oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. augusztus 11. 07:45,  Disneyland halálbüntetéssel avagy utazás Legországba 205 komment

2012. augusztus 11. 07:45 Határátkelő

Disneyland halálbüntetéssel avagy utazás Legországba

A tegnapi nagyszerű törökországi poszt után fokozzuk a tempót és a távolságot, mai úticélunk ugyanis a világ egyik legbiztonságosabb, legtisztább (felmossák az utcakövet!) állama, valóságos adóparadicsom, ahol rend van és fegyelem, alacsony adók – és persze mindennek a hátulütői is. Mai utunk tehát egyenesen Szingapúrba vezet, szép hosszú utazás lesz, ha felkészültetek, indulhatunk is, vezetőnk Krisztián.

felhőkarcolók.jpg

Először is hadd figyelmeztessem az olvasót, hogy ez egy nagyon hosszú poszt lesz és talán hibáktól sem lesz mentes, mivel már egy bő évtizede elszármaztam szép hazánkból és a magyarul gépelés csak lassan és kínlódva megy. Az elmúlt évtizedet, és előtte még két évet gyerekkoromban, a Brit Birodalom utódállamaiban töltöttem.

Kezdődött mindez 1986-ban, hétévesen, az egykori Brit Indiában, amit mára átneveztek szimplán Indiává, véleményem szerint a világtörténelem egyik legnagyobb baklövését elkövetve ezzel. Most tényleg, indiaiak, jobb lett így nektek ezzel? Mert szerintem nem, de erre majd még visszatérek.

Két év indiai tartózkodás után, még gyerek lévén, visszakényszerültem kis hazánkba, de aztán amint lediplomáztam (angol szakon persze), húztam is vissza a Brit Birodalom egykori tagállamait terrorizálni. Következett öt és fél év Írország, majd két és fél év Szingapúr, legvégül, némi utazgatás után a Birodalom Imperialista fővárosában, Londonban kötöttem ki, régi vágyamat beteljesítve ezzel.

Most már kb mindenhol éltem, ahol akartam, valószínűleg Angliából már nem moccanok, bár persze soha nem lehet tudni. A fent említett országokat mind összeköti a történelmük és nem is lehet megismerni őket a Brit Birodalom történetének beható tanulmányozása nélkül (akit komolyabban érdekel, Niall Ferguson és William Dalrymple könyvei a legjobbak és legolvasmányosabbak ebben a témakörben).

A fentiekből következik, hogy mind a négy említett angol nyelvű országról írok majd valamennyit. Indiáról egy gyerek szemszögéből, illetve történelmi, gazdasági, kulturális szempontból, a többi országról pedig praktikusan, mint kivándorlási lehetőségről). Szingapúrról írtam már egy rövid cikket az Origónak, ami mai napig eleg népszerű, és általában az első tíz oldal között jön fel ha Szingapúrra keres rá az ember (Itt olvasható http://www.origo.hu/vilagkorul/20070914-szingapur-iwiw-a-vilag-korul.html).

Bár már három éve nem élek ott, még ma is sokan megkeresnek kérdésekkel és mivel a szilvesztert nemrég ott töltöttem, motiválva érzem magam, hogy ismét írjak egy cikket róla, ezúttal behatóbban.

Pláza ENSZ-képviselettel

Mit is írhatnék Szingapúrról, amit más még nem írt le és nem elcsépelt klisé?Olyanokat talán mindenki hallott róla, hogy "egy pláza ENSZ-képviselettel", "Disneyland halálbüntetéssel", "az Oroszlánváros", "Ázsia Manhattane / Svájca" "Délkelet-Ázsia Izraelje" stb... az ilyen klisékben mindig van némi igazság, de csak olyan szinten mint a "Bukarest K-Európa Párizsa" jellegűekben. Szingapúr egy egyedi ország, egyedi kultúrával és semmi máshoz nem hasonlítható.

Talán egyik legfontosabb tulajdonsága hogy nem a szingapúriak mennek más országokat lemásolni, hanem más országok küldöttei jönnek Szingapúrba, hogy olyan dolgokat tanuljanak, amit Szingapúrban sikerült megvalósítani elsőként a világon. Szingapúr számít az etalonnak, követendő példának a hatékony országépítés műfajában.

Hogy is sikerült mindezt megvalósítani?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Brit Birodalom. Annak is volt egy sikeres Koloniális ügyintézője, Szőr Szemfordító Reflex. Ez a Szőr Reflex kinézte magának a mocsaras Singapura (oroszlánváros szanszkritul) szigetet az (in)kontinenciális Ázsia ánuszában, hogy a gaz hollandoknak keresztbe tegyen és megalapozza a Brit Imperialista Kapitalista Ópiumfetisiszta uralmat Délkelet-Ázsiában.

Némi lókupeckedés után (a tiétek Szumátra, az enyém Malájzia és évente kétszer kielégít benneteket orálisan a Dzsohori Szultán) sikerült megállapodni a hollandokkal és Szingapúr, továbbá Malacca/Melaka és Penang (Píneng) brit kézbe került, először Brit India részeként, majd külön koronagyarmatként.

Különösen az előző két városban már évszázadok óta éltek akkor Szoros-Kínaiak, gazdag kereskedőcsaládok akik Kínai-Maláj vegyesházasságokból, némi portugál gruppenszexszel dúsítva uralták az Ázsián belüli kereskedelmet. Szőr Reflex Ázsia első szabadkikötőjét hozta létre, ahol mindenfajta korlátozás, vámok vagy adók nélkül lehetett kereskedni bármivel, még kábítószerrel is.

Persze ettől hihetetlen jólét köszöntött be szinte azonnal és a Szoros-Kínaiak (mostantól hívjuk őket bennszülött nevükön peranakanoknak) nagy számban költöztek át az új városba, ami néhány évtized alatt világjelentőségű nagyvárossá fejlődött. A peranakanokat követték a malájok, indiaiak (elsősorban mint katonák, rendőrök, ügyintézők) illetve egyre nagyobb számban a kínai bevándorlók, elsősorban Dél-Kínából (Kantonból és Hajnan szigetéről).

A triádok és a kasztrendszer

A friss kínai bevándorlók alapvetően különböztek a peranakonoktól nyelvben, kultúrában és konyhaművészetükben és hamarosan többségbe is kerültek, komoly aggályokat kiváltva a többi etnikai csoportból. Míg a peranakanok a XIX.-dik század végére angol anyanyelvűvé váltak és egyre többet vettek át a brit szokásokból, a kínai kulik (mert főleg azok voltak) megtartották saját nyelvjárásaikat (Hokkien,Teocsu, Kantoni, Hajnani, Hakka) és erősen elszigetelték magukat a Sziget többi lakójától, különböző alvilági eredetű titkos társaságokba verődve (a hírhedt triádok).

Ehhez a Brit Birodalomra oly jellemző áthághatatlan kasztrendszer is hozzájárult. Legfelül volt a fehér ember, britek és egyéb európaiak. Őket követték a peranakanok és egyéb angol anyanyelvű gazdag ázsiaiak (indiaiak és malájok). Alattuk voltak a középszintű munkát végző (ügyintéző, tanár, rendőr) írástudó malájok és indiaiak, akikben a britek messzemenőkig megbíztak) és legalul a többséget alkotó kínai írástudatlan munkásosztály, akiket minden más népcsoport mélyen megvetett és lenézett.

Nem is tartották őket alkalmasnak semmi másra, csak fizikai munkára és az európai családok még cselédnek vagy háziszolgának sem vettek fel kínaiakat, annyira nem bíztak bennük (azóta egy csöppet változott a világ). Idővel persze a kínaiak is felkapaszkodtak és egyre nagyobb szerepet vállaltak az ország irányításában.

És akkor jött a függetlenség

Mire eljött a függetlenség ideje, Szingapúrt már egyértelműen a kínaiak tartották kezükben, Lee Kuan Yew (Lí Kuan Jú - a következő képen az ünneplő tömeg közepén) és a PAP (People's Action Party) személyében, aki gyakorlatilag az 1965-ös függetlenné válás óta irányítja az országot, most már csak tanácsadó szerepében.

Lee Kuan Yew.jpg

Amikor Lee Kuan Yew átvette az irányítást (a Maláj Föderáció egyszerűen kirúgta Szingapúrt, a nagyszámú kínai lakosságot nemkívánatosnak tartva), az ország atyja egy katasztrófát örökölt Malajziától. Szingapúr szerepe a háborút követően erősen lecsökkent a világkereskedelemben és a brit hadsereg is távozni készült, ami védtelenül hagyta volna az országot.

Ezért először az ország védelmét kellett megszervezni, amihez izraeli tanácsadókat hívtak, akiket a muszlim malájok antiszemitizmusa miatt mexikóinak álcáztak. Izraelhez hasonlóan bevezették a kétéves sorkatonai szolgálatot (csak férfiaknak) és komoly fegyverkezésbe fogtak, hogy megvédhessék magukat a sokkal nagyobb és meglehetősen ellenséges muzulmán szomszédaiktól.

Szingapúr a mai napig többet költ arányaiban a hadseregére mint akár Izrael vagy az USA, a GDP kb. 5 százalékát. Mára már komoly hadiflottát és légierőt épített ki, aminek egy része Ausztráliában illetve az USA-ban állomásozik, ahol sokkal több hely van a gyakorlatozásra. A szingapúri férfiak 2 éves sorkatonai szolgálatukból legalább fél évet külföldön töltenek, általában Ausztráliában vagy Tajvanon. A tajvani kiküldetés különösen népszerű, mert ott hatalmas kereslet van a szingapúri férjjelöltekre és hát egy tajvani nőt mégiscsak könnyebb kielégíteni, mint egy szingapúrit. Mármint anyagilag.

Törvénykezés a la Mussolini

No de visszatérve Lí Kuan Júhoz... A hadsereg megszervezése után át kellett alakítani a főleg malájokból álló rendőrséget. Szigorú törvénykezést vezettek be, Mussolini stílusában. A bűnözőket és kommunistákat eljárás nélkül dutyiba dugták, azóta nincs belőlük szabad levegőn egy darab se, nem csoda hogy Orbánvikinek ez annyira tetszik.

A híres botozást még a britek vezették be, azóta is töretlenül népszerű, ez jár például graffitizésért vagy illegális itt tartózkodásért. Ergo, graffiti és illegális bevándorlás nem egy nagy probléma. Milyen érdekes, kiderült, hogy ha valamit szigorúan büntetnek, pl. bottal veréssel, azt az emberek nem csinálják.

Szerintem Obama elnöknek le kellene foszforbombáznia Szingapúrt és elhozni nekik a Szabadságot és Demokráciát. Mégiscsak tarthatatlan állapot, hogy nem kergetik az embert lépten-nyomon harmadik világbeli bevándorlók hosszú késekkel, mint a civilizált nyugaton. Pfúj, illiberális, politikailag inkorrekt, fasiszta szingapúriak, adunk mi majd nektek uránfejes cirkálórakétát oszt megtanuljátok szeretni felebarátaitokat. Még hogy nem jöhetnek be az emberek illegálisan. És ráadásul bűnözni se lehet nyugodtan. Ejnye-bejnye.

A legendás tisztaság

Visszatérve a témához... A bűnözés megszüntetése után a következő nagy feladat a tisztaság megteremtése volt. A trópusi Ázsiáról lévén szó, talán ez volt a leglehetetlenebbnek tűnő kihívás, de kemény akarattal és szigorú törvényekkel, illetve azok betartatásával ez szinte teljesen sikerült. Alkalmazott módszerek: pisidetektor a liftben, ami a rendőrség megérkezéséig fogva tartja a bűnöst, kemény büntetések szemetelésért, köpködésért, egy wc-tisztaságért felelős kormányhivatal létrehozása rendszeres razziákkal, hadseregnyi olcsó maláj vendégmunkás alkalmazása a közterületek tisztán tartására. A szemétszedésen kívül központi részeken felmossák(!) a kövezetet.

Mindez persze nem lett volna lehetséges a gazdasági reformok nélkül, ami a brit szabadkapitalista alapokra (pl. jogrendszer) építkezett, de továbbvitte azt a sokkal hatékonyabb és formálhatóbb ázsiai stílusú államkapitalista rendszer irányába. Így a fontos területeken megmaradtak az alacsony adók és a laza szabályozás. Alacsony pl. az ÁFA (7 százalék), SZJA (5-10 százalék), nincsenek vámok és tarifák.

Nagyon magasak az adók viszont az alkoholon, cigarettán, gépkocsikon, ezzel próbálja az állam az általa helyesnek tartott útra terelni a lakosságot. Lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de Szingapúrban működik és egyre több ország másolja az itt látottakat. Egy könyvet lehetne még írni arról, milyen intézkedésekkel küzdötte fel magát Szingapúr a harmadik világból, de ízelítőnek talán ennyi is elég lesz. És ezzel le is zárnám ezt a kis történelmi áttekintőt. Kissé hosszúra sikeredett, de múlt nélkül nem lehet megérteni Szingapúr jelenét.

A legország

Szóval hol tartunk ma? Szingapúr, túlzás nélkül állíthatom, ma a világ egyik legbiztonságosabb, leggazdagabb, legtisztább és leginnovatívabb országa ahol a világ talán legképzettebb és szakmailag legfelkészültebb lakossága él.

Hogy csak néhány példát soroljak, az ország a világ élvonalában van oktatásban, egészségügyben, közbiztonságban, biotechnológiában. A világ egyik pénzügyi központja és egyre inkább átveszi Svájc szerepét mint a szupergazdagok bankközpontja és adóparadicsoma. Rendkívül alacsonyak az adók (egy számjegyűek), a világon itt a legkönnyebb vállalkozást indítani, itt a leghatékonyabb a közigazgatás, az egészségügy és a közlekedés.

Itt van a világ legjobb reptere, legtisztább metrója és buszai. A világon itt figyelnek legjobban a közterületekre, még az autópályák mentén is makulátlan, gondozott virágágyások sorakoznak. Szingapúrban található talán a világ legváltozatosabb konyhaművészete és még folytathatnám.

Ez lenne tehát a földi paradicsom megtestesülése?

Nos, erre a válasz: attól függ, ki kérdezi. Ez a hely nem a szegények paradicsoma, de még kevésbé a lusta, buta, fegyelmezetlen embereké. Szingapúr börtönnek tűnhet a bűnözők, alkoholisták, kábítószeresek számára, az utóbbiak jó eséllyel akasztófán végezhetik. Itt nem dívik a részegen randalírozás, azért botozás jár, a könnyűvérű nőket kiközösítik, illetve élesen elkülönül a hivatásos (főleg kínai-kínai, thai, filipina hölgyemények, egy-két k-európaival megfűszerezve) és nem hivatásos női társadalom.

nációk metrón.jpg

Azért mára már annyira nem őskonzervatívok, vannak könnyűvérű nem hivatásos szingapúri lányok, akik hírnevükkel mit sem törődve gazdag expatokra hajtanak és bőven vannak thai transzvesztiták, illetve helyi melegek is. Meglepően sok az ún. tomboy, fiús leszbikus, akiről az ember első látásra nem is gondolná hogy lány.

Bár társadalmilag ára van az ilyen életformának, a Nyugattal szemben roppant szimpatikus az agresszió és erőszak teljes hiánya. Itt nincs buzizás, nincsenek szkinhedek és soha senki nem fog beléd kötni, hacsak éppen nem akarod valaki más csaját lenyúlni. Ilyenkor azért az ázsiaiak zsebében is kinyílik a bicska.

Maláj fiúk és maláj lányok

Ha már fiúknál-lányoknál tartunk, hadd meséljek róluk egy kicsit. Szerintem a környéken messze a maláj lányok a legszebbek és a maláj férfiak egyben a legjóképűbbek is. A nők macskaszerűek, mandulavágású szemekkel és egzotikus külsővel. A férfiak a latin macsók legjobb hagyományait követik és órákat töltenek a férfi WC-ben a tükör előtt, hajukat igazgatva. Tisztára, mint az olaszok.

A malájok tűnnek továbbra az egyetlen népcsoportnak, akik képesnek tűnnek az igazi románcra és szerelemre, az ázsiaiak többségét ez marhára nem érdekli, a szexet testi funkciónak tekintik, mint a pisilést vagy az evést és nem építenek köré mítoszhegyeket. Ez legfőképpen a kínaiakon látszik.

Iskolázott, de nem művelt kínaiak

Mit is mondhatnék róluk, hogy ne hangozzon klisének? Először is, a szingapúri kínaiak között sok jó fej, intelligens ember van, akivel remekül el lehet beszélgetni. A többség azonban, ha esetleg iskolázott is, de semmiképpen nem művelt. Az ittenieket elsősorban a pénz, annak megszerzése, és az azon vásárolható dolgok birtoklása érdekli. LV táska, Lamborghini, iPhone, európai nyaralás, stb...

Talán magyar szemmel leginkább a képmutatás tűnik fel, nem az számít, hogy ki vagy, mit tudsz, hanem hogy milyen látszatot keltesz a szemlélőben. Nem számít, ha csak üres rizsre futja, ha jó környéken van (hitelre) lakásod, fehér bőrű kínai (ha nagy mázlid van, igazi európai) a feleséged és BMW-vel jársz, aminek a részleteit alig tudod fizetni.

Hogy mondjak pár példát, anno a szingapúri-kínai főnökünk Jasper, a bemutatkozáskor előadta, hogy kedvenc hobbija a snowboardozás... És mutatott is diaképet magáról, ahogy Svájcban snowboardozik. Pfff. Vagy ott van kinti jóbarátom Calyn, aki 35 éves létére (azért néz ki vagy 25-nek) egy fiatalabb férfihoz ment hozzá akinek még autója sincs. Hallottátok, nincs autója! Hogy ezért mit kapott a barátnőitől...

Az persze senkinek nem jutott eszébe, hogy a srác jóképű, rendes, jó munkája van és még majd viheti valamire. Nem is beszélve arról hogy úgymond jól megvannak, ami a 21.-dik századi megfelelője a szeretik egymásnak. Érzelmek? Ugyan már, az a szentimentális fehér ember mániája, kínaiaknak ilyesmire semmi szüksége. Remélem ezzel némi bepillantást engedtem a szingapúri-kínai lélekbe, de ez csak egy villanás, a dolgok ennél sokkal összetettebbek.

No és mi a helyzet a szingapúri-indiaiakkal?

Róluk kevesebbet tudok, bár voltak indiai barátaim kint, illetve a randizgatásba is belekóstoltam, de elég gyorsan ráébredtem hogy olyan mintha egy másik bolygóról jöttek volna. A kulturális különbségek, ugye. Azt azért kiemelném, hogy a malájok és indiaiak nem bíznak a kínaiakban, úgy érzik diszkriminálják őket minden szinten. Ez egyértelműen így is van, tavaly szilveszterkor egészen megdöbbentem, mennyire elkínaiasodott a város. Egyre több kínait hoznak be, akik sokszor alig tudnak angolul és minden más népcsoportot igyekeznek kiszorítani.

Aki hosszú távú tartózkodásra készül, vegye figyelembe, hogy egy idő múlva másodrendű állampolgár lehet belőle. Egyelőre még arany élete van az ottani európaiaknak, de ahogy látványosan hanyatlik a Nyugat és Ázsia átveszi tőle a vezető szerepet, ez egyre kevésbé lesz így.

Letelepedés, kinti élet

És mi a helyzet a kijutással, letelepedéssel és a kinti élettel? Nos, ez roppant szubjektív, minden ember másképp éli meg a várost, attól függően, hogy milyen munkája, végzettsége, világlátása van. Itt keményen lenézik és szinte rabszolgasorban tartják a munkásokat, még a jó kétkezi szakmával rendelkezők se számíthatnak túl sok jóra. Ez nem Európa, ahol egy építőmunkás jobban él mint egy egyetemi tanár.

Ázsiában a végzettségnek hatalmas presztízse van, főleg ha azt valaki angol vagy amerikai egyetemen szerezte. A büfé-ruhatár szakok itt sem érnek túl sokat, bár némi presztízsértékük azért van. Aki itt jól megél, általában mérnök, professzor, bankár, orvos, jogász megfelelő egyetemen szerzett diplomával.

Singapore Flyer.jpg

Bizonyos területeken a magyar végzettségnek is van megbecsültsége, beszéltem például olyan szingapúri szemészorvossal, aki Pécsett tanult egy világhírű magyar szakembertől. Olyannal is találkoztam, aki mindenképpen Budapesten akart komolyzenét tanulni és tőlem kért segítséget a jelentkezéshez.

Összességében tehát egy jó magyar szakember itt is megtalálja a számítását és magas életszínvonalra számíthat. Aki viszont pincérkedni, takarítani, bébiszitterkedni, idősgondozni akar, felejtse el Ázsiát, van itt 3 milliárd másik, aki sokkal olcsóbban megcsinálja ugyanazt.

Nincs bűnözés

Az itteni életről azért még írnék néhány bekezdést. Ahogy említettem, bűnözés mint olyan, nincs. Soha, senkitől nem hallottam a környezetemben, hogy bármilyen bűncselekmény áldozatává vált volna. Fiatal lányok nyugodtan sétálhatnak a város legrosszabb környékén hajnali 3-kor anélkül, hogy bármitől félniük kellene.

Talán csak a bangladesi építőmunkások adnak némi aggodalomra okot. Ők vasárnap kirajzanak Little Indiába és ha nőt látnak (kor 12 és 60 között, hogy kicsi, nagy, kövér vagy sovány, teljesen mindegy) elég gusztustalan dolgokat tudnak művelni. Little Indiában az a klisé is megdől, hogy Szingapúrban mindenhol tisztaság van. Az univerzum egyik megingathatatlan alaptörvénye, hogy ahol indiaiak vannak, ott kosz is van. Erre még sehol nem találtam kivételt és ez pl. Londonban is igaz.

Az ételekről...

A szingapúri kaja nagyon változatos, ízre néha egészen nagyszerű, de szerintem európai ember gyomra hosszú távon nem bírja. Én kb. fél év folyamatos hasmenés után áttértem a Subway-Burger King kombinációra, legjobb barátaimmá váltak az arab street egyiptomi, török, libanoni kajáldái és felfedeztem az összes helyet, ahol igazán jó spagettit lehet kapni.

Néha ettem indiait, japánt, koreait, de csak módjával. A kínai kaja viszont szerintem egyszerűen minősíthetetlen. Néha csak ízetlen, rossz minőségű alapanyagokkal, pl. pálmaolaj (amit az emberi emésztőrendszer nem tud lebontani), vagy szójaszósz (mindenre azt az átkozott szójaszószt rakják), de néha kifejezetten undorító. Van olyan hogy főtt disznóláb, ami itt finomságnak számít, vagy élve főtt béka genyaszerű, nyúlós, fehér kásában (congee).

Ennél vannak rosszabbak is, mint a feketévé rohasztott fiókás tyúktojás, amit afrodiziákumnak tartanak. Ezek az ázsiaiak állandóan a cerkájukkal vannak elfoglalva, nem hallottak még a viagráról? Még mindig a rinocérosz szarv a tigrishere meg a cápauszony a mániájuk, amikor mindenki tudja már rég, hogy ezek hatástalanok... Na mindegy...

Nekem a kínai kaják közül egyedül a sült húsok jöttek be, de azt is felszecskázva szolgálják fel, üres rizzsel és persze szójaszósszal. Szerencsére az indiai, maláj, illetve peranakan kaja sokkal jobb, néha egészen fenomenális ízeket produkálnak, de fogyasztásukat nem lehet túlzásba vinni ha az ember nem akarja gyomorfekéllyel végezni.

Spanyol albérlőtársamnak például Pekingben kilyukadt a gyomra az ottani kajától és évekig tartott, amíg rendbe jött. Persze ott volt olyan az egyetemi menza menüjén hogy kutyasült meg macskapörkölt, hálistennek Szingapúrban mindez tilos és nagyon jók a higiénés körülmények. Aki szereti a halakat és tengeri herkentyűket, a mennyben fogja érezni magát, ugyanis szinte mindenhol lehet kapni, olcsó és még a kínaiak se tudják elrontani.

...és az italokról

Az ivás Szingapúrban keserves dolog, mindenhol nagyon drága az ital, kicsik az adagok és kevesebb alkoholt raknak az italokba mint Európában, pl. gintonicban alig érezni a gint. Az ázsiaiak egy pohár bortól is totál berúgnak. Ex-barátnőmet például egyetlen koktél után ágyba kellett dugni. A testhőmérséklete felment vagy negyven fokra és hidegvizes borogatásokkal kellett hűteni. Többet persze nem engedtem inni.

Állítólag valamilyen genetikai oka van annak, hogy az ázsiaiak nem bírják az alkoholt, hiányzik a vérükből a megfelelő enzim, ami lebontaná. Hasonló okokból nem fogyaszthatnak tejtermékeket sem, ezért szinte minden ilyesmit (tej, joghurt, sajt) Ausztráliából vagy Európából importálnak.

Szupermarketből kétféle van: vannak helyiek, illetve malájok, itt a tartós étel európai ember számára túlságosan gyenge minőségű, főleg Malajziából importálják. Van ízetlen tósztkenyér, hófehér ipari sajt, fűszerezetlen, sápadt kínai kolbászok, viszont a friss alapanyagok, zöldségek, gyümölcsök, halak, jó minőségűek és olcsók, a higiénia is megfelelő. Vannak piacok is, de ott én max. csak gyümölcsöt vennék.

A másik fajta az expat szupermarket, ebből is van Cold Storage vagy Carrefour. Itt szinte minden megtalálható, amire európai embernek szüksége van. Rendes kenyér, bagett, sajtok, felvágottak, kolbászok, sütemények (pl van linzertorta), borok, olasz paradicsom, eper, stb... Persze jóval drágábbak, mint a helyi boltok, de nem olyan vészes, még így is olcsó Magyarországhoz képest, főleg, ha fizetéseket is figyelembe vesszük.

Hol szórakozzunk?

Ami a szórakozást illeti, vegyes a kép. Diszkózni remekül lehet, van jó néhány menő klub, de nagyon a képmutatásról szól, amit a diszkó előtt álló Lamborghini-flotta illusztrál a legélesebben. Porsche, BMW gáz, Bentley, Ferrari vagy Pagani Zonda menő, Lamborghini hozza az alapszintet, de jobb ha Murcielago, a Gallardo kicsit egyszerű. Mindenki más jobb ha busszal vagy taxival jön, ha nem akarja égetni magát.

Mint Európa nagyvárosaiban, itt is szegregálja magát a milliomos réteg, a diszkó előtt parkolnak, VIP-szobát bérelnek, illetve eleve olyan klubokba járnak, ahová csak őket engedik be, illetve a modell lányokat, gyakran Európából. Mindez illusztrálja azt is, hogy komoly párkeresés szempontjából, miért nem ideális. Itt tényleg minden a pénzről szól és ez szerintem a szórakozásra is rányomja a bélyegét.

Jó társasággal (európaiakkal, esetleg malájokkal, indiaiakkal, netalán japánokkal) azért remekül lehet szórakozni, egy utcában több szórakozóhely van itt mint talán egész Budapesten és rengeteg a bár, kajálda, sőt még a tengerparton is találni belőlük, pl Siloso Beachen.

Egyébiránt vannak bárlányok is, főleg Thaiföldről, Indonéziából, Fülöp-Szigetekről. Ez egy vegyes társaság, a bárok általában azért fizetik őket, hogy bevonzzák a vendégeket, de sokan elmennek a vendégekkel is, néha ingyen, de általában pénzért.

utca.jpg

Aztán ott vannak még a szolgálólányok, akik vasárnap délutáni kimenőjükön ún. Tea Partykon szórakoznak és igyekeznek levadászni egy hímet, lehetőleg európait, de ha olyan nincs, bangladesivel is beérik, ha az enyhíti magányukat. Az ilyen lányok sorsa elég sanyarú, de sokszor még így is jobb, mint ami otthon várná őket. Azt hiszem, mi magyarok, tudunk ezzel szimpatizálni.

Mielőtt elfelejteném, a homoszexualitás Szingapúrban csak papíron illegális, a valóságban teljesen szabadon űzhető, kivéve ha fiatalkorú az egyik fél. Olasz főnőköm, Riccardo meleg volt, vele elmentünk egyszer-kétszer a Tanjong Pagari meleg bárokba, de a melegek igazi Paradicsoma Thaiföld, ő is már ott él.

Egyébként egyik kedvenc éjszakai szórakozásom az Orchard Towers előtti emberállatkert figyelése volt, különös tekintettel a részeg zöldfülű angol / dörzsölt thai Ladyboy kombinációra. A helyiekhez hasonlóan roppant viccesnek találtam ahogy az angol fickók, teljesen gyanútlanul, széles vigyorral a képükön vártak türelmesen a taxira, kézen fogva egy 180 centis, modellalkatú, ámde gyanúsan szögletes arcú és kidülledő ádámcsutkájú egyeddel.

Szerintem legtöbbjük mai napig azt gondolja, hogy egy nagyon jó nővel voltak és nem egy átoperált Frankensteinnel. Azért én is megfizettem a tanulópénzt és amikor thai exemmel eljött az első éjszaka ideje bizony eléggé izgultam mi lesz a ruha alatt. Hálistennek az ösztönöm nem csalt (ezúttal!!!).

Emberi kapcsolatok

Mit írhatnék még az itteni életről? Vannak egyébként magyarok is, bár nem túl sokan, viszont eléggé összetartó, barátságos társaság, bár én csak futólag találkoztam velük. Az ember köthet igazi barátságokat a helyiekkel, de azért arra ügyeljünk, hogy ez ne érdekből vagy képmutatásból történjen, egy fehér ismerősnek, barátnak még ma is presztízsértéke van Ázsiában, főleg a szegényebb országokban és remekül lehet európai barátokkal villogni az otthoni irigykedő ismerősök előtt.

Ami a párkapcsolatokat illeti, nem vagyok meggyőződve róla, hogy ázsiaiak és európaiak hosszabb távon együtt tudnak maradni egy párkapcsolatban. Szerintem egyszerűen túl nagyok a kulturális különbségek, de ezt mindenkinek magának kell megítélnie. Úgy vettem észre, hogy a sötétebb bőrű délkelet-ázsiaiak (malájok, indonézek, filippínok) közelebb állnak hozzánk kulturálisan, mint a kínaiak vagy akár a japánok, akik a mi szemszögünkből nézve egyszerűen túl furcsák.

A thaiokról pedig az a véleményem, hogy az ember soha nem tudhatja hányadán áll velük, egyszerűen képtelenek az őszinte, egyenes beszédre. A kínaiak meg folyamatosan vetítenek és még önmagukkal szemben se képesek az őszinteségre. Én a legszimpatikusabbnak a filippínókat találtam, az volt a benyomásom hogy teljesen őszinték és egyenesek, talán a katolikus vallásuk miatt.

Szingapúr árnyoldalai

Azért meg kell említenem Szingapúr árnyoldalait is, hogy teljes legyen a kép. Ideális esetben az európai ember szinte alig találkozik a "sötét oldallal" de nem árt ha erről is tudunk, hogy árnyaltabb legyen a kép. Ami engem személy szerint nagyon zavar általában nem a szingapúriak hibája, hanem a földrajzi és éghajlati tényezők velejárója.

Nagyon sok például a csótány és a patkány. Mindkettőből hatalmas példányok futkároznak, az előbbiből pedig verébméretűek repkednek. Mivel mi nyitott ablaknál aludtunk, előfordult úgy 1-2 havonta hogy egy vagy néha több Jumbo Jet méretű példány berepült az ablakon és komoly légicsatát kellett vívni velük, föld-levegő biológiai és vegyi tömegpusztító fegyverek bevetésével (csótányspray).

Ezek a dögök borzasztó nehezen döglenek meg és hatalmas ricsajt csapnak, ha az ember telibe kapja őket permetszerrel. Egy jól sikerült vegyi támadás után még percekig vergődnek és repkednek, mint egy sérült veréb és persze mindent összekennek irtószerrel és bacilusokkal. A rohadtak mindig a konyha vagy fürdő környékén kongregálnak és a mottójuk, hogy csótány soha nem jár egyedül.

A patkányok kevéssé idegesítőek, de borzasztó szemtelenek, hangos, éles cincogással futnak át az ember előtt, amitől mindig frászt kapok. Azért hozzátenném, hogy én egy helyi lakótelepen béreltem lakást (óccsó vót, na) ahol távolról sem olyan fényesek a higiéniai körülmények mint az európaiak által frekventált helyeken. Csótány azonban mindenhol van, a belvárosban is, meg kell szokni és kész.

A borzasztó klíma

Amit még kell szokni, az a klíma. Szerintem borzasztó. Marha meleg, van na, és rohadt magas a páratartalom. Mivel én kb. Piedone fizikumával és szőrzetével vagyok megáldva, borzasztóan nehezen viselem, de van akinek ez jön be. Azért hozzátenném, a tenger soha nincs messze és kint a parton, árnyékban, elég kellemes, este pedig kifejezetten mennyei érzés kint ülni a víznél. Én nem vagyok egy strandolós típus, de aki akar, strandolni is tud pl Sentosan vagy az East Coast parkban.

Egy további furcsaság az ország társadalmi berendezkedése illetve jogrendszere, ami nagyon régimódi, kifejezetten Viktoriánus (nem az a Viktor, ez egy másik, a Viktória). Itt még mindig kötél jár nagyon sok kisebb kihágásért is, mint pl. a kábítószer birtoklása. Botozás jár vandalizmusért, részeg randalírozásért.

A politikai ellenfeleket eljárás nélkül dutyiba dugják, sokszor évtizedekre. Nem lehet tüntetni, sztrájkolni, tiltakozni semmi ellen sem. Ám az igazság az, hogy az átlag európai inkább előnyét látja ennek, mint kárát, hiszen ezek a szigorú törvények hozzájárulnak a rendhez, tisztasághoz és a közbiztonsághoz.

A látszattal ellentétben ez nem rendőrállam, alig van rendőr az utcán és hacsak valaki nem akar bűnözni vagy politizálni, sokkal nagyobb szabadságot élvezhet, mint nyugaton, főleg anyagilag és erkölcsileg.

Nos, ezzel le is zárnám a szingapúri beszámolómat, bizonyos témákat szándékosan nem említettem meg (statisztikák, mit érdemes megnézni, stb...), mert ez más forrásból is hozzáférhető, igyekeztem inkább a személyes benyomásaimat tolmácsolni, remélem mindenki élvezte ezt a kis mentálist utazást.

Talán később írok Írországról, illetve Londonról is. Angliáról csak azért nem, mert ott még csak turistaként jártam, amúgy alig ismerem. London hatalmas előnye hogy az ember 1-2 óra utazás után már meg is érkezik Angliába, ami olyan érzés mintha egy másik bolygóra csöppent volna. De erről majd legközelebb."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Szingapúr

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr444706514

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.11. 12:15:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.11. 09:39:02

kellemes utazás volt, köszi Krisztián.

azért elég sok támadási felületet adtál ebben az írásban, szerintem lesz anyázás bőven. és lesz, amelyikkel egy picit talán egyet fogok érteni...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.11. 09:41:46

"Kezdődött mindez 1986-ban, hétévesen, az egykori Brit Indiában, amit mára átneveztek szimplán Indiává"

1986-ban Brit India volt még a neve? Viccelsz?

Jolika neni a szomszedbol 2012.08.11. 09:43:25

Jo, es olvasmanyos poszt volt, koszi Krisztian. Ahogyan bandirepublic is mondja, boven van benne tamadasi felulet, ugyanakkor szerintem ez minden olyan posztban benne van, amelyiknek az iroja fel meri vallalni a sajat - jelen esetben eleg hatarozott - velemenyet.

wrstjnethn 2012.08.11. 09:51:04

@Gondolkodni Próbáló Birca: "az egykori Brit Indiában", tehát régen, bőven 1986 előtt volt ez a neve.

Zombinyussz 2012.08.11. 09:58:48

Kevesebb ánusszal és orállal beértem volna, egyébként részletes és érdekes szempontokból közelítetted meg majd boncolgattad az ÉLET-et :)

wrstjnethn 2012.08.11. 10:00:05

Én Hong Kongban voltam egyszer nyaralni, ott is meglepett amikor láttam, hogy a parkokban minden nap lemossák a gyalogos korlátot és kefével tisztítják a beton járdát! Aki pedig köpköd/szemetel/madarat etet, kemény büntetést fizet.

Az ottaniakon azt érezni, hogy betartják a tisztasági szabályokat, de nem azért, mert igényük van rá, hanem mert a szabállyal senki nem megy szembe. Ha a Britek nem vezettek volna be egy-két dolgot ott, még ma is bűzlő halászfalu lenne. Amint kiér az ember a külföldiek által is ismert belvárosból, meglepő dolgokkal tud találkozni. Láttam olyan WC-t ahol szó szerint nyakig szaros volt a fal, fogalmam sincs hogyan... Lantau szigetén pedig láttam amint a szárítani kitett halakon a környék összes pöcegödrét megjárt macska és tucat légy nyalakodott.

Ami nekem is tetszett, az a szigorú rend, fegyelem. Nem vagyok italozós, drogozós fajta, politizálni sem akarok, viszont rendmániás vagyok, szóval nekem nem lenne ezzel gond. Viszont az ottani időjárást csak télen tudom elviselni. (akkor olyan, mint egy enyhébb itthoni nyár)

SECI 2012.08.11. 10:00:19

"Talán később írok Írországról, illetve Londonról is. Angliáról csak azért nem, mert ott még csak turistaként jártam, amúgy alig ismerem. London hatalmas előnye hogy az ember 1-2 óra utazás után már meg is érkezik Angliába, ami olyan érzés mintha egy másik bolygóra csöppent volna."
You made my day :)
Ezt mi forditva erzekeltuk, amikor par ev Anglia utan bementunk Wembley-be - "Hol volt az Europa-vege tabla???"

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.08.11. 10:05:44

Elég meglepő magyartól magyarul ilyen koloniális szemléletű leírást olvasni (nemcsak a történelmi részről van szó....), de mindenképpen érdekes.

3 napot voltam Szingapúrban, nekem ennyi év Ázsia után mindenképpen meglepő, hogy hogyan is lehet csaknem pont az Egyenlítőn létrehozni egy ennyire tiszta, zöld, rendezett nagyvárost. Mert mindenhol fák és parkok, és át van gondolva minden, nemcsak úgy burjánzik, és az egésznek nincs az az őrült, nyomasztó jellege, mint pl Bangkoknak. De attól még ugyanúgy nem unalmas. És persze a rendezettsége és az angol miatt három nagy tömény extázis a "civilizációból", aztán vissza a magam kis világába.
Az furcsa még, hogy mesterségesen úgy tartják az árfolyamukat, ahogy, és ezért mindenki Johor Bahruba (Malajziába) jár át vásárolni (csak egy híd kell hozzá), mert egy az egyben ugyanaz a cucc (kaja, stb) harmadával kevesebbe kerül.

mommmmo 2012.08.11. 10:13:15

Nagyon jo kis iras,
bar ugy erzem Azsia jokora resze elegge egykaptafara megy, mert amit leirtal az nagyon hasonlo Dubaihoz.

A kasztrendszer, a tok csori fizikai munkasok, az ugynevezett "feltorekvo kozeposztaly" amely mar bekattant a nagyzolastol, es a kulsosegektol, a "fontos" csaladi kapcsolatok, amelyeknek fo iranyadoja azert megiscsak a penz, meg hogy amig befogod a pofad, minden jo neked.

Azert en meg mindig remenykedek benne, hogy az "Azsia elre tor" dolog nem azt fogja jelenteni, hogy az effele dolgok lesznek a dominansak a vilagon, de az vigasztal, hogy a kapitalizmus hajnalan nalunk is detto ugyanez ment, aztan tortent 1-2 dolog, ami miatt megiscsak kisse emberszerubb lett az egesz.

Amugy akik Magyarorszagon a gaz imperialistakat, vagy a fogyasztoi tarsadalmat es annak rabjait szabjak, azoknak gozuk nincs arrol, hogy mirol is beszelnek, es hogy mashol mi megy.

piefke 2012.08.11. 10:20:25

Hmmm...

Svájcban, Finnországban is tisztaság van, a bűnözés alacsony - és még csak botozás, vagy halálbüntetés sem kell ehhez.

Aztán: "...ahogy látványosan hanyatlik a Nyugat és Ázsia átveszi tőle a vezető szerepet..." - apám, majd nézz körül a világban 10 év múlva, amikor az ázsiai felfutás kifulladt! (Megj.: Japán a '80-as éve óta permanens gazdasági válságban van már, Kína pedig iszonyatos belső adóssággal küszködik.) Ennek a leendő nagy ázsiai kifulladásnak pedig éppen az a különbség lesz az oka, ami miatt Ázsiában kutyakorbács kell a fejlődéshez, Svájcban meg nem... Aki ezen elgondolkodik, nagy dolgok tudójává lehet!:-)))

Jolika neni a szomszedbol 2012.08.11. 10:22:11

@mommmmo:

En is ezt ereztem az olvasas kozben, hogy akar az itteni allapotokrol is szolhatott volna a posztnak az a resze, amit emlitesz! Kiserteties a hasonlosag.

mommmmo 2012.08.11. 10:30:32

@piefke:

Igen, es akik meg a nagy Azsiai fejlodesben hisznek: ezen orszagok versenykepessegenek alapja meg meg mindig a kulimunka, a milliok, akik ehberert meloznak. Jo, hogy van jonehany helyi milliardos, aki ebbol szinten hasznot huz, de atlag izeke, meg mindig rosszabbul el mint nyugaton, mint ahogy a cikkbol is kiderult.

Ha altalanos eletszinvonalban tenyleg lehagyjak a nyugatot, akkor utanna mitol lesznek olyan bazi versenykepesek, azt nem tudom.

Ugyanis a "pofa be" struktura miatt a korrupcion sincs fek, es a korrupcio mint olyan baromi draga intezmeny... szoval szerintem ez a vasfegyelem a tarsadalmi fejlodes egy bizonyos szakaszaban tenyleg segit, mert kulonben a gyors valtozasok miatt minden kaoszba fulladna, de egy bizonyos szint utan mar inkabb csak fekez...

Blogger Géza 2012.08.11. 10:30:55

Ez eddig a legjobb írás, amit itt olvastam, tényleg sok új infó volt benne, élvezetes stílussal és őszinte, határozott véleményekkel.

mommmmo 2012.08.11. 10:34:28

@Jolika neni a szomszedbol:

Igen, es Dubaj-ra is gyakran mondjak, hogy olyan mint Disney land, es Sejk Mohammed a Mikieger benne (mivel o vigyorog minden masodik plakatrol)

Es mi is legek vagyunk, legnagyobb bevasarlokozpont, legnagyobb szokokut, legmagasabb epulet, legnagyobb akvarium egy 6. keruletnyi helyen??

Abu Dhabiban pedig a nagymecsetben a vilag legnagyobb csillarja log a vilag legnagyobb szonyege felett??

Na szoval ennyit a Szingapuriak legjeirol :)

Fodrosnagykocka 2012.08.11. 10:37:06

Volt egy ilyen című könyve "Legország" Kulcsár Istvánnak. A magyar rádió kihelyzett tudósítója volt New Yorkban a 80-as években ha jól emlékszem. Az akkori magyar szemmel mennyire volt más az "ígéret földje". Érdemes elolvasni.

igazságos 2012.08.11. 10:41:14

Méghogy itthon szar a képzés, mi? :D

@piefke:
Most úgy néz ki, hogy az európai lefutás van, lehet, nekünk kissé savanyú a szőlő

Svájcban minden kolbászból és aranyból van, ezt eddig is tudtuk. Aztán idejönnek Kelet - Európába, és ott is úgy viselkednek, mint a balkániak, kitör belőlük az állat, hogy itt mindent lehet, amit otthon, Svájcban, Franciaországban nem.

Ami zavaró a posztban, hogy SOK A SÜKET SZÖVEGELÉS, amit elvileg a poszter humorként szánt, ez elviszi a fele írást.

Pedig ezt jó írásnak találtam, ahol végre tényleg nem csak a jaj, de minden szép és jót halljuk, a rossz pedig olyan nem is létezik, nincs.

igazságos 2012.08.11. 10:45:34

Különben meg a VIAGRA DRÁGA LEHET, kedves poszter, az ilyen-olyan házi trükkök, mint a fürjtojás, ismert hihedelmek meg OLCSÓK, néha-néha meg hatásosabbak is. :)

Azt kérdezted már, mennyien használnak óvszert? :D

Alapvetően egy laza ember képe jön le a posztból, aki nem igazán veszi komolyan a dolgokat, a humora fárasztó inkább, de egyébként, amikor kell, odateszi magát.

Amit hiányolok, keresetet nem írta le, hozzánk képest, ki mennyivel, melyik szakmában lehet kint jobban éldegélni, csak az alacsony adókat említette.

mommmmo 2012.08.11. 10:53:11

@igazságos:

"Pedig ezt jó írásnak találtam, ahol végre tényleg nem csak a jaj, de minden szép és jót halljuk, a rossz pedig olyan nem is létezik, nincs"
En eltem nyugat-europaban is, (UK)es ha kifejezetten az orszagrol irok posztot, akkor az szinten "itt minden ilyen olyan jo" hangvetelu lett volna, mert az volt.

Utanna pedig eltem Azsiaban is, es az Emirsegekrol ugyanolyan kritikus hangvetelu cikket irtam, mint ez.

Szoval ezt a hozzaallast nem feltetlenul a szerzo szuperagya hatarozza meg, hanem az is, hogy hol van. Nyugat europa altalanossagban tenyleg jobban mukodik mint Magyarorszag, Azsiat meg kibirod, ha van megfelelo adag humorerzek es lazasag benned.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.08.11. 10:55:24

Ha jól tudom, akkor van egy olyan szabály hogy ha kirúgnak az állásodból, akkor 2 héten belül el kell hagynod Szingapúrt.

Mondjuk ez a banki szakmában különösen manapság érdekes lehet.

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.08.11. 10:58:45

azért szerintem nagy különbség, hogy Szingapúr nem olyan áron fejlődik, hogy a saját lakossága nagy részét rabszolgasorba taszítja, és letarolja, életre alkalmatlanná teszi a környezetét, saját erőforrásait. a lakosok 80%-a állampolgár vagy permanent resident, és a világ egyik legjobb állami oktatási rendszerét építették fel.
amennyire képben vagyok, Szingapúr már messze nem a kulimunkából él, nagyon hamar meg akartak ettől szabadulni, és ezért fektettek be ennyit az oktatásba, innovációba, turizmusba.

igazságos 2012.08.11. 11:09:24

@mommmmo: azért kicsit bevallom, irigykedek az ilyenekre, akik ennyit tudtak élni. :)

Angliában sem minden tökéletes, szeretik elhallgatni, hogy például mennyire ki lehet készülni az időjárástól három hónap után. Nagyon nehéz feljebb jutnod kint, például irodába bekerülni, ott már igen zártak az angolok, nehezen engedik be oda már a külföldit. Azoknak gyárakban, éttermekben, a helyük.

Nyugat - Európában is, például Spanyolországban, vagy ahol már rosszabb a helyzet, nekem inkább az jön le itthonról, hogy ott már kezdenek ellenségként tekinteni az idegenekre, hiszen a helybeli fiataloknak sincs munkája.

Az angliai piac is kezd telítődni az idegenekkel, kezdenek felerősödni a külföldi munkavállalók elleni hangok.

Sok dolgot nem vennék át nyugatról, itthon nekem az nem tetszik, hogy rosszabbnak állítják be a helyzetet, pedig van itt pénz arra, amire akarjuk, csak az elégedetlenkedők hallatják a hangjukat jobban. Aki sikeres, elégedett, az nem mer megszólalni sem itthon, az titkolja.

Ami szintén nagyon tetszett, hogy Ázsiában tényleg megy a rongyrázás, a kocsit, hitelből. :)

A humor elfogadható, csak itt már túlzás a sok szövegelés, tetszik a poszt nagyon, ez is ritkán szokott megesni velem, kiérzem azt, akiből süt a mentalitás, a lenézés, a rongyrázás.

mommmmo 2012.08.11. 11:09:52

@Chang Yai:
Hat remelem igazad van, de akkor miert ne menjunk oda pincernek? Es tenyleg 80% a sajat lakos? mert mondjuk gyanitottam, hogy nem kifejezetten a sajat lakosaikat zsakmanyoljak ki, hanem a szomszedos szegeny orszagoket...

Amugy ezt amit irtam inkabb altalanossagban irtam Azsiarol, Kinaban, Indiaban ez a helyzet, a kulimunka miatt versenykepesek, szoval ahogy emelkedik az eletszinvonal egybol ki is nyirjak a sajat versenykepesseguket, ha csak nem all be valami strukturalis valtozas.

Lehet, hogy Szingapur mar mas strukturalisan, mint az emlitett azsiai orszagok, de ez nem igazan jott le a cikkbol.

Failer 2012.08.11. 11:14:10

Azért csaksikerült egy jó kis libsi írást kerekíteni erről a témáról.. Gratula, művészi..

ae2 2012.08.11. 11:14:16

Nincs bűnözés. Viszont van a város legrosszabb környékkel illethető része. Hmm.. Mitől a legrosszabb?

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.08.11. 11:14:46

Mommo, most gyorsan kerestem statisztikákat, ennyire futotta.
általánosságban Ázsiára sokmindent rá lehet mondani, de valószínűleg nem érdemes abból levezetve Szingapúrról értekezni.

Kivancsi 2012.08.11. 11:15:35

Sajna meg Singaporeban nem jartam de tervbe van veve!
Van ott egy nagyon jo ausztral/fillipino cimboram.
Megnezem mi az igaz abbol amit itt osszehordanak:):)
Amugy 100% an egyetertek a posztoloval hasonlo erzesem van nekem is a sajat tapasztalataimbol kiindulva.
Japcsi baratno utan es most egy fuligpinaval (fuloszigeti) boldogitva magam....
:):)

think different 2012.08.11. 11:16:54

A csajokról nem sok szó esett, de egyre több ismerősöm jár ki oda feleségre vadászni, állítólag a maláj/indonéz lányok és családjaik istenként tisztelik és kezelik a Fehér Embert és a csajok mindent megadnak és megtesznek a potenciális férjjelöltekért.

Fene tudja, nekem tetszenek az ázsiai lányok (távolról), de ritka, amelyik 170cm felett van, egyenes a lábszára és ez mellé még az arca is szép és nem olyan a fogsora, mint szélfútta palánkkerítés...
Szerencsére európai férfiért még a pengével is megbarátkoznak, ami azért nem hátrány, főleg egy páradús, meleg környezetben.

morcos68 2012.08.11. 11:18:51

Jó írás, de egy cseppet sem szimpatikus hely. Nem vagyok sem alkoholista, sem bűnöző, sem politikus, de a kinti "rend" nagyon taszít. Én nem akarnék olyan országban élni, ahol a melósokkal rabszolgaként bánnak, ahol megbotoznak (micsoda középkor!!!) a piálásért, vagy mert eldobsz egy rágós papírt, nem akarok politikai okok miatt bebörtönözni senkit, stb. stb. Mondom ezt úgy, hogy engem egyik része sem érint. Vezérünknek sok minden szimpatikus ezekből, ez már nyilvánvaló, ám Európára ez a középkor még egyszer nem lesz - remélem - rákényszeríthető.

think different 2012.08.11. 11:20:45

OFF
Jó ez a "szűrés" opció, bár sajnos előbb el kell olvasni az agysérülteket.
Nem értem, hogy mi a szarért jön ide be a nyomorult cserepesnövény kommentálni akármit, ami nem kapcsolódik a témához...
ON

padlas 2012.08.11. 11:20:49

@Jolika neni a szomszedbol: és ehhez add hozzá, hogy az Index címlapon a blogketrec legelső helyén van a mai poszt. Szóval érdemes az öveket becsatolni (magyarul a szűrés gombot élesíteni), ma vélhetően trollinvázió lesz.

ffüttyfürütty 2012.08.11. 11:21:05

@mommmmo: Meg a leghavasabb sípálya a sivatagban :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.08.11. 11:23:56

@Failer: és akkor mi van? csak az írhat jól, aki ugyanott áll politikailag, mint te? lazíts, ember :)
@think different: azt hiszem, öt perc után heveny sikítófrászt kapnék, ha valaki istenként tisztelne, de kinek a pap, ugye...

mommmmo 2012.08.11. 11:24:01

@igazságos:

"Angliában sem minden tökéletes, szeretik elhallgatni, hogy például mennyire ki lehet készülni az időjárástól három hónap után. Nagyon nehéz feljebb jutnod kint, például irodába bekerülni, ott már igen zártak az angolok, nehezen engedik be oda már a külföldit. Azoknak gyárakban, éttermekben, a helyük. "

Ez mennyire nem igaz, ne haragudj. Hamarabb talaltam kint gyakornok kontrolleri poziciot, mint Magyarorszagon. Mert a vadkapitalista elvek alapjan orultek neki, hogy egy pinceri fizeteseri elkontrollerkedik nekik valaki keleteuropabol, es ezert adtak lehetoseget, amibol kesobb feljebb tudtam lepni.

Magyarorszagon nincsennek sz@rul fizeto kezdo poziciok, ahol be lehet tanulni, es kesobb tovabblepni, ott rugalmatlan ehhez a rendszer.

Ilyen pedig egyaltalan nincs hogy a "kulfoldieknek a gyarakban a helyuk" ez egy magyar sztereotipia. a szamvitel osztalyon ahol dolgoztam, csak kelet europai csajok voltak, kivetel nelkul. Elobb egy nemet, kesobb egy angol fonokkel. Mindannyiunkat halal alulfizettek, de dolgoztunk mint allat, es orultunk a karrierlehetosegnek, es a ceg is orult, hogy olcson meguszta a dolgot, tehat siman win-win szitu volt. Es a legtobbunk azota mar ugy keres mint egy nyugat europai.

A londoni klima meg izles kerdese, de hidd el, semmi egy azsiai klimahoz kepest.

Nem azt mondom, hogy ott aztan minden tokeletes, de ha valaki tulnyomoreszt pozitiv elmenyeket szerez, az nem biztos, hogy csak nagyzol vagy hazudik.

Lillanagyi 2012.08.11. 11:28:35

Nagyon tetszett a cikk, gratulálok kedves Krisztián.
1980 és 86 között négyszer jártam Szingapúrban, a cikkben leírthoz hasonló állapotokat találtam. Akkoriban már a Szingapúrhoz közeledő repülőgép utasait is figyelmeztették a "házirendre". Pl. Férfi hosszú hajjal nem léphetett be az országba, tilos volt a rágógumi. Az utcai szemetelést 100 szingapúri dollárral büntették. Nem is volt szemét az utcán. Éjszaka a város utcáit mosókocsik járták, valóban a földről lehetett enni. Nem volt kosz, kutyagumi, grafitti a falakon, mint bárhol Európában. A drogozás és a drogkereskedelem elképzelhetetlen volt, hiszen halállal büntették.
Nekem nagyon tetszett ez a szigor pedig alapvetően liberális gondolkodású vagyok.
Ami még különösen tetszett Szingapúrban, az a különböző vallások békés egymás mellett élése volt. Jellemző volt, hogy a nyolcvanas években a szingapúri dolgozók mindössze 5 nap szabadságot kaptak évente. Mivel azonban az összes vallás valamennyi ünnepe szabadnap volt, bőven kijött a 30 nap szabadság. 1980-ban májusban jelen voltam egy buddhista vallási ünnepen és saját szememmel láttam együtt ünnepelni buddhistát és muzulmánt, keresztényt és ateistát.
Amikor 1980-ban először jártam Szingapúrban még vízummal lehetett csak bejutni az országba. Igen nehéz volt megszerezni. Ottlétünk alatt jelentkezni kellett a Brit Konzulátuson és a Bevándorlási Hivatalban is. Hosszabb távra szóló munkavállalási engedélyt csak a legmagasabban képzett szakembereknek adtak ki. Legalább két diploma és minimálisan 3 nyelv magas szintű ismerete volt a feltétel.
Valamennyi alkalommal hivatalos úton jártam Szingapúrban - kereskedelmi kiállításokat szerveztem. Elkápráztatott rugalmas, gyors, szakszerű ügyintézésük, munkabírásuk és megbízhatóságuk.
Szingapúr már akkor is lenyűgöző volt. És hová fejlődött azóta...

almodhi 2012.08.11. 11:37:27

Tanulságos írás.
A világ egy szószátyár, tudatlan, rasszista bunkó szemével.

oldalazó gnóm 2012.08.11. 11:39:02

Én is itt élek (Szingapúrban) már 2 éve, az írás tetszik, de pár dologgal nem értek egyet (a brites részt inkább hagyjuk):

1. Kínai kaja: jó, én összesen 3 évet éltem Kínában, úgyhogy lehet, hogy elfogult vagyok, de a kínai kaja igenis király, csak hozzá kell szokni. A kutya/macskahús mint menzakaja meg nettó baromság (ahol eszik a két említett háziállatot, ott is általában elég drága/különleges alkalmakkor fogyasztják) :D

2. Sentosa és ECP nem strand, a víz minősége az áthaladó hajóforgalom miatt kb. a Duna belpesti szakaszáéval vetekszik. Ellenben pár óra buszozás/repülés után a legszebb türkiz-vizű strandok várnak Malajziában meg Indonéziában.

3. A sötét oldalból egy dolog kimaradt: Szingapúr leginkább a gazdag emberek városa, és ha lelkiismeret-furdalás nélkül akarod élvezni az életedet (és európai szemmel is jó helyen akarsz lakni), akkor egy 8-10k szingapúri dollár/hó nem árt.

think different 2012.08.11. 11:43:54

@igazságos:

"Angliában sem minden tökéletes, szeretik elhallgatni, hogy például mennyire ki lehet készülni az időjárástól három hónap után."

Nekem pl. ideális, rosszul vagyok 15C fok felett. A napfény ellenben hiányzik, ez tény. Amikor reggel esik, majd süt a Nap, kék az ég, majd éjjel esik és a hőmérséklet 12-18C között váltakozik, az számomra a Paradicsom.

"Nagyon nehéz feljebb jutnod kint, például irodába bekerülni, ott már igen zártak az angolok, nehezen engedik be oda már a külföldit. Azoknak gyárakban, éttermekben, a helyük."

Az a két magyar ismerősöm, aki vendéglátásban dolgozik, az vezeti az étteremet és pizzériát. Természetesen a többség gyárban és étteremben általános pozicióban dolgozik, de az én ismerőseim közül egy sem. Vagy saját építőipari vállalkozásuk van, vagy grafikusok, fotósok, divattervezők, IT szakemberek, vizuális effektekkel foglalkoznak. Ha az "egyszerűbb munkásokat" (ilyen nincs, mert sokunk fel sem éri ésszel azt a szintet, ahol ők tartanak), akkor két magyar lányt is megemlíthetek, akik a világ egyik leghíresebb, többszörös díjnyertes fodrászhálózatának dolgoznak - egyikük már üzletvezető helyettes egy meglehetősen posh üzletben, másikuk pedig abban a kreatív iskolában tanul, ahonnan azok kerülnek ki, akik később a legnagyobb magazinoknak dolgoznak majd. Mondjuk az én 3cm hosszú hajamon 4 különböző ollóval 45 percet tudott dolgozni az egyikük, olyan eredményt elérve, hogy pár napig még tükörbe is bírtam nézni, pedig az én arcommal elég nehéz hosszabb ideig reflektív felület közelében maradni.
És igen van egy szint, ahová már csak a külföldiek 0.001% kerülhet be, de az esély megvan.

"Az angliai piac is kezd telítődni az idegenekkel, kezdenek felerősödni a külföldi munkavállalók elleni hangok."

Tévedés. A segélyeken élő bevándorlókat utálják. Illetve a Kaptárak (council estate) lakóit.
Létezik egyfajta diszkrimáció, van ahol adott pozicióra az angolt előbb veszik fel, de ez sem általános. Versenyhelyzetben inkább az ár és a munka minősége, portfolió dönt, nem az útlevél elején a címer.

DanLightman 2012.08.11. 11:44:36

Nagyon jó kis poszt volt, nem is volt olyan hosszú, én még olvastam volna többet is Szingapúrról :) Várjuk a beszámolót Írországról!

think different 2012.08.11. 11:48:56

@igazságos:

Amúgy a sok Angliát érintő kommentedet olvasva más bejegyzések alatt is, bátorkodnék megkérdezni, hogy mennzi ideje élsz vagy mennyit éltél Londonban vagy Angliában?

Mert ugye ez nem a Forma 1, ahová tényleg lehetetlen bejutni, így arról elfogadható, hogy csak szemlélőként mondj véleményt.
Gondolom 2-3 évet minimum éltél UK-ben, ha "ilyen jól" ismered a körülményeket.

spangola 2012.08.11. 11:50:28

Nagyon jó írás volt!
Nekem mint tisztaságmániásnak nagyon tetszik, hogy felmossák az utcakövet és a korlátokat is lemossák.

Számomra a legérdekesebb az volt, ahogy a nemzetiségek közti különbségekről írtál.

Mert igenis lehet általánosítani egy népcsoportról, hiába is egyének alkotnak egy társadalmat, egy népet.

El lehet mondani pl. a kínaikról, hogy tényleg semmi romantika nincs bennük, szeretkezni nem tudnak, sőt, még jót szexelni sem, csak szaporodni. Nem rossz értelemben.

Az ázsiaiak egyrésze genetikailag be van oltva szex ellen.
Írod, hogy mindig a cerkájukkal foglalkoznak.
Mindenki azzal foglalkozik, amivel baj van.
Az ázsiak -- tudományos tény -- elég kismértetű és gyengén teljesítő cerkával rendelkeznek. Tehát a kínaiknak nemcsak agyban nem megy nekik a szex, de még fizikailag sem.

Érdekességképpen van a neten egy világstatisztika, hogy melyik országban mekkora az átlag méret.
Ha másért nem is, de a magyarok előkelő helyzete miatt mindenképp szerencsés országba születtünk.
www.life.hu/szorakozz/utazas/20110321-peniszmeretterkep-europaban-a-magyaroke-a-legnagyobb.html

A másik, hogy igenis el lehet mondani a kínaiakról, hogy anyagias szemléletűek, csak ez a fontos nekik, semmi más.

Felvetetted, hogy a filippínók talán a katolikus vallásuk miatt őszinték és egyenesek.
Ezt valószínűsítem én is, mert nem minden vallás értékrendjébe fér bele ez a két szó.

Várom a folytatást.

think different 2012.08.11. 11:53:45

@spangola: Azóta kiderült, hogy magyarok készítették a térképet.
A japánok statisztikája viccesebb, mert szerintük az átlaguk nagyobb, mint az amerikai és koreai:)

igazságos 2012.08.11. 11:56:41

@think different: fél évet éltem kint, elég is volt, nyelvet tanulni.

@mommmmo: tudod, én arról beszélek, amikor EGYEDÜL, TÉNYLEG SZORGALOMBÓL éred el azt, hogy irodában legyél.

Nem MÁS RAKAT BE, NEM AJÁNLANAK, Angliában is nagyon számít az, KI AJÁNLOTT, KI ÍRTA AZ AJÁNLÓLEVELED, ez nem magyar sajátosság.

Többet érnek ott is kapcsolatok.

igazságos 2012.08.11. 11:58:13

@think different: hány év alatt érte el? erről is beszélj. Ugyanezt egy helybeli angol mennyi idő alatt érné el?

think different 2012.08.11. 11:59:11

@igazságos: Az jó, én öt év után nem merem állítani, hogy ismerem Londont és angolokat...

igazságos 2012.08.11. 12:02:53

@think different: hát ez érdekes egy sztereotípia. A kinti magyarok szemében is, minimum 5 évet KELL ÉLNED KINT, AHHOZ HOGY AKÁR CSAK MEGSZÓLALHASS ilyen témában, egyébként addig KUSS A NEVED, nem számítasz embernek, amíg nem éltél kint öt évet. Mindig öt év, azalatt te egy senki vagy, nem lehet véleményed, nem szólhatsz bele semmibe, mert nem láttál eleget, nem érted, hülye vagy, hogy csak fél évet, egy-két évet éltél kint, mit tudhatsz te a kinti dolgokról.

A kinti magyaroknál a kint eltöltött idő a mérvadó, és mindig öt év a határ.

think different 2012.08.11. 12:03:26

@igazságos: Melyik a kérdés?
A fodrász lány tavaly ősszel jött ki. A pizzéria vezetője 2 év alatt jutott idáig, az éttermé 4 (ő az exbarátnőm, így tudom, hogy azért nem akart sokáig feljebb lépni, mert borravalóval pincérként jó étteremben SOKKAL többet lehet keresni, mint egy IT pozicióval vagy étterem menedzsereként).

igazságos 2012.08.11. 12:05:06

@think different: az attól is függ, milyen étterem az. Egyébként gratulálok nekik.

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2012.08.11. 12:05:36

A tartalommal nem volt bajom, vannak a posztban érdekességek, újdonságok.
Nekem kisség fölényes írás volt, a stílus sem jött be, a humora sem akart lepattanni nálam. Ez biztos személyiségfüggő.
...meg azért jól esik a biztos tudat, hogy a világ nem csak ilyen emberekből áll, mint a posztíró.

think different 2012.08.11. 12:06:36

@igazságos: Gondolom, mert 5 év után lehet folyamodni angol állampolgárságért.
Így ez egyfajta tudatalatti vízválasztó, mert sokaknak ez a célja.

Nekem nem, mivel kicsit "egzotikumnak" számít kreatív területeken, ha nem brit vagy.

bigthereal 2012.08.11. 12:06:50

@mommmmo: "Es a legtobbunk azota mar ugy keres mint egy nyugat europai."

az kb. milyen nagyságrend?

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2012.08.11. 12:08:44

@think different: ...ne felejtsd el a potenciális jelölteket sorbaállítani, és megnézni a tenyerüket, fogukat.
(...és utána köss rá biztosítást, hátha megöregszik)

PFFFFFFF

think different 2012.08.11. 12:11:47

@Mammaroza: Szerencsére 18-tól 40-50 éves korukig nem változnak sokat, akkor aztán hirtelen megöregszenek, így aki nem izgul a veterán autókra, jobb, ha youngtimer-re cseréli.

Bocs a szar poénért:)

oldalazó gnóm 2012.08.11. 12:13:53

Jaj, eszembe jutott még egy dolog, amit Krisztián nem hangsúlyozott eléggé: az itteni magyarok között 1 igazi ősbunkóval se találkoztam még, még a követségi fogadáson életemben először látott kigyúrt vállalkozók is rendesek voltak. Ezen kívül a fél évre itt levő cserediákokat is egyenrangú partnerként kezeljük, nem kell öt évig itt élni ahhoz, hogy véleményed lehessen valamiről. Szerintem ez erőteljes összefüggésben van azzal, hogy az itteni magyarok túlnyomó többsége iskolázott, és jó nyelvtudással, eladható képességekkel érkezik :)

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2012.08.11. 12:14:49

@think different: Basszus ezeken mindig felkapom a vizet,,, amúgy is frusztrálja a fehér nőket, hogy az ázsiai 40 évesen 18 - nak néz ki, nem kell még ez a fehéristenhit is... :-)

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2012.08.11. 12:16:04

((( meg olyan barát se kéne, akinek ezért - és ilyen nő kell...)))

bigthereal 2012.08.11. 12:16:51

@almodhi: már vártam a divatos rasszistázást...

beteg-e vagy

igazságos 2012.08.11. 12:17:33

@think different: én inkább lennék amerikai. :) Ott élnek a rokonaim, Kaliforniában, ott is eltöltöttem három hónapot.

Nem unnám meg, az biztos.

Vissza a témához:

Amit szintén hiányolok, hogy kb. Mekkora az az összeg, ami egyáltalán a kijutáshoz kell, gondolok itt: Repjegy, vízum, mennyi lóvéval indulj el egyáltalán?

think different 2012.08.11. 12:18:36

@Mammaroza: Nekem az orosz csajok a kedvenceim, az az akcentus számomra ajzószer :DDD

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.11. 12:20:24

@Mammaroza: Nemrég volt téma itt Dániában,hogy hőzöngenek a dán nők amiért rengeteg az ázsiai(főleg thai és filippin) meg a kelet -európai feleség az országban és a tendencia egyre nő,mikor százezrével vannak magányos dán nők az országban--aztán valaki rávilágított nekik,hogy milyen egy jó feleség tipikusan férfi szemmel és azóta csend van a témában.

think different 2012.08.11. 12:22:39

@igazságos: Nekem megfelel, hogy magyar vagyok, nem alsógatya, hogy cserélgessem az állampolgárságom.
Ha rá lennék kényszerülve, akkor lehet megtenném, de egyelőre nem függ tőle a megélhetésem.
Élni meg ott szeretek, szeretnék, ahol jól érzem magam.

Serenic 2012.08.11. 12:29:10

Nem a szigorúság miatt alacsony a bűnözés elsősorban, hanem két dolog miatt. Az egyik az elképesztő gazdagság és a munkaerő magas képzettsége, a másik pedig a kis méret és a bezártság. A szigorúság ugyan kiszoríthat egyes problémákat, mint a kábítószer (ami önmagában nem bűnözés, csak azzá válhat), mert ha egy kisméretű helyen legyilkoljuk az összes nemkívánatos elemet, azzal _valóban_ meg is szüntettük a problémát.

Mexikóban is gyilkolják ám a drogterjesztőket, de ettől csak rosszabb lesz. Vagy az USA-ban is kivégzik a gyilkosokat, de a bűnözés csak növekszik. Persze, ha kis, szingapúri falansztereket alakítanának ki, akkor más lenne a helyzet. Szingapúr egy példányban még elmegy. Te sem ott élsz, hanem Londonban. Vajon miért? :)

A fasizmus (de más diktatórikus rendszerek is) csökkentik a bűnözést, mert a diktatúrának ez a mellékhatása. Gondoljunk csak a kádári Magyarországra, ahol alig volt pl. gazdasági bűncselekmény. Most van dögivel. Szigapúr fasiszta állam, ahol megtanulták ezt elrejteni, de könyörtelenül alkalmazni, ha kell. Én nem mondom, hogy ne éljen ott, akinek tetszik, lehet a szebb, jobb autóra és iPhone-ra hajtani, ha ez az életed értelme. És kap egy ázsiai műanyag államot, ahol már legyilkolták a nemkívánatos elemeket, így maradt a műanyag és a steril.

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2012.08.11. 12:30:52

@HK417: A jó feleség oké,, de nem attól jó, hogy egyenes a lába, kevesebb a ránca, meg hogy jók a fogai...
A félkész kanapéfeleségek meg meg is érdemlik!!!

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.11. 12:34:10

@morcos68:
Attól tartok a rágóspapír eldobásáért több jár, mint szimpla 'mezei', szemetelésért. Szingapúrban illegális rágózni, és a határon sem csempészhetsz be rágógumit :)

pappito · http://pappito.com 2012.08.11. 12:34:47

@igazságos: "A kinti magyaroknál a kint eltöltött idő a mérvadó, és mindig öt év a határ."

frászt. csak mondjuk 5 év alatt többet lát az ember, mint fél év alatt. te meg nem is dolgoztál ott, az előbb irtad, hogy fél évet nyelvtanultál, ha nem haragszol, nem vagy abban vitaképes, hogy ki jut irodai melóhoz meg ki nem... ostoba sztereotipiákkal visoznt tele a padlás (lásd a poszt általánosító okoskodásait pl.)

oldalazó gnóm 2012.08.11. 12:35:42

@Quadrille Lobster: ez egy tévhit. 1 csomag, nyitott rágót behozhatsz, és gyógyszertárban vény nélkül korlátlanul vehetsz rágót, egész értelmes áron (viszont meg kell adnod az adataidat, amikor veszed).

klondike 2012.08.11. 12:35:57

Too much volt- nekem.

Érdekes stílus, melyben átlagnál erősebben átjön az ember maga, minden gondolatával.
Mondjuk ki szelídebb arcokhoz vagyok szokva.

De nem baj, volt már itt osztálykirándulós hangulatú beírástól kezdve minden, ez most férfiasabb hangvételűre sikerült.

igazságos 2012.08.11. 12:37:03

@Serenic: azért, ne hasonlítgass, a mexikói drogkereskedőket ugyanis amerikaiak pénzelik.

mit gondolsz, ezeknek honnan lehet pénzük? kell nekik piac, kell nekik felvásárló, terítők, plusz oda adják, ahol a legnagyobb a piac, és nagyobb a bevétel, bizonyos országok ebből élnek, pl. kolumbia, a drogtermesztésből nagyrészt

Magyarországon a mutyizásra gondolsz, mint bűnözésre? minden korszakban vannak, voltak, ilyen a berendezkedés, a mentalitás, a neveltetés, okosba mindent megoldhatsz

A bűnözésre egyetlen megoldás a gondolkodásmód, a neveltetés, most minek támadj meg védtelen nőket az utcán, minek vegyél drogot, ha egyszer felesleges

@think different: egészségedre

igazságos 2012.08.11. 12:38:22

@pappito: ezzel a lenézéssel találkoztam a fél év alatt is, öt év alatt neked semmihez sincs jogod, hogy beleszólj bármiféle társalgásba is a nagyok között, a régóta kint élők között, a kinti magyarok között

saját tapasztalatba is belekötsz, hülye-e vagy?

Anti Anyag (törölt) 2012.08.11. 12:40:35

A botozást én is bevezetném. Olcsóbb mint a sitt és szerintem nagyon is nagy lenne a megelőző hatása a "svédek" körében is.

christophe 2012.08.11. 12:42:51

èrdekes,olvasmànyos,köszi!!!

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.11. 12:42:51

@HK417: szerintem a skandináv férfiaknak tele lett a tökük a (magyar szemmel mindenképpen) túlzott egyenjogúskodásból.

vannak ám olyan internetes társkeresők arra specializálva, hogy svédországba/dániába stb. importáljanak feleségeket. az egyik kolleganőm is indonéz és johansson. ahogy mondja a "rendszerben" ismerkedett meg a férjével. hahaha

pappito · http://pappito.com 2012.08.11. 12:43:27

@igazságos: figyi pubi, nőj már fel, ha valakinek érdekel a véleménye valamiről, az olyan lesz aki nem csak képen látta azt amiről ugat.

te kimentél nyelvet tanulni de elhelyezkedésről vakerálsz és hisztirohamod van, hogy valaki inkább annak a véleményére ad aki tizszer annyi időt töltött ott, mint te...

nyiván én vagyok a hülye :O)

Az meg, hogy a felnőttek nem vettek komolyan, az nem azt jelenti, hogy a frusztrációdat ide kell hányni minden egyes poszt alá.

think different 2012.08.11. 12:43:36

@Mammaroza: Szerintem elbeszélünk egymás mellett.
Én sok hímet ismerek, akik kattannak az ázsiai lányokra: kislányosak, csodálkozó tekintetük van, illedelmesen viselkednek, csendesek, egzotikusak. Sok szofterotikus (értsd: fehérneműs, bikinis) blogról ez jön le a mangakedvelőknek.

Én is ezért írtam, hogy távolról tetszenek. A legtöbbnek nem szépek a fogai, nem azt mondom, hogy nem egészséges, hanem nem esztétikus, mivel nem szabályozzásk. illetve ez a táplálkozásukra is visszavezethető, mivel jóval puhább ételeket fogyasztanak, kevés húst, sok halat és valójában kicsik a falatok, nem rágnak, tépnek, mint pl. az európaiaik, dél-amerikaiak vagy az afrikaiaik.
A szemeik is inkább az ügyes sminktől szépek, anélkül olyanok, mint egy másnapos magyar lány korán ébresztve.

Szóval egy "(f)elkészített" ázsiai lány vonzó jelenség, de a reggeli ébredés után látjuk meg az igazi arcukat.

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem érdekel, hogy honnan származik, milyen a bőrszíne, kihez vagy mihez imádkozik, szimplán elég, ha gyönyörű:)

(a belső értékek nem számítanak találkozáskor, mert egy kávézóban nem azért szólítok meg egy lányt, mert látom rajta, hogy PETA aktivista, hanem mert vonzó...)

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.11. 12:49:23

@Mammaroza: Persze,hogy nem! Nem is ezeket a dolgokat hozták fel--amúgy is rengeteg a szép nő skandináviában,tehát ez nem lenne indok. A fő gond az,hogy rettenetesen el vannak szállva maguktól,miközben sem a sexben(saját tapasztalat) sem a hagyományos "egyéb" női szerepekben nem hozzák sokszor még az elfogadható szintet sem(és nagyon úgy tűnik,hogy ezek a dolgok ujra kezdenek felértékelődni),ráadásúl a nagyfokú egoizmusuk miatt gyakran "társnak",partnernek sem felenek meg. Nagyon jó példa erre egy norvég barátom példája,aki miután elvált dán feleségétől szintén thai nőt vett el és hidd el a hibáival együtt is ezerszer jobb felesége van most és van egy igazi társa az életben.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.11. 12:50:44

@bandirepublic: Pont erről írtam az előző kommentben Mammaroza kollégának.

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2012.08.11. 12:59:49

@think different: @HK417: Nem beszéltünk el egymás mellett, és ezen alapdolgokkal abszolút egyetértek...Akarjon egy férfi jó társat, és feleséget, akarjon olyat aki nem egy vérvöröskörmű emancipa, ez oké... (de az ne legyen benne a mérlegserpenyőben, hogy izééé na ((mondjuk, hogy mennyire szőrös az azért nyomhat a latban na,,,, egyefene, ennyi nektek is jár))

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.11. 13:02:45

@Mammaroza: Mondjuk "mellettem elbeszélsz",mert én semmi ilyent nem írtam mint szempont.

McKinney 2012.08.11. 13:10:41

további szingapúri érdekesség hogy a reptéri rendészek gépkarabély mellett machetét is hordanak

bucbuc 2012.08.11. 13:11:53

"Az univerzum egyik megingathatatlan alaptörvénye, hogy ahol indiaiak vannak, ott kosz is van."

Juuuj, te rásszistaaaa!!!

Hogy ez a tapsztalat? Az nemúgyvanám, majd a romkocsmás PC bölcsész megmondja ezt neked.

mommmmo 2012.08.11. 13:14:36

@bigthereal:

Ez rettento valtozo....
En nyugat europai szinvonalon is jol keresek de kevesebbet, mint amennyit az Emirsegekben keres a nyugat europai, ez azonban egyes egyedul az en hulyesegem mert nem voltam asszertiv.

(Erre most jottem ra egyebkent, amikor felmondtam, es nem talalnak normalis embert az en fizetesi savomban)

De felejtsuk el az en szitumat, mert en elkoltoztem nyugat europabol.

Amugy masok felvittek legalabb evi 35 ezer fontig, de aki elegge elo birja adni magat+ kozben megszerez esetleg kinti papirokat az meg tobbet.

pappito · http://pappito.com 2012.08.11. 13:15:46

@McKinney: nem kukri az? mert a Gurkha hadtest vagy mi a frász a nevük az általában ott van szingapúrban, de nekik nincs machetéjük.

igi1 2012.08.11. 13:16:46

@pappito: nyilván, az a hülye, aki magát nem tartja annak

igi1 2012.08.11. 13:18:33

@pappito: egyébként leszállhatnál a magas lóról, észreveszed a mentalitást, a másik lenézését? igazoltad ezzel is a mondanivalóm, köszi

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.11. 13:20:00

@Serenic:

Így igaz. A diktatúra egyik mellékhatása a rend. Teljesen mindegy, hogy milyen színezetű az a diktatúra. Kubában van a legkisebb bűnözés pl. az egész amerikai kontinensen. Na és aztán? Abból az emberek nem élnek meg, hogy nincs bűnözés.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.11. 13:21:52

@think different:

Te el vagy tévedve. A nemzetiséged az önbevallásodtól függ, az állampolgárságod meg egy jogi tény. Attól, hogy valaki magyar állampolgár még nem feltétlenül magyar nemzetiségű is. S ha egy magyar felvesz a magyar mellé vagy akár helyette más állampolgárságot, még nem szűnik meg magyar lenni.

pappito · http://pappito.com 2012.08.11. 13:25:23

@igi1: te, a mentalitás az nem szemölcs, hogy van vagy nincs, az a mentalizmus, maximum :)

de szívesen beszélek neked a magas lóról - az csak a fejedben van. a te kisebbrendűségi érzéseiden nem tudok és nem is akarok segíteni, akármennyi nicken is jössz ide vissza. Mielőtt kipróbálom a szűrés gombot - gondold végig, hogy miért lehet, hogy téged mindenki lenéz meg mindenki a magas lovon ül, lehet, hogy mindenki szembejön az autópályán?

Próbáld ki, hogy nem szólsz bele olyasmibe amiről fogalmad sincs, a frusztrációid túlnyomór része pillanatok alatt el fog tűnni.

A másik jótanácsom - a saját rossz tapasztalatod ne vetitsd ki az egész bolygóra, mert után megint szükséged lesz az első jótanácsra.

pappito · http://pappito.com 2012.08.11. 13:30:59

a szingapúriság pedig tök érdekes, mesterségesen kreált jellemző. az állam igyekszik mindenkibe beleverni, hogy elsősorban szingapúri vagy és csak másodsorban kínai vagy maláj vagy akárki. Majd az idő választ ad arra, hogy ez működni fog-e.

Nekem nincs személyes szingapúr élményem, de él ott barátom a szingap (kínai) családjával. Szeretne visszajönni ide NZ-re, ha a gyerek kijárta a sulit, pedig mind a ketten dolgoznak, tanár/IT-s melókban, anyagilag nincs semmi gondjuk, sőt.

Lehet, hogy az a diktatúra más, ha beleszületsz, mintha felnőtt fejjel, pláne európaiként kell elfogadnod a korlátait.

De hát a kivándorlás az kompromisszumok sora. (hát még a ki nem vándorlás :)

mommmmo 2012.08.11. 13:33:20

@igazságos: "tudod, én arról beszélek, amikor EGYEDÜL, TÉNYLEG SZORGALOMBÓL éred el azt, hogy irodában legyél"

Es ezt honnan veszed hogy nem ugy ertem el? Senkit nem ismertem a UK-ban nehany magyaron meg afgan menekulton kivul, amikor megkaptam az elso melomat.

Szerintem te osszekeversz alapveto dolgokat. az 5 ev az az, ami arra kell, hogy az ember olyan szinten megtanuljon angolul, hogy ot vegyek fel adminisztratornak esetleg egy angollal versenyezve.

Engem sem vettek fel volna fel adminisztratornak, sot lehet, hogy meg most sem vennenek fel, mert valoszinuleg a helyesiras es helyes szohasznalat teren egy angol meg mindig jobb.

A titok a szaktudasban rejlik, mint ahogy itt 5000-szer leirtuk, ha tudsz valamit azon tul, hogy "irodaban akarsz dolgozni", na akkor van eselyed.
Az en angolom sz@r volt, de az excelem jo, meg a szamvitelt is tudtam, ugy hogy merleget vontak, es elneztek a viszonylag sz@r angolomat.

Egy muszakis IT-s meg inkabb igy van vele, mert meg inkabb van konvertalhato tudasa.

En elhiszem, hogy szaktudas nelkuli, nem anyanyelvi szinten beszelo emberek, akik "irodaban akarnak dolgozni" az angolok xenofobiajara kenik a kudarcaikat, pedig csak vegig kellene kisse gondolniuk, hogy egy olyan munkakorben, ahova semmi extra nem kell, csak a nyelv megfelelo hasznalata, oda vajon miert nem oket veszik fel

think different 2012.08.11. 13:39:45

@Gondolkodni Próbáló Birca:

Elolvastad és értetted, amit írtam?

Fuss neki mégegyszer...

pappito · http://pappito.com 2012.08.11. 13:46:34

@mommmmo: "En elhiszem, hogy szaktudas nelkuli, nem anyanyelvi szinten beszelo emberek, akik "irodaban akarnak dolgozni" az angolok xenofobiajara kenik a kudarcaikat, pedig csak vegig kellene kisse gondolniuk, hogy egy olyan munkakorben, ahova semmi extra nem kell, csak a nyelv megfelelo hasznalata, oda vajon miert nem oket veszik fel"

igy

sírjatok 2012.08.11. 13:51:04

@pappito: "de szívesen beszélek neked a magas lóról - az csak a fejedben van."

nem, nem ott, tényleg irritálóan tudálékos vagy.

think different 2012.08.11. 13:55:04

@sírjatok: Szerintem csak idegesíti a sok igensötét fotel-szakértő, aki egyszer ment egy kört az Eye-on és azt hiszi mindent látott Londonból.

pappito · http://pappito.com 2012.08.11. 13:55:38

@sírjatok: szokjad

és nem igazán érdekel, hogy Mo-n még mindig szégyen valamit jobban tudni és személyes sértésnek kell venni ha valaki valamit jobban tud nálad.

pappito · http://pappito.com 2012.08.11. 14:02:37

@think different: ennél komplexebb a dolog, de nagyon leegyszerűsítve tényleg ilyesmiről van szó :)

(egyébként pedig kifejezetten undorít az, hogy itt van egy csomó ember aki időt, fáradtságot nem kímélve összeszedik és megosztják az élményeiket, sok éves tapasztalataikat, tanácsokat adnak, leirják a dolgokat és ez a sok retardált ennyit képes levenni a dologból, hogy ő ugyan kúp hülye volt, de persze mindig valaki más a hibás, hogy őneki valami nem jött össze és itt éli ki a frusztrációit, amikor itt a segge alá van rakva száz országról ezer tapasztalat, magyarul, még csak külföldiül se kell tudni hozzá)

sírjatok 2012.08.11. 14:03:48

@think different: @pappito: természetesen nem az a gond, ha valaki jobban tud valamit

hanem az, mikor ezt a jobbantudást így adja elő

olvassátok már vissza, "figyi pubi, nőj már fel", + "aki nem csak képen látta azt amiről ugat." + "vakerálsz és hisztirohamod van" Stb.

Ez nem arra megy, hogy érvekkel meggyőzze a saját igazáról a másikat, hanem hogy minél jobban megsértse, földbe döngölje, megalázza és nevetségessé tegye. Mindezt annak örvén, hogy "de nekem igazam van".

Erre mondják, hogy "magas lovon ül", és erre meg hazudik egy óriásit, hogy de nem is.

Ez alja, szemét emberi viselkedés, ami nem visz előre, nem győz meg senkit semmiről, csak fröcsögést és negatív indulatokat szül.

padlas 2012.08.11. 14:06:50

A poszt érdekes volt, főleg hogy néhány haverom most készül Szingapúrba, de a stílusa nekem se jött be annyira. Viszont Pappito szócsatája a frusztráltakkal kifejezetten szórakoztató.

padlas 2012.08.11. 14:08:16

@sírjatok: hát szerintem meg nagyon érett már egyeseknél, hogy kiossza őket valaki, az előzményeket nem kéne figyelmen kívül hagynod.

bigthereal 2012.08.11. 14:13:00

@mommmmo: de nagyságrendileg évi 25-30 ezer font, az már jó?
vagy mi az átlag, és mi a kiemelkedő?

pappito · http://pappito.com 2012.08.11. 14:13:08

@sírjatok: figyi, aki leírja, hogy "az angolok nem engednek oda az irodai munkához és a külföldi az a gyárkban van csak megtűrve" - az hülyeként lesz kezelve, mert hülyeségeket beszél. Akkor is, ha ezt te magas lóról beszélésnek érzed.

(és udvariasan elmagyarazhatnám, ezer, országokon átívelő példával, hogy miért komplett baromság amit írsz, de unom is, meg számosan megtették már olyan kommentelők, akik mondjuk évek óta ott élnek és dolgoznak, nem pedig fél évet alibiztek ott. Plusz vagy ötven HÁ poszt amit mind mások írtak. úgyhogy vagy beéred a nőj fellel vagy okosodsz, te döntésed.) Én is meg tudom állni, hogy ne ugassak bele olyasmibe amiről semmi vagy csak szerény ismereteim vannak, nem nehéz. Csak az az ősi emberi vágy motivál, hogy nem szeretem, ha okkal hülyének néznek. :)

sírjatok 2012.08.11. 14:13:50

@padlas: kifejezetten átolvastam, mindenki a saját véleményét írta le. Nyilván aki fél éve van kinn, annak nem annyira mérvadó a véleménye, mint akinek öt éve. El lehet azon vitatkozgatni, hogy milyenek az angolok, meg milyenek nem. Lehet érvelni és összehasonlítani a tapasztalatokat.

De itt nem ez történt, hanem elkezdődött a frusztrált hülyegyerekezés, mitugacc kisköcsögözés, és ezt bizony masszívan pappito kezdte. Kezdhette, hiszen annak a tudatában, hogy neki van igaza, könnyedén lesöpörhet mindenféle érvet, és így "győztesként" jöhet ki, tehát nem kell visszafognia magát a köcsögözésben, hülyegyerekezésben, neugassgecizésben.

Ezt én alja, szarházi, gyáva magatartásnak tartom.

orient 2012.08.11. 14:15:58

@piefke: végre valaki ezt is látja. Remélem nem te meg én vagyok az egyetlen. Mostanában az az érzésem a sok marha komolyan beveszi ezt a kelet felemelkedése , nyugat hanyatlása dumát.

Közben persze mindenki nyugaton akar élni, és keleten ahol esetleg meredeken emelkednek és sok a lóvé (pl. oroszok, kína, néhány arab ország), ott a korrupció és egy szűk réteg zsebbre is teszi a hasznot, magyarul ha a lufi kezd leengedni akkor lesz a világ 100 leggazdagabb embere ázsiai, és másik 3 milliárd ázsiai, akinek kajára sem lesz pénze. Ez a különbség kelet-nyugat között, ez a kelet felemelkedése, de sajnos a legtöbb ökör ezt nem látja, csak elhiszi a politikus maszlagot.

2012.08.11. 14:17:21

Szeretne akár 30.000 Ft értékű nyereményhez hozzájutni egy 15 perces kérdőív kitöltésével? Ha ön alkalmazott, nincs más dolga, mint az alábbi kérdőívet kitölteni: docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dFdnRDhmX1g2Tmk4VWJDN0RQbWktNmc6MQ

sírjatok 2012.08.11. 14:17:58

@pappito: (és udvariasan elmagyarazhatnám, ezer, országokon átívelő példával, hogy miért komplett baromság amit írsz)

Én a viselkedésedet kifogásoltam, nyilván ez nem jelenti azt, hogy egyetértek a vitapartnereddel.

Másrészt nem udvariasan magyaráztad el, hanem magas lóról sok jelzővel, aztán még volt pofád olyat írni, hogy te nem is magas lóról beszélsz, hanem biztos a másik a frusztrált hülye köcsög.

Egy szar alak vagy, aki ha valamit jobban tud, mint mások, akkor azonnal bele kell döngölnie őket a szarba, hogy minél jobban megalázza őket.

pappito · http://pappito.com 2012.08.11. 14:19:38

@sírjatok: "De itt nem ez történt, hanem elkezdődött a frusztrált hülyegyerekezés, mitugacc kisköcsögözés, és ezt bizony masszívan pappito kezdte."

én ugyan nem köcsögöztem, se nem geciztem, legalább ne hazudj te szerencsétlen.

de tényleg szemét vagyok, ha hülye vagy, megmondom. na iszkiri új nickért.

pamut 2012.08.11. 14:21:05

Nekem nem szokott bejönni, amikor ennyire süt egy írásból, hogy a szerzője mennyire jó fejnek tartja magát.

Aztán amikor odaértem, hogy egész bekezdést olvashattam arról, hogy milyen lenéző gúnnyal ír a szerző Amerikáról és a nyugati demokráciáról, amiért ott nem botokkal verik meg az illegális bevándorlókat, akkor majdnem abbahagytam az olvasást. Megjegyzem Magyarországon sincs botozás ilyesmiért, tehát gondolom a lenézést magunkra is vehetjük, bár szerintem a fizikai büntetés nem a progresszió hanem az elavultság jele, és a nyugati demokráciákban is van jó pár, ahol tiszták a falak, noha nem botoznak.

Aztán amikor a végén azt olvashattuk, hogy ebben a mesevilágban a politikai ellenfeleket eljárás nélkül(!) évtizedekre dutyiba dugják, és hogy nem lehet tüntetni, sztrájkolni, hát... tudod mit, inkább legyen itthon több graffiti, és kevesebb luxus, de nem óhajtok egy aranykalitkában élni.

think different 2012.08.11. 14:22:39

@bigthereal: Kényelmes életvitelhez elég. Évi 40-45k már arra is elég, hogy egy londoni ingatlant bevállalj és ne kelljen nélkülözni.
Ha egy pár keres 70k körül az már erős középosztály, akár kertvárosi, jobb környéken lévő családi házzal, két felsőkategóriás autóval.
Évi 40k-t félretéve még egy jobb helyen lévő cottage (300k+ GBP) is összejöhet, ahonnan London elérhető 1 órás autópályázással.

Ha nem szállunk el, akkor havi nettó 2000 GBP már elég az ésszel költekezőknek vagy 3000 egy párnak.

sírjatok 2012.08.11. 14:25:34

@pappito: valóban nem ezeket a szavakat használtad, de az értelme ez volt, és volt pofád még azt is hozzátenni, hogy te aztán nem magas lóról beszélsz, ááá, nem ám...

Mondom, szánalmas, mikor valaki kihasználja az igazát arra, hogy másokat minél jobban megalázzon és földbe döngöljön. Ez egy szar emberi magatartás.

padlas 2012.08.11. 14:26:00

@sírjatok: persze hogy mindenki a saját véleményét írta le, mégis ki másét írta volna? Nem értem ezzel mit akarsz mondani. Arról van szó, hogy van egy-két kommentelő (pl igazságos nicknevű), aki a sokadik poszt kommentfolyamát szórja tele óvodás szintű általánosításokkal, mint pl hogy minden külföldi magyar hazajár kezeltetni magát hogy tönkremenjen a tb, meg hogy az angolok kirekesztenek a jó állásokból. Ebben szerinted mi az érv? Mert szerintem semmi. Pont ő az aki nem szokott érvelni, csak nyögi be egymás után a sztereotípiáit. Pappitonak meg egy idő után ebből elege lett, és kiosztotta. Én meg tudom érteni.

pamut 2012.08.11. 14:29:02

@orient:
Túl van hájpolva Kelet, és főleg Kína, de azért te meg a ló másik oldalára esel. Kínában az elmúlt két évtizedben megszületett a középosztály, több száz millió ember emelkedett fel a szegénységből.

Persze a hatalmas növekedés fő oka az hogy nagyon mélyről jönnek, nagyon mélyről könnyű látványos növekedést elérni, ha majd magasabban lesznek, náluk is le fog lassulni a fejlődés, illetve a kínai kommunista diktatúra sem tartható fenn örökké, egyre rosszabbul viselik a felvilágosultabb/igényesebb kínaiak, és ha majd eljön a kínai rendszerváltozás, az jó alaposan felforgatja majd a viszonyokat, hirtelen a felszínre kerül majd egy csomó érdek sérelem és ellentét, ami a mostani, erősen központosított és felülről vezérelt gazdaságpolitika helyett egy kevésbé hatékonyat fog elhozni, legalábbis rövidtávon.

Ezzel együtt a nyugat hanyatlása című örökzöld (amit egyébként évtizedek óta hallunk, de a nyugat az istennek nem akar hanyatlani), ez tényleg röhejes, noha relatív előnyét valóban kezdi elveszíteni, sokpólusú világ felé haladunk.

Éhesló 2012.08.11. 14:31:40

Érdekes post.
Várom a folytatását.

mommmmo 2012.08.11. 14:32:59

@bigthereal: .

Most hogy erted, hogy ki mennyire vitte? ez teljesen egyenfuggo. A baratnom, aki bar nagyon okos, a szlovak diplomajan kivul nem volt hajlando mas kepzettseget csinalni, az most 35-nel jar.

De o egy szuletett rabszolga.
A tobbiek, jobb onmenedzselesi kepesseggel tobbre vittek altalaban. Ha valaki megcsinal idokozben egy jelentosebb angol papirt az szinten tobbet varhat mint 35 ezer.

25-30 csak az elso evekben szamit jonak egy kepzett munkaeronel, kesobb mindenkeppen tobbet varhat.

orient 2012.08.11. 14:33:31

@pamut: Középosztály valóban van Kínában a NAGYVÁROSOKBAN. Menj el vidékre. A legjobb barátom a feleségével messzire költözött, nem is annyira kis városba. Hát ott nincs középosztály. Családok rizsen élnek egyik napról a másikra. Nem Peking a mérvadó, Peking nem egyenlő Kínával.

sírjatok 2012.08.11. 14:37:11

@padlas:

A vitának vannak bizonyos szabályai, és jó esetben mindkét fél, valamint a hallgatóság is okul belőle. Ezért a vita hasznos, és én szeretek vitázni is, meg olvasni is a vitát.

A vita egyik lényege, hogy van két fél, két egymást kizáró állásponttal. Itt ez teljesül, Ig. szerint az angolok kirekesztőek, Pe. szerint az angolok nem kirekesztőek.

Itt jöhetett volna a vitának azon szakasza, amikor felsorakoztatja a két fél az érveit az álláspontja védelmében, valamint ellenérvekkel rávilágít a másik érveinek tarthatatlanságára. Ez a lényegi része a vitának.

Rájöhettünk volna például, hogy (csak példák, nem biztos, hogy így van!) más területen másmilyen az angolok befogadóképessége. Vagy hogy számít az ott töltött idő. Vagy a származás. A nem. A ruházkodás. A beszédstílus. Bármi. Vagy rájöhettünk volna, hogy az egyik fél csak sztereotípiákat mondogat, de nincs valós tapasztalata. Erre is rájöhettünk volna, hogy mindenki, aki olvassa a vitát, okosodjon.

De sajnos Pe. nem akart vitázni. Neki nem volt szüksége a vitára, mivel nagyobb tapasztalata miatt tudta, hogy neki van igaza. Ezt a nagyobb tapasztalatot azonban nem mindenki más okítására használta, hanem arra, hogy páncélként viselje, miközben sértegetésekkel gyalázta ellenfelét.

Így hát nem jött létre vita, így abból senki nem okult, csak ismét arra láttunk példát, hogy valaki a saját jóérzése végett ilyen ocsmányul képes mások támadására, és hogy az igazság semmire sem jó, ha emberséggel és jószándékkal nem párosul.

Filozofikus délutánunkat olvashatták.

2012.08.11. 14:38:59

Szeretne akár 30.000 Ft értékű nyereményhez hozzájutni egy 15 perces kérdőív kitöltésével? Ha ön alkalmazott, nincs más dolga, mint az alábbi kérdőívet kitölteni: docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dFdnRDhmX1g2Tmk4VWJDN0RQbWktNmc6MQ

mommmmo 2012.08.11. 14:44:07

Jeh, en is a falra maszok ettol a "kelet felemelkedese, nyugat bukasa baromsagtol"

Biztos, hogy zarulni fog az ollo, es jo is hogy zarul, de mielott lekoroznenek minket kell egy jopar strukturalis valtozas. A felemelkedes kozeposztalyt jelent, a kozeposztaly tudatosabb embereket, a tudatosabb emberek pedig nem fogjak benyelni a sok sz@rt amit benyeletnek veluk.

padlas 2012.08.11. 14:47:33

@sírjatok: általánosságban egyetértek azzal amit leírtál, csak szerintem a konkrét esetre vonatkoztatva tévedsz. Szerintem nem arról van szó, hogy Pappito nem szeret vitázni, hanem arról, hogy bizonyos embereket korábbi kommentjeik alapján nem tart vitaképesnek. Ezt az alapján gondolom, hogy Pappito-t többször láttam már érdekes vitában résztvenni, észérveket felsorakoztatni, igazságostól viszont ilyet még nem láttam, buta sztereotípiák állandó hajtogatását viszont igen. Utóbbi magatartást általában én is olyan jelzésnek tartom, hogy nem érdemes az illetővel vitatkozni.
Egyébként meg persze lehet hogy tévedek, és rosszul ítélek meg valakit, de ez idővel majd úgyis kiderül.

pamut 2012.08.11. 14:48:45

@orient:
Ezt írtam: "Kínában az elmúlt két évtizedben megszületett a középosztály, több száz millió ember emelkedett fel a szegénységből."

Tehát nem azt írtam, hogy Kínában nincs szegény ember, és azt sem írtam, hogy vidéken van a középosztály. Igen, a középosztály alapvetően városias, ahogy oly sok országban. Egy cikkben olvastam a kialakult többszáz milliós kínai középosztályról. És nyilván egyre bővül, lendületben vannak.

think different 2012.08.11. 14:52:04

@sírjatok: A vitás részre nem reflektálnék, csak az angolra:
Szerintem túlgondoljátok.
Az angolok is elsősorban emberek. Mindegyik egyéniség, önálló érzésekkel, gondolatokkal. Van akinél azért buksz el állásinterjún, mert úgy érzi, hogy jobb vagy, van aki azért alkalmaz, mert tetszik neki Burberry trench coat-od.
Van aki közös munka alkalmával is levegőnek néz, mert Keurópai vagy és még csak be sem mutatkozik, van aki állandóan felhív, hogy igyatok valamit meló után és imád beszélgetni Budapestről.

Egyszóval minden úgy van, ahogy írtad, de nem azért mert angolok, hanem mert emberek.

sírjatok 2012.08.11. 14:57:53

@padlas: "általánosságban egyetértek azzal amit leírtál, csak szerintem a konkrét esetre vonatkoztatva tévedsz"

tehát azt mondod, hogy ez egy jóval régebbi ügy kettejük közt, ill. Ig. nem vitázik sosem, ezért nem is akart Pa. egy vitaképtelen emberrel vitázni.

Pa. velem sem akart vitázni (ha jól sejtem már a szűrőlistáján vagyok), pedig én nyilván vitaképes vagyok. Tehát Pa. ítélőképességére aligha hivatkozhatunk, mikor valaki vitaképességéről van szó, hiszen esetemben is tévedett.

Ah. Pa. tényleg nem akart volna vitázni, csöndben és egyszerűen szűrőre tette volna Ig. -et. De ő le akarta söpörni és meg akarta alázni. Igazság szerint persze ez még nem is annyira érdekelt volna, de mikor pofátlanul kijelentette, hogy ő aztán nem beszélt magas lóról, és a másik hibája, ha ezt így érzi, ez egyszerűen olyan pofátlan hazugság, amit már nem hagyhattam szó nélkül.

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.08.11. 15:05:02

érdekes ez a tahótlanító gomb, kipróbáltam ezen a kretén spammeren, 3 perc volt, mire újratöltött az oldal, akkor is máshol, tekerhettem (kommentszámozás hinyában) fel-le, hogy hol a fenébe vagyok?
meg pár kör után érdekes lesz, ha majd úgy tűnik, Pappito magában vitázik valamin :-)))

dr. mesterséges színezék 2012.08.11. 15:14:47

@Failer: Egyáltalán téged miért érdekel, hogy mi van Szingapúrban, amikor a világ a Záhonytól Szentgotthárdig tart?

merlionka · http://www.merlionkincsei.blogspot.sg 2012.08.11. 15:17:12

Sziasztok, mi egy évvel ezelőtt költöztünk ki egy kis- és egy nagykamasz fiúval Szingapúrba és várhatóan még két évet maradunk a férjem munkája révén. Az első év kemény volt, bár szerintem a kezdetekről minden határátkelős anyukának hasonló véleménye van. Főleg kamaszkorban nehéz világot/kultúrát/nyelvet váltani, erről tudnék sokat mesélni… S persze nem vagyunk egyformák, én megspékeltem az első döcögős évünket a hullámokban feltörő honvágyammal is, de most már nagyjából minden a helyére került.
A posztból nem igazán ez jön át, de igen is nagyon nagy kaland a világ ezen a tájékán lakni. Valóban nagy a szigorúság, de aki nem bűnözni jön, annak kifejezetten kellemes. Tisztaság van, rend és még a nagy zsúfoltság ellenére is rengeteg a zöld. Meleg van, ez tény, de a szervezetünk többé-kevésbé hozzászokott a helyi klímához. Amikor meglátogattak a barátnőim és elvittem dzsungeltúrázni őket, akkor rajtuk patakokban ömlött a víz, míg én szárazon megúsztam.
A helyiek kivagyisága és a modernkori rabszolgatartás nekem is valóban nagy mumus, de nem ez a hazánk. Nem szeretnénk itt letelepedni, de rövidtávon élvezzük azt, hogy a gyerekeink megismernek egy teljesen más világot, nyelvet tanulnak és barátokat szerezhetnek a világ minden tájáról (a suliban 176 országból vannak diákok…).
Nagyon sokat utaztunk az elmúlt egy év alatt. Ez egy picike szigetország, fél óra kocsikázással vagy egy óra hajó- vagy repülőúttal már egy másik országban járunk. Tudom, furcsán hangzik, de egy hosszú hétvégére is megéri Malajziába, Indonéziába vagy éppen Kambodzsába elugrani. Otthonról nem hiszem hogy valaha eljutottunk volna ezekre a csodás helyekre, főleg nem ennyiért:-)

padlas 2012.08.11. 16:06:24

@sírjatok: szerintem te nem vitába szálltál Pappitóval, hanem kiosztottad. Szóval egyrészt nem értem, miféle vitát kérsz rajta számon, másrészt kicsit faramuci, hogy problémának tartod, ha valaki vitázás helyett kioszt valakit, miközben te magad is ezt tetted.
Amúgy meg szerintem fejezzük be ezt a vonalat, nem tisztem nekem senkit védeni meg mások nevében beszélni sem szeretnék.

keptelen kepkeret 2012.08.11. 16:09:09

@igazságos: En 6 evek elek itt es meg soha nem dolgozta sem pincerent, sem raktaroskent, se bebiszitterkent. Nekem folyamatos irodai meloim voltak mint pl: editor, project manager sorolhatnam. Ez a "kufoldiek csak gyarakban dolgoznak..."egy sztereotipia. Nem ismerek ugyan magyarokat (2-ot leszamitva) de ketlem, h ez igy mukodne. Soha, senki nem ajanlott be sehova, ezt onerobol ertem el. Pontosabban tobbet, de ez mar egy mas lapra tartozik.

Soha nem szarmazott hatranyom abbol, h kulfoldi vagyok, sot. Ismerek franciakat, olaszokat, nemeteket akik hasonlo poziciokat toltenek be. Fel ev keves ahhoz, h megismerd egy orszag kulturajat, szokasait, mentalitasat. Angliaban (tobbek kozt) az a jo, h itt nincs mutyi rendszer mint M.orszagon. Itt nem kihalasos alapon lehet bejutni a mediaba, hanem szimpla allashirdetessel, es ugyanez vonatkozik a design-creativ reklamugynoksegekre.

Ebben az orszagban -tapasztalataim szerint -tobbet adnak a tapasztalatra, mint a diplomara. Aposom kivalo peldaja mindennek, o eleinte gyari meloskent kezdte, aztan vezeto lett, aztan pedig felsovezeto es 40 evig egy helyen dolgozott (2 hete ment nyugdijba). Ha jol tudom, csak altalanos iskolai vegzettsege van, viszont a cegnel rendszeresen biztositottak szamara (is) kepzeseket, training-eket...etc. Mondjuk egy vegtelenul intelligens pasi (bezony, van ilyen diploma nelkul is) ugyhogy szamara mindez nem volt nehez.

Anglia kivalo hely a "letezesre". Ok utalom az idojarast, de evi 3 szor elmegyunk nyaralni, igy ez nem gond. Sokkal egyszerubb egy olyan orszagban karriert befutni, ahol nincs ez a protekcios rendszer ami M.orszagot jellemzi.

Kb.10 eves sztori,Budapestrol. Egy lany ugy erezte, h o szeretne magat kiprobalni mint radios musorvezeto. Zero tapasztalat, kellemes hang, es volt erdemi mondanivaloja. A baratja egy nagyon befolyasos magyar volt, es mar masnap felhivta a haverjat, aki a radio tulaja volt, es betettek elo adasba meghivott vendegkent. 1 honappal kesobb musort vezetett. Ennyi. Minderre rengeteg peldat tudnek mondani. Itt ilyen nincs -en legalabbis ilyen jelenseggel nem talalkoztam amiota itt elek.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.11. 16:41:14

@bucbuc:

Mi más lehetnék, ha rámutattam egy pontatlanságra?

pitaa 2012.08.11. 16:51:23

jó cikk, de azzal vitatkoznék, hogy a fülöp-szigetekiek a legőszintébbek, több éves ázsiai turném alatt egy valamit elég hamar megtanultam: egy filippínónak azt sem szabad elhinni, ha kérdez :D

tanato 2012.08.11. 16:57:12

Élvezetes,jó cikk,Szingapúrról ez az első itt a blogon.Hihetetlen hogy mennyi kommentet indukált,egzotikus ország nem szokott ennyit.

tanato 2012.08.11. 16:59:12

@merlionka: Hűha merlionka,te is írhatnál egy postot Singapore-ról egy családanya szemével,érdeklődéssel olvasnám.

igi1 2012.08.11. 17:01:34

@tanato: index címlap, csak ezért, megérte átjönni az origoról

igi1 2012.08.11. 17:02:37

@keptelen kepkeret: azt leírod, hogy jutottáll az álláshoz? nem

igi1 2012.08.11. 17:06:07

@sírjatok: nem érti, hiába magyarázod, a mentalitása, tudod, de egyébként sok sikert itt mindenkinek külföldön

keptelen kepkeret 2012.08.11. 17:09:51

@igi1: Ugy, h editort kerestek egy kiadohoz, en pedig jelentkeztem.A hirdetest a neten talaltam.Ket koros interju, szerkesztes, etc... es megkaptam az allast. Ennyi tortent.Az osszes tobbi allasomnal ahol meg alkalmazottkent dolgoztam, ugyanez a sema.

mommmmo 2012.08.11. 17:13:05

@pitaa:
Amugy nekem is ez a benyomasom a filippinokrol...
Igazabol a kovetkezo a tipikus viselkedesi formajuk marmint azoknak, akikkel talalkoztam: allando vigyor, jaj de heppi vagyok, jaj de fasza minden, hihihi-hahaha.... es utanna vulkanszeruen omlik ki beloluk a felhalmozodott fusztracio, amit mas nepek adagokban adnak ki.

Mindenesetre en inkabb az europai modelt kedvelem, mert az kiszamithatobb. es a hihihi-hahaha is tul sok mar idonkent.

keptelen kepkeret 2012.08.11. 17:13:08

@igi1: Kifelejtettem: anno Pesten 6 evet dolgoztam editorkent, nyilvan ez is benne volt. A reklamugynoksegeknel pedig sokat szamitott, h volt- igaz nem sok- tapasztalatom, es mivel kolykorom ota kreativ vagyok es grafoman igyhat ez is ment.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.11. 17:16:58

Nem szeretnék Szingapúrban élni, ezt már tudom.
Persze vannak jó dolgok, de sok a tiltás, némelyik feleslegesen.
Ezt nem is értem, hogy a tisztaság miatt megtiltják a rágógumit.
Persze az jó, hogy nem lépünk bele, hacsak egy olyan ember nem dobja el, aki "egészségügyi" rágót rág, de túlzónak tartom.
Nem vonz ez az ország az írás alapján.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.11. 17:31:14

tökre megnézném, hogy egy nem magyar, Határátkelő témájú blogon is jellemző-e a hasonló színvonalú anyázás az otthon és a kint élő, amúgy azonos nemzet fiai közt.

lehet, hogy ez hungaricum. le kéne védetni!

Rodolfo63 2012.08.11. 17:34:31

verébméretű repkedő csótányok... ok, köszönöm, nem akarok szingapurba menni :)

a végén előkerülnek fotók, amin egy ilyen dög egy cincogó visító patkányt griffmadárként elragad

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.08.11. 17:46:38

@igazságos:

" itthon nekem az nem tetszik, hogy rosszabbnak állítják be a helyzetet, pedig van itt pénz arra, amire akarjuk, csak az elégedetlenkedők hallatják a hangjukat jobban. "

Nézd, nekem Magyarországon 2 főnököm volt. Mind a kettő hazudozott és a sajáj pecsenyéjét sütögette.

Külföldön sem szent mindenki, azonban egy rossz főnök beosztott kapcsolat nem automatikusan jelenti a munkavállaló egzisztenciális végét, mert
1. ott a főnökség nem engedheti meg magának, hogy a magyar basáskodó stílusban intézze a dolgokat ( mert nem fog embert kapni, mert az újságok meghurcolják, mert egy munkaügyi vitában a róvidebbet húzná, stb )
2. mivel a gazdaság MŰKÖDIK, így van kerselet a munkavállalók után.

Amikor a multorjában kirúgtak, akkor p.l. egy évig kaptam a fizetésemet. Most mondj egy olyan helyet Magyarországon, ahol ez járt volna.

A másik dolog, hogy Magyarországon nem lehet szakmailag fejlődni. (Alkalmazott) tudományra maximum a gyógyszeriparban van szükség, másban nem. Mivel a gazdaság a tőkeszegénység miatt nem működik, így fejlesztésre illetve a legújabb módszerek alkalmazására ( amivel az ember szakmailag fejlődik ) még gondolni sem lehet. Tekintettel arra, hogy alkalmazott matematikával foglalkozok, így a lehetősseégek Magyarországon igencsak korlátozottak.

Ha nem megyek ki külföldre 1X évvel ezelőtt, akkor kb harmadannyit tudnék, mint most.

Pénz pedig nincs. Ugyanrra a pozícióra Magyarországon fele vagy harmadannyi bért kapunk, mint külföldön.

És akkor még a mentalitásbeli különbségekről ( külföldi magyar viszonylatban ) még nem is beszéltünk.

Ramos 2012.08.11. 18:32:21

Én egyszer olvastam egy kisebb tanulmányt Szingapúrról, melynek az volt a lényege, hogy azért egyedi és főleg másolhatatlan más országok számára Szingapúr, mert úgy működik, mint egy multinacionális cég...

keptelen kepkeret 2012.08.11. 18:41:17

@Scaramella va alla guerra: ezeket en is igy latom:-))Viszont csak kivancsisagbol (nem kotozkodes) : ha kirugtak miert kaptal meg egy evig fizetest?:-))))))Ugyertem a max .amit hallottam az 6 honap volt, de persze lehet h le vagyok maradva.

orulet 2012.08.11. 19:06:01

Tetszett :) Írjál még!

Pernilla 2012.08.11. 19:10:35

Élvezetes volt olvasni az írást, ugyanakkor 100%-ig megerősített abban, hogy egy hónapot sem bírnék ki egy Távol-Keleti országban.

sírjatok 2012.08.11. 19:14:55

@padlas: "Amúgy meg szerintem fejezzük be ezt a vonalat, nem tisztem nekem senkit védeni meg mások nevében beszélni sem szeretnék. "

Akkor talán ne is tedd.

De amúgy a "te is" nem érv, hanem egy retorikai fogás.
hu.wikipedia.org/wiki/Argumentum_ad_hominem#.E2.80.9ETu_quoque.E2.80.9D

Igen, való igaz, hogy én sem vitatkoztam, én egyszerűen felhúztam magam azon, hogy valaki a tapasztalatát arra használja, hogy sárba gyalázzon olyanokat, akik hibásan gondolnak dolgokat, majd a végén még letagadja, hogy magas lovon ül, és a másikat tegye felelőssé a saját pocsék viselkedése miatt.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.11. 19:27:15

@Serenic:

"Vagy az USA-ban is kivégzik a gyilkosokat, de a bűnözés csak növekszik."

A bűnözés(i statisztikák) folyamatosan csökkennek az USA-ban; mostanában negyven éves minimumon vannak.

ZöldszemM2 2012.08.11. 19:57:23

@Anti Anyag: Egyet értek ! Bozás és kaloda !!
Nem lenne több kábeltolvaj !

Madárfejű Lajcsika (törölt) 2012.08.11. 20:57:18

Szuper poszt, végre nem egy önigazolást kereső, a pláza országtól hasra eső magyar expat írt ide, hanem olyan, aki látja a dolgok pozitív és negatív oldalát is és objektív képet ad arról a helyről, ahol élt. Ritka az ilyen érdekes és szórakoztató beszámoló ám ezen a blogon.

A posztoló tapasztalatai egybeesnek az én tapasztalataimmal az ázsiai nőket illetően... sajnos akármilyen fiatalosak, szépek, a szex számukra csak kötelező kűr a férfi pénztárcájához, a kényelmes élethez.
Mégis sikerük van világszerte. Az USA-ba, Nyugat-Európába, Norvégiába, Dániába, Svédországba repülőgép számra hozzák be a thai és filippínó feleségeket a skandináv férfiak, mert a helyi nők annyira elkanászodtak, elborította az agyukat az emancipáció gőze. És még mindig jobb egy kissé pénzéhes, anyagias keleti feleség, mint egy nagyon anyagias germán...
Persze az ilyen vámmentes házasság sem fenékig tejfel, én is megtapasztaltam már, hogy milyen egy más kultúrából származó gyönyörű ázsiai lány mellett totál magányosnak érezni magamat a mindennapokban. Mert Ázsia nagy részén a "más kultúra" csak a pláza és márkaimádatot jelenti, érdekkapcsolatokat, felszínességet, képmutatást, felvágást a "barátok" előtt, legújabb telefon megvétele által okozott gyerekes izgalom, továbbá állandó mosoly, ami nem jelent semmit, csak így maradt az arca.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.08.11. 21:02:32

@igazságos: viccesek ezek a sztereotipiak. en akarhanyszor eltem kulfoldon mindig tobbet kerestem mint az atlag helyi es jobban eltem. a szabaly egyszeru: okos vagy, jo szakmad van, jol keresel. hulye vagy, ostoba, szar szakmad lesz, panaszkodsz, masokat okolsz, szarul keresel.

tudjatok: "az ur a pokolban is ur".

igazságos 2012.08.11. 21:09:45

@Magyar Vitéz: de ebből a posztból is kimaradt az, hogy kecmergett ki külföldre, honnan jött a nagy ötlet, kb. mennyit költött el az utazásra, egyáltalán az elindulásra, ki támogatta kint....

Nagyon kevés külföldi posztba olvasok ilyet. Aztán, aki segíteni akar, pl. hogy kell külföldön állást keresni, az is mind lenézően teszi, a hazaiaknak odamondogatva, a hazaiakat hülyének és pondrónak tartva, akik még írni se tudnak, nemhogy fogalmazni, pláne nem is szólhatnak bele semmibe, csak az itthoni dolgokba. Ezért is szeretem az ilyen posztokat, ahonnan végre nem süt a jaj, de szuper ember vagyok, ti meg itthon hülyék, tényleg látszik az igyekezete a poszternak, hogy mindenről korrektül beszámoljon, még ha ez nem is lehet egy posztban.

Ha ismerőssel jutsz ki az a baj, ha egyedül az a baj, ha fél évet vagy kint, akkor hülye vagy, mert nem maradtál kint, ha öt évet maradtál kint, vagy többet, akkor van jogod megszólalni, és az úgy is van.

Most megtapasztalhattátok, miért is hívom magam igazságosnak. :)

Már csak ezérttartittazország barátnőm, tildy hiányzik nagyon.

igazságos 2012.08.11. 21:15:05

Aki meg szorgalmas, az tud itthon is sikeres lenni, bármilyen hihetetlennek is hangzik. Kell az ismerős kapcsolat itthon is, meg külföldön sem árt, ha van jó ajánlóleveled.

Madárfejű Lajcsika (törölt) 2012.08.11. 21:35:33

@igazságos: Igen, ez a poszt nekem is azért szimpatikusabb, mint a többi, mert nem azzal foglalkozik, hogy egyoldalúan pozitívan fesse le a célországot, meg ekézze az otthon maradtakat.
Közben én is ismerek tucatnyi magyart, főleg nőket, akik úgy kerültek ki külföldre, hogy befeküdtek egy gazdag német szemészorvos, amerikai üzletember, norvég orvostanhallgató, brit szállodatulajdonos stb. ágyába. És pár év kint tartózkodás után már úgy adják elő a sikertörténetüket, mint akik tehetségüknek, meg kivételes szakértelmüknek köszönhetően jutottak egyről a kettőre és előadják a dámát, mikor a hazalátogatás alkalmával összefutnak régi ismerősökkel.

A protekció bizony külföldön is számít, hogy ki ajánl be, ki telefonál oda... én Norvégiában tapasztaltam, pedig az aztán egy bezzeg ország.

mommmmo 2012.08.11. 21:36:55

@igazságos:
Mondjuk szerintem, ha valaki olyasmirol alkot velemenyt, amit nem ismer, es eme velemenyhez meg ragaszkodik is, az tenyleg nem vall valami nagy eszre.
Fuggetlenul attol, hogy az ember Magyarorszagon, Londonban, vagy Indokinaban el.

Taxomükke (UK) 2012.08.11. 21:46:37

@mommmmo: Akkor most már értem, hogy engem miért utasítottak el már vagy 150 helyről... Kénytelen leszek én is elmenni gondozónak.

igazságos 2012.08.11. 21:49:05

@mommmmo: mit nem ismersz, ha kint dolgoztam én is fél évet???? könyörgöm

igazságos 2012.08.11. 21:49:49

@mommmmo: amúgy meg te se érted, látszik, de egyből ment a beszólás

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.11. 21:55:07

@igazságos:

"kint dolgoztam én is fél évet"

No akkor tudod a választ a kérdéseidre: "hogy kecmergett ki külföldre, honnan jött a nagy ötlet, kb. mennyit költött el az utazásra, egyáltalán az elindulásra, ki támogatta kint...."

mommmmo 2012.08.11. 22:00:08

@Taxomükke:

Hm?? ezt nem igazan ertem... en tenyleg gondozokent kezdtem odakint, 3 honapot lehuztam, amig elinteztek a bankszamlamat meg mimindent, aztan atkoltoztem Londonba, utanna egy darabig meg repteri utasszolgalatos is voltam, de a vegen allast kaptam a szakmamban.

Szoval en tenyleg a semmirol kezdtem, es egy percig sem tagadom, hogy rohadt nagy makom is volt, de akkor sem egyedi a sztori, mert nem csak en voltam igy, az egyik konyvelo baratnom bebiszitter volt az elejen, a masik meg mosogatokent kezdte.

Sajnalom ha 150 helyrol elutasitottak, nekem abban is szerencsem volt, hogy meg a 2008 elott hajtottam vegre ezt a bravurt, most mar biztos mas es sokkal nehezebb.

Es igen, mostanara mar kapcsolatrendszerem is van, es valoban az is segit. de nem volt mindig. Es a kapcsolatrendszer az nem feltetlenul arrol szol, hogy az ember kinek az agyaba fekszik, hanem arrol is, hogy egyutt dolgoztam kabe 50 olyan emberrel, akik meg voltak elegedve a munkammal, es a jovoben is biztos szivesen alkalmaznanak, mert tudjak hogy mire szamithatnak tolem.
Ja, es kesobb (mar amikor evek ota a szakmamban dolgoztam) en is osszejottem egy nyugati ferfival, azota mar babat is varunk, szoval gondolom en is a "dugassal ervenyesult" kategoriaba tartoznek az itt beszelgeto emberek szemeben, de tok mindegy.

mommmmo 2012.08.11. 22:03:51

@igazságos:
Fel evig kint meloztal, korulveve egy rakas szakkepzetlen magyarral, akik nyigtak a fuledbe.
Nem hiszem, hogy ez alapot ad arra, hogy levond a kovetkeztetest ama "magikus 5 evvel" kapcsolatban.

Kivancsi lennek, ismertel-e egyetlen IT szakembert, vagy muszakist, vagy akar penzugyest is, akinek varnia kellett ama 5 evre.

Taxomükke (UK) 2012.08.11. 22:09:39

@mommmmo: Most keresek Angliában melót. A feleségem január óta kint van, gyenge angoljával házigondozást végez. Nagyon elégedettek a munkájával. Nekem meglehetősen jó az angol tudásom, de az eddigi munkatapasztalatomat (sajna nem pénzügy vagy IT) egyelőre nem tűnik úgy, hogy kamatoztatni tudnám azonnal. Ezért gondolom, hogy elkezdem én is carerként, aztán majd meglátjuk, mi adódik.

mommmmo 2012.08.11. 22:10:02

Amugy ez a dugassal ervenyesult dolog: az en konyvelo baratnoimrol is mind azt hittek, hogy dugassal ervenyesultek, mert jol neztek ki, es az egesz cegnek csorgott a nyala, hogy ja, a penzugyi vezetonek micsoda hareme van kelet europai tyukokbol.

Kozben meg az volt, hogy gyakran ejfelig meloztunk, de nem az agyban, hanem a hovegi zarason, es a szlovak baratnom akkoriban konkretan a lokott munkanelkuli szlovak baratjat tartotta ki a kis ehberbol, amit fizettek nekunk.

Szoval tudjatok, ehes diszno makkal almodik, azt elarulhatom, hogy a konyvelok sanyaru vilagaban nem minden csak a szexrol szol, hat lehet, hogy mas szakmakban ez maskepp van.

mommmmo 2012.08.11. 22:12:55

@Taxomükke: Nem tudom, hogy mi a szakmad, es mik az ambicioid, de nem tartom rossz otletnek.
Nalunk haloval igyekeztek fogni a ferfi gondozokat, anno, tudod nagyon kellett valaki, aki eros es tud emelgetni.
De gondolom en a ferfi gondozo meg mindig hianycikk.. csak ha nincs hozza affinitasod, csak rovid ideig fogod birni.

igazságos 2012.08.11. 22:18:46

Egyszer tényleg szívesen meghallgatnék olyan posztot, amiben arról írnak, miért is költöztek haza, 5-6 év után Írországból.

Rendre azt tapasztalom, nagyon sokan hazajönnek, lelki bajokkal, kezeltetni magukat, problémákkal, üres zsebbel....

Egy ismerős 3 évnyi londoni munkával fizettette vissza 5 évnyi diákhitelét, gondolhatjátok.

Erről soha, semelyik poszt sem számolt még be, ez nálunk TABU.

@mommmmo: a szexről szólva, nem vagyok álszent, ha ők így boldogulnak, tegyék, az ő dolguk, de akkor ne állítsák be az itthoniak előtt sikersztorinak a történetüket, ezek az illetők rendre elfelejtik, honnan jönnek, belerúgnak az itthon maradott embereket, őket kivétel nélkül szánalmas, pancsereknek tartva.... Holott elviekben ők sem különbek, ha ilyet tesznek.

Az angolt kizárólag önszorgalommal tanultam, a nulláról kezdve, otthon, sorozatokból, filmekből, előtte németet, tehát képzelhetitek a kiejtésemet, hogy mosolyogtak rajtam a kintiek. :)

A barátnőim, a testvérem is kint élt fél évet, nyelvet tanultunk kint, Amerikába 3 hónapot éltem, de kimegyek jövőre is.

Azért, remélem, egyszer megértitek, mi is zajlott le itt korábban, ahhoz igencsak el kell gondolkodni.

Azt én is elismerem, évek kellenek, a kint eltöltött idő arányában annál többet tapasztalsz, de azt se kell lenézni, semmibe venni, aki rövid ideig, akár csak egy-két hónapot is kint volt, mert ő is látott, hallott, tapasztalt, nem volt süket és vak.

Végig az a véleményem, aki itthon is tud boldogulni, szorgalmas, meg tudja, hogyan építse fel magát, hogyan csináljon itthon karriert, akár barátok felhasználásával, kapcsolatok építésével, az külföldön is tud.

Nem vágyom külföldi létre, inkább turistáskodni imádok.

Taxomükke (UK) 2012.08.11. 22:22:02

@mommmmo: A szakmám? LOL... angoltanár. Főállásban mondjuk soha nem tanítottam, PR és marketing nagy cégnél, meg némi sales saját vállalkozásban, webáruház menedzselés, meg fordítás... még egyetemistaként dolgoztam pár hónapot külföldön idősotthonban ápolóként, nem okozott gondot, szerintem most is meg tudom csinálni.

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.11. 22:28:26

@Ramos: Pedig eppen ezert lehetne belole franchise. :-)

mommmmo 2012.08.11. 22:35:19

@igazságos:
Itt nem arrol van szo, hogy a kudarc az tabu, es azt nem kozli le Hataratkelo, hanem az, hogy az emberek nem szivesen irnak posztot a kudarcaikrol. En is tudok olyanrol aki konkretan itt a blogon leirta, hogy mennyire ki akar menni, mennyire sz@r otthon, aztan 3 het utan visitva szaladt haza.
Azt persze mar nem irta meg. Ilyen szempontbol ez a blog torzitja a valosagot, ezt bele kell szamitani az egeszbe. De ez a visitva hazarohanas nem azert van, mert "ott sem minden tokeletes" hanem mert sz@r nyelvtudassal, szakkepzettseg nelkul nem megy.

mommmmo 2012.08.11. 22:37:23

Es amugy, szerintem ezt mi torzskommentelok sohasem mondjuk maskepp.

igazságos 2012.08.11. 22:41:18

@mommmmo: pedig a kudarcból lehet tanulni, okosodni, én is imádom, ha ekéznek, mert ezért is tudok így visszavágni, az életben is ezért tudok jobban harcolni magamért, mert megpróbálnak rendre eltaposni, így jobban tudok küzdeni

valami oka csak van, a visítva hazarohanás azért túlzás, de rengetegen hazajönnek

kalandfereg 2012.08.11. 22:52:54

Tök jó! Írjál légyszi Írországról, Angliáról, meg minden helyről, ahol jártál!

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.11. 22:57:07

@mommmmo:

Igazságos (what a nick...) tézise az, hogy nincs különbség Mo és külföld között az számára, aki "szorgalmas, meg tudja, hogyan építse fel magát, hogyan csináljon [...] karriert, akár barátok felhasználásával, kapcsolatok építésével". Minden olyan adatpont, ami ezt erősíti, hasznos számára; ill. úgy gondolja hogy az a tény hogy egyesek sikertelenek külföldön (is) bizonyítéka annak hogy a külföld nem különbözik Mo-tól munka/karrierlehetőség területén.

Amit következetesen ignorál, az azon nagyszámú egyének által alkotott csoport akik Mo-n _nem_ tudtak olyan jól "boldogulni" mint ahogy külföldön _igen_. A nyilvánvaló példa az eü dolgozók, orvosoktól ápolókig; de még az IT/műszaki emberek is jobban "boldogulnak" külföldön, mint Mo-n. Feltételezve hogy kompetensek és (valamelyest) szorgalmasak.

Az, hogy keresett -- és ezáltal jól eladható -- (szak)tudással nem rendelkező embereknek a külföld sem jelent lényegesen jobb "boldogulási" lehetőséget mint Mo, pedig egy triviális meglátás; ez csak azt mutatja hogy bizonyos embereknek mindenütt nehéz, nem azt hogy mindenki számára egyformák a lehetőségek Mo-n belül és kívül.

igazságos 2012.08.11. 23:12:40

@neoteny: senki nem általánosított, miért feltételezitek ezt alapból?

igazságos 2012.08.11. 23:13:54

Csak ti gondoljátok, hogy én általánosítok, pedig én csak azt mondom el, amit láttam, hallottam, tapasztaltam, amit én úgy vélek, ez nektek általánosítás? Nem mondtam, soha azt, hogy MINDENKI, mindig azt mondtam, TÖBBSÉG.

Ha ezt nem tudjátok értelmezni, mi a különbség a két szó között, akkor nem tehetek róla.

Fruka1 2012.08.11. 23:32:54

Gratulálok a poszt írójának, igen részletes, átfogó és olvasmányos az egész. Ritka mint a fehér holló.
Várom a folytatást.....

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.11. 23:39:30

@igazságos:

"mindig azt mondtam, TÖBBSÉG"

Kérlek idézd azt a hozzászólásodat amelyikben szerepel a "többség" szó.

Az pedig hogy "a többség" számára egyformák a lehetőségek Mo-n belül és kívül egy olyan állítás, amit nem lehet bizonyítani sem pro, sem kontra azon egyszerű oknál fogva hogy a többség soha nem fog szerencsét próbálni Mo-n kívül.

Még azt sem lehet jól felmérni, hogy a külföldön szerencsét próbálók között mi a (jobban) "boldogulók" és a nem "boldogulók" aránya: a külföldön maradtak és Mo-ra visszatérők aránya nem jó adat, hiszen lehet hogy vannak olyanok akik külföldön sem "boldogulnak" jól de mégis ott maradnak, ill. a visszatértők között lehetnek olyanok akik "boldogultak" külföldön de visszatértek mert a megszerzett pénz- és tudástőkéjüket már Mo-n is tudják jól hasznosítani.

Mindenesetre akár pár tucat ember példája akik "hazajönnek, lelki bajokkal, kezeltetni magukat, problémákkal, üres zsebbel" semmiképpen nem reprezentatív minta arra, hogy mennyire "boldogulnak" magyarok külföldön. Arról nem is beszélve hogy ez csak a negatív példák gyűjteménye; olyasmi, mint ha egy város embereinek az egészségi állapotát annak alapján ítélné meg valaki hogy a kórházat meglátogatva talált egy csomó beteg embert... és az egészségeseket meg kihagyja a számításból.

padlas 2012.08.12. 00:21:16

@igazságos: "Csak ti gondoljátok, hogy én általánosítok"

Mond, te nem olvasod amit írsz?

Ezeket mind tőled idézem:
"A kinti magyarok szemében is, minimum 5 évet KELL ÉLNED KINT, AHHOZ HOGY AKÁR CSAK MEGSZÓLALHASS ilyen témában, egyébként addig KUSS A NEVED, nem számítasz embernek, amíg nem éltél kint öt évet."
- tehát úgy fogalmazol, hogy a kinti magyarok szemében, nem úgy hogy néhány kinti magyar szemében, vagy vannak olyan kinti magyarok, stb.

"Aztán, aki segíteni akar, pl. hogy kell külföldön állást keresni, az is mind lenézően teszi, a hazaiaknak odamondogatva, a hazaiakat hülyének és pondrónak tartva,"
- értem, tehát megintcsak mind, kivétel nélkül. Mi ez, ha nem általánosítás?

"pedig ez így van, MINDEN KÜLFÖLDI MAGYAR HAZAJÁR KEZELTETNI magát"
- ezt a gyöngyszemet pár napja írtad, remélem nem kell elmagyaráznom mi a probléma

Szóval ilyen kommentek után én a helyedben nem csodálkoznék, hogy páran problémásnak tartanak. Egyébként az utóbbi néhány kommentedben tényleg van fejlődés e téren, de azért hosszú lesz még ez az út szerintem, ha ennyire nem látod hogy mi volt a probléma a korábbi kommentjeiddel.

tundrazuzmo (törölt) 2012.08.12. 00:48:26

KINT ÉLTEM Londonban, 4 napig, teljesen más világ. Ha csak turistaként voltál kint, akkor ezt nem értheted.

Melóm volt dögivel, utazás, vásárlás, egész napos, fárasztó, és pénzt se kerestem vele.

Úgyhogy hazajöttem, mert itthon a mosogató egy gép, a takarító egy néni, és nem én.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.08.12. 00:53:35

A poszt tényleg kitűnő. Bár a posztoló téved abban, hogy Orbán V ilyen célravezető,gyors és olcsó megoldásokban gondolkodna mint a nyilvános botozás és a járdasikáltatás.

Sajnos ehhez nem elég tökös. :D

pappito · http://pappito.com 2012.08.12. 02:24:08

egyébként a poszt nem volt rossz, bár általában az ostoba általánosítások a kommentek között szoktak előjönni, nem a posztban.

Szingapúrt nagyon megnézném magamnak, de azt hiszem nem szeretnék ott élni (pedig nem rágózom). A rend és a tisztaság jó dolog, pláne a közbiztonság, de európai fejjel ma már van az az ár amit ezekért nem fizetünk meg. Biztos vagyok abban, hogy a botozás tényleg elrettentő hatású büntetés, de abban is biztos vagyok, hogy nem szeretném ha a gyerekem esetleg botütéseket kapna egy házibuli után (egy alapos lecseszés helyett) mondjuk tizenévesen. Persze, klasszak a tiszta utcák, de az éhbéren tartott rabszolgák már nem annyira klasszak.

A halálbüntetést én nem tartom elfogadhatónak, még kábítószerrel kapcsolatos visszaélések esetében sem, de az ott ázsia és ázsiában másképp értékelik az emberi életet.

A főtt disznólábon értetlenkedést nem nagyon értem olyasvalakitől aki a körömpörkölt és a velőspacal hazájából jön, (a főttbéka nekünk inkább szokatlan), de ezt tudjuk be egyéni preferenciának.

igaza van az egyik kommentelőnek, aranykalitka az az ország - valószínűleg kiváló lehetőség arra, hogy sok pénzt keressen az ember, de számomra letelepedési célpontként nem értelmezhető

oldalazó gnóm 2012.08.12. 06:08:53

@pappito: ezt a rágós tévhitet felejtsétek már el :) Már feljebb leírtam, hogy teljesen legális rágózni, csak felírják az adataidat, amikor rágót veszel.

Továbbá a drogtörvény se olyan szigorú, hogy akármi van nálad, egyből halál, mindenből megvan a határérték, ami fölött már "kereskedőnek" minősülsz (fűből ez asszem 500 g, ami már igencsak megüti a szintet otthon is :D). Alatta is szigorú a büntetés, de nem halál.

A másik, hogy pl. az utcán inni itt legális, miközben ez ugye a "liberális" Európa jó részéről nem mondható el (az európai államok által kényelmesen az illegalitás szőnyege alá söpört prostitúcióról már nem is beszélve). Persze, a randalírozást meg az ordítozást büntetik, de erre mintha máshol is adottak lennének a törvényi keretek :)

Sokan kérdezték a posztolótól, hogy vízum, munkalehetőség, stb, a legjobb tudásom szerint válaszolok:

- vízum: 90 napig nem kell. A munkavízumot nem fogják csak úgy megadni, ahhoz már kell a cég, aki felvett (és akkor is előfordulhat némi köcsögösködés, pl. az egyetemre postdoc-ként felvett, a PhD-jét most megszerző csoporttársamnak csak másodjára adták meg).

- munkalehetőség: ha nem eleve úgy jössz, hogy már kaptál munkát, akkor csak akkor gyere ha _nagyon_ jó vagy valamiben, mert minden másra van helyi/ázsiai munkaerő, aki kevesebbel is beéri. A problémamegoldás és az önálló munkavégzésre való képesség itt hiánycikk, úgyhogy a vezetői pozíciókra jobbak az esélyek.

@merlionka: jó a blogod, üdv :) asszem a vizilabda-meccsen láttalak titeket :)

foodlfg 2012.08.12. 09:02:07

Lényegtelen, de verebek ellen szúnyoghálót nem tudtak felszerelni ? Hihető...

merlionka · http://www.merlionkincsei.blogspot.sg 2012.08.12. 09:34:35

@oldalazó gnóm: Köszi! Üdv Neked is! S ha már említetted a sportot, egy kis vidámabb téma a végére: a jólét egyik velejárója, hogy a szokásos tv csatornáink mellé az olimpia idejére kaptunk ajándékba még 13-at, ahol éjjel nappal mentek az olimpiai tudósítások. Szinte minden magyar meccset, döntõt láttunk, sõt, volt úgy, hogy amikor kapcsolgattunk a csatornák közöt, három adónál is éppen magyarok szerepeltek vagy éppen a himnusz szólt. Nagyon büszkék voltunk rájuk...

És még valami, tény és való, itt a trópusokon más állatokkal "fut" össze az ember, patkánnyal ugyan még nem volt szerencsém, de már egyszer meg kellett állnom a kocsival, mert egy leguàn vánszorgott át elõttem, léptem màr majdnem egy mérgeskígyó farkára, megkergetett bennünket egy majomcsalád és a gyerekek iskolájában is találtak már pitont. Mondtam ugye, hogy kalandos errefelé az élet:-)

pappito · http://pappito.com 2012.08.12. 09:55:54

@oldalazó gnóm: köszi a homályoszlatást :)

azért azt elmondhatjuk, hogy sokkal kontrolláltabb a helyzet mint az európai országokban, nem? (mondjuk a drogterjesztés gondolom nem jellemző a HÁ szerzőire és kommentelőire, szóval az kevéssé érdekes, hogy azért mi jár, de azért szabályozott az élet - amit valaki vagy jól visel vagy nem és van halálbüntetés amit szerintem Európa már meghaladott)

gondolom az ott élő expatok úgyse akarnak belefolyni a politikába meg nem a szingap állampolgárságért nyomulnak, úgyhogy nem nagyon zavarják őket a demokrácia hiányából fakadó különbségek vagy tilalmak

oldalazó gnóm 2012.08.12. 10:34:51

@pappito: azokat, akikkel beszéltem erről, a hosszabb távú letelepedés/állampolgárság megszerzése szempontjából leginkább a gyerekeiknek a hadkötelezettsége zavarja.

Engem személy szerint a kontrolláltságban egyedül az zavar, hogy ha valami olyan megoldáshoz folyamodsz, ami bár teljesen a szabályozás keretein belül van, de nem megszokott, akkor furán néznek, a bürokrácia meg megpróbál elgáncsolni. Emellett persze van pár dolog, ami irritál Szingapúrban, de szerintem a legtöbb, magát "kozmopolitának" tartó embernek ezek inkább a "jólétet" jelentik, úgyhogy inkább nem panaszkodok :D

pappito · http://pappito.com 2012.08.12. 11:00:51

@oldalazó gnóm: a hadkötelezettség mennyi idő?

mondjuk Szingapúr nem engedheti meg magának, hogy védtelen legyen, az biztos.

oldalazó gnóm 2012.08.12. 11:14:22

@pappito: 2 év, egyetem előtt, csak férfiaknak kötelező. Állítólag Malajziától és Indonéziától félnek nagyon, de igaziból a legértékesebb erőforrás itt az emberi erőforrás, azt meg nem igazán lehet "elfoglalni". Mondjuk ahogy elnézem az ismerőseimet, a legjobb történeteik/kalandjaik mind a seregből vannak, meg valahogy a 2 év extra idő alatt jobban el tudják dönteni, hogy milyen egyetemre akarnak menni, szóval összességében azért nem egy rossz dolog :)

pappito · http://pappito.com 2012.08.12. 11:45:37

@oldalazó gnóm: kösz a választ.

ismereteim szerint azért a szingap haderőben nem kisollóval kell a füvet nyírni és fogkefével pucolni a csempék fugáit, szóval lehet, hogy nem teljesen haszontalan az akét év és nem csak időnyerési szempontból, hanem esetleg tanul is valami komolyat ott a delikvent

tanato 2012.08.12. 11:50:54

@Fruka1: Örülök hogy itt látlak Fruka,majd csak visszaszivárognak ide a régiek is.

tanato 2012.08.12. 12:15:25

@mommmmo: Igen, Igazságos egyoldalúan látja a helyzetet,az EÜ.-ben fix hogy nem igaz aki itthon sem boldogul kint sem.Kicsit Igazságos véleményei hasonlítanak egynémely véleményekre a régi blogból Akiről itt írtál a panaszkodós, és nem 3 hét hanem 9 nap után távozott angolosan Nagy -Britanniából,azóta sem hallottunk.,hogy most mit csinál,pedig érdekelne.

Fruka1 2012.08.12. 13:47:54

@tanato: Köszönöm szépen a megjegyzésedet, igen itt vagyok mert nagyon jó kis blognak tartom, továbbra is figyelni fogom, és hozzászólok.reményeim szerint már hamarosan Au-ból.....

mommmmo 2012.08.16. 08:17:11

Amugy tenyleg, visszaterve a temara, hogy a kulfoldre szakadt magyarok "vetitenek" es sikertortenetkent adjak elo azt, ami nem, mert csak kapcsolatok utjan ment:
Tuti van ilyen, de ugyanigy van ilyen a magyarorszagi magyarok koreben is. Marmint, hogy eloadjak, hogy otthon milyen f@szan megy, kozben pedig azert megy olyan jol mert a fel megyet elprivatizalo parttitkar csaladjaba szulettek.

Szoval a vetitest tenyleg nem befolyasolja, hogy ki hol van.

mommmmo 2012.08.16. 08:20:45

Sot az valoszinubb hogy kulfoldon az ember tenyleg a netto nullarol indul, mig otthon eleve benne van egy korben ami befolyasolja az eselyeit, szoval ilyen alapon a jo tarsadalmi pozicio sajat erdemkent valo bemutatasa inkabb jellemzo lehet otthon mint kulfoldon.

falatka33 2012.08.17. 19:45:46

pár hét alatt rengeteg posztot elolvastam az oldalon, faltam őket, de ez vitte a pálmát szórakoztatás szempontjából. imádtam olvasni, nagyon tetszett. várom a többit.

Gerry. 2012.08.17. 22:20:37

Az iras masodik fele erdekes es egeszen informativ volt, de az elso fele a teljesen celt tevesztett, bicskanyitogato stilus es a nevetseges ontomjenezes miatt az egyik abszolut melypont a blog torteneteben.

A stilus maga az ember. Khm.

belzebubó 2013.09.14. 10:39:55

Jó régi poszt, de pár lényeges dolog kimaradt. 8 éve élek Szingapúrban.
Autóárak: világon a legmagasabbak, jelenleg egy Suzuki SX 4 20-21 millió forint. Folyton változik, havonta a rendszer miatt (bonyolult leirni), sgcarmart.com-on ellenőrizhető.
Jelenleg 40-50% befizetővel vásárolható 5 éves részletre motor nagyságától függ, hogy 40% vagy 50% a befizető. 2013-as törvényi változások miatt és ez a használtakra is igaz, 5 év részletre max.
Egy lakás havi bére normális helyen condoban 4-5000 SGD minimum, ami 7-900.000 Ft.
Oktatásról nem tudom miért mondják, hogy milyen magas szintű, mert ahogy fehér emberrel kerülök kapcsolatba, nagy levegő és közlik végre egy értelmes emberrel beszéltek, nem vagyok-e ang mo...Kutatóik a világ többi országában még a legprimitivebb szintet sem ütik meg, ha tud valaki pl. a Karolinskán szingapúri egyetemi tanárról, aki Szingapúrban végzett, az szóljon.
A csajokról nem tudok mit mondani, fehér, szőke, kisportolt nő lévén én azt látom van azért igény európai fehér csajokra, (akivel még talán beszélgetni is tud) igen nagy.
Kaja néha unalmas a szójaszósz ez igaz, én személy szerint is unom.
Az ország szociális rendszere még megért volna pár sort, mivel kritikán aluli. Én személy szerint egy társadalom fejlettségét ez alapján kategorizálom, hogy bánnak a fogyatékosokkal, öregekkel, elesettekkel, Szingapúrban kb. sehogy. Mindezt úgy mondom, hogy hosszú évek óta jószolgálati alapitványokat és árvaházakat segitek.
Hadseregre nem tudom minek költenek ennyit mivel semmiféle erőforrással nem rendelkezik Szingapúr és mivel napi kapcsolatom van ezredesekkel, volt katonai atassékkal, ha úgy igazán elbeszélget velük az ember, ők sem értik, van vagy 100 gépük, (Mo-on azt hiszem van 8 Grippen???) amit főleg azért vesznek az USA-tól, hogy jóban legyenek velük. Repülni nem nagyon tudnak úgysem.
A hadkötelezettség 2 év, ennyi lúdtalpas, beesett mellű, nyomi férfit sehol nem látni ez tény. Egyszerűen szánalmas ha végignéztek egy csapat gyakorlatozó katonán az East Coast Parkban. Nálam 2o évvel fiatalabb vakegér srácok 1 km-t nem tudnak a tempómban futni, sajnálom őket nagyon. Ipad és telefonnyomogatás után kiterelik őket edzeni és ott esik össze...Mint megtudtam az iskolában a tornaórán főleg ülnek. Most jött pár magyar tornatanár és továbbképzést tartottak a szingapúri tornatanároknak, hogy mi a tornaóra. Ezt konkrétan tudom. Ha bármelyik ország nekiindulna ezeknek nem sok esélyük van 1oo géppel se.
Amikor megdöbbentem, hogy semmi fogalmuk sincs a térképről, helyi pilóta ismerősöm közölte, sajnos náluk az iskolában nem sok mindent tanitanak földrajzból. Gyakorlatilag ő ha nem pilóta lenne, ő se tudná, az iskolában nem látott Európa térképet, a szingák nem ismernék fel Európát. Az oktatás tömjénezése a posztban teljesen érthetetlen, különben is miért lenne itt ennyi expat havi átlag 18-20.000 dolláros fizuval, ha olyan jólképzettek lennének a helyiek? Egy tanitási óra 18o perc, az iskolákban ahová a helyiek járnak nincs légkondicionáló se. Az óraváltás úgy megy,hogy szünet nincs, tanár ki, másik tanár be. Aki megteheti ausztrál vagy angol egyetemekre küldi a gyerekét.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.11.17. 21:44:50

Köszönöm! :D
Élmény volt olvasni!
Pláne, hogy egy barátom is hasonlókat mesélt.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.11.17. 21:44:50

@belzebubó:
... "fehér, szőke, kisportolt nő".. hmmm... :D
Már tetszik kegyed!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása