Emlékeim szerint Oroszországban még nem nagyon jártunk, úgyhogy éppen ideje volt Annamária írásának, melyből sok egyéb mellett kiderül, miért kellett Moszkvába egyetemre járnia, miért nem mert hetekig tojást venni, no és persze ott a Nagy, Eldöntendő Túró Rudi Kérdés.
TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!
„Biztosan sokan vannak, akik az orosz fővárosban szeretnék leélni az életüket. Vonzó lehet az orosz kultúra, a nyelv, az életmód (mondjuk a vodka), és az éghajlati kihívások. Nos, én soha nem tartoztam közéjük. Egyáltalán nem szeretem a telet, sokkal szebbnek tartom a latin nyelveket, mint a szlávokat, és az alkoholért sem rajongok. Hogy kerültem mégis ide? Ahogy mondani szokták, ez egy hosszú történet...
Egy borongós őszi napon kedvesem, aki azóta már a férjem, azzal jött haza a munkából, hogy egyéves kiküldetést ajánlottak neki – Moszkvába. Egyből jöttek a kérdések: Menjen? Menjünk? Oda? Vagy inkább máshova? És főleg –Biztos, hogy Moszkva, és nem Szibéria? Azért jobb az ilyet előre tisztázni.
Pro, kontra, osztottunk, szoroztunk, de volt ott talán még deriválás is, és végül arra a következtetésre jutottunk, hogy talán mégiscsak meg kellene nézni, milyen az élet keleten. Pozitívan állva a dolgokhoz azzal vigasztaltam magam, hogy egy évet gyakorlatilag bárhol ki lehet bírni, ahol nem lőnek. Azt meg azért csak nem.
Még oroszra sem kell járni
Jól indultak a dolgok, én a munkahelyemmel megbeszéltem, hogy ezentúl távmunkában végzem ugyanazokat a feladatokat, mint eddig. Szuper. A papírokat is viszonylag könnyen elintéztük párom cégének segítségével.
Én először egy három hónapos munkavízumot kaptam (olyat kaphatsz egy évben kétszer fizu nélkül is), amit aztán átváltottunk tíz hónapos tanulmányi vízumra. Beiratkoztam oroszra a híres Lomonoszov Egyetemen. A nyelvet egyikünk sem beszéli, elkel majd egy kis plusz segítség, gondoltuk. Azóta eltelt egy év, összeházasodtunk, és most már „kísérő családtagként" vagyok kint, ami azért egyszerűbb, és még oroszra sem kell járni...
A budapesti Orosz Nagykövetséggel egyébként viszonylag könnyen szót értettünk. Vannak hasonló tapasztalataim Olaszországból is, és az összehasonlításból egyértelműen az oroszok kerülnek ki győztesként. Azt és csak azt kérik, amit a honlapukon is hirdetnek, nem küldenek még vissza kétszer-háromszor, hogy ja nézd már, ezt nem is mondtuk, pedig bizony ez is kell.
Van egy lista, ami alapból kell minden vízumhoz, aztán annak típusától függően még kérhetnek mást is, pl. egy éves, vagy azt meghaladó tartózkodás esetén negatív HIV-tesztet. De minden világosan le van írva a weblapon.
Ha már ennél a témakörnél tartunk, megemlítem, hogy turistáknak is kell vízum, anélkül egyáltalán nem lehet beutazni az országba. Átutazni sem. Most például szüleinknek próbáljuk intézni a látogatását, ami kicsit körülményes, mert mi nem küldhetünk nekik meghívólevelet, hiszen nem vagyunk bejelentve helyi lakosként, csak ideiglenesen tartózkodunk az országban, a nélkül meg nincs vízum. De vannak erre szakosodott utazási irodák, akik kb. harmincezer forinttért segítenek elintézni mindent. Ha hotelban van foglalásotok, akkor nem kell aggódni, majd a szálloda küldi a szükséges papírokat.
Moszkva, te drága
És akkor már itt is vagyunk a következő témakörnél: a pénz. Moszkva hihetetlenül drága. Egyes kimutatások szerint drágább, mint Szingapúr, New York, vagy London. Tényleg.
A fodrásznál férjem 500 rubelt hagy ott, én 3500-at. Héttel kell szorozni, hogy megkapd az összeg magyar megfelelőjét. Én inkább nem akarom elvégezni ezt a műveletet. Megint. Egyszer elég volt átesni a megrázkódtatáson. Csak a félreértések elkerülése végett: ez nem valami szuperszalon mesterfodrásszal. Mikor végre rászántam magam, hogy mégis rendbe tetessem a frizurám, hajmosás előtt közvetlenül közölte a hölgy, hogy ma éppen nincs meleg vizük. Én meg ott ültem bután fejemen a festékkel. Igaz történet.
Egy capuccino 200 rubel. Ez is vicces, Olaszországban emlékeim szerint fizetsz érte 2€-t Milánó belvárosában, és azért ők tudják, hogy kell az ilyen kávéfélét csinálni. Drága a ruha, az étel, az albérlet (külvárosban egy kétszobás, 55 négyzetméteres lakás úgy 50 ezer rubel, a belvárosban ugyanez 80 ezer), az étterem (két főre átlag 2000 rubel), a fitneszterem (éves bérlet kb. 50 ezer rubel), és drága mindenfajta szórakozás. Már ha van hova menni szórakozni, mert ebben a hatalmas városban nincs például egyetlen mozi sem, amelyik normális filmeket játszana angolul.
Egyedül a rezsi olcsó, meg a benzin, de az nagyon. Most éppen 30 rubel körül fizetünk egy liter kilencvenötösért. Villanyra, ha jól emlékszem, három hónapra fizettünk 1000 rubelt.
Persze a pénzedért nem mindig kapsz minőséget, sőt. Ahogy azt a fenti fodrászos eset is tanúsítja, van még ezen a téren hová fejlődni.
Drága a kiutazás is, főleg, mióta megszűnt a MALÉV. Addig sem volt olcsó, míg a magyarokkal repülhettünk, 75 ezer Ft volt egy embernek oda-vissza jó áron. 2000 km, 2 óra az út, csak hogy össze tudjátok hasonlítani mondjuk Londonnal. Ma ehhez a 75 ezerhez hozzá kell még adni legalább húszezer forintot. Állítólag a Wizzair megkapja majd a MALÉV repülési jogait Moszkvába is, csak ki kell várni. Türelmesen.
Hetekig nem mertem tojást venni
Mikor megérkeztem, első dolgom volt természetesen a közeli élelmiszerboltok kínálatával megismerkedni. Nagyjából mindent kapni, amit otthon, a tejtermékek isteniek, tej, tejföl, kefír, joghurt, és még egy csomó minden, amire a mai napig nem jöttem rá, mire is valók, eszik-e, vagy isszák.
Mindenfajta felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy a mozzarella jobb, mint Olaszországban. Nyáron azért vigyázni kell, valahogy nem mindig tudják megoldani a megfelelő tárolást, és hát a tej bizony besavanyodik, de hát kicsire nem adunk. A pékáru is nagyon finom, sokszor még meleg, mikor haza visszük. A vajas kenyér egy pohár tejjel vagy habos kakaóval reggelenként igazi kulináris élvezet.
Mivel én augusztusban érkeztem, és az elején a tejjel ugye volt néhány negatív tapasztalatunk, figyelmes lettem a termékek lejárati dátumára. Mire rájöttünk, hogy az oroszok sok árura alapból nem a lejárat, hanem a csomagolás dátumát írják rá! Hetekig nem mertem tojást venni!
Aztán persze valahol cirill betűkkel ráírják azt is, hogy a „csomagolás dátumától számított X. hónapig fogyasztható" a cucc. Azt a fényképezést, interneten bogarászást érdemes lett volna látnotok, amit mi levágtunk, míg lefordítottuk a fentieket, és rájöttünk a titok nyitjára. „OK, itt egy házikó, jééé, ez a D betű? És a sátor vajon mi lehet?" Hát igen, az orosz kurzus csak szeptemberben kezdődött...
A túró rudi eredete
A tejtermékek témakörnél maradva szeretnék veletek még egy információt megosztani. Ezt azonban csak az erősebb idegzetűek olvassák tovább, mindenkit figyelmeztetek, hogy a következő közlés a személyiség megzavarására alkalmas. Készen álltok? Szóval... A túró rudi igazából orosz édesség. Pontosabban szovjet. Ez a színtiszta igazság, a Wikipedia is megmondta. Pozitív oldala viszont a dolognak, hogy éppen ezért itt is kapható, így mi is élvezhetjük ezt a finomságot anélkül, hogy zsákszámra cipelnénk azt ki. (A szerkesztő közbeszól: olyannyira orosz, hogy egyes magyarországi benzinkutakon – nem nehéz kitalálni, melyeken – kapni is lehet. Nagyobb és más állagú, de határozottan hasonlít. És az volt előbb. – Határátkelő)
No, miután megtudtátok a legrosszabbat is, vándoroljunk tovább konyha-témakörben. Milyen is az orosz kaja? Válasz: fogalmam sincs. Moszkva nagyváros, kb. 12 millióan lakják, találni itt mindent. A pizzát azért nem ajánlom, de a sushi állítólag jobb, mint Tokióban. Nekem ízlik. (A következő kép nem egy motorreklám, hanem egy Nyizsnij Novgorod...)
Kóstoltunk orosz ételeket is, de azok nem tűntek túl különlegesnek. Van palacsinta (amiről meg vannak győződve, hogy ők találták fel, de ez már tényleg nem igaz), ravioliszerű töltött tészta, sok saláta. Sokat használják a céklát, a káposztát, a kaprot (még a pizzán is), innentől kezdve pedig férjemnél ki van lőve, hogy tipikus orosz étterembe menjünk vacsorázni. Velem ellentétben neki volt alkalma jobban megismerni a helyi konyhát, de most mit mondjak, nem aratott nála osztatlan sikert.
A vodka olyan, mint a levegő
Ja persze, majd elfelejtettem, a saslik. Az finom, főleg a szabadban sütve élő tűzön. Nekem nagyon ízlik a mimóza saláta is, amit úgy készítenek, hogy lereszelik a hozzávalókat (azt hiszem sajt, tojás, répa, valami hal, cékla), rétegenként beleteszik a tálba egy kis majonézzel, és aztán hagyják összeérni az ízeket.
Ami az italt illeti, a vodkával nem untatlak titeket, mindenki tudja, hogy itt gyakorlatilag azt a levegővel szívod magadba. Ezen kívül nagyon sok teát isznak, nem filterest, hanem mindenféle füvekből főzöttet, ezek nagyon finomak tudnak lenni.
Sok mindenről lehetne még írni, a közlekedésről (esetleg keressetek rá youtube-on, nagyon „szórakoztatóak" tudnak lenni ezek a videók), a motorosok életéről (mi azzal közlekedünk, és szerintem lassan kiérdemeljük a nemzet bátrai címet, ha van ilyen), a korrupcióról (igen, képzeljétek, van!), a bürokráciáról (az is van!), a télről (szintén van!), a szociális életről (az nem annyira van), az orosz vidékről, Szentpétervárról... és még ki tudja, miről, élmények, tapasztalatok vannak bőven. Talán majd egyszer. (Addig is itt egy kép Peterhofról, Szentpétervár mellől.)
Hogy szeretünk-e itt élni? Hát, mikor kiderült, hogy meghosszabbítják férjem munkaszerződését („csak még egy év..."), viszonylag mérsékelten örültünk. Egy részről persze jó volt, hiszen haza már nem nagyon tudunk menni, az otthoni szituációt mindenki ismeri. Másrészt viszont... mit mondjak, nem szeretnénk mi lenni az ideiglenesen Moszkvában tartózkodó különítmény, örökre.
Azért egy kirándulást mindenképpen megér az orosz főváros, nagyon szép tud lenni májustól szeptemberig. Az év másik felét nem annyira ajánlom, csak az extrém sportok kedvelőinek. Szentpétervár meg egyenesen gyönyörű, oda tényleg érdemes elmenni legalább egyszer az életben!"
Az utolsó 100 komment: