oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. július 12. 06:41,  Minden másképp alakul majd 168 komment

2016. július 12. 06:41 Határátkelő

Minden másképp alakul majd

A határátkelés lényege: valamit valamiért, magyarul áldozat nélkül nem megy – ezt vallja Péter, aki immár másodszor dolgozik Ausztriában. Történetében ott az első időszak csalódása a gyorsétteremlánccal, a visszatérés Magyarországra, majd az újabb próbálkozás, immár megfontoltabban. És tervei is vannak, amikről persze tudja, hogy nem feltétlenül alakulnak úgy, ahogyan most elképzeli.

Immár hagyomány így, nyaranta, hogy arra kérlek titeket, küldjetek nyaralós sztorikat, fotókat, esetleg videókat. Ne szakítsuk meg ezt idén sem, szóval várom, hogy megmutassátok, merre jártatok, mi érdekeset, szépet láttatok! A cím a megszokott hataratkeloKUKAChotmail.com!

szupermarket_foto_flickr_com_simon_shek.jpg

„Újabban sokat olvaslak titeket, gondoltam, leírom a saját tapasztalataimat is, kicsit őszintébben, mint ahogy az emberek a külföldi életről a buszon vagy a metrón, vagy egy sörözés alkalmával a haveroknak mesélnek. :)

20 éves vagyok, fiú, általános iskolás korom óta tanultam németül, szerencsére mindig jó tanáraim voltak, 16 évesen nyelvvizsgáztam németből. Érettségi után azt gondoltam, kimegyek Bécsbe egyetemre, és simán meg fogok élni mellette, ha dolgozom.

Nagyjából semmiről nem volt fogalmam, vagy tapasztalatom (az itthoni diákmunkát elég meredek dolog tapasztalatnak nevezni), de az érettségim nagyon jól sikerült, és ezzel a lelkesedéssel ki is költöztem.

A klasszikus kezdés: Meki

Elkövettem azt a hibát, hogy előbb lakást kerestem, s utána munkát, így másfél hónapnyi pénzem ment el feleslegesen, hiszen nem voltak bevételeim. Nagy nehezen aztán felvettek egy McDonaldsba. Ennek akkor nagyon örültem, s az első napig attól rettegtem, hogy nem tudok elég jól németül. Aztán hamar leesett, hogy nálunk körülbelül senki nem beszélt németül. :D

Sok magyar dolgozott ott, jó volt a hangulat, legalábbis az elején. Nagyon hamar belefásultam, és kezdtem nem szeretni ott dolgozni. Monoton volt, de annyira, hogy két hét után mondvacsinált okokra hivatkozva átírattam magam 30 órába. Így a következő hónapokban volt elég pénzem, hogy szerényen eléldegéljek.

Hamar rájöttem, hogy ez így nem élet, se nem egzisztencia, és elkezdtem iskolát keresni. Nem jelentkeztem egyetemre, mert attól féltem, hogy nem tudok majd megélni mellette, ezért Ausbildung, OKJ után néztem. Találtam egy üzletvezetőit, aminek az összköltsége másfél havi fizetésem volt, de lehetett részletben is fizetni, így jelentkeztem rá.

Nagyon nem volt semmi rendben

Két hónap után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ennyi pénzből nem tudok megélni, mert a sulit is fizetni kellett, az albérlet, ahová költöztem pedig meglehetősen drága volt, amellett kicsi is, és nagyon nem éreztem jól magam ott.

Ennek ellenére eldolgozgattam, eljárogattam suliba, gyakran voltam itthon Győrben, és mindig azt mondogattam, hogy szeretem, hogy jó, és hogy kijövök a pénzemből, meg hogy jól keresek. Persze nagyon nem volt semmi sem rendben, de ilyenkor beismerni a rossz döntést, főleg mások előtt, nagyon nehéz.

Aztán felmondtam az albérletemet, hogy olcsóbbat, de jobbat keressek. Persze nem találtam, kaucióra semmi pénzem nem volt, ez az egész helyzet hetekig nyomasztott, depressziós lettem, látszott rajtam, hogy nem szeretek dolgozni sem, aztán a szabadságolásom előtti utolsó nap fel is mondtak nekem. Ez novemberben volt, így hónap végén dupla fizetéssel jöttem haza, de nem voltak terveim, most mihez kezdjek.

Vissza Magyarországra - ideiglenesen

Szerencsére két hónapos szünet jött a suliban, így nem kellett kijárni, nem voltak problémák. Három hét otthoni semmittevés után kezdett nagyon elegem lenni abból, hogy nem csinálok semmit, és elkezdtem önéletrajzokat küldeni. Boltokba, multikhoz, de sehonnét nem kaptam választ.

Miután január végén már nagyon kezdett fogyni a novemberi fizetés, és a suli részleteit is fizetni kellett, elhatároztam, hogy itthon dolgozom, szereztem diákigazolványt, és elmentem a Tescóba kasszázni.

Érettségi előtt is ott dolgoztam, ismerős volt, hamar elkezdtem ismét sokat dolgozni, voltak hetek, amikor 50 órát is dolgoztam, hogy anyukámtól ne kelljen semmi pénzt kölcsönkérjek.

Újra elkezdődött a suli, és nehéz volt összeegyeztetni a kettőt. Az iskola persze esténként volt heti kétszer, így az utolsó vonattal sem tudtam hazajönni, egy haveromnál aludtam ilyenkor.

Nem mertem nemet mondani

Ez eltartott két-három hónapig, amikor is áprilisban váratlanul emailt kaptam egy Billából (osztrák élelmiszerbolt-lánc, kis túlzással minden faluban és minden sarkon ott vannak), hogy behívtak állásinterjúra.

Ezt valószínűleg az üzletvezetői okj-mnek köszönhetem, amit akkor épp csináltam még, de benne volt az életrajzomban, zárójelben, hogy folyamatban. Két nap múlva fel is hívtak, egy hétre rá pedig már ott is voltam.

Tudtak róla, hogy kijárok, autó-vonat kombinációval, de én annyira nem mertem semmire nemet mondani, hogy mondtam, hogy reggel hatkor is tudok kezdeni ha kell. Aztán elég gyakran kellett reggel hatra vagy hétre kijárni Győrből. :D

Jó kis csapat voltunk, szerettem ott dolgozni, rendesek és megértőek voltak, a feladatok mindig változatosak, nem voltunk túlterheltek sem, és soha nem volt olyan, hogy nem engedtek volna ki cigizni, még akkor sem, ha állt a sor a kasszánál. Akkor is megoldották.

Most már egy másik Billában vagyok, mert ez a másik sokáig zárva volt, és nagyobb forgalom mellett nyitottak újra. De továbbra is szeretem, azt vettem észre, a kollégák összetartóak, és segítőkészek. Egyszer sem mentem még úgy dolgozni, hogy semmi kedvem nem volt hozzá.

A vásárlók sokkal nyugodtabbak, türelmesebbek és sokkal kevésbé arrogánsak, mint például a Tescóban, ahol a vasárnapi nyitvatartás előtt a szombati apokalipszisek idején volt, hogy hat órán keresztül nem engedtek kimozdulni a kasszából a vezetők.

És igaz, hogy nem tehetem el a borravalót, de sokan hagynak ott 10-20 centeket is, nem pedig a marék ötforintosaikat számolgatják, hogy a négy darab zsemlét meg Tescós szalámit pontosan ki tudják fizetni.

Ez egy nem polkorrekt megjegyzés, hogy szerencsére, de én örülök neki, hogy nem dolgozom együtt egyetlen egy magyarral sem: az, hogy helyt állok, csak rajtam és a nyelvtudásomon múlik.

Nem ér megkülönböztetés

Mivel nincs semmilyen tapasztalatuk magyar alkalmazottakkal, így engem semmilyen, se pozitív, se negatív megkülönböztetés nem ér. Ezt csak azért szútam közbe, mert Burgenlandból szinte mindenkitől ennek az ellenkezőjét hallottam.

Nálunk például majdnem mindenki szerb vagy horvát, van egy-két albán is, és ebből soha nem is volt probléma. Huszonöt évvel ezelőtt egymás ellen háborúztak, ma pedig a legnagyobb spanok a munkahelyükön. :O

Itt, mivel mindenki mással együtt kezdettől fogva itt vagyok, megbeszéléses alapon sikerült elérnem, hogy délutánokra osszanak be, hogy egyszerűbben is ki tudjak járni, ne kelljen Bécsig menni kocsival, és aztán még fél órán keresztül parkolóhelyet keresni.

Így, autóval-vonattal két óra az út, de nem bánom, mert az utazásért negyedannyit sem fizetek, mint amennyit fizetnék kinn a minőségi lakhatásért, ráadásul a benzinpénzért továbbra is eljárok dolgozni vasárnaponként a Tescóba. :D

Szeptembertől ismét suli

Őszintén szólva, én jobban érzem magam így. Heti négy napot járok ki, van szabadidőm, vannak terveim, vannak megtakarításaim. Szeptemberben kezdek távoktatással, amire időm is lesz tanulni, közben pedig nem kell aggódnom amiatt, hogy hónap végéig marad-e kajára való (ezt hallottam már párszor, bécsi magyar diákoktól is).

Tudom, hogy kinn ezzel a fizetéssel nem tudnék félretenni, és azt is tudom, hogy nem érezném magam soha otthon Bécsben. Ijesztően nagy a különbség az átlag német és az átlag osztrák gondolkodás, hozzáállás között, én diploma után mindenképpen Németországba szeretnék menni, nem maradnék Ausztriában. Most jó, mert közel van, de hosszú távon Németország sokkal élhetőbb szerintem.

Tapasztalat nélkül nem megy

Úgy gondolom, saját példa alapján, szülői befektetés nélkül nem jó ötlet belevágni egy külföldi egyetembe. Attól, hogy Te elvégzel egy egyetemet Bécsben, vagy Angliában, és közben alig tudsz megélni, nem indulsz diploma után nagyobb eséllyel. Az számít, hogy milyen tapasztalataid vannak, dolgoztál-e már, tudod-e, mi az a munka.

Én, hiába van egy kitűnő eredménnyel lezárt bécsi OKJ-s papírom arról, hogy üzletvezető lettem, nem fognak sehova felvenni csak azért, mert papírom van róla. Tapasztalat nélkül sehova. Még itthon sem. Mindenhol küzdened kell azért, hogy elfogadjanak, elismerjenek, mindenhol ugyanannyit. A kérdés, hogy mit kell megszenvedni a célért.

Neked, aki esetleg mostanában tervezgeti a kiköltözést Nyugat-Európába, azt ajánlom, hiányszakmákban vagy magas végzettséget igénylő körökben próbálkozz. Jobb itthon a Tescóban dolgozni és 300 eurót kapni érte, mint kinn megalázkodni egy McDonaldsban, de kapni érte 1300 eurót.

Valamit valamiért, erről szól a határátkelés. Láthatod az én példámból, hogy nehéz nagyon, minden másképp alakul majd, mint tervezted, sok múlik azon, mit vársz magadtól, mit viszel magaddal az életben. Azoknak a legnagyobb része, akik „leléptek”, nagyon sokat szenvedtek azért, hogy valamit felépítsenek odakinn.

Az nem élet, hogy zsíroskenyéren élsz egy hamburgi munkásszállón, vagy ha tízen laktok egy szobában egy tiroli hüttében. Kereshetsz több pénzt, átmenetileg jó megoldás, ha pénzre van szükséged, de rombol emberileg. Szerintem.

Most ennyi, nem szeretek okos lenni, remélem, sok minden áll még előttem, gondoltam ezt megosztom veletek, várom a véleményeiteket. :)”

HÍRMONDÓ

Szerdától új kormányfő Nagy-Britannia élén

Kissé felgyorsultak az események a szigetországban, ugyanis David Cameron (még) hivatalban lévő kormányfő bejelentette, szerdán felajánlja lemondását a királynőnek. Utódja Theresa May jelenlegi belügyminiszter lesz, aki II. Erzsébet királynő tizenharmadik kormányfője lesz (az első Sir Winston Churchill volt). Theresa May lesz egyben az Egyesült Királyság második női miniszterelnöke a három éve elhunyt Margaret Thatcher után. (További részleteket itt találsz.)

És ha már Theresa May: a minap a politikus egyértelműen fogalmazott egy interjúban, azt mondta, „a Brexit Brexitet jelent”, és az Egyesült Királyság mindenképpen kilép az Európai Unióból. Ugyanezt üzente a brit kormány annak a több mint négymillió aláírónak, akik csatlakoztak az újabb EU-referendumot követelő petícióhoz. (Erről itt olvashatsz többet.)

A németek is összevissza beszélnek

Mármint a Brexitről, olyannyira, hogy míg például a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke a napokban egy interjúban úgy vélte, azért nem lefutott ügy még a brit uniós kilépés (a referendummal csak „valószínűbbé vált, hogy Nagy-Britannia két év múlva nem lesz az EU tagja”), addig Angela Merkel kancellár szerint Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból visszafordíthatatlan folyamat. (Hogy mit mondtak még, arról több kiderül itt.)

Ilyen Európát még nem láttál! És nem is fogsz…

Végül némi pihentetésként egy egészen jópofa ötlet, amit Anders Sundell svéd politológus ötölt ki, és rajzolt meg: a városállamok Európája. Egészen morbid térkép sikeredett így, amit itt nézhetsz meg.

(Fotó: flickr.com/Simon_Shek)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr728881696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

London2009 2016.07.12. 15:53:22

Elolvastam es az irasa alapjan nem vagyok teljesen meggyozodve, hogy feltetlenul egyetemre kellene jarnia. Bar lehet, hogy csak piszok rossz fogalmazo.
Annyira elveszettek a fiatalok Magyarorszagon, kulonosen videken, hogy szerintem inkabb dicseretes, hogy o legalabb kezdett valamit az eletevel igy 20 evesen. Tipikus ez a mamahotel, semmit nem ero diplomak halmozasa es ugy egyaltalan fogalmuk sincs, hogy mihez kezdjenek magukkal. Ami nem hiszem, hogy feltetlenul csak a fiatalok hibaja.
Oriasi hibanak talalom, hogy olyanok mennek tovabbtanulni, akiknek nem kellene. A szakmak es a jo szakemberek pedig semmibe vannak veve. Meg mindig sokan azt hiszik, hogy majd diplomaval a kezukben csupa nyitott ajtot talalnak majd. Aztan a valosag teljesen mas.
Ilyen szempontbol ez sokkal, de sokkal jobban mukodik Angliaban. Egy jo szakember, igen gyakran jobban keres, mint egy ertelmisegi. A kis betanulassal elsajatithato munkakorokben egyaltalan nem elvaras a diploma. Adminisztrator, recepcios, szemelyi asszisztens stb. De meg magasabb munkakorokben is gyakran csak a hasonlo munkakorben szerzett tapasztalat szamit es nem a felsofoku vegzettseg.
Van ket ismerosom is aki Mo-on valami marketing vagy PR vagy kommunikacios akarmiszerusegen vegeztek. Nyelvtudas nulla. Munkalehetoseg nulla. Szokasos tortenet es a diplomas angliai mosogato esete. Amugy egyik sem mosogatott, de vendeglatasban dolgoztak par evig, de nem sokaig. Mindketten megtanultak angolul, jartak nyelviskolaba a munka mellett, majd az egyik rajott, hogy o imadja a kutyakat es o kutyakozmetikus szeretne lenni! Ment a magyarorszagi szokasos szoveg, hogy jajj ezert kar volt tovabbtanulni stb. Egy szo mint szaz, ugy ismertem meg a lanyt, hogy a kornyekunkon nyitott egy szalont! Imadja csinalni, ennel boldogabb nem is lehetne, a szalonja pedig szarnyal!
A masik lany pedig arra jutott, hogy o mindig is orvos szeretett volna lenni, de nem sikerult neki a felveteli. Igy elkezdett szinten a vendeglatos munka mellett egy fogaszati asszisztens kepzest. A legtunderibb asszisztens akit el lehet kepzelni, na es ot pedig a fogaszatrol ismerem.
Egy szo, mint szaz, kifejezetten nem szeretem, hogy a szakmak nincsenek Mo-on kelloen megbecsulve. Meg vannak a fiatalok tevesztve, hogy csak diplomaval lehet az ember valaki, csak akkor fog tudni a jovoben boldogulni. Nekem jo ezt latni, hogy itt sokkal tobb a valasztasi lehetoseg es az egyszerubb, minimalberes munkakra lehet tenyleg diak/atmeneti munkakent tekinteni. A tobbi pedig, csak az emberen mulik!
Kivanom a posztolonak, hogy talalja meg a sajat utjat. Legyen az egyetem vagy egy jo szakma, amit szivvel, lelekkel fog tudni csinalni. You can do it!

Posztíró 2016.07.12. 15:57:00

@macamuca [IHUN]: @Herr Géza: itthoni diakom van teljesen legálisan . Ilyen apróságok on felesleges rágódni.

Posztíró 2016.07.12. 15:57:00

@Pernilla: Kinn csináltam Ausbildung zum Filialleiter. Ez alapból felnőttképzés .

Amugy soha nem érdekelt sehol a bruttóm, azt tudom mennyi érkezett / érkezik hónap végen a bankszámlára.

Ez a Mekiben kb 900 € volt 30 órában. Tavaly.

Posztíró 2016.07.12. 15:57:00

@mindennelegyet(nem)erto: Itthon megyek egyetemre kb 1 kilométerre távoktatás pont azért hogy legyen idők mellette kijarni. 5x annyi mint a Tesco es otthon nem kell 400€ albérletet fizetni.

Ha pedig szeretsz autót vezetni (mint en), egyáltalán nem gond 80 km, utána pedig fel óra vonattal.

Reggel/este a Ket város közötti vonatok tele vannak ingázók kal, az A4es autópálya úgyszintén.

Posztíró 2016.07.12. 15:57:00

@stoilt: Hat te valamit nagyon félreértettél ... persze dolgozgassak itthon ejt nappallá teve hogy megkeressek 80.000et es tanulni se legyen idom ? Kijarok heti négyszer es négyszer annyit haza is hozok van három szabadnapom belefér az amit en szeretnek es nem anyucitol kell kunyeralni minden hét végen ...

Az h szüleimmel elek nagyon nem gaz, költözz te is külön a feleségedtol mert az ciki:D

Ilyen világot élünk, nem fizetek feleslegesen százezreket albérletre es kész.

London2009 2016.07.12. 16:03:38

@macamuca [IHUN]: Van egy kis vallalkozasom, ahol nekem rendszeres takaritasra van szuksegem. Nehez elore tudni, hogy mikor, de minimum egy heten egyszer vagy ketszer. Emiatt tobb takaritonore van szuksegem, hogy valakit mindig el tudjak csipni. Ugyanigy jartam, mint te! Nyaralni ment a lengyel takaritonom meg a testvere, aki szinten szokott nekem segiteni. Ajanlottak nekem egy magyar not. Elmondtam neki, hogy ez sajnos igy megy. Egy honapra elore megadom a beosztast, de teljesen ossze vissza lesz. Visszairt, hogy neki hetvegen nem jo, mert akkor pihen. Delelott 10 elott szinten nem jo, mert koran van. Vasalni, nem vasal. Agyat nem huz stb. Ugyhogy ugy dontottem, hogy inkabb en csinalom, mig nem jonnek vissza a lengyel csajok…

Ginix 2016.07.12. 16:04:46

szerintem ügyes és hajrá!

20 évesen többet tett már és irányt szabott magának, amit sok 25-30 éves nem mondhat el magáról. ifjú, képlékeny, tanul majd a hibáiból (vagy még jobb, ha másokéból:))

macamuca [IHUN] 2016.07.12. 16:06:44

@Posztíró:
Értő olvasás=pont erre hívtam fel Herr Géza figyelmét, hogy lehetséges legálisan diákigazolványt "szerezni", hogy jár/van/létezik anappalis oktatáson KÍVÜL, más formában tanulók számára is.
Én máson "rágódtam", de arra nem reagáltál...
Mindegy.

szaszo71(D) 2016.07.12. 16:10:57

@Posztíró: Szülőkkel vagy házastárssal lakni kicsit más.

London2009 2016.07.12. 16:25:38

@Posztíró: szerintem ugyesen kitalaltad! Csak igy tovabb!

Azert ne keverd a szezont a fazonnal, ami a szulokkel es a hazastarssal valo egyuttlakast illeti.
Szerintem ennyi idosen meg belefer. Csak vigyazz, hogy ne ragadj bele. Keves kiabranditobb dolog van egy nonek annal, mint egy ferfi, aki az anyjaval el. :D

stoilt 2016.07.12. 16:29:00

@Posztíró: Inkább te érted félre. Nem értem itthon miért kéne éjt nappallá téve dolgoznod, ha úgy is otthon laksz, nem kell gyereket etetned, stb. Pénzt gyűjteni ráérsz 1-2 év múlva is. Ha anno nem mész ki a Mekibe szenvedni, már jövőre diplomáznál és mehetnél ki sokkal többért dolgozni, mint most. És közben dolgozhatnál heti 4 napot 60 ezerért itthon, és akkor 3 szabad napod helyett (bár amúgy azt írtad, hogy vasárnap meg tesco-zol...) lenne 3 szabadnapod plusz 4 szabad délutánod és estéd, amit tanulásra meg egyébre fordíthatsz, és havi 60 meg elég Győrben arra, hogy eljárj sörözni a haverokkal és akkor szintén nem anyutól kell kérni. Persze annyiból nem villoghatnál a többiek előtt, mint ahogy teszed gondolom most, de megérte volna szerintem.

Azért azt remélem nem gondolod komolyan, hogy a feleségeddel vagy a szüleiddel lakni ugyan az a kategória. Amúgy most még nem gáz, de lassan az lesz.

Egyébként, amíg te a Billába ingázol napi 4 órát havi 1000-1200 euróért, addig a volt osztálytársaid épp a szakdolgozatukat írják a műszakin vagy a közgázon az intelligens orvosi diagnosztikai eszközökről, okos műszerekről, mesterséges intelligenciáról. Aztán jövőre elkezdenek dolgozni a te fizetésednek megfelelő összegért Budapesten. S miközben te a távoktatással nyűglődsz (elárulom, az is annyit fog érni, mint az okj-d), ők felszednek pár év tapasztalatot. Aztán ha kimennek Bécsbe dolgozni a te fizetésed többszöröséért, talán majd hagynak ott neked pár centet extrának, hogy legyen kávéautomata.

Nem bántásból, csak úgy mondom, mert eléggé érződik rajtad, hogy nagyon nagy királynak érzed magad attól, hogy a kint megkeresett jövedelmedet itthon költöd el, de nem ám albérletre, mert azt ugye minek már, majd anyunál laksz, de közben hangsúlyozod, hogy te aztán nem kérsz tőle pénzt. Juj.

DieNanny CH 2016.07.12. 16:32:16

@Posztíró:

Tehát magyar diákigazolványod van - jól értem? Milyen iskolát végzel jelenleg Mo-on?

Szerintem nem gáz szülőkkel lakni; ha felelősségteljes gyermekük vagy, akkor a rezsi rád eső részét - 1/3, ha egyedüli gyerek vagy - odaadod nekik, valamint legalább heti 1x megtöltöd a hűtőt, és te végzed a házimunkát.
Jól gondolom?

Herr Géza 2016.07.12. 16:48:47

@Posztíró: Én nem is "rágódtam" volna a te diákigazolványodon, szimplán Golf2 egy állítására reagáltam, majd ebből lett itt téma. Mondjuk, ha a hogyan kérdésre nem csak annyit válaszolsz, hogy "szerezni legálisan könnyű", hanem esetleg ugyanilyen lendülettel odaírod, hogy otthon be vagyok íratkozva egy suliba (pl.), akkor hamar megszűntek volna az elméletek. De hát te dolgod, csak utána ne csodálkozz, ha már mindenféle vad feltételezések keringenek itt.

wuaaa 2016.07.12. 16:57:36

Tényleg nem értem, miért kell belekötni a mai @Posztíró: -ba.
Harminc- vagy negyvenvalahány (vagy még több?) évesen beszólogatva közölni vele hogy szart se tud még. Mint amikor a nagycsoportos lerúgja a kiscsoportost a hintáról.

London2009 2016.07.12. 16:59:10

@stoilt: Szerintem neki nem az egyetem lesz az utja. Akkor szepen beiratkozott volna mar reg. Valoszinuleg ot jobban hajtja a penz es az a legfontosabb ertek neki jelenleg. Ha ugyesen csinalja, akkor siman osszegyujthet egy szep osszeget es a szulei hazabol majd nem alberletbe fog koltozni, hanem esetleg sajat lakasba.
Ezt irtam a fenti kommentemben is, hogy nem kell mindenkinek tovabbtanulnia. Tiszta hulyeseg. Ha jo neki, hogy a sajat utjat jarja es eltartja magat, hadd probalkozzon!
Szivem szerint en is azt szeretnem, hogy majd a gyerekem 20 evesen ne a kassza mogott uljon, hanem tanuljon, kepezze magat es a penz ne a legfontosabb dolog legyen az eleteben. Kulonosen mert manapsag egy 20 eves ember, meg szinte gyerek. A szulei helyeben en lehet, hogy egy kicsit jobban terelgetnem. De ok tudjak.

Ginix 2016.07.12. 17:05:47

@wuaaa: én sem értem, egyáltalán nem éreztem nagy arcúnak. kicsit szeleburdi, de sztem az lenne a gond, ha ennyi idősen úgy viselkedne, mint egy 40éves.

szaszo71(D) 2016.07.12. 17:06:30

@wuaaa: Mert tenyérbemászó a stílusa. És nagyképú.

blackhairlady 2016.07.12. 17:07:09

@Golf2: a depresszio nincs korhoz kotve, az elethelyzet okozza, akar mar gyerekkorban.

Ginix 2016.07.12. 17:11:33

@szaszo71(D): bocsi, nem kötekedek, de ez miből jött le? én egyáltalán nem éreztem és most már érdekel, h mi csapta ki a biztosítékot.

szaszo71(D) 2016.07.12. 17:17:26

@Ginix: Az első hosszù válasza. Előtte nem bántotta senki. De ő "igenis " mindent jobban tud és mindenki más gonosz.

Pernilla 2016.07.12. 17:18:55

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: EU-s diákviszony alapján lehet otthon is (magyar) diákigazolványt igényelni, nem szükséges hozzá mo-i diákviszony.

stoilt 2016.07.12. 17:25:40

@Ginix: Miért, egy 40 éves hogy viselkedik?

stoilt 2016.07.12. 17:25:49

@London2009: Lehet, hogy nem az egyetem az ő útja, de 90+os érettségikkel én pazarlásnak érzem, amit csinál. Már tényleg sokkal előrébb lehetne, ha nem csak azt figyelné, hogy most éppen mennyi fog a számlára érkezni, hanem előre is tekintene néhány évet. De igazad van, az ő dolga.

sellőlány 2016.07.12. 19:14:08

@Herr Géza: Egy ismerős mesélte (Bécsben él, és vannak rokonai Németo-van), hogy a németek szemében az osztrákok kb. olyan stiklis gazemberek (hajlamosak korruptabb megoldásokra számla és pénzügyekben, nem szavatartóak, szemük sem áll jól), mint mi az osztrákok szemében. Erről neked mi a tapasztalatod?

Csodabogár 2016.07.12. 19:23:41

Most már szeretném tudni, hogy mi mindenre jó egy diákigazolvány, hogy reggel óta ezen rágódnak itt többen. Utazásra jár kedvezmény és??? Gondolom a benzinkutnál nem adnak olcsóbb benzint és az autopálya díjat is ki kell teljesen fizetni. Szóval tényleg kiváncsivá tettetek.

Shanarey 2016.07.12. 19:32:21

Én nem kötök bele, nem vagyok én cement.

Az a nagybetűs Élet már úgyis belerúgott párszor, s ha így folytatja akkor rúgásból, lesz még több is.

Én már akkor röhögtem amikor azt olvastam: " Ennek ellenére eldolgozgattam, eljárogattam suliba, gyakran voltam itthon Győrben"

Herr Géza 2016.07.12. 19:38:58

@sellőlány: Stimmel. :) Németországból nézve Ausztria kelet fele (azaz Bécs) már Balkán. De legalàbbis annak az előszobája. :D

tanato 2016.07.12. 19:50:45

@P.Elliot: @Nigro notanda lapillo: Erről már több év itt sokat beszéltünk.Kommunista örökség.A komm. rendszerekben a háztartási munka más család részére gyakorlatilag tiltva volt illetve nem nézték jó szemmel. MIvel ez emlékeztetett a cselédrendszerre ami ugye a kommunisták szerint az osztálytársadalmak egyik fő jellemzője volt/mondjuk nem teljesen volt ez az állítás alaptalan./És ez az un.cselédmunka ,megalázónak volt titulálva a 45 év komm.rendszer alatt.És ez a fejekben még bőven benne van.:Aki más családban ápol öreget ,vagy vigyáz gyerekekre vagy házimunkát végez azt megalázónak élik meg szemben mondjuk az említett portugál nővel,aki sosem élt komm .rendszerben.

sellőlány 2016.07.12. 19:52:59

@stoilt: Miért kellene fiatalnak azonos úton járnia? Főleg egy most 20 évesnek? Ha összehasonlítjuk azokkal, akik rögtön kezdik az egyetemet apuci pénzéből kb. semmi lövésük sincs az életről még akkor sem, amikor diplomáznak (oppardon összeollóznak vmi tanulmányt diploma címen), idegen nyelven megszólalni nem tudnak, pénz értékéről fogalmuk sincs, arról, hogy mit akarnak csinálni meg pláne semmi... Akkor azt kell mondanom, hogy @Posztíró már így is évekkel társai előtt jár. Annyi értelme biztos van Ausztriának, hogy gyakorlati nyelvtudása , illetve egy ottani papírja ami, akármit fog csinálni később az életben, ez mindig referencia lesz. Én tisztelem azokat a munkatársaimat, akik "alulról" jönnek (és csak később szereztek diplomát), mert sokkal reálisabb a világképük és az értékrendjük, mint sokdiplomás, kétkezi munkát sosem látott társaiknak. Németországban bevált trend, hogy középiskola es egyetem között a fiatalok elmennek hátizsákkal világot látni egy fix összegből. Ez az ő felnőtté válásuk kezdete, és be kell vallanom, akárhányszor összefutottunk velük a világban, mindig felmerült bennem, hogy a generációs távolság-felfogás-szokások ellenére (kétszer annyi idősek vagyunk), hogy milyen klassz srácok, bár csak így tehettem volna én is (ehelyett rögtön kezdtem az egyetemet és szinte azonnal szakmát váltottam diploma után). @ Pusztító: neked sok sikert, csak annyit kérek, hogy legyek megértőbb az ötforintosokat összekaparó vevőkkel szemben. Az mindenképp dícséretes, hogy még így is kifizetik az árut, nem ellopják. Egy-egy kedves szót ők is megérdemelnek, százszorosan visszakapod majd.

sellőlány 2016.07.12. 19:57:05

@Herr Géza: Akkor ok. :-) A Balkánt nem akartam említeni, de pontosan így hangzott el. :-) Amikor a férjem elkezdett Magyarországra járni üzleti ügyben, kérdezték, mi hozta ide. Mondta, hogy a Balkan region-t jött kialakítani, erre sértődötten kérdezték tőle, hogy akkor mit keres Mao-n. :-D Azóta ezt a szót nem használja errefelé.

Shanarey 2016.07.12. 20:07:14

@Csodabogár:

A diákigazolvány Budapesten például az utazás miatt jó dolog, emiatt aztán boldog boldogtalan bejelentkezik valami iskolába, és emiatt lesz diákigazolványa, a suli pedig majd rájön hogy ez a jelentkező is csak egy nemlétező diák. A diákigazolvány pedig ha megvan, azt nem tudják már visszavenni. Vagyis arra az egy évre érvényes lesz.

Herr Géza 2016.07.12. 20:38:46

@sellőlány: Igen, a hollandoknak biztos már München is a Balkán, a németeknek Bécs, az osztrákoknak Budapest, nekünk Bukarest, nekik meg Szófia, aztán a bolgárok szarban vannak, mert nincs tovább....:)))))

Posztíró 2016.07.12. 20:52:03

@London2009: Értem en de miért költözzek el 20 évesen ?ha egyetemre járnék a szomszéd utcába (!), akkor is otthon laknék. A lakbér összeget félretéve pedig gyűjthetek saját autóra.

sellőlány 2016.07.12. 20:55:52

@Herr Géza: Haha, így-így. Holland forrásból: Magyarország? Az valahol Németország után, ugye? (Persze ez nem általános, de hallottuk.) Másik: Ááá, beszélsz angolul? Akkor majd tudunk beszélgetni az este folyamán. (Nem láttam többet.)

Posztíró 2016.07.12. 21:03:39

@stoilt: Egy evet vesztettem összesen, de sokkal több élet tapasztalatot szereztem mintha a telefonomat nyomogattam volna előadás alatt.

Nem érzem nagy királynak magam. Nem nőttek a kiadásaim attól, hogy jóval több pénz áll rendelkezésre. Megnyugtatlak, takarék számlám van kettő, fizetem az egyetemet, állampapírok es emellett új autóra gyűjtok amit nem a szüleim tesznek alám. Ha a haverom lennel meg sem erezned hogy kinn dolgozom, nem is tudnád mennyit keresek mert a mi köreinkben nem divat hencegni:D

Elverhettem volna Balaton Soundon, vagy minden hétvégén, stb. Nem tettem.

Ha pedig az igényeim megragadnanak a Tescos fizetésnél mint egyetem melletti munka, kikerülnek az egyetemről egy diplomával 0 forinttal.

Igy pedig anélkül hogy minden idom elmenne tanulásra meg melora , lesz idom magamra is.

Ha pedig azt gondolod (nem tudom te írtad e), hogy a távoktatás diploma semmit nem ér, megnyugtatlak, ugyanannyit ér, mint egy sima diploma, a kérdés hogy mit teszel bele/hozza.

A stílusom pedig egyszerű reakció a lehúzós, apróságokba belekötő stílusba, amit itt halistennek kevesen elég erősen nyomtok. Építő kritika is létezik, nem csak jobban tudom megmondom helyette kritika.

Posztíró 2016.07.12. 21:03:39

@sellőlány: Lenézik az osztrákokat, de nem a végletekig. Szóval ez csak enyhe értelemben.:)
Többet nem tudok mondani, azok a németek akiket en ismerek Nemeteroszagbol, tudjak hogy magyar vagyok.
Szóval enyhébb megfogalmazásban szerintem teljesen helytálló

Posztíró 2016.07.12. 21:03:39

@Shanarey: Mert te valószínűleg megfeszulsz otthon a melóban amit borzasztóan utalsz es csak az irigykedés marad mert a mondatból azt szurod le hogy "csinalgatta de nem omlott össze az élete"
Lehet en érzem rosszul, de atsut a betuiden valami nagyon negatív érzés...

Csodabogár 2016.07.12. 21:17:13

@tanato: Azért ez elég hülye felfogás. Amerikában sokan élnek takaritásból, persze illegálisok. Többet ismertem, egyik se érezte lealázónak és sajnos nagyon értelmes és részben tanult fiatal nők, végleg bele is ragadnak ebbe a munkába. De aránylag jól keresnek, a maguk urai, annyi házat vállalnak el amennyit akarnak. Itthon örülnék ha találnék valakit aki olyan alaposan és lelkiismertesen, no meg gyorsan takarít mint ahogy ezeket megismertem. Anno én tudtam, hogy számomra csak átmeneti állapot a cselédlánykodás, talán ezért sem éreztem megalázónak egy cseppet sem. Ez volt akkor az egyetlen lehetőségem, meg kellett élnem valamiből, tehát csináltam. Itthon a szüleim meg irtó büszkék voltak rám, miután senki nem hitte volna rólam, hogy erre képes leszek. Szerintem tusztességes munkával pénzt keresni soha nem megalázó.

M. Péter 2016.07.12. 21:20:10

@tanato: A takarítónők Portugáliában sem voltak a társadalmi hierarchia tetején.

DieNanny CH 2016.07.12. 21:21:41

@Posztíró:

"es emellett új autóra gyűjtok amit nem a szüleim tesznek alám."

Dehogyisnem, átvitt értelemben. Vagy csupán véletlenül kihagytad a felsorolásból azokat a tételeket, amiket kérdeztem? Lakbér fizetés, hűtő feltöltés? Mert az a fiatal, aki nem otthon lakik, az emiatt nem tud autóra gyűjteni, mert helyette a lakást, rezsit, kaját fizeti belőle.

Ha arra vársz, hogy felelősségteljes, önmagáról gondoskodni tudó embernek tartsalak, akkor bizony nálam ez is beletartozik.
Sajnálom.

Posztíró 2016.07.12. 21:23:24

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Most ezért lent megint szét fognak szedni, de anyukám nem a létminimumon él, nagyjából megegyezik a keresetunk, ennek ellenére igen, a hűtőt minden heten en töltöm fel, a Honap végen maradt pénz pedig az vándorol az ø pénztárcájába (:

Nem latom értelmet hogy a háztartás bevételeit a háztartáson kívül rejtsem el hamár a háztartás tagja vagyok. Remelem erted mire gondolok most (:

sellőlány 2016.07.12. 21:28:49

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ne legyél ennyire szigorú. :-) Én sem lennék az a gyerekeknek, ha látom, hogy nem a sejhaját vakarássza, hanem dolgozik. Nyilván a kaja résszel elszámolnánk, de ugyan mi rossz van abban, ha a szobáját a céljai eléréséig lakhatásra használja? Persze később (harminc felé) már kapna egy segítő lenditést az ajtó felé tőlem is. :-) Svájcban ilyen téren mi a helyzet?

sellőlány 2016.07.12. 21:29:56

@sellőlány: én sem lennék az a gyerekeimmel

Shanarey 2016.07.12. 21:30:11

@Posztíró:

Nem feszülök meg és főleg nem otthon. UK-ban élek már lassan 3 éve.

De ha már így belém kötsz akkor magyarázd meg miért is kellett az általam idézett mondat szerint Győrbe visszajárni ? Az utazás ingyen volt avagy kellett a buksi simogatás az őseidtől?

Te még túl fiatal vagy az tény, de akkor is ha már elindultál akkor nem kellett volna visszafordulni. Ez a fiatal vagyok most akarok élni ráér 2-3 évvel később is.

szaszo71(D) 2016.07.12. 21:41:36

@Shanarey: Na ezért antipatikus nekem Posztíró. Szerinte aki nála idősebb az mind lúzer, mind a devizahitel elől menekült. Ő meg a király.

tanato 2016.07.12. 22:11:49

@Csodabogár: Igazad van,ez csak pszichológia,de mint többen írták itt is, ma nagyon is mélyen gyökeredző felfogás.Igazán akkor szűnik csak meg amikor kihal az utolsó komm,rendszerben felnőtt magyar polgár is vagy még utána.

tanato 2016.07.12. 22:14:22

@M. Péter: Nem volt viszont náluk államvallás a kommunista ideológia,ezért nincs az idézett "megalázó munka végzése az uraknak" érzése.

Bredpitt Monika 2016.07.12. 23:08:43

Sok sikert.
Ne fordits tul sok energiat a negativ emberekre.
Egy csomo energiat elszivnak.

skye8 2016.07.12. 23:55:03

Sok sikert Posztiro, ne engedd magad lehuzni. Rosszindulatu emberek mindenhol lesznek de te attol Tedd csak a dolgod.

Posztíró 2016.07.13. 00:19:56

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ha te szívesebben fizetsz lakbért csak hogy ne a szüleidnek élj, hat sok eszed nincs :D
De mint többen írják, veled felesleges szóba állni. Valószínűleg gyereked sincs, ha lenne es szeretnéd, nem követelnek rajta a villanyszámla 50,00%át.

De ha neadj Isten megis van gyereked, üzenem neki, húzzon el otthonról mielőbb mert apucit nehéz elviselni

Ezzel lezártam a veled kapcsolatos kommunikaciomat, remelem vagy annyira boldog hogy a saját életedben keresd a boldogságod forrását és ne a másik zsebében meg a gondolkodásában turkálj

Hajra

Herr Géza 2016.07.13. 00:42:22

@Posztíró: Ó, jaj, kispajtás, ez a vagdalkozás nagyon nem kellene. Itt senkinek nem jutna eszébe szerintem a gyerekén semmit követelni, de egy önállóságra képes, saját keresettel bíró, magát felnőttnek tartó fiatalembertől elvárható lenne, hogy a mamahotel szolgáltatásainak némi anyagi kompenzálását ne tartsa ördögtől való gondolatnak. Pláne úgy, hogy közben büszkén vetíti, hogy ő új autóra spórol, mert neki aztán a szülei nem tesznek semmit a segge alá....
Ha meg már oly büszke voltál csili-vili némettudásodra, nem gondolkodtatott el egy pillanatig sem, hogy a Die Nanny nicknév nagy eséllyel nem egy "apuci" sajátja???
Ezért a kommentedért igazán kár volt.

macamuca [IHUN] 2016.07.13. 00:54:41

@Posztíró:
Die Nanny nő. Anyuci, ha így érthetőbb. Pedig az én német-tudásom kb 20-30 szó mindössze...
Ha tényleg olvasgatod a kommenteket is, ahogyan a posztod elején írtad, akkor tudhatnád, hogy vele sokan és szívesen szóba állnak. Nopersze, akad 1-2 ember, aki nem kedveli. Úgy tűnik, neked csak az a szimpatikus kommentelő, aki egyetért veled, dicsér, stb, aki kritikát mer megfogalmazni, az számodra negatív és mint ilyen, téged bánt. Haaaat, így is lehet... A segítő szándék sohasem hozsannáz, de ha neked ez kell, ám lásd, mire jutsz vele... A ti köreitekben, ahogyan korábban odaszúrtad....

Herr Géza 2016.07.13. 01:06:01

@Posztíró: Nos igen. Ha ezt a blogot sokat olvastad, feltűnhetett volna, hogy jellemzően minden posztnál van kritika meg kötözködés, mikor több, mikor kevesebb. Néha megérdemelten, néha nem. Akkor mégis mire számítottál?? Hogy téged mindenki dícsérni fog, hű de jól csináltál mindent, hű de jó az életfelfogásod? Mert ha igen, akkor tényleg nem kicsit vagy beképzelt.

P.Elliot 2016.07.13. 01:29:27

@Posztíró: Hat ezt igazan nem kellett volna irnod mert DieNanny-t mindenki szereti itt es nagyon kellemes, kedves, ertelmes no.
A jovoben nem artana valamit fejleszteni a modorodon...

Shanarey 2016.07.13. 01:36:05

@szaszo71(D):

Hát ez az, ő szerinte a meki megalázó, mert monoton és dolgozni kell, ahelyett hogy dumálnának, viccelődnének, mint a suliban. Így jár, aki fejest ugrik a nagybetűs életbe, de előtte, nem néz utána, mire is számíthat. Na meg elvégez egy üzletvezetői sulit, és azt hiszi hogy az bárkit is érdekel, amíg nincs tapasztalat is hozzá. Akinek "büdös" a kétkezi munka, az csak akkor menjen külföldre, ha olyan a végzettsége, amivel külföldön is egy íróasztal várja egy beépített titkárnővel mobiltelefonnal és persze egy szolgálati kocsival.

Shanarey 2016.07.13. 01:39:45

@macamuca [IHUN]:

Ez úgy volt, hogy a Nanny szó az eredetileg angol, és ezt biztos nem tudta megfejteni, hiszen ő németből pöpec.
:-)

P.Elliot 2016.07.13. 01:40:39

@Csodabogár:

"Szerintem tusztességes munkával pénzt keresni soha nem megalázó"
Tokeletes meghatarozas, valoban igy van.

P.Elliot 2016.07.13. 01:54:40

@tanato: Igen, igazad van, valoban az lehet hogy otthon igy latjak a haztartasi, takaritoi munkakat de mashol nem, es nem fillerekert dolgozik az illeto/ itt legalabbis nem/ hanem rendesen megel belole.

Herr Géza 2016.07.13. 01:57:12

@Shanarey: A helyzet súlyosabb, mivel a Nanny szót így egy az egyben az angolból átvéve a német is használja, bár az ember nem találkozik vele minden nap ebben a formában. Viszont legkésőbb az egyértelműen nőnemű "die" névelő miatt legalábbis gyanússá kellett volna válnia a dolognak. :)))

P.Elliot 2016.07.13. 01:58:42

@Nigro notanda lapillo: Elkepeszto! Ha nem akar dolgozni akkor semmi keresnivaloja nincs ott. En is azt tapasztalom hogy mas kulfoldi vagy belfoldi termeszetesnek veszi hogy ez a munkaja, megcsinalja es kesz.

blackhairlady 2016.07.13. 02:45:02

@Csodabogár: a gyerekeim amerikai diakigazolvanyaikat a mult honapban otthon magyarorszagon elfogadtak mindenhol ahol a magyart is, sokkal olcsobb voltak a belepok muzeumba, uszodaba, opusztaszeren, tihanyba kompra, az apatsagba, meg meg egy jo csomo helyre ami most nem jut eszembe.

szaszo71(D) 2016.07.13. 05:58:43

Valahol olvastam egy kommentet, amiben az állt, hogy az írója a vállalkozásában semmi pénzért nem alkalmazna Y meg Z generációs munkavállalót. Mindenki ki volt akadva, de most felmerült bennem, hogy lehet, Posztíróval vagy valaki hozzá hasonlóval találkozott. Még szerencse, hogy én elég sok hasonlò korút ismerek és tudom, hogy nem mind ilyen.

tanato 2016.07.13. 07:42:56

@P.Elliot: Magát a takarítói munkát nem övezi ilyen negatív feeling,ha mondjuk kórház,iroda vagy iskola takarításról van szó.
A magánháztartásokban végzett munkákra van ez a komm. gyökerű "megalázó cselédmunka" hozzáállás.

SzZoole 2016.07.13. 08:16:24

@Posztíró: ezért a kommentedert kar volt kis Petra,Nanny itt egy köztiszteletben álló HÖLGY,veled ellentétben:(

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.07.13. 08:47:41

@tanato: ja, a "megalázó cselédmunka". Ugyanakkor egy jó takarítónőért két kézzel kapkodnak az osztrák/angol/ír stb. asszonyok. Sógornőm összetakarította a házfelújítást. Most, hogy ez már megvan, csak annyi házat vállal, hogy kényelmesen el tudja végezni.

tanato 2016.07.13. 08:50:57

@kisrumpf: Ez egy jó példa arra, amikor a gazdasági érdek és a józan ész ütközik az ideológiával amit 45 éven át sulykoltak a fejekbe.

Mighty Duck 2016.07.13. 09:16:03

@Posztíró: Akkor nem lekezelő stílusban egy tanács: kezdjen el érdekelni a bruttó. Mihelyt nem olyan kollektív szerződés alapján fogod kapod a fizudat, ami megadja a bért, hanem meg kell alkudnod, nagyon nagy valószínűséggel a bruttó bért kell kérned (én külföldön még nem találkoztam olyannal, hogy ne azt kellett volna mondanom). Azért, mert a munkáltatód nem fogja tudni, a nettó alapján mennyibe kerülsz neki, különösen amikor még a papírjaidat sem látták. A papírjaid pedig tipikusan egyediek a lakhely, család és egyéb adókedvezmények miatt.

Ginix 2016.07.13. 09:27:37

@stoilt: megfontoltabb, nem feltétlenül veszi fel a támadást és nem dimenzionálja annyira túl, mint egy fiatal, aki még csak nyitogatja a szárnyait. legalábbis a nagy átlag. szerintem.

Ginix 2016.07.13. 09:42:21

szerintem tök érdekesen lekövethető a kommentekből a hangulat alakulása és ha nem tudnánk a posztoló korát, akkor is arra következtetnék, h fiatal. írt vmit, páran sztem feleslegesen belekötöttek, arra már nem egészen úgy reagált, ami mindenkinek tetszik, amolyan fiatalos hévvel, erre persze jobban ráugrottak, majd jött ez az utolsó nagyobb kommentje a nannyhez, ami sztem is elég gáz, de egyenes következménye az előzményeknek. érdekes kis esettanuilmányokat lehetne sztem levezetni ezekből, remélem, egyszer vki megteszi, én tutira elolvasnám:)

szaszo71(D) 2016.07.13. 10:25:06

Lehet, hogy egy kicsit belejátszott posztíró kora is, de szerintem az, hogy valaki így reagál, nem kor-, inkább személyiségfüggő. Most direkt visszaolvastam, én pl. az elején tettem fel tök normálisan egy kérdést, hogy mire alapozza, hogy Németországban más lesz. Arra gondoltam, hogy van kint ismerőse vagy ő volt kinn cserediák vagy akár azt is lehetett volna válaszolni, hogy úgy hallotta. Erre mit válaszol: Igenis jobb. Kész.
Ez már 20 évesen is nevetséges.
Szóval nem akarom tovább ragozni, Már megírtam neked, hogy ez az első hozzászólás nálam teljesen kicsapta a biztosítékot és a végén tényleg bejött, hogy Posztíró elég bunkó tud lenni.
Nem akarom fényezni magam, de anno a magyar szakon stilisztikából írtam a szakdolgozatom, ráérzek pár sorból is, hogy mi várható. Mint tudjuk, a stílus maga az ember. Ez korral nem fog változni.
Szerintem.

Herr Géza 2016.07.13. 10:26:29

@Ginix: Nagyon megengedő és elnéző vagy a posztíróval szemben, ami nyilván egy saját álláspont, te így látod, oké is.
Viszont a "folyamatleírás" nem teljesen korrekt. A srác írt egy posztot, ugyanakkor saját állítása szerint régóta olvasott minket. Mégis, mit várt? Csupa buksisimogatást? Aztán már az első válaszának hangneme/stílusa majdnem olyan arrogáns volt, mint amennyire bunkó volt az utolsó beszólása Nannynak címezve. Azaz nem egy folyamat végén szakadt el a cérna, hanem kezdettől fogva megvolt az "én szartam a világot, na így kell csinálni" alapbeállítás.
De mindegy is, jó modorra, tiszteletre nem mi fogjuk nevelni, pláne nem huszonévesen.

szaszo71(D) 2016.07.13. 10:34:00

@Herr Géza: Örülök, hogy nem csak én látom így. :)

Herr Géza 2016.07.13. 10:44:56

@szaszo71(D): :D Akkor neked ez a mondat egy stilisztikai aranybánya, nem?
"....remelem vagy annyira boldog hogy a saját életedben keresd a boldogságod forrását és ne a másik zsebében meg a gondolkodásában turkálj"
:))))

stoilt 2016.07.13. 10:47:09

@Ginix: Értem. Ezek szerint én 40 évesen viselkedtem már 20 évesen is (3 éve volt csak). Nem tudom, hogy búslakodjak-e most emiatt.
Egyébként gondolkodom rajta, hogy én is írok egy posztot magamról, nagyon érdekelne, hogy milyen tanácsokat, kritikákat, véleményeket kapnék itt. Az egyetlen probléma ezzel csak az, hogy én (még) nem hagytam el az országot, csak gondolkodom rajta. De pont ezért is érdekes lenne a tapasztaltak véleménye.

Nigro notanda lapillo 2016.07.13. 10:47:09

@P.Elliot: biztosan van valami abban amit tanato mond(kommunista örökség..) de mégis màr tùl lehetne lépni ezen.
Màsrészt sokszor sajnos nem csak "megalàzónak" tartott munkàk soràn is érezteti veled a honfitàrs, hogy tulajdonképpen szívességet tesz a munlàltatónak azzal, hogy jó pénzért elvégzi a munkàt amire maga jelentkezett... ez való színûleg àltalànosítàs, és vannak kivételek, de sajnos attól még létezô jelenség.

Ginix 2016.07.13. 11:01:23

@Herr Géza: lehet, néha magam is azon kapom magam, h olyan naivan megszavazom mindenkinek, h nem rossz arc és bár többször jön be, mint nem, természetesen nem vagyok tévedhetetlen. az olvas minket meg nem biztos, h ilyen korban ugyanúgy jön le, meg ki tudja, lehet, h csak pár hónapja, stb.
1-2 első reakciót még a posztjára ennyi idősen én is támadásnak vettem volna.
@stoilt: az jó, ha megfontoltan tudod kezelni a dolgokat. én csak magamból indultam ki, h anno ha vki beszólt v nem úgy reagált vmit, mint sztem helyes lett volna, nálam is egyből bekapcsolt a vsszatámadás reflex és aztán gördült tovább az egész és biztosan voltam emiatt bunkónak titulálva. ma meg sokkal jobban lereagálok dolgokat, úgy, h a végén mindketten mosolyogva válunk el, csak mert tök sokszor védekező mechanizmusból olyanok, amilyenek és ha kedves maradsz, rájön, h nincs mitől tartani és ő is kedves lesz.

stoilt 2016.07.13. 11:06:35

@Ginix: Az a bajom, hogy a "amolyan fiatalos hév" nem szinonimája a nagyképűségnek, bunkóságnak, kivagyiságnak. Én is takarózhatnék ennyi erővel, hogy akkor én is csak fiatalos hévvel "kötöttem bele". Ha megnézed az első kommentjét, ötször szerepel benne az "igenis" kifejezés. Azt hiszi mindent jobban tud, pedig egyáltalán nem így van, nézd csak meg az érveit. Pontosabban azoknak a hiányát. A legütősebb eddig az volt, hogy 2 német is megmondta, hogy az úgy van ám. De még ha így lenne, hogy jobban tud dolgokat, akkor is megengedhetetlen a hangnem és a stílus. Erre nem mentség a kora.

Ginix 2016.07.13. 11:24:09

@stoilt: átfutottam és részemről még mindig tartom magam ahhoz, h ellentámad. neked az "igenis" a jobban tudás bizonygatását jelzi, nekem meg azt, h kétségbeesetten próbálja védeni az igazát. és igen, kicsit hisztis mellé, de az nem főbenjáró bűn.
örülök annak, h már kinőttem ezt, bár sokaknál valszeg valóban nem korfüggő, de annyira látom, h milyen temperamentummal vágtam vissza anno én is sokszor. és örülök, h az évek meg a rutin ezt lecsiszolta rólam, mert sok szart hoz magával és még több félreértést!

stoilt 2016.07.13. 11:34:59

@Ginix: "...nekem meg azt, h kétségbeesetten próbálja védeni az igazát."

Ezzel nem is lenne baj, csakhogy nincs igaza, mint ahogy arra már rámutattunk többen is.

Ha pedig te is ilyen voltál, de már utólag belátod, hogy nem vált hasznodra, akkor pláne nem kellene igazolnod, felmentened őt, hanem inkább fel kellene hívnod a figyelmét arra, hogy ez így nem okés. Én is valami hasonlóval próbálkoztam, de hát a kritika az csak támadás ezek szerint. Elnézést kérek. Csak tudnám, hogy akkor minek írta oda, hogy várja a véleményeket?

DieNanny CH 2016.07.13. 11:57:56

@sellőlány:

"Svájcban ilyen téren mi a helyzet?"

Talán annyiból könnyebb itt, hogy a 17-18 évesek 70%-a már belekóstolt a munka világába, 20 évesen legtöbbjének szakmája van, így hamarabb ki tud költözni a mamahotelből. Persze, itt is vannak lusták, mint bárhol.
Kiköltözéskor leginkább szobát bérelnek, több fiatal egy nagy lakást. Amikor már párjuk van, akkor mennek általában külön lakásba.

Ginix 2016.07.13. 12:03:24

@stoilt: nem voltam teljesen ilyen, csak magamra ismerek 1-2 dologban és az ő szempontjából igenis (ha!:)) igaza van. az megint saját vélemény, h a maga kárán fogja úgyis megtanulni, tök mindegy, ki mit mond neki. azzal, h rátámadnak (először ok nélkül, aztán mikor jól felhúzták, akkor már okkal) nem sokat fog leszűrni. érdekes mód én sokkal kevésbé akadtam fenn az ő válaszain (az elején), mint azokon, akik beszóltak egyből. meg néha elhűlők, h mennyire másként értelmezünk dolgokat. pl a borravalós - 5 ft-ot számolgatásból nekem mindossze annyi jött le, h igen, ilyen mikor az ember először látja, milyen egy nem kényszerből filléreskedő társadalom. vki meg egyből beszólt, h ő az embereket hasonlítgatja v vmi ilyesmi. meg fikázni a depressziót.
ide írni olyan, mint vmi beavatás. a haver új csaja a bandában. hátradobta a haját és közben rám nézett: hülye kurva, máris máson jár az esze vs de szép, ahogy leng a haja és nem olyan kis szemlesütős, mint a legutóbbi. sokszor úgy érzem, h bár messze ez az egyik legjobb netes közösség, legtöbbször a kommentelők maguk hozzák az új posztolókat ilyen méltatlan helyzetbe.

DieNanny CH 2016.07.13. 12:10:06

@Herr Géza:

"az egyértelműen nőnemű "die" névelő miatt legalábbis gyanússá kellett volna válnia a dolognak. :)))"

Na, várjál, és mi van, ha én mégis egy vérben forgó szemű apuci vagyok, aki így szokta elzavarni a gyerekei sintéreit: "Die, Nanny!!!"
:-DDD

szaszo71(D) 2016.07.13. 12:17:41

@Ginix: "meg fikázni a depressziót" :))))))
Szerintem neki akkor volt depressziója, mikor nekem. Vagyis soha. Kicsit megzuhant, nem tudta, hogyan tovább. Ha igazán depressziós lett volna, akkor nem lett volna elege 3 hét "otthono semmittevés után" abból, hogy nem csinál semmit.
Mondjuk én meg ezen nem akadtam fenn, már megszoktam, hogy otthoni szóhasználattal a legkisebb rosszkedvre is azt mondják, hogy "depis vagyok".

stoilt 2016.07.13. 12:21:22

@Ginix: Mutasd már meg kérlek, hol támadtak rá. Pláne ok nélkül. És mutass egy másik posztot, ahol nem fogalmaztak meg egyetlen kritikát sem az írásról vagy annak szerzőjéről.
Akárhol keresem, nem látom a támadást. Megkérdezték tőle, hogy hogyan "szerzett" diákigazolványt, miből gondolja, hogy Németország élhetőbb, mint Ausztria, fizet-e otthon a rezsibe, ha már annyira büszke arra, hogy ő nem anyutól kér pénzt, miért nem ment egyetemre, ha eredetileg azzal a céllal indult el Bécsbe, stb. Csupa bicskanyitogató támadás, valóban. És ezekre képes volt érvek helyett azzal válaszolni, hogy de igenis úgy van, csak mert.

Ha szerinted ez támadás, és ha szerinted ez feljogosítja őt az ilyen stílusra, akkor legyen, fölösleges tovább vitázni. Ez esetben azért remélem, hogy a vonaton nem küldi el a viharba a kallert, amiért az megtámadja őt olyan hülyeséggel, hogy mutassa be a jegyét.

Ginix 2016.07.13. 12:31:08

@stoilt: nyugi, nem ér ennyit a dolog, nem értem, miért paprikáztad fel így magad.

mert én elfogadom, h
"Juj.20 évesen már depresszió,mi lesz később."
"Micsoda szerencse. Te viszont jól megkülönbözteted a vásárlóközönséget...
:-("
"Ha esetleg jön a posztírò, elárulhatná, mire alapozza, hogy Németországban más lesz."
pl nem érintette jól. egy fikázás, egy belemagyarázás és egy kimért kvázikérdés. akik ismerjük az ideírókat, tudjuk, h golf így vicces, nanny sztem félreértette (vagy sokkal jobb a radarja, mint az enyém) az utsó sem bunkóságnak szánta valszeg, de nekem is egyből felszaladt a szemöldököm, h most mit izélik ezt a kölyköt. és tény, h nem tudja még jól lereagálni, megtanulja majd, de azzal, h tovább hergelik, azzal nem sokat segít senki a helyzeten.
én amúgy nem akartalak meggyőzni, csak megpróbáltam egy másik oldalt is megvilágítani. ha ennyire képtelenek vagyunk nyitni a másik meglátásaira, csak vagdalkozásba fullad a dolog, akkor valóban hagyjuk is. illetve én most már ezt biztosan hagyom is. szép napot és remélem, a későbbiekben nem pecsételi meg a kommunikációnkat ez a kis szócsata!:)

Bredpitt Monika 2016.07.13. 12:35:38

@Posztíró: jaj, a rossz emberrel hadakozol

DieNanny CH 2016.07.13. 12:50:40

@Posztíró:

Figyelj, valamit nagyon félreértettél.
Szerintem nagyon is jó, hogy van lehetőséged így élni.
Én 22 voltam, mikor a szüleim a lakhelyünktől 60 km-re találtak állást. Így - mivel idősebbik húgom és én helyben dolgoztunk, kisebbik húgom ide járt iskolába - ők leköltöztek a romos nagyszülői házba, és rám és húgomra maradt az önellátás a városi lakásban.

Nagyon is rendben van, hogy a megtakarított pénzedet értelmes célokra költöd - de ne állítsd, hogy a szüleid nem segítenek. Mert ezzel segítenek!
És még egyszer: szerintem ez lehet a legjobb dolog a világon, apukám még ma is felemlegeti, mennyire szörnyen érezték magukat, hogy 22 évesen rám szakadt a háztartás, a rezsi, és 2 "gyerek".

Az volt a gond, hogy leszólod azt, akinek van autója, merthogy "aláteszik". De azt is leszólod, akinek nincs, mert az meg "elveri".
Átmenet is van a világon!

Szívesen olvasnék tőled posztot 2 év múlva.

stoilt 2016.07.13. 14:00:52

@Ginix: Ó, dehogy paprikáztam fel magam :-) Pecsét sem lesz, legalábbis rajtam nem múlik. Szét napot neked is! :)

sellőlány 2016.07.13. 15:26:05

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Köszi, ez tükrözi azt a képet, amit anno még egy diákcsere kapcsán megtapasztaltam Svájcból. Meglepett, milyen erős ott a szakma preferenciája az egyetemmel szemben, pl. a cserepartnerem középiskola alapévei után virágkötőnek tanult, ami ott egy divatos, menő szakmának számított akkoriban, alapos növény és kertészeti alapismeretekkel. Azért milyen érdekes, hogy csak egy határ választja el őket az olaszoktól és ott totálisan ellentétesen működik minden. Ha lehet, juss be vmi egyetemre és halaszgasd a diplomát 30 éves korodig, házas korodig lakj anyuval és várd el, hogy mindent megcsinálni helyetted. Igaz, ez inkább fiúkra jellemző, nem mindre, de elég általános képlet. :-D

DieNanny CH 2016.07.13. 17:41:20

@sellőlány:

Az elmúlt napok napilapjai tele vannak cégek hirdetéseivel, amiben gratulálnak a saját gyakornokaiknak névvel, fényképpel, munkakörrel, hogy sikerült letenniük az évvégi vizsgákat.
Meg rengeteg cikk szól kisemberekről.
Egyszer pl a Migros áruházlánc egyik dolgozójával készítettek képes riportot, aki a bevásárló kocsikat szállítja egyik bejárattól a másikig (mindig, ahol elfogy, oda). Le lett írva, hogy mennyi időnként és hol fertőtlenítik ezeket, meg milyen műhelyekben javítják.

sellőlány 2016.07.13. 19:10:08

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Na, amikor ilyeneket olvasók, baromira volna kedvem ott élni. Az olasz régióban, persze...

sellőlány 2016.07.13. 19:10:50

@sellőlány: olvasok (megint korrigált a telefonom)

DieNanny CH 2016.07.13. 19:29:29

@sellőlány:

Hát, Tesszinben is van Migros... :-)

blackhairlady 2016.07.13. 19:46:03

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nanny, szerintem eleg felreertheto volt amit irtal, nekem is felszaladt egy picit a szemoldokom, es ezt ugy, hogy tenyleg nagyon kedvellek:) De ezt irtad: "Ha arra vársz, hogy felelősségteljes, önmagáról gondoskodni tudó embernek tartsalak, akkor bizony nálam ez is beletartozik." Tehat ugy jon le, hogy bizony fizetnie kene otthon a szuloknek, bevallom, en is megsertodnek ha nekem ilyet irnanak.
Persze a masik hozzaszolasodban ahol mar megmagyarazod, az teljesen elfogadhato es korrekt.

DieNanny CH 2016.07.15. 19:00:38

@blackhairlady:

Köszi, jó tudni! Mármint, hogy mi az, amit félreérthetően fogalmazok.
:-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása