oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. február 18. 06:30,  Az aratamete-katasztrófa 5 komment

2018. február 18. 06:30 Határátkelő

Az aratamete-katasztrófa

Ide-oda rohangálunk ma (részben sílécen) a nagyvilágban, Japánban indulunk, ahol kiderül, mi a címben emlegetett aratamete-katasztrófa (nem, nem leves), aztán még mindig a Távol-Keleten kiderül, mit érdemes elolvasni egy levélből. Utána kiderül, a brazilok sem boldogok állandóan, végül síelünk egyet Norvégiában. Szép hosszú út lesz, induljunk!

kezfogas_foto_pixabay_com_geralt.jpg(Fotó: pixabay.com/geralt)

Az aratamete voltaképpen annyit jelent japánul, hogy „újra”, „ismét”, illetve ennek egy kifejezetten udvarias formája. És éppen ez a baj. Hogy ez miként torkollhat katasztrófába (egyébként a kontextus miatt), azt a Tokyo Reloaded blog írta meg.

„Mert az úgy van, hogy a szakállas, magas, japánul úgy-ahogy beszélő gaijinra mindenki emlékszik, aki már csak egyszer is találkozott vele, de fordítva ez már korántsem igaz. 

Így aztán, amikor egy business meetingre megyek és velem szemben felsorakozik 8-10 fekete hajú, középalacsony, szemüveges japán üzletember, már bocsánat a sztereotipizálásért, de hát valahogy ez így szokott lenni, akkor erősen zavarban vagyok, hogy ezek közül is kikkel találkoztam már és kiket látok először. 

Előfordul ez persze Európában is, de ott nincs meg a névjegycserének az a kötelező ceremóniája, mint itt, ezért könnyebben el lehet sunnyogni a dolgot. 

Márpedig névjegyet kínálni valakinek, akivel már találkoztam, enyhén szólva nem jön ki jól, nagyjából azt az üzenetet hordozza, hogy „nem vagy te olyan fontos ember, kispajtás, hogy emlékezzek rád!" 

A japánok pedig udvarias népek lévén, nem térnek ki a névjegycsere elől, és beleállnak a dologba, csak éppen amikor szembe kerülünk egymással, a „hajimemashite” előtt megjegyzik, hogy „aratamete”, vagyis, hogy ő pontosan tudja, hogy már cseréltünk névjegyet, de ha ragaszkodom hozzá, hát tessék (köcsög)

A jóérzésű gaijin ilyenkor nagyon szeretné, ha lenne egy olyan kis fekete vakuja, mint a Man In Blackben és rávillanthatna az emberére, hogy akkor most az utolsó öt perc DELETE. De ha ez nem megy, akkor legalább nyíljon meg a föld és süllyedjen el benne nagyon gyorsan és nyom nélkül. 

Mit lehet tenni az aratamete-katsztrófa elkerülésére? Többféle stratégia lehetséges. Elméletileg létezik olyan ember is, aki az összes valaha kapott névjegyét katalogizálja és a találkozó előtt elmélyed ezekben és kollégáival konzultálva memorizálja kik is azok, akiket már ismer a cégben. 

Nos, egyfelől ez az ember nem én vagyok, másfelől pedig sokra mennék azzal, ha tudom, hogy ismerem Suzuki urat, ha az arca nincs meg. Azért a meetingre menet ki szoktam kérdezni a kollégáimat, hogy ki lesz ott és ezekből szerintük kit is ismer(het)ek, de azért ez korántsem atombiztos módszer. 

Ugyanennek megvan a helyszíni változata is, amikor a már felsorakozott hadsereg előtt bökdösöm kollégámat, hogy akkor most kivel is kell csereberélni, erősen feltűnő, kevéssé praktikus módszer... 

Lehet aztán passzívan várni, hogy ki jön oda hozzám névjegycserére, ez tkp. tökéletes lenne, a baj csak az, hogy így a nálam alacsonyabb rangúak nemigen mernek közelíteni, hiszen a meishi kókan-t a hierarchiában feljebb levőknek szokás kezdeményezni. Vagyis ezzel a módszerrel az a baj, hogy ez eleve rossz fényt vet a gajinra, ej, de fenn hordja az orrát! fogják mondani." 

Mit tehetünk, ha bekövetkezik a katasztrófa? Kiderül az eredeti bejegyzésből

Levelet kaptam, lájf 

Maradva Japánban, az ember azt gondolná, hogy ha valahol hatékony a kommunikáció, akkor ott az. Hogy a sok (európai szemmel talán felesleges) udvariaskodás miatt mennyire nem így van, azt egy levél példáján keresztül mutatja be a Tshabee in Japan blog.

japan_level.jpg

„Első ránézésre riasztó lehet a sok ismeretlen kriksz-kraksz. De semmi gond, a címet, meg az első bekezdést nyugodtan át lehet ugrani. Abban ugyanis csak az évszaknak megfelelő köszöntés van. Ami kb. annyiból áll, hogy „milyen hideg van mostanában, nyakunkon a megfázás”. (...) 

A tényleges mondanivaló általában a „さて” (sate) szóval kezdődik, ami kb. annyit jelent, hogy „szóval”, „tehát”. Én mindig ezt a szót szoktam keresni elsőként, az előtte levő részek olvasása teljesen felesleges időpocsékolás. :P Ha egy levélben nem szerepel ez a szó, akkor azt el se olvasom. :D 

De még itt is résen kell lenni, mert a mondandó azzal szokott kezdődni, hogy mennyire hálásak, hogy az ő terméküket vetted meg / az ő szolgáltatásukat használod / stb. (...) 

Vagyis a levél legalább 95%-ának semmi köze a levél tárgyához, csak teljesen felesleges időhúzás. :D És hogy miről szól a maradék 5%? Befizettünk egy buszos kirándulásra, és azt közli benne az utazást szervező cég, hogy melyik busztársaság szolgáltatja a buszt. Mintha nem lenne rohadtul tökmindegy. :D 

Vagyis valaki ezt az egészet megírta, kinyomtatta, és postázta x példányban. Hogy közöljön egy olyan információt, ami egyáltalán nem érdekel. Úgy, hogy foglaláskor megadtam az email címemet, tehát akár oda is küldhették volna." 

A teljes posztot még részletesebb elemzéssel itt olvashatod el.

A brazilok sem boldogok állandóan 

Ha Brazília, akkor karnevál, foci, óceánpart, boldogság – a szegénység mellett ezek ugranak be leginkább talán egy európai embernek. Nos, a brazilok sem boldogok mindig, más kérdés, hogy azért törekednek rá – derül ki a Vargabetűk blog posztjából.

brazilia_1.jpg

„Brazíliában láttam olyan szlogent, ami így szólt: „Milyen csodálatosat csinált ma, hogy boldog legyen?” Nem emlékszem, mit reklámozott a plakát, de azt olvastam ki belőle, hogy a brazil kultúrában fontos, hogy csodálatos dolgokat csináljunk a boldogságunkért. Hogy ezzel meg lehet szólítani az embereket. 

Ugyanakkor a brazilok ugyanolyan sokat panaszkodnak, mint pl. a magyarok, és ugyanúgy nem tesznek aktívan azért, hogy máshogy menjenek a dolgaik (egyébként nem tőlem származik az a kritikus vélemény, hogy a brazilok passzivitással reagálnak a problémákra, hanem a brazil ismerőseimtől). 

Sokat emlegetik mostanság a politikusok korruptságát – a közelmúlt korrupciós botrányai miatt –, érezhetően kiábrándultak a politikai elitekből. Ám a panaszkodásukból inkább lemondó szomorúság sugárzik, és nem indulatosság, mint a magyarokéból. 

Emellett elmondható az is, hogy a brazilok nagyon félnek a jelenlegi társadalmi klímában (erre a témára visszatérek majd egy későbbi bejegyzésben). A korrupt politikusok mellett gyakori társalgási téma, hogy mennyire veszélyes hely Brazília, hogy bármikor kirabolhatják az embert, hogy bárhol lehet belőle áldozat. 

Ha a brazilokra hallgattam volna abban, hogy hova menjek és hova ne, akkor nem mentem volna sehova és nem láttam volna semmit az országukból, pláne nem egyedül, mert mindenre azt mondták, hogy veszélyes, és kerüljem el. 

Mindezzel együtt a brazilok életvidám emberek, szívesen hesszelnek vagy sportolnak a strandon, élvezik a közös zenélést és táncolást, vagy épp az országuk gyönyörű természeti vidékeit. Egyszóval szeretnek meríteni az élet örömeiből (ha már a gond érkezik akkor is, ha nem hívják).” 

A teljes posztot itt találod.

Hurrá, síelünk! 

Ha Brazília strand és foci, akkor Norvégia hó és síelés – és utóbbi ráadásul igaz is. Ami azért nem kis kihívásokat is tartogat a hóhoz és a síeléshez csak nyomokban szokott magyaroknak – írta a Jegvettike blog.

norvegia_sieles.jpg

„Egy évvel ezelőttig azt hittük, hogy hobbiszinten létezik sífutás és lesiklás, amiből mi az előbbit választjuk, nem csak azért mert Oslo környékén ez az elterjedtebb, hanem azért is, mert ez áll közelebb hozzánk. 

Végülis olyasmi mint a kirándulás, csak nem tapossuk a havat, hanem csúszunk rajta és idővel 30-40 km-es távokat is megtehetünk. Legalábbis ez volt a mi elképzelésünk. 

Ezt a tiszta és naiv hozzáállást az első baráti beszélgetés azonnal darabokra törte, amikor ismerősök megkérdezték, hogy korcsolyázó stílusban avagy klasszikusban szeretnénk e síelni, majd látván értetlenségünket megpróbálták a lehetetlent: 5 percben elmagyarázni a különböző sífutás-stílusok és a hozzájuk kapcsolódó felszerelések előnyeit és hátrányait. 

A magyarázat közben csak úgy repkedtek a szakszavak, melyeket magyarul sem értettünk volna, nemhogy norvégul vagy angolul, így végül egy hatalmas káosz keletkezett a fejünkben ezzel az egész síizével kapcsolatban. 

Aztán pár órás internetes kutatás után megértettük a főbb csapásvonalakat, majd azt is, hogy mindegy melyik stílust/felszerelést választjuk, mert úgyis a gyakorlatban fog kiderülni, hogy jól választottunk-e. 

Közben azt is megtudtuk, hogy egy rendes síelő norvégnak van legalább öt pár síléce a különböző hótípusokhoz, az adott napi hőmérséklethez és a pályaviszonyokhoz mérten. (...) 

Én nem vállalkozom arra, hogy ebben a blogposztban bemutassam a különböző síágazatokat és a kapcsolódó felszereléseket (pedig megtehetném:-), az egyszerűség kedvéért csak annyit mondok, hogy kétféle sílécet vettünk, az egyiket kell vaxolni a másikat nem. (...) 

Oslo környékén rengeteg síút található, gyakorlatilag szinte minden turistaút el van készítve síútnak, és minden nap újra előkészítik a nyomvonalakat. Erre szükség is van, mert rengetegen síelnek, ez egy igazi tömegsport itt, amit a gyerekek tanulnak a suliban és egyszerűen a társadalmi szocializáció szerves része. 

Öt éves kortól hetvenöt évesig minden korosztály megtalálható a síutakon. Sokan síelnek kutyával, derékhoz erősített pórázzal, a kisgyerekes családok pedig babaszánnal, amit valamelyik szülő húz. 

A tömegsport jellegnek megvan az a hátránya, hogy tényleg rengetegen vannak az utakon, ami kezdőként kimondottan veszélyes, hiszen mi még nem tudunk úgy manőverezni, ahogy majd fogunk tudni két év múlva :-), és így nem csak magunkat veszélyeztetjük, hanem másokat is. Emiatt korán reggel vagy estfelé szoktunk menni, amikor kevesebben síelnek, így nyugodtabban tudunk gyakorolni. 

Igyekszünk hetente két-három alkalommal kimenni: szombaton, vasárnap és egyszer hétköznap. Főleg Skullerud-re, egy gyakorlópályára járunk, ahol vannak kisebb-nagyobb dombok, körpályák, és indulnak túrautak is. 

Plusz ha elfáradunk beülhetünk a helyi faház-büfébe ahol isteni a kávé és nagyon finomak a sütik. A pálya este ki van világítva így lehet munka után is menni. Mondjuk a sötét egyébként sem zavaró, mert a hó még akkor is világít, ha a Hold nem látszik, meg egyébként is az Oslo környéki síutak egy része ki van világítva esténként, illetve sokan használnak fejlámpát." 

A teljes posztot rengeteg havas-síelős képpel itt találjátok.

HÍRMONDÓ 

A 80 éves határátkelő 

Egészen páratlan, hogy valaki 80 évesen gondolja úgy, van még benne annyi lendület, hogy megnézze, milyen a külföldi élet. 

Mennyit keresnek a szlovákok? 

Elég jól megy a szlovák gazdaságnak mostanában, olyannyira, hogy miközben a bérek elég lendületesen emelkednek, az infláció elég lendületesen alacsony. De mennyit is keresnek a szlovákok? 

Kitalálod, kik szívják el a magyar munkaerőt? 

Olyan magyarországi multi aggódik vadul, mint a Suzuki, mert nem elég, hogy egyre nehezebben talál embert, azokat is elcsábíthatják tőle, akik már ott dolgoznak. Nem is akárhová.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Japán Brazília Norvégia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3113673706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.02.18. 07:17:04

Brazília gyönyörű lehet,bakancslistára vele.

Csodabogár 2018.02.18. 17:32:25

Norvég poszthoz. Sielni, kezdőként sokkal egyszerűbben is lehet. Környezetem, kollegáim unszolására belementem a sielésbe, bár utáltam a havat és a hideget. Pénzem se volt, felszerelésre az első években. De, előkerült irodai elődöm, egy spanyol nő, ott felejtetett síje. Aztán valaki hozott két botot. Barátnőm felajánlotta a kihízott sí nadrágját. Igy végül is csak egy pár bakancsot kellett vennem és már mehettem is minden tudomány nélkül a pályára. Először, barátnőm férjével, aki pont a gyerekeit tanította 5 és 7 évesek voltak, mentünk egy golf pályára. Gyönyörűen sütött a nap, nagyon élveztem. Azután, vasárnaponként, ha szép volt az idő, mindig kimentem egy kicsit. Az amúgy elég magukba vonuló svédek, igen barátságosak voltak kint a hóban, ha bele gabalyodtam egy bokorba szívesen segítettek és még jókat nevettünk is. Mikor elköltöztem, ott hagytam az egész felszerelést, ki tudja ki hasznosította később.

Shaktee 2018.02.18. 21:34:27

@Csodabogár: Bár útálom a telet, hideget, a kori, sífutás megmaradt a mai napig..

catnip cupcake 2018.02.19. 10:32:41

Egy hete jöttünk haza svédországi hosszú hétvégéről, ahol kipróbáltam a sífutást, életemben először ("rendes" síelést is csak egyszer próbáltam, úgy 10 éve, szóval szinte nulla tapasztalatom van e téren). Béreltünk síoktatót egy órára, hogy elmagyarázza az alapokat. Nagyon élveztem az egészet, szívesen csinálnám rendszeresen, de itt Angliában ez esélytelen sajnos. Úgyhogy vagy átállok a görsíre, vagy Svédországba kell költöznünk :D
BTW, az utóbbi opció egyre vonzóbb, köszönhetően a brexit körüli töketlenkedésnek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása