oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. november 14. 06:56,  Egy fiú levele édesanyjához 316 komment

2012. november 14. 06:56 Határátkelő

Egy fiú levele édesanyjához

Nem is olyan régen, a múlt héten volt egy poszt, melyben egy apa búcsúzott külföldre költöző lányától. Akkor az otthon maradó szülő szempontjából láttuk a történetet. Az a levél elég nagy visszhangot keltett, többek között Lászlót is írásra késztette. Ő a másik oldalról, a külföldre költözött gyerek szemszögéből mutatja be ezt a sokszor meglehetősen fájdalmas élethelyzetet.

Új-Zéland.JPG

„Édes Anyám,

Elköltöztem. A határon túlra. Az Óperenciás tengeren és az Üveghegyen is túlra. Új-Zélandra. Sokáig érlelődött bennem a gondolat. Napról napra erősödött a veríték csípése Magyarországon. Ahogy a mindennapokban próbáltam helyt állni, minden óra a nehézségek által generált frusztráció leküzdésével telt. Egyre csak az éreztem, nem lehet, hogy ennyi munka és odaadás csak ennyi eredményt és megbecsülést szüljön. Kell, hogy legyen értelme a mindennapok kínkeserves gyaloglásának.

Aztán eszembe jutott, hogy mit tanítottál. Szorgalmasan, csendesen helytállni bárhol. Mindenhol. Hogy fontos, mit mondanak rólam. De az még fontosabb, hogy én mit gondolok magamról. Meg hogy tanuljak, mert azt nem vehetik el tőlem. Igazad volt.

Mindezt elhoztam magammal, ahogy elhoztam feleségem és két kislányom is. Az unokáidat. Akik a sok szenvedés és lemondás után örömmel tölthették volna fel napjaidat. Akik kicsi kezükkel megfoghatták volna a szoknyád szélét és vezethettek volna a kertedben. Akik segíthettek volna az édes paprikát szedni. Akik csevegésükkel mosolyt csaltak volna elgyötört és ráncoktól szabdalt arcodra.

Elvettem őket tőled. Elvettem az egymás mellett töltött órák örömét és a csendes vagy néha néma beszélgetéseket. A kályha mellett ülést és a dió törését. A közös szőlőszedést és a téli hólapátolásokat. De ennél még többet. A nevetéseket.

El kellett indulnunk, mert úgy éreztük megfulladunk. Megöl bennünket a frusztráció. A tehetetlenség. Hogy a szorgalom és a csendesen helytállás nem elég. Hogy a tudást is elvehetik tőlünk, ha nem értékelik, amit általa alkotunk.

Elindultunk. Féltünk. Sokszor vissza akartunk fordulni. De inkább megküzdöttünk az ismeretlennel és alkalmazkodtunk nap mint nap, minthogy napról napra lemorzsoljanak a szívünkből. Mert itt napról napra előre léptünk. Tanultunk és alkalmazkodunk. De legalább egyenes irányban előre. Itt értékelik a csendes szorgalmat. Itt a sokszínűség érték. Itt meg tudtunk kapaszkodni. Nem pedig kapaszkodva lecsúszni.

De a szívünkből egy jókora darab Otthon maradt. Mert az szülőhazánk továbbra is Magyarország. A csodálatos ország, amelyik eltékozolja mindazt a jót, amiért a világ többi része vágyakozik. Amit kívülről színes, kreatív és életvidám emberek hazájának gondolnak. Vágyunk haza.

De maradunk. Maradunk mindaddig, amíg odahaza nem értékelik az alázatos munkát. Amíg biztonságban és tisztességben nevelhetjük majd a gyermekeinket. Amíg a játszótereken és parkokban odahaza is hagyhatjuk őket mezítláb szaladgálni. Amíg ha megtakarítunk, előre jutunk.

De addig maradunk. Fájó szívvel. Haza vágyakozva. Utánatok és mindazért a jóért, amit nekünk a szülőhazánk, Magyarország jelent. Tudva, hogy nekünk ugyanígy fájni fog, ha a gyermekeink fogják magunkat, és elutaznak az Óperencián Túlra. Nélkülünk.

Mert a mi gyermekeink is keresni fogják a megbecsülést, szeretet és biztonságot. Szeretném, ha mindez addigra Magyarország lenne. Akkor boldogan visszük haza mindazt a jót és értéket, amit itt összegyűjtöttünk. Hogy az Édes Otthonunk javára váljon. Majd akkor.

De a távolság ellenére egy dolog változatlan marad.

Szeretünk Téged.

Édes Anyám."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: levél Új-Zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr74906277

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Válasz Lacikának, Új-Zélandra 2012.11.14. 10:28:00

Édes Lacikám, kicsi utyuli-mutyuli porontyom! Köszönettel vettem sírva vígadó, vígadva síró leveledet. Mi itt, az Üveghegyen innnen, a mi kis Büdösparasztfalvánkon megvagyunk. Helyt állunk, bár – mint ez te jól tudunk – nagyon nehéz az életünk, mert na...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nál 2012.11.14. 17:33:09

@Mrs.Columbo:
Szerintem ezt akarta a posztíró is, csak a bélyeg-nyalásnál összekeverte a dolgokat - nem a DNS-t fel, hanem az LSD-t le.

tobias2 2012.11.14. 17:35:34

Itt ugyanez a honvágydal Sylvie Vartan előadásában:

www.youtube.com/watch?v=uCg3CaRlLZY

Itt bolgár felirattal:

tekstove.info/browse.php?id=7562

Itt meg az eredeti macedón változat, macedón szöveggel alatta:

www.youtube.com/watch?v=DybpNsoEkf4

Jolika neni a szomszedbol 2012.11.14. 17:42:32

@nemzetikonyves: Én a legelejétől követem a blogot, így ennyire nincsenek ilyen érzéseim. Sokkal inkább az, hogy HÁ látja (némi dorgálásos hang kedves HÁ), hogy erre érkezik a temérdek komment itt, tehát inkább ezt a vonalat erősíti. Kereslet-kínálat ugyebár. Kár érte. Nyulz valamelyik nap teljesen jól megfogalmazta, amit én is érzek.

komment2010 2012.11.14. 17:45:35

Sokat olvasom ezt a blogot, de leginkább a kommentek miatt! Igazi kis társadalomrajz ahogy sokan itt ossztják az észt! :D
A kedvencem a gyökértelen bevándorló eposz ami folyamatossan átlengi az összes "elmentem és kint maradtam mert ott jobb" post-ot követő kommenthalmazt. :)
Csak felvilágosításként (privát vélemény következik, nem mások véleményét szólom le vagy osztom az észt): az ember a Világban van otthon és csak rajta múlik hol érzi jól magát. A születési ország egy állapot amit kap az ember. A körülmények határozzák meg hogy a hazáját valaki szeretni fogja vagy sem. Mondjuk zengjetek pátoszos odákat azoknak az afrikai gyerekkatonáknak akik 10-12 évesen a a korukbeli gyerekeket lövik halomra a Hazájukért. Szép dolog a hazaszeretet és kívánom mindenkinek legyen ez neki elég hogy jól érezze magát. Vannak akiknek ez kevés közben a vérét szívják csak és nem jut egyről a kettőre. Külföldön is (mint idehaza is) a pénztárcádat nézik és nem a nagymagyar matricát a kocsidon. Úgy kell külföldre menni hogy tudd mit akarsz, beszéled a nyelvet lehetőleg de legalább 2 nyelvet jól és legyen egy szakmád amit jól tudsz. Ezek mellett ha dolgozni is akarsz akkor egy normális országben nem a bevándorlót látják benned hanem valakit aki akar és tud dolgozni, javára tenni az új hazájának. A többi meg demagógia, porhintés és a földműves emberek szemének fotonokkal történő elárasztása. Pro és kontra fröcsögni lehet de a tény tény marad: kis hazánk egy amortizált demokráci-karikatúra sok kiskirály hajlamú idegbeteggel az élén. A csúcspont épp most van... :( Mennyivel jobb hely lehetne Magyarország... Kár érte!

Kiváló Brigád 2012.11.14. 17:49:00

Ez még a Modoros blogon is erős lenne...

micsoda? 2012.11.14. 18:14:50

@Kovácsné: "Aki itthon síkhülye és élhetetlen, az persze külföldön is az lesz",

Az nem is megy külföldre: Szép jövőnk lesz itthon maradottaknak:D

Mindfield 2012.11.14. 18:28:21

Ok, akkor most már szabadesésben repül a blog színvonala lefele? Az előző bejegyzésben még volt némi remény, most meg tessék!

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2012.11.14. 18:30:32

Nekem is sokmindenki hiányzik minden nap.
De akkor előveszem a skype-ot, meg veszünk repülőjegyet az én anyámnak (anyósnak kevésbé) - amúgy is kell majd a kertben gereblyézni, legalábbis remélem lesz kert hamarosan. Kissé valóban olyan a poszt, mint a baklava, túúl sok cukor.

...meg értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja???

Überspannung 2012.11.14. 18:34:10

hehe, ez is nagy kamu, mint a múltkori

zaphodbeeb 2012.11.14. 18:35:25

Ez a poszt így vagy úgy (még ha kamu is) valós problémát és szomorúságot hordoz. Például nálunk. Csak nem Új-Zéland hanem Kanada és nem fia, hanem lánya. A húgom. Most 2,5 éve nincsenek itthon (jó, tavaly nyáron voltak itthon). Két kislány van, 7 és 9 évesek most, a kisebbnek problémái vannak a magyarral. A szülők szégyene. Itthon megvolt (van) a családi ház, autó, sógornak és a hugomnak munkahely, lehetőség másodállásra, gyerekeknek elfogadható iskola. A meglevő vagyonuk túlnyomórészt szüleim által van nekik. Nem volt elég jó, de szerintem meg túl jó volt nekik. Szüleimnek a két unoka a minden (nekem nincs családom) és mos tehetetlenek. 70-hez közeledve egy akkora darab van kiszakítva az eszükből és a szívükből, hogy csoda, hogy bírják. Nap mint nap forog bennük a kés amikor a rokonok és az ismerősök vidáman kérdezgetik, hogy mi van az unokákkal. És ők a végtelen szomorúság mellett mosolyogva mutogatják a fényképeket, videokat. 3x gyorsabban telik nekik az idő és ezt nekem kell végignéznem.
Remélem a kedves trollkodók szánnak kb 6 másodpercet arra, hogy ilyen szögből is nézzék a dolgokat.

odeon 2012.11.14. 18:44:11

Nekem is külföldön van a gyerek meg az unoka, sőt anyám dédunokája is. Ritkán vannak itthon, de legalább nem kell aggódnom értük, mert normálisan működő országban élnek.
Én itthon maradtam, mert mindig túl sok volt bennem a kalandvágy.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.14. 18:48:02

@sofa king cool: pappito óta tudjuk, hogy nemcsak a paprika, de paradicsom meg az uborka is megterem NZ-on.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.14. 18:52:57

@SilentDreams: tudod, mi nem stimmel?
hogy elmondja, mekkora szar van itthon,
de EBBEN hagyta az anyját, és nem azzal zárja, hogy gyere utánam a jóságba.

mert ugye, ha anyu egyedül van, akkor menjen, nem?

tinu 2012.11.14. 19:05:25

@komment2010: a gyökértelenség nem azt jelenti, hogy külföldön mennyire találsz - nem találsz megértést, befogadást, állást, egzisztenciát stb. Azt jelenti, amit írtam, hogy nem vagy otthon. Nem ismered a befogadó ország irodalmát, történelmét, politikáját, hogy mi foglalkoztatja az embereket, mi a többlet-jelentése egy-egy szónak, ami a múltban gyökerezik stb. Nincsenek ott azok a helyek, amik a családi vagy nemzeti múlt részéhez tartoznak. Hülyeség, de engem jóérzéssel tölt el, de legalábbis az ismerősség érzésével, hogy lehet, a lányom oda fog járni iskolába, ahova én is jártam. Ez nem hazaszeretet egyáltalán. Ez az egyén/család története, nem olyasmi, amit az iskolában vagy bárhol tanítanak. Igazából nem is értem, mit nem értesz. Gyökértelennek lenni épp azt jelenti, amit jelent szó szerint is: a gyökereid nem ott vannak, nem onnan származol, a szüleid, nagyszüleid nem ott éltek, az anyanyelved nem az a nyelv, amin mindennap beszélsz, és nem az, amit a gyerekeiddel használsz, akiknek már a te anyanyelved nem ugyanazt jelenti, mint neked. Ezt az én számomra nem tudja feledtetni az, hogy vastagabb a bankszámlám. Persze, ha az éhen halás vagy nem halás a tét, az megváltoztatja a felállást. De jelenleg azért nem Afrikában élünk.

dtk74 2012.11.14. 19:06:44

Olvasom a kommenteket. Ilyen semmit, ilyen hosszan, hát... Tudtok páran...

tobias2 2012.11.14. 19:28:55

Itt meg egy thai honvágydal: www.youtube.com/watch?v=S4upucnM4G4

Csupa diao-dai és kittüng...

monddazigazatmar 2012.11.14. 19:32:47

Levél Lászlónak!
Anyád megdöglött a kályha mellett diótörés közbem a szégyentől, hogy ilyen fattyat izzadt a világra. Apád is beadta a kulcsot. A kutya is, szoval nem muszáj vissza se nézned.
Rohadj meg te is-

van valaki olyan, aki ezt a nyálas ömlengést elhiszi? Minek ez?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.11.14. 19:34:37

Hogy egy semmiről nem szóló írás több mint 200 kommentet produkáljon, na az a nem semmi...
Az író előkerült egyébként?

Überspannung 2012.11.14. 19:37:03

@zaphodbeeb: pedig a szülőnek el kell tudnia engedni a gyerekét, pláne az unokát. Ők már megtették, amit lehetett, alea iacta est.

2012.11.14. 19:44:27

@SziszkAnya: Olvasd el Hagyma blogjat Firefoxban, erdemes!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.14. 19:50:40

@Babette_: 7 vegen megcsinalom
ha ahataretkelo nem teszi ki, akkor megy a blogomra:)

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2012.11.14. 19:53:53

Persze...a rablóvezér fattyai majd kapnak vmi jó kis állást vmelyik simicska cégnél...nekik nem kell külföldre menniük boldogulni...
...egyelőre...
.
.
.
.
...majd 1szer...
...a népharag elől...

2012.11.14. 19:56:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ez nagyon jo, hangosan rohogtem a kivi-aszalason...

Viktus 2012.11.14. 19:59:13

@bpetya75:

Bill Gates? Zuckberg ? ebből a szempontból semmik voltak mégis jól eladták magukat mások tudásával.

mikethebiker 2012.11.14. 20:03:17

ti mekkora hülyék vagytok azaz majdnem mind!

legeslegujabbkor 2012.11.14. 20:14:34

@tobias2: Az utolsónak az élvezeti értékéből sokat levon, hogy látom a képeket közben.

Publius Decius Mus 2012.11.14. 20:17:23

Valamit valamiért. Beáldozta a saját édes anyját is. Majd őt is beáldozzák amikor eljön az idő. Valamit valamiért.

venator 2012.11.14. 20:17:50

@komment2010:
"az ember a Világban van otthon és csak rajta múlik hol érzi jól magát. A születési ország egy állapot amit kap az ember."

Butaság, lásd: gyökértelen. Ám ha te világpolgár vagy, jó neked..

"Mondjuk zengjetek pátoszos odákat azoknak az afrikai gyerekkatonáknak akik 10-12 évesen a a korukbeli gyerekeket lövik halomra a Hazájukért."

Ennek mi köze bármihez is? Harmadik világ? Mond valamit?

"A többi meg demagógia, porhintés és a földműves emberek szemének fotonokkal történő elárasztása. Pro és kontra fröcsögni lehet de a tény tény marad: kis hazánk egy amortizált demokráci-karikatúra sok kiskirály hajlamú idegbeteggel az élén. A csúcspont épp most van.".

Az egész kommented demagógia volt, feltűnt? :))

legeslegujabbkor 2012.11.14. 20:18:59

@tobias2: Ez meg magyarul van, csak visszafelé énekli a szöveget.

A Tyne folyó déli partja 2012.11.14. 20:21:25

megint hányok. ahogy az előzőtől is.

miszpopi 2012.11.14. 20:24:58

A derék posztoló meg hazajön eltemetni a mamát, majd élete végéig kapálgatja a sírját. itt a vége fuss el véle...

paráznabillegető 2012.11.14. 20:34:01

most már bizony megírom én is a történetem!

nincsen apám,
se anyám,
se istenem,
se hazám.

jó tömör, mi?
akinek deja vuja van, jogosan, jah.

Vile Boy 2012.11.14. 20:38:39

Megint egy poszt amiböl semmit nem tudtam meg semmiröl, leszámítva hogy betekinthettem a posztoló lelkivilágába, vagy ami rosszabb, egy - elöttem ismeretlen céllal fabrikált - kamu szövegbe.

Lassan már az is kiemelkedö poszt lesz a Há-n, ha valaki a félresikerült londoni mosogatói életét mutatja be 150%-os szubjektivitással. Komolyan, nem lehetne szürni a felhozatalt?!

Vagy mondjuk létrehozni egy almenüt pl. 'Informatív' és 'Bulvár' pontokkal?!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.14. 20:50:14

modoros és giccses és szar, de nem ez a lényeg.

3x 2012.11.14. 21:01:22

Mi ez a lavór takony? "Édes Anyám!"

Broáf!

100holdas 2012.11.14. 21:12:04

Jézusmáriaszentúristen! Mi ez a szar? "Elvettem az egymás mellett töltött órák örömét és a csendes vagy néha néma beszélgetéseket."

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.14. 21:49:46

@sirokkó: Eszünkbe.

Elég gyakran látogatoma családom mostanában, majdnem gyakrabban, mint mikor otthon éltem. Ott is el kellett költözni faluróla fővárosba, hogy legyen munka. Most hogy 100 km, vagy 1000...

Egyébként roppantmód gáz ez a poszt.Természetesen csak szvsz.

Nadiposzi (törölt) 2012.11.14. 21:50:04

Ez kurva jó volt, még, még!
Függő leszek. Persze csak a kommentek miatt, amúgy se ezt, se az előző hasonló szart nem bírtam végig olvasni. A következőbe javasolnám beleírni azt, hogy:
Mátra alján falu szélén
lakik az én öreg néném.
Kevés szavú, dolgos, serény
tőle tudom ezt a mesét.
Őzgidácska sete-suta,
emigrált a bús picsába
Öreg néne le se szarja,
majd a fészen belájkolja

2012.11.14. 21:51:10

Nem tudom ti hogy vagytok vele - en azt vettem eszre, hogy eleinte a posztok voltak jok es a kommentek szinvonaltalanok igy csak a posztokat olvastam; kozben a kommentek egyre erdekesebbek lettek, de a posztok szinvonala csokkent. Viszont tovabbra is sok erdekes kommentelo kitart, es minel bizarabb posztok jelennek meg, annal kreativabban reagalnak. Ma legalabb 5 kommenten kellett hangosan nevetnem (a teljesseg igenye nelkul: rajen, Lobelt, Birca, mondazigazatmar, Modoros stb.).

Mi lenne ha mindenki akinek kedve, ideje van, megirna egy humoros verziojat az aznapi posztnak (vers, proza vagy barmilyen mas formaban)? Ennek persze nem a posztolo megbantasa lenne a celja, de ha van humorerzeke az illetonek, szerintem o is szorakoztatonak talalhatna ezt, es ez nem zarna ki hogy komoly gondolatok is megfogalmazodjanak posztokban. Aztan ha a poszt arra erdemes, elkezdhetnenk komolyabban hozzaszolni; ha meg olyan mint a mai, akkor legalabb jot rohogunk a kommenteken. Win-win situation, igy tovabbra is erdemes lenne olvasni a blogot (mert kulonben oszinten szolva egyre kevesebb ertelme van). Sot szerintem irhatnank direkt - bevallottan - fake posztokat is, en pl. szivesen irnek egy ilyet, szerintem feldobna kicsit a hangulatot.

Kuruttya 2012.11.14. 21:53:08

Ocsmány, modoros, giccses szar.

Ja, és az "anyám" kisbetű akkor is, ha nagyon szeretjük.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.14. 22:01:30

@venator: A gyökértelenezés szerintem ritka alpári , sunyi dolog.

Nem tudom miért nehéz elfogadni, hogy valakinek nem a szülőföldje az otthona. És nem kell feltétlenül a szülőföldjén jól éreznie magát. Ennyi erővel a szomszéd faluba se költözz el, maradj a sejhajodon. Maradj annak, akinek születtél.

Ha nem haragszol, én élnéka szabad választás jogával, és bár gyökértelenezhet, de ezzel csak magáról állít ki bizonyítványt.

rohadjmegARCgeci 2012.11.14. 22:08:54

Lehet hogy megvette a blogot a kormány titokban és most így próbálják meg feltartóztatni a fiatalokat?

billy reed 2012.11.14. 22:10:09

@SilentDreams: "lyen lenne egy fiú levele a hiányzó édesanyjának? Meseszerü bevezetéssel, majd irodalminak (?) szánt sofordulatokkal elhalmozva....
Nem stimmel..."

Ez egy elképzelt levél az író édesanyjának, de a nyilvánosságnak szól...

Amúgy meg, ha feltesszük is, hogy nem valódi /de az/, nem tök mindegy, ha egyszer igazat ír?
Van egy régi mondás: az evangélium akkor is evangélium marad, ha maga az ördög prédikálja.

@Kuruttya: "Ocsmány, modoros, giccses szar."

Neked is ezt üzenem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.14. 22:19:13

@Kuruttya: hat hogy ez egy "elkepzelt"?/?/ level az iro edesannyanak evangelikus magassagokban a nyilvanossag fele, melyben az iro leirja gyotro fajdalmait a felmerult tavolsagok miatt
hat nem erted?

Kuruttya 2012.11.14. 22:20:08

@hagyma: ja ok, így már világos.

venator 2012.11.14. 23:01:31

@tildy:): Kedvesem! Olvas, ertelmez, kommentel.
Ha ezek kozul barmelyik is nehezedre esik, akkor szolj es segitek.
Es nekem ne alparizz meg sunyizz amikor arra is keptelen vagy, hogy visszaolvass par sort. Raadasul en is kulfoldon elek te Nobel dijas.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.14. 23:24:03

@venator: azt altalanossagban irtam.
De elnezesed kerem, tenyleg beneztem/felreertettem az irasod.

venator 2012.11.14. 23:26:42

@tildy:): Spongyat ra. En is tulreagaltam egy hangyanyit.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.11.15. 01:09:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: kar, hogy valaszleveled humorat a kommentelok nem ertekeltek, en igen :))))

hothead 2012.11.15. 01:10:40

@Hari Seldon 2: tokeletesen egyetertek veled. ez igy normalis. a nagyszulok felnott emberek, a gyerekek nem azok, ertuk a szuleik a felelosek.

hothead 2012.11.15. 01:12:36

@tilmir: ez igy szokott lenni :( es termeszetesen a poszt iroja nem velemenyezte a kommentfolyamot...

hothead 2012.11.15. 01:18:38

@tinu: igen, mulo divathobort az elvandorlas, semmi tobb... nem is ertem, miert kell ennyit foglalkozni vele (foleg annak akit az altalad emlitett dolgok boldogitanak es tenyleg elhiszi, hogy az emberek csupan a penzert mennek kulfoldre)

hothead 2012.11.15. 01:20:44

@Jolika neni a szomszedbol: tessen irni egy tisztesseges posztot! en szivesen latnam :)

pappito · http://pappito.com 2012.11.15. 04:21:03

@hothead: "figyelted a felső legördülő menüt? na, ettől most helyreállhat a lelkivilágod :)"

azért a lelkivilágom nem ezen múlik, de így kerek, örülök neki, hátha valaki Vanuatura költözik vagy Fijire, az is oda tartozik :)

pappito · http://pappito.com 2012.11.15. 04:45:37

@hagyma: "a amugy engemerdekel aki jaratos benne hogy lehet manapsag 2 gyerekkel kitelepulni uj-zelandra? fogom magam es kimegyek uj-zeland tagja az EU-nak
dehogy igy csaladostul csak fogom magam, kitelepulok....
szerintem aki ilyen kondiciokkal bir annak ki sem kell menni.."

ha tényleg érdekel nagyon szívesen elmesélem mi hogy csináltuk 5 éve. vagy olvasd el a blogomban (ott a link a nevem mellett) de pont 2-3 hete jött egy család két kisgyerekkel.

NZ persze nem tagja az EUnak, hogy is lenne?

Az, hogy milyen kondíciókkal érdemes Mo-n maradni azt én nem tudom, mi ott is jól voltunk, de itt akartunk élni, úgyhogy hónunk alá csaptuk a gyereket és jöttünk. (na jó, majdnem nem jött össze, de végül mégis)

Szerintem az USÁba sokkal komplikáltabb kijutni

pappito · http://pappito.com 2012.11.15. 04:54:58

@szájhúzó kutya: "Az ilyen birkák húzzanak is el tömött sorokba Új-Zélandra legelni, mindenkinek jobb ez így!"

kivéve nekünk itt Új-Zélandon, szóval ez nem volt az évszázad ötlete :)

hothead 2012.11.15. 05:04:30

@pappito: azt én se gondoltam ám komolyan, de én is örülök neki :)

hothead 2012.11.15. 05:23:08

@zaphodbeeb: nem szeretek személyeskedni, de most fogok: szerintem te szimplán irigykedsz a hugodra.
amúgy nem értem milyen nagyszülő az, akinek fontosabb az unokák ölelgetése - megkérdőjelezve a szülők döntését - mint az a tudat, hogy a csalad (beleértve a saját gyereküket) egy általuk választott helyen, (feltételezem) boldogan él.

pappito · http://pappito.com 2012.11.15. 05:33:36

@tinu: " gyökértelenség nem azt jelenti, hogy külföldön mennyire találsz - nem találsz megértést, befogadást, állást, egzisztenciát stb. Azt jelenti, amit írtam, hogy nem vagy otthon."

hm... két különböző dolgot maszatolsz össze. Az egyik, hogy a gyerek esetleg abba az iskolába jár ahova én is jártam és ugyanott sétál az első szerelmével ahol mi, stb. Ezek szép, romantikus és fontos dolgok.
A másik, hogy otthon vagy-e. Ez viszont leginkább a családon múlik, ezért derpegnek általában az egyedülállók (akik Londonban mosogatnak és nyolcadmagukkal laknak egy tó fenekén és minden este isznak egy csésze hideg mérget)

Ez utóbbi meg leginkább életkorfüggő szerintem. Nekem itt a családom (nej+gyerekek) és a család többi része, (apám, tesómék) tök másik országokban. Nem valószínű, hogy a lányaim oda járnak iskolába ahova én. De mindez az első generációs kivándorló sajátossága, ezt már az elején bele kell kalkulálni, mielőtt elindul az ember. Ezeknek a dolgoknak van ellentételezésük egyébként, az én lányomnak már az a hely lesz különleges emlék, ahol megtanult bringázni vagy először úszott a tengerben. Lehet, hogy ha nagy lesz ő nem itt akar élni és elmegy innen és az ő gyereke se oda fog járni iskolába, ahova ő járt.

Csak árnyalja a képet, hogy a nejem speciel 3 különböző országban járt iskolákba, mi meg most egy negyedikben lakunk :) Én jártam olyan iskolába amibe korábban apám járt. És?

Az én családomban az elmúlt száz+ év azzal telt, hogy a az egész banda jött-ment, közben országhatárok is jöttek-mentek, szóval pont a Kárpát-medence kellős közepén valamiféle romantikus, álmos állandósággal érvelni... hát nekem bicegős. Nejem családja ugyanezt csinálta, pedig különbözőbbek már nem is lehetnénk.

Szóval majd ha nagyobbak lesznek elvisszük őket a helyekre amelyek nekünk fontosak valamiért, hogy lássák Mo-t is, meg átadunk amennyit tudunk, de azért mi azért vagyunk, hogy lehetővé tegyük, hogy nekik is meglegyenek ezek a fontos helyeik a világban.

Majd tizenpár év múlva, ha nem akarnak NZ-on élni, akkor majd írok ilyen picsogó, dagályos ömlengést, hogy itthagytak engemet a kis kálya mellett egyedül diót törni :)

pappito · http://pappito.com 2012.11.15. 05:36:11

@hothead: amúgy se értem ezt igazán, a gyereket nem a nagyszülőknek csináljuk játékszer/szeretetpótlék gyanánt

egyébként itt van olyan család ahol egyik évben Mo-ra mennek másik évben a nagyi jön az unokákhoz.

Nadiposzi (törölt) 2012.11.15. 07:28:03

A posztolónak és mindenkinek akinek SZÍVE van...

www.youtube.com/watch?v=gR_sS088hIo

Hogyha ír majd, édesanyám, írjon a falunkról,
Küldjön egy szál virágot az öreg akácunkról!
Írja meg, hogy az emberek sajnálják-e, hogy el kellett mennem,
Írja meg, hogy magán kívül megsiratott-e valaki engem!

Írja meg, hogy házunk előtt áll-e még a nyárfa,
Írja meg, hogy arrafelé milyen nóta járja!
Él-e még az öreg cigány, járnak-e a fonóba, mint régen?
Mindenkiről írhat, anyám, csak egy lányról sose írjon nékem!

Írok, írok édesfiam, írok a falunkról.
Küldök egy szál virágot az öreg akácunkról.
/:Nem él már az öreg cigány, nem járnak a fonóba mint régen.
S az a kislány kit szerettél kinn nyugszik a csendes temetőben.:/

Visszaírja a jó Anya, hogy áll még a nyárfa
És a sarki kiskocsmában magyar nóta járja
Elfeledtek az emberek, nem is kérdez soha senki Téged
Csak akiről nem írhatok, csak az az egy siratott meg Téged

Haza megyek s elmegyek a kisházatok mellett
Benézek a kiskapudon, elnézem a kertet
Most is mennyi virág nyílik, illatozik, színesedik benne
Mintha, mintha a kis virág hívogatna, csalogatna engem.

De ne hívjatok, ne sírjatok orgona virágok
A kiskertbe belopózni engem már nem láttok
Nem nyílik már nékem többé kék nefelejcs, ibolya és rózsa
Mintha, mintha a kis kertben életemben sose jártam volna.

pappito · http://pappito.com 2012.11.15. 07:39:45

jézus, ezt a giccset még fokozni is lehet???

tinu 2012.11.15. 08:31:56

@tildy:): gyökértelen lehet valaki a saját hazájában is. Ez nem feltétlen külföld, bár szerintem aki külföldre megy, nagyobb eséllyel éli át. Nemcsak a lakóhely jelenti a gyökeret, de a saját kultúrád is (nyelv, irodalom, történelem). Amúgy mintha a gyökértelent összekevernéd a gyökérrel :)))). Az előbbi nem káromkodás szerintem.

@hothead: érzem a finom iróniát. :))) Én nem tartom divathóbortnak az elvándorlást. Inkább válasznak a kilátástalanságra, ami egy közhangulat mostanság. Én is éreztem, nem véletlen vagyok itt, hanem mert terveztem, hogy külföldön éljek, mint ahogy éltem is 2-3 évet. De aztán egyrészt a saját tapasztalatom alapján, másrészt a számvetés alapján (akarom-e vállalni az érzelmi megbicsaklást az anyagi biztonságért cserébe) máshogy döntöttem. Más dönthet máshogy más szempontok, más családi, érzelmi körülmények alapján. Az is lehet jó döntés.

@pappito: példákat hoztam, amelyek más szintűek, más-más oldalról fogják meg a hasonló érzéshalmazt. Mivel a te és a feleséged családjában hagyomány a vándorlás, mi sem természetesebb, hogy számodra is természetes. :))) Attól még igaz az, hogy az én családom nem egy vándorló típus (még ha a tesóm is élt külföldön egy ideig, munka miatt, én is éltem szintén munka miatt átmenetileg), van olyan családtagom, aki 56-ban meg akart pattanni, és már külföldről fordult vissza, hogy "á, mégsem" (vannak ilyen "hülyék" is :)))). És bár a másik nagybátyám meg külföldre disszidált, látom a gyerekein, hogy beilleszkedtek, de sok-sok hozadéka lett érzelmileg annak, hogy országot-kultúrát váltottak. Lehet persze, hogy itthon sem lettek volna boldogabbak, ezt aláírom. Mindenki azokkal az élményekkel gazdálkodik, amit a családjából hozott. És igen, "önző" vagyok, mert egy életem van nekem is, és mivel nagy valószínűséggel én csak szenvednék külföldön (többek közt, mert ugyanazt a munkát nem tudnám csinálni, mint itthon, csak a szakterületen belül ugyan, de más típusút), nem fogok olyan döntést hozni, amivel "feláldozom magam a gyerekeim jövőjének az oltárán". Lehet, hogy a leszármazottaimnak egyszer majd jó lenne, hogy nem magyar az identitásuk, hanem német, vagy amerikai, vagy akármi, de nekem baromira nem lenne jó (és szerintem a két már megszületett gyerekemnek sem).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.15. 09:34:31

@tinu: nem keverem. :) Nalam szitokszo, mert erzelmileg probal befolyasolni , aki mondja, csak azert , mert o nem mert, vagy nem akart elindulni, es elkepzelhetetlennek tartja, hogy van, aki nem a szulofoldjen. erzi magat otthon.

pappito · http://pappito.com 2012.11.15. 09:37:19

@tinu: "Mivel a te és a feleséged családjában hagyomány a vándorlás"

hát az, igen, de azért ez mind a Kárpát-medencében zajlott, szóval nem ők akartak vándorolgatni, szerintem örömmel megtartották volna a fűrészmalmot, birtokot, ezt-azt :)

"Lehet, hogy a leszármazottaimnak egyszer majd jó lenne, hogy nem magyar az identitásuk"

én fordítva gondolom, nem az identitáshoz igazítom a gyereket, hanem hagyom, hogy a valósághoz igazodjon az identitása. Nekem pont úgy a gyerekem, ha magyar (mer magyar) ha nem, pusztán a magyar identitás nem egy előny ami miatt lemondok a javukra szolgáló valós előnyről. De nem vagyunk egyformák.

tinu 2012.11.15. 09:37:39

@tildy:): a kulcsszó a "nálam". Lehet, hogy téged bánt ez a szó, ugyanakkor a jelentéstartalmának semmi köze nincs ahhoz, amiről te írsz. Ha te nem érzed magad gyökértelennek, az tök jó, miért gondolod, hogy bárki ezzel akarna téged befolyásolni? Fura.

pappito · http://pappito.com 2012.11.15. 09:43:48

amúgy ez az egész identitás mizéria kicsit túl van lihegve egy a sok k-európai frusztráció közül, sőt, köszönhetően mozgalmas történelmünknek és a mozgalmas elhelyezkedésnek, leginkább magyar frusztráció ez a kényszeres igazodás, bizonygatás, mások és saját magunk identitásalapú meghatározása és ez alapján az egymáshoz viszonyulás.

Ami persze tök vicces pont magyarok között, hála a keverencs származásnak :) Pedig ezzel semmi gond, csak el kéne tudni fogadni, hogy a rác dédi, tót dédpapi, zsidó apuka, sváb anyuka az mind magyar gyereket csinál :) a magyar gyerek meg ezekből a sok gyökerekből mind csak nyer

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.15. 09:44:24

@tinu: sokszor olyanok mondjak, akiktol mar valoban elszenvedtem kirekesztest. Az erzest - mint kirekesztettseg, gyokertelenseg , gyuttmentsegnek titulalas- ismerem , de nem kulfoldon megtapasztalva, hanem gyerekkent.

tinu 2012.11.15. 09:47:47

@pappito: én is úgy gondoltam a gyerek identitásának változását, ahogy te (csak nem írtam le). :) A vándorló léthez meg végképp nem akartam semmiféle értékítéletet társítani. Ez vagy megvan, mint családi történet, vagy nincs. Mivel az én apám kb. egyetlen munkahelyen dolgozta le az egész életét, nekem más jelent evidenciát, mint annak, aki a gyermekkorát végigvándorolta országról országra.

pappito · http://pappito.com 2012.11.15. 09:56:28

@tinu: nem is vitatkozni akartam, csak ugye ott az a speciális eset, hogy valaki végig otthon csücsült mégis 3-4x találta magát más országban...

tinu 2012.11.15. 10:37:00

@tildy:): értem, hogy nálad ezért piros posztó ez a szó, de alapvetően szerintem nem azt jelenti, amit neked jelent. Szerintem a gyökértelenség és a kirekesztettség nem ugyanazt a fogalmat takarja.

@pappito: hát az identitás szerintem nem csak a nemzeti identitást jelenti. Nekem mondjuk annyira nem fontos, hogy magyar, vagy tót, vagy sváb, vagy akármi (bennem is van mindenből). De ebben a kultúrában nőttem fel, ezt ismerem, értem, a szüleim, rokonaim itt élnek, itt értem a viszonyokat, itt kötődnek emlékek, élmények, fontosságok helyszínekhez, emberekhez, speciális értékekhez. Ezek miatt úgy határozom meg magam, mint X.Y., nő, ennyi éves, ilyen foglalkozású, magyar anyanyelvű és kultúrájú, ebből a városból való stb. Ezek is hozzátartoznak az identitásomhoz. Ez minden nép fia életében így van, nem kell hozzá k-európainak lenni.

HDia · http://reklamfail.blog.hu 2012.11.15. 12:13:37

@Modor Tibi: könnyezve-röfögve röhögök ezen a kommenten vagy 10 perce

már a reakciók miatt is érdemes volt elolvasni ezt a gyomorforgatóan giccses szar posztot. amúgy nem tudom mér gondoljátok h kamu, vki azt gondolta h hej de megható volt apa levele hát vaze én is tudok meghatót kinyomni magamból! és lőn... :D

venator 2012.11.15. 12:41:54

@tildy:): Látom ez még téma. :)

Én sem ilyen értelemben használom, hiszen Dániában én magam gyökértelen vagyok. Nem köt ide semmi, nem vagyok otthon a hagyományokban és a kultúrában, legfeljebb megtanultam néhány alapvető dolgot, hogy be tudjak illeszkedni.

A gyökereim Magyarországom vannak, ott vagyok otthon, ott értek mindent félszavakból is, oda kötnek gyerekkorom emlékei és ott járok ki a szeretteim sírjához.

Ettől azért még jól érezheti magát az ember máshol is és évek alatt, ha valóban gyökeret ver valahol, akkor a gyermekeinek akár a hazája is lehet az ország.

Én így élem meg a gyökértelenséget itt, hogy nem tartozom ide. Persze nem is akarok, de én nem is vagyok emigráns, de ez meg egy másik kérdés. :)

Egyszóval nem volt bennem rossz szándék.

komment2010 2012.11.15. 14:44:27

@venator: személyeskedés nélkül....
Akkor csak szép sorjában: ha a választott országod érdekel akkor pár év alatt Te is képben lehetsz ki a helyi Deutsch Tompika, vagy egyéb ügyeletes celeb. Ki a nemzet költője, vagy kik voltak azok az ősök akikre büszkék a helyiek. A gyerekkel mehetsz moziba, állatkertbe, kirándulni, más családokkal összejárni és láss csodát már is vannak közös emlékek és élmények az új hazában is. Ez nyitottság és hozzáállás kérdése és amennyiben te ezt tekinted gyökértelenségnek abban az esetben ezt igen könnyen orvosolhatod. Már ha akarod. Ahogy téged olvaslak tőled ez igen távol áll... :)
A gyerekkatonák egy példa volt arra amit írtam is hogy a hazaszeretet az azokból a benyomásokból alakulhat ki az emberben amik őt érik a hazájában. És így jöttek a gyerekkatonák... Ja és igen, tudom hogy mit szoktak harmadik világbelinek hívni...
Szóval csak téged tudlak idézni: "Kedvesem! Olvas, ertelmez, kommentel." Ahogy tildynak is írtad! Bocs ha nagyon összetett volt a kép nem hittem hogy van akinek gondot okoz egy "ekkora" ugrás.
És hogy a kommentem demagógia lenne? Alig hiszem, legfeljebb neked nem volt értelmezhető másoknak viszont igen. Épp mint írod te is külföldön vagy aminek meglehetnek az okai. A nagy hazaszeretetet csak legyőzte valami. Értelmes emberrel értelmes dolgokról értelmesen (értsd másokat nem fikázva) van értelme vitatkozni. Veled nem fogok.... A következtetést vond le magad! :)
P.S: a kommentem is azért születtet (mert sok az itt kommentelővel ellentétben van elég dolgom napközben hogy a napi 100+ hozzászólásomat legyártsam így nem szoktam billentyűzetet ragadni feleslegesen...) hogy hangot adjak azon véleményemnek miszerint attól hogy valaki kismillió kommentel bír és másokat lehülyéz az nem azt jelenti hogy igaza is van. De hozzád ez sem jutott el. Kár...

venator 2012.11.15. 15:10:17

@komment2010: Ismerős a stílusod és rá fogok jönni, hogy honnan. :)

A többire nem vesztegessünk szót, elbeszélünk egymás mellett.

Alikam 2012.11.15. 15:11:26

Ezek nem igazi levelek. Új-Zélandra? A Maorikhoz? Azokhoz a bocskoros parasztokhoz?

Hagyjuk már, azokból vagy kidobó vagy futball játékos lesz. És ott jobb? Hát maximum a táj az ami szebb...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.15. 19:04:33

@venator: Erdekes, mer tmindig, mikor szuleimtol visszaterek ide a szigetre, azt mondom, vegre itthon. Ez az tthonom, meg akkor is, ha szomoruan konstatalom, hogy nem ismerem azokat a dalokat, enekeket, vicceket, netan filmeket, ami az ittenieknek megszokott.

Apukam mondta mindig, ott az o otthona, ahol otthon erzi magat. Igy vagyok en is vele.

venator 2012.11.15. 19:23:06

@tildy:):
Persze, kinek így, kinek úgy. Nincs is ezzel semmi gond. Amikor otthonról jövünk vissza, akkor én is azt mondom, hogy hazamegyünk.
Bár nálunk a "haza", az csak a lakást, az otthont jelenti. Az országot kizárólag Dániaként említem, még véletlenül sem haza vagy otthon.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.15. 21:24:33

@venator: Erdekes. Gondolom ti elobb utobb vissza is akartok menni. Egyeni dontes kerdese, en kihagynam. Aztam lehet valtozik, de sosem ereztem azt a "vonzodast" , amit masok igen. A kornyezetemert, akar ismeretlenekert is szivesen teszek, de igazandibol ugy vagyok vele, a szuletesi helyet nem valasztja meg az ember, azt "kapja" , nem kell , hogy ez orokre determinalja a sorsat.

venator 2012.11.15. 21:50:35

@tildy:): Persze, most úgy áll a dolog, hogy talán márciusban tudunk költözni.
Számomra a te álláspontod érdekes. :)

Nekem sem az határozza meg a sorsom, hogy magyarnak születtem, de nincs vele semmi gondom sem, sőt őszintén szólva engem jó érzéssel tölt el.
Szívesen költözünk haza és már nagyon várjuk az "új" életünket.

pappito · http://pappito.com 2012.11.15. 23:22:53

@Alikam: " Új-Zélandra? A Maorikhoz? Azokhoz a bocskoros parasztokhoz?"

látom alaposan megismerted az országot

John Deere & Rednecks (törölt) 2012.11.17. 20:52:28

Nem a kommentekhez, hanem a levélhez fűzném hozzá gondolataimat.
ÉN úgy gondolom, hogy nem kéne már a pénzügyi nyomorra hivatkozni a kivonulóknak - ennyi erővel szinte MINDENKI elmehetne...a másik, hogy ha már egyszer elmegy - és nyilván ezt normális ember százszor, ezerszer megrágja az utazás előtt - NE AKARJON HAZAFI LENNI KÜLFÖLDÖN!!!
Ne gondolja magyarnak magát, aki hűtlen a hazájához, s ne hívja Magyarországot hazájának - mert nem az!
"Itt élned, s halnod kell! "
Ez a MI HAZÁNK, azoké, akik itt maradunk és kitartunk, mindenkor! Ne tartsa velünk egyenrengúnak magát az, aki elmegy.
De az is eszembe jut, hogy amikor párkapcsolatban élünk - rendes esetben - nem hagyjuk ott a társunkat csak azért, mert a szomszéd fűje zöldebb.

Ne felejtsük, hogy nagyapáink, dédapáink meghaltak ezért az országért, a hazáért!

S Nektek, Kivonulók, köszönöm, hogy elmentek innen - nincs itt helyetek!

mazsola123 2012.11.18. 02:28:01

@John Deere & Rednecks:

"De az is eszembe jut, hogy amikor párkapcsolatban élünk - rendes esetben - nem hagyjuk ott a társunkat csak azért, mert a szomszéd fűje zöldebb."

Való igaz, de ha egymás után többször félrekúr, majd a pofádba hazudik, hogy "á, nem is, de mégis, vagy mégsem, de különben is, neked ez akkor is jó", no akkor azért otthagyjuk. De inkább b.sszuk ki, mint macskát...

pappito · http://pappito.com 2012.11.18. 04:04:19

@John Deere & Rednecks: idióta

John Deere & Rednecks (törölt) 2012.11.18. 09:04:35

@mazsola123:
Kedves mazsola123, az nem a haza, hanem a benne élők - s mivel nem a többség irányít ez csalóka lehet. Nem az országot irányító - vagy azok mögött álló - kisebbség a haza. DE a párkapcsolati példám csúszott - biztos azért, mert ilyenben nem volt részem - de igazad van. Azonban a kivonulást így sem pártolom - csak a véleményem írtam ide, köszönöm figyelmed, válaszod.

John Deere & Rednecks (törölt) 2012.11.18. 09:05:51

@pappito:
Tisztelt pappito, köszönöm - a fentebb vázoltakban megerősítő -megjegyzésed.

2012.11.18. 10:31:22

@John Deere & Rednecks: Hat ne aggodj, nem tartom veled egyenrangunak magam, az biztos :) Oszinten erdekelne, hogy ha szerinted nem magyar valaki akinek mindket szuloje magyar (mert nem Magyarorszagon el), akkor mi az illeto - belga?

Elmondom, miert rossz a parkapcsolatos peldad. (Nem fogod megerteni, de masok okulasara mondom el akik gondolkodni is tudnak.) Vannak olyan emberi kozossegek ahol a csalad valaszt a fiataloknak hazastarsat. Ez kb. ugyanolyan helyzet mint a 'haza'; az emberek nem valasztjak hova szuletnek. Sajnos az elrendezett hazassagokban neha (altalaban nem, de neha) elofordul hogy az egyik hazastars teljesen elfogadhatatlanul viselkedik, terrorizalja a masikat; es olyan is elofordul hogy egyszeruen nagyon nem illenek ossze a felek. Szerintem ilyen esetben teljesen ertheto ha szetvalnak es masik hazastarsat keresnek maguknak. Persze a 'hagyomanytisztelo', szuk latokoru, maradi csalad szamara ez a lepes sokszor elfogadhatatlan, kitagadjak a gyereket aki kilep az elrendezett hazassagbol. Pontosan ugyanez a reakcio figyelheto meg szuklatokoru magyar (vagy mas) nacionalistaknal, akik nem tudjak elfogadni, hogy nem feltetlenul ott el vagy oda kotodik az ember ahova szuletett.

John Deere & Rednecks (törölt) 2012.11.18. 10:33:55

Kedves Mirjam2, köszönöm, hogy időt szántál a válaszodra.

2012.11.18. 10:35:11

@John Deere & Rednecks: Jo de nem valaszoltal, ha nem vagyok magyar mert nem Magyarorszagon elek, akkor mi vagyok? Na?

patkányarcúáginéni 2012.11.18. 15:29:43

@Mirjam2:
Azt sem tudod mi vagy, és ezt tőle akarod megtudni? Na, bazzz...

Adri the Big 2012.11.18. 19:56:41

@tinu: én is erre gondolok... :) jó, hogy nem vagyok egyedül.

megsem 2012.11.21. 11:28:49

@Dr. Furia: Öreg! Feldobtad a mai estémet ...itt Új-Zélandon.. :)
Lassan ebben a blogba is csak a kommentek miatt erdemes benézni...és nézni aki bénázni.

DiosLaci 2012.11.28. 11:03:29

Koszonom az osszes reakciot. Tenyleg.
Erdekes volt olvasni hogyan reagaljuk le a kicsit atlagostol kilogo dolgokat. Par nap alatt ekkora felhordulest tud generalni egy blog bejegyzes... Mar megerte... Hehehe...

Valaszok sorban:

1. Eredetileg ez egy papir level lett volna kizarolag az anyamnak. De mivel hetente Skypeolunk, nem volt sok ertelme lekuldeni. Aztan jott a gondolat, hogy akar mast is erdekelhet. Vagy provokalhat. Talan hiba volt. De a reakciok miatt biztosan erdemes volt publikalni...
2. Tenyleg tul erzelmes es csopogosre sikerult. Mindig is tudtam hogy Irodalmi Nobel Dijat nem fogok kapni, de most mar bizonyitekom is van ra. A bulvar tobb erzelmet valt ki az emberekbol, mint a szepirodalom vagy a "normal" media.
3. Egyaltalan nem a tartalom volt a lenyeg, hanem hogy kiben mit valt ki ez az aktualis tema. Ha csopogni akartam volna anyamnak, elkuldtem volna papiron... :)
4. A blog azert nem hivatalos sajto, mert itt BARMI megjelenhet, es BARKI lereagalhatja. Ettol jobb, mint a tulszurt, iranyitott media. Ezert Kiraly a web. Eztispolitikamentesenirtam.
5. A moderator donthet a blogokban hogy mi kerul publikalasra. De koszonom a moderatornak, hogy nem korlatozza a kulonbozo allaspontok kinyilvanitasat. Talan en is visszadobtam volna atirasra, de a moderator velemenye a donto es ertekelem a batorsagat.
6. Hogy megnyugodjatok, ezutan viszont vallalom, hogy en a tenyek es szemelyes tapasztalatok talajan fogok maradni ezutan. :) Meghagyom az erzelmeket azokra akik jobban ki tudjak fejezni oket ugy hogy masokat is erdekeljen. Pl. Pszichologusokra, politikusokra es a marketingesekre...

7. Igen, csak ma neztem ra a blogra. Nem tudtam mikor jelenik meg, nem reagaltam azonnal a postokra. Jo szorakozas volt ennyi pro es kontra velemenyt, meg persze valogatott parasztsagot olvasni. Nem sokat valtozott a vilag.

8. Igen, itt is van edes paprika. A kertunkben.
9. Nem, meg nem ultettunk dio fat. De beiglit vki kuldhetne... vagy buktat...
10. Igen, itt is keressuk es vesszuk a Magyar termekeket es isszuk a palinkat. Akkor mar jo Hazafi vagyok?? Vagy csak otthonrol lehet korrektul ordibalni ivas utan?

11. Igen, amikor csak tudjuk meglatogatjuk a csaladunkat, baratainkat. Eddig minden evben szinte minden megtakaritasunkat erre koltottuk. Ja, es minden rokonunkat, baratunkat hivtuk jojjenek latogatoba...
12. Igen, a Hataratkelo tud erdemben segiteni azoknak akik tajekozodni szeretnenek a valos tenyekrol es az atelt elmenyekrol. De minden hezitalo figyelmebe ajanlom a www.google.com kereso szolgaltatast. Ne akarjatok hogy masok peldaja hozza meg a dontest az eletetekrol. En eleg sok statisztikat es tenyt osszegyujtottem mielott kikoltoztunk. Ha csak masokra halgattok, ti vagytok a BIRKAK.
13. Igen, eljutottam mar tavolabbra, mint a hataron tuli melyhuto soppingsziti Ausztriaban. Eltem tobb mint 3 honapot Angliaban, Hollandiaban, Svajcban, Nemetorszagban es az USA-ban. Szoval nem gondolom egy tapasztalatlan videki suttyonak magam. Bar meg van mit tapasztalni... De azert nehany kommentben felragasztottatok a Kultura Oltalara vagy Homlokara egy 10 Forintost.
14. Szerintem nem azon mulik hogy ki igazi Magyar hogy hol el, hanem hogy mit gondol, mond es tesz Mo-rol, Mo-ert. pl Soros az alapitvanyaval? Ezzel egyutt en is azt gondolom, hogy a Mo-n eloknek van elsosorban joga (es kotelessege) velemenyezni es javitani a helyzetet.

15. Igen, itt NZ-ben az elet egy kicsit konnyebb, mert a feltetelek egyszerubbek (politika mentesen irom):
a. Egyertelmu bevandorlasi feltetelek es pontrendszer van.
b. Az egyik legalacsonyabb a korrupcio.
c. Tiszta a levego, komolyan veszik a termeszet vedelmet es a zold energiat.
d. A kozlekedes, adozas, bevandorlas sokkal egyszerubb mint Mo-n.
e. A kozmuvekkel, allami hivatalokkal ugyintezes jelentosen egyszerubb mint Mo-n.
f. A vallalat alapitas az egyik legegyszerubb a vilagon.
g. Sportolni es sportos eletet elni es szabadban lenni sokkal konnyebb.
16. Igen, itt is vannak hatranyok:
a. Tavolsag Mo-hoz kepest. Meg mindenhez kepest.
b. Egeszsegugy hasonloan kiabrandito de sokkal dragabb.
c. Kulturalis elet, zene, epiteszet sokkal korlatozottabb mint Mo-n, Europaban.
d. Tomegkozlekedes a kozelebe sem erhet a magyarnak. Autos tarsadalom.
e. Itt is vannak ertelmetlen balesetek, reszegek, gyilkosok es rossz hirek a Hiradoban. Talan ezert nincs TV-nk de van internetunk itthon. Hogy en dontsem el kinek a hulyeseget zabalom meg.
f. Ja, es itt is vannak parasztok akik a kommentekben elik ki minden kreativitasukat. Kivancsi lennek, mernenek irni egy blog bejegyzest...? ;D

Na tessek, most ezt is lehet fikazni...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása