Újabb érdekes pillanatához érkezett a Határátkelő története, ugyanis ma van szerencsém nektek bemutatni a blog életének első podcastját. Anélkül, hogy túlmagyaráznám a dolgot, az első adás elé írnék pár gondolatot.

Te hogyan élted meg az első, külföldön töltött hónapokat? Mi volt a legnagyobb nehézség, mennyire ért utol a honvágy? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

Az egyik, hogy talán emlékeztek még rá, amikor pár hónappal ezelőtt „riportereket” kerestem a különböző országokból, és akadtak is jelentkezők. Akkor került képbe a mai podcast készítője Gwy, aki nem walesi, hanem magyar, olyannyira, hogy Budapesten él, ami érdekes fordulat egy határátkeléssel foglalkozó blog esetében, de kiderült, hogy mivel azért sokat és sokan járnak haza, talán nem olyan rossz ötlet megpróbálkozni egy ilyen vonallal is. 

A másik megjegyzésem, hogy sokáig gondolkodtam, milyen formátumban és mikor kerüljön fel ide egy podcast. A második kérdésre volt könnyebb a válasz, nem akartam, hogy hét közben legyen, mert munkahelyen alighanem nehezebb hallgatni, és hétvégén talán több idő van rá (noha ez a rész nincs 20 perc). Majd kiderül, ti mit gondoltok erről. Ami a formátumot illeti, egyelőre a YouTube-ra került fel, de tervezem máshová is feltölteni. 

A harmadik dolog, hogy a podcast egy része (de nem az egész!) olvasható is, éppen azokra gondolva, akik valamiért nem tudják vagy akarják meghallgatni (noha én mindenkit bíztatok rá, mert sok érdekesség csak hallható, de nem olvasható). 

Végül pedig fontos, hogy a beszélgetésnek lesz folytatása, a tervek szerint még két része. Remélem, szeretni fogjátok, és ha tetszik, akkor mostantól reményeim szerint rendszeresen jelentkezik majd a Határátkelő podcastja! 

Az első adás vendége az a Tamás, aki már korábban is írt ide posztot Los Angeles-i életéről, most pedig egy év után hazalátogatott Magyarországra. És akkor át is adom a szót. 

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt költöztél ki Amerikába. Miért döntöttél a költözés mellett és miért éppen Amerika lett a célpont? 

Már két-három éve tervezgettem, hogy szeretnék Amerikában dolgozni, újságíróként pedig kézenfekvő volt, hogy valamilyen tudósítói munkát próbáljak szerezni. 

Az akkori magyarországi munkahelyemnél végül megkérdeztem, hogy mi lenne, ha tudósító lennék mondjuk Los Angelesben. Zöld utat kaptam, ami eleve rögtön 50 százalékos sikert jelentett. Körülbelül egy évvel azután, hogy ez a tervezés elindult, a kezemben volt a vízum. 

Így kerültem ki Los Angelesbe és lettem az egyik legnagyobb magyar bulvárlap online részlegének videós tudósítója. 

Mi volt a legelső, legerősebb benyomásod Los Angelesről, és általában véve Amerikáról? 

Soha nem vágytam Amerikába, nem volt „Amerika-mániám”. A munkámból adódóan rengeteget jártam külföldön Thaiföldtől Londonon át az északi sarkkörig, így jártam Amerikában is. 

Egy éve az a tudat volt különleges, hogy tudtam, innen egyhamar nem fogok hazamenni, ez nem egy háromnapos interjútúra – ez most itt egy új élet. Az elején nagyon ijesztő volt, de erősen kondicionáltam magam arra, hogy itt most elindul valami új, és nekem tanulnom kell. 

Próbáltam elkerülni azt a hibát, amit sokan elkövetnek az elején, azaz nem kerestem a korábban Magyarországon biztonságot nyújtó életritmust és -stílust. Ez nagyon nehéz. 

Amire biztos, hogy mindenkinek fel kell készülnie, függetlenül attól, hogy egyedül vagy családdal megy ki, az az, hogy egyedül lesz. Akár az első fél év is eltelhet úgy, hogy napközben nem nagyon van kihez szólni. Persze a munkahelyeden beszélgetsz, de egy féléves intervallumban nem fognak mélyreható barátságok, bizalmi kapcsolatok kialakulni. 

Fel lehet erre készülni? Nyilván az ember olvas ezt-azt, eltervez dolgokat, de azért más az események sűrűjében lenni. 

Szerintem fel lehet rá készülni, leginkább úgy, hogy megpróbálod átgondolni a dolgokat előtte, de nyilván minden ott helyben derül ki igazán. Nem állítom, hogy 100 százalékosan fel voltam készülve a külföldi életre, de már nagyon régen szerettem volna menni, és most a csillagok állása is megfelelőnek tűnt. 

Az anyagiakról annyit, hogy amellett, hogy pont az indulás előtti napokban kaptam meg az előző havi fizetésem, volt egy kis tartalékom is. Évekig tervezgettem, hogy minimum mekkora összeg kell az elinduláshoz, és ezt olyan egymillió forintra lőttem be. 

Végül csak nagyságrendekkel kevesebbel tudtam elindulni… de ha a mai napig várnék arra, hogy ez az 1 millió forint a zsebemben legyen, akkor még mindig itthon lennék. 

Ott van például a szállás kérdése. Fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy attól kezdve, amikor megérkezel (és ez lehet egy haver kanapéja éppúgy, mint egy szálloda) mennyi ideig számíthatsz a szállásra, mennyibe kerül a napi megélhetés – azaz legyél képben, hogy ha kiviszel magaddal mondjuk 1000 dollárt, akkor az kb. meddig elég. 

Nem sokáig egyébként, főleg az elején, hiszen olyankor mindig minden drága. Én is megfizettem a tanulópénzt, de most már tudom, mi mennyibe kerül és mit hol találok. 

Volt opciód a visszaútra? 

Igen, három hónappal későbbre volt egy repülőjegyem és úgy számoltam, hogy ha bármi van, azzal haza tudok jönni. 

Ha már itt tartunk, ha az ember teheti, ne számoljon fel mindent itthon. Lehet, hogy elgondolkozol rajta, nekem is eszembe jutott az elmúlt egy évben, hogy felszámolok Magyarországon mindent és úgy kezdek kint új életet. 

De aztán hallgattam pár ismerősre, barátra, és nem adtam el a lakásom, ugyanakkor nem zárom ki, hogy ez egyszer bekövetkezik, és az abból befolyó összeget a boldogulásomra fordítom. A mostani magyar ingatlanárak mellett azért egy lakás eladásából befolyó pénz már dollárban is látható összeg lehet. 

Mindenkiben él egy kép Los Angelesről, amit persze inkább a sztárok, Beverly Hills, a meleg, az óceán határoznak meg. Ahhoz képest, amit vártál, mit kaptál? 

Nekem soha nem volt mániám, hogy lássam Madonnát, amint a Hollywood Boulevard-on sétál, vagy hogy feltétlenül összefussak Sarah Jessica Parkerrel. A mai napig rácsodálkozom, amikor ott van előttem valamelyik sztárnak a háza, vagy Ben Affleck autója, amiről olvastam a neten. Szóval ezek be-bevillannak. 

Kicsit olyan Los Angelesben landolni, mintha egy ismerős helyre érkeznél. Mint amikor sokat jársz Szegeden vagy Pécsett, és egy idő után ismerősek lesznek az utcák, tudod, hol melyik a jó sarki kocsma, stb. Na, ilyen érzésem volt Los Angelesszel kapcsolatban, azzal együtt, hogy amikor megérkeztünk, azt sem tudtam, hol vagyok. 

A repülőtérről befelé vezető úton is azt éreztem, hogy én ezt már láttam valahol. Ennek egy másik változata az, amikor az ember elkezdi visszanézni a kedvenc filmjeit, a Halálos fegyvertől kezdve az Olasz melóig, és hirtelen rájön, hogy de hát itt vagyok! 

Ezek igazi flashek, de az a legviccesebb, hogy ott élve egy idő után ezeket a dolgokat természetesnek veszed. Aztán amikor ebből munkád van, mondjuk oda kell menned a Troubadourhoz, mert jön a Guns N’ Roses, akkor hirtelen elkezded úgy érezni, hogy te is a helyiek közé tartozol. 

Ott állsz a többi tévéstáb között, téged is ugyanúgy terelgetnek, nyakadban van a sajtóigazolvány, próbálsz beilleszkedni, beszélgetni a többi újságíróval, az operatőrökkel, és egy idő után azt kezded érezni, hogy elkezdtél kicsit helyivé válni. 

Ha már itt tartunk, volt az elmúlt egy évben olyan pillanat, amikor úgy érezted, hogy már otthon vagy? 

Volt egy mélypont körülbelül a megérkezésem után két hónappal, amikor nagyon egyedül éreztem magam és bezárkóztam. Kóvályogtam pár napig, bementem dolgozni, hazamentem, megint bementem a munkába, aztán megint haza… de ez benne van a pakliban. 

Utána beszélgettem hosszabb ideje kint lévőkkel, és ők azt mondták, hogy ez néha évente kétszer-háromszor is előjön. Kalifornia ilyen szempontból iszonyatosan szerencsés hely, mert süt a nap, ami nem elhanyagolható tényező. 

Őszintén szólva bármilyen rosszul érzi magát az ember, ha kilép az utcára, és 28 C fok van, kék az ég, süt a nap, pálmafák vannak – azért ettől nem lehet olyan rosszul az ember. 

Persze ha éppen nincs pénzed, elveszíted a munkádat, szakítasz, akkor rosszul érzed magad, de ezek emberi dolgok. Ugyanakkor általánosságban az ottani pozitív energia és hangulat, amit én is érzek, szerintem ebből is adódik. 

Amikor most visszamész Amerikába, akkor hogyan fogalmazod meg magadnak: hazamész, vagy visszamész Amerikába? 

Ez egy olyan kérdés, amire még nem tudom a választ. Néha azt gondolom, hogy hazamegyek, néha nem, de azért őszintén szólva egy év után még nem mondhatja az ember egy másik országra azt, hogy hazamegy. 

Az elmúlt évek alatt a munkám és az utazások során elszakadtam annyira Magyarországtól, hogy úgy éreztem, már nem tudok hozzátenni az országhoz, miközben úgy hittem, hogy máshol ez menne. 

Sokszor az volt az érzésem, hogy valahol elvesztettem önmagam. Lett egy jelszavam (amit talán nem is olyan nagy baj, ha az ember megfogalmaz magának, főleg külföldön), hogy „most én jövök”. 

Végig úgy gondolok erre az egészre, hogy ez most az én időm. Nem szeretem, amikor az ismerőseim, barátaim azt mondják, hogy én ezt megérdemeltem. Ez nem érdem kérdése. 

Szerettem volna, dolgoztam érte, megpróbáltam, remélhetőleg sikerrel is járok (egy év után azért még nem dőlt el, hogy így lesz-e), de a legkevésbé hátbeveregetést várok érte. 

Inkább azt mondanám másoknak is, hogy próbálják meg! Az, hogy én, aki egyébként biztonsági játékos vagyok, így elindultam, az egyrészt minősít engem, másrészt mutatja, mennyire akartam menni.” 

(Folyt.köv.)

HÍRMONDÓ

Orbán: kiemelten figyelik az ausztriai magyarokat

Az ausztriai magyarok helyzetét monitorozó bizottságot hoz létre a magyar kormány válaszul a Bécs által tervezett jogszabályváltozásokra. Ha kell, akkor ellenlépések is lesznek.

Többe került a kvótanépszavazás, mint a Brexit-kampány 

Megjelent a berlini székhelyű Democracy Reporting International (DRI) nevű szervezet kutatása. Eszerint a Brexit-kampány egy brit állampolgárnak 242 forintjába került, míg a menekültellenes kampány egy magyarnak 997 forintjába. Részletek itt.

Nem lesz új „vasfüggöny” Európában 

A több sebességgel működő Európai Unió nem jelentené azt, hogy új „vasfüggöny” ereszkedik le a kontinens nyugati és keleti fele között - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóját követően.

Hujber Ferenc ismét határátkelő lesz? 

A színész még leforgatja a Valami Amerika harmadik részét, majd állítólag Kanadába költözik. Hujber Ferenc korábban két évet (éppen az első részt követően) már élt Londonban, ahol pizzafutárként dolgozott.

Ápoló, műszerész vagy felszolgáló?

A napi külföldi munkaajánlatba ma írországi ápolói, németországi műszerészi, és angliai felszolgálói melót ajánlunk a Határátkelő állásközvetítő oldaláról.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.