Először is hadd figyelmeztessem az olvasót, hogy ez egy nagyon hosszú poszt lesz és talán hibáktól sem lesz mentes, mivel már egy bő évtizede elszármaztam szép hazánkból és a magyarul gépelés csak lassan és kínlódva megy. Az elmúlt évtizedet, és előtte még két évet gyerekkoromban, a Brit Birodalom utódállamaiban töltöttem.

Kezdődött mindez 1986-ban, hétévesen, az egykori Brit Indiában, amit mára átneveztek szimplán Indiává, véleményem szerint a világtörténelem egyik legnagyobb baklövését elkövetve ezzel. Most tényleg, indiaiak, jobb lett így nektek ezzel? Mert szerintem nem, de erre majd még visszatérek.

Két év indiai tartózkodás után, még gyerek lévén, visszakényszerültem kis hazánkba, de aztán amint lediplomáztam (angol szakon persze), húztam is vissza a Brit Birodalom egykori tagállamait terrorizálni. Következett öt és fél év Írország, majd két és fél év Szingapúr, legvégül, némi utazgatás után a Birodalom Imperialista fővárosában, Londonban kötöttem ki, régi vágyamat beteljesítve ezzel.

Most már kb mindenhol éltem, ahol akartam, valószínűleg Angliából már nem moccanok, bár persze soha nem lehet tudni. A fent említett országokat mind összeköti a történelmük és nem is lehet megismerni őket a Brit Birodalom történetének beható tanulmányozása nélkül (akit komolyabban érdekel, Niall Ferguson és William Dalrymple könyvei a legjobbak és legolvasmányosabbak ebben a témakörben).

A fentiekből következik, hogy mind a négy említett angol nyelvű országról írok majd valamennyit. Indiáról egy gyerek szemszögéből, illetve történelmi, gazdasági, kulturális szempontból, a többi országról pedig praktikusan, mint kivándorlási lehetőségről). Szingapúrról írtam már egy rövid cikket az Origónak, ami mai napig eleg népszerű, és általában az első tíz oldal között jön fel ha Szingapúrra keres rá az ember (Itt olvasható http://www.origo.hu/vilagkorul/20070914-szingapur-iwiw-a-vilag-korul.html).

Bár már három éve nem élek ott, még ma is sokan megkeresnek kérdésekkel és mivel a szilvesztert nemrég ott töltöttem, motiválva érzem magam, hogy ismét írjak egy cikket róla, ezúttal behatóbban.

Pláza ENSZ-képviselettel

Mit is írhatnék Szingapúrról, amit más még nem írt le és nem elcsépelt klisé?Olyanokat talán mindenki hallott róla, hogy "egy pláza ENSZ-képviselettel", "Disneyland halálbüntetéssel", "az Oroszlánváros", "Ázsia Manhattane / Svájca" "Délkelet-Ázsia Izraelje" stb... az ilyen klisékben mindig van némi igazság, de csak olyan szinten mint a "Bukarest K-Európa Párizsa" jellegűekben. Szingapúr egy egyedi ország, egyedi kultúrával és semmi máshoz nem hasonlítható.

Talán egyik legfontosabb tulajdonsága hogy nem a szingapúriak mennek más országokat lemásolni, hanem más országok küldöttei jönnek Szingapúrba, hogy olyan dolgokat tanuljanak, amit Szingapúrban sikerült megvalósítani elsőként a világon. Szingapúr számít az etalonnak, követendő példának a hatékony országépítés műfajában.

Hogy is sikerült mindezt megvalósítani?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Brit Birodalom. Annak is volt egy sikeres Koloniális ügyintézője, Szőr Szemfordító Reflex. Ez a Szőr Reflex kinézte magának a mocsaras Singapura (oroszlánváros szanszkritul) szigetet az (in)kontinenciális Ázsia ánuszában, hogy a gaz hollandoknak keresztbe tegyen és megalapozza a Brit Imperialista Kapitalista Ópiumfetisiszta uralmat Délkelet-Ázsiában.

Némi lókupeckedés után (a tiétek Szumátra, az enyém Malájzia és évente kétszer kielégít benneteket orálisan a Dzsohori Szultán) sikerült megállapodni a hollandokkal és Szingapúr, továbbá Malacca/Melaka és Penang (Píneng) brit kézbe került, először Brit India részeként, majd külön koronagyarmatként.

Különösen az előző két városban már évszázadok óta éltek akkor Szoros-Kínaiak, gazdag kereskedőcsaládok akik Kínai-Maláj vegyesházasságokból, némi portugál gruppenszexszel dúsítva uralták az Ázsián belüli kereskedelmet. Szőr Reflex Ázsia első szabadkikötőjét hozta létre, ahol mindenfajta korlátozás, vámok vagy adók nélkül lehetett kereskedni bármivel, még kábítószerrel is.

Persze ettől hihetetlen jólét köszöntött be szinte azonnal és a Szoros-Kínaiak (mostantól hívjuk őket bennszülött nevükön peranakanoknak) nagy számban költöztek át az új városba, ami néhány évtized alatt világjelentőségű nagyvárossá fejlődött. A peranakanokat követték a malájok, indiaiak (elsősorban mint katonák, rendőrök, ügyintézők) illetve egyre nagyobb számban a kínai bevándorlók, elsősorban Dél-Kínából (Kantonból és Hajnan szigetéről).

A triádok és a kasztrendszer

A friss kínai bevándorlók alapvetően különböztek a peranakonoktól nyelvben, kultúrában és konyhaművészetükben és hamarosan többségbe is kerültek, komoly aggályokat kiváltva a többi etnikai csoportból. Míg a peranakanok a XIX.-dik század végére angol anyanyelvűvé váltak és egyre többet vettek át a brit szokásokból, a kínai kulik (mert főleg azok voltak) megtartották saját nyelvjárásaikat (Hokkien,Teocsu, Kantoni, Hajnani, Hakka) és erősen elszigetelték magukat a Sziget többi lakójától, különböző alvilági eredetű titkos társaságokba verődve (a hírhedt triádok).

Ehhez a Brit Birodalomra oly jellemző áthághatatlan kasztrendszer is hozzájárult. Legfelül volt a fehér ember, britek és egyéb európaiak. Őket követték a peranakanok és egyéb angol anyanyelvű gazdag ázsiaiak (indiaiak és malájok). Alattuk voltak a középszintű munkát végző (ügyintéző, tanár, rendőr) írástudó malájok és indiaiak, akikben a britek messzemenőkig megbíztak) és legalul a többséget alkotó kínai írástudatlan munkásosztály, akiket minden más népcsoport mélyen megvetett és lenézett.

Nem is tartották őket alkalmasnak semmi másra, csak fizikai munkára és az európai családok még cselédnek vagy háziszolgának sem vettek fel kínaiakat, annyira nem bíztak bennük (azóta egy csöppet változott a világ). Idővel persze a kínaiak is felkapaszkodtak és egyre nagyobb szerepet vállaltak az ország irányításában.

És akkor jött a függetlenség

Mire eljött a függetlenség ideje, Szingapúrt már egyértelműen a kínaiak tartották kezükben, Lee Kuan Yew (Lí Kuan Jú - a következő képen az ünneplő tömeg közepén) és a PAP (People's Action Party) személyében, aki gyakorlatilag az 1965-ös függetlenné válás óta irányítja az országot, most már csak tanácsadó szerepében.

Amikor Lee Kuan Yew átvette az irányítást (a Maláj Föderáció egyszerűen kirúgta Szingapúrt, a nagyszámú kínai lakosságot nemkívánatosnak tartva), az ország atyja egy katasztrófát örökölt Malajziától. Szingapúr szerepe a háborút követően erősen lecsökkent a világkereskedelemben és a brit hadsereg is távozni készült, ami védtelenül hagyta volna az országot.

Ezért először az ország védelmét kellett megszervezni, amihez izraeli tanácsadókat hívtak, akiket a muszlim malájok antiszemitizmusa miatt mexikóinak álcáztak. Izraelhez hasonlóan bevezették a kétéves sorkatonai szolgálatot (csak férfiaknak) és komoly fegyverkezésbe fogtak, hogy megvédhessék magukat a sokkal nagyobb és meglehetősen ellenséges muzulmán szomszédaiktól.

Szingapúr a mai napig többet költ arányaiban a hadseregére mint akár Izrael vagy az USA, a GDP kb. 5 százalékát. Mára már komoly hadiflottát és légierőt épített ki, aminek egy része Ausztráliában illetve az USA-ban állomásozik, ahol sokkal több hely van a gyakorlatozásra. A szingapúri férfiak 2 éves sorkatonai szolgálatukból legalább fél évet külföldön töltenek, általában Ausztráliában vagy Tajvanon. A tajvani kiküldetés különösen népszerű, mert ott hatalmas kereslet van a szingapúri férjjelöltekre és hát egy tajvani nőt mégiscsak könnyebb kielégíteni, mint egy szingapúrit. Mármint anyagilag.

Törvénykezés a la Mussolini

No de visszatérve Lí Kuan Júhoz... A hadsereg megszervezése után át kellett alakítani a főleg malájokból álló rendőrséget. Szigorú törvénykezést vezettek be, Mussolini stílusában. A bűnözőket és kommunistákat eljárás nélkül dutyiba dugták, azóta nincs belőlük szabad levegőn egy darab se, nem csoda hogy Orbánvikinek ez annyira tetszik.

A híres botozást még a britek vezették be, azóta is töretlenül népszerű, ez jár például graffitizésért vagy illegális itt tartózkodásért. Ergo, graffiti és illegális bevándorlás nem egy nagy probléma. Milyen érdekes, kiderült, hogy ha valamit szigorúan büntetnek, pl. bottal veréssel, azt az emberek nem csinálják.

Szerintem Obama elnöknek le kellene foszforbombáznia Szingapúrt és elhozni nekik a Szabadságot és Demokráciát. Mégiscsak tarthatatlan állapot, hogy nem kergetik az embert lépten-nyomon harmadik világbeli bevándorlók hosszú késekkel, mint a civilizált nyugaton. Pfúj, illiberális, politikailag inkorrekt, fasiszta szingapúriak, adunk mi majd nektek uránfejes cirkálórakétát oszt megtanuljátok szeretni felebarátaitokat. Még hogy nem jöhetnek be az emberek illegálisan. És ráadásul bűnözni se lehet nyugodtan. Ejnye-bejnye.

A legendás tisztaság

Visszatérve a témához... A bűnözés megszüntetése után a következő nagy feladat a tisztaság megteremtése volt. A trópusi Ázsiáról lévén szó, talán ez volt a leglehetetlenebbnek tűnő kihívás, de kemény akarattal és szigorú törvényekkel, illetve azok betartatásával ez szinte teljesen sikerült. Alkalmazott módszerek: pisidetektor a liftben, ami a rendőrség megérkezéséig fogva tartja a bűnöst, kemény büntetések szemetelésért, köpködésért, egy wc-tisztaságért felelős kormányhivatal létrehozása rendszeres razziákkal, hadseregnyi olcsó maláj vendégmunkás alkalmazása a közterületek tisztán tartására. A szemétszedésen kívül központi részeken felmossák(!) a kövezetet.

Mindez persze nem lett volna lehetséges a gazdasági reformok nélkül, ami a brit szabadkapitalista alapokra (pl. jogrendszer) építkezett, de továbbvitte azt a sokkal hatékonyabb és formálhatóbb ázsiai stílusú államkapitalista rendszer irányába. Így a fontos területeken megmaradtak az alacsony adók és a laza szabályozás. Alacsony pl. az ÁFA (7 százalék), SZJA (5-10 százalék), nincsenek vámok és tarifák.

Nagyon magasak az adók viszont az alkoholon, cigarettán, gépkocsikon, ezzel próbálja az állam az általa helyesnek tartott útra terelni a lakosságot. Lehet vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de Szingapúrban működik és egyre több ország másolja az itt látottakat. Egy könyvet lehetne még írni arról, milyen intézkedésekkel küzdötte fel magát Szingapúr a harmadik világból, de ízelítőnek talán ennyi is elég lesz. És ezzel le is zárnám ezt a kis történelmi áttekintőt. Kissé hosszúra sikeredett, de múlt nélkül nem lehet megérteni Szingapúr jelenét.

A legország

Szóval hol tartunk ma? Szingapúr, túlzás nélkül állíthatom, ma a világ egyik legbiztonságosabb, leggazdagabb, legtisztább és leginnovatívabb országa ahol a világ talán legképzettebb és szakmailag legfelkészültebb lakossága él.

Hogy csak néhány példát soroljak, az ország a világ élvonalában van oktatásban, egészségügyben, közbiztonságban, biotechnológiában. A világ egyik pénzügyi központja és egyre inkább átveszi Svájc szerepét mint a szupergazdagok bankközpontja és adóparadicsoma. Rendkívül alacsonyak az adók (egy számjegyűek), a világon itt a legkönnyebb vállalkozást indítani, itt a leghatékonyabb a közigazgatás, az egészségügy és a közlekedés.

Itt van a világ legjobb reptere, legtisztább metrója és buszai. A világon itt figyelnek legjobban a közterületekre, még az autópályák mentén is makulátlan, gondozott virágágyások sorakoznak. Szingapúrban található talán a világ legváltozatosabb konyhaművészete és még folytathatnám.

Ez lenne tehát a földi paradicsom megtestesülése?

Nos, erre a válasz: attól függ, ki kérdezi. Ez a hely nem a szegények paradicsoma, de még kevésbé a lusta, buta, fegyelmezetlen embereké. Szingapúr börtönnek tűnhet a bűnözők, alkoholisták, kábítószeresek számára, az utóbbiak jó eséllyel akasztófán végezhetik. Itt nem dívik a részegen randalírozás, azért botozás jár, a könnyűvérű nőket kiközösítik, illetve élesen elkülönül a hivatásos (főleg kínai-kínai, thai, filipina hölgyemények, egy-két k-európaival megfűszerezve) és nem hivatásos női társadalom.

Azért mára már annyira nem őskonzervatívok, vannak könnyűvérű nem hivatásos szingapúri lányok, akik hírnevükkel mit sem törődve gazdag expatokra hajtanak és bőven vannak thai transzvesztiták, illetve helyi melegek is. Meglepően sok az ún. tomboy, fiús leszbikus, akiről az ember első látásra nem is gondolná hogy lány.

Bár társadalmilag ára van az ilyen életformának, a Nyugattal szemben roppant szimpatikus az agresszió és erőszak teljes hiánya. Itt nincs buzizás, nincsenek szkinhedek és soha senki nem fog beléd kötni, hacsak éppen nem akarod valaki más csaját lenyúlni. Ilyenkor azért az ázsiaiak zsebében is kinyílik a bicska.

Maláj fiúk és maláj lányok

Ha már fiúknál-lányoknál tartunk, hadd meséljek róluk egy kicsit. Szerintem a környéken messze a maláj lányok a legszebbek és a maláj férfiak egyben a legjóképűbbek is. A nők macskaszerűek, mandulavágású szemekkel és egzotikus külsővel. A férfiak a latin macsók legjobb hagyományait követik és órákat töltenek a férfi WC-ben a tükör előtt, hajukat igazgatva. Tisztára, mint az olaszok.

A malájok tűnnek továbbra az egyetlen népcsoportnak, akik képesnek tűnnek az igazi románcra és szerelemre, az ázsiaiak többségét ez marhára nem érdekli, a szexet testi funkciónak tekintik, mint a pisilést vagy az evést és nem építenek köré mítoszhegyeket. Ez legfőképpen a kínaiakon látszik.

Iskolázott, de nem művelt kínaiak

Mit is mondhatnék róluk, hogy ne hangozzon klisének? Először is, a szingapúri kínaiak között sok jó fej, intelligens ember van, akivel remekül el lehet beszélgetni. A többség azonban, ha esetleg iskolázott is, de semmiképpen nem művelt. Az ittenieket elsősorban a pénz, annak megszerzése, és az azon vásárolható dolgok birtoklása érdekli. LV táska, Lamborghini, iPhone, európai nyaralás, stb...

Talán magyar szemmel leginkább a képmutatás tűnik fel, nem az számít, hogy ki vagy, mit tudsz, hanem hogy milyen látszatot keltesz a szemlélőben. Nem számít, ha csak üres rizsre futja, ha jó környéken van (hitelre) lakásod, fehér bőrű kínai (ha nagy mázlid van, igazi európai) a feleséged és BMW-vel jársz, aminek a részleteit alig tudod fizetni.

Hogy mondjak pár példát, anno a szingapúri-kínai főnökünk Jasper, a bemutatkozáskor előadta, hogy kedvenc hobbija a snowboardozás... És mutatott is diaképet magáról, ahogy Svájcban snowboardozik. Pfff. Vagy ott van kinti jóbarátom Calyn, aki 35 éves létére (azért néz ki vagy 25-nek) egy fiatalabb férfihoz ment hozzá akinek még autója sincs. Hallottátok, nincs autója! Hogy ezért mit kapott a barátnőitől...

Az persze senkinek nem jutott eszébe, hogy a srác jóképű, rendes, jó munkája van és még majd viheti valamire. Nem is beszélve arról hogy úgymond jól megvannak, ami a 21.-dik századi megfelelője a szeretik egymásnak. Érzelmek? Ugyan már, az a szentimentális fehér ember mániája, kínaiaknak ilyesmire semmi szüksége. Remélem ezzel némi bepillantást engedtem a szingapúri-kínai lélekbe, de ez csak egy villanás, a dolgok ennél sokkal összetettebbek.

No és mi a helyzet a szingapúri-indiaiakkal?

Róluk kevesebbet tudok, bár voltak indiai barátaim kint, illetve a randizgatásba is belekóstoltam, de elég gyorsan ráébredtem hogy olyan mintha egy másik bolygóról jöttek volna. A kulturális különbségek, ugye. Azt azért kiemelném, hogy a malájok és indiaiak nem bíznak a kínaiakban, úgy érzik diszkriminálják őket minden szinten. Ez egyértelműen így is van, tavaly szilveszterkor egészen megdöbbentem, mennyire elkínaiasodott a város. Egyre több kínait hoznak be, akik sokszor alig tudnak angolul és minden más népcsoportot igyekeznek kiszorítani.

Aki hosszú távú tartózkodásra készül, vegye figyelembe, hogy egy idő múlva másodrendű állampolgár lehet belőle. Egyelőre még arany élete van az ottani európaiaknak, de ahogy látványosan hanyatlik a Nyugat és Ázsia átveszi tőle a vezető szerepet, ez egyre kevésbé lesz így.

Letelepedés, kinti élet

És mi a helyzet a kijutással, letelepedéssel és a kinti élettel? Nos, ez roppant szubjektív, minden ember másképp éli meg a várost, attól függően, hogy milyen munkája, végzettsége, világlátása van. Itt keményen lenézik és szinte rabszolgasorban tartják a munkásokat, még a jó kétkezi szakmával rendelkezők se számíthatnak túl sok jóra. Ez nem Európa, ahol egy építőmunkás jobban él mint egy egyetemi tanár.

Ázsiában a végzettségnek hatalmas presztízse van, főleg ha azt valaki angol vagy amerikai egyetemen szerezte. A büfé-ruhatár szakok itt sem érnek túl sokat, bár némi presztízsértékük azért van. Aki itt jól megél, általában mérnök, professzor, bankár, orvos, jogász megfelelő egyetemen szerzett diplomával.

Bizonyos területeken a magyar végzettségnek is van megbecsültsége, beszéltem például olyan szingapúri szemészorvossal, aki Pécsett tanult egy világhírű magyar szakembertől. Olyannal is találkoztam, aki mindenképpen Budapesten akart komolyzenét tanulni és tőlem kért segítséget a jelentkezéshez.

Összességében tehát egy jó magyar szakember itt is megtalálja a számítását és magas életszínvonalra számíthat. Aki viszont pincérkedni, takarítani, bébiszitterkedni, idősgondozni akar, felejtse el Ázsiát, van itt 3 milliárd másik, aki sokkal olcsóbban megcsinálja ugyanazt.

Nincs bűnözés

Az itteni életről azért még írnék néhány bekezdést. Ahogy említettem, bűnözés mint olyan, nincs. Soha, senkitől nem hallottam a környezetemben, hogy bármilyen bűncselekmény áldozatává vált volna. Fiatal lányok nyugodtan sétálhatnak a város legrosszabb környékén hajnali 3-kor anélkül, hogy bármitől félniük kellene.

Talán csak a bangladesi építőmunkások adnak némi aggodalomra okot. Ők vasárnap kirajzanak Little Indiába és ha nőt látnak (kor 12 és 60 között, hogy kicsi, nagy, kövér vagy sovány, teljesen mindegy) elég gusztustalan dolgokat tudnak művelni. Little Indiában az a klisé is megdől, hogy Szingapúrban mindenhol tisztaság van. Az univerzum egyik megingathatatlan alaptörvénye, hogy ahol indiaiak vannak, ott kosz is van. Erre még sehol nem találtam kivételt és ez pl. Londonban is igaz.

Az ételekről...

A szingapúri kaja nagyon változatos, ízre néha egészen nagyszerű, de szerintem európai ember gyomra hosszú távon nem bírja. Én kb. fél év folyamatos hasmenés után áttértem a Subway-Burger King kombinációra, legjobb barátaimmá váltak az arab street egyiptomi, török, libanoni kajáldái és felfedeztem az összes helyet, ahol igazán jó spagettit lehet kapni.

Néha ettem indiait, japánt, koreait, de csak módjával. A kínai kaja viszont szerintem egyszerűen minősíthetetlen. Néha csak ízetlen, rossz minőségű alapanyagokkal, pl. pálmaolaj (amit az emberi emésztőrendszer nem tud lebontani), vagy szójaszósz (mindenre azt az átkozott szójaszószt rakják), de néha kifejezetten undorító. Van olyan hogy főtt disznóláb, ami itt finomságnak számít, vagy élve főtt béka genyaszerű, nyúlós, fehér kásában (congee).

Ennél vannak rosszabbak is, mint a feketévé rohasztott fiókás tyúktojás, amit afrodiziákumnak tartanak. Ezek az ázsiaiak állandóan a cerkájukkal vannak elfoglalva, nem hallottak még a viagráról? Még mindig a rinocérosz szarv a tigrishere meg a cápauszony a mániájuk, amikor mindenki tudja már rég, hogy ezek hatástalanok... Na mindegy...

Nekem a kínai kaják közül egyedül a sült húsok jöttek be, de azt is felszecskázva szolgálják fel, üres rizzsel és persze szójaszósszal. Szerencsére az indiai, maláj, illetve peranakan kaja sokkal jobb, néha egészen fenomenális ízeket produkálnak, de fogyasztásukat nem lehet túlzásba vinni ha az ember nem akarja gyomorfekéllyel végezni.

Spanyol albérlőtársamnak például Pekingben kilyukadt a gyomra az ottani kajától és évekig tartott, amíg rendbe jött. Persze ott volt olyan az egyetemi menza menüjén hogy kutyasült meg macskapörkölt, hálistennek Szingapúrban mindez tilos és nagyon jók a higiénés körülmények. Aki szereti a halakat és tengeri herkentyűket, a mennyben fogja érezni magát, ugyanis szinte mindenhol lehet kapni, olcsó és még a kínaiak se tudják elrontani.

...és az italokról

Az ivás Szingapúrban keserves dolog, mindenhol nagyon drága az ital, kicsik az adagok és kevesebb alkoholt raknak az italokba mint Európában, pl. gintonicban alig érezni a gint. Az ázsiaiak egy pohár bortól is totál berúgnak. Ex-barátnőmet például egyetlen koktél után ágyba kellett dugni. A testhőmérséklete felment vagy negyven fokra és hidegvizes borogatásokkal kellett hűteni. Többet persze nem engedtem inni.

Állítólag valamilyen genetikai oka van annak, hogy az ázsiaiak nem bírják az alkoholt, hiányzik a vérükből a megfelelő enzim, ami lebontaná. Hasonló okokból nem fogyaszthatnak tejtermékeket sem, ezért szinte minden ilyesmit (tej, joghurt, sajt) Ausztráliából vagy Európából importálnak.

Szupermarketből kétféle van: vannak helyiek, illetve malájok, itt a tartós étel európai ember számára túlságosan gyenge minőségű, főleg Malajziából importálják. Van ízetlen tósztkenyér, hófehér ipari sajt, fűszerezetlen, sápadt kínai kolbászok, viszont a friss alapanyagok, zöldségek, gyümölcsök, halak, jó minőségűek és olcsók, a higiénia is megfelelő. Vannak piacok is, de ott én max. csak gyümölcsöt vennék.

A másik fajta az expat szupermarket, ebből is van Cold Storage vagy Carrefour. Itt szinte minden megtalálható, amire európai embernek szüksége van. Rendes kenyér, bagett, sajtok, felvágottak, kolbászok, sütemények (pl van linzertorta), borok, olasz paradicsom, eper, stb... Persze jóval drágábbak, mint a helyi boltok, de nem olyan vészes, még így is olcsó Magyarországhoz képest, főleg, ha fizetéseket is figyelembe vesszük.

Hol szórakozzunk?

Ami a szórakozást illeti, vegyes a kép. Diszkózni remekül lehet, van jó néhány menő klub, de nagyon a képmutatásról szól, amit a diszkó előtt álló Lamborghini-flotta illusztrál a legélesebben. Porsche, BMW gáz, Bentley, Ferrari vagy Pagani Zonda menő, Lamborghini hozza az alapszintet, de jobb ha Murcielago, a Gallardo kicsit egyszerű. Mindenki más jobb ha busszal vagy taxival jön, ha nem akarja égetni magát.

Mint Európa nagyvárosaiban, itt is szegregálja magát a milliomos réteg, a diszkó előtt parkolnak, VIP-szobát bérelnek, illetve eleve olyan klubokba járnak, ahová csak őket engedik be, illetve a modell lányokat, gyakran Európából. Mindez illusztrálja azt is, hogy komoly párkeresés szempontjából, miért nem ideális. Itt tényleg minden a pénzről szól és ez szerintem a szórakozásra is rányomja a bélyegét.

Jó társasággal (európaiakkal, esetleg malájokkal, indiaiakkal, netalán japánokkal) azért remekül lehet szórakozni, egy utcában több szórakozóhely van itt mint talán egész Budapesten és rengeteg a bár, kajálda, sőt még a tengerparton is találni belőlük, pl Siloso Beachen.

Egyébiránt vannak bárlányok is, főleg Thaiföldről, Indonéziából, Fülöp-Szigetekről. Ez egy vegyes társaság, a bárok általában azért fizetik őket, hogy bevonzzák a vendégeket, de sokan elmennek a vendégekkel is, néha ingyen, de általában pénzért.

Aztán ott vannak még a szolgálólányok, akik vasárnap délutáni kimenőjükön ún. Tea Partykon szórakoznak és igyekeznek levadászni egy hímet, lehetőleg európait, de ha olyan nincs, bangladesivel is beérik, ha az enyhíti magányukat. Az ilyen lányok sorsa elég sanyarú, de sokszor még így is jobb, mint ami otthon várná őket. Azt hiszem, mi magyarok, tudunk ezzel szimpatizálni.

Mielőtt elfelejteném, a homoszexualitás Szingapúrban csak papíron illegális, a valóságban teljesen szabadon űzhető, kivéve ha fiatalkorú az egyik fél. Olasz főnőköm, Riccardo meleg volt, vele elmentünk egyszer-kétszer a Tanjong Pagari meleg bárokba, de a melegek igazi Paradicsoma Thaiföld, ő is már ott él.

Egyébként egyik kedvenc éjszakai szórakozásom az Orchard Towers előtti emberállatkert figyelése volt, különös tekintettel a részeg zöldfülű angol / dörzsölt thai Ladyboy kombinációra. A helyiekhez hasonlóan roppant viccesnek találtam ahogy az angol fickók, teljesen gyanútlanul, széles vigyorral a képükön vártak türelmesen a taxira, kézen fogva egy 180 centis, modellalkatú, ámde gyanúsan szögletes arcú és kidülledő ádámcsutkájú egyeddel.

Szerintem legtöbbjük mai napig azt gondolja, hogy egy nagyon jó nővel voltak és nem egy átoperált Frankensteinnel. Azért én is megfizettem a tanulópénzt és amikor thai exemmel eljött az első éjszaka ideje bizony eléggé izgultam mi lesz a ruha alatt. Hálistennek az ösztönöm nem csalt (ezúttal!!!).

Emberi kapcsolatok

Mit írhatnék még az itteni életről? Vannak egyébként magyarok is, bár nem túl sokan, viszont eléggé összetartó, barátságos társaság, bár én csak futólag találkoztam velük. Az ember köthet igazi barátságokat a helyiekkel, de azért arra ügyeljünk, hogy ez ne érdekből vagy képmutatásból történjen, egy fehér ismerősnek, barátnak még ma is presztízsértéke van Ázsiában, főleg a szegényebb országokban és remekül lehet európai barátokkal villogni az otthoni irigykedő ismerősök előtt.

Ami a párkapcsolatokat illeti, nem vagyok meggyőződve róla, hogy ázsiaiak és európaiak hosszabb távon együtt tudnak maradni egy párkapcsolatban. Szerintem egyszerűen túl nagyok a kulturális különbségek, de ezt mindenkinek magának kell megítélnie. Úgy vettem észre, hogy a sötétebb bőrű délkelet-ázsiaiak (malájok, indonézek, filippínok) közelebb állnak hozzánk kulturálisan, mint a kínaiak vagy akár a japánok, akik a mi szemszögünkből nézve egyszerűen túl furcsák.

A thaiokról pedig az a véleményem, hogy az ember soha nem tudhatja hányadán áll velük, egyszerűen képtelenek az őszinte, egyenes beszédre. A kínaiak meg folyamatosan vetítenek és még önmagukkal szemben se képesek az őszinteségre. Én a legszimpatikusabbnak a filippínókat találtam, az volt a benyomásom hogy teljesen őszinték és egyenesek, talán a katolikus vallásuk miatt.

Szingapúr árnyoldalai

Azért meg kell említenem Szingapúr árnyoldalait is, hogy teljes legyen a kép. Ideális esetben az európai ember szinte alig találkozik a "sötét oldallal" de nem árt ha erről is tudunk, hogy árnyaltabb legyen a kép. Ami engem személy szerint nagyon zavar általában nem a szingapúriak hibája, hanem a földrajzi és éghajlati tényezők velejárója.

Nagyon sok például a csótány és a patkány. Mindkettőből hatalmas példányok futkároznak, az előbbiből pedig verébméretűek repkednek. Mivel mi nyitott ablaknál aludtunk, előfordult úgy 1-2 havonta hogy egy vagy néha több Jumbo Jet méretű példány berepült az ablakon és komoly légicsatát kellett vívni velük, föld-levegő biológiai és vegyi tömegpusztító fegyverek bevetésével (csótányspray).

Ezek a dögök borzasztó nehezen döglenek meg és hatalmas ricsajt csapnak, ha az ember telibe kapja őket permetszerrel. Egy jól sikerült vegyi támadás után még percekig vergődnek és repkednek, mint egy sérült veréb és persze mindent összekennek irtószerrel és bacilusokkal. A rohadtak mindig a konyha vagy fürdő környékén kongregálnak és a mottójuk, hogy csótány soha nem jár egyedül.

A patkányok kevéssé idegesítőek, de borzasztó szemtelenek, hangos, éles cincogással futnak át az ember előtt, amitől mindig frászt kapok. Azért hozzátenném, hogy én egy helyi lakótelepen béreltem lakást (óccsó vót, na) ahol távolról sem olyan fényesek a higiéniai körülmények mint az európaiak által frekventált helyeken. Csótány azonban mindenhol van, a belvárosban is, meg kell szokni és kész.

A borzasztó klíma

Amit még kell szokni, az a klíma. Szerintem borzasztó. Marha meleg, van na, és rohadt magas a páratartalom. Mivel én kb. Piedone fizikumával és szőrzetével vagyok megáldva, borzasztóan nehezen viselem, de van akinek ez jön be. Azért hozzátenném, a tenger soha nincs messze és kint a parton, árnyékban, elég kellemes, este pedig kifejezetten mennyei érzés kint ülni a víznél. Én nem vagyok egy strandolós típus, de aki akar, strandolni is tud pl Sentosan vagy az East Coast parkban.

Egy további furcsaság az ország társadalmi berendezkedése illetve jogrendszere, ami nagyon régimódi, kifejezetten Viktoriánus (nem az a Viktor, ez egy másik, a Viktória). Itt még mindig kötél jár nagyon sok kisebb kihágásért is, mint pl. a kábítószer birtoklása. Botozás jár vandalizmusért, részeg randalírozásért.

A politikai ellenfeleket eljárás nélkül dutyiba dugják, sokszor évtizedekre. Nem lehet tüntetni, sztrájkolni, tiltakozni semmi ellen sem. Ám az igazság az, hogy az átlag európai inkább előnyét látja ennek, mint kárát, hiszen ezek a szigorú törvények hozzájárulnak a rendhez, tisztasághoz és a közbiztonsághoz.

A látszattal ellentétben ez nem rendőrállam, alig van rendőr az utcán és hacsak valaki nem akar bűnözni vagy politizálni, sokkal nagyobb szabadságot élvezhet, mint nyugaton, főleg anyagilag és erkölcsileg.

Nos, ezzel le is zárnám a szingapúri beszámolómat, bizonyos témákat szándékosan nem említettem meg (statisztikák, mit érdemes megnézni, stb...), mert ez más forrásból is hozzáférhető, igyekeztem inkább a személyes benyomásaimat tolmácsolni, remélem mindenki élvezte ezt a kis mentálist utazást.

Talán később írok Írországról, illetve Londonról is. Angliáról csak azért nem, mert ott még csak turistaként jártam, amúgy alig ismerem. London hatalmas előnye hogy az ember 1-2 óra utazás után már meg is érkezik Angliába, ami olyan érzés mintha egy másik bolygóra csöppent volna. De erről majd legközelebb."