oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. november 07. 06:39,  Paradox amerikai elnökválasztás 172 komment

2016. november 07. 06:39 Határátkelő

Paradox amerikai elnökválasztás

Kedden elnököt választ az Egyesült Államok, és bár ilyenkor nagyon nehéz elvonatkoztatni a mindenkori választási kampányok keltette hangulattól, azért az talán nem túlzás, hogy ez a választás sokban különbözik az eddigiektől. Hogy ez mi mindennek köszönhető, arról nyilván sokat fognak még beszélni és írni. A Határátkelőn nem véletlenül nem akartam eddig foglalkozni a témával, most azonban úgy alakult, hogy két olyan posztra is lehetőség nyílik, ami talán érdekesen és kicsit másként tud reflektálni az eseményekre. A mait a blog egyik törzstagja, Bredpitt Móni jegyzi, és egy sokáig az Egyesült Államokban, most pedig Magyarországon élő szemszögéből nézi a kérdést. A keddi második poszt éppen fordítva, egy még nem olyan régen Magyarországról az Egyesült Államokba költözött szerző írása lesz. Lássuk tehát Móni posztját!

egyesult_allamok_valasztas_2016_foto_tom_arthur.jpg

„2001. szeptember 9-én este egy tv műsort néztem, amiben egy újságíró arra panaszkodott, nincsenek hírek. Két nap múlva volt hír. Szeptember 11-én pedig elhangzott ez a mondat: „Mától minden megváltozik.”

Nagyon ijesztő volt. A saját bőrünkön éreztük, mindazok, akik akkor az Egyesült Államokban éltek, hogy valóban minden megváltozott. 2001. szeptember 11. szerintem a modern kori történelemben egy óriási vízválasztó. Azóta félelemben élnek az emberek, félelemben lehet tartani őket, akár terroristák által, akár politikusok által, akár a média által (milyen ismerős ez, a történelem ismétli önmagát). 

Már 2003 eleje volt, amikor New Jersey egy északi kisvárosában éltem egy családnál. Anyuka elindult vásárolni reggel, két nagyobb gyermek iskolában volt, a két kicsivel én voltam a házban. Már nagyon aggódtam, hogy merre jár, mert szinte az egész napot távol töltötte. 

Amikor megjött nekiszegeztem a kérdést: „Merre voltál ? A frászt hoztad rám.” A válasza az volt, a férje felhívta egy orvoskonferenciáról, Texasból, hogy azonnal menjen el vásárolni, mert a hírekben azt hallotta, hogy vegyi fegyvereket fognak bevetni Amerikában a terroristák. Szigetelőszalagból és vízből vett nagyobb mennyiséget. Kérdeztem, mi tartott ennyi ideig egy szimpla vásárlásban. Azt mondta szinte sehol nem talált már vizet a polcokon. 

Aztán azt kérdeztem tőle: „Akkor most beszigetelő-szalagozzuk az összes ablakot?” Azt mondta, dehogyis, ő szót fogadott, elment vásárolni, aztán annyi. Én erre azt mondtam neki, ha valóban vegyi fegyvereket fognak bevetni, akkor jobb, ha most felrakjuk, egyébként semmi értelme nem volt a vásárlásnak.

Vegyi fegyverek nem jöttek, a szupermarketek aznapi bevétele viszont óriási volt. Sokáig ment ez a riogatás.

Hosszú évekkel ezelőtt olvastam egy könyvet. A szerző egy terrorista nyomába ered, és ahogy halad előre a nyomozásban, úgy derül ki lassan, hogy a médiának mekkora szerepe van abban, milyen képet festenek a közéletben megjelenőkről: David Yallop Nincs megállás – Sakálvadászat című könyvéből az derült ki, hogy az a bizonyos Carlos néven elhíresült terrorista egy playboyszerű figura, aki a legendás hírnevét igazából az újságíróknak köszönheti.

2001. szeptember 11. után sok minden történt. Jött az iraki háború, ami ellen sok amerikai tüntetett, köztük olyan emberek is, akiknek szerettei haltak meg vagy a World Trade Centerben vagy a többi helyszínen.

Most, az elnökválasztási kampány kellős közepén, sokakat elgondolkodtat a tény mi történt a Republikánus Párt berkeiben. Hogyan jutottak ide, ahol most tartanak? Szerintem George W. Bushnak nagy szerepe van ebben, egyrészt az iraki háború kapcsán, másrészt pedig abban, hogyan fogták be a száját egy nagyon híres rádiós személyiségnek.

Howard Stern, nyakigláb, nyurga fiúként a Private Parts című filmjével vált igazán ismertté. 2003-ban, amikor George W. Bush arra készült, hogy elnyerje a második ciklust, akadt egy óriási ellensége.

Stern a maga 20 milliós rádióhallgatóságával komoly ellenfélnek bizonyult. Igaz, hogy a műsorai a polgárpukkasztó, közönséges stílusáról voltak híresek, de egy időben nekiállt politizálni és a hallgatóit az iraki háború ellen hergelte és próbálta őket rávenni, hogy ne szavazzanak Bushra 2004-ben.

Férjemmel az autóban hallgattuk végig azt a reggeli rádióműsort, amiben Stern szinte az egész műsort végigőrjöngi, azért, mert mondvacsinált indokokkal (például azért, mert túl sok volt a káromkodás – ő egyébként a legtöbbször megbírságolt rádiós műsorvezető) kezdték ellehetetleníteni a működését.

Ismerjük a mondást, rossz sajtó nem létezik. Ezután köti meg a szerződést a Sirius XM Radio-val rekordösszegű fizetésért. Talán éppen G. W. Bushnak köszönhetően.

Volt abban az időben egy nagyon jó TV-műsor is. Bill Maher Politically Incorrect c. műsora, amiben négy embert, két politikust, két valamilyen ismert közéleti szereplőt hívott meg, amiben politikáról beszélgettek. Néha vérre menő viták voltak, nagyon élveztem.

Bill Maher műsora is megszűnt. Bush azt találta mondani a 2001-es támadás után, hogy gyáva, arctalan ellenség támadta meg Amerikát. Erre Maher egyik vendége, Dinesh D'Souza (indiai, amerikai politikai kommentátor) azt találta mondani, a terroristák harcosok.

Bill Maher egyetértett és hozzátette: „We have been the cowards, lobbing cruise missiles from 2,000 miles away. That's cowardly. Staying in the airplane when it hits the building, say what you want about it, [it's] not cowardly." – „Mi vagyunk a gyávák, akik 2000 mérföldről lőjük ki a rakétáinkat. Egy olyan repülőn maradni, amiről tudjuk, nekimegy egy épületnek, mondhat bárki bármit, nem gyávaság.”

A műsor azért szűnt meg legjobb tudomásom szerint, mert a szponzorok visszahívták a reklámjaikat. Bill Maher elnézést kért, nem a katonákat kritizálta, hanem az amerikai kormány politikáját.

Az Egyesült Államok egyik legismertebb politikusa Abraham Lincoln. A szégyenletes intézményrendszer, a rabszolgatartás eltörlése az ő nevéhez fűződik. A polgárháború utáni időszak számomra mégis az amerikai történelem egyik legsötétebb időszaka.

Elkezdődik a Nagy Népvándorlás. A „szabad” feketék elindulnak Északra és Nyugatra, éhbérért dolgozni. A fehér törvényhozók pedig elkezdtek láthatatlan falakat emelni „black codes” néven.

Észak több államában törvényileg tették lehetetlenné a szabad feketék letelepedését. Még 1955-ben is nagyon kirekesztő törvények vannak Amerikában. Ekkor történik Alabamában, hogy Rosa Parks nem hajlandó felállni és átadni a helyét egy fehér nőnek. 53 év múlva színes bőrű elnököt választanak.

Amerika nagyon is tudja milyen egy népvándorlás. A saját határaikon belül is tudtak falakat húzni, mégsem tudták megakadályozni, hogy egy szép napon az elnökük neve Barack Obama legyen.

Most egy kicsit előugranék megint az időben. Van egy történelmi pillanat, egy történelmi kézfogás. Bill Clintonnak sikerült összehoznia a lehetetlennek tűnőt.

Jasszer Arafat és Yitzhak Rabin 1993 szeptember 13-án kezet ráztak a Fehér Ház zöld gyepén.

„Palesztin–izraeli egyezményt írnak alá Washingtonban – ugyanazon az asztalon, amelyen 15 évvel korábban a Camp David-i keretegyezményt (→ 1978. szeptember 17.) hitelesítették. Clinton elnök, Rabin izraeli miniszterelnök és Arafat, a PFSZ elnöke jelenlétében Simon Peresz izraeli külügyminiszter és Mohamed Abbasz, a PFSZ VB tagja írja alá az „Elvi nyilatkozat az átmeneti önkormányzattal kapcsolatos szabályozásokról” című dokumentumot. Ennek értelmében a Ciszjordániában és a gázai övezetben élő palesztinoknak maximum öt évre önigazgatást biztosítanak.

Az aláírást megelőző napokban egy, a norvég külügyminiszter vezetésével létrejött levélváltásban a PFSZ elismeri Izrael jogát arra, hogy békében és biztonságban éljen, az izraeli miniszterelnök pedig a palesztin nép képviselőjeként ismeri el a PFSZ-t.

Simon Peresz „Az új Közel-Kelet” című könyve 1995-ben megjelent magyar kiadásának bevezetőjéből: „Tény, hogy Jasszer Arafat a század első palesztin vezetője, aki a terror és a vak ellenállás periódusai után eljutott a párbeszédig, majd a hatékony tárgyalásokig... Ő képes leginkább megtestesíteni a palesztin nép akaratát, s nekünk ezt el kell fogadnunk, ha magunk is azt akarjuk, hogy elfogadjanak bennünket.”

J. Holst norvég külügyminiszternek Peresz könyvéhez írt előszavából: „...miképpen adódhatott, hogy Norvégiának jutott a megbeszélések elősegítésének szerepe a PFSZ és Izrael közötti történelmi tárgyalások során... A norvég és izraeli Munkapártok között szoros kapcsolat állt fenn Izrael Állam megalakulása óta. (...) Ugyanakkor a 1970-es évek vége óta a norvég szakszervezeti mozgalom jó viszonyt alakított ki a PFSZ-szel...”

Az arab államok többsége üdvözli a megegyezést; Jordánia és Szíria kifogásolja, hogy nem kapott időben tájékoztatást, Kadhafi líbiai vezető ostoba tréfának minősíti Izrael PFSZ általi elismerését és számos Arafattal szemben álló palesztin szervezet is elítéli a megállapodást, akárcsak az izraeli jobboldali ellenzék.” (a Történelmi Tárból)

Most pedig eljutottunk egy újabb háborúhoz. Emberek millió elindultak Európa felé, van, aki már itt van, van, aki még úton. Közben továbbra is végignézi a világ, ahogy Szíriában embereket ölnek. 

Ez megosztja a világ nagyon sok pontján az embereket. Működik-e a félelemkeltés? Működik. Én is tapasztalom a saját bőrömön szinte minden nap. 

Amerikában is működik. Meg is van az eredménye. Így lett egy vérbeli politikus ellenfele: Donald Trump.”

HÍRMONDÓ

Magyarországon a legalacsonyabb a bér Európában

Tízből majdnem hat munkaadó kénytelen szembesülni azzal, hogy nem tud embert felvenni – egyszerűen azért, mert nincs. Nem csoda: a bérszínvonal a bolgárral van egy szinten.

Mintha villámcsapás ért volna

Biztosítás nélkül külföldre utazni nem túl jó ötlet, és ennek következményeivel kénytelen most szembenézni Ilona is, aki 74 évesen utazott az Egyesült Államokba több hónapra a lányához. Ez történt vele.

A nagyvárosok elhomályosíthatják a nemzetállamokat

A metropoliszok és egyes régiók már nagyobb súlyt képviselnek a világgazdaságban, mint sok ország. Övék a jövő?

(Fotó: flickr.com/Tom Arthur)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6811935917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.11.07. 06:57:12

Egyik kutya másik eb,hajrá eb!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.07. 07:19:26

Kicsit csapongó, de jó poszt. Nem tudok véleményt mondani a kérdésben.

tanato 2016.11.07. 07:22:23

Egyetértek a cikk tartalmával gondolataival.Félelemkeltés,idegenellenesség,ostromlott vár szindróma,falak állítása a lelkekben és fizikálisan is,elveszett dicsőség hangoztatása,sok politikust emelt már a hatalomba a múltban,is a jelenben is és a jövőben is fog.

tanato 2016.11.07. 07:32:05

A második alcikk tartalmához.ÉN egy pár hónapja felvetettem illetve kérdezgettem a kint élőket,hogy ha az egyre idősödő betegeskedő szülőknek ellátásra van szüksége a kint élő magához veheti e és köthet e rá eü. biztosítást kint az idős személy haláláig.A LEGTÖBB válaszoló AZt mondta ez kizárt dolog,nem fogja akinti nyugati állam az időset ellátni kezelni hisz nem oda fizette a TB-t./Na meg van nekik saját ellátásra szoruló idős beteg polgáruk elég./Ez nagyon megérne itt egy posztot,a dolog egyre akutabbá fog válni ahogy telik az idő.

FutureFry 2016.11.07. 07:44:42

Bill Maher-nek az HBO-n megy a "Real Time" című műsora 2003 óta. Ott nem kell a szponzorok miatt aggódni. A pár nappal ezelőtti részben az egyik vendége Barack Obama volt.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 08:46:30

@tanato: a holgy szerintem nem is tarsadalom-biztositast szeretne, hanem betegseg-es balesetbiztositast

fogalmam sincs, hogy ha mar elutazott akkor kotnek-e vele foleg ugy, hogy ilyen idos es ugy tunik, hogy kialakult betegsege van
itt nalunk UK-ban ilyenkor mar csak irtozatosan magas dijakert kotnek biztositast, ha egyltalan

azt tudom, viszont, hogy a credit es nemelyik debit kartyahoz van ilyen biztositas, ennek erdemes lehet utana neznie
persze ha csak magyar kartyaja lesz, azzal nem biztos h nagyon kint lesz a vizbol, mert a kinti arakhoz kepest nevetseges osszegeket fizet

Muscari 2016.11.07. 08:55:41

Mónihoz méltó, csapongó írás, de sok mindenben igaza van sajnos. A félelemkeltés valóban megy ezerrel és az emberek már csak olyanok, hogy rendre bedőlnek annak, aki gyors és egyszerű megoldást kínál a problémákra. Pedig ilyen komplex esetekben nincs gyors és egyszerű válasz. A "majd jól odacsapunk mindenkinek" szintű kommunikáció azokat szólítja meg, akik csalódottak és frusztráltak, és hát látszik, hogy mennyien vannak.

tanato 2016.11.07. 09:00:58

@Mrs. Clayton: A 2004 utáni folyamatosan kiáramló magyar fiatalság előbb utóbb belekerül ebbe a problémába,magam után tudom e vinni a már munkaképtelen beteg szüleimet úgy hogy a befogadó országomban azért kapjon eü. ellátást is.Most még nem akut a probléma de mint az alcikkben is olvasható a kezdeti jelek már megvannak.
Mindenképpen megérne egy posztot.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 09:17:04

@tanato: szerintem nem lehet betegbiztositast szerezni egy idos rokonnak sem, meg a szulonek sem, sehol sem, csak ugy ha szerzett sajat jogon jogosultsagot, egyebkent ez meg eu-n bellul sem megy
szerintem emlekszel a svedorszagi fogyatekos magyar lanyra, akinek nem voltsenkije Mo-n csak egy sved, nagynenje es igy is haza akartak toloncolni, vegul a magyar allam fizette ki az ellatasa kulonbozetet ha jol emlekszem es igy maradhatott, nagy herce-hurca aran
ha konnyen ellehetne ilyet intezni, mar az osszes kelet-europai nyugdijas nem otthon elne, hanem a gyerekevel, amerikaban, ausztraliaban meg europaban

na csak ekkor zarnak am le a hatarokat, de azonnal

tanato 2016.11.07. 09:28:35

@Mrs. Clayton: Egyetértek ,a svéd esetre is emlékezem.Nem kis probléma lesz ez ,ahogy öregednek az itthon hagyott szülők az idő múlásával.

tanato 2016.11.07. 09:38:23

@Mrs. Clayton: Friss eset:feleségem unokatesója már Hollandiában él jó pár éve ,férje holland most terhes a második gyerekkel.Édesapja 81 éves/50 éves volt amikor született a lánya/.
felesége már 25 éve rákban elhunyt,másik gyereke nincs,testvére is már elhunyt.Múlt héten az utcán összeesett,Mentő bevitte,súlyos állapotban van cukra vérnyomása elszállt,járóképes már sosem lesz,enni nem tud csak infúzió és gyomorszonda,Szellemileg még ép.Kért a holland cégtől/pontosabban egy Szaúd-Arábiai olajcég holland kirendeltsége/néhány nap szabadságot,terhesen hazarepült próbált valamit intézni,de már vissza is kellett menni a munkába.Most én meg a feleségem próbálunk valamit segíteni rajta meg néhány jó szomszéd.Az illető 50 -km re lakik tőlünk,ott fekszik egy megyei kórház belosztályán jelenleg.
Szóval a probléma létező.

Csodabogár 2016.11.07. 10:01:27

Idős beteg szülőt kivinni csak nagyon gazdagok tudnak. Viszont egy pár hónapos kint tertózkodásra lehet kötni itthon biztosítást. Biztos nem olcsó itthon se, de egy váratlan betegség esetén biztos megéri. Nem is értem, hogy mer valaki elindulni minden biztosítás nélkül. Lehet csak egy rossz lépés következménye bokatörés pl. ha csak ránéz egy amerikai orvos már sulyos százdollárokba kerül.

Kinti rokon fizethet itthon egy jobb ellátásért, akár háznál vagy egy privát ápolási otthonban. Töredékébe kerül, mintha kint tenné ugyanezt.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2016.11.07. 10:15:55

@Golf2: Azért nem mindegy, hogy kiszámíthatóan korrupt (Clinton), vagy kiszámíthatatlanul őrült (Trump). Ha más nem is, a klímaváltozáshoz és a NATO-hoz való hozzáállásukban markánsan különböznek, és még ha az amerikai belpolitikát le is szarnánk, ez a két ügy nekünk is érdekes.

Herr Géza 2016.11.07. 10:27:14

@Mrs. Clayton: Szerintem a hitelkártyákhoz kapcsolt biztosítások csak akkor érvényesek, ha azzal fizeted az utat, pl. egy társasutat, nyaralást, vagy legalább a repjegyet, szállást, stb. Csak úgy önmagában biztos nem helyettesít semmilyen baleset/betegségbiztosítást, hiszen akkor igen egyszerű lenne a világ, kérsz egy hitelkártyát (van egy csomó, aminek még éves díja sincs, de ha van is, pár tíz, max. évi 100 euró körül) és el van intézve a betegbiztosításod majd az egész világra, akár úgy, hogy a kártyát nem is használod? Túl szép,hogy igaz legyen... :))))
Eleve ezek úgy működnek, hogy először minden számlát ki kell fizetned az orvosnak/kórháznak, aztán majd visszatérítik (?) és azért egy combosabb kórházi számla betakarásához már rendesebb hitelkeret is kell....
Szóval a kártyákhoz adott biztosításoknál a biztosítási feltételek elolvasása után jelentősen csökkenni fog a lelkesedés, azt garantálom. :))))

tanato 2016.11.07. 11:04:06

Szóval a rokonom esetében is nyilván az volna az ideális ha a lánya és az unokái közelében élhetné le a maradék nem túl szépnek ígérkező életét,de ez ugye nem tűnik reális lehetőségnek.Aki az adott országban fizette a TB_t élete során i ott is szenvedjen végül és haljon meg elve alapján.Nem túl szép elv de ugye pénz beszél kutya ugat.

Herr Géza 2016.11.07. 11:10:59

@Herr Géza: Annyira azért nincs igazam....:))) Megnéztem EGY ilyen kártya biztosítási feltételeit: a betegbiztosítás független a kártyahasználattól, és csak a kisebb számlákat kell helyben kifizetni utólagos visszatérítéssel. Viszont csak max. 90 napos utazásokra érvényes (ill. csak az első 90 napban vagy biztosított), az utazás megkezdése előtt már rendelkezned kell a hitelkártyával (tehát a poszterina esetében már késő) és minimum Gold vagy Platinum kártyához jár. Annak meg ugye a díjai is jóval magasabbak, szóval csak a biztosításért nem érdemes a kártyát kiváltani (no meg a Gold-ot, Platinum-ot nem is osztják mindenkinek...). Szóval így marad a mezei utasbiztosítás (aminek szintén van időkorlátozása), és azt sem lehet "utólag" megkötni. Egy USA repülőútnak meg nyoma van, azaz "okosban" az már nem játszik, ha az illető kint van.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 11:18:12

@tanato: igen, ketsegtelen, hogy ez a problema letezik, de oszinten mit tudna tenni a lanya terhesen ha magyarorszagon lakna?
szerintem ez akkor is problema lenne, nem is kicsi

@Herr Géza: hat ha este hazaerek elolvashatom a szerzodesi felteteleket, de en meg ilyet nem lattam benne, hogy azzal kellene barmit is fizetnem
en egyedul azert nem hasznalom, mert nekem a magyar kartyamhoz van es annyira nevetseges osszegeket terit, hogy nem eri meg, ezert nekunk van egy eves egesz vilagra szolo biztositasunk mellette vmi evi 100 fontert, de lehet annyi sincs

Mrs. Clayton 2016.11.07. 11:21:20

@Herr Géza: ez egy hulyeseg hogy gold meg platina kartyahoz jar csak

Mrs. Clayton 2016.11.07. 11:24:14

@Csodabogár: azert ez ennyire nem egyszeru, mert pl UK-ban 70 eves kor korul csak olyan magas premiummal kotnek ha egyaltalan kotnek, hogy nem is biztos hogy megeri
lehet tobbe fog kerulni csak a biztositas mint az ut

tanato 2016.11.07. 11:30:41

@Mrs. Clayton: Csak annyi hogy esetleg az öreg többet láthatná a családját,meg a lánynak is könnyebb volna olyan dolgokat intézni amit most a szomszédok meg a régi barátok tesznek.

2016.11.07. 11:34:26

vannak privat biztositok, akik havi 250 eur korul kvazi mindent allnak, barhol a vilagon. Nekem Allianz Worldwide care van, rengeteg a magyar korhaz es szolgaltato akik veluk szerzodott, igy fizetnem sem kell.

Van "plan" amilyet akarsz. Egy sizmpla silver boven megoldja a gondjaid. Vannak orvosi vizitek ahol be szoktak huzni 10%-ra (5eur :D ) azt az ember meg talan ki tudja kohogni :)

Van app-juk, lefotozom a szamlat, beirom hol mikor tortent, az osszeget. Es nehany napon belul ujra nalam a penzem.

Ekkora kenyelmet en meg sehol nem tapasztaltam.

Pernilla 2016.11.07. 11:40:02

@tanato: Öszinten szolva nem hiszem, hogy ez akkora problema lesz, az idös szülök otthon fognak maradni, mint eddig is. Maganbiztositassal persze biztosan megoldhato, hogy valaki kivigye a szüleit, de ezt valoszinüleg egy olyan szük reteg engedheti meg csak maganak, ami nem lesz szamottevö. Egy atlagos kivandorlo ezt biztosan nem engedheti meg maganak.
Az pedig meg mar mindenkinek az egyeni körülmenyeitöl függ, hogy feladja-e a kinti eletet a beteg szülei miatt, vagy külföldröl probalja tamogatni öket valamilyen szinten - de itt mar rengeteg tenyezö bejatszik, milyen allapotban vannak a szülök, mennyit keres kint az egyen, van-e sajat csaladja, mennyire kötödik a szülökhöz, stb.

Amiröl itt valoban szo volt, az a balesetbiztositas az utra, de ehhez a többiek latom jobban hozza tudnak szolni. Nekem a volt szomszedom 90 eves kora körül utazgatott meg evente az USA-ba, mert ott elt a csaladja. Ugyan nagyon jo egeszsegi allapotban volt, de biztos, hogy sulyos penzeket ra kellett fizetnie az utibiztositasra. Összegeket sajnos nem tudok, de müködött.

Pernilla 2016.11.07. 11:45:22

@Pernilla: @tanato: nem akarok felreerthetöen fogalmazni, az egyeneknek termeszetesen ez nagy problema lesz, csak a befogado allamoknak nem lesz szerintem problema, mert egesz biztosan nem fogjak tovabbra se megkönnyiteni, hogy idös, beteg embereket hozzanak magukkal a bevandorlok.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 11:48:22

@tanato: nem ismerem a korulmenyeiket, de ha a beteg bacsi lanya dolgozik nem igen latom, hogy hogyan tudna tobbet latogatni, vagy ha tuda is, akkor meg a ferj sinylene meg az egeszet, vagy ha van akkor az idosebb gyerekek, hiszen munka utan, hetvegen kellene tavol legyen, nem?
nehez ugy ez sajnos, igy is meg ugy is
a legjobb az lenne, ha megoldott lenne az ilyen beteg, idos emberek intezmenyi gondozasa, apolasa
de ez sajnos nem mukodik Magyarorszagon egyreszt a hianyzo szemlyzet es infrastruktura miatt, meg nincs is erre penze az embereknek

Herr Géza 2016.11.07. 12:10:27

@Mrs. Clayton: Én most csak a német kártyapiacon fellelhető kínálatról beszéltem, ahol a kártyadíjban benne van a betegbiztosítás (nem csak a baleset...). Olyanból itt csak egyet találtam, ami nem Gold/Premium/Platinum, de az is egy "speciális" Travel Card. Az megint más, amikor az akarmilyen hitelkártya mellé külön díjért adnak biztosítást is. Akkor csak egy kapcsolt szolgáltatást veszel meg. Nyilván a világ más csücskein fellelhető más verzió is. Ezért írtam az itteniek alapján, hogy csak a betegbiztosításért nem érdemes hitelkártyát kiváltani, mert a kártyadíj jellemzően több, mint szimplán egy utazási betegbiztosítást kötni.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 12:16:04

@Herr Géza: De Geza, a holgy magyar, Magyarorszagon es nem Nemet orszagban lakik, szerinted mennyire relevans neki egy nemet hitelkartya? Nem is kapna. En a magyarrol beszeltem, Magyrarorszagon nem is egy bank ad betegseg, baleset-es poggyaszbiztositast debit kartyahoz is, nekem pl van ilyen. En ezt ajanlottam a holgy figyelmebe, mert esetleg neki is lehet es akkor van biztositasa! Senki sem javasolta neki, hogy csak ezert valtson hitelkartyat, foleg nem a vilag barmely mas tajan fellelhetot. En kizarolag magyar lehetoseget emlitettem meg, mert csak annak van ertelme.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 12:19:23

@Herr Géza: Nekem a magyar kartyamhoz pextra szolgaltataskent jar, semmilyen plusz dijat nem kell fizetnem ezert a biztositasert. De egyebkent a ferjem UK-ben kiadott kartyaja se nem gold se nem platina es neki is van utasbiztositasa es nem fizet erte semmit.
Ezzel persze nem allitom, hogy Nemet orszagban ne ugy lenne ahogyan irod, mert ketseggel elhiszem, hogy ott csak a komoly kartyakhoz adjak es nekik is csak penzert.

Herr Géza 2016.11.07. 12:27:13

@zseketto: Na várjál pajtás, az egy olyan privát biztosítás (sőt gyanúm szerint egy kiegészítő biztosítás a svájci alapbiztosításodhoz), ahol személyre szabott feltételek vannak. Azaz ez neked "csak" havi 250-be kerül, de te nem egy 60+ éves néni vagy, hanem emlékeim szerint egy max. 30 éves egészségtől duzzadó ifjú titán.
Emlékszel még milyen x-oldalas kérdőívet kellett kitölteni a biztosítás megkötésekor?? Hány "igen" kockát ikszeltél be? Ugyanez egy 60+-os embernél, néhány igen válasszal magas vérnyomás, pár korábbi betegség, stb. ügyben, megfejelve pl. egy nem éppen ideális BMI-indexszel még egy komplett orvosi felülvizsgálatot is fog jelenteni a biztosító "orvosánál" és máris simán a duplájába kerül majd, ha egyáltalán megkötik még veled. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy emellett van egy alapbiztosításod, ami magát a betegség rizikóját eleve fedezi (minimum még egyszer havi 250-ért), a kiegészítő biztosítással a biztosító kvázi csak a külföldi kontra belföldi gyógyítás árkülönbözetének rizikóját (na meg az ilyen hazaszállítást és pár egyéb "bónuszt") számlázza azzal a 250 euróval....

P.Elliot 2016.11.07. 12:32:58

Na errol beszelek mindig hogy mennyien vannak akik nem valtanak biztositast es aztan csodalkoznak. Latogato utlevellel itt semmifele ingyenes ellatas nincs. Ha bemegy a korhazba termeszetesen el van latva rendesen de a szamla ki lesz kuldve es be is vasaljak / ha tudjak/ a fogado szemelyen, tehat a neni lanyanak fizetni kell mert az o kotelessege.
Ha az illeto ugy jott ide hogy turista aztan ittmaradt az mas kerdes, az illegalis bevandorlofele lesz, azzal nem tudnak mit csinalni legfeljebb hazatoloncoljak korhaz utan de az ilyen idoset csak ugy szerintem be sem engedik. A neni lanya nagyon konnyelmu volt hogy elmlasztotta ellenorizni hogy van-e biztositasa.
A tunetek amit leirt bizony lehetnek egy szivroham elojelei, en a helyeben azonnal hazamennek, kivizsgaltatnam magamat es biztositassal jonnek vissza.
Evek folyaman nekem nagyon sok rokon volt itt meghivo levellel, 7 evestol 65 evesig de mindnek valtottunk biztositast mert anelkul nem mertem volna vallalni, soha nem tudni hogy mi tortenik.
Altalaban a biztosias hive vagyok, mindenre, inkabb fizetek de nem erhet kellemetlen meglepetes.
Magara a hazamra is van kotve 1 millio dollaros biztositas evi valami 400 dollaret ha barmi tortenne itt vagy a teruleten, ne engem pereljen ha kitorte a labat valaki vagy barmi tortenne vele, igaz hogy szerelot nem engedek be csak ugy hogy be kell mutatni az ervenyes biztositasat hogy van neki, ha leesett netan a tetorol ahol nem kototte ki magat nehogy engem pereljen hogy nalam tortent.
Ha nincs neki papirja akkor mar mehet is.
Szoval en a hazamenetelt javaslom az illetonek ha nem akarja lepusztitani a lanya penztarcajat vagy akar adossagba kergetni.
Azt nem tudom hogy otthonrol lehet-e potlolag kotni ilyet, meg kell otthon kerdezni.
Egyebkent a biztositasokkal jo vigyazni, nagyon meg kell nezni hogy mire ervenyes.
Idos baratnom volt egy jo honapos hajouton,/cruise/ es azt mondta hogy valaki rosszul lett, a hajon ellattak valami szivrohamfele problemaval az orvosok de azt mondtak hogy ide korhaz kell, valami hajofele jott erte, kivittek valahol Perunal vagy hol es ezert valami pokoli nagy penzt fizetett meg extraban mert a kivitel korhazba nem tartozott bele a biztositasba es kelloen el volt rejtve a mondat, nem emlekszem melyik hajos tarsasagnal volt.

Eraser 2016.11.07. 12:39:30

Ez aztán a vagdalkozó poszt, egy kicsit innen, egy kicsit onnan.
Az utolsó mondat viszont elképesztő, Cilnton-né mint "vérbeli politikus"????????? Sírva nevetős....
Amihez hozzányúlt "politikusi" pályája során az szó szerint sz*rrá vált. Egy elképesztő dilettáns személyiség, önálló gondolatok és létezés nélkül, szinte látni a TV-ben a köteleket amin mozgatják... Hasonló kaliberű idióta az ifjabbik Bush volt.
Trumpf se kutya, de ha ilyen a "vérbeli politikus" Clinton-né, akkor milyen ellenfelet várunk mellé??

Herr Géza 2016.11.07. 12:47:44

@Mrs. Clayton: Na azért nézd meg a biztosítási feltételeket, hogy konkrétan mikre, milyen fedezetet biztosít, milyen feltételek mellett (pl. az a 90 napos korlát). Pont te írtad, hogy a magyar kártya minimális összegeket térít. Nekem is volt otthon olyan kártyám, amihez járt biztosítás, a kártya debit volt, de igazából a biztosítás nem a kártya, hanem a mögötte lévő prémium számlacsomag tartozéka volt. Az a számla meg nem hétköznapi költségű volt, ill. nem csekély összegű betétet vagy havi munkabérutalást kellett prezentálni, hogy a költségek egy része minimális lehessen.
Szóval szét kell választani a kártya/bankszámla kérdést és azért bátorkodtam a német tapasztalatokra hivatkozni, mert a kártyacégek (Visa, Master, AMEX, stb.) számlafüggetlen (!) kártyáihoz jellemzően csak a magasabb kategóriákban jár biztosítás külön költség/díj nélkül. Ezeknek a kártyáknak viszont van éves díja, ami errefelé 100 eurós nagyságrendben (Gold) indul, otthon nyilván valamivel olcsóbb.

P.Elliot 2016.11.07. 12:49:46

@Pernilla: Igen, ez a legvaloszinubb hogy az idos szulok otthon fognak maradni mert a gyerekeik nem fogjak birni anyagilag a kiviteluket es az apolasukat. Gondolj csak bele, a fiatalok dolgoznak. Mindketto. Gyerekek iskolaban, a szulo beteg vagy mar annyira leepult hogy nem tudja hogy hol van, nem lehet magara hagyni. Csak szeretetbol nem el meg a csalad, egy kereso nem fogja tudni ellatni az osszes csaladtagot ha a felesegnek muszaj otthon maradnia. Inkabb otthon kellene az idos apolast, oregotthonokat felfuttatni, mindjart lenne tobb munkalehetoseg is az otthon maradottaknak.
Sokkal konnyebb kinntrol fizetni vagy besegiteni a nyugdij melle mint kihozatni, maga az idos szemely is honfiatarsai kozott marad, plane oregotthonban, nem pedig kirekesztve a tobbi kozul nyelvtudas hianyaban.

Herr Géza 2016.11.07. 13:00:11

@Mrs. Clayton: "Magyrarorszagon nem is egy bank ad betegseg, baleset-es poggyaszbiztositast debit kartyahoz is, nekem pl van ilyen."
Na erről beszéltem, a bank "adja" a biztosítást, nem a kártyához jár. Nekem a jelenleg is élő magyar számlámhoz (kb. alapcsomag a legnagyobb hárombetűs magyar lakossági banknál :D) van egy "pakli" kártyám, de azokhoz bizony semmilyen biztosítás nem tartozik. Cserében, mint a múltkor konstatáltam, felszámolnak valami 50, vagy 150 (!) forintot még azért is, mert lekérdeztem bankautomatánál az egyenlegemet... :)))))

Mrs. Clayton 2016.11.07. 13:06:13

@Herr Géza: tavaly atolvastam reszletesen a felteteleket, semmi ilyen nincs benne amit te irsz, termeszetesen magyar viszonylatban az osszegek normalisak, mert most nem emlekszem pontosan de mondjuk 2 milliot fizet ha meghalok, ami azert otthon nem rossz, mert nem fognak mondjuk azert a gyerekeim ehen halni, meg ha lenne lakashitelem, akkor azt is fedezne par evre, mig eladjak vagy valami
de en ugye Angliaban elek es azert ha a lanyom, aki itt lakik velem kapna 3 ezer fontot nem menne vele tul messzire
vagy nem hiszem, hogy ennyibol visszahoznanak Angliaba
ismerve az itteni arakat, de siman elhiszem, hogy a magyar koltseg meg nem olyan sok
szoval igy ertettem a nevetseges osszegeket
egy Magyarorszagon elonek nem feltetlen annyira nevetseges egyebkent
a harmadik resze az en kartyasztorimnak, hogy valoszinuleg ha a bankom megtudna hogy nem otthon vagyok rezidens nem is teritene semmit
de ettol fuggetlenul a holgynek en tovabbra is azt javaslom kerdezze meg a bankjat hogy a kartyajahoz adtak-e barmilyen utazasibiztositast, ha igen milyen feltetelekkel es hova
mivel ez itt nalunk es gondolom Mo-n is ugy megy hogy van az europa aztan a worldwide kiveve amerika kanada es a karib terseg es a worldwide beleertve a fentieket majd a negyedik csoport ausztralia, uj zeland, szoval ha lesz is biztositasa nem biztos hogy az amerikara ki fog terjedni

Mrs. Clayton 2016.11.07. 13:08:53

@Herr Géza: Geza, azert adja a bank mert kartyad van naluk szoval a kartyahoz jar.
Most arrol hadd ne en tegyek, hogy neked nincs ilyened. Nekem meg van, meg volt is. Soha semmit nem fizettem, adtak a kartyaval.

Herr Géza 2016.11.07. 13:11:16

@Pernilla: Olyannyira igaz ez, hogy emlékeim szerint Svájci Sapka posztolta itt, hogy amikor a szüleit kivitte magukhoz hosszabb időre Svájcba, akkor írásban kellett hivatalos garanciát vállalnia arra, hogy az idős hozzátartozók esetleges eü. ellátását ő állja és még az is benne volt explicit, hogy "haláluk esetén a temetés vagy a hazaszállítás összes költségét állja". Morbid, de sajnos ez mindenhol így van, legfeljebb nincs rá előzetes írásos nyilatkozat....

Herr Géza 2016.11.07. 13:16:09

@Mrs. Clayton: Ne ragozzuk túl, de fordítva ülsz a lovon: eleve azért kapsz a banktól kártyát és adott esetben biztosítást, mert van náluk számlád, nem fordítva. Már bocs, hogy élek... :))))

Pernilla 2016.11.07. 13:26:53

@Herr Géza: igen, es akkor itt meg mindig csak egy hosszabb idejü utazasrol beszelünk, nem kiköltözesröl.

Annyiban viszont igaza lehet Tanatonak, hogy erdemes erröl beszelni, hogy ez nem mindenkinek ennyire tiszta, hogy ez egy finoman szolva sem egyszerüen jarhato ut. Bar nem szeretnem összehasonlitani a Hataratkelö közönseget a helyi magyarok facebook-csoportjaval (haha, ugye ismerös valahonnan), de ott mar szerintem nem egyszer felmerült a tema, hogy valaki szerette volna kiköltöztetni az anyosaekat/szüleit magukhoz, es megkerdezte, hogy "ugye akkor jar a szülöknek a Mindestsicherung?". Hat jött utana a hideg zuhany...

Muscari 2016.11.07. 13:28:41

@Herr Géza: na en is jovok. A ferjemnek van otthon egy sima raiffeisenes szamlaja, valami 800 forint a havi dija. semmi extra, a hitel miatt kellett, es ahhoz (vagy a kartyahoz) is van biztositas. Hogy milyen, azt nem tudom, mert sosem hasznaltuk.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 13:33:44

@Herr Géza: Rendben, forditva ulok, szerinted, de ez miert lenyeges abbol a szempontbol, ha valaki megkerdezi, hogy kint van amerikaban es lehet infarktusa van, de nem kotott utasbiztositast, viszont tudni szeretne, hogy valami modon lehet-e biztositasa erre az esetre? En adtam egy opciot, te meg allitottal olyanokat, amiket aztan sorra visszavontal, mert kiderult, hogy nem ugy van, most meg jossz azzal hogy en min meg hogy ulok. Totalisan irrelevans. Ha van egy kartyaja a holgynek lehetseges hogy van biztositasa, ha nincs, akkor meg 100% hogy nincs biztositasa es nem is tud kotni.
Az hogy a bank vagy a kartyakibocsato adja-e a biztositast teljesseggel lenyegtelen, fuggetlenul attol, hogy te vagy en elunk-e vagy sem.

P.Elliot 2016.11.07. 13:47:17

Hogy valamit irjunk a mai poszt temajahoz is ha mar Monika ennyit faradt vele es kilotte a ma megjelenni keszulo egyebkent jelentektelen posztomat.
Tehat az elnokvalasztasi cirkusz.
Ide masolnam azt a kis hozzaszolasomat amit mashova irtam meg a kezdetenel es ami miatt mar ejtettem is Trumpot mar az elejen, mert nem valo ide, kepzetlen, diplomaciahoz abszolut nem ert, egyaltalan hulye mint az a bizonyos testresz es csak a maga hasznat nezi, attol a Napoleoni pohhendi magatartastol meg egyenesen rosszul vagyok.
Ezt irtam valakinek,

Na igen, ennyit tud a kisember aki nem nez a dolgok moge, igaz meg a politikusok is ugy beszelnek jobbjara hogy a koznep szajize szerint legyen. Nem sok ember van aki kimondja az igazsagot.

Nem tul regen volt Usaban az elso elnokvalasztasi elozetes hogy lassuk csak hogy kik akarnak lenni es kik eselyesek a tovabbjutasra.

A sok maszlag amit levagott mindenki az a szokasos volt, igertek fut-fat ahogy szokott lenni, egyetlen no akadt valami Carly Fiorina akinek szerintem nem sok ember hallotta a nevet, aki nagyon jol beszelt, folyekonyan, hatarozottan, frappansan es latszott hogy tudja a dolgat.

Amikor arrol volt szo hogy kivonja-e a csapatokat Iraqbol, Afnagisztanbol meg mashonnan ahol vannak amit minden jelolt persze megigert, azt mondta hogy esze agaban sincs. Es hogy Amerika nagy orszag de nem eleg nagy, A hadifegyverei elsok a vilagon es folyton fejleszt hogy az is maradjon, / ez annak szol aki mindig azt emlegeti hogy el kell adni a fegyvereket azert gyartjak/ hogy fel tudja venni a harcot akarkik ellen, es hogy ahhoz hogy ne soporjek le a terkeprol azok az orszagok akik fenik ra a fogukat, rajta kell tartani a szemet, netan fegyvereit illetve ellenorzeset azokon az orszagokon ahonnan a baj johet, azokon akik szovetkeznenek ellene masokkal, tehat allandoan resen kell lennie hogy megvedhesse magat, szovetsegesek kellenek es magas diplomaciaval illetve penzzel kell lefizetni azokat akiket nem lehet kezben tartani hogy ne feltse a sajat orszagat. Abban a pillanatban amikor kivon mindenhonnan mindenkit razudulhat a pokol.

A hararozottan, frappansan eloadott szonoklat vegen meg azt mondta hogy az az elnokjelolt aki ezt nem tudja annak itt semmi keresnivaloja nincs egyelore mert felkeszuletlen.

Nagy csend fogadta a szonoklat veget a tobbi jelolt, / ferfiak/ egymasra sem mertek nezni, mindenki hallgatott.

Elfogadnam elnoknek mert masban sem szepitett, nem tett ures igereteket, csinal amit tud, megprobalja ahogy a legjobban tudja....
Hat ezert szavazok Hillaryre mert ezeket a dolgokat o is tudja de igy kimondani nem lehet hogy teged lefizetlek, /orszag/, teged meg segitlek, megvedelek ha baj van, veled meg kiegyezek, neked meg kitekerem a nyakadat, mert ha nem teszem, nekunk vegunk es nem csak nekunk, egy harmadik vilaghaboru tonkreteheti az egesz vilagot. Persze en is mas elnokot vartam de ha ezek ketten vannak akkor kizart dolog hogy egy hulye, kepzelten parokamatyira szavazzak aki ugy tunik ezekrol az elvekrol megcsak nem is hallott.
Es akkor vissza a biztositasi temahoz, en legalabbis mert nekem elegem van az elnokvalasztasbol.

sellőlány 2016.11.07. 13:57:23

@Mrs. Clayton: @Herr Géza: Itthon már egy Master v. Visa kártyához is jár az alapszintű, 30 napos utas- és balesetbiztosítás. Mi ezzel utaztunk Ázsiáva (előtte utajártam, mit fedez v. térít), a további 31 napra neten kötöttünk egy középszintű nyaralós+ búvár riskes biztosítást, 26e Ft-ért. Ha jól emlékszem, a biztosítás.hu-n keresztül vagy 30 opcióból kiválasztva, egy fülöp-szigeteki netkávézóban intézve. :-) A kötvényt aztán e-mailben küldték egy tájékoztatóval. Szerencsére nem kellett használnunk.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 14:00:51

@sellőlány: hat epp ezt magyaraztam, de Geza jott itt a nemet peldakkal, a vilagon barhol felllelheto opciokkal, hitelkartyakkal meg platinum szinttel meg hogy neki az OTP nem adott es akkor nem is letezhet ilyen

Herr Géza 2016.11.07. 14:15:04

@Mrs. Clayton: Oké, abban teljesen igazad van, hogy egy kicsit túl gyorsan reagáltam, amiből aztán két dolgot visszavontam, miután utánanéztem konkrétan a feltételeknek. Az is igaz, hogy a "hitelkártyákhoz tartozó biztosításnak utána nézni" opciót én eleve úgy értelmeztem, hogy egy majdani kártyáról van szó, mivel (lehet, hogy helytelen) tapasztalatom alapján abból a két feltevésből indultam ki, hogy:
1. A "semmi sincs ingyen" alapon egy tisztességes biztosítást nem kap az ember "ajándékba", azaz vagy az ajándék szolgáltatás nem ér egy kalap szart sem, vagy egy jellemzően prémium szintű és főleg árú másik szolgáltatás (prémium számlacsomag, vagy emeltebb szintű kártya - édesmindegy) árába beleépítve kapod azt. Ennek első felét te magad igazoltad azzal, hogy a magyar kártyádhoz járó biztosítás térítési összegei erősen limitáltak, "kinti arakhoz kepest nevetseges osszegeket fizet".
2. Az előző véleményem alapján, némileg ismerve a magyar nyugdíjasok életszínvonalát és szokásait, nem tartottam valószínűnek, hogy a néni rendelkezik valamilyen extra számlacsomaggal, vagy arany/platina stb. kártyával. Oké, ez nyilván túl általánosító volt...
Szóval bocs, ha kekeckedésnek érezted, de a konkrét helyzetre nem túl valószínű, hogy egy "van ám nekem, de nem is tudtam róla" szintű biztosítás lesz a megnyugtató megoldás. De még egy "most rögtön hazamegyek és kötök egy utazási betegbiztosítást, majd visszajövök" sem igazán tűnik gazdaságos ötletnek a járulékos költségvonzata miatt. Gyanítom ott helyben kellene valami megoldást keresni, ill. legalább egy alapkivizsgálást kifizetni, és annak eredményétől függően dönteni a továbbiakról.
Ebben így egyet tudunk érteni, remélem.

tanato 2016.11.07. 14:21:10

@Pernilla: Bizony hogy érdemes róla beszélni,egyre nagyobb gond lesz ez,ahogyan telik az idő és a kimentek szülei kezdenek majd betegesebbé válni.A rokonnál ugye azért jött el már mert ő apukája 50 éves korában született.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 14:26:29

@Herr Géza: De mar harman mondjuk, hogy ez nem egy hiper-szupe szamla vagy kartya csomag. Egy sima hetkoznapi bankszamla. Muscari a Raiffeisent irta, nekem meg ket masik ugyanilyan hetkoznapi banknal van, sellolanye is egy alap.
Azt is elmagyaraztam, hogy magyar viszonylatban nem nevetseges a terites, csak egy ny-europai biztositassal osszehasonlitva az, de itt meg a koltsegek is masok. Pl egy alap temetes £10k. Ehhez kepest keves az a par millio Ft amit fizet a kartyamhoz kapott biztositas.
Egyebkent anyam 66 eves es neki meg hitelkartyaja is van. Azert ne irj mar le minden 60 folotti magyart, nem afrika legeldugottabb falvabol jonnek :-)
Miert ne lehetne megoldas, ha megkerdezi a bankjat az meg azt mondja, hogy van biztositasa? Mit veszit, ha ezt teszi? Maximum az lesz a valasz, hogy nincs biztositasa es ugyanott lesz mint ahol most van. Az nem opcio hogy hazamegy es kot, mert ennyi erovel interneten is kothetne, de szerintem deklaralni kell hogy nincs meglevo betegsege. Persze lehet hogy nem fog kiderulni kesobb hogy azert kotott mert mar egyszer rosszul lett, de ha meg rajonnek, akkor az lehet meg kellemetlenebb helyzet lesz, mert meg rahuzzak, hogy biztositasi csaloes fizetheti vissza az esetleg a korhaznak kifizetett penzt.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 14:30:43

@Herr Géza: a vege kozben lemaradt, igen, miutan lellenorizte, hogy meg veletlenul sem biztositott sehogysem kerdezze meg kint hogy mennyi egy ecg vagy ami kell hozza es csinaltasson vizsgalatot
az is lehet hogy csak gyomorsava van es az okoz hasonlo tunetet, vagy stressz ki tudja...
nem kell rogton infarktust vizionalni

Csodabogár 2016.11.07. 15:26:32

@Mrs. Clayton: Összeget nem tudom, de van egy 87 éves barátnőm, aki még mindig utazik a lányához és itthon köt valami biztosítást. Volt is már rá többször szükség. Mondja, hogy nagyon drága, de nem kérdeztem a részleteket.

Csodabogár 2016.11.07. 15:29:54

@zseketto: Kérdés hány éves vagy. Hetven fölött az egekbe szöknek az árak. Én 60 voltam amikor egy ilyen biztosítást kötöttem, nagyon boldog lennék ha csak havi 250 akármibe kerülne.

Csodabogár 2016.11.07. 15:33:46

@P.Elliot: Ezt mondom én is, kizárólag ez a járható út, ha csak nem milliomos a gyermek. Vannak már itthon is privát otthonok, hazai viszonylatban drágák, de kintről nézve nem azok. Ha még otthon tartható, lehet ápolót kapni, szintén megfizethető áron. Ilyen esetben viszont a kinti hozzá tartozó rá kell, hogy szánjon 2-3 hetet, amig itthon megtalálja a megfelelő helyet vagy személyt.

P.Elliot 2016.11.07. 15:41:14

@Csodabogár: Igen meg az sem megvetendo hogy az apolasra szorulonak otthon helyben vannak a rokonok, a baratok is megmaradnak egy-egy latogatasig legalabbis es a nyelvet tudja.
A kulfoldon elo gyereke tudja vele tartani a kapcsolatot telefonon, skypon, szemelyesen vakacio idejen es kifizetheto.......
Akar otthoni apolot is fogadhat, az is kifizetheto. Sokkal jobban mintha itt a gyereke feladja a munkajat mert a szulot apolni kell.
El kell tudni fogadni hogy nem szabad nagyon leterhelni a gyerekeket sem ilyen hatarig mert nekik is van eletuk, meg kell tudni erteni.

Csodabogár 2016.11.07. 15:43:18

@Eraser: Nem tudom mennyire ismered Clintonné életrajzát. Olvass utána. 14 éves kora óta érdekli a politika és mindig ezen a pályán mozgott. Trump meg mit csinált? Kétes üzleteket, más pénzéből és adót csalt, csődbe ment stb.

Herr Géza 2016.11.07. 15:43:20

@Mrs. Clayton: Ez szimplán nem igaz, én is írtam, hogy nekem is volt debitkártyám otthon biztosítással egy másik banknál.

Eraser 2016.11.07. 16:11:00

@Csodabogár:
Nézzük csak a nagyobb momentumokat Clinon-né "politikiai" pályafutásában:
Nixon ellen gyűjtögetett bizonyítékot az elhíresült Watergate botrány után, de mindhiába mert Ford kegyelmet adott Nixon-nak.
Következő nagyobb dobás a Nemzeti Egészségügyi Reform amit úgy dobtak vissza, hogy a fal adta a másikat.
Külügyminiszterként meg hatalmas égés volt, meg is szabadultak tőle idő előtt.
Ez egy senki, egy politikai hulla, pont arra jó mint az elődje, lehet irányítani...

Herr Géza 2016.11.07. 16:21:29

@Mrs. Clayton: Nézd, tudom, hogy sokszor (:D) direkt kekeckedésnek tűnik, amiket leírok. Viszont velem meg a tapasztalat mondatja, hogy mielőtt pl. itt a konkrét példában az emberfia azt hiszi, hogy biztosítva van, mert hiszen a kártyámhoz járt biztosítás, legkésőbb most elő kell venni a biztosítási kötvényt és elolvasni a-z-ig. (Már ha egyáltalán adtak olyat hozzá, lehet, hogy a neten van csak fent....) Eleve lehet, hogy az "utazási biztosítás" címszó után meg fogsz lepődni, mert az sokszor csak baleset- és poggyászbiztosítást jelent. (Most nem rólad van szó, hanem azokról, akik tudják, hogy kaptak valami biztosítást, de nem tudják mi van benne pontosan...) Mert nem feltétlenül van benne a betegbiztosítás (az ugyanis egy sokkal nagyobb kockázatú dolog). Máris ott tartunk, hogy mindkettőnknek igaza van, tényleg van a kártyámhoz "ingyen"biztosításom, csak pont nem arra, amire most kell. Vagy korlátozottak az összegek, amiből az USA-ban mondjuk egy sima kivizsgálás se jön ki, igaz Timbuktuban ugyanabból az összegből a kórházat is megveheted. :D
Aztán a neten utólag kötött utazási biztosítások esete: simán megkötik veled a boltot, senki nem kérdezi meg, hogy most ugye hol is vagy. Az is lehet, hogy egy párezer forintos orvosi számlát is kifizetnek rá csont nélkül. De abban biztos lehetsz, hogy a többtízezer dolláros műtét- és kórhazi számlánál élénken elkezdenek vizsgálódni, hogy hogy is volt ez és hamar közlik veled, hogy a szerződés 567. pontja szerint a biztosításod csak akkor érvényes, ha azt még az utazás megkezdése előtt megkötötted. (Teljesen járatos feltétel egyébként...) Mikor tetszett elutazni Amerikába, láthatnánk a repjegyét? Ja, hogy a biztosítást már onnan kötötte meg? Akkor sorry, de ez itt nem érvényes...
Na ezekért vagyok ilyen kekec, és ha csak annyit elértem, hogy pár ember előveszi azt a kötvényt, vagy tényleg az elutazás előtt megköti a biztosítást és odafigyel a feltételekre, akkor a jövőben talán kevesebben kerülnek olyan helyzetbe, mint amit a hölgy leírt.
Tudod hány olyan embert arcáról kellett leolvasztanom a vigyort, aki bajba került itt, én segítettem volna neki (részben a munkámból eredően is), jött boldogan az otthon a postán meg a jó ég tudja hol kötött "szuper" (értsd:olcsó) biztosításával, aztán mikor együtt elolvastuk, hogy mire is vonatkozik, akkor már az első három pont alapján kiderült, hogy kenheti a hajára az egészet.

2016.11.07. 16:26:41

@Herr Géza: en nem svajcrol beszeltem... Ott kotelezoen le vagy huzva a korhazmaffia altal, havi 250-350 eurora, plusz onresz...Ez plusz, olyna helyeken ahol nem szivesen mennel allami korhazba.

Pl. Magyarorszag vagy delauropa, delamerika, fel azsia :D (minusz Szingapur vagy Japan )

Amerika kulon kategoria, de van global cucc is a piacon, ha ott akarsz bajba kerulni, megkotod. Minden masra utazasi biztositas.

Aprobetust illik elolvasni. Tok mindegy hogy a haverodnal kotod vagy a neten. A jogi resszel kezded, ott hogy jogok es kotelezettsegek. Hatalya meg hasonlok...

Isten mentsen a mastercarddal adott utasbiztositastol :D

FutureFry 2016.11.07. 16:56:54

@Eraser: Mondjuk szerintem elismerésre méltó, hogy Mrs. Clinton megpróbált bevezetni egy jelenleg - Amerikát leszámítva - minden fejlett nyugati demokrácia polgárainak járó modern eü. társadalombiztosítási rendszert. Az már más kérdés, hogy főleg a profitorientált biztosítók lobbizása és a republikánusok ellenállása miatt ez nem ment át.
Külügyi vonalon pedig sok esetben nagyon is jól teljesített (pl. OBL “levadászásában”). Az is pozitívum, hogy Putin ellenében keményen fellép, ellentétben Trump-pal aki a CIA volt vezetője szerint az oroszok nem tudatos ügyönkeként működik (“unwitting agent”).

tanato 2016.11.07. 17:14:59

@Mrs. Clayton: Mindenképpen nehéz probléma a rokoné,nem igazán lehet terhelni vele a terhes lányát,amennyire tudunk segítünk neki meg a szomszédok figyelnek az üres lakásra,befizetik a csekkeket,figyelik a postát.Azután ha már túl lesz az akut szakon,kell majd keresni egy ápolási otthont valahol,ami nem lesz egyszerű.Haza már biztosan nem tud menni.Szerencsére az öreg is jól áll anyagilag/olajmérnök volt a MOlnál/ meg a lánya is jól keres a szaúdi olajcégnél/jó beosztásban van ott,itthon a Közgázon Nemzetközi Kapcsolatok szakon végzett.
Amiért leírtam ezt a friss múlt héten történt sztorit,az az hogy egyre több kitántorgó /hogy Birka szellemét is megidézzem/
fog ilyen szituációba kerülni hamarosan.

P.Elliot 2016.11.07. 17:22:36

@Herr Géza: Szerinted hol lehet olyan biztositast kotni hogy mondjuk egy europai orszagban, pl. Olasz vagy Nemet vagy barmelyik mas, ott akarnek tartozkodni egy evet vagy felet egyfolytaban es ha valami bajom van akkor ott akarok orvoshoz menni, netan korhazba ha nincs mar idom hazajonni a bajjal.
Van ugye nyugdijas biztositasom meg kiegeszito itt. Nyilvan ott is kell valtani mert ezt nem fogadjak el de ott ,ennyi lehet vajon penzben?
Van egyaltalan ilyen?

Shanarey 2016.11.07. 17:33:09

A bunkó barom avagy a naiv dilettáns?

Igazából szinte mindegy, mert egyik sem igazán az az igazi USA elnök szerepre alkalmas jelölt.

nyuszigonosz 2016.11.07. 17:38:16

@P.Elliot: Több biztosító is foglalkozik ilyennel: hosszútávú ittlét esetére kötött betegbiztosítás,
Ha idösebb hosszútávú látogatókról van szó, akkor pl.
Provisit
Allianz
Hanse Merkur ( Incoming)
ezeknél 69 és vagy 74 éves korig 365 napra, szóval egy évre lehet ilyet kötni, vagy negyedévre-félévre.

és ahol 70 év felettieknek lehet 1 éves betegbiztosítást kötni hosszútávu látogatás esetén, az az ERV. Persze itt is lehet negyed vagy fél évre kötni.

Ezek a biztosítások kimondottan külfödiek számára vannak, akik pár hónapot, -egy évet szeretnének Európában eltölteni. Igaz, csak a Schengenen belüli EU tagországokban érvényesek. De ott mindenhol.

P.Elliot 2016.11.07. 17:45:23

@nyuszigonosz: Koszonom, elteszem az informaciot...

Golf2 2016.11.07. 17:51:00

@Shanarey: De legalább bábunak jó lesz az eggyik. A kommentek kétharmada biztosításról szólt szegény Mónika.

Herr Géza 2016.11.07. 17:52:45

@sellőlány: @Mrs. Clayton: Akkor beszéljünk konkrétumokról:
www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/Bankkartyak_GB680_Asszisztencia_H_20161101.pdf
A legnagyobb magyar bank kártyáihoz ez jár alapból. Igen, baleset és asszisztenciabiztosítás. Köze nincs semmiféle betegbiztosításhoz.
Ez jár a Master Card GOLD-hoz:
"https://www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/Bankkartya_MCAranyHitelkartya_USZ_20160620.pdf"
Na itt már van betegbiztosítás, 30 napra....Max. 2 mió Ft, a kártya érvényessége alatt max. 2 orvosi ellátás, 1 műtét, 2 fogorvosi sürgősségi ellátás. És még x korlátozó feltétel...
AMEX Blue:
www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/Bankkartya_AmexBlue_USZ_20160620.pdf
Ők Globális Segítségnyújtásnak hívják, és van sürgősségi betegbiztosítási része.
AMEX Gold:
www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/Bankkartya_AmexGoldHitelkartya_USZ_20160620.pdf
Nagyjából ugyanaz, mint a MC Goldnál.

Szóval ennyit a "van a kártyámhoz biztosítás"-ról. És a MC Gold/AMEX Gold kártyák éves díja 15-16 ezer Ft, feltétele nettó min. 170e Ft számlára érkezése (ami ugye nyugdíjként már egy jobb kategória....).
Részemről kiszálltam a kártya-betegbiztosítás témából...

Herr Géza 2016.11.07. 17:55:04

@nyuszigonosz: :D És tudsz egy példát, mit kóstál egy ilyen?

tanato 2016.11.07. 17:56:13

@Golf2: Várjál két napot legyen meg a választás,azután majd lehet elemezni.

nyuszigonosz 2016.11.07. 18:06:46

@Herr Géza: 1,50 - 3,70 € / nap.
Szóval itt kezdödik, de természetesen lehet jóval drágább is.

Herr Géza 2016.11.07. 18:18:06

@zseketto: Ja, hogy ez ilyen speckó privát ellátásra szóló dolog. Az más. Mert a svájci alapbiztosításhoz is lehet kiegészítő "weltweite" biztosítást kötni, még akár teljesen szabad orvos- ill. kórházválasztással is, de igen jó pénzt kérnek érte (ha egyáltalán kötnek rád) és a feltételek között kb. 10 oldalon tárgyalják a korlátozásokat. Igaz egy csomó kifizetés a svájci kezelések költségeit nem haladhatja meg, de az azért csak kevés helyen jelent tényleges határt.....:D

"Isten mentsen a mastercarddal adott utasbiztositastol :D"
Köszi a megerősítést. Úgy látszik csak ketten látjuk így....

Herr Géza 2016.11.07. 18:19:52

@nyuszigonosz: Na az még egész baráti... :D

gabors 2016.11.07. 18:21:17

bocs de ennek a posztnak se fule se farka nincs ...

hogyan szol ez a cikk az Amerikai elnokvalasztasrol ???

azert mert aaz utolso mondatba beleteszi Donald Trump nevet ???

Ja ertem Lincoln !!

sellőlány 2016.11.07. 18:30:26

@zseketto: "Isten mentsen a mastercarddal adott utasbiztositastol :D"
Mivel nekem van egy ilyen biztosításom, beballagtam a biztosítókhoz és megkérdeztem tőlük, mire vagyok biztosított a 30 nap alatt. Meglepett, hogy nem tartalmazott kevesebbet, mint a standard utas- és balesetbiztosításuk. Viszont az is kiderült, hogy a búvárkodásra nincs fedezet, de ezt egyik biztosításuk sem tudja nyújtani. Ezért tudtuk, hogy a búvárkodós napokra plusz biztosítást kell kötnünk más biztosítónál. Az egyéb baleseti-sürgősségi-elvesztős kategóriákra 50-300e-2-6 milliós fedezetek elégségesnek tűntek, így nyugodtan utaztunk el. Amint fent írtam a 30 nap utáni további időszakra már egy kombinált biztosítást kötöttünk a neten. Szóval szerintem nem ördögtől való dolog a kártyához kapcsolt biztosítás.

sellőlány 2016.11.07. 18:38:22

@Herr Géza: Te Géza, mielőtt még tovább hergeled magad, én nem írtam semmiféle betegbiztosításról. A mamika ha rosszul lesz, és beviszik a kórházba, az sürgősségi esetek számít, fedezi az alap biztosítás is. Ha lumbágóját akarja külföldön kezelni, az nem az. De ha valaki alapvetően 4 hónapra megy, az szerintem is inkább keressen valami jó kombinált biztosítást, főleg ebben a korban. Nekem is égnek áll a hajam, amikor az anyám nekivág Európának az EU-s tb kártyájával. Mert, hogy a fedezi őt mindenre. Na, persze. (Bár eddig a UK-ben még szerencséje volt. A kint elszenvedett lábujjtörésének ellátását azóta sem számlázták ki, ahogy a gyógyszer felírását se.)

gabors 2016.11.07. 18:40:22

@P.Elliot: Na ez jobb mint a poszt jobban osszefoglalta az USA elnokvalasztasat.

Amugy Carly Fiorina a HP-t dontotte majdnem be es akkoriban ott dolgozotol halottam hogy nem az a legjobb szemelyiseg ... amugy vesztett mar Senator valasztast is .... szoval aki nem halott rola az elovalasztasok elott az nem sokat foglalkozott politikaval es egyebb gazdasagi kerdesekkel sem. Az igaz hogy O volt Trumpon kivul a masik NEM politikus branchban (mindket oldalon) most meg van egy Utah-ban az nem semmi lenne ha vinne az allamot !!!

gabors 2016.11.07. 18:52:41

@Eraser: ", Cilnton-né mint "vérbeli politikus"????????? Sírva nevetős...."

nagyon nem ertesz hozza vagy csak fox-ot nezel es emiatt vagy elfogult kisse ...

Szerintem Bill Clintonbol is pontosan Hillary Rodham csinalt eloszor kormanyzot (2x) majd elnokot !

Amugy valszeg nem New Yorki vagy mert akkor tudnad hogy szenator volt nem is akarmikor hanem pont 2001 Szeptemberi esemenyeket kovetoen es sokat tett az aldozatokert es a romokon dologozkert is ... amugy 4 evig Secretary of State is volt (es mondjuk nem egy Szijjarto kaliberu)

Hillary Clinton-nak van nyilvanos politikai es egyebb eletutja ...emiatt van oriasi tamadofelulet is ...

De Trump-nak csak titkai meg csalasai vannak semmi "kozeleti" dolgot meg nem tett (Ha a Howard Stern interviewkat nem szamitjuk, ha mar Monika emlitette)

Egyedul amit neki koszonhetunk hogy megtalalta Barack Obama szuletesi anyakonyvi kivonatat amit azutan sem fogadott el !!!

gabors 2016.11.07. 18:53:34

de mar csak egyet kell aludni hogy megtudjuk ki lesz a kovetkezo elnok :-)

Csodabogár 2016.11.07. 18:55:47

@P.Elliot: Nem engem kérdeztél, de van. Nekem olyan van, ami az egész világra érvényes. Kórház 100% ambuláns ellátás 80% minusz a magam vállalta önrész. A társaság neve BUPA, árát ne kérdezd!

2016.11.07. 19:10:44

@gabors: Szerintem Trump fog nyerni, és ez jói s lesz így.

Herr Géza 2016.11.07. 19:18:21

@sellőlány: Látod, te is tévedsz, még mindig. Az utazási BALESETbiztosítással csak akkor látják el rosszullét esetén, ha a rosszullét miatt elesik és pl. betöri a fejét, vagy eltöri a karját. De csak a törést. Ha a rosszullétet szívinfarktus okozta, annak a kezelése bizony fizetős lesz. És az a durvább rész.
Az utazási BETEGbiztosítás állja az infarktust, meg a hasonló SÜRGŐSSÉGI ellátásokat, de az sem fizeti a lumbágó kezelését.
Kb. ugyanezt fedezi az EU-n belül az EU-s "TB"-kártya, tehát anyukád részéről nem ördögtől való gondolat, hogy neki nincs szüksége utazási betegbiztosításra, hiszen az jóval korlátozottabb biztosítás.

Azért őszintén szólva meg vagyok lepődve, hogy a többség ennyire tájékozatlan az ilyen témákban, most nem személyesen téged bántalak, de pont ezért merültem el ilyen szinten a biztosítás kérdésében.... :))))

sellőlány 2016.11.07. 19:29:08

@Herr Géza: Figyi Géza, én konkrét eseteket soroltam fel a biztosítónak, mint infarktus, agyvérzés, karambolos baleset és társai, ezt az alap biztosítás sürgősségi szintén volna, állta kórházi napokkal - egy bizonyos összegig. Az efeletti rész fizetős lett volna. Úgyhogy légy szíves ne oktass ki, én ezzel tisztában vagyok. Amerika egy külön világ, ott nem szívbajosak dollárezrekre megvágni már azelőtt, hogy volna esélyed bármilyen szinten egyeztetni a biztosítóddal. Odautazva nyilván át kell gondolni a kockázatokat, amit sokan nem tesznek.

sellőlány 2016.11.07. 19:31:58

@Herr Géza: Egyébként meg mi történt Veled, az utóbbi időben megnőtt a hibaszázalékod és rögtön hepciáskodsz, ha valaki ellenkezni mer. Öregszel, vagy mi? ;-)

Dikusz 2016.11.07. 19:32:10

@Herr Géza:
Reagálnék én magam élő példaként arra, amit írsz a hozzászólásodban. Mégpedig arra, hogy mennyire nem olvassuk el a biztosítási kötvényeket.
Az utóbbi pár évben turistaként többször jártam Erdélyben. Balesetek túra(nem extrém) közben is történhetnek, ezért mindig kötök utasbiztosítást külön. 8-10 napos utakról van szó a biztosítási díj a 8 naposnál nem volt 5.000 Ft, ezt a levelek kézbesítésével foglalkozó hivatalnál kötöttem. Utazási irodánál ugyanez a duplájába kerül. Tényleg nem olvastam el a kötvényt (istenbizony megteszem, ha megtalálom:), az ügyintéző elmondása alapján fogadtam el a feltételeket. Így tényleg nem tudom mi lett volna, ha baleset ér. Azt tudtam, hogy az E-kártya csak a sürgősségi ellátást biztosítja, ezért kötöttem külön biztosítást az útra. Az OTP-s bankkártyámon meg azt sem tudom van-e bármilyen biztosítás.

sellőlány 2016.11.07. 19:37:19

@Herr Géza: Még vmi. Itthon nem sürgősségi esetben szart sem ér az EU-s tb kártya (más országé). A sürgősségi esete kábé a félig levágott kar vagy félig megfulladt turista, esetleg egy autóbaleset. A gyógyszert igénylő betegségek kezelése és a receptfelírás nem jár alanyi jogon. Kicsit vérlázító.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.11.07. 19:44:42

@gabors: "bocs de ennek a posztnak se fule se farka nincs ...

hogyan szol ez a cikk az Amerikai elnokvalasztasrol ??? "

Talan jobb is, ha nem szol rola...szerintem az emberek 90 %-nak mar nagyon tele van a hocipoje az egesszel, es alig varjak, hogy vege legyen...;) Holnap olyan lesz, mint egy Superbowl donto ;)
Egyeduli problemam, hogy attol tartok, a menetnek meg nem lesz vege utana sem, mert a republikanusok majd impeachment-t akarnak...Na mindegy, azert a nap ugyanugy fog sutni itt nalunk Kaliforniaban, az eg ugyanolyan gyonyoru kek, az ocean is itt marad, es a novemberi 25 fokos meleget sem tudja egyik jelolt sem elvenni tolem :)

Golf2 2016.11.07. 19:56:02

@Herr Géza: Tényleg öregszel? Még 6 van hatvanig?

randomnotexists (törölt) 2016.11.07. 19:58:54

@tanato:

Obamacare eltörölte a "preexisting condition" néven ismert halálos ítéletet. Ha jogszerűen tartózkodik az országban, akkor köthet eü. biztosítást is (nem turistáról beszélek).

Nagy biznisz a home care, amikor cégek ápolókat szerveznek idős emberek számára. Social secutiry fizeti.

Dikusz 2016.11.07. 20:01:44

@sellőlány: szerintem a mi E-kártyánk se ér más országokban többet, ezért szoktam a plusz utasbiztosítást kötni, középkategóriásnak mondottat (bármit is jelentsen ez).
Írtad, hogy utánajártál a mastercardos utasbiztosításnak. Nekem sima OTP-s bankkártyám van, azt sem tudom van-e rajta alapból bármiféle biztosítás. Neked is ilyen van?

P.Elliot 2016.11.07. 20:05:55

@gabors: Tudod en nem foglalkozok politikaval, nem is erdekel meg nem is ertek hozza, kimuvelni magamat sem lenne kedvem benne, tavol all tolem. En csak igazabol nagy dolgoknal nezek utana hogy mi is tortenik, illetve az uj elnokvalasztasoknal es nagyon sokszor nem egyezik a velemenyem a politikaval foglalkozo emberekevel, tehat nem is lenne erdemes kitanulnom mert lehet hogy teljesen ellentetes nezeteket vallanek, illetve maskeppen latnam. Engem az ujsagok es a hirek nem tudnak beetetni, azoknak hiszek utoljara.
Ezert van az aztan hogy en Fiorinat nem ismertem, nekem uj volt es nagyon joeszu, frappans kis nonek tartottam, meg egy elnokot is kineztem volna belole ha nem is most mindjart de kello felkeszules utan, nagyon tetszettek a beszedei es mindenre azonnal megtalalta a valaszt, nem kertelt vagy habozott hogy mit is mondjon mint mas.
Nagyon tetszett az is hogy ki merte mondani amit mas nem hogy kivonni a csapatokat, meg mit nem!
Azzal egyutt hogy tudta hogy rogton ellensegeket szerez maganak ezzel a kijelentessel azok koreben akik nem gondoltak at hogy mi lenne ha valoban kivonna mindenhonnan a csapatokat, akik nem is tudtak felfogni hogy mi kovetkezhet ebbol.
Szoval tetszett az a kis no, karakan volt, igazan.
Reggel megyek szavazni Hillaryra persze es nagyon remelem hogy o fog nyerni, sot biztos vagyok benne.
Mar vege lehetne ennek a cirkusznak, igazan....

P.Elliot 2016.11.07. 20:11:25

@Csodabogár: Nagyon koszonom a tajekoztatot. Csak korulbelu, mit kernek szemelyenkent?
Nem is most gondolunk menni mert amig orszagot tudunk jarni addig inkabb azt csinalnank de utana, igazabol barmikor szoba johet a ferjem miatt, jo lenne egy-egy nagy varosban vagy jo kis helyen lakast berelni meghatarozott ideig es amikor az ember kielvezte a kornyeket akkor tovabballni a kovetkezohoz es ehhez nagyon jo biztositas kellene mert inkabb azt fizetnem mint a meglepetes szamlakat.

DieNanny CH 2016.11.07. 20:14:21

@P.Elliot:

Én is a lakásomra kb félmilliós biztosítást kötöttem - többet nem ér -, de ebben benne van még az is, ha vonaton utazva pl ellopnák a laptopomat.
Én biztosítás nélkül nagyon rosszul érezném magam!

(Anno, mikor Ausztriában dolgoztam, akkor is volt turistabiztosításom, pedig 1 óra vonatútra voltam Mo-tól. Ahova volt érvényes tb-kártyám.)

P.Elliot 2016.11.07. 20:19:11

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Neked van igazad, igy nem erhet meglepetes ami neha nagyon durva tud lenni.
En is rosszul ereznem magamat biztositas nelkul...

sellőlány 2016.11.07. 20:20:10

@Dikusz: Erről beszéltem, amikor anyám hiedelmeit emlegettem. Egyébként meglepő, mert az EU-s tb kártya elfogadottsága az orvosi szolgáltatásokat tekintve, országonként eltér. A UK-ban, mint kiderült sokkal több "jar" érte, mint itthon. Szlovéniában egy búvárcsizma által feldörzsölt elfertőződött lábbujjat soron kívül elláttak, és csak azután kérdezték, hogy van EU tb kártyánk, mert akkor szívesen és viszlát. Mivel időhiány (na jó, lustaság) miatt azt nem újítottuk még, így 25 euróba fájt a vizit és a receptfelírás, és további 13-ba az így nem támogatott antibio. A biztosítót meg sem kerestük az üggyel, pedig volt biztosításunk (a búvárkodás miatt). Az Ersténél vannak kártyáink UNION utas és baleset biztosítással. Itthon a körzeti orvos egy 39 fokos lázas brit állampolgárt 7000 Ft-ért látott el és írt fel a bajára antibio-t és lázcsillapítót.

dunántúli gyerek 2016.11.07. 20:26:49

remélem a libmédia ugyanúgy hazudik trump esélyeiről mint ahogy a brexit előtt hazudozott

úgy legyen igazuk megint

Dikusz 2016.11.07. 20:46:33

@sellőlány: a legutóbbi erdélyi utunknál már nekem sem volt érvényes az EU-s kártyám (szintén lustaság miatt), de volt utasbiztosításom. Szerencsére nem volt szükség rá. Jól olvasom azért kellett csak fizetnetek, mert nem volt érvényes a kártya? Az ellátáson kívül szerintem érvényes kártyával is ki kell fizetni a gyógyszereket.
A barátom Angliában él '56 óta (sosem mondott le az állampolgárságáról). Itt is van lakása, de állandó tartózkodási helyként a kinti címe van megadva, itthon éppen emiatt nem tudja kiváltani (nem is nagyon akarja) a TB-kártyát. Ő azt mondta, ha olyan helyzetbe kerülne, mint amit említettél, a kinti biztosító megtérítené neki a kifizetett díjat.

gabors 2016.11.07. 20:55:12

@feritekeri: azert tul sok penzben nem erdemes erre fogadni :-)

gabors 2016.11.07. 20:59:40

@Zsuzsi65: "Talan jobb is, ha nem szol rola..."

Nem lehetett volna akkor valami mas cimmel megjelentetni ??

Pl. Arrol irok ami eszembjut Lincolntol Araftig ... vagy hasonlo

Herr Géza 2016.11.07. 20:59:56

@sellőlány: Nem én hepciáskodok, bocsesz. Te alapbiztosításról irsz, de nem vagy hajlandó pontosítani, hogy miről (melyik bank, melyik kártya) van szó. A baleset ill. a betegbiztosítás önmagában élesen elválik egymástól. Van persze kombinált baleset- és betegbiztosítás is, nyilván ilyesmi lehet neked, amit "alap"biztosításnak hívsz. Én belinkeltem az OTP vonatkozó rendelkezéseit, ott jól látszik, hogy az alapkártyáknál csak balesetbiztosítás van. Kérdezd meg akárki szakértőtől: a szívinfarktus, vagy az agyvérzés nem baleset.
A másik: az aranyos, hogy te megkérdezted konkrétan a biztosítós komától, hogy állja-e ezt meg azt, de van erről papírod (szerződés)? Mert az, hogy Kovács úr azt mondta, azt azért ugye te sem tartod komolyan jogi kategóriának?
Még egyszer: nem vonom kétségbe, hogy a te kártyádhoz járó biztosítás tényleg fedezi a sürgősségi betegellátást is, ellenben te kétségbe vontad azt, hogy ez messze nem törvényszerű és nem is feltétlenül így van. Ld. OTP.
Különben meg igazad van, mit tépem itt számat, azt hiszel, amit akarsz.... :( És nem kívánom neked és másnak sem, hogy egy vakbélműtéttel külföldön kórházba kerülvén rögtön infarktust is kapjál, amikor közlik veled, hogy bocs, de a vakbélgyulladás sem baleset és prezentálják a számlát.

gabors 2016.11.07. 21:06:59

@Zsuzsi65: "itt nalunk Kaliforniaban" Ja Kalifornia mar jo ideje nem sokat zavar az elnok valasztasba 1988-ban volt utoljara Rebuplikanus meg egy jo kis szenatori verseny sincs arrafele ... de lesz tobb tucat "propositions" ha mesz lesz mire szavazni... halal buntetestol a fuvezesig van valaszatek !!! boven

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.11.07. 21:15:31

@gabors: "Ja Kalifornia mar jo ideje nem sokat zavar az elnok valasztasba 1988-ban volt utoljara Rebuplikanus meg egy jo kis szenatori verseny sincs arrafele ..."

igy van, ezert tul.kepp szamunkra teljesen erdektelen ilyen szempontbol a dolog...de, ahogy irtad is, legalabb a helyi propositions-re koncentralhatunk:) tegnap attanulmanyoztuk a ferjemmel, es megallapitottuk, hogy sikerult megint olyan csavarintos megfogalmazast hasznalniuk, hogy az atlagember nem csoda, hogy megy, mint a birka, a media/billboards altal sulykolt "vote NO/YES iranyaba, mert nem tartom valoszinunek, hogy a tobbseg veszi a faradsagot, es alaposan elolvassa a pros/cons, mielott dont. De azert mi megtettuk, "amit megkovetel a haza" :))
A marijuana tuti, hogy atmegy :)

gabors 2016.11.07. 21:16:14

@P.Elliot: " Latogato utlevellel" az milyen ? Mas a szine ?

Nem valami vizumra gondolsz ? De magyar utlevellel eleg sok helyre lehet menni vizum NELKUL is nem sok helyre kell meghivo level (persze harmadik vilagbol utazni schengenbe na az mas !!)

gabors 2016.11.07. 21:17:59

@Zsuzsi65: "A marijuana tuti, hogy atmegy :) "

Colorado hozzam kozelebb van :-) (ha minden aron legalissan akarnek fuvezni ..... de szigoruan not inhale !!!

M. Péter 2016.11.07. 21:21:06

@Dikusz: Biztosítást a biztosítónál is lehet kötni, talán van az interneten egy oldal, ahol össze lehet hasonlítani különböző biztosítók ajánlatait.

sellőlány 2016.11.07. 21:25:01

@Herr Géza: Kedves Géza, nem tudom, mivel léptem igy a lábujjadra, de én nem kívánok neked semmi hasonlót. Azért remélem, hamar kihevered ezt a klimaxos időszakot és ismételten kedélyesen elcsevegünk a világ dolgairól. Ja, az alapot a standard kategória alatt értettem, a nem fickó, hanem nő elővett valami többoldalas táblázatot esetekre lebontva, azt elolvastam (megmondta azt is, hol tudom.letölteni a weboldalukról), értelmeztem és ennyi volt a dolog. Efelett volt még a Gold és társai kártyákhoz egy prémium és mit tudom én, milyen extra kategória, ez nem nagyon érintett, kategóriák kb. ugyanazok, csak magasabb értékkel. OTP-nél meg elvből nincs számlám.

P.Elliot 2016.11.07. 21:26:08

@gabors: Utlevelet irtam? Vizumot akartam...
5 ora ota vagyok fennt, jobban mondva akkor mar az uszodaban voltam/ ez a hulye ora atallitas/ es azota is talpon mindenfele munkamban, csak ugy ide-ide szaladtam a gephez, ilyenkor aztan at sem szoktam olvasni hogy mit irtam le...

gabors 2016.11.07. 21:26:30

@P.Elliot: "Reggel megyek szavazni" arrafele nem lehetett elore szavazni? (tudom allamoktol fugg van ahol lehet van ahol nem)

Reggel en is megyek hogy lassam mekkor sor van? Ja meg a felesegemet el kell vinni bar lehet szomszedokkal is tudna menni. Itt is maceras az absentee balott,

Pont negy eve volt hogy nem volt meg autonk a Sandy utan igy az egyik szerencsesebb szomszeddal mentek. (akinek az egyik kocsija tulelte az arvizet). Kicsit sajnalom hogy magam meg nem tudok szavazni de lesz meg valasztas mig elek

sellőlány 2016.11.07. 21:32:20

@Dikusz: Igen, azért. A gyógyszer mindenképp teritésköteles lett volna, de az ottani TB-s tarifák szerint, így meg megvettük anélkül. (Kibírtuk.)

Herr Géza 2016.11.07. 21:37:30

@Golf2: Hát te is, fiam Brutusz ??? :)))))))

gabors 2016.11.07. 21:41:26

@P.Elliot: De magyaroknak az usa-ba nem kell meghivolevel meg vizum sem (visa waiver) miota EU-tag sot talan mar korabban eltoroltek, vagyis lehetett sima turista vizumot kapni. (1990-es evek elott volt egy csomo megkotes es valoban konnyebb volt egy ameriai nagybacsi meghivo levele)

Ha jol tudom ez most is igy van. Szoval tovabbra sem ertem ezt a meghivos dolgot ... (vagy 90 napot meghalado idore masok lennenek a szabalyok ?)

randomnotexists (törölt) 2016.11.07. 21:59:34

@gabors: Attól, hogy nincsenek nagy választási harcok Californiában, az még nem azt jelenti, hogy semmit nem számít. Van annyi elektoruk, mint Alaska, Delaware, District of Columbia, Montana, Nebraska, New Mexico, North Dakota, Kentucky, Louisiana, South Dakota, Vermont, West Virginia, Wyoming összesen.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2016.11.07. 22:04:32

Nos, az USA-ban nem éltem, ezért, ha véleményem van is, de kellő, helyi ismeret hiányában nem szeretnék a cikknek ahhoz a részéhez hozzászólni, ellenben van egy rész, amiről viszont nekem van egy kicsit több tapasztalatom, mint a cikk írójának - igen, kezet fogtak Rabin és Arafat, Peresz pedig haláláig próbált hinni egy új Közel-Keletben, akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, hogy sem az izrareli- palesztin konfliktus nem jutott nyugvópontra, sőt, remény sincs a közeljövőben erre, és az arab tavasznak hitt valami rosszabb, mint Asszad, Mubarak és Kadhafi diktatúrája...

Clinton látszateredménye semmi jót nem hozott a Közel-Keleten, Obama 8 éve pedig komolyan hozzájárult a jelenlegi káosz tetőzéséhez, közben Clintonné is csak keverte a szart, egy olyan koncepció mentén, aminak semmi esélye nincs a nagyrészt törzsi társadalmakból álló országok belső konfliktusainak a megoldására, az iszlám belső válságáról már nem is beszélve.

Ami a legidegesítőbb az amerikaiak és az európaiak által hajszolt békeaktivizmusban, hogy mindegyiket egyfajta fehér felsőbbrendűnek vélt álhumanizmus hatja át, ami a bonyolult valóságot minden áron le akarja butítani jófiúk és rosszfiúk harcára, amelyben ugye a felvilágosult kultúrállamok a gyengét, a jót kell támogassák, csak éppen már fogalmuk sincs, hogy ki a jófiú, és ki a rossz. Kivételt képez, ha Izraelről van szó, mert akkor "világos", hogy csak a zsidók lehetnek a rosszak és a szegény palesztinok, nem gyilkos terroristák, hanem elnyomott szabadságharcosok... kicsit problémás, ha hasonló ideológiával éppen amerikai, vagy európai civiliket fejeznek le, mert akkor most ki az ellenség, és kit kéne támogatni?

Nem 2001 szeptember 11-én változott meg a világ, hanem jóval előbb, amikor Afganisztánban lerombolták az ősi Budha-szikladomborművet, ami ugye nem ölt meg senkit, csak ott volt, egy más kultúra jeleként. Mert ez az iszlám dzsihád lényege: minden, ami más, az pusztulásra ítéltetett. Az a muszlim ember, asszony, gyerek, régész professzor, aki az iszlámot nem pont úgy értelmezi, ahogy a dzsihádisták teszik, halálra ítéltetett, a világ többi része pedig csak időt kap, de a cél az iszlám térhódítása az egész világon. Ez nem fenyegetés, ez nem a média, ez nem a tőke háttérhatalma, meg a politikusok hatalomvágya, hanem maguk a dzsihádisták meggyőződése, és akinek van füle, esetleg meg is érti, hogy mit mondanak, az hallhatja nap mint nap.

Az iszlám világ komoly válságban van, csak erről nem illik beszélni, meg amúgy is keveset tudnak erről Nyugaton. A közép-afrikai és a szíriai tömegmészárlások nem érik el a népesség ingerküszöbét, csak ha menekültekként jelennek meg a rettegők. A muszlimok 80%-a békés ember, akik csak élni szeretnének, de az ő hangjuk alig hallatszik a 20% terrorista ugyanis éppen őket félemlíti meg leginkább.

Megértem, ha az amerikai választó tanácstalan - érzik, hogy gond van, de valódi megoldást, reményt egyik jelölt sem tud felmutatni.
Nem a média a hibás azért, mert fals hangokat erősít - nincs más.

Mrs. Clayton 2016.11.07. 22:10:32

@Herr Géza: orulok, hogy kiszalltal, mert tok jo hogy meg vagy gyozodve arrol hogy igazad van es te tudod jol, de hazaertem es itt van a kezemben az aszf
ez van a boriton:
utasbiztositasi feltetelek
a kulfoldi utazasaimat a bankartyammal biztositom
viennalife
szolgaltatasok
kulfoldon felmerulo surgossegi orvosi koltsegek europa (alap kategoria ezt teriti a kartyam)
-megbetegedes eseten 5millio
-baleset 10 millio
balesett miatti mentes 1.5 ,illio
surgossegi fogaszat 100eur
a biztositas szerzodes alanyai:
standard mastercard: europa csomag automatikus,business csomag nem igenyelheto, extra csomag igenyelheto, extra csaladi csomag igenyelheto
biztositott: az a 14. eletevet betoltott kartyabirtokos aki a blblbla kibocsatottkartyaval rendelkezik
dijfizetessel kapcsolatos tudnivalok:
a biztositottat dijfizetesi kotelezettseg nem terheli a bank evesdijat fizet a biztositott reszere
a tobbit hadd ne masoljam mar ki
de fedez sizest, snownoardozast, buvarkodast, fenykepezogepet, video kamerat
ha szeretnel a normal bankkartyadhoz rendes utas biztositast javaslom kerdezz meg mas bankokat is meg az otp-t is

P.Elliot 2016.11.07. 22:11:35

@gabors: Itt holnap reggel van a szavazas a kornyekunkon 6-8-ig, majd nagyon koran megyek hogy ne legyen nagy sor.
Ez a vizum dolog nem tudom most hogy van, utoljara amikor hozzam magyar rokon jott vagy 10 eve vagy elobb, mar nem is emlekszem/ meghaltak azota/ akkor meg kellett meghivo level a noveremnek. Elotte meg mindenkinek akik jottek, nem tudom most hogy van.
A Sandy nalunk csak annyi kart okozott hogy kiment a villany vagy 10-12 napra. Eppen eleg volt az is.

Csodabogár 2016.11.07. 22:24:13

@P.Elliot: Nézd meg www.bupa.com és kijön minden féle variácio. Lehet ajánlatot is kérni.

SzZoole 2016.11.07. 22:33:04

@P.Elliot: @Amichay: a 2 legertelmesebb komment toletek szarmazik a mai nap:)

M. Péter 2016.11.07. 22:38:40

@Mrs. Clayton: Az Egyesült Királyságba (még) jöhet az idős magyar rokon.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.11.07. 22:43:06

@P.Elliot: mar nem kell vizum es meghivolevel, csak egy elktronikus kerelmet kell kitolteni (ESTA). Ezzel elvileg 90 napig turistakent lehet az orszagban tartozkodni. De ez is, akarcsak anno a vizum, felhivja a figyelmet arra, hogy maga a dokumentum nem AUTOMATIKUSAN jogosit fel a belepesre, azt mindig az eppen illetekes hataror donti el ;) (de legtobb esetben nem problemaznak, kiveve, ha nagyon gyanusnak tunik, hogy valaki tul akar tartozkodni...

P.Elliot 2016.11.07. 22:53:56

@Zoole[uk]: Tolem? Politikai hozzaszolaskor? Nohiszen....
De @Amichay hozzaszolasa elgondolkodtatott..., van igazsaga.

P.Elliot 2016.11.07. 22:54:31

@Zsuzsi65: Ertem. Egyelore ugysem jon hozzank senki...

gabors 2016.11.07. 22:59:21

@P.Elliot: " majd nagyon koran megyek hogy ne legyen nagy sor."

mas is igy gondolkodik (ez olyan dakota dolog) ... ha nem dolgozol napkozben erdemesebb menni ... allitolag..

"A Sandy nalunk csak annyi kart okozott hogy kiment a villany vagy 10-12 napra. Eppen eleg volt az is. "

Azt mar nem is emlittem hogy 14 napig voltunk aram nelkul igy futeni sem tudtunk mert gaz az volt de keringeto szivattyu persze arammal megy. Ja es esett kozben ho is ....

macamuca [IHUN] 2016.11.07. 23:01:38

@Amichay:
Csak ismételni tudom magamat: gyere gyakrabban....
:)

gabors 2016.11.07. 23:05:45

@Amichay: erdekes nagyreszevel egyet is ertek foleg az iszlam dzshiddal kapcsolatban

De az israel-i reszt nem tudom ironanak szantad-e mert nem emlekszem olyan idore amikor az usa ne isreal oldalan allt volna gyakorlatilag az osses nyugati hatalmakkal egyutt

Herr Géza 2016.11.07. 23:18:07

@Mrs. Clayton: Figyu, én leszarom a magyar kártyához járó biztosítást, mert nekem tök más konstrukcióm van, ráadásul nemigen mozgok Európán kívül.
Ott kezdődött, hogy te mondtad, nézze meg a néni a magyar bankkártyáját, mert lehet, hogy van is biztosítása. Erre mondtam én, hogy ácsi, nem biztos, hogy van akármilyen kártyához, pláne kérdés, hogy ha van is hozzá, az mire jó. A néni ugye 74 éves és 4 hónapra ment az USA-ba, ebből egy már eltelt. Akkor most idézek egy utasbiztosításból, amit speciel az OTP ad az alapkártyáihoz újabban (nekem ilyen még nem volt hozzá, de most azt is megtudtam, hogy automatikusan érvényes lenne a korábban kiadott kártyákra, azaz tudtomon kívül mégis lenne nekem is (azaz mondhatjuk úgy is, hogy beégtem (:D), de úgyis, hogy a nagy pofám ellenére nem árt nekem is időről-időre update-olni. :))))), de mégsincs, az oka majd később.
Tehát:
"A biztosítás
a. 65-70 év közötti személy részére100%;
b. 70-80 év közötti személy részére 200%;
c. 80 év feletti személy részére 300% pótdíjjal köthető maximum
30 napra."
Majd később:
"Amennyiben a biztosított a kockázatviselés első napján vagy azt megelőzőleg betöltötte a 70. életévét, részére kizárólag Bázis típusú biztosítás köthető és a biztosító a sürgősségi orvosi ellátás költségeit csak balesetből eredően vállalja."
Utána:
"Az Amerikai Egyesült Államok és Kanada területére történő utazásokhoz kizárólag Komfort és Prémium típusú biztosítás köthető 100%-os pótdíj megfizetésével."
Tehát a néni még előzetes pótdíjak fizetése nélkül sem lehet ennek a biztosításnak alanya 74 évesen, Amerikába utazva.

Aztán ezt böngészve találok még valamit:
"Biztosított személy lehet az a természetes személy:
a. akinek állandó lakóhelye Magyarország területén van,és a magyar kötelező egészségbiztosítás rendszerében biztosított vagy az egészségügyi szolgáltatásra egyéb jogcímen jogosult, valamint érvényes társadalombiztosítási azonosító jellel (TAJ szám) rendelkezik (állampolgárságtól függetlenül),"
És van még két másik pont külföldi állampolgárokra vonatkozóan. Nincs viszont olyan verzió, hogy magyar polgár, aki nem otthon él, nem jogosult magyar eü. ellátásra (mert kijelentkezett a magyar TB-ből), stb. Nem véletlenül nincs ilyen, de ez megint csak később derül ki:
"A biztosítás szempontjából nem minősülnek biztosítottnak:
a. az egy éven túli tartamú, folyamatos, tartós külszolgálatot telje-
sítők, valamint a külföldön tartósan (egy éven túl) munkát válla-
lók és együtt utazó családtagjaik;
b. bármely oknál fogva életvitelszerűen külföldön élők;"

Azaz mi, mármint aki kijelentkezett a TB-ből, lazán ki vagyunk selejtezve. Hogy mi az összefüggés a kettő között, azt csak sejtem, így ezt hagyjuk.
Mondhatjátok persze azt is, hogy szar OTP, meg felejtsük el, de inkább nézzétek meg (nem otthon élve, TB-ből kijelentkezve) a saját kötvényeiteket részletesen, mert lehet, hogy minden eddigivel együtt mégis csak hiszitek azt, hogy biztosítva vagytok. Na most már tényleg elég ebből a biztosítás-témából. :))))))))))

2016.11.07. 23:19:38

@Amichay: Ez egy nagyon jo komment, nagyon hasonloan latom, bar en nem sokat tudok se az iszlamrol, se Amerikarol, csak erre a reszre szeretnek reagalni:

"Ami a legidegesítőbb az amerikaiak és az európaiak által hajszolt békeaktivizmusban, hogy mindegyiket egyfajta fehér felsőbbrendűnek vélt álhumanizmus hatja át, ami a bonyolult valóságot minden áron le akarja butítani jófiúk és rosszfiúk harcára, amelyben ugye a felvilágosult kultúrállamok a gyengét, a jót kell támogassák, csak éppen már fogalmuk sincs, hogy ki a jófiú, és ki a rossz. "

Ez szerintem Ronald Reagantol ered, es az emberek, legalabbis az europaiak tobbsege egyaltalan nem osztja ezt a nezetet, "csak" a politikusok, mert szamukra eszkoz abban, hogy fenntartsak a kontroll latszatat, mikozben ugy tunik, hogy mar reg nem iranyitjak, csupan kovetik az elszabadult esemenyeket.

Abban azonban nem ertek egyet, hogy a media nem hibas, szerintem sok felelossege van az esemenyek alakitasaban, es elni illik vele, de ok sem tettek, es most ez van.

Sajnos ez nem valtoztat azon, hogy valoban eleg ijeszto mindket jelolt elnoksege a vilag tobbi resze szamara. Elismerem, hogy foleg az altalam nem annyira ismert, de altalad egy kicsit jobban megvilagitott kozel-keleti szemszogbol nezve a Clinton elnoksegnek nagyon nagyon negativ kovetkezmenyei lehetnek. Es, bar a Kozel-Kelettel nem vagyok kepben, Jugoszlavia azert megvan, es hat az eppenseggel pont a Clinton csalad elnoksegere esett. Eppen ezert rendkivul szomoru, hogy nincsen rendes, hasonloan tapasztalt es civilizaltan komminukalni kepes kihivoja, mert emiatt, meg azzal egyutt is, hogy ez egy mennyire tragikus jovokep, o tunik az "ertelmesebb" valasztasnak. (Legalabbis szemely szerint nekem egyetlen egy dolog van, ami miatt megis Trump a felelmetesebb, es ez nem is konkretan az o szemelye, hiszen tapasztalat ide vagy oda, siman lehet, hogy az elnoki cselekedetei nem lennenek jobbak, vagy rosszabbak masokenal, azonban az emberek kommunikaciojara valo hatasatol en szemely szerint nagyon tartok... bar lehet, hogy ennek mar mindegy, mert en mar most is azt kivanom, hogy ne tudjak angolul, es ne lassam, miket kommentelnek az emberek.) Egyszeruen rettegek tole, hogy ez a stilus, a racionalis erveles teljes hianya legyen az uj normalis, hogy ez az egesz legitimaciot nyerjen. Ugy gondolom, hogy ezt a jelenseget ha akarna se tudna kontrollalni, es emiatt semmit sem oldana meg azokbol a problemakbol, amik leteznek (es reszben epp Clintonek krealtak, igaz, Trump is haszonelvezoje volt azoknak az idoknek), sot, ezzel a fajta kommunikacioval csak tovabb melyitene oket. Ezt az egyetlen dolgot tudnam felhozni, ha nekem is valasztanom kene.

Hat, fogalmam sincs, milyen vilag jon :(

Herr Géza 2016.11.07. 23:58:25

@Mrs. Clayton: Budapest Bankos vagy? Kijelentkeztél a TB-ből? És/vagy nincs már magyar lakcímed? Akkor van egy rossz hírem. ViennaLife, C5000B Budapest Bank utasbiztosítás általános feltételek:
"2.3. Biztosított kizárólag olyan személy lehet, aki a Magyarországon történő gyógykezelés költségeinek kiegyenlítésére alkalmas biztosítással rendelkezik.
2.4 Biztosított lehet valamennyi Magyarországon lakó magyar állampolgár és Magyarországon letelepedett külföldi állampolgár (devizabelföldi), aki magáncélból, vagy ösztöndíjasként utazik külföldre (de nem állampolgársága szerinti országba)."
És:
"10. A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi személyekre:
– külföldön tartósan (az Általános utasbiztosítási feltételek 9.4 pontja szerinti időbeli hatályon túl) végeznek munkát,
– a külföldön tartósan munkát végzők kinn tartózkodó családtagjai,
– külföldön fizikai munkát végeznek (a jelen biztosítási feltételek alkalmazásában a hivatásos gépjárművezetés fizikai munkának számít),
– a devizakülföldinek minősülő természetes személyre, akinek szerződéskötését a mindenkor hatályos devizajogszabályok nem teszik lehetővé,
– a magyarországi gyógykezelés költségeinek fedezésére nem rendelkeznek megfelelő biztosítással vagy szerződéssel."

Az AXA Banknál (szintén Vienna Life) ditó ugyanezek a feltételek.
Még most is biztos vagy benne, hogy van érvényes biztosításod?

P.Elliot 2016.11.08. 00:19:13

@gabors: Futeni mi sem tudtunk mert ugye a kazan inditasahoz is aram kell, a konyhaban gaz volt, ezzel kicsit belangyositottuk a levegot de rohadt hideg volt, fozni azt tudtunk, volt telefonunk, vezetekes, radionk sem, nem nagyon tudtunk tajekozodni hogy mi van mashol, teve persze nem, ami a legfurcsabb hogy vegig volt melegvizunk furdesre, nem fogyott ki.
A kornyeken egyetlen etterem sem mukodott, a Burger King nyitott ki csak, aramfejlesztojuk volt, sutottek a burgert, akkora sor allt az utcan amekkorat en meg eletemben nem lattam, hatosaval engedtek be az embereket a futetlen es villany nelkuli helyisegbe de csak annyira hogy megegyek az etelt, olyan nem volt hogy most ott eluldogeljen es csak penzt fogadtak el. Szerintem oruletesen nagy hasznot huztak ezzel mert volt akinek villanytuzhelye volt es meg fozni sem tudott emiatt, a burger csemegenek szamitott.
Erdekes visszagondolni. Nem messze lako baratnomhoz koltoztettuk a papagaly ketrecet a madarakkal mert nala volt villany, futes, minden. Hivtak hogy menjunk mi is de mi azert elvoltunk itthon.
Nem kivannam azert vissza bar van mar aramfejlesztom, annyira nem lenne tragedia.

FutureFry 2016.11.08. 00:47:41

@mojyo: "... Trump a felelmetesebb ..."

Mike Pence (a fundamentalista keresztény-konzervatív alelnökjelölt, aki Trump megválasztása esetén nagy valószínűséggel a tulajdonképpeni hatalommal rendelkezne (kb. mint Dick Cheney GW alatt)) számomra bizonyos szempontból talán még ijesztőbb mint maga Trump.
Pl.: youtu.be/RQMakgyEK90?t=98

Muscari 2016.11.08. 00:58:25

@sellőlány: gyógyszert sehogy se írnak fel. Mondtam, hogy kifizetem az egészet, de azt válaszolta a doktor néni, hogy írjuk inkább a receptet anyukám nevére, az egyszerűbb. Most miért ellenkeztem volna? :-)

gabors 2016.11.08. 02:39:46

@P.Elliot: Most mar nekem is van a Prius-bol ki lehet venni kb 900W-ott tobbszor volt probalva legutobb mikor ijesztgettek megint hurrikannal..

Akkor nektek sem volt jo (gondolom NJ mert NY-ban a valasztas 9 ig van nyitva nem 8-ig ahogy irtad :-)

Addig nem tudtam teljesen atelni hogy mi volt Katrina vagy most nyaron mikor kiontottek a folyok ...

De mikor teljesen varatlanul minket is elontott a viz (ket evbe telett mig minden normalis lett bar meg mindig vannak cuccaink dobozban) meg mindig varunk penzt a biztositotol !!! 4 evvel kesobb !!

FutureFry 2016.11.08. 02:49:56

@Zsuzsi65: "... legalabb a helyi propositions-re koncentralhatunk:) tegnap attanulmanyoztuk a ferjemmel ..."

A prop. 60-at is? :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.11.08. 02:54:07

@FutureFry: haha, azt is:) roppant fontos dolgokrol szavazunk, igaz?:)) egyebkent a ferjem szerint ez munkahelyi biztonsagi kerdes, szoval mindenkeppen pro condom a velemenye :))))

sellőlány 2016.11.08. 06:08:30

@Muscari: Tényleg? Mi is próbálkoztunk volna ezzel, de mivel gyerekorvosnál történt (18 év alatti gyerekről volt szó), ez a verzió nem jöhetett szóba. Szóval maradt a fizetés, számlát nem kaptunk, de receptet igen.

Golf2 2016.11.08. 06:27:09

@Herr Géza: Csak kérdeztem,ez még nem kor.

Eraser 2016.11.08. 07:21:28

@FutureFry:
Amennyire én olvastam, az egész Nemzeti Egészségügyi Reform elképzelése egy kamu, blöff volt, soha sem gondolta komolyan. Nem foglalkozott a gazdasági oldallal és a több millió illegális munkavállalóval sem. Ez utóbbira is csak Trumpf merte kimondani az igazságot....
Ha külügyi vonalon olyan jól teljesített, akkor vajon miért tették ki még a párttársai is idő előtt a szűrét????? OBL "levadászása" és "elfogása" meg maga volt a totális kudarc. Nem vagyok nagy konteós, de elég érdekes dolog bele erszteni egy tárat abba az emberbe, aki kb. mindent tud a közel-keleti terroristákról és sejtekről...
Putin elleni fellépés meg miért olyan nagy pozitívum????? Ez valami amcsi hobbi, hogy utálni kell a ruszikikat???? Miért nem lépnek fel Erdogan vagy a félfeudális szaudiak ellen???? Ja, hogy az a mi kutyánk kölke....

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.11.08. 08:09:38

@P.Elliot: off: nálunk csak egyszer ment el az áram hosszabban a telepen, ott álltunk, ahol a part szakad. Minden azzal megy. A fűtés bekapcsolása, a sütő, még a wc-be, zuhanyhoz is az nyomja a vizet, mert nincs rendes víznyomás (no comment), elég borzasztó volt. Néhány óra után már világvégét vizionáltam, számos réteg ruhával magunkon. Képzeld mi lenne több napon át. Mondjuk, át tudnánk menni ismerőshöz, de azóta ia félek egy ilyentől.)

Eraser 2016.11.08. 08:22:01

@gabors:
Hát ha Clinton-né csinált billy fiúból elnököt, az sok mindent megmagyaráz.... Szintén amihez hozzáért a billy fiú az sz*rrá változott. Nem mellesleg, sikeresen megágyazta a 2008-as pénzügyi válságot, ezúton is gratula!
2001-et meg hagyjuk, profi munka volt, egyszer majd talán kiderül kié is...

Muscari 2016.11.08. 08:34:54

@Amichay: köszi szépen, hogy árnyalod itt a képet, sajnos igazad van.

Mrs. Clayton 2016.11.08. 10:06:26

@Herr Géza: ertem en hogy tok jo kotozkodni, meg addig nem hagyod amig neked nem lesz igazad, de ha visszamesz kb tegnap 10-12 ora magassagaba, ott mondtam, hogy valoszinuleg NEKEM nem lenne ervenyes biztositasom, ha a biztositom megtudna hogy nem vagyok Mo-n rezidens, ezert teljesen foloslegesen bujtad a netet, foleg, mert az egesz onnan indult, hogy nekem van magyar debit kartyamhoz bbp-m es ez alapjan batorkodtam egy US-ben tartozkodo holgynek ajanlani, hogy nezze meg neki lehet-e esetleg ilyenje, mert akkor lehet megis biztositva van, o ugyanis rezidens Mo-n

tok jol hasznalod a googlet, barmit megtalalsz, latom en, csak kozben mar azt sem tudod hogy mirol vitatkozol egyebkent, vagy tok mindegy? rendben, google hasznalat 5* szovegertes 1

LittleG (uk) 2016.11.08. 10:16:29

@Csodabogár: Az en szuleimnek nem voltak hajlandoak otthon betegbiztositast kotni, mikor harom hetre kijottek hozzam, arra hivatkozva, hogy mar betegrk (kronikusan). De persze ezt nekem mar csak akkor mondtak meg, mikor ideertek, hogy akkor biztositas nelkul jottek... Elhultem es orjongtem, de mar nem volt mit tenni. Ezt amugy vajon megtehetik? Marmint jogszeruen...

tanato 2016.11.08. 10:18:00

@Mrs. Clayton: Off:A dolog lerendeződött, a rokon ma hajnalban elhunyt.Szegény terhes lány újra indul vissza szervezni a temetést 4 napon belül.

Muscari 2016.11.08. 11:21:38

@LittleG (uk): mit? Hogy nem kot a biztosito szerzodest egy kronikus beteggel? Szerintem sajnos meg.

Herr Géza 2016.11.08. 11:44:42

@Mrs. Clayton: Már csak egyet nem értek. Mire fel ez a rosszindulat irányomba? Egyetlen szóval nem cikiztelek semmiért, te viszont töményen nyomod...
Való igaz, hogy az egyik kommentedben írtad azt, hogy ha a bankod/biztosítód megtudná, hogy nem vagy rezidens... Ez nem tűnt fel ott nekem, bocs.
Előtte és utána viszont bőszen részletezed, hogy mi mindent áll a biztosító, ami annak fényében, hogy te is tudod, érvénytelen a szerződésed, egyszerűen nevetséges.
Aztán nekem jön sellőlány is, szintén a meglévő csodabiztosítására hivatkozva, ezek után nem vagyok benne biztos, hogy az övé érvényes volt-e egyáltalán, vagy csak mázlija volt, hogy nem volt rá szüksége, hogy ígénybe is kelljen vennie.
Aztán az, hogy egy kommentet neked címezek, egyáltalán nem biztos, hogy konkrétan neked szól igazán. Előkerült ez a téma az amerikás hölgy kapcsán, olvassák olyanok is, akik nem szólnak hozzá, talán volt valami haszna is, hogy ezt kiveséztük. Ha egyvalaki is elgondolkozott rajta, utánanézett annak, hogy akkor mi is van a saját biztosításával, már nem volt felesleges az egész.
Szerintem.
Lehet ezt persze úgyis felfogni, hogy "mindegy, csak nekem legyen igazam", de rohadtul nem ez a szándék vezérelt, akár hiszed, akár nem.
Na béke, meg peace, meg egyebek... :)

P.Elliot 2016.11.08. 12:23:56

@Herr Géza: Ezt en sem ertem hogy miert cikiznek itt ki, mindig segitokesz ember vagy mindenkifele.
Ra se rants, van amikor bal labbal kelnek fel az emberek aztan minden rossz. Ez egy olyan nap volt . Holnap meg mindenki aki ma kotekedo kedves lesz. Ilyen az elet, na.

P.Elliot 2016.11.08. 12:27:51

@LittleG (uk): Valoszinu hogy igen, megtehetik, igazabol gondolj bele hogy a biztosito ha tudja hogy valaki kronikus beteg akkor arra abban a pillanatban rafizet, nem cel neki.
De attol fuggetlenul megiscsak kellene egy biztosito aki a hata moge all valamelyest a beteg embereknek is. Meg ha magas penzert, akkor is.

P.Elliot 2016.11.08. 12:32:02

@kisrumpf: Hat telen nagyon veszedelmes tud lenni a villany kimaradas ezert is vettunk a cirkusz utan/ Sandy/ aramfejlesztot. Meg azota is a dobozaban van, sajnos ki sem probalva, neha hiheglelosen viccelodunk is hogy talan nem is mukodik. Ha telen nem lesz baj akkor nyaron ki fogjuk probalni egyszer hogy lassuk hogy eleve hogy mukodik...

tanato 2016.11.08. 12:45:04

@Muscari: Köszönöm szépen,szegény öreg jobban járt így mintha még hónapokig kellett volna szenvednie,infúsión,gyomorszondával,család nélkül egy ápolásim otthonban.
Viszont a terhes lányára egy csomó dolog fog hárulni,temetés szervezése, apja lakásának kiürítése,eladása vagy bérbeadása,hagyaték.Nem lesz egyszerű,szerencsére a holland anyósa és sógórnője a másik, a két éves kisfiú ellátását addig csinálják amíg csak kell, nagyon rendesek.

Ginix 2016.11.08. 13:14:39

@mojyo: annyira jól megfogalmaztad az én problémámat is trumppal kapcsolatban, mert a sok infoból nemtom kihámozni mennyi igaz és mennyire, de a stílusa nagyon ijesztő, viszont ez olyan nevetségesen hangzik, ha éppen bedobom egy okos vita közepén, ahol mindenki tudja (tudni véli) melyik lenne jobb és miért. de ez most így szép és kerek, köszönöm!

Herr Géza 2016.11.08. 14:54:34

@P.Elliot: Köszi, kedves vagy. Én is azt hittem, hogy nem elsősorban a kötözködést látják bennem, de hát ez van... :))

gabors 2016.11.08. 17:42:17

@Eraser: ". Szintén amihez hozzáért a billy fiú az sz*rrá változott. Nem mellesleg, sikeresen megágyazta a 2008-as pénzügyi válságot, ezúton is gratula!"

valami parhuzamos vilagban elhetsz mikor Clinton befejezte (2000-ben ) akkor a budget tobblet volt !! Ezt osztotta utanna vissza Bush a 0.1%-nak

2008-ban mar eppen 8 eve volt Bush (republikanus elnok) aki tobbek kozott 2 haborut inditott es a budget surplus-ot szepen eltapsoltak.

amugy Clinton alatt sem a demokratak allitottak le kormanyzatot hanam Newt Gingrich nevezetu hazelnok...

gabors 2016.11.08. 17:53:19

@P.Elliot: " Meg azota is a dobozaban van, sajnos ki sem probalva, neha hiheglelosen viccelodunk is hogy talan nem is mukodik. Ha telen nem lesz baj akkor nyaron ki fogjuk probalni egyszer hogy lassuk hogy eleve hogy mukodik... "

Azt nemhogy kiprobalni kell hanem rendszeresen beinditani meg olajat cserelni benne (felteszem benzines, de ha gazos akkor is). Ha benzines akkor kell tartani azt is ami meg kannaban is tonkremegy max egy ev alatt. Igy nem sok erteleme volt penzt kiadni erre :-) Hol van a vezetekezes mert nem olyan trivialis aramot adni a keringeto szivattyunak vagy barmi masnak ami kozvetelenul be van kotve ... eleg szar ezzel tokolni eloszor mikor kint hideg van esik stb ...

gabors 2016.11.08. 18:17:58

@mojyo: "Jugoszlavia azert megvan, es hat az eppenseggel pont a Clinton csalad elnoksegere esett. "

Ezt nem teljesen ertem arra gondolsz hogy a NATO-nak (Clinton altal vezetett amerikanak) hagynia kellett volna Miloseviceknek es Karadzic befejezni a nepirtast Boszniaban? Pl. Srebrenicaban kb 8000 embert meszaroltak le de a horvatok sem voltak piskotak ...

Arra gondolsz hogy hiba volt a feleket targyalo asztalhoz kenyszeriteni akar erovel is? Vegul foleg amerikai erofesziteseknek koszonhetoen (ENSZ nem mukodott mert orosz elvtarsak mindent vetoztak) Dayton, Ohio-ban egy maig fennallo beket kotottek. Es arra gondolsz hogy az sem volt egy jo huzas az USA-tol (Clintontol bar ez mar Bush idejeben fejezodott be) vegul Nemzetkozi Birosag ele allitani a felelosoket ??

Mert ha igy erted akkor NEM ertek veled egyet :-)

Eraser 2016.11.08. 19:19:54

@gabors:
Több volt a mi? A szar ami 2008-ban csak előbuggyant. Ezt már a Clinton érában ágyazták meg a derguláció folytatásával, pontosan tudták már akkor mekkora baj lesz ebből, már akkor ~30:1 volt a fedezet és a nyilvántartott érték aránya, egészen elképesztő...
Billy azért nem dicsekedhet a jugó konfliktusban betöltött szerepéért, Ramsey Clark szépen összefoglalta a vádiratában, lehet olvasgatni. A Mogadishu incidens meg aztán végképp nem a fényes sikerről lett híres.

LittleG (uk) 2016.11.08. 19:39:35

@Muscari: Szomoru.. Lehet akkor nem jonnek tobbet :( EHIC kartyajuk volt, de ha egy meglevo betegsegnel lepett vonla fel hirtelen rosszul let, nem hiszem, hogy sokat szamitott volna..

Azert az mar milyen dolog a biztositok reszerol, hogy Biztositalak, ha nagy valoszinuseggel nem lesz semmi bajod. Mintha az autobiztosito azt mondana, hogy biztositalak, de csak ha nem hozod ki az autodat a garazsbol, es az is melygarazs legyen.

LittleG (uk) 2016.11.08. 19:41:35

@P.Elliot: Miert fizetne ra eleve? Pl. anykameknak semmi bajuk nem volt, mig itt voltak (meg azota sem), nem lett volna hasznalva a biztositas.
Egyetertek, legyen dragabb, de legyen. Mondjuk nem jartak vegig az osszes letezo biztositot az orszagban...

P.Elliot 2016.11.08. 20:15:48

@LittleG (uk): Mert lehetett volna bajuk es akkor tenyleg rafizet.
Maskor nagyon ellenorizd meg hogy legyen nekik, valahol csak akad ilyen biztositas is. Sajnos minel idosebbek vagyunk annal jobban felnek tolunk a biztositok. Ez van....
Ismeretsegi korben van egy lengyel no aki ide hozta Usaba gyogykezeltetni az anyjat, holyagrak mutet es ami meg azzal jar, fogalmam sincs hogy hogy csinalta de nem fizetett. Valami alapitvanyi helyen sirta ki szerintem a kezelest vagy mit, nem tudom de elintezte. Ide hordta ki a nenit mindig minden bajaval, / iden halt meg otthon 90 evesen nem is tudom mi volt vele, talan agyverzes vagy ilyesmi....
Rengeteg kiskapu van szerintem meg ismeretsegi kor meg a joisten tudja mi de vannak akik nagyon el tudnak intezni mindent.
Sajnos en nem tartozok kozejuk.

P.Elliot 2016.11.08. 20:19:16

@gabors: Nagyon koszonom hogy mondtad, ezt latod nem tudtam, ki fogjuk hamarosan probalni. Milyen erdekes hogy probalgatni kell, azt hittem hogy csak elohuzzuk aztan megy. A villanyszerelo csinalt hozza specialis konnektort kivul a haz falan amikor mondtam neki hogy mit akarunk. Az mondjuk megvan.
Jaj, csak hasznalni ne kelljen....

2016.11.08. 22:14:57

@gabors: Srebrenicaert az EU is felelos volt sajnos, de amugy nem Boszniara gondoltam elsosorban (akkor fiatalabb voltam meg), hanem Koszovora, a bombazasra, a maffia felfegyverzesere es a fo gengszter miniszterelnokke tetelere. (Ilyesmi amugy Boszniaban is tortent ha jol tudom. Egyebkent azert, mert nincs benne minden nap a hiradoban, egyaltalan nincs ott rendben a helyzet, es, bar a nemzetkozi birosag egy jo otlet lett volna, az nem hosszutavu gyogyir, hanem csak a szokasos geopolitikai erodemonstracio, ha csak a vesztes oldal haborus bunoseit mentik fel, a megfelelo oldalon gyilkolokat pedig felmentik...)

Azt persze en sem tudom, hogyan kellett volna ezt az egeszet megoldani, hiszen nagyon hasonlit a mai Kozel-Keletre abbol a szempontbol, hogy minden egyes szereploje egy irtozatos rohadek, ezert valaszoltam ezt @Amichay-nak, amit o is irt a Kozel-Kelettel kapcsolatban. Szamomra (azok alapjan, amit a helyzetrol tudok), ugy tunik, hogy a Clinton-vezette Amerika ugyanazt a "jo a rossz ellen" fele leegyszerusitest hasznalta a geopolitikai jatszmainak magyarazasara, amit elodei, es utodai is, es ez sajnos visszataszito.

En szeretnem azt hinni, hogy meg lehetne ezeket a konfliktusokat az ellensegem ellensegenek a bevonasa nelkul is oldani, foleg azert, mert ez csak tovabbi ellensegeket general az idok vegezeteig (lasd, Oszama Bin Laden), de hat mit tudok en a vilagrol, en csak egy mojyo vagyok, termeszetesen elfogadom, ha nem ertesz velem egyet. :)

2016.11.08. 22:15:49

@mojyo: ...vesztes oldal haborus bunoseit itelik el marmint.

LittleG (uk) 2016.11.09. 14:40:15

@P.Elliot: de bárkinek lehet baja, és akkor "rá"fizet a biztosító, tudom, hogy ők csak olyan esetben szeretnének "biztosítani", amikor nem lesz rá szükség, de szerencsére ilyen kristálygömb nincs...

Én se találom meg a kiskapukat általában... Most előtte nem is mondták, hogy nem kötik meg nekik, csak mikor kiértek hozzám és akkor is csak, mikor rákérdeztem, hogy akkor ugye megvan a biztosítás....

P.Elliot 2016.11.09. 15:23:11

@LittleG (uk): En is fraszt kaptam volna. A kiskapukban es sem vagyok jaratos mert a normal ut hive vagyok de ha van valami ut ha baj van akkor en is igenybe vennem.
Itt volt egy no aki illegalis volt es valaki elintezte neki a rak terapiat, kemot, mindent teljesen ingyen egy segito szervezetnel, nem tudom hogy csinalta, vannak ugyes emberek. A no azota otthon van, kigyogyult de otthon ujra rakor kapott, masfajtat, abbol is kigyogyult, vissza gondolom nem jon....

LondonFashion 2016.11.10. 00:31:50

@Herr Géza: @Mrs. Clayton: @sellőlány:
Ahogy Herr Geza is mondta, ez az egesz hajciho a biztositassal kapcsolatban informaciokent es tanulsagkent is szolgalhat azoknak, akik ezt altalaban felvallrol veszik... mint pl. en.
Nem tudtam peldaul, hogy a baleset- es a betegbiztositas ennyire mast jelent es hogy mire kell figyelni. Ezuton is koszi, most mar resen leszek.

sellőlány 2016.11.10. 12:50:09

@LondonFashion: Nekem a szándékkal kapcsolatban nem lett volna semmi bajom, a hangnem volt nem éppen megfelelő. Főleg, hogy én pont annak az esetét demonstráltam, hogy vettem a fáradságot utánajárni ennek a (bankkártyához kapcsolt) szolgáltatásnak és meggyőződve annak használhatósáfárol vágtam neki a világnak. Mégis látatlanul felül lett bírálva ez a cselekedetem. A mindenféle ehhez kapcsolt "jókívánság" szerintem pedig egy nem átgondolt, valahol rosszindulatú lépés volt Gézától, csak azért, mert bedurcizott. Ez kissé megrengette a hitemet az objektivitásában és az általa emlegetett "jószándékú" megszólalásaiban, de azért nem dőltem emiatt a kardomba. A felesleges további szócséplésnek meg nem láttam további értelmét.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2016.11.11. 09:25:32

@gabors: Nem jól emlékszel. Kezdetben, a felszabadítani háború idején az USA elnök fegyverembargót rendelt el, Peresz a franciáktól tudott csak fegyvert szerezni, hogy védekezni tudjunk a ránk támadó arab államokkal szemben.
A kormányszintű keresztbetevésen túl van a BDS és hasonló " civil szervezetek" kifejezetten Izrael ellenesek, a különböző beke tervekről mar nem is beszélve.

gabors 2016.11.11. 15:42:33

"a felszabadítani háború idején az USA elnök fegyverembargót rendelt el,"

Ez igaz, de ha nem lennel elfogult akkor hozzatetted volna hogy MIENDEN harcolo fellel szemben... ugyanakkor az USA tamogatta az ENSZ hatarozatot aminek kovetkezmenye volt veguls is a haboru ...

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2016.11.13. 23:33:12

@gabors: csakhogy az izraeliek nem támadtak az arab államokra, Izraelt viszont megtámadták, és ha nem tudott volna védekezni, akkor hiába szavazott akárhogy az USA az ENSZ-ben, elpusztult volna... A háború nem az ENSZ határozat következménye volt, hanem az arabok támadásának. A háború kimenetele pedig annak, hogy az izraeliek akkor is, most is tudják, hogy nem veszíthetnek. Természetesen elfogult vagyok, de amit leírok attól még igaz.

gabors 2016.11.14. 08:49:10

@Amichay: "csakhogy az izraeliek nem támadtak az arab államokra,"

persze hogy nem csak felszabadito haborut folytattak !!!

"Természetesen elfogult vagyok,"

nem is kicsit ... pedig ez mar kozel 70 eve tortent szoval lehetnel nyugodtan targyilagos is .... a hotelt sem "ti" robbantottaok fel ugye ??

gabors 2016.11.14. 08:50:49

@Amichay: lehet ugy is igazat irni ahogy tetted hogy feligazsagokat szajkozol holott mar irott tortenelemrol van szo..

de nem gond abban hiszel amiben akarsz attol az meg nem az "igazsag"

gabors 2016.11.14. 09:01:33

@Amichay: :"csakhogy az izraeliek nem támadtak az arab államokra" nem 1948-ban ... de 67-ben meg annal inkabb vigyazhatnal hogy mit irsz (pontosan) sot Lebanon-t sem tamadta izrael 1978-ban 1985-ben madj 2006-ban az is csak mese gondolom foleg a tiz evvel ezelotti akkor mar boven ott is voltal sajat magad is lathattad (esetleg) ....

ezenkivul lebombaztatok iran-ban iraq-ban es syriaban atom letesitmenyeket NAGYON HELYESEN !!!

DieNanny CH 2016.11.14. 09:36:31

@Amichay:

"amelyben ugye a felvilágosult kultúrállamok a gyengét, a jót kell támogassák, csak éppen már fogalmuk sincs, hogy ki a jófiú, és ki a rossz."

Én átlagpolgárként pont így vagyok: nem tudom, ha híradást olvasok, hogy ez a csapat csatát nyert, a másiknak a vezetőit elfogták - most ezek a jók, vagy a rosszak? Kinek "szurkoljak"?

(Régen láttalak erre, jöhetnél többször.)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása