Igencsak egzotikus országba vezet ma utunk, még akkor is, ha ez az ország Európában van, valahogy mégis keveset tudunk róla, leszámítva a jó öreg sztereotípiákat. Albánia az úti cél, nagyon sok minden kiderül, például hogy miként lehet helyes például az a mondat: „ott megy egy magyar, a hátán van a szamár". Jani haverja kalauzolásával mindez kiderül.

„Ismét jelentkezem a sasok földjéről, mert többen kérték, hogy folytassam. (Az előző írásom arról, hogyan vezetett idáig az utam itt olvasható.)

Ebben a posztban villanásszerűen mutatom be Albániát, az itt megélt eddigi élményeimet. Azok, akiknek eddig még nem jött meg a bátorságuk, hogy eljöjjenek ide, és azt hiszik, ez veszélyes ország, talán a mai poszt után kicsit megnyugszanak, és belátják, ha el mernek ide látogatni, nem fogják sem lelőni, sem elrabolni, sem kirabolni őket, sőt, látni fogják, itt is kultúremberek élnek, csak kicsit más a kultúrájuk. Erre szeretnék néhány példát bemutatni minden előnyével és hátrányával együtt.

Albániáról sokaknak még ma is az jut eszébe elsőként, milyen elmaradott. Otthoni barátaim, ismerőseim közül - és mások elmondása alapján, akik hasonlókat tapasztaltak baráti körükben – még „tanult" barátaim sem hiszik el, hogy Albánia már nem az az ország, mint 20 évvel ezelőtt.

Az utóbbi években rengeteget fejlődött és fejlődik folyamatosan. Hiába mesélek, mutogatok fényképeket az országról, kétkedve hallgatják, és annyiban kimerül a véleményük, hogy „De hát ott még vendetta van". Egyik barátom apja, meg ezt mondta: „Van az a nemzeti italuk, amiből jól beisznak, aztán egymásnak esnek. Láttam a TV-ben!"

Hiába mondom, hogy egy országot nem ez alapján kell megítélni, és sorolok ezer ellenpéldát, „veszett fejsze nyele."

Nem bántja a szemét a szemét

Mondják azt is, hogy milyen szemetes Albánia. Ez is olyan dolog, ami miatt sokan lenézik ezt az országot, hogy milyen igénytelen, koszos. Első látásra valóban. És, mint mindennek, ennek is megvan a magyarázata.

Hodzsa elvtárs tisztaság-mániákus volt, ezért az ő idejében a szombat a takarítás napja volt, mindenkinek mennie kellett az utcákat, a környéket takarítani, virágosítani, stb., afféle kommunista szombatként minden szombat erről szólt. Emlékezzünk vissza, nekünk csak május elsején kellett kivonulni és éltetni a haza „nagyjait," és néhány kommunista szombatot elviselni egy évben, nekik minden szombatjuk takarítással telt.

A szemetelést pedig büntették. Egyszeri szemételdobáson kapva az illetőt két nap elzárás volt a jutalom, ha valaki többszörös visszaeső volt ebben a végén még az ónbányában is kiköthetett. Aztán amikor „felszabadultak", függetlenségük első tetteként elkezdtek szemetelni, ez afféle szabadságszimbólum lett náluk, hogy „lám szabadság van, jogom van még a szemetet is eldobni oda, ahova akarom". És ez sokuknál még ma is tart.

Nehezen változnak, nehezen formálhatók. Ezért történhetett meg tavaly ősszel, amikor a háztulajdonosunk átadta a házat részünkre, hogy büszkén mutatta, ő bizony itt elpöcköli a kertben a cigicsikket, lám, neki ezt is szabad! Még sok-sok év alatt sem tudta ezt levetkőzni, holott ő már ideje nagy részét az USA-ban tölti.

Mi kényszeredetten mosolyogtunk rajta, de azért a háttér információk birtokában valahol megértettük. De azért változnak mégis. Egyre kevesebb a szemét az utcákon, a házaik, portáik pedig nagyon tiszták, mindig is azok voltak. Van szemétszállítás is. Persze ingyen. A házaknál kuka nincs, a legközelebbi konténerig kell elvinni a szemetet, amiből van elegendő mindenhol elérhető közelségben. Ez is olyan végletesség nálunk, mint sok más dolog.

Mint például a pénz

1967-ben, azaz 45 évvel ezelőtt volt itt az úgynevezett „pénzügyi reform", melynek során a régi Lek helyett új Lek-et vezettek be, 10 régi Lek ért 1 új Leket, azaz elhagytak egy nullát. A 45 év ellenére sokan a mai napig is régi Lek-ben számolnak, néha még a TV-ben is a reklámokban vagy a vetélkedőknél a megnyerhető pénzösszegnél régi Lekben mondják be az adott összeget.

Ezért történhetett, amit egy barátom mesélt, hogy nyár elején dinnyét vásárolt, kilóját 20 Lekért. Megkínálta a közelében nyaraló magyarokat, és boldogan újságolta, milyen olcsó a dinnye a piacon. Amikor másnap megint összetalálkoztak, a nyaralók megemlítették a barátomnak, hogy igencsak gazdag ember lehet, ha a 200 Lek/kg dinnye ár számára olcsó (1 Lek kb 2 Ft, tehát 20 Lek 40 Ft, 200 Lek meg 400 Ft).

Ja, régi Lek-ben valóban ennyi, de aki nem tudja, hogy egy nullát el kell néha hagyni gondolatban a kiírt árból, az tízszeres árat gondol a kiírás alapján. Persze az árusok 99%-ban becsületesek, és nem fogadják el a tízszeres árat, de aki egy árcédulán elszörnyülködik, és nem vásárol valami finomat, azon utólag már nem segít, ha később megtudja, hogy valószínűleg kellemesen csalódott volna az árban. :)

Szóval mindenkinek, aki idelátogat, azt javaslom, ha első látásra sokallja a dolgot, kérdezze meg: régi Lekben vagy új Lekben értendő-e az ár, de ez azért a legtöbb terméknél józan ésszel is kikövetkeztethető.

Jaj, a régi albán lekről jut eszembe: Nem sok országról tudok a világban, ahol volt-van 3-as címlet :) Itt a régi Leknél volt :)

„És lőn világosság!"

Hányszor, de hányszor mondtuk ezt az elmúlt hónapok folyamán. Mert bizony, itt még sok probléma van az áramszolgáltatással. Nem is akarom szépíteni. Talán ez is az egyik ok, hogy sokan gondolják, Albánia elmaradott.

Valóban, ebből a szempontból még igen, de folyamatosan fejlesztik (és mostanában inkább a szerelések miatt vannak áramszünetek), meg azt sem szabad elfelejteni, hogy kicsit mások az ország domborzati viszonyai, és itt nagyobb viharok vannak, mint pl. Magyarországon.

Itt decemberben, januárban is előfordulnak hatalmas, nyárra jellemző viharok, dörgéssel-villámlással, felhőszakadással. Tudom, Svájcban is nagy hegyek vannak, csak a két ország történelme különbözik kissé. :) Igen, valóban nagyon kellemetlen, amikor éppen állsz a zuhany alatt este, és elmegy az áram. De egyszer ez is megoldódik (ahogy én látom, a nagyon közeli jövőben). És amíg a magyarországi ár kevesebb, mint harmadáért kapom az áramot, nem panaszkodom. Ennek a szolgáltatásnak ennyi az ára.

Víznagyhatalom vagyunk?

Mondják ezt Magyarországra a magyar politikusok. De akkor, kérdem én: miért kerül közel 1500 jó magyar forintba egy köbméter víz? (Ott, ahol én laktam, az egyik legdrágább tarifát kellett fizetni.) Itt, Tirana külvárosában 150 albán Lek, azaz 300 forint egy hónapra a víz, átalányban, és annyit folyatom, amennyit akarom.

Igaz, nyáron vannak problémák, de nem azért, mert nem lenne víz, hanem azért, mert kevesebb van, viszont a vízátalány miatt mindenki öntözné a kertjét úgyis, mert mindegy, hogy mennyit fogyasztasz. Ezért aztán nyáron szárazságban naponta 3-szor 1 órát van víz.

Itt a vízszolgáltatás az önkormányzat dolga, tehát területenként ez eltér. Ha a mi falunk (ez már közigazgatásilag falu) úgy döntött volna, hogy fenn a hegyen a forrásnál épít egy nagy víztározót, akkor nyáron is lenne folyamatosan víz.

De az okos albán nem pazarló, kiszámolták, hogy töredékébe kerül a víztározó árának az, ha mindenki vesz egy rozsdamentes nagy tartályt (a miénk 1 m3-es), és abból fedezi a vízszükségletét azokban az órákban, amikor nincs víz. Ezt a tartályt a szegény ember felrakja a háza tetejére (gravitációs megoldással biztosítva a vizet), a gazdagabbja meg eldugja a ház mögé, és automata szivattyúrendszer biztosítja a vizet a tartályból, ha éppen nincs vezetékes víz (a mi házunknál ilyen van).

Az igazán okos gazdagabbja pedig rak egy nagy tartályt a ház mögé automata rendszerrel, és rak egy kisebbet a háza tetejére is, abból a megfontolásból, hogy ha véletlenül elmenne az áram, meg éppen vezetékes víz sincs, akkor is legyen vize (ez sajnos nálunk nincs).

Tehát azok a tartályok, amit a turista a házak tetején lát, nem vízmelegítés céljából vannak ott. A tartályokban egyébként egy WC tartály szelepéhez hasonló úszós megoldással biztosítják, hogy elzárjon, ha tele van.

Erre is mondhatjuk, hogy, hú, milyen elmaradottak, még a vízszolgáltatás sincs megoldva, de ha azt vesszük, hogy ősztől tavaszig ez nem probléma, sőt, annyi víz van, hogy folyatják állandóan, tehát gyakorlatilag 3 hónapot érint a dolog, és mennyire keveset kell érte fizetni, az ember elgondolkozik, megéri-e 1.500 Ft/m3 árú vízzel öblíteni a WC-nket, aminek tetejében mindenfajta ivóvíz minősítése van.

Igen, itt sok helyen nem is iható a víz (területfüggő), de ez forralással vagy fagyasztással megoldható, és még mindig mérleget vonhatunk, ivásra használunk el több vizet, vagy mosásra, fürdésre, WC-öblítésre, öntözésre. Nálunk egyébként iható forrásvíz jön a csapból.

„Megy a juhász szamáron..."

Megy bizony. Nem is csak a juhász, de minden valamirevaló öreg falusi albán parasztember. Biztos mindenki ismeri az albán szamárról szóló mondást, hogy „Berúgott, mint az albán szamár". Tőlem nagyon sokan megkérdezik, hogy mi ennek az eredete? Ezért aztán kénytelen voltam alaposan utánajárni a dolgoknak és három lehetséges magyarázatot találtam.

1./ A szamár egy genetikailag alkoholista állat (sok állat ilyen, pl. a papagáj is), azaz, ha egyszer megkóstolja az alkoholt, utána mindig megkeresi. Itt a mediterrán éghajlaton általában édesebbek a gyümölcsök, mint Magyarországon, és a hullott gyümölcs nyár végén a nagy melegben hamar megerjed. Ezt a szamár előszeretettel fogyasztja, ha sokat eszik belőle, rendesen be is tud rúgni.

2./ Albánul a szamarat a „gomar" szóval jelölik, de Észak-Albániában hívják „madjar"-nak, azaz „magyarnak" is. Ez ránk nem sértő, mert a magyar embert soha nem hívják madjar-nak, a magyar ember az „hungarez". Ezért aztán a „berúgott, mint az albán szamár" azt is jelentheti, hogy berúgott, mint egy „madjar", azaz egy „tisztességes" magyar ember.

3./ A harmadik lehetséges megoldása a dolognak pedig az albánok alkoholfogyasztásával függ össze. Az előző posztban már írtam, hogy itt mindenki iszik, de soha, senki sem részeg, még lakodalomban, meg egyéb ünnepeken sem, én összesen életemben talán ha 3-4 részeg albánt láttam. A részeg embert meg is vetik itt, és szamárnak, azaz „gomar"-nak, vagy „madjar"-nak nevezik utalva arra, hogy a szamár egy genetikailag alkoholista állat, nem tudja a mértéket. Ezért aztán a „berúgott, mint az albán szamár" jelentése lehet az is, hogy úgy berúgott, hogy Albániában már szamárnak neveznék.

Van aztán még egy érdekesség. Az albán nyelvben a „samar" (ejtsd számár) szó nyerget jelent :) Sokszor, ha megyek üzletemberekkel vagy turistákkal valahova, és meglátok az út mellett valaki albánt szamaragolni, akkor felhívom a figyelmüket arra, hogy „nézzétek, ott megy egy magyar, a hátán van a szamár". Ez ugyanis teljesen értelmes, azt jelenti, hogy ott megy egy szamár, a hátán van a nyereg. :)

Azt csinálja, amihez ért

Meg azon sem kell meglepődni, hogy itt a fővárostól pár kilométerre Rozafa néni terelgeti a tehénkéjét, amott meg egy birkanyáj halad át az úton megállásra késztetve a turistát. Hát igen, felfoghatjuk ezt úgy, hogy az 50 évvel ezelőtti Magyarországot látjuk magunk előtt. Biztos, hogy ez rossz?

Itt a falusi ember azt csinálja, amihez ért. Van egy tehene, az ellátja a családot tejjel, sőt még árul is belőle, mi is így vesszük a házi tejet. Jobb inkább egy nyugdíjasnak a lakásba bezárva egyedül szomorkodni és unatkozni?

Így legalább mindenkinek van dolga a családban, elfoglalja magát. A fiatalok dolgoznak, az öregek meg unokáznak, meg kisüzemi mezőgazdaságot folytatnak. Van kertjük, abban gazdálkodnak, megtermelik a családnak a zöldséget.

Régen nálunk is így volt. Lehet, hogy akkor boldogabbak voltak az emberek. Falun is. Ők szeretik a fiatal állat friss húsát, a borjút, bárányt, kecskegidát. De ahhoz, hogy ezt ehessenek, állatot kell tartani. Vezetgetni, terelgetni. Ez itt az idősek dolga. Ők így veszik ki a részüket a család életéből.

Rendőrségi történetek

Hát igen. Az albán rendőrök. Általában nagyon kedvesek. Segítőkészek. Nem a büntetés a céljuk. Többször jártam úgy, hogy nem volt felkapcsolva a világítás az autón. A rendőr leintett, benyúlt a lehúzott ablakon és felkapcsolta.

Gyorshajtásért is állítottak már meg, akkor – még aránylag kezdő turistaként – kézzel-lábbal magyaráztam, hogy nem láttam a táblát. Igaz, kettő is volt egymás után, :) Mondtam neki, tényleg nem láttam. Kérdezte: holland vagyok? (sokszor összetévesztik a magyar rendszámot a hollanddal a „H" betű miatt), mondtam, magyar. Ja, akkor mehetek, de legközelebb figyeljek.

Egyébként is ki van adva nekik, hogy a külföldieket ne nagyon bolygassák, nagyon figyelnek az ország jó hírére, pont az ezernyi, részben jogos előítélet miatt. Ezért a közúti ellenőrzések során, hacsak nem csinálunk valami ordenáré szabálytalanságot a szemük láttára, a papírok ellenőrzésében kimerül a dolog, tényleg csak azt nézik, az a személy vezeti-e az autót, akinek szabad, ugyanis itt, a sok külföldre „szakadt", és később visszatelepült albán, külföldi rendszámú autóval közlekedik, aminél nem mindig van rendben a dokument, vagyis a külföldön befizetett kötelező felelősségbiztosítás, valamint a műszaki vizsga.

A rendőr egyébként itt nagyon rugalmas. Készségesen irányítja a forgalmat, a záróvonal, forgalomtól elzárt terület, egyirányú utca-tábla, piros lámpa, stb. itt csak tájékoztató jellegű, egy a lényeg: haladjon a forgalom és ne veszélyeztessük egymást.

A motorosoknak egyébként joguk van átmenni a piroson, ha nem jön senki a másik irányból, tulajdonképpen bizonyos helyzetekben az autósoknak is, de azért kevesebb az íratlan szabályok szerint az olyan helyzet, amikor ezt az autós megteheti.

Kérdezték néhányan, hogy itt mennyi baleset van. Nos, azt kell mondjam, nem sok. Tapasztalataim szerint jóval kevesebb, mint Magyarországon, és a szakadékba eséstől eltekintve kevesebb a haláleset, mivel jóval lassabban közlekednek, mint Magyarországon. Olvasva a magyarországi híreket, döbbenetes, mennyi baleset történik mostanában. Ha viszonyítunk területre és lakosságszámra, itt elenyésző a balesetek száma az otthoniakhoz képest.

Házasodjunk!

Életem eddigi folyamatosan itt töltött 12 hónapja során a tavasszal kezdődött lakodalmi szezonban összesen 8 lakodalomban jártam. Ez is azt bizonyítja, hogy hál' Istennek befogadtak, és megtisztelnek azzal, hogy egy ilyen fontos családi eseményre meghívnak.

Itt a házasságkötésnek nagyobb jelentősége van, mint a születésnek és a halálnak. Ez egy családcentrikus ország ugyanis, és ők azt vallják, hogy születni egyedül születik az ember (kivéve az ikrek:)), meghalni is általában egyedül hal meg egy ember. A lakodalom viszont nem egy ember születéséről szól, hanem egy új család születéséről.

Mindenhol, tájegységenként más a szokás, itt az Erzen folyó völgyében a következő röviden: A lakodalom két hétig tart. A tényleges esküvő vasárnap van, a kéthetes lakodalomnak kb. a közepén.

Előtte lévő hétfő: A vőlegény apja „mit sem tudva" munkásruhában „dolgozik" a kertben. Ha a menyasszony közel lakik, akkor annak az apja meg „segít neki". Az már senkit nem zavar, hogy a kertben ki van készítve minimum 100 szék (gazdagéknál 2-300), meg asztalok, stb. (Itt vannak direkt erre szakosodott kölcsönzők, ahonnan székeket-asztalokat lehet bérelni).

Ekkor elegáns ruhában elkezdenek a faluból meg a környékbeli falvakból délután szállingózni a férfiak. A rituálé az, hogy „Hallottuk, hogy a fiad megnősül. Ha később az életben bármi problémája lesz, rám számíthat az új család". És akkor a leendő örömapa megköszöni, raki, kaja, zene, stb. Mindenki elegáns, kivéve az örömapát, aki munkásruhában (melegítőben vagy másban) van, mert „váratlanul érte" ez a sok vendég.

Kedd: Ugyanez, csak a vőlegény anyjánál, az asszonyokkal, itt az asszonyok biztosítják a vőlegény anyját, hogy (mivel hagyomány szerint a vőlegény viszi haza a menyasszonyt a szülői házba) segítenek az örömanyának megtanítani majd a fiatalasszonyt főzni, mosni, takarítani, stb. Persze ma már egyáltalán nem biztos, hogy a vőlegény meg a menyasszony a vőlegény szüleinél fog lakni, esetleg külföldön is élnek, de akkor is, a hagyomány az hagyomány...

Szerda: A vőlegény barátai, gyerekkori iskolatársai, stb. csinálják ugyanezt.

Csütörtök: A lányos háznál a menyasszonynak „lánybúcsúja" van, illetve valami hasonló.

Péntek: A vőlegény lakodalma menyasszony nélkül! Zene, tánc, raki, kaja, vidámság, stb.

Szombat: A menyasszony lakodalma a menyasszony szüleinél, ahonnan a vőlegénynek EL KELL KÉSNIE. Na, ez már keményebb, ez mint egy temetés, vagy majdnem olyan. A menyasszony fekete ruhában, szinte „szégyenpadra" ültetve, gyakorlatilag a családja gyászolja, hogy elveszik egy munkáskéz a családból... A zene szomorúbb, de akkor is táncolnak, csak máshogyan.

Vasárnap: A tényleges esküvő, relatív szűk rokoni körben (50-100 ember).

Utána 1 hétig: A vőlegény apja a menyasszony apjával együtt járja a kocsmákat, és boldog-boldogtalant meghívnak. Közben minden nap délután 4-től éjfélig a vőlegény házánál a teraszra kirakott hangfalakból üvölt a zene - gondolom azért, hogy a friss házasok nyugodtan tudjanak intim kapcsolatba kerülni, ne hallgassa az egész falu, inkább a zenét. :)

Az élőzene meg fenomenális, kár, hogy itt az igazán jó zenészek egy kisebb vagyonért hajlandóak csak zenélni a lakodalomban, úgyhogy nem olcsó mulatság.

Volt olyan gazdag ember, aki spórolásból nem is fogadott zenekart a fia lakodalmára, de volt olyan „középosztálybeli", aki viszont igen, de ő is Kukes környékéről hozta a zenekart, mert onnan olcsóbb (az szegényebb vidék). Ja, és itt a zenészek, addig, ameddig zenélnek nem isznak egy korty alkoholt sem! Nagyon nagy fizikai állóképesség és figyelem kell ahhoz, hogy a népi hangszerekkel végigzenéljenek egy lakodalmat.

Lokál lokál hátán

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy Albánia a prostitúció melegágya, ki kell ábrándítsam. A lokal itt mindenféle kis és nagyobb vendéglátóegységet jelent a kis kávézótól az elegáns belvárosi bárig bezárólag, és ezekből van bőven, egy átlag városban átlagban 50 m-enként. :)

Ez az ország a szolgáltatásra épül. Ezért van annyi kávézó, kiskocsma, étterem, kis vegyesbolt, stb. Az olcsóbb helyeken, falvakban mindenhol 50 lek egy kávé, 50 lek egy raki (1 ALL kb. 2 HUF). Azért ez megfizethető még az itteni nyugdíjasnak is.

Vendéglátásban egyébként verhetetlenek. A legutolsó falusi kocsmában is, ha enni akarsz valami egyszerű ételt (egyszerű étel szinte minden kávézóban van), azonnal hozzák az egyszer használatos papírabroszt. Miután befejezted és leszedték a mosogatnivalót, szépen összefogják a négy sarkát, és kidobják a szemétbe.

Dohányozni tilos?

Na meg a dohányzás. Az EU sok pénzt adott nekik, hogy ugyan vezessék már be, hogy éttermekben, kávézókban nem szabad dohányozni. Az albán meglehetősen bagós nép. Mondták, jó. Kirakatták a Dohányozni tilos! táblákat, papírokat minden kávézóba és étterembe, de ugyanúgy ott figyel a hamutartó az asztalokon, vagy a pincér, amikor odajön az asztalhoz a rendelést felvenni, automatice hozza a tiszta hamutálat. És igen gyakran cserélik, hozzák a tisztát. Ez is egy kettősség. Az utcákon szemét (egyre kevesebb), a házakban, vendéglátóhelyeken tisztaság.

Eszem-iszom

Itt aztán azt lehet. Írok kicsit az albán konyháról, mert ők megadják a módját az evésnek-ivásnak. Itt a turistát felnőttnek nézik, és „emberes" adagot tálalnak salátából, húsból egyaránt. Egy adag hús általában 5-600 gramm, úgyhogy az idelátogató kis étvágyúak vagy ketten rendeljenek egy adagot, vagy evés után csomagoltassák el a maradékot, itt ez egyáltalán nem ciki.

Van itt egy mondás: „A nőt és a húst kézzel fogjuk meg, a szénát vasvillával pakoljuk." Ergo, a húst kézzel esszük, a salátát villával fogyasztjuk. Végül is, igazuk van. Régen, az urak magyar honban is így éltek. És milyen jól! A csontos húsokat (pl. bárányborda, csirkecomb és egyebek) így sokkal könnyebb és hatékonyabb enni. Ezért is van a papírabrosz mindenhol, mert az asztalon evés után elég nagy disznóól szokott keletkezni.

Talán segítek azoknak, akik turistaként jönnek, mik a helyi specialitások, mert azért a tengerparton a turistákra berendezkedett éttermekben igencsak kimerül az étlap a halak, tengeri herkentyűk, grillezett húsok és tészták kínálatában.

De ha megkérdezzük: van e esetleg tavë dheu (ejtsd: táv deu) , paçe (pácse), planc (ugyanúgy kell ejteni) vagy kukurec (ezt is ugyanúgy kell ejteni), akkor már mindjárt látják, ez az ember nem először jár itt vagy legalább van fogalma az albán ételekről.

A hagyományos albán ételek

Tehát a hagyományos albán ételek, amikre persze igencsak rányomta a hatását a görög, szerb, bolgár ízvilág és alapanyag felhasználás, a következők:

tavë dheu (táv deu) – húsdarabok (ált. borjú) gjizzel (a mi túrónkhoz hasonló, de inkább olyan, mint Erdélyben az orda) összefőzve, kis cserépedényben készítve és tálalva

tavë kosi (táve koszi) – joghurtban pácolt sült bárány (nagyobb cserépedényben)

fergese (fergésze) - zöldségek (általában paprikadarabok, de lehet más is olivaolajban és gjiz-ben eltéve, azaz így tartósítva. A gjiz (gyíz) hasonló a magyar túróhoz. Ezt a fergese-t fogyasztják melegen hússal összefőzve és hidegen hús nélkül vagy éppen grillezett hús mellé.

paçe (pácse) – sűrű fejleves, birkából, kecskéből esetleg borjúból. Ha nagy szerencsénk van, akkor nem fejleves, hanem agyvelőleves, ez isteni finom, még finomabb, mint a rendes fejleves. Állagra általában a híg pörköltre hasonlít, de ahány étterem, annyiféle recept.

kukurec (kukurec) – borjú, bárány vagy kecskebélbe töltött belsőségek sütve, esetleg töltelék nélküli sült béldarabok, (Na, ezt én nem tudom megenni, olyan büdös. Az albánok két pofára zabálják.)

qofte (tyofte)– fasírtszerű húsétel, a délszláv csevapcsicsának felel meg, szinte mindenhol lehet kapni, a legkisebb kávézóban is, ahol első látásra csak italt mérnek. Pilaf me dy qofte (piláf me dü tyofte) azaz főtt rizs két qofte-val nem belvárosban és nem is a tengerparton 100 Lek, azaz 200 Ft, egy kis étkű ember jól is lakik vele. Természetesen ehhez is jár a papírabrosz! :)

Pilaf me pule (piláf me pule) - sült csirke rizzsel – ez amolyan nemzeti ételük, sok helyen házi csirkéből.

Planc vagy plonc (planc) – pacal, lehet borjú (viçi, ejtsd vicsi), bárány (qingji, ejtsd tyingyi), vagy kecskegida (keçi, ejtsd kecsi). Itt a pacalt leggyakrabban bundában megsütik, ritkábban csinálnak belőle pacalpörkölt szerűséget.

krem karamel – tojáspuding (csak hogy desszert is legyen)

treleçe (trelécse) – másik desszert, egy édes tejben áztatott süteményszerűség, nagyon finom

baklava - ez meg más keleti kultúrákban is megtalálható

Meg persze a rengeteg saláta, sajtok, olajbogyó, a kukoricakenyér, sült (grillezett) húsok, amit fogyasztanak szinte minden étkezéshez.

A gyufát ingyen adják

Az albán ember gavallér. Nem foglalkozik holmi 1 Lek-essel, 2 Lek-essel 5 Lek-essel. Többször fordult elő, hogy a kis boltban venni akartam egy doboz gyufát, mivel, sajnos dohányzom. Mivel a gyufa értéke 10 Leknél jóval kisebb, ezért a boltos legyintett és ideadta ingyen, az 1-2-5 Lekes nem kellett neki.

Egyébként ilyen már a burekesnél is előfordult. A felségem vett egy bureket 30 Lek-ért, 200 lek-essel akart fizetni, nem volt apró nála. A boltos nem tudott visszaadni, odaadta ingyen. Egyébként egy gjizes vagy paradicsomos burek 30 lek (60 forint) a legtöbb helyen.

Máshol, egy falusi lokálban nem láttak még 1 lek-est, amíg én nem próbáltam meg azzal fizetni. Nekem is csak azért volt, mert a közelben nemrég nyílt meg Albánia első hipermarketje (egy Carrefour), és ott bizony az 1 lek-est is pénz számba veszik visszaadásnál. Én meg szabadulni akartam a csomó 1 Lekestől, gondoltam egy 10-est ezekben fizetek. A falusi lokálban meg csodálkoztak, hogy ilyen pénz is van forgalomban Albániában. :)

Női dolgok

Többen kérdezték, milyen itt a nők helyzete, női szemszögből milyen az ország? Nos, tapasztalataink alapján mondhatom, hogy semmi különbség nincs egy átlag nyugati társadalom és az itteni között, illetve egy pici mégis van.

A nők elég nagy része itt a „hagyományos" szerepet tölti be a családban, és nem is vágyik többre, de ez egyáltalán nem kötelező. Itt más a családszerkezet, mint Magyarországon. Általában több generáció él együtt, ezért a nők sokszor otthon maradnak, ellátják a háztartást, nevelik a gyerekeket, és ha gondozásra szorulnak az öregek, akkor róluk is gondoskodnak. Sokuknak ennél nincs is nagyobb igénye.

Mivel szerényen a férj fizetéséből is meg lehet élni itt, soknál nincs anyagi motiváció a munkára. De nincsenek „elnyomva", mint sokan hiszik, mivel, mint az előző posztban is írtam, csak papíron muzulmánok. Ugyanolyan európai életet élnek, mint a falusi asszonyok Magyarországon. Mindenbe van beleszólásuk, sőt általában ők kezelik a családi költségvetést, de az ő dolguk a háztartás és a gyerekek is. A férfi dolga meg a pénzkeresés.

Persze városokban és a fiatalabb generációnál azért megfigyelhető a karrierista nőtípus is, a bankokban, hivatalokban, üzletekben sok nő dolgozik, sokan végeztek és egyre többen végeznek egyetemet, és nem csak a hagyományos női szerepre készülnek.

Ennek ellenére több ismerős család is van, ahol a feleség egyetemet végzett, de mégis otthon van, és nem azért, mert nincs munka, vagy a férje kényszeríti erre, hanem azért, mert így érzi magát jobban. Itt még viszonylag sok gyerek születik - bár már csökken a tendencia - és a nők fiatalon szülnek.

Oktatás – nevelés

Mivel a kisfiam még csak most szeptemberben kezdte az iskolát hivatalosan (viszont már januártól minden nap nem hivatalosan 1-2 órára bejártak a feleségemmel az iskolába tanulni a nyelvet), erről egyelőre csak keveset tudok írni.

Az eddigi tapasztalat: a gyerekeket nem terhelik túl, kevés könyvük van, praktikus tudást próbálnak adni, a matematika és az írás-olvasás itt is első helyen áll, a szövegértést sokat gyakorolják, a készség tantárgyakra (ének, rajz, testnevelés) kevesebb energiát fordítanak. Ja, és itt aki nem tanul, azt a gyerekek megszólják, aki szorgalmas és ügyes, azt példaként állítják, itt nem sikk rossz tanulónak, rossz gyereknek lenni.

A kisfiunk párhuzamosan tanulja az albán és a magyar tananyagot (be van íratva Magyarországon is magántanulónak elsőbe). Mivel ő már magyarul régóta ír-olvas (most már albánul is, csak még nem mindig érti teljesen, amit olvas), matematikából pedig jóval a korosztálya felett van, idén az elsődleges cél a nyelv megtanulása. Érdekes lesz a két tananyagot végigkövetni!

Mostanra ennyi. Remélem, elég objektív voltam és nem voltam túl eklektikus. Ez egy rejtélyes ország, mondhatjuk, Európa utolsó titka és valóban rengeteg titka van. Még én sem ismerem mindet. Egyelőre, de igyekszünk.

Száz éve függetlenek

Egy kis reklám az országnak így, hogy a nyárnak vége és a tenger már hűvös: November 26-30. között kerül megrendezésre a Tiranai Nemzetközi Vásár egybekötve Albánia függetlenné válásának 100. évfordulójával (nov. 28.).

Tűzijáték (az albánok piromániásak, úgyhogy nem csak állami tűzijáték van, hanem gyakorlatilag szinte minden kertben és az utcán is rengeteg a „maszek"), koncertek, buli stb., az év egyik legnagyobb eseménye. A Tiranai Nemzetközi vásár meg olyan, mint a BNV, csak az ország méretéből adódóan jóval kisebb, de ennek ellenére nagyon sokféle cég képviselteti magát, érdemes nézelődni."