtöbb országában (akár Magyarországon vagy Európában bárhol!) vezethetek majd bármekkora motort, akár Harley Davidson-t is, ami elég furcsa, hisz még soha életemben nem vezettem váltós motort. Reszkessetek!!! :-)"

(A képek Cooper blogjáról származnak, ahol sok érdekességet is olvashattok még – nem csak - Thaiföldről.)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: rendőrség bürokrácia Thaiföld KRESZ

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr534912345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jolika neni a szomszedbol 2012.11.18. 19:43:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szeretnem megkerdezni, hogy miert irod a mediat mediaknak? De komolyan, ezen gondolkodom, annak idejen ugy tanitottak nekunk, hogy nincs tobbesszama. Biztosan van valami magyarazat ra, komolyan kivancsi vagyok!

tinu 2012.11.18. 19:45:24

@Korpásék lyánya: aj, hagyjál már ezzel a hülyeséggel, most már tényleg felbosszantasz. : / Én spec. jártam Shanghaiban is, nyilván, ott is sok a fehér, mint Pekingben, ettől függetlenül nem azt jelenti, hogy egyúttal úgy is fognak kezelni, mint egy kínait. Én nem tudom, valami szövegértelmezési problémátok van, hogy nem megy át, amit írtam? A fehér majmot amúgy nem is én találtam ki, mármint a szóösszetételt, hanem svéd, olasz kollégáim fogalmazták meg, akik Shanghaiban, Hangzhouban dolgoztak, én csak szintén átéltem, miről is van szó. És egyáltalán nem költöznek ki fehérek százezrével, legalább nem letelepedés szinten. Dolgoznak kint külföldiek, igen, de ha jól emlékszem, Ledford írt erről, hogy miért (mert többet fizetnek nekik kint, mint ha máshol dolgoznának külföldön, ráadásul kevesebbet is kell költeniük, mintha Nyugaton élnének). Sokan egyáltalán nem szeretik Kínát, akik kint vannak, csak pénzt keresnek, ennyi. Én is ismerek jó pár nyugatit, aki meg imádja Kínát, de tegyük hozzá, hogy épp azért, mert ott tud "valaki" lenni, míg esetleg otthon, a saját országában csak egy a sok közül.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 19:51:40

@Jolika neni a szomszedbol:

média - egy média - egyes szám
médiák - több média - többes szám

mint kutya - kutyák

A magyarban minden főnévnek van többes száma. Legfeljebb egyes főnéveknek csak nagyon ritkán használatos a többes száma. A "média" szó nem ilyen, hiszen ha több médiáról beszélsz, akkor az "médiák".

Ez még akkor is igaz, ha a "média" szót gyüjtőnév értelemben használod!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 19:53:42

@Mirjam2:

Egyszerűen fatális véletlen, hogy a "pravoszláv" egyezik a "szláv" szóval. A szláv nyelvekben NEM egyezik, azaz a pravoszlávban lévő "szláv" NEM UGYANAZ A SZÓ, mint a "szláv" szó. Csak ezt magyarul kevesen tudják. Innen ez a hülyeség.

Jolika neni a szomszedbol 2012.11.18. 19:57:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hmm, erdekes, a tanarunk pont azzal tamasztotta ala, amivel te is, hogy a media szo mar eleve gyujtonev, tehat osszegyujti a televizot, a radiot, es a nyomtatott-, valamint internetes sajtot is, ezert nem lehet tobbesszamba tenni.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.11.18. 20:11:06

Mivel a media a medium többesszáma, ezért nem kéne többesszámba tenni, de kialakult egy közmegegyezés arról, hogy lehessen. Az én fülemet bántja a médiák, de valakik a tudtom nélkül leszavaztak.
Ha néha eszembe jut, tüntetőleg a médiákok formulát szoktam használni.

Frau Holle 2012.11.18. 20:14:51

@rockseiaXLL: :) A médiákok tetszik. :)
Amúgy a többesszám tényleg tök egyszerű a magyarban, mint a madár-madarak, tanár-tanarak. Hát nem?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.18. 20:27:38

@Korpásék lyánya:

"Tóásó Előd meg egy terrorista szervezettel készült ott polgárháborúsdit játszani, persze hogy nem csípik ott sem az ilyet, szerintem az USA-ban is leültetik 30-40 évre egy terrorista sejt tagját"

Az unokáhkoz betegesen vonzódó nagyszülők mellett azért ez se semmi állítás.:D Tóásó Elődöt először is már réges-rég ki kellett volna engedni az előzetesből, mert szimplán jogellenesen tartják fogva. (Az meg külön rohadékság, hogy a társait álmukban lőtték agyon.)

@rockseiaXLL:

A biblia szót is többesszámba tudjuk tenni magyarul, pedig már eleve többesszámú jelentése van.;-)

@Frau Holle:

Nem feltétlenül. Ló-lovak, de zászló-zászlók. Egy külföldinek nem olyan egyszerű ez, mint nekünk.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.11.18. 20:29:02

@Frau Holle: Hát ja, csak a média eleve többesszám. Mondjuk szerintem azért lett megengedhető a médiák, mert a médiumot nem nagyon használjuk. Meg már magyar szó lett, nem csak latin.
Birca úr viszont még mindig nem vette a lapot, hogy az ő tudálékossága lett kifigurázva. (Gondolom.)

Frau Holle 2012.11.18. 20:29:16

@Mj: Izé.... tanarak sincs. :)

Totumfaktum 2012.11.18. 20:29:32

@Mj: zászló-zászlovak! legyünk már pontosak!

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.11.18. 20:31:00

@Mj: Én bármit többesszámba tudok tenni.
Bibliákok.
Tessék.
:-)

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.11.18. 20:33:36

@Totumfaktum: Egy gyönyörű példa a mégtöbbesszámra:
Pó, pók, pókok.

Frau Holle 2012.11.18. 20:35:42

@rockseiaXLL: A pók az nem automatikus többesszám?

mihipatriot 2012.11.18. 20:43:58

média egyes száma: médium

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.11.18. 20:44:22

@Frau Holle: Eddig csak az automatikus tárgyesetről hallottam, de most új világot tartál fel előttem! :-)

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.11.18. 20:47:26

Ezentúl úgy fogom mondani, hogy iszok egy unikát. Sokkal egyszerűbb.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 20:49:57

@Jolika neni a szomszedbol:

1. A "média" szó nem csak gyüjtőnév lehet. Sokan - pl. én is - nem gyüjtőnévként használják.

2. Még ha csak gyüjtőnévként használjuk, akkor is van többes száma, legfeljebb ritkábban használatos.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 20:54:17

@rockseiaXLL:

"Mivel a media a medium többesszáma"

Magyarul minden többesszámú főnév k-ra végződik és mondatban egyeztetve van az állítmánnyal.

A "média" szó nem végződik k-re, tehát nem lehet többes szám.

Ha mégis többes számban lenne, akkor egyeztetni kellene az állítmánnyal, pl. azt kellene mondani "a média azt írják". Ugye te sem mondod így?

"ezért nem kéne többesszámba tenni, de kialakult egy közmegegyezés arról, hogy lehessen"

Ez a magyar nyelv normál nyelvi logikája.

Pont fordítva: egy újságíró 20 évvel ezelőtt elterjesztette, hogy "a média az többes szám", s ez sok emberben megragadt, pedig teljesen TÉVES.

"Az én fülemet bántja a médiák, de valakik a tudtom nélkül leszavaztak."

Hol szavazott és ki?

"Ha néha eszembe jut, tüntetőleg a médiákok formulát szoktam használn"

Úgy tudom, hogy médiákoknak a média-szakos hallgatók szokták magukat viccesen nevezni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 20:57:22

@Mj:

"A biblia szót is többesszámba tudjuk tenni magyarul, pedig már eleve többesszámú jelentése van"

Pontosan. S sok más hasonló példa is van. A "média" csak az egyik a sok közül. Az eredeti latinban a "media" az valóban többes szám. De valamilyen rejtélyes okból a nyelvészethez nem értők csak a "médiák" ellen tiltakoznak, az összes többi hasonló eset ellen nem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 21:01:20

@Mj:

"Nem feltétlenül. Ló-lovak, de zászló-zászlók. Egy külföldinek nem olyan egyszerű ez, mint nekünk."

Egyre kevesebb ma már a rendhagyó alak. Nagyon sok rendhagyó többes alak kihalt vagy kihalóban van.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.11.18. 21:02:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Hol szavazott és ki?" Vicceltem ember! De nem akarlak megzavarni a vallástudományi és nyelvészeti szabadságharcodban. Folytasd csak, én léptem.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.18. 21:04:31

@Jolika neni a szomszedbol:
nemhogy nincs többesszáma, hanem ő maga a többesszám. az egyes szám a médium.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 21:05:59

@Babette_:

A "médium" az valóban egyes szám, de többes száma "médiumok".

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.18. 21:17:46

@Babette_: hagyd, hiszen a birka a nyelvészet, a svéd lakáspiac és az európai illegális bevándorlás önjelölt szakértője - ez csak pár téma, amelyben az utóbbi napokban méretes baromságokat irkált a szorgalmas és buta ember magabiztosságával. És még minden bizonnyal nagyon a szakmák listája elején jár. Ó, az a szűrés gomb...!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.18. 21:21:06

@rockseiaXLL:

Én már Csurka lapjában is olvastam médiákokat, de hogy mé' diákok írják, azt nem tudom.:P

Korpásék lyánya (törölt) 2012.11.18. 21:21:07

@Mj: Ebben egyetértünk, hogy Tóásót most már jogellenesen tartják fogva, ítélet nélkül, az viszont tény, hogy egy terrorista sejt tagjaként tevékenykedett ott.
A helyes eljárás az lett volna, amit a többi társával csináltak, helyben agyonlőni, mint egy kutyát vagy Osama bin Ladent. Vagy pedig adni neki pár évtizedet és eldobni a zárka kulcsát. A többi már hiszti kategória, örüljön, hogy még él.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.18. 21:26:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Persze, hogy sokat foglalkoznak a média szóval, hiszen a média is sokat foglalkozik velünk, így állandóan emlegetjük.:) (Én szimplán médiát használok, nekem az is elég.:))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.18. 21:27:33

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Az igaz, hogy gyakran inkább mi magunk nehezítjük meg a saját dolgunkat azzal, hogy dilemmázunk: most akkor a régies alak a helyes, vagy az, amit a legtöbb ember használ?:)

Mrs. Clayton 2012.11.18. 21:27:50

@Korpásék lyánya: ezt pont így tudom én is, azonban Cooper blogjában olvastam, hogy vállalkozni úgy lehet, ha egy helyi min. 51%-ban benne van a buliban, vagy kell egy ügyvéd, de neki sokat kell fizetni, így nem olcsó, hogy legyen egy csendestárs hivatalosan
viszont én magam szeretném csinálni csendes vagy bármilyen társ nélkül, maximum a saját férjemmel/gyerekemmel

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 21:28:21

@Réka ‎:

Bár nagyon szeretnék félművelt lenni, csak negyedművelt vagyok - nem sikerült többet elérni. Az általad említett területeken valóban autodidakta szakértőfélének mondhatom magamat. Hol a szűrés gomb és mit szűr?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.18. 21:29:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: még szerencse, hogy csak szakértőFÉLE, így nem 10, csak 5 másodpercembe szokott kerülni, hogy bebizonyítsam, mekkora ordas baromságokat hordasz össze bedrogozva, részegen vagy csak trollkodási kényszerből és idült feltűnési viszketegségből.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 21:31:25

@Mj:

Mindig az a helyes, amit a többség annak gondol. A nyelv a világ legdemokratikusabb intézménye: győz a többség. Több eset is van, amikor egy eredetileg nevetségesen hibás félreértés annyira elterjedt, hogy "helyes" lett. Az én kedvencem ebben a "könyörgöm" szó.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 21:32:51

@Réka ‎:

A nyelvészetben szakértő vagyok, sőt ez az eredeti szakmám.

Aki kommentel. annak alapból feltünési viszketegsége van szerintem.

Frau Holle 2012.11.18. 21:34:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nahát, én meg a műveltségben bíztam. Milyen földhözragadt vagyok...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.18. 21:34:36

@Korpásék lyánya:

Mindenkit megillet a tárgyaláshoz való jog. Igen, még Oszama Bin Ladent is megillette volna. (A te logikád alapján azonnal főbe kellett volna lőni Ante Gotovinát is.) Azt is egy tárgyaláson kell bizonyítani, hogy a Bin Ladenhoz közel sem mérhető Tóásó Előd valóban terrorcselekmény elkövetését tervezte, és ha valóban így van, nyilván pár év alatt sikerül is ezt jogszerűen feltárni és igazolni. Mert ha nem, maga az állam kerül a terrorista szerepébe.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.18. 21:37:01

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

A könyörgömöt még a nyelvész szüleim is használják, én direkt nem.:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 21:48:58

@Mj:

Én is használom. De eredetileg egy hibás alak, csak elterjedt,

A nyelvész az nem egy speciális állatfaj egyébként...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.18. 21:52:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Akkor mondom másképp: a könyörgömöt még a hibás alakokat szándékosan kerülni igyekvő nyelvész szüleim is használják.:)

Frau Holle 2012.11.18. 21:54:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A nyelvhasználatnak van hozzá köze. Csak bízom benne hogy a művelt emberek nyelvhasználata lesz az etalon hosszú távon. Akkor is, ha olykor egy-egy kérdésben kisebbségbe kerülnek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 21:55:12

@Réka ‎:

Egyébként volt egy nagyszerű bolgár film a 70-es években, a címe "A mesterember". 4 folytatása is volt, az utolsó 1980-ban készült. Talán a legjobb bolgár humoros film, ami valaha készült.

A főhős egy illegálisan maszekban mesterember, aki valójában semmihez sem ért rendesen és sok embert ver át a legkülönbözőbb módokon.

Szóval az egyik mellékszereplő Prof. Robeszpier Galabov (magyarul ez szó szerint: Galamb Robeszpier professzor), aki mindenhez ért, a lakása ajtajára is ki van ez írva - ő a példaképem... :-)

Ja, s az egyik rész MAGYARORSZÁGON játszódik. A Mester Budapestre látogat, s Budapesten is igyekszik átverni embereket.

Kár, hogy a filmeket sosem mutatták be Mo-n. Bár valóban vannak benne olyan viccek, melyek a bulgáriai kommunista viszonyok ismerete nélkül nem teljesen érthetőek.

Korpásék lyánya (törölt) 2012.11.18. 21:56:47

@Mj: Ante Gotovina egy katona, nem terrorista. Mellesleg már kimondhatjuk, hogy hős, örüljünk, hogy győzött az igazság.
Osama és Tóásó pedig aljas terroristák, egyik nagyban, másik kicsiben utazott.
Tóásó fogva tartása valóban jogellenes, inkább ott helyben le kellett volna lőni. Akkor nincs probléma.

Egy állam hogyan lehet terrorista? Nem értem.
Én nem értem, hogy csak azért, mert szegről-végről magyar származású valaki, miért kell elvtelenül mosdatni, ha terrorcselekmény elkövetésére készült vagy más mocskos dolgokat követ el. Csak mert magyar nevű román?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 21:56:48

@Frau Holle:

"Csak bízom benne hogy a művelt emberek nyelvhasználata lesz az etalon hosszú távon."

Sosem ez volt, egyik nyelvben sem. Most sem az. Számtalan példát tudok neked mondani.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.18. 21:58:45

@Mj:

Pont mert nyelvészek. Egy nyelvész tudja, hogy olyan, hogy "hibás alak" valójában nem létezik.

Frau Holle 2012.11.18. 22:02:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem is volt mindig kötelező közoktatás. Nem becsülném le a szerepét.
Egyesek meg a nyomtással is elértek ezt-azt, a nyelvújításról nem is beszélve.

Korpásék lyánya (törölt) 2012.11.18. 22:07:38

@Frau Holle: a magyar nyelvújítással elérték a magyar főfejek, hogy olyan szavaink lettek, amik sajnos nem hasonlítanak a német, latin stb. szavakhoz, így nehezebben tanul idegen nyelvet a magyar
mert mindenre fostak a nagy nyelvújítók egy "szép" új magyar műszót, hogy nehogy a németet, latint, ógörögöt kelljen már használni, mert az nem nemzeti, nem magyar, nem elég szittya

ezt szívja ma is az idegennyelv tanulással küszködő magyar

Korpásék lyánya (törölt) 2012.11.18. 22:10:18

amúgy az etalon nem a művelt nyelve lesz, hanem a többségé

pl. a latin vulgáris formái annak ellenére elterjedtek, hogy a latin volt a művelt réteg nyelve

és ki a művelt ma? a nyelvész? a programozó? akinek pénze van? aki többet kommentel? akinek a szavára a google kidobja a több találatot?

min 2012.11.18. 22:11:34

hagymánk ismét feltettte a szemellenzőit. :-)
Kissé ámerika centrikusan látja a világot de ezt már megszoktuk tőle. Mindehol szar, mindenki szar csak az ő kis country élete a király.
Mosolygok rajta ahogy kezdi elveszíteni a fejét és átmegy hagymába:-)

Frau Holle 2012.11.18. 22:12:12

@Korpásék lyánya: De borzasztó. Most mondd meg! Ja, már megmondtad. Akkor bocs.

Nem láttátok a szűrés gombot?

2012.11.18. 23:01:13

@Korpásék lyánya: Te messze tul oszinte vagy erre a forumra, es engem is rossz iranyba befolyasolsz. Peldaul mar felig bevallottam, hogy nekem is szimpatikusabbak a Thaifoldon elo europai nagyszulok mint az unokak nyakan logok - lehet hogy ezert orokre valamilyen pokolban fogok egni a tovabbiakban...

Nyelvujitas: en is mindig pontosan azt gondoltam amit te, de meg soha, senkinek nem mertem bevallani, a legjobb barataimnak sem. Ezek szerint legalabb ketten vagyunk a vilagon akik igy gondoljuk. Alapitsunk titkos szervezetet! Most kesztetest erzek arra hogy, eletemben eloszor, bevalljam a teljes igazsagot. Jojjon aminek jonnie kell: ha Kazinczynak kicsit boldogabb maganelete lett volna, nem vetette volna bele magat ezerrel ebbe a nyelvujitas-projektbe es mindenki jobban jart volna, o is, mi is. Most lehet ram dobalni a koveket...

MilfHolgersson 2012.11.18. 23:14:17

Érdeklődöm, a poszt 1. fotóján az a rendőrségi autónak tetsző járgány micsoda valójában (rendőr, meentő, ...) és milyen típusú tütü. Köszönet. MH :)

bookmyface · http://hackerkepzes.hu/blog/ 2012.11.18. 23:17:36

azért ez a jogosítvány több, mint komolytalan :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.18. 23:33:23

@Korpásék lyánya:

Tóásó Előd magyar, nem pedig magyar nevű román, magyar állampolgársága is van. Bár ezek alapján lehet, hogy neked a székelyek is csak bozgor románok, akik véletlenül magyarul beszélnek. Másrészt ez teljesen mindegy akkor, amikor minden embert megilletnek olyan jogok, amelyekben őt évek óta nem részesíti egy állam. (Nem bűnöző vagy egy terrorista szervezet, hanem egy állam!) Érted, maximum 1,5 évig lehet valakit Bolíviában előzetesben tartani, és 2009 áprilisa óta börtönben rohad. Szerinted ez jogszerű? Mint ahogy normálisnak tartod, hogy a tárgyalást állandóan elhalasztják ilyen-olyan indokokkal? Érdekes módon nálunk még Budaházynál is meg tudták oldani - ha már terrorizmusnál tartunk -, hogy nagyjából jogszerűen járjanak el vele szemben. Valamiért ez Evo Morales Bolíviájában nem megy.
Az, hogy te mit csinálnál általad terroristának vélt emberekkel, igazából nem oszt és nem szoroz, mert hála Istennek nem dolgozol az igazságszolgáltatás keretei között, és ez jól is van így. Bár, ha már magánvélemény: aljas és gyáva dolognak tartom, hogy alvó, fegyvertelen, azaz adott helyzetben teljesen ártalmatlan és védekezésre képtelen embereket mészároltak le a bolíviai kommandósok anélkül, hogy legalább megpróbálták volna megbilincselni őket. (Erről pont Safarov tette jutott egyébként eszembe.) Te ezt el tudnád akár csak Magyarországon képzelni? (Nem azt kérdezem, hogy el szeretnéd-e képzelni, hanem el tudnád-e.)
Ante Gotovina sem fehér, ahogy Tóásó sem fekete, a világ sajnos nem ilyen egyszerű. (Gyakorlatilag egyetlen tábornok sincs egy háborúban, aki bűntelen maradna, itt is 3-2 arányban döntöttek az ártatlanság mellett.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.18. 23:46:27

@Korpásék lyánya:

Aki elég választékosan beszél, annak nem fog gondot jelenteni. Másrészt így gyönyörűen el tudok társalogni magyar ismerőseimmel külföldiek mellett arról, amiről csak akarok, anélkül, hogy tartanom kéne attól, hogy megértik.:) (Ha azt akarom, hogy megértsék, majd beszélek angolul, németül vagy franciául.) Szerintem a magyar nyelv egyik legszebb tulajdonsága, hogy gyakorlatilag mindenre tudunk a latin alapú MELLETT magyar szót is mondani.:) Ettől olyan gazdag, sokszínű és egyedi.:) (Medievisztika specializáción volt is egy olyan örök emlékű tanárom, aki addig nem fogadta el a fordításokat, szemináriumi dolgozatokat és szócikkeket, amíg egyetlen idegen szó is volt bennük. Ugyanakkor akár német szaknyelvre is megtanított.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.18. 23:51:55

@Mirjam2:

Bár Kufsteint is megjárta, Kazinczynak volt egy gyönyörű felesége is, akit imádott, lett is 8 gyerekük.:) A költő kortársak tudták is, hogy úgy tudnak a legkönnyebben közel kerülni hozzá, ha Török Sophie-nak bókoló verseket írnak.;-) (Nem véletlen, hogy Babits ezt a nevet adta az ő feleségének.:)) Úgyhogy nem mindig volt ő boldogtalan.:)

2012.11.19. 00:05:28

@Mj: Jo, de kozben folyamatosan le voltak egve anyagilag es en tutira nem lennek attol boldog ha 8 gyerekem lenne, foleg penz nelkul... Mindegy, szerintem ha konnyebb elete lett volna, nem foglalkozott volna ennyit a nyelvujitas-dologgal. A magyar nyelv kerdeset meg lehetett volna oldani ugy, hogy mindenki tanult volna az iskolaban nemetul, es nemetet hasznaltak volna tudomanyos illetve hivatalos szovegekhez, a magyar pedig megmaradhatott volna koznyelvnek illetve irodalmi nyelvnek. Kepzeld el, mennyivel jobb lenne az a magyar gazdasagnak, illetve mennyivel szelesebb latokoruek lennenek az atlagemberek Magyarorszagon, ha majdnem mindenki jol beszelne nemetul. Ettol meg lehetne a mindennapi eletben magyarul beszelni, verseket irni stb. Ez lehet hogy hulyeseg de en mindig azt gondoltam hogy ez a megoldas lett volna a legjobb. Mar csak azert is, mert ha mindenki tudna egy indo-europai nyelvet Mo.on, konnyebben tanulnanak mas nyelveket, nem lennenek annyira kulturalisan elszigetelve es nem errol szolna a kozelet hogy ki jobboldali, ki magyar stb.

pappito · http://pappito.com 2012.11.19. 00:15:05

@hagyma: "nekem az utott, hogy nem tudnek amgyarorszagon elni
mondja egy magyar"

ezen meglepődni egy határátkelő c. blogon azért elég primadonna...

pappito · http://pappito.com 2012.11.19. 00:19:11

@hagyma: "sok buzi elmegy az usába és onnan fingja a passzátszelet"

1:1

mi értelme van ennek?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.19. 00:30:41

@Mirjam2:

Miért kell mindig a saját igényeinkből kiindulni ahhoz, hogy elképzeljük, mi a jó a másiknak? Nem, Kazinczynak valószínűleg más értékrendje volt, mint neked, vagy nekem, pedig az én boldogságom sem a pénzen múlik.:)

"A magyar nyelv kerdeset meg lehetett volna oldani ugy, hogy mindenki tanult volna az iskolaban nemetul, es nemetet hasznaltak volna tudomanyos illetve hivatalos szovegekhez, a magyar pedig megmaradhatott volna koznyelvnek illetve irodalmi nyelvnek."

II. Józsefnek voltak hasonló próbálkozásai, hasztalan. Mert már akkor politikai kérdés volt, ahogy '45 után az orosz is. Ellenben meg lehet nézni a finn oktatást: ők a mi nyelvrokonaink, ugyanakkor éppen azért is sikeresek, mert hatalmas összegeket fordítanak a színvonalas közoktatásra, így többek között az idegennyelvek oktatása is megoldott. (A magyar fiatalok körében például lassacskán ciki nem tudni angolul, viszont az iskolában jellemzően a leggyengébb nyelvtanárok vállalják az alulfizetettséget.)

pappito · http://pappito.com 2012.11.19. 00:33:20

@Mj: vagy ott az izlandi nyelv példája, az izlandiban nincsenek jövevényszavak (permanens nyelvújítók) a szükséges új szavakat megalkotják izlandiul. (asszem 1942-es a legfrissebb nyelvtankönyvük, csak a szószedet frissül)

Ehhez képest nagyjából minden izlandi tud angolul.

pappito · http://pappito.com 2012.11.19. 00:38:57

Thaifölddel kapcsolatban csak azt akartam mesélni, hogy jött ide egy párocska onnan, hatalmas összegű kp, okosság, mit hogy lehet megoldani ügyesbe, féláfával, stb.

Mi meg elszoktunk ettől, gyakorlatilag kp-t se használunk igazán, meg végre megszoktuk, hogy nem kell ügyeskedni, okoskodni, egyenlőek a jogok, a hivatalok és hatóságok pedig érted vannak, rossz volt nézni, ahogy ezek nyomták a k-európai/ázs tempót, mint amikor a legsuttyóbb paraszt strandpapucsban, böfögve-fingva vonul be az operába (pedig azért NZ se valami sznobtanya)

Ettől persze lehet Thaiföld klassz hely, csak tésztában kell lenni a helyi viszonyokkal (korrupció, stb.), amelyek máshol nagyon furának látszanak :)

Nyaralni mennék oda azért, de kisgyerekkel inkább máshova megyek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.19. 00:40:45

@pappito:

Na igen.:) Bár, az izlandiaknak akkor is ott van az az előnyük, ami nekünk nincs meg: bármely germán nyelvet könnyebben fogják tudni megtanulni a rokonság miatt, ráadásul náluk kötelező is az angol. (A németnek meg a rendszere lehet ismerős nekik.)

pappito · http://pappito.com 2012.11.19. 00:45:43

@Mj: az is egy érdekes ország amúgy, reméltem, hogy lassan kerül ottani magyar a HÁ-re, de egyelőre nem láttam.

Sőt, nem csak a szavakat találják ki, hanem a neveket sem hagyják, anno amikor 56-ben befogadtak pár családot, az egyetlen feltétel volt, hogy izlandi nevet kellett felvenniük. Túl kevesen vannak. (de ott is sok a lengyel, egy itteni kamionos ismerősöm ott tanult meg lengyelül :)

bkkzol 2012.11.19. 01:27:25

@Chang Yai: Ingázo vagyok. Fele időm Thaiföldön fele Magyarországon. Mindennek megvan a szép oldala. Nyáron jó Magyarországon, itt úgy is esős időszek van, téből viszont elég a december. Kicsit járkálni szoktam a környéken, most februárra tervezek egy burmai kirándulást. Ha volna kedved akkor szivesen vennék tanácsokat. Köszi nagy elefánt.

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.11.19. 04:56:31

műszavak: pont a finnek PISA- eredményeivel kapcsolatban hozták fel lehetséges magyarázatnak, hogy "átlátszó" a finn nyelv, a gyereknek pl nem kell bemagolni, hogy a pentagon az ötszög, mert egyértelmű a finn szóból, hogy miről van szó.
kár, hogy az elmélet ott bukik meg, hogy ezek szerint nekünk is nagyon jól kellene teljesítenünk, úgyhogy mégiscsak van valami abban, hogy mekkora összegeket toltak az oktatásba.

BKKZol: első számú tanács, hogy foglalni kell szállást, most, és repjegyeket, ha repülni akarsz, mert a turisták száma hirtelen megtöbbszöröződött, de az infrastruktúra nem, ráadásul felment az ára is minden hotelnek, nem kicsit. komolyan kell venni a Lonely Planet tanácsait a csak sima, hajtás és szakadásmentes dollárra, véresen komolyan, különben itt állsz majd, hogy a Lonely Planet szerint 10 dollár a guesthouse, igaziból meg 25, és senkinek sem kell a harmincéves szakadt dollár. vízumot Bangkokban egy nap alatt csak akkor adnak, ha van kinyomtatott repülőjegy, különben másnapra vagy harmadnapra, fénykép csak fehér hátterű lehet. ezt persze csak tt helyben fedezi fel az ember.... nemtom, mennyit olvastál már utána a dolgoknak, most hirtelen ennyi jut eszembe az első lépésekről.

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.11.19. 05:07:24

bocs, hogy nem használom a válasz gombot, nagyon lelassítja a betöltést (lehetetlen lassú a net ma, vajon Obama látogatásának van-e köze hozzá?)
Korpásék lyánya: egyszerű mezei angoltanár vagyok, perpill egy nemzetközi iskolában, hat és fél tanév Thaiföld után most éppen itt, egyszerű kis anyagi megfontolásból elsősorban. még nem tudom, maradok-e, nem egyszerű, mert annyira hiányzik Chiang Mai (a főnököm lehidalt, amikor mondtam, hogy megyek haza karácsonyra, megijedt hogy lelépek, aztán gyorsan megnyugtattam, hogy ja nem, csak ide a szomszédba). Perpill az a terv, hogy jó lenne egy év utazás és láblógatás, mert nem kicsit vagyok kimerülve, aztán majd vissza a "csatamezőre". Sajnos ezt nem lehet félig csinálni, ha van meló, akkor túl sok.

mommmmo 2012.11.19. 06:26:39

Nagyon tetszett az iras, amugy kar, hogy az emirsegi jogsi megszerzeserol senki sem irt, mert az is hatalmas volt.

A kresszkonyv is hasonlokep poen volt, meg az is, hogy speci en ott tanultam vezetni, ami azt jelentette, hogy egy olyan autoval kellett lenyomnom 15 ora tanorat, ami max 20 km per oraval tudott menni a tanpalyan.

nyuszigonosz 2012.11.19. 07:07:04

Érdekes ez a Thaiföldi poszt!
Kár, hogy a hozzászólások nagy részéröl ezt már nem lehet állítani:vitatkozni piszlicsáré mindenfélén...na mindegy.

@mommmmo: akkor az emirségi jogsi megszerzese a te témád, írd meg.

hothead 2012.11.19. 07:27:39

@Korpásék lyánya: epp az ellenkezojet tapasztaltam hollandiaban, rendszeresen a nagyszulok vittek haza az unokakat az iskolabol, a kisebbekre (4ev alattiak) pedig ok vigyaztak, amig a szulok dolgoztak. termeszetesen ez nem altalanosithato az egesz orszagra, es nagyban fugg a csaladtol is.

hothead 2012.11.19. 07:34:18

@Chang Yai: szerintem is irjal nyugodtan, sokan erdeklodessel varjuk. a hagyma csipi a szemet, ne is torodj vele.

hothead 2012.11.19. 07:35:40

@mommmmo: miert nem irod meg? amig meg belefer az idodbe...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.19. 08:29:50

@Frau Holle:

A közoktatás e szempontból inkább károkat okoz. Pl. alaptalan tévhiteket terjeszt nyelvi kérdésekben. Általános iskolai magyartanároktól akkora baromságokat hallottam már...

A legbiztosabb szempont: a tömeges használat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.19. 08:30:43

@Mj:

Nyilván az VOLT, hiszen különben nem ez lenne a neve.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.19. 08:31:41

@Korpásék lyánya:

Ezt azért nem mondanám. A nyelvújításnak a mérlege mindenképpen pozitív.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.19. 08:35:29

@Mirjam2:

A XIX. sz. elején a magyar nyelv olyan helyzetben volt, mint az ír nyelv.

Az ír út az volt, hogy az írek angol anyanyelvűvé váltak, s az ír kihalt (de facto). Ettől az ír identitás nem szűnt meg.

A magyaroknál viszont a magyar nyelv nagyon fontos a identitáshoz, így másik úton haladt a magyar nyelv.

Az biztos, hogy gazdaságilag előnyesebb lett volna elnémetesedni. De hát ilyen ügyekben nem mindig a gazdasági szempontok döntenek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.19. 08:38:19

@pappito:

Nem kell olyan messzire menni. A horvát is irtja az idegen szavakat, még a magyar nyelvújításhoz képest is keményebben.

A szerb és a horvát közötti különbségek éppen abból adódnak, hogy a szerb befogadóbb nyelv, nem irtja az idegen szavakat. Így jellemzően az a helyzet, hogy ugyanarra a szerb szó nemzetközi eredetű, míg a horvát meg annak szláv változata

Zabaalint (törölt) 2012.11.19. 08:45:27

@Mirjam2:
"A magyar nyelv kerdeset meg lehetett volna oldani ugy, hogy mindenki tanult volna az iskolaban nemetul, es nemetet hasznaltak volna tudomanyos illetve hivatalos szovegekhez, a magyar pedig megmaradhatott volna koznyelvnek illetve irodalmi nyelvnek. Kepzeld el, mennyivel jobb lenne az a magyar gazdasagnak, illetve mennyivel szelesebb latokoruek lennenek az atlagemberek Magyarorszagon, ha majdnem mindenki jol beszelne nemetul"

Egy mérnök ismerősöm hasonlóan gondolja, bár az ő levezetése szerint ha a tudomány nyelve és a hivatalos nyelv is a német maradt volna, akkor mára már a hétköznapi nyelv is az lenne, de ő ezt nem bánná. Szerintem amúgy neki van igaza, ez könnyen alátámasztható azzal, hogy pl. Nyíregyháza és környékén a 18. század végén még tótul beszéltek, aztán "magyarizálódott" a lakosság.

A poén amúgy az, hogy talán a magyar a legkevesebb ember által beszélt nyelv, azok közül, amelynek szinte minden szakterületen van tudományos szakirodalma. Más, hasonló létszámú népnél általában az orvosok oktatása eleve angolul megy, bár ha jól tudom ma már az angol szakmai nyelvvizsga nálunk is kötelező nekik. Egyébként ez egyrészt szépen hangzik, és úgymond büszkék is lehetnénk rá, a probléma azért az, hogy rengetegbe kerül ez, miközben az eredménye, az hogy a szakemberek a magyar szaknyelvet ismerik, a nemzetközit nem, rontja a versenyképességet. Szóval összesen nagyon sokba kerül nekünk az, hogy máig úgy gondoljuk, a magyar nyelv ápolása elsődleges fontosságú.

pizo 2012.11.19. 09:09:28

@hagyma: Ázsiából csak Dél-Korea jöhetne szóba. Ott többször már voltam, abszolút megszokható.

Zoli

Frau Holle 2012.11.19. 09:26:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Abban, hogy sokszor hülyeségeket terjeszt, egyetértünk. Erre szerintem a megoldás az lenne, ha jobban csinálnák. No, ez ennek a megoldása egy szép feladat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.19. 09:45:28

@Zabaalint:

"talán a magyar a legkevesebb ember által beszélt nyelv, azok közül, amelynek szinte minden szakterületen van tudományos szakirodalma"

Ez nem igaz. A kultúrnyelvek (= amelyeknek szinte minden szakterületen van tudományos szakirodalma) között a magyar abszolút a középen helyezkedik el. Van kb. 150 ilyen nyelv, s a magyar nagyjából a 70. legnagyobb nyelv. Csak Európában egy rakás ilyen nyelv van, mely kisebb a magyarnál!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.19. 09:46:52

@Zabaalint:

"Más, hasonló létszámú népnél általában az orvosok oktatása eleve angolul megy"

Ez sem igaz. Ahol a helyi nyelv "kultúrnyelv", mindenhol azon folyik az oktatás.

elkoltozott. 2012.11.19. 11:09:37

Hagyma nálam nagyon betette most a kaput. Lehet hogy Amcsiban elhappoltak előle valami tetőfedő munkát a ferdeszeműek?

Amerika vs Thaiföld? Számomra egyértelmű hogy Thaifőld. És inkább olvasnék itt keletről mint a nagy nyugatról...
Ha valakinek épp neked kellene tudni Hagyma hogy Amerikában sem kolbászból van a kerítés. És azért Amerikában is van szegénység és bűnözés meg a stb. Szóval nem tudom mire vered a nyálad ennyire.
Európán belűl is más és más a kultúra. Ennek kicsit olvass utánna majd ha lesz időd a focimeccs bambulása után.
Gondolom te ismegtaláltad Amerikában magad szóval Te sem hiányzól Magyarországnak, ettől ne félj.

Kinában évente 1 millió mérnők végez. Kitünő angolsággal rendelkeznek szóval ha tetszik ha nem Ázsia le fogja nyomni a világot. Ezt felfogni és megérteni nem nehéz. És ez rossz hír Európának és Amerikának is.. de jobb szokni mint utálni.

xlngx 2012.11.19. 11:40:25

@mommmmo: Nekem is van dubai jogsim, nekem is egy elmeny volt, tudnek rola meselni:)

Tajfoldrol pedig annyit hogy en el tudnam tolteni a nyugdijas eveimet Koh Samuin egy kis apartmantban. Bangkok sem veszes szerintem, nekem kifejezetten tetszett turistakent.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.19. 22:24:43

@pappito:

Micsoda intolerancia, hogy izlandiasítaniuk kell a nevüket a bevándorlóknak.:) Nálunk - gy. k. Magyarországon, merthogy én itt élek, és itt is szeretnék:) - ez biztosan kivágná a biztosítékot.:) Egyébként érdekes lenne megvizsgálni, hogy miért választja nagyobb arányban adott népcsoport/nemzet adott országot.

pappito · http://pappito.com 2012.11.19. 23:26:19

@Mj: miért vágná ki a biztosítékot? Egy állam nagyjából azt szab feltételül a vonatkozó állampolgárság megszerzéséhez amit akar.

Állandóan ez megy, hogy "bezzeg ha Mo csinálná akkor mindenki ezt vagy azt gondolá vagy ez vagy az történne"

El kéne felejteni ezt a "mindenki minket bánt" mentalitást és előre názni inkább. Hozzáteszem, hogy kényszerű, államilag intézett névváltoztatásra volt példa Mo-n már, mégse szakadt le az ég.

pappito · http://pappito.com 2012.11.19. 23:30:39

@Zabaalint: " Szóval összesen nagyon sokba kerül nekünk az, hogy máig úgy gondoljuk, a magyar nyelv ápolása elsődleges fontosságú."

he??? A magyar nyelv ápolásának fontossága nem zárja ki a világnyelvek oktatását - lásd újra az izlandi példát. Nem az kerül sokba, hogy a magyar nyelv megőrzése fontos, hanem az, hogy emelett nincs rendes nyelvoktatás és a magyar diák alapból rohadt nagy hátránnyal indul az európa egyéb országaiból származó fiatalokkal szemben

pappito · http://pappito.com 2012.11.19. 23:34:55

@elkoltozott.: "Kinában évente 1 millió mérnők végez. Kitünő angolsággal rendelkeznek szóval ha tetszik ha nem Ázsia le fogja nyomni a világot."

khm... azért ez elég nagyívű mondat :) Ázsia valóban komoly tényezővé vált sok szempontból, sokból meg nem. Az évi egymilló mérnök nem tudom, hogy igaz-e, de, hogy olyan kiválóan beszélnék az angolt az egyszerűen nem igaz, és mivel ez az ország is kedvelt ázs célország, van személyes tapasztalatom bőven ezügyben.

Ha le is nyomjáka világot, akkor inkább úgy, hogy összekapaszkodva nehezek, nem az angol miatt :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.11.20. 15:10:21

@pappito:

Én szívesen néznék előre, ha hagynák. Izland elég periférikus helyzetű, csendes kis ország ahhoz, hogy a kutya se figyeljen rá, maximum akkor, ha becsődölnek. De velünk elég sűrűn szokott mostanában foglalkozni a nyugat-európai sajtó is, pedig az államcsődnél jóval kisebb horderejű dolgokat követünk el.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása