oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. július 11. 06:42,  Minek lelkesedjen egy átlag angol? 202 komment

2016. július 11. 06:42 Határátkelő

Minek lelkesedjen egy átlag angol?

Nehéz lenne azt állítani, hogy a mai poszt minden szavával egyetértek, de a blog története során mindig próbáltam törekedni arra, hogy (ameddig a kulturált keretek megmaradnak) mindenféle álláspont megjelenhessen. Jöjjön tehát bbb írása, ami tulajdonképpen reakció Kiskacsa posztjára. Elöljáróban annyit kérnék, hogy a kommentekben továbbra is őrizzük meg a kulturált vitát.

Te is az Egyesült Királyságban élsz? Van véleményed a Brexitről? Hatással van a mindennapjaidra, a jövődre? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

brexit_foto_gettyimages.jpg

„Kezdem azzal, hogy a font utoljára 1985-ben volt ilyen gyenge a fonttal dollárral szemben. Ehhez hozzátartozik, hogy a dollár önmagában baromira megerősödött az utóbbi időben és már a szavazás előtt is elég gyenge volt a font hozzá képest. Jól hangzik, hogy harminc éves mélyponton van, de ez nagyrészt nem a Brexit miatt van.

Az USA-ban hagyták kipukkadni 2008-ban az ingatlanpiaci buborékot (mondjuk nem is volt más választásuk) és elsőként a világon elkezdték a kamatemelési ciklust, többek között ezért erősödött meg a dollár, meg persze az sem mellékes, hogy a pénzügyi szektoron felül is van valós, működő ipar és gazdaság náluk.

Mit adott az átlagembernek az Európai Unió?

A harmadik ponthoz, az atmoszférához annyit tennék hozzá, hogy nem ártana nem csak a magyar bevándorló szempontjából nézni az EU-t, hanem egy átlag angoléból is.

Ő nem akar máshova elmenni élni, szóval a szabad mozgásból semmilyen előnye nem származik. Számára annyi változott az EU-val, hogy a játszótereken már alig hallani angol beszédet, meg arányában négyszer olyan nehéz lakást venni a gyerekeinek, mint húsz éve. Minek lelkesedjen, mi ebben a jó neki?

Az alapvető gond pont ez az EU-val, hogy a nyugaton élő átlagembernek konkrétan semmit nem ad, de az arcába tolja a sok idegent, az elszálló ingatlanárakat és még nekik kell alkalmazkodni, meg fényesre nyalni a bejövők hátsóját.

Kiskacsa azt írja, nem érti miért történt a Leave, én értem és elfogadom.

Ja, a „felvilágosult” London ugyan Remaint szavazott 60-40% arányban, de azt sokan elfelejtik, hogy London harmada külföldön született elsőgenerációs bevándorló, másik harmada meg második-harmadik generációs bevándorló, vagy mixed, gyanítom az angol-angolok ott is főként Leave-t szavaztak.

London se nem felvilágosultabb, se nem jobb fej, mint Anglia többi része, csak ott már megvalósult többek rémálma, miszerint a bevándorlók, ilyen-olyan népcsoportok többségbe kerülnek és ráerőltetik az akaratukat az őslakosokra, mecseteket építenek, a főpolgármester is muszlim stb... Nyilván nem kell utálni a másik embert, de azért ne legyünk álszentek sem, az átlag angolnak mi a jó ebben?

A magyar - magát persze rendkívül nyitottnak és toleránsnak tartó - bevándorló persze hülye idiótázza az angolokat, akik Leave-t szavaztak, de az eszébe sem jut, hogy ugyanaz az angol szó nélkül kedvesen befogadta a hazájába, lehetővé tette neki a jobb életet, elnézi, hogy a bevándorlók kiszorítják mindenhonnan az ő gyerekét, pár év semmittevésért cserébe még állampolgárságot is adtak neki, így még az ilyen fontos kérdésekben is engedik kifejezni a véleményét.

A magyar csak törtet előre habzó szájjal és még többet akar, még ő hülye idiótázza az angolt, ha a demokratikus népszavazás eredménye nem az ő szájíze szerint való.

Üzenem nektek, hogy égők vagytok.

Importálni kell

Az EU amúgy teljesen más alapon bővül, mint anno az USA. Az EU-ban a jelenlegi nagy összeborulás mindössze arról szól, hogy a népesség boom időszakában kialakult jóléti rendszert csak nagyszámú fiatal tudná fenntartani - ami nincs, szóval importálni KELL, amelyik nyugati ország nem teszi, ott több évtizedes recesszióval számolhatnak.

Szóval nagy tévedésben ne legyen senki, az EU nem azért bővül egyre gyorsuló ütemben kelet felé, mert Merkel mindenképp az Ionescu családdal akar vacsizni esténként, hanem mert a folyamatosan beáramló nagyszámú bevándorló nélkül nem lenne nyugdíj, nem lenne elég fogyasztó, aki telefont, autót, házat vesz és az adósságbuborék pillanatok alatt kipukkadna, menne a reset a gazdaságra, meg a felhalmozott vagyonokra.

A keleti EU bővítés a nyugati országok once in a lifetime lehetősége, hogy a relatíve magasan képzett, körülbelül azonos kultúrájú, azonos elveket valló bevándorlókból minél többet elszipkázzon.

A Brexit az első eset a világon, hogy az egyszerű ember kifejezte, hogy eddig lehetett az üzleti érdekek miatt szívatni, de ne tovább.

Az EU előtt most két út áll, vagy előránt valahonnan egy értelmes bevándorlási politikát és elkezd a saját állampolgáraival is foglalkozni, ez esetben akár még Angliát is benntarthatják, vagy engednek a csábításnak és folytatják a nyitott határok politikáját, ez esetben valószínűleg szétesik az EU.”

HÍRMONDÓ

Nem lesz második Brexit-szavazás

Hiába írták alá több mint 4 millióan azt a felhívást, amely újabb népszavazást kezdeményezett volna az Egyesült Királyság Európai Uniós jövőjéről, a brit külügyminisztérium hivatalosan is közölte: szó sem lehet második referendumról, hiszen a népszavazáson 33 millió ember vett részt, márpedig tiszteletben kell tartani a döntésüket, így nem maradt más hátra, mint „felkészülni a kilépés folyamatára”. További részleteket itt olvashatsz.

A németeknek bejön Merkel és az EU

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Németországban erősödött az Európai Unió és Angela Merkel kancellár támogatottsága. Ez különösen azért érdekes, mert a brit uniós tagságról tartott népszavazás révén Németországban első alkalommal többségbe kerültek azok, akik szerint az uniós tagságnak több előnye van, mint hátránya. A felmérésről további érdekességeket itt találsz.

(Fotó: GettyImages)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia Brexit

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr368879496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr Géza 2016.07.11. 15:53:42

@geegee: Hát az a baj, hogy a sok pofátlan svéd, meg, dán, meg norvég (talán még az eszkimók is..) mind a mi autópályánkon akarnak dél felé húzni, miközben fizetni meg nem akarnak érte. Én ki is tiltanám őket simán, kerüljék csak meg a földet... Mi meg építhetjük, foltozgathatjuk a csili-vili autópályáinkat a sáskajárásuk után. Lóf.szt!!! Ezentúl minden északi hozzon magával egy vödör aszfaltot, ha át akar menni az országunkon!!!! Mikor koptatom én a svéd autópályát?????
Hallatlan!!!! És még reklamálnak is. Eszem megáll.
:))))))))))))))))))

InversioN 2016.07.11. 15:54:55

En itt kint a City szferaban mozgok es konnyen elmondhatom, hogy tele van muszlimmal es indiaival. Naluk a munkahely mivolta nagyon nagy presztizst jelent, igy a jobb csaladbol szarmazok nagyon sokat tanulnak es sokan lesznek jogaszok/bankarok/tanacsadok/orvosok. Kulturajuk is kulonbozik, tobbnyire nem ragaszkodnak sajat nepukhoz es baratkoznak/randiznak mas nemzetisegekkel is. Brit pasik kulonosen komaljak az indiai noket (merfoldeket vernek az atlag angol csajra).

Ha statisztikat kene vezessek, akkor kb allitanam azt, hogy az itt elo indiaiaknak aranyaiban sokkal jobb allasaik vannak, mint a briteknek. Mashogyan allnak a munkahoz es tanulashoz, de az ertelmisegi munkat preferaljak.

Herr Géza 2016.07.11. 15:59:54

@Herr Géza: Arról nem is beszélve, hogy mind júliusban, augusztusban akar nyaralni menni, amikor a jóérzésű német mosogatók is elhúztak végre Balira a jól megérdemelt egy hónapos nyaralásukra és végre építhetnénk békében az autópályáinkat. De nem, nekik muszáj ekkor erre jönniük, pedig nekik januárban is langyos lenne az Adria. Önző népség.... :))))))

Csodabogár 2016.07.11. 16:04:43

@Virago_1000: Az internacionalét soha nem énekeltem. Biztos demencia áll fenn nálam, nem tagadom. Na meg sokkal jobban szeretem a kapitalizmust mint a kommunizmust vagy az u.n. népi demokráciát. Az, hogy egy diktátor akár a saját népét is irtja, az természetes. Mindenkit irt aki nem ért egyet vele, de alapból a szovjet népet akarta naggyá és gazdaggá tenni, dumával.
Amit te itt összehordasz, attól lassan kiütést kapok. Azt hiszem rád rakom a szűrést.

Hari Seldon 2 2016.07.11. 16:11:37

@geegee:
"Nem az a baj önmagában, hogy sok a közlekedő, hanem az, hogy ennyire kib..tt durván sz*patják az autósokat.3 km-enként van 5 kilométer útlezárás, gyakorlatilag nincs értelme visszajönni a szembesávokból."

Én is mindig ezt mondom. A németek nagyon hülyén csinálják. Ahelyett, hogy egyszerre lezárnának mondjuk egy 50 km-es szakaszt (mondjuk egy Nürnberg Mannheim (vagy bármi más főbb irányban) szakaszon. Helyette szakaszonként baromkodnak. Eredmény: Az autósnak felmegy a vérnyomása, hogy végre mehetne, aztán megint beáll a tömörülés. Aztán megint, és megint. Ha egyszer zárnának le, akkor egyszer kéne besorolni, utána x km-en keresztül szép lassan csordogál tudja, hogy na ez le van tudva. De nem. képesek ezt a besorolást az autósokkal eljátszatni 4-szer 5-ször.

Csodabogár 2016.07.11. 16:21:56

@Hari Seldon 2: Mostanában szoktak kezdődni egy-egy német tartományban az iskolai szünetek. Akkor aztán megindul az összes volt jugoszláv, török, görög stb. vendégmunkás haza. Remek tudósítások láthatók a tv-ben, amint álldogállnak a tűző napon órákat. Persze előre van figyelmeztetés, hogy ne induljon mindenki péntek éjjel vagy szombat reggel, de ez nem segít semmit.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.11. 16:22:11

@nyuszigonosz: Atyaúúúúúúristen, még ezek a térképek, főleg az A=-es......
Baaaaazzz... :-oooo
Köszönöm szépen, ez jó lett volna indulás előtt...Én voltam a hülye, hogy nem kérdeztem.Illetve nem volt más választás, mert a komp-árak olyan szinten elszálltak, hogy nem lehetett meglépni.(100 km a vízen egy irányba 180 ojró, hát meg a kurva anyjukat, kábé...És mindezt csak azért, mert július van, máskor töredékébe kerül.)Akkor asszem télleg a lengyel vagy a balti utak fognak játszani az elkövetkező években.Arra még úgysem jártam/jártunk.Csak idén meg a Nato csúcs, meg a világifjusági találkozó baxik be a lengyeleknél...

Köszönöm mégeccer a linkeket...

nyuszigonosz 2016.07.11. 16:23:39

@geegee: Nincs miért, és mielött visszafelé indulsz, szólj, hátha valami változik.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.11. 16:27:57

@Herr Géza: Jajj, ne már, a sok dán, svéd és norvég együtt sincsenek annyian, mint a németek ötöde...És nem akar mind autóval menni dél felé.
:-))))))))
Amúgy én hajlandó lennék fizetni érte, egy értelmes matricás rendszerben.
De most télleg, a sok német nem qrvaanyázik ezeken az állapotokon?
Meg az is a baj, hogy kiba nehéz kikerülni Nyugat-Európa közepén egy ekkora országot...De muszáj lesz, mert ez így rettenet.Nagyon nem irígylem a német kőzúti szállítócégek sofőrjeit, szerintem a hajukat téphetik.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.11. 16:39:48

@Herr Géza: :-))))

Amúgy nem sok északi üvegtigrist láttam, bár valamennyi volt.Viszont kamion egy sem.Ezexerint van ott is kamionstop?

Ami még szintén durva, az az olasz autópályadíjak, km alapon.Lementünk Villachból Gradóba, kicsit riviérázni.100 km 10 euró...Nem szarral gurigáznak.Annyi mint a benzines autónk benzinköltsége.Egy dízelél meg még több is.Ha le kéne menni mondjuk Tarvisioból a csizma lábujjába, vagy a sarkába, meg vissza, cirka 3000 km-t, kábé örökölni kéne hozzá...
:-oooo

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.11. 16:45:15

@Hari Seldon 2: Igen-igen.Rettenet idegesítő, hogy visszatérek a saját oldalamra, de még 130 ig se tudok felgyorsulni, mert látom a táblát, hogy 2 km múlva újra útépítés kezdődik.
De legalább építenék lóhalálában, 3 műszakban, akkor még haladnának is.És az nagyon nem jó duma, hogy akkor háromszor annyiba kerülne.Igen, annyiba.Viszont harmadannyi idő alatt lenne kész, vagyis végül ugyanakkora lenne a végösszeg...Nem fér a fejembe, hogy egy értelmes, pontos, szabályszerető nép hogy nem látja ezt be...?

nyuszigonosz 2016.07.11. 16:48:28

@geegee: De, az ember mérgelödik éppen eleget itt is, inkább lenne fizetös az egész, és már régen, mert akkor lenne elég pénz a szétment pályákat javítani, hiszen tranzit ország Németország, de hát Dobrindt ( közlekedésügyi miniszter) képtelen egy normális fizetös rendszert végre kitalálni, miközben mashol müködik az ilyen.

Kamionstopp van, vasárnap és ünnepnapokon nem járhatnak a 7,5 tonnánál nehezebb/nagyobb teherkocsik, kivételt adott esetben a hütökamionok képezhetnek, ha tényleg sürgös a hütött áru, amit visznek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.11. 17:05:07

@nyuszigonosz: Pedig valamit vadul terveztek az utóbbi években, fenyegetődztek is ezerrel, hogy nem járja, hogy a sok külföldi széttapossa a pályákat.Ami valahol igaz is.De aztán nem lett belőle semmi...

Sajnos az is bebaxik nekünk, hogy megnőtt a kölök és lassan csak nyár közepén lehet menni nyaralni, mert az iskolából nem fogják elengedni év közben...Pedig rühellem keményen ezt a gyikos 35 meg 40 fokokat, de nem lesz más választásunk...Majd legföljebb megyünk észak felé... :D Vagy maradunk a s3ggünkön.

wuaaa 2016.07.11. 17:06:12

@nyuszigonosz: A kamionoknak fizetős. Ehhez képest pont őket korlátozzák, hogy a nem fizető személyautósok kényelmesebben haladhassanak azokon a szakaszokon, ahol útépítés miatt korlátozás van, igaz, hogy útépítés nincs, de majd ha lesz, az majd azon a pénzen lesz, amit a kamionok fizetnek be...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.11. 17:10:23

Ha már nyaralás, milyen ez az öreg Csebzon-üvegtigris?

divany.hu/raktar/2016/07/10/csepellina/

Szerintem sárkány, csak így már pont a lényeg vész el, hogy nincs motorja...

joskapista52 2016.07.11. 17:10:35

@pappito: "Erről megkérdezném azt a félmillió britet aki spanyolországban él és azt a kétszázezret aki franciaországban."

A gazdag angol, viselkedni tudó nyugdíjasok jelenlétét, akik nagyrészt angliában is rendelkeznek ingatlannal, nem vesznek el munkát másoktól, ellenben pénzt hoznak, nem hasonlítanám össze az üres zsebbel érkező, sokszor a viselkedés terén alapvető kihívásokkal küzdő bevándorlóról, aki csak a pénz miatt érkezik és nemritkán segélykén él a fél család.

Az elsőt azt nyaralásnak, turizmusnak hívják extrákkal, a második meg bevándorlás. Ne legyünk tévedésben, ha a kőgazdag svájci elit jönne letelepedni/nyaralgatni angliába, plusz még svájc nettó befizető lenne anglia kasszájába, az ellen nem lenne sok kifogása senkinek sem.

Ezenfelül a 700.000 brit az mindössze kb. 1%-a angliának, magyarországon hatodannyi lakosból ugyanennyien léptek le eddig mondjuk németbe, ausztriába meg angolba, szóval bizony angliában elenyésző azok száma, akik elhúznak és azok nagy része sem gazdasági bevándorló, hanem inkább a hosszú távú turista kategória, a kettő nem egészen ugyanaz a buli.

"Pont a britek majdnem minden befizetett fillérjüket visszakapják az EU-tól, infrastrukturális és szociális beruházásokba fektetve ezt."

A grafikont nézd féloldal körül:

www.telegraph.co.uk/news/newstopics/eureferendum/12176663/EU-Facts-how-much-does-Britain-pay-to-the-EU-budget.html

Németország után a második legnagyobb nettó befizető.

"Az átlagangolnak megszokott, hogy mindenféle népekkel kell együtt élnie, generációk óta részei az életüknek"

Ezek szerint ők máshogy gondolják mint te, ha brexitre szavaztak, főleg a határok védelmében, ahogy Cameron is elmondta.

Szerintem fel kéne lapoznod a statisztikákat, bár való igaz, hogy a gyarmati országok miatt volt némi keveredés, a valódi beáramlás az utóbbi pár évtizedben indult el angliába, ugyanúgy, ahogy az összes többi nyugat európai országba is, nem véletlenül ez pont egybeesik azzal az időszakkal, mikor a természetes szaporulat túlságosan lecsökkent.

"Na most az azonos kultúrájú egy bődületes faszság, az átlagangol szerint a keleteurópaiak ilyen elmaradott barbárok fura akcentussal, de azért el akarjuk őket szipkázni? Mivan?"

Hogy mit kell ezen magyarázni azt nem értem. Te már be vagy tanítva arra, hogy nőt nem erőszakolsz csak meg úgy, azonos a családmodell, egy darab feleséged van, keresztény vagy, nem erőszakolsz meg kisfiúkat a fürdőben, soroljam?

Problémamentesen beleilleszkedsz a társadalomba, ami azt jelenti, hogy nem leszel benne a hírekben és nem leszel égő a politikusnak, aki behívott az országba.

"egybites rant"
Ez nem egybites rant, hanem sajnos ez a valóság, a bevándorlóknak ennyi a szerepe és akkor talán még a következő ciklusig nem dől össze a ház a fejük felett. Nehogy azt hidd már, hogy a két szép szemedért hívnak be az országba, mert akkora hátast dobtak tőled, hogy nem tudnak nélküled élni és inkább neked akarják a gazdagságot, mint a gyerekeiknek.

nyuszigonosz 2016.07.11. 17:10:36

@wuaaa: Igen a kamionoknak fizetös, már nagyon régen, elöször alap összeget kellett fizetni és aztán jött a Tollcollect dolog, na az is majdnem a kútba esett akkor, mármint a beindítása, de az müködik. Azthiszem a buszok is fizetnek, legalábbis valamikor még fizettek, gondolom most is.
Akik nem fizetnek, na azok a személyautósok.

Sajnos egyik szomszéd ország jól müködö fizetési rendszere sem felelt meg a törvénykitalálóknak és törvényhozóknak így húzódik az egész.

joskapista52 2016.07.11. 17:10:52

@fhdgy: "Én, a posztoló logikája szerint, nagyon tudnám szeretni ezeket jött-menteket. Ne tolják oda a képüket, mert utálom még látni is őket, de teremtsék elő a nyugdíjamat meg minden egyéb szociális jólétemet. Ha az arabokat vesszük csak, nem kérnék tőlük többet, csak fejenként egy centet.
Szóval, hogy is van ez? Nem kellenek, de dolgozzanak helyettem?"

A politika és a gazdasági elit, akik a törvényeket hozzák, azok nyitják meg a határokat, nem az átlagember. Egyszer hagyták beleszólni az átlagembert, a brexit szavazásnál, el is mondták mit gondolnak.

joskapista52 2016.07.11. 17:11:20

@Virago_1000: Majd pár év múlva rájönnek.

A csökkenő szaporulatot úgy is lehetne orvosolni, hogy lehetővé tennénk, hogy 20 évesen saját lakásban elkezdhessenek ezerrel gyereket gyártani a saját fiataljaink, csak akkor senki nem fizetne a bankoknak egy életen át lakáshitelt, meg a gazdasági eredményekre, plusz adóra, plusz költésre pár évet várni kéne, szóval sem a politika, sem a gazdasági elit nem járna jól a jelenben.

Egyszerűbb importálni a már keresőkorú fiatalokat, az azonnali zsetonnal jár és azonnal megvéd a recessziótól is.

Ha nagyon radikális akarnék lenni, akár azt is mondhatnám, hogy a rövidtávú érdekek miatt eláruljuk a saját népüket, gyerekeinket.

Alapvető változásra van szükség a politikában, mert különben a bevándorlás okozta feszültségek szétszakítják az EU-t és egyes országokat is, anglia csak az első lesz a sorban.

nyuszigonosz 2016.07.11. 17:14:10

@geegee: Igen, Dobrindt kitalációja, ami az, hogy fizessen mindenki más, ne a hazai autósok, mert azoknak már tényelg túlk sokat kell fizetni: adó, üzemanyag adó...de ez halálra lett ítélve, mert törvényellenes lenne így. Ennek ellenére az volt, hogy de, majd mégis lesz, m égpedig 2016 januárjától, de közbejöttek a migránsok. Szóval senki nem ért rá még ezzel is törödni, így egyelöre nem is kell a személykocsisoknak fizetni.

Taxomükke (UK) 2016.07.11. 17:15:25

@Herr Géza: Tudhatnad, hogy Nemetorszag tele van nemetgyulolokkel, mikent Magyarorszag is magyargyulolokkel. De utobbiakbol jutott boven a hanyatlo Nyugatra tavozott kivandorlok koze is.
Kivancsi lennek arra is, az angolok hany szazaleka utalja sajat magat...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.11. 17:17:40

@wuaaa: Meg kéne reformálni erősen a közúti kamionközlekedés szabályait.Lehet, hogy nem helyes a kamionstop, főleg mert hogy ők fizetnek.De az sem helyes, hogy az állandó elefántverseny úgy feltartsa a forgalmat, amennyire.Vagy betiltanám az előzést a kamionoknak, vagy pedig felejtsük el ezt a 90 km/h-s sebességkorlátozós f@sságot, és léphessenek oda, hogy egy előzés ne tartson már 5 percig.
Vagy bármi más értelmes megoldás csak ne a jelenlegi, mert ez így egy kupac sz@r...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.11. 17:25:26

@joskapista52: "A gazdag angol, viselkedni tudó nyugdíjasok jelenlétét, akik nagyrészt angliában is rendelkeznek ingatlannal, nem vesznek el munkát másoktól, ellenben pénzt hoznak, nem hasonlítanám össze az üres zsebbel érkező, sokszor a viselkedés terén alapvető kihívásokkal küzdő bevándorlóról, aki csak a pénz miatt érkezik és nemritkán segélykén él a fél család.

Az elsőt azt nyaralásnak, turizmusnak hívják extrákkal, a második meg bevándorlás. Ne legyünk tévedésben, ha a kőgazdag svájci elit jönne letelepedni/nyaralgatni angliába, plusz még svájc nettó befizető lenne anglia kasszájába, az ellen nem lenne sok kifogása senkinek sem."

Na, kábé ezt szoktam papolni én is.Q-ra nem mindegy, hogy az, aki jön, értelmes, dolgozni akaró és tudó, beilleszkedő, adót fizető egyén, vagy hőzöngő, követelőzdő, kötelességet, beilleszkedést, vagy legalább elfogadást nem tanusító, dolgozni, adót fizetni sosem akaró kokeró migri.Nagyon nem ugyanaz a kategória...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.11. 17:28:00

@nyuszigonosz: igen, olvastam, hogy az EU is prüszkölt ellene...nem tudom, mi a megoldás, de szerencsére nekem szabad "nemtudni"... :-)

Talán valami olyasmi, mint Svájcban, hogy egy korrekt éves, vagy féléves összeg egyben, oszt csókolom...

nyuszigonosz 2016.07.11. 17:38:45

@geegee: Hát az lenne a normális megoldás, mert a francia vagy olasz, na azok inkább ne legyenek.
Na, kiderül majd, legföképp, amint elkezdödik itt is a két legnagyobb tartományban az iskolai szünet és több autó lesz, mint út alattuk... na az vidám dolog lesz.

wuaaa 2016.07.11. 17:43:31

@geegee: Ettől a kupac szartól nincs jobb megoldás. Nem tudod megreformálni, mert csak annyi van belőlük az utakon, amennyire szükség van.

Csodabogár 2016.07.11. 17:50:47

@nyuszigonosz: Tudomásom szerinte leginkább Seehofer akarja az autopálya díjat, de csak a külföldieknek. Olyant viszont az EU miatt lehetetlen csinálni. Aztán jött Dornbrin ötlet, hogy a németeknek majd valahogy elszámolják a kifizetett pénzt az adóban. Elég komplikáltnak tünt és el is bukott. Javits ki ha rosszul tudom.

joskapista52 2016.07.11. 17:51:55

@sellőlány: Ez egyáltalán nem így van. Azok a középosztálybeli angolok, akiket én ismerek, bizony karrieristák és folyamatosan több fronton építik az életüket, az, hogy nem wc-t pucolni látod őket, az mindössze azért van, mert már nem szorulnak rá, ők ugye huszonéve itt építgetik az életüket, te meg tegnap jöttél üres zsebbel, nyilván nem ő fog rászorulni az ilyen munkára.

Összességében sokkal több időt töltenek a dolgaikkal, üzletükkel, karrierjükkel, mint bérmilyen magyar ember, mint akit ismertem.

blackhairlady 2016.07.11. 17:55:05

@geegee: Ugy latom ma mindenki itt konnyebbul meg :)))))))

blackhairlady 2016.07.11. 18:02:24

@geegee: Udv a klubban. A szezonon kivuli 500$-os repjegyek 1500-nal kezdodnek juniustol hazafele.

*Andi* 2016.07.11. 18:10:02

@Mmj Drtmmj: erre engedd meg hagy valaszoljak, mint olyan, akit 4 evvel ezelott ez konkretan erintett... amig az angol egyetemi csoporttarsaim azzal voltak leginkabb elfogalalva, hogy a legujabb hacukat beszerezzek a hetvegi buliba, honnan lehet olcso fuvet szerezni es ugy egytalaban b'asztak arra, hogy az egyetemmel foglalatoskodjanak, addig en nappal dolgoztam ( boltban reszmunkaido, felszolgalas, ingyenes ujsag osztasa, kisegites az egyetemen, you name it..), ejjel az egyetemi konyvtarban irtam a beadandot, a fenmarado idoben pedig eljartam orara...mellette megtanultam maramennyire spanyolul, es A-t szereztem minden ZH-ra. Ezt az egyetem azzal honoralta, hogy eltoroltek a tandijam felet, ill kaptam egy osztondijat Hollandiaba. Hozzateszem, az akkori 26-27 evemmel az egyik legidosebb voltam a csoportban a mesterkepzesen.... hat igy lehet.

joskapista52 2016.07.11. 18:11:03

@pappito:

Ebben a 2000 elkövetőben szerinted hány angol nyugdíjas volt?

index.hu/kulfold/2016/07/11/nemetorszag_kolni_eroszak/

nyuszigonosz 2016.07.11. 18:11:10

@Csodabogár: Nagy részleteiben hasonlóan van az egész:
- elég régen megy a beszéd arról, hogy Németország Európa közepén tranzit ország, Európán belül mindenki oda vissza használja az utakat, melyek nincsenek jó állapotban, de ugye soha nincs is rá , mármint a javításukra és hasonlók elég pénz.
Legyen személykocsiknak is fizetös az autópálya használat.
Dobrindt a közlekedési miniszter ki is találta a megoldást - vagy a tanácsadói, a mindenféle jólfizett szakértök.
Seehofer a 2013-as tartományi választásoknál a választási programjába foglalta a dolgot . Mégpedig úgy, hogy a német rendszámmal ellátott személykocsik - ugye itt fizetik a személykocsi adót, - na azok ne fizessék, mert ha még valami megint fizetniük kell, sosem fognak senkit megválasztani, aki ezzel jönne, hiszen sok bört lehúz az állam a személykocsi tulajokról így is.
Valahogy már akkor látszott, és aki normálisan átgondolta, látta, tudta, ez sosem fog sehol "átmenni" mert kirekesztö, inkább legyen a személykocsi adó alacsonyabb, vagy inkább ne is legyen, vagy ne kapjon már az állam minden liter benzin- dízel árából eleve 90 centet.... na de nem Seehofer úgy látta, menni fog ez így is. Dobrindt vállveregetés kapott és szabad kezet. Na de nem megy. Most ott vagyunk ezzel a sehol, vagyishogy valahol ott, ahol az elején: igen, lehetne, de akkor mindenkinek és akkor vagy a személykocsi adó megy le itt, vagy a benzin.dízel árból nem kap annyit az állam. Ez az eddigi utolsó szó ezév májusából. Egyelöre megint csönd van.

Mrs. Clayton 2016.07.11. 18:18:59

Kozben eldolt h Theresa May lesz a prime minister

Taxomükke (UK) 2016.07.11. 18:28:06

@geegee: Igy van, nagyon idegesito, amikor az egyik kamion 85-tel elozi a 84,5-tel meno masikat...

M. Péter 2016.07.11. 18:38:40

@wuaaa: Egy megrakott teherautó kb. 1000-szer annyira koptatja az utat, mint egy személyautó, szóval van értelme, hogy a teherautósokkal fizettessék meg a fenntartás költségét.

M. Péter 2016.07.11. 18:42:42

@gutesz: Az "indiai" éttermekben sok pakisztáni és bangladesi, vagyis muzulmán van.

Sia 2016.07.11. 18:48:59

"A Brexit az első eset a világon, hogy az egyszerű ember kifejezte, hogy eddig lehetett az üzleti érdekek miatt szívatni, de ne tovább"
A Leave szavazók nagy része azt sem tudta, mire szavaz. Hazugságokkal etették azt az "egyszerű embert", pl. azzal, hogy az unióba befizetett pénzt az egészségügyre is lehetne költeni. A szavazás után a Brexitpropaganda párt feje meg közölte, hogy ja upsz, amúgy nem tudjuk garantálni, hogy azt a pénzt majd inkább az egészségügyre költjük, meg egy rakás más propagandaszövegben is pofátokba hazudtunk, de köszi, hogy szavaztatok. Ezeket az embereket hamis adatokkal feltüzelték, utána meg szarban hagyták, fülét-farkát behúzta a két legnagyobb szájú brexit vezér és most másnak kell összetakarítani a mocskukat. Ezt nevezed te az egyszerű ember akaratának? LOL. Röhög a májam. Pont ugyanúgy játszottak a Brexit párti politikusok az emberekkel Nagy-Britanniában, ahogy a Fidesz játszik itthon a néppel: hazugságokra épít, és az "egyszerű ember" meg bekajálja, mert szeretne valakit hibáztatni a nyomorúságáért. A kormány meg nyilván nem azt akarja, hogy őt hibáztassák azért, mert inkompetens balfaszok, inkább ráhúzzák a vizes lepedőt a migránsokra meg az Eu-ra. Itthon is pont ugyanez folyik. Csak az nem látja, aki profiátl ebből a rendszerből..

Taxomükke (UK) 2016.07.11. 18:49:29

@M. Péter: Eleve valahol reszben ertelmetlen ez az ide-oda szallitgatas... par eve olvastam, hogy Europaban az aruk atlagosan 2700 km-t utaznak a vegfelhasznaloig...
Istenverte okorseg es felhaborito szerintem, hogy olyan dolgokat utaztatunk keresztbe-kasul Europaban, amik a celorszagban is ugyanugy megvannak. Pl. asvanyviz, krumpli meg mindenfele zoldseg, eloallat stb. Nyilvan mindre van magyarazat, csak akarni kell...
A baranyai rokonaink annakidejen sargarepat termesztettek. Kilojat 4 forintert akartak atvenni toluk. Ugyanakkor Pesten egy csokor (mondjuk 40-50 dkg) HOLLAND sargarepa huszonvalahany Ft volt.
Erre szamomra nincs VALOS magyarazat.

Taxomükke (UK) 2016.07.11. 18:50:42

@Taxomükke (UK): 2-3 eve meg Svedorszagbol jott kies hazankba a kaposzta. Nyilvan olcsobb volt onnan behozatni... OMG

M. Péter 2016.07.11. 19:07:01

@Bal: Kb. annyira volt szegény, mint Franciaország.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.07.11. 19:07:28

@Virago_1000:
Már megint ostobaságokat beszélsz.
Egyszer meg kéne látogatnod az UK-t.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.07.11. 19:11:53

@Virago_1000:
Maximum a neten láttad hogy annyiba kerül.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.07.11. 19:17:27

@Herr Géza: Emlékszel mit írtam neki múltkor?
Valami olyasmit hogy fogtechnikus spuur hímivarsejt.
Jósnak kéne mennem:)))))))))))))))))))))

sellőlány 2016.07.11. 19:30:28

@joskapista52: Félreértettél vmit. Pontosan arról van szó, hogy a középosztály (mindenhol) a modern társadalmak eredménye. Csak hogy a brit középosztály még sznob is, tehát a wc kefét akkor se ragadná kezébe, ha nem lenne senki, ha szükséges lenne. Mindig elgondolkodtat, amikor Angliában vagyok, hogyha megszűnnének a készételek és bezárnának az éttermek, vajon mennyi idő alatt halnának a britek éhen?

sellőlány 2016.07.11. 19:32:28

@sellőlány: "ha nem lenne senki, aki megtegye helyettük és"

sellőlány 2016.07.11. 19:37:09

@sellőlány: megtenné (szokásos idegtépő autocorrect)

joskapista52 2016.07.11. 19:38:26

@Sia: Mielőtt nagyon belelovallnád magad a dologba javaslom nézd meg az adatokat, 2013 év végétől kezdve 50-50% körül mozog a leave meg a remain eloszlása, szóval a kampánynak az eredményhez nem sok köze van.

Ha Nigel Farage hülyeségére szavaztak volna, azt megtehették volna 1 éve is a választásokkor is, ő akkor is pont ugyanezeket mondta - de még a parlamentbe se jutott be.

Nem kell ennyire lenézni az angolokat, nem hülyébbek ők semmivel sem, mint te vagy én, pl. a pénzügyeikben sokkal de sokkal előrébb járnak mint az átlag magyar, majd tudják ők azt, hogy az ő országukba kellenek-e nekik bevándorlók vagy nem.

Amúgy ez az egész David Cameron "mocska", neki volt hatalmában népszavazást kiírni, ő ígérte meg és ő csinálta meg és ő hagyta el elsőként a mocskot, ráadásul ez a mocsok még nem is biztos, hogy mocsok, abból kiindulva, hogy előző héten a német meg az olasz bankok kértek 150 milliárd eurós mentőcsomagot egyelőre nem úgy tűnik mintha anglia lenne bajban.

M. Péter 2016.07.11. 19:49:23

@Taxomükke (UK): A logisztikusnak az a legegyszerűbb, ha mindent beszállítanak egy központi raktárba, majd onnan szállítják oda, ahova kell. Hallottam már olyat, hogy a zöldséget vagy gyümölcsöt Közép-Angliából elvitték Skóciába, majd onnan vissza Angliába az élelmiszerboltokba.

Virago_1000 2016.07.11. 19:57:56

@joskapista52: "Ha nagyon radikális akarnék lenni, akár azt is mondhatnám, hogy a rövidtávú érdekek miatt eláruljuk a saját népüket, gyerekeinket."

- az igazsag radikalis.

M. Péter 2016.07.11. 20:04:46

@nyuszigonosz: Volt a németeknek még egy jó ötletük, hogy a No.-ben töltött időre a sofőrnek járjon a német minimálbér. Egyrészt egységes piac, határok nélküli Európa, másrészt a sofőrök jegyezzék fel percre pontosan, hogy mikor lépték át a határt, és a szállítmányozó cégek figyeljenek 28 ország törvényeire. A nagyon lelkes EU-párti franciák is próbálkoztak hasonlóval.

vncs 2016.07.11. 20:06:38

Már megint egy nagy baromság egy lelkes amatőr mindenttudótól.

Pár szösszenet a valóságról:

Az átlag 40+ -os angol számára az EU tök idegen.
Egyrészt megvannak a családi világháborús emlékek - így persze nem csak a franciákat utálják nyilván a németeket is -, másrészt sokkal inkább rokonszenvez egy ausztrállal, egy kanadaival, esetleg egy amcsival mint egy akármilyen nemzetiségűvel a Csatornán túlról. Nekik túl sok kis ország van a Csatornán túl, amivel nem tudnak, nem is akarnak mit kezdeni.

Az átlag értelmiségi angol számára egyszerűen felfoghatatlan, hogy minek az a szociális háló, amit nyújtanak a gyerekesek számára. Nagyrészt ezt használják ki a segélylesők (white trash) - persze a k-európaiak is. Az átlag értelmiségi sokallja még a 2 gyerekre maximált segélyrendszert is és megmozgatná az ellustult briteket is. Erre egyébként példa a minimálbér megdobása is, ami természetesen visszafele sül el, hiszen komoly árfelhajtó hatása van. Továbbá vannak különböző programok, amikkel "ösztönzik" a briteket a munkaerőpiacra kerülésre - szép lassan leépülnek majd a max. heti 16órás melók hiszen a mellé járó segély nem lesz elég a napi kábulathoz.

Másik klasszik példa, hogy egyszerűen megtelt a Sziget. 230.000 km2-en van nagyjából uannyi ember, mint a franciák 640.000 km2-én.
Persze dolgozni nagyon sokan nem akarnak. Egyszerűen nincs szükség évi 300.000 új bevándorlóra, főleg nem képzetlenekre.

Egyébként jó nagy lufi ez a nyugati életmódi is. Iszonyat sokan élnek létminimum alatt, rengeteg a 0órás dolgozó, a részmunkaidős. Az alapnyugdíj semmire nem elég, a kiskeresetűek szolgálati időt se kapnak sokszor, az adóhivatal egy rakás ..., rugalmatlan, elavult, mintha a XIX.századból kapták volna elő.
A menőbb állást bírók pedig egyszer csak azt veszik észre, hogy a magánnyugdíj-számlájukon nagy büdös semmi van a befizetések ellenére...
A lakhatási körülmények borzasztóak és lakni baromi drága...

A vicc pedig ha kiterjesztenék a pontrendszert a bevándorlókra kb. a 99.9%-ot lehetne visszaküldeni egy pakkban.
Mondjuk Tier1-hez:
IELTS 6.5-et kb. 95% nem tudná lerakni; megtakarítást, releváns végzettséget felmutatni; előző évről mondjuk egy 50k-s fizuról egy igazolást aztán végképp...

Egyszerűen Angliában már nagyon kell fülelni ha nem lengyel/román/indiai beszélgetést akarsz hallgatni...

nyuszigonosz 2016.07.11. 20:11:14

@M. Péter: Igen, volt ez az ötlet, de ez halálra volt ítélve, mert kivitelezhetetlen.

DieNanny CH 2016.07.11. 20:17:11

@Virago_1000:

"Multkor vettem 3 par zoknit a primarkban £1.80-ert. Hogy lehetseges valamit ennyiert eloallitani? Csakis bangladesi gyerekmunkasok altal. Errol az atlag nem akar tudni. Az olcso elelmiszer eredeterol sem."

Ha a valóságban is meg lennél róla győződve, hogy ezt gyermekmunkások állítják elő, és a valóságban is zavarna, akkor soha nem vennéd meg!
Ezzel a megjegyzéssel csak megjátszod magad.

SzZoole 2016.07.11. 20:19:32

@vncs: "Már megint egy nagy baromság egy lelkes amatőr mindenttudótól."

Bagoly mondja verebnek......

"Egyszerűen Angliában már nagyon kell fülelni ha nem lengyel/román/indiai beszélgetést akarsz hallgatni..."

London nem Anglia,nagyfeju....

SzZoole 2016.07.11. 20:22:09

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: en vettem 3 par G.A. zoknit,az arat le sem merem irni,azt vajon kik csinaltak?

33621 2016.07.11. 20:56:01

@geegee: Te vezettél ilyet? Mert én igen. Egy Had-16 os aggregátorral csatolva! Váradon voltatok?

M. Péter 2016.07.11. 21:19:15

@Csodabogár: De akkor nem lenne ennyi közbeszerzés, amiblől lehet osztogatni a haveroknak.

M. Péter 2016.07.11. 21:24:39

@nyuszigonosz: De azért érdekes, hogy a lelkes EU-párti kormányok is próbálják kijátszani a szabályokat belpolitikai célokból.

Shenella 2016.07.11. 21:33:36

@geegee: nemetorszag meg szinte jo volt 10 napja, a csehekhez kepest. Ott km-enkent van 10km utlezaras. Hozzajuk kepest nemetben lehet haladni. Tetezve ezt, 2 hete Praga es Brno kozott balesetezett egy benzit szallito kamion. 3-4 oraig nem sem mozdult a forgalam tobb mint 50km dugo volt.

Shanarey 2016.07.11. 21:45:15

Gumicsont poszt, egy gyógyszergurító verseny győztesének "tollából"

Ennyi hülyeséget egyben leírva ritkán lát az ember, vagyis ez is egy fajta teljesítmény.

Semmittevésért állampolgárság, aha, ha ez így lenne ez az ország már 100 milliós népességgel lenne megáldva.

20 évvel ezelőtti lakás árak, és a mai árak miatt az átlag angol nem tud lakást venni a gyerekének? Na az milyen releváns dolog, ezt szerintem bármely más ország lakója is panaszkodhat emiatt. Az átlag angol amúgy nem vesz lakást a gyerekének, az átlag felettinek pedig most is van erre pénze.

M. Péter 2016.07.11. 21:54:26

@Csodabogár: A Nemzetközösségből való szabad bevándorlás 1962-ben megszűnt, azután voucher kellett, amit azoknak adtak, akiknek volt valamilyen képzettsége, amire szükség volt, de konkrét munkaajánlat nem kellett.

A gazdag arabok mások, ők nem veszik el a munkát senkitől, segélyt sem kapnak, inkább csak a Lamborghinik bőgetése zavarja a szomszédokat. Nem szoktak letelepedni, Inkább csak a nyarat töltik Londonban.

Virago_1000 2016.07.11. 22:05:44

@Csodabogár: meg mindig varom a valaszod, Sztalin nacionalista volt-e?

SzZoole 2016.07.11. 22:15:52

@Virago_1000: umbro/slezenger bokazoknit a sport direct-ben £1.75-ert 5 parat veszel.

www.sportsdirect.com/slazenger-5-pack-trainer-socks-411019?colcode=41101999

Herr Géza 2016.07.11. 22:19:11

@Zoole[uk]: Egyik se jó, nincs rajta, hogy "adibas" :)))))

SzZoole 2016.07.11. 22:24:23

@Herr Géza: most mit kenyeskedsz,Ti münemetek minden nap igy jartok:)))

Taxomükke (UK) 2016.07.11. 22:40:07

@Zoole[uk]: Ugyanazok, csak a kereskedo tobbet rak ra.

SzZoole 2016.07.11. 22:42:30

@Taxomükke (UK): persze hogy ugyanazok,csak en a márka nevet fizetem meg:)

pappito · http://pappito.com 2016.07.11. 23:39:27

@joskapista52: "Ezenfelül a 700.000 brit az mindössze kb. 1%-a angliának, magyarországon hatodannyi lakosból ugyanennyien léptek le eddig mondjuk németbe, ausztriába meg angolba, szóval bizony angliában elenyésző azok száma, akik elhúznak és azok nagy része sem gazdasági bevándorló, hanem inkább a hosszú távú turista kategória, a kettő nem egészen ugyanaz a buli."

700k csak két másik európai országban, direkt nem írtam azokat akik nem EU országokba mennek el élni USA, Kanada, Au, NZ, stb. Majd megmondom a brit kollégáimnak, hogy ők csak hosszú távú turisták, úgy tűnik nem tudják.

"Nehogy azt hidd már, hogy a két szép szemedért hívnak be az országba, mert akkora hátast dobtak tőled, hogy nem tudnak nélküled élni és inkább neked akarják a gazdagságot, mint a gyerekeiknek."

Akkor nem csak azt nem értetted amit írtam.

pappito · http://pappito.com 2016.07.11. 23:40:54

@joskapista52: "A csökkenő szaporulatot úgy is lehetne orvosolni, hogy lehetővé tennénk, hogy 20 évesen saját lakásban elkezdhessenek ezerrel gyereket gyártani a saját fiataljaink"

kádár halott.

M. Péter 2016.07.11. 23:43:30

@Taxomükke (UK): Miért? Volt néhányszáz millió forintjuk, és úgy golndolták, hogyha a kilépés nyer, akkor esik a font árfolyama, és többet kapnak a fortintjukért?

pappito · http://pappito.com 2016.07.11. 23:43:41

@joskapista52: és ezért szavaztak a népek a brexitre... öhhöm.

sodorj egyet nekem is

pappito · http://pappito.com 2016.07.11. 23:50:31

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ehh, ez a bangladesi gyerekmunka (ami nehogy azt hidd, hogy zavarja őt, ha másfél fontért juthat három zoknihoz) jó duma, de sokkal valószínűbb, hogy egy kurva nagy kínai zoknifröccsöntőgyár termékét veszi ennyiért, és ezen még keres 50 centet a primark is. Tömegtermelés, egy termékre jutó fajlagos ktg. bazi alacsony. De magas ez neki, mint tyúknak a lórács

pappito · http://pappito.com 2016.07.11. 23:58:18

@Zoole[uk]: ne már, most sírva fogja számolgatni, hogy az utikőccséggel együtt is megérné-e

Taxomükke (UK) 2016.07.12. 00:17:43

@M. Péter: Nem. Britte valtak, mint Mirjam. Vagy nem tudom...

Willkommenskultur 2016.07.12. 00:35:01

@sellőlány: Ez butaság. Szimplán nincsenek rászorulva. A háború alatt az angol átlag semmivel nem élt jobban mint a magyar átlag (pedig a háború előtt igen). A szükség rávitte őket hogy gondoskodjanak magukról, Londonon kívül nem is volt ezzel semmi gond.

Willkommenskultur 2016.07.12. 00:35:10

Sok jó meglátás van a posztban.

Bevándorlók tényleg kellenek az EUba a nyugdíjak értékének a fenntartásához. A kelet eu-i fiatalok ehhez egyszeruen nincsenek elegen.

Igy kell más is. A britek ezt még mindig megoldják az ex-birodalom országaiból de a németek? Nekik másogy kell megoldani, és ezzel próbálkoznak most, de őket is nagyon megosztja a megoldás...

LittleG (uk) 2016.07.12. 00:50:14

@Mrs. Clayton: Hat nagyon kivancsi vagyok, mit hoz ki a helyzetbol...

macamuca [IHUN] 2016.07.12. 01:43:38

@Willkommenskultur:
A háborús válsághelyzet szükség-ét (jókora eszmei töltettel!!, illetve az ebből adódó jókora bevállalási hajlandósággal!!) lehetséges ugyan hasonlítani egy korunkbeli "francba, muszáj" szituhoz, csak éppen kb annyi értelme van, mint az almát a körtéhez hasonlítani...
Anno jóval kevésbé voltak elkényelmesedve az emberek (mindenütt!, nem csak UK-ban!), és a háborús szituban azonnal és önként bevallaltak azt, amit amúgy muszáj is volt. Namost kétlem, hogy manapság bárhol hasonlóan reagálnának ÉS viselkednének az emberek, békés állapotok közepette...
Konkrétan: képzeld el, amint az original english, aki eddig jórészt benefitekbol elt (=white trash, és jócskán vannak, itteni!! felmérés szerint a benefitek majd' 90 %-at ők veszik igénybe ...), azt mondja, hogy ok, no problem, megyek mosogatni, takarítani, pincernek, stbstb, merthogy szakmája, tudása (kitartás, szorgalom, megbízhatóság, stbstb) nincs, így maradnak számára is a minimálbéres melók. El tudod képzelni? A valóságban!, nem elméletileg!, és most!, nem majd egy folyamat eredményeként, mondjuk 5-10-15 év múlva! Mert én nem.
Hát kb ezért sántít a hasonlatod.

sellőlány 2016.07.12. 06:40:11

@Willkommenskultur: Nem ismered őket... Macamuca teljesen jól jellemezte ezt az előző kommentben. És ez nem csak a white trashra igaz, hanem a társadalom teljes egészére.

DieNanny CH 2016.07.12. 06:40:51

@Zoole[uk]:

Hát, mondjuk, ha valakinek tök ronda a lábfeje/lábujja/körme, és van önkritikája, akkor miért ne venne fel zoknit?
Rövidnadrághoz meg kánikulában a szandál jobb, mint a sportcipő.

Szerintem ez a "cikizés" ok nélkül betonozódott be az emberek agyába már jó ideje...

DieNanny CH 2016.07.12. 06:55:16

@joskapista52:

7 milliárdnyi ember él a Földön. Már most vannak éhínségek.
80 év múlva - a jelenlegi "szaporulat" megtartásával is!!! - 11 milliárd ember lesz a bolygón. Igaz, annak fele 60 éven felüli lesz, a jobb életkörülmények, növekvő átlagéletkor miatt.

Tényleg arra vágysz, hogy ezerrel gyártódjanak a gyerekek?

tanato 2016.07.12. 07:27:52

@Virago_1000: Nem volt grúz nacionalista,de a szovjet rendszernek nem tetsző népeket,egész egyszerűen megtizedelte,eltüntette,kitelepítette,ukránok,később a krími tatárok,csecsenek,volgai németek,balti népek,kárpátaljai magyarok stb.

Terézágyú 2016.07.12. 07:57:00

Én sem akarok sehova utazni. Viszont nyugodt életet akarok, és biztos megélhetést.
Kérem vissza a Kádár-rendszert!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2016.07.12. 22:51:41

Angliáért abszolút nem kár. Jól ellesz Európa nélkülük is. Lényegében eddig is így volt, ők kivonták magukat az öreg kontinensből. Viszont lassanként a UK trianonja is eljő, ezt sem lesz még a többi mellett könnyű elviselniük.

Munka és bevándorlók:Mint fentebb írták, az alja munkát végzik el a bevándorlók, amihez az angoloknak nem fűlik a foga.

Utazás: Majd a turistáik szívják meg, amikor a határon megfogják őket a buliturizmus végeztével, midőn felgyújtanak egy-egy várost és büntetlenül lelépnek fű alatt Angliába. Na ennek vége.

2016.07.13. 11:00:49

@Virago_1000: @DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: @Zoole[uk]: @pappito:

A zoknit kotogepek csinaljak, a sarkanal es a labujjainal ossze kell hurkolni, ezt csinalja ember egyedul *meg*, de en mar lattam olyan legmodernebb olasz gyartmanyu kotogepet, ami ezt is megcsinalja az ember helyett. Tudom, meglehetosen ketes erteku kerkedes, hogy bibibi en bezzeg mar jartam luxus-zoknigyarban, de ez van, ennyit tudok hozzafuzni a temahoz. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.15. 05:02:05

@Taxomükke (UK): És fóleg, mikor egy óra vagy 50 km alatt a nyolcadik jön ki elém... :-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.15. 05:04:29

@33621: Nem vezette, nem voltam sofőr vagy telephelyes.de még láttam a laktanyában párat...

Váradra most nem megyünk, csak a közelébe, Gyuszi városába...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.15. 05:07:18

@Shenella: Az jóóóó lehetett.Kösz az infót.Úgy voltam vele, hogy ha a gyalázatos Praha-Brno szakaszt nem javítják, akkor azért nem megyek arra, ha meg javítják, akkor azért nem...
:-))))))))))

Sia 2016.07.16. 09:11:45

@joskapista52: nem úgy tűnik mintha anglia lenne bajban. aha :) most lett 1 font 1 euróval egyenértékű. de nem lesz semmi gazdasági probléma a brexitből :) á., dehogy

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.17. 21:53:04

@blackhairlady: A HÁ-nak kéne csinálnia valami általános, nemzetközi dühöngő felületet...Ennek hiányában itt ömlik ki mindekinél a sav... :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása