Régóta vártam már az ománi országfelelős beszámolójára, és íme, nem is hiába, hiszen itt van Abaya posztja, amiből kiderül, hogy nem kell mindent elhinni az útikalauzoknak, miként az is, miért fordulhat elő, hogy a vendéget másik szobában ültetik le családi látogatás idején.

„Négy évvel ezelőtt érkeztünk Ománba, a férjem munkája hozott ide minket. Mivel a felvételi beszélgetés telefonon zajlott, és a férjem nem tudott szabadságot kivenni, hogy szétnézzen, úgy kellett döntést hoznunk, hogy igen keveset tudtunk az országról.

Mivel az ország, ahol akkor épp éltünk, „nehéz terep" volt, így eldöntöttük, hogy megpróbálkozunk Ománnal. A Lonely Planet konzervatív öltözködési szabályokról beszélt, így szokásos nyári ruháimtól megszabadultam, vettem néhány sötét hosszúnadrágot és világos, hosszú ujjú blúzokat, aztán reméltem, hogy minden rendben lesz, nem csak a ruhákkal.

Az elviselhetetlen meleg

Késő éjszaka, vagy inkább már kora hajnalban érkeztünk meg. A határőr fehér dishdashába (hagyományos nemzeti viselet) öltözött fiatal férfi volt, fején az itt hivatalos és ünnepélyes alkalmakra elengedhetetlen muszarral, ami egy turbánféle.

Hétköznaponként gyakran kumát viselnek a férfiak, ez egy hímzett sapka, ami lehet 1-2 rialos kínai tömegáru vagy drága, kézzel hímzett egyedi darab.

Gyorsan és probléma nélkül intéződött a vízum. Ahogy kiléptünk az épületből, mellbe vágott az elviselhetetlen meleg.

A hotelhez vezető út kellemes és meglepő volt, az utat fák szegélyezték, az épületek szépek voltak és a kivilágított Grand Mosque (Nagy Mecset) olyan gyönyörű, mintha az Ezeregyéjszaka meséibe pottyantunk volna.

Meglepően segítőkészek

Nem igazán emlékszem, mit is vártunk, de meglepett bennünket, milyen segítőkészek az emberek körülöttünk. Amikor első nap vásárolni indultunk, egy, a szállodában dolgozó, hagyományos fekete abayába öltözött hölgy felajánlotta, hogy elvisz bennünket a szupermarketbe. Az áruk többségén angol és arab felirat volt.

Hirtelen elkezdett kiürülni a szupermarket. Beletelt pár percbe, amíg rájöttünk, hogy a hangszórókból szóló zene imára hívott. Azóta ezt is megszoktuk és életünk kellemes részének tartjuk.

A nagyobb boltokban és bevásárlóközpontokban van imaterem, külön a férfiaknak és a nőknek. A női mosdóban gyakran látni, amint éppen az ima előtti mosakodást végzik.

Néhány nap alatt rájöttünk, hogy a Lonely Planet kissé túl konzervatív volt. Gyorsan beszereztem néhány rövid ujjú pólót és világos nadrágokat. Bár először csak 3 évre jöttünk, ezen az őszön már az ötödiket kezdjük. Megszerettük az itteni életet.

Kocsival az iskolába

Ennek az életnek az egyik központja az iskola, ami korán reggel kezdődik, hiszen már 7:30-kor becsengetnek az első órára. A nők többsége nem dolgozik, így ők viszik kocsival a gyereket az iskolába, és mennek is értük dél és fél 2 között, a gyerekek korától függően.

Az év nagyobb részében olyan meleg van, hogy még azok is kocsival mennek iskolába, akik csupán néhány percnyi sétára laknak. A mi gyerekeink a brit iskolába kárnak, ami 3 éves korban kezdődik és egészen érettségiig tart.

A tanítás utáni sport és a szakkörök többsége is az iskolában zajlik, így az anyukák többsége itt szerez barátokat, illetve itt találkozik a már meglévő barátokkal, ismerősökkel.

A gyerekek rengeteg dolgot csinálnak tanítás után, beszorítjuk a többféle sportot, cserkészetet, hangszeres tanulást. Kevés idő jut a házi feladatra, különösen, hogy 7-kor már ideje lefeküdni, hogy következő nap ne legyenek fáradtak.

Zárt közösségben élnek

Bár a helyiek barátságosak, viszonylag keveset érintkezünk velük. Az egyik szomszédasszonyom férje gyakran jár Magyarországra a munkája miatt. Náluk őszintén invitáltak és szívesen láttak, ha beugrottam, de amikor egy alkalommal ott voltak a rokonaik, akkor engem a másik nappaliban ültettek le, és a háziasszony ide-oda rohangászott, de azért mégis marasztalt.

Ugyan a gyerekek az iskolában tanulnak az ománi kultúráról, a mindennapokról keveset tudunk. Zárt közösségben élnek, a konzervatívabbak a saját törzsükön belül házasodnak, gyakori az unokatestvérek közötti házasság.

A házasságok jelentős részében a szülők választják ki a jövendőbelit, bár amennyire én tudom, a fiatalok döntik el, hogy össze akarnak-e házasodni a kiválasztottal. Külföldivel házasodni még ma is nehéz, bár nem lehetetlen.

Mindennapi életünk így „expat"-ként nagyon eltér attól, amilyen egy nyugati országban lenne. Legközelebb még írok erről."