oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. június 28. 06:30,  Londonban farkastörvények uralkodnak 383 komment

2017. június 28. 06:30 Határátkelő

Londonban farkastörvények uralkodnak

Mágua összesen nyolc évet élt két részletben Londonban, mint fogalmaz, Gyurcsány volt a miniszterelnök, amikor kiment és Orbán, amikor hazaköltözött – na nem mintha a politika miatt döntött volna bármelyik esetben. Viszont minden nehézség ellenére nem bánta meg egyik döntését sem.

nagy-britannia_london_metro_foto_pixabay_com_fedi.jpg

„Már régóta szeretném leírni a történetünket, 8 év után költöztünk haza Londonból 2015-ben. Igyekszem nem túlságosan bőre fogni, hisz a kinti mindennapokat már ismeritek, de ilyen tapasztalatból nincs sok (bár egyre gyarapodik).

2007-ben kezdődött a londoni, akkor még egyedülálló, életem. Diploma után, mivel elegem volt magamból, a faluból, ahol éltem és Magyarországból, egy barátommal mindenféle komolyabb terv nélkül repülőre ültünk és Londonba repültünk dolgozni és élni.

A következő másfél év izgalmas volt. Jó pár munkahelyen dolgoztam, főleg vendéglátásban, barátokat szereztem, éltem, nem törődtem a holnappal.

London kétszer

Egyszóval jól éreztem magam, ennek ellenére másfél év után elegem lett és hazajöttem. Itthon megismerkedtem a mostani feleségemmel és pár hónap után megint Londonban találtam magunkat és egy jóval hosszabb periódus következett.

Feleségemmel (akkor még barátnőmmel) dolgoztunk, próbáltunk megfelelni, igyekeztünk előrejutni, béreltünk egy kis lakást, igaz, hogy egy kelet-londoni gettóban, de a mienk volt.

Úgy voltunk berendezkedve, hogy maradunk Londonban akár nyugdíjig is. Itt hozzátenném, hogy bár van diplománk, amit elméletileg elfogadnak kint, a gyakorlatban ez nehezebb, így főleg képesítés nélküli munkákat végeztünk, ami a zsinór rosszabbik vége, de igyekeztünk.

Lépegettünk is előre lassan-lassan, de nem volt felhőtlen a dolog. Sokszor éreztük hogy nem ugyanazokat a lehetőségeket kapjuk meg mint az ottaniak, vagy azok, akik külföldinek számítanak de szexi akcentussal (francia, olasz, spanyol, német?).

A nulla órás szerződés

Nagyon könnyen lehet állást kapni Londonban, gyorsabban, mint ahogy az ember gondolja, de hamar kiderül, hogy az a munka olyan is. Nyelvtudás nélkül, leginkább mosogatónak, vagy nehéz fizikai munkára vesznek fel, és a fizetésed egy része is az ügynökséghez kerül - persze lehet így is keresni, de nem sokat. :)

Ha valakinek olyan jelenleg is használható szakképesítése van, ami kint keresett, van nyelvtudása és gyakorlata (programozók, mérnökök, orvosok) hamar jól fizető állást szerezhet.

Ha nincs ilyened, akkor nyelvtudás nélkül marad a 0 órás szerződés, erről írnék egy pár sort. Sok cég úgy dolgoztat, hogy egy ügynökséggel van szerződésed, nem a céggel, ahol dolgozol és nincs leírva a szerződésedben, hogy mennyit is kell dolgoznod hetente, így pontosan annyit vagy bent, amennyi a munkáltatónak jó, egy órával sem fizetnek többet feleslegesen, nem jár fizetett szabadság, ha dolgozol, van pénzed, ha nem, akkor nincs.

Persze ugyanúgy 40 órát dolgozol hetente, csak nincsenek jogaid (a gyakorlatban) ez a modern kori rabszolgaság, vagy kizsákmányolás.

Hamar került egy haver

Próbálkoztunk sokat, de ha nem volt az adott állásra gyakorlatunk, akkor lepattintottak minket hamar, ha olyan meló volt, ahol nem kellett gyakorlat és jónak nézett ki, akkor arra hamar került egy haver, rokon, ismerős, ez ott sem megy másképp, igaz ott nem lesz focistából állami külkereskedelmi cég ügyvezető igazgatója.

Ha sikerült valami jónak kinéző helyet szerezni, azért ott is kiderült, hogy a WC-takarítása, mások után mosogatás is a te feladatod és sokszor úgy tűnt, hogy nem az alapján kapják a kényelmes állásokat az emberek, hogy mennyire feszítik meg magukat az adott pozícióban.

Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy ez a mi tapasztalatunk, mindenki máshogy birkózik meg ezekkel a lépcsőfokokkal, és a „professzionális” állásokban kívülről látva már egész más szempontok uralkodtak.

Volt egy érdekes élményem ezzel kapcsolatban. Sokat próbálkoztam az eredeti szakmámban elhelyezkedni, ami megtriplázta volna a fizetésemet, de állandóan elutasítottak ilyen olyan indokokkal.

Viszont amikor eldöntöttük, hogy hazaköltözünk és nincs visszaút, nos azon a napon vagy a rá következőn felhívtak egy cégtől, hogy alkalmaznak, az összes addigi kifogás nem érdekelte őket, a tripla fizetéssel tréninggel mindennel.

Persze akkor már nagyon akartunk jönni, úgyhogy nemet mondtam. Azóta sem tudom ezt mire fogni, egy megfejthetetlen égi jelnek tartom, bár nem hiszek az ilyesmiben.

Magyar magyarnak farkasa?

Amikor jöttünk, az itthoniak nagyon szidtak minket, mondván hogy „nem tudjátok, hogy mi megy itthon”, „nem tudjátok, hogy mibe ugrotok bele”, de ők meg nem tudták hogy milyen kint.

Vannak olyan gyakran hangoztatott szólamok miszerint külföldön „magyar magyarnak a farkasa”, meg hogy „a magyarok egymást lehúzzák, nem lehet megbízni honfitársaidban”.

Ezzel én nem értek egyet, nekem a 8 év alatt volt nagyon rossz tapasztalatom magyarral, de sokkal több volt a teljesen normális, és volt nagyon rossz tapasztalatom külföldivel és persze sok jó is.

Szerintem az ember kikerülvén elkezdi hamar felvenni a kinti tempót hajt, és nem törődik a másikkal csak a maga hasznát nézi! Igaz, ha szemétkedni akarnak, a magyarok sokkal genyóbbak tudnak lenni egymással, de máshol is láttam ugyanezt, sokáig laktam nepáliakkal, ők sem voltak jobbak.

A polgárháború sokkal kegyetlenebb tud lenni, mint bármi más, mert ismerjük egymást, tudjuk, hogy mi fáj a másiknak. Ilyen szempontból Londonban farkastörvények uralkodnak. Egyél vagy téged esznek meg.

Nem tervezzük az életet külföldön többé

Szóval egy idő után elkezdett érlelődni a hazaköltözés gondolata. Ez másfél év alatt elhatározássá változott, így 2015-ben hazajöttünk. Itthon érdekes módon egy rövidebb átmeneti időszakot követően egészen szépen beindultak a dolgok (a kinti tapasztalatoknak is köszönhetően) van munkánk, lehetőségeink.

Úgy érezzük mindketten, hogy végre kezdünk oda érni, ahol ennyi idősen lenni kell (én 36 vagyok, a nejem 33), született egy gyönyörű gyerekünk, egyszóval boldogok vagyunk - persze messze nem tökéletes minden, de ez nem ennek a blognak a témája nem is írok többet erről. Maradunk, nem tervezzük külföldön az életet többé, persze soha ne mondd, hogy soha. 

Gyurcsány volt a miniszterelnök, amikor kimentem és Orbán, amikor hazajöttem, ez nekem nem tűnik eget rengető változásnak, a két filozófia ugyanazokon az alapokon nyugszik, csak máshogy csomagolják. 

Az emberek hozzáállása egymáshoz változott kint is és itthon is. Itthon elkezdtük egymást jobban megérteni, szerintem többen látják, hogy egy hajóban evezünk. Olyan kicsi ország vagyunk, hogy másra tényleg nem számíthatunk, csak magunkra. Persze a politika mindent megtesz, hogy táborokra ossza az országot, de szerencsére ez sem fog örökké tartani. 

Ami furcsa itthon 

Pár dolog persze nagyon furcsa ennyi idő után, pl.: itthon menekülnek az eladók előlem a boltokban, mert kint megszoktam, hogy ha nem tudok valamit akkor az eladók készségesen felvilágosítanak, itt megkérdezem és nem értik, hogy mit kérdezősködök. 

A bankban nem felvilágosítást adnak, hanem csak összezavarnak, minden feleslegesen agyon van bonyolítva. A legtöbbet az ügyfélszolgálat terén javulhatnánk, sok helyre begyűrűzött egy jobb szemlélet, de rengeteg helyen még nem értik, hogy ki van kiért. 

Kint is sok minden más lett 2007-2015 között, most már a magyarok, lengyelek és litvánok az okozói minden rossznak. Nem szeretik a darabos akcentusunkat, de a legtöbb angol van olyan udvarias, hogy ezt nyíltan nem érezteti, de ha jó a szemed észreveszed. 

2007-ben még néha megálltak a magyarok egymást hallva, hogy „na, te honnan jöttél, mi a munkád, be vagy-e jelentve”, de ma már Leytonban több magyar szót hallasz, mint bármi mást kis túlzással. 

Rajtad múlik 

Összegzésül, ennyi évvel a hátam mögött azt tudom mondani, hogy mindenkinek magától függ a kinti vagy itthoni boldogulása. Nekünk kint nem igazán ment, nyilván miattunk is, nem tudtunk úgy beilleszkedni, küszködtünk, itthon meg jóval simábban megy minden. 

Itt hozzáteszem, hogy amit ma Magyarországon kormányzásnak neveznek, az szerintem szégyen, belefulladunk a bürokráciába a munkahelyünkön, nem élünk burokban. 

Mindenkinek azt tudom tanácsolni, hogy menjen, ha menni akar, úgyis ott derül ki sok minden, hogy hogyan érzi magát az ember, de érdemes megpróbálni. Legalább tapasztalatot szerez az ember, azt meg nehéz megfizetni. 

Kint is hiányoznak dolgok, itthon is, persze nem ugyanazok, mindenkinek magának kell tudni eldönteni, hogy miről mond le, vagy miről tud lemondani.”

HÍRMONDÓ

Sírva fakadtam, amikor nekiálltam angolozni

Ötven fölött nekivágni a külföldi életnek még akkor sem könnyű, ha az ember nem kényszerből teszi ezt. Sokkal nehezebb lehet viszont megélni, ha egy válással és kilátástalannak tetsző anyagi helyzetben kell ezt meglépni, miként tette azt Éva, aki két éve, 57 évesen költözött Izlandra.

Így jártam a roaminggal

Még nincs két hete, hogy az Európai Unióban eltörölték a roaming-díjat, azaz mostantól már nem kell azt lesnünk, hogy mekkora adatforgalmat generálunk hatalmas összegekért külföldön. De hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

Öt dolog, ami nem hiányozhat a németek nyarából 

A Szászországban élő Polly szedte össze, mi az az öt dolog, ami bizony mindenképpen része a németek (és persze ezáltal a Németországban élő külföldiek) nyarának. Lássuk, mire jutott!

(Fotó: pixabay.com/fedi)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Nagy-Britannia hazaköltözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1012625063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.06.28. 07:01:32

Mágua az irokéz vagy apacs név?

puhacica 2017.06.28. 07:05:03

hinnye bacca meg a rokabokababszinhaz! :D errol az a srac jutott eszembe, aki ugy berelt szobat londonban, hogy fizetett 100 fontot egy telefonszamert egy masik magyarnak, amit felhivott es lebeszelte a szinten magyar csokaval, hogy kiveszi a szobat. szoval ja, aki vendeglatasban ugynokseggel, 0 hour contracttal helyezkedik el, az kuzdjon is. megerdemli. :)

2017.06.28. 07:27:13

"0 myelvtudás" ... 8 éva alatt, 0 nyelvtudás? Tényleg nem mindenkinek való egy olyan élet, ahol nemcsak az anyanyelvén kell tudni kommunikálni ...
8 évet szivni ügynökségekkel??? Ja, persze, majd' elfelejtettem, "0 nyelvtudás".

2017.06.28. 08:13:53

@diggerdriver: Ja, csak neked keresett szakmád van, nem a nagy semmire mentél ki, hogy "majd csak lesz valahogy". Persze, úgy is ki lehet menni, kalandvágy kérdése. Csak meglepődni nem kell, hogy 8 év után is ugyanolyan, mint az első napon.

magua81 2017.06.28. 08:28:45

@Pink Petsch: oo barátom nem 8 évet szivtam ugynoksegekkel :) a nyelvtudasom teljesen rendben van, olyan munkahelyen dolgoztam többnyire ahol nagyon kellett a nyelvtudas

magua81 2017.06.28. 08:28:46

@puhacica: latom megfogtad a lényeget :) nem túl sokat dolgoztam 0 orassal

2017.06.28. 08:38:57

@magua81: Nos, a posztból nem ez jött le, mivel bekezdéseken keresztül ecsetelted, mennyire gáz ügynökséggel melózni (az), és hogy a Dokkoknál tudtatok igy megcsipni egy bérletet.
Szóval, leirtad a posztodban az összes negativ élményt, ami embert érhet, ha nyelvtudás nélkül, ügynökségeken keresztül szerez szakképesitetlen melót. Sejtetve, hogy te/ti ilyen területen mozoghatatok. Most meg kommentben tolod, hogy nem-ér-a-nevem? Hm, talán ezt kellett volna a posztban is ...

kék madár 2017.06.28. 08:46:39

@puhacica: miert ekezed, oszinten leirta, hogy kuzdott, odatette magat, ennyire futotta?

Magua81 2017.06.28. 08:55:31

@Pink Petsch: ugyanezt írtam én is, keresett szakmával más kimenni mint úgy, hogy csak lesz valahogy :)

Magua81 2017.06.28. 08:55:31

@Pink Petsch: Ja bocs :) majd ha te írsz a te dolgaidról akkor az lesz benne amit te szeretnél.

kék madár 2017.06.28. 09:00:33

@Magua81: nagyon jo poszt volt es valoban erdekes hogy az utolso utani pillanatban jott az a kover allasajanlat, de valoszinuleg jol dontottel. De szerintem benned van meg egy hataratkeles.

M. Péter 2017.06.28. 09:12:45

"nem jár fizetett szabadság"
Ez nem igaz, természetesen jár, a szabadság idejére járó fizetést az előző 12 hét átlagából számolják ki. Ha tényleg nem kaptál fizetett szabadságot, akkor sürgősen pereljél a munkaügyi bíróságon (employment tribunal).

2017.06.28. 09:22:15

@Magua81: Figyelj, azt irsz, amit akarsz, de ne tiltakozz itt a kommentekben, hogy az alapján itélnek meg, amit irsz.
Az arcodból meg nyugodtan visszavehetsz.

skye8 2017.06.28. 09:26:41

Nagyon jol megirt poszt, drukkolok a szerzonek hogy szepen alakuljon az eletuk barhova is kerulnenek. En is voltam olyan helyzetben hogy 2 ev utan azt mondtam, en ebben a varosban nem tudok tobbet elni Es szedtem a satorfamat. Az is tetszik hogy realisztikusan latja az otthoni helyzetet de nem hoborog hanem teszi a dolgat, ez egy nagyon szimpatikus hozzaallas. Ja Es a teged kritizalok termeszetesen mind nagyon sikeres eletet elnek kulfoldon, azert is erzik szukseget hogy a masikba belerugjanak....

Magua81 2017.06.28. 09:26:59

@M. Péter: Igen valami rémlik, fizetnek is talán valamennyit akkor amikor eljössz egy ilyen helyről, annyira már nem emlékszem az ügynökségekre szerencsére. Az angliai jogszolgáltatást meg hagyjuk, a sógorom angol, ez a heppje :D:D

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 09:27:16

A falusi élet a legjobb.
Hogyan lehet belőle elege valakinek?

Magua81 2017.06.28. 09:29:33

@kék madár: Köszi, kedves tőled. Lehetséges, ki tudja :) nem akarok annyira ugrálni már, szerintem maradok egy darabig. Az angliai életemet a végén megfejeltem egy Délkelet Ázsiai körúttal, ott el tudnám képzelni hosszabb távon is ha lenne rá keret :)

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 09:31:18

@Pink Petsch: Bocs pinky, de ez baromság.
Aki a fogadóország nyelvéből 8 év alatt semmit nem hajlandó megtanulni az ássa el magát.
Szégyen.
Shame on u.

2017.06.28. 09:41:04

@Sexual Harassment Panda: Az a fránya kontextus, hogy az! :)))
Ha már nehezen megy a nyelvtanulás, vagy sehogy, akkor legalább keresett szakmája legyen sz embernek (és ne szakképesitetlen vendéglátósban szopjon). Mna, kb. ez lett volna a lényeg ;)

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 09:46:29

@Pink Petsch: Jónefárasszálahülyedumáddal.
Biztos vok benne hogy ott is ingyenes nyelvtanfolyamok vannak az Eu-s munkavállalóknak.
1 héten 1x be lehetne ülni.
Aki nem beszéli semmilyen szinten az adott ország nyelvét, azt hazaküldeném a fenébe.
Szégyen

2017.06.28. 09:52:57

@Sexual Harassment Panda: Akkor ezt beszéld meg a posztolóval ... báááár, a kommentekben már mást mond, mint a posztban ;)

Vibi 2017.06.28. 09:58:45

@Sexual Harassment Panda: nem tudom, hogy ez kizarolag csak kulfoldiekre vonatkozna e vagy esetleg azokra a bennszulottekre is akik kb igy beszelik a nyelvet:
my 2 pet have 1=have ill kids 2=hates mouthy teenageres wanted over
Ha sikerult a dekodolt uzenetet megfejtened, akkor te maradhatnal szerintem.

Magua81 2017.06.28. 10:15:38

@skye8: Köszi igyekszünk :) az látszik hogy itt hamar felfogták a poszt lényegét és azt rágcsálják hogy "ügynökség" meg hogy "0 nyelvtudás". Gondolom kint vannak 1-2 éve, eggyel magasabban mint egy ügynökségi meló 44 másik magyarral a házban és dumálnak itt az öreg rókának :D:D

2017.06.28. 10:22:26

@Magua81: Ugyanis a posztod 90%-a arról szól, mennyire gáz a 0 nyelvtudással ügynökség áltral kiközvetitett melót végezni. Igen, az, de ezt itt mindenki tudja.
Ja, és sose feltételezz, mert a végére hülyén fogsz kinézni, te öreg róka, te!

Antal Jozsa 2017.06.28. 10:26:33

@Sexual Harassment Panda: Kemény szavak, assa el magat, most jobban erzed magad? Nem vagyunk egyformak, nyilvan nem zero a nyelvtudasa vkinek 8 ev utan, viszont csak docogve megy a beszed mert csak kulfoldiekkel beszelget.

Elizabeth72 2017.06.28. 10:26:56

A boldogulasotok tenyleg csak rajtatok mulott... Nem feladatom biralni, en is sokat szenvedtem Londonban. Amit gondolok, hogy tenyleg el kellett volna fogadni azt az utolso allast. Mert sxtem is egi jel volt. Nekem a legtobb jo allasom egi jel volt, aztan kello gyakorlattal mar anelkul is mentek az allasszerzesek. Angliaban mindig tortennek csodak, a Joisten nekem nem hagyta, hogy vegleg hazamenjek, es nem bantam meg. Sajnalom, hogy a farkastorvenyeket vettetek alapul, nekem azok az elso evben 800 fontomba kerultek, mert aki tudott, kihasznalt, igy aztan kileptem az ilyen magyarok alkotta csoportokbol erintolegesen is. A fuggetlensegnek is ara volt, de megtanultam angolul es a munkam alapjan iteltek meg, ugyhogy ha hasznaltak is, de vegul is mar el tudtam tartani a csaladom. Videk lett volna a megoldas nektek is. Udv. Egy maganyos farkasanya.

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 10:36:20

@Antal Jozsa: Ha valakinek nem 0 a nyelvtudása, akkor nyilván arra nem vonatkozik.
How simple is that

Din Serpahis 2017.06.28. 10:38:38

Nekem van egy elméletem, miszerint az ilyen igazán jó állások leginkább véletlenül, égi jelként :) esnek az ember ölébe. Amikor pl kijöttem külföldre (először Ausztriába), hónapokig küldözgettem CVket olyan állásokra, amikre teljesen passzoltam volna, hát le se sz**rtak. Aztán amikor már kezdtem volna feladni, jelentkeztem egy olyanra, amire hát ha talán 25%ban voltam jó, de a fejvadász, aki felhívott, erősködött, hogy higgyem el, jó lesz ez. Jelentkeztem és felvettek :)

Din Serpahis 2017.06.28. 10:40:13

@Sexual Harassment Panda: Az angol ráadásul alacsony szinteken egy kimondottan primitív nyelv, amit könnyen lehet tanulni. Feljebb persze bonyolódik a dolog, de pl. össze sem lehet hasonlítani az űbergusztustalan némettel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.28. 10:45:37

@Sexual Harassment Panda: Én is elmenekültem a falusi élet idegölő unalma miatt...

Taxomükke (UK) 2017.06.28. 10:47:04

@Magua81: Uj vagy itt, nem tudhatod, hogy MINDIG lesz egy gumicsont (altalaban a poszt egy apro, kevesbe fontos eleme), es utana egesz nap azon rugozik mindenki.
En ezert sem nagyon kommentelek mostanaban, meg azt sem szeretem, amikor a legnagyobb pofaju tag int le masokat.
Na, szep napot mindenkinek.

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 10:51:20

@Online Távmunkás: Hehe, én meg tősgyökeres pösti menekültem egy 200 fős faluba, ahol még busz sem jár!

London2009 2017.06.28. 10:56:18

Szimpatikus, hogy beismeri a posztolo, hogy kuszkodtek, nem ment, itthon jobb es konnyebb. Vegre valaki! Annyi mindenkit latok aki szenved, nem szereti es marad. Mi a fenenek?
Jol dontottek, hogy hazamentek. Nem mindenkinek valo London. Ha meg raadasul valaki ugy erzi, hogy ott farkastorvenyek uralkodnak, akkor az meg tenyleg egy into jel. Good luck with everything!

2017.06.28. 11:18:58

@Sexual Harassment Panda: Ez már az új helyed, oder? ;)

Hari Seldon 2 2017.06.28. 11:19:16

@Sexual Harassment Panda:
De gyonyoru. - Egy hetig, ha van libego, vagy valami activity.
Ha nincs semmi csak tehenfutamok a foutcan, akkor inkabb 4 napig.

Magua81 2017.06.28. 11:29:12

@London2009: Köszi így van :) van aki jól érzi magát kint az maradjon, aki nem az meg jöjjön haza :)

Csodabogár 2017.06.28. 12:13:26

Szerintem jó poszt volt, bár az elején nekem is volt olyan érzésem, hogy túl sok volt az ügynökség és a 0 nyelvtudás. Közben ez már kiderült, hogy nem igy volt. Szintén szerintem itthon is lehet nagyon jól élni. Én ismerek néhány ilyen középkoru embert, akikről fixen tudom, hogy nem gázszerelő vonalon mozognak, mégis jól élnek, bár ezt a kimentek nem nagyon akarják elhinni.
Őszintén kívánom, hogy továbbra is jól alakuljanak a dolgai a posztolónak, hasznosítsa a kint szerzett tudást.

puhacica 2017.06.28. 12:13:48

@magua81: "Próbálkoztunk sokat, de ha nem volt az adott állásra gyakorlatunk, akkor lepattintottak minket hamar, ha olyan meló volt, ahol nem kellett gyakorlat és jónak nézett ki, akkor arra hamar került egy haver, rokon, ismerős, ez ott sem megy másképp, igaz ott nem lesz focistából állami külkereskedelmi cég ügyvezető igazgatója.

Ha sikerült valami jónak kinéző helyet szerezni, azért ott is kiderült, hogy a WC-takarítása, mások után mosogatás is a te feladatod és sokszor úgy tűnt, hogy nem az alapján kapják a kényelmes állásokat az emberek, hogy mennyire feszítik meg magukat az adott pozícióban.

Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy ez a mi tapasztalatunk, mindenki máshogy birkózik meg ezekkel a lépcsőfokokkal, és a „professzionális” állásokban kívülről látva már egész más szempontok uralkodtak."

szoval leirod ezeket a sztorikat, _hangsulyozod_, hogy ez a _ti_ tapasztalatotok, majd nekiallsz hoborogni, hogy ja, hat te nem is ezt csinaltad. LOL
legkozelebb ha alkalmad lesz ra, inkabb eszert allj sorba ketszer, ne nagy pofaert.

@kék madár: ennyire.

2017.06.28. 12:17:09

@Csodabogár: Tulajdonképpen gázszerelőként is lehet most már anyagilag jól élni Magyarországon, akkor is, ha nem Mészáros Lőrincnek hivják sz embert, ugyanis rohadt nagy szakemberhiány, minden téren.
Csak nem mindenki gondolja úgy, hogy az anyagiak mindenért kompenzálnak.

2017.06.28. 12:25:00

@Pink Petsch:

Most csak átfutottam a posztot, de a srác nem írta, hogy személyesen neki(k) van 0 nyelvtudása(-uk), nem?

Ha jól értettem, inkább általánosság volt, hogy t.i. ha nincs, akkor rá fogol b.szni, és hogy az otthoniaknak fogalma sincs, milyen Londonban ráb.szni. De igazából mindegy.:)

2017.06.28. 12:32:43

@Nagy kámpics: Hm, felvezette a posztját azzal, hogy tervek nélkül indult neki, elvállalta, ami jött, majd hazament, majd baratnő/később asszonykával újra ki, akivel szakképesitetlen vendéglátós melókból éltek. Majd a poszt többi része, a nagyobbik része arról szól, milyen szar ügynökségen keresztül dolgozni, 0 nyelvtudással.
Na, most vagy én vagyok túl vén, és ma már másképp tanitják a történetirást irodalomórákon, vagy a posztoló nem képes világosan fogalmazni ... vagy, de erre gondolni sem akarok, hogy ez egy szar provokativ irás a rabszolgasors-külföldön kormányálláspontra kihegyezve.

Magua81 2017.06.28. 12:34:40

@puhacica: Nézd te hőbörögsz itt az elejétől fogva, és probálsz belekötni valamibe. Ezt csináltam, de nem végig dolgoztam ügynökségnek 0 órás contracttal te agyhalott.

2017.06.28. 12:36:19

@Pink Petsch:

Náh, nyilván az első opció igaz (túl vén vagy). :P
(vicceltem!)

Magua81 2017.06.28. 12:38:23

@Nagy kámpics: így van :) de nem képesek/akarják felfogni mert ennél ők sem sokkal sikeresebbek és megragadják azt az egy részletet a posztból amit még tudnak fikázni mert egy kicsivel efölött vannak. Igazából kurvára elégedetlenek az életükkel és ezt a keserűséget öntik rám. A poszt lényege az hogy én egy szar helyzetből jól jöttem ki, de ez nem általános.

2017.06.28. 12:44:01

@Magua81:

"Igazából kurvára elégedetlenek az életükkel és ezt a keserűséget öntik rám. "

Hát, ismerve őket több-kevésbé az itteni kommentekből ez nem igaz.

Szerintem ne cibáljátok tovább egymást, félreértés volt.
(Oké, Jézus mód off, megyek vízenjárni.)

Magua81 2017.06.28. 12:45:32

@Nagy kámpics: persze mindenki azt írja hogy de fasza külföldön mert fél bevallani hogy bakker azért ez nem annyira igaz.

P.Elliot 2017.06.28. 12:46:57

@Magua81: Jol tettetek hogy kimentetek es jol tettetek hogy hazamentetek ha nem ereztetek jol magatokat, plane hogy otthon is meg tudtok elni es nem erzitek az idegenseget.
Anglia nem lehet konnyu egyebkent sem ahogy latom, oda mennek a legtobben, egymas kezebol kapkodjak ki a munkat,/ kepletesen szolva/, valoban farkastorveny uralkodik de ki tehet errol?
Mindenki boldogulni probal.
Kivanok odahaza sok szerencset, ha van munkad amibol meg tudsz elni, ha van sajat lakasod tehat bert nem fizetsz ha neked ennyi eleg akkor miert is ne?
Az elet akkor sikeres ha jol erzed magadat, nincs penzhez kotve, persze kell valamennyi de a milliomosok sem olyan egyfolytaban boldogok.
Azert irjal meg posztot hogy hogy megy az elet otthon egy ido mulva, pont ilyen oszinten ahogy a posztodban is irtad hogy milyen volt az angliai elet, kisfiadban tartsd eletben az angol nyelvet, nem tudom hogy kinnt szuletett-e, jol jon majd neki.

2017.06.28. 12:49:47

@Magua81: Ohó, felismertem a magyar virtust! Biztos-kurva-szarul-élnek-és-irigyek-rám :DDD
Ja, egy szar helyzetből jól jöttél ki, úgy, hogy kukába dobtál a posztod szerint 8 évet az életedből? Hiszen sem te, sem a feleséged nem dolgozott a szakmájában 8 éven keresztül. Ha otthon maradtok ugyanilyen szinten elvagytok egy nyóckeri albérletben (a londoni Dokkok megfelelője) a vendéglátózással. A szakmátokban 8 év kihagyás és 0 gyakorlat után, tuti nem kaptatok melót, hacsak nem valami hiányszakma (akkor viszont Londonban is ment volna már az elején). Sőt, 8 év után, mire állitólag lett volna lehetőséged végre a szakmádban dolgozni, megléptél előle ...
Hm, hát kinek mi a siker ...

Muscari 2017.06.28. 12:50:17

@puhacica: ugye? sajnos a posztolo pont raerosit a londoni mosogato sztereotipiajara. Egyreszt Anglia nem csak Londonbol all, masreszt nemi nyelvtudas birtokaban vannak azert jobb lehetosegek az alsobb szinteken is, mint a mosogatas.

Muscari 2017.06.28. 12:53:14

@M. Péter: vagy pedig ugynevezett "built up" szabadsag van, az addig ledolgozott orak aranyaban fizetnek. En is dolgoztam egy rovid ideig ilyen helyen. A fiam most epp egy ugynoksegnek kezdett el dolgozni, direkt megneztem a szerzodeset, nala is igy van.

Muscari 2017.06.28. 12:56:26

@Magua81: hihi, egy oreg roka pont most koltozott videkre, igen, itt Angliaban, a sajat hazaba. Nem egy-ket ev utanhanem hat, de nem is IT-s fizetesbol.

P.Elliot 2017.06.28. 12:59:41

@Pink Petsch: Valoszinu hogy vittek haza penzt ha vacak kis alberletekben laktak es lehet hogy osszejott nekik egy lakas ami otthon vagy evtizedek alatt jott volna ossze nagy keservesen, megkoplalva.
Beszelgetek magyarokkal akik otthon elnek es bizony a jonak szamito fizetesekbol is csak nagy lemondassal lehet osszekaparni a lakast, ugyanolyan kuporgatos eletmoddal mint Londonban...

2017.06.28. 13:16:38

@P.Elliot: Lehet, bár még a Dokkoknál is legalább 1400 font körüli egy egyszobás lakás bérlése. Szakképesitetlenként meg, ha 8 fontot kerestek óránként, akkor már jók voltak. Ügynökségen keresztül viszont nem jön össze ennyi ...
Mindegy is, éljenek boldogan, ahol akarnak. Bár szerintem pont jó helyen vannak Magyarországon, ugyanis a posztoló mentalitása a tipisch ungarisch, ami elől meg én léptem le ;)II

Magua81 2017.06.28. 13:23:28

@P.Elliot: @Pink Petsch: @Muscari: @puhacica: haha köszi gyerekek, az a helyzet hogy nem mosogattam nyolc évig, jól beszélek angolul. Éreztem hogy nem az igazi, bár lépdeltem fölfelé. Megléptem,hazajöttem lett egy remek állásom, most veszek házat vidéken, van egy gyönyörű gyerekem most lesz egy éves. Utálom a Fideszt, de nem mérgez a politika a kelleténél jobban. Mint ahogy a P.Elliot kivételével a többiek irigysége sem mérgez. szevasztok barbárok :D:D

Magua81 2017.06.28. 13:24:35

@P.Elliot: mármint látom hogy te nem irigy vagy mint a többiek, köszi a támogatást

2017.06.28. 13:25:31

@P.Elliot: Mellesleg, ezt a lakás-fetisizmust sem értem. Mert mihez kezdesz egy ingatlannal, egy Európa-segglyuka közeli országban?
És ezt most nemcsak Magyarországra értem, hanem az egész keleti blokkra.

2017.06.28. 13:30:49

@Magua81: Az arcod ... már megint az a hatalmas arcod!
Na, akkor a te stilusodan. Irigy rád a halál, öcsisajt! A faszombojtja éljen abban a korrupt-autoriter fasz országban, amivé Magyarország vált, és ahol a mai viszonyokat látva, Móricz is csak hápogna.
Házat venni a vidéki Magyarországon, ma egyáltalán nem kunszt, a főváros és a pár német-multi (pfúj! :P) által felfuttatott vidéki településen kivül, gombokért vehetsz házat.

Magua81 2017.06.28. 13:34:50

@Pink Petsch: Gondolom neked is azért van két házad mert az nem kunszt :D Meg azért nem maradtál angliában mert olyan kurva jó volt, hogy már nem voltak kihívások előtted haha

Muscari 2017.06.28. 13:36:51

@Magua81: szerinted mi irigyek vagyunk? Hogy te mekkorat tevedsz. Mire is lennenk irigyek? Egyvalami, igen, a gyermeketek, hozza oszinten gratulalok.
Nekunk is volt ingatlanunk otthon, de inkabb eladtuk. Mar irtam, hogy nagyon szepen alakul az itteni eletunk, csak te elsiklottal folotte.

Sixday 2017.06.28. 13:36:58

Hat nemtudom, az agency-s melok az mindennek a legalja valoban, de hogy onnan nem sikerult kikapaszkodni 8 ev alatt? Nem igazan azt latom hogy ebben London lenne a hibas :)
Az meg hogy most otthon varazsutesre van minden azt annak koszonhetitek hogy minimum. felmillio szakkepzett ember hianyzik a munkaeropiacrol mert mind nyugaton van :)

Antal Jozsa 2017.06.28. 13:37:03

@Din Serpahis: arrol nem is beszelve h mennyi nemet dialektus van. 6 eve elek (nemet) Svajcban, de meg mindig az angol az elso nyelv nekem. Nemet docogve megy, helyi dialektus majdnem nulla es sajnos a dialektust beszelik. Az a baj hogy dialektust nem olyan konnyu tanuni mert szabalytlan, nincsen konyv ujsag szotar.. A nemet meg kvazi idegen nyelv itt..

olvaso.nl 2017.06.28. 13:37:16

@Magua81: csak ez a ket opcio van? miert nem lehet megprobalni mashol? azert az eleg kemenyen leegyszerusitett vilagkep hogy "kulfold vs magyarorszag"

Magua81 2017.06.28. 13:40:06

@Muscari: gratulálok hozzá :) írtam a posztban, próbáltam többször hangsúlyozni hogy nem általánosítok, kinek ez a jobb kinek az. Nálam meg ezek a dögevők rágják a gumicsontot hogy mosogatás meg a nyelvtudás hiánya, nem képesek szöveget értelmezni.

Magua81 2017.06.28. 13:40:58

@Sixday: hallod ne kezdd te is, írtam hogy elmozdultunk onnan nem csak az idióta kommenteket kéne olvasni

Magua81 2017.06.28. 13:42:44

@olvaso.nl: van egy csomó opció, aki simulékony az jobban alkalmazkodik, én nem vagyok simulékony nehezebben illeszkedek be máshova, de meg kellett próbálnom, jó hogy megtettem de az én szemszögemből nézve jókor kiszálltam.

London2009 2017.06.28. 13:56:51

@Magua81: ezt az irigyseget honnan veszed? Mibol gondolod, hogy itt barkinek is rossz lenne?
Van itt mindenfele tortenet, hatter, mindenre van itt pelda. De nehogy azt hidd, hogy a tobbseg mosogat es nyomorog.
Egyebkent teljesen felesleges volt igy egymasnak esnetek.

London2009 2017.06.28. 13:58:47

@Pink Petsch: a faszombojtja! :DDD Pinky! :DDD

London2009 2017.06.28. 14:03:29

@Magua81: felreertheto volt egy kicsit a posztod. Ugy jott le, hogy 8 even at nem talaltatok igazan jo munkat es pont mire kaptal volna egy szuper ajanlatot, eljottetek. De ezt mar tisztaztad, ugyhogy hagyjatok ezt most mar.
Egyebkent meg minden relativ. Azt irtad, hogy kaptal egy 3x-os ajanlatot. Na most feltetelezzuk azt, hogy nem minimalbert hanem kaptal mondjuk 15k-t. Ennek megajanlottak a 3x-osat, 45k. Ettol en meg nem esnek hanyatt. Jol tetted, hogy eljottetek. Londonhoz rengeteg penz kell, en mindig ezt mondom.

Payrollerwitch 2017.06.28. 14:04:46

Ez a poszt tényleg arról szól, hogy ha nincs képzettséged és nem beszéled a nyelvet akkor kint is sem lesz jó? Aztán pár sorban a végén megemlítve, hogy a posztoló nem ilyen ám, és jól hazajött, mondjuk itthon sem fenékig tejfel, de legalább lesz egy háza.
Aztán kommentekben közli, hogy mindenki aki ide ír mosogat odakint, szabadidejében meg irigy, és még dögevő is?
A hiba persze a mások készülékében van.

Shaktee 2017.06.28. 14:08:48

posz: WTF ha Mágua ha nem :-)

Magua81 2017.06.28. 14:08:49

@London2009: Látod én sem estem hanyatt tőle, hazajöttem az itthoni mércéhez képest lett egy ugyanolyan állásom 9 hónap után.

Nekem ez irigység, kiragadják az egyetlen részletet a posztból amit tudnak szapulni, de az sem más csak általánosítás, és az elején leszögezik hogy milyen hülye vagyok, mert ezért nem London a hibás hanem mi. Miközben 5x odaírtam hogy mi is tehettünk erről. Ezért mondom hogy @Pink Petsch: @puhacica: irigy rosszindulatú emberek.

2017.06.28. 14:09:39

@Magua81: Ki haluzta be neked, hogy én Angliában élek? Ja, hogy ismerem valamelyest, és te rögtön ugrasz, mint bolha?
Ami meg a házat illeti, 7-8 millióért már kulcsrakész házakat kapni vidéken (nem, nem Borsodban, ott 3-4 milláért) ... erre akkora nagy az arcod, hogy nem férsz be ide tőle?
Mondtam, hogy ne vonj le messzemenő következtetéseket, mert a végére tök hülyén fogsz kinézni .... mint, például most.

2017.06.28. 14:11:32

@Payrollerwitch: Ja, ja, tipisch ungarisch :DDD

Magua81 2017.06.28. 14:13:21

@Payrollerwitch: a kommentekben meg igen, irigy és rosszindulatú az aki ismeretlenül a másiknak esik

Din Serpahis 2017.06.28. 14:14:03

@Antal Jozsa: Svájci dialekt reménytelen, én nem is próbálkozom vele. Hochdeutschból az elmúlt három év alatt felhúztam magam annyira, hogy most volt pár német állásinterjúm, azokat gond nélkül lenyomtam, de persze még mindig meg sem közelíti az angoltudásomat. Mocskos nehéz, az a helyzet.

Muscari 2017.06.28. 14:14:22

@Sixday: beszelgettem valakivel, akinek sok ismerose hazakoltozott az elmult evben. Azt mondta, hogy ezerszer konnyebb most munkat talalni, mint 2010-11-ben, mikor mi is eljottunk. Nyilvan reszben az elvandorlas miatt is.

2017.06.28. 14:15:52

@London2009: Hát hogy azért némileg kulturált maradjak, nah :DDD

Payrollerwitch 2017.06.28. 14:16:34

@Magua81: Szuper, örülünk, hogy hazajöttél. Kellett még ide egy ilyen könnyen ítélkező, másokat lenéző, megmondóember!
De ezt persze csak azért írom, mert én is irigy vagyok, és amúgy is már mindent elmosogattam.

Muscari 2017.06.28. 14:17:04

@London2009: faszombojtja :-) mennyi uj kifejezest tanulok ma :-D

Magua81 2017.06.28. 14:17:46

@Muscari: igen így van, főleg vidéken lasszóval keresik a szakembereket és egyre jobban fizetnek, miközben a font negyedével esett, kint éppen egy politikai válság van, és a kelet európaiak a leglenézettebb bevándorlók jelen pillanatban. Nos nem a hanyatló nyugatról írok, ne is kezdjétek, van bennem félsz hogy kormányunk olyan sikeres lesz hogy egyszer összeomlik, de erre már kint is van esély.

Payrollerwitch 2017.06.28. 14:18:16

@Magua81: Nem estek neked, kritikát fogalmaztak meg, mellesleg jogosan, amit te mellre szívtál, és nekiálltál bunkózni.

2017.06.28. 14:19:05

@Din Serpahis: Hm, a német az elején nehéz, az angol úgy a közepe táján, amikor 3-nál több igeidőt is használnál ;)

Magua81 2017.06.28. 14:20:07

@Payrollerwitch: majd pont a hobbitrollokat fogom kímélni

London2009 2017.06.28. 14:20:18

@Magua81: hidd el nekem, hogy itt szimplan egy felreertesrol van szo. Maskent ertelmeztek a cikket, mint ahogy te azt szantad. Van ez igy, nem olyan egyszeru irni. Peldaul en nem ertettem felre, de az teny, hogy inkabb az elejerol irtal es azert 8 ev alatt, mint a kommentbol kiderult csak volt mas allasotok is.
De nincs itt szo irigysegrol, sem rosszindulatrol csak egy szimpla felreertesrol.
Szerintem hagyd, mindenki azt hisz, amit akar, tudod.
Kulonben nekem az a velemenyem, hogy Londonban ertelmetlen dolog keves penzert dolgozni. Videken viszont nagyon jol el lehet boldogulni.
Pont az egyik magyar kiszolgalolany a kavezobol mondta nekem, hogy lekoltoznek Brightonba mert az elet ott olcsobb, jobb, a fizetes pedig ugyanannyi. Mondtam neki, hogy vegre valakinek megjott az esze. :D

London2009 2017.06.28. 14:21:31

@Muscari: ugye milyen jo? Tenyleg elkezdem a HA jegyzetemet vezetni! :D

Shaktee 2017.06.28. 14:21:37

@Magua81: easy does it máguska...

London2009 2017.06.28. 14:23:51

@Pink Petsch: jelenleg en epp Kelet-Magyarorszag egyik kisvarosaban vakaciozom. Itt azert egy valamire valo haz inkabb 20 millio forint. 7-8 millioert a kornyezo falvakban kapsz valamit. A ciganyfalvakban valoban van olyan 3-4 millio korul.

Magua81 2017.06.28. 14:24:21

@cat power: thank you :) volt egy lengyel haverom akitől megkérdezték amikor még nem beszélt angolul hogy: Do you speak english? mire válaszolt hogy: Yes, I dont.

2017.06.28. 14:27:37

@London2009: Ezt mondtam én is, vidéken 7-8 milla , a cigányfalvakban meg (azt szokták an bloc Borsodként emlegetni, bocs, ha nem volt egyértelmü), meg 3-4. Szóval, erre verni magát, teljesen felesleges.

London2009 2017.06.28. 14:28:38

@Magua81: hahaha. Ez irto jo! Ezt megtanitom a ferjemnek magyarul. Beszelsz magyarul? Igen, nem beszelek. :DDD

London2009 2017.06.28. 14:30:25

@Pink Petsch: nem, en nem igy ertettem. Ahol en vagyok, az kokemeny videk, raadasul Keleten. Itt egy jobb haz, semmi extra azert, olyan husz millio forint. Ezt a kisvarost korulvevo rendes falvakban egy haz 10 milla alatt van. A falvakat korulvevo ciganyfalvakban pedig 3-4.

2017.06.28. 14:40:03

@London2009: Oké, szemantika ;) Számomra a vidék, az falu.
Mellesleg, 8 év alatt 20 millát összegrundolni sem akkora teljesitmény, amihez akkora arc járna, mint a posztolóé.

Magua81 2017.06.28. 14:52:13

@Pink Petsch: vald be jófejnek tartasz különben nem ácsingóznál ennyire a figyelmemre ;)

Shaktee 2017.06.28. 14:54:15

@Pink Petsch: mikor is kezded az uj munkát?

Shaktee 2017.06.28. 15:19:01

@London2009: tnx for your reply dear digger :-)

London2009 2017.06.28. 15:19:30

@Pink Petsch: amugy ha kelet-londoni getto, vagy Kelet-Magyarorszag kozott kellene valasztanom, nem is kerdes, hogy Magyarorszag a nyero. Videken siman el lehet eldegelni, foleg ha vannak baratok, csalad, jo hobbik, biztos, hogy inkabb itt elnek, mint keccsolnek minimalberert valami kuli helyen. : )

2017.06.28. 15:22:16

@Magua81: Hogyne, te vagy álmaim fehér hercege ... vagy a ló ... még nem döntöttem el ;)

2017.06.28. 15:24:40

@London2009: Még jó, hogy nem kell választani, mert mindkettő szörnyü ...

Shaktee 2017.06.28. 15:27:15

@Pink Petsch: ne fossá, minden ok lesz!

2017.06.28. 15:29:03

@cat power: Azért fosok ám ... ;)

Shaktee 2017.06.28. 15:34:03

@Pink Petsch: élezd a karmod a Máguán :-)

London2009 2017.06.28. 15:36:13

@Pink Petsch: haaaat...nem tudom. Azt hiszem, hogy igazad van es tenyleg az a legjobb, hogy nem kell valasztani...
Milyen uj melo? Aranyhalat tarto lajhar vagyok, updateljetek mar!

2017.06.28. 15:38:41

@cat power: Áh, kezd visszavenni az arcából, nem lehetek akkor szemét ...

2017.06.28. 15:39:36

@London2009: Jungkoch/commis de cuisine ...

Shaktee 2017.06.28. 15:39:39

@London2009:

jön hálivúdba, a Horny Hungarian Cats pussyfarmot igazgatni
:-)

London2009 2017.06.28. 15:51:06

@Pink Petsch: @cat power: aha!!
Kicsit lassu vagyok es a memoriam sem regi, de azert hulye nem vagyok! :D

2017.06.28. 15:52:12

@cat power: Meg kisfaszom ....! Elég volt belőle 7 év! :DDD

Shaktee 2017.06.28. 15:57:52

@Pink Petsch: :P

Drukk ON!

Te meg drukkolj hogy ne essen it az eso szombaton, amikor felmillo kanukkal orditjuk Bonoval: It's a Beatifull Canada Day!

www.youtube.com/watch?v=co6WMzDOh1o

Shaktee 2017.06.28. 16:12:48

@Pink Petsch: Délben lesz a korai buli, akkor lesz u2..csak megusszuk szarazon

Sat Afternoon

Risk of strong thunderstorms
26°C
35
60%
~1 mm
S 12 km/h
20 km/h
79%
21 °

2017.06.28. 16:18:42

@cat power: Hm, talán pont megússzátok ;)))

Shaktee 2017.06.28. 16:36:20

@kisrumpf: Itt (is) kezdték a karrierjuket, a Barrymoore klubban jatszottak meg ismeretlenul, a Joshua Tree album elott..

Justinnak koszonthetjuk a megtiszteltetest, baratja a Bono.

Shaktee 2017.06.28. 16:37:12

@Pink Petsch: 3szor fozol majd naponta? Hany emberre?

puhacica 2017.06.28. 16:41:22

@Magua81:
"a kommentekben meg igen, irigy és rosszindulatú az aki ismeretlenül a másiknak esik"
-na, hat van ilyen is? total meglepodtem. ja, nem.

nezd, en teszek a nyelvtudasodra, a szerzodesedre, ha jobban belegondolok, meg a boldogsagodra is, amit reggel ota bizonygatsz. ;) ilyeneket illik irni, hogy orulok, hogy megtalaltad az utad, sok sikert magyarorszagon, stb., ugye? es vegul miert is ne? gratulalok, jo neked. en sajnos irigy vagyok es dogevo is. londonban meg csak szenvedek. jo lenne hazamenni, az eredeti szakmamban dolgozni, szep feleseget, gugyogo gyermeket terelgetni, de sajnos nem lehet. ide kot a 0 hour contract. :D

na, viccet felreteve, tenyleg felreertesz. mit banom en, hogy hol es milyen munkatol vagy boldog! nem az alapjan itelek meg embereket, hogy kinek milyen meloja van. vagy hogy hol el. nincs mire irigynek lennem, rendben vagyok belul. engem nem london es a "mosogatas" hataroz meg. :)
de ha mar itt tartunk, sosem volt alkalmam megkerdezni, hat most kihasznalom a lehetoseget: el tudnad mondani par szoban, hogy mire is vagyok irigy?

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 16:46:31

@Pink Petsch: Nem.
itt lakom már 2013. októbere óta.
Bajorországban van.

puhacica 2017.06.28. 17:00:56

@London2009: abba lehet fejezni a hulyeseget, mert meg lesz, aki komolyan veszi. :)

Din Serpahis 2017.06.28. 17:04:22

@Pink Petsch: Az angol igeidőkkel soha semmi problémám nem volt, most már ösztönszerűen használom őket, a német viszont a der/die/das csodáival, a melléknévragozással és pár más hasonló okossággal még mindig megszivat :)

2017.06.28. 17:14:42

@cat power: Nem tudom még a beosztásomat, egyelőre azt hiszem, a 3 hónapos próbaidő alatt sok poszton megfordulok majd. Ezt onnan gondolom, hogy az első napomon 9.30-kor kezdek, ebbe az ebéd bőven benne lesz, plusz a vacsi előkészitése is.

2017.06.28. 17:17:46

@cat power: Ja, emberek .. ez nagyüzem, 205 szobás hotel.

2017.06.28. 17:18:44

@Sexual Harassment Panda: De akkor most költözöl, nem? A hüttébe ... vagy?

Shaktee 2017.06.28. 17:19:42

@Pink Petsch: uhumm, kiderul a vallatasnal. Azt se tudni hany vendeg lesz kb?

hatalmas életmódváltozás előtt állsz, a kemény fitymacsattogás zaját felváltja a kondér rotyogása :-)

Csodabogár 2017.06.28. 17:21:36

@Antal Jozsa: A dialektus vagy rádragad vagy nem. Nekem, bár soha nem is akartam dialektusban beszélni, totál svájci akcentusom lett az évek során. Már elmult, de ragadós a dolog. Tegnap volt valami svájci dokumentum vagy riport szerüség a 3Sat adón. Csak kacarásztam, mert egész idő alatt szimultán fordították németre a szöveget. Szóval ne gyötörd magad a dialektussal, elég ha rendesen beszélsz németül.

2017.06.28. 17:22:06

@Din Serpahis: Mondjuk, nekem is könnyebb volt a 19 igeidőt elsajátitani, mint a der-die-das titkaira rájönni ;). Egyébként, nekem azt javasolta német ismerősöm, hogy ha bizonytalan vagy, mondjak "die"-t, mert az a leggyakoribb, és sok német is igy tesz :DDD
A ragozás olyan nagy problémát nekem nem jelentett, mert ugye 5 évig tanultam latint (sőt, még kötelező érettségim is volt belőle), és a logikai alapja kb. ugyanaz.

Shaktee 2017.06.28. 17:22:41

@puhacica: ne szídd magad londonka, árt a szépségednek

2017.06.28. 17:25:34

@cat power: Mit gondolsz, miért fosok, he? :DDD
De szerintem, igy lesz a legjobb, egy ilyen nagyüzemben, napi minimum 200 vendéggel számolva. Mert vagy megszerzem a rutint, vagy bekaphatom a fitymacsattogást :DDD

Shaktee 2017.06.28. 17:27:11

@Pink Petsch: Igen, ugy tunik kivalo tréning lesz a tovabbiakhoz..

fityma meg van mindenutt, azert ne aggodj :DDD

Csodabogár 2017.06.28. 17:31:46

@cat power: De be vagy lelkesedve. Tavaly bezzeg jó volt a Lukács is, ordítás nélkül.:-)))

Magua81 2017.06.28. 17:32:56

@puhacica: mit érdekel engem hogy mire vagy irigy? Te akkor mentel ki amikor én hazajöttem. Mi közöd hozzám? Írtam egy posztot amit te nyilvánvalóan próbálsz szétszedni rosszindulatú módon, mert 2 év után látod te is hogy nem fenékig tejfel az élet.

Magua81 2017.06.28. 17:33:44

@puhacica: el sem olvastad amit írtam :)

2017.06.28. 17:35:16

@cat power: Hm, hát a próbanapot legalább nem bénaztam el ... ;)))
Ja, azért nem aggódom, viszont bizonyos idő után már nem kifejezetten esztétikus, ha egy hervadó 60-as ajánlja az alanyokat a fitymacsattogáshoz :DDDD

Csodabogár 2017.06.28. 17:38:12

@Din Serpahis: Nem kell rá gondolni, csak mondani ahogy eszedbe jut. Nem akarsz te német tanár lenni, gondolom. Mellesleg a svájciak rengeteg nyelvtani hibát ejtenek, észre se veszik. Régen igen kelendőek voltak a német anyanyelvü titkárnők komolyabb cégeknél, mert ők igazán alapból tudták a nyelvtant. A svájciak a németet ugyanúgy tanulják mint te. Nekik az egy idegen nyelv.

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 17:42:41

@Pink Petsch: nem tudom még. Szept. 1-től szól a szerződésem.
A jelenlegi lakásomat a faluban amiről a kép készült mindenképp +tartom.
Igazi pici bajor falu, nagyon tetszik.
Jó ha van egy bejelentett címem

2017.06.28. 17:43:19

@Csodabogár: És hogy ez mennyire igaz! Egyszer, amikor Konstanzba utaztam Pestről, a zürichi railjettel tettem. Amint elhagytuk Németországot, mondhatni egy árva büdös szót nem értettem a hangósbemondó szövegéből a svájci állomásokon. Oké, a vágányszámot és a városneveket azért, de. Viszont, hogy késést vagy vagonszám-változást jelentett éppen be, állitólag németül :DDD ... na, azt nagyon nem :DDD

Shaktee 2017.06.28. 17:44:55

@Csodabogár: :-)) a lelkem ott is ordit!

Shaktee 2017.06.28. 17:46:38

@Pink Petsch: hervado az apád kackiás farka! :DDD

Shaktee 2017.06.28. 17:48:12

@cat power: kérdezd meg a csodabogarat hogy hervadtnak nézek ki :-)

2017.06.28. 17:48:58

@Sexual Harassment Panda: Hm, nem tudom, a bajoroknál, hogy van, én csak a saját Svábiai tapasztalataimra hagyatkozom, de itt a bejelentkezés nem időhöz kötött. Jó 2 éve nem lakom már Stuttgartban, de ettől eltekintve, a cimem még benne van a rendszerben. Ezt onnan tudom, hogy egyszer, amikor a vonaton Németország felé befutott a rendszeres igazoltatás, kifogtam egy roppant kekec, pöcsfejet, akinek nem volt elég az útlevelem, hanem, mivel értelmezni tudta, hogy az útlevelemben Németország van megadva lakhelyül, kérte a Meldezettelt. No, akkor nyomtam az arcába az én ezelőtt 2 éve megszünt stuttgarti Meldezettelemet. Le is ellenőrizte .naná, a túlbuzgó majma-, és mindent rendben talált -gondolom, mélységes bánatára.
De mondom, ez Baden-Württemberg, lehet a bajorok komolyabban veszik ....

puhacica 2017.06.28. 17:53:05

@cat power: a sosemvoltnak? :D
@Magua81: nagy magus vagy te baszki! leirod, hogy irigy vagyok, majd megkerdezem, hogy mire, erre idefosod, hogy mit erdekel az teged. lol
jol van, pihenjel le kicsit, nehogy agyverzest kapj. habar...

2017.06.28. 17:54:19

@cat power: Touché, mister! :DDDDD

Shaktee 2017.06.28. 17:54:36

Najo, elindulok hervadtan gyokerkezelesre :(

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 17:56:06

@Pink Petsch: na de mindig kell lennie aktuális lakcìmednek nem?
Hogy a picsába fogod pl igazolni a 8 év életvitelszerű kinttartózkodást ha..

2017.06.28. 17:56:15

@Sexual Harassment Panda: Hát, először én sem, de aztán rájöttem, hogy Bahnsteigot mondanak, Gleis helyett ;) A számokat meg azért annyira nem tudták eltorzitani ... No, de sokkal többet azért én sem értettem :DDD

2017.06.28. 17:57:26

@Sexual Harassment Panda: Mondjuk, a munkaszerződéseddel meg az adóbevallásoddal ...

magua81 2017.06.28. 17:58:03

@puhacica: először el sem olvasod amit írok, aztán próbálsz belekötni valamibe ami nem igaz , aztán hogy nem megy agyvérzést kívánsz nekem :) hát gratulálok

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 17:59:42

@Pink Petsch: adóbevallást kellene kapjak?
A munkaszerződés mit bizonyít?
Főleg ha pl 2 munjahely között volt 1 hónap láblógatós szünet?

gabors 2017.06.28. 18:00:12

@Sexual Harassment Panda: Huh na basszus hetekig van eleg fu fuvetnyirni a haz korul :-)))

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 18:05:33

@gabors: öcsém, olyan traktor van ami drágább mint egy Ferrari.
Nem vicc.

gabors 2017.06.28. 18:05:55

@Magua81: 'de nem végig dolgoztam ügynökségnek 0 órás contracttal te agyhalott. " viszont errol a posztban sehol nem tettel emlitest :-)) talan erdemes lett volna ezzel elkerulhetted volna ezeket a "szanalmas" magyarazkodasokat a kommentben .. (amugy gyanus volt hogy ilyen sok rossz ert de maradtal 8 NYOLC evig ja tudom van aki szeret rosszul elni :-))

magua81 2017.06.28. 18:06:55

@gabors: most te is kezded? Olvasd el nyugodtan a posztot

2017.06.28. 18:07:30

@Sexual Harassment Panda: Ja, ha a céged nem intézi neked automatikusan.
Egy meghatározatlan idejü munkaszerződés azt, hogy Németországban élsz életvitelszerüen, ott adozól. Lakcimnek akár egy hotelt is megadhatsz, vagy értesitési cimnek egy postafiókot.
Az 1 hónapos lálógatást meg fizetett szabadságnak nevezik, nem?

gabors 2017.06.28. 18:10:32

@Sexual Harassment Panda: " öcsém, olyan traktor van ami drágább mint egy Ferrari.
Nem vicc.
"

ja de abban meg mi a hobby??? en hobbibol magam csinalom a fuvet meg a kis konyhakertet minden szomszedomhoz jonnek a mexicoiak ketszer egy heten fuvet nyirni meg egyebek (csak a hatso szomszed kivetel de ott tinedzser fiuk vannak azok csinaljak)

annyi eper volt hogy nem gyoztuk ketten megenni... uborka is lesz 2 heten belul meg paradicsom is de videken is tudnek elni igy is kb 3.5 orat toltok utazassal a munkaba ...(talan ezert jobb Londonban elni :-))

gabors 2017.06.28. 18:15:56

@magua81: "ost te is kezded? Olvasd el nyugodtan a posztot" elolvastam 2x es bizony semmi mast nem irtal a munkarol csak rosszat, azon kivul volt a farkas a farkasnak mese ami nem is igaz szerinted, azonkivul mar csak arrol irtal hogy hazakoltozes es hogy otthon jobban ment (ez is mintha arra utalna hogy kint nem volt jo ... )

Ha tudnal idezni sajat magadtol mondjuk 2 olyan mondatot ahol barmifele munkaval kapcsolatos "sikerrol" vagy "megoldasrol" irtal a posztodban, lassuk. Ha mindez a 0 oras szerzodes meg pocsek melok meg nyelvtudas hianya stb NEM RAD vonatkozott akkor jobb lett volna ugy megirni .....

János Elek 2017.06.28. 18:17:32

@Pink Petsch: Ezt a 7-8 milliós kulcsrakészet azért ugye te sem gondolod komolyan ?

Henry the horrible 2017.06.28. 18:18:30

@Magua81:
Nem tudom kivel van a baj, de mar 3x olvastam vegig az egesz iromanyt es sehol sem talaltam konkret leirasat annak,hogy 0! nyelvtudasod van.

Leirtad az eleted/eletetek ezt a szakaszat, ugyesen eltetek.
Ne foglalkozz a fikazokkal, nektek volt legalabb sajat berlemenyetek, nemcsak egy szoba, vagy hazresz illegalisan
Aki mindenaron allitja,hogy 0 nyelvtudas, az lehet hogy nem tud erto olvasast alkalmazni :D
A kekviragos meg csak most beszel felulrol- amugy neki sincs sokkal jobb munkaja,mint a mosogatas- majd meglatjuk fel ev mulva kb. haha
Szerintem addig probalj elszakadni innen amig mindent jobban tudo,es mindenkinek velemenyet megmondo-tied nem erdekel-nagyszaju meg nem jelenik es leugat

Amugy minden jot kivanok nektek, jo egeszseget a picurkanak, es hogy bejojjon az elet :)

remelem HA ezt mar beengeded, nem ugy mint a legutobbi 3-at !

Muscari 2017.06.28. 18:19:27

@London2009: mi is ugyanezt tettük. Péntek óta vagyunk egy tengerparti kisvárosban, nem győzök ámulni, hogy milyen csend és nyugalom van. Úgy jöttünk, hogy nekem már volt munkám, a fiam holnap kezd, a férjem még nem dolgozik, de azért már nézegeti az állásokat.

Itt elég kevés bevándorló, a Mekiben is jórészt angolok dolgoznak, meg a szupermarketben. Mindenki kedvesen fogadott, nem érzünk semmi lenézést.

Magua81 2017.06.28. 18:21:08

@gabors: "Lépegettünk is előre lassan-lassan, de nem volt felhőtlen a dolog."

Köszönjük Emese

Magua81 2017.06.28. 18:21:59

@Henry the horrible: Kösz báttya:) nagy a sötétség errefele

Muscari 2017.06.28. 18:22:19

@Magua81: velünk Horvátországban történt hasonló. Útbaigazítást szerettünk volna kérni. Megkérdeztük: do you speak English?
A válasz: malo. Aztán mutogatott :-D

Muscari 2017.06.28. 18:31:56

@Magua81: ezert a kommentert kar volt. Senkirol sem tudsz itt semmit,de azert boszen leszolod a tarsasagot.

gabors 2017.06.28. 18:33:23

@cat power: "Bonoval: It's a Beatifull Canada Day!" azt hittem hogy nem fog tudni zenelni a Central Park-i biciklizes (baleset) utan ... ezek szerint rendbe jott ????

Talalkoztam vele de most nem mondom el hol es mikor :-)) meglepoen kis emberke "szegeny" :-)

LittleG (uk) 2017.06.28. 18:44:04

@London2009: Hat Londonnal valamivel olcsobb, de Brighton meg igencsak a draga kategoria Nemlondoniaban :)

2017.06.28. 18:49:07

@János Elek: Nesze, kb. 5 másodperc alatt dobta ki ezeket Pest megyében, a Buda felőli oldalon, az egyik legdrágább ingatlanosnál.
ingatlan.com/szukites/elado+haz+pest-megye-buda-kornyeke+5-8-mFt
És ezek még bőven alkudhatók ...
Ezeknél olcsóbbat és jobbat is találni, ha rászánod az időt, de mondom, ezek 5 másodperces keresés eredményei ...

Shaktee 2017.06.28. 18:51:52

@gabors: remélem majd elmeséled..

Jól van, us túrán, detroitból jön, s megy is vissza azonnal a canada day gig után, hóna alatt az Éllel (edge)

Shaktee 2017.06.28. 18:54:24

@Henry the horrible: szeretem ezt a pozitív attitūdöt benned henrik báttya :))

Shaktee 2017.06.28. 18:56:07

@Henry the horrible: de ki az a kékvirágos mosogató? :)

2017.06.28. 18:56:30

@Henry the horrible: Mondd, te melyik kitiltott fikanick reinkarnációja vagy? Már csak úgy, kiváncsiságból ...

Bredpitt Monika 2017.06.28. 18:59:57

Lehet, hogy a nagy melegben elvesztettem a kotozkodo enem.
elolvasom meg egyszer aposztot, hatha en is felreertek valamit, aztan majd jol megmondom a velemenyem,
remelem ma sokan lesznek, akik csak a posztot fogjak elolvasni es egy hozzaszolast sem, ugy szerintem mindenki jol alszik majd,
orulok, hogy itthon vagytok,
puhacica egyebkent finom muffin t sut

2017.06.28. 19:01:14

@Magua81: Figyelj, öcsi .. Képzeld azt, hogy egy még soha meg nem látogatott pubbban vagy ... ahova úgy érkeztél, hogy berúgtad az ajtót tokostól. Na, most itt verted magad a csudi életedre egész nap, leirigyezve mindenkit, aki nem veled értett egyet. Ugye, látod te is, hogy kb. 2 percnyire vagy attól, hogy a taknyodon szánkázz haza?

fhdgy 2017.06.28. 19:07:45

Amikor reggel elolvastam a posztot, egyből az volt az érzésem, hogy valami szürreális dologgal állok szemben, esetleg valami "fantasy"-t olvasok. Azóta egyre erősödik bennem a gyanú, hogy a poszt egész egyszerűen kamu is lehet.

Végeztem, van diplomám, csak úgy kimentem, jó volt, de hazajöttem, megint kimentem, megint jól éreztük magunkat, de megint újra itthon, most boldogok vagyunk.

Farkas törvények, mert aki diplomával ugyan, de képesítést nem kívánó munkát végez, nulla nyelvtudással, közvetítőkön keresztül, bár ezek mind nem ők voltak, annak milyen nehéz az élete, stb. stb.

Ezek szerintem mind üres klisék, sehol sincsenek tartalommal kitöltve, hogy legalább egy kicsit hihetők legyenek.

Aztán, amikor a hozzászólók közül jó páran rákérdeztek volna, pontosítást kértek volna, durva ledorongolást kaptak.

Szóval, bennem egyre erősödik a gyanú, hogy nem egy igazi poszttal állok szemben.

Persze, még nem késő, még pótolható néhány dolog:

Milyen diploma volt a posztolónak, mit dolgozott kint, igazából miért döntöttek a hazajövetel mellett, mit csinálnak most, amitől itt boldogok, mik a voltak azok a tapasztalatok, amitől most jobban tudnak itthon boldogulni, stb., stb.

2017.06.28. 19:13:21

@Magua81: Nayaps ... figyelembe véve az átlag magyar pubokat, neked rohadt nagy mázlid volt velünk. Mert a legtöbb helyen már az ajtóberúgásnál, de legkésőbb a második beszólásodnál a donorkártyádat vizslatta volna Dr. Széppataki Róza főorvos, a transzplantációs team vezetője.

Magua81 2017.06.28. 19:14:41

@fhdgy: jesszus :D:D

szociális munkás diploma, dolgoztam mosogatóként,bármixerként, kertészként, idősgondozóként, londinerként, hotel recepciósként. (hol hosszabb,hol rövidebb ideig) itthon egy irodát vezetek, ami szociális ügyekkel foglalkozik, a feleségem meg gyes mellett indítja be a saját vállalkozását. segített a kint szerzett nyelvtudás ;) meg hogy más szemmel is láttuk a világot

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 19:15:04

@Pink Petsch: pinkibazmeg te melyik városban lax?
bérelsz valamit vagy személyzeti szállás?
esetleg unter der híd?

fhdgy 2017.06.28. 19:18:10

@Magua81: Én is azt mondom, hogy jesszus!

Ha ezeket mind szépen belefoglaltad volna a történetbe, akkor most máshogy állnának a dolgok.

puhacica 2017.06.28. 19:18:14

@Bredpitt Monika: arul. a suteshez tul hulye. meg nem is beszel angolul. es irigy is. na meg frusztralt. :D

@Pink Petsch: @Muscari: lol, persze, hogy nem tud semmit senkirol. hany eve is regisztralta a nickjet? oppardon, nickjeit... na es mi derult ki a posztbol rola? semmi. egyetlen konkret informacio nincs benne. a kommentekben sincs. csak az, hogy mi, akik merjuk itt jol erezni magunkat, irigy, rosszindulatu dogevok vagyunk es hazudunk... aztan megjott horribili henri, aki mantrazza a mar jol ismert rogeszmeit. biztos ujak, sosem jartak erre es senkirol nem tudnak semmit... ezt bizony beszopta mindenki, kedves feleim. :D

2017.06.28. 19:22:18

@Sexual Harassment Panda: Persze, a Red Hot Chili Peppers a mindenem :DDD

www.youtube.com/watch?v=GLvohMXgcBo

Mellesleg volt olyan időszaka a németországi életemnek, amikor egy appartman-hotel volt a hivatalos bejelentett cimem. És ez teljesen rendben volt mindenféle hatóság számára, nem a kisujjamból szopva irtam, azt amit ...

magua81 2017.06.28. 19:22:57

@fhdgy: igen de nem arról akart szólni a poszt hogy milyen volt kint hanem hogy milyen volt hazajönni. Főleg azért nem voltam kedves az itteniekhez mert egyből azzal kezdték hogy "megerdemelted ( mit haha) " 0 nyelvtudás" egy szóval nem írtam + megy a vadaskodas

Tiangong 2017.06.28. 19:23:21

Rengeteg magyar megy ki angliába, akár hosszú időre is.
Nagyon kíváncsi vagyok hányan folyamodtak brit állampolgárságért?

Van erről valami statisztika milyen arányban döntenek úgy az emberek hogy igénylik?
Aki nem kérvényezi az vajon milyen okból hagyja ki ezt a lehetőséget?

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 19:25:47

@Pink Petsch: de most hol vagy bakker?
Válaszoljáméámekurvanagybajlesz.

Határátkelő 2017.06.28. 19:26:32

@magua81: Csak így pont nem volt semmi értelme az egész napnak. De te tudod.

Határátkelő 2017.06.28. 19:28:00

@Henry the horrible: Szerintem felejtsük el egymást, jó? Annyira átlátszóan csinálod, hogy nekem fáj.

Úgyhogy szerintem ne erőlködj a jövőben.

Kösz.

fhdgy 2017.06.28. 19:28:19

@magua81: Azt akartad megmagyarázni, hogy milyen volt hazajönni? Ez a rész hol van a posztodban, talán elveszett, mert én nem találom!

Csak valami olyat írtál, hogy bár jól éreztétek magatokat kint, de mégis hazajöttetek és most boldogok vagytok.

Ha és mégis én vagyok a hunyó, akkor copy+paste, másold ide az általam nem talált, nem észrevett részt!

2017.06.28. 19:28:39

@Sexual Harassment Panda: Per pillanat Budapesten számolom fel a magyarországi életem maradékait, aztán holnap hajnalban utazom ;)))

fhdgy 2017.06.28. 19:30:41

@Határátkelő: Ezt a hozzászólásod valahol köszönöm, de talán észre kellett volna venned, hogy egy "üres" posztot tettél ki!

2017.06.28. 19:31:24

@magua81: Na, pont erről nem szólt a posztod. Pedig látod, azt szivesen olvastam volna. Ahelyett, hogy 90%-ban azon lamentálsz, hogy milyen szar Londonban 0 nyelvtudással (te irtad!), ügynökségen keresztül (ismét csak te irtad!) melózni.
Ja, szar. De ez utoljára 1990-ben volt újdonság!

magua81 2017.06.28. 19:31:54

@Határátkelő: erre volt igénye a közönségnek

2017.06.28. 19:33:38

@magua81: Hát, ha megszólalhatok, én mint "közönség": erre kurvára nem volt igény!

2017.06.28. 19:34:41

@puhacica: Hm, tény, hogy vannak helyek ezen a Földön, ahol az ilyen intróért eltemetik az elkövetőjét :DDD

magua81 2017.06.28. 19:35:05

@fhdgy: szerintem ugyanannyi de inkább több szól arról hogy milyen volt hazajönni és általánossagokrol mint az ugynokseges részről .ha nem tetszik írj olyat ami neked tetszik

Határátkelő 2017.06.28. 19:35:21

@magua81: Akkor nagyon félreérted a közönséget. Sajnálom.

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 19:41:49

@Pink Petsch: ennek kurvanagy pofon lesz a végd bazd+.
Milyen városhoz vagy közel Németországban! te szerencsétlen.

fhdgy 2017.06.28. 19:44:22

@magua81: Messze nem az a kérdés, hogy nekem mi tetszik vagy mi nem tetszik.

Nagyon sok dolog van, ami nekem nem tetszik, nem is értek vele egyet, de ha valaki elmondja, hogy ő azt miért gondolja úgy, az miért jó neki, akkor minden további ellenvetés nélkül elfogadom.

Egy, ugyanazon dolgot másképp értelmezünk, másképp ítélünk meg, mert emberek vagyunk.

Ha valami jó neked, nem biztos, hogy jó nekem, vagy éppen fordítva. Ettől szép az élet.

Az ilyen dolgokon nem kell megsértődni, nem kell felkapni az agyvizet. Ezeket szépen ki lehet beszélni. Ettől szép ez a blog.

Néha beleolvasok más blogokba és elszörnyülködöm a hangnemen. Ilyenkor mindig megállapítom, hogy itt sokkal kulturáltabb a hangnem. Még a mai is! -:)

Magua81 2017.06.28. 19:45:10

@Határátkelő: aki normálisan szólt hozzá annak normálisan válaszoltam

Magua81 2017.06.28. 19:45:18

@Határátkelő: bizonyára félreértem :) nem kell aggódnotok nem leszek tagja ennek a közösségnek soha, elég is volt ez a nap tapasztalatszerzésre. Még várom a kommenteket miszerint "megérdemelted,0 nyelvtudás, nem csoda, kamus,renick," aztán lassan kikopok innen.

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 19:46:23

@Pink Petsch: nehéz szülés volt bameg.
Akkor kurva messze vagy.
Így hogy fogunk találkozni?

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 19:46:53

@Magua81: megérdemelted,0 nyelvtudás, nem csoda, kamus,renick

2017.06.28. 19:51:54

@Sexual Harassment Panda: Úgy, hogy felszeded a segged, és rászánod az egyik szaadnapod .. na, úgy :P

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 19:53:18

@Pink Petsch: na erre nem gondoltam bakker. Rábaszol mint kovács a faszára, mert 2 hét múlva szabin vagyok, meglátogatlak aztán meghivatom magam valamire.

2017.06.28. 19:53:50

@Magua81: Aki nyalogatta az egodat, és nem kritizált, annak visszanyaltál ....
Jó helyen vagy te Magyarországon ....

Határátkelő 2017.06.28. 19:54:18

@Magua81: Volt már ennél rosszabb kezdés is, de ezért írtam neked előtte, hogy nyilván lesznek kérdések, félreértések, amiket érdemes tisztázni. Ez ma sajnos elfajult, ez nem csak a te hibád, de ezen a blogon nem kell rögtön harcolni, ha valamit nem értenek és rákérdeznek.

Pinknek van egy stílusa, ezt itt nagyjából már mindenki megszokta, és a helyén kezeli, én sajnálom, ha megbántódtál.

Miként annak sem örülnék, ha a jövőben nem kommentelnél, amennyiben a hangnem korrekt marad.

Egy ilyen posztban nyilván nem lehet mindenre kitérni, én is kaptam már hideget-meleget egy-egy írásra, és nem is feltétlenül esik jól az embernek, de ez van.

Határátkelő 2017.06.28. 19:55:02

@Pink Petsch: Szerintem nem kéne ezt forszírozni. Megbeszéltétek, elég is volt. Köszi.

Magua81 2017.06.28. 19:55:30

@Határátkelő:

nekem volt értelme a mai napnak! ezekben a napokban zárul le végleg az egész angliázás részemről, azért 2 év kellett hozzá tegnap váltottam át az utolsó fontjaimat, jövő héten házat veszek, ez a poszt nem tudatosan ennek a folyamatnak a része lehetett. Azt hogy nem tisztelem az itteni közösséget sajnálom, a kinti 8 évvel tettem le annyit az asztalra hogy ne fogadjam el az észosztást a saját sztorimban. Örültem hogy van egy fórum ahol ezt megtehettem. :)

2017.06.28. 19:56:06

@Sexual Harassment Panda: Basszus, ezt hogy csináltad új szerződésnél? Én jövő március 30-ig nem mehetek szabira ...
Oké, addig kideritem, mikor lesznek szabadnapjaim ....

DieNanny CH 2017.06.28. 19:56:35

@Pink Petsch:

"Amint elhagytuk Németországot, mondhatni egy árva büdös szót nem értettem a hangósbemondó szövegéből a svájci állomásokon. "

Ez nekem fura. Elég gyakran utazom vonaton, és még sosem hallottam a hangosbemondót svájciul beszélni. Csak és kizárólag hochdeutsch-ul. (Meg angolul, meg olaszul/franciául - gondolom, amelyik nyelven a kalauz még beszélt.)

Határátkelő 2017.06.28. 19:56:46

@Magua81: Azért ha írsz egy blogra egy posztot, akkor várható, hogy lesznek, akik nem értenek vele egyet. Szerintem az első pár tucat komment között több volt a pozitív.

Mindegy, te tudod. Én sajnálom, hogy így alakult és sok sikert neked!

2017.06.28. 19:58:08

@Határátkelő: Bocs, de rohadtul idegesit a pökhendi kivagyiság ... a nagyjából semmire ....

Imre apó 2017.06.28. 19:58:30

@Pink Petsch: De azért képes voltál itt ragadni, inkább pakolnál azt irány az élet :)))))

fhdgy 2017.06.28. 19:58:52

@Magua81: Én vevő lennék egy másik posztodra!

Lehetne a címe, hogy "Londonban farkastörvények uralkodnak, no, még egyszer!"

Ha ebbe beleszőnéd azokat a konkrét dolgokat, amik most kimaradtak, akkor mindjárt más lenne a megítélésem a posztodról.

Pl. érdekelne, ha valaki jól érzi "ott" magát, akkor miért jön mégis haza. Mitől jobb itthon, ha jól érezted magad ott is?

Ha ezeket leírnád, akkor készségesen visszavonnám azt, hogy szürreális, fantasy, uram bocsá' kamu.

2017.06.28. 20:03:11

@DieNanny CH: Nem, az előre felvett szöveg, az hochdeutsch-ul van ... csak ha már 5 percet késik a vonat, vagy másik vágányra érkezik, mint a kiirt, esetleg a kocsik számozása eltérő az előre közölt vagonbeosztástól, vagy más egyéb probléma, közlendő, anyámkinja jön közbe ... na, az van switzdeutsch-ul, amiből, ha mondatonként 3 szót megértek, akkor már okés :D

2017.06.28. 20:03:56

@Imre apó: Közben pakoltam is ;))))

DieNanny CH 2017.06.28. 20:04:00

@puhacica:

Igen, azt is naprakészen tudta, hogy 2 éve vagy kint... Ahhoz képest, hogy senkiről nem tud semmit...
Furcsa.

Shanarey 2017.06.28. 20:04:52

Hmmm.

Vicces nap a mai.

Új poszt, a poszt alanyának "und" párjának London országi viszontagságairól, de konkrétum az annyi benne mint Hinta munkakeresési akcióiban. A posztoló választott egy "csodás" nevet amely név minden olyan ember számára negatív lesz aki olvasta azt a bizonyos, J. F. Cooper által papírra vetett fikciós indián regényt. Majd írt egy nem éppen pozitív csengésű összegzést, amelyben a "pozitív" az hogy vége van és a poszt alanya und girfriend újra Magyarisztánban van.

Magua81 2017.06.28. 20:07:18

@fhdgy:

hát nem fogok majd pont neked magyarázkodni, ordas kamu az egész :)

szerinted azt írtam le hogy milyen jól éreztem magam kint? :D:D

Magua81 2017.06.28. 20:07:35

@DieNanny CH: kint van a blogján, amit hirdet a nickneve mellett csak megnézem hogy ha valaki ír hogy komoly ember e

Magua81 2017.06.28. 20:10:14

@Shanarey: milyen konkrétum kellene neked? :D hogy milyen alakú a London Eye?

DieNanny CH 2017.06.28. 20:11:16

@Pink Petsch:

Én sem az előre felvettre gondolok, hanem ha csatlakozós állomásra érkezünk, akkor a kalauz beszél, hogy melyikre érkezünk, melyik oldalon van a peron, hányas számú vágányokról hova és mikor megy vonat - ez nem előre felvett. (Legalábbis, ahol én járok.)

2017.06.28. 20:12:08

@Shanarey: Magau szerelmes volt Alicebe, ha még jól emlékszem ... vagy Corába?

DieNanny CH 2017.06.28. 20:13:02

@fhdgy:

Egy ilyen posztot én is szívesen olvasnék.

fhdgy 2017.06.28. 20:16:19

@Magua81: Magyarázkodásra, hidd el, semmi szükség!

De Te írtad, hogy jól érezted magad kint.

Ne magyarázd, csak írd le, hogy miért mész el onnét, egyéb okok hiányában, ahol jól érzed magad!

Persze, ha volt egyéb ok, akkor rendben, de arról meg nem mondtál semmit.

Nekem pl. most azt kéne elmondanom az itteni közösségnek, hogy még miért nem mentem el ebből az országból, Magyarországról, a hazámból, pedig esküdöztem, hogy elmegyek.

Objektív okok miatt már mehetnék, semmi nem tart vissza, de mégis húzom-halasztom.

Még mindig van egy-két dolog, amit megszeretnék csinálni, mielőtt elmegyek.

De és ha, nem jön közbe semmi nagyon nagy gubanc, akkor már ezen a nyáron elmegyek Albániába, a terepet felderítendő.

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 20:16:52

@Pink Petsch: ùgy, hogy SZEPTEMBERTŐL kezdenék ha elvállalom.

Shanarey 2017.06.28. 20:16:53

@Pink Petsch:

Hogy szerelmes volt az túlzás, mert elrabolta, és úgy akarta a csaj a feleségévé tenni.

2017.06.28. 20:16:56

@DieNanny CH: Ja, én nem a kalauzokra gondoltam a vonaton, mert ők tényleg próbálkoznak a hochdeutschal, és többnyire érthetőek is (Eddig csak eggyel találkoztam, akit végül megkértem a 2.-ik próbálkozás után, hogy akkor inkább angolul .. úgy értettük egymást :DDD Különben tök segitőkészek)
Szóval, az állomási hangósbemondóra gondoltam.

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 20:18:04

@Pink Petsch: a szabadnapjaid miatt ne aggódj, szerintem addigra úgyis kibasznak .

2017.06.28. 20:19:11

@Sexual Harassment Panda: Yaps, tényleg! Ouuupsiiie ...
De mi az, hogy ha vállalod? Azt mondtad, hogy az a vidék számodra a non plus ultra német tekintetben. Közejött esetleg valami?

2017.06.28. 20:20:25

@Shanarey: Az még nem zárja ki, hogy szerelmes volt, csak kissé nyersen fejezte ki magát ;)))
Oké, oké, újraolvasom Az utolsó mohikánt :)))

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 20:20:50

@Pink Petsch: nem, csak a járt utat a járatlanért..

2017.06.28. 20:21:27

@Sexual Harassment Panda: Ha megkérlek, bekapod a faszom?

Shaktee 2017.06.28. 20:21:38

@Pink Petsch: corába, a fiatalabb testvérbe

2017.06.28. 20:22:26

@Sexual Harassment Panda: Nyusziiiiii :PPP
Jah, a 15 órázások csodálatos világa! :PPP

2017.06.28. 20:23:20

@cat power: Mondom, újra kell lassan olvasnom, mert felejtek .. :(((

Határátkelő 2017.06.28. 20:24:15

@Magua81: Most komolyan, lassan nem értem, hogy miért kötsz bele tök normális hozzászólásokba is???? Megfogalmazódott pár kérdés, teljesen normális hangnemben. Egyébként én is örülnék neki, ha ezeket megírnád, biztosan érdekes lenne.

Én és Énke 2017.06.28. 20:24:38

@Határátkelő: "Pinknek van egy stílusa" - Hááát... én inkább a modor kifejezést használnám a stílus helyett :-)

A jó poszt titka(i) - néhány jó fotó mellett - a konkrétumok. A mai posztot például fel lehetett volna dobni a yorkshirei puding receptjével, ami a nullás nyelvtudás helyett a nullás lisztre terelte volna a figyelmet.

:-)

2017.06.28. 20:26:19

@Én és Énke: Ja, ma a Joker jelmezem van rajtam :DDD

Imre apó 2017.06.28. 20:29:50

@Pink Petsch: Többre is mész vele :) Úticélt kb??

Shanarey 2017.06.28. 20:32:59

@Shanarey:

A lényeg kimaradt, Alice volt a feleségjelölt.

2017.06.28. 20:33:35

@Imre apó: Freiburg mellett: Fekete-erdő, tavak ...
A Klinikát is a környéken forgatták, anno ;)))

Shanarey 2017.06.28. 20:35:01

@Magua81:

Nem érdekel a valódi neved, sem az NI számod.

Ráadásul azt elfelejtetted leírni hogy azért laktatok a Londoni " gettóban" mert az fért bele a zsebetekbe, nem pedig azért mert máshol nem volt kiadó lakás. Például, hogy miért rugóztál a nyelvtudás hiányáról,meg a 0 órás szerződésről, ha az rád(rátok) nem vonatkozott. Te írtad hogy nem fizetik a szabadságot, na ez is hülyeség, mert nem éppen így van.
Hol is dolgoztál, és hová jutottál el később amikor minden rendben volt? Nem az a lényeg hogy mi volt a neve a munkahelyeknek ahol megfordultál, csak az hogy mit is csináltál.

2017.06.28. 20:35:13

@Shanarey: Igen, arra emlékeztem én is, hogy Alice volt a szőke-kék szemü nővér, az egzotikum ...

Imre apó 2017.06.28. 20:37:11

@Pink Petsch: Az klassz hely, lehet összefutunk, ha megyek Freiburgba, évente vagy párszor ott vagyok (meló) karbantartani.

DieNanny CH 2017.06.28. 20:38:17

@Magua81:

Figyelj, a posztod címe: "Londonban farkastörvények uralkodnak"

Majd leírod általánosságban, hogy a nem hozzáértőknek nagyon rossz lesz Londonban, de neked jó volt.
Aztán leírod, hogy ennek ellenére Mo-ra mentél, és az is jó.

Majd kommentben leírod, hogy a te posztod a hazajövetelről szólt.

???

Akkor miért van a címben Londonról szó? (Vagy HÁ volt a tettes?)

Amúgy én már írtam posztot.

2017.06.28. 20:42:51

@Imre apó: Perszehogy, simán! :)
Különben tényleg klassz hely! Rohadt nagy mázlim volt ezzel a hellyel, mert a környezthez kerestem melót, és valami "nagyüzemit", hogy egyből meglegyen a mélyviz (ha nem vagyok elég jó, azt most akakrom tudni, nem évek múlva...).

gabors 2017.06.28. 20:43:13

@Magua81:

"Lépegettünk is előre lassan-lassan, de nem volt felhőtlen a dolog."

"..... dolgoztam mosogatóként,bármixerként, kertészként, idősgondozóként, londinerként, hotel recepciósként."

akkor bizony semmit nem ertettem sem en sem mas felre :-))

amugy erre meg a szocialis munkas diplomara MIERT LENNE BARKI IRIGY (ezt tovabbra sem ertem) ?

kicsit gyanakodtam hogy nyolc ev utan milyen diplomaval lehet elhelyezkedni nem hogy gyakorlat nelkul hanem teljesen szakman kivul toltott idovel 8 ev alatt a "szakmak" fenyevekre szoktak kerulni az amugy sem naprakesz egyetemi (foiskola) kepzestol ... (most mar ertem)

Shaktee 2017.06.28. 20:46:49

@Shanarey: wiki is your friend:

"In the novel, his attempts to force Munro's daughter Cora to become his wife and his hatred of the English lead to his downfall and death.

He captures both daughters, but is pursued by their father, David Gamut, Hawkeye, Chingachgook, and Uncas. Magua kills Uncas during his attempt to free Cora, and one of Magua's companions stabs Cora, causing her death. Hawkeye soon shoots Magua, who falls from a cliff shouting his defiance to the end."

2017.06.28. 20:54:41

@gabors: Speciel szociális munkásként én is el tudnék helyezkedni a társadlomtudományi diplomámmal, mert akkora rohadt nagy hiány van, hogy bármilyen közelitő-társtudományi képzést végzőt alkalmaznak. Csak kétlem, hogy a posztoló ezt végzi havi 160 ezer bruttóért otthon, mert többet nem fizetnek, kezdőnek. Ő meg valami fasza kis állásról regélt ... na, a szociális munkás nem az.

Shanarey 2017.06.28. 20:55:24

@cat power:

Ok, tévedtem, mentségemre csak annyit tudok mondani hogy 30+ éve nem olvastam az utolsó mohikánt.

2017.06.28. 20:55:56

@Imre apó: Rendben :)
Ja, válaszoltam.

Magua81 2017.06.28. 20:57:31

@Határátkelő:

mármint arra gondolsz ahol azt írják hogy kamu mert nem írok konkrétumokat? az nem egy normális hozzászólás a való világban :)

@fhdgy:
annyira jól nem éreztem magam az azért talán látszik, több dolgot megvásárolhat magának ez ember mint itthon ez jó. Az elején tök jó London is ,big ban meg minden, de aztán unalmas. Nem mondanám hogy annyira jó volt, tapasztalatnak nagyon jó volt viszont. Ahhoz meg a nyelv kell hogy jobban értsd az országot.

Magua81 2017.06.28. 20:57:52

@Shanarey:

igen azért laktunk Newhamban mert ott tudtunk külön élni :) megfizthető árak voltak. Azért másokkal együtt lakni nem pálya. Recepciósként dolgoztam az utolsó években. Mindamellett én nem is a 0 nyelvtudásról írtam azt sajnos csak itt hajtogatják páran hanem a jó kis magyar akcentusról, ami nem igazán nyitja az ajtókat arrfaelé mostanában.

geeeteee 2017.06.28. 20:57:52

Nem értem a sviccerdüccs körüli aggályokat. Nagyon sokat jártam arra, volt, hogy hetente. Gyújtőfuvarozást csináltunk, a voralbergi határszakasztól Lichtensteinnel együtt fel Bázelig, bejártam a Fekete-Erdőt, a schaffhauseni szarvat, otthonos voltam a Konstanz-Kreuzlingeni határátkelőn. Kevésbé gyakran, de dolgoztam az olasz és a francia részeken is, Ticino vagy Genf, stb. Akárhogy túráztatom az agyamat, nekem semmi fennakadás nem ugrik be, soha nem volt problémám a megértéssel, se bosszantó, se vidám sztori nem ugrik be. Emlékeim szerint tökéletesen elboldogultam a némettel. Ráadásul még az is burgenlandi volt. Amit máig emlegetek, az a nyitvatartásuk volt, reggel hattól este hétig, valahol csak délután ötig. Már az országé a kamionoknak, vámkezelés.

Magua81 2017.06.28. 20:57:52

@gabors: te egy ilyen gyanakvó típus lehetsz :D

Határátkelő 2017.06.28. 20:59:59

@Magua81: Ha annyi forintom / euróm / fontom / dollárom lenne, ahány posztra itt már leírták, hogy kamu, Barbadoson szürcsölgetném a koktélt.

Még olyankor is leírták, amikor a szerző már rég beszélgetett.

Szóval lehet, hogy a való világban az nem normális, de a virtuálisban (sajnos) kb. annyit jelent, hogy "ugyan már!".

Magua81 2017.06.28. 21:01:03

@Pink Petsch:

30 ember dolgozik nekem szerinted 160at fizetnek? Egyből kb. középvezetőként kezdtem, mert munkaerőhiány van itthon, főleg vidéken.

Eléggé kínos ahogy próbálsz reggel óta fogást találni rajtam nem érzed?

geeeteee 2017.06.28. 21:01:07

Svájvban először nyaralni mentünk, a tévében volt valami sorozat, ami Luganoban játszódott és az akkori asszony kitalálta, hogy nekünk el kell menni oda. Egy brassói motoros Aróval kerültünk arra, vissza meg olasznak, szlovénnek. Körülállták mindenütt a román csodát, de meg is érdemelte, hibátlanul vette a túrát, nem úgy, mind amikor a hazájában kergettük, mondjuk ott is csak vezeték meg csatlakozás problémái voltak, elment a világítás, ilyesmik.

Shaktee 2017.06.28. 21:01:58

@Shanarey: semmi gond..

Én is ezeken a könyveken nőttem fel, próbáltam újraolvasni - igaz angolul - pár éve, porosnak találtam. Lehet hogy jobb volt a forditásban? Dunno..

De a film az örök kedvenc.

2017.06.28. 21:02:15

@geeeteee: Leborulok előtted, és illatgyertyát gyújtok a nagyságod előtt. Mondd, milyen illat a kedvenced? :DDD (Ha akarod, beszerzek enyhén hal, vagy enyhén camambert illatút is ;))) )

gabors 2017.06.28. 21:04:18

@Magua81: ". Azt hogy nem tisztelem az itteni közösséget sajnálom, a kinti 8 évvel tettem le annyit az asztalra hogy ne fogadjam el az észosztást a saját sztorimban "

Erdemes lett volna par napig (hetig) olvasni a blogot vagy csak nehany posztot akar...

Bocs de nem gondolod hogy hanyatt esunk mert te 8 evig "angliaztal" es ilyeneket tettel le az asztalra hogy aszongya "dolgoztam mosogatóként,bármixerként, kertészként, idősgondozóként, londinerként, hotel recepciósként" azert ez nem Teller Ede vagy Andy Grove ... na nekik volt sztory-juk ... Neked ???? talan igen ha tudnam mi az hogy londinerkent dolgozni ... de arrol egy szo sem hangzott el a posztban

Shaktee 2017.06.28. 21:04:32

@Határátkelő: ??? Pedig a Q bàcsi is megírta hogy te Barbadosról akarod megdönteni a viklerájt! :))

gabors 2017.06.28. 21:09:35

@Magua81: "csak megnézem hogy ha valaki ír hogy komoly ember e " Hah ??? baszod asod el magad ezerrel jobban jarsz ha csondben elmesz magad mondtad hogy nem is akarsz ide tartozni :-)

Muscari 2017.06.28. 21:11:08

@fhdgy: pont akartalak kerdezni, de mar megirtad a valaszt. Az egeszseged akkor rendben van?

gabors 2017.06.28. 21:15:55

@cat power: na mostmar legalabb a posztot is ertem "defiance to the end"

Shaktee 2017.06.28. 21:19:55

@gabors: Kicsit megskalpoltátok a máguskát, még mozog ..úgy látom :))

fhdgy 2017.06.28. 21:21:43

@Muscari: Örömmel mondhatom, hogy az egészségem egész jó! Csak még így száz évig!

Semmi sem tökéletes persze, én sem, pedig én már majdnem az vagyok! -:)

Ma pl. egész nap döglöttem, mert a tegnapi kb. 300 km.-es autózás egy kicsit megviselt, úgy éreztem ma, mintha háromszor-négyszer annyi lett volna.

De sebaj, volt idő pihenni, holnap már minden rendben lesz.

Egyéb dolgaim is mennek, csak minden olyan lassú, nyögvenyelős! Olyan nehéz valamit is elintézni.

gabors 2017.06.28. 21:24:12

@cat power: " te egy ilyen gyanakvó típus lehetsz :D " megegettem magam itt igy jobban megvalasztom a szavaimat mint hogy lekamuzzam :-)))

Magua81 2017.06.28. 21:25:24

@Határátkelő: itt csak egyoldalú vitára van lehetőség? :D

Magua81 2017.06.28. 21:25:32

@gabors: amugy szerinted jó lehet londinerként dolgozni? Ugrani kell a bőröndökért, akkor jön a jatt, én úriember voltam, segtőkész de szólni kellett :) hamar ki is rúgtak. Bármixerként dolgoztam a legöregebb londoni klubban, az a neve hogy White's, onnan is kirúgtak :D mint látjátok tüskés a modorom :D Dolgoztam a Dorchesterben onnan nem rúgtak ki,de az nem is volt nagy élmény. A legjobb a White's klubban volt nézzetek utána, az arisztokrácia klubja.

geeeteee 2017.06.28. 21:25:36

@Pink Petsch: Te hallgatóztál vagy valaki súgott neked, Gyengém a romantika. Fényképpel privátban komolyan. Elutasítani is tudok elegánsan. Keine Angst.

Mark Bolt 2017.06.28. 21:26:22

@fhdgy: teljesen életszerű amit leírt, nem tudom mi a problémád

fhdgy 2017.06.28. 21:29:52

@Mark Bolt: Az a problémám, hogy nem értettem belőle semmit, mert nem volt infóval kitöltve, minden lógott a levegőben.

Irigyellek, ha Te értetted!

gabors 2017.06.28. 21:30:09

@Határátkelő: " Barbadoson szürcsölgetném a koktélt." Barbados valoban gyonyoru csak alig nagyobb mint egy Oceanjaro (amirol itt is voltak kepek) egy nap alatt ketszer autoztam korul pedig csak ebed utan vagtam neki :-)))) es vegig a rossz oldalon kellett mennem

Soha nem felejtem el, elso nap belementem a korforgalomba jobbra szerencsere eppen magyar soforok nem voltak arrafele hanem kiengedtek en meg ujra csak sikeresen jobbra fordultam de megoldodott ...

Shanarey 2017.06.28. 21:36:16

@Magua81:

"Ha nincs ilyened, akkor nyelvtudás nélkül marad a 0 órás szerződés, erről írnék egy pár sort. Sok cég úgy dolgoztat, hogy egy ügynökséggel van szerződésed, nem a céggel, ahol dolgozol és nincs leírva a szerződésedben, hogy mennyit is kell dolgoznod hetente, így pontosan annyit vagy bent, amennyi a munkáltatónak jó, egy órával sem fizetnek többet feleslegesen, nem jár fizetett szabadság, ha dolgozol, van pénzed, ha nem, akkor nincs"

Valahogy az kimaradt a szövegből, hogy ez rád sose vonatkozott, mert te jól beszéltél angolul.

Ezt akkor ki írta?

Ha netán abba fektettél volna energiát hogy konkrétabban fogalmazd meg amit írsz, és nem pedig a sértődésbe amit itt művelsz akkor az eredmény is jobb lett volna.

2017.06.28. 21:43:45

@geeeteee: Hát, ebből nem lesz randi, ha már az elején felhozod elutasitást ;))))

Magua81 2017.06.28. 21:52:59

@gabors: nagyon kínos amúgy, ahogy próbálsz belémkötni. Fáj valami?

contractor 2017.06.28. 21:52:59

Ok, de mi a francnak megy valaki Londonba? Egyáltalán Angliába?
Nyomorogni? (Egy ausztrál állampogár kérdezi) Ez csak úgy lehet ha senki nem veszi a fárdtságot, hogy egy kicsit is utána járjon a dolgoknak.

Magua81 2017.06.28. 21:52:59

@Shanarey: itt megint kezd kialakulni egy kis össztűz, de már kezdtek összezavarodni :D nem sok ennyi izgalom nektek egy napra?

2017.06.28. 21:57:04

@Határátkelő: Miért? Nincs igazam? Nem egy funkcionális analfabéta, aki egy szimpla szövegkörnyezetet sem bir értelmezni?
Ja, de ....
De ha már moderálsz, moderáld az ő engem savazó hozzászólasait is. Vagy ne moderálj egyáltalán.

gabors 2017.06.28. 21:57:59

@contractor: 'Ok, de mi a francnak megy valaki Londonba? Egyáltalán Angliába?
Nyomorogni?"

en sem tudom csak sejtem hogy ott JOBB nyomorogni mint pl Kazincbarcikan, vagy Mezokovesden vagy Kolozsvaron

Ja hogy nem mindenki nyomorog Londonban .... csak szolok (de lehet az egy masik poszt volt)

Shanarey 2017.06.28. 22:04:07

@Magua81:

Én csak rajtad nevetek, hogy tényleg ennyi telik tőled?

Írsz egy posztot, amiben semmi konkrét dolog nincs, azt leszámítva hogy odamentél visszamentél. Majd a kommentjeidben furcsamód előadod mindazt, aminek a posztban lett volna a helye, s még te játszod a mártírt, nem pedig azok akik olvasták a posztodat.

Határátkelő 2017.06.28. 22:05:40

@Pink Petsch: Van a savazásnak egy szintje, ami belefér. Azért hagytam. Meg van, ami már nem. Azért nem hagytam.

2017.06.28. 22:06:19

@Shanarey: Vigyázz a kritikával, mert HA még a végén kimoderál, mint engem. :DDD Úgy látszik belépett a save-our-mentally -challenged-fellows klubbba ....

2017.06.28. 22:09:48

@Határátkelő: Hát persze, engem irigy senkiházinak beállitani, az neked még belefér ... Az meg már bántja a hólelked, ha felhivom a figyelmét arra, hogy funkcionális analfabeta, ami ténykérdés.
Oké, csak jó tudni, hogy nálad mi a limit .... a fél törzsolvasói gárdát leirigy-senkiházizni, az mehet. Szólni, hogy ezért jobb helyeken pofánvágnak, az már gáz .... Ok.

Shaktee 2017.06.28. 22:12:04

@Magua81: nézz a facebook linkre is, ott többen irják hogy a posztod gyerehazanemjárszrosszuk habonyi propahanta.

Aláhúzom hogy én nem irtam oda..se pro se kontra.

Határátkelő 2017.06.28. 22:14:25

@Pink Petsch: Nem a funkcionális analfabéta bántotta a "hólelkem", hanem a másik megszólítása. Ami nem ténykérdés, hanem minősítgetés. (Most hadd ne írjam már le, mi az, ami már nem fér bele.)

Shaktee 2017.06.28. 22:17:36

@Pink Petsch: kések megélezve, minden készen a szombati premierre drága primadonnám? :)

2017.06.28. 22:19:59

@Határátkelő: Mi, hogy középszar szinten áll? Ezt sem nagy mágia kitalálni .... tartott ma belőle bemutatót, épp eleget.
Bár bevallom, egy Zepter-ügynök azért még lenyomja.

2017.06.28. 22:20:44

@cat power: Ja, csak még eljátszom itt a Hattyú halálát :DDD

laci_52 2017.06.28. 22:21:06

A poszt írója jól elkapta az ütemet, akkor ment ki, amikor nálunk nagyon rossz volt a helyzet: magas munkanélküliség, válság, alacsony bérek, ballibes kormány; akkor jött haza, amikor már jobban mentek a dolgok, könnyebb lett munkát találni és a bérek is elindultak felfelé.

Jól teszi, ha meglovagolja a mostani fellendülést, most már itthon marad és itt neveli fel a gyermekét.

Shaktee 2017.06.28. 22:21:34

@Magua81: Ehhez mit szólsz mint otthon élő törzsfőnök?

www.napi.hu/magyar_gazdasag/politico_simicska_legyozheti_a_fideszt_es_orbant.642614.html

Megbuktatjuk a viklerájt? :)

Uff

Rejtélyes 2017.06.28. 22:34:39

Magua: eleted legrosszabb donteset hoztad, mikor NEM fogadtad el az itteni ajanlatot (anglia) Nekem 4 evembe telt es egy total mas CV-be, hogy sajat szakmamba talaljak munkahelyet. De ezzel bekerultem a valaha volt legjobb kozossegbe. Elotte nekem is volt McD es raktaros melo is, nem valogattam, megcsinaltam. Egy havi 300k ft-os melot hagytam ott magyarisztanba. Ott felretenni szinte semmit se tudtam, itt meg annyit koltok a hobbijaimra, amennyit nem szegyellek :)

Csodabogár 2017.06.28. 22:41:21

@DieNanny CH: Szerintem neked nem tűnik fel ha svájciul beszél. Én is csak meredek ha néha feliratoznak vagy alámondanak valamit ami svájciul van, mert én értem eredetiben is. Majd figyelj extrán legközelebb. Én ugyan nem tudom, hogy beszélnek, mert ezeregy éve nem ültem svájci vonaton, de elképzelhetőnek tartom.

Hari Seldon 2 2017.06.28. 22:58:06

@cat power:
Mit foglalkozol ezzel? Nem mindegy neked? (Ma már ilyen a hangulat, ezért belefér most így)
próbáld meg elengedni a témát, jobban jársz. Inkább annak örülj, hogy nem kell ott lenned.

Csodabogár 2017.06.28. 23:06:31

@Rejtélyes: Az ő döntése az volt, hogy itthon akar élni. Honnan tudod, hogy másnak mi a jó? Kicsit tolerálni kellene mások életét nem azon erősködni, hogy csak az a jó ami szerinted jó.

Nekem pl. soha nem tudtak volna annyi pénzt igérni, amennyiért Angliába mentem volna lakni. Itt meg vannak sokan, akik ugyan nem próbáltak mást de azt hiszik, hogy Anglia a csúcs. Ilyesmin nem lehet vitatkozni. Kinek a pap, kinek a papné. Egész nap volt egy olyan érzésem, hogy többeknek nem tetszett, hogy valaki hazajön és jól meri érezni magát, pedig nem nyaralni jött.

Shaktee 2017.06.28. 23:09:12

@Hari Seldon 2: Neked már nincs otthon senkid?

Nem, nem mindegy nekem.

Ha neked mindegy lenne nem irnál ide, hanem össze-vissza asszimilálnád magad a bagettekben, brie-ben.

Alors.

gabors 2017.06.28. 23:09:47

@cat power:

az eredeti Politico cikk jobb mint a linkelt magyar ...

Na ez az ami figyelemre melto !!!

“Lajos was the smartest among us,” Orbán said in a 1988

Ezert faj most a feje a Vikinek

Shaktee 2017.06.28. 23:12:32

@gabors:

Nagy csata lesz. Botka behozta népeszerűségben Viktort.

Csak a Feri tűnjön el végre, de úgy hogy a szavazóit elegánsan átengedi másnak. Sajnos ez nem fog megtörténni..

Shaktee 2017.06.28. 23:17:10

@Hari Seldon 2: Többet mondok. Most kint van a házamon a juharfeleveles zászló.

Kiteszem a magyar zászlót azon a napon amikor megbukik a Fidesz, s megint lesz Magyar Köztársaság, egy élhető ország.

Je te jure mon pot.

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 23:31:16

@cat power: jézus isten.
Te mikor vetted észre magadon az elhülyülést?

Sexual Harassment Panda 2017.06.28. 23:32:59

@cat power: "Nagy csata lesz"
Lol
Fidesz 52%
Mszp 18%

Shaktee 2017.06.28. 23:33:17

@Sexual Harassment Panda: Oh nagyon régen.

Már otthon is politizáltam :)

2017.06.28. 23:34:48

@Csodabogár: Félreérted. Legalábbis, ami engem illet. Felőlem akár Észak-Koreában is jól érezheti magát bárki. Az elmebajhoz mindekinek alapvető joga van, meg sem merem ezt kérdőjelezni.
Nem a posztoló döntésével volt itt gondja senkinek. A stilusával, viszont annál inkább. Nem menő, ha egy helyre ajtóberúgással érkezik az ember. Kevésbé úri közönséges késdobálókban ilyenért meg szokták késelni a delikvenst.
Hm, meg azt érzem, hogy te itt a blogon folyamatason mintha magyarázkodnál, hogy miért élsz otthon, meg mentegetnéd a dönteséd, példakat hozol, hogy-de-lehet-ám-otthon-is!
Hé, komolyan, ne tedd! Nem kell ez. Szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy lehet otthon is élni, bizonyos feltételekkel, amelyek egyesek számára ugyan nem egészen elfogadhatóak, de nemcsak egyesekből áll a világ ....
én, személy szerin t azt szeretném, hogy továbbra is felszabadultan irj mindenről, ami veled otthon történik, akár a Lehel-téri csarnokban, akár a Vigszinházban.
Nem kell magyarázkodnod, de komolyan ...

Shaktee 2017.06.28. 23:37:43

@Sexual Harassment Panda:

amig gorbán sikeresen szalámipolitizál addig a Lajos se tudja kicsinálni.

Ha a bal s a jobbik mégis frígyre lèp, akkor nem szeretnék Orbán helyében lenni, meg a csicskáinak sem, akik majd kitartanak vele a végéig.

Nu?

Hari Seldon 2 2017.06.28. 23:39:12

@cat power:
Ez egy elég jó társaság.
Másrészt most úgy vagyok vele, hogy nyugdíjat tudják fizetni, és kész. Az aki megtehetné hogy kijön, de kényelemből nem mozdul azzal mit kezdjek? Mondjuk aki nem tud mozdulni azt sajnálom, de mást amúgy sem tudok csinálni.
És igen, megvajazom a baguette-t eszem hozzá egy kis brie-t, aztán időnként beledumálok a témába, ha érdekes (nekem) akkor többször is.

Hari Seldon 2 2017.06.28. 23:51:40

@cat power:
Jó, azt értékelném, ha a maffiapárt vezérkarát bilincsbe verve vezetnék tárgyalásra, de attól még ha valami csoda folytán így is lenne, akkor vennék a bagett mellé sorpn kívül egy Carrefour-os málnás tortát.
( - hát körülbelül ennyi lenne a reakcióm, és mondom miután ma elég paprikás a hangulat "csak most, csak ma" leszólhatsz miatta )

Shaktee 2017.06.29. 00:03:51

@Hari Seldon 2: tegnap ettem málnás tortát a francia péktől, bűntudattal :)

Hari Seldon 2 2017.06.29. 00:04:04

@Hari Seldon 2:
Ja várjunk most már másnap van itt...

Hari Seldon 2 2017.06.29. 00:06:48

@cat power:
Azt elhiszem. Nálunk sem tart sokáig.
(pékségben is jó, de a boltit is szertjük)

Fhunter 2017.06.29. 00:09:35

Nincs szabadság az ügynökségnél? Milyen baromság ez? 2 évet dolgoztam 3-4 ügynökségénél és mindenhol volt szabadság. Igaz, hogy volt akit kicsit meg kellett 'rugdosni', de mindenhol kifizettek. :D

Egyébként azon kívül, hogy hiányzik a család meg pár haver nem tudnék semmi érdemlegeset felhozni a hazaköltözés mellett.
Pedig én is már lassan 5 éve nyomom.

2017.06.29. 00:09:44

A kommentek érdekesebbek mint a poszt. Látom nehéz megemészteni, hogy valaki hazajött. Ha valaha megyek bárhová, hát az tuti nem Anglia lesz. London főleg, egy gettó... ha valaki azt szereti hát hajrá de azt gondoltam volna az emberek döntő többségének nem jön be. Koszos, embertelen és nagyon nehéz normálisan megélni. Megnézném Londonban hol veszek lakást úgy, hogy a bankhitelre a fizum ötödét fizessem ki...

zokogjatok 2017.06.29. 00:10:45

@Magua81: Persze hogy arra. Ha írnál egy olyan posztot, hogy Magyarországon minden szar, bezzeg London az ígéret földje, akkor az ilyen Pink félék maguk alá élveznének, kit érdekelne akkor a konkrétumok hiánya.

@Határátkelő:
"Pinknek van egy stílusa"
Ilyen stílusa sokaknak van, de feltűnően csak azok az ilyen stílusú emberek maradhatnak itt, akik az "éjjenakülföld szaramagyar" álláspontot tartják, az ellentábornál ez nem egy megértő "ilyen a stílusa" kommentet ér, hanem egy gyors bant.

gabors 2017.06.29. 00:15:25

@cat power: "Kiteszem a magyar zászlót azon a napon amikor megbukik a Fidesz, s megint lesz Magyar Köztársaság, egy élhető ország.
"

Azert vigyazz mert konnyen lehet a magyar zaszlodat megeszik a molyok !!! En kitennem mondjuk Aug 20-ra :-) csak par eve egy vihar ledontotte a zaszlorudunkat a haz elott es azota sem csinaltattam ujat (pedig van USA zaszlom ami a Capitoliumon is lengedezett am !!!) az volt a terv hogy az allampolgarsagi eskumre megcsinaltatom de nem lett belole semmi ... nem tudom talan erdemes utanna nezni es ha nem tul draga akkor megrendelni egyett

gabors 2017.06.29. 00:21:46

@cat power: tul szemelyes lenne nem kivanom en sem megmagyarazni hogy hol es mit csinalok de nem ugy ertettem hogy eggyutt sorozott velem a kert vegeben :-)))

gabors 2017.06.29. 00:23:23

@gabors: @cat power: tul szemelyes lenne nem... tovabiakat majd otthonrol ... nyolcra talan haza is erek ha nem lesz roncsderbi az utakon hazafele ....

pappito · http://pappito.com 2017.06.29. 05:35:16

hú, ez mozgalmas volt

részben a szerző egy kommentje után volt egy kis nosztalgiám, a blog úgy 3-4 évvel ezelőtt kinőtte már ezt a londonimosogató dolgot, de persze új gyerknek minden új

azért végigolvastam, de inkább nem kommentelek, már akkor irigy kutya lettem amikor még el se olvastam az egészt :)

Billy Hill 2017.06.29. 07:08:25

Nem olvastam el 300+ hsz-t, de remélem, neki lett esve a szerzőnek jó magyarosch módon! :-)

magua81 2017.06.29. 07:27:49

@puhacica: @Pink Petsch: @pappito: @gabors:

Don't hate the player,hate the game :) na gyerekek én mentem élni az életem szevasztok :)

kék madár 2017.06.29. 07:36:10

neha nem irigylem a hataratkelot/admint

Morgo1229 2017.06.29. 08:03:29

@Pink Petsch: a linkelt ingatlanokat nem gondolod komolyan ugye ? Ezek ilyen pincek. Mifelenk nem ilyen hazakban laknak az emberek. En somogyi vagyok.

Netuddki. 2017.06.29. 08:42:03

@Magua81: "Az angliai jogszolgáltatást meg hagyjuk, a sógorom angol, ez a heppje"

Biztos te írtad a levelet? A hozzászólásaidból nagyon nem ez jön le.

János Elek 2017.06.29. 08:42:33

@Pink Petsch: Ezek 40-50nm-es hétvégi szintes házak ,gondolom 20-25nm- es alapterülettel ! A 100nm-es pedig még kell költeni így ránézésre !Nem azt mondom,hogy nem lehet 7-8ért venni de az vagy olyan helyen van ,vagy pedig kell még rá bőven költeni !

Hari Seldon 2 2017.06.29. 09:07:03

@Netuddki.:
Angol sógor, az meg hogy ha magyar feleség.? Vagy én értettem valamit félre?

Payrollerwitch 2017.06.29. 09:22:50

@Hari Seldon 2: Ha van a posztolónak lánytesója, akkor még összejön az angol sógor.

Payrollerwitch 2017.06.29. 09:28:01

@gabors:
+1
Neki is van amúgy története, csak irigyek vagyunk, és nem értjük meg. :D

sunabajnok 2017.06.29. 10:45:01

Jobb is, ha nem terveztek külföldön. Nektek beilleszkedni nem sikerült. Emiatt minden szar, minden más, és itt Magyarországon minden rendben van. Ez nem baj. De a posztból nekem az jön le, hogy nem kimenni és a szamárlétrát megmászva eljutni valahová érzéssel jöttetek haza, hanem a semmit sem értem el 8 év alatt szájízzel.
az a rossz hírem, hogy ide is be kell illeszkedni. Szülni kell halálig, csok-ot felvenni, és élvezni a minimálnyugdíjat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.29. 10:46:40

@fhdgy: "De és ha, nem jön közbe semmi nagyon nagy gubanc, akkor már ezen a nyáron elmegyek Albániába, a terepet felderítendő."
Na, erről kérünk majd posztot is!

bpetya75 2017.06.29. 12:21:08

@Magua81:

Gyerek ki a lövészárokból. "Ha egy szöveget sokan félreértenek, az a szöveg akkor félreérthető. Hiába gondolja azt az írója, jelen esetben én, hogy pontosan fogalmazott – mert a kommunikáció elsősorban a befogadóról, és nem a közlőről szól."

Szerintem érdemes elgondolkoznod rajta. Amúgy Demeter Mártontól származik az idézet, aki az elhíresült aldis raktáros vs egyetemi oktató posztot írta pár napja a fácsén.

Az itthoni dolgaitokhoz meg sok sikert kívánok! ;-)

Muscari 2017.06.29. 15:23:33

@geegee: csatlakozom, engem is érdekelne.

Studiosus 2017.06.29. 19:40:55

miért gondolja bárki, hogy ha nem rak bele kb. 10 évet intenzív nyelv- és szakmai tanulással a jövőjébe, akkor ugyanolyan kurva jó lesz neki külföldön, mint a menő szakmával rendelkező bennszülöttnek?

Studiosus 2017.06.29. 19:41:03

egyébként most az a trend, hogy bemutatjuk a lúzereket, akiknek annak ellenére sem sikerült, hogy nyitva vannak a határok, és brutális mennyiségű információ áll rendelkezésre mind nyelvtanuláshoz, mind bármelyik szakma megtanulásához? nagyon előremutató...

magua81 2017.07.02. 20:08:50

@Studiosus: gondolom az egybites vilagkepedet keményen összezavarja volna ha megprobalod elolvasni ,pláne megérteni a posztot. De nem vagy egyedül,itt jó társaságra leltel.

Magua81 2017.07.02. 21:53:05

@bpetya75: kösz, nem nekem való ez. Ezért nem is kommentelgetek sehova.Igyekszünk,jól megvagyunk. Kint is megvoltunk,de egy idő után nem nyűgözött le az ottani felszínes világ.

magua81 2017.07.03. 08:46:51

@sunabajnok: örülök ha ez jött le neked. Nos a te kedvedért röviden: kimentünk dolgoztunk elment de lemondasokkal jár. Bátrak voltunk hazajöttünk és ez a húzás bejött. Itthon is le kell mondani dolgokról kint is.Mindenki el tudja dönteni mi a fontosabb.

zokogjatok 2017.07.11. 20:07:10

@Studiosus: "egyébként most az a trend, hogy bemutatjuk a lúzereket"

nem, most az a trend, hogy a "londonban milliárdos lettem mosogatásból, mert itt legalább MEGBECSÜLNEK" jellegű, nyilván tök megalapozott és igaz sikersztoriknál néha kissé árnyaltabb véleményeket is látunk

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása