Előfordul olyan egy blogszerkesztő életében (vigyázat, intim részlet...), hogy nem ért egyet mindenben azzal a poszttal, amit megjelentet. Nagyjából így vagyok Balázs írásának bizonyos részeivel, de a fogalmazás néha kissé talán túlzott markánsságát hajlamos vagyok betudni poétikusan ifjú korának, másrészt (és azért ez a fontosabb), úgy gondolom, az övé is egy fontos nézőpont, vélemény. Ezzel bocsátom útjára a mai posztot.

„Ha meg kellene fogalmazni egy mondatban, hogy miért írok, azt mondanám, hogy szeretném emocionális oldalról megközelíteni a külföldi élet kérdését. Csupán szűk fél éve élek külföldön, de ennyi idő után is vannak dolgok, melyek felhalmozódnak az emberben és legszívesebben kiordítaná magából.

Hogy miért így közelítem meg? Egyszerű, úgyis mindenki tudja, mennyit keresnek az emberek, mennyit tudnak spórolni, felesleges már erről beszélni, szerintem izgalmasabb az érzelmi vonalat megcélozni.

Lépni kellett

Az én esetem a tipikus elzüllött infantilis fiatal felnőtt meséje. 21 vagyok, két bukott egyetem, erősödő depresszió megcsapva Borsoddal, várakozással, hogy valahova engem is vegyenek fel. Nem történt meg. Lépni kellett.

Érkezett egy lehetőség, másnap már egy másik országban, Ausztriában ébredtem fel. 1,5 hónap masszív szenvedés, irodáról irodára, aztán egy szép kora nyári napon felvettek a mekibe. Nagy karrier. Megszerettem.

Jó kis hely, én tényleg nem értem miért fúj rá a legtöbb ember. Annyit eszel (legalábbis itt biztosan) amennyit akarsz, annyit iszol, amennyit akarsz, hazaérsz legtöbbször jól lakva, alig elfáradva és van egy biztos melód. Hacsak nem dőlsz be részegen, vagy nem rugdosod össze a főnököket, akkor innen ki nem rúgnak. Illetve addig működni is fog, amíg le nem bombázzák.

Nem vágyom karrierre

Szerintem szakképzetlenül ennél nem is nagyon kaphat jobbat az ember. Nekem egyetlen bajom az vele hogy fizikálisan nem erősít. Ha már szellemileg nem dolgoztat meg valami, legalább erősödjek tőle. Ezért nyafogok kicsit.

Amúgy érdekes, hogy bennem abszolút nem él olyan vágy hogy én valami fényes karriert fussak be bármikor is, sose élt. Nem azért, mert kirúgtak egyetemről, hanem azért, mert nem kedvelem, hogy egyes embereknek az a vágya, hogy meggazdagodjanak.

Mégis, miféle vágy ez? Nekem például az a vágyam, hogy szaporodjak, mert nem látom más értelmét az emberi létezésnek. Ciki 21 évesen ilyeneket írni mi? Roppantul. Ma már cikinek tartják, ha valaki 20 évesen szül. Azért ez félelmetes. Ma ciki olyan korban szülni, amikor a legerősebb vagy.

A világ legnormálisabb dolgát cikinek tartja a többség. Tragédia. Leköti magát. Nem normális. Egzisztencia nélkül szül. Érdekes, én is egzisztencia nélkül (direkt írom így) lettem felnevelve és egészséges vagyok, mint a makk, mind testben mind lélekben.

Ha anyámék úgy gondolkodtak volna, hogy majd akko' vállalunk (ettől is készen vagyok, mi az, hogy vállalni? gyermekáldásnak hívtak ezt normálisabb időkben, nem pedig vállalkozásnak) gyereket, ha kellően zsírosak vagyunk, akkor még meg se születtem volna.

Haza fogok menni

De jöjjön a tényleg rázósabb rész számomra. Honvágy. Ja, amúgy németül nem tudok olyan jól, de a röhej az, hogy nem is kell. Legalábbis ehhez a melóhoz nem nagyon. Szóval hiányzik a haza, haza is fogok menni valószínűleg pár éven belül. Nem azért mert nem tudok félretenni, tudok, sokat is, de kit érdekel, ha rosszul érzem magam az idegen közegben?

Nekem fontosabb a közérzet, mint rongyos pár száz euró. És egyáltalán nem tartom gyengeségnek ezt. Igen, tudom, hogy egyik napról a másikra fogok élni. De azt se értem, hogy ezzel mi a baj. Van mit enni, van hol lakni. Nekem ezek az igényeim.

És ez nem csak duma miközben a milka tehénen élősködöm, itt is így élek. Egy másik dolog, ami előtt értetlenül szoktam állni, amikor rendszeresen felhozzák, hogy bezzeg nyugaton így meg úgy. Nos, szerintem nincs ilyen.

Egyáltalán miféle logika az, hogy valaki azt állítja, hogy a nyugat az etalon és afelé kéne mindenkinek sodródni? Mitől etalon? Itt szórnak szét a legtöbb cetlit hó elején? És? Attól még nem betegebb egy ország, hogy kevesebb cetlivel játszik.

Nem a pénz éltet

Amikor meg jön a „de ott normálisabbak az emberek" szöveg, fejjel megyek a falnak. Mitől normálisabbak? Ugyanolyan kicsinyes, önző a legtöbb ember, mint bárhol a világban. Az emberség meg ott kezdődik, hogy ezeken az alapvető ösztönökön mennyire tudunk úrrá lenni. Ki kevésbé, ki jobban.

Tehát szerintem az élvezi ezt az egész nyugatosdit, akinek a pénz a legfontosabb az életében. Lehet ezt szépíteni, anyagi biztonságnak elnevezni, meg egzisztenciának, de nem érdemes, a mögötte lévő tartalom ugyanaz marad. Egyszerűen nem tudok más pozitívumot felhozni. Oké, valamennyire nekem is az, de nem éltet.

Mindenem megvan, de a közérzetem nem jó

Úgy nőttem fel, hogy szeretetből mindig több volt, mint pénzből, gondolom ezért lettem ilyen. Azt meg jól tudom, hogy otthon se fogok éhen halni a mekiben, mert ha máshol nem, legalább ott ehetek. Akkor meg? Mitől féljek? Van mitől, de nem tartozik szorosan a témához.

Mondjuk annak is jó kaland lehet, aki nyelvet tanulna, őket megértem, de szerintem valahogy az a normális, ha egy idő után mindenki szépen hazamegy. Bennem ez a kissé naiv, de romantikus kép él.

Összefoglalva, jól élek, mindenem megvan (na jó, túlzás, barátnő például nincs, és az lenne pedig a legfontosabb nekem), de a közérzetem nem olyan jó. Ha ki akarnám fejezni, olyan 10/9 es állapot. Én ezért fogok hazamenni valószínűleg. Előbb-utóbb biztosan."