Sajátos élethelyzet au pairnek lenni, hiszen az ember nem csak új országba költözik (ami már önmagában is lehet egy kultúrsokk), de egyből egy idegen család hétköznapjainak része lesz, első kézből tapasztalja meg az eltérő kultúrát, nevelési szokásokat, életmódot. Van, akinek bejön, van, akinek. Nos, mai szerzőnknek, Ókidlinek finoman szólva sem jött be. Hogy miért, az a következő életképekből rögtön kiderül!

„Hat és fél hónapot töltöttem kint Németországban egy kisebb településen Hamburg és Bréma között. Nem szerencsét próbálni mentem ki, még csak nem is hülyére keresni magam, hanem az alapdiploma után úgy éreztem szükségem van egy kis szünetre még mielőtt belekezdenék a mesterképzésbe, mert nagyon sokat kivett belőlem az egyetem, illetve szerettem volna egy nagyobb csalódás után újra önmagamra találni.

Úgy döntöttem, kipróbálom magam au pairként. Ugyan soha nem voltam odáig a gyerekekért, de au pairként az ember olyan dolgokat tapasztalhat meg, amelyeket egyik másik munka során sem: az ember igencsak megtanulja, milyen az, amikor nem beszélhet vissza, vagy éppen amikor csak önmagára számíthat.

Több mint fél évem volt arra, hogy megismerjem a német kultúrát, mentalitást, nyelvet, a dolgokhoz való hozzáállást stb. és rá kellett, hogy jöjjek: amit mi magyarok annyira nagyra becsülünk, amit mi annyira irigylünk az egy csupa látszatra épülő kétszínű világ.

Amíg kint dolgoztam, az egyik barátom megkérdezte: Mi az, amit olyan jónak találok a németeknél, hogy beépíteném a magyar kultúrába? Megmondom őszintén, hogy nagyon el kellett gondolkoznom a válaszon, mert hirtelen semmi sem jutott eszembe.

Lássuk csak: a higiénia teljes hiánya nem éppen erény. Az a fajta unintelligencia, hogy azt sem tudják, hol van Magyarország, ismét csak elég visszataszító. A felsőbbrendűség érzésük más "keleti" népekkel szemben szintén nem a legszimpatikusabb dolog. A gyerekek nyugtatózása és elhanyagolása magyar szemmel megint csak furcsán hat, illetve a híres német pontosságot és precizitást sem sikerült megtalálnom, hiába kerestem.

A gyereknevelés

Annak idején írtam egy blogot, amelyben minden élményemet megosztottam a családommal, barátaimmal, illetve később a teljesen idegen olvasókkal is. Ebből idéznék most néhány dolgot:

"Ha belépsz a nappali ajtaján, a következőbe ütközik az ember (bármelyik napszakban): Apuci telefonál, közben járkál egy keveset. Ha mobillal beszél, akkor kimegy a kertbe, hogy legyen térerő, ha pedig vezetékesen beszél, akkor keresi azt a helyiséget a házban, ahol nem üvölt a gyerek.

Anyuka eközben a számítógép előtt ül: nap közben munkát imitálva bújja a laptopot (igazából skype-ozik, facebookozik vagy éppen rendel valamit az e-bay-ről), délután a kanapén ücsörög és kekszet/csokit/bonbont eszik, este pedig ismét a laptopját bújja, immár legálisan szörfözve az interneten.

Eközben a gyerek vörös fejjel ordít valahol, veri magát a kanapén, esetleg a földön. Anyucinak szeme sem rebben, apuci távolabb megy, hogy halljon valamit a telefon túlsó végén lévő személy szavaiból. Ó igen, ők ezt nevezik kulturális gyereknevelésnek."

A gyerek üvölt

"Az anyukát nem kell félteni. Bár minden nap kidobnak annyi kaját a szemetesbe, amennyit én egész életemben eddig nem dobtam ki, ha az etióp gyerekeket mutatják a híradóban, automatikusan átkapcsol egy másik adóra: "Ez annyira szörnyű, nem bírom nézni se.""

"A gyerek üvölt a kertben, apuka felveszi az ölébe:
- Hát már nagyon fáradt szegénykém.
- Akkor miért nem fekteted le aludni?
- Már próbáltam, de hallottad, hogy sír.
- Akkor már nem mindegy, hogy a kertben vagy az ágyában sír? Az ágyában valószínűleg úgyis elaludna 10 perc után.
- Igen. Csak nem akart az ágyában lenni.
- Néha teljesen különbözik az, hogy egy gyerek mit akar, és mire van szüksége.
- Igen Ildi, igazad van. (Csend...) Csak tudod, voltak már ebből veszekedések."

Gyomorforgató érzés

"Apuka fontoskodóan bejött, majd letörölte a gyerek száját egy zsebkendővel, közben egy ügyes mozdulattal bogyót tuszakolva a gyerek szájába. Senki sem vett észre az egészből semmit, de én sajnos pont elkaptam ezt a pillanatot, és ismét elfogott a gyomorforgató érzés, hogy én ezt nem bírom tovább.

Tudtam eddig is, hogy létezik ilyesmi a világban valahol, de amikor a saját szemeddel szembesülsz azzal, hogy van, aki benyugtatózza a gyerekét, csak hogy ne égjenek be a barátok előtt, az valami szörnyű. "

"És amin a legkevésbé sem lepődtem meg, hogy immáron a 3 hónapos babát is nyugtatózzák, mert kis nyűgöske.

- Ugyan mondta a doktornő a rutinvizsgálaton, hogy még nem jönnek a fogai, de ha már éppen az ínyénél tart, csak nem jönnek még, az is fájdalmas ám! - majd beadta a kis bogyót a gyereknek, aki néha már arra sem hallgat el, hogy mellet nyomnak a szájába."

"Reggel felkeltem, és az apukát még itthon találtam:
- Ildi segítenél nekem egy kicsit?
- Aha, mit?
- Kéne egy kis segítség a nyúlketrec takarításánál, be kéne vásárolni és meg kéne öntözni a virágokat a kertben és a ház előtt.
Végül is csupa olyan, ami az au pair feladatai közé tartozik..."

"Mióta rájöttek a szülők, hogy mennyire hasznos dolog nyugtatót adni a gyereknek, elég gyanakvó vagyok. Sosem tudom, hogy most spontán rendes velem a gyerek, vagy csak megint be van gyógyszerezve."

Magyarországon is németül beszélnek?

"- Ó, nagyon szépek lettek a fotók - állapítottam meg a fotósnővel folytatott bájcsevely közben.
- Hát igen, egy ilyen szép kisbabáról csak szép fotókat lehet készíteni. Amúgy honnan jöttél?
- Magyarországról. Egy hónapja vagyok itt.
- Nagyon szépen beszélsz németül? Vagy Magyarországon is németül beszélnek?
- Nem, ott magyarul.
- Ja, értem. Bocsi, csak ugye Ausztriában is németül beszélnek, így gondoltam...
- Persze, semmit gond..."

"- Magyarországról jövök - magyaráztam a nevem furcsaságát.
- És ott milyen nyelven beszélnek? Oroszul? - érdeklődött a srác.
- Nem, magyarul - mondtam neki, és már csak ingerenciám sem volt a röhögésre, mert hozzászoktam az efféle kérdésekhez és ahhoz, hogy majdnem a szomszédban vagyunk, de pont olyan kevesen ismerik Magyarországot, mint az USÁ-ban.
- Magyaruuul? Van olyan nyelv hogy magyar?
- Igen. - tettem hozzá mosolyogva és igyekeztem nem hozzátenni, hogy "Te ***!"
- De azért Oroszország ott van közel, nem? - próbálta menteni a menthetőt.
- Hát, nem szomszédos ország."

Bunkóság vagy egyenjogúság?

"Az anyuka bőszen újságolta, hogy tegnap életében először megfürdették a pici babát. Számoljunk csak utána: augusztus 5-én született, és ma van 19-e. Igen, egy nap híján két hetesen érintkezett vízzel először az a kisbaba, aki minden nap többször is térdig fossa, és bokáig hugyozza magát."

"Nos, a nőknek annyira jól sikerült itt kiharcolni az egyenjogúságot, hogy a férfiak sehol sem engedik előre a nőket. Sem a szórakozóhelyen, sem a bevásárlásnál. Pontosan úgy nyomulnak és tolakodnak elénk, mint Bécsben a metróaluljáróban.

Mondhatjuk úgy is, hogy nem bunkók, szimplán egyenrangúnak tekintenek minket, de hát azért én is mégiscsak ahhoz vagyok szokva, hogy kinyitják nekem az ajtót, előreengednek és nőnapon virágot/csokit kapok. Úgyhogy maradnék inkább a bunkó jelzőnél."

Alkalmazkodni az anyuka hangulataihoz

"Másnap folytatódott minden, ahol abbahagytam. A napi rutinteendőim végeláthatatlan sora, miszerint reggel fél 7-kor felkelek, reggelit készítek a gyereknek, elviszem őt oviba, hazafelé veszek zsömlét, megreggelizünk, berakok egy mosást, elmegyek bevásárolni, nekiállok főzni, kiteregetek, hazahozom a gyereket, ebédelünk, majd pedig egy egész délutánon keresztül próbálom elszórakoztatni mind a két gyereket."

"Rengeteget nyeltem, hiszen hamar megtanultam: az én véleményem nem mérvadó és csak magammal tolok ki, ha segítő szándékkal bármilyen javaslatot is teszek. Meg kellett tanulnom, hogy igenis alkalmazkodnom kell az anyuka hangulatváltozásaihoz és egyszer el kell pakoltatnom a gyerekkel a játékot, másnap viszont le vagyok szidva, ha ezt megteszem."

Au-pairnek lenni nehéz

Nem csak azért, mert távol a családtól és a barátoktól egy idegen családnál, egy idegen országban idegen nyelven kell boldogulni. Hanem mert olyan dolgokat kell elfogadni, majd végigcsinálni, amivel nem feltétlenül értek egyet, pl. a gyerekek nyugtatózása, a hisztihez való hozzáállás vagy éppen a másfajta értékrend.

És hogy mit is válaszoltam a feltett kérdésre, miszerint mi az, amit olyan jónak találok a németeknél, hogy beépíteném a magyar kultúrába? Nos, talán a lazaságot, amely viszont kizárólag az anyagiakra vezethető vissza. Ha összetörik az autót, nem kell aggódni, mert van másik kettő. Ha a gyerek kinövi a ruháit nincs pánik, hiszen van pénz újabb adidas pulcsikra. Ha nem várt kiadások jönnek, nincs idegeskedés, hiszen a több ezer eurós fizetésből akár a többszörösére is futná. És még sorolhatnám.

Családot alapítani - itthon

Én nem érzem magam alsóbbrendűnek, mert magyar vagyok. Szeretek főzni, szeretek minden nap zuhanyozni, szeretek a világról tájékozódni, nyitott vagyok új kultúrák felé, saját magam szeretném felnevelni a gyerekeimet és még sorolhatnám.

Világot akarok járni, utazni, tapasztalni! Majd lenyugodni és családot alapítani. Itthon.

(Akit érdekelnének további kultúrsokkok au pair kézből, az Ókidli blogján, itt tud egy kicsit utána olvasni)