Miért költöztem haza, hogyan élem meg és maradok-e itthon vagy visszamennék-e újra? Ezeket a kérdéseket teszi fel írásában Boglárka, aki tíz évig dolgozott szezonális munkákon Ausztriában, szóval jó sok mindent látott, mielőtt úgy döntött volna, Magyarországon marad. A döntésig vezető útról és a hozzáállásról szól írása (a képeket pedig ezúttal is köszönöm).

Te is hazaköltöztél? Hogyan élted meg? Maradsz, vagy visszamennél megint? Jelentkezz a hataratkeloKUKAChotmail.com címen!

„Ráment az életem a külföldi munkára” - ez volt a címe a blogbejegyzésnek, amit a minap átküldött a Párom, hogy olvassam el. Egy szuszra átfutottam rajta és bár lett volna bőven hozzáfűznivalóm, inkább mégsem álltam neki kommentálni a leírtakat.

Volt benne bőven, amivel kapcsolatban én máshogy gondolkodom és a cikk írójától eltérően cselekedtem volna. Így egyértelműen más lett volna a végkifejlet is kettőnk sztorijában. 

Ahogy valóban az is lett, mint arról az alábbi sorokban beszámolok Nektek. Az élet pedig úgy gondolom attól szép, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen működünk. 

Mindenkinek megvannak a maga tapasztalatai, melyek lehetnek pozitívak vagy kevésbé lelkesítőek. Elhamarkodott döntés lenne bárkit megítélnem néhány soros beszámoló alapján, úgy, hogy bővebb információval nem rendelkezem az egész képet illetően. 

Amivel viszont a bejegyzés írójával együtt maximálisan egyetértek, az a cikk utolsó mondata, melyet olvasva azt éreztem, jó, hogy más is gondolkodik bizonyos tekintetben hozzám nagyon hasonlóan: 

„Tapasztalt külföldi dolgozóként azt tanácsolom mindenkinek, hogy menjen, gürizzen a pénzért és ha megvan a cél, jöjjön HAZA. Talán így tehetjük élhetővé Magyarországot!” 

És hogy miképp hangzik az én történetem? Miért költöztem haza, hogyan élem meg és maradok-e itthon vagy visszamennék-e újra? 

Tíz plusz tíz év 

Idén húsvétkor a 40. születésnapomon tettem le a lantot Ausztriában. 10 évnyi szezonális vendéglátós munka után (+10 évnyi itthoni balatoni előzménnyel súlyosbítva :P ) döntöttem úgy, hogy itthon folytatom az életemet. 

Illetve maga a döntés már pár évvel korábban megszületett. Három évvel ezelőtt nyár végén jutottam el arra a pontra, hogy azt az életet, amit éppen akkor éltem, belátható időn belül le akartam cserélni valami másra. ITTHON! Ez volt a legfontosabb szempont. 

Amivel már 2007. decemberében is tisztában voltam, mikor belevágtam a külföldi munkába, hogy a vendéglátás egy speciális szakma. Kicsit sem családbarát. 

Ezen kívül azt sem lehet róla elmondani, hogy olyan munka, ahonnan érdemes és lehetséges az embernek úgy nyugdíjba menni, hogy élvezze a nyugodt, boldog öregkort. Aki még sosem próbálta, el sem tudja képzelni, milyen komoly fizikai, szellemi és lelki igénybevételt jelent ez a fajta meló. 

A külföldi szezonális jellegű munkavégzésnél pedig még jön hozzá jó pár nehezítő körülmény. Az ember sok száz kilométerre van hónapokon keresztül a szeretteitől. 

Még ha olyan szerencsés is az illető, hogy a párjával, szüleivel, néhány barátjával egymás közelében dolgozhat, akkor is sok lemondással és nélkülözéssel járnak a kint töltött időszakok.

Amiért persze bőven kárpótolhat az itthoni fizetés sokszorosa, a mesés környék, amerre szabadidőben kirándulni lehet, a kinti új ismeretségek. De a tény attól még tény marad: az élet sokszor egy vándorcigányéhoz hasonlíthat, mert van rá esély, hogy egy igazán jó munkahelyet megtalálni akár évekbe is beletelik. 

Minden tél ugyanott 

Nekem ilyen szempontból remekül indult a pályafutásom. Első helyem bizonyos szempontból egyben az utolsó is lett, ugyanis 10 éven keresztül minden egyes télen ugyanoda járhattam vissza. 

Sőt az utolsó két nyaramat is már szintén abban az étteremben töltöttem, ahol annak idején megkezdtem a kinti munkát. A közötte eltelt jó pár évben azonban megfordultam három osztrák tartomány 5 különböző munkahelyén. Strandbüfétől kezdve, emeltebb szintű éttermen át egészen a szállodáig bezárólag. 

Lehet, hogy van, aki azt mondja erre, fene a jó dolgomat, hogy egyik hely sem felelt meg számomra. Én pedig miért is bizonygatnám, hogy mindenhol alapos oka volt annak, hogy a következő nyári szezonra nem tértem vissza az adott helyre? ;) 

Ez az én dolgom és döntésem volt, s kivétel nélkül mindegyikből nagyon sokat tanultam. Részemről amondó vagyok, hogy akár a főnökség becsül kevesebbre, mint szeretnénk, akár a kollégáinkkal vannak folyamatos konfliktusaink, érdemes kicsit magunkba nézni minden esetben. 

Mert aki bosszant, irritál, áskálódik ellenünk, valamilyen formában vagy tükröt tart számunkra vagy valamit tanít nekünk. Persze a maga módján, közel sem tudatosan téve ezt. ;)

Magyarnak lenni nem érdem 

Részemről a mai napig hálás vagyok az engem két hét után kirúgatni akaró magyar kolléganőmnek. Ahogy annak a magyar kollégámnak is, aki az agyamra ment a nyelvet nem tudásával és meg volt róla győződve, hogy alanyi jogon jár neki a segítségem. 

Bevallom pár hét után a legnagyobb pörgés közepette elegem lett belőle, hogy tolmácsként kellett funkcionálnom mellette. Mivel ezzel akadályozott a saját munkám elvégzésében, amiért meglehetősen szép fizetést kaptam. 

Amikor az ő dolgait intézve kellett naphosszat futkároznom, közel sem voltam képes ugyanis olyan szinten végezni a rám kiszabott feladatokat, ahogy én magamtól illetve a főnökség tőlem elvárta volna. 

Aki házmester létére olyan alapvető szavakat sem ismer, mint villanykörte, csavarhúzó és létra, ráadásul még barátságtalan is mindenkivel a munkahelyen, azzal én miért legyek kedves és segítőkész? Mert magyar? Na és? Ez nem érdem, ő ezért semmit nem tett le az asztalra. Semmiért valamit pedig csak a hangzatos tévéreklámokban ígérnek... 

Sorolhatnám még a példákat, mert 18 kint töltött szezon alatt volt jó pár főnököm és kollégám, akikről bátran állíthatom, hogy inkább elrettentő példának voltak csak jók... 

A lényeg viszont számomra inkább az, hogy ők is mind hozzátettek az életemhez és közelebb segítettek a döntéshez, hogy hazajöjjek. És a magam útját járjam a saját országomban. 

Amitől még Ausztria mindig is a szívem csücske, második otthonom marad. Mert gyönyörű, mert sokat kaptam a kint töltött idő alatt és az ottani keresetem teszi lehetővé azt, hogy most itthon a magam uraként élhessek. 

Mert megtanultam egy nyelvet, begyűjtöttem egy halom szakmai tapasztalatot és megismertem rengeteg embert. Köztük olyanokat is, akik megmutatták számomra, hogy az, amiben jó vagyok, az többféleképpen is hasznosítható. 

Hogy attól mert nincs több diplomám és számos nyelvvizsgám, ugyanolyan jól boldogulhatok önállóan, mint azok, akik a fenti „papírgyűjtésre” alapozták az életüket. 

Aztán esetleg végül Ausztriában kötöttek ki mosogatóként vagy szobalányként... Amivel egyébként úgyszintén minden rendben van. Nekik ezzel tanít az élet valamit. 

Ők így kapnak lehetőséget a változásra és a változtatásra. A kérdés mindössze annyi, milyen módon élnek vele? Az első kudarcok után sírva futnak haza a „mama szoknyája mögé bújni”, vagy vesznek egy nagy levegőt és azt mondják: IGENIS MEGCSINÁLOM! Mert vannak álmaik és céljaik, amikért hajlandók tenni napi szinten, kitartóan haladva előre. 

Néha újratervezve, máskor kicsit akár megpihenve és átgondolva a dolgokat, de töretlenül haladva azon az úton, amin elindultak, mikor meghozták a döntést, hogy átlépik a határt. Kifelé avagy hazajövet. 

A buktatók 

Saját példámból kiindulva mondhatom, a külföldre indulók nagyon ritkán vágnak neki pontosan meghatározott céllal és ahhoz tartozó konkrét tervvel a kinti munkának. 

Ami pedig még nagyobb buktató: ritkán vannak megbízható forrásból származó pontos, sokrétű információik arról, mi vár rájuk abban a másik országban. Ahol hiába van egy alap nyelvtudása az embernek még van, hogy évek múlva is komoly erőfeszítésébe kerül megérteni mondjuk a helyi tájszólásban diskuráló főnökséget és vendégeket. Hacsak nem teszi oda magát kőkemény munkával, barátságosan, megmutatva, hogy a magyarok nem ismernek lehetetlent. 

Mert bármit is hagy itthon maga mögött az ember kilépve a komfortzónából és a néha reménytelen de legalább ismert helyzetből, odakint mindenképpen kicsit a semmibe ugrik fejest az első időkben. 

S olyankor a felbukkanó váratlan akadályok, vagy éppen előre várt nehézségek is sokszorosan bonyolítják az újonnan megkezdett életet. Legyen szó szezonális vagy éves állásról, vendéglátásról, építőiparról vagy házi betegápolásról. Az eredmény ugyanaz. 

A hazaköltözés boldogsága 

Ami az én hazaköltözésemet illeti, akkora boldogságként éltem meg, mint annak idején azt, hogy remek munkát találtam magamnak Ausztriában. És még mindig ugyanúgy szeretem Ausztriát. <3 Most már itthonról. :) 

Mert annak a három évvel ezelőtti nyárnak a végén elhatároztam, ideje hazatérni... Eldöntöttem. És bár beletelt még némi időbe és néhány vargabetűbe, míg eljutottam a tényleges megvalósításig, de büszke vagyok rá, hogy végül MEGCSINÁLTAM!!!!!

Szívből hálás vagyok mindenkinek, aki bízott bennem, biztatott és drukkolt nekem. Ahogy azoknak is, akik ellenem voltak vagy vannak akár a mai napig. Akik fanyalogva húzzák a szájukat, ezerszer is elmondva, hogy „megbánod Te még ezt!”. 

Bár pont más célt akartak elérni, éppen hogy további motivációval láttak el és megerősítettek a szándékomban... Tehát nekik is hálás vagyok azért, hogy önmagukat adták. Tegyék ezt továbbra is, és éljék azt az életet, amit eddig. Ahogy én is élem a magamét, végre ITTHON Magyarországon. Boldogan, sikeresen és elégedetten.” 

Ha szívesen olvasnál még Boglárkától, látogass el az oldalára.

HÍRMONDÓ 

Merkel finoman beszólt Orbánnak

A német kancellár fenntartásokkal támogatja a közös eurózónás büdzsét, illetve a közös pénzügyminiszter kinevezését. Emellett finoman, de beszólt a magyar miniszterelnöknek.

Így omolhat össze a brit gazdaság, ha... 

Bár a brit kormány elsősorban a képzett munkaerő bevándorlását tartaná elképzelhetőnek az uniós kilépést követően, a gazdaság igényei teljesen mást mutatnak, és ebből akár még baj is lehet.

A világ 10 legnépesebb városa 2030-ban 

Egyre többen élünk a Földön, és egyre többen élünk városokban, a folyamat pedig nem hogy lassulna, tovább gyorsul majd. Nem csoda, hogy 2030-ra a világ tíz legnagyobb városában összesen több mint 284 millió ember él majd. Még egyszer: tíz városban. De melyek ezek a metropoliszok?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.