oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. november 16. 06:47,  Európa utolsó titka 205 komment

2012. november 16. 06:47 Határátkelő

Európa utolsó titka

Igencsak egzotikus országba vezet ma utunk, még akkor is, ha ez az ország Európában van, valahogy mégis keveset tudunk róla, leszámítva a jó öreg sztereotípiákat. Albánia az úti cél, nagyon sok minden kiderül, például hogy miként lehet helyes például az a mondat: „ott megy egy magyar, a hátán van a szamár". Jani haverja kalauzolásával mindez kiderül.

Albán szamarak.JPG

„Ismét jelentkezem a sasok földjéről, mert többen kérték, hogy folytassam. (Az előző írásom arról, hogyan vezetett idáig az utam itt olvasható.)

Ebben a posztban villanásszerűen mutatom be Albániát, az itt megélt eddigi élményeimet. Azok, akiknek eddig még nem jött meg a bátorságuk, hogy eljöjjenek ide, és azt hiszik, ez veszélyes ország, talán a mai poszt után kicsit megnyugszanak, és belátják, ha el mernek ide látogatni, nem fogják sem lelőni, sem elrabolni, sem kirabolni őket, sőt, látni fogják, itt is kultúremberek élnek, csak kicsit más a kultúrájuk. Erre szeretnék néhány példát bemutatni minden előnyével és hátrányával együtt.

Albániáról sokaknak még ma is az jut eszébe elsőként, milyen elmaradott. Otthoni barátaim, ismerőseim közül - és mások elmondása alapján, akik hasonlókat tapasztaltak baráti körükben – még „tanult" barátaim sem hiszik el, hogy Albánia már nem az az ország, mint 20 évvel ezelőtt.

Az utóbbi években rengeteget fejlődött és fejlődik folyamatosan. Hiába mesélek, mutogatok fényképeket az országról, kétkedve hallgatják, és annyiban kimerül a véleményük, hogy „De hát ott még vendetta van". Egyik barátom apja, meg ezt mondta: „Van az a nemzeti italuk, amiből jól beisznak, aztán egymásnak esnek. Láttam a TV-ben!"

Hiába mondom, hogy egy országot nem ez alapján kell megítélni, és sorolok ezer ellenpéldát, „veszett fejsze nyele."

Nem bántja a szemét a szemét

Mondják azt is, hogy milyen szemetes Albánia. Ez is olyan dolog, ami miatt sokan lenézik ezt az országot, hogy milyen igénytelen, koszos. Első látásra valóban. És, mint mindennek, ennek is megvan a magyarázata.

Hodzsa elvtárs tisztaság-mániákus volt, ezért az ő idejében a szombat a takarítás napja volt, mindenkinek mennie kellett az utcákat, a környéket takarítani, virágosítani, stb., afféle kommunista szombatként minden szombat erről szólt. Emlékezzünk vissza, nekünk csak május elsején kellett kivonulni és éltetni a haza „nagyjait," és néhány kommunista szombatot elviselni egy évben, nekik minden szombatjuk takarítással telt.

Szemét, gaz, és modern kórház.JPG

A szemetelést pedig büntették. Egyszeri szemételdobáson kapva az illetőt két nap elzárás volt a jutalom, ha valaki többszörös visszaeső volt ebben a végén még az ónbányában is kiköthetett. Aztán amikor „felszabadultak", függetlenségük első tetteként elkezdtek szemetelni, ez afféle szabadságszimbólum lett náluk, hogy „lám szabadság van, jogom van még a szemetet is eldobni oda, ahova akarom". És ez sokuknál még ma is tart.

Nehezen változnak, nehezen formálhatók. Ezért történhetett meg tavaly ősszel, amikor a háztulajdonosunk átadta a házat részünkre, hogy büszkén mutatta, ő bizony itt elpöcköli a kertben a cigicsikket, lám, neki ezt is szabad! Még sok-sok év alatt sem tudta ezt levetkőzni, holott ő már ideje nagy részét az USA-ban tölti.

Mi kényszeredetten mosolyogtunk rajta, de azért a háttér információk birtokában valahol megértettük. De azért változnak mégis. Egyre kevesebb a szemét az utcákon, a házaik, portáik pedig nagyon tiszták, mindig is azok voltak. Van szemétszállítás is. Persze ingyen. A házaknál kuka nincs, a legközelebbi konténerig kell elvinni a szemetet, amiből van elegendő mindenhol elérhető közelségben. Ez is olyan végletesség nálunk, mint sok más dolog.

Mint például a pénz

1967-ben, azaz 45 évvel ezelőtt volt itt az úgynevezett „pénzügyi reform", melynek során a régi Lek helyett új Lek-et vezettek be, 10 régi Lek ért 1 új Leket, azaz elhagytak egy nullát. A 45 év ellenére sokan a mai napig is régi Lek-ben számolnak, néha még a TV-ben is a reklámokban vagy a vetélkedőknél a megnyerhető pénzösszegnél régi Lekben mondják be az adott összeget.

Régi albán pénzek.JPG

Ezért történhetett, amit egy barátom mesélt, hogy nyár elején dinnyét vásárolt, kilóját 20 Lekért. Megkínálta a közelében nyaraló magyarokat, és boldogan újságolta, milyen olcsó a dinnye a piacon. Amikor másnap megint összetalálkoztak, a nyaralók megemlítették a barátomnak, hogy igencsak gazdag ember lehet, ha a 200 Lek/kg dinnye ár számára olcsó (1 Lek kb 2 Ft, tehát 20 Lek 40 Ft, 200 Lek meg 400 Ft).

Ja, régi Lek-ben valóban ennyi, de aki nem tudja, hogy egy nullát el kell néha hagyni gondolatban a kiírt árból, az tízszeres árat gondol a kiírás alapján. Persze az árusok 99%-ban becsületesek, és nem fogadják el a tízszeres árat, de aki egy árcédulán elszörnyülködik, és nem vásárol valami finomat, azon utólag már nem segít, ha később megtudja, hogy valószínűleg kellemesen csalódott volna az árban. :)

Szóval mindenkinek, aki idelátogat, azt javaslom, ha első látásra sokallja a dolgot, kérdezze meg: régi Lekben vagy új Lekben értendő-e az ár, de ez azért a legtöbb terméknél józan ésszel is kikövetkeztethető.

Jaj, a régi albán lekről jut eszembe: Nem sok országról tudok a világban, ahol volt-van 3-as címlet :) Itt a régi Leknél volt :)

„És lőn világosság!"

Hányszor, de hányszor mondtuk ezt az elmúlt hónapok folyamán. Mert bizony, itt még sok probléma van az áramszolgáltatással. Nem is akarom szépíteni. Talán ez is az egyik ok, hogy sokan gondolják, Albánia elmaradott.

Valóban, ebből a szempontból még igen, de folyamatosan fejlesztik (és mostanában inkább a szerelések miatt vannak áramszünetek), meg azt sem szabad elfelejteni, hogy kicsit mások az ország domborzati viszonyai, és itt nagyobb viharok vannak, mint pl. Magyarországon.

Itt decemberben, januárban is előfordulnak hatalmas, nyárra jellemző viharok, dörgéssel-villámlással, felhőszakadással. Tudom, Svájcban is nagy hegyek vannak, csak a két ország történelme különbözik kissé. :) Igen, valóban nagyon kellemetlen, amikor éppen állsz a zuhany alatt este, és elmegy az áram. De egyszer ez is megoldódik (ahogy én látom, a nagyon közeli jövőben). És amíg a magyarországi ár kevesebb, mint harmadáért kapom az áramot, nem panaszkodom. Ennek a szolgáltatásnak ennyi az ára.

Víznagyhatalom vagyunk?

Mondják ezt Magyarországra a magyar politikusok. De akkor, kérdem én: miért kerül közel 1500 jó magyar forintba egy köbméter víz? (Ott, ahol én laktam, az egyik legdrágább tarifát kellett fizetni.) Itt, Tirana külvárosában 150 albán Lek, azaz 300 forint egy hónapra a víz, átalányban, és annyit folyatom, amennyit akarom.

Igaz, nyáron vannak problémák, de nem azért, mert nem lenne víz, hanem azért, mert kevesebb van, viszont a vízátalány miatt mindenki öntözné a kertjét úgyis, mert mindegy, hogy mennyit fogyasztasz. Ezért aztán nyáron szárazságban naponta 3-szor 1 órát van víz.

Medve a strandon.JPG

Itt a vízszolgáltatás az önkormányzat dolga, tehát területenként ez eltér. Ha a mi falunk (ez már közigazgatásilag falu) úgy döntött volna, hogy fenn a hegyen a forrásnál épít egy nagy víztározót, akkor nyáron is lenne folyamatosan víz.

De az okos albán nem pazarló, kiszámolták, hogy töredékébe kerül a víztározó árának az, ha mindenki vesz egy rozsdamentes nagy tartályt (a miénk 1 m3-es), és abból fedezi a vízszükségletét azokban az órákban, amikor nincs víz. Ezt a tartályt a szegény ember felrakja a háza tetejére (gravitációs megoldással biztosítva a vizet), a gazdagabbja meg eldugja a ház mögé, és automata szivattyúrendszer biztosítja a vizet a tartályból, ha éppen nincs vezetékes víz (a mi házunknál ilyen van).

Az igazán okos gazdagabbja pedig rak egy nagy tartályt a ház mögé automata rendszerrel, és rak egy kisebbet a háza tetejére is, abból a megfontolásból, hogy ha véletlenül elmenne az áram, meg éppen vezetékes víz sincs, akkor is legyen vize (ez sajnos nálunk nincs).

Tehát azok a tartályok, amit a turista a házak tetején lát, nem vízmelegítés céljából vannak ott. A tartályokban egyébként egy WC tartály szelepéhez hasonló úszós megoldással biztosítják, hogy elzárjon, ha tele van.

Erre is mondhatjuk, hogy, hú, milyen elmaradottak, még a vízszolgáltatás sincs megoldva, de ha azt vesszük, hogy ősztől tavaszig ez nem probléma, sőt, annyi víz van, hogy folyatják állandóan, tehát gyakorlatilag 3 hónapot érint a dolog, és mennyire keveset kell érte fizetni, az ember elgondolkozik, megéri-e 1.500 Ft/m3 árú vízzel öblíteni a WC-nket, aminek tetejében mindenfajta ivóvíz minősítése van.

Igen, itt sok helyen nem is iható a víz (területfüggő), de ez forralással vagy fagyasztással megoldható, és még mindig mérleget vonhatunk, ivásra használunk el több vizet, vagy mosásra, fürdésre, WC-öblítésre, öntözésre. Nálunk egyébként iható forrásvíz jön a csapból.

„Megy a juhász szamáron..."

Megy bizony. Nem is csak a juhász, de minden valamirevaló öreg falusi albán parasztember. Biztos mindenki ismeri az albán szamárról szóló mondást, hogy „Berúgott, mint az albán szamár". Tőlem nagyon sokan megkérdezik, hogy mi ennek az eredete? Ezért aztán kénytelen voltam alaposan utánajárni a dolgoknak és három lehetséges magyarázatot találtam.

1./ A szamár egy genetikailag alkoholista állat (sok állat ilyen, pl. a papagáj is), azaz, ha egyszer megkóstolja az alkoholt, utána mindig megkeresi. Itt a mediterrán éghajlaton általában édesebbek a gyümölcsök, mint Magyarországon, és a hullott gyümölcs nyár végén a nagy melegben hamar megerjed. Ezt a szamár előszeretettel fogyasztja, ha sokat eszik belőle, rendesen be is tud rúgni.

2./ Albánul a szamarat a „gomar" szóval jelölik, de Észak-Albániában hívják „madjar"-nak, azaz „magyarnak" is. Ez ránk nem sértő, mert a magyar embert soha nem hívják madjar-nak, a magyar ember az „hungarez". Ezért aztán a „berúgott, mint az albán szamár" azt is jelentheti, hogy berúgott, mint egy „madjar", azaz egy „tisztességes" magyar ember.

3./ A harmadik lehetséges megoldása a dolognak pedig az albánok alkoholfogyasztásával függ össze. Az előző posztban már írtam, hogy itt mindenki iszik, de soha, senki sem részeg, még lakodalomban, meg egyéb ünnepeken sem, én összesen életemben talán ha 3-4 részeg albánt láttam. A részeg embert meg is vetik itt, és szamárnak, azaz „gomar"-nak, vagy „madjar"-nak nevezik utalva arra, hogy a szamár egy genetikailag alkoholista állat, nem tudja a mértéket. Ezért aztán a „berúgott, mint az albán szamár" jelentése lehet az is, hogy úgy berúgott, hogy Albániában már szamárnak neveznék.

Van aztán még egy érdekesség. Az albán nyelvben a „samar" (ejtsd számár) szó nyerget jelent :) Sokszor, ha megyek üzletemberekkel vagy turistákkal valahova, és meglátok az út mellett valaki albánt szamaragolni, akkor felhívom a figyelmüket arra, hogy „nézzétek, ott megy egy magyar, a hátán van a szamár". Ez ugyanis teljesen értelmes, azt jelenti, hogy ott megy egy szamár, a hátán van a nyereg. :)

Azt csinálja, amihez ért

Meg azon sem kell meglepődni, hogy itt a fővárostól pár kilométerre Rozafa néni terelgeti a tehénkéjét, amott meg egy birkanyáj halad át az úton megállásra késztetve a turistát. Hát igen, felfoghatjuk ezt úgy, hogy az 50 évvel ezelőtti Magyarországot látjuk magunk előtt. Biztos, hogy ez rossz?

Itt a falusi ember azt csinálja, amihez ért. Van egy tehene, az ellátja a családot tejjel, sőt még árul is belőle, mi is így vesszük a házi tejet. Jobb inkább egy nyugdíjasnak a lakásba bezárva egyedül szomorkodni és unatkozni?

Így legalább mindenkinek van dolga a családban, elfoglalja magát. A fiatalok dolgoznak, az öregek meg unokáznak, meg kisüzemi mezőgazdaságot folytatnak. Van kertjük, abban gazdálkodnak, megtermelik a családnak a zöldséget.

Régen nálunk is így volt. Lehet, hogy akkor boldogabbak voltak az emberek. Falun is. Ők szeretik a fiatal állat friss húsát, a borjút, bárányt, kecskegidát. De ahhoz, hogy ezt ehessenek, állatot kell tartani. Vezetgetni, terelgetni. Ez itt az idősek dolga. Ők így veszik ki a részüket a család életéből.

Rendőrségi történetek

Hát igen. Az albán rendőrök. Általában nagyon kedvesek. Segítőkészek. Nem a büntetés a céljuk. Többször jártam úgy, hogy nem volt felkapcsolva a világítás az autón. A rendőr leintett, benyúlt a lehúzott ablakon és felkapcsolta.

Gyorshajtásért is állítottak már meg, akkor – még aránylag kezdő turistaként – kézzel-lábbal magyaráztam, hogy nem láttam a táblát. Igaz, kettő is volt egymás után, :) Mondtam neki, tényleg nem láttam. Kérdezte: holland vagyok? (sokszor összetévesztik a magyar rendszámot a hollanddal a „H" betű miatt), mondtam, magyar. Ja, akkor mehetek, de legközelebb figyeljek.

Egyébként is ki van adva nekik, hogy a külföldieket ne nagyon bolygassák, nagyon figyelnek az ország jó hírére, pont az ezernyi, részben jogos előítélet miatt. Ezért a közúti ellenőrzések során, hacsak nem csinálunk valami ordenáré szabálytalanságot a szemük láttára, a papírok ellenőrzésében kimerül a dolog, tényleg csak azt nézik, az a személy vezeti-e az autót, akinek szabad, ugyanis itt, a sok külföldre „szakadt", és később visszatelepült albán, külföldi rendszámú autóval közlekedik, aminél nem mindig van rendben a dokument, vagyis a külföldön befizetett kötelező felelősségbiztosítás, valamint a műszaki vizsga.

A rendőr egyébként itt nagyon rugalmas. Készségesen irányítja a forgalmat, a záróvonal, forgalomtól elzárt terület, egyirányú utca-tábla, piros lámpa, stb. itt csak tájékoztató jellegű, egy a lényeg: haladjon a forgalom és ne veszélyeztessük egymást.

A motorosoknak egyébként joguk van átmenni a piroson, ha nem jön senki a másik irányból, tulajdonképpen bizonyos helyzetekben az autósoknak is, de azért kevesebb az íratlan szabályok szerint az olyan helyzet, amikor ezt az autós megteheti.

Kérdezték néhányan, hogy itt mennyi baleset van. Nos, azt kell mondjam, nem sok. Tapasztalataim szerint jóval kevesebb, mint Magyarországon, és a szakadékba eséstől eltekintve kevesebb a haláleset, mivel jóval lassabban közlekednek, mint Magyarországon. Olvasva a magyarországi híreket, döbbenetes, mennyi baleset történik mostanában. Ha viszonyítunk területre és lakosságszámra, itt elenyésző a balesetek száma az otthoniakhoz képest.

Házasodjunk!

Életem eddigi folyamatosan itt töltött 12 hónapja során a tavasszal kezdődött lakodalmi szezonban összesen 8 lakodalomban jártam. Ez is azt bizonyítja, hogy hál' Istennek befogadtak, és megtisztelnek azzal, hogy egy ilyen fontos családi eseményre meghívnak.

Itt a házasságkötésnek nagyobb jelentősége van, mint a születésnek és a halálnak. Ez egy családcentrikus ország ugyanis, és ők azt vallják, hogy születni egyedül születik az ember (kivéve az ikrek:)), meghalni is általában egyedül hal meg egy ember. A lakodalom viszont nem egy ember születéséről szól, hanem egy új család születéséről.

Mindenhol, tájegységenként más a szokás, itt az Erzen folyó völgyében a következő röviden: A lakodalom két hétig tart. A tényleges esküvő vasárnap van, a kéthetes lakodalomnak kb. a közepén.

Előtte lévő hétfő: A vőlegény apja „mit sem tudva" munkásruhában „dolgozik" a kertben. Ha a menyasszony közel lakik, akkor annak az apja meg „segít neki". Az már senkit nem zavar, hogy a kertben ki van készítve minimum 100 szék (gazdagéknál 2-300), meg asztalok, stb. (Itt vannak direkt erre szakosodott kölcsönzők, ahonnan székeket-asztalokat lehet bérelni).

Ekkor elegáns ruhában elkezdenek a faluból meg a környékbeli falvakból délután szállingózni a férfiak. A rituálé az, hogy „Hallottuk, hogy a fiad megnősül. Ha később az életben bármi problémája lesz, rám számíthat az új család". És akkor a leendő örömapa megköszöni, raki, kaja, zene, stb. Mindenki elegáns, kivéve az örömapát, aki munkásruhában (melegítőben vagy másban) van, mert „váratlanul érte" ez a sok vendég.

Kedd: Ugyanez, csak a vőlegény anyjánál, az asszonyokkal, itt az asszonyok biztosítják a vőlegény anyját, hogy (mivel hagyomány szerint a vőlegény viszi haza a menyasszonyt a szülői házba) segítenek az örömanyának megtanítani majd a fiatalasszonyt főzni, mosni, takarítani, stb. Persze ma már egyáltalán nem biztos, hogy a vőlegény meg a menyasszony a vőlegény szüleinél fog lakni, esetleg külföldön is élnek, de akkor is, a hagyomány az hagyomány...

Szerda: A vőlegény barátai, gyerekkori iskolatársai, stb. csinálják ugyanezt.

Csütörtök: A lányos háznál a menyasszonynak „lánybúcsúja" van, illetve valami hasonló.

Péntek: A vőlegény lakodalma menyasszony nélkül! Zene, tánc, raki, kaja, vidámság, stb.

Szombat: A menyasszony lakodalma a menyasszony szüleinél, ahonnan a vőlegénynek EL KELL KÉSNIE. Na, ez már keményebb, ez mint egy temetés, vagy majdnem olyan. A menyasszony fekete ruhában, szinte „szégyenpadra" ültetve, gyakorlatilag a családja gyászolja, hogy elveszik egy munkáskéz a családból... A zene szomorúbb, de akkor is táncolnak, csak máshogyan.

Vasárnap: A tényleges esküvő, relatív szűk rokoni körben (50-100 ember).

Utána 1 hétig: A vőlegény apja a menyasszony apjával együtt járja a kocsmákat, és boldog-boldogtalant meghívnak. Közben minden nap délután 4-től éjfélig a vőlegény házánál a teraszra kirakott hangfalakból üvölt a zene - gondolom azért, hogy a friss házasok nyugodtan tudjanak intim kapcsolatba kerülni, ne hallgassa az egész falu, inkább a zenét. :)

Az élőzene meg fenomenális, kár, hogy itt az igazán jó zenészek egy kisebb vagyonért hajlandóak csak zenélni a lakodalomban, úgyhogy nem olcsó mulatság.

Volt olyan gazdag ember, aki spórolásból nem is fogadott zenekart a fia lakodalmára, de volt olyan „középosztálybeli", aki viszont igen, de ő is Kukes környékéről hozta a zenekart, mert onnan olcsóbb (az szegényebb vidék). Ja, és itt a zenészek, addig, ameddig zenélnek nem isznak egy korty alkoholt sem! Nagyon nagy fizikai állóképesség és figyelem kell ahhoz, hogy a népi hangszerekkel végigzenéljenek egy lakodalmat.

Lokál lokál hátán

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy Albánia a prostitúció melegágya, ki kell ábrándítsam. A lokal itt mindenféle kis és nagyobb vendéglátóegységet jelent a kis kávézótól az elegáns belvárosi bárig bezárólag, és ezekből van bőven, egy átlag városban átlagban 50 m-enként. :)

Ez az ország a szolgáltatásra épül. Ezért van annyi kávézó, kiskocsma, étterem, kis vegyesbolt, stb. Az olcsóbb helyeken, falvakban mindenhol 50 lek egy kávé, 50 lek egy raki (1 ALL kb. 2 HUF). Azért ez megfizethető még az itteni nyugdíjasnak is.

Vendéglátásban egyébként verhetetlenek. A legutolsó falusi kocsmában is, ha enni akarsz valami egyszerű ételt (egyszerű étel szinte minden kávézóban van), azonnal hozzák az egyszer használatos papírabroszt. Miután befejezted és leszedték a mosogatnivalót, szépen összefogják a négy sarkát, és kidobják a szemétbe.

Dohányozni tilos?

Na meg a dohányzás. Az EU sok pénzt adott nekik, hogy ugyan vezessék már be, hogy éttermekben, kávézókban nem szabad dohányozni. Az albán meglehetősen bagós nép. Mondták, jó. Kirakatták a Dohányozni tilos! táblákat, papírokat minden kávézóba és étterembe, de ugyanúgy ott figyel a hamutartó az asztalokon, vagy a pincér, amikor odajön az asztalhoz a rendelést felvenni, automatice hozza a tiszta hamutálat. És igen gyakran cserélik, hozzák a tisztát. Ez is egy kettősség. Az utcákon szemét (egyre kevesebb), a házakban, vendéglátóhelyeken tisztaság.

Eszem-iszom

Itt aztán azt lehet. Írok kicsit az albán konyháról, mert ők megadják a módját az evésnek-ivásnak. Itt a turistát felnőttnek nézik, és „emberes" adagot tálalnak salátából, húsból egyaránt. Egy adag hús általában 5-600 gramm, úgyhogy az idelátogató kis étvágyúak vagy ketten rendeljenek egy adagot, vagy evés után csomagoltassák el a maradékot, itt ez egyáltalán nem ciki.

Sült hal, hozzávalókkal.JPG

Van itt egy mondás: „A nőt és a húst kézzel fogjuk meg, a szénát vasvillával pakoljuk." Ergo, a húst kézzel esszük, a salátát villával fogyasztjuk. Végül is, igazuk van. Régen, az urak magyar honban is így éltek. És milyen jól! A csontos húsokat (pl. bárányborda, csirkecomb és egyebek) így sokkal könnyebb és hatékonyabb enni. Ezért is van a papírabrosz mindenhol, mert az asztalon evés után elég nagy disznóól szokott keletkezni.

Talán segítek azoknak, akik turistaként jönnek, mik a helyi specialitások, mert azért a tengerparton a turistákra berendezkedett éttermekben igencsak kimerül az étlap a halak, tengeri herkentyűk, grillezett húsok és tészták kínálatában.

De ha megkérdezzük: van e esetleg tavë dheu (ejtsd: táv deu) , paçe (pácse), planc (ugyanúgy kell ejteni) vagy kukurec (ezt is ugyanúgy kell ejteni), akkor már mindjárt látják, ez az ember nem először jár itt vagy legalább van fogalma az albán ételekről.

A hagyományos albán ételek

Tehát a hagyományos albán ételek, amikre persze igencsak rányomta a hatását a görög, szerb, bolgár ízvilág és alapanyag felhasználás, a következők:

tavë dheu (táv deu) – húsdarabok (ált. borjú) gjizzel (a mi túrónkhoz hasonló, de inkább olyan, mint Erdélyben az orda) összefőzve, kis cserépedényben készítve és tálalva

tavë kosi (táve koszi) – joghurtban pácolt sült bárány (nagyobb cserépedényben)

Báránysült minden jóval.JPG

fergese (fergésze) - zöldségek (általában paprikadarabok, de lehet más is olivaolajban és gjiz-ben eltéve, azaz így tartósítva. A gjiz (gyíz) hasonló a magyar túróhoz. Ezt a fergese-t fogyasztják melegen hússal összefőzve és hidegen hús nélkül vagy éppen grillezett hús mellé.

paçe (pácse) – sűrű fejleves, birkából, kecskéből esetleg borjúból. Ha nagy szerencsénk van, akkor nem fejleves, hanem agyvelőleves, ez isteni finom, még finomabb, mint a rendes fejleves. Állagra általában a híg pörköltre hasonlít, de ahány étterem, annyiféle recept.

kukurec (kukurec) – borjú, bárány vagy kecskebélbe töltött belsőségek sütve, esetleg töltelék nélküli sült béldarabok, (Na, ezt én nem tudom megenni, olyan büdös. Az albánok két pofára zabálják.)

qofte (tyofte)– fasírtszerű húsétel, a délszláv csevapcsicsának felel meg, szinte mindenhol lehet kapni, a legkisebb kávézóban is, ahol első látásra csak italt mérnek. Pilaf me dy qofte (piláf me dü tyofte) azaz főtt rizs két qofte-val nem belvárosban és nem is a tengerparton 100 Lek, azaz 200 Ft, egy kis étkű ember jól is lakik vele. Természetesen ehhez is jár a papírabrosz! :)

Pilaf me pule (piláf me pule) - sült csirke rizzsel – ez amolyan nemzeti ételük, sok helyen házi csirkéből.

Planc vagy plonc (planc) – pacal, lehet borjú (viçi, ejtsd vicsi), bárány (qingji, ejtsd tyingyi), vagy kecskegida (keçi, ejtsd kecsi). Itt a pacalt leggyakrabban bundában megsütik, ritkábban csinálnak belőle pacalpörkölt szerűséget.

krem karamel – tojáspuding (csak hogy desszert is legyen)

treleçe (trelécse) – másik desszert, egy édes tejben áztatott süteményszerűség, nagyon finom

baklava - ez meg más keleti kultúrákban is megtalálható

Baklava.JPG

Meg persze a rengeteg saláta, sajtok, olajbogyó, a kukoricakenyér, sült (grillezett) húsok, amit fogyasztanak szinte minden étkezéshez.

A gyufát ingyen adják

Az albán ember gavallér. Nem foglalkozik holmi 1 Lek-essel, 2 Lek-essel 5 Lek-essel. Többször fordult elő, hogy a kis boltban venni akartam egy doboz gyufát, mivel, sajnos dohányzom. Mivel a gyufa értéke 10 Leknél jóval kisebb, ezért a boltos legyintett és ideadta ingyen, az 1-2-5 Lekes nem kellett neki.

Egyébként ilyen már a burekesnél is előfordult. A felségem vett egy bureket 30 Lek-ért, 200 lek-essel akart fizetni, nem volt apró nála. A boltos nem tudott visszaadni, odaadta ingyen. Egyébként egy gjizes vagy paradicsomos burek 30 lek (60 forint) a legtöbb helyen.

Máshol, egy falusi lokálban nem láttak még 1 lek-est, amíg én nem próbáltam meg azzal fizetni. Nekem is csak azért volt, mert a közelben nemrég nyílt meg Albánia első hipermarketje (egy Carrefour), és ott bizony az 1 lek-est is pénz számba veszik visszaadásnál. Én meg szabadulni akartam a csomó 1 Lekestől, gondoltam egy 10-est ezekben fizetek. A falusi lokálban meg csodálkoztak, hogy ilyen pénz is van forgalomban Albániában. :)

Női dolgok

Többen kérdezték, milyen itt a nők helyzete, női szemszögből milyen az ország? Nos, tapasztalataink alapján mondhatom, hogy semmi különbség nincs egy átlag nyugati társadalom és az itteni között, illetve egy pici mégis van.

A nők elég nagy része itt a „hagyományos" szerepet tölti be a családban, és nem is vágyik többre, de ez egyáltalán nem kötelező. Itt más a családszerkezet, mint Magyarországon. Általában több generáció él együtt, ezért a nők sokszor otthon maradnak, ellátják a háztartást, nevelik a gyerekeket, és ha gondozásra szorulnak az öregek, akkor róluk is gondoskodnak. Sokuknak ennél nincs is nagyobb igénye.

Mivel szerényen a férj fizetéséből is meg lehet élni itt, soknál nincs anyagi motiváció a munkára. De nincsenek „elnyomva", mint sokan hiszik, mivel, mint az előző posztban is írtam, csak papíron muzulmánok. Ugyanolyan európai életet élnek, mint a falusi asszonyok Magyarországon. Mindenbe van beleszólásuk, sőt általában ők kezelik a családi költségvetést, de az ő dolguk a háztartás és a gyerekek is. A férfi dolga meg a pénzkeresés.

Persze városokban és a fiatalabb generációnál azért megfigyelhető a karrierista nőtípus is, a bankokban, hivatalokban, üzletekben sok nő dolgozik, sokan végeztek és egyre többen végeznek egyetemet, és nem csak a hagyományos női szerepre készülnek.

Ennek ellenére több ismerős család is van, ahol a feleség egyetemet végzett, de mégis otthon van, és nem azért, mert nincs munka, vagy a férje kényszeríti erre, hanem azért, mert így érzi magát jobban. Itt még viszonylag sok gyerek születik - bár már csökken a tendencia - és a nők fiatalon szülnek.

Oktatás – nevelés

Mivel a kisfiam még csak most szeptemberben kezdte az iskolát hivatalosan (viszont már januártól minden nap nem hivatalosan 1-2 órára bejártak a feleségemmel az iskolába tanulni a nyelvet), erről egyelőre csak keveset tudok írni.

Az eddigi tapasztalat: a gyerekeket nem terhelik túl, kevés könyvük van, praktikus tudást próbálnak adni, a matematika és az írás-olvasás itt is első helyen áll, a szövegértést sokat gyakorolják, a készség tantárgyakra (ének, rajz, testnevelés) kevesebb energiát fordítanak. Ja, és itt aki nem tanul, azt a gyerekek megszólják, aki szorgalmas és ügyes, azt példaként állítják, itt nem sikk rossz tanulónak, rossz gyereknek lenni.

A kisfiunk párhuzamosan tanulja az albán és a magyar tananyagot (be van íratva Magyarországon is magántanulónak elsőbe). Mivel ő már magyarul régóta ír-olvas (most már albánul is, csak még nem mindig érti teljesen, amit olvas), matematikából pedig jóval a korosztálya felett van, idén az elsődleges cél a nyelv megtanulása. Érdekes lesz a két tananyagot végigkövetni!

Mostanra ennyi. Remélem, elég objektív voltam és nem voltam túl eklektikus. Ez egy rejtélyes ország, mondhatjuk, Európa utolsó titka és valóban rengeteg titka van. Még én sem ismerem mindet. Egyelőre, de igyekszünk.

Száz éve függetlenek

Egy kis reklám az országnak így, hogy a nyárnak vége és a tenger már hűvös: November 26-30. között kerül megrendezésre a Tiranai Nemzetközi Vásár egybekötve Albánia függetlenné válásának 100. évfordulójával (nov. 28.).

Tiranai Nemzetközi vásár.JPG

Tűzijáték (az albánok piromániásak, úgyhogy nem csak állami tűzijáték van, hanem gyakorlatilag szinte minden kertben és az utcán is rengeteg a „maszek"), koncertek, buli stb., az év egyik legnagyobb eseménye. A Tiranai Nemzetközi vásár meg olyan, mint a BNV, csak az ország méretéből adódóan jóval kisebb, de ennek ellenére nagyon sokféle cég képviselteti magát, érdemes nézelődni."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Albánia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr814909515

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: mindenideköt 2.0 2012.11.16. 17:45:32

Ezúton köszönöm a Magyar Fiatalok nevű youtube account holdernek, hogy legalább az embeddelést nem tiltotta le, ha már a kommentek és a minősítés tilos.  Bár ha jobban belegondolok, ez nem is az ő videójuk. Hoppá Az egyensugarú politikus egys...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neon Fu 2012.11.16. 07:47:06

Szép, kerek összefoglaló. Brr, de kevéssé érezném jól magam arrafelé..

Shebelle 2012.11.16. 08:14:27

Húha, nekem nagyon tetszett a poszt. Szinte kedvet csináltál az országhoz. A párom már járt Albániában, s ő is azt mondta h. olyan mint vidéki Magyarország régen, bár ő nagy szegénységet tapasztalt.

Női dolgok - igen az első posztnál (az is tetszett) én (is) kérdeztem rá h.milyen a nők élete. Kicsit keveslem az információt,de azért jobb mint a semmi. Érdekes lenne a feleséged szemszögéből is nézve...., na talán majd a következő cikknél :) Amúgy meg igazán szép, és tetszik is, ha a nő háztartást vezeti s neveli a gyerekeket,persze ha ezt saját maga választotta. Sajnos nálunk ez már egyre cikibb, nem értem miért:!

Sok sikert és kitartást, s várom a folytatást! :)

madscientist 2012.11.16. 08:27:17

Nagyon tetszett! Jó kis bepillantást kaptam Albánia életébe...:)

Másrészt albán származásúaktól hallottam én is, hogy Albánia fejlődik, falusias-vidékies jellegű persze, de szerintem ez nem baj, ők így szeretik, és sok mindent köszönhetnek azoknak (is), akik külföldön dolgoztak/dolgoznak, mert sok-sok pénzt küldenek vagy küldtek haza, sokszor a tágabb családnak is. :)

madscientist 2012.11.16. 08:33:17

@Shebelle:

"Amúgy meg igazán szép, és tetszik is, ha a nő háztartást vezeti s neveli a gyerekeket,persze ha ezt saját maga választotta. Sajnos nálunk ez már egyre cikibb, nem értem miért:! "

Igen, ez így van, érdekes módon ez Svájcban sem ciki, sőt, pedig egy gazdag-jóléti országról beszélünk. Másrészt sokan írták már itt is, hogy más egyéb nyugati országokban sincs abból semmi gáz, hogy a feleség 'otthon van', vagy csak azért dolgozik, mert unatkozik, kedve van hozzá, vagy karriert szeretne.
Otthon sokszor tapasztaltam sajnos, hogy egy nőtől elvárás, hogy 100%-ban dolgozzon (ált. muszáj is), 100%-ban anya legyen és persze 100%-ban háziasszony is. :s

Shebelle 2012.11.16. 08:33:30

Bár nem írtam, de a vidéki jelzőt pozitív értelemben gondoltam. Szerintem ez adja egy ország alapját, ha az rendben van, már lehet építkezni....

Shebelle 2012.11.16. 08:42:07

@madscientist:
A legrosszabb az egészben, h. legtöbbször nők mondják egymásra az eféle jelzőket. Szerintem is elkéne fogadni, ha valaki így dönt és megteheti, akkor miért is ne válassza ezt a megoldást. Miden "szakmának" megvan a maga szépsége, s a házvezetőnő v. háziasszony(mindegy hogy nevezzük) is az.
A második gond az, h. s ez most a férfiakat érinti negatív értelembe, h. vannak akik ezt nem becsülik v. x év után lelép s semmije se marad a nőnek, gyermekeit leszámitva.
persze nagy-nagy tisztelet a kivételnek! Ők is vannak szép számmal szerencsére :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.11.16. 08:46:01

@madscientist: Sőt. Ha valaki egész életében "csak" Hausfrau, akkor is kap a férje után nyugdíjat.

Alice in Wonderland 888 2012.11.16. 08:51:42

Nekem is tetszett. köszönöm.
A férjemnek van pár svájci barátja, akik onnan jöttek, így jobban értem őket is (pláne a folyton iszunk és mindenkit meghívunk mentalitást...:) ) Sok sikert nektek!

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2012.11.16. 08:53:57

Egyre jobban tetszik Albánia! :-)
Sokszor úgy éreztem olvasás közben, hogy a thaiokról írsz. Az írott törvények itt is csak irányadók és a víztartály is ott figyel minden háznál. Egyszerűen, de boldogan élnek.

bpetya75 2012.11.16. 09:01:25

@madscientist:

Az azért érdekelne, hogy Svájcban (egyébként pedig akárhol) hogy oldják meg azt, hogy a Hausfrau ne forduljon be a bezártságtól. Erről írhatnátok pár sort.

Én azt látom itthon, hogy pár (esetleg jópár) év alatt elege lesz a nőknek a végeláthatatlanul ismétlődő feladatok sorából, a kapcsolatok beszűküléséből, a kvázi bezártságból. Arról nem is beszélve, hogy ha el tud helyezkedni, akkor nominálisan mindenképpen többet tud letenni az asztalra. Ami kellhet a család pénzügyi egyensúlyához, viszont értelemszerűen más területen (rend, tisztaság, vasalt ruha, főzés, gyerekeknek plusz program, akármi) lemondással jár.

madscientist 2012.11.16. 09:02:20

@Shebelle:

Igen, sajnos legtöbbször a nők helyezik egymásra a legnagyobb nyomást ilyen szempontból, pedig igazán meg kéne egymást tisztelni annyival legalább, hogy elfogadjuk a másik választását 'de', 'ha' stb. nélkül.
Persze vannak olyan férfiak, akik nem becsülik, senki nem tanította rá őket, vagy nem voltak még olyan helyzetben, hogy tudják értékelni egyáltalán. Ne félj az, aki élt úgy, hogy egyedül volt és a kutya nem törődött vele, nemhogy anyuci, az tudja, hogy a meleg vacsi, a tiszta-rendezett lakás, vasalt ing nem a Jézuska által kerül a helyére :P :D Ilyet is láttam már. :)
De szerencsére én többet ismerek olyat (férfit), aki, ha tehetné, inkább azt szeretné, hogy az asszonykája legyen otthon, várja meleg vacsival stb., csak ez is sokszor lehetetlen otthon az anyagiak miatt, és akkor még gyerekvállalásról, egyébről szót se ejtettem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 09:03:01

Sziasztok Mindenkinek!

Örülök, hogy tetszett az írás. Köszönöm a jókívánságokat, és a nyitott szemléletmódot az ország iránt. Most még van dolgom, de később jövök, és válaszolok. Feltéve, ha lesz áram :). Addig is üdv: Jani haverja

bpetya75 2012.11.16. 09:08:57

@Jani haverja:

Jó kis poszt ez is. Látszik, hogy szereted az országot és a lakóit. Ráadásul ezt sikerül fölösleges nyálverés nélkül kifejezésre juttatnod. Nagyokat gratulálok :-)

madscientist 2012.11.16. 09:09:13

@bpetya75:

Nézd, ez lelki alkattól is függ szerintem, van, aki becsavarodik, van aki nem. Erre van az a megoldás, hogy részmunkaidő, akár heti egy napot is lehet dolgozni.
Itt effektíve azt látom, hogy az anyukák jönnek mennek a gyerekekkel, együtt csinálnak rengeteg szabadtéri programot, van társasági életük, nincsenek bezárva.
Másrészt, persze megértem, míg otthon éltem el se tudtam volna képzelni, hogy egy család (apa-anya-gyerekek) tud úgy élni, hogy 'csak' apa dolgozik és nem kell praktikusan semmiről lemondani, meg van mindenük. Ez itt egy más világ.

BORtaBOR 2012.11.16. 09:09:32

Bár jómagam Törökországban éltem sokáig, az Albániáról -nagyon jól megírt- sztori miatt némi kis nosztalgiát érzek.. de ami a legjobb ebben a cikkben, az a szerző irigylésre méltó pozitív hozzáállása a dolgokhoz! Érdemes lenne tanuni tőle!

Lobelt Ledfold Reloaded 2012.11.16. 09:22:25

Kiváló poszt, köszönet érte :-) Nekem meghozta a kedvem Albániához az egyszer biztos :-)

Frau Holle 2012.11.16. 09:23:12

@bpetya75: Megoldják élénkebb társadalmi élettel.
Nálunk az volt, hogy délután rendszeresen összejöttek a családban-baráti körben a nők kávézni, a gyerekek játszani, a férjek meg munka után értük mentek, persze leültek kicsit ők is, ha már ilyen szépen összejöttek.
Így van idő egymásra.
Anyagilag meg nem feltétlenül hátrányos, mert a jobb sulik és a napközi elég sokba kerülnek, ha a munkába járás egyéb költségét is hozzászámoljuk, nem is nagy az az összeg, amiért lemond az anya arról, hogy a családdal legyen. Inkább fordítva teszik fel a kérdést: annyiért megéri, hogy ne én legyek velük? Persze ez csak akkor van így, ha nem a szűk értelemben vett megélhetés múlik rajta.
Ráadásul van, ahol más szabályok szerint adózik az egykeresős és a kétkeresős család.

nyuszigonosz 2012.11.16. 09:26:15

@Jani haverja:
Jól megírt, összeszedett poszt! Jó volt olvasni, mégha én azért nem szeretnék Albániában élni, de egy nyaralás, ahhoz tényleg kedvet kaptam írásod alapján.
Neked sok sikert a továbbiakban is!

Semmitmondó 2012.11.16. 09:36:22

Gratulálok a poszthoz! Gratulálok az életedhez és ehhez a pozitív szemlélethez!
Kétszer olvastam el az írást,mert nagyon tetszett és kedvet kaptam,hogy megismerjem turistaként az országot!
Köszönöm!

Cockroach 2012.11.16. 09:37:43

@Jani haverja: bár a munkám kosovo-ból másfelé szólított, és nem tudtuk tartani a kapcsolatot, egyszer ki szeretnék jutni abba az országba, ahol érzésem szerint ugyanúgy érezném magam, mint kosovo-ban - otthon és embernek.......

Diten e mire! :)

váj mí 2012.11.16. 09:44:14

Mna végre egy normális poszt. Engem gyerekkorom vidéki Romániájára emlékeztetett. A leírás nagyon tetszett, az ország azonban amolyan "szép, szép, de otthonra nem kéne" .:)

sirokkó 2012.11.16. 10:02:56

Nagyon tetszett a poszt,..komolyan megjött a kedvem kimenni oda.Igaz csak turistaként.de eddig még ilyen szinten sem érdekelt.Pont,mert alig tudtam róla valamit.
Az ételeket biztosan szeretném,kivéve a kukurecet.
Minden szempontból szimpatikus hely,a nehézségeivel együtt.Mert azokkal lehet együtt élni.A nyugalom és a kellemes közérzet többet ér.

Ördögfajzat 2012.11.16. 10:05:03

Gratulálok kedves posztíró! Remek, összeszedett írás, kiváló stílusban. Rég olvastam ilyen élvezettel itt posztot. Még sok-sok ilyet! :-)

elkoltozott. 2012.11.16. 10:20:17

Végre egy jó poszt.
Mikor ilyeneket olvasok mindig kedvet kapok kelethez.
Sőt ha választanom kellene kelet és nyugat közt akkor kelet lenne a nyerő. Oda húzok inkább.
Ott nagyobb kihívások elé állít az élet és úgy gondolom ilyen helyzetben jobban ki tud teljesedni egy ember élete, tevékenysége.

indazs 2012.11.16. 10:20:18

Most rendesen belelkesítettél. Idén tettünk egy túrát Koszovóban és elhatároztuk, hogy tavasszal Albániába megyünk, mert olyan jól éreztük magunkat. Segítőkész emberek, gyönyörű táj, kiváló kaja és mérsékelt árak. Egy pásztor fúcska vezetett föl a hegyre, aki nyáron családjával áram nélküli kunyhóban lakott fenn, de kicsit beszélt angolul és betéve ismerte az élvonalbeli focistákat.
Nagyon tetszett az írásod.

Vizitündér84 2012.11.16. 10:21:14

Végre megint egy jól összeszedett poszt :) És végre egy olyan, amiben betekintést nyerhetünk az adott ország kulináris világába, szokásaiba, hagyományaiba. Nekem is meghozta a kedvem az országhoz :) Nemrég beszéltük párommal, hogy arról a környékről szinte semmit se tudunk, a törikönyvekből valahogy kimaradt.

Mint "hausfrau" annyit tennék hozzá: régen az volt a ciki, ha egy nő többet várt az élettől, mint a férjéről, gyerekekről gondoskodni, most pedig az, ha nem vágyik karrierre. Nyilván én sem jókedvemből nem dolgozok. Csupán elkeserít, hogy szégyenletesnek számít, ha engem kielégít az, ha majd gondoskodhatok a családomról, hogy nekem örömet okoz, ha vacsorával várhatom haza a párom.
Befordulni meg az fog otthon, aki nem tudja magát lefoglalni kreatívan.

váj mí 2012.11.16. 10:26:10

Ehhez a "hausfrau" kérdéshez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy szerintem mindenki éljen olyan formában, amely számára a lehetőségekhez adottan a legkielégítőbb. Ha valaki "hausfrau" szeret lenni, akkor legyen, ha meg karrierre vágyik, akkor hajrá. Az, hogy mi "szégyen", és mi nem a jelenlegi megítélés szerint, meg ki nem szarja le, de komolyan. Mindenki a saját életét éli, hát nem?

Taxomükke (UK) 2012.11.16. 10:30:15

@madscientist: ...na és 100 %-ban szerető, csak hogy a legfontosabbat ki ne felejtsük, ugye...

Frau Holle 2012.11.16. 10:34:05

@Vizitündér84: @Vizitündér84: Nem számít annak. Szerintem csak hangosabbak azok, akik így gondolják. A többség - szerintem - hacsak egy hosszabb-rövidebb időszakra is, szíve mélyén vágyik erre. Mert tulajdonképpen az élet része, teljesen normális.
Valójában ez az a része az életnek, ami igazán fontos. Mekkora hülyeség - ha nem muszáj - feláldozni...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 10:39:57

Itt vagyok megint egy pillanatra, átfutottam a kommenteket. Örülök, hogy csak pozitív hozzászólásokat kaptam, és sikerült átadnom azt, amit én kapok az országtól és az itt élő emberektől. NYUGALMAT, POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETET, AZ IGAZÁN FONTOS DOLGOK ELŐTÉRBE HELYEZÉSÉT, A NŐK MEGBECSÜLÉSÉT ABBAN, AMIRE GENETIKAILAG A LEGINKÁBB ALKALMASAK. Gyertek, gyertek bátran Albániába! Jövök még. Addig is szép napot mindenkinek!

madscientist 2012.11.16. 10:44:37

@Taxomükke:

hát persze :D csak ezt már igazán nem akartam odaírni, így is már akárhogy számoljuk több, mint 300% :DDD

GolyofogoToni 2012.11.16. 10:47:03

Asszonynak a konyhaban a helye, punktum... :DDD

Emelett nevelje a gyereket, a lakas ragyogjon a tisztasagtol, a fü le legyen nyirva, jarjon el dolgozni, este pedig foglalkozzon a ferfival... :)

Ilyen egyszerü Hölgyeim :D

Elchango 2012.11.16. 10:50:03

jo ez a poszt janos....jobb mint az elozo - meredeken- es ha egyszer Albaniaba vezet az utam megkereslek.
Ui: AZERT AZ A TENGERPARTOS KEP A MEDVEVEL NEM GYENGE:-))))))))))))))))))))))))))

ZsizsiIzé 2012.11.16. 10:51:05

Üdvözlet Hollandiából!
Kb. két hónapja olvasgatom a blogot, de még sohasem szóltam hozzá. Ez a poszt nagyon tetszett, keveset tudni erről az országról. Szerintem pozitívum a vidéki élet, állattartás, zöldségtermesztés erőssége. Szerintem egyre több ember gondolkodik el azon, hogy mennyivel jobb lenne hipermarketektől, szolgáltatóktól valamennyire függetlenebbül élni, egymást segítve, családon, közösségen belül. Ha most épp lenne egy kertecskénk, én is szívesen nevelgetném a paradicsomot, és kergetném a tyúkokat. :) Ennek mondjuk hátránya, hogy az ember kevésbé lesz mobilis, egy fél hónapos hazautazásnál már felmerülne a probléma, hogy ki foglalkozzon az állatokkal. Na, de erre majd a jövő megadja a választ, nem is akarok ennyire kitérni erre. :)

Főképp a háziasszonykodás téma az, amihez hozzá szeretnék szólni. Mióta Hollandiában lakunk, azóta nem dolgozom. Előtte folyamatosan lehúztam 6 évet 3 munkahelyen (25 éves vagyok), 12-13 óráztam, éjszakáztam, mellékállást vállaltam, persze sz.-ért, h.-ért. Több hónap távkapcsolat után költöztünk össze a barátommal, pár táskával és edénnyel :) kezdtünk neki a Hollandiai életnek (még nincs egy éve). A barátom évek óta külföldön dolgozott, de Hollandia neki is új volt.
Ő már előre elmondta nekem, hogy neki az nagyon sokat jelent, hogy meleg étel, tiszta lakás, tiszta ruha várja otthon. Volt alkalma megtapasztalni azt is, amikor nem várja senki otthon (lakótársai persze voltak, de az mégsem olyan, mint egy barátnő).
Eleinte furcsa volt, hogy nem dolgozom, de az a stressz sem jelentkezett, hogy ha nem találok munkát, akkor nem élünk meg. Nem is kerestem munkát. Ráadásul amikor ide költöztünk, még köszönni sem tudtam normálisan hollandul, ezáltal nem is lettek volna rózsásak az esélyeim.
Egyszer sem éreztem magam "feleslegesnek" vagy "eltartottnak", tudom, hogy az a munka, amit itthon elvégzek, fontos, és a férfiembernek :) pedig nyugodt hátteret biztosít. És mivel nagyon szeretem őt, így én is akkor vagyok boldog, ha ő jól érzi magát. Tudom, hogy értékeli azt is, hogy nem egy hullafáradt, stresszes nő várja otthon. :))) Arról nem is beszélve, hogy hivatalos, papírozós, pénzügyi dolgok nagy részét magamra vállalom, mert szeretek intézkedni, a barátom pedig rühelli.
Általában, ha hazamegyünk Magyarországra, az emberek azt kérdezik, hogy találtam-e már munkát. Nekik kicsit furcsa, hogy nem kerestem még (persze nem mindenkinek). Családtagtól pedig kaptam már elég furcsa reakciót erre, nem is írom le, elég annyi, hogy elég rosszul esett. Aki egy kicsit is belegondol, az tudja, hogy nyelvismeret nélkül nem lehet olyan jó helyet találni, és ha megtehetjük, miért ne maradjak otthon? Pénzügyileg kényelmesen kijövünk, nem spórolunk (persze nem is veszünk meg mindenféle hülyeséget :P )
Több hónapja nyelvsuliba járok, és jövőre szeretnék elhelyezkedni, de úgy, hogy akkor is az lesz a legfontosabb, hogy itthon minden rendben legyen (most nem feltétlenül arra gondolok, hogy fel van-e mosva, hanem hogy minél többet lehessünk együtt). Nem vagyok befordulva, de ilyenkor nagy a vágy az emberben, hogy kommunikáljon a környezetével. a másról nem, akkor épp az időjárásról. Azért szeretnék dolgozni, hogy többet mozduljak ki, és ezáltal még a családi kasszához is hozzátennék.
Természetesen vannak magyar barátok a közelünkben, rengeteg magyar él ebben a városban. Ez is segít, hogy ne forduljak be.

Nagyon sokat tudnék írni még erről, de összefoglalva annyi, hogy nem fordul be a háziasszony otthon ha:
- a párja értékeli a tiszta, rendes otthont, ezáltal a nő is fontosnak érzi magát
- ha nem szűkül be a látótere, és nyit kifelé, megpróbál beilleszkedni a környezetbe (ez nekem annyira azért nem megy, kicsit félénk vagyok)
- annak ellenére, hogy nem dolgozik, vannak tervei.

Szerintem! :)
Persze ha van egy-két gyerkőc is a képben, akkor biztos más a dolog! De erről nem tudok nyilatkozni.
Bocsi, hogy ennyit írtam erről, kicsit off, tudom. Nem gondoltam, hogy ilyen sok lesz.

:)

váj mí 2012.11.16. 10:51:37

@GolyofogoToni: Hogy te milyen konzervatív vagy! Szex csak este? Hogyhogy? ;).

Jolika neni a szomszedbol 2012.11.16. 10:57:34

Nagyon jo volt ez a poszt, szerintem neki is futok es meg egyszer elolvasom! Koszonet erte!

GolyofogoToni 2012.11.16. 11:05:19

@váj mí: Valoban.
Tehat: Reggel melo elött, delben ebedidöben, este... Hm... de a legjobb, ha a love jön magatol, akkor van idö egesz nap... :D

Julio123 2012.11.16. 11:11:21

A hataratkelo talan legjobb szerzoje, akinek a tollabol nagyon szimpatikus kis orszag ez.
Koszonom.

váj mí 2012.11.16. 11:18:20

@GolyofogoToni: Na látod, tudsz te, ha akarsz ... ;)

2012.11.16. 11:25:10

Teljesen lenyegtelen informacio, de az egyik kollegam is alban, a neve pedig Albana. :)

Amugy Törökorszagrol is azt gondolja a többseg otthon, hogy egy elmaradott, harmadik vilag beli orszag. Ebben csak az a plane, hogy a legtöbb török szerint meg Magyarorszagrol hiszi azt, hogy egy rendkivül szegeny, kommunista allam.

duvadüpp 2012.11.16. 11:33:14

@váj mí: teljesen igazad van :)

A "befordulas" temajaval kapcsolatban nekem meg az jutott eszembe, hogy sokszor az anyagiak is ratehetnek egy lapattal. Mondok nehany peldat: Ausztriaban vagy Nemetorszagban (nekem erröl vannak tapasztalataim) eleve az anyagi "jobblet" miatt az egesz mas. A terhes kismamanak nem azon kell agyalnia, vajon kirakjak-e a munkahelyröl valahogy, vagy hogy a parja kepes lesz-e az anyagi hatteret biztositani... Terhes lett, s persze dolgozik addig, amig csak tud, vagy nem veszelyes szamara. Közben keszül a babara, a gyerekszobat rendezi be, jogara, uszni jar, nagy pocakkal pediküröshöz jar, ha faj a hata, masszörhöz. Gyönyörü ruhakat vehet maganak, szabadsagra, nyaralni, pihenni mehet a tarsaval - meg utoljara kettesben.

NEM azt mondom, hogy a penz minden, hiszen a boldogsag a lelkünkböl jön! De sajnos nagyon rossz, amikor minden honapot ezresekre pontosan ki kell szamolnod, amikor nem teheted meg, hogy nyaralj a tarsaddal, mert nem engedik el.
A penz nem eleg a boldogsaghoz, egyaltalan nem!
De a nyugodt kiegyensulyozottsaghoz igenis kell!

S a gyerek megszületese utan, s a par honap kellemes, babaillatu, bensöseges otthonlet utan, a kicsi cseperedesevel uj utak nyilnak meg: tornara jarhat az anyuka, mert ha nincs is segitö nagyi, meg tudja fizetni a babysittert 2ora erejeig. Egesz egyszerüen nem nyomja annyi teher, több idöt szentelhet magara is. Aztan elgondolkozhat, hogy meddig marad otthon, mennyi munkaidöben terne vissza...
Itt, Ausztriaban rengeteg Anyuka dolgozik Teilzeit-ban, reszmunkaidöben. Van, aki hat oraban, van, aki csak heti ket napban.
Valaszthat - s ez a lenyeg. Igy kialakithat egy olyan hetköznapi "rendszert", amiben jut idö mindenre, s nem erzi magat ket ellentet köze szoritva. Talan ez egy kicsit hianyzik otthon, meg nem bevett, nem megszokott a reszmunkaidös foglalkoztatottsag... pedig ki tudja, mennyivel többen dolgoznanak!
En nem vagyok befordulos tipus :) viszont valoszinüleg engem is nyomasztana, hogy nem dönthetek szabadon, vagy hogy aggodnom kell az anyagiak miatt...
s lam, Albaniaban, ahogy a posztolo irta, megteheti az edesanya, hogy otthon maradjon....

Kivancsi vagyok, vajon mi valtozik a jövöben... en optimista vagyok :) de megertem a sok faradt, agyonhajszolt nöt is. Ne hagyjuk ki a ferfiakat sem, akik reggeltöl-estig dolgoznak, s közben a 21. szazad elvarasakent ripsz-ropsz szuperapava kell valniuk. A ferfiakrol gyakran nem beszelünk, pedig szerintem rajtuk is komoly a teher.

venator 2012.11.16. 11:34:06

Érdekes, informatív poszt, jó végre ilyet olvasni. Az előző is tetszett. Meg is ijedtem, amikor másnap olvastam, hogy letartóztattak egy magyar vállalkozót Albániában.

Reméltem, hogy nem a mi szerzőnk került tömlöcbe. :)

Azért egy vicces apróságra felfigyeltem:
"Itt a vízszolgáltatás az önkormányzat dolga, ...........Ha a mi falunk ........... épít egy nagy víztározót, akkor nyáron is lenne folyamatosan víz.

De az okos albán nem pazarló, ..........mindenki vesz egy rozsdamentes nagy tartályt "

Tehát, ha jól értelmezem, az önkormányzat nem látja el a feladatát, mert kiszámolták, hogy sokkal jobb, ha mindenki vesz magának egy tartályt?
Hát így tényleg lehet spórolni! :D

Persze egy szavam sincs, ha az önkormányzat veszi a tartályt mindenkinek, de a saját feladatát rálőcsölni az emberekre, majd ezt okos spórolásnak nevezni azért mókás.

venator 2012.11.16. 11:37:24

A befordulós témához nincs mit hozzátennem, nem kellett volna elégetni a melltartókat. :))

Anti Anyag (törölt) 2012.11.16. 11:44:24

Köszi, ha tudsz segíteni:

Úgy néz ki, mint após bekerülök egy igen népes albán családba, (Kis falu Tirana mellett), nyáron lesz az esküvő, mit érdemes innen vinni ajándékot? Egyáltalán, kell csinálni valamit, vagy csak inni, enni? Semmit nem tudok Albániáról, csak azt, hogy kb. földrajzilag hol van. (A gyerekek külföldön élnek, ott is jöttek össze).

Flamy (fat cat wannabe) 2012.11.16. 11:52:02

Gratuálok jól megírt post, sok érdekességgel és kis színessel, egész kedvet kaptam hogy valamikor odalátogassak (bár azt hiszem hosszabb időre nem költöznék oda).

És hogy a sok pozitív hangulatú komment után legyen egy kis bosszúság is: Amikor fel vagyunk háborodva hogy a "tanulatlan" amerikai, UK-beli, stb. népek azt hiszik rólunk hogy még jurta és hasonló körülmények között tengetjük életünk azért gondolkozzunk el róla hogy mi mennyit tudtunk és mit gondoltunk az albánokról eddig, pedig ők lényegesen közelebb élnek hozzánk mint a a fentiek.

Flamy (fat cat wannabe) 2012.11.16. 12:13:00

@ZsizsiIzé: Azért azt te is tudod hogy ez teljesen szubjektív - van akit az tesz boldoggá hogy így tudja várni a párját, másnak meg arra van igénye hogy ugyan úgy dolgozzon mint ő. Nem akarok ezeket között rangsort felállítani, mindenkinek magának (illetve a párjával együtt kettejüknek) kell döntenie. - De azt hiszem kiléptem a blog profiljából. :)

*Delin* (törölt) 2012.11.16. 12:16:02

@ZsizsiIzé: Nekem is hasonló a helyzetem, mint a Tied, azt leszámítva hogy én 4 hónapja költöztem ki a férjemhez Londonba. Én is 25 éves vagyok és eddig 3 évig teljes munkaidőben dolgoztam, mellette csinálva az egyetemet. Jelenleg úgy döntöttük, hogy év végéig full time-ban nem fogok dolgozok, úgyh kb fél évet leszek otthon, kvázi HTBként:)

Én is hasonlókkal szembesültem, mint Te. Az esküvőnkön például mikor már mindenki tudta hogy kiköltözök szinte minden rokon ezt kérdezte: " x (férjem) szerez majd neked munkát?" Erre persze mondtam, hogy nem, ez kint (nálunk MO-n se) nem úgy működik (mindketten pénzügyi területen dolgozunk/tunk bankban). Erre persze mindenki úgy nézett rám mint egy ufóra:) Anyukám is folyamatosan aggódik, hogy de hát még nem dolgozol (csak egyetemi ösztöndíjjal heti egy napot)...

Nekem ez a négy hónap nagyon gyorsan elrepült és szerintem határozottan jót tett a kapcsulatunknak és nekem is egy kis feltöltődés. A férjem mondogatja is, hogyha lesznek gyerekek ő is szeretne gyesre menni egy kis időre, mert más most érzi magán hogy a sok munkahelyi stressz és pörgés mennyire megterhelő.

Szerintem ha az ember otthon is jól érezte magát egyedül ezzel külföldön se lesz semmi problémája. A lazítás és háztartási dolgok mellett persze fontos, hogy az embernek legyenek céljai: pl. nyelvtanulás, nemzetközi szakmai vizsgák stb. Egyelőre abszolút nem érzem fusztrálva magam, hogy itthon vagyok (leszámítva egy-egy otthonról jött beszólás hatását), persze az annak is köszönhető, hogy a férjem nagyon elismeri hogy itthon én gondoskodok mindenről. Ettől függetlenül egy idő után én is szeretnék majd dolgozni, de a folyamatos tanulás és háztartásvezetés is egyfajta munka.

Rasszista eszkimó (törölt) 2012.11.16. 12:34:16

Tetszik az a tengerparti kep.

- Asszony! Elmegyek egy orara.
-Hova mesz Jozsi?
-Lemegyek a tengerpartra, megsetaltatom a medvet.

:)

2012.11.16. 12:50:06

kedvet kaptam Albániához, bár nem hiszem hogy ott tudnék maradni, tanár vagyok, nem értek semmihez, de azért egy turista utat meg ér.
Néztem szállodákat, nagyon, nagyon olcsó.

Hari Seldon 2 2012.11.16. 12:59:37

@venator:
Teljesen igazad van.
Ha az embernek kell megvenni a vízellátáshoz szükséges cuccot, az tényleg megéri az önkormányzatnak.

Egyébként a poszt jó. Még turistaként meg is nézném, de sajnálom nekem ez a mentalitás nem jön be.
Lehet, hogy most itt kapok hideget meleget, de engem
kiráz a hideg, a bizalmaskodó nagy rokonságoktól.
Nem szeretem a nagy lakodalmat. (Nekünk az önkormányzatnál volt kb 80 meghívott, és kb 15 fős baráti vacsora kb 11-ig, aztán kész.)
Lehet, hogy én vagyok túl városi, de a "falusi romantikát" sem értékelem.
Persze mi északra megyünk, ott nem kell ettől félnem... :-)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2012.11.16. 13:02:03

Ááááááá....felesleges bármit is írni...:(

ZsizsiIzé 2012.11.16. 13:05:10

@*Delin*: "Egyelőre abszolút nem érzem fusztrálva magam, hogy itthon vagyok (leszámítva egy-egy otthonról jött beszólás hatását), persze az annak is köszönhető, hogy a férjem nagyon elismeri hogy itthon én gondoskodok mindenről."

Hát ez a lényeg! És egy főnök sohasem fog úgy megbecsülni, mint a férjed! ;)

Az első 4 hónap nekem is nagyon gyorsan eltelt, de már 8-nál tartok, egyre jobban "csinálnék valamit". Januárban hajrá! :)

A többi hozzászólótól bocsánatot kérnék, hogy itt offolgatok. Befejeztem! :)

ZsizsiIzé 2012.11.16. 13:18:01

@Flamy: Persze hogy tudom! :) Nincs is ilyen rangsor. És nem is örök semmi! Ha nekem két éve azt mondja valaki, hogy csak a barátom fog dolgozni, és én otthon leszek, körberöhögöm. :) Na, most már tényleg nem offolok többet :D

De ebből is látszik, hogy a poszt jó, több témáját lehet boncolgatni.

Светлана Павлова 2012.11.16. 13:27:52

Tényleg érdekes beszámoló , élvezet volt olvasni. Nemrég valaki ajánlotta Albániát, mint uticélt, de nem győzött meg. Ez az írás viszont annál inkább.

Vakmacska 2012.11.16. 13:33:33

Nekem is nagyon tetszett, szívesen megnézném. És bár itthon nagyon-nagyon-nagyon ne vagyok híve a hagyományos családmodellnek mert itthon általában vérig menő kiszolgáltatottsághoz, nyugdíjnélküliséghez és pofára esésekhez vezethet, az ottaniak nagy valószínűséggel másként élik az egészet, férfiak-nők.
Barátnőm vagy 18-20 éve még tényleg kőkorszakot és csodálatos, érintetlen, de teljesen szolgáltatásmentes tengerpartokat látott, ezek szerint sokat fejlődött a hely, de még nem kurvult olyanná, mint pár "turistaparadicsom" ahonnét alighanem fél nap múlva visítva menekülnék. Akkor inkább naponta 3x legyen víz...
A csacsi a fotón nagyon cuki.

Frau Holle 2012.11.16. 13:33:50

Csak nem fér belém: ez a poszt kiváló példája annak, hogy az, miként értékeljük a körülményeket, nagyobbrészt függ attól hogy miként akarjuk értékelni, mint magától a körülménytől.
A poszt nagyon érdekes volt, örülök annak hogy a Jani haverja meg kiccsaládja boldog ott, de a lényeg valahol mégis ez: ha valamiben meg akarjuk találni a pozitívumot, akkor megtaláljuk, ha a negatívumot, akkor meg azt.
Ez garantált.
Ez akkor is így van, ha éppen Magyarországról van szó.

Flamy (fat cat wannabe) 2012.11.16. 13:42:00

@ZsizsiIzé: Igen, ezért kell jó hosszú postot írni, és akkor mindenki találhat benne olyat ami tetszik neki/felkelti az érdeklődését/vitatkozni akar vele a pillanatnyi kedv függvényében. :)

Spike 2012.11.16. 13:46:28

@PetraBee: és mennyire igazuk van! :D

33621 2012.11.16. 13:52:22

Nagyon jó poszt volt!

Érdekes lehet Albánia így a leírtak után, egyszer meg kellene látogatni. Ha valaki emlékszik még rá, a Csaucseszku rendszerben még Romániában is volt 3 lej-es pénzérme.

Boston Cézárja (erőművész, egyéb kat.) 2012.11.16. 13:57:40

Először úgy gondoltam: Albánia? Ugyan már!
De az írást elolvasva már akár el is mennék egy jó kis albán körútra.
Köszönöm szépen, nagyon jó poszt. Jövök máskor is. :)

okleveles naiv 2012.11.16. 14:07:18

Nagyon jó írás és leírás! Tényleg meghozza a kedvet az odalátogatáshoz!

Llychllyn 2012.11.16. 14:12:09

Na tessék, most meg Albániába akarok menni.

Valamiért néhány éve még nem nagyon hittem volna, hogy ezt a mondatot le fogom írni valaha is...:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 14:16:39

@Jani haverja: jo czikkely, szivesen olvastam
- bar tovabbra sem erzek kesztetest, hogy odakoltozzek, d erdekes orszag lehet

a feketerigokat kihagytad az etel resznel!
csaxolok

cukorhal 2012.11.16. 14:17:59

@Jani haverja: Nagyon jo, erdekes, lelkesito poszt!!!! Nekem mint idegennyelv "maniasnak" megfordult a fejemben: tudsz valami tippet albanul tanulni vagyoknak? A hollanddal most mar vegeznek lassan, kell vmi uj.... :D
Mellesleg, iden nyelveket beszeloknek mennyire van arra lehetoseguk elhelyezkedni? Marmint angollal, nemettel, hollanddal.... emlekszem emlitetted, h ok nem nagyon beszelnek idegennyelveket, gondolom akkor akad ilyen "jellegu" hiany is. (Pl. Spanyolo.-ban se nehez "legalabb" egy kis mellekest mint nyelvtanar megkeresni. Ahogy hallottam ott most a nemet nagyon "meno", mert mindenki Nemetorszagba keszul..)

Anna Sussoger 2012.11.16. 14:18:23

Román lejből volt 3-as, meg baniból is, meg szovjet kopejkából is (sőt abból még 15-ös is volt!). Az igaz, hogy most nincs egyik sem.

váj mí 2012.11.16. 14:27:04

@duvadüpp: Hm, szerintem is, hogy szerénytelen legyek ;)

@venator: Az enyém még megvan ;)

@Anna Sussoger: Lejből csak fémpénz volt, azt hiszem valami traktor meg búzamezők voltak rajta.

Kepa 2012.11.16. 14:28:02

Jo volt olvasni, koszonom. Kedvet csinaltal az orszaghoz. Eddig Kotor varosatol "lejjebb" nem mertem menni. Azt hiszem erik egy Alban tura. :)

Magyarnaba 2012.11.16. 14:28:14

Szép poszt. Látszik, hogy szereti az országot a szerző, én is szinte kedvet kaptam egy rövid látogatáshoz. Az itteni mesterséges kaják után kifejezetten megkívántam valami hagyományos albán ételt.

Csak azt nem értem, miért kell tagadni, hogy elmaradott? Szemét van mindenfelé (bármivel is legyen megideologizálva), korlátozzák az áram- és vízfogyasztást, kézzel eszik a húst, kódorgó nyájakkal van tele az ország és főleg, hogy az írott szabályok csak dísznek vannak. Ez utóbbi a legjobb.

Romantikus, meg minden (és a közhangulat biztosan jobb, mint itthon az idegeskedésben), de mik a szerző szerint az elmaradottság jellemzői?

Nagyon sokat kell fejlődniük. Biztos fognak is, csak nehogy a fejlődés során kivesszenek a mostani pozitív elemei is az életvitelüknek.

Magyarnaba 2012.11.16. 14:30:59

Ja, a feljebb lelkesen kommentelő (valszeg) hölgyek többsége meg 2 nap után sikítva menekülne haza a Domestos-szagú világába.

váj mí 2012.11.16. 14:31:50

@Magyarnaba: Mna, ezek miatt emlékeztet engem gyerekkorom Romániájára, kivéve a szabályokat, mert azok nem csak dísznek voltak, de a többi nagyjából stimmt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 14:32:29

@nyuszigonosz: @Semmitmondó: nekem pont ez jutott eszembe, hogy ezeket pont turistakent nem lehet atelni es ugy talan csalodas lenne
a szemet, a kozlekedes a stb.

váj mí 2012.11.16. 14:36:28

@Magyarnaba: Naja :D, szerintem is. Én nagyjából ilyesmiben nőttem fel, többet nem akarnék szívni, ha nem muszáj ....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 14:47:56

ja meg ehhez az asszony otthon marad dologhoz
/ mondjuk a 3 ev gyes mar eleve vilagszinten egyedulalloan hosszu/
mas aspektusbol kicsit ,a penzen kivul
szep-szep a szerelem, a hazassag, de a mai vilagban ugye...
es ha jon a valas es ott all valaki 38 evesen 0 munkaviszonnyal....
mert ugye regen, mikor meg gyakori volt a HB, alig ismertek a valast, es gondolom albaniaban, foleg videken sem tul gyakori es egy
eletre terveznek es ha anyagilag megtehetik, nana , hogy jol teszik, ha a csaladanya a fofoglalkozasuk
szerintem a legjobb megoldas a reszmunkaido, sot a meg jobb ha valaki otthonrol dolgozik nagy reszben

tomfree 2012.11.16. 14:57:41

Nem akarom összetörni az idillt, mert nyilván elfogult pozitívan a szerző az országgal kapcsolatban, de nekem egy kicsit más élményeim vannak Albániával. Igaz, hogy 10 éve jártam ott, de ennyire szemetes országot én még soha nem láttam. Az hagyján, hogy a város (Sarande) koszos, de a szemét beborította a környező dombokat is. Gyönyörű a táj, meseszép tengerpart lehetne a mindent beborító szemét meg a lepusztult betonbunkerek nélkül. Lehúzás folyamatosan, koldusok mindenhol, földutak szeméttel tele, kelet-európai jellegű paneltömbök aljában tehén fekszik a szemétben, harmadik világbeli benzinkút, pusztaság, ami egykor narancsliget volt, amíg tövestől ki nem tépték a fákat a forradalom alatt a fatolvajok, fullos luxuskocsik porosan-koszosan mindenféle rendszámokkal (egy helyi azt mondta akkor, hogy ez vagy vendégmunkás vagy lopott kocsi, amiről lustaságból még a külföldi rendszámot sem szedték le, mert a rendőr is "haver"). Az egészségügyi rendszerről meg horrortörténeteket mesélt egy helyi ismerős. Nekem ilyen benyomásaim és tapasztalataim voltak Albániáról, ami közel sem mérvadó, hiszen rövid ideig voltam ott és már régebben volt, de nem vágyok vissza sajnos. Sok boldogságot a szerzőnek mindenesetre.

ZsizsiIzé 2012.11.16. 15:15:19

@Magyarnaba: Miért? (már ha rám is vonatkozik a "fentebb lelkesen kommentelő hölgy" kifejezés) Hogy függ ez össze?

venator 2012.11.16. 15:34:17

@Hari Seldon 2:

Ilyennel amúgy északon is találkozhatsz. Tavaly előtt december közepén bejelentette az önkori, hogy elfogyott a sózásra szánt pénz, úgyhogy mindenki vigyázzon magára. :)

Persze a dánok dőltek be az árokba szépen sorban, mert nyári gumival próbálták abszolválni a tíz centis havat.

Arról már nem is beszélve, hogy használják a sertéstrágyát a földeken. Tavasszal és ősszel kegyetlen bűz van itt vidéken.

Szóval nem csak a Balkánon móka és kacagás az élet....

venator 2012.11.16. 15:38:56

@váj mí: Nem is tűntél feministának. :)

Hari Seldon 2 2012.11.16. 15:46:19

@venator:
Te vidéki (jellegű) környezetben élsz kint? Valamiért azt hittem városlakó vagy.

venator 2012.11.16. 15:55:18

@Hari Seldon 2:

"Valamiért azt hittem városlakó vagy."

Annak tartom magam, otthon is Pesten éltem, de úgy látszik ahogy öregszem jobban bejön a vidéki nyugalom.

Ez egy kisváros közel 4 ezer lakossal - otthon falut mondanék - ötven kilométerre Koppenhágától. Tíz kilométerre pedig egy harminc ezres város van.

Eléggé városias a környezet, de település körül már földek vannak.

Llychllyn 2012.11.16. 15:56:39

Ez a háromlekes-lejes dolog vicces, valahol olvastam valami afrikai diktátorról, aki még ennél is meredekebb címletekben gondolkodott (elfelejtettem, miben, de a szerencseszáma határozta meg leginkább a váltópénzt is, meg úgy eleve minden egyebet).

Egyébként én Romániában ütköztem meg némileg a dzsuván: iszonyú szép környezet, hegyek, patakok, a románok nemzeti sportja a jelek szerint a szabadban való grillezés, aztán a szemét szétterítése a mezőn... Mondjuk faluja válogatja, jártunk olyan helyeken is, hogy egy szépen rendbentartott magyar falu bármikor elbújhatna mögöttük. Ez mondjuk azért határozottan ritka volt.

váj mí 2012.11.16. 16:04:05

@venator: Nem jellemző ;).

@Sanyi9: Húb+! Ez olyan régi, hogy már anyám sem emlékezett rá. Én már csak a fémpénzes 3 lejesre emlékszem gyerekkoromból. De annyiban tévedtem, hogy gyárak voltak rajta, a búzamezős nem a 3 lejes volt.

váj mí 2012.11.16. 16:06:43

@Llychllyn: Pedig tök logikus, 1 lej 50 bani volt egy gombóc fagyi, na most a normális adag kétgombócos az pont 3 lej volt. Tök egyértelmű, nem? ;)

rcfan 2012.11.16. 16:07:17

Szép kerek poszt, igazi kedvcsináló egy kiadós nyaraláshoz. Köszönjük!

Apropó: nyaralás. Néhány jótanács ez irányban is jöhet. Illetve angol/német nyelvismerettel lehet-e túristáskodni, vagy ekkor inkább a kézzel-lábbal játszik?

Sanyi9 2012.11.16. 16:09:23

@váj mí: romaniancoins.org/ro3lei1966.html

Mondjuk az 1966-ban kiadottak egeszen 1989-ig ervenyben voltak.

váj mí 2012.11.16. 16:17:10

@Sanyi9: Esküszöm neked mindenre, ami szent, hogy a teljes '80-as években egyetlen egy papír 3 lejest nem láttam forgalomban, csak a fémpénzt. Egyetlen városban sem, ahol éltünk. A '70-es évekről nem igazán tudok nyilatkozni, mivel, akkor leginkább azzal foglalkoztam, hogy megtanuljam, hogyan kell szobatisztának lenni.

satibi 2012.11.16. 16:24:34

Három évet éltem Tiranában, malévesként. teljesen egyetértek a posztolóval, csodaszép ország, jóravaló, barátságos emberek (a Koszovóval szomszédos országrészben persze még élnek klán hagyományok és a 2000-es évek elején ott -de csak ott!- még tüntek el nyomtalanul turisták, akik a figyelmeztetésekre nem hallgattak), még nyugis ország. Ugyanakkor a korrupció az élet része, a rendőrtől a hatóság egyéb emberein keresztül a politika is át van szőve ezzel, ha nem vagy a brancsban, akkor nincs ott keresnivalód. A tengerpartja csodálatos, 6-7 éve azonban még út sem igen vezetett a part felé a hegyoldali országútról, csak a legdélibb országrészen. Éhenhalni nem lehetett, mert tényleg nagyon olcsó volt a kaja. Az emberek büszkék, koldust nem lehetett látni, de a nők helyzete inkább "hagyományos" volt, ha gyerek született, az csak fiú lehetett, a lánygyerek az nem számított. Több napig újsághír volt az a szerncsétlen fiatal lány, aki egy-két napig nem ment haza (bulizott), az apja pedig megölte, mert szégyent hozott a családra (a nővére meg azt nyilatkozta, ha az apja nem teszi meg, ő tette volna meg.) Remélem, valamelyest konszolidálódott ez a helyzet. Több év alatt sem lehetett elérni, hogy a magyar utazási irodák felfedezzék az országot, pedig a táj sokkal szebb mint a görög.

csello70 2012.11.16. 16:24:39

Nagyon klassz iras volt, koszonjuk ! Egy kerdesem lenne a posztolohoz, a gyerkocot miert nem nemzetkozi angol nyelvu suliba iratja be ? Szerintem jobban jarna mint az alban nyelvvel !

ffüttyfürütty 2012.11.16. 16:56:44

@Jani haverja: "nők megbecsülése abban amire genetikailag leginkább alkalmasak" - ebben a kontextusban a férfiak az apaságra a leginkább alkalmasak

huncut 2012.11.16. 17:07:17

@tomfree: Az ország rengeteget fejlődött, amióta járunk oda, úgy az utóbbi 6 éve. Mindenütt vannak szeméttárolók, és a jelek szerint bár nem mindenütt kellő gyakorisággal, de ürítik is őket. Egyszer Sarandában egy hatalmas zivatar után, amikor rengeteg hordalékot, faleveleket, ezt-azt sodort magával a lépcsőn lezúduló víz, ahogy elállt az eső, azonnal vagy 6-8 „egyenruhás” ember állt neki a takarításnak, lapátokkal, vesszőseprűkkel. A durresi szállodánk előtt pedig minden reggel egy célszerszámmal átszitálták (!!!) a szállodához tartozó strand homokját. Nem mondom, hogy minden rendben van e téren mindenütt, de nagyon sokat javult a helyzet.
Amit viszont az Albániába látogatóknak tanácsolok, az az: próbálják meg itthon hagyni a bizalmatlanságot, a gyanakvást (turistaként mindenképp). Az albánok nagyon barátságosak, érdeklődőek, kíváncsiak, és bizony magamon is érzem, hogy el kell telnie egy-két napnak, amíg én is fel tudok úgy engedni, hogy ne érezzem szinte kicsit tolakodónak, bizalmaskodónak az albánok számára teljesen természetes segítőkészséget. Ha busszal utazol (természetesen az albán tömegközlekedéssel), mindig lesz, aki megkérdezi, honnan jöttél, megmutatja, hol kell leszállnod, kézzel-lábbal magyaráz az út látnivalóiról, ha megálltok valahol, felhívja a figyelmed a forrásra, amiből inni lehet, vagy hogy itt most kávézni lehet, a sofőr pedig nem sürget, kivárja, míg mindenki befejezi a kávézást, evést, elszívja a cigijét.
Valahogy jellemző az, hogy itt a józan ész a fontos, nem a szabály. Ezt kell a közlekedés során is tekintetbe venni, és figyelni kell mindenkinek másokra is, de rád is figyelnek, és nem rossz szándékkal. Számukra fontos, hogy jól érezd magad náluk, és vigyáznak a külföldiekre. Azt hiszem, úgy 5-6 alkalommal nyaraltunk már ott, és bizony bármikor szívesen visszamennék.

bpetya75 2012.11.16. 17:10:34

@ffüttyfürütty:

Genetikailag a férfiak túlnyomó többsége a gyerekcsinálásra alkalmas. Az apaságra már nem a túlnyomó, csak simán a többség alkalmas. Szerintem ;-)

huncut 2012.11.16. 17:15:08

@rcfan: Sokan tudnak angolul, főleg a fiatalabbak, de az olasz talán a legnépszerűbb. De a csak albánul beszélőkkel is szót lehet érteni. :-)

ffüttyfürütty 2012.11.16. 17:19:46

@bpetya75: genetika mi? hát szerintem ez így hülyeség :) ki mérte azt fel hogy pl. nők mennyire alkalmasak (mit jelent az alkalmas?) az anyaságra, illetve ugyanezt férfi témában?
Petya legalább te ne mondanád ezt a férfiak túlnyomó többsége gyerekcsinálás dolgot... :)

bpetya75 2012.11.16. 17:25:15

@ffüttyfürütty:

Nem úgy értem, hogy csak arra, de arra biztosan. Mondjuk abban igazad van, hogy ez így marhára szubjektív. De legalább rágódhatunk rajta kicsit ;-)

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2012.11.16. 17:27:30

nagyon klassz írás, nyáron voltunk Montenegróban nyaralni, hasonló élményeink nekünk is vannak, pláne azokról a helyekről ami nem a turisták által látogatott helyeken vannak. Fergeteges környék.
@Jani haverja: tényleg mindenkinek Mercije van, és az is lesötétített :) /tudom, hogy nem, de a Top Gearből ez jött le/ :)))

bpetya75 2012.11.16. 17:31:43

@váj mí:

"@venator: Az enyém még megvan ;)"

Emlékszem, már említetted. Akkor esett le, hogy nőből vagy, mikor valami melltartó nézést vagy levevést emlegettél ;-)

bpetya75 2012.11.16. 17:36:17

@ZsizsiIzé:

Na látod ezért hoztam szóba ezt a "befordulás" dolgot. Erősen egyénfüggő lehet, de nálunk azt láttam, hogy hiába volt társasági élet, női beszélgetős, gyerekeket rá lehetett bízni másra időnként, elismertem az itthoni munkáját, mégis kellett, hogy valami mást csinálhasson. Igaz 10 év után...

ffüttyfürütty 2012.11.16. 17:36:20

@bpetya75: de tulajdonképpen itt nem a szaporodás képességéről van szó, ugye? mindenesetre ez a megközelítés nem szimpi, de ez is szubjektív. Bár nem tudom hány nő jelent ki ilyet, hogy a nők a ...-ra leginkább 'alkalmasak' (... behelyettesíthető tetszőlegesen)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 17:38:06

Sziasztok!

Bocsánat, hogy csak ilyen későn értem rá. Megpróbálok mindenkinek válaszolni. Relatív hátulról kezdem, mert túlnyomó részt hátul vannak azok a kommentek, amikhez plusz információ szükséges.

@csello70: A gyerkőc angolul is meg fog tanulni, mert az anyukája angol nyelvtanár. De szerintünk többet ér egy nagyon ritka nyelven anyanyelvi szinten tudni, mint angolul, mert angolul bárki bárhol könnyen meg tud tanulni. Arról nem is beszélve, hogy a világban nagyon sok albán van szétszóródva és ők összetartók, nem úgy, mint sajnos a honfitársaink jó része. Mi (én, a feleségem, a gyerekem) jelenleg elértük a „tiszteletbeli albán” címet. Ha én most mondjuk New York-ba mennék turistaként, sajnos ki kell hogy mondjam, előbb keresném a new york-i albánokat, mint a magyarokat. Ez természetesen nem vonatkozik az itt kommentelőkre, meg még egy csomó más magyarra, de sajnos az átlag ilyen. Pl. konkrétan „hagyma” is Amerikában él, de annak ellenére, hogy nem ismerem személyesen, sok-sok fórumon megtapasztaltam azt, hogy rá nyugodtan számítanék, mert tudom, hogy EMBER. Sajnos a honfitársaink túlnyomó részére külföldön nem lehet számítani, sem itt, sem nyugat-Európában, sem az USA-ban vagy Kanadában.

@satibi: Albánia jelenleg Európa messze leggyorsabban fejlődő országa. Én 7 éve járok ide, több, mint egy éve itt is lakom. Saját tapasztalatom szerint, ami 7 éve itt volt, abból szinte semmi nem igaz mára. Csak Durres-ben 7 év alatt 11 km szállodasor épült, 6-8 „szálloda vastagságban”. Tirana és Durres között 45 km autópálya van. 7 évvel ezelőtt az autópálya mellett mezők voltak, kb. félúton volt egy kisváros, úgy hívják, hogy Vora. Most ha mész az autópályán Tirana és Durres között nem tudod megmondani, hogy hol vagy, mivel az autópálya mellett szervízút van mindkét oldalon, és tele van építve mindenféle cégek telephelyével, irodaházával stb. Úgy néz ki majdnem, mintha Tirana és Durres egy város lenne. Ugyanez vonatkozik nemcsak Durres-ra, hanem pl. Saranda-ra is. Sarandában az elmúlt 7 év alatt „csak” 7 km szállodasor épült. Egyébként Saranda jelenleg Albánia legtisztább városa, a turisták által látogatott helyeken sokkal kevesebb szemetet látsz most, mint Görögo. v. Olaszo. turistaparadicsomaiban.

Az utak a tengerparton jelenleg teljesen jók, hihetetlen mennyiségű útépítés volt az elmúlt időben. Jelen pillanatban mi a Tiranától Elbasan felé vezető főút mellett lakunk. Az Erzen folyó túloldalán épül az autópálya és ezzel együtt cserélik a távvezetéket. Most jelenleg ezért van sok áramszünet. Ez a tengerparton már több éve megoldott (azaz van új távvezeték, és van új autópálya, Vlorától Sarandáig csak rendes út a domborzati viszonyoknak és a közlekedés igényeinek értelemszerűen megfelelően.

Korrupció: magánvéleményem szerint Mo-on sokkal nagyobb a korrupció, mint itt. Tény és való, hogy itt máshogyan élnek az emberek. Pl. Mo-on adok borravalót a pincérnek mindig, itt csak akkor, hogyha nagy társasággal ettem, és tetejében valami plusz dolgot is adott. Ugyanakkor a postásnak adok borravalót, mert itt ez a szokás, a postahivatalban is! Rendőrnek és egyéb hivatalos személynek soha nem adtam semmiféle kenőpénzt vagy bármi egyebet. Volt olyan, hogy megbüntetett a rendőr, de akkor papírt kaptam a büntetésről. Aztán volt olyan is, hogy tilosban parkolásért elvitték az autómat. Itt Tiranában jelenleg a büntetési tétel ilyenkor 5.000 v. 10.000 Lek, plusz 2.000 Lek a trailer. Az 5.000 és a 10.000 közötti különbséget a hatóság állapítja meg, hogy kire alkalmazza. Én egy nem egyértelmű helyen parkoltam tilosban, amit lehetett így is és úgy is értelmezni. Elméletileg belefértem volna a kisebb büntetés, azaz az 5.000 Lek kategóriájába. Az ismerőseim találtak ismerőst a hatóságnál, (és oda is telefonáltak), úgyhogy mire én kiértem, meg volt írva készen a kérvény, hogy miért ne 10.000 Lek-et fizessek büntetésként, hanem csak 5-öt. Amikor kiértem a telephelyre, nekem csak aláírni és fizetni kellett. Nekem ezért megérte az 1.000 Lek, azaz 2.000 Ft baksis. Szerintem ez nem korrupció, mert én is megírhattam volna ezt a kérvényt, és ugyanúgy 5.000 Lek lett volna a büntetés, csak akkor eltöltöttem volna kb. egy órát azzal, hogy idegen nyelven megfogalmazzak egy kérvényt. Így meg a kiérkezésem után kb. 5 perc múlva a saját autómban ültem, és tudtam csinálni a dolgomat. Ezért valaki megdolgozott, amiért pénz jár. Egyáltalán nem arról volt szó, hogy engem ne büntessenek meg.

Családmodell, illetve nők szerepe: Albánia egy speciális ország ebből a szempontból, mert pont északon és pont a katolikusok tartják a régi, ősi íratlan törvényeket, ahol van pl. vérbosszú (kanun) is. Albánia területének legalább 90%-án ezt nem ismerik, sőt meg is botránkoznak rajta. Nekem sokszor volt kellemetlen élményem abból, hogy én, mint magyar ember származás szerint katolikus vagyok. Megkérdezték itt, hogy származás szerint milyen vallású vagyok, és mikor mondtam, hogy katolikus, sokszor tapasztaltam kicsi megvetést. Ugyanis itt a görög-keletiek (ortodoxok) és a muszlimok sokszor sokkal kulturáltabbak, mint a katolikusok, de ehhez hozzá kell tenni azt, hogy itt nagyon kevesen gyakorolják is a vallást, inkább csak azt nézik, hogy ki milyen vallású emberek leszármazottja. Hozzáteszem, nekem tulajdonképpen semmi lényeges problémám nem származott abból, hogy az őseim katolikusok, de ebben az országban pont speciel a katolikusok az elmaradottabbak gondolkodásmódban.

gazell16 2012.11.16. 17:38:17

Tetszett a leírás, kerek és tárgyilagos. Végig az volt az érzésem hogy Romániában vagyok és elgondolkoztató hogy alig pár albán szót említettel fel de van közös a románnal nem is egy. Ez aláássa a dákoromán elméletet rendesen. Mondjuk azt nem is kell:)
Egy fontos: "De akkor, kérdem én: miért kerül közel 1500 jó magyar forintba egy köbméter víz? "
Ez valoban nagyszeru kerdes, mindenki fektessen bele par ora energiat es netezést es lehet h rajon. Valoban magyarosazgon baromi sok a viíz, elkepezsto mennyisegek vannak a talajban, megis nagyon draga. Ugy hirlik a valutaalaptol felvett kolcson reszleteit belepeitettek a vizarba, hogy biztosra menjenek, HA ez igaz, aki ezt alairta az nemzetarulo. Ha nem igaz akkor is draga, kutassatok miert. EN is teszem

GERI87 2012.11.16. 17:41:42

Hát engem nem győzött meg:) Jó volt olvasni, de kicsit sem elfogult írás.

Lehet pozitívan látni a dolgokat, de innen is, meg más forrásból is az jött le nekem eddig hogy egy Albánia: lepukkant magyar vidék -40 év...feldobva mediterrán éghajlattal.
Vízhiány, áramingadozás, értelmetlen kutyulás a valutával, kaotikus közlekedés...

A szemétre meg nincs mentség...soha, semmikor.

A fejlődésben sem vagyok olyan biztos...

Dusan (törölt) 2012.11.16. 17:44:42

Nagyon tetszett poszt, jóhangulatú, tartalmas írás, köszönjük, csak így tovább! :)
Remélem, egyszer eljutok Albániába, régi vágyam!
Valamikor olvasnék az "ajánlott" természeti látnivalókról.

csello70 2012.11.16. 17:47:36

koszonom a valaszt, sok sikert !

GERI87 2012.11.16. 17:49:53

"alig pár albán szót említettel fel de van közös a románnal nem is egy."

A románok ősei is azon a vidéken élhettek ahol az albánoké...
A románok őseit erőteljesebben érintette a romanizáció mint az albánokéit..

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.11.16. 17:53:34

elég szomorú az, hogy ott tart az ország, hogy emberek fejében az is megfordul, hogy Albániában jobb lehetőségek vannak mint itthon. ez az országunkról sokat elmond... :(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 18:06:41

Ez a kommentem nagyon sok mindenkinek szól, nézzétek el nekem, hogy nem részletezem név szerint, mivel nagyon sokan írtatok.

Nők helyzete: ebben a pillanatban mondtam a feleségemnek, hogy ha én most Albániába születnék, jobban szeretnék kislánynak születni, mint fiúnak. Miért? Azért, mert a fiú, ha felnő rengeteg felelősséggel találja magát szemben, nem úgy, mint egy lány. Itt a burri (férfi) és a burrash (férfias) nem azt jelenti, mint Mo-on. Az, hogy valaki férfi vagy férfiasan viselkedik, azt jelenti, hogy gondoskodik a családjáról, bármilyen körülmények között is, mert neki ez a dolga. A nő, azaz a feleség választhat, hogy dolgozik vagy otthon marad. Soha senki nem fogja megszólni a szegény család nő tagját azért, mert ők nagyon szegényen élnek, ellentétben a család férfi tagjával.

Többen írtátok, hogy ez mind nagyon szép és jó, de mi van akkor, hogy ha a férj és feleség elválnak, vagy pl. meghal a férfi. A válásnál az itteni jogrendszerben nem szűnik meg a férfi felelőssége, azaz ugyanúgy el kell tartani az elvált feleséget, mintha házasok lennének. Többek között ezért is nagyobb a férfi felelőssége, mert gondoljunk csak bele, nem biztos, hogy egy válás csak a férfi hibájából történik, ugyanakkor a negatív következményeket csak a férfi viseli.

Szemetelésről, illetve a kihelyezett kukákról a köv. meglátásaim
vannak: a turista központok (Durres, Vlora, Saranda és környékük) jelenleg tisztábbak, mint Olaszo. és Görögo. hasonló helyei. De ez nem volt mindig így, akár 5 évvel ezelőtt teljesen más világ volt itt. Többek között mi azért költöztünk ide, mert európai ésszel felfoghatatlan fejlődést tapasztaltam az elmúlt 7 év alatt (a szemét kérdésében is). Kb. ezt úgy kell elképzelni, mintha Mo-on egy nyírségi kicsi, legelmaradottabb falu 7 év alatt egy átlag osztrák falu színvonalára emelkedne tisztaságban csak úgy magától.

Persze minden gyors változásnak ára van. Egyrészt számtalan nagyon szemetes helyet tudok mutatni bárhol az országban, bármilyen városban vagy faluban. Ezen kívül itt Tiranában a lámpás kereszteződéseknél előfordulnak koldusok is. DE: itt a koldusok ha nem adsz nekik pénzt, nem fogják megkarcolni az autódat, mint pl. Szerbiában. Mindezt azért nem merik megtenni, mert a sorban mögötted álló autós, akit Te nem is ismersz, abban a pillanatban kiszállna, és eltörné kezét-lábát annak a koldusnak, aki megkarcolta a Te autódat. Mindezt teljesen ismeretlenül, pusztán jó szándékból. Sajnos itt is ugyanolyan koldus maffia van, mint Mo-on, azaz ha a koldusnak adsz pénzt, az nem a koldusnak és a gyerekeinek a megélhetésére fog menni, hanem valaki gazdag ember zsebébe fog vándorolni. Ezért nem szabad sem itt, sem Mo-on a koldusnak pénzt adni, ha adni akar valaki a koldusnak, adjon ételt vagy bármi egyéb természetbeni dolgot. De ez világjenelség, nem Mo. v. Albánia függvénye.

A tengerpart egyébként itt gyönyörű és változatos, északon sík vidék homokos parttal, Vlora-tól délre pedig kezdődik a Riviéra, ami azt jelenti, hogy hatalmas hegyek vannak szinte közvetlenül a tengerparton, és minimális a relatív sík kavicsos tengerpart, viszont május elejétől november elejéig teljesen stabil az időjárás. (A hegyen esik, de a tengerparton napozhatsz.)

Még egyszer az utakról: Albánia egy speciális ország ebből a szempontból is, mert 1992 előtt, azaz az itteni rendszerváltás előtt, összesen 600 személyautó volt az egész országban, mivel nem lehetett magántulajdonú gépjármű. A rendszerváltás után hirtelen több ezer-tízezerszeresére emelkedett az autó szám, az utak viszont egy darabi ugyanolyanok maradtak. Jelenleg gőzerővel folyik az út- és autópálya építés szerte az országban, de a frekventált helyeken (tengerpart stb.) már 2-3 éve készen is van. Aki mondjuk 6-7 éve volt Albániában, nem is ismerné ki magát itt, és nem érezné magát ugyanabban az országban.

Sokat kommenteltem én is különböző fórumokon a 7 év alatt, érdemes visszanézni a néhány évvel ezelőtti kommentjeimet, hogy mennyire nem igazak ma Albániára. Pedig akkor és ott az igazságot írtam le. Ez az ország valami olyan hihetetlen módon fejlődik, hogy épp ésszel még egy év folyamatos itt lét után még sokszor nem fogom fel. A 7 éves kisfiamnak a kedvenc játék autója a betonpumpa és a mixer autó, mert ezt látja a leggyakrabban. Hatalmas épületek nőnek ki a földből pillanatok alatt, sokszor 2-3 hónap alatt teljesen megváltozik egy adott környéken a táj, új út, új épületek és Te eltévedsz :).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 18:12:17

@Anti Anyag: Vedd fel légyszi' velem a kapcsolatot privátban, akár a nevemre kattintva tudsz küldeni e-mailt, vagy az info kukac alfa-kontakt pont info címre. Vagy szerintem kényelmesebb, vegyél fel a skype-ra: alfa-kontakt pont info. Értelemszerűen a pont az egy pötty, és nincs szóköz :). Utána érdeklődök a dolognak.

venator 2012.11.16. 18:13:58

@Jani haverja: Merre érdemes szállást keresni, tudsz ajánlani jó környéket vagy szállodát?

huncut 2012.11.16. 18:30:22

@venator: Besegítek kicsit Jani haverjának, vele ismerjük egymást, biztosan nem veszi rossz néven. :-) Durres, Vlora, Saranda, az albán riviérán Himara, Dhermi, és akkor még csak a nagyobb tengerparti településeket soroltam. Sok mindentől függ, ki milyen mellett teszi le a voksát: nyüzsis, mozgalmas helyre akarsz menni, vagy a csendet, a békésebb helyeket szereted.

manigerzson 2012.11.16. 18:40:51

@ZsizsiIzé: gratulálok a barátodnak, kincsre lelt a személyedben. sokan elfelejtik értékelni azokat a dolgokat, amiket te megteszel, tehát azt gondolom, te is kincsre leltél. további sok sikert az életetekben!

venator 2012.11.16. 18:44:13

@huncut: Köszi. Valami nyugis, csendes, gyerekekkel is ajánlott helyre gondoltam.
De tengerpart, az fontos. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.16. 18:46:40

Végre nem csak a vastagbőrön mondod el,hogy albániában minden jobb!:))
Gratulálok.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 18:47:33

@gazell16: Albán-román nyelv:

Itt úgy tanítják az iskolában, hogy voltak az ILLÍREK. Ez a legősibb nyelv Európában, ami innen származik és nem bevándorolt népcsoporttól. Egyébként az "i lirë" melléknév albánul a mai napig "szabad"-ot jelent, de jelenti a "szabad ember" kifejezést is. Az itteni történelemoktatás szerint az illírek szinte az egész Balkán-félszigetet elfoglalták, és átmentek az Adrián túlra is a jelenlegi Olaszo. területére. Ezért aztán itt úgy hiszik, hogy az ősi illír nyelvből alakult ki a latin. A latinból meg természetesen az olasz, francia, spanyol stb. Itt úgy tanítják, hogy az illír nyelvnek egyenesági leszármazottja az albán nyelv, valamint a román, a latin és a latinból levezethető többi nyelv. Tehát, az albán és a román nyelv közvetlen rokon, az albán és az olasz, francia, spanyol másodrendű rokon nyelv. Hogy ez igaz, vagy nem, ezt ne tőlem kérdezd, de itt így tanítják.

huncut 2012.11.16. 18:56:42

@venator: Vlorában a New York Hotel remek hely, a forgalomtól kicsit távolabb, de közvetlenül a tengerparton fekszik, van játszótér, medence, minden, és csodás szobák - de nem is olcsó. De gyere át inkább az albán topikba, innen már kicsit kilógunk ezekkel a részletekkel. :-) Lásd: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9057737

ffüttyfürütty 2012.11.16. 18:57:46

@Jani haverja: erről a nyelv dologról eszembe jutott a Bazi nagy görög lagzi, ugye minden szó görög :D

venator 2012.11.16. 19:25:25

@huncut: Köszönöm szépen, nem hangzik rosszul. Átmegyek oda, tényleg ne itt offoljak. :)

manigerzson 2012.11.16. 19:33:13

@Frengi: tetszett ez a szöveg: "tanár vagyok, nem értek semmihez" :-D
akkor te jó tanár vagy! a kedvenc tanáraim hasonló stílusban nyomták, és ők tényleg tanítottak, nem csak "leadták a tananyagot". rájuk a mai napig szívesen emlékszem.
az egyik legszebb és legfontosabb szakma (sőt, hivatás!) a tiéd. kár, hogy túl sok lett otthon a tanárképző, és azok felvételi követelményei meg túl alacsonyak. csakis emiatt vallom én is, hogy túl sok a tanár otthon (hozzátéve, hogy tanítóból viszont egetverően kevés).

Thor vagyok 2012.11.16. 20:02:08

@váj mí: Első osztályban a román olvasókönyvben még volt kép papír háromlejesről. Vagy a számtankönyvben? :) Viszont fémpénz belőle egészen felnőttkoromig volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 20:22:22

@Thor vagyok: mar ovodaban megbukott jatekbol, hogy kerult volna elsobe?

Thor vagyok 2012.11.16. 20:23:08

Tetszett a poszt, hangulatos és elfogult és ettől szimpi :) Biztos nyaralni is jó ott vagy max 1 hetet. De volt benne pár olyan refrén, hogy már vártam volna pl ezt is, hogy:

"Erre is mondhatjuk, hogy, hú, milyen elmaradottak, még WC papírt se lehet kapni, de ha azt vesszük, hogy ősztől tavaszig ez nem probléma, sőt, annyi kukoricacsutka van, hogy hegyekben áll, tehát gyakorlatilag 3 hónapot érint a dolog, és a kukoricacsutka ingyen van, az ember elgondolkozik, megéri-e 300 Ft/tekercs árú wc papírral törölni a"

Ja és Hodzsa elvtársnak ezek szerint van egy jó pontja. Nem indokolatlanul rendszabályozta meg a szemetelést, és valszeg az ónbánya ma is elkelne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 20:35:59

@GERI87: Ha eljönnél ide nem messze (tőlünk 45 km) a tengerpartra, pl. Durres-ba, akkor kicsit megváltozna a véleményed. Tudtad azt, hogy idén, csak a nyári szerzonban, csak Durres-ban több, mint 4 millió turista volt? És ez csak az egyik nagyváros a tengerparton, van mellette még kettő (Vlora, és Saranda), meg egy csomó kisváros. Ez a 4 millió ember, aki CSAK Durres-ban volt, jóval több, mint akik a Balatonparton körbe összesen voltak idén turisták.

Ezt magyar ember nem fogja fel. Koszovónak nincsen tengerpartja, tetejében a koszovóiak nem mehetnek vízum nélkül szinte sehova nyaralni, csak ide. Macedonia majdnem ugyanez. Az olaszok, meg a görögök azért jönnek ide nyaralni, mert sokkal olcsóbban, és jobb színvonalú ellátást kapnak itt, mint otthon. Nem csak az Olaszországban, vagy Görögországban dolgozó albánok jönnek ide nyáron, hanem a "tőzsgyökeres" olaszok és görögök is. Nyáron a tengerparton minden második autó vagy olasz, vagy görög rendszámú, és akkor még nem említettem a koszovói, meg a macedon rendszámokat (merthogy ők vannak kevesebben). Az olaszok átkompolnak autóstól, a görögök meg a szárazföldön jönnek ide autóval. A német, meg a szlovák, meg a magyar, meg elmegy Olaszországba, meg Görögországba sokkal több pénzért nyaralni, és fele olyan színvonalú ellátást kap, mint itt kapna :) Az olasz, meg a görög okosabb, tudja, mi a helyzet :)

Ez az ország jelenleg a turizmusból szerzi a bevételeinek egy jó részét. Nagyon sajnálom, hogy a saját honfitársaim előítéletekkel viseltetnek ennek az országnak az irányába. Még 2007-ben találkoztam Sarandában egy tőzsgyökeres horvát emberrel, aki egy picit tudott magyarul. Ő akkor elmondta, hogy Horvátországban volt egy nagyon színvonalas apartmanháza, azt ő eladta, mert akkor még jó áron el lehetett adni, s itt, Sarandában betársult egy szállodába. Most utólag azt mondom, hogy ő volt az egyik legokosabb ember, akivel életemben találkoztam. Azóta annak a szállodának a környéke földterület m2 árban kb. az 50-szeresére!!! ment fel! Pedig már 2007-ben sem volt olcsó, mondjuk a 2002-es szinthez képest.

Itt most pl. Sarandában 1 m2 földterület jóval drágább a tengerparton, mint pl. az olasz Riminiben. Ugyanakkor egy sokemeletes apartmanházban tudok Neked mutatni apartmant 500 EUR/m2-ért. Mindez azért van, mert az építőanyag, meg a mnkadíj, meg a ráeső adóteher fillérekbe kerül itt, tehát a sokemeletes apartmanháznál a TE apartmanodra eső földterület elenyészően kicsi, tehát olcsó az egész apartman. De kertes házat, olajfaligetet, narancsfaültetvényt ne akarjon senki olcsón venni a tengerpart legalább 20 km-es körzetében, sőt máshol sem, mert még a szárazföldi részeken is sokkal drágább 1 m2 földterület itt, mint pl. Magyarországon.

Semmitmondó 2012.11.16. 20:43:34

@hagyma:

Normál esetben igazat is adok Neked, de a turista jelző szerintem szubjektív.... én szeretem és igyekszem a meglátogatott várost, esetleg országot "őslakos" szemmel nézni... valamennyire fel is készülök, olvasok, youtube videót nézek, hogy ne ezek a effektív lényegtelen dolgok maradjanak meg emléknek, mint pl.: a szemét, hanem a helyi ételek, italok, szokások ki ill.- megpróbálása...ezek az élmények számomra... :)

2012.11.16. 20:46:44

Tenyleg nagyon jo poszt, meg sok ilyet ha lehet :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 20:47:16

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Albániában jelenleg a legnagyobb lehetőség van szerintem egész Európán belül. Persze csak és kizárólag vállalkozásban kell gondolkodni, és abban, ami nincs, vagy nem nagyon van Görögországban és Olaszországban. Ugyanis ami létezik Görögországban, vagy Olaszországban, az itt is van, csak jóval olcsóbban az adórendszer miatt :)

Alkalmazottként kijönni ide csak akkor érdemes, ha nagyon keresett szakmád van jó (Nyugat-Európai) fizetéssel, illetve akkor, ha nyugodtan akarsz élni. Itt fillérekbe kerül az élet, de az alkalmazott is filléreket keres (kivéve a sztárszakmák, és abból is a speciális tudás). Tehát ha árufeltöltő valaki a Carrefourban, akkor jobban él itt, mint Magyarországon az Auchanban az árufeltöltő, de egy anyagi katasztrófa megvenni egy repjegyet akár csak Bécsig is. Ez egy ilyen világ, mindennek van jó és rossz oldala. Vállalkozóként meg annyit keres itt mindenki, amilyen jó ötlete volt, anno az USA-ban is a Microsoft egy garázscégből indult, itt most ugyanez van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 20:50:05

@ffüttyfürütty: Sajnos nem láttam a filmet, de keresem, és meg szeretném már régóta nézni.

Viszont a "Macskajaj" című filmet (Black cat white cat) láttam anno, sőt többször megnéztem újra, most itt az itt töltött 1 év alatt többször éreztem magam főszereplőnek :)

'it's cool to know nothing' 2012.11.16. 20:54:35

Felháborító! Ez az írás hogy jelenthetett meg? Ráadásul Index címlap! Ez kérem szépen példátlan, ilyen nem fordulhat elő!
Ez az ember egy szót sem írt arról, hogyan üldözték el Magyarországból, mennyire szenvedett itthon a sok bunkótól. Azt sem merte leírni, hogy még Albánia is jobb mint Magyarország. Sőt, a végén még azt is bevallotta, hogy beíratta a gyerekét itthoni magyar iskolába is! Ez kérem hallatlan! Ez az ember még a végén vissza akar jönni? Meg akarja tartani magyar identitását, sőt még a gyerekét is magyarnak neveli talán?

Kérem az írás azonnali eltávolítását, különben a szponzorációtól elbúcsúzhattok!

(az ittenieknek gyakrabban kellene olvasgatniuk az albán, montenegrói és bosnyák fórumokat az indexen, lenne még pár meglepetés)

nyuszigonosz 2012.11.16. 20:56:10

@hagyma: Lehet, hogy igazad lesz/lenne azzal, amit írsz.
Bár én nem az a hotellakó all inclusive turista vagyok. :))
Inkább az, aki sok mindent szeretne látni, megkóstolja a helyi specialitásokat, megnéz mindent amit csak lehet..

Rich.mond 2012.11.16. 21:14:00

@satibi: Én voltam Tiranában 2008-ban és a koldusok megrohanták a buszunkat.

Blogger Géza 2012.11.16. 21:19:38

@Jani haverja: Nagyon szép levezetés, de több sebből vérzik. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 21:31:02

@Semmitmondó: @nyuszigonosz: jol hangzik, jol hangzik
de mondjuk pl ha Lousivlleben jartok /KY/ ne mennyetek a 15-ik utca utan ismerkedni, pedig az is helyi specialitas:)
csaxolok

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.16. 21:34:19

@ZsizsiIzé: Nalunka volegenyem van hasonlokeppen itthon. O sut, foz, pakolaszik, illetve mellekeskent mikor dolgozoik freelancerkent meg penzt is keres.

Amde hiaba imad fozni, szerintem jobb mindenkinek, akar no, kaar ferfi, ha nincs bezarva a negy fal koze.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 21:42:52

@tildy:): azt nem ertme, ha valaki eppen nem melozik, akar van gyereke, akar nincs, mint a Te esetedben, ugyan mitol lenne bezarva a 4 fal koze
csak az megy utcara aki melozni megy?
nem ertem

nyuszigonosz 2012.11.16. 21:44:13

@hagyma: Köszi, hogy szólsz. ;) Igaz, nem terveztem most éppen csak úgy Kentuckyba rohanni....Akkor is kedves töled, Hagyma.
(És egy esetleges Albánia is eléggé távoli terv. )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 21:44:52

hu ha nekem nem kene melozni, azt mondanak, itt van az x dollar amir eddig kerestel
dehogy maradnek en 4 fal kozott, attol, hogy nem melozok
sot
sot mi tobb
akkor mennek meg csak igazan:)
setalni, horgaszni, vadaszni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 21:46:51

@nyuszigonosz: albania nekem elerhetetlen
szivesen
ha amerikaba jossz, feltetlenul szoljal
bar nem vagyok mindenhol otthon, de ami erdekes es erdemes megnezni azt tudom floridaban , kentuckyban es north carolinaban
nyugati partot nem ismerem, de az amugyis tele van hajpolva, azt megtalalod magadtol is

bpetya75 2012.11.16. 21:50:58

@hagyma:

A bezártság a gyerek(ek)kel otthon lévő anyákkal kapcsolatban került itt szóba. Merugyanis (legalább is szerintem) nagyon meg lehet unni a babázás-főzés-takarítás feladatkört. Nálunk egy idő után már nem volt elég az, hogy nincsenek otthon a gyerekek, az kellett, hogy mi se legyünk otthon.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 22:02:10

@bpetya75: hat jo ez hozzaallas eletforma es penz kerdese, most volt "nalunk" negy napig a felesegem lanya ferje egy 2 es fel es egy 1 eves gyerekkel/ mellesleg 5 honapos terhesen, elotte voltak floridaban 10 napot
mondjuk othhon dolgoik
a ferje fogorvos
eletek es helyzetek kulonbozoek
tavaly hawain voltak, meg a bahamakon..
igen kisgyerekkel
mondjuk van aki nem unja meg otthon sem a babazast, de ha nem is hawaira, kimozdulni ki lehet minden nap
akarhova

manigerzson 2012.11.16. 22:04:12

@Jani haverja: @huncut: hát, kitakarítottátok a sztereotípiákat az agyamból az országgal kapcsolatban. Jani haverja annál inkább, mert őt más fórumokon is látom kommentelni, és következetesen képviseli a (számomra is) normális értékrendet, tehát komolyan vehetőnek tartom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 22:05:22

@Frengi: Nem biztos, hogy nem tudnál érvényesülni itt. Itt nem az iskolai papír számít, hanem a tudás. Az, hogy "tanár vagyok, nem értek semmihez" ez egy jó poén, és egy jó önkritika, amiért nagyon becsüllek. :)
DE: Jelenleg ez a társadalom olyan, mint az USA volt kb. 50 évvel ezelőtt, azaz bárki lehetsz szinte (természetesen nem orvos, nem ügyvéd, és nem építész tervezőmérnök), ha valami olyant tudsz, akár magadtól, amit más nem, vagy csak kevesen.

Mi például arra költöztünk ide ki, hogy itt jelenleg kevés a magyar cég, és azt is tudjuk, hogy miért kevés (teljesen téves előítéletek, stb.). Valószínűleg itt 5 év múlva teljesen más dologból kell megélnünk. A gyorsan fejlődő környezetnek ez pl. egy nagy hátránya, de ezzel tuisztában vagyunk.

Szóval - ha tanárként szándékoznál megélni itt, akkor - nem bíztatlak, de ha bármi jó ötleted van, akkor meg lehet itt fényesen élni akár 8 általános végzettséggel is (mint az egyszeri ember: 6 első, meg 2 második:)), de természetesen ehhez jó ötlet, és jó nagy adag szerencse kell. Viszont sokkal kevésbé számít a végzettség, mint Magyarországon, tehát ha TUDSZ valamit, de nincs papírod róla, akkor sokkal könnyebb érvényesülni itt. Sajnos Magyarországon már egy takarítónőnek is OKJ-s tanfolyam kell... Aztán meg lehet nézni a "szakképzettséggel rendelkező" takarítónők munkáját...

ffüttyfürütty 2012.11.16. 22:06:42

@Jani haverja: mondjuk ezzel többet mondtál mint akárhány poszttal

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 22:07:05

@manigerzson: Huncut-ot is vedd komolyan, ő is kommentel más fórumokon, csak más nicknéven :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 22:08:36

@bpetya75: amugy en sosem unnam meg csak legyen sor is meg internet:)

nyuszigonosz 2012.11.16. 22:17:09

@hagyma: Amerika, az azthiszem nekem nem fog bejönni ebben az életben, de ha mégis, akkor szólok. És nagyon szépen köszönöm, hogy szólhatok. Igazán megtisztelö.

Viszont: ha te jársz az öreg kontinensen, akkor te szólj! Szivesen látlak téged és Maryt!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 22:22:11

@hagyma: Nemrég speciális turistákat kalauzoltam Magyarországról. Nagyon jómódú emberek, akiket nem érdekeltek a turistalátványosságok, műemlékek, stb. Amikor felhívtak, és megbíztak a munkával, akkor a kikötés az volt, hogy mivel én itt élek, mutassam be nekik AZ IGAZI Albániát. Kevés ideig voltak itt, de én megettem szerintem a tőlem telhető legtöbbet annak érdekében, hogy lássanak ilyent is - olyant is, mivel ez az ország az ellentétek országa (a hirtelen fejlődésnek ez az ára). Megmutattam nekik ennek az országnak a lehető legtöbb oldalát.

Néhány nap után az ő megállapításaik: Ebben az országban már nem a Mercedes (amit itt Benz-nek hívnak) a sok, hanem a Range Rover. 1.000.000 főre számolva szerintük itt van a világon a legtöbb Range Rover, és újak, és ez drágább autó, mint a Merci, mondta ezt az illető egy ML-es Mercit vezetve, igaz, hogy a feleségének, meg az egyik fiának is Range Roverje van Magyarországon jelen pillanatban :) A másik megállapításuk az vlt, hogy bejárták már nagyjából az egész világot, de soha nem kaptak ár-érték arányban ilyen jó szolgáltatásokat (szálloda, étterem, stb.). Itt vittem őket filléres helyekre is (mert ezt is igényelték), meg fullos luxus helyekre is. Mindenhol az volt a véleményük, hogy ár-érték arányban Albánia a világ legjobb helyei közé tartozik. Ez nem az én véleményem, hanem az övék, akik Dudaiban nem sajnálták a pénzt a 600 EUR/nap-os szállodai szobára, csak oda más megfontolásból mentek, ott meg akarták tapasztalni, hogy a világ gazdagjai merre töltik a szabadidejüket.

bpetya75 2012.11.16. 22:23:47

@hagyma:

Ez is csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy ugyan a pénz önmagában nem boldogít, de az igényekhez illő mennyiségben rendelkezésre kell állnia a boldogsághoz. Nem irigylem senkitől Hawaiit vagy a Bahamákat, nekem bőven jó, ha jövőre Óbudavár mellett sikerül eljutni Sopronba vagy Szegedre, vagy az Őrségbe, vagy csak ide a szomszédba, Kardosfára kettesben :-)

bpetya75 2012.11.16. 22:25:18

@hagyma:

És a vadászat meg a horgászat? Ne ábrándítsál már ki! ;-)

bpetya75 2012.11.16. 22:27:39

@Jani haverja:

Ez de fura mentalitás. Vagy nem is fura, csak ritka, hogy valaki gazdagon is kíváncsi az alulnézetre is?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 22:30:44

@hagyma: Aztán miért elérhetetlen pont Neked Albánia???

Ha Európába jöttök, hívj fel, és néhány napra gyertek ide. Hidd el Mary-nek - láttatlanban mondom, úgy, hogy nem ismerem személyesen, csak a Te írásaidból - mint egy "rednack"-nek ez az ország sokkal jobban tetszene, mint Magyarország, azaz a mi hazánk, vagy Németország, ahonnan az ő ősei származnak. Sőt azt is megkockáztatom, hogy lehet, hogy Neked is jobban tetszene a jeenlegi Albánia, mivel Te is régen voltál már Magyarországon, azaz egy kicsit "elamerikaiasodtál". :) Röhej, de tényleg így van. Akinek tetszik az un. "amerikai álom" az itt jól érzi magát. Aki a németes "beszabályozottságot" kedveli, annak az élete itt pokol. Tényle ez van, ízlések és pofonok...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.16. 22:31:44

@hagyma: Nem tudom masnal hogy van, de nalunk igen, van ugy, hogy 4-5 napig ki sem mennek az utcara.

De igazandibol a tarsasag a lenyeg, szerintem nem tul jo egyedul/bezarva lenni, mar egy kis utazas is sokat dob a komforton.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 22:35:50

@bpetya75: Van aki már olyan gazdag, hogy megteheti ezt is...

Egyébként - ahogy megismertem őket - én nagyon tisztelem őket. Nagyon sokat segítenek ők a saját alkalmazottjaikon is, meg vadidegen embereken is (segélyszervezeteknek adomány, stb.), viszont azt nagyon megnézik, hogy hova adják a pénzt.

Én tényleg nagyon jó embereket ismertem meg bennük, ha Magyarország ilyen lekületű emberekből állna kivétel nélkül, akkor az az ország lenne a kánaán. De ez vonatkozik éppúgy Albániára, mint Németországra, vagy bármely más országra is, csak azért példálóztam először Magyarországgal, mert ők történetesen magyar emberek voltak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 22:54:17

@hagyma: Nem konkrétan erre a kommentedre, hanem régebben írtad itt ehhez a poszthoz, hogy a kulináris élmények közül a feketerigót sütve (grillezve) kihagytam. :)

Ez azért volt, mert kizárólag éttermi kajákat soroltam fel, étteremben meg ez nincs, mivel nem lőnek annyit. Háznál vendégségben is csak télen van, amior a hideg miatt lejönnek a völgyekbe, és egyáltalán van esélye az itteni embereknek vadászni rájuk (nyáron fenn a hegyekben a macska sem tud utánuk menni, hát még az ember hegymászófelszerelés nélkül). Úgyhogy feketerigót még a "speciális" magyar turistáknak sem tudtam prezentálni :) Ha télen (itt gyakorlatilag 1 hónap a tél, és az a hónap a január) visszajönnek, akkor persze minden további nélkül :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.11.16. 22:58:10

@bpetya75: "Az azért érdekelne, hogy Svájcban (egyébként pedig akárhol) hogy oldják meg azt, hogy a Hausfrau ne forduljon be a bezártságtól. Erről írhatnátok pár sort"

meg nem olvastam vegig a kommenteket, igy lehet, hogy erre mar reagaltatok...Szoval itt nalunk (USA, CA) is eleg sok csaladanya nem dolgozik, legalabbis amig a gyerekek kisebbek. A bezartsag szerintem itt nem merul fel problemakent, sok anyuka pl. "class mom"-kent besegit a gyerek iskolajaban (foleg also tagozatban jellemzo, hogy anyukak ott vannak az osztalyban es segedkznek). Emellett hagyomanya van az onkentes munkanak is, szoval csak korul kell nezni, a lehetoseg adott mindenki szamara. Milyen jo lenne, ha ez utobbi Mo-n is jobban elterjedne, nepszerubb lenne.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 23:05:28

@ffüttyfürütty: Ezt azért meg kell, hogy magyarázzam, hogy mire írtam ezt a "Macskajajos" hasonlatot. A tavaly őszi kiköltözésünk után pár héttel, éppen a kertrendezés közben a feleségem rájött, hogy kevés a kenyér itthon, talán vacsorára elég, de regelire biztosan nem. Mivel - mint minden rendes albán családban:) - én vagyik a VALAKI (azaz a férfi), így értettem a szót, hogy "valaki menjen el már a boltba kenyérért":) Úgyhogy abban a szakadt, koszos melegítőben, amiben voltam elindultam a főút mellett a bolt felé. Közben meg jött kb 20-30 német rendszámú motoros turista. Lassítottak is, és az első mutogatott rám a többieknek, sőt le is fényképeztek :) Itt nem kötelező a bukósisak a motoron, a külföldi motoros turisták is észreveszik ezt hamar, és ők sem szokták használni, úgyhogy könnyű volt fényképezni nekik motoron ülve :) Én meg nem szóltam nekik (tudok egyébként németül), hogy én nem az albán szegényember vagyok, aki csak úgy gyalogol az út mellett, hanem csak a boltba megyek kenyérért, előtte meg ástam a kertben, de ettől függetlenül én is lehetnék ugyanilyen motoros turista itt :)

Nekik egy jó élmény volt, én meg egy jót röhögtem magamban :)

GERI87 2012.11.16. 23:24:17

@Jani haverja:

Ez a turizmus, ami érthető hogy fejlődik....de mi van még?
Nem sok minden.

Horvátországba is rengeteg turista ment, megy, van olyan szép....ha nem szebb...(de mindenképp hosszabb, kiépítettebb) tengerpartja mint az Albánoknak.
És pont te írod hogy ez a turizmus dolog ott már kipukkant, mert Albánia (és Montenegró) olcsóbb.

Tehát ha következetes akarok lenni akkor Albánia helyett inkább Horvátországba költözök:) Ott már magasabb az életszínvonal, de Albánia sem ér el majd többet...

Meg aztán van még egy két dolog ami miatt nem jobb hely ez mint pl Moldova, csak ott nincs meleg meg tengerpart.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 23:30:48

@bpetya75: nekik ez kb az
mert amerikaiak es az esik kezre
horgszni szeretek, a vadaszattal meg csak kacerkodom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.16. 23:33:15

@Jani haverja: elhiszem, de annyira sok mindent kene meg latnunk es idonk nem sok
@tildy:): el nem tudom kepzelni, hogy 4-5 napig ne menjek sehova
a feketerigo bvaloban felkeltette az erdeklodesemt, de meg nem ennem

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 23:39:29

@GERI87: Azt Te csak hiszed, hogy itt nincs semmi. Pl. Európa legnagyobb szárazföldi kőolajkészlete itt van, csak meggondolják, hogy kinek adják el a kitermelési jogot. Ez csak egy példa. De Európa legnagyobb mangánérc és krómérc készlete is itt található, hogy az értékesebb fémekről se feledkezzünk meg...

Ennek az országnak a lakosságának a TÉNYLEGES életszínvonala messze a horvát átlag felett van. Azaz nem a GDP-t kell nézni, hanem a rezsiköltségeket, kajaárakat stb. Itt egy átlag minimálbéres, vagy egy kisnyugdíjas hetente jár étterembe, mindenféle anyagi nehézség nélkül. Ezt egy ugyanolyan horvát, vagy magyar ember nem tudja megtenni. És azt sem, hogy a minimálbéres télen elmegy medencés szállodába hétvégére, hogy legyen hol úszkálni a gyereknek, ha már egyszer a tenger hideg :)

Nagyon-nagyon magasabb TÉNYLEGES életszínvonalon él egy átlag albán, mint egy átlag horvát. Viszont Horvátország pl. rendezettebb benyomású környék, van egy csomó tengerparti hangulatos óváros, stb., itt az Enver Hodzs lerombolta a közelmúlt emlékeit, itt csak sok száz, sok ezer éves műemlékek vannak (azokból viszont rengeteg), de pl. a 200 éves ház nagyon ritka.

Szóval itt a tengerparti árak ugyanazon a színvonalon negyedébe kerülnek kb. a horvát áraknak. Viszont nem andaloghatsz este egy "Dubrovnik belvárosa hangulatú" óvárosban.

Szerinted az olaszok miért itt nyaralnak, miért nem otthon?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.16. 23:45:23

@hagyma: Ha lenne időtök, bármikor keress meg privátban, nagyon szívesen segítek időm függvényében, természetesen nem pénzért. Ez természetesen vonatkozik bárkire. Nagyon sok turistának segítettem így, meg valószínűleg fogok is. :)

Hidd el, láttatlanban írom, hogy Mary érezné itt magát a legjobban, mert a gyerekkorára emlékeztetné. Sok amerikai nyugdíjas vesz itt apartmant pont ezért, tele van velük a tengerpart :) Lehet, hogy egy jópár év múlva (amikor nyugdíjas korba értek) Mary is ezért nyaggatna :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 00:03:53

@GERI87: A másik dolog, hogy mi van még itt: Rengeteg bank. Nincsen olyan komoly bank a világon, aminek ne lenne itt fióktelepe. Kb. 4-szer annyifajta bank van itt, mint Magyarországon, holott Magyarországon több, mint 3-szor annyian laknak, mint itt.

Meg lehet nézni az albán Lek árfolyamát: Ha gond van éppen a görögöknél (éppen olyan hírek látnak napvilágot), a Lek erősödik az Euróval szemben, a magyar Forint viszont még az Euróhoz képest is gyengül. Ennek az ésszerű magyarázata az, hogy akkor elővigyázatosságból az összes görög bank az itteni leányához tolja a pénzt.

Itt a magánbankszámlám Raiffeisenes. Bementem a fiókjukba, és a következőt tapasztaltam: Bankszámlanyitáshoz kellett összesen egy magyar személyi, vagy útlevél, természetesen ingyenes volt. A netbank szolgáltatáson, és a bankkártyán kívül minden ingyenes, tehát pl. a bankfiókban lévő készpénzkivét is. Merthogy nagyon nagy a konkurencia, ha nem így csinálná az itteni Raiffeisen, akkor senki nem nyitna számlát nála. Próbálj meg ilyen feltételekkel bankszámlát nyitni Magyarországon a Raiffeisennél.

Nekem nincs hitelem, főleg nem jelzáloghitelem (egy családi házat bérlünk itt), de ha mondjuk 20 éves jelzáloghitelt vennék fel egy ház vásárlásra, akkor a havi törlesztőrészletem kevesebb, mint a fele lenne, mintha egy magyarországi bankban tenném mindezt. Ennek nem én néztem utána, hanem más magyarok, ők is meglepődtek, de én is :)

Ebből is keres - nem is keveset - ez az ország.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 00:13:44

@GERI87: És nézd meg - akár 5 évre visszamenőleg - a valutaárfolyamokat: Európában az utóbbi 5 évben 3 stabil valuta volt: A Svájci Frank, a Norvég Korona, és az Albán Lek (ebben a sorrendben). Az összes többi valuta sehol nem volt stabilitásban ezekhez képest, beleértve éppúgy a Svéd Koronát, mint a Horvát Kunát, vagy a Magyar Forintot, de akár az Eurót is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.17. 00:26:10

@Jani haverja: OK
nem ketelkedem benne
most nincs tervebe veve de sose tudni
azt mar itam, van egy vendegszobank nekunk is
barki igenyelheti par napra
nem igerhetem, hogy idegenvezetest is kap, mert az a munk a fuggvenye, ha eppen sokat melozok...
akkor melozok..
/nem, nem hiszem, hogy ott fogunk letelepedni, de kedves az elkepzeles, azert van itt egy amerika meg 50 tagu csalad, meg a nyelv, kevesse valoszinu:)/

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 01:07:17

@hagyma: Azért írtam olyan sokat direkt Neked címezve, mert a Homárról EDE óta ismerjük egymást :) Szerintem rokon lelkek vagyunk valamennyire, hiába vagyok Nálad fiatalabb kb.egy tízessel:)

Azt is tudom, hogy a Homáron már sokszor felajánlottad az átmeneti pár napos szállást, ezért is írtam pont Rád hivatkozva az én dolgomat, én is így vagyok, ha melózok, akkor melózok, nincs mese, pénzből él mindenki, még itt is, akkor idegenvezetés nuku :)

A családdal, meg a nyelvtudással itt nincsen semmi probléma: Ez a ház, amit bérelünk, egy albán nyugdíjas háza. Ő már 5 éve New Yorkban él a feleségével együtt a lányáéknál, a lányának a férje nagyon jó állásban dolgozik ott. Ennek ellenére a házunk tulajdonosa kb 10 szót tud angolul :) Kérdeztem tőle, amikor tavaly itt volt, és kivettük tőle a lakást, hogy ez mégis hogy van? Azt mondta, hogy azon a környéken New Yorkban mindenki albán, összesen egy török boltos az, aki nem albán, de az megtanult albánul :)

Itt a tengerparton meg van egy csomó lakópark direkt amerikai nyugdíjasoknak, ahol csak ameriai angolt hallasz még a boltban is, se albánt, sem irodalmi angolt nem hallasz :)
A nagy család meg kijönne ide, a repülőjegyet kivéve (ez szerencse, meg előrelátás kérdése) itt fillérekbe kerülne az életük, még szállodában is, mennél több időt vannak itt, annál többet spórolnak ahhoz képest, mint ha otthon maradnának :) Úgyhogy ez nem túl nagy gond :) Látod a kisnyugdíjas albán is el tud ingázni Firenze (Olaszország, ott lakik a fiuk), New York (ott élnek gyakorlatilag, ott lakik a lányuk), és még néha Tiranára is jut idejük, meg pénzük :)
Jó O.K. csúsztattam, mert nem az albán nyugdíjukból telik erre :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 01:27:09

@GERI87: Csak egy példa a relatív életszínvonalra:
Itt van egy magyar link az olcsobbat.hu-ról:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:Aoruao5KBjYJ:www.olcsobbat.hu/termek/milka_tejcsokolade_100_g_alpesi_tejkremmel_toltott-4f8cb3dcc1a99f796e000375/+milka+t%C3%B6lt%C3%B6tt+csoki+100+gram+%C3%A1r&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Ezek szerint jelenleg magyarországon ez a Milka csoki LEGOLCSÓBBAN 249 Ft-ba kerül. Tegnap vettem a kisfiamnak pont ilyent itt, kevesebb, mint 200 Ft-ért átszámolva, és nem a legolcsóbb helyen. Pedig ez import termék, tehát nem helyi olcsó termék. Mennyi is ugyanez az import csoki Horvátországban? Szerintem Magyarországnál is drágább.

Szegény albánok... :)

Ja, itt emberi léptékű az adórendszer...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 02:14:58

@GERI87: Horvátországnak - ha az összes sziget összes öblének, félszigetének, stb. a partvonalát beleszámoljuk - közel 10.000 km tengerpartja van. Albániának - ugyanígy számolva - csak 900 km, kevesebb, mint az egytizede. Horvátország nagyon hangulatos a tengerpartról nézve, a sok kis sziget, be is jártam saját motorcsónakkal (a motorcsónak nem az enyém volt, hanem a barátomé) nagyon sokat, sok-sok boldog órát töltöttünk így el a családomal a 2000-es évek elején.

Aztán lett az új szerelem: Albánia. Rájöttem, hogy itt kevesebb, mint negyedárért érzem jól magam, mint Horvátországban. A sok kis sziget helyett (itt nagyon kevés sziget van a parttal szemben) vannak mosolygós, kedves emberek, ami a horvátokra nagyon nem jellemző, úgyhogy anno átszoktunk ide.

Aztán tavalyelőtt úgy hozta a sors, hogy apósomék 40 éves házassági évfordulójakor nem volt túl sok szabadidőnk. Összesen 6 napot tudtunk szakítani ennek a megünneplésére. Mivel apósomék nem szívesen ülnek repülőre, ennyi időre ide Albániába kijönni nem érdemes, tekintettel arra, hogy ide is, vissza is 1-1 nap az autóút minimum (akkor még nem laktunk itt, csak tavaly költöztünk ide).

Szóval akkor hova? Legyen Horvátország. Mindannyian életünkben nem szitkozódtunk annyit, mint azalatt a 6 nap alatt. Koszos és drága volt a szállás, drága és szar volt a kaja az étteremben, bunkó volt a pincér, stb, pedig Pag szigeten voltunk, ahol már több évvel azelőtt többször voltunk. Csak Albánia után egy kicsit más önkéntelen igényekkel ndultunk útnak :) Akkor megfogadtuk, hogy Horvátországba soha többet, maximum 1 éjszakára útközben Albánia és Magyarország között, valami célzott turistaprogrammal, ami egy fél napba belefér. De még úgy sem nagyon, mer kerülő nekünk a horvát tengerpart. Azóta is ehhez tartjuk maguunkat, nem is voltunk Horvátországban, csak az Eszék-i csücskét átvágva utaztunk néha ide, és vissza, de az alkalmanként kb. 1,5 óra ottartózkodást jelent, és soha nem is állunk meg, csak a belépésnél-kilépésnél a határokon. Tankolni, enni Boszniában jóval olcsóbb, minek álljak meg. Szóval a privát véleményem nekem ez Horvátországról, de valószínűleg az olaszoknak is, mert nem oda mennek tömegével nyaralni, hanem ide jönnek, pedig ugyanúgy komp kérdése nekik, és a kompárak is kb. ugyanazok.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 02:38:26

@Thor vagyok: Nem tudtam mindenkinek válaszolni, mert rengetegen, rengeteget kommenteltetek, nekem meg csak későn lett időm válaszolgatni :)

A Te kommentedet most szúrtam ki:)

Szóval, van WC papír bárhol, bármelyik boltban, sőt általában itt angol WC van, és bele is dobhatod a papírt, nem úgy, mint sok helyen a görögöknél. A WC papír nem is drága, normál európai áron van.

Ónbánya meg még mindig van, sok, csak mostanában nem kényszermunkások dolgoznak bennük, meg természetesen EU-s szabványnak megfelelő védőfelszerelésben folyik a munka, és ezt, meg általában az egészségügyi, munkavédelmi, stb. szabályokat szigorúan ellenőrzik is a hatóságok.
De egynéhány emberre tényleg ráférne egy pár év kényszermunka az ónbányában védőfelszerelés nélkül most is, mind itt, mind Magyarországon, vagy bárhol a világban :)

manigerzson 2012.11.17. 02:43:45

@Jani haverja: ja, úgy könnyű! :-D
de hogy kedvet csináltatok az országhoz, az biztos!

Yasmin5 2012.11.17. 02:58:56

Nagyon jo cikk,elvezet volt olvasni. Jo lehet ott elni. Egy dologra szeretnem felhivni a figyelmed. Attol,hogy egy muzulman csalad,kozosseg koveti a vallast nem egyenlo semmifele noi elnyomassal!!! En muszlim orszagban elek,muszlim vagyok es egyaltalan nem vagyok elnyomva. Kerlek ne azonositsd az iszlamot a noi nem elnyomott vagy meg nem ertett helyzetevel.
Sok sikert Albaniaban :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 03:11:46

@Thor vagyok: Ja, és Enver Hodzsa elvtárs betegesen tisztaságmániákus volt. Annyira, hogy kétnaponta hozta katonai teherautókonvoj az ivóvízét az innen 270 km-re található, jelenleg turistalátványosság Kék Szem Forrásból. Ezt akkoriban a teherautókonvoj oda-vissza összesen 20 óra alatt teljesítette, tekintettel az akkori egysávos (nem kétszer egy sáv, hanem összesen egy sáv!!!) utakra.

Állítólag akkoriban Albánia volt Európa legtisztább országa, de ezt nem sok külföldi tudja alátámasztani, mivel a követségi dolgozókon kívül ide más embert nem nagyon engedtek be, és a követségi dolgozókat is szinte karanténban tartották.

Ha meg jelenleg megkérdezek egy öreg albánt, aki a kommunizmusban is volt felnőtt, akkor mindegyik azt mondja, hogy "az Enver idejében igaz, hogy éheztünk, de legalább jó volt a közbiztonság, bezzeg ma..." Na most ehhez az irtó rossz közbiztonsághoz hozzá kell tennem, hogy éppen most éjszaka a kocsimmal nem álltam be a kertbe, a kocsi nyitva van, és benne van a gyújtáskapcsolóban a kulcs, úgyhogy ha valaki beülne, abban a pillanatban el tudna vele menni:) Ezt persze Tirana egyes részein nem merném megcsinálni, és turistás övezetben a tengerparton sem, mert nem az albán ember lop itt, hanem a turistákra szakosodott külföldi bűnözők, éppúgy, mint pl. Horvátországban, vagy Görögországban. Szóval ennyit romlott a közbiztonság itt :)

Nekem nagyon rosszul esik, hogy sok nyugati híradó (a magyar híradók is) tele vannak albán bűnözőkről szóló híradásokkal. Egyrészt azért mert ezeknek a bűnzőknek a 90%-a legalább nem albán, hanem koszovói albán, más ország, stb. Másrészt meg azért, mert tudom, hogy a koszovói albánok sem rossz emberek nagy átlagban, egy elenyésző kisebbségük viszont a koszovói albán maffia tagja, és ők csinálják a bűncselekményeket, ők kereskednek kábítószerrel, stb. szerte Európában.

Viszont 2003 előtt az albániai albánok voltak Európa legnagyobb autótolvaj nemzete. Anno volt is Németországban egy olyan szólásmondás, hogy "Menjen nyaralni Albániába, az autója már úgyis ott van" :)
DE: Akkor sem lopták el az albánok az idelátogató külföldi turista autóját! A saját köztársasági elnökük szolgálati Mercedesét ellopták, de idelátogató turista autóját nem, mert az VENDÉG, akinek több joga van, mint egy családtagnak!

Aztán jött itt a 2003-as év, amikor is a parlament megelégelte ezt az autólopósdit, mégha nem is országon belül történt. Hoztak egy olyan törvényt, ami egyrészt fátylat terített a múltra, tehát mindenki bevihette legalizálni a kétes múltú autóját, de ezzel egyidőben kihirdették, hogy ezentúl autólopásért 20 évet lehet kapni, teljesen mindegy, hogy valaki nem konkrétan a tolvaj, lehet az tippadó, vagy orgazda is. Innentől kezdve albán ember nem lop autót, mert a hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságért is kevesebb a büntetés itt is, meg Magyarországon is, mint itt autólopásban való közreműködésért. Úgyhogy jelenleg bárhol a világon jobban félek hogy egy ausztrál lopja el az autómat, minthogy egy albániai albán :)

cukorhal 2012.11.17. 09:44:53

@Jani haverja: Latom a feleseged angol tudassal is fel tudta talani magat. Joval feljebb pont kerdeztem - csak a sok komment kozott elsikkadt -, hogy hogy s mikent lehet esetleg extra nyelvtudassal kint boldogulni. Nem a hetkoznapi boldogulast ertem ez alatt, hanem munkavallalast. Tovabba meg mindig nagyon erdekel, hogy hol-hogyan lehet nekifutni az alban nyelv tanulasanak. Felreertes ne essek a tobbiek reszerol, nem rohanok mar holnap Albaniaba, csak izgatja a fantaziamat a dolog. :)

tom656 2012.11.17. 11:41:38

Jani haverja!

A tengerparti kép nem Golem Beachen készült? Nekem nagyon úgy tűnik.
Mindent alá tudok támasztani, amit írtál, mert idén nyáron ott nyaraltunk egy hetet. Tudom, nem sok idő, de magam is hasonlókat tapasztaltam, talán egyet kivéve. Albánia egyik legfelkapottabb prtján voltunk, de ott bizony senki nem takarított. Elég lehangoló volt néha a sok szemét a parton.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 14:35:47

@cukorhal: Lehet, hogy kicsit félreérthetően fogalmaztam, úgyhogy pontosítok: A feleségem angol nyelvtudása itt nem sokat ér. Persze, ha mondjuk a feleségem valami számítástechnikai szakember, vagy egyéb újonnan keletkezett modern-kori szakmában dolgozna, akkor igen, akkor sokat érne itt az angol nyelvtudása.

Sokkal többet ér viszont a veleszületett nyelvérzéke, azaz az, hogy pl. nálam sokkal jobban meg tudott tanulni albánul.

Ha turistaként jössz ide, akkor az angol nyelvudással tökéletesen jól elboldogulsz, nagyon kevés helyen probléma az, hogy nem tudsz albánul, mivel a pincérek, szállodaportások, stb. túlnyomó része tud angolul, legalábbis annyira, amennyi kell ahhoz, hogy kiszolgáljon, és turistás helyeken van angol nyelvű étlap is. Ők mind fiatalok, úgyhogy tanultak az iskolában angolul.

Viszont nekünk itt kell élni, és tetejében a saját vállalkozásunk egyik fő profilja az, hogy magyar cégek itteni ügyeit intézzük. És itt a családmodell egyik specialitása az, hogy mindig a legöregebb dönt a családban a pénzről. Minden vállalkozást gyakorlatilag a nagypapakorú emberek irányítanak ténylegesen, függetlenül attól, hogy a papír szerinti ügyvezető igazgató egy perfekt angolul beszélő 30 év körüli, egyetemet végzett unoka. Tehát ha üzletről van szó, akkor a végső szót a nagypapa fogja kimondani (esetleg a nagymama). Ők viszont nem tudnak angolul egy szót sem. Tehát ahhoz, hogy mi eredményesek legyünk, egyrészt meg kell tanulnunk minél jobban albánul, másrészt pedig - amíg nem tudunk tökéletesen - tolmácsot kell igénybevennünk, mert az üzleti nyelv nagyon bonyolult itt, tele udvariassági formulákkal, stb, aminek a megértéséhez, megtanulásához sok-sok év kell, nem elég, hogy nyersen el tudod mondani azt, amit akarsz.

Lehet, hogy valamikor a feleségem fog angolt is tanítani itt, de az biztos, hogy nem ez lesz a fő megélhetési forrásunk, maximum valami mellékes, és üzleti tárgyalásnál a feleségem angoltudása gyakorlatilag nem ér semmit, még akkor sem, ha a fenti példából kiindulva az adott albán cégnél egyszerre beszélünk az angolul tudó ügyvezető igazgató unokával, és a nagypapával, mivel a nagypapánál nagyobb sikert lehet elérni, hogyha direkt albánul szólsz hozzá. Hatalmas nagy öröm egy albán számára az, hogy ezt a nagyon nehéz nyelvet megtanultad valamennyire, és még pluszban a tárgyalásra vittél magaddal egy született albán tolmácsot is. Ez már eleve fél siker itt.

Ez a társadalom egy jó értelemben vett maffiatársadalom, ezt meg kell szokni, van sok előnye, és van sok hátránya is ennek :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 14:46:12

@tom656: Igen, valahol ott készült a kép, én soha nem tudom magam kiismerni a Durres-hoz tartozó 11 km-es szállodasoron, hogy mikor járok Golem faluban, mikor Kavajában, vagy Mali i Robitban, mert gyakorlatilag egybeépült az egész:) Nekem ugyanúgy Durres mindegyik :) Ha viszont ott laknék, akkor nagyon fontos lenne, hogy ténylegesen Durres-ban, vagy valamelyik faluban van az én kis házam, mert nagyon nagy különbségek vannak, pl. iparűzési adó tekintetében.

A strandolásról, meg a tisztaságról:
Mi, ha kimegyünk strandolni a tengerpartra, akkor mindig a 11 km-es szállodasor déli végére megyünk, Golem-be, vagy Mali i Robitba. Ez azért van, mert ez van a Durres-i teherkikötőtől a legtávolabb, azaz a víz sokkal tisztább. Egyébként anno Horvátországban és Görögországban, meg Olaszországban is mindig szempont volt, hogy a nagyobb kikötőktől minél messzebb fürödjünk a tengerben. Cserébe viszont el kell viselni itt a Durres-i szállodasor déli végén a parton a szemetet. Északabbra a part sokkal tisztább, ott elegánsabb szállodák vannak, és tényleg rostálják a homokot a parton. Cserébe viszont közelebb van a kikötő, ott a kosz ugyan nem látszik a vízben, de én nem szívesen fürdök ott.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 15:09:33

@Yasmin5: Úgy látom, megint csak félreérthetően fogalmaztam. Én egyáltalán nem azt állíítottam, illetve egyáltalán nem azt akartam írni, hogy egy vallásos muszlim országban a nők el vannak nyomva. Sőt a magánvéleményem az, hogy pl. Magyarországon sokkal jobban el vannak nyomva a nők, mert ott még a hagyományos női szerepeken kívül (háztartás, gyereknevelés, és este a szex), a magyar társadalom túlnyomó része még a napi minimum 8 órás munkát is elvárja egy nőtől, ami gyakorlatilag teljesíthetetlen feladat, ha a férj nem segít be a házimunkába, és nagyon sok magyar család van, ahol nem segít be a férj.

Viszont az írásomban azt próbáltam - lehet hogy rosszul - érzékeltetni, hogy vallási előítéletekkel itt nagy átlagban nem nagyon érdemes foglalkozni, mivel ebben az országban az emberek túlnyomó része nem nagyon gyakorolja a vallását, se a muszlimok, sem a görög ortodoxok, sem a katolikusok, tehát ezzel az országgal kapcsolatban kár szót vesztegetni arra, hogy "húha ez az ország 70%-ban muszlim, ott meg elnyomják a nőket".

GERI87 2012.11.17. 16:49:47

@Jani haverja:

Hát én meg nem így tudom.

Alacsony adózási és járulékfizetési fegyelem.
fekete- és a szürkegazdaság markáns jelenléte, amelynek pénzforgalma becslések szerint a nemzeti össztermék 50%-át is kiteheti. 2005-ben a regisztrált munkanélküliség 14,3%-os
mintegy 352 ezer albán külföldön, főként Olaszországban és Görögországban dolgozott vendégmunkásként.
A lakosság 58%-a a mezőgazdaságban,
19%-a az iparban,
23%-a pedig a szolgáltatóiparban dolgozott 2004-ben.
az albán lakosság 20%-a a szegénységi küszöb alatt él,
5%-a pedig szélsőségesen szegény,
kevesebb mint 1 amerikai dolláros napi jövedelemmel, s különösen a vidéki lakosságot, illetve az ország északkeleti régióit sújtja a szélsőséges szegénység. 2003-ban a lakások 40%-ába nem volt bevezetve az ivóvíz és a távhő, ez szerinted sem változott azóta.

Nem tudom hol látsz te itt pl a horváttal vetekedő vásárlóerőt, meg jó nyugdíjat....pár év alatt nem változik ekkorát a helyzet.

Szóval miről beszélünk?
Tévedtem, ez rosszabb mint Moldova.

GERI87 2012.11.17. 16:59:26

@Jani haverja:

"Akkor megfogadtuk, hogy Horvátországba soha többet,"

Hát igen, ha az ember nagyon akarja akkor meg tudja magát győzni egy szerencsétlen turistaútból hogy soha többé oda nem megy mert szar az egész...

Én meg sokszor voltam már és nagyon jó volt.
bumm.

Amúgy sem azt kérdőjelezem meg hogy Albánia nem jó turistacélpont....csak azt hogy ott ÉLNI azért más, és nem a legszerencsésebb választás...a többségnek...
Neked bejött az egész áramkimaradásos, vízhiányos, birka terelgetős falusias légkör...ennyi.

Van aki meg egy hótszegény karibi országban búvároktató és jól megél....senki nem mondta hogy szegény országban nem lehet boldog az ember.

De ettől még Albánia nem lesz mintaország.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 17:52:22

@GERI87:
"Hát igen, ha az ember nagyon akarja akkor meg tudja magát győzni egy szerencsétlen turistaútból hogy soha többé oda nem megy mert szar az egész...

Én meg sokszor voltam már és nagyon jó volt.
bumm."

Nem tudom, hogy hányszor nyaraltál Horvátországban, de én is nagyon sokszor :) Nagyon jól is éreztem magam ott, a barátaim is, meg a rokonaim is. Nem nagyon tudnál a horvát tengerparton olyan eldugott kis falut mondani, ahol ne lettem volna, főleg Zadartól délre, beleértve ebbe a szigeteket is :)

Aztán megtapasztaltunk egy jobbat, és rájöttünk, hogy jóval kevesebb pénzért jóval többet kapunk máshol :)

A másik dolog:
Én ebben a posztban nem Albániát mutattam be, hanem azt a környezetet, ahol éppen élek. Ha Tirana belvárosában élnék, vagy egy bármilyen másik nagyváros belvárosában, akkor más dolgokat írtam volna le. Én a vidéki, kertes házas környéket szeretem, Magyarországon is ilyen helyen éltem, itt is ilyen helyen élek. Cserébe itt elviselem az áramszüneteket, és azt, hogy a nyári 3 hónapban nem mindig van víz. Ez utóbbit mndjuk ha van áram (általában azért értelemszerűen van), akkor észre sem veszem, mert ha megnyitom a csapot, akkor bekapcsol az automata szivattyúrendszer, tehát számomra, ott állva a csap előtt, van víz akkor is, ugyanolyan nyomással, stb. Az, hogy mindez ténylegesen úgy van, hogy közben számomra észrevehetetlen módon elkezd dolgozni egy automatika, az engem nem érdekel, főleg addig, amíg itt a vízdíj kb 100-ad részét fizetem ki a magyarországinak, és áramdíjban is kevesebb, mint a harmadát. Számomra ez nagyon megéri.

Bent Tirana belvárosában a lakásoknál egyébként van vízóra, és m3-enként fizetnek, de a legdrágább helyen is 48 Lek 1 m3, azaz 96 Ft, még ez a díj is igen messze van a magyarországi volt lakhelyem 1.500 Ft-os m3-enkénti díjától.

Egyébként ennek az országnak semmi köze nincs egy "hótszegény" karibi országhoz. Ennek az országnak az átlagember TÉNYLEGES életszínvonalát tekintve, azaz abban a tekintetben, hogy mit tud megvenni az átlagember a fizetéséből, inkább van köze Svájchoz, mint mondjuk Horvátországhoz, vagy Magyarországhoz, vagy még inkább a "hótszegény" karibi országhoz. Úgyhogy ennyire "sz@r" életszínvonalon élnek itt a helyi lakosok :)

GERI87 2012.11.17. 18:21:53

@Jani haverja:

Elhiszem hogy a víz olcsóbb, vagy az áram, élelmiszer...kicsi az adó...de annyival nem olcsóbbak a termékek ott sem hogy Svájcot kéne emlegetni életszínvonal terén. Mi sem kapjuk meg a mikrót meg a benzin, ruhát, telefont, autót, stb ötödáron...csak azért mert ötödét-tizedét keressük pl az osztráknak.
Azért ne hülyéskedjünk már.

tom656 2012.11.17. 18:44:15

Az Albánia kontra Horvátország témához: én is nagyon sokszor nyaraltam Jugóban, majd Horvátországban. Gyönyörű a tengerpart, a tenger, a szigetek, az épületek. Az utóbbi időben viszont egyre jobban zavart, hogy annak ellenére hogy egyre drágább lett, egyre jobban feltűnik az átlag horvát mogorva stílusa, ahogy a külföldit fogadják. Az éttermekben néha alig akar odajönni a pincér, a szállásadók már a lábtörlőért is külön pénzt kérnek, stb. Ezzel szemben Albániában szokatlan nyíltsággal és vendégszeretettel találkoztam. Az apartman tulajdonosa kedves volt, amikor megürült egy szoba a lentebbi emeleten, szólt, hogy költözzünk lejjebb, ne kelljen annyit lépcsőzni. Útban Berat felé egy kisvárosban megálltunk enni, de ahová bementünk, ott nem találtunk hagyományos albán kaját, ezért tovább akartunk menni. Ráadásul a pultos némi semmilyen nyelvet nem beszélt az albánon kívül, de látszott rajta, hogy mindent megtenne, hogy a kedvünkben járjon. Alig tudtunk szabadulni.
Útban Durresbe az autópálya mellett a lányom rosszul lett és azonnal WC-re kellett mennie. Azonnal megálltunk, de láttuk, hogy egy elegáns étteremnél vagyunk, odabent mindenki öltönyben, mi meg papucsban, porosan egész napos túra után. Dehát muszáj volt, ezért bementünk. Nemhogy rossz szemmel néztek volna ránk, hanem próbáltak segíteni. Horvátországban egy ilyen helyzetben a küszöbig sem jutottunk volna.
Hát nekem ez volt a különbség.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 21:13:38

@GERI87: Nem érted még mindig:
Pl egy átlag magyar minimálbéres SOHA nem jár étterembe hétvégén a családjával, mert nem teheti meg. A horvát minimálbéres, vagy kisnyugdíjas sem.

Itt meg teljesen megszokott az, hogy egy nagyon szegény család is havi 1-szer- 2-szer étteremben eszik, nem is akármilyen étteremben, mert megteheti.

Tény és való, ha egy albán minimálbéres el akarna menni télen a családjával síelni Ausztriába, vagy Svájcba, akkor első látásra hanyatt esne az ottani áraktól, és egyébként is legalább 5-10-15 évig kellene spórolnia erre a kis 1-2 hetes kirándulásra. DE: Minek kellene spórolnia erre? Itt is vannak nagy hegyek, itt is lehet síelni, itt is folyamatosan épülnek a síelésre szakosodott melegedőházak, szállodák felvonók, csak az a különbség, hogy mindezt egy itteni ember a tized áráért tudja igénybe venni, mint Ausztriában, vagy Svájcban. Igaz, ez a síelési kultúra csak az utóbbi 2-3 évben kezdett itt elterjedni, előtte ennek nem volt hagyománya itt.

SÖT: Késő ősszel tudok itt mutatni olyan helyet, ahol megteheted azt, hogy délelőtt fürdesz a tengerben, utána megebédelsz, majd délután meg síelsz egyet, és síelés közben néha még a tengert is látod, pont azt a helyet, ahol délelőtt fürödtél, fentről a hegyről. Igaz ezt nem tudom garantálni, de ilyenkor novemberben van néhány nap ilyen időjárás. És ehhez nem kell helikopter, elég a saját személyautód. Mutass EGYETLEN ilyen helyet Ausztriában, vagy Svájcban, vagy akár Horvátországban!

Benzinről, és egyebekről: Itt a benzin jelenleg 60-80 Ft-tal olcsóbb, mint Magyarországon, és a jelenlegi ellenzéki nagy párt egyik választási szlogenje az, hogy lecsökkentik a jövedéki adóját (tavasszal lesznek a parlamenti választások, úgyhogy ez az egyik kampánytéma jelenleg). Ha úgy veszem, jelenleg rezsiköltség szempontjából a benzinár messze a legmagasabb az albán embernek. Az LCD TV, az automata mosógép, a mikrohullámú sütő, stb, nagy átlagban ugyanannak a gyártónak ugyanaz a típusa kb fele annyiba kerül itt, mint Magyarországon, és ez nem vicc!!! Pedig ezek mind import termékek!!! Csak ugye az adórendszer, meg azoknak a csúnya bankoknak a közgazdasági szakembereinek a csúnya statisztikái egy adott ország megbízhatóságáról...

Tudod, ennek az országnak a déli - Görögországgal határos része - nagyon sokat profitál abból, hogy megveszi a görög terméket kamionszámra, majd kirakja a boltokba, majd jön a görög bevásárlóturista, és megveszi a saját (görög) termékét olcsóbban, mint otthon :) De ezt az albánok a montenegrói, és a macedon határ mellett is eljátsszák, egyedül Koszovó esetében nem :)

De ezen nem nagyon van mit csodálkozni, itt Európában is számtalan példa van erre, Andorra, Lichtenstein, Luxemburg, Monaco, stb., de tulajdonképpen Svájcot is ide lehet valamennyire sorolni.

Balu86 2012.11.17. 21:53:58

Köszönet a bejegyzés írójának! Élveztem minden betűjét! Az ilyenekért szeretem olvasni a blogot! :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 21:54:45

@tom656: Pontosan, nagyon jól összefoglaltad.

Szolgáltatások szempontjából ezt az országot igen nehéz űberelni. Itt egy étteremben a pincér azért van, hogy TÉGED, MINT VENDÉGET kiszolgáljon, és nem azért, hogy így-úgy eltöltse a munkaidejét. De ugyanez vonatkozik a fodrászra, a takarítónőre, és a pékre is, és még sorolhatnám.

De mondok egy teljesen más, nem teljesen idevaló példát is: Magyarországon egy város önkormányzatát úgy hívják, hogy "Polgármesteri Hivatal". Elemezzük már ezt a "szép" kifejezést! Tehát, ha bemegyek az önkormányzathoz ott, akkor bemegyek a "polgárok mesterének" azaz a leghatalmasabb (legnagyobb hatalommal bíró) polgárnak a HIVATALÁBA, elintézni az adott ügyemet. Tehát a nyelvi értelem szerint én vagyok az alattvaló, aki elmegy a "nagy, magas hivatalba" könyörögni azért, hogy az adott ügyet elintézhesse.

Itt a városi polgármesteri hivatalt "Bashkia"-nak hívják. A "bashk" szó albánul azt jelenti, hogy "együtt", azaz a "bashkia" azt jelenti, hogy az a hely, ahol mi együtt vagyunk, azaz találkozunk, és megbeszéljük a közös ügyeinket. MI, EGYÜTT!!! Tehát én, a szomszédom, meg a második szomszédom, stb. Szó sincs arról, hogy a polgármester, vagy a hivatalban egyéb adminisztrációs munkát végzők hatalmasabbak nálam, SŐT!!! Én fizetek nekik (adót) azért, hogy engem szolgáljanak, éppúgy, mint a pincér az étteremben!

Persze itt is megvan a hivatali ügyintézés menete, mint bárhol máshol a világban, csak az alapvető szemlélet (már csak a nyelvi alapmeghatározásból kifolyólag is) nagyon más. Itt én nem könyörögni megyek a hivatalba, nagy rakat papírokkal, hanem odaállok a hivatalnok elé maximum 1 db. A/4-es papírral, és elmondom, hogy ÉN MIT AKAROK, merthogy nekem jogom van arra, hogy a hivatalnoktól megköveteljem, hogy engem szolgáljon, elvégre azért fizetem őt az adómból. És a hivatalnok el is fogja intézni az ügyemet, amennyiben lehetséges. Persze ha olyan dolgot kérnék, ami más embernek kárt okozna, akkor a hivatalnok meg fogja nekem azt a dolgot tiltani. De ez teljesen természetes, nem én egyedül fizetem azt a hivatalnokot az adómból, hanem rajtam kívül rengetegen (mondjuk egy városban az ott lakók), és éppen ezért a hivatalnoknak nem kizárólag az én érdekemet kell néznie, hanem MINDENKIÉT, akinek az adójából él maga a hivatal.

Magyarországon SOHA nem jutott eszembe az, hogy amikor egy hivatalba bementem bármilyen ügyet intézni, akkor a hivatalnokot mondjuk egy pincérrel hasonlítsam össze gondolatban. Itt döbbentem rá, hogy ugyan már, miért is ne? Ugyanolyan szolgáltatást végez, csak kicsit mást...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.17. 21:55:38

@Balu86: Én meg Neked köszönöm a dícséretet :)

cukorhal 2012.11.18. 17:13:16

@Jani haverja: köszi a választ! A spanyolokból indultam ki, ott se sokan beszélnek más nyelvet, ezért sokan idegennyelv oktatásból össze tudnak szedni - ha mást nem - egy kis mellékest. Ott most pl mindenki németül tanul, mert mindenki Németországba készül.... És ti hogy tanultatok meg albánul? Elkezdtétek a nyelvtanulást már otthon?

mommmmo 2012.11.19. 06:07:09

Nagyon tetszett az iras...
Hogy kisse rosszmaju legyek azert ( a kommentekkel kapcsolatban) mivel szegeny az orszag, a nagy haziasszonykodasnak az az ara, hogy egymas hegyeb hatan lakik az egesz pereputty, olcso a lakhatas, szerintem ha nekunk ezt Magyarorszagon bevenne a gyomrunk, akkor mi is megengedhetnenek magunknak.

Csak mielott teljesen beleeolvadnanak itt nehanyan a keleti tundermese temaba.

mommmmo 2012.11.19. 06:11:15

Ja es remek otlet volt a havi koltsegek helyett az etelekrol adni reszletes beszamolot, szerintem annak tobb ertelme van!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.19. 08:48:58

@cukorhal: Otthon nagyon mértékkel kezdtük el a nyelvtanulást, hiszen nagyon kevés anyag van, amiből tanulni lehet. Igazán itt lendültünk bele, ez részben a tolmácsunknak köszönhető, aki amellett, hogy nagyon jól tud magyarul, az eredeti szakmája tanár, és nagyon jó érzékkel tanított minket. Ezen kívül pedig, ha az ember be van dobva a "mély vízbe", tehát egy olyan lakókörnyezetbe, ahol a környéken senki nem tud idegen nyelvet az albánon kívül, akkor könnyebben ragad rá a nyelv, mert nincs más választása. Helyesen albánul megtanulni nagyon nehéz, mert nagyon bonyolult nyelv, viszont úgy megtanulni, hogy megértse egy albán, nem olyan vészesen nehéz. Üzleti tárgyalásra visszük a tolmácsunkat, de pl. egy csomó hivatalos ügyet már egyedül intézek, mert itt a hivatalnokok készségesebbek, és megpróbálják megérteni azt a szedett-vedett és rossz albánt, amit én beszélek:).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.19. 08:55:20

@mommmmo: Furcsa, de itt az emberek igénylik is ezt a nagypapás-nagymamás közös lakhatást, legalábbis a jó részük. Egy magyar baráti házaspárnak volt egy nagyon jó hasonlata, ők sokat tömegközlekedtek itt, ők figyelték meg azt, ha mondjuk Mo-on egy buszon összesen 5-en utaznak, akkor Mo-on ez az 5 ember a lehető legtávolabb ül egymástól, merthogy idegenek. Itt pont fordítva van, ez az elméletbeli 5 ember egy kupacba fog ülni, és rögtön beszédbe elegyednek, mert érdekli a másik őket. Egyszerűen az albán ember ilyen társas lény, néha nekünk is túlzottan társas, de azért meghagyják a saját életteret. Nem vagyok annyira tapasztalt a legszegényebb vidékeken, de itt Tirana környékén azért nem egymás hegyén-hátán laknak, relatív nagyok a házak, a család minden tagjának megvan a saját élettere is. Persze, ez a főváros és biztos, hogy jobb az életszínvonal itt, mint az Isten háta mögötti eldugott kis faluban.
Egyébként írtam én a havi költségekről is, nemcsak az ételekről, de mivel itt szinte csak vízből, villanyból áll a rezsi, ezért elég rövid volt ez :).
Egyébként meg tényleg az volt a célom ezzel a második poszttal, hogy annak is adjak információt, akinek esze ágába sincs ide költözni, csak esetleg lehetséges turista célpontként tekint erre az országra.

mommmmo 2012.11.19. 11:53:03

@Jani haverja: tudom, ez a keleti mentalitas, meg a gazdag emirsegi araboknal is ez ment, a fiatalok inkabb luxuskocsikra meg egyeb rongyrazasokra koltottek a penzt kulonlakas helyett..

Kivancsi volnek azonban ebben a magatartasban mennyi az onallo valasztas, es mennyi a tarsadalmi elvaras (ami ott nagyon eros) ugyanis akiket kisse melyebben ismertem, azoknak mind legalabb annyira az agyara ment a nagy csaladi egyuttlakas mint nekunk menne.
Csak rosszul esett volna a nagyszuloknek, ha egybol dobbantanak, szoval azert par evet kihuztak a szep nagy hazban, szornyu kinok kozepette:( ez volt a jellemzo azok kozott, akiket a felszinesnel kisse jobban ismertem.

gazell16 2012.11.19. 12:15:42

@Jani haverja:
Hol avn az az ott? Albvaniaban elo magyarkent irod ezt?
Amugy teljesen tetszett amit irtal, igy egybol megmagyaraztak azt h a roman es az alban ennyire haosnlit, raadasul szokasokban, nemzeti jellemzokben is
Azt neme rtem h a roman ami a latinhoz nagyonkozel allo miert van elsorendunek titulalva es miert 2rendu mondjuk a francia vagy az olasz , ez furcsa mert olasz = roma = latin de ezek reszletkerdesek
Az illirek erdekes nepseg lehettek, akarcsak a keltak akik eltek a karpat medenceben mert nyomot hagytak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.20. 08:33:21

@mommmmo: Itt azért szabadabb, és tényleg önálló választás eredménye az együttlakás, egyrészt azért, mert ez "Illíria", azaz a szabad emberek földje, és ezt nagyon komolyan veszik, magyarul bármit csinálhatsz szinte egészen addig, amíg nem ártasz másoknak, senki nem fog megbotránkozni rajta, másrészt meg itt az is teljesen megszokott dolog, hogy külön élnek a gyerekek a szülőktől, már csak azért is, mert a rendszerváltás után fél Albánia, és főleg a fiatalok, kimentek külföldre dolgozni, értelemszerűen nem vitték az öregeket, tehát megszokta sok ember a különélést. Szóval itt nagy átlagban szerintem tényleg szabad választás eredménye az együttlakás, vagy éppen a nem együtt lakás. Persze biztosan van kivétel, mint minden társadalmi jelenségben, mindenhol a világon.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.11.20. 08:51:45

@gazell16: Igen az "itt" szót Albániában élő magyarként írtam, és természetesen Albániára vonatkozik.

Amit itt tanítanak, az az, hogy az illír nyelvből alakult ki az albán, a román, az aromán (van ilyen kisebbség itt Albániában, de ők szét vannak szórva, szinte az egész Balkánon), meg a latin. Az olasz, a francia, spanyol, stb. már "második generációs" nyelvek, mert azok már a latinból alakultak ki. Természetesen itt az a vélekedés, hogy az ősi illír nyelvhez legjobban az albán hasonlít, azaz az albán a legegyenesebb ágú örököse. Hogy ez mennyire igaz, arról én nem akarok, és nem is tudok állást foglalni. Mindenesetre azt én is tudom, hogy bármelyik előbb felsorolt nyelvet könnyebb megtanulni, mint az albánt, mert az albán iszonyat nehéz. Szerintem én így felnőtt fejjel soha nem fogok megtanulni teljesen helyesen beszélni, azaz minden igeragozást helyesen használni, minden főnévragot helyesen kitenni, stb., főleg azért, mert kismillió a rendhagyó benne, sokszor úgy érzi az ember, hogy minden rendhagyó :) Legjellemzőbben pl. az igéknél a legegyszerűbb igék a rendhagyók (enni, inni, stb.). Ezen kívül van egy csomó szó, ami nem egy konkrét dolgot jelent, hanem bizonyos általános érzéseket, pl. az "unatkozom" kifejezés nem csak konkrétan azt jelenti, hogy ténylegesen unatkozom, hanem azt is jelentheti, hogy mérges vagyok, vagy olyan ember társaságába kerültem, akit nem annyira kedvelek, vagy azt is jelentheti, hogy azért "unatkozom", mert kicsit fáj a hasam mondjuk. Szóval ilyen általános rosszullétet jelent. De ugyanúgy az "élj" szó jelentheti azt is, hogy köszönöm, mert akkor gyakorlatilag azért mert nekem jót tettél (bármit, amit meg akarok köszönni), én meg cserébe jót kívánok neked, azaz "élj sokáig hosszú és tartalmas életet", csak ezt lerövidítem, és csak annyit mondok, hogy "élj".

tothabringa 2012.12.18. 22:03:15

Érdekes volt elolvasni.
Én 2010-ben (aug. 20. és szept. 11. között) voltam kerékpárral Albániában, a Szeged - Újvidék - Uzice - Nova Varos - Kolasin - Podgorica - Koplik - Shkodra - Lëzhë - Durrës - Vlorë - Saranda - Gjirokastra - Ballsh - Fier és vissza útvonalon.
Blog: tothabringa.blog.hu
Nekem Szerbián, Montenegrón és Albánián át kerekezve semmiféle negatív élményem nem volt, de annál több sörmeghívás stb. A magyarokat Albániában kifejezetten kedvelik Hunyadi J. (Szkander béggel összefüggésben) és Puskás Ferenc miatt.
Szívesen kimennék akár 1-2 évre is (persze elsősorban pénzt keresni, ui. jelenleg munkanélküli vagyok), ÉS körbenézni Albániát, valamint a környező országokat. Anno, sajnos pénz- és időhiány miatt kimaradt Albánia keleti része és Macedónia...
2008-ban Horvátország (Split, Trogir), 2009-ben pedig Szlovénia (Ljubljana, Postojna, Koper) és Olaszország (Trieszt és környéke) volt soron.
2011-ben szerettem volna menni a Baltikumba, de munkahely hiányában az elmaradt...
Visszatérek még ide... :-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.19. 01:11:43

@tothabringa: Megtaláltam a blogodat már legalább másfél-két hete a neten, el is mentettem, csak még sajnos nem volt időm elolvasni, de ami késik, nem múlik :)

Örülök, hogy jól érezted magad itt. Ha legközelebb jössz, írj privát emailt, vagy keress a Skype-on (a honlapunkon megtalálod a skype nevet), ha tudok, nagyon szívesen segítek bármiben.

A munkakeresés az viszont elég nehézkes, mert itt a munkabérek nagy átlagban alacsonyak, igaz, hogy az árak is olcsók, főleg egy kis tapasztalattal. Viszont azért a munkakeresés sem lehetetlen, van itt rengeteg külföldi cég, azok általában jól fizetnek a magyar viszonylathoz képest is, viszont ezekhez nekem sajnos nincs tapasztalatom, ismeretségem. Ott jöttél el Ballshnál, ott például dolgozik 28 magyar, ők olajfúrók :) Ők például nagyon jól keresnek, de az a baj, hogy az ilyen munkához speciális szakképesítés kell sajnos.

Untermensch4 2013.01.13. 14:27:58

@Jani haverja: tetszett az írásod, eddig én is csak a sztereotípiákat, a felszínes híreket meg "bunker elvtárs" korszakának tárgyi emlékeit tudtam felidézni albániáról.
annak van valami alapja/realitása hogy magyarként a történelmet jobban ismerő/műveltebb albánok alapból haverként gondolnak ránk vagy ez csak egyedi esetekből általánosított UL?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.14. 02:09:09

@Untermensch4: Ha anno a mi Hunyadi Jánosunk nem segítette volna az ő államalapítójukat, azaz Szkander béget (más néven Kasztrióta Györgyöt), akkor most nem lenne olyan ország a térképen, hogy Albánia. Ezt itt az óvodás gyerek is tudja, nagyon tisztelik Hunyadit, utcák, terek, stb. vannak róla elnevezve.

Emiatt szereti a köznép a magyarokat általában.

Aztán az egyetlen szem királynőjük is magyar volt (Apponyi Geraldin), bár ezzel kevésbé kell büszkélkednünk. Nem mintha bármi rosszat csinált volna Albániának, hanem a férje, az egyetlen albán király miatt. Amikor is az olaszok a II. Vh-ban megszállták Albániát, akkor a király családostól elmenekült. Már ez is őrült nagy szégyen egy albán szemében, hogy a király magára hagyta az országát, de az meg még jobban megvetendő dolog, hogy a Zogu király menekülés közben azért nem felejtette el bepakolni a komplett államkincstárat sem...
Ettől függetlenül most tavaly novemberben a 100 éves függetlenségi évforduló kapcsán újratemették a királyt is.
Mindenesetre azért az Apponyi Geraldin neve nem mindig jól sül el, Hunyadié viszont itt egyértelműen pozitív, és tetejében mindenki ismeri.

Nagy átlagban nagyon hálásak a magyaroknak. Amikor 2005-ben életemben először voltam itt, akkor Görögország felől, azaz dél felől jöttem ide. Kakaviánál az éppen szolgálatban lévő határőrök-vámosok akkor még nem láttak ott magyar embert (mert az a néhány magyar is észak felől jött). Nagy örömükben meg is hívtak kávézni :) Persze most már nagyon sok turista jár ide, többek között a magyarok is egyre növekvő számban, úgyhogy már azért nem esnek hasra, ha egy magyar emberrel találkoznak, de az egyértelmű önkéntelen szimpátia azért megmaradt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.01.14. 02:12:00

@Jani haverja: Ja a 100 éves függetlenségi évforduló meg azért volt, mert itt a török megszállás egy kicsit tovább tartott, 1912-ben vonultak ki.

Diklity Sándor 2013.03.13. 18:32:59

Annyiban tudok belekötni, hogy nem bureket hanem burekot és nem burekesnél hanem burekosnál, és ezt csak azért mondom, mert Vajdasági révén ezt a szavat és ételt mi hoztuk be a magyar ember életébe, persze a szerbektől és más balkáni népektől. :) Egyébként pedig nagyon tetszik a leirás. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.16. 20:53:28

@Diklity Sándor: Bocsánat a nyelvi hibáért, az az egyetlen mentségem, hogy itt meg albánul "byrek"-nek, azaz kiejtve "bürek"-nek hívják ezt az ételt, és valószínűleg azért áll rá a nyelvem a "bureket" és a "burekesnél" szavakra, mert ilyenkor az agyam már a "bürekes" és "bürekesnél" szavakra gondol :)

Egyébként meg köszi :)

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2013.09.16. 06:23:24

cukorhal megelőzött a nyelvtanulási kérdésekkel, nekem ez a része tűnik a legnagyobb kihívásnak. :)
cukorhal, én az első poszt után kerestem pár oldalt, sajna még nem vettem rá amgamat az önképzésre, de íme:
1) www.goethe-verlag.com/book2/HU/HUSQ/HUSQ002.HTM

2) www.langmaster.com/lmcom/com/web/hu-hu/pages/alb%C3%A1n-tanfolyamok-sz%C3%B3t%C3%A1rak-%C3%A9s-egy%C3%A9b-nyelvi-kieg%C3%A9sz%C3%ADt%C5%91k.aspx

Ha jól számolok, akkor fejenként a rezsi és a kaja 40-50ezerből kijön, milyen árak vannak bérlemények szintjén?
Megmozgattad a fantáziámat, csak (egyelőre?) tőkével állok hadilábon :D

Geri87 sztem magából indul ki, ő valószínűleg egy hipermodern genfi villában érezné jól magát és lenne boldog, nem vagyunk egyformák. :)
Úgyhogy innentől kezdve el fogtok beszélni egymás mellett. Azzal egyetértek, hogy az elégedettség a saját igányeid és a lehetőségek találkozásából fakad.
Azért az elgondolkodtató, hogy az ilyen jellegű felméréseket mostanában egy kis, ázsiai ország nyeri: Bhután, s mi nézünk bután...
Nekem is tetszik az a fajta mentalitás, amiről a két posz szól. Mert ezek a posztok Albániáról szólnak és arról, hogy milyen egy ország mostani helyzete. Kukucskálni meg mindenki szeret. :)
Nekem kcisit a 90-es évek Magyarországa ugrik be a leírtakról, és aki akkor jó dolgoba szállt be, ma jól él itthon is. A mi falunkban alig volt vezetékes telefon, internet és kábeltv meg 98-ban talán. A csatornázás talán jövőre indul.
Ez meg mondjuk Hollandiából tűnhet furcsának és "büdösnek".
Akkor azért nálunk is szemetesek voltak az utcák, még a mai Budapesten is vannak mocskos helyek. Még ha nem is szeméthegyek, de elhanyagoltak (kellene még közmunkás?)
Ha a graffitizést, egyéb vandálkodást nézem itthon, az mitől különb, mint egy albán szeméthegy? Csak a forma más, a tartalom ugyanaz: kifejezési mód. Persze szűklátókörű, mert nem véletlenül olyan csábító az a rendezett svájci, osztrák Alpok..
Szerintem a rendezettség foka emberöltők és békés évtizedek kérdése, nem etnikai alapú. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása