oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 25. 07:01,  Ezért kellett eljönnünk Magyarországról 873 komment

2012. október 25. 07:01 Határátkelő

Ezért kellett eljönnünk Magyarországról

Nehéz mit mondani egy olyan poszt előtt, aminek szinte minden szavával egyetért az ember, így nem is nagyon tehetek mást, mint hogy őszinte szívvel ajánlom mindenkinek: olvassa végig és (bár nem vagyok naiv, de nem adom fel) próbáljunk meg értelmes beszélgetést folytatni Z. írásáról.

magyar útlevél_2.jpg

„Ez a poszt nem arról fog szólni, hogyan jöttünk el, és nem is arról, hogy a megcsúszott lakás hitel részletek fölött keseregjek (hál' istennek nem vagyok abban a helyzetben, hogy ilyesmi miatt kéne búsulnom). A hely nem is fontos, Európa nyugati felébe jöttünk, ennyi elég.

Az ok, amiért elindultunk nem annyira gazdasági, bár egy kicsit az, majd kiderül mennyire. Az „Utópia csapdája" bejegyzés motivált engem, hogy összeszedjem, miért KELLETT eljönnünk Magyarországról.

„Beteg, agresszív ország"

Én ezt inkább úgy mondanám, dühös, frusztrált. Mindenki frusztrált, van, aki azért, mert ilyen a természete, mások meg azért, mert az előző típus idegesíti. A kilátástalan helyzetek, vagy akár csak nehezen belátható következményekkel járó dolgok fölszaporodása az életünkben frusztrációt okoz.

Az elmúlt néhány tíz évben többszörösen fölborult értékrend egy süppedős mocsárrá változtatta a legtöbb magyar ember erkölcsi viszonyítási pontjait. Én is bajban vagyok, mikor a „jó magyar ember" fogalmát akarom meghatározni, pláne, ha ennek megfelelően akarok élni.

Ha nem akarok, vagy nem tudok erkölcsi „véleményvezérré", mintává válni (mert mondjuk, nem vagyok elég erős hozzá, vagy csak túl aggályoskodó vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, a szittya nyereg alatt puhított sámándob ereje adhat nekem erkölcsi támaszt a mindennapi döntéseimhez), keresnem kell egy viszonyítási rendszert, amiben akarok és tudok élni.

Én az európai, liberális értékrendben hiszek (és bár az írásban sokat hivatkozom az erkölcsre, nem vagyok vallásos), és mivel nem vállaltam föl a napi konfliktusokat, nem akartam „hittérítőként" mindenáron a saját értékrendbeli válságuk miatt dühös és frusztrált a környezetemet a képemre formálni – el kellett jönnöm. Ez közös kudarcunk az országgal, a gyengeségemnek része van benne, elismerem.

Politikai, társadalmi zűrzavar felé

Magyarország az elmúlt 10 évben egy a hiteltelen, erkölcsileg és egyéb módokon is retardált vezetőivel a politikai, társadalmi zűrzavar felé zakatoló gyorsvonat. A politika alakulása és az inkompetens vezetők újra és újra történő megválasztása egyszerre oka és következménye a bajoknak.

Az irányt vesztett, összezavarodott emberek könnyen befolyásolhatóak, így megválasztanak mindenkit, aki vagy valamilyen új „rendet" ígér, vagy valamilyen régi, jól bevált, nosztalgikus rendet képvisel.

Az ígért rendet aztán - sajnos vagy szerencsére – nem valósítják meg, amivel még inkább összezavarják a választóikat. Akik megint megválasztanak valakit, aki „rendet" ígér. A frusztráció garantált és a politikai mókuskerékben nem nagyon marad meg más, mint a jól ígérő, karizmatikus ám szakmailag gyenge és erkölcsileg flexibilis vezetők hordái.

Ez még egy közös kudarcom az országgal – én nem szeretek agitálni, a politikai nézeteimről győzködni másokat, képviselni nagy embertömegeket, Magyarország lakossága meg magától szemlátomást nem tudja kitermelni, megválasztani a szakmailag és erkölcsileg is elfogadható vezetőit. Ezt én nem tudtam, nem akartam megváltoztatni, de együtt élni vele sem tudtam, el kellett jönnöm.

A korrupció

Egyre növekvő, egyre intézményesebb szintet elérő korrupció. Nem vagyok idealista, tudom, hogy korrupció mindig volt és lesz is. De a tendencia nagyon rossz. Az első két pontból adódóan lazulnak az erkölcsi gátak.

Erkölcsi tartás már nincs, mert nincs stabil értékrend, amihez mérhetem magam, a vezetők meg pláne rossz példával járnak elő, és még csak nem is szégyellik, rejtegetik nagyon, hát akkor én miért ne?

Ha valakit már nem zavar, hogy üzletet, orvosi ellátást, pozíciót, jobb kaját, gyorsabb kiszolgálást csak mutyiban, egy kis kenegetéssel lehet gyorsan elintézni, akkor persze ez egy jól működő rendszer is lehet. Magyarországon engem is nap mint nap megkísértett a korrupció, hívjuk hálapénznek vagy marketing ajándéknak.

Volt mikor legyőztem, volt mikor engedtem a csábításnak, és éltem az eszközeivel, de nem tudta megszokni a gyomrom. Nem voltam elég erős küzdeni ellene, így hát el kellett jönnöm. Egy újabb közös kudarc, és hány lesz még?

Jövőtlenség

Talán a fenti okokra visszavezethetően, vagy tán csak, mint magyar sajátosság, az ország rohamléptekben zabálja föl a saját és az állampolgárai jövőjét.

Elköltjük a következő nemzedék nyugdíját, hogy a mai nyugdíjasok kaphassanak, elvonjuk a jövő iparának alapjául szolgálni hivatott befektetéseket és mondjuk egy középtávon kihalásra ítélt iparág (konkrétan a MOL-ra gondolok) részvényeit vesszük meg belőle.

Megvágjuk, sőt, szinte megvonjuk az oktatás (különösen a legtermelékenyebb erőforrásokat produkáló felsőoktatás) támogatását a spórolásra hivatkozva, gátoljuk a bankok tevékenységét, akiknek a gazdasági fejlődéshez szükséges tőkét kéne akkumulálniuk és továbbadniuk.

Olyan ez, mint a teli gázpalackot kihajítani a túlsúlyos hőlégballonból. Nem bírtam nézni, hogy az emberek egy része állva tapsol az én és a saját gyermekeik, unokáik jövőjének lerombolásához, de erőm nem volt tenni ellene, el kellett jönnöm.

Más hibája, más felelőssége

Az egyik legzavaróbb dolog Magyarországon, hogy a felelősséget mindenki úgy igyekszik letúrni magáról, mint egy leprástól kölcsönkapott alsógatyát. És ebben komoly támogatást kapunk a politikusainktól is, példa és iránymutatás formájában.

Ha valaki azt mondja, nem a te hibád, hogy szarul élsz, rosszul érzed magad – lehet, hogy részben igaz, de az esetek legnagyobb részében csúsztatás. Ha azt állítja valaki, hogy nem a te hibád, ha nem tudod fizetni a hiteledet, lehet, hogy igaz. De akkor is a te felelősséged! (Különösen torz és káros dolog ezt a felelősséget áthárítani a bankra és rajta keresztül a betétesekre, vagy a részvényesekre.)

Ha valaki azt mondja, hogy a gyereked nem miattad maradt hülye, hanem mert gyengén fizetettek a tanárok a suliban, ahova jár, rossz az oktatási rendszer, lehet, hogy részben igaz, de mit tettél te, hogy jobb legyen?

Egyszerű azt mondani, hogy a tanárok, nyugdíjasok, nagytőkések, bankok, zsidók & cigányok, politikusok az okai mindennek. Már meg is könnyebbültem, ahogy leírtam. Ahhoz, hogy ne nézzen mindenki komplett hülyének, amikor valamire azt mondom: az én hibám, az én felelősségem, én fizetem a számlát – el kellett jönnöm.

Rasszizmus, nacionalizmus

Az én fejemben a hazaszeretet nem egyenlő a nacionalizmussal. Nem hiszem, hogy a magyar jobb, okosabb, vagy bármi módon érdemesebb, mint más népek. A nemzetek viszonyításában szerintem nincs értelme a „jobb-rosszabb" típusú összehasonlításoknak, mint ahogy nincs értelme összehasonlítani egy elefántot egy réti poszátával.

Más hatások érték őket a fejlődésük során, máshova jutottak, más kihívásokra más válaszokat adnak, de nem jobbak vagy rosszabbak a másiknál – hacsak nem egy-egy specifikus tulajdonságukról beszélünk.

Ha a rasszizmusról van szó, mi magyarok a rosszak közé tartozunk. Az elmúlt években egyre többször találkoztam a rasszizmus nyílt, vagy burkolt formáival. Beszivárgott a közvetlen környezetembe is, általam kedvesnek, szerethetőnek tartott emberek kezdtek el nyílt, vagy „szalon" rasszista kifejezésekkel illetni általuk alig ismert népeket, csoportokat, embereket.

Hányingerem lett a félig kimondott megjegyzések, utalások utáni cinkos összekacsintásokból és abból, hogy ne halljam meg ezeket, ne kezdjek el vitatkozni velük azonnal – amit még megtettem volna 10 évvel ezelőtt, ám most már úgy érzem, túl sok konfliktusom származna belőle, átbillent a rasszizmus index egy különösen káros és veszélyes kategóriába.

Mélyebb történelmi ismeretek nélkül, főleg a családom történetére hagyatkozva feltételezem: mindannyian alkotói és végeredményei vagyunk a kárpát-medencei génturmixnak (asszem ezt is itt olvastam valahol), így nem csak erkölcsileg, logikailag is égbekiáltó baromság a rasszizmus bármilyen formája hazánkban.

Ám sajnos nem csak a szembetűnően csökött barmoktól hallottam nap mint nap a cigányozást, zsidózást, hanem ezek elcsattantak abban a közegben, ahol én és a családom éltünk, a rasszizmus már részévé vált a gyermekeim mindennapjainak is, már nem csak undort és frusztrációt generálva, hanem félelmet is keltve bennem. Nem tudtam ellene tenni, el kellett jönnünk. A sokadik kudarc immár.

Anyagiak

Ahogy már írtam, nem csak, illetve főleg nem az anyagiak vezéreltek külföldre. Azon kevesek egyike vagyok, akik az elmúlt években viszonylag sikeres gazdasági tevékenységet folytattak Magyarországon. Nőtt a cégem, és ebből tisztességesen megéltem.

Természetesen ez nem csak az én érdemem, nagyon sok tőkét kaptam mind direkt, mind átvitt értelemben a szüleimtől, támogatást a családomtól, sok tehetséges munkatársam és partnerem is közreműködött a sikereinkben, köszönet érte.

Ugyanakkor gyakran kellett szembesülnöm azzal, hogy fele annyit sem érek el a magyar piacon, a magyar viszonyok között, mint a velem összemérhető tehetségű, munkabírású emberek „nyugaton".

Éreztem, hogy húz le, húz vissza a magyar posvány, keresztbe fekszenek a fent leírt okok miatt már megkeseredett, esetleg kevésbé szerencsés honfitársaim, naponta átalakulásra késztetik a vállalkozásaimat a kelekótya politikusaink kísérletezgetései, és belőlem is fogy a kreativitás és a cselekvőkésség.

Látnom kellett, hogyan húz el mellettem a világ, hasznosítják az új gondolatokat, ötleteket, amik bár bennem esetleg előbb felötlöttek, de a destruktív közegben elakadtak, elhaltak, belassultak.

Irigykedni kezdtem, hogy mások – külföldön – sokkal kevesebb erőfeszítéssel érik el céljaikat, sokkal több támogatást (de legalább kevesebb gátlást) kapnak a honfitársaiktól.

Nem volt elég erőm, hogy megváltoztassam ezt a közeget magam körül, és féltem, hogy lemaradok, kevesebb leszek, mint ami lehetnék, kevesebbet érek el, mint amit elérhetnék, ha Magyarországon maradok. El kellett jönnöm.

Nem számoltam le végleg

Van még ok persze számtalan, gondolom mindenkinek meg van a listája, aki már eljött, vagy jönni készül. Én nem bátorítok senkit, csak megosztom a saját véleményemet, szempontjaimat – amiket vagy elfogadtok, vagy kinyomtatjátok puha papírra, hogy a munkásságom elfoglalhassa méltó helyét a sloziban.

Hogy a mélymagyar kesergés mellett valami pozitívummal zárjam a témát: én nem számoltam le teljesen Magyarországgal. Belátom, hogy a problémák elől menekülve, saját gyengeségem miatt is kellett eljönnöm, ezt nem lehet az ország nyakába varrni.

Túlságosan érzékenyen érintettek a nekem nem tetsző dolgok, ugyanakkor nyúlbéla voltam, vagyok ahhoz, hogy fölvegyem a kesztyűt és próbáljak változtatni az engem irritáló dolgokon.

Akkor miben reménykedem? Több dologban is. Magyarország még megváltozhat, akár csöndesen (bár ebben kevésé hiszek), akár valamilyen kataklizmában, társadalmi földindulásban. Összedől vagy megváltozik minden, ami nem működik a mai Magyarországon, mert különben Magyarország tűnik el hamarosan.

Ha marad otthon (vagy hazamegy) pár ember, aki nem futamodik meg a változtatás kényelmetlen feladata elől, nem úgy, mint azt mi is tettük itt oly sokan, akkor megváltozhatnak a dolgok, ha nem, akkor Magyarországnak hamarosan vége. Kínai gyarmat lesz, vagy német lerakat, talán önálló országhívó kóddal.

A másik reményem a gyermekeim. Jelentős részben az ő jövőjük miatt jöttem el. Ha beválik a terv és egy biztonságosabb, barátságosabb közegben tudom őket felnevelni, akkor ők elég erősek lehetnek ahhoz, hogy részt vegyenek Magyarország életében, jobbításában.

A harmadik reményem pedig én magam vagyok. Igyekszem tanulni a hibáimból, begyógyítani azokat a sérüléseket, amiket a magyar közegben szereztem és gyűjtöm az erőt, hogy visszatérjek.

Lesz még olyan időszaka az életemnek, amikor kevesebb lesz a vesztenivalóm, és több a testi, lelki tartalékom, mint most és akkor igyekszem majd helyrehozni azokat a hibákat, amiket elkövettünk – Magyarország és én."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: vitaindító Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr764868575

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország, menjország 2012.10.26. 16:03:27

Az elmúlt hónapban egy érdekes fejlemény vezető politikusainkat is felkavarhatta (ami az Index október 11-i cikkének köszönhető). Orbán Viktor tőle szokatlan módon nem állta meg nyilatkozni arról, hogy (szerinte) „ha 2014-ben újra nyer a Fidesz, hazajö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grafogirl 2013.08.20. 17:16:47

Én azt nem értem, hogy Magyarországon divat lett magyarkodni, sírni Trianon miatt, de egy vajdasági magyart "leszerbeznek", egy erdélyiből, román lesz, egy felvidékiből, tót ,és még képesek azt is megkérdezni tőlük, hogy hol tanultak meg ilyen jól magyarul. Na és persze büszkék az oktatási rendszerre, ahol ilyen jól tanítják a történelmet.
Divat lett cigányozni, mert mindenért ők a felelősök, de a borsodi kisfalvakban a szegény nem cigány és cigány ugyanúgy él és kilátásuk sincs semmilyen munkára. Se munka, se közlekedési lehetőség.
Divat lett zsidózni, összeesküvés elméleteket gyártani, mert mindenért ők a felelősök, de amikor a 13 magyar Nobel-dijast büszkén emlegetik, akkor elfelejtik, hogy a többségük bizony zsidió volt.
Divat lett azt hinni, hogy a magyarok különbek és eltérőek, mint a szomszédok. Nincs olyan, hogy "vérmagyarság", mindenki a Kárpát-medencében hasonló genetikai összetételű. Egyszerűbben fogalmazva, mindenkiben van egy kis szláv, cigány, zsidó, török, tatár és még sorolhatnám...

Grafogirl 2013.08.20. 17:16:47

Miért nem jelenik meg a kommentem?

pirimogyoró 2013.08.20. 17:17:03

@Elchango: "Meg kulfoldon is kikoltozott valami tanyara,mert az ottani magyarok is kerestek es el kellett bujnia.A csajaval igazi Bonnie es Clyde eletet eltek.szoval csak igy hirtelen ennyi jutott az eszembe. "

Bonny és Clyde életét élték? Nem jól jutott eszedbe. B & C rabolni jártak és nem egy tanyán meresztették. A többi biztos stimmel :)

Határátkelő 2013.08.20. 17:17:49

@Grafogirl: Már megjelenik, minden OK. Mostantól nyugodtan kommentelhetsz, az én hibám volt, bocs!

easydc71 2013.08.20. 18:54:44

Örülök, hogy ezt elolvashattam, pontosan így érzek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.20. 19:02:11

@csa-bika88:
A magyar, mint melléknév kisbetűvel irandó... no offense, csaxólok ;)

@customer:
Muhahaha :)
Jól van akkor, legyél erős, mutasd meg a világnak, hogy milyen felsőbbrendű életed van 'Rántotthúsországban' ;)
Mi többiek, boldog kevesek pedig bejárjuk a világot és megmutatjuk milyen remekül meg lehet élni a 30 ezüstpénzből ;)

@Mr. Long:
Az aztán végképp! :) És most érezd rosszul magad! :)

@Grafogirl:
Kis kiegészítés a Nobel-díjasokhoz, mert ezen tényleg szeretnek lovagolni:
1905, Lénárd Fülöp: többet tanult külföldön, mint Mo-n, külföldi munkásságáét kapta a díjat;
1914, Bárány Róbert: zsidó származúsú, a magyar tudományos élettel nem volt kapcsolata;
1925, Zsigmondy Fülöp: magát osztráknak vallotta, külföldön tanult, ott is érte el sikereit;
1937, Szent-Szörgyi Albert: na, eddig az első találat, aki valóban magyar Nobel-díjas a rántotthúsos-pólósok szerint;
1943, Hevesy György: zsidó származású, egyetlen évet tanult Bp-en;
1961, Békésy György: sokat ő sem élt Mo-n, zárójelben megjegyzem: zsidó származású.
1963, Wigner Jenő: zsidó származású, 19 éves kora óta külföldön tevékenykedett;
1971, Gábor Dénes: zsidó származású;
1976, Daniel Carleton Gajdusek: amerikában született, szlovák-magyar származású... igazi pofon a piros-fehér szélű zászlót lengetőknek;
1976, Milton Friedman: USA-ban született, zsidó származású;
1986, Elie Wiesel: Romániában született, zsidó származású, amerikában tanult;
1986, Polányi János: zsidó származású;
1994, Harsányi János: zsidó származású, USA;
1994, Oláh György: bár a WikiPedia nem írja, de vajon miért kellett a német megszállás alatt bújtatni? Egyébként zsidónak vallja magát, ha jól tudom.
2002, Kertész Imre: zsidó származású;
2004, Avram Hersko: zsidó származású.

Itt a vége a történetnek... 16 Nober-díjas, 15 zsidó és/vagy sosem tanult/dolgozott Magyarországon. Szent-Györgyi Albert állítólag apai ágon (tehát hivatalosan nem) zsidó származású volt...

Tehát el kellene gondolkozni a nagyon-nagy magyaroknak, hogy büszkék-e a magyar származású Nobel-díjasokra és akkor nem zsidóznak hülyegyerek módjára vagy folytatják a melldöngetést, de akkor nem volt magyar Nobel-díjas ;)
A töntés az övék! :)

(Megj: a teljesítmény a számomra független vallástól és nemzettől... a fenti embereket (és még nagyon sok másikat) mind egy szálig becsülöm és tisztelem!)

univerzális polihisztor 2013.08.20. 19:16:34

megmondó emberek... megmondó emberek mindenhol...

Lordofearth 2013.08.20. 19:17:04

@csokiájsz:
Miért nincs 500 start-up? Nagyon sok lenne, de kevés a tőkéjük..elérnek egy DemjánCsányiStb. vonalat, akik egyből úgy kezdik - 100millió alatt nem érdekli őket, 99% az övék, 1% az enyém, nélkülük halott vagyok. Pályázat nincs, bankhitel nincs, támogatás nincs. Sokan lennénk, de nem veszi be a gyomrunk a magyar "sajátosságot". Nem a magyar emberekkel van bajunk, hanem a magyar valóságot leképező mocskokkal...a politikával,a bankokkal és mindenkivel, aki osztja az észt, de kétkezi munkát soha életében nem végzett - az orvos is kétkezi "munkás".

A poszt jó, de túlságosan érzelmes. Nem kell....én is Németországban vagyok és ugyan utálom a németeket, de a magyar valóságot jobban. Nem mosogatok, nem szolgálok fel sehol - önálló vagyok, fejlesztő.

Te nem érted a lényeget. Nem az a lényeg, hogy mi lesz belőle külföldön, hanem az, hogy semmi, senki marad belőle Magyarországon.

Aki elmegy az sokkal bátrabb, mint aki marad, mert az mártír. Mindenki nem mehet el, csak az erősek, azok, akik változtatni és változni akarnak - élni akarnak. Nem akarnak se Orbán, se Gyurcsány, se Bajnai vagy akárki adófizető rabszolgái lenni, emberek akarnak maradni.

Aki szajkózza a "hazaszeretét" és hősként mutatja be magát, mert maradt Magyarországon, az a leggyávább ember...aki beleolvadt a baksis, a korrupció fertőjébe, aki maga is megszavazta ( mint én ) az orbáni diktatúrát, mocskot.....meg előtte másét.

Szóval lehet osztani az észt, de nem érdemes..

Szóval start-up cégek......ha nincs "csókosod" a hatalomban vagy a pályázati pénzek elosztóinál, akkor már csak csalhatsz vagy rabolhatsz....ha maradni akarsz Mo-n.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.08.20. 19:31:01

@Kovermadar: ha napokig nem jelentkezem, akkor nagyon melyen szegyelem magam es koltozkodok hazafele. bar mar leadtam a szemelyimet, mert letelepedni jottem ki, de ugy erzem vissza jell mennem. igaz a szakmamnak nem sok ertelme van mon, de csak jo leszek valamire.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.20. 20:02:08

@Mr. Long:
Persze! Konzervbe jó leszel ;)
Megyek én is, majd közös konzervet kérünk, hogy ne unatkozzunk :)

Grafogirl 2013.08.20. 20:38:32

@Kovermadar:
Igen, erről a témáról Czeizel írt egy könyvet: Tudósok, gének, dilemmák címmel. Kit is tekinthetünk magyar Nobel-díjasnak és kit nem .
A lényeg itt olvasható:
www.tudosz.hu/sajto/nobel1.html

2013.08.20. 21:02:38

@Grafogirl: Turbómagyarokat nem érdemes túl komolyan venni, mert a tények csak megzavarják őket.

sorica123 (törölt) 2013.08.20. 23:56:19

@FXZ: "jó dolga volt" az összes szar rendszernek aláhegedülő pógárnak, kinek azért, mert jutott még trabant meg osztrák csempész nemtommi is, némelyiknek meg azért, mert még nem baszták el "véletlenül" az utcán egy fekete autóval.

Ausländer 2013.08.20. 23:57:33

Én is/mi is Németországban élünk. Úgy gondoltam sokáig, hogy az az erős, aki elmegy, hiszen sok mindent feladva, a semmiből kezd építeni egy új életet..immár nem is egyedül, hanem a gyermekeivel. Most is így gondolom, hogy milyen jó nekem, hogy ez így alakult, hálát adok a sorsnak, a kapcsolatoknak, az itteni munkáltatómnak, és a legfontosabb: szüleim erkölcsi és anyagi támogatásának, hogy hittek bennem és az új életünkben. Mindezt egyetlen mondat után tanultam meg értékelni, akkor kezdtem csak el más oldalról is nézni ezt a "kivándorlásosdit", amikor egy régi osztálytársammal beszéltünk egy szegény alföldi városban, hogy hol élek, merre vagyok, mit dolgozom, milyen lehetőségem volt. Erre ő hosszan hallgatott, rám nézett és azt mondta: "Tudod, nekem itt kell boldogulnom, mert Nekem nincs még lehetőségem sem." Megtanultam becsülni a sorsomat, örülök és hálát adok, hogy ez így történt. Ő azért erős, mert OTT KELL erősnek lennie, én pedig azért vagyok erős, mert nekem meg már ITT KELL annak lennem. Érzelemben, küzdelemben nincs különbség. Írjon bárki bármit. Eredményben viszont van...és ez az, ami már nem rajtunk múlik.

sorica123 (törölt) 2013.08.20. 23:59:33

@Shopping: balkáni a lófaxt. Rosszabb. Itt még annyira se működik a józan logika, vagy bármi egyéb ilyen prózai fasság... A pofavágás, "fenn az ernyő nincsen kas"-típusú "igényesneklevés" stb annál inkább.

winx 2013.08.21. 00:53:54

Hát értem én amit ír! DE a kis gyengeségei mellé még naív is! A gyerekei??? meg Ő vissza??? Hát ezt nem gondolhatja komolyan! Bár tudok én is olyat, aki még hiszi, hogy egyszer majd hazamegy...
DE, amikor a gyereke majd közli vele, hogy "Én nem megyek haza!" , akkor majd meggondolja, hogy mi a fontos. És igen én a családomat, a gyerekemet választanám. Pedig magyar vagyok, az a hazám...

lüke 2013.08.21. 07:15:36

@Kovermadar:
todod miért nem dolgozott MO-n?
mert akkor se volt kémcsöö, mint most

H.Solo 2013.08.21. 11:12:12

"Az egyik legzavaróbb dolog Magyarországon, hogy a felelősséget mindenki úgy igyekszik letúrni magáról, mint egy leprástól kölcsönkapott alsógatyát."
Ezzel beálltál a sorba!

"Látnom kellett, hogyan húz el mellettem a világ, hasznosítják az új gondolatokat, ötleteket, amik bár bennem esetleg előbb felötlöttek, de a destruktív közegben elakadtak, elhaltak, belassultak."
Ez az indok viszont teljes mértékben elfogadható és megértem!

Nem látom ennyire sötéten a jövőt, hogy csakis kataklizmával lehet változtatni a dolgokon, a polgárháborúnak a gondolata is elborzaszt, de országot váltani - mert ugye hazát nem lehet - nem egyszerű és bizonyos intelligencia szint felett és megfelelő érzékenység mellett elkerülhetetlen a tett ideologizálása.

Az, hogy személyes jövőd nem tud olyan lenni, mint amilyennek álmodod és emiatt váltasz, ezzel nincsen semmi baj, hidd el! Ne érezd magad kényelmetlenül. Kívánom, hogy összejöjjenek a terveid és legyél annyira sikeres, hogy büszkén hirdethesd, honnan indultál és milyen utat tettél meg. :-)

H.Solo 2013.08.21. 11:12:58

"Az egyik legzavaróbb dolog Magyarországon, hogy a felelősséget mindenki úgy igyekszik letúrni magáról, mint egy leprástól kölcsönkapott alsógatyát."
Ezzel beálltál a sorba!

"Látnom kellett, hogyan húz el mellettem a világ, hasznosítják az új gondolatokat, ötleteket, amik bár bennem esetleg előbb felötlöttek, de a destruktív közegben elakadtak, elhaltak, belassultak."
Ez az indok viszont teljes mértékben elfogadható és megértem!

Nem látom ennyire sötéten a jövőt, hogy csakis kataklizmával lehet változtatni a dolgokon, a polgárháborúnak a gondolata is elborzaszt, de országot váltani - mert ugye hazát nem lehet - nem egyszerű és bizonyos intelligencia szint felett és megfelelő érzékenység mellett elkerülhetetlen a tett ideologizálása.

Az, hogy személyes jövőd nem tud olyan lenni, mint amilyennek álmodod és emiatt váltasz, ezzel nincsen semmi baj, hidd el! Ne érezd magad kényelmetlenül. Kívánom, hogy összejöjjenek a terveid és legyél annyira sikeres, hogy büszkén hirdethesd, honnan indultál és milyen utat tettél meg. :-)

Borbala Lucsia Orosz 2013.08.21. 13:06:10

A nacionalizmusrol csak annyit, hogy Z ugyan nem nyilatkozott arrol, hogy hova koltozott Magyarorszagrol de a nacionalizmust sehol nem azonositjak a rasszizmussal. Ezt a temat nagyon divatos lobogtatni Magyar korokben de mindket oldal hajlamos keverni a szezont a fazonnal.
A franciak, az angolok, a nemetek, az osztrakok es a svajciak is mind-mind igen hajlamosak a nacionalizmusra. Csak naluk ez termeszetes, es senki nem rasszistazza le oket ezert. Otthon ha nemzeti zaszlo van a hazadra kituzve mar furcsallkodva nezik az emberek hogy ugyan mire ez a nagy zaszlo lobogtatas. (En csak tudom, hiszen a mi hazunkon is van egy.) A nyugati orszagokban ez teljesen termeszetes es egyetlen kisebbsegi polgar se botrankozik meg a szomszed zaszlajan.
Az angolok a nyari Proms fesztival zarounnepsegen olyan zaszlo lobogtatast rendeznek es harsanyan zengik egy emberkent az egyik nacionalisa dalt a masik utan, ("Uralkodj Britannia!" khm.. khm...) hogy ha nalunk ez menne a magyar jobboldal megnezhetne magat. Es mindenki enekel es zaszlot lobogtat. A kisebbseg is meg a bevandorlo is meg a turista is. Es ezzel senki nem akar senkit lekicsinyiteni csak fonntartja maganak a jogot, hogy buszke legyen a hazajara es tortenelmi oroksegere akkor is ha sok minden volt a tortenelmukben amire nem kellene buszkenek lennie. A tobbiek meg tudnak ennek orulni es egyutt unnepelni. Mig mit csinalunk mi? Jol elo rancigalunk mindent az utlso reszletig amire nem szabad buszkenek lenni es ezen az alapon ugy allitjuk be mintha nem is volna semmi, amire buszkek lehetunk. Mintha a haza szeretete kizarna a masok szeretetet es elfogadasat, vagy foltetlen magaval vonna a masok lenezeset es gyuloletet.
Es meg annyit, hogy nyugaton lehet, hogy nem zsidoznak de eloiteleteik vannak es nem kedvelik a ciganyokat es a bevandorlokkal is tele van a hocipojuk. A szemunkbe persze ritkan mondjak, a media meg sokkal politikaliag korrektebb mint otthon, ugyhogy a dolog valamivel burkoltabb. De a jobb oldal mindenutt jobb oldal, csak vannak orszagok ahol ez nem szamit automatikusan valami gusztustalan perverzionak.

nevemvan 2013.08.21. 15:19:44

Nagyon érdekes és tanulságos írás. Jó lenne alaposan elemezni, de nem engedhetek meg magamnak annyi időt, amennyi ahhoz kellene. Tekintve, hogy az írás szerzője sem fárasztotta magát a tényekkel, és is megengedem magamnak ezt a luxust...

Sok mindenben igaza van a szerzőnek. Miért zavar mégis nagyon az írás egésze? Egy bizonyos ál-kiegyensúlyozottságot vagy ál-objektivitást érzek benne. Olyan egyrészt-másrészt...

Tele van az írás "mindenki", "csak" és hasonló mindent és mindenkit lefedő, általános megállapításokkal. Ez persze nem meglepő, mert ez folyik a csapból is. Valóban el kell hitetni az emberekkel, hogy mindenki korrupt, mindenki rasszista, csak kenőpénzzel lehet elintézni dolgokat, mindenki felelőtlen, mindenki másra mutogat. Ez fontos. Az nem baj, hogy ez alapvetően hazug álláspont. Akiknek az az érdekük, hogy a saját felelősségük eltűnjön és eltörpüljön ebben a nagy masszában, ez a fontos. Sok ember akkor is elhiszi ezeket az állításokat, ha a saját személyes életében nem ez a tapasztalata - de hiszen ő csak egy ici-pici pontocska. Azok ott biztos jobban tudják!

Drukkolok a szerzőnek, hogy megtalálja azt az országot, ahol nem kell mások háta mögött sanda, rasszista célzásokra összekacsintania. (Asszem, itt se volt kötelező.) Ott majd az ő háta mögött kacsintanak össze azokban a fejlett oszágokban, ahol szigorú nyelvtörvények vannak, ahol az országban legálisan élő és adót fizető embereknek megtiltják, hogy a vallásuknak templomot építsenek, ahol sorozatgyilkosságok áldozatai voltak más bőrszínű emberek miközben a titkosszolgálat beépült a gyilkosságokat végrehajtó szervezetekbe, de csak sok év múlva derült ki valami, ahol a törvényesen és szabadon megérkezett EU-polgárokat kiutasítják az országból.

Drukkolok a szerzőnek, hogy megtalálja azt az országot, ahol a mai nyugdíjakat nem a mai befizetésekből fizetik ki, és nem élik fel így az ország jövőjét. Nem lesz könnyű feladat, amióta a klasszikus nyugdíjrendszereket felzabálták a világháborúk és a nagy válságok.

Drukkolok a szerzőnek, hogy megtalálja azt az országot, ahol az energiaszektor nem számít stratégiai területnek, és nem igyekszik az állam kézbentartani, nem támogatja minden eszközzel a saját cégeit a külföldi profitszerzésben.

Biztos meg fogja találni azt az országot, ahol megvan az a pénz, amit a magyar munkás nem keres meg. Valóban súlyos és tragikus dolog, hogy a nyugati határ átlépésével 3-5-10-szeresét lehet ugyanannyi vagy kevesebb munkával keresni - akár a szakmát feladva és lejjebb lépve. Egyetértek a szerzővel, ez tényleg probléma. Ez az (egyik) alapvető oka az ország anyagi helyzetének. Tényleg jó, ha utána megy annak a pénznek, ami innen hiányzik. Vegye fel egy részét legalább! Elég sokan maradunk...

Örülök annak, hogy vannak új gondolatai és ötletei, amiket majd az új helyen meg tud valósítani. Sajnos igaza van abban, hogy hazánkban már elég hosszú ideje nehéz elegendő anyagi és nem anyagi támogatást találni az innovációhoz. Azt hiszem, ez már XX. század első felében elkezdődött. Szerintem ebben van szerepe az előzőekben említett hiányzó pénznek is.

Biztos fog találni olyan országot, ahol nem telt el sok évtized azzal, hogy a "gondoskodó állam" mítoszával etették az embereket, és szívós munkával lenevelték őket arról, hogy felelősséget vállaljanak magukért, döntéseikért, sorsukért. Ott biztos jobban érzi majd magát, és könnyen fogja felelősségérzetre és a saját magukért való helytállásra nevelni a gyerekeit. Páran még megpróbáljuk ebben az országban is...

Egyetértek a szerzővel abban, hogy van remény. Annyira, hogy itt is maradok és kivárom. Abban valószínűleg nem értünk egyet, hogy milyen módon jön majd létre ez a változás. Ez persze nem baj...

Összességében az zavar az írásban, hogy beáll azok közé, akik létrehozói az általános rossz hangulatnak. Talán nem ez a szándéka, de ez a kimenetele. Az ilyen hamis általánosítások kimondottan egészségtelenek és destruktívak.

elevenn 2013.08.22. 04:42:18

Legalapvetőbb kétely bennem a cikkel kapcsolatban, hogy valós-e vagy ez is csak egy morálbomba lenne. Nincs kérdőjel, mert a válasz nem érdekel, feltételezem, hogy tényleg így gondolod, s ezért írok.
Kipróbáltam már hogy milyen külföldön dolgozni, és el is játszottam a gondolattal, hogy kint maradok, de valahogy minél többször mentem aztán ki, annál inkább itthon akartam élni. Minden hibájával együtt jobban szeretem ezt az országot, mint mielőtt kimozdultam volna itthonról. Lajongok élte! :)

Én igyekszem úgy gondolkodni az élet minden területén, hogy a környezetemnek ne okozzak olyat, amit én magamnak sem kívánok. Vannak kivételes helyzetek, de mióta alapvetően ennek szellemében élek, egy sokkal jobb világban járok, ami ugyanúgy Magyarország. Innen ered az a nézet is, hogy akarjuk megérteni egymást, és akkor jóval több dologban egyetérthetünk majd. Ezt hiányolom is a jelen közgondolkodásból.
Meggyőződésem továbbá, hogy aki meg akarja érteni a magyar társadalom helyzetét, az meg tudja érteni, de az igazsághoz le kell ásni, olykor mélyre.

A közhangulattal kapcsolatban osztom a gondolataid, éltem Ausztriában és Németországban is, ég és föld a magyarországihoz hasonlítva. Hozzájuk képest idegbeteg egy társadalmunk van. De. Évszázadok óta sorozza pofonokkal hazánkat a sors, és tudhatod te is, hogy talán közel sincs vége. Azt viszont ne feledjük, hogy a germánok nem úgy tekintenek az utóbbi 500 évükre mint mi, hogy az egyetlen velőtrázó győzelmük az '56-os olimpiai vizipolo csata a szovjetek ellen. Míg a németeknél éltem, az volt a legszembetűnőbb élményem, hogy mennyire felemelő látni egy olyan társadalmat, ahol nem volt jelen egy több évtizedes diktatúra, és nem verte szét a társadalmi hierarchiát.
Kérlek benneteket, próbáljátok előbb megérteni a helyzetünket, és ne higgyétek el, hogy az ország a kardjába dől csak mert sokkal rosszabb minden mint tőlünk nyugatabbra. Röhejes, de a XX. századben épp a nyugat tolta le Mo.-ot a darálóba, mert Németo. és Franciao. nem akart egy újabb nagyhatalmat Eu. közepén. Máig kitartó borúlátó hangulatunknak alapos oka kell legyen...

Nacionalizmus, politika.
Azt hiszem, már mindenki utálja ezt a két fogalmat. Ez sem véletlen. Én két csoportra osztom az embereket e téren: valamelyik párt hívői és a pártoskodást elutasítók. Alkalmatlan és korrupt emberek alkotják javarészt a politikai életet, és sajnos épp ez riasztja el a gerinces és szakmailag rátermett "újoncokat", hogy részt vállaljanak a politikában. Tisztelet a kivételnek! De ez sem magyar sajátosság, nézd meg az EU parlament elnökét, Martin Schulzot, no comment. Aki követi valamennyire az eseményeket ott is, láthatja, hogy nincs sok különbség az inkompetens "szakemberek" hatalomra jutását és kontárkodását tekintve az EU és a magyar politikai "elit" között, s megkockáztatom, hogy a nyugati országok is ezt a trendet követik.
Magyarországon a tényleges politikai erőknek külföldi bázisuk van, ami az ebben a pillanatban formálódó történelemnek egy elhallgatott része. "Oszd meg és uralkodj", a hülye is tudja már ezt. Mo. megosztott politikailag, sajnos ez a "legnagyobb" eredménye a két fő befutó párt munkájának. Ezért nem képes összefogni az ország, mert mindenki mindenkit utál még ha nem is ismeri. Így nem is lehet elkergetni a kormányt és alakítani valami gerinceset helyette.
A nacionalizmus csak annak probléma, aki nem tudja mit jelent, és megvezetik a gondolatait, s aztán egy szükségszerű rosszat jelentő fogalomként rögzül idővel. A rasszizmus pedig nem lájtosabb nyugaton sem, csak ennek is utána kell járni, ha nem akarod magad megvezettetni a média által.
A rasszizmus az emberi társadalom szűkebb látókörű rétegeiben minden egyes országban képes felvirágozni, ha azt ott elősegítik. Ez Ny.-Eu.-ban is így van, csak talán ott más etnikumokat szidnak.
Úgy gondolom, mindenkinek szíve joga kivándorolni, semmi baj ezzel, csak indulásnál ne csináljon bele a ventilátorba. Mert nekem kicsit rosszul esett elolvasni ezt a cikket, még ha meg is értelek hogy miért írtad. Olyan képet jelenít meg bennem, mint ahol egy matróz nagyot ráköp a süllyedő hajójára mondván mellé, hogy - Rohadjál meg, ha nem bírsz ki 10 torpedót sorozatban! Most átúszok és megadom magam.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2013.08.22. 12:26:32

Viszlát. Eggyel kevesebb ember hibáztatja a többséget a kisebbség bűneiért.

Xezs 2013.08.24. 09:37:47

Csak most tévedtem ide, és lehet már leírták helyettem, de ez az egész szöveg úgy ahogy van, egy baromság. Neked nem kellett eljönnöd Magyarországról. Semmit sem kell, csak lehet. Te így döntöttél. Ne keverjük össze a döntés szabadságát a kényszerrel.

Ráadásul pont te írod idézem "a felelősséget mindenki úgy igyekszik letúrni magáról" - hát ezzel a cikkel pont te is a felelősséget akarod letúrni magadról. Hibásak a frusztrált magyarok, hibásak a politikusok, meg mindenki akit felsorolsz, csak te nem. Nem lehet, hogy te csináltál valamit rosszul?

Ja és mielőtt valaki lefideszesezne, előre ki kell, hogy ábrándítsam. Nem vagyok egyik párté sem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.08.24. 10:17:54

@Bockó:
Amennyiben a kisebbség a bűnös és a többség ezt hagyja, akkor bárhonnan is nézem, a többség vagy looser vagy csak szimplán idióta.
Idióták között pedig nem jó élni :)

@Xezs:
Jogos, nincs kit és mit hibáztatni.
En sem teszem. Egyszerűen kevés volt Magyarország ahhoz, hogy én ott jól tudjam magam érezni. Ez akár az én hibám is lehet, de nincsen semmi jelentősége. A lényeg, hogy (ahogy te is írtad) nem kötelező ott élni. Döntöttem, váltottam, sok boldogságot a továbbiakhoz a magyar népnek.

angin san 2013.08.24. 11:00:28

Kb. egy év és húzunk mi is. Itt hagyjuk a mélymagyarokat, a libsiket, a kurcsányékat és a viktorékat is. Ezt az egész marakodó idióta aprajafalvát...

idiesel 2013.08.24. 20:23:17

@Xezs: Szerintem Te írsz nagy baromságot. Kényszer ez, már nem szabad döntés. Adott szituáció is hozhat kényszerhelyzetbe. Jelen pillanatban ez van. Egy átlag polgár mit csinálhat jól, hogy mindenkinek jobb legyen, ha van 2/3 idióta marha, akiket imf visszafizetéssel, rezsicsökkentéssel, nyugdíjemeléssel el lehet vakítani? Amikor egy tál levessel vesznek 25 szavazatot? Mit ér az én x-em, hiába vagyok diplomás, hiába látok át a szitán és hiába remélhetem, hogy akire szavazok az jobb lesz? Alapvető állampolgári jogom, hogy szavazhassak. Szavazok, mégis nekem rossz, "miattatok." (Senki ne vegye magára, képletesen írtam)

Én is letúrom a felelősséget magamról, hogy ÉN nem ezt akartam! Ezt kaptam, egyedül hiába megyek az utcára. Én is el kell menjek, ahogy sokan mások. Te maradj, Tedd jobbá, bár őszintén szólva én ezt mocskosul nem érzem, tehát Te valamit nagyon elk*rsz...

idiesel 2013.08.24. 20:23:17

@H.Solo: Őszintén kérdezem, miért állt be a sorba? Miért felelősség letúrása az, ha vált? Itt egy átlagpolgár hogy lenne felelős, ha gürizik, fizeti az adót és 4 évente elmegy szavazni?

idiesel 2013.08.24. 20:23:17

@Lordofearth: Gratulálok, ez a hozzászólás egy külön posztot érdemelne! Mindent leírtál, ami a lényeg. Köszönet érte!

idiesel 2013.08.24. 20:23:17

@customer: Előző kommentenben, pont Rólad beszéltem.. Taps. Taps.
"Az igazán erősek meg bátrak, meg itthon maradnak (igen - itthon! Ugyanis sehol máshol sosem lesztek otthon, örökké csak "gastarbeiter"-ek maradtok!)" Ennél jobban nem tudtad volna kifejezni, hogy milyen robotokra van szüksége a vezérnek! Fizesd az adót, hagyd, hogy az utolsó cafat bőrt is lehúzzák rólad és mosolyogj, IGAZ magyarként, hogy szikével a húsodat is lefejtik. Csak nehogy, mikor már csak a csont marad a testeden, akkor jöjj rá, hogy nem érte meg.

idiesel 2013.08.24. 20:23:17

@Béla1526: Kedves Béla. Én is feltennék egy kérdést. Mit keres itt? Ha nem esett le, segítek. Határátkelő blog, ami ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Nagymagyaroknak, leszarom tabletta fogyasztóknak számos egyéb oldal található az oly nagy interneten.
"Z. úr már lemondott a hazájáról, költözik."
Éppen fordítva. Z. úr nem mondott le az életről, a boldogulásról és az emberi mivoltáról. jövőjéről és volt olyan BÁTOR, hogy megpróbálja. költözött. Gratulálok. Csupán azt nem értem, hogy ez Önnek miért is fáj Kedves Béla?

idiesel 2013.08.24. 20:23:17

Most mindenkinek válaszolnom kell...
@Csige791: Miért is ócsárolta a magyarokat? Leírta, hogy mi a dörgés itthon. Feketén, fehéren. Másnak több mint elegendő. Milyen rózsaszín szemüveg van rajtad? Ez a réteg szűkül és szűkül, már csak az marad, aki odafér a láboshoz. A többinek nem lesz elegendő. Valakinek új mobilra nem futja, de valaki az akciós kenyeret fogja venni és egyre több ilyen emberrel találkozom. Nem tapasztalod, akkor ne írj ilyeneket.

Xezs 2013.08.24. 22:32:05

@idiesel: ha te úgy gondolod, hogy szavazol valakire, és az jobb, mint a többi, akkor sajnos te sem vagy okosabb, mint az átlag. Nehogy már azt hidd, hogy itt van egyértelműen jó választás. Meg ugye ott a kérdés, hogy kinek mi számít jónak. A legtöbb magyar azt várja, hogy majd lesz egy párt, amelyik munka nélkül havi 200 ezret átutal a számlájára, na a legtöbben erre gondolnak, mikor azt mondják, hogy szeretnének jobbat.

Az igazság az, hogy amit a nagy többség akar, az álomvilág, amit egyik párt sem fog elhozni, nagyon helyesen.

Ekézed itt customert az adóval: az adó legfőképp azért ilyen magas, mert a sunyi magyarok sportot űznek az adócsalásból. Minden számla nélkül kéne nekik, eszükbe sem jut, hogy azért nincs pénz, mert mindenki sunnyog. Ellenben acsarkodnak a bankokra meg a multikra, akik súlyos adómillárdokat fizetnek be. Nekem ne mondd, hogy ez nem így van, mert én akármikor megrendeltem valamilyen szolgáltatást, úgy néztek rám, mint a hülyére, mikor elköptem hogy számla is lesz. Azzal meg ne jöjjön senki, hogy muszáj adót csalni, mert nem muszáj. Aki csalás nélkül képtelen vállalkozást vezetni, az húzzon el bérmunkába napi 8 órába és meg van oldva. Milyen érdekes, hogy a veszteséges vállalkozások tulajainak valahogy mindig telik nyaralásra meg új kocsira. Én nem irigylem, de fizessen már adót, mert én fizetem helyette is bérből. Az egyenlőség elve ezt így kívánná meg.

Lajosforras 2013.08.25. 09:22:08

"...Minden számla nélkül kéne nekik, eszükbe sem jut, hogy azért nincs pénz, mert mindenki sunnyog."

tedd hozzá nyugodtan, hogy az ész nélkül elköltött vagy nyilvánvalóan ellopott adóforintok sorsa miatti kesergés sem tesz kifejezetten jót az adózási morálnak.
mikor egy vállalkozó egy-teszem azt-önkormányzati középvezető havi fizetésénél kevesebbet visz haza tisztességes adózás után ( mindemellé nem napi 8 órát dolgozik, h-p) és még ügyintézéskor ezt az urat/hölgyet kell kissé megsegíteni egy vastagabb borítékkal az ügymenet felgyorsítása érdekében, az nem szolgálja érdemben a fizetési hajlandóságot.

kalmik 2013.08.25. 12:51:04

@pimpalini: A génturmix már az őshazákban elkezdődött, ugyanis vándorlásaink során számos néppel keveredtünk,és ez folytatódott a Kárpát medencében is.Nem csak a tragédiák során, de a minden napi életben is. Hittérítők, zsoldosok, mesteremberek, vegyes házasságok. A magyarnak mondott nemesség jelentős része a környező szláv nemzetekből kerültek ki. Nemzeti büszkeségeink nagy hányada szintén a környező nemzetek fiai. Ha megvakarjuk a magyar vezeték neveket, alattuk több rétegben is idegen nevek kerülnek elő. A Horthy korszakban állami alkalmazásban állóknak kötelező volt a nevük magyarosítása. Úgy hogy kedves barátom sügősen nézz utána, hogyan hívták felmenőidet.

szajci 2013.08.25. 19:23:07

tökéletes írás!

de! a nacionalizmus nem egyenlő a sovinizmussal!

Xezs 2013.08.25. 23:12:02

@Lajosforras: Kifogásgyártás. A magyarok ebben mindig is jók voltak.

Annamari69 2013.09.04. 19:39:55

Nekem tetszett. És megértem az írót. Hasonlóakat érzek ebben az országban én is.

Tamás Losonczi 2013.09.20. 19:42:58

Mi lenne, ha megpróbálnánk megfogalmazni, például itt - Hogyan, milyennek képzeljük el Magyarországot? A nemeket, a nem szeretemet, hallom unos-untalan. Én elsősorban építeni szeretek. Naív módon azt gondolom, el lehet jutni egy szükséges és elégséges közös minimumig.

Xezs 2013.09.21. 00:55:51

@Tamás Losonczi: Kezdjük hát el: tisztaságtudatos és rendtartó Magyarországot akarok első körben. Ha ez megvalósul, már léphetünk a második körbe.

kizabella 2014.02.15. 18:17:48

Ez a cikk.egy vicc provokativ kommentelok melegagya.blab,bla.Aki magyarnak erzi magat az itthon tesz a hazaert hogy jobba tegye es az utokornak tiszta szivvel atadhassa.

Rita Andok 2014.02.16. 12:03:01

A poszt írójának megállapításaival egyet értek. A magyarságát illetően, ha nem érezné magát magyarnak, nem is írta volna meg ezt, és persze magyarnak lenni nem jelenti azt, hogy egy érdekszféra által lesilányított, devalvált, kisajátított magyarságfogalom szerint éljük meg nemzethez/néphez tartozásunkat? "perc"-magyarok.

pirimogyoró 2014.02.16. 17:32:59

@kizabella: Ezt csak te gondolod. Aki magyarnak érzi magát, de nem szeretne úszni ebben a büdös trágyalében, amiben magukat másoknál nagyobb magyarnak valló egyedek arra használnak, hogy a többieket alányomják, azok szerinted mártírkodjanak itthon.
Minek is? Leírták a posztban, hogy ez egy élhetetlen közeg. Nyilván nagyon sokan egyetértünk vele. Sajnos.

Europa545 2014.02.16. 19:40:21

A szerzot hogyan lehet megtalalni? A szivembol szolt.

Namcsi 2014.02.16. 22:51:01

Szívemből szólt ez a cikk! Köszönöm az írónak, hogy ilyen szépen megfogalmaztad, "papírra vetetted" és eljuthatott hozzám! Talán ez felnyitja pár ember szemét és egyszer MI is hazamehetünk ...

Ajtony 2014.02.17. 00:27:30

@pimpalini: tökéletes!
Másoknak meg még annyit: 45 évig megszállt ország voltunk, egy időközben életképtelenné váló rendszer erőszakos kísérletének mindent, erkölcsöt, etikát, életszemléletet romboló próbaországainak egyike. Akkor lehetne a magyar népet ilyen - részben a cikkíró által - dehonesztáló módon lekezelni, ha ez egyedi eset lenne, de nem az. Az összes utódállam közül még mindig Magyarország a legeurópaibb, már ha azt csak pozitív értelemben szeretnénk használni. Könnyű hódításokból és gyarmatosításokból, rabszolgatartásból meggazdagodott országokból osztani az "európaiságot". A cikk alapját adó "kiköltözés" meg egyszerű anyagi történet. Budapesten és környékén még a jól láthatóan más rasszhoz tartozó embereket is ritkán éri támadás, legyen az verbális, vagy tettleges. Ez simán elkerülhető bizonyos városrészek, események elkerülésével, mint ahogy az átlag városi is tudja, hová ne menjen, ha nem akar minimum egy rablás áldozatává válni. Az úgynevezett rasszizmus meg szerencsére sokkal kevésbé érezhető, mint London munkásnegyedeiben, vagy Párizs külvárosaiban, de említhetném Belgiumot is.

luzs 2014.02.17. 00:27:33

Miért jöttem HAZA több év után?
Mert az sosem lesz a hazám
Mert a kultúra és minden más sosem lesz az enyém
Mert itthon van a családom és ez az ország van a véremben
Mert rájöttem, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, sőt
Mert ott is csak a tehetséges és szorgalmas érvényesül és a tehetséges és szorgalmas itthon is érvényesül!
Mert a média ott is átver és ott sincs igazán szabadság (mi is a szabadság?)
mert....
Nem akarom sorolni, de jobb lenne nem nyavalyogni. Ez mindenkinek a saját döntése a saját értékrendje és fontossági sorrendje alapján, ne hibáztassunk mást! Biztos sokan most majd nekem esnek, mert ma divat szidni a hazánkat és divat kinn boldogabbnak lenni és nem igen szólalnak meg azok, akik hazajöttek, mert azt hiszik a többiek, hogy kudarcot vallottak és csakis azért jöhettek haza. És mindenki, aki kinn marad, kinn "fényes karriert" futott be. A legtöbbször a kinn maradók olyan munkát végeznek kinn, amit itthon semmi pénzért nem tennének, mert alantasnak tartanák, de nem vallanák be, hogy nem is olyan fényes az a karrier! Tehát itthon előadják a boldog sikeres embert, aki hazajönne, ha itthon jók lennének a feltételek!!! De hát sajnos itthon nem azok!

Jó lenne, ha meg mernének többen szólalni a hazajövők közül is!

Latcho Rom 2014.02.17. 01:24:55

@luzs: Sajnalatos dolog ha nem sikerul az uj elet..

De mond csak, honnan is mentel HAZA, mi a szakmad?

Latcho Rom 2014.02.17. 01:33:55

@Ajtony: ugyanaz a kerdes hozzad is fidesznyikk, hol eltel odakint, mibol, s miert huztal haza?

borzAlom 2014.02.17. 04:39:06

Már korábban is olvastam a posztot, és most újraolvastam.
A szerző döntése érthető. Nem hiszem, hogy hazaáruló lenne. De nem tetszett, az egyik hozzászóló "sárbadöngölése", pedig csak arra mutatott rá, hogy – bár minden okunk megvan a büszkeségre, hogy ilyen csöppnyi nemzetként, országként fennmaradtunk Európa szívében – igazán kevert nép vagyunk. Mert mi is az, hogy magyar? Nem attól Magyar valaki, mert vissza tudja vezetni a családfáját 500 évre, hanem azért, mert annak érzi magát! Mindegy, itt most nem ezért írok.
Életem egy jó részét expat-ként töltöttem el gyerekkoromban és élem most is. Na, meg saját jogon is jártam a világot munka és világlátás miatt.
SZVSZ igaz, hogy tőlünk nyugatabbra a tudás és a szorgalom meghozza a gyümölcsét. Rengeteg követendő dolog közül, kiemelném az önszerveződés képességét is.

Azért írok, mert már régóta kerestem a választ, hogy miért is állnak így kishazánkban a dolgok, ezért idézem a poszt íróját "...Magyarország lakossága nem tudja kitermelni, megválasztani a szakmailag és erkölcsileg is elfogadható vezetőit..."
Ebben van valami. Ha, lenne más alternatíva, hihető és jó, talán nem itt tartanánk. De, ugye senki sem gondolja, hogy a semmiből valakik bekerülhetnek a politikai elitbe és megcsinálhatják az országot?!

Visszakanyarodva a nyugati társadalmakra: ne felejtsük el azt az apró tényt, hogy első komolyabb "vagyonszerzéseik" után volt pár száz évük, hogy azt "tisztára mossák", erkölcsi magasságokba helyezzék és létrehozzák az ókorban már feltalált demokráciát. Nos, nekünk nem volt ilyen pályaívünk (és tán elegendő vagyonunk hozzá), a történelmünk során pedig sikerült néhány baklövést elkövetni szövetséges választásainkban, amit a többi történelem formaló nem talált vonzónak.

SZVSZ a világ egyre jobban összeszűkült, és ha a látványosságokon kívül a helyi emberek életébe is betekintést nyerünk kiderül, hogy a világ civilizáltabb felében ugyanaz a lemez forog, talán csak a lejátszó jobb minsőgű.
A kérdés az- Hofi után szabadon - hozzánk miért csak a szar gyűrűzik be?!
Megint csak szvsz, amíg a legalacsonyabb szinteken (már ahol) nem állnak ellen az emberek, hogy hazudjanak, lopjanak, csaljanak, buzizzanak, tetszés szerint folytatható, addig nem is lesz változás. Addig a társadalom egyik fele elmegy, a másik fele - félelmében, érdektelenségében, ide bármi beírható - hallgat, vagy birka módon bólogat a túlélés reményében. Ugyebár, éhes hassal nem lehet önmegvalósítani, ezt már Maslow is megmondta.

Valaki kérdezte, mi lenne a megoldás, hol kellene kezdeni:
1. Teréz anyát idézve: “Ha mindenki tisztára sperné a maga portáját, az egész világ tiszta lenne”
2. Tiszta helyzetet (kellett volna ‘89-ben) teremteni
3. Mindenki, úgy értem mindenki rendesen fizetne, tisztességes mértékű adót
4. Egyenlő mércével mérni
5. Tisztelni egymást, mint embert és egymás családját, magánvagyonát
6. Összetartásra bíztatni az embereket (Szeressük egymást, gyerekek…)
7. A cipész maradjon a kaptafánál
8. Kínában láttam a reptéren, orbitális méretű transzparensen angol nyelven, pedig ott aztán kijutott a kulturális forradalomból: A legjobb befektetés a világon, az OKTATÁS. Szóval, támogatni az oktatás, hogy a gyerek tudjon, jöjjön rá miben a legjobb és csinálja azt, minél jobban, mert akkor jó társadalomépítő lesz
9. Ha, nem kellene 4 évente újratanulni az abc-t

Évről évre szembetűnő, hogy milyen módon változik a magyar közhangulat. De, meddig és hova még?
A legjobban az zavar, hogy olyanok mondják meg mi a jó vicc, akik szinte szolgai módon viszik színre Orwell csodás műveit.

Nekünk, az itt és mostban kell élnünk és döntéseket hoznunk, ezért megértem, ha egy szülő elviszi a gyermekét egy olyan helyre, ahol a munkáját megfizetik és/vagy úgy gondolja, hogy jobb és élhetőbb jövőjük lesz (más szempontból).

Egyben biztos vagyok, ha van egy jó szakmád, beszélsz nyelveken, nem tagadod meg a minőségi munkavégzést és kicsit is szerencsésebb vagy, akkor jó, mert vagy itt vagy máshol, de boldogulsz. És itt van a kutya elásva, mi van azokkal, akik ezt nem tudják? Ők hová menjenek?! Mindenki nem mehet el, meg minek is kéne elmenni?!


Ha, felteszem a kérdést magamnak, hogy hol élnék legszívesebben, erre mindig az ugrik be, hogy Magyarországon, mert mindenhol jó, de a legjobb itthon (lenne).

Mr Chablis 2014.02.17. 14:08:29

Ma ez a politikai direktíva: (by Chomsky)
1. Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2. A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3. A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezeknek karöltve azon kell munkálkodniuk, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentse a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4. A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek: évszázadokon keresztül hajlandók benyelni és elfogadni ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”).

5. Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetőknek egyszerűen kell megfogalmazniuk üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6. Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7. Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

8. A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9. A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10. Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Titkos nyilvántartásokat kell létrehozni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani.

luzs 2014.02.17. 17:21:42

@shakti_rom: 10 éve jöttem haza az USA-ból, ahol molekuláris biológus voltam (egyébként életem egyik legboldogabb 3 évét töltöttem kinn) majd hazajőve orvosként kezdtem dolgozni és azóta 3 szakvizsgát szereztem. Azt hiszem itthon semmiképp nem nevezném magam sikertelennek. Kinn pedig...: Maradhattam volna (persze ezt nem kell elhinni) és 3 éve fél évre visszahívtak dolgozni és örömmel mentem vissza fél évre laborozni. (gondolom nem azért hívtak vissza, mert anno nem voltak megelégedve a munkámmal. És a családomban hál Istennek van még hasonló példa, tehát azt hiszem tudom miről beszélek.
De mindettől függetlenül nem akarok különlegesnek tűnni és észt osztani sem. Ez az én életem, és mindenkinek megvan a magáé a maga döntéseivel. De nem fogadom el, hogy mást és a körülményeket hibáztassa...
Nekem a HAZA tényleg nagybetűs és sajnálom, hogy szerinted mentem és nem jöttem haza...

luzs 2014.02.17. 17:28:17

@Mr Chablis: És most ezt melyik országról írtad? Mert az USA-ra pontosan ráillik, sőt még enyhe is. Szóval akkor miért is menjek el a hazámból?

vállasküsz 2014.02.17. 17:51:25

Realisztikus írás, pontos diagnózis Magyarországról. Bár még itthon szívok, de nagyjából így látom a helyzetet.

Xezs 2014.02.17. 20:49:41

Az az igazság, hogy a magyar nép szükségtelen mértékben pesszimista. Egy ismerősöm bejárta Dél-Amerikát, és mikor onnan hazajött azt mondta, hogy mindenki maradjon csendben, mert messze jobban élünk, mint azok ott, és azok valahogy mégis jobban tudnak örülni a dolgoknak.

Ez az örökös búskomorság, nyavajgás engem konkrétan felbasz, és nem is barátkozok nyavajgós emberekkel. Szerencsére azért van klkből válogatnom, így nem mondhatnám, hogy egyedül érzem magam.

Csatornás · http://hangzatos.bolg.hu 2014.02.17. 21:06:59

Francia-honban ha 1%-al emelik a söprű árát, a takarítónők úgy fellázadnak, hogy Párizsba még az ősz sem szökik be.
Töketlenek vagyunk, mindent megmagyarázunk ... és a F.B. -kon is jól megírjuk mit gondolunk, de ezzel egy Francia takarítónő árnyékába sem értünk el.
Én is el akarok menni, mert senkinek nem tetszik semmi, de a 7végén grillezni akar. Pofázni tudunk csak, de kiállni valamiért már nem. El akarok menni, Párizsba takarítónőnek, és ha úgy gondoljuk, megállítjuk majd a várost. Ez valami, a többi csak duma!

Xezs 2014.02.18. 00:21:59

@Csatornás: Mondjuk én nem vágyom olyan országra, ahol ha valaki épp bal lábbal kel fel, fogja a haverjait és szétveri a fél várost, és a polgárok nagy része még tapsikol is. Ez kőkorszak, akárhogy is nézem.

Latcho Rom 2014.02.18. 00:25:56

@luzs: kintrol irok, innen Mennek haza, igencsak kevesen.

onjoneska 2014.02.18. 10:11:51

@luzs:
Gratulálok a sikeredhez! Én az idén fogok végezni az orvosin és nem látom a jövőmet. Én is itt születtem, szeretnék itthon a HAZÁMBAN élni, de elég kilátástalan a helyzet. Ha kapok állást - azon a szakterületen ahol hiány van és nem ott ahol én szeretnék - havi nettó 100-200 eFt-ért, mikor tudom kiépíteni az "infrastruktúrámat", hogy teljes erőmmel a szakmámnak áldozhassam az életem? Ha több fizetést kapnék a szakorvos kollégák nem segítenek, mert nekem több a fizum.
Az orvosok fáradtak, kimerültek, közömbösek, mert az adminisztrációt is el kell végezniük, sok az ügyelet (persze nem fizetik ki), kevés idejük marad az önképzésre, kutatásra, stb.
Voltam külföldön gyakorlaton. Minden más volt mint itthon. Az orvosoknak nincsenek megélhetési problémáik, van szabad idejük, amit a saját szakmai fejlődésükre, a családjukra, a pihenésre fordíthatnak. Van sok-sok ismerősöm aki külföldön próbált szerencsét. Egyikük sem mondta, hogy haza akar jönni.
Háááát tanácstalan vok.

Karcolt lendület 2014.02.18. 10:11:51

@nemzetikonyves:
2010-ig sem volt jó, csak még volt némi remény, hogy valaki elindítja az országot és a társadalmat valami európai irányba.
Nem ez történt, ezért ez a csalódottság és kilátástalanság: nincs senki (_senki_) a politikai palettán, amelyik közelebb vinne minket mentalitásban, eredményességben, életminőségben a németekhez. Vagy csak a szlovákokhoz...

luzs 2014.02.18. 19:27:30

@onjoneska: Kedves leendő kolléga! Nem könnyű döntés előtt állsz. Abban igazad van, hogy anyagilag elég kilátástalan itthon a helyzet. Biztatni szeretnélek, hogy szakvizsgáig kell kibírni (a rezidens évek kinn is rengeteg melóval és viszonylag kevés pénzzel telnek). Utána azért könnyebb, én azt látom, ha valaki hajlandó dolgozni, akkor orvosként annyit dolgozik, amennyit nem szégyell és igaz nem egy állással, hanem többel, de lehet keresni, mert nagyon/egyre kevesebben vagyunk így lassan a legtöbb helyen megfizetnek minket, kénytelenek. Mivel kevesen vagyunk, munka van bőven és van egy réteg itthon, aki a magánrendelést is meg tudja fizetni. A szakorvosoktól igaz nehéz tanulni, de nem lehetetlen találni olyant akitől lehet. Nem tudom mit jelent számodra, hogy az ügyeletet nem fizetik ki. én kezdőként heti hivatalos 40 óra helyett (ami mindig több volt magában is) 60-at dolgoztam (ügyelettel) és meg is kaptam a fizetésem másfélszeresét. Én nem panaszkodtam.
Azt tudni kell, hogy a világ kinn is úgy van felépítve, hogy a ha sokat keresel ki is vegyék a zsebedből. Persze pár évig, amíg nem kell hosszú távra gondolni és egyedül vagy, lehet kinn sokat spórolni, de ha kinn kell nyugdíjat félretenni, gyereket iskoláztatni és jó egészségbiztosítást fizetni, amivel még meg is gyógyítanak, akkor kinn sem marad szinte semmi, ezt hidd el. Fiatalon kimenni pár évre anyagilag is buli, a további már kevésbé. Nekem van USA-ból 25 év orvosi munka után hazaköltöző barátom, aki azért jött haza, mert nem mert az USA-ban megöregedni, mert úgy érezte, hogy nem lesz elég pénze jó eü. szolgáltatásra kinn. Pedig fizetett biztosítást. Amikor ezt hallottam, azért elgondolkodtam! Szintén kinti barátom 3 szívműtét után nyugdíj mellett is dolgozik, mert nem tudja kifizetni a gyógyszereit... (rokkant nyugdíj szóba sem került soha). Szóval erről nem sokat beszélnek az itthoniaknak.
És ez még mindig csak egy kis szelete az egésznek és sok egyéb szempont van, ami alapján döntened kell. Remélem jó döntést fogsz hozni, amivel boldog és elégedett leszel!

luzs 2014.02.18. 19:27:37

@onjoneska: csak még annyit, hogy menj ki pár évre, tanulj! Az fontos, semmi baj nincs ezzel és sokat lehet tanulni. De hidd el, ha tényleg akarsz, HAZA lehet jönni és lehet itthon is boldogulni!

Attila Farkas 2014.02.18. 20:44:35

Érdekes, mintha nem egy országban élnénk... Körülöttem csupa olyan ember él, aki bizakodó: majd csak lesz valahogy... (orvos, üzlettulajdonos, vállalkozó, alkalmazott, munkanélküli (!)). Amerre járok (bolt, hivatal, benzinkút, munkahely, iskola) mindenki kedves, segítőkész. Persze, lehet, hogy ebben annak is szerepe van, hogy én magam is így gondolkodom, és így viselkedek másokkal. Például, ha bemegyek a boltba, udvariasan köszönök, és finoman csukom be az ajtót, nem ordítok az eladóval az áru minősége miatt (nem tehet róla), nem hülyézem le a pénztárost a pénztárgép hibája miatt, nem anyázom a hivatali, banki ügyintézőt az előírások miatt, amit be kell tartania. Sőt, akkor sem, ha csakugyan ő hibázott. Szeretettel ajánlom mindenkinek: bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Nekem bejött (persze, nem egy nap alatt).
A rasszizmushoz még annyit szeretnék hozzáfűzni: vajon az észak-írországi terrorakciók, az ETA robbantgatások, a franciaországi roma-kitelepítések csak a Népszabadság kitalációja? Persze, nem nehéz harcolni a rasszizmus ellen olyan országban, ahol a kisebbség (nem csak a cigányokat értem alatta) aránya kb. 5% (Franciaország). Nálunk ez közel 10%. És a rasszisták nincsenek sokan, csak hangosabbak. Én jól érzem magam itt, pedig alkalmazott vagyok, iskoláztatom a gyermekeimet, és két svájci frank alapú hitelem van.
Remélem, egyszer majd politikusaink is rájönnek, hogy egy gazdag ország büdzséjéből sokkal többet lehet észrevétlenül kivenni...

Zoltanoo 2014.02.19. 16:49:46

en is kulfoldon elek,de sosem iteltem el azokat az embereket,akik eljottek vagy otthon maradtak..ez mindenkinek a sajat maga dontese..kulfoldon sem konnyu es otthon sem..a lenyeg,hogy kinek mi a fontos az eleteben es hogy megtalalja e a szamitasat..
irtam egy blogot,ket bejegyzes,az en eddigi tapasztalatom..remelhetoleg hamarosan jon a 3ik ;)
nem tudom,h a moderator megjelenteti e:
zoltano.blog.hu

szep napot
udv
z

Fluoro 2014.02.20. 11:27:55

@Béla1526:
Nagyon igaz. Külföldön a magyar mindig "gyüttment" lesz jó esetben. Rossz esetben a munkanélküliség okozója, bűnbak, stb.... A legnagyobb kihívás itthon maradni, és helytállni. Szerintem.

Feri Kajári 2014.02.20. 14:36:02

Egyszer ( jó 20 évvel ezelőtt) valakiknek, ( nem olyanoknak mint te) ki kellett azt is harcolnia, hogy te most ott legyél ahol. Előtte a magyar csak álmodozhatott a nyugatról.

Rövid pórázra a politikusokat! 2014.02.20. 18:07:51

@Fluoro: A jobb helyeken lesz*rják, hogy honnan jöttél és csak az számít milyen ember vagy.

Rövid pórázra a politikusokat! 2014.02.20. 18:07:56

@Béla1526: hát ha neki jó volnamaradni talán nekünk se volna ennyire nehéz bízni abban, hogy jó irányba fordulnak a dolgok.

Mészáros Laci 2014.06.10. 15:23:46

Nem értek egyet a szerzővel.

Void Bunkoid 2014.06.10. 23:17:54

"A másik reményem a gyermekeim. Jelentős részben az ő jövőjük miatt jöttem el. Ha beválik a terv és egy biztonságosabb, barátságosabb közegben tudom őket felnevelni, akkor ők elég erősek lehetnek ahhoz, hogy részt vegyenek Magyarország életében, jobbításában."

Ez csak akkor működik, ha nagyobbacska gyerekkel megy ki az ember, aki már élt itthon, megélte az országot, esetleg szerette is (a gyerekek még általában szeretni szokták amúgy). Öt év alatti gyerekkel kimenve már csak halavány nosztalgikus kapcsolata marad Magyarországgal, meg még talán hellyel-közzel akcentus nélkül fog tudni magyarul beszélni, de az ötéves kora után tanult fogalmak már elsősorban a fogadó ország nyelvén fognak az eszébe jutni.

Kint született gyerek már - sajnálatos, de mivel soha nem volt itt huzamosabban, leginkább magasról fog tojni a szülei országára felnőve is, neki már Magyarország ugyanúgy csak a der Puszta, meg számára már leginkább érthetetlen nyelven karattyoló nagymami túrós rétese meg később a fröccs meg a szigetfesztivál lesz - a kint született, kint szocializálódott, külföldiekkel (sőt, ilyen kozmpolitább városokban multikulturális környezetben) felnőtt gyerek felnőve már nem fogja magát magyarnak tartani.

Void Bunkoid 2014.06.10. 23:17:55

@Shopping: viszont Dániában mindig hideg van, fúj a szél, és különben is, a jelenlegi felmelegedés/tengerszintemelkedést figyelembe véve 20-30 év múlva elsüllyed az egész a p*csába :)))

csokosszaju 2014.06.11. 07:18:14

Én úgy látom, hogy nektek nem "kellett" elmenni innen, ez a ti döntésetek, nem kényszer. Biztosan van itt olyan történet is, hogy a távozónak nem volt más lehetősége.
Sok sikert az új környezetben!
Ha ti nem is lesztek még "otthon" odakint, a gyerekek már biztosan.

Xezs 2014.06.11. 07:18:14

@Void Bunkoid: Jól látod. Én pont ezért nem akarok gyerekkel kimenni.

benko01 2014.06.11. 07:18:14

Vettem a fáradságot, és elolvastam, az összes kommentet. A bloggal, magával 100%-ig egyet értek, hiszen én is nagy vonalakban ezért jöttem el főleg!
Ha viszont egyetlen pillanatig is kétségeim lennének a saját döntésem helyessége felől, csak végig kell rágni magam a hozzászólásokon! Hiszen olyan tökéletesen letükrözik a jelenlegi magyar társadalom betegségeit, hogy a végére egy pillanatnyi kétség sem marad az olvasóban az iránt, hogy a blog minden szava igaz, és ül.
Megjelenik a kommentekben a rasszizmus, a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitás, a józan ésszel gondolkodók hiába való vergődése, a magukat sokra tartó pitiánerek gúnyos örömködése, és mind az a borzalom, ami egy országot oda vezethet, ahol Magyarország ma tart. Tökéletes kórkép 847 hozzászólásba sűrítve!
Szerintem, mást sem kéne csinálni, mint ezt a 847 hozzászólást lefordítani angolra, és nem lenne a világon olyan ember, aki megkérdőjelezné, hogy miért menekül onnan mindenki, akinek egy kis esze, és lehetősége van rá!

virgo 2014.06.11. 08:13:50

@Shopping: Nem tudom Te hol élsz, de nálunk itt a faluban nem kell zárni a bringát. Sőt, a cuccot is benne hagyhatom, amit az előző boltban vettem.

Ha bemegyek a 6 km-re lévő városba, ott már más.

virgo 2014.06.11. 08:13:50

@Fluoro: Nem mindenkinek való a legnagyobb kihívás, az viszont csak hadd menjen.

mangalor 2014.06.11. 09:05:13

@benko01: muhahaha, borzasztó demagóg és oktondi hozzászólás, főleg a vége. dehogy tökéletes kórkép! olvass el pl. egy daily mail cikk alatti komment folyamot, majd lesz fogalmad, milyen emberek az angolok vagy az amerikaiak (főleg ők szólnak hozzá). mert gondolom, tényleg hiszel is abban, hogy egy 800 hozzászólásos cikk alatt kiderül, milyenek az adott országban élő emberek. ómájgád. az ember csak ember mindenhol, és ahogy valaki találóan megfogalmazta, mindenki annyit várjon el, amennyit ad. te eljöttél, mert bizonyos dolgok nem smakkoltak, helyes, no problem. de amikor visszajössz köpködni a saját "fajtádat" hát az nekem sokkal többet elárul rólad, mint ez a 800 hozzászólás a magyar emberekről.

Nem értek egyet a cikkel (kicsit emlékeztet az egyik ismerősömre, aki egy önsorsrontó, és a legjobb dolgában is csak kesergett... elköltözött, visszaköltözött, aztán megint el, megint vissza, és sehol sem volt képes boldogan élni, mert nem is akart. búsulni akart és mondogatni, h szar az élet), ahol én élek (nem Budapesten), hepi az élet, ha nem is mindig könnyű. Ha mennék külföldre, csakis mediterrán vidékre, és csak mert az itteni klímát nem bírom (a telet konkrétan). Izrael, Spanyolország, Görögország... csupa vidám, napsütéses vidék, és mindig ott a tenger :)

tommygun 2014.06.11. 11:11:14

@Void Bunkoid: ennél biztatóbb a helyzet, még az is lehet hogy egyszer majd lehülyézik a szüleiket amiért eljöttek.

tommygun 2014.06.11. 11:11:25

Szerintem a posztíró egy tudálékos, másokat a képzelt erkölcsi magaslatáról lenéző, saját kiégettségéért a környezetét hibáztató ember. Aztán ha majd kiderül hogy a világ odakint sem az ő naiv kis értékrendje szerint megy, hova menekül tovább?

ksanc 2014.06.11. 16:28:40

"A főördög körsétát tesz a pokolban, ellenőrzi a hatalmas kondérokban rotyogó, jajgató bűnösöket.
Az egyik kondér körül géppisztolyos őrség, szögesdrót, minden, ami kell.
- Ebben kik vannak?
- Oroszok...
Mennek tovább. Kondér, sehol egy egy őr, ellenben mindenhol táblák, hogy kimászni tilos!
- Hát ebben?
- Németek.
Tovább bandukolva felbukkan egy magányos kondér, sehol egy egy őr, tábla, semmi felügyelet.
A főördög kérdezi döbbenten:
- Hát ebben meg kik vannak?
- Ebben? Magyarok. Nem kell őrizni őket, ha valamelyik megpróbál kimászni, a többiek visszahúzzák..."

körúti kis vörös 2014.06.11. 20:34:06

Jó régi ez a poszt, de valamiért ma bukkant fel a Facebook-falamon. Ami annál érdekesebb, mert épp ma került ki hozzám egy, a témához erősen kapcsolódó poszt: kommedias.com/2014/06/11/az-en-generaciom-trianonja/

dodge2 2014.06.12. 01:15:50

Nagyon jó ez a poszt, gratulálok az írójának, nem csak azért, meg nagyon jól van megírva, hanem mert minden egyes szavával egyet értek! Mintha a saját gondolataimat vettette volna papírra! Anno, amikor én írtam meg a történetünket, nem tudtam ilyen jól megfogni az eljövetelünk lényegét, de neked sikerült, szóval gratulálok még egyszer és a negatív kritikákat felejtsd el, javarészt azoktól kapod, akik miatt eljöttél te is otthonról!

Thunderbird 2014.06.12. 14:05:33

Nos az egy dolog, hogy valaki elmegy külföldre, h többet hozzon ki magából, de ezért még nem kell leszólni azt aki itthon marad, és megelégszik azzal ami van, mert van akinek fontosabb a családja, barátai, mint az egyéni önmegvalósitás, siker...nem mindenki akar mercit, meg milliós fizetést.

Sok embert MO-n kifejezetten idegesit a cikkíró Amerikás/ nyugat europát dicsőitő szemlélete filozófiája... így talán jobb is ha ezek az emberek elmennek...csak sajnos néha vissza akarnak jönni, és átformálni az országot... de szerintem a többség itt nem kér ebből a pörgős/liberális nyugat európai szemléletből....

Sokkal korrektebb dolog lett volna felvállalni, hogy MO egy kis ország kis piaccal, és a cégének nem voltak már növekedési lehetőségei, és ezért ment el, mint a magyar embereket szapulni, amiért megpróbálnak itthon boldogulni....

Ráadásul hosszutávon nyugat europát ki fogja késziteni a bevándorlás... aztán majd két conchita, és 2 ahmed közt élvezheti a kedves cikkíró az életet....

Mille38 2014.06.13. 22:38:43

Ez az írás semmi más, mint sárdobálás, mint a kognitív disszonancia kivetítése. Semmi konkrétum, csak mindenhol hallható általánosítások zagyva elegye. Mindenki más hibás, rossz,csak az iíró tökéletes.

elmebetegh 2014.06.14. 09:20:35

Szerintem a poszt írója érthetően, szbatosan, világosan fogalmaz.
Nagyjából hasonlóan látom az otthoni helyzetet, de én kizárólag aljas anyagi érdekből jöttem ki. Az kétségtelen, hogy idekinn kevesbb a stressz, feltehetően a jobb anyagi körülményeknek köszönhetően, de ha egy kicsit meghízott a bankszámlám könnyebb lesz elviselni az otthoni visszásságokat. Én Magyarországon, azért jobban érzem magam.

Byrd Mark 2014.06.14. 16:06:00

Ok. Aki kommentárt ír magyarul, nagyon szépen megkérem, hogy használjon ékkezeteket. Ne legyetek már igénytelenek.

Xezs 2014.06.14. 19:10:49

@Byrd Mark: Az igényeskedést kezdhetnéd akár te, mondjuk azzal, hogy leírod rendesen az ékezet szót.

Amúgy meg miért baj ha nincs ékezet? Én asztali gépről ékezettel írok, de a telefonomon már nem, mert macerás előszedni őket.

Byrd Mark 2014.06.15. 09:35:45

@Xezs: ja. igaz, de nem vette be a korábbi kommenteket már annyira túlmoderáltam, hogy el is írtam. Egyébként meg nagyon idegesítő úgy olvasni. Vegyétek a fáradságot, ennyi. Mutass példát. Erről szól a cikk is. Legalább te. Én be se engedném az ékezet nélküli kommentárt. Ez olyan mint a meleg sör. Meginnád?

Xezs 2014.06.15. 10:12:31

@Byrd Mark: Abszolút nem olyan. Láthatóan te még sosem IRC-eztél, és már nem is fogsz, mert azóta kihalt. Ha IRC-eztél volna, tudnád, hogy vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen ékezet nélkül írni. Szerintem ezen nem kell kiakadni.

Void Bunkoid 2014.06.16. 08:38:25

@Xezs: a kilencvenes évek végi irc nemjó kifogás, én is ékezet nélkül írtam AKKOR, amikor még az informatikai tartalmak/alkalmazások 99 százaléka (oprendszerek is) kizárólag angolul volt hajlandó kommunikálni, és default beviteli módnak is az angol/amerikai kiosztást értelmezte.

De MA már 2014 van. Vannak új lehetőségek, némelyik közülük egészen használható is (pl hogy szinte már mindennek van minden régióra/nyelvre lokalizált változata..), hát tessék használni. A megszokásból régi dolgokhoz körömszakadtáig ragaszkodás nagyon rugalmatlan, öregemberes viselkedés, és azért még ANNYIRA nem vagyunk öregek.

Amúgy az időskorban ilyen régidolgos ragaszkodósdi igazából nem az öregek hülye heppje, hanem természetes reakció, az időskori leépüléskor pl valamiért elsőként a rövidtávú memória degradálódik, és az idősek leginkább azért szoktak régi dolgokhoz, rutinokhoz ragaszkodni, mert nagyon is tisztában vannak vele, hogy az "új" cuccokat hiába tanulják meg, nagyrészt másnapra elfelejtik a tanultakat.

Xezs 2014.06.17. 20:29:55

@Void Bunkoid: Valamennyire értelek, de én telefonról pl. nem vagyok hajlandó ékezettel írni.

2014.07.14. 14:04:01

@Kövérmadár [swe]:Ádám, csendesen jegyzem meg,hogy az Mt. Szerint foglalkoztatott,alkalmazotti viszonyban szellemi terméket elôállító feltalálók találmányaiból származó erkölcsi es anyagi elismerés a munkáltatót illeti,az itt felsoroltak felsô középosztálybeli háttérrel rendelkeztek:))már a szellemi jogvédelem költségeit is kevesen képesek elôteremteni:) egyetértek, nem érdemes származás szerinti értékeléseket készíteni semmiféle területen:)

SuperMouse 2014.08.07. 12:11:14

Szerintem nagyon negativ cikk, még ha van valóság alapja akkor is. Elszomoritó.
Feltételezem, nem sokatoknak fog tetszeni, amit a következőkben leirok.
Én is magyar vagyok, bár külföldön élek, de sosem nyilatkoznék igy a saját hazámról. Ha te igy nyilatkozol a saját hazádról, ne várd el, hogy a külföldiek más véleménnyel legyenek Magyarországról, és ne csodálkozz, ha lenéznek, vagy nem szeretnek külföldön.
30 évig éltem Magyarországon, de semmi keserüség, rossz érzés nincs bennem sem a saját hazámmal, sem a magyarokkal kapcsolatban. Talán ez a magyar mentalitása az oka annak, hogy nem jut egyről a kettőre az ország.
Minden egyes ember felelős az otthon kialakult helyzetért.
Te is kedves cikkiró és én is!
Ezen nem ártana elgondolkodni.
Szép napot mindenkinek!

Darabos Attila 2014.08.07. 12:11:34

Csak azt szeretném leírni, hogy milyen jól lehet itt Magyarországon boldogulni és amire szerintem itt senki nem gondol, mert ide ahogy néztem inkább az értelmiségi réteg ír és azért valljuk be őszintén nekik egy fokkal azért jobb az életlehetőségük
De mit szóljon egy melós aki ráadásul még akár alul iskolázott vagy képzetlen is Lehetőség számára a tisztes nyomor
A minap olvastam egy álláshirdetést és nálam ez verte ki a biztosítékot Heti 60 órai munkáért kínálnak 101ezer bruttó bért
Biztos van aki kényszerből elvállalja de igazán ebből mit lehet elérni az életben?
Én mindig földhözragadt ember voltam és vagyok is de mikor látom a magam környezetében a kilátástalanságot az esélytelenséget a kitörési lehetőség hiányát , elgondolkodom, hogy minek élek még itt Én szeretek itt élni, mert a kilátástalanság ellenére azért nyugalomban élhetünk, de borzasztónak tartom, hogy a gyerekeimet arra kell ösztönözzem hogy külföldön próbáljanak szerencsét, mert itthon jó háttér nélkül esélyük sincs megfelelő életszínvonal elérésére
Becsülöm azt az embert akiben van annyi ambíció hogy a változás érdekében vállalja a külföldi munkát és hogy esetleg elszakad a családtól a barátoktól mert nagy lemondásokkal is jár, de a lehetőséggel élni kell azt gondolom Én is változást szeretnék, csak az a baj hogy bennem nincs annyi ambíció, akarat hogy ilyen nagy lépésben gondolkodjak, de sokszor elgondolkodom, hogy mikor már az ilyen földhöz ragadt emberek. mint én is, elkezdenek gondolkodni az ország elhagyásán akkor már tényleg nagy a probléma ( persze lehet hogy velem vannak nagy problémák :) )

archangel1526 2014.08.07. 23:38:31

@Karcolt lendület:
"közelebb vinne minket mentalitásban, eredményességben, életminőségben a németekhez. Vagy csak a szlovákokhoz".

Na igen, a jelenlegi kormányfőnk bevallottan a "sikeres" kínaiakhoz, oroszokhoz, indiaiakhoz, törökökhöz akar közelebb vinni.
(Bár hogy korrektek legyünk, megemlített még egy országot, Szingapúrt, a "mocskos bankárvilág" egyik központját...)

Ez ma, a JOBBIK szavazóival együtt 3.2 millió ember akarata. A választók 64 %-a tehát keletre húz... A maradék számára tehát nincs más választás, mint lassan tovább vándorolni Nyugatra.

lucibusz 2014.11.14. 09:47:47

Teljesen igazad van!!! a kommentekben meglátszik a sok jó MAGYAR "ember" megnyilvánulása !!!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása