oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. augusztus 31. 06:30,  Egy kozmetikázott adat lettem a rendszerben 128 komment

2017. augusztus 31. 06:30 Határátkelő

Egy kozmetikázott adat lettem a rendszerben

Egy hete jelent meg Zoltán írása magyarországi hányattatásairól, arról, hogy (mint fogalmazott) miként „lökte ki az ország magából”. A poszt meglehetős vihart kavart, sok volt a reakció is, most jöjjön Zoltáné, aki egyben kicsit mélyebb betekintést is ad abba, mi miért történt.

ferfi_fogja_a_fejet_foto_pixabay_com_photorama.jpg

Mielőtt azonban belvágnánk, kicsit összefoglalnám a múltkori posztot (érdemes persze elolvasni az egészet is, itt tehetitek meg), hogy mindenki képben legyen. Zoltán története ugyanis bizonyos mértékig tipikus: adott egy agyonhajszolt, kifacsart ember, aki emiatt elveszíti a munkáját, és mivel már közelebb van a hatvanhoz, mint az ötvenhez, nem is talál másikat. 

A már egy ideje Ausztriában élő család régóta hívja, így úgy dönt: belevág, kimegy Ausztriába szerencsét próbálni, ahol 43,5 év munkaviszony, és a jövedelme után 850 eurós munkanélküli segélyt állapítottak meg egy évre.

Innen jöjjön Zoltán: „Beiratkoztam német nyelvtanfolyamra, ahol rosszul lettem, hiába mondtam, hogy otthon is többször előfordult, azt mondták, kötelességük kivizsgálni, a vashiánynak oka van. 

Így kerültem Grazba kórházba, ahol megállapították, hogy érszűkületem van és bypass műtétet hajtottak végre rajtam. Beadtuk a leszázalékolási kérelmet, aztán több mint 1 évig nem történt semmi. 

Majd hoztak első fokon egy határozatot 42%-ról, és mivel egy évig nem volt Magyarországon jövedelmem, 37 700 forint járadékot állapítottak meg (előtte 399 000 volt az igazolt bruttó fizetésem). 

A két ország között ingázom. Ami oda köt, az unokám, gyerekeim, a betegbiztosításom és a megélhetésem. A csend, a nyugalom, hogy nem kell félni a holnaptól. 

Itthon két ember, a házam, a nekem kedves tárgyak, de 2-3 hét után már megyek vissza. Tehát nem én hagytam el az országot hanem az lökött ki engem.” 

Eddig tehát a múltkori idézet, most pedig lássuk, mit reagált a múltkori kommentekre a szerző. 

Hivatalról hivatalra vittek

„Először is szeretném megköszönni mindazoknak, akik az egészségemmel kapcsolatos jó kívánságaikat elküldték. Lehet, hogy én fogalmaztam rosszul és rossz a poszt, mégis akadt egy ember, aki megértette az egészben a lényeget. 

Mindenkinek ajánlom 20 éves kortól, hogy figyelmesen olvassa el „Vándormadár" kommentjeit, beleértve a belinkelt részeket is.

Senkinek a szánalmára nincs szükségem, hiszen én még szerencsés vagyok, hogy volt egy lehetőségem. Hogy hogyan, miképp intézték, nem tudom. Hivatalról hivatalra vittek, amiből én egy szót nem értettem. 

De mi van azokkal, akik otthon kerülnek ebbe a helyzetbe? Ha egy „BÜSZKE ÉS ERŐS ORSZÁG” ilyen törvényeket hoz, vajon mi lehet a következő? Ötven év felett mindenki átmehet a piros lámpánál? Hol volt az érdekképviselet? 

És igen, 14 évesen kezdtem szakmunkásképzőben. A 110 forintos ösztöndíjamból 2 forint nyugdíjjárulékot vontak, hogy majd 60 évesen visszakapom.

Helyette először 62, majd 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt, jelenleg pedig egy kikozmetikázott adat lettem a rendszerben, B1 kategóriának megfelelő jövedelemmel. 

És mindez azért mert egy évig elhúzták az elsőfokú határozatot. Az egészségromlásom nem a műtét idejétől, hanem a határozat meghozatalától került megállapításra.

Nem kell mentegetni a hivatalokat 

Csak szólok azoknak, akik a hivatalokat mentegetik: én még izzadt hivatalnokkal nem találkoztam. Viszont a pár év munkatapasztalatom azt mutatta, hogy aki huzamosabb ideig, és itt nem évtizedekre gondolok, nem hozta a határidőket, hamar a kapun kívülre került. 

Olyat nem egy helyen tapasztaltam, hogy ott vagyunk húszan, harmincan és a három ablakból egy működik, pedig rájuk törvényileg előírt határidők vonatkoznak. 

Vagy tudták-e, hogy az egészségügyi nyilvántartás 89 óta lett számítógépes rendszerre átállítva. Az én esetemben ez azért fontos, mert előtte volt gerincműtétem és ujjcsonkolással járó balesetem, amire 9% kaptam anno.

Nem tudtam becsatolni a papírokat, mert a 89 előtt történtek dátum szerint vannak archiválva. És ha nem tudod dátum szerint megmondani, hogy melyik napon vettél részt rendelésen, nem adják ki a leleteket. 

Emlékezetem szerint sose azt kérdezték, hogy hányadika van, hanem név, születési év, anyja neve. Ismét egy törvény, ami alól ki lehet bújni. Ki gondolt erre a harmincas éveiben.

Ingyenes jogsegélyszolgálat 

Vagy: ingyenes jogsegélyszolgálat kis hazánkban, mert kértem azt is. Aranyos történet. Már az fel kellett volna tűnjön, hogy a kis hölgy asztalán az irattartóban összesen két bugyi árválkodott és semmi más, még egy toll se. 

Közölte velem, mely iratokat kell beszereznem az igényléshez. Két nap lótás-futás után vissza. Papírokat átvéve első kérdése az volt, van-e házam vagy autóm. Igen, van de ebből a pénzből már nem sokáig. Ja, akkor nekem nem jár, én egy gazdag ember vagyok. Előtte két nappal nem tudott szólni?

Öngondoskodás

Elsők között léptem be a magánnyugdíj-pénztárba, bár nálam már számított a hátralévő idő rövidsége, de bíztam magamban – tudjuk, mi lett belőle. 

Ezek csak apró szösszenetek, amelyek hozzájárulnak egy ember életének ilyetén alakulásához. És csak ennyi kell ahhoz, hogy valaki megvetéssel sújtottan rövid időn belül hajléktalanná váljon, ahonnan már nem tud szólni, pedig előtte ledolgozott egy fél életet. 

Természetesen hibás vagyok a saját életemben és magyarként az általánosan kialakult helyzetért.

Még egyszer külön köszönöm Vándormadárnak értékes hozzászólásait, megmutatta, hogy talán még nincs minden veszve. 

Azok, akik pedig filléreket kérik számon rajtam, meg jobban érdekelte őket, hogy mi mennyi, hasonló sorsot kívánok, mint ami nekem jutott, csak Ausztria nélkül.” 

HÍRMONDÓ

Építőipari munkák Németországban

Kőművesek, villanyszerelők, és más szakemberek egyre kevesebben vannak Magyarországon, ami nem csoda, hiszen Németország hatalmas ütemben szívja fel a jó munkaerőt. Az igény még mindig hatalmas, miként azt mai válogatásunk is bizonyítja.

Nyugaton elképzelhetetlen a hálapénz

Miközben Magyarországon boldog-boldogtalan dugdossa az orvosok (és az ápolók) zsebébe a borítékokat, szerencsésebb országokban el sem tudják képzelni, hogy ilyen létezik. Mutatunk pár példát. 

Így gáncsolhatják el a Brexitet

A brit Munkáspárt több olyan javaslattal is előállt, ami vonzó lehet a kormányzó konzervatívok unió párti politikusainak, márpedig ez komoly veszélyt jelent Theresa May tárgyalási pozícióira. 

A „maradéksrácok” 

A munkaerőhiánytól egyik leginkább sújtott terület az építőipar, ahonnan a jó szakemberek már rég külföldön dolgoznak, aki pedig maradt… Hát azzal nem könnyű mit kezdeni – mondta a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke. 

„A külföldieknek kell alkalmazkodniuk a mi életformánkhoz” 

Komolyan szigorítana a gazdasági bevándorlók befogadásának feltételein Csehország. A cél éppenséggel pont az integráció megkönnyítése lenne, ehhez tanfolyamot is el kell majd végezni. 

(Fotó: pixabay.com/Photorama)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7512791786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.08.31. 06:59:19

Ez már volt nagyjából.

Hari Seldon 2 2017.08.31. 07:44:45

Ezek a britek továbbra is valami fellegekben élnek. Mi az hogy x éves átmenet? Ebbe nekik már nincs beleszólásuk. Szavazhatnak a patlamentjükbe akárhogy, az már nem befolyásolja az EU kilépés folyamatát. Elvégre ezt szavazták meg (a "jobbképességűek"). Az unió (esetleg) belemehet a tárgyalások meghosszabításába, a tagországok egyhangú szavazásának. De itt most nagyon jól fog járni Frankfurt, Amszterdam, Dublin, Luxembourg, Párizs (és országaik értelem szerűen). Szóval annak is sok esélye van...

Sesamelmo (Q) 2017.08.31. 08:44:15

@Golf2: igen. A mèlyebb betekintès elmaradt. Sajnos.

Dikusz 2017.08.31. 08:53:42

Kedves posztoló: úgy látom, az előző posztnál olvasta a hozzászólásokat. Szeretném megkérdezni, hogy miért nem szólt hozzá, eloszlatandó a félreértéseket.
Nem látom értelmét addig a véleményem leírásának, amíg a kérdéseimet nem tudom itt a poszt alatt feltenni. Hogy vár megfelelő választ, netán együttérzést a hozzászólóktól, ha nem reagál a feltevésekre. Nekem is nem is kevés, meglehetősen sok valódi, és indokolt tapasztalatom van a rokkantjáradék témában, talán tudtam volna tájékoztatást adni, nem szakértőként.
Addig csak azzal a kommentelővel tudok egyetérteni, aki az ajánlott teljes poszt elolvasása után hozzászólt.

Az meg különösen gusztustalan, és meglehetősen rosszindulatú, amolyan igazi gonosz megjegyzés volt ennek a posztnak a végén, amit leírt. E mondat ellenében kívánok jó egészséget a továbbiakban.

Dikusz 2017.08.31. 08:55:41

@Golf2: @Sesamelmo (Q): valóban volt, de ez most is elmaradt.
Helyette megkaptuk az utolsó mondatot magyarázatként...

LittleG (uk) 2017.08.31. 09:45:39

Mindket posztbol sut a keseruseg es a harag, ami valahol ertheto is.
Masreszt meg en kierzek belole egy arroganciat is, ami nem jon be, talan masoknak se, es ez is ertheto...

2017.08.31. 09:52:58

Nah, hát gyakorlatilag semmit sem sikerült tisztázni, ami az előző posztban kérdőjeles volt. Értem én, hogy vitték hivatalról hivatalra, és azt sem tudta hol jár éppen. De annyit csak tud a posztoló, hogy be volt-e akkoriban jelentve valami kamu-/vagy nem kamu állásba az osztrákoknál? Ugyanis ismétlem, ha egyetlen napot sem dolgozott hivatalosan az országban, akkor tökmindegy, mennyi volt a jövedelme otthon és hány évet melózott, akkor sem kaphat osztrák munkanélküli segélyt, ha fejen állva adja elő az osztrák himnuszt.
És mindezt nem támadásként, vagy mit tudom én, minek fogja fel a posztoló, irom, hanem hogy eloszlassam a poszt olvasása után esetlegesen kialakuló tévképzetet, a munkanélküli segéllyel kapcsolatban.

Dikusz 2017.08.31. 10:02:34

@Pink Petsch: most kellene annak a kommentelőnek a hozzászólása a tévképzetek eloszlatása végett, aki állítólag Grazban él munkanélküli segílykén.

2017.08.31. 10:05:20

@Dikusz: Sok mindent nem mondhatna, ugyanis ő az egyik grazi mekiben melózott, mielőtt munkanélküli segélyt kért.

Csodabogár 2017.08.31. 10:37:22

@Pink Petsch: Rokonság össze sumákolta neki. Tipikus magyar "megoldjuk okosba" dolog. Osztrákok meg hülyék, de fájjon ez nekik.

fhdgy 2017.08.31. 10:39:32

Nem vagyok, nagy összeesküvés-elméleteket gyártó sem fogyasztó valaki.

Max azokban hiszek, amiket magam gyártottam, de ezeket is csak magánhasználatra.

Itt és most azonban közreadom az első publikus összeesküvés-elméletemet.

A múltkori poszt a mai kiegészítéstől sem lett kerekebb. Azt nem tételezem fel, hogy az egész úgy kamu, ahogy van.

Akkor csak egy magyarázat létezik: volt valami magyaros huszárvágás, amivel a sógorok meg lettek vezetve, de a posztoló erről, saját érdekében, érhető módon nem akar, nem mer beszélni. Amíg elő nem jön ezzel a farbával, addig lóg az egész a levegőben, mi meg kapkodjuk a fejünket, hogy nem értjük.

Mivel ő nem jön, nem jöhet elő, így mi továbbra is lógunk a szeren!

Végül csak egy kérdésem van: már az elején tudva, hogy nem mondhat B-t, miért kezdte el egyáltalán?

Sesamelmo (Q) 2017.08.31. 10:46:48

@Dikusz: biztosan uborkaszezon van es nincs jobb poszt. Sajnos :(
Vajon amikor "vittek" hivatalrol hivatalra es obsemmit se ertett, akkor a csalad hol volt? Legalabb telefonon nem tudtak volna elerhetoek lenni, hogy ertse ami korulotte folyik?

Virago_1000 2017.08.31. 10:56:13

"Helyette először 62, majd 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt"
- nyugaton mindenhol csokkentettek ugye?

2017.08.31. 11:15:26

@Csodabogár: Egen, szerintem is igy történhetett. Csakhogy ezzel megvezeti azokat, akik nincsenek képben a dolgokkal, ugyanis a posztból -mindkettőből- az jön le, hogy az osztrákok munkanélküli segélyt fizetnek anélkül, hogy hivatalosan Ausztriában dolgozott volna. Nem tesznek ilyet.

Virago_1000 2017.08.31. 11:16:00

"Azok, akik pedig filléreket kérik számon rajtam, meg jobban érdekelte őket, hogy mi mennyi, hasonló sorsot kívánok, mint ami nekem jutott, csak Ausztria nélkül.” 
- isten nem ver bottal, kulonosen az ilyen rosszindulatu frustraciokkal teli illetot. Miattad van negativ hire a.magyar mentalitasnak.

London2009 2017.08.31. 11:27:47

@Dikusz: Nekem is ezen akadt meg a szemem. Hogy van kepe ilyet irni? Vegigolvassuk ezt a nyuglodest, most mar masodjara es a vegen meg azt kivanja, hogy betegedjunk meg es haljunk ehen. Koszi!

2017.08.31. 11:30:04

@Dikusz: @London2009: Ugyan már, ti ezen fennakadtok? ;)

London2009 2017.08.31. 11:50:16

@Pink Petsch: Meg mindig nem ertem, hogy megis mi lenne a posztolo igazi mondanivaloja. Nem tudom megveregetni senkinek sem a vallat amiatt, hogy sikerult segelyt szereznie, amire nem jogosult. Arra gondolok, hogy Ausztriaban ezt csak ugyeskedessel tudta elerni. A posztnak azt a reszet ertem, hogy Mo-on olyan a rendszer, hogy hagytak volna joforman ehenhalni. Tokeletesen megertem, hogy emiatt muszaj volt valami megoldast keresnie es talalt is. Meg ezt is elfogadom. Bar ugye ha van haza, autoja, akkor lehet kisebb hazat venni, autot eladni, azt a par evet nyugdijig kis penzbol kihuzni, mittomen. O tudja, hogy mennyire jarta vegig az osszes letezo opciot.
De ha bekuld egy moralisan es mindenfele egyeb szempontbol megkerdojelezheto sztorit, akkor hadd ne essunk mar hanyatt tole.
Majd utana ir meg egyet, amiben ugyanugy nem magyaraz meg semmit, de meg azt kivanja, hogy betegedjunk meg. Koszonjuk. :D

2017.08.31. 12:05:23

@London2009: Hát vannak ilyen emberek ... nem fog megváltozni vénségére. Ha nem értesz vele egyet, akkor dögölj meg, és passz :DDD Ki kell röhögni, és annyi. Tök felesleges az ilyen megnyilvánulásokon fennakadni, elvégre neki kell ezzel a kevésbé vonzó mentalitással együtt élnie, nem neked ;). Igaz, rossz országon "állt bosszút" az ügyeskedésével, de ez valszeg neki részletkérdés.
Nem minden posztoló egy "angyal", nah ...

London2009 2017.08.31. 12:17:58

@Pink Petsch: Volt egy japan kolleganom, ki nem alltam kulonben, egy igazi marslako volt. No vele kellene a posztolonak leulnie beszelgetni egy kicsit. Ha valaki pedig volt a csapatban, akkor mindig kozolte, hogy aki megbetegszik, az az o sajat hibaja es felelossege. Mint egy munkavallalonak neki az a kotelessege, hogy minden nap megjelenjen a munkaban es egeszseges legyen. Az egeszseges elet pedig nem nehez, sportolni kell, nem szabad, inni, dohanyozni, jol kell enni es aludni. Nem is volt soha beteg tenyleg. :D

London2009 2017.08.31. 12:18:51

@London2009: *ha valaki beteg volt a csapatban...

Golf2 2017.08.31. 12:22:44

A cseheknél szóbeli és írásbeli nyelvvizsgát kell tenni a munkavállaló külföldinek... A többi országban miért nem,németben pl. Ja mert pampognának a migránsok.

LittleG (uk) 2017.08.31. 12:27:58

@Sesamelmo (Q): Szerintem maga a kinti csalad vitte ot hivatalrol hivatalra.

Shanarey 2017.08.31. 12:29:32

Ez még mindig csak a történet fele. Ám azt elhiszem hogy a másik fele okkal nem publikus.

Golf2 2017.08.31. 12:30:11

Off.friss hír Stockholmban nyakon szúrt 1 migráns 1 rendőrt hátulról...

Shanarey 2017.08.31. 12:32:22

@London2009:

Azért van abban igazság, amit a japán csaj mondott. Ám azt is vedd figyelembe hogy egy olyan ország szülötte, amely " tegnap" még feudális volt, s a nagy vállalatoknál, ez még ma is érezhető.

LittleG (uk) 2017.08.31. 12:33:54

@London2009: hat mazlija volt, de mit mondott volna ha az egeszseges eletmod ellenere megbetegedett volna? Mert elofordul ez is...

Shaktee 2017.08.31. 12:39:58

@Csodabogár:

Nekem úgy tünt hogy csak a "gonoszkodókat" szólitotta meg az utolsó sorában, kinek nem inge...

2017.08.31. 12:40:09

@London2009: Én felszögeztem volna az ajtóra, mint a középkorban a deneveréket, mert egy ilyen egy energia-vámpir ... ha már ugye, feudális társadalmakról beszélünk ;)))
Különben, nekem is van egy kollégám, csak érintőlegesen dolgozunk együtt, de már az is túl sok. Mostanában nyugis időszak van, napi 130-150 körüli vendéggel, mégis beleveri a stresszt a környeztébe, és kibaszott hangos.

London2009 2017.08.31. 12:51:33

@Pink Petsch: Voltak erdekes elkepzelesei az eletrol. Azt gondoltam, hogy biztos ilyenek a japanok. Aztan felvilagositottak rola, hogy sokkal rosszabbak es o meg egy nagyon westernised japan volt. Oke! :D
Visszakoltozott vegul Tokyoba es a fickoja meg itt maradt Londonban. Aztan kerdeztuk, hogy es akkor ez most, hogy lesz. Itt egyutt eltek. Mondta, hogy neki ez igy pont jo lesz, mert boven eleg lesz egy evben ketszer talalkozni. :DDD Utana vegul a ficko utanament Tokyoba, de kulon lakasban eltek! Egy heten egyszer talalkoztak mert kulonben nem jutott eleg ideje magara. Utana a ficko nem birta Tokyot es visszakoltozott Londonba, de elotte meg osszehazasodtak! :DD Ezt nem erti senki sem, ezert mondom, hogy a Marson biztos igy megy. Boven eleg latni a ferjedet egy evben ketszer. Biztos nincs is sok valas arrafele. :D

London2009 2017.08.31. 12:53:25

@Shanarey: @LittleG (uk): ezt vartuk ket even at, hogy kapjon mar el valami nathat legalabb, de semmi. Miutan visszakoltozott Japanba, akkor kijott rajta valami irto makacs ekcema. Mondta, hogy ez csak es kizarolag Fukusima miatt lehet. Ugy nezett ki szegeny, mint Pumukli.

nyuszigonosz 2017.08.31. 12:54:13

A poszt: megint azok a részletek hiányoznak belöle, amik érthetövé és egésszé tennék, de gondolom pont azokról nem akar irni a szerzö mert nem mutatnák öt jó fényben.

2017.08.31. 13:01:46

Kicsit emlékeztet a gyász öt szakaszára, tudjátok, tagadás-harag-alkudozás satöbbi, ez itt eléggé a haragra emlékeztet.

A felelősöket keresi, hibáztat, és abszolúte se füle, se farka.

Ez van.

Az utolsó mondat elég komisz, de tkp. jobban meggondolva: oké, a faszinak majdnem 60 éves koráig volt jó állása, háza, kocsija, felesége, gyerekei, nagyjából egészsége... azért az nem olyan baromi szar.
(Azt már nem tartalmazza a jókívánság, de most meg ausztriában héderel ingyér. Hol köll aláírni, gyerekek?)

nyuszigonosz 2017.08.31. 13:03:43

@Golf2: Én ezt nagyon jónak találom Csehországtól, hogy nyelvvizsgához köti a munkavállalást. Ugyanis túl sok lett ott az olyan külföldi, akinek eszébe sem volt soha a nyelvet megtanulni.

Még mielött jobban tudni szeretnéd: pl. nem az Ukrajnából, és a volt szovjet országokból jövönek nehéz megtanulni a cseh nyelvet, azok még meg is tanulják. Sokkal inkább az elég sok USA-ból ott tartózkodó angoltanár, fönök meg ilyenek, akik nem is terveztek csehül megtanulni, meg britek, németek, hollandok, de: bizony nem egy magyar blogon olvastam ott tartózkodó és dolgozó magyarokról, akik egyáltalán nem igyekeztek csehül megtanulni. Merthogy minek.
Nos ennek lesz vége.

Amúgy tévedsz Németországgal kacsolatban: bizony sok sok munkahely van, ahová eleve kell egy nyelvvizsga németböl. Pl. az egészségügyben legálisan és végzettségnek megfelelöen dolgozni, ahhoz bizony kell és nem valamilyen eldugott ismeretlen helyröl, csakis a Göthe-Institut nyelvvizsgája felel meg. És van még pár ilyen munkahely.
Persze dolgozik egy rakat nép mint idös-ápoló meg ilyenek privát, legtöbbjük alap bejelentés nélkül, nos ök nagyon nem tudnak németül.

Szóval nem kellene megint migráns pampogást vizionálni.

Sesamelmo (Q) 2017.08.31. 13:04:47

@LittleG (uk): valoszinu. CSak akkor akar erthette is mibtortenik vele, mert gondolom elmondtak neki. De ahany csalad, annyi szokas.

Shanarey 2017.08.31. 13:10:31

@London2009:

Nos én nem volnék japán, de betegség miatt munkaképtelen kb 20 éve voltam.

2017.08.31. 13:11:54

@London2009: Hm, érdekes a hölgy, az tuti :))) A házasság meg gondolom, valami társadalmi izé-mizé miatt kellett.
Na, húztam Freiburgba késeket venni...

London2009 2017.08.31. 13:24:26

@Pink Petsch: fogalmam sincs, hogy minek kellett, sosem derult ki. Gyereket nem akarnak, mert igy is tul sok ember van a Foldon. Mondjuk ezzel egyetertek. :D

Golf2 2017.08.31. 14:02:42

@nyuszigonosz: Pedig szerintem az Európán kívüliek nem akarnak majd németvizsgázni,afgánok,szírek.Minek hisz a nem már ott született törökök is tojnak rá, évtizedek óta jól elvannak ott.Most meg jöhet majd a család is,megszavazták Merkelék,még 1 millió.

Arthamyr 2017.08.31. 14:05:54

@nyuszigonosz: Ha államilag van előírva a kötelező nyelvvizsga a magánszektorra is, az ordas nagy faszság, és semmiképp sem üdvözlendő... Bizonyos munkakörökhöz még csak-csak érthető és elvárható, de pl. aki egy külföldi tulajdonú cégben dolgozik, és nem cseh ügyfelekkel kell kommunikálnia, attól miért várják el? Mondjuk az ő dolguk, végül is maguk alatt vágják a fát vele.

nyuszigonosz 2017.08.31. 14:15:25

@Golf2: Nem lesz igazad. Amelyik menedékkérö ténylegesen munkát is kap, az elötte nyelviskolába is járt és letette a vizsgát. Bizony vannak olyanok.

Itt született másod-harmadgenerációs törökök: mivel itt jártak iskolába beszélnek németül. Sok esetben törökül nem igazán jól.

Családegyesítés: egy évben sem annyi, mint amennyit a népek csak úgy hisznek. Pl. 2015-ben 25 ezer ilyen vízum volt csak kiadva, 2016-ban 50 ezer, ezévben eddig 17 ezer vízum. Na és most zárolva van a családegyesítési vízumok kiadása egyelöre 2018 márciusig.

Ezenkívül: nem minden menedékkérö jogosult arra, hogy családegyesítés okán maga után hozhasson bárkit.

nyuszigonosz 2017.08.31. 14:27:40

@Arthamyr: Nos, nem találok róla egyelöre semmit azon az Inforadio híren kívül, amit a Ha idéz.

Ezeddig úgy volt, hogy tartós letelepedés engedélyezéséhez és az állampolgárság megszerzéséhez kellett Csehországban nyelvvizsga. Nagyon sok külfödlrö odaköltöztt ezt meg is csinálta, már saját maga miatt is. És cseh oldalakon még most is csak ez található.

Másrészt: Chehországba nagyon sokan vándorolnak be, nem csak munkakeresés -vállalás- végzés miatt, hanem cégalapítás miatt is. Szerintem ha valaki valahol élni akar, vállalkozni akar, a legkevesebb, hogy legalább egy alap szinten beszélje-értse azon ország nyelvét .

A rövidtávon, kiküldetésben ( pár hónap) ott lévökre ez a vizsga nem vonatkozik.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.08.31. 14:34:05

@Virago_1000:
Csokkentettek bizony!
Mikor kikoltoztem Svedorszagba (6 eve), meg 38 evem volt vissza nyugdijig.
Iden, mikor megkaptam az eves elszamolast a nyugdijfolyositotol, az volt a prognozis, hogy mar csak 37 ev van nyugdijig.

38-rol 37-re csokkent a hatralevo ido. Mi ez, ha nem csokkenes?!

Persze, persze, azota eltelt 6 ev... :D :D

LittleG (uk) 2017.08.31. 14:47:20

@Sesamelmo (Q): Lehet nem is nagyon erdekelts, majd a gyerekek intezkednek, ugye...

Bredpitt Monika 2017.08.31. 14:53:37

A múltkori posztot elolvastam és lustaságból nem ültem a gép elé, de akkor az első, amit írni akartam, hogy köszönjük vándor madárnak a hozzászólásokat.

A gonoszkodók szerintem megérdemlik, ha aztán beszólnak nekik, de akinek nem inge nem veszi magára.

Nem tudom mi folyik Ausztriában, de azt, hogy itthon a bürokrácia hogy keseríti meg az életét az embernek akkor éreztem igazán először, amikor munkanélküli lettem sok évvel ezelőtt.

A tanfolyamhoz, aminek most az állásom köszönhetem, úgy kaptam meg végre a kért papírokat, hogy be kellett panaszolnom az ügyintézőmet, ezután érdekes módon a kért iratok egy órán belül vártak rám a portán, és mindezt a Munkaügyi Központ igazgatója intézte el nekem.

Itthon hiszti nélkül nehéz boldogulni. Hétfőn a háziorvosommal vesztem össze, mert az ajtóra az van kiírva, hogy 18.30 után nem fogadnak beteget. ÉN odaértem 18.28-kor, de az asszisztens nem látott engem (hiszen 18.28 előtt dugta ki utoljára a fejét) és amikor 18.30 után pár perccel megint kidugta a fejét, azt mondta vége a rendelésnek.

Hiszti árán bekerültem mégis, és amikor szembesítettem az asszisztenst azzal a mondatával, hogy nincs már rendelés inkább letagadta az egészet. Kérdeztem tőle, hogy tudja leellenőrizni, ki van a váróteremben, ha nem jön ki pontosan 18.30-kor. Erre is csak handabanda volt a válasz.

Néha az Eldorádó c. magyar film jut eszembe.

Sok sikert a posztolónak, de csak akkor ha visszaszívja ezt:

"Azok, akik pedig filléreket kérik számon rajtam, meg jobban érdekelte őket, hogy mi mennyi, hasonló sorsot kívánok, mint ami nekem jutott, csak Ausztria nélkül.”

Egy jó tanács: nem érdemes haragudni a világra. Én is átéltem ezt, a legrosszabb tanácsadó a harag. Minden jót!

London2009 2017.08.31. 15:03:15

@Kövérmadár [swe]: :DD
Ennyit fiatalodtal azota latod? Te visszafele szamolhatod az eveidet! Meg tiz ev es a nyugdijig lesz meg mindig 50 eved. Igy kell ezt csinalni!

Dikusz 2017.08.31. 15:06:34

@swing gitan: @Bredpitt Monika: remélem nem haragszotok meg a véleményemért: nem csak a gonoszkodóknak szólt be, hanem azoknak is, akik nem adnak igazat neki. Amúgy tisztelettel megkérdezném tőletek: itt, és az előző posztban ki az, aki gonoszkodik szerintetek?

Golf2 2017.08.31. 15:10:47

@Bredpitt Monika: Már nem mennél vissza Usába?

Golf2 2017.08.31. 15:16:46

@nyuszigonosz Nem lesz igazad...Gondoltam:) Herr,és Nyuszi ellen még sose volt.Szerintem ti még a németeknél is jobban vágjátok a német helyzetet...:

Shanarey 2017.08.31. 15:19:53

@nyuszigonosz:

Azért migránsozik, mert főleg magyar sajtót olvas. Ott pedig ez megy éjjel nappal.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.08.31. 15:20:59

@London2009:
Mar alig varom, hogy ujra mehessek a bolcsodebe bandazni, ket pelenkacsere kozott. Es akkor mar csak 64 ev lesz nyugdijig, 2041-ben! :D

Shanarey 2017.08.31. 15:21:45

@Golf2:

Mikor is volt az amikor Németországban éltél ?

Shaktee 2017.08.31. 15:28:41

@Dikusz: ne vedd fel az inget, de még akkor se tudnál gonosz lenni ha akarnál.
:)

Bredpitt Monika 2017.08.31. 15:36:18

@Golf2: néha úgy érzem bárhová elmennék, csak innen el,

már írtam egyszer, hogy mindenki a saját módján ki kell, hogy vegye a részét, abban, hogy Magyarországon változás legyen, én megpróbálom a lehetetlent is, most például pozitív dolognak értékelem, hogy kaptam egy levelet a Miniszterelnöki Kabinetirodából.

A múltkor beraktam ide azt a levelet, amit minden parlamenti képviselő megkapott tőlem. Erre reagáltak. Az alábbi szöveg volt a levél alatt, amit én nem igazán tudok értelmezni. Én vagyok a címzett, tehát úgy értem, hogy én nyilvánosságra hozhatom a levelet, de az első részben foglaltak szerinte meg nem vagyok ebben biztos. Tudja valaki ezt értelmezni?

"Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel.

Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie."

A lényeg, hogy én szeretném folytatni ezt a párbeszédet, és azt is tudom mit szeretnék kihozni belőle. Majd meglátjuk mi lesz.

Én azt látom magam körül, és az itteni hozzászólásokból is, hogy sokan úgy mondanak véleményt, hogy fogalmuk sincs miről beszélnek. Van itt valaki pl, aki már hosszú ideje nem volt itthon és egyszer azt találta mondani, hogy a politikusok úgysem fognak válaszolni a leveleimre.
Ezt csak az mondhatja, aki itthon próbálkozik a politikusokat levélben vagy akár máshogy megszólítani.

Nekem egy dolog a lényeg: elmondhassam később, én megpróbáltam. Megpróbáltam a képességeim, a hitem szerint változtatni a dolgokon, amikről úgy gondolom, hogy nem jók.
És bár én is megtorpanok a gondolattól, hogy mi lesz ha holnap mondjuk elvonul Orbán és a Fidesz. Mi lesz akkor?

De nekem már nem számít. Én arra, amit ez a kormány művel nem tudok rábólintani. Ha rájuk szavaznék, arra adnék felhatalmazást a lányomnak is, hogy a lopás belefér (mielőtt idejön valaki azzal, hogy nemcsak a Fidesz lopott az nagyon megkapja a magáét).

Nekem nem fér bele.

Még kitartok (amúgy meg sok mindent történt velünk mióta itthon vagyunk, hát az is megér egy regényt, ami már meg is van mellesleg, angolul, de nem merem kiadni a kezemből, valahogy olyan vesztemet érzem feelingje van az egésznek).

Bredpitt Monika 2017.08.31. 15:42:52

@Dikusz: bocs, de ebbe nem megyek bele, akinek nem inge nem veszi magára, van itt elég gonoszkodó, lehet belekötni egy posztba, mert az hiányosan van megírva, nem ezzel van a baj,

hanem azzal, ahogy szólnak egyesek, ahogy félreértik egy egy mondatát valakinek, aztán jönnek a jópofa megjegyzések, amire meg jönnek aztán a tapsi tapsik, juj de jó hozzászólásaid vannak, juj, de jó nap volt a mai, hogy elolvashattam, amit írtál,

akkor a mai hiszti is megvolt, üdvözlet ezzel a mondattal:

a remény hal meg utoljára

DieNanny CH 2017.08.31. 15:45:52

Oké, nem értettél semmit abból, hogy vittek ide-oda, és elintézték helyetted.
De nem is érdekelt, hogy mi történt? Nem is állt szándékodban utólag, a jóakaróidat, ügyintézőidet megkérdezni, hogy pontosan mi történt? Hogyan lett ez az egész elintézve? Ezzel lehet, segítenél a jövőben - vagy jelenben - valakin, valakiken.
Mert így akkor ez a poszt a nagy semmiről szólt...

Az utolsó mondatod meg rosszindulatú.

Bredpitt Monika 2017.08.31. 15:46:15

Mielőtt beleköt valaki abba, amit nem értek:

"Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. "

hiába van odaírva, hogy csak én használhatom fel, ha fent meg azt írja, nyilvános közléstől védett

Golf2 2017.08.31. 15:51:20

@Shanarey: 80-tól 82ig de csak NDK-ban. Kizárólag ellenzéki forrásból tájékozódom,dehát köztudott hogy rengeteg migráns özönlött a németekhez.Német ismerösöm Chemnitzben mondja hogy nyüzsögnek a fejkendősök.5 éve voltam ott nyoma nem volt külföldieknek,még töröknek se.

Bredpitt Monika 2017.08.31. 15:52:58

@swing gitan: hihetetlen, hogy ez a kép mennyire nyugtató hatással van rám, kár hogy ez ma nem látszott,

ezt küldöm neked mai napon:

www.youtube.com/watch?v=cmZpmNkuSMA

Hari Seldon 2 2017.08.31. 15:54:11

@Kövérmadár [swe]:
Ne panaszkodj! Inkább örülj, hogy felétek ilyen lassan telik az idő. - nekünk is talán mégis inkább oda kellett volna mennünk, akkor csak egy évet öregedtünk volna... :-)

London2009 2017.08.31. 15:56:24

@Kövérmadár [swe]: a neved pedig Benjamin Button lesz!

Golf2 2017.08.31. 16:00:13

@Bredpitt Monika: meglátjuk mi lesz..Jön majd 1 fekete autó,és elviszi az 1 fecskét nehogy már nyarat csináljon! A levél nem semmi,micsoda beszari alakok...

Golf2 2017.08.31. 16:01:22

@nyuszigonosz: Na végre valamit rosszul gondoltál:)

London2009 2017.08.31. 16:02:31

@Bredpitt Monika: te vagy a cimzett, neked szol, de bizalmas informacio, nem lehet nyilvanossagra hozni. De ha nem te lennel a cimzett, akkor meg arra is megkernek, hogy semmisitsd meg. Ennyi.

nyuszigonosz 2017.08.31. 16:09:22

@Golf2: Idézek töled: " ..még a németeknél is jobban vágjátok a német helyzetet...:"

A fél életemet itt élem. Nem csukott szemmel járkálok, mégcsak szemellenzövel sem.

Nekem nem kell internetes portálokon avagy másoktól informálódnom, ha tudni akarok itt konkrétan valamit: látom, megélem.

Írod, amit neked német ismerösöd Chemnitzböl mond. Hát, tudod, pont a volt NDK-ban de mondjuk úgy, ahogy most van: az új tartományokban él a legkevesebb bevándorló. Ezen belül is Chemnitzet valahogy kerülik. Ugyanis ott még az új tartományokhoz képest is igen kevés. A bevándorlók meg nem mind menekültek, így ugye nem is mind "fejkendösök"
Chemnitzben 2,4% a nem németek, egyszóval a külföldiek aránya. A külföldi meg lehet ugye Európa más országából is, akárhonnan, nem automatikusan fejkendös menedékkérö. Hol nyüzsögnek akkor a fejkendösök?

Igen, köztudott, hogy elsösorban 2015-ben nagyon sok menedékkérö jött Németországba. Az meg már kevésbé köztudott, hogy nem mind kapnak menedékjogot és hetente visznek elutasított menedékkéröket vissza.

De az tán mégis köztudott, hogy Németországba évizedek óta jönnek bevándorlók, menedékkéröl, munkavállalók, nem csak 2015-töl.

Meg jönnek bünözök is. És azok sem mind "fejkendösök".

puhacica 2017.08.31. 16:23:03

@Bredpitt Monika: "már írtam egyszer, hogy mindenki a saját módján ki kell, hogy vegye a részét, abban, hogy Magyarországon változás legyen"

na Moni, a labnyomodban jarok. juniusban jartam otthon egy bankfiokban, szuper ugyfelkezelesben volt reszem, talan a legjobb volt eddig, amit Magyarorszagon tapasztaltam. mivel otthon tobbnyore csak panaszbejelentesre van felulet, inkabb az informaciokeres menut valasztottam es megirtam nekik es megkoszontem, hogy ekkor es ekkor, itt es itt, ezzel es ezzel milyen jo elmenyben volt reszem. kaptam egy valaszlevelet, hogy koszonik a visszajelzest es hogy tovabbitottak a levelem az ugyintezonek es a feletteseinek. en azt hiszem, hogy ilyen apro lepesekkel, alulrol tudjuk jobbitani a rendszert. hogy a jot emeljuk ki, hogy ne a negativumokra fokuszaljunk. de baromi sokaig fog tartani...

Golf2 2017.08.31. 16:24:54

@nyuszigonosz: Szerintem hasonló t írtam nem ellenkezőt. Azt írtam vágod a német helyzetet,és hogy szinte nem volt külföldi 2012ben Chemnitzben,amihez képest most sokan vannak.

Shanarey 2017.08.31. 16:33:08

@Golf2:

Ha olyan régen, akkor sok friss tudásod nem lehet arról, mi is folyik ott pontosan, már csak azért sem mert nem éppen pici ország.

Én voltam ott pár napot 2016 ban (Bajor ország) Migránst nem nagyon láttam, persze biztos rossz helyen kerestem.

nyuszigonosz 2017.08.31. 16:37:30

@Golf2: Annyiban írtál hasonlót, hogy te azt írtad, nem volt külföldi
- volt, csak nagyon kevés, pl. ott maradt angolaiak, akik még az NDK idején ott voltak - tanulni, dolgozni, kihasználva a változó idöt, ott maradtak.

Meg azt is írtad, most nyüzsögnek a fejkendösök, azok meg hát em nyüzsögnem ott. Szóval az ismerösöd nem azt mondta neked, ami ténylegesen Chemnitzben van.

Chemnitzben a legtöbb külföldi amúgy a volt Szovjetúnió utódországaiból van, akik öshonosítása még tart így még külföldiként vannak nyilvántartva.
Mondjuk itt elgondolkoztam, mert az orosz területekröl öshonosított ideköltözöttek között sok az idös nénike és azok fejkendövel járnak, mint valaha az én nagymamám is még fejkendöt hordott.

London2009 2017.08.31. 17:03:01

@puhacica: jo sok idotok lehet akkor! :D

LittleG (uk) 2017.08.31. 17:30:12

@Bredpitt Monika: hat te felhasznalhatod, mikor egyedul vagy: olvasgathatod, csigatesztat szarithatsz a lapon, rajzolgathatsz ra...

gabors 2017.08.31. 17:57:43

ez a poszt, szerintem, meg jobban megkavarta az elozot . nemhogy jobban de inkabb kevesbe ertheto hogy mi is tortent azonkivul ami eleve evidens volt hogy a posztolo elvesztette a munkalyat Mo-on es kesobb Au-ban valami muteten esett at ... eddig minden OK de utanna a mindefele osszekuszalodott ...

en sem ertem hogy Au-a miert is fizet neki barmit (azonkivul hogy esetleg eletmento mutetet vegeztek el rajta ... ezt kb barhol megkapja)

skye8 2017.08.31. 18:02:45

@Bredpitt Monika: +1 minden szavaddal egyetertek. Szerintem a posztolo eseteben a rendszer maga igazsagtalan. Nem tunik helyesnek 37 ezer forinttal leszazalekolni valakit aki egesz eleteben dolgozott Es fizette a nyugdijjarulekot. en orulok hogy sikerult elinteznie az ausztriai nyugdijat. ja azzal is egyetertek hogy haragudni nem erdemes a vilagra. Mindig lesz valahogy, Ezt maga a posztolo peldaja is mutatja, egeszsegileg helyrejott, megvan a nyugdij, utazgat, ha munkat is talal nyert minden teren.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.31. 18:27:30

@London2009: @Bredpitt Monika: te vagy a cimzett, neked szol, de bizalmas informacio, nem lehet nyilvanossagra hozni. De ha nem te lennel a cimzett, akkor meg arra is megkernek, hogy semmisitsd meg. Ennyi."

Igy van, emailekben is standard szoveg...jogi vonatkozasa van leginkabb, ezert szoktak csatolni.
pl. nalunk munkahelyen ez a szoveg van:
"CONFIDENTIALITY NOTICE: This communication with its contents may contain confidential and/or legally privileged information. It is solely for the use of the intended recipient(s). Unauthorized interception, review, use or disclosure is prohibited and may violate applicable laws including the Electronic Communications Privacy Act. If you are not the intended recipient, please contact the sender and destroy all copies of the communication."

Shaktee 2017.08.31. 18:38:27

@London2009: múltkor azt pengetted hogy lesz kis lajhár? So? :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.08.31. 18:52:45

@Golf2: Honnan veszed, hogy migri volt?Se a svéd se az angol, se a magyar hírben nem írnak nevet, nemzetiséget.Vagy ez csak olyan saccolás, hogy mi más lett volna?

London2009 2017.08.31. 19:01:13

@swing gitan: jo munkahoz ido kell kerlek! :D

Csodabogár 2017.08.31. 19:16:56

@London2009: A multkor az is felmerült, hogy feleség és anyós is van. Feleség nem dolgozik, anyós nem kap nyugdíjat? Sehol a világon nem adnak legálisan segélyt valakinek akinek "vagyona" van. Már pedig a ház és az autó is vagyonnak számít.
Tudom, hogy nem vagyok normális, de előbb adnék el mindent, mint, hogy segélyért folyamodjam bárhol.

Csodabogár 2017.08.31. 19:19:47

@swing gitan: Arra nem is reagáltam én. Nem is érdekel. Úgy amúgy meg meg van a véleményem, még ha mérsékeltem is magam.

gabors 2017.08.31. 19:21:14

off topic

van egy V8 cadilac deville eleg jo kondban motorikusna teljesen fasza gumik halottak kb 10 eves) ... (anyose volt aki meghalt) de semmi papir ... nincs itt usa NY

lehet ezzel valami kezdeni ha valaki tud otletet nagyon varnam szerintem min $5000 ert szoval ingyen nem de mar akar felaron is megvalnank tole .. (itt helyben nem lehet vezetni mert sem regisztracio sem muszakija nincs )

/off topic

gabors 2017.08.31. 19:26:04

@Zsuzsi65: "Igy van, emailekben is standard szoveg...jogi vonatkozasa van leginkabb, ezert szoktak csatolni."

de ez csak ijesztgetes . !!!

ha nekem valaki akar veletlenul is kuldott valamit ...az gyakorlatialag nyilvanos adat en nem kertem semmit nem irtam ala .. itt van ..

a cegetek bizbaz szovege nem all meg (jogilag) sehol az USA-ban (egyelore) ezert is van az hogy komolyabb cegek mar kb 10 eve nem kuldenek ilyesmit titkositas nelkul (legalabb belso halozatban) ... es pl nalunk nagy piros ize ugrk a monitorra mikor kulos cimre kuldok barmit

Csodabogár 2017.08.31. 19:29:54

@Golf2: Nem állok le vitatkozni senkivel a német helyzetről. Naponta olvasom az egyik komoly ottani napilapot és csak német híreket nézek a tv-ben. Biztos mindent rosszabbul tudok mint te és sokan mások. Minek vitatkozni? Mondjátok csak!

Csodabogár 2017.08.31. 19:36:29

@Golf2: www.svt.se/nyheter/lokalt/stockholm/polis-knivskuren-pa-medborgarplatsen
Egy szó sincs migránsról. Rendőr csak könnyen sérült, már nincs is kórházban. A hely ahol történt ismert a drog miliőből.
Ettől még lehet külföldi a támadó, akit közben már elfogtak, de a svéd hírportál erről egy szót sem ír. Lehetőel mindig eredeti forrásból kellene híreket továbbadni.

gabors 2017.08.31. 19:40:58

@London2009: "e vagy a cimzett, neked szol, de bizalmas informacio, nem lehet nyilvanossagra hozni. De ha nem te lennel a cimzett, akkor meg arra is megkernek, hogy semmisitsd meg. Ennyi. "

azert ebben ne bizz nem tudom hogy UK-ben mi a torveny de csal mint mondod is "megkernek" semmi mas "porbalnak megijeszteni"

ha a Te levelladadba erkezett semmi nem kenyszerit jogilag arra hogy Te ezt barmi modon bizalmassan kezeld ... meg akkor sem ha NEM neked szol

Csodabogár 2017.08.31. 19:47:23

@puhacica: A magam részéről már több levelet írtam, önkormányzatnak, FŐKEFÉ-nek stb. Mindig kaptam igen udvarias választ, megköszönték, hogy felhívtam a figyelmüket stb. Volt ami eredményes is volt, volt amikor azt írták nem rajtuk múlik. Mindig azt mondom, hogy ha mindenki ilyen könnyedén ragadna tasztaturát a napi visszáságokkal kapcsolatban, akkor már másként nézne ki a környezetünk.

SzZoole 2017.08.31. 19:57:50

@gabors: én megadom érte az 5 rongyot alku nélkül, de a posta költség az a te sarad :-)
Just kidding

M. Péter 2017.08.31. 20:39:01

@Golf2: Ez csak a nem uniósokra vonatkozik, és azt sem hiszem, hogy bármilyen munkavállalási engedélyre. A cikk beilleszkedésről ír többször is, ennek csak hosszabb idejű tartózkodásnál vagy letelepedésnél van értelme, he pl. a Károly Egyetem meg akar hívni egy amerikai vendégprofesszort egy félévre, az nyilván nem fog csak ezért megtanulni csehül.

gabors 2017.08.31. 20:52:01

@Rejsz Elek: "@gabors: én megadom érte az 5 rongyot alku nélkül, de a posta költség az a te sarad :-)"

nem tudom hol vagy de hamburgba siman tudom kuldeni kb $500-ert . szoval kell ??? en meg mindig OK vagyoik hogy ott mit kell azutan fizetni nem az en gondom ...

SzZoole 2017.08.31. 21:36:44

@gabors: nem Hamburg
A Közép Afrikai Demokratikus köztársaságban vagyok :-)
Kidding

Virago_1000 2017.08.31. 21:37:07

@Csodabogár: "Lehetőel mindig eredeti forrásból kellene híreket továbbadni.

Virago_1000 2017.08.31. 21:37:10

@Csodabogár: "Lehetőel mindig eredeti forrásból kellene híreket továbbadni."
- amit eredeti orszagra jellemzoen cenzuraztak.

Csodabogár 2017.08.31. 22:08:53

@Virago_1000: Természetesen, ugyanúgy mint itthon.:-)

Dikusz 2017.08.31. 22:32:27

@swing gitan: isten bizony, gyönyörű a zene, amit Móni küldött neked. Egyszerűen nem tudom mivel megindokolni, nekem erről a linkről ez jutott eszembe: Compay Segundo - Quantanamera.
Remélem, nem haragszol meg a zenék összehasonlításáért, talán másoknak maga a szám/zene nem sokat jelent, de nekem igen.
Meg is hallgatom most, nem egyszer:)

Hari Seldon 2 2017.08.31. 22:55:43

@nyuszigonosz:
Tetszik, ahogy a sok "közismert" urbánlegendát pontosítod. Nekem is rendszeresen kell. Aztán megint valaki hallotta, "hogy pedig de, mert itt és itt olvastam..."

négyzet 2017.08.31. 23:28:26

Persze szörnyű, hogy ez történt a posztolóval, sokaknak van ilyen sztorija valszeg családból, azokról, akiket csak a családi háló tart fenn... De van némi veszélye annak, ha valaki csak úgy leírja, hogy az itteni jövedelme után a kinti munkanélküli segélyt kapta. Mármint az olvasókra nézve, akik ezáltal mondjuk félrevezetődnek. De gondolom ez már ki volt tárgyalva az előző posztnál.

Herr Géza 2017.09.01. 00:42:51

@Golf2: "@nyuszigonosz Nem lesz igazad...Gondoltam:) Herr,és Nyuszi ellen még sose volt.Szerintem ti még a németeknél is jobban vágjátok a német helyzetet...:"

Gondolom a "Herr" én lennék... :)))

Ja, valóban, ugye itt élünk pár éve. Lehet, hogy van némi fogalmunk a MAI német helyzetről? Ugye megadod ezt az esélyt?

A chemnitzi egy db ismerősöd talán nem igazán reprezentatív forrás. Mint ahogy az sem, hogy mit tapasztál te öt éve egy chemnitzi látogatás alkalmával. Mert azért Németország nem csak Chemnitzből áll. Sőt....

Herr Géza 2017.09.01. 00:45:04

@Herr Géza: Ja, ha valaki nem tudná: Chemnitzet akkoriban éppen Karl-Marx-Stadt-nak hívták... :))))

Herr Géza 2017.09.01. 00:57:42

Na a posztolóhoz meg: a múltkor én is kifejtettem a kételyeimet a sztorijával kapcsolatban. Most sem lettem beljebb, hogy is lett ebből segély Ausztriában.... De: ez a fajta Magyarország-fikázás nekem is rohadtul túllép a toleranciaküszöbömön, mert kaptunk egy adag "neszesemmi-fogdmegjól" infót, majd azt a tanulságot, hogy Ausztriában bezzeg simán adják a segélyt. Nos, ha még valami kifacsart jogi kiskapu alapján ez az egész legális is lenne, én inkább kurvára hallgatnék róla, pláne nem emlegetném "bezzeg Ausztriában" felhanggal.
(Ja, ilyet nem is írhatnék, mert én egy hazaáruló, libsi sekkfej vagyok. Csók a "rajongóimnak".. :D)

blackhairlady 2017.09.01. 02:15:07

@Bredpitt Monika: Na varjal csak Moni, itt van az a mondat is benne, hogy :
" Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. "
Es mi van ha mi leszunk az altalad felhatalmazottak? Az nics kikotve, hogy hol, hany db emberke lehet meghatalmazot :D

Dikusz 2017.09.01. 05:41:27

@Bredpitt Monika: semmi gond nincs, ha nem kívánsz belemenni a véleménycserébe úgy is jó. Nem vettem "hisztinek" a
hozzászólásodat.

Golf2 2017.09.01. 06:28:36

@geegee: Megelőlegezem a kés miatt.

Golf2 2017.09.01. 06:30:33

@Herr Géza: Én is azt írtam hogy​ vágjátok a német helyzetet.

Dikusz 2017.09.01. 06:37:52

@swing gitan: szeretném én is azt hinni. De más nem biztos, hogy a valóságban is ezt gondolja.
Mindamellett tartom az első hozzászólásomban leírt véleményemet, mert hiányos a poszt. Nem kérem én számon a posztolón a filléreket, nincs közöm hozzá, és nem is érdekel. Szóba került itt a blogon párszor, nem írnám le miért tudok a rokkantosítás témáról sokat, személyesen intéztem, amit kellett.
Nem tudom, máshol a világban hogy van, de ezeknek a juttatásoknak az elbírálása hónapokba telik. A rokkantsági járadék (ha jól írom) jogosságának megállapítása pl. 8 hónap volt esetünkben. Ezt pl. látássérült, vagy mozgáskorlátozott emberek kapják, nem dobálják -most már- csak úgy a betegek után, nagyon utánanéznek.
A leszázalékolás posztban említett összege -ha valaki ért hozzá, talán kijavít, ha nem jól tudom- ennyi mindenkinek, kivétel nélkül.
Emellett 4/6 órát dolgozhat.

Golf2 2017.09.01. 07:04:59

@Csodabogár: Én is nézem a Tagesschau-t de ott nem nagyon téma, kormánypártinak tünik.

svédnyugger 2017.09.01. 07:46:09

@Csodabogár: A media soha nem közli az elkövetô hovatartozását, viszont az olvasók - tapasztalatból - joggal feltételezik, hogy migráns az elkövetô. Mára be is bizonyosodott, hogy marockoi származású, miként az Åbo-i gyilkos is.

DieNanny CH 2017.09.01. 08:35:08

@svédnyugger:

"A media soha nem közli az elkövetô hovatartozását"

Úgy látszik, ebben Svájc kivétel. Itt mindig hozzáteszik, hogy akiről szó van, az ilyen meg olyan származású. Még ha már évtizedek óta állampolgár is. Nem tudom, ez jó vagy rossz.

Hari Seldon 2 2017.09.01. 08:42:33

@Virago_1000:
Magadbol indulsz ki...
Miutan a k-k Eurupai nepeknek mindig az elnyomasban volt a reszuk, kialakut egy alap bizalmatlansag. Es inkabb igy allnak hozza minden kedeshez.
Nem azt mondom, hogy mindent el kell hinni azonnal.
Sot, nem kell. De itt azert van olyan, hogy tobbfel forras, es utan lehet nezni tobb oldalrol.

(en peldaul ket masodpercig nem hittem el a magyar "csodakamion story"-t, - klasszikus pelda arra, ahogyan eppen a bizalmatlansagot generaljak egyesek a hirfogyasztokban)

stefensoon 2017.09.01. 09:23:11

@Bredpitt Monika: A múltkori posztot hol lehet elolvasni? A megadott link alatt csak egy komment van (hataratkelo.com-ra visz).

doktornoo 2017.09.01. 10:50:00

@Herr Géza:

En mar nem is megyek bele...

zokogjatok 2017.09.01. 10:50:12

@Herr Géza: "mert kaptunk egy adag "neszesemmi-fogdmegjól" infót, majd azt a tanulságot, hogy Ausztriában bezzeg simán adják a segélyt. "

Ó ezt már a modoros is megírta:

"Nekem elegem van abból, hogy Magyarországon mindenki úgy érzi, hogy neki JÁR. Ezért is tart ott, ahol. De viszont Németországban ingyenes a nyelvtanfolyam meg kapok segélyt, ezért is jobb!"

Peetee 2017.09.01. 12:25:41

@Golf2: Te hülye madár, 40éve ott dolgoznak a törökök, 30éve a románok...nem a Te migránsaid miatt van ez így, hanem mert 40éve szükségük van a szakképzetlen kétkezi munkaerőre. A haverjaid meg a rokonaid se mehettek volna kutyatápot csomagolni meg csirkét belezni az elmúlt 15-20évben; annak mennyire örültél volna?! Ja tudom, ők nem migránsok, hanem becsületes magyarok...akik 6hónap meló után 12hónapig tengődnek a munkanélküli meg a szociális segélyből...ugye?! Folytassam még, vagy rugdalod az öngólokat tovább?

Golf2 2017.09.01. 12:48:26

@Peetee: Na még te hiányoztál okostojás.

Peetee 2017.09.01. 14:07:48

@Golf2: Látom cáfolni nem sikerült semmit, helyette - ész érvek / ellenérvek hiányában - személyeskedés van. Újabb öngól; pacsi!

Golf2 2017.09.01. 14:33:54

@Peetee: Mit kéne cáfolni? Hogy migráns volt az elkövető? Vagy a hülye feltételezéseidet? Vagy a bunkó megszólításodat? Szerintem hanyagoljál.Nem kell válasz, nem oszt nem szoroz.

Főgebra 2017.09.01. 15:10:14

@Peetee:
A tisztánlátásom érdekében kérdezem, hogy a "Te hülye madár" megszólításban, ugye semmi személyeskedés nincs?

Vadalmaaaaa 2017.09.01. 15:16:42

Poszter! En csak ezt a cikket olvastam. Ezert kerdem,jól èrtem? Magyarorszagon dolgoztal,leszazalekoltak es osztrak nyugdijat kapsz? Hogyan van ez?
A bypass kemeny dolog,respect!

gabors 2017.09.01. 16:23:03

@Sztivön brádörje: a'A Közép Afrikai Demokratikus köztársaságban vagyok :-)
Kidding "

akkor csak azutan kuldom hogy az aranypor megerkezett hozzam :-)

Herr Géza 2017.09.01. 16:48:02

@Hari Seldon 2: Ne már.... Nem hitted el? Pont te? :)))))))))))

DFK 2017.09.01. 17:45:21

Ha minden úgy van, ahogy a posztoló írja, akkor gyerünk mindannyian ki Ausztriába az ottani munkanélküli segélyért. Szerintem nagyot koppannánk...

SzZoole 2017.09.01. 19:49:22

@gabors: csak nuggets van, az jó lesz :-)

SzZoole 2017.09.01. 19:57:50

@Peetee: na de a " hülye madár " megszólitás az nem személyeskedő ugye.....
You're too pitiable peetee....bollocks 8===}

Bredpitt Monika 2017.09.03. 11:48:46

@skye8: @Dikusz: @Csodabogár: @Zsuzsi65: @London2009: @puhacica: @blackhairlady:

köszi az értelmezést, mindenesetre a legközelebbi levelem elejére oda fogom írni nekik, hogy én engedélyt adok nekik a további felhasználásra, már csak azért is, mert az enyémek ki fognak kerülni a nyilvánosság elé,

@LittleG (uk): hajnal fél négykor olvastam a tésztás hozzászólásod, hangosan röhögtem az ágyban, de azért azt tudnod kell, hogy nincs kinyomtatva a levél, szóval képzeletben fogom mindazt tenni, amit javasoltál

@puhacica: az jó, ha reagálunk a jóra, de az embereknek azt kell végre megtanulniuk itthon, hogy a rosszra is reagálni kell és meg kell, hogy védjék magukat, a jóra reagálni sokkal könnyebb, mert az harcmentes

flydomi 2017.09.14. 13:17:08

Tényleg nem akarok bántani senkit,de ez megint egy olyan poszt,ahol "szándékosan" nincs érthetőbben megfogalmazva a történet.Nem olyan nehéz leírni pontosan és érthetően egy megtörtént esetett.Fölösleges rébuszokban beszélni,mert az csak egy dolgot vett fel:nem igaz az,ami történt.Vagy nem úgy volt,ahogy leírta,csak fél igazságokkal operál a posztoló.Nagyon homályos a story.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása