Vajon tudja-e rajtunk, magyarokon kívül valaki, hogy a trotechnikus az mindig Elek? Vagy hogy négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta? Nem, nem őrültem meg, csak éppen a minap azon gondolkodtam el, hogy vajon mikor jön el az a pillanat (eljön-e egyáltalán), amikor kulturálisan is beilleszkedünk egy országba? Aztán arra jutottam, a legjobb, ha megkérdezlek titeket, hogy ti eljutottatok-e már oda, vagy egyáltalán mit gondoltok erről az egész kérdéskörről.

Talán sokan emlékeztek még a Magyarországon Legyen Ön is milliomos! néven futott játékra, ami úgy volt felépítve, hogy az első pár kérdés pofon egyszerű volt, egy gyerek is tudta rá a választ. 

Kivéve engem. 

Mármint az angol verzióban, abban ugyanis értelemszerűen az angol kultúrkör olyan alapvető fontosságú meséiből, kifejezéseiből, mondásaiból válogattak, ami miatt a megoldás a nyelvet nem az adott kultúrában gyerekként elsajátító külföldi számára komoly nehézséget jelentett. 

Ha sikerült az első kérdéseken túljutni, akkor már könnyebben ment a játék, de az eleje legtöbbször komoly kihívás elé állított. Miért? Mert nem estem át a kulturális beilleszkedésen, annak ellenére sem, hogy az angolszász kultúra mindig is a szívem csücske volt. 

A kulturális beilleszkedés 

Voltaképpen miről is beszélünk? A kulturális beilleszkedés (jobb híján így magyarítottam a cultural fluency kifejezést) nem más, mint annak a képessége, hogy egy adott kultúrán belül a lehető legtermészetesebben mozogjunk, értsük az utalásokat, a poénokat, azokat az élményeket, amelyek összekötik az adott kultúrkör tagjait. Ami sokkal keményebb kihívás, mint amilyennek talán elsőre tűnik. 

Mert a mindennapokhoz szükséges nyelv viszonylag könnyen elsajátítható, megtanulhatjuk az ügyintézés fortélyait is, szerezhetünk ismerősöket – a nehézség akkor jön, amikor egy adott társaság közös programot szervez, és ott előjönnek ezek a közös kulturális pontok. 

Mert ami minket, magyarokat például összeköt, legyen az Rejtő Jenő, a Macskafogó vagy akár az itt is oly sokat emlegetett, szerintem a legtöbb külföldi számára értelmezhetetlen Túró Rudi, az más országból érkezetteknek nem mond semmit (és akkor szándékosan nem beszéltem a generációs szakadékokról). 

A kulturális beilleszkedés kulcskérdése ugyanis az adott környezet legfontosabb szövegeinek, filmjeinek, dalai és eseményeinek ismerete. Ha azt írom, „Schneider úr, én minden körülmények között voltam az Operában”, vagy azt, hogy „Én vezettem, azt mondd meg, én vezettem?” – akkor mindenki jó eséllyel tudni fogja, hogy a Hippolyt, a lakájból és a Macskafogóból idéztem, és ugyanígy a dalok terén is vannak nagy közösségi élmények.

Azaz egyetlen félmondattal, sorral olyan képeket és érzelmeket tudunk kelteni, amelyek csak az adott kultúrára jellemzők. Aki nem ismeri ezeket a narratívákat, az nem fogja megérteni az utalásokat sem, és bizonyos mértékig kívül reked a közösségi élményen. 

Nem csak a szókincsen múlik 

Sokan tévesen úgy gondolják, minél több szót ismernek egy adott nyelven, annál többet értenek belőle. A felszínen ez igaz is lehet, de alighanem mindannyiunknak van olyan ismerőse, aki nagyszerűen beszél egy adott nyelvet, ennek ellenére nem érti azt az adott országot, környezetet, amiben él, ezért beilleszkedni sem tud. 

Minden nyelvben minden beszéd, beszélgetés tele van kulturális referenciákkal, és ha ezeket nem értjük, akkor hiába értjük a szavakat, az élmény nem lesz teljes. (Ott van például a Monty Python teljes munkássága, vagy minden idők legjobb sitcomja, a Fawlty Towers – a maga teljes mélységében mindkettő értelmezhetetlen a brit kultúra ismeretének hiányában.) 

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a kulturális beilleszkedés nem csupán a mesékben, könyvekben, dalokban van jelen, hanem más közös tapasztalatokban is. 

Milyen az iskolarendszer? Mit tanítanak a suliban? Mit tanulnak a gyerekek a saját országuk és más országok történelméről? Mit mond a szagos radír és az emeletes tolltartó egy adott generációnak? Azért nehéz helyzet ez, mert a kék köpeny képe érzelmek és emlékek olyan hullámát indítja el magyarok millióiban, amit külföldiként lehetetlen átélni. 

A humor 

Ha már az előbb érintettem a humor kérdését, érdemes még visszatérni hozzá, lévén ez az egyik legnagyobb kihívás – nem csak szavakban érteni a humort, hanem valóban dekódolni azt. 

Amikor John Cleese a Fawlty Towersben a német vendégeket szívatja, akkor az nekünk, magyaroknak is vicces, de valami azt súgja, egyáltalán nem tudjuk átérezni az egész jelenet történelmi és kulturális kontextusát.

A humor azért is nagy kihívás, mert jellegéből adódóan a kulturális referenciákra, a mindenki által ismert eseményekre épül, sokszor csak egy-egy apró hivatkozással dolgozva. Ilyenkor nem értjük, min röhögnek annyira a többiek, holott az egészben semmi vicces nincs. Van, csak (még) nem értjük.

A jó hír: a helyzet nem reménytelen 

A fentiekből szerencsére egyáltalán nem következik az, hogy a kulturális beilleszkedés reménytelen dolog lenne, sőt. Ha elegendő ideje élünk egy országban, elsajátítottuk a nyelvet, otthon vagyunk a hétköznapokban, akkor egy idő után óhatatlanul magunkévá tesszük a kultúrát is. 

Egyszerűbben fogalmazva: a Mind the Gap nekünk is ugyanazt fogja jelenteni, ugyanazokat az érzelmeket generálja, mint az őslakos londoniakban. 

Azt gondolom, igazán akkor tudjuk elsajátítani mindezt, amikor a saját gyermekünkön keresztül mi is átmegyünk a gyerekkori kulturális beilleszkedés minden fázisán, elolvassuk a meséket, megtanuljuk a mondókákat, megismerjük a játékokat. (Ugyanezt a tudást elegendő idő alatt akár au pairként is megszerezhetjük.) 

Nem maradt más hátra, mint hogy a ti saját tapasztalataitokról kérdezzelek – ti hol tartotok ebben a folyamatban, mit gondoltok minderről? 

(A poszt írásához részben a Linguisticator cikkét használtam fel.)

HÍRMONDÓ 

Csak oda, ahol jó a sör 

Nem panaszkodhattok a változatosságra, hiszen a mai válogatásban van ausztriai, német, holland és belga munkalehetőség is. Szóval tessék nézelődni, válogatni!

Azok mennek el, akiknek maradniuk kellene 

A kivándorlás egyik jellegzetessége, hogy többségükben a fiatalok mennek külföldre, márpedig éppen ők azok, akik egyrészt adót és járulékot fizetnek, másrészt gyermekeket vállalnak. Hiányuk Magyarország jövőjére nézve sem túl biztató. 

A munkaerőhiány lenyomta a kormánypropagandát 

Aligha lehet elfelejteni azokat a kormányzati propagandaplakátokat, melyek arra hívták fel a menekültek (helyett a magyar szavazók…) figyelmét, hogy nem vehetik el a magyarok munkáját. Nos, tulajdonképpen nem vették el, csak éppen egyre többen végzi azt a munkát, amire már nem találni magyar munkaerőt. 

A határátkelők elrettentésére játszana a brit kormány 

Egy titkos, de kiszivárgott brit kormányzati munkaanyag szerint a Brexit után a külföldi munkavállalók elrettentése a konzervatív kabinet célja. 

Ennél jobbat még nem röhögtél a Brexiten 

Az a híres angol humor… lehet őket nem szeretni, de az kétségtelen, hogy a britek sajátos humora nagyon sok embernek bejön (köztünk nekünk is). Remek példa erre az utóbbi hónapok egyik legjobb kamuhirdetése. Jöjjön hát az Austin Brexit!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.