oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. augusztus 29. 06:55,  Nekem van egyedül kék szemem 69 komment

2012. augusztus 29. 06:55 Határátkelő

Nekem van egyedül kék szemem

Mai utunk Indiába vezet, és kiderül, lehet-e párhuzamosan három nyelvet tanulni az óvodában, hogyan néz ki a „Szabad Nép-félóra" helyi módra és hogy mit keres egy vadászpilóta egy óvodai évzárón. Tartsatok Vikivel!

Tanárokkal.jpg

„A megannyi „nyugati" ovis és iskolás poszt után szeretnék nektek egy fejlődő országból, Indiából mesélni a témáról. Az elején szeretném leszögezni, hogy India oktatás- és egészségügyi szempontból legfejlettebb államából, Keralából rovom e sorokat, tehát nem a legszegényebb és legelmaradottabb területek borzasztó és nyomorúságos körülményei között tanulásról áhítozó gyermekekről lesz szó, hanem egy olyan intézményről, amelyet a magunk fajta határátkelő nyugodt szívvel választ gyermekének.

A választás

Amikor 2011 áprilisában eldöntöttük, hogy kiköltözünk Indiába, akkor volt a kislányunk 5 éves és egy budapesti állami óvodai csoport 26 tagjának egyike volt 3 éves kora óta. Már otthonról próbáltuk feltérképezni az óvodai helyzetet, de őszintén szólva nem volt egyszerű dolgunk.

Találtam egy szép hosszú listát, amelyen a közeli város óvodái voltak felsorolva. Csak töredékük található meg a világhálón, ahonnan bővebb információt próbáltunk meríteni. Sokaknál semmiféle képi anyagot nem lehet találni, sőt az a jellemző, hogy fehér gyerekek képeivel pakolják tele a honlapokat. Tudván jövőbeli otthonunk elhelyezkedését a listát gyorsan 3-4 ovira szűkítettük.

Kapcsolatfelvétel

A szimpatikus intézményeknek e-mail formájában elküldtük kérdéseinket. Mi kell a beiratkozáshoz, megfelelő-e a szülők után kapott sima belépővízum a gyereknek, vállalják-e az angolul nem beszélő gyermekemet, szívesen fogadnak-e fehér csemetét stb. Várakozásunkkal ellentétben csupán egy magánoviból jeleztek vissza. Onnan is valami olyat, hogy majd ha ott leszünk, menjünk be hozzájuk és mindent megbeszélünk. Ennél azért felkészültebben szerettünk volna nekivágni az útnak, de nem volt mit tenni.

Indiába érkezésünk után kb. 2 héttel értünk el arra a pontra, hogy képesek voltunk önerőből felkeresni a választott ovit. Köszönhető ez egyrészt a hirtelen nyakunkba szakadt teendőknek, a hektikus közlekedésnek és a nehezen megfejthető címeknek.

Tömött iskolabusz.jpg

Első benyomásunk sajnos az volt, hogy ugyan csak 14 km-re van tőlünk a hely, az itt Indiában a reggeli dugóban túl sok. Pedig nagyon szimpatikus volt, amit ott láttunk, tapasztaltunk. Meglepődtem azon, hogy bár az ovinak nem volt fehér tanulója, mégsem kapkodtak utánunk, hogy felvehessék a lányomat, hogy aztán lehessen mutogatni... plusz pont! Az oda járó 4-5 éves gyerekek tökéletes (indiai) angolsággal mutogatták nekünk az előző évi évzáró ünnepség fotóalbumának képeit. Szóval szomorúan elbúcsúztunk egymástól és új megoldás után néztünk.

Óvodavadászat

Csalódottan folytattuk tehát a kutakodást és felkerestünk a helyiek által ajánlott két intézményt, melyek nagyobb, neves iskolák, saját óvodával az utánpótlás számára. Mit mondjak, kevésbé volt szívderítő a látvány, mint a kis magánoviban. A csoportlétszám 50 feletti és a második héten a kiscsoport éppen a látogatásunk során üres termében a táblán fel volt írva a B betű. Kiscsoport – B betű...

Ezen kívül az ovi részleg az alagsorban helyezkedett el, így a termek sötétek és barátságtalanok voltak számomra. Talán azért vannak az alagsorban a kicsik és azért sötét a terem, mert úgy hűvösebb van. Arról meg szót se ejtsünk, hogy a rengeteg gyereknek szánt játszótér hogy nézett ki és mekkora volt...

A másik iskolában az igazgatónő egy apáca volt, aki miután gyorsan vázoltuk a helyzetet (fehér gyerek, nem beszél angolul) rászólt Johannára, hogy miért nem köszön. Legszívesebben megkérdeztem volna tőle, hogy anyuka jól van-e. A vele való beszélgetés közben kitekintve az ablakon láthattuk az egész kicsi gyerekeket (3 évesek), ahogy egy sorban masíroztak az udvaron keresztül a kézmosókhoz.

Nem vagyok uniformisellenes, sőt, de azt kicsit túlzásnak tartom, hogy 32 fokban blúzban, kantáros szoknyában, térdzokniban és fekete zárt cipőben kell lenniük a gyerekeknek. Persze ők ide születtek, megszokták a meleget, de a saját gyermekemet nem nagyon akartam így látni.

Más lehetőség híján mégis elhoztuk a jelentkezési lapot és megbeszéltük, hogy másnap befizetjük a tandíjat és kezdhet is járni a lányom az oviba. Még fel is ajánlották, hogy az egyik angoltanárnőhöz ovi után járhat korrepetálásra... kár, hogy azt az angolt, ahogy a hölgy beszélt még én sem értettem könnyen.

Még ki sem értünk az iskola udvaráról, én már könnyeztem. Ezt az egészet annyira nem akartam, hogy egy negyedórával később el is döntöttük, hogy hiába 14 km naponta kétszer oda-vissza, Jojó a városi kis magánoviba fog járni, ha törik, ha szakad.

Bodhi Kindergarten

Visszatértünk hát a Bodhi Kindergartenbe, amit egy indiai házaspár alapított és üzemeltet, akik 10 évet éltek az Egyesült Államokban. Mindjárt érthető is, hogy miért nincsenek (akkora) nyelvi nehézségeim velük. :-). A tananyag kialakításakor figyelembe vették mind az indiai, mind az amerikai módszert és próbáltak valami egyedit gyúrni belőlük. Majdnem másfél velük töltött év távlatából azt gondolom, jól sikerült nekik.

Jojó tehát elkezdett a Buddha megvilágosodásának helyszínéül szolgáló bodhi fáról elnevezett oviba járni. Először azt ajánlották, hogy a legkisebbek csoportjába a foundation class-be, azaz az alapozó csoportba járjon, hiszen a 2,5-3 évesek is ott kezdik az angolt tanulni.

Furcsa is számomra, hogy egy olyan országban, ahol hivatalos nyelv az angol - a hindi és a további 15 helyi indiai nyelv mellett -, a szülők nem kezdik születéstől az angolt tanítani a gyerekeknek. Pedig teljesen egyértelműen látszik, hogy aki beszéli az angolt, az többre viheti.

LKG – Középső csoport

Pár hét múlva azonban egy csoporttal feljebb kellett tenni a kisasszonyt, mert a maga 5 évével sokkal nagyobb volt a csoporttársaknál és állandóan cipelte őket, hiába kérték, hogy ne tegye. :-) Így aztán bekerült az úgy nevezett LKG (Lower Kindergarten) osztályba, ami nálunk a középső csoport lenne. Itt aztán megkezdődött a kemény meló a gyermek számára, hiszen abban az első évben rengeteget tanult.

Már ebben a korban párhuzamosan 3 nyelvet tanulnak: angolt, ami egyben az oktatás nyelve is, hindit és malayalamot, ami a helyi indiai nyelv (két utóbbi teljesen különbözik egymástól, még írásképben is). Angolt minden nap, a két indiai nyelvet pedig heti 2-szer. Azt gondolhatnánk, hogy ez nagyon megterhelő a fiatal gyermek számára. A tapasztalatom szerint épp ellenkezőleg. Minél fiatalabb az agy, annál nagyobb szivacs. Nyelvekkel kapcsolatban még inkább igaznak érzem ezt a teóriát.

Én például hiába is próbálnék meg malayalamot tanulni, a kiejtésem soha nem lenne olyan, mint a lányomé. Továbbá nagyban megkönnyíti a helyzetet, ha a gyermek alapból szeret beszélni, mert a közléskényszer miatt gyorsabban ragad rá a nyelv.

A nyelvórákon kívül heti 4-szer van írásóra. Megtanulták leírni és olvasni az angol ABC nyomtatott kis és nagybetűit, majd az év végére 3 betűs szavak írását, olvasását. A két indiai nyelvből inkább a dalok kaptak nagyobb szerepet, de a malayalam ABC magánhangzóit is megtanulták leírni, illetve néhány hindi betűt csak felismerni. Ezen a ponton szeretném az olvasót emlékeztetni, hogy 4-5 éves gyermekekről beszélünk a középsős óvodai csoportban.

Hindi füzet.jpg

A nyelveken túl matekórán megtanultak 100-ig számolni és le is írni a számokat. Minden tanítási napon van testnevelés vagy jóga. Hetente négyszer meseolvasás, háromszor kézműveskedés. Én személy szerint ezt egy kicsit kevésnek tartom, főleg, hogy azt a rengeteg tényleg bonyolult betűt piciben le kell tudni írniuk és nem vagyok meggyőződve arról, hogy a finommotoros mozgás már ott tart 4-5 évesen. A kézműveskedés pedig ezen sokat segíthet.

Péntekenként fun day van, amikor nincs tanulás. Reggel a The Hindu című napilap ifjúsági rovatából sajtóelemzés folyik, majd sor kerül a show & tellre, ami abból áll, hogy a csoport minden tagja pár mondatos prezentációt tart a többieknek egy-egy általuk választott tárgyról. Nagyon jó ötletnek tartom, hiszen hozzászoktatja őket a „közönség" előtt való beszédhez. Utána zene, tánc, játék egész nap.

UKG - Nagycsoport

A lányom ebben a tanévben a UKG (Upper Kindergarten), azaz a nagycsoport tanulója. Még jobban belehúztak a tanulásba. Az év elején 9 tankönyvet kaptak (1 db matematika, 2 db angol feladatgyűjtemény, 2 db angol folyóírás, 2 db malayalam, 1 db hindi, 1 db rajz/technika) melyeket szépen egyforma csomagolópapírba kellett bekötnünk... csak semmi flancolás.

Matekból az első terminus végére egyjegyű számokat adnak össze, vonnak ki, relációs feladatokat végeznek, sorba állítanak számokat, illetve leírják betűvel azokat 40-ig. Angolból többes számot tanultak, prepozíciókat, nagybetűk használatát, illetve rengeteg szóval bővítették szókincsüket.

Általános műveltség és környezetórán a közlekedésről, az állatok élőhelyeiről, a rovarokról szereztek ismereteket. Megtanulták a hét napjait, a hónapokat és a dél-indiai államokat és fővárosaikat, a kontinenseket és az óceánokat. Malayalamból már mássalhangzókat írnak és rövid szavakat is azok felhasználásával, hindiből pedig magánhangzókat írnak.

A tudást ellenőrizendő a biziosztás előtti héten vizsgahetet tartottak, amikor is a tanultakból írásban kellett beszámolniuk a gyerekeknek egy-egy teszt során. Gyermekem 105 pontból összesen kettőt vesztett, nagyon büszkék vagyunk rá :-)

A nagycsoportosok vizsgáztatását azért vezették be az ovinkban, hogy hozzászoktassák a gyerekeket a felmérésekhez, hiszen a jobb általános iskolákba komoly felvételin keresztül lehet bejutni. A felvételi írásban zajlik a fent említett tárgyakból 3 órán át.

Napirend

Az óvoda minden nap 9:30-kor kezdődik. A gyerekek többsége sárga iskolabusszal érkezik, mint itt a legtöbb intézménybe. Mivel mi messze lakunk és felénk nem jár az ovi busza, illetve rossz nézni, ahogy a sárga buszt, vagy egyáltalán bármit vezet egy indiai sofőr, ezért a férjem motorral viszi és hozza Johannát, mert azt itt lehet. Hozzáteszem, hogy kis időt eltöltve Indiában rájövünk, hogy a borzasztóan kaotikusnak tűnő közlekedésnek bizony van rendszere, lassabban közlekednek és alig látunk balesetet.

Úton az oviba.jpg

Az iskolákban, óvodákban kötelező uniformisviselet a jellemző, heti egy „szabadnappal". Nálunk a szerda a colour dress day, azaz a színes ruha nap, amikor bármit viselhetnek a gyerekek. Ezt az indiai rendkívül szabadosan értelmezi – a gyerekeket a mindennapokban olyan ruhába öltöztetik, amit mi bálba menet vennénk fel. Az egyenruha egy rövid ujjú piké pólóból és egy térd fölé érő szoknyanadrágból áll. Az épületen belül mezítláb van mindenki (ahogyan ez az otthonokban is szokás). Mindenkinek van egy nyakba akasztós plasztik igazolványa, amit kötelezően hordani kell.

Reggel az összes tanuló egy helyen gyűlik össze és szépen felsorakozva eléneklik a reggeli imát, majd az indiai himnuszt. Ez az ima nem amolyan vallási könyörgés, inkább egy mantra szerű vers, ami arról szól, hogy legyünk jók, tanuljunk szépen stb. Vallásilag egyébként nem erőltetnek ránk semmit. A hindu ünnepek mellett természetesen tartanak Karácsonyt, illetve készítettek az éppen véget érő Ramadan alkalmából papírlámpást.

Az ima után együtt maradnak a tanulók és általános, mindenkit érintő dolgokról beszélgetnek. Például, hogy hogyan küzdjék le a gyerekek a feltörekvő agresszív érzelmeiket. Ez nagyon tetszik nekem, mert van hova rakni a tanácsokat :-) Továbbá jónak találom azt is, hogy szóba kerül az is, hogy miért legyünk jól, nincs elintézve annyival, hogy csak mert azt mondtam.

Iskolás gyerekek.jpg

Az észtágítás után érdekes kísérleteket végeznek, például az villanykörte működtetése elemről, vagy a víz halmazállapot-változásait mutatják be.

A gyűlés után mindenki a maga tantermében megkezdi a tanulást. 30 perces óráik vannak, melyek között nincs szünet, kivéve ha táplálkoznak. Az első óra után testmozgás következik, majd a tízórai, amit újabb két óra követ. Ezután fogyasztják el az ebédet a gyerekek, amelyet (a tízóraival és az uzsonnával együtt) otthonról visznek az oviba. Az ebédet még 3 tanóra követi, majd az uzsi után délután 3-kor vége a tanításnak, indul a busz – vagy éppen a motor – hazafelé.

Az iskolatáskában csupán az étel foglal helyet, hiszen a tankönyvek és füzetek az oviban maradnak. Csupán hétvégére és ünnepekre kapnak házi feladatot a gyerekek, ilyenkor a szükséges tanszereket hazaküldik.

Havonta más és más témakör köré épül a tananyag és minden alkalommal osztálykirándulást szerveznek az adott témában. Például a közlekedéssel kapcsolatosan az Indiai Légierő kiképzőbázisára látogattak el. A kirándulásokon készült fényképeket feltöltik a Picasa oldalukra, ahol hozzáférhető a szülők számára.

Tanév

A tanév Indiában júniusban kezdődik és márciusig tart az éghajlati sajátosságok miatt (júniusban kezdődik a monszun, illetve április-májusban van a legmelegebb). Itt Keralában három nagyobb tanítási szünet van. Az egyik most szeptember elején (Onam ünnepekor), a másik decemberben (Karácsony és Szilveszter) és persze a már említett „nyári" szünet.

A tanév 3 terminusra oszlik, melyek végén minden alkalommal szülői értekezletet tartanak, amely során megkapjuk az aktuális időszakra vonatkozó bizonyítványt. A csoportos tájékoztatás után, amit az igazgatónő tart, a gyerekek műsort adnak elő a szülőknek, majd lehetőségünk van az osztályfőnökkel négyszemközt konzultálni.

Az év végén hatalmas évzáró ünnepélyt rendeznek az iskolák. A mi 50 gyermeket számláló ovink tavaly 4 órás műsorral kedveskedett a szülők számára, melyet a csoportok énekei, táncai, tanulságos színdarabjai töltöttek ki, meg-megszakítva az évközi tanulmányi versenyek dobogósainak díjazásával.

A díjakat illusztris vendégek adták át: egy vadászpilóta, egy írónő és mit ad Isten az éppen nálunk vendégeskedő magyar biciklis világutazó pár, Zita és Árpi :-) Jojó is begyűjtött három trófeát.

Évzáró.jpg

Tandíj

India alkotmányába foglalta, hogy 1960-ig ingyenessé teszik az általános- és a középiskolai oktatást. Na most, ez azóta sem sikerült, ezért rengeteg a magániskola, vagy az olyan állami kézben lévő intézmény, melynek privát vezetése van, tehát azok is fizetősek. A magániskola nem feltétlenül szép és a tandíj ellenében nem rugdossák át a rossztanulókat, de várhatóan magasabb az oktatás színvonala.

Főleg egyetemeken jellemző a diákok akár öngyilkosságig fajuló stresszessége. Bizonyítaniuk kell a szüleik felé, akik sokszor hatalmas összegeket fizetnek tandíjként, melyet hosszú évek alatt spóroltak össze, hogy gyermekeiknek jobb jövőt biztosíthassanak. A legjobb egyetemeken a diplomások állásbörzéjén több az ajánlat, mint a diák, úgyhogy biztos nem kerülnek utcára a papírral a zsebükben.

Visszatérve a mi kis ovinkra, idén a tandíj 1400 rúpia havonta (~5700 Ft), ami kicsit kevesebb, mint otthon az ebédbefizetés volt. Ehhez jön még az egyszeri beiratkozási díj, az uniformis, a könyvek, füzetek, írószerek ára, valamint az évzáróhoz kapcsolódó díjak, ami további 6200 rúpia volt (~25000 Ft). Európai embernek ez szinte semmi, de az indiai 7000 rúpiás átlagfizetéshez mérve azért nem kevés.

Osztálykép.jpg

Hogyan tovább?

Jövő júniusban Johanna iskolába megy, így már nekiálltunk újra körülnézni. Jövőre jelentek majd, hogy hogyan sikerült az iskolaválasztás.

És egy utolsó gondolat: soha nem éreztették velünk, vagy Johannával, hogy más a bőrszíne. Nem kivételeznek vele, sőt kb. fél év után jött haza azzal az oviból, hogy „Apa, nekem van egyedül kék szemem az oviban".

Viki blogját folyamatosan ajánlom a címlapon is, de azért ide is belinkelem, hátha valaki még nem ismerné az IndiaPass-t. Ha pedig ismeritek, vagy éppen tetszett ez a poszt és megtámogatnátok kicsit a Goldenblog versenyen, akkor ide kattintsatok!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oktatás óvoda India

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr804738452

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Indiai oktatás újratöltve avagy vizsgaidőszak az oviban 2012.08.29. 08:27:04

A tanév első bizonyítványosztásán felbuzdulva szokás szerint híreket mondunk gyermekünk boldogulásáról az indiai oviban. Vidámság Idén júniusban kislányom megkezdte a nagycsoportot az indiai óvodában. Pont jól jött ki a lépés...

Trackback: Indiai oktatás újratöltve avagy vizsgaidőszak az oviban 2012.08.29. 08:21:15

A tanév első bizonyítványosztásán felbuzdulva szokás szerint híreket mondunk gyermekünk boldogulásáról az indiai oviban. Vidámság Idén júniusban kislányom megkezdte a nagycsoportot az indiai óvodában. Pont jól jött ki a lépés...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tableno 2012.08.29. 07:40:05

Felüdülés volt ezt olvasni a tegnapi Északi-Tengeri viharok után! :)

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 08:42:04

@tableno: Köszi :-) Én mondjuk még mindig várom Norbit...

Javorka (törölt) 2012.08.29. 08:55:33

Azert ez a motorozas Jojoval eleg hajmeresztonek latszik , igy messzirol. :)

De mindezt megismerni nagyon jo volt. Varom , hogy mi lesz az iskolaban.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.08.29. 08:59:09

Remek a blog, remek a kaland - így tovább!

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2012.08.29. 09:01:25

Csak akkor valik izgalmassa, amikor Jojo vezet ;)

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 09:11:06

@Javorka: Először én is rettegtem, mert alapból motorozni sem szerettem, de már megszoktam és egyre jobban élvezem. Jojóról nem is beszélve. Mondjuk, ha megállnak valahol ovi után ügyet intézni és nem szólnak, csak nem jönnek a szokott időben, elkezdek azonnal kombinálni és rémeket látni. De hál' Istennek eddig nem keltek életre a rémek :-)

2012.08.29. 09:14:35

Erdekes... :) Milyen munkalehetosegek vannak Indiaban (a sztereotipia Call-centeren kivul :)? Es milyen munkahely az, ami mellett ezt meg lehet csinalni? Marmint, hogy reggel 9:30ra viszed a gyereket es 3kor mar hozod is el? Vagy hogyan oldjak meg ezeket arrafele? Nagyszulokkel?

Mrs. Clayton 2012.08.29. 09:29:03

@Nyulz of the World: én úgy emlékszem, h Mo-n van vállalkozásuk és abból élnek kint, illetve mintha egy utazási irodát alapítottak volna kint, de majd Viki kijavít, ha tévedek

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 09:30:20

@Nyulz of the World: Jogos a kérdés és vártam is.

1. Munkalehetőség: két olyan dolog van, ami mindenképpen szóba jöhet egy európai számára. Az IT és a repülés. Talán hallottatok róla, hogy Indiában gond van a pilótákkal. Malévosok számára például remek lehetőség. Nem csak pilótákat vesznek fel, hanem tudok például magyar repülőgép szerelő srácról. Ezekben a munkakörökben a fizetés sem rossz (erről majd próbálok írni egy másik posztot, csak kutatást kell végeznem előtte), mivel a megélhetési költségek alacsonyak.

2. Milyen munkahelyen lehet ezt megcsinálni: sok nő még mindig nem dolgozik, főleg, ha a férje magasabb beosztású, tehát anyagilag sincs szükség rá. Viszont napi 3 órát főzik a tradicionális ebédet :-) Továbbá, ha saját vállalkozásod van és olyan jellegű, akkor is meg tudod tenni, hogy akkor jössz, mész amikor akarsz (többé kevésbé).

3. Ha meg a szülő nem ér rá, akkor vagy a nagyszülők segítenek, vagy simán belefér, hogy riksát küldenek a gyerekért, esetleg rendes autót sofőrrel.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 09:33:50

@Jess G: Igen, jól emlékszel, velünk ez a helyzet. Ja és azt ugye elfelejtettem hangsúlyozni, hogy (@Nyulz of the World:) az iskolabusz megoldja és a gyerekek hazasétálnak a megállóból. A nagyok fogják a kicsik kezét, ilyesmi.

naan 2012.08.29. 09:41:07

Telleg jo kis olvasmany volt, koszonom en is! :)
Olvastam anno az elozo irasodat is, de sok sok minden erdekelne meg: a mindennapi elet, orvoshoz jaras, az ovistarsakkal es szuleikkel valo kapcsolat, vagy akar csk olyan esetek amik pozitvan vagy negativan de meglepetest okoztak...akarmi, minden...stb.

HAnonymus 2012.08.29. 09:41:12

Hát ez óriási bejegyzés volt! :)

a szomszéd Sanyi bácsi 2012.08.29. 09:53:52

Kedves Viki! Nagyon tetszett, amit írtál. :) Azt azért meg szabad kérdezni, hogy miért pont Indiát választottátok?

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 10:12:18

@naan: @a szomszéd Sanyi bácsi:

Az a nagy helyzet, hogy ma van Kerala állam legnagyobb fesztiváljának csúcspontja (mintha Karácsony lenne), és hivatalosak vagyunk egy ünnepi ebédre (banánlevélről evős, tradicionális étel lesz). Megválaszolok mindent, ha hazaértünk, ti meg gyűjtsétek a kérdéseket addig is :-)

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2012.08.29. 10:25:51

Szuper irás! Szivesen olvastam volna még tovább is. :-)

Muscari 2012.08.29. 10:30:04

Kedves Viki, gratulalok, azt hiszem nagyon alaposan bemutattad az indiai ovodakat. Nekem mondjuk kicsit soknal tunik a tananyag a magyarhoz kepest, plane az iras tobb nyelven. Arrol tudsz valamit, hogy ha valakinek tanulasi nehezsegei vannak, az milyen segitsegre szamithat? Bar ez inkabb az iskolaban jon elo, van valami felzarkoztato programjuk?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.08.29. 10:52:00

Namaste Viki! Ap kaise hain? :) Szavaztam volna a goldenblogon, de facét nem használok elvből, úgyhogy innen gratulálok!

Szvsz az ázsiai oktatás nagyon jó és igen jó hagyományőrző mindamellett multikulti szemléletű. Ügyes népek, ha nem vagy paki akkor békeszeretőek is :) Nekem az tetszik, hogy sokat nevetnek, nyíltak, a fesztiválok mondanivalója univerzális, bárki átveheti.

Sok indiai kollégám van, hallomásból megalkottam azt a (nem túl pozitív) véleményt, hogy valahogy úgy működik a dolog, hogy a családok megpróbálnak egy jóeszű fiút kitaníttatni, betolni valami jó helyre (lehetőleg külföldre) aztán befektetésükből megélni. Csúnyán hangzik, lehetne szebben is fogalmazni, de kb. ez a lényeg, és nem is érzik a jelöltek tehernek egyáltalán. Egy angol/amcsi/dubai cégnél dolgozó ugyanis simán eltart egy 15-25 fős otthon maradt családot.

Mindamellett ha túléled a fűszeres ételeket nagyon jó hely :) Köszi a tudósítást - Ek Dum Sahii Hai !

TH 2012.08.29. 12:20:35

@Pere Viki: csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, nagyon érdekes és minden szempontból jól megírt poszt ez.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 13:16:56

@naan: Újra itt vagyok, túl az ünnepi ebéden, hmmmm :-)

Kezdeném a végéről - meglepő dolgok: Az elején szinte nincs olyan, ami nem az :-) Aztán szépen lassan megszokod őket, persze van amit nem lehet megszokni. Az eleje ezért nekem nagyon kemény volt, de elmúlt a kultúrsokk, vagy inkább másik stádiumába léptem.

A blogunkon pár hete elkezdtem egy vásárlásos cikksorozatot, majd folytatom az egészségügyi rovattal. Már van hozzá rengeteg fényképem is. Meglepő, de nem olyan vészes az egészségügyi helyzet (bár ahogy írtam, Kerala ebben nagyon jó). Ha az ember kicsit parásabb, ott van számára opciónak a számos gyönyörű magánkórház.

Az ovistársaival jóban van Jojó, de mivel messze vagyunk egymástól, ezért nem járunk össze. Annál inkább a szomszédokkal. A gyerek hétvégén eltűnik egy fél napra, mert a szomszéd gyerekekkel járja a környező "dzsungelt".

Ajánlom neked szeretettel az IndiaPass Facebbok oldalát is, amelyen az említett meglepő, érdekes minket körülvevő dolgok jelennek meg napi rendszerességgel.

*matahari* 2012.08.29. 13:18:36

Erdekes poszt, egyelöre csak pozitiv oldalakat emel ki, pedig azert van böven negativ is, mielött valaki elindulna Indiaba :) Evekig eltem Indiaban, s nagyon szerettem, de pl nekem az indiai iskola hosszu tavon nem jött be, s örülök, hogy utana valtottunk. A magyarorszagi szigor, s fegyelem smafu ahhoz kepest ami ott van, s azon megy a verseny, hogy ki jar jobban a "Madame" kedveben, vagy ki magol jobban. Sajnos az individualista gondolkodast egyaltalan nem tanitjak, ezert is olyan nehez velük együtt dolgozni (ezt most jelenlegi munkahelyemen tapasztalom meg). A sport is szepen el hal majd az oktatasban, ahogy egyre idösebbek lesznek a gyerekek. Csakis a pontszamok, a jegyek lesznek a fontosok, s Europaikent a nemek szegregacioja (szabadidös programokban) meg a szüleimet is sokkolta :) Pl az tabu volt hogy 8. osztalyban fiuk is meg legyenek hivva egy szülinapi buliba, holott akkor ez Magyarorszagon mar teljesen normalis volt. Plane az, hogy barmi programot csinalhassanak együtt. Kivancsi vagyok, hogy hogyan kapjak meg hosszabb idöre a letelepedesi/tartozkodasi vizumot, mert ugy hallottam, hogy nagyon beszigoritott a kormany. Delhiböl olyan hireket kaptam, hogy olyan europai utlevelellel rendelkezö fiatalnak se hosszabbitottak meg egy idö utan, aki Indiaban nött fel, s meg allasa is lett volna. El kellett hagynia az orszagot, pedig amiota az eszet tudja Indiaban elt.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 13:40:13

@a szomszéd Sanyi bácsi:
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett a cikk.

Ez is egy remek kérdés.... egy fura válasszal: nem nagyon tudok konkrét okot mondani. Nem vagyunk sem hívők, sem spirituálisak (na jó, azért kicsit megcsap a spiritualitás szele, mert ez itt szinte elkerülhetetlen... de semmi komoly). Az okok közé tartozik (és először is azért látogattunk Indiába), mert imádjuk az indiai konyhát... persze ez még nem ok arra, hogy 7000 km-re költözz a jól megszokott otthonodtól egy fejlődő országba.

Az előző cikkekből is kiderül, hogy otthon sokat csalódtunk. Gyorsan hozzáteszem, hogy nem, nem a magyarokkal van bajom, vagy nem csak velük. Nem tartozunk a (hogy is szokták hívni manapság) gazdasági menekültek közé. Félretett pénzzel és otthon még működő céggel jöttünk el és reméljük, hogy előbb beindul az itteni új dolog, az otthoni bedőlése előtt.

Mielőtt kiköltöztünk tettünk egy 1 hónapos kirándulást Indiában és nagyon tetszett. Tetszik, hogy az emberek mosolyognak, hogy segítőkészek. Ha megfelelően sikerül az embernek beilleszkedni (ebben főleg a férjem nagyon jó), akkor nem próbálnak hülyének nézni, átverni, ilyesmi. Erre sok ellenpéldát lehet hallani, talán az az ok, hogy mi nagyon délen vagyunk, mások az emberek, mint északon.

Kicsit elég volt a túlszabályozott életből otthon. Itt nyugi van, nem b@*?!gat senki feleslegesen. Ez így most jó, de szerintem nem fog örökké tartani részemről. Ha csak a gyermekem későbbi iskolázására gondolok például (közép-, és felsőoktatás).

És még sorolhatnám... ilyen pici dolgokból áll össze az ok :-)

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 13:52:54

@Muscari: Az elején én is féltem a sok írástól. Féltem, hogy valahogyan "kárt tesz" majd. Egyelőre működik. Kezdenek alakulni azok a betűk :-) Most például a szünetre van házi és pl. b betűt kellett írni folyóírással, és gyönyörűek lettek. Pont tegnap az index.hu-n volt egy cikk a kézírás vs. gépírás témában. Itt is a cikkben hivatkozott dőlt betűs abc-t tanulják.

Suliról nem tudok még nyilatkozni első kézből, viszont azt látom, hogy mindenfelé hirdetik magukat a magántanárok, akik iskola után foglalkoznak a gyerekekkel... mint a mi sztorink elején az angoltanárnő. Vagy azt a példát tudom még hozni, hogy az én kislányom magatartása nem éppen a legjobb és eszméletlen türelemmel beszélgetnek el vele, hogy miért nem kéne rosszalkodni, vagy ha mérges, milyen módszerekkel vezetheti le mérgét :-)

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 14:33:11

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:

Köszönöm szépen! A Goldenblog nevezéssel az volt a célom, hogy akit érdekelhet a téma, ahhoz eljusson a blog. Úgyhogy hozzád már eljutott, ennyi :-) Nyerni számomra lehetetlen az Urbanistával szemben, bár a kezdetek óta tartjuk az előkelő második helyet. Mivel Határátkelőt kizárták a rugalmatlan szabályok miatt, ezért az ő közönsége az én blogomon keresztül megmutathatja :-D

Mivel a mi államunkban nem a hindi használatos, ezért még nagyon kevés ragadt rám... az is csak bollywoodi filmekből, na meg Jojótól persze. Viszont már elhatároztuk a férjemmel, hogy keresünk egy hindi tanárt, kár lenne kihagyni. És tetszik is a hindi, ellenben a géppuska malayalammal.

Én is ezt a pozitív világnézetet szeretem itt, ami rám nem jellemző sajnos, így remélem ragad rám abból is.

A gyerekek iskoláztatása: sajnos a lánygyermekek halálozása 5 éves korukig Indiában a legmagasabb (állt egy tanulmányban). Ez is az általad írtakkal van összefüggésben. Előbb a fiút kell etetni, ruházni, taníttatni... a lánynak, ha nem maradt kaja, így járt, a fiúk fontosak. Szintén egy tanulmányban olvasható, hogy Keralában sikeresen küzdenek ez ellen, a lányok ugyanúgy eljutnak akár a felsőoktatásba. Van is ilyen barátunk, egy tündéri 18 éves srác, Jojó nagy haverja, akinek a lánytestvérét járatják iskolába, Arun, a fiú, meg dolgozik.

A jelenség, amiről írsz, azért alakult ki, mert nem volt szociális háló, nyugdíj (pár éve próbálkoznak valamivel ez ügyben), miegymás, ezért teljesen magától értetődő, hogy a szülőket gyermekeik tartják el a későbbiek során. Legtöbbször együtt is élnek még mindig - a nagy család. És éppen ebből fakad az az iszonyú stressz, ami a gyerekekre nehezedik az iskolai eredményekkel kapcsolatban.

Én IMÁDOM a fűszeres kajáááát :-D

Te beszélsz hindiül egyébként? Ha igen, hogyan fogtál hozzá a tanulásához?

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 14:50:53

@*matahari*:
Mint aggódó szülő, szívesen meghallgatnám bővebben a tapasztalataidat (akár privátban is). Az elején én is attól féltem, hogy majd pálcával verik a gyerekemet, mert ilyenről is hallottam, mielőtt kijöttünk. Ezért nem akartam a leginkább katonasághoz hasonlító intézményekbe íratni Johannát. Ha bármi baja lett volna neki az ovival, vagy bármivel, tuti, hogy fordulunk és hazamegyünk.

Viszont ez az ovi, amit találtunk, tényleg tökéletes számunkra. Feljebb írtam egy kommentben, hogy nem gondolom, hogy örökké itt maradnánk és ennek a miértje elsősorban az oktatás minőségében rejlik. Nem szeretném, hogy magolós környezetben egy dobozba legyen zárva a gyerek... már most sem olyan :-)

A tavalyi évzárón, az egyik csoport kis színdarabja arról szólt, hogy nem lehet így élni, hogy csak a tanulás létezik, ezért a nagyi, aki ki volt ezen akadva, rászabadította a csiki-szörnyet (aki csiklandoz) az unokára, aki bevitte a suliba és a végén még a tanárt is összecsikizték és végre nevettek... Szóval van az a hely, ahol értik ezt, csak sikerüljön levetkőzni is ezt a tulajdonságukat.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 15:01:54

@*matahari*:
A vízum "szinte" simán megvolt. Üzleti vízumunk van, ami helyben évenként hosszabbítható... elvileg (ha van itt saját céged). Tavaly ez úgy nézett ki, hogy a követség 6 hónapot adott elsőre (arra még nem járt a tartózkodási engedély), majd itt hosszabbítottunk 1 évet (ekkor már adtak tartózkodásit). 10 hónap után hazalátogattunk, de - nem is India lenne - nem érkezett meg a hosszabbítás 5 hónap alatt, tehát vissza már nem jöhettünk azzal a vízummal. Idén már megadta a követség az 1 évet, amire azonnal itt kapsz tartózkodásit.

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.29. 16:21:54

Szia Viki!

Gratulálok a poszthoz és a blogotokhoz is! Nagyon szuper!
Egészen felcsigáztál Indiával kapcsolatban. :-) Nálunk épp megy a vacilálás, hogy merre tovább, de eddig India még nem volt a lehetőségek között.
Na most már ott van (legalábbis nálam :-)

Petra

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.29. 16:47:36

@Pere Viki:

Azért tegyük hozzá: Kerala India egyik leggazdagabb része. S az egyik "legeurópaiabb" is, ennek fő oka, hogy Keralában a legtöbb a keresztények aránya.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.29. 16:54:20

Egy kérdés: lehet egyáltalán hindiül megtanulni Keralában? Szerintem ott mindenki csak malayalamul és angolul beszél. De annyira azért nem ismerem a témát, ezért kérdezem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.29. 16:57:21

@Pere Viki:

"És tetszik is a hindi, ellenben a géppuska malayalammal."

Pedig a malayalam egyébként közelebb áll a magyar nyelvi logikához, mint a hindi. A hindi indoeurópai nyelv, azaz alapvetően a legtöbb európai nyelvvel rokon (persze a magyarral nem), míg a malayalalam dravida nyelv, melyről sokan gondolják, hogy távoli kapcsolatban állhat az uráli nyelvekhez, amilyen a magyar is.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 16:57:22

@Votisky Petra:
Szia Petra!

Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! Aki alapból nyitott Indiára, Ázsiára, annak talán megér egy próbát. Hosszú távon meg majd kiderül, hogy működik-e, mert azért embert próbáló feladat ekkorát változtatni a környezeteden. Sok türelem és kitartás kell hozzá.

Üdv,
Viki

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 17:37:35

@Gondolkodni Próbáló Birca:

Az első bekezdésben erre próbáltam utalni, hiszen ahol jó az oktatás és az egészségügy, az valószínűleg fejlettebb, gazdagabb. Európaiságban meg mondjuk egy Chennai szerintem európaibb (mondjuk attól függ, mire értetted), mint itt a mi kis fővárosunk.

Igen, ahol több a keresztény, ott több az iskola is. Na ezekről a sulikról írtam az elején. Tudod hol magasabb a keresztények aránya? pl. Goán :-)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.29. 17:41:49

@Pere Viki:

Igen, Goa, persze, de olyan kicsi Goa, hogy el feledkeztem róla... :-) Gyakorlatilag akkora mint Budapest az agglomerációjával együtt

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 17:49:41

@Gondolkodni Próbáló Birca: Beszélnek egy csomóan hindiül, csak nem alapvetés... tehát valóban a malayalam az alap, angolt rengetegen beszélnek, hindiről nem tudnék arányt mondani. Viszont azt tudom, hogy a jó iskolákban kötelező (a helyiek számára).

Malayalam: dravida nyelv, ahogy a tamil is és én azzal kapcsolatban hallottam azt, hogy rokon lehet a magyarral. Sőt pár napja találkoztunk az Interneten egy érdekes apró cikkel amelyben azt állítják, hogy lehetséges, hogy a tamil a legöregebb nyelv a világon, és egyben a szanszkrit alapja is. A cikk: www.facebook.com/photo.php?fbid=10150975746841792&set=a.197234186791.138824.145490856791&type=1&theater

Hát lehet, hogy logikusabb a malayalam, de odáig nem jutunk el, hogy alkalmazni tudjam a logikát, mert olyan k. gyorsan beszélnek, hogy a szóhatárokat nem tudnám megjelölni a mondatban. :-D De ezen is azért rajta vagyok, hiszen Jojónak segítenem illenék a házijában pl. olvasni már úgy félig tudok malayalamul :-)

2012.08.29. 17:54:02

'Meglepődtem azon, hogy bár az ovinak nem volt fehér tanulója, mégsem kapkodtak utánunk, hogy felvehessék a lányomat, hogy aztán lehessen mutogatni... plusz pont!'

Tudom megjegyezted hogy 'plusz pont', de egyaltalan miert merult fel benned hogy kapkodni fognak a lanyod utan azert mert feher?? Komolyan azt gondoltad hogy egy indiai maganovoda kapkodni fog egy angolul sem beszelo gyerek utan mert feher? Tapasztalataim szerint azert ma mar Indiaban sem eleg fehernek lenni ahhoz (akar gyerek, akar felnott eseteben), hogy kapkodjanak utanad...

Mas: ismerve az indiai vizum-rendszert, Mataharihoz hasonloan en sem ertem hogyan gondoljatok hogy kulfoldikent hosszu tavon le tudtok telepedni Indiaban. Annyira nem kapkodnak ma az indiai politikusok a feherek utan, hogy egyre nehezebb munkavallalasi es uzleti vizumot kapni, illetve meghosszabbitani. Persze nagyon jo hogy ti kaptatok vizumot es tovabbi sok sikert, de en kulfoldikent nem alapoznek arra hogy akar evtizedeken at Indiaban tudok elni, dolgozni.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 17:54:52

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Az is érdekes a vallással kapcsolatos mutatókban, hogy állítólag sokan letagadják a népszámláláskor, hogy keresztények, mert azzal bizonyos előnyöktől esnének el (ez valami kasztokkal kapcsolatos téma, ahonnan kiesel, ha megkeresztelkedsz).

Javorka (törölt) 2012.08.29. 18:13:06

Viki, tenyleg, a kasztrendszerrel mik a szemelyes tapasztalataid?

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 18:29:21

@Mirjam2:
Mondok pár példát, hogy miért gondoltam azt, hogy...

- A cikkben is írtam, hogy a legtöbb ovit, iskolát fehér gyerekek képeivel hirdetik. Ezzel arra engedtek következtetni, hogy az majd még jobb lesz, ha tényleg van ott egy fehér gyerek.
- Amíg mi barnulni akarunk a napon, addig ők a minél fehérebb bőrszínért tesznek meg mindent. A boltok polcai tele vannak fehérítő krémekkel.
- Lépten nyomon fotózzák a fehér embert az utcán, megkérdezik a nevét, kezet akarnak fogni, mert az nagy szám nekik. De ezt bizonyára te is tudod.
- Lehet, hogy azért érezzük, mi úgy, hogy előny fehérnek lenni (na persze nem minden szituációban), mert a város, aminek közelében élünk, igen kicsi, nincs tele fehérekkel, mint ahogy esetleg egy nagyobb város... de ez csak feltételezés.
- Továbbá ez itt egy nagyon békés környék. Muszlim és hindu mindenféle probléma nélkül él egymás mellett. Így aztán a fehérekkel sincs bajuk. Nincsenek megsértődve az angolokra a gyarmatosítás miatt, meg ilyenek.
- Ha elsétálsz egy filmforgatás mellett, azonnal be akarnak szervezni. Továbbá több fényképes cikk jelent meg már rólunk a helyi újságban. Az egyik egy napilap címlapján, teljes szélességben :-) Nem is tudtunk róla, de az utána következő 2 hétben rengetegen "felismertek". Vicces volt. stb. stb. stb.

Vízum: Én úgy tudom, hogy anno abból volt a gond, hogy a külföldi cégek úgy dolgoztattak itt, hogy a munkatársak nem Indiában, hanem a saját országukban lettek fizetve, ott is adózva. Ezért a munkavállalói vízumhoz minimalizálták az adandó fizetést, így biztosítva, hogy Indiának is folyik be valami. Cégtulajdonosként ez nem vonatkozik ránk, kaphatunk business vízumot... egyelőre.

A cégünk turizmusban tevékenykedik, amire most nagyon próbálnak itt a környéken odafigyelni, fejleszteni. Az nekik is nagy segítség, hogy ebben kívülállóként tudunk segíteni. Ezért bízom abban, hogy nem akarnak majd eltávolítani. Ha meg mégis, akkor megyünk máshova.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 18:35:02

@Javorka:
Rengeteg embert kérdezünk meg erről és nem egyeznek a válaszaik. A fiatalok közül sokan azt mondják, hogy hülyeség és ők tesznek erre az egészre. A másik válasz pedig az, hogy természetesen létezik a mai napig. Én azt szűröm le ezidáig, hogy nyilván van kasztrendszer, de én a mindennapi életemben nem találkozom vele, nem látványos.

2012.08.29. 18:47:52

@Pere Viki: Igen, persze hogy akarjak a kepedet... Ahogy arra te is ramutattal, a feher borszin szebbnek szamit mint a sotet stb. De ez nem azt jelenti hogy torik magukat azert hogy feher ember reszt vegyen a mindennapi eletukben, pl. naluk dolgozzon, iskolaba jarjon, hazukban lakjon, csaladjukba hazasodjon stb. Ahogy azt te is biztosan tapasztalod, az indiaiak kozott is sokaknak vannak eloiteletei az idegennekkel szemben.

Egyebkent ne haragudj, nem megserteni akartalak, de tenyleg nem ertettem miert gondoltad hogy 'kapkodnanak' egy feher gyerek utan (most mar hogy megmagyaraztad jobban ertem, de tovabbra sem gondolom hogy az elet barmely teruleten igazi elony lenne Indiaban feher embernek lenni, kiveve ha teljesen dekorativ szerepre palyazol - pl. nagyvarosi szorakozohelyek alkalmaznak feher hostess lanyokat dekoraciokent).

Vizummal kapcsolatban, biztos hogy te ismered a szabalyokat es atlatod a helyzetet, de szerintem a poszt alapjan egyeseknek lehetett olyan benyomasuk hogy ha egy kulfoldi ugy gondolja, viszonylag konnyen elhet es dolgozhat Indiaban hosszu tavon - pedig a valosag egeszen mas.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2012.08.29. 19:11:18

@Mirjam2: En annyit tennek hozza az Indiaban megelt feherseghez, hogy nekunk azert sokkal tobb mindent megengednek. A lehetoseggel elni kell persze, nem visszaelni. Havonta minimum 2000 km-t vezetek itt es parszor allitottak csak meg a rendorok (pedig sok helyen van igazoltatasi/ellenorzesi pont). Ha leveszem a bukosisakot es meglatnak, csak intenek, hogy mehetek tovabb. A bankban sokszor elore engednek, a benzinkuton fizthetek kesobb, ha epp otthon hagytam a penzemet. Akarhogy is nezzuk, ezek bizony elonyok. Fontos tudni azt is, hogy eleg hamar ki lehet ha esni a pikszisbol. Volt par kulfoldi errefele, aki megprobalt letelepedni es eljatszotta a nagy "feher embert". Eleg hamar kivetette a kozosseg magabol...

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 19:15:05

@Mirjam2:
Mondjuk a pórul járt malévos szakemberek nyugodtan hihetik azt, hogy jöhetnek (most csekkoltam... a felvételi kicsit hosszas, de a vízummal nincs gond), meg a jó fejlesztők is... szerintem. Az angol barátom egyébként európai PHP programozót keres folyamatosan.

Másrészt ebből a kis időből, amit eddig itt töltöttünk, az jött le, hogy ha nem piszkálod őket, ők sem piszkálnak téged (hatóságok, ilyesmi).

magyarlanykairoban 2012.08.29. 19:16:17

@Pere Viki: Imadom Indiat, mindig nagy elvezettel olvasom az irasaid meg a blogotokat :) Van par hasonlosag Egyiptom es India kozott mar abbol, amit leirtal( nem csak ebben a posztban, hanem altalanossagban a blogodon). A magan iskolak, ovodak teljesen olyanok, mint itt. a szuneteket kiveve, de maga az oktatas, a szinvonal nagyon hasonlo. a kozlekedes is, bar te azt irtad, a kaoszban lassan vezetnek, nah ez itt nem igaz: se szabaly se semmi, es ezerrel szaguldozik mindenki amint lehetoseget kap ra ( vagy a dugoban ucsorogve nyomja a dudat, csak tudnam minek).

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 20:23:52

@magyarlanykairoban: Én nem töltöttem sok időt Egyiptomban, azt is egy hajón, úgyhogy nincs igazán tapasztalatom, de amit akár egy filmen lát az ember, az valóban hasonló innen nézve is. Lassan vezetnek, de borzasztó ritmusban, tehát ha itt egy indiai sofőr mögé ülsz be, akkor sem az lesz az érzésed, hogy lassú :-) És itt is annak van elsőbbsége, aki nagyobb kb. Számunkra akkor derült ki, hogy igenis vannak szabályok, van KRESZ, amikor a jogsit csináltuk. :-)

magyarlanykairoban 2012.08.29. 20:40:26

@Pere Viki: hat en egyenlore csak gondolkodok a jogsin. en ugy vagyok vele, hogy itt ok ebben a kaoszban nottek fel, jobban bizom magam egy mikrobusz soforre, mint sajat magamra :) de akkor ha te vezetsz ott, minden elismeresem :):) ha ott van kresz, akkor ez msot gy kulonbseg, ugyanis itt ugy van, hogy amennyiben abszolut nem tudsz vezetni, vehetsz vezetesi maganorakat, aztan besetalsz arra a helyre, ahol a jogsit adjak, valamit fizetsz nekik, vegigmesz a szlalonos palyan es ennyi, egy jogsi boldog tulajdonosa lettel :0 amugy en itt nem igen lattam meg igazoltato rendoroket, szoval nem tudom pontosan mire jo itt a jogsi, max ha venni akarsz autot, biytos fel kell mutatni :):) amugy en meg sosem jartam Indiaban, remelem egyszer meg eljutok, de feletek tenyleg nagy kosz van? mert ez amulyan sztereotipia az indiaiakrol, hogy koszosak ( mint az arabokrol. en roluk annyit tudok nyilatkozni, hogy csalad, neveltetes fuggo es azert msot mar kezd jobb lenni a helyzet, a fiatalabbakba mar belenevelik az iskolaban, perasze nem az allami iskolakban, hogy ne dobaljak el a szemetet. ). nalatok mi a helyzet?

Mrs. Clayton 2012.08.29. 20:45:02

@Pere Viki: Hivatalosan biztosan vannak, de amikor én ott voltam és az autópálya azon fele, ahol mi haladtunk annyira be volt dugulva, hogy nem tudtunk haladni, akkor megkérdeztük a sofőrt, hogy ilyenkor mi van, mert mi bizony időre megyünk. Mi lenne válaszolta, Indiában 3 féle út van, név szerint one way, highway any way, majd fogta magát és hangos röhögés közepette áthajtott az autópálya másik oldalára, azaz a szemközti sávba, és ott folytattuk utunkat. Szóval nem győzött meg. De az sem, hogy szintén az ő elmondása alapján, úgy lehet jogsit szerezni Indiában, hogy a tanuló vezetőt egy rokon, barát, ismerős úgy ahogy megtanítja, majd időpontot kérnek a vizsgáztatóhoz, majd ha ott 100 métert balesetmentesen meg tud tenni, akkor van az illetőnek jogosítványa.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 21:58:17

@magyarlanykairoban:
8 hónap után kezdtem itt vezetni. Addig nem mertem, de jöttek látogatók 3 gyerekkel és 1 kocsiban nem fértünk el, úgyhogy muszáj volt. De örülök neki, hogy így történt.

A szemét az nagy probléma. A műanyag megjelenésével többé már nem működik úgy az elégetem a saját szemetemet. Ahol mi élünk ilyen szempontból is teljesen kulturált... legalábbis a nagyvárosokhoz képest mindenképp. Ma pl. arra a bizonyos ünnepi ebédre, amit följebb említettem gyalog mentünk a barátainkhoz (kb 500 méter lehet) szakadó esőben. Én inkább levettem a papucsomat és mezitláb mentem végig az utcán. Ezzel azt akarom szemléltetni, hogy tiszta annyira, hogy ezt meg merjem tenni. Tisztának szerintem tiszták az emberek, mosakszanak naponta. Ki hol tud. Van aki a fürdőszobájában, van aki a patakban.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.08.29. 22:02:24

@Pere Viki:
Nem beszélem a hindit, csak mivel indiai kollégákkal is dolgozom gondoltam, hogy pár szót, mondatot megtanulok, hogy telefonon, céges cseten tudjam őket üdvözölni meg pár alap dolog. Nem nagy kunszt, ez a legkevesebb amit tehetek. Mint ahogy naptáramban vannak az ünnepeik (munka miatt..), szülinapjaik. Persze nem csak az indiai kollégáimmal van ez így, hanem az amcsi-spanyol-német-francia-lengyel-török-ukrán kollégákkal.

Jellemző, de a felsorolt népekből csak az indiai és a lengyel gondolta úgy, hogy viszonozza a köszöntést :)

Amikor 3 hónapig itt volt Pesten egy kolléga az idegenvezetésért cserébe főzött és komolyan úgy gondoltam, hogy a chilis-ánizsos stb. doboz beleesett véletlenül :)

Szóval nekem bejön az indiai nép, bárcsak legalább fele lenne a nemzeti öntudat, összetartás és lenne lehetőségem ennyit tanulni másoktól gyakorlatilag ingyen.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 22:09:48

@Jess G: "Szerencsére" a közelünkben nincs autópálya, csak 2 sávos út :-) Persze így is jönnek mindenhonnan. Lent, India déli csücskénél van kb. 5 km autópálya, amire nappal rendőr terel rá, hogy ne téveszd el a sávot. Este meg hazamegy a rendőr és ott jöttek velünk is szembe.

Nekünk számítógépes KRESZ vizsgát kellett tennünk, de vezetni nem kellett, mert van magyar jogsink és az alapján elhitték, hogy menni fog. Viszont nem messze tőlünk van két autósiskola, és a szemben lévő placcon rutinpályát állítottak fel és közösen használják.

Mrs. Clayton 2012.08.29. 22:40:31

@Pere Viki: Az én infóm már eléggé régi, ugyanis még 1996-ban voltam ott, és valahol Delhi körül történt az eset, de igen zajos visítozással alá festett video is készült róla. Mondjuk Angliában sem kell a jogsihoz autós iskolába járni, ott is elég, ha valaki más min. 2 éves jogsival a zsebében megtanít. Ettől függetlenül olyan autót nem láttam Indiában, amelyiknek ne lett volna berácsozva a lámpájának a helye és lett volna rajta egy ép karosszéria elem. :-)

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.29. 23:32:23

@Jess G:
Ne aggódj, azért olyan gyorsan nem változnak itt az események :-) Én csak hallomásból tudom, hogy Delhiben sokkal kaotikusabb a forgalom, mint délen. És ha jók az értesüléseim Kolkatát tartják a legdurvábbnak.
Azért elvétve lehet látni egy-egy ép autót :-) Nem szívesen vennék azért itt új autót... mondjuk a férjem szerelmének hála indiai oldtimer járművein vannak, mind 2, mind 4 kerekűek.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.08.30. 01:02:16

Az indiai oktatás mindenféle kezdeményezőkészséget kiölő jellegét én is tapasztaltam sajnos indiai munkatársaimon. Még mindig megdöbbent az, amikor azzal szembesülök, hogy vannak olyanok, akik az első nem várt probléma megjelenésekor megállnak és várnak, hogy valaki csináljon valamit. (De nem szólnak ám, mert panaszkodni nem illik.)

Viszont azok, akiknek ezt sikerült levetkőzniük, a legkiválóbbak közé tartoznak.

Úgyhogy kétélű dolog ez is.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.08.30. 02:58:42

Kedves Viki, feltetted a blogodra a lányod ovis vizsgalapjait. El tudta olvasni, és értelmezni is tudta önállóan a gyerek? Mit tanul akkor majd az iskolában? :)
Ami még felmerül bennem kérdés: indiai programozókkal tele a világ. Miért keresnének akkor európai IT-seket? Nem talál megfelelő helyi PHP-programozót az ismerősöd? (pedig a PHP azért nem egy iszonyatosan bonyolult dolog) Mi hiányzik a helyiekből? A kreativitás?

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.30. 08:45:02

@Püspök utcai gombaszedő:
Igen, egyetértek. Kár, hogy akik jók, csupán "természetes szelekció" által választódnak ki és nem az iskolai rostákon.

Talán a Norbis posztnál merült fel a kommentekben, hogy az emberek 90 akárhány százaléka bármilyen munkába bele tudna tanulni. Itt az elrettentő példa arra, hogy milyen helyzet akakul ki, ha ez történik. Persze, a sulit elvégzik, mert seggelni tudnak, de funkcionálisan alkalmatlanok... kivéve az, akinek tényleg az a pálya való és értelmes, okos, ambiciózus stb.

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.30. 09:01:39

@dark future: Elvileg, igen, azaz nem (nagyon) kaptak segítséget a "vizsgákon". Persze az ott látható feladattípusokat már ismerték. Jojó lassan, de olvas. Édes, amikor magyarul próbál olvasni és az angol oktatás miatt nem mindig sikerül jól :-) Ebben mi nagyon sokat próbálunk neki segíteni. Kíváncsian várom, hogy mit tanulnak majd az iskolában :-) Ha nem jön be a dolog, nem szeretném erőltetni. Akkor haza kell menni, vagy más országba.

A kérdéssel már meg is adtad a választ. Igen valami ilyesmi a probléma, nem találják fel magukat, nem kreatívak. Valószínűleg az igazán jókat már elszipkázta külföld, vagy a nagyvállalatok.

a szomszéd Sanyi bácsi 2012.08.30. 09:12:01

@Pere Viki: Köszönöm a válaszod! Minden jót kívánok nektek és sok sikert a kislánynak az iskolához! :)

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.30. 09:30:32

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: De jó! Tényleg ez a legkevesebb, de sajnos az emberek nagy része ezt a keveset sem teszi meg... Polak i węgier dwa bratanki ugye :-), az indiai meg gondolom hálás, hogy nem nézed le, ahogy sokan megteszik.

A fűszeresdoboz nyilván beleborult a kajába.... de direkt!!! :-D

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.08.30. 11:01:53

@Pere Viki:
Na igen, sokan lenézik őket, pedig nagyon nem kéne. Hatalmas potenciál van az országban gazdaságilag, ha esetleg valaki az ősi kultúrát feledné is.

Nekem egy kedvtelés rákeresni az ünnepeikre a wikin és írni a többi kollégának egy emlékeztetőt és dióhéjban részletezni mit is ünnepelnek. Így simán elérem azt, hogy ha másnak nem, de nekem mindenképp segítenek, ha elakadnék. Szóval önző, saját érdekeltség :)

Apropó: említetted az ovit:
Kollégáimnál úgy van, hogy az irodaépület amiben dolgoznak (ott több cég van) működtet egy magán óvodát az épületben és kisiskolásoknak napközit ill. szünet esetén amolyan gyerekfelügyeletet. Ovi/bölcsi esetén reggel 6-tól este 10-ig, napközinél azt hiszem déltől este 10-ig (szünetekben az ovival megegyezően). Ráadásul bármikor bemehetsz megnézni a gyereket (kivéve, ha alvás vagy kajáztatás van)
A cég természetbeni juttatásként ingyenesen nyújtja ezt, csak a kajáért kell fizetni.. Ilyen volt itthon több nagy cégnek a 70-90-es évek között csak aztán ugye megszűntek :(

Sok sikert Nektek is, mind vállalkozásban és személyes kapcsolatokban!

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.08.31. 14:24:41

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Ha van keralai kollégád, azonnal kívánj boldog Onamot neki, még pont nem késő! A blogon pedig találsz róla leírást :-)

Pedig milyen kényelmes és jó megoldás az ilyen ovi... a Suzuki gyárnak nem olyan régen még volt, azt tudom, de ki tudja mi lett azóta vele. Az unokatestvérem hosszú ideig küszködött, mire helyet talált a családi napköziének... sorra küldték el az irodaházak, pedig alapból egy ilyen megoldást szeretett volna.

Köszönjük a jókívánságokat! Neked is minden jót! Ilyen hozzáállással a szakmai életedben biztosan sikeres leszel.

magyarlanykairoban 2012.08.31. 17:47:38

@Pere Viki: Amugy azt akartam meg kerdezni- mar facebookon is- hogy ti mennyire tudtok hindiul vagy a helyi dialektust? En is dolgoztam indiaiakkal etteremben, imadom a nyelvet- kulonleges iras kulonleges hangzassal. Nagyon bonyolult nyelv?

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.09.01. 13:58:14

@magyarlanykairoban: Mivel angolul (szinte) mindenki beszél, ezért nem túl nagy a nyomás rajtunk, hogy indiai nyelveket tanuljunk, habár nemrég eldöntöttük a férjemmel, hogy mi is nekimegyünk a hindinek.

A mi államunkban egyébként nem hindit beszélnek, hanem malayalamot, ami még csak nem is dialektus, hanem egy teljesen más nyelv, más gyökerekkel. Amíg a hindi a szanszkritból származik, addig a malyalam pedig egy dravida nyelv. Itt a kommentek között volt ugyan már szó arról, hogy mostanában kutatók azt állapították meg, hogy a tamil (ami szintén dravida) lehet a legrégebbi nyelv a világon, így a szanszkrit alapja is... ki tudja kinek van igaza? :-)

A malayalamra, mivel számomra szinte érthetetlenek a hangok, amiket kiadnak az emberek magukból, azt mondanám, hogy nehéz. A hindi nála sokkal szebb és jobban vonz. Írásképben viszont a malayalam jobban tetszik, mert a hindiben valahogy túl egyformák nekem a betűk (biztos a felső vonal miatt).

magyarlanykairoban 2012.09.01. 14:21:01

@Pere Viki: hat rakerestem erre a malayalam irasra...en meg mindig a hindire szavazok irasban is, hangzasban is :)
amugy az indiaiak, akikkel dolgoztam, ok is mind azt mondtak, hogy igen, tudnak hindiul, de nem azt beszelik :)

es a kislanyod akkor gondolom mar nagyon perfektul beszeli ezt a nyelvjarast? vagy vele mindenki angolul beszel?

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2012.09.01. 21:28:58

@magyarlanykairoban: Inkább az angolt használja, illetve az oviban az oktatás nyelve angol, de talán a gyerekek egymás között előbb szólalnak meg malayalamul. Utóbbival úgy van Jojó, hogy sokat ért, de beszélni kevésbé hajlandó, legalábbis előttünk. Mostanában kezdi szárnyait bontogatni a helyi nyelv használatában. Például a halpiacon a nénik nem erősek angolból és ilyenkor Jojó tárgyal velük :-)

Liping 2012.09.06. 11:30:47

Érdekes poszt volt, bár továbbra sem vágyok Indiába, de nektek kitartást.:)

Tristee 2013.04.30. 21:31:40

@Pere Viki: Írtad, hogy "A gyerek hétvégén eltűnik egy fél napra, mert a szomszéd gyerekekkel járja a környező "dzsungelt".

Nyilván nem arról a hamisítatlan dzsungelről van szó, ami Mauglinak is otthont adott, de azért kérdezem: azért Kerala csak trópusi terület, nem élnek az erdős területeken legalábbis veszélyes ízeltlábúak? Nem keverednek be ilyen állatok időnként a házatokba? Netalán mérges kígyók?

Milyen a közbiztonság arrafelé?

Pere Viki · http://indiapass.blog.hu 2013.05.14. 10:21:24

Van mindenféle bogár és csúszómászó, hogy a tenyérnyi pókokról ne is beszéljünk, de a helyiek szerint nem veszélyesek.

A közbiztonságról pedig csak áradozni tudnék. Az utcán a kocsit nyugodtan nyitva lehet hagyni. Rengetegszer hagytam kint a táskámat a verandán éjszakára és nem tűnt el semmi belőle soha. Ez dél, északon azt gondolom más lehet a helyzet.

Vadalmaaaaa 2013.07.20. 10:35:18

Kellemes volt olvasni.koszonom.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása