Aki van annyi idős, hogy emlékszik még a rendszerváltás előtti évek autóvásárlási mizériáira (helló, Merkur!), az alighanem igazán értékelni fogja a mai ajánló első posztját, ami ugyan Amerikában játszódik, de kis túlzással játszódhatna a negyven évvel ezelőtti Magyarországon is. Emellett elkezdünk hazaköltözni és ellátogatunk egy új-zélandi oviba is, mert zászlónk a változatosság. :)
Elon Musk elhozta a szocializmust az Egyesült Államokba
Szokás mondani, hogy a történelem ismétli önmagát, ami igaz lehet, de csak ritkán. Nos, a PrehryFarkas blog szerzője most átélheti, milyen lehetett a szocialista Magyarországon autóhoz jutni. Ami a vicc, hogy ez 2018 Amerikájában történik meg vele.
„Sosem gondoltam volna ugyanis, hogy egy 2018-ban, Amerikában megrendelt gépkocsi az 1970-es évek magyarországi érzéseit ébreszti majd fel egyszer bennem. (...)
Kezdjük akkor a múlttal és szögezzük le azt a talán már régen elfelejtett tényt, hogy az átkosban a gépkocsit nem mindenki tudta megengedni magának, újat venni pedig tényleg csak keveseknek adatott meg.
Egy új autó akkori vásárlási folyamatát mai ésszel már szinte fel sem tudjuk fogni. Nem voltak szalonok, nem volt versenyhelyzet, különböző vásárlást ösztönző programok vagy finanszírozási lehetőségek. Az állam, a Merkúr vállalat révén kereskedelmi monopoljoggal bírt a gépjárművek importjával kapcsolatban.
Bár volt egy bemutatószalon a fővárosban és természetesen volt egy országosan elérhető havi rendszerességgel megjelenő autós magazin, de az emberek gyakorlatilag vakon rendelték az autóikat, a felszereltségi opciók lehetőségét pedig akkor még hírből sem ismerték.
(Szívesen megnéztem volna egy-két akkori vásárló arcát, amikor a Merkurnál, a rendelés felvételénél visszakérdeztek volna, hogy akkor napfénytetővel vagy anélkül szeretné-e megrendelni az őzike-barna színű Wartburgot.) (...)
Tekintve, hogy egy autóra eleinte akár 10-15 évet, később 1-3 évet is kellett várni, ha valami szépséghibát találtak az új kocsin, a vevők inkább nem reklamáltak ezek miatt a Merkúr telephelyein. Örültek, hogy megjött a várva várt kocsi. A kisebb minőségi hibákat pedig a maszek műhelyekben igazították ki, ahelyett hogy leálltak volna panaszkodni a telep fődiszpécserének. (...)
Lássuk akkor most a legújabb kocsivásárlási élményemet Amerikában. Fontos tudni, hogy nem vagyok egy kocsimániás, nem nagyon érdekelnek az autók, hidegen hagy a lóerők száma.
Számomra a kocsi csak egy eszköz, ami segít eljuttatni egyik pontból a másikba, remélhetőleg minél olcsóbban. A többi részletkérdés, legalábbis ami a saját autómat illeti. A családi autó az kicsit más kérdés, ott azért több szempontot veszek figyelembe azon ritka alkalmakkor, amikor újat veszek.
A mostani autóm egy teljesen átlagosnak mondható 2011-es évjáratú fekete TOYOTA Camry. Kvázi népautó itt Amerikában. Újkori értéke kb. 21,000 dollár (6 millió forint), ami itt nagyon olcsónak mondható.
Most uszkve 10,000 dollárt ér, ami értékállóságát tekintve kiválónak tekinthető. Keveset fogyaszt, városban kb. 8-9, autópályán pedig 6-7 litert száz kilométeren. Nincs vele általában semmi gond, csak már öregszik, egyre többet kell rá költeni, és a benzin is egyre többe kerül főleg itt Kaliforniában. (Tudom még mindig sehol sincs a magyar benzinárakhoz képest, de itt azért többet használjuk az autót.)
Az elmúlt években már nézelődtem, hogy milyen legyen a következő autóm, de Isten igazából semmilyen lehetőség nem keltette fel az érdeklődésemet. Ez alól a TESLA márkanév alatt futó kizárólag elektromos töltéssel működő autók jelentettek kivételt, de az elmúlt években bevezetett modellek horribilis ára miatt még csak meg sem fordult a fejemben, hogy azt vegyek (az autó átlagára kb. 80,000 dolcsi). (...)
Három évvel ezelőtt a TESLA cég alapítója és ügyvezető igazgatója, Elon Musk bejelentette, hogy a korábbi luxusmodelleket követően a cég egy, az amerikai középosztály számára is sokkal elérhetőbb árú ($35,000) modellt, a Model 3-ast tervezi majd hamarosan bevezetni. Óriási visszhangja lett a bejelentésnek, mint kiderült rengetegen gondolkodtak hozzám hasonló módon. (...)
Ugyan a kocsiról terjedtek pletykák, de azt csak ott és akkor mutatták be részletesen először a nagyközönségnek. Ennek ellenére, a bemutató első órájában több mint százezer ember tett le egy ezer dolláros foglalót a modellre, úgy hogy azt sem tudták milyen felszereltségű lesz. Az átkoshoz hasonlóan, itt is gyakorlatilag vakon rendelték meg a kocsit az emberek.
És én is köztük voltam. Úgy voltam vele, hogy veszteni valóm nem sok van, foglaljuk le, aztán majd legfeljebb visszamondom, ha nem tetszik, merthogy erre volt lehetőség.
Egy hét alatt még kb. 300 ezer megrendelés érkezett a kocsira a világ minden tájáról, így biztos Magyarországról is. Az óriási népszerűség emelte elvárások miatt Musk egy óriási gyárat épített, hogy ezt a giga mennyiségű autót le tudja gyártani. Ez természetesen időbe tellett, mert ez a hatalmas kereslet nem volt benne az ő „ötéves” tervében…
Én nem siettem, nekem volt időm, gondoltam kivárom azt az egy évet, ugyanis akkor még ezt ígérte Musk. Egy év múlva jött a hír, hogy az az egy év inkább másfél, pár hónap múlva pedig kettőre módosította.
2018 elejétől jött a hír, hogy elkezdődött a gyártás az új üzemben és az első járművek végre legördültek a gyártósorokról. Körülbelül ekkor kezdtem már én is számolni vele. Ez kicsit kevesebb mint két évvel a foglaló letétele után volt, de a keleti blokkban szocializálódott és megedződött prérifarkasnak ez a várakozás meg sem kottyant.
Gondoltam, a Toyotára már nem kell költeni, mindjárt jön a TESLA. Sajnos nem így lett, három hónappal ezelőtt lengéscsillapítót kellett cserélni, pedig már nagyon nem akartam költeni rá.
Mivel csak annyit tudtam meg a TESLA honlapján, hogy valamikor idén április és június között várható a kocsim, ezért nem volt választásom, meg kellett szereltetni. Közben az is kiderült, hogy – a hatékonyságot kiaknázva – a TESLA egyelőre csak egy változatot gyártott, ami kicsit többe kerül a beharangozott kezdőárnál.
A más felszereltségű modelleket csak fél évvel később (vagy még később) tudják majd legyártani. Igen ám, csak ha várok még félévet, akkor egy csomó jelentős ösztönzőtől elesek. Mivel ezen adóvisszatérítések összege a 10,000 dollárt is elérheti, ezért úgy döntöttem, hogy nem várok, azt rendelem, ami van, mint a Merkúr telepen. (...)
Hihetetlen, de tényleg nem lehet tudni ki mikor kapja meg a kocsiját, mint a 70-es években. Gyakorlatilag mindenki egy GOOGLE sheet fájlban tárolt alvázszámos listát követ, így én is. A Facebookos és egyéb más fórumokon pedig kabaréba illő hangulat uralkodik.
Nehéz pontosan visszaadni ezeknek az internetes fórumoknak a hangulatát, de egy biztos, szürreális ez a mostani Model 3 jelenség Amerikában. Azért megpróbálom szemléltetni ezt a kelet-európai hangulatot egy-két példán keresztül:
Az izgatott tulajdonosok egymást bátorítják és vigasztalják a késedelem miatt, mint az óvodában.
Ha pedig valakinek megérkezik az alvázszáma és azt bejelenti, mint örömhírt, a kötelező gratulációs üzenetek mellett mindenki azt kérdezi a szerencsés tulajdonostól, hogy mi volt az alvázszáma, mikor konfigurálta, milyen opciókkal és hogy hol lakik az USÁ-n belül. Ebből próbálnak ők is valami fogódzkodót nyerni.
A gyár és bemutatószalonok környékén élők folyamatosan tesznek fel fényképeket a parkolókban tárolt éppen leszállított kocsikról, hogy tartsák a hitet a rendelőkben.
Mint az átkosban, itt is drágább egy használt autó. Aki élelmes, most busás haszonnal tudja eladni új Model 3-as szerzeményét.
Nos itt tartunk most közel 30 évvel a Merkúr megszűnése után Amerikában. Mondom én, hogy ismétlődik a történelem…”
A teljes posztot itt olvashatjátok el. Őrület.
Irány Magyarország!
Nagyon kedvelem a Fromázs blogot, úgyhogy most a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel várom, merre lesz a tovább, merthogy kiderült, a szerző és családja közel két év után visszaköltözik Magyarországra.
„Bréking nyúz! Július elején hazaköltözünk Budapestre. Én megyek előre, a család pedig jön utánam két héttel később. Annak ellenére, hogy ez volt az eredeti terv, azaz 2 év Franciaországban se több se kevesebb, nehéz volt meghozni a döntést.
Látva az élet minőségét, az emberek toleranciáját, udvariasságát, a városi élet élhetőségét és a fejlesztések tempóját azt kell, hogy mondjam, hogy Nantes az ideális város számomra, most 40 évesen, családdal.
Minden ember számára más szempontok fontosak, ezért én úgy gondolom, hogy mindenkinek más a jó. Nem lehet egy sémát ráhúzni mindenkire és felesleges ítélkezni.
Viszont már nem aggódom amiatt, hogy majd’ mindenki bolondnak fog tartani, hogy hazaköltözünk Magyarországra, mert a szívem mélyén tudom, hogy ez most a jó döntés.
Arról nem is beszélve, hogy bármikor el lehet költözni bárhova, ha az ember hajlandó belevágni ebbe a fáradságos kalandba és az én családom francia és angol nyelven is jól elboldogul, tehát a lehetőség az adott.
Mégsem erre vágyom, hanem arra, hogy Magyarországon találjak egy munkát, amit szeretek végezni, együtt lehessek az anyukámmal, és a barátaimmal, amilyen gyakran csak időnk engedi.
Szeretnék elutazni a Balaton felvidékre, a Tisza tóhoz, sokadszorra is Villányba, másodszorra Eger környékére, valamint élvezni, hogy a wellness és a termálfürdőzés otthon nem akkora luxus, mint Franciaországban.
Számomra nagyon jó volt Franciaországban élni, de egyúttal nagyon nehéz is. Nekem is sok romantikus kép élt a fejemben arról, hogy milyen lehet itt élni, de a bor, a sajt és a baguette csak egy rövid ideig szolgáltat elég boldogsághormont, ha az ember nem kifejezetten szereti az unatkozó feleség szerepkörét.
Ha az itt töltött 1 év 9 hónapra visszatekintek, én igazából a fő célomat, hogy egy francia cégnél dolgozhassak nem értem el, mégis sokat tanultam az élet minden más területén.
A férjem projektje miatt jöttünk, tehát az pipa, én megtanultam franciául, pipa, sokat utaztam Franciaországban, pipa, sok időt töltöttem a férjem szüleivel és nagyobb családjával, pipa, és gyűjtöttem nemzetközi barátokat, akiktől sokat tanultam arról, hogy mennyi mindent lehet sokféleképpen csinálni az életben.
Az első évben viszont még nagyon szenvedtem a magánytól, kezdetben nehéz volt a francia tanulás, nem találtam munkát, kudarc volt minden nap az álláskeresés, ha bármit meg kellett kérdeznem egy szenvedés volt és még amikor beszélhettem is valakivel franciául végre, teljesen kifáradtam, mert egy gyötrelem volt az agyamnak mind a beszéd, mind a hallottak befogadása.
Onnantól lett minden jobb, hogy vállalkozó lettem és elkezdtem angolt tanítani (hamarabb kellett volna, de reménykedtem, hogy hátha lesz más, a személyiségemnek jobban megfelelő út) és a francia nyelv is jobban ment már 1 év után. A lelkemnek ez kellett, valami feladat, bármilyen munka! (...)
Mégis, nekivágnék újra, mert végeredményben megérte. Egy szó mint száz, most próbáljuk dobozokba gyömöszölni az itt töltött idő alatt felhalmozott tárgyainkat, várjuk a balatoni nyarat és a következő újrakezdést szeptemberben!”
Mit mondhatnék: sok sikert és remélem, a blog folytatódik, ezúttal már a visszailleszkedésről! A teljes posztot itt találjátok.
Az új-zélandi ovi
Az Új álom blog szerzőjének közel két hónappal ezelőtt nagy dolog történt az életében, hiszen megszületett a második gyermeke. (Éljen, éljen!!) Ami viszont egyúttal azt is jelenti, hogy az elsőszülött lassan elkezd óvodába járni. Lássuk, milyenek az első tapasztalatok!
Lili jele az egyik itteni bagoly lett
„Sok a változás, és nem csak nekünk, de Lilinek is, mindenkinek meg találni a helyét az új helyzetben. Ki kell alakítani egy új családi ritmust, amibe most már be kell helyezni, Lili ovis napjait is. :)
Hihetetlen ugyan, de elkezdtük az ovit, nem sokkal kismanó születése után. Volt egy kis izgalom, hogyan fogja venni Lili az akadályokat, hiszen nem beszél angolul.
Mikor Péterrel megbeszéltük, hogy is legyen az angol tanulása, akkor arra jutottunk, hogy először a magyar nyelv alapjait tanulja meg, aztán majd felveszi az angolt az oviban a többi gyerektől.
Szóval mikor kezdtük a beszokást, aggódtam, hogy is fog ez kinézni, de az óvónéni és az óvóbácsi megnyugtatott minket, ne aggódjunk, annyiféle náció jár az oviba, nem lesz gond, hozzá vannak szokva, hogy ki kell alakítani a gyerekekkel egy közös kommunikációs csatornát. Annyit azért kértek tőlünk, hogy egy-két magyar kifejezést, amit használunk, írjuk meg nekik, fonetikusan magyarul és angolul.
Itt egy kicsit más a rendszer, mint otthon. Az állam hároméves kor után 20 órát ingyen biztosít a gyerekeknek, azon felül fizetni kell, ha többet szeretnének járni a gyerekek oviba. Mi két nappal kezdtük. Kedden és pénteken jár délelőtt, délutánra hazajön és itthon alszik. Maga az ovi délután 2:30-ig van nyitva. (...)
Olyan 20-25-en lehetnek a csoportban, amire 4-5 felnőtt jut. És van egy óvó bácsink, aki fantasztikus, a gyerekek imádják. Egy hatalmas családi házat képzeljetek el, ahol különböző helyek vannak kialakítva. Festőállványok, kreatív asztalkák, ahol ragasztani-vágni, rajzolni, gyurmázni lehet.
Van egy hatalmas szőnyeges rész, ahol a földön lehet játszani, van babaház, kis konyha kialakítva. Itt az ajtók állandóan nyitva vannak, a gyerekek ki-be járnak a szoba és a kinti udvar között.
Kint az udvaron vannak kis fa asztalok, padokkal, egy fából készült vár, ahová fel tudnak mászni a gyerekek, trambulin, fedett homokozó, és mászóka rész, egy asztalon elhelyezett vizes medence, ahol a gyerekek vízzel játszhatnak. Egy kis paradicsom.”
A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek