oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. július 22. 06:41,  Spanyol luxustanácsok csóróknak és hippiknek 115 komment

2016. július 22. 06:41 Határátkelő

Spanyol luxustanácsok csóróknak és hippiknek

Spanyolország immár hosszú évek óta válságban van, ami amellett, hogy nem nagyon van munka, és nagy az elvándorlás, egyúttal jól lenyomta az ingatlanárakat is. Tucano mai posztjából ráadásul még az is kiderül, mi köze mindehhez a ködszüretelésnek. (A képeket köszönöm a szerzőnek.)

Immár hagyomány így, nyaranta, hogy arra kérlek titeket, küldjetek nyaralós sztorikat, fotókat, esetleg videókat. Ne szakítsuk meg ezt idén sem, szóval várom, hogy megmutassátok, merre jártatok, mi érdekeset, szépet láttatok! A cím a megszokott hataratkeloKUKAChotmail.com!

cim_cabo_de_gata.jpgCabo de Gata 

„Talán kevesen tudják, hogy Spanyolországban az ingatlan nemcsak hihetetlen olcsó, de per pillanat az egyetlen olyan európai mediterrán ország, ahol még az anyagilag aránylag nyomorultak is mediterrán kéjlakot emelhetnek maguknak, tengeri kilátással (mondjuk 6 millió forint körüli összegből már csodákat).

Szép lassan háromnegyed éve költöztünk az ibérekhez és a szokásos munkanélküli hétköznapokat csavargással töltöm (illetve újságírói szabadúszással a strandon), így igen sok dolgot van módom megfigyelni.

Például azt, hogy Európa hippijei, hobói és hínárhajú raszta testvéreim hogyan találták meg az örökké termő fát és nem mennek haza, mint az egyébként nagyon hülye Misi mókus.

Szóval, vannak a klasszikus ház és lakásfoglalók, most nem róluk lesz szó. Pedig nagyon sajnálom, hogy negyedannyi mersz sem szorult belém, mint a rendes vándorútra ment kelet-európaiakba, akik az egész mediterrán térségben foglalják maguknak az 50-100 éve elhagyatott régi villákat, nyaralókat, várakat, és amit találnak.

Aztán pár év múlva már az övék hivatalosan és jogosan az akkora gazdagság, amiről még te sem álmodhatsz. Mielőtt felháborodnál, azt tudni kell, hogy Dél-Olaszország és Dél-Spanyolország telis-tele van elhagyott ingatlanokkal.

Meghaltak a tulajok vagy elköltöztek északra, gyakran Amerikába, még az előző század elején. Szívfájdítóan szép házak tízezrei rohadnak szét, legalább valakinek a hasznára válnak.

A hatvanas évek kommunái

Amikor a hippik a hatvanas évek második felétől elkezdték ellepni Spanyolországot, rengeteg kommunát alapítottak, főleg nehezen megközelíthető, de káprázatosan szép tengerparti környezetben.

A nehezen megközelíthető azért fontos, mert egy kommunában azért mindenféle embert összefúj a szél, akik annyira nem szoktak örülni a rendőrök gyakori látogatásainak. A kommunás korszaknak leáldozott, de persze van pár működő még.

Aztán immár kommuna nélkül sokan választották a visszavonulást mindenfajta társadalmi kötöttségek nélkül. Ez a kép Cabo de Gatán készült, ahol egy ismerősünk vigyáz a sok évvel ezelőtt épített kis kéjlakokra. A hely 45 perc sétányira van a legközelebbi úttól, kocsival megközelíthetetlen.

palmafa.jpg

Az itt élő pár embernek nagy ajándék ez, mert rajtuk kívül a kutya sem fog visszagyalogolni sörért, szendvicsért, sütiért, stb., a turisták meg jönnek. Így a helyiek nagyon profin élnek akár szimpla teafőzésből is. Nem hiszed? Akkor keress vizet a környéken, kis Szent Lászlóm!

Tudom, hogy nehéz elfogadni, de bitang jól élnek a népek a világ egyik legszebb strandján szabadon és boldogan, miközben te szétdolgozod az agyad, hogy egyszer majd odamehess nyaralni pár napra.

Evezzünk törvényes vizekre!

Tudod, mennyibe kerül egy négyzetméter jó (borzasztó rossz) spanyol föld? Egy euró. Feltéve, ha hajlandó vagy legalább 3, de inkább 4 kilométerre eltávolodni a tengertől. Van, ahol csak fél euró vagy 75 cent, de én most az egyszerűség kedvéért a Costa Blanca áraival számolok.

Persze mezőgazdasági földterületről van szó, ahova nem lehet építeni, de van egy legalább 180 fokos tengeri kilátásod. Viszont mobilházat lerakni szinte mindenhol lehet. Vagy barlangot felújítani.

Ez egyébként a legnagyobb okosság, mert a mediterrán vidék szinte csak mészkőből van, ahol sokezer éve rájöttek, hogy hobbitnak lenni jó, mert a barlang télen meleg, nyáron hideg.

Ezekben a modern időkben meg úgy adod ki napi 100 euróért turistáknak a barlangodat, mint a pinty. (Ellenőrizd mindenféle divatos szállásfoglaló oldalakon). Vagy egy 20 négyzetméteres fullok fullja konténerház 1600 euró.

Aztán körbeépíted egy nyári konyhával, meg az óriási teraszod felé húzol egy nagy ponyvát vagy „elefántos jógazászlót” és készen vagy. Vagy összeraksz egy vályogházat, ötlet van bőven. Felejtsd el, hogy mi kell a túléléshez Magyarországon, hiszen Dél-Spanyolországról van szó.

macskas_fal.jpg

Kaján kívül szinte semmi sem kell, kivéve víz, meg áram, fűtésről ugyanis gondoskodik a természet, még túlzásba is viszi. Ha ezt a posztot Valenciától délre olvasod, akkor most bólogatsz rendesen, ne tagadd!

Áramot bőven ad a nap, kb. 1 milliónyi forintnyi befektetésből annyi áramod lesz, hogy nemcsak világítani tudsz és wifit működtetni, de párszáz fős buli hangosítására is simán futja.

A „ködszüretelés”

A víz nehezebb feladat. Rutinos vásárlók eleve ezeréves mór vízgyűjtő rendszerekkel ellátott telkeket szereznek be, de ha végképpen szorul a kapca, akkor segít a tudomány.

A „ködszüretelésről” van szó („fog harvesting”, ha rákeresnél). Ez nem működik mindenhol, de a tenger 10 kilométeres közelségében és hegyoldalakon tutira. Ahol reggel sok a pára, ott lehet vizet szüretelni.

Ez úgy működik, hogy 75 dollár/négyzetméter áron lehet ilyen ködszüretelő hálót rendelni. Ezt kirakod, mondjuk hármat-négyet és reggelenként lesz legalább 20 liter vized. Fürdésre, öntözésre, főzéshez tökéletes édesvíz. Inni is lehet, de túl sok íz, meg anyag nincs benne, annyira nem jó.

Nincs kedved a macerához, meg saját pálmakertet sem akarsz? Akkor is van megoldás. A képen látható egyik igencsak felújítandó házat 15 ezer euróért vették meg pár hete. 170 négyzetméter + hátsókert. Szembe vele az egy igen régi mór vár, egymagasságban, olyan 350 méter távolságban. Strand 15 percre sincs kocsival.

hazak_varral_vegere.jpg

Ha pedig mégis százezer euró ár feletti luxusingatlanra vágysz valami brutálisan kidolgozott lakóparkban, akkor végtelen a választék, csak nekem valamiért kedvesebbek ezek az összetákolt, de gyönyörű kis oázisok, naranccsal, meg olivákkal.

Itt se sokáig tart a krízis, amióta Törökország, Egyiptom és Tunézia, mint turistacélpontok ugrottak, visszatértek a gazdag németek és nemcsak a Balatonra.

Most nyílt egy pici ablak, ki tudja meddig tart, amíg kispénzűek is ugrálhatnak. Viszont mindent neked kell megkeresned és megcsinálnod. Az ingatlanosok általában 5%-ot kérnek, emiatt olcsó helyeket fel sem vesznek, mert nem éri meg, teljes joggal.”

Ha érdekelnek Tucano kalandjai (és tanácsai), akkor keresd fel az oldalát bátran!

HÍRMONDÓ

Mintha kiürült volna Magyarország és Csehország

Kelet-Európából az elmúlt 25 évben nem kevesebb, mint 20 millió ember ment el a jobb élet reményében. Ez a térség népességének több mint 5%-a, annyi, mintha Magyarország és Csehország teljesen kiürült volna. Az exodus olyan méreteket öltött, hogy lassítja a régió felzárkózását Nyugat-Európához - mutatnak rá friss elemzésükben a Nemzetközi Valutaalap közgazdászai. Elég súlyos megállapítások vannak az írásban, amit itt találsz.

Nem lehet húzni a béremelést

A megkérdezett magyarországi cégvezetők szerint elkerülhetetlen a béremelés, különben lefulladhat a gazdaság. Az elvándorlás és az alacsony keresetek ugyanis már-már teljes szektorokat fenyegetnek. A gazdaság „felpörgetésének” egyik, talán legfontosabb eszköze az lehet, ha képes a kormány növelni a nettó béreket - mondták a vállalatok vezetői a Policy Agenda felmérése szerint. Részleteket itt olvashatsz.

Beindult a Brexit-szkander

Az új brit kormányfő berlini és párizsi látogatásával beindult a Brexittel kapcsolatos üzengetések korszaka. Miközben Theresa May kormánya „ésszerű és rendezett” távozásra törekszik, Angela Merkel német kancellár szerint senki nem érdekelt egy „függő játszmában”. Hogy ki mit mondott még, azt itt találod.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével! 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Spanyolország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr858905880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tucano 2016.07.22. 11:04:05

@Jani haverja: Most jön egy új rendszer Olaszországban, 1 euróért 99 évre ki lehet venni a tengerparti őrtornyokat, sok vasútállomást és már nem használt középületet. Persze mindenféle megkötéssel, de szerintem az óriási lehetőség lesz jövőre.
Mennék nagyon Albániába,meglátogatnálak téged is de teljesen tervezhetetlen bármi is :D

LyukasBogrács 2016.07.22. 11:15:01

Pár napja olvastuk, hogy milyen macerás Spanyolországban vállalkozni / dolgozni.

Ma megtudtuk, hogy milyen menő lopni a napot mosdatlanul.

Herr Géza 2016.07.22. 11:23:46

@LyukasBogrács: És szarni szanaszét, ahol éppen rádjön...:))) Nyilván ezért kell a nagy "birtok", nem azért, hogy biogazdaságot hozzanak létre rajta. :)))))))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.07.22. 11:25:28

@tucano: 4.000.- ? Az nem sok. Az a baj ezekkel, hogy ott kell lenni, ezeket nem rakják fel a netre. Idő meg ugye kevés... :(
Írok neked más témában, megköszönöm, ha válaszolsz.

tucano 2016.07.22. 11:32:06

@LyukasBogrács: Ez a kettő összefügg!
@svájci sapka (ch): persze, örömmel!

sellőlány 2016.07.22. 11:47:04

Csak egy gyakorlati kérdés a szerzőhöz. Ha nincs oda autóút, mi a valószínűsége annak hogy 100+ euróért kivesz egy ilyet egy turista?

tucano 2016.07.22. 12:05:51

@sellőlány: 2014-ben 65 MILLIÓ turista volt Spanyolországban. Ezek mindenfélére vágynak. Ha jó helyen van barlangod és úgy van megcsinálva, akkor kiveszik simán. Mert romantikus,végre valami kicsit más, de közben lehet túrázni vagy lemenni a tengerpartra.
Autóval meg mindenhová el lehet menni, a Földközi körül minden csupa szikla, simán járhatók a "földutak", nem lesz kátyús az tuti :D

P.Elliot 2016.07.22. 12:22:42

Nagyon erdekes poszt. Az viszont elgondolkodtato hogy ha 45 perc seta az utig, tehat megkozelithetetlen, akkor pl. egy mento hogy tud odamenni? Hol van a legkozelebbi korhaz? A mobilok meg az internet mukodik?
Az ilyen hely tenyleg erdekes lehet, szep is, csak vannak arnyoldalai, nem keves. Fiatal vallalkozo kedvu embereknek valo.
Az ennivalot hol lehet beszerezni ha valaki feltolteni akarna az eleskamrajat mondjuk havonta, na meg hutorol s kell gondoskodni.
Koszonjuk a posztot, ujabb amulatra valo dolog a nagyvilagbol hogy ilyen is van...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.07.22. 12:36:55

@Herr Géza: Milyen jó téma. Ismét.
:D
Nem tudom, miért van az, hogy mindig ilyen érdekes az emberek bélműködése...
:D
:D

sellőlány 2016.07.22. 12:37:00

@tucano: Csak azért érdekelt, mert bár sokféle turista van, ez a bohém dolgokat kedvelő, de viszonylag jobb módú réteg (aki 100+t hajlandó leperkálni) érzéseim szerint igencsak vékonyka szelete a 65 milliónak. Főleg, hogyha azt a tényt nézzük, hogyha autóval nem megközelíthető a hely, ez a szám még inkább leszűkül. Persze hiszem, hogy ennek a fajta turizmusnak is meg van a létjogosultsága. Mi is nagyon szeretjük a különleges szálláshelyeket, de többször pont a nehezen megközelíthetőség miatt (pl. szigeten van és nincs menetrendszerinti komp, esetleg szoros a időbeosztásunk a hely felfedezésére) lemondunk a kalandról. A dyi egyúttal megfizethető kategória ötvözete az airbnb, mi nagy előszeretettel keresünk így szállást, ha utazunk.

tucano 2016.07.22. 12:46:28

@svájci sapka (ch): nem jött meg, próbáld az info@tucanoprod.com-ot!

Csodabogár 2016.07.22. 12:52:54

Szerintem a különlegességre vágyó és egyben fizető képes turista a Paradorokba megy. Ezek rendszerint elég eldugott, de gyönyörű helyeken vannak, biztos nem a tengerparton. Komfortosak és szépek, műemlék épületek felújítva. A 65 millióból feltehetően igen picinyke százalék az, akit a primitiv eldugott helyek érdekelnek, no és ők nem is annyira fizetőképesek.

Az idén Spanyolország a nyerő, pedig lehetne Olasz ország is az. A kiesett helyek, Török ország és észak Afrika helyett oda özönlenek az emberek. Nem értem az olaszok miért maradtak le.

tucano 2016.07.22. 12:53:02

@sellőlány: várjá' sokféle hely van, tehát megközelíthető/megközelíthetetlen, úttal ellátott, csak mászható. De ugye ez nem vágyakozás, hanem több működőt is ismerek. Meg ezek azért általában nem egyszobás helyek, hanem többszobásak, így a 100+ mindjárt gyorsan továbbosztódik. Mi az a dyi?

Soros Putin Csarli (törölt) 2016.07.22. 13:00:07

Ezert erdemes volt benezni. Jo otlet

Kerdes: ha megkozelithetetlen, hogy viszi ki a kamion a container hazat vagy a mobil hazat?
Amugy, teljesen jo az ilyen nyaralonak. Jobb, mint a staycation!

Soros Putin Csarli (törölt) 2016.07.22. 13:00:55

@tucano: diy do it yourself

tucano 2016.07.22. 13:08:32

@charlieharper: köszi, ezt se tudtam, pedig ide aztán illik.
Na, mondom van mindenféle helyszín, mivel rengeteget gyaloglok, nagyon sokat találok. Van aki mobilházazik vagy lakókocsit rak ki, van aki régi romot újít fel, barlangot méllyít vagy tapaszt magának vályogból. Valami megoldás mindig van.

Soros Putin Csarli (törölt) 2016.07.22. 13:20:15

@tucano: akkor a market, hogy valahogy megoldani az ilyen helyekre az epitoanyag kijuttatasat.
Tobb olyan helyrol tudak, ahova kisebb hajokkal viszik ki a gepeket es anyagot.
Nalatok majd szamarhaton a solar panelt meg a sodert:)

Mondjuk az erdekes hogy hivsz ki egy villanyszerelot...

Ilyen hazakra hogy van a hazado? Mobilhazra es kontenerhazra van ado?
Egyebkent ezek a hazak borzaszto profin vannak mostanaban meg sinalva, teljes szigetelessel. Az mar mas kerdes, hogy ut nelkul nem tudsz odarakni semmit.

Meg ezek sehol nincsenek hirdetve. Elgyalgyaloholsz a telek mellett, amire fatablaval rafestve egy tel szam es a Se Vende. Es valoszinuleg csak spanyol beszel a tulaj.

2016.07.22. 13:49:52

@tucano:

Helló tucano,

Az állandó költözködés gyakorlati oldaláról szeretnék kérdezni.

Feltételezem, hogy nem vásároltok mindenhol ingatlant, ha viszont nem, akkor hogy csináljátok? Kinéztek egy kiadó házat, és megalkudtok a tulajjal 1 évre, 2-re? Hogy találjátok meg a házakat? Valamelyikőtök odamegy személyesen előre, és 1-2 hetet beletesz a kutatómunkába? Vannak saját bútoraitok?

Mit csináltok az autóval? Mindenhol vesztek másikat, vagy bajlódtok a rendszámcserével, tököm-tudja-mivel?

És a kutyi-mutyi? Őtet mindig át kell vinni karanténon meg nem tudom én, min, vagy az eu-n belül ő is szabadon áramolhat?

Hol van egészségbiztosításotok? Mit gondolsz, az állandó ide-oda menetel mennyivel teszi drágábbá az életet, mint ha az ember szép polgáriasan kinézi magának kazincbarcika-alsót vagy hannover-felsőt, és ott marad szépen, ahogy rendes emberhez illik?

Egyáltalán miért csináljátok? Melyikőtök lábában van benne ennyire a bugi?

--

Szorri, ha túl sok a kérdés, vagy túl tolakodók, vagy túl akármi. Köszi!

Mrs. Clayton 2016.07.22. 14:04:04

@tucano: a mieink mar kirepultek, szoval mi mar semi retirementre keszulunk, plus mi nem akarunk se tengerpartot a kertbe, se embereket a kozelbe, se szomszedot, se semmit
ezert mondtam, h mi konnyu helyzetben vagyunk, mert kb olyat akarunk, amit kevesen, igy konnyebb hidden gemeket talalni

mondjuk az sajat tapasztalat, h nem biztos okos dontes venni egy romos kastelyt 5k-ert mert konnyen lesz a vege 50-100k akkor mar jobb venni eleve barmit 40-ert

LittleG (uk) 2016.07.22. 14:29:41

@Csodabogár: milyen megrázó élményekre gondolsz? (amikben az odatelepülúknek lehet részük)

LittleG (uk) 2016.07.22. 14:33:50

@tucano: kösz :) de miért kora tavasszal vagy késő ősszel? akkor olcsóbbak vagy akkor adnak el többet?
mi ilyen városi csirkék vagyunk (na jó, főleg én), nem hiszem hogy felhúznánk egy házat a semmiből, úgyhogy inkább házat vennék, még ha nm is nagy, vagy renoválni kell (kicsit, nem az alapoktól).

Aztán meglátjuk, mi lesz belőle, mire odajutunk, hogy érdemben, komolyan érdeklődhessünk.

Csodabogár 2016.07.22. 14:58:00

@Mrs. Clayton: Azért arra se árt gondolni, hogy senki nem lesz fiatalabb és fittebb ha már nyugdíjas lesz. orvosi ellátottság egy ilyen kietlen vidéken, gondolom nulla. Mentő??? Ahova a madár se jár. Jó spanyol nyelvtudás alapvető, persze lehet, hogy nektek ez megvan. Mindentől távol, vajon telefon és internet van? Televizió nélkül lehet élni, de a többi? Hidd el, ahogy korosodsz annál nagyobb lesz a komfort igényed. Ezt én már tapasztalatból írom. Mindenkienk azt szoktam ajánlani, hogy béreljen valahol valamit minimum fél-, egy évre és próbálja ki, mielőtt beleugrik egy vételbe.

Csodabogár 2016.07.22. 15:06:00

@LittleG (uk): Bürokratikus nehézségek. Már nem is emlékszem, hogy venni vagy eladni volt komplikáltabb az ingatlant. Miután nem tudtunk spanyolul, ügyvéd, közjegyző + a hivatalos költségek. Telekkönyvi bejegyzés stb. Villanyóra átírás, szóval minden ami bárhol lehet komplikált, ott fokozottan zürős volt. Mesterembert találni, aki valamelyest megbízhatóan akkor jön mikor mondja.
Bérelni sokkal egyszerűbb, ha megunod könnyű ott hagyni, ha valami baj van, repülő és haza menni az ismert orvoshoz, kórházba. Éveken át láttam az angolok mit csináltak. Senki nem jött oda kizárólagosan lakni, hanem csak az év egy részére. Megbízottaik voltak, akik intézték a dolgaikat, mert nem tanultak meg spanyolul, egy kicsit sem. Mára kiritkultak, mert egyrészt ki is haltak, másrészt ma már nekik drága Spanyolország, azt mondják. Ezt nem tudom megitélni, de ők ezt állítják. Az biztos, hogy az EUR v.ö. font nem olyan kedvező, mint régen a font v.ö. peseta.

tucano 2016.07.22. 15:18:22

@charlieharper: Az adó nagyon érdekes. Mert megkülönböztetik a guruló és a nem guruló mobilházakat. A nem gurulókat lehet adóztatni IBI-vel, ez az ingatlanadó. Viszont, ha IBI-t fizettetnek, akkor az ingatlan, tehát lehet építkezni.

@Mrs. Clayton: 30-40 között már nagyon szép dolgok vannak, ebben a cikkben inkább a legalsó árkategóriát szeméztem :D
@LittleG (uk): Mert különben megsülsz olyan meleg van :D, legalábbis nyáron és kora tavasz, meg késő ősz a profi kirándulóidő

tucano 2016.07.22. 15:24:44

@Th's child: hahó, dehogy szívesen válaszolok.
Ingatlan: Van hogy barátok útján van, hogy internet. Meg az egyik bazi nagy ingatlanos cégnél voltam pr führer, mindenhol segítenek azonnal a kollégák, mert gyakran viszek nekik biznicet.

Kocsi: valami tragacs mindenhol, de most is éppen keresek, mert a máltait szegényt bezúzattam, feladta.
Kutya: ő még csak egy országot váltott, EU-n belül lehet ide-oda hurcolászni minden további nélkül, van útlevele, stb, de nem kérték még soha.
Egészségbiztosítás: ez sokmindentől függ, de az esetek nagy részében helyi van és arra mindig egy új EU eü kártya, az addig jó, amíg az új országban készen nincs a helyi tb.

Futóbolond vagyok, a családom meg elviseli, de őket se kell félteni, 4-en 4felé vágyunk mindig :D

tucano 2016.07.22. 15:25:55

@Csodabogár: Ez a legjobb tanács! Mindig alaposan körülnézve kell dönteni és úgyis mindig ismerőstől jön a legjobb tipp.

2016.07.22. 15:59:21

@tucano:

Köszi a választ.

Még a gyakorlati oldaláról: mennyi cuccotok van? Amikor odaértek valahova, vesztek ikea-kanapét meg markus fedőnevű kávédarálót, amit aztán otthagytok?

Csak azért kérdezem, mert pár éve én is ilyen utazgató üzemmódban vagyok, de nekem nagyon kezd az agyamra menni, hogy még egy saját párnám sincs. Se egy székem, se semmim.

Az biztos, hogy ha ezt tovább fogom csinálni, akkor veszek egy lakókocsit vagy egy furgont mihamarabb, mert így nem lehet bírni ép ésszel.

Gondolom, hogy mivel családos vagy, ti nem nyomjátok/nyomhatjátok ennyire fapadosban. Mi a know-how?:)

Mrs. Clayton 2016.07.22. 16:07:49

@Csodabogár: nem, nem, mi semmit nem akarunk venni spanyoorszagban, csak jarunk oda mert ferjem baratjanak van vallalkozasa es igy volt alkalmunk latni h mit lehet venni mennyiert nem tul tavol a tengertol, plusz olyan ettermek vannak apropenzert h az ember csak amul

sellőlány 2016.07.22. 16:39:17

@charlieharper: @tucano: elütöttem (telefonon), diy... de Charlie már válaszolt. Köszi!

Bredpitt Monika 2016.07.22. 16:52:16

Hu, de jo kis poszt volt.
meg olvastam volna, nagyon megmozgatta a fantaziam ez az ingatlan aras dolog

Ti beszeltek spanyolul?
Lehet lesz meg hozzad kerdesem.
ha latod Brad Pittet, mert megint a kornyekeden forgatnak, szolj, meg mindig keresem.....

Bredpitt Monika 2016.07.22. 16:57:17

@tanato: be ne tegyel meg egyszer egy ilyen linket egy ilyen jo poszt utan,
ez hogy jon most ide?

Csodabogár 2016.07.22. 17:07:41

@Mrs. Clayton: Étteret ne i semlegess. Tegnap tudtam meg, hogy eladták azt az éttermet, ahová kb. 40 éve jártunk rendszeresen. Már a második német tulaj volt. Most egy román vette meg és állítólag borzalom lett.:-(

Csodabogár 2016.07.22. 17:09:56

Mi van velem? Szóval éttermet ne is emlegess.......... a többi már jó.

Herr Géza 2016.07.22. 17:20:36

@svájci sapka (ch): Nem én kezdtem, tucano dobta fel a magas labdát...:))))

Herr Géza 2016.07.22. 17:22:34

@Herr Géza: Mellesleg te még nem érted meg, hogy addigi életed összes problémája eltörpül a "hol itt egy WC" kérdés mellett?? :))))

Mrs. Clayton 2016.07.22. 17:24:51

@Csodabogár: igy mi is jartunk anno egy szuper thai etteremmel, talan hallottal mar az indonezia Rafflesrol, na mi nem oda mentunk csak warwickshirebe de valami szuper volt, mindenki dicserte, volt egy ilyen birodalmi hangulata, mint anno az igazi Rafflesben, kovetkezo evre eladtak es ha jol tudom azota bezart

Azota talaltunk egy meg jobbat, igaz modern hangulattal derbyshirben, de remelem bennuk nem fogunk csalodni.
Mondjuk ha etterem akkor franciaorszag, ott en meg rosszat nem kaptam, azert a spanyolok nekem mar hoztak ki erdekes tengeri kutyuket, bennuk nem bizom annyira.

kardio1 2016.07.22. 17:30:05

@Mrs. Clayton: merre jártál Franciaországban ?

tanato 2016.07.22. 17:48:34

@Bredpitt Monika: Nem Spanyolországról szól a cikk?

tanato 2016.07.22. 17:53:17

@Bredpitt Monika: Na jó vannak pozitív spanyol gondolataim is.Nagyobbik lányom amikor Párizsban Erasmusos volt a legjobb barátnője egy spanyol lány lett Granadából..Most pl. szeptemberben mindkét lányom megy Granadába a barátnő esküvőjére.A leendő férje meg olasz,így nagy latin lagzi lesz Granadában majd egy hétig tart.

Bredpitt Monika 2016.07.22. 18:09:41

@tanato: csak olyan rosszul nezett ki a gyilkossag szo ezutan a jo poszt utan

Bredpitt Monika 2016.07.22. 18:11:16

@tanato: irigylem a lanyaid a buli miatt, biztos emlekezetes lesz, irhatnanak egy posztot rola

Mrs. Clayton 2016.07.22. 18:12:22

@kardio1: hat minden etteremben nem voltam de parizsban meg egy baratunknak van nyaraloja a tengernel, kb ennyi, de a spanyolok eseteben is kb ennyi a tapasztalatom es igy altalanositok

Mrs. Clayton 2016.07.22. 18:15:51

@Mrs. Clayton: mondjuk a raffles nem is thai hanem malajziai de mindegy viszont derbyshirben tenyleg jo a thai etterem

tanato 2016.07.22. 18:40:51

@Bredpitt Monika: Majd megkérem őket,biztosan részletesen beszámolnak.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.07.22. 19:01:58

@Shanarey: 444 et ne posztolj kerlek. Legalja. Kurucinfot se posztol ide senki.

tucano 2016.07.22. 19:10:28

@Th's child: seemink sincs :D bútorozott lakás, azt kész. Kb. 150 kg cucc mindenestül

Csodabogár 2016.07.22. 19:12:54

@Bredpitt Monika: Granadáért s irigyelheted, ha még nem voltál ott. Varázslatos város.

tucano 2016.07.22. 19:19:33

@Bredpitt Monika: két nagy filstúdió között tanyázunk, simán összefuthatok velük megint, rögtön szólok :D

Chamroe 2016.07.22. 19:20:38

A franciák után a németekre is rájár a rúd...

"At least one person has been killed and an unknown number injured in a shooting at a shopping centre in the German city of Munich."

www.bbc.com/news/world-europe-36870874?post_id=1191977987500769_1199897886708779#_=_

SzZoole 2016.07.22. 19:23:18

@Herr Géza: mi tortent Munchen-ben?
Az Afgan baltas utan egy bevasarlokozpontba lovoldozott valaki,tobb halott is van.

LittleG (uk) 2016.07.22. 19:24:19

@tucano: ja, azt hittem valami titkos trükk vagy fogás van a dologban :)

SzZoole 2016.07.22. 19:25:34

@tucano: ezt kar volt mondani Monixnak,mert mar keresi az elso gepet amivel odarepulhet:)))

tucano 2016.07.22. 19:28:06

@Zoole[uk]: ott ültek nálunk a kocsmában, meg a boltban, meg 3 hajójuk körözött, hogy becsapják a fotósokat, nagy showt csináltak Gozo-n, az tuti.

nyuszigonosz 2016.07.22. 19:28:41

@Zoole[uk]: Igen, egy óriási bevásárlóközpontban pár perccel itteni idö szerint hat óra elött kezdödött, még nincs vége az egésznek.

SzZoole 2016.07.22. 19:32:30

@tucano: adjad alá a lovat es holnap reggel tenyleg ott fog kikotni:)))

nyuszigonosz 2016.07.22. 19:33:44

@Zoole[uk]: Pontosítok: nem a bevásárlóközpontban direkt volt a lövöldözés, hanem egy elötte-mellette lévö McDonald - gyorskajáldában, csak a tettes-tettesek utána a bevásárlóközpontba menekültek be.

SzZoole 2016.07.22. 19:34:43

@nyuszigonosz: olvasom:(
Egy halotatt mar ki hoztak es egy helicopter koroz a plaza felett.

LittleG (uk) 2016.07.22. 19:59:09

@tucano: hű az durva :) mi ilyen gyűjtögető fajták vagyunk, megnyugtató érzés az ismert, jóemlékű dolgokkal körülvéve élni :) persze mindenknek más a fontos. van, aki élményeket gyűjtöget inkáb, gondolok nálatok is ez lehet a mozgatúrugó?

kardio1 2016.07.22. 20:15:58

@Mrs. Clayton: én a vidéki éttermeket szeretem a legjobban, Pàrizsban, meg a nagyon turistàs helyeken azért bele lehet futni kevésbé jo vendéglôbe is. A mi megyénkben egy kétcsillagos étterem van és legalàbb 3 egycsillagos (ebbôl az egyik ott, ahol élek). Michelin-csillagrol beszélek persze. Pedig nem egy külföldi turistàktol elàrasztott megye ez.

tucano 2016.07.22. 20:28:19

@LittleG (uk): is-is. Fene se tudja már miért mozgunk :D Néha már én is túlzásnak érzem

Mrs. Clayton 2016.07.22. 20:33:05

@kardio1: jobb helyeken nem ritka, hogy sok jo etterem van kis helyen, mi kopenhagaba megyunk nem sokara az is tele van csillagos helyekkel, de egy sima etteremben is olyan a menu h nem tudtam eldonteni hany helyre foglaljak, mert termeszetesen folyamatosan telt hazzal mennek
egyebkent en ugy jottem el parizsbol h vettem egy szakajto baguettet es eurotrainen azt csipegettem annyira jo volt
probaltam csomoszor sutni, de azt a kenyeret nem tudom elkesziteni, akarhogyan probalom

2016.07.22. 21:04:02

@tucano: Jesszus, hat en ezt nem birnam, dehat ezt mar megbeszeltuk.

nyuszigonosz 2016.07.22. 21:34:18

@tucano: Tetszett a posztod, Spanyolországot szeretem.

Hát érdekes életmód a tiétek: de szerintem nem unalmas.:-)

Mire megunnád a kilátás a lakásból-házból, már egy másik országban éltek.
Meg a cucc: akkor sosem kell a százéves mindenfélét még meghagyni, kerülgetni, rakosgatni, porosodni hagyni, mindig más, mindig új majd minden. :-)

tucano 2016.07.22. 22:03:55

@mojyo: ja, de ha olyan a munka, akkor menni kell. Ez van :D
@nyuszigonosz: köszönöm szépen!

2016.07.22. 22:08:41

@tucano: Hat persze, ertem en, nem fikabol mondtam, hanem csak ugy megallapitottam, amugy nagyon tetszik, hogy kihozzatok a helyzetbol a maximumot, ez ketsegtelen :)

Bredpitt Monika 2016.07.22. 22:15:08

@Csodabogár: te jo sokat utaztal mar, kar hogyAmerika ennyire nem tetszik neked, pedig annyi gyonyoru hely van ott

Bredpitt Monika 2016.07.22. 22:18:51

@tucano: tenyleg szolj, nem viccelek, egyebkent nem vagyok kepben veled kapcsolatban, mit is csinalsz valojaban,

Bredpitt Monika 2016.07.22. 22:20:06

@Zoole[uk]: miota vagy te ilyen jo ember ismero?

Bredpitt Monika 2016.07.22. 22:24:13

@tucano: most latom, hogy van hol utanad nezni, koszi az erdekes posztot

SzZoole 2016.07.22. 22:33:49

@Bredpitt Monika: mert en figyelek,megjegyzek es evekel kesobb is emlekszem ki mit ir/mond

micsoda? 2016.07.22. 22:45:15

Köszi, nagyon érdekes volt, kár, hogy nem csipem a spanyolokat, történelemből kifolyólag:)

tucano 2016.07.22. 22:46:46

@Bredpitt Monika: a tucanoprodon nem merem igazán elengedni magam, főleg idegennyelveken nem :D Ha rákeresel, hogy tucano, akkor a kinjan-találsz sok írást, meg van egy csomó régi blogom, illetve lemilre szeretek még írni, most meg a koncra, de sosincs időm. Köszönöm szépen, ha olvasol tőlem,

tucano 2016.07.22. 22:48:36

@micsoda?: engem sose vonzott ez az ország. De tényleg. Aztán megszerettem az embereket is, a tájat is, stb. Furcsa dolgok ezek, mondjuk a baráti társaság 20% spanyol, 20% szenegáli, a többi meg lengyel és 1 magyar itt :D

Bredpitt Monika 2016.07.22. 22:53:50

@tucano: hany nyelvet beszelsz?
Ha nem titok.

Bredpitt Monika 2016.07.22. 22:59:19

@tucano: ezt veheted boknak, nagyon ritka hogy mas blogokat olvasok, de nagyon erdekes eleted van ugy latom,

Bredpitt Monika 2016.07.22. 23:00:57

@Zoole[uk]: szoval figyelsz es emlekszel, na jo lesz vigyazni

SzZoole 2016.07.22. 23:07:01

@Bredpitt Monika: bizony,Meg arra is emlekszem,hogy hany eves voltam 5 eves koromban:)))

tucano 2016.07.22. 23:37:16

@Bredpitt Monika: á, pénz nélkül annyira azért nem érdekes :D Írok magyarul, angolul, portugálul és németül. Tudok még olaszul rendesen, meg most már spanyolul is, és éppen újratanulom a ruszkit, hogy tudjak venni itt ejfölt :D

tucano 2016.07.22. 23:38:05

@Bredpitt Monika: és persze nagyon szépen köszönöm!

M. Péter 2016.07.23. 01:29:07

@FeketeMacska73: Van a Habony-féle 888.hu is.

Buchhalter 2016.07.23. 11:22:40

Én csak a hirmondóhoz reagélnék:Hetek óta sláger téma a magyarországi minőségi munkaerőhiány.Szerintem jelentős béremelésekkel és emberi főnöki hozzáállással ezt lehetne orvosolni,de amíg egy átlag bolti eladó vagy pénztáros több műszakra havi 90-100 nettót keres addig csak sírdogáljanak.Az adócsökkentés kifogással meg nem értek egyet,mert nálunk nyugatabbra jóval magasabb a társasági ás iparűzési adó ráadásul több nyugati országban az SZJA is magasabb.Talán ha a kedves munkaadók nem lennének annyira kapzsik lenne azért helyi munkaerő.Szerintem már a nettó minimál bérnek is legalább 120-130 ezernek kéne lennie.Egy több műszakos bolti eladónak meg 150 nettó alatt nem is szabadna keresnie.Az én pénzügyi ágazatomban is iszonyú nagy lett a mozgás.Már kezdők is nettó 200 alatt nem akarnak dolgozni de a munkaadók ezen fel vannak háborodva ,de hogy mit is képzel az átlag magyar fiatalja.Hát erre mit mondjak...?

M. Péter 2016.07.23. 12:08:20

@Buchhalter: Az szja összahasonlításánál figyelembe kell venni, hogy a legtöbb országban van, mint ahogy Mo.-n is volt, 0%-os sáv, szóval az alacsony jövedelműek pont több adót fizetnek Mo.-n. Egyszer kiszámoltam, hogy a brit átlagbér kb. 2-szeresét kell keresni ahhoz, hogy az ember jobban járjon a magyar szja-val, mint a brittel.

Bredpitt Monika 2016.07.23. 14:58:00

@tucano: jo sokan olvastak a posztod, most latom

Gratulalok a nyelvismeretekhez,
ahhoz meg hogy penz nelkul nem erdekes az elet?
Tud az erdekes lenni, olvasom tovabb a blogokat, orulok hogy maszkalnak a vilagban ilyen jo fej emberek,

encir 2016.07.23. 15:45:31

@Buchhalter: talán élni szeretne meg családot alapítani meg utazni...nem csak vegetálni. Ha több pénze lenne, többet is fogyasztana vagyis jobban felpörögne a gazdaság, de az átlag magyar munkaadó bele is halna, ha nem zsigerelné ki a munkavállalóját.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.24. 04:18:42

@Herr Géza: Ezért lett a viccben is a segg a főnök az emberi testrészek között...
:-))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.24. 04:46:25

@Buchhalter: Hát ja, ezt én is kb így látom.Nemrég voltam életemben először az Asiacenterben, Pesten.Kb. minden második bolt bejáratára ki volt írva, hogy eladót keresünk.Na, mondom, a nettó 90 ezres ajánlatotokra nem sok jelentkező van, mi?És ez így helyes, kicsikét legyen már valami munkavállalói összefogás meg öntudat is a világon, baxxa meg.Viszont a másik oldalról is igaz, hogy amíg az állam így copatja a cégeket, hogy mondjuk egy 150 ezres fizetés belekerül a cégnek összesen mondjuk 320-350 ezerbe, addig nem lehet nagy bérjavulást vállalni.Akik meg tehetnének az adóprés ellen, azoknak meg akkor nem jutna annyi nokiásdoboz, ráadásul pont azok nyerik a választásokat is kétharmaddal...
És ezért szavaz egyre több magyar lábbal...
:-(((((((

tucano 2016.08.05. 16:59:58

@Th's child: látod, milyen igazad volt? Meggondolatlan hippi barlanlakó mekkora bajt csinált a szarásával:
444.hu/2016/08/05/halalos-erdotuz-lett-a-meggondolatlan-szekelesbol

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása