Mielőtt a mai posztot felvezetném, egy gondolat erejéig hadd emlékezzek meg arról, milyen jeles nap a mai a blog életében. Ugyanis egy évvel ezelőtt indult útjára a Határátkelő, azaz születésnapot ünneplünk. Nem szeretném túlragozni, csak egyszerűen megköszönni nektek azt a rengeteg levelet (melyek megválaszolásával állandó csúszásban vagyok...), történetet, posztot, megható bátorítást, amellyel életben tartjátok és sikeressé teszitek ezt a kezdeményezést. Köszönöm mindenkinek, aki megírta és megírja a saját történetét, vagy bemutatja az életét, az országát, esetleg hozzászól a posztokhoz és (mint az a költözés során is kiderült) őszinte szeretettel figyeli a Határátkelő sorsát. Köszönöm nektek ezt az egy évet – és természetesen megyünk tovább!
Rögtön egy olyan történettel, melynek szerzője, András az ötvenes éveiben, egyedülálló apaként vágott neki nemrég Németországnak. Mint fogalmaz, nem vezérigazgató, hanem gyári munkás, de úgy érzi, megbecsülik és nyugodtan tervezheti a saját és fia életét.
TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!
„Ötven feletti férfi vagyok, aki egyedül neveli 14 éves fiát. Egyéni vállalkozó voltam Magyarországon. Számomra évtizedek óta Németország jelentette az élhető országot, mindig is oda vágytam. Talán tudatalattim súgta, de már kisfiam is kéttannyelvű iskolába írattam be 8 évvel ezelőtt. Megjegyzem, két nyelven kapta a 8. osztályt záró bizonyítványát június 16.-án.
Egy nappal később 420 €-val a zsebemben elindultam. Persze nem a vakvilágba, hanem egy honfitársunk által tett ígéretre, miszerint lakhatok nála ingyen, míg megkapom az első fizetésem... :)
Már az érkezésem követő egy órán belül kért 10 eurót, hogy visszafizesse valamilyen kölcsönét anélkül, hogy automatához kellene mennie. A második nap Jótevőm, vagy jót-evőm (olyanokat tudott hamizni!) közölte, ő bizony hetente előre kéri a lakhatási pénzt, mert úgy ítéli meg, hogy a megbeszélt időpontban fizetésképtelen leszek, és ő nem szeretne elesni a jussától...
2012. 06. 20. 10.00 óra óta dolgozom! Nem vagyok vezérigazgató. Egyszerű gyári munkás vagyok. Szerény bérezéssel, de nem kell kivernem a „protkóimat", hogy folytathassam megszokott életvitelem immáron új hazámban sem. Már önálló 3 szobás bérleményben lakom, kihoztam a gyermekem örökre, és Édesanyámat egy kis pihenésre magamhoz.
Sikertörténet?
Úgy vélem az.
Mi lehet a siker kulcsa?
Elsősorban az ország (BRD) nyílt, és értelmezhető feltételrendszere, az hogy itt dolgozni kell, és nem ügyeskedni. Aki itt dolgozik, a legmegbecsültebb ember, még akkor is, ha mocskos ruhában vásárol be munka után/előtt!
Persze fontos a meggyőző nyelvtudás is, sőt! NAGYON FONTOS! Leírom, hogy ne gerjesszek csalfa reményeket senkiben. AKI ITT NEM BESZÉLI A NYELVET, csak magyar ajkúak által tud érvényesülni! És itt a probléma. Ragozzam, vagy inkább hagyjuk? :)
Hogyan tovább?
Ez idáig minden (4 hónappal az indulás előtt) kitűzött célom – szinte napra pontosan - meg tudtam valósítani. Most a kölök beiskoláztatása, valamin egy jobban fizető, és középfokú képzettségemnek megfelelő állás elnyerése a cél.
Nem kételkedem, hogy sikerülni fog, hiszen dolgozom. A megoldásokon is dolgozom!
Bárki kövesse a példámat ennyire kevés tőkével?
Nem javaslom, sőt! Tiltom! Még egyedül sem, nem hogy gyerekkel. AZT KIFEJEZETTEN ELUTASÍTOM, HOGY BÁRKI IS MEGVÁLJON MAGARORSZÁGI INGATLANÁTÓL! (Magam sem tettem, és nem is fogom.)
Ha el kell indulni, hát menni kell, nem kétséges.
Érdemes otthonról előkészíteni az állást, de késznek kell lenni arra, hogy ha az arany nem úgy fénylik, min a bemutatott képen, akkor is el kell tudni helyezkedni.
Miképp telik el egy gyári munkás napja Németországban?
Dolgosan. :) Felkelek 10-kor. Kirázom az ágyból a kölköt is. (Erre majd később visszatérek!). Megreggeliztetem – szegényesen, mert minden kezdet nehéz -, majd elvagyunk. Ki-ki „cseszteti" a saját gépét, chatel, és „miegymás"...
13.30 körül összecsapunk egy „főétkezést". Magyarországon (ezentúl: MO.-n) a „pasikonyha-kínálat" jóval nagyobb, mint itt. Nem részletezem, elvagyunk.
Noha 16.00-kor kezdek, már kettőkor elindulok dolgozni, mert a Dunánál van a munkahelyem, és imádom ezt a folyót! Lehetőleg minden nap eltöltök a partján 15-20 percet meló előtt. (Legszívesebben bedobnék egy UV-festékkel színezett posta-palackot, és várnám a visszajelzéseket. Németországtól Romániáig a „Facén"...)
A munkáról
Hát nem könnyű. Viszont van. Légkondicionált üzem. Hol robotolok, hol robotot segítek a munkájában. A munkavédelmi cipő komolyan terheli a lábat, és az igazán tud fájni!
Helyi viszonyok között gombokért dolgozom. Nettó 1100€. Kézhez 1300-at kapok, de ez hosszú lenne! (Fahrgeld, utazási költség.) Mivel helyzetem speciális, így azt javaslom senki se vállaljon állást nettó 1300€ alatt!
Hajnali 1-ig meló... Érdemes jól, és gyorsan (!) dolgozni, mert – hosszútávon – megéri. Munkatársaim már szóltak, hogy lassítsak. Gondolom nekik is kellene bizonyítaniuk, de – a fix órabér miatt - nincs kedvük. :) Hát ez van.
.
Und dann, kommt das Bier!!!
A gyáron kívül kibontom a sörömet. (A BRD-ben megengedett a 2 sörnek megfelelő alkohol fogyasztása vezetés közben.) Hazaérek 01.47.-kor, és van időm rákészülni a „szunyára"... 2.30 körül elalszom.
Pénteken csak délben kezdek és 17-kor elejtem a kalapácsot. Szombaton / vasárnap nincs olyan Isten, aki munkára kötelezhetne...
Nem tudom...
Nekem ez a hazám, itt vagyok boldog.
MO.-ot mocskolnom felesleges. Érdemtelen is lenne részemről."
Utolsó kommentek