A határátkelés lényege: valamit valamiért, magyarul áldozat nélkül nem megy – ezt vallja Péter, aki immár másodszor dolgozik Ausztriában. Történetében ott az első időszak csalódása a gyorsétteremlánccal, a visszatérés Magyarországra, majd az újabb próbálkozás, immár megfontoltabban. És tervei is vannak, amikről persze tudja, hogy nem feltétlenül alakulnak úgy, ahogyan most elképzeli.

Immár hagyomány így, nyaranta, hogy arra kérlek titeket, küldjetek nyaralós sztorikat, fotókat, esetleg videókat. Ne szakítsuk meg ezt idén sem, szóval várom, hogy megmutassátok, merre jártatok, mi érdekeset, szépet láttatok! A cím a megszokott hataratkeloKUKAChotmail.com!

„Újabban sokat olvaslak titeket, gondoltam, leírom a saját tapasztalataimat is, kicsit őszintébben, mint ahogy az emberek a külföldi életről a buszon vagy a metrón, vagy egy sörözés alkalmával a haveroknak mesélnek. :)

20 éves vagyok, fiú, általános iskolás korom óta tanultam németül, szerencsére mindig jó tanáraim voltak, 16 évesen nyelvvizsgáztam németből. Érettségi után azt gondoltam, kimegyek Bécsbe egyetemre, és simán meg fogok élni mellette, ha dolgozom.

Nagyjából semmiről nem volt fogalmam, vagy tapasztalatom (az itthoni diákmunkát elég meredek dolog tapasztalatnak nevezni), de az érettségim nagyon jól sikerült, és ezzel a lelkesedéssel ki is költöztem.

A klasszikus kezdés: Meki

Elkövettem azt a hibát, hogy előbb lakást kerestem, s utána munkát, így másfél hónapnyi pénzem ment el feleslegesen, hiszen nem voltak bevételeim. Nagy nehezen aztán felvettek egy McDonaldsba. Ennek akkor nagyon örültem, s az első napig attól rettegtem, hogy nem tudok elég jól németül. Aztán hamar leesett, hogy nálunk körülbelül senki nem beszélt németül. :D

Sok magyar dolgozott ott, jó volt a hangulat, legalábbis az elején. Nagyon hamar belefásultam, és kezdtem nem szeretni ott dolgozni. Monoton volt, de annyira, hogy két hét után mondvacsinált okokra hivatkozva átírattam magam 30 órába. Így a következő hónapokban volt elég pénzem, hogy szerényen eléldegéljek.

Hamar rájöttem, hogy ez így nem élet, se nem egzisztencia, és elkezdtem iskolát keresni. Nem jelentkeztem egyetemre, mert attól féltem, hogy nem tudok majd megélni mellette, ezért Ausbildung, OKJ után néztem. Találtam egy üzletvezetőit, aminek az összköltsége másfél havi fizetésem volt, de lehetett részletben is fizetni, így jelentkeztem rá.

Nagyon nem volt semmi rendben

Két hónap után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ennyi pénzből nem tudok megélni, mert a sulit is fizetni kellett, az albérlet, ahová költöztem pedig meglehetősen drága volt, amellett kicsi is, és nagyon nem éreztem jól magam ott.

Ennek ellenére eldolgozgattam, eljárogattam suliba, gyakran voltam itthon Győrben, és mindig azt mondogattam, hogy szeretem, hogy jó, és hogy kijövök a pénzemből, meg hogy jól keresek. Persze nagyon nem volt semmi sem rendben, de ilyenkor beismerni a rossz döntést, főleg mások előtt, nagyon nehéz.

Aztán felmondtam az albérletemet, hogy olcsóbbat, de jobbat keressek. Persze nem találtam, kaucióra semmi pénzem nem volt, ez az egész helyzet hetekig nyomasztott, depressziós lettem, látszott rajtam, hogy nem szeretek dolgozni sem, aztán a szabadságolásom előtti utolsó nap fel is mondtak nekem. Ez novemberben volt, így hónap végén dupla fizetéssel jöttem haza, de nem voltak terveim, most mihez kezdjek.

Vissza Magyarországra - ideiglenesen

Szerencsére két hónapos szünet jött a suliban, így nem kellett kijárni, nem voltak problémák. Három hét otthoni semmittevés után kezdett nagyon elegem lenni abból, hogy nem csinálok semmit, és elkezdtem önéletrajzokat küldeni. Boltokba, multikhoz, de sehonnét nem kaptam választ.

Miután január végén már nagyon kezdett fogyni a novemberi fizetés, és a suli részleteit is fizetni kellett, elhatároztam, hogy itthon dolgozom, szereztem diákigazolványt, és elmentem a Tescóba kasszázni.

Érettségi előtt is ott dolgoztam, ismerős volt, hamar elkezdtem ismét sokat dolgozni, voltak hetek, amikor 50 órát is dolgoztam, hogy anyukámtól ne kelljen semmi pénzt kölcsönkérjek.

Újra elkezdődött a suli, és nehéz volt összeegyeztetni a kettőt. Az iskola persze esténként volt heti kétszer, így az utolsó vonattal sem tudtam hazajönni, egy haveromnál aludtam ilyenkor.

Nem mertem nemet mondani

Ez eltartott két-három hónapig, amikor is áprilisban váratlanul emailt kaptam egy Billából (osztrák élelmiszerbolt-lánc, kis túlzással minden faluban és minden sarkon ott vannak), hogy behívtak állásinterjúra.

Ezt valószínűleg az üzletvezetői okj-mnek köszönhetem, amit akkor épp csináltam még, de benne volt az életrajzomban, zárójelben, hogy folyamatban. Két nap múlva fel is hívtak, egy hétre rá pedig már ott is voltam.

Tudtak róla, hogy kijárok, autó-vonat kombinációval, de én annyira nem mertem semmire nemet mondani, hogy mondtam, hogy reggel hatkor is tudok kezdeni ha kell. Aztán elég gyakran kellett reggel hatra vagy hétre kijárni Győrből. :D

Jó kis csapat voltunk, szerettem ott dolgozni, rendesek és megértőek voltak, a feladatok mindig változatosak, nem voltunk túlterheltek sem, és soha nem volt olyan, hogy nem engedtek volna ki cigizni, még akkor sem, ha állt a sor a kasszánál. Akkor is megoldották.

Most már egy másik Billában vagyok, mert ez a másik sokáig zárva volt, és nagyobb forgalom mellett nyitottak újra. De továbbra is szeretem, azt vettem észre, a kollégák összetartóak, és segítőkészek. Egyszer sem mentem még úgy dolgozni, hogy semmi kedvem nem volt hozzá.

A vásárlók sokkal nyugodtabbak, türelmesebbek és sokkal kevésbé arrogánsak, mint például a Tescóban, ahol a vasárnapi nyitvatartás előtt a szombati apokalipszisek idején volt, hogy hat órán keresztül nem engedtek kimozdulni a kasszából a vezetők.

És igaz, hogy nem tehetem el a borravalót, de sokan hagynak ott 10-20 centeket is, nem pedig a marék ötforintosaikat számolgatják, hogy a négy darab zsemlét meg Tescós szalámit pontosan ki tudják fizetni.

Ez egy nem polkorrekt megjegyzés, hogy szerencsére, de én örülök neki, hogy nem dolgozom együtt egyetlen egy magyarral sem: az, hogy helyt állok, csak rajtam és a nyelvtudásomon múlik.

Nem ér megkülönböztetés

Mivel nincs semmilyen tapasztalatuk magyar alkalmazottakkal, így engem semmilyen, se pozitív, se negatív megkülönböztetés nem ér. Ezt csak azért szútam közbe, mert Burgenlandból szinte mindenkitől ennek az ellenkezőjét hallottam.

Nálunk például majdnem mindenki szerb vagy horvát, van egy-két albán is, és ebből soha nem is volt probléma. Huszonöt évvel ezelőtt egymás ellen háborúztak, ma pedig a legnagyobb spanok a munkahelyükön. :O

Itt, mivel mindenki mással együtt kezdettől fogva itt vagyok, megbeszéléses alapon sikerült elérnem, hogy délutánokra osszanak be, hogy egyszerűbben is ki tudjak járni, ne kelljen Bécsig menni kocsival, és aztán még fél órán keresztül parkolóhelyet keresni.

Így, autóval-vonattal két óra az út, de nem bánom, mert az utazásért negyedannyit sem fizetek, mint amennyit fizetnék kinn a minőségi lakhatásért, ráadásul a benzinpénzért továbbra is eljárok dolgozni vasárnaponként a Tescóba. :D

Szeptembertől ismét suli

Őszintén szólva, én jobban érzem magam így. Heti négy napot járok ki, van szabadidőm, vannak terveim, vannak megtakarításaim. Szeptemberben kezdek távoktatással, amire időm is lesz tanulni, közben pedig nem kell aggódnom amiatt, hogy hónap végéig marad-e kajára való (ezt hallottam már párszor, bécsi magyar diákoktól is).

Tudom, hogy kinn ezzel a fizetéssel nem tudnék félretenni, és azt is tudom, hogy nem érezném magam soha otthon Bécsben. Ijesztően nagy a különbség az átlag német és az átlag osztrák gondolkodás, hozzáállás között, én diploma után mindenképpen Németországba szeretnék menni, nem maradnék Ausztriában. Most jó, mert közel van, de hosszú távon Németország sokkal élhetőbb szerintem.

Tapasztalat nélkül nem megy

Úgy gondolom, saját példa alapján, szülői befektetés nélkül nem jó ötlet belevágni egy külföldi egyetembe. Attól, hogy Te elvégzel egy egyetemet Bécsben, vagy Angliában, és közben alig tudsz megélni, nem indulsz diploma után nagyobb eséllyel. Az számít, hogy milyen tapasztalataid vannak, dolgoztál-e már, tudod-e, mi az a munka.

Én, hiába van egy kitűnő eredménnyel lezárt bécsi OKJ-s papírom arról, hogy üzletvezető lettem, nem fognak sehova felvenni csak azért, mert papírom van róla. Tapasztalat nélkül sehova. Még itthon sem. Mindenhol küzdened kell azért, hogy elfogadjanak, elismerjenek, mindenhol ugyanannyit. A kérdés, hogy mit kell megszenvedni a célért.

Neked, aki esetleg mostanában tervezgeti a kiköltözést Nyugat-Európába, azt ajánlom, hiányszakmákban vagy magas végzettséget igénylő körökben próbálkozz. Jobb itthon a Tescóban dolgozni és 300 eurót kapni érte, mint kinn megalázkodni egy McDonaldsban, de kapni érte 1300 eurót.

Valamit valamiért, erről szól a határátkelés. Láthatod az én példámból, hogy nehéz nagyon, minden másképp alakul majd, mint tervezted, sok múlik azon, mit vársz magadtól, mit viszel magaddal az életben. Azoknak a legnagyobb része, akik „leléptek”, nagyon sokat szenvedtek azért, hogy valamit felépítsenek odakinn.

Az nem élet, hogy zsíroskenyéren élsz egy hamburgi munkásszállón, vagy ha tízen laktok egy szobában egy tiroli hüttében. Kereshetsz több pénzt, átmenetileg jó megoldás, ha pénzre van szükséged, de rombol emberileg. Szerintem.

Most ennyi, nem szeretek okos lenni, remélem, sok minden áll még előttem, gondoltam ezt megosztom veletek, várom a véleményeiteket. :)”

HÍRMONDÓ

Szerdától új kormányfő Nagy-Britannia élén

Kissé felgyorsultak az események a szigetországban, ugyanis David Cameron (még) hivatalban lévő kormányfő bejelentette, szerdán felajánlja lemondását a királynőnek. Utódja Theresa May jelenlegi belügyminiszter lesz, aki II. Erzsébet királynő tizenharmadik kormányfője lesz (az első Sir Winston Churchill volt). Theresa May lesz egyben az Egyesült Királyság második női miniszterelnöke a három éve elhunyt Margaret Thatcher után. (További részleteket itt találsz.)

És ha már Theresa May: a minap a politikus egyértelműen fogalmazott egy interjúban, azt mondta, „a Brexit Brexitet jelent”, és az Egyesült Királyság mindenképpen kilép az Európai Unióból. Ugyanezt üzente a brit kormány annak a több mint négymillió aláírónak, akik csatlakoztak az újabb EU-referendumot követelő petícióhoz. (Erről itt olvashatsz többet.)

A németek is összevissza beszélnek

Mármint a Brexitről, olyannyira, hogy míg például a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke a napokban egy interjúban úgy vélte, azért nem lefutott ügy még a brit uniós kilépés (a referendummal csak „valószínűbbé vált, hogy Nagy-Britannia két év múlva nem lesz az EU tagja”), addig Angela Merkel kancellár szerint Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból visszafordíthatatlan folyamat. (Hogy mit mondtak még, arról több kiderül itt.)

Ilyen Európát még nem láttál! És nem is fogsz…

Végül némi pihentetésként egy egészen jópofa ötlet, amit Anders Sundell svéd politológus ötölt ki, és rajzolt meg: a városállamok Európája. Egészen morbid térkép sikeredett így, amit itt nézhetsz meg.

(Fotó: flickr.com/Simon_Shek)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!