A gondolkodásmód alapvetően meghatározza a külföldi boldogulást, legyen az egy általános hozzáállás, vagy éppen egy olyan hétköznapi dolog, mint hogy a megkeresett pénzt nem váltjuk át forintba. Erről, valamint a Los Angeles-i magyarok közötti kapcsolatokról is szól a Határátkelő első podcast minisorozatának harmadik, egyben befejező része, melyben a kérdező továbbra is Gwy, a válaszoló pedig Tamás.

Rövid összefoglaló az eddigiekből: Tamás két-három éve tervezgette az Amerikába költözést, újságíróként pedig kézenfekvő volt, hogy valamilyen tudósítói munkát próbál szerezni.

Ez végül úgy sikerült, hogy az akkori magyarországi munkahelyénél egyszerűen megkérdezte, mi lenne, ha tudósító lenne mondjuk Los Angelesben. Zöld utat kapott, ami eleve rögtön 50 százalékos sikert jelentett. Körülbelül egy évvel azután, hogy a tervezés elindult, a kezében volt a vízum.

Így került ki Los Angelesbe és lett az egyik legnagyobb magyar bulvárlap online részlegének videós tudósítója.

Az első rész (a YouTube-on itt hallgathatjátok / nézhetitek meg, SoundCloudon pedig itt) azzal ért véget, hogy Tamás arról beszélt: végig úgy gondol erre az egészre, hogy ez most az ő ideje, szerette volna, dolgozott érte, megpróbálta, és remélhetőleg sikerrel is jár (ez egy év kintlét után azért még szerinte sem dőlt el).

A második részben aztán szóba kerültek a Magyarországon maradt ismerősök, kivel maradt meg, és kikkel nem a kapcsolat, milyen lelki zsarolások jelennek meg az ember életében, és kiderült az is, miért kell Magyarországon panaszkodni. (A YouTube-videó itt érhető el, a SoundCloudon itt hallgathatjátok meg a beszélgetést.)

A magyarok közötti kapcsolattartás mindig érzékeny kérdés külföldön. Neked milyen tapasztalataid vannak ezen a téren?

Van egy barátom, akivel az elsők között találkoztam kint, és aki pár óra ismeretség után azt mondta nekem: hallgathatsz rám, vagy másra, de én már kint vagyok annyi ideje, hogy meg tudom mondani, ki kicsoda és mit akar.

Ezúton is köszönöm neki, hogy nagyon jól eligazít abban, kihez hogyan kell állni, kivel mit érdemes megosztani. Ugyanis amikor az ember távol él a szeretteitől, barátaitól, hajlamos arra, hogy kiadja magát, mert éhezik a szeretetre, a barátságra – és ilyenkor gyakorlatilag bárkinek elmondasz bármit.

Ez a barátom azt tanácsolta nekem, nagyon figyeljek oda, kinek mit mondok el, mert akik már hosszabb ideje kint vannak, és esetleg kicsit rosszindulatúbbak, irigyek, azok ezt gátlástalanul fel fogják használni.

Minden, amit kiadsz magadból, a személyes érzéseid, a múltad, ezek mind ellened fordíthatók. A nagy tanulság tehát az, hogy nagyon óvatosan kell lépdelni.

Nem mondom, hogy nem igaz az a sztereotípia, hogy „csak magyarral ne!”. Ha szerencsés vagy és van egy ilyen tour guide-od, mint nekem, akkor megúszhatod. Eddig nekem többé-kevésbé sikerült, persze nem tudhatom, hogy a jövőben nem futok-e bele valamibe.

Rengeteg rémtörténetet hallok kint nap mint nap különböző élethelyzetekből, és nagyon boldog vagyok, hogy én ezeket csak kívülről látom, és személyesen nem kellett megtapasztalnom. Biztosan lesznek nagy csalódások, belecsúszások, de egyelőre sikerült ellavírozni.

A kezdeti szakaszban vagyok, de nem azért, mintha a megkeresett pénzből nem tudnék megélni. Nagyon fontos, hogy nem szabad semmit átszámolni. Pont valamelyik nap egy barátom mondta, hogy sétáljak már be egy Starbucksba és nézzem meg az árakat, aztán hasonlítsam össze mondjuk a Sunset Boulevard áraival. És az árak ugyanazok.

Amikor itt az ember megvesz talán 1200 forintért (…) egy kávét, és kint ugyanazt 2,75-ért vagy 3,75-ért kapod meg, akkor zongorázni lehet a különbséget, amennyiben kint egy jelentősen alul lőtt órabér is 10-12 dollár, az arányokban tehát jelentős a különbség.

Nagyon fontos, hogy kint az embernek át kell állítani az agyát. Ez több szempontból is fontos, például azért, hogy ha keresek kint 100 dollárt, akkor azt a helyén tudjam kezelni.

Ha már 100 dollár: ha ma van ennyi a zsebemben, és tudom, hogy 3-4 nap múlva jön másik 100 dollár, akkor ennyi pénzből simán elvagyok, egyébként akár egy hétig is.

Mondjuk nem eszem belőle étteremben, de minőségi kajákat tudok vásárolni. Egy hétre alaphangon alapélelmiszerekből 40-50 dollárért be tudok vásárolni magamnak, és nem vacak alapanyagokat. Megfőzök magamnak otthon, veszek egy ételhordót 3 dollárért és már megvan az a fajta biztonságom, hogy éhen nem fogok halni.

Milyen lehetőségeket látsz a jövőre nézve? Hosszabb távra tervezel Amerikában, Los Angelesben?

Alapvetően hosszabban szeretnék maradni. Mivel korábban tévéztem, nagyon szeretnék valamilyen hasonló típusú munkát végezni, ebben segíthet az évek alatt felhalmozott tudásom.

Nyilván ez a vízumtól is függ, ez mindig bonyolult kérdés, állandóan mindig mindenki erről beszél, nem egyszerű a dolog, de hatalmas iparág épült köré. Talán én is meg tudom oldani.

Másrészt érzem azt, hogy még legalább 1-1,5 év kell ahhoz, hogy a nyelvtudásom, az otthonosság érzés annyi magabiztosságot adjon, hogy egy állásinterjún ne egy bizonytalan ember képét mutassam, hanem egy olyanét, aki tisztában van azzal, hogy ugyan nem Amerikában született, de el tudja adni magát. Ezt szeretném elérni, de ezt még építeni kell.

Kalifornia hirtelen rebellis állammá vált. Ez persze nem látható (nincsenek mondjuk barikádok…), de az biztos, hogy az emberek minden rezdülésre figyelnek, és mivel elég erős a gazdaság, van mire magabiztosnak lenni.

Ott van például a volt kormányzó, Arnold Schwarzenegger esete, akinek republikánusként is sok, hogy olyan kormányzati stratégiával kelljen egyetértenie, ami mondjuk megkérdőjelezi a klímaváltozást, hiszen akár őt is kimoshatják azok az iszonyatos esőzések, melyek a klímaváltozás miatt év elején majdnem teljesen szétkapták a környék legnagyobb gátját.

Kalifornia ilyen szempontból rendkívül érdekes hely és nagyon jó ki lehet tapintani, hogy mit gondolnak az emberek Trumpról – annak ellenére, hogy még ott is elég szoros volt a verseny.

A mexikóiakhoz, általában a bevándorlókhoz hogyan állnak?

Látszólag nem változott semmi. Persze lehet hallani iskolai atrocitásokról, vagy arról, hogy egyes egyetemeken voltak akciók muszlim vagy mexikói diákokkal szemben. Szóval több a támadás a bevándorlók ellen.

Meddig látsz előre, milyen időszakaszokban gondolkozol?

Egy-két évben biztosan, de aztán meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Próbálok azon dolgozni, hogy megtaláljam a hosszabb távú lehetőségeket, egyelőre ezt még nem tudom. Egy-két évet biztosan látok még, aztán meglátjuk, mit hoz az élet.”

HÍRMONDÓ

Multikulti maximumra tekerve

Őrület, milyen állásokat találtunk a Határátkelő külföldi munkakereső aloldalán szörfölgetve. Olyan multikultik leszünk, hogy a fal adja a másikat! Mi szóltunk...

Őrült összeget hoztak Magyarországnak a határátkelők 

Tavaly az átmenetileg külföldön dolgozók nettó jövedelme elérte a 3 milliárd eurót, ami 930 milliárd forint – derült ki a jegybank által kiadott jelentésből. Hangsúlyozzuk: ezek csak az egy évnél rövidebb ideig külföldön dolgozók!

A magyar nem összetartó, ha segítségről van szó 

"Szerintem inkább hálát kéne nekik adni, amiért befogadtak, hiszen mi is valóban migránsok vagyunk náluk. Én is rengeteg magyart hallok, mind boltban, az utcán, vagy akar építkezéseken, bárhol."

Új-Zéland, illúziók nélkül 

Új-Zélandról rengeteg jót lehet hallani, de azért természetesen ott sem fenékig tejfel minden. Még akkor is akadnak kemény pillanatok, ha az ember piacképes diplomával vág bele, mint tették azt Mátéék.

Másképp lépjük át a határt 

Péntektől lépett érvénybe az új uniós határellenőrzési szabályozás, amely az Európai Unió területére belépő vagy azt elhagyó minden uniós és harmadik országbeli állampolgár rendszerszerű ellenőrzését írja elő.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.