Mennyit szenvednél azért, hogy eljuss egy nagyon vágyott helyre? Ez a kérdés merült fel bennem, miközben Fanni beszámolóját olvastam, aki néha szenvedős, de alapvetően nagyon érdekes kalandokat átélve jutott el a Machu Picchuhoz. Most ennek az útnak a beszámolóját olvashatjátok. Fanni korábban már beszámolt arról, hogy miként hajóstoppolta át az óceánt, hogy aztán Dél-Amerikában kalandozzon egy évet. (Aki anno lemaradt róla, itt pótolhatja.) Irány tehát Peru!
„Eleve nehezen lélegeztem már 3400 méteren Cuzcóban, ahol a hostelem volt, de a 4600-as csúcsnál csak úgy kapkodtam levegő után. Öt nap alatt tönkre tettem mind két bokám, de életem talán legszebb élménye volt ez a túra, melyet a Machu Picchu koronázott meg.
Első nap
Egész jó kis bemelegítés volt az első 15 km, de mivel az első bázis 3900 méteren volt, így amint leültem egy percre kifújni magamat, éreztem, ahogy a jéghideg szél átfúj az izzadt ruháimon. Nem volt kellemes.
Végül a lovak is megérkeztek, amik 5 kilómat átvették az első három napra. Megkaptam a sátramat, amin egy német lánnyal osztoztunk és végre megtapasztaltam az első, igazán finom és bőséges ebédet. A 16 fős csoportból senki sem maradt éhen.
A bázis, ahol ez a csodás látvány fogadott. A személyzet velünk sétálta végig a 75 km-t, lóháton vitték magukkal a konyhát, hogy nekünk legyen mit ennünk.
Igaz a következő program nem volt kötelező, de ki ne vállalna be még 350 méter emelkedést, és egy óra sétát, hogy megtekintse a kristálytiszta kék lagúnát. Szenvedtem, mint a kutya és sereghajtóként érkeztem, de elképesztő látvány volt.
A lagúna jéghideg vízében, többen is megmártóztak, de az én bátorságomnak van határa.
Éjjel minden meleg ruhámat magamra aggattam, körbecsavartam magam a takaróval és úgy másztam bele a hálózsákomba, ami plusz 5 fokra volt kitalálva, de az extra rétegekkel sikerült átvészelni a -7 fokos éjszakát.
Második nap
Reggel 5-kor kokateával ébresztett minket a konyha, ami a magassághoz való hozzászokást segíti, és energiát ad. Majd kellemetlen meglepetés várt, ugyanis elfelejtettem melegen tartani az elektronikai eszközöket, így az összes elem, külső töltő és a telefonom is teljesen lemerült. Még jó, hogy a kis kamerámmal aludtam, így volt mivel dokumentálni az utat.
Itt már nem bánt velünk kesztyűs kézzel a hegy. 4600 méterig emelkedtünk egy 3 órás mászás után, és itt jöttek el azok a pillanatok, mikor fel akartam adni. Szinte végig hátul kullogtam, levegő után kapkodva. Nem tudom, hogy a sport hiánya, vagy csak a rossz technika volt az oka, de egy idő után az egész csapat elsétált mellettem.
Nagyon nehéz volt értékelni azt a sok szépet körülöttem, mikor a pokolba kívántam a kavicsos utat. Mikor végre meghódítottam a csúcsot, örömkönnyek gyűltek össze a szemem sarkában.
Leírhatatlan érzés volt, hogy teljesítettem a távot. Megcsináltam! Végre fent voltam és az egész világ a szemem elé tárult. A pár perc pihenő alatt a túravezető bevezetett minket az inkák spirituális világába.
A 4600-as csúcshódítás. Teljesen kimerülve érkeztem meg, de a látvány minden fáradtságot megért. A hideg szél miatt, olyan -5 fok körül volt a hőmérséklet.
A helyi inka hagyományoknak megfelelően még a hegyoldal aljából hoztam egy követ, hogy engedélyt kérhessek Föld Anyától a csúcson a tovább haladáshoz. Idegenként jöttem ide, hogy megismerjem az inkák híresen misztikus világát, így én is letérdeltem a hegycsúcson és feltettem a követ a többi tetejére, hogy Föld Anyának ajándékkal kedveskedjek engedélyért cserébe.
Éppen készültünk ereszkedni és magunk mögött hagyni a pumák természetes élőhelyét, amikor is hatalmas robajjal megindult a hegyoldal. Lavina! Nem hittem a szememnek, micsoda természeti csodának lehettem a szemtanúja. A csúcs mintha ledobta volna a sapkáját, iszonyú sebességgel indult meg a hó.
Igaz, nem volt akkora, hogy félni kelljen, de az a mély, dübörgő, erőteljes hang, ahogy végig söpört az egész völgyön keresztül, a mai napig kísért.
Végre kezdett melegedni a hőmérséklet, ahogy elértük a következő bázist. Itt ugyan csak ebédelni álltunk meg, majd még 3 óra meredek ereszkedés következett.
Nem csoda, hogy teljesen begyulladtak az inak a jobb bokámban, túlerőltettem. Sántikálva érkeztem meg a kempingbe 23 km után, ahol továbbra sem volt ingyen zuhany lehetőség, én pedig nem voltam hajlandó fizetni vízért. Mintha apró rajzfilm vonalkák lebegtek volna felettem, jelezve, hogy 2 napja izzadok.
A gyomrom kicsit rakoncátlankodott, mivel fertőtlenítő tablettákkal ittam az útközben gyűjtött ivóvizet, de nagyobb baj nem lett.
Harmadik nap
A fájdalomküszöbömet már rég átlépte a jobb bokám és a bal is kezdett csatlakozni. Végig szenvedtem a 3 órás fel-le utat, majd a cél előtt a csoport egyik tagja felajánlotta, hogy megmasszírozza a lábam és a bokám, mivel ez a szakmája.
Inkább hagytam volna, hogy kitépje egyesével a hajam, annyira fájt a folyamat. Könnyekben úsztak a szemeim és keservesen visítottam mikor elért az inakhoz.
A pillanat mikor végre én is utolértem a csapatot.
Zokogva könyörögtem, hogy hagyja abba, de állította, hogy erre szükség van. Reszkettem a fájdalomtól és hol hideg, hol meleg lett a bőröm. Olyan fejfájást okozott a tortúra, hogy azon gondolkodtam, a következő lehetőségnél inkább levetem magam a hegyről.
Az utolsó 45 perc séta maga volt a pokol. Útközben az egyik lány igyekezett elvonni a figyelmem és szóval tartott. Halálközeli élményeket osztottunk meg egymással és alig fél órával a különös beszélgetés után újabb hatalmas robajra lettünk figyelmesek és óriási ordításra az ausztrál fiú részéről.
Megindult a föld! Sáros, kavicsos földcsuszamlás vitte majdnem el a fiút, de még időben félre ugrott és elmenekült. Csak úgy vitte magával a fákat és a bokrokat a sártömeg, mi pedig megfagyva néztük a biztonságos távolból a pusztítást.
A csapat lassabbik fele, aminek oszlopos tagja voltam, a túloldalon ragadt. El volt zárva az út. A túravezető alaposan szemügyre vette a helyzetet, majd mikor tiszta volt a levegő, átmászhattunk az akadályon.
A túra második felében ilyen csodálatos napsütésben volt részem.
Délután elmentünk egy természetes melegforráshoz, ahol a bokáim kellemesen lebeghettek és pihenhettek. Körülöttem a csodás hegyek, ahogy masszíroztam a lábaimat, remélve, hogy másnap tudom majd folytatni az utat.
Este tüzet raktunk és a többi csoporttal egész esti mulatságot csaptunk. Ment a zene, ittuk az inka tequilát és ráztuk a fenekünk, amíg el nem mosta a hangulatot a trópusi eső.
Gyülekeznek a felhők a völgy felett.
Negyedik nap
Választhattam, hogy szeretnék-e 3 órán át lefelé sétálni, busszal lemenni, vagy drótkötélen átsiklani 300 méter magasan, 4 km-en át, 5 különböző pozícióban. Hmmm... nem volt könnyű választás :D Végül elmentem drótkötelezni és eszméletlen volt fejjel felfelé átsuhanni a magasban a patak és a dzsungel felett.
Éppen 250 méterre a föld felett élvezem a 70 km/h-ás sebességet.
Ezen a ponton a bokáim feladták, és kénytelen voltam papucsban folytatni az utat. A lovak itt már nem kísértek, így a plusz öt kilót nekem kellett átvállalni. Nem mondom, hogy életem legszebb élménye volt papucsban a vonatsínek melletti köveken 3 órát sétálni, de a tudat, hogy épp a Machu Picchut kerültem meg, segített.
Este végre 4 teljes nap után lezuhanyoztam. Olyan érzés volt, mint a Karácsony, a szülinap és a nyári szünet egyben. A csapat egészen más benyomást keltett tisztán és ápoltan az étteremben.
Ötödik nap
Reggel 4-kor kukorékolt az ébresztő, gyerünk gyorsan a hídhoz sorba állni. 5-kor kapunyitás és a tömeg megindult a Machu Picchu felé. A vaksötétben emberek ezrei mászták meg az 1.7 km-es lépcsőt a csúcson lévő bejáratig. Én pedig továbbra is papucsban kullogtam, szép lassan, ahogy azt eddig is tettem.
A lépcsőfokok hol aprók, hol hatalmasak voltak. Izzadtam, kapkodtam a levegőt, szedtem a lábaim és csak számoltam vissza, hogy hány lépcső van még hátra. 50 perc után végre megérkeztem.
Machu Piccu egy kevésbé népszerű szemszögből, pedig ez is részese a városnak.
Hatkor nyíltak a kapuk és semmi perc alatt bent voltam. Végre! Ötödik napja sétáltam, sírtam, nevettem, szenvedtem és örültem, hogy ide eljussak. Persze könnyű lett volna befizetni a buszra és kényelmesen eljönni, megnézni a világ egyik leghihetetlenebb csodáját, de ha nem dolgozok meg érte, nem értékelem annyira a végeredményt.
Megszenvedtem azért, hogy ott állhassak az inkák legcsodálatosabb városában. A mai napig nem tudja megfejteni a tudomány, hogy hogyan is vágták ennyire szabályosan a több tonnás köveket az itt élők. Senki sem tudja ezt megismételni. Ezért megérte napokig sétálni.
Az igazi inka történet egészen más volt, mint amire számítottam. Kiderült, hogy olyan, mint inka nép, nem létezik. Egyedül a királyt hívták inkának, mindenki más a quechuákhoz tartozott. A quechua nyelv pedig hihetetlenül bonyolult, ugyanis a túravezetőnk sokszor tanított nekünk szavakat ezen a nyelven. A legegyszerűbb kifejezések is legalább kétszer olyan hosszúak, mint bármelyik másik nyelven.
A quechuák nem hagytak hátra semmilyen írásos emléket, így ma sok minden csak találgatás. A spanyolok soha nem találták meg Machu Picchut, de 1911-ben egy amerikai utazó teljesen véletlenül akadt rá, és ezért tekinthetjük meg ma is.
A spanyolok, mindent tönkretettek, mindenkit megöltek és mindent elvettek, amit csak tudtak, de hálisten ezt a csodát nem sikerült elvenniük az utókortól.
A Nap kapunál még elképesztőbb volt a Machu Picchu.
Kevés olyan kalandhoz volt szerencsém, ahol az út és a desztináció, ugyan annyira volt fontos. Salkantay egy életre bevéste magát az emlékeimbe.
Kövesd Fanni útját a Facebookon és/vagy az Instagramon!
HÍRMONDÓ
Jöhetnek a határátkelők a kormány szerint
Nehezen lesz elkerülhető a külföldi munkaerő becsábítása Magyarországra, ha továbbra is ilyen ütemben fogy a magyar munkaerő. Bár a Miniszterelnökséget vezető Lázár János korábban visszautasította a munkaerőimport lehetőségét, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter most azt mondta, oda kell figyelni a munkaadók igényeire, ezért ha végére értünk a magyar munkaerő alkalmazásának, akkor meg kell vizsgálni a külföldiek foglalkoztatását. További részletek itt.
Beleállnak a földbe a britek
A számok kemény dolgok, márpedig a számok azt mutatják, hogy a brit gazdaság komoly bajba került az elmúlt bő egy hónapban. A legfrissebb adatok szerint ugyanis mind az ipar, mind a szolgáltatási szektor keményen behúzta a féket. Ha érdekelnek a továbbiak, ide kattints!
Menekülés Rióból
Miközben az olimpia idejére több százezer látogatót várnak a brazil nagyvárosba, az expatok szó szerint menekülnek onnan. Egy fejvadász cég vezetője azt mondta, hogy közel 40 százalékos csökkenést tapasztalnak a külföldiek számában a nagyvállalatoknál, csúcsvezetői posztokra pedig szinte senki sem jelentkezik. Részletek itt.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Utolsó kommentek