oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. június 18. 05:27,  Tényleg annyival drágább Anglia? 179 komment

2016. június 18. 05:27 Határátkelő

Tényleg annyival drágább Anglia?

A határátkelés alaptételeinek egyike, hogy nem váltjuk át forintra a külföldön megkereshető összegeket, hiszen azokat ott is kell elkölteni. Ákos eddig két posztot írt ide angliai kiköltözéséről és az első időszakról, most jöjjön a harmadik felvonás, amiben azért az árakról is szó lesz – méghozzá egész érdekes eredménnyel.

Magyarország 2.0 – a Határátkelő második pályázata, melynek célja Magyarország újratervezése. Te min változtatnál, milyen jó külföldi tapasztalatot építenél be? Nem csak határátkelők írhatnak – a pályázatról minden tudnivalót megtalálsz ide kattintva! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

VÁLTOZÁS! Mivel sokan kértétek, a határidőt június végéig meghosszabbítottam, szóval nyugodtan lehet még írni!

cim_69.jpg

„Mivel pozitívnak ítéltem meg a visszajelzéseket, ezért bővebb leírással jelentkezem a mostani alkalommal is.

Elkezdtem apránként összegyűjtögetni és helyükre illeszteni a puzzle darabokat, melynek egy fontos részét jelentette az (National Insurance) NI-szám megszerzése. Erről feltehetően ti már többet tudtok, mint én akkor, de azért röviden leírom a folyamatot magát.

Az NI-szám megszerzése

Az NI-szám nem más, mint az itteni társadalombiztosítási azonosító, ami munkavállalás és orvosi ellátás esetén jön jól. Fontos megjegyezni, hogy az azonosító megléte nélkül is el lehet kezdeni dolgozni, viszont akkor extra levonásokban részesül a fizetésünk, ezeket azonban vissza lehet igényelni az NI létrehozását követően, egyszerűség kedvéért javasolt úgy munkába állni, hogy már elintéztük a papírmunkát.

Az instrukciókat bárki megtalálhatja az interneten magyarul és angolul egyaránt, így inkább csak a személyes élményeimet osztom meg. Az egyedfejlődés valamely szakaszának következtében a telefonhívások kezdeményezése eddig sem volt erős oldalam és ezután sem lesz, úgy fogalmaznék, hogy ha van rá más mód, akkor kerülöm.

Mivel NI-interjú időpontra csak telefonon lehetett jelentkezni, így rátaláltam egy szolgáltatásra, akik az e-mailben közölt információk alapján elintézik az adatközlést és időpontfoglalást.

Magam sem vagyok biztos benne, hogy megérte-e azt a £30 befektetést, viszont ezt követően minden simán és gördülékenyen ment. Az interjúra megérkezve szembesültem azzal, hogy milyen mennyiségben és diverzitásban érkeznek ide az emberek.

Elindult a Határátkelő Instagram-oldala, gyere és kövesd te is! Jobbnál jobb képek és exkluzív tartalom vár a világ minden tájáról! 

Minden bőrszín és nyelvtudás képviseltette magát egy helyen relatíve hangosan, ez egybeolvadva egy nagyon karakterest élményt biztosított. Maga az interjú nekem 2 percet vett igénybe és az akkurátusan összekészített papírjaim közül csupán egy (nem a nevemre szóló) közüzemi számlát kértek, majd lemásolták az útlevelemet és már szabadulhattam is. Összességében pozitív élményként marad meg, de mindenképp érdekes volt.

Hazaút: 35 ezer forint és 7 óra

Ezt követően félig tervezetten hazalátogattam, a videóban végigkövethetőek az út fontosabb állomásai, valamint az egész folyamat időigényét lemértem, mintegy referenciaként visszautalva az általam feltételezett 6 órát megcélzó időtartamra.

Lényegében sikerrel jártam, hiszen kicsit több, mint 7 óra alatt értem be a belvárosba és most nem szerettem volna lekésni a gépet, így több, mint 2 órával hamarabb kiértem a repülőtérre, ami nem jellemző rám.

tablazat_1_1.jpg

A táblázatban összefoglaltam az egyes felmerülő költségeket is, így tulajdonképpen 35 ezer forintból és 7 óra alatt haza is tudtam érni. Természetesen előre megtervezett utazások esetén a repülőjegy ára lehet lényegesen kevesebb is, mindenesetre én egészen elégedett vagyok vele.

Valamint ezelőtt én csak egyszer próbáltam, de a városba bekerülésre talán a leggyorsabb módszer a 200E busz, valamint a MÁV vonatok kombinációja, városon belül rettentő gyorsnak érződött a vonat. Aki mindezt mozgóképek formájában is szeretné átélni, annak ajánlom a videó fogyasztását.

A bankszámlanyitás nehézségei

Egy másik méretes darab, ami még hiányzott a képből az nem más, mint a bankszámlanyitás. Bevallom férfiasan, hogy egészen addig halogattam a kérdést, míg el nem értem a nevezetes pénteki naphoz, melyet követő kedden már a havi kifizetésem forgott kockán, érthető módon megmozgattam hát minden követ.

Nem szeretném, ha reklámként jönne át, így nem nevezem nevén a gyermeket, de az egyik piros bankhoz betérve döbbentem rá naivitásom határtalanságára. Gondoltam én, hogy bemegyek és nyitok egy bankszámlát, amit eddig én egy természetes hétköznapi cselekedetnek feltételeztem.

Csak időpontfoglalást követően tudnak velem beszélni, ez még rendben is volna, de időpontot pedig 2 hétnél korábbra nem kaphattam. Felkerestem másik két fiókot is még a pirosak közül és végül azt a javaslatot kaptam, hogy nyissak bizony neten, mert oda nem kell időpont és hamar megvan (amúgy, hogy erre miért nem gondoltam magamtól).

Ennek a kimenetele az lett, hogy az online regisztráció 3 évre visszamenőleg kért tőlem UK címet, amivel másfél hónapja érkezvén még nem rendelkeztem. Totális elkeseredettségemben gondoltam végigtelefonálom az elérhető fiókokat időpont után kutatva, az első hívásommal 18 perc alatt sem jutottam át a központirobothölgyön, így feladtam.

A következő telefonálással viszont olyan sikereket könyvelhettem el, melynek eredményeként az az információ került átadásra, hogy én ha 1 éve nem rendelkezem helyi címmel, akkor ne is nagyon gondolkozzak, mert nem fogok sikerrel járni. Itt érzek némi ellentmondást a közölt információkban, de ezt most ne firtassuk.

Felkerekedtem hát egy szombati napon és az elém kerülő bankokban próbálkoztam a bankszámlanyitogatással. Meglepetésemre segítőkészebbnek bizonyultak, mint ahol eddig jártam, de itt pedig nem tudtam kellően igazolni a lakcímemet, ez már egy jogosabb pont, hiszen hivatalosan én még nem laktam sehol, nem jöttek számlák a nevemre és nem voltam lakhatási szerződésben sem feltüntetve.

A kipróbált 4-5 bank közül egyben kaptam lehetőséget arra, hogy a munkáltató segítségével igazoljam a lakcímemet, ami a számlanyitáshoz szükséges (másik igazolásnak elfogadták az NI számról értesítő papírt).

Ezt hétfőn el is intéztem, kedd reggelre kaptam időpontot és ugyancsak kedd reggelre a HR-en leadtam a bankszámlaszámomat, így a keddi ámokfutás eredményeként avanzsáltam magamat az aktuális havi kifizetésre.

Igen, tisztában vagyok vele, hogy vannak alternatívák bankszámlanyitásra, melyek főként elektronikus alapon működnek és csak bescannelt dokumentumokat kérnek az embertől.

Ez volt a legvégső megoldási lehetőségem, de egyfelől nem akartam elhinni, hogy nem tudok nyitni egy bankszámlát a normál úton, másfelől pedig szerettem volna credit kártyát is kapni, azt pedig csak fizikai banktól kaphatok, ha jól gondolom, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. Mindenesetre sikerült.

Magyar és angol árak

Ha már Magyarországon jártam, gondoltam végzek egy felületes ár-összehasonlítást, ennek eredményét minden további kommentár nélkül itt hagynám.

tablazat_2_1.jpg

Csak egy rövid kommentár (mégis), a termékek kiválasztását nevezzük szúrópróbaszerűnek, valamint maga a metódus úgy nézett ki, hogy bementem egy hipermarketbe kinn és itthon is, szerencsére van egy, ami mindkét helyen stabilan megtalálható és az éppen aktuális árakat jegyeztem fel.

Tudom, hogy nem reprezentatív, nem tudományos, viszont annyiban számomra érdekes volt, hogy amikor én kiköltözni készültem, nagyjából a 2-3 szoros árakra gondoltam, viszont egy átlaggal számolva lényegesen ez alá is be lehet menni.

Kevésbé elszomorító a helyzet, mint hittem. A táblázat értelmezéséhez még annyit, hogy a különbség szerint került rendezésre, legfelül azok a termékek, amik olcsóbbak kinn, egészen a lényegesen drágábbakig legalul.”

Hírmondó

Ismét gyorsulóban az elvándorlás Ausztriába

Csak májusban közel 5000 magyar ment munkát vállalni a szomszédba, azaz átmeneti csökkenés után újra lassú emelkedés figyelhető meg. Közel 30 ezer ember ingázik becslések szerint. Májusban 74 380 magyar állampolgárt foglalkoztattak hivatalosan Ausztriában, ami 4864 fővel több, mint egy hónappal korábban. Az előző év májusához képest a növekedés 6778 fő, ami magasabb, mint ami az előző hónapokban volt jellemző. Újra lassú emelkedés figyelhető meg, a kivándorlás a jelek szerint ismét gyorsulóban van. További részleteket itt olvashatsz.

Furcsa helyzetben jön a Balaton ünnepe

Miközben minden arról szól, hogy a munkaerőhiány miatt komoly gondok lesznek idén nyáron a Balatonnál, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezen a hétvégén hivatalosan is megnyitják a strandszezont. Éppenséggel nem lesz könnyű menet az idei nyár, hiszen várhatóan minden rekordot megdönt a szakképzett munkaerő nyugatra vándorlása. Ráadásul a balatoni kiskereskedők és vendéglátósok többsége számít arra: forgalomcsökkenést hozhat a vasárnapi nyitva tartás újbóli bevezetése, illetve strandi szolgáltatók esetében például egyes strandok fizetőssé válása. A teljes cikkért ide kell kattintani.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr878819900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.06.18. 17:47:33

@Herr Géza: Jelentkeztem online ket banknal is szamlara, nem valaszolt egyik sem. Gondolom azert nem mert uj voltam az orszagban. Vegigjartam a foutcan az osszes bankot, mindegyiknel idopont kellett a szamlanyitasra. De nyilvan ez csak velem tortent, senki massal nem. Ja es az hogy leirtam es nem irom azt hogy bocs, neked van igazad, az azt jelenti hogy nem lehet velem vitatkozni.

2016.06.18. 17:54:51

@adg: Logikusan olyan dolgokhoz kell idopontot kerni ami hosszabb idot vesz igenybe, pl. kolcson igenylese. Azert kell idopont, mert csak egy vagy ket ugyintezo van a bankban, es ha ok hirtelen fel orara foglaltak, akkor mindenki mas aki egyszerubb ugyet jott elintezni, fel vagy egy orat fog varni.

SzZoole 2016.06.18. 18:02:19

Basszus,mennyi Magyar van Marseille-ben?

2016.06.18. 18:04:19

@nyuszigonosz: @Herr Géza: Jaj, most talaljatok mar ki hogy en vagyok az egyetlen luzer egesz Nemetorszagban akinek idopontot kell kerni a banktol, senki masnak nem kell. Ja, persze. Osszesen harom kulonbozo nemet banknal vagyunk a ferjemmel es mindegyiknel kell idopontot kerni bizonyos dolgokhoz, vagy legalabbis ajanlott. De nyilvan csak es kizarolag mi vagyunk ilyen szerencsetlenek. Egyebkent engem nem zavar egyaltalan hogy idopontot kell kerni; ez az en erdekemet is szolgalja, mert tudom hogy nem kell varnom, azonnal az en ugyemmel fognak foglalkozni es nem all sorban mogottem meg tiz ember aki az ugyintezore var. De ti nyilvan soha nem kertek idopontot, hanem barmikor besetaltok a szuper bankotokba, senki nincs elottetek vagy utanatok, es azonnal veletek foglalkoznak mert Nemetorszag egy ilyen szuper hely.

nyuszigonosz 2016.06.18. 18:25:09

@Mirjam2: Na látod, ezért nem lehet veled vitatkozni sem, mert te azonnal letámadsz mindenkit.

Amire én válaszoltam neked, az ez az írásod volt:
"Ez Nemetorszagban is pontosan igy volt mikor en ott nyitottam szamlat. Ezen felul fizetni kell havi dijat, bankkartyaert fizetni kellett, hitelkartyat egy evig nem kaptam, a kartyat amit adtak nem lehetett online vasarlashoz hasznalni es csak a bank sajat automatajabol volt ingyenes a keszpenzfelvetel, hitelkeretet nem kaptam."

Nos nekem meg nem így volt. Hol támadtalak le akkor szerinted? Hol írtam olyat, hogy te lennél az egyetlen lúzer egész Németországban?
Sehol.
Csakis annyit írtam, hogy neked így volt, ami pont annyit jelent csak, hogy neked volt így és nem azt, hogy mindenkinek így van.

Bizonyos banki dolgok elintézéshez idöpont kell. Viszont nekem a bankszámla nyitásához nem kellett. Akkor tényleg besétáltam a lakohelyemhez legközelebb esö bankfiókba - vittem magammal a szerintem releváns papírokat, számolva azzal, hogy esetleg majd még hiányzik valami és majd még vissza kell jönnöm máskor, de nem így lett - nem kellett várnom, kb, 15 perc alatt meglett a banszámlám és 3 napon belül jött postán a bankkártya is . Kész, ennyi volt. Hitelkerettel együtt.

Nincs három banknál számlám Németországban, mint neked, de mikor kettönél volt és összevonni akartam öket egy bankhoz, mondjuk arra pont kértem idöpontot és kaptam, és az szerint amikor nekem felelt meg. Nem amikor a banknak felelt meg. Én voltam a banknak fontos és nem fordítva. Ja, meg üdítö és kávé is volt. Szóval nekem más tapasztalatom van ebben, mint neked. Ami nem azt jelenti, hogy a te tapasztalatod nem úgy van, de nem mindenkié olyan, mint a tiéd volt.

2016.06.18. 18:39:49

@nyuszigonosz: De egyaltalan mit lehet ezen 'vitatkozni'? Ki mondta hogy mindenkinek az a tapasztalata ami nekem? Pl. nekem Angliaban nem kellett idopontot kernem a szamlanyitashoz, de elhiszem hogy sokan masoknak meg igen, nem fogom azt irni pl. a posztolonak hogy jaj biztos vele volt a gond mert a szuper Angliaban nem kell idopontot kerni, meg azt sem fogom irni hogy 'nem lehet vele vitatkozni' ha mas a velemenye vagy mas a tapasztalata mint nekem. Nem azt irtam hogy harom banknal van szamlam (bar miert ne lehetne), hanem a ferjemnek van kettonel, nekem meg egy harmadiknal, igy van nemi tapasztalatunk nemet bankokkal. Sehol nem irtam hogy mindenki masnak az a tapasztalata ami nekem. Az uditonek meg a kavenak mi koze az egeszhez? Nem tudom te hogy vagy vele, en nem kavezni jarok a bankba, bar most hogy mondod, az enyemnel is mindig ajanlanak kavet mikor megjelenek a megbeszelt idopontra.

2016.06.18. 18:43:17

Ezek az izlandiak teljesen vikingnek neznek ki :). Elnezest ha ez mindenki masnak evidens, de nekem ez a legnagyobb csoport izlandi akiket eddig lattam :)))

2016.06.18. 18:48:12

Bloody Vikings :(. Mindegy, meg barmi tortenhet a kovetkezo felidoben!

wuaaa 2016.06.18. 18:52:54

...na majd pénteken kéne megint az aznapi árfolyammal újraszámolni hogy mi mennyi... :DD ..és remélem mindenki hazautalta már a nehezen összemosogatott vagyonát..

SzZoole 2016.06.18. 18:55:21

@wuaaa: miert,mi lessz penteken?

Herr Géza 2016.06.18. 18:58:56

@Mirjam2: Röhögni fogsz, de nem emlékszem, hogy valaha is sorban álltam volna német bankban (sor=egy embernél több van elöttem). Pedig nekünk is van/volt már néhány banknál számlánk és boldogult vállalkozó koromban céges bankhoz sokszor be kellett mennem. Plusz amikor magyar cégnek dolgoztam, akkor is nyitottam az embereinknek 5 különbözö bank x fiókjában számlát. Egynél sem kértem idöpontot és egynél sem tartott öt-tíz percnél tovább az ügylet.
A jellemzö módi ugyanis az, hogy az ügyféllel valaki foglalkozik elöl a pultnál, a többiek hátrébb végzik a dolgukat az asztaluknál. Amint belép valaki, azonnal feláll valaki hátul és elörejön kiszolgálni az ügyfelet és ezt addig folytatják, míg akár a fiókvezetö is ügyfelet szolgál ki a pultnâl. Nincsenek ugye fix kalitkák és nincs kiosztva, hogy Mucika csak utalást intéz, Marcsika csak folyószámlát, Pirike csak devizát vált, Julika meg pénztárt kezel, stb., az ügyfél meg sorszámot húz, várakozik és anyázik.
Igen, egy építési kölcsön igényléséhez én is idöpontot kérek, mert az tényleg nem intézhetö el öt-tíz perc alatt. De szinte minden más, beleértve a számlanyitást is igen.
Mellesleg te kezdted úgy, hogy ez Németországban így meg így van, hát én nem ezt tapasztaltam. Meg Nyuszi sem. Szóval nem besértödni kéne ezen, hanem elfogadni, hogy nem az a jellemzö, amit te annak hiszel, vagy éppen úgy tapasztaltad. Mert itt ugye semmi nem müködhet jól, csakis Angliában. Van itt is elég béna dolog, de azért nehogy már az legyen a normális, hogy én gazsuláljak a banknak, hogy hajlandó legyen velem foglalkozni.

2016.06.18. 18:59:04

@nyuszigonosz: Es hol irtam hogy akkorra adnak idopontot amikor a banknak felel meg? Sehol. Nyilvanvaloan akkorra adnak amikor nekem, az ugyfelnek megfelel, ez evidens. Egyaltalan nem is negativumkent emlitettem hogy idopontot kell kerni, ez szamomra nem negativum. De akarmit irok, foleg ha az Nemetorszaggal kapcsolatos es nem 100% oromkodo vagy pozitiv, mindig nekem tamadtok itt egy paran, ezt mar megszoktam, ja es meg be is szoltok hogy en tamadok nektek meg velem nem lehet vitatkozni, tovabba ha barmi negativ tortent velem Nemetorszagban az csakis az en hibam lehet stb.

lavór 2016.06.18. 19:11:37

Teljesen felesleges az árakat összehasonlítani.
Az angol minimálbérből lehet önálló életet élni.
A magyarból nem lehet.
Ennyike.

2016.06.18. 19:12:30

@Herr Géza: Jo, akkor legyen neked igazad, Nemetorszagban sosincs sor a bankban, stb. stb. stb. Szerinted, meg @nyuszigonosz: szerint Nemetorszag minden vilagok legeslegjobbika, rogton betamadtok mar akkor is amikor tok semleges dolgokat irok. Mivel a forumon rajtunk kivul kevesen kommentelnek akiknek van tapasztalatuk Nemetorszagbol, igy persze sosem cafol meg benneteket senki, rajtam kivul. Ja es szerintetek en gondolom hogy Anglia tokeletes - ami egyaltalan nem igy van, nem gondolom igy, sokkal kiegyensulyozottabban gondolkodom Angliarol mint ti ketten Nemetorszagrol, a hozzaszolasaitok alapjan.

nyuszigonosz 2016.06.18. 19:15:19

@Mirjam2: Talán itt?

" Szerintem azt kene belatni hogy a bank egy privat intezmeny amelyik szolgaltatast nyujt(hat). Nem kotelezo nekik szamlat nyitni, idopontot adni, stb. Nyilvan lehet talalni olyat amelyik nem ket hetre elore ad idopontot, hanem mondjuk egy hetre vagy a kovetkezo par napra, stb. Akkor oda kell menni, ha nem akarsz varni ket hetet. Ahol ket hetre elore van idopont ott vagy nagyon elfoglaltak, vagy nem surgos nekik uj ugyfeleknek bankszamlat nyitni."

De lényegtelen is az egész.

SzZoole 2016.06.18. 19:16:27

@wuaaa: tudom tudom,kezdhetunk csomagolni....

nyuszigonosz 2016.06.18. 19:16:31

@Mirjam2: Látod, már megint támadsz. Miért is?

wuaaa 2016.06.18. 19:18:57

@Zoole[uk]: ..én nem ezt írtam.. és erre még csak nem is gondoltam..

SzZoole 2016.06.18. 19:22:32

@wuaaa: a font le fog ertekelodni?

2016.06.18. 19:37:16

@nyuszigonosz: Ez hol jelenti azt hogy akkorra adnak idopontot amikor nekik megfelel? Ezt csak te kepzelted hozza. Szerinted en tamadlak teged, szerintem meg te kotsz bele teljesen feleslegesen mindenbe amit irok, meg abba is amit nem irok csak te gondolod hozza.

aleb19 2016.06.18. 19:40:44

a kedvencem az angliai vizes zsemle ami itt a sainsburyben 40p /160Ft/ otthon a tescoban 15 Ft...

fotengelyszimering 2016.06.18. 19:40:55

NI szám kérése egy interjúval jár, ehhez telefonon ingyen kérhetsz időpontot. Az én esetemben az interjú 35-40 percig tartott, sok mindent kértek.
Banki számlanyitás előre foglalt időponttal lehetséges, érdemes kisebb fiókot keresni, ott talán hamarabb kap az ember.
Kell egy névre szóló, 3 hónapnál nem régebbi közületi számla, útlevél, NI szám (opcionális) és állandó lakcím.

Én hotelban laktam, amikor bankszámlát akartam nyitni, hogy a fizetésemet átutalhassák, nálam a munkaszerződésem egy neves cégnél és a bankos lány segítőkészsége tette rugalmassá a szigorú szabályokat.

A szigorú eljárás oka, hogy korábban főleg kelet-európaiak nagyüzemben nyitogattak számlákat hajléktalannak, nincstelennek, igényeltek hitelkeretet, aztán a visszafizetés elmaradt. Én ezt az információt kaptam.

A Tesconál sok esetben olcsóbb a Lidl, az ASDA. A Tesco mellett szól a klubkártya, amire pontokat gyűjthetsz, bizonyos időszak után jóváírják a pontokat és levásárolható (fix X font) vagy beváltható kupont (pl 60 font elköltése esetén 6 fontot elengednek) küldenek.
Ha tudsz tárolni, akkor érdemes többet venni akciókor, mert gyakran vannak féláras akciók is.

DieNanny CH 2016.06.18. 21:15:27

@Zoole[uk]:

"miert,mi lessz penteken?"

Annak a bizonyos csütörtöknek a másnapja.

Herr Géza 2016.06.18. 21:23:35

@Mirjam2: Nem Mirjam, ha én számlát akarok nyitni, akkor azt nem két hét múlva akarom, de nem is a jövő héten. Innentől kezdve miről beszélünk? Még jó, hogy két hét múlva nem úgy ad időpontot, hogy kedden, 9:30-kor jöhetsz, ha jó neked, ha nem. Az végképp betenne.

SzZoole 2016.06.18. 21:28:00

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: a tv-n keresztül többnek tűnik

SzZoole 2016.06.18. 21:29:57

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: csütörtökön lessz a brexit szavazás es akik ugy gondoljak hogy kilépnek azok szerint johetunk haza

macamuca [IHUN] 2016.06.18. 21:42:17

@Herr Géza:
hogymicsinálokééén??? Abankba(n)benne??? Max a netbankba(n)-on. De ott aztán mindent! (bezonyám,miótavanbanxámlám,néminemi-neműszívásután,ahogyanaztannoelmeséltemittaklubban!).
:))))))))))))))))

Herr Géza 2016.06.18. 21:49:16

@Mirjam2: Ácsi, sehol nem írtam azt, hogy itt minden szuper, sőt... Meg sem szólaltam addig, míg többek értetlenkedésére az angliai időpontkéréssel kapcsolatban te rögtön odatetted, hogy ez N.o.-ban is így van. Nem, nem így van. Mondom mindezt úgy 30 év (1989.-ben nyitottam először számlát itt és bizony akkor még a mainál is egyszerűbb volt) és minimum 40 bankszámla megnyitása után. Mindezt 3 tartományban, x különböző banknál. Mellesleg több más országbeli is furcsállotta az időpontkérést, de emlékeim szerint otthon is csak beballag az ember és (igaz sorszámosdi meg némi várakozás után) 10 perc alatt elintézhető az egész. Szóval hadd ne kelljen ezt még akkor sem normálisnak tekinteni, ha neked egyébként így megfelel....
De tudok a németnél is egyszerűbb megoldást prezentálni: a svájci UBS-nél egy direkt erre kitalált app segítségével az otthoni foteledből fel sem állva le tudsz bonyolítani egy komplett számlanyitást az azonosítással együtt. Tudod: Dreamland :)))))(

Herr Géza 2016.06.18. 21:53:59

@macamuca [IHUN]: Én sem mászkálok oda, ezért van online banknál (is) számlám. Mindent neten. De ha akarnék se tudok bemenni sehova náluk, mert nincs is bankfiókjuk. :)))))

macamuca [IHUN] 2016.06.18. 21:57:27

@macamuca [IHUN]:
Juteszembe. Múltkoriban addig bénáztam idegességemben a pin-kóddal, míg sikerült blokkolni a kártyámat. Hurrá. Irány a bank, kb 5 perc sorbanállás után sorrakerültem, majd a (nálam) szokásos nyitás (Bocsi, nem beszélek jól angolul) után elrebegtem, hogy nagyon zűrös napom volt, emiatt összekutyultam a számokat, es most nem tudom használni a kártyámat, és Hogy én hibáztam, tudom, de lehet-e tenni valamit? Válaszként először is Megkaptam, hogy nagyon is jól beszélek :D Hát rögtön híztam pár kilót ott helyben (nesze neked edzőterem :P ), rögtön jobban éreztem magam, szinte megérte elbénázni azt a nyüves pin-t :DDD. Aztán másik 5 perc alatt rendbe lett hozva minden. És volt egy jó napom.
(van egy nő, akivel hetente 3-szor találkozom a buszmegállóban, pár hónapja beszélgetni kezdtünk, echte skót: az ő beszédének kb felét értem kb.... :/ )

HungrishAkos 2016.06.18. 22:09:22

@F173: Abban, hogy manipulativ lenne en nem ertek egyet, mert az ar osszehasonlitas csak egy nagyon moricka modon tortent meg, csak a sajat magam szorakoztatasa kedveert es nem teljeskoru, d ezt le is irtam a posztban. Nem is erre helyeztem a hangsulyt, csak ez a resze van a reakciok celkeresztjeben, ha ra fogok erni lehet cisnalok tenyleges osszehasonlitast is, de ez nem volt celom. :)

HungrishAkos 2016.06.18. 22:18:10

@Lunacica: koszonom, a 30 fontot tudtam ,hogy azert fizetem ki, hogy ne kelljen telefonon idopontot foglalnom es amugy ingyenes. Ezzel tisztaban voltam, de jelen helyzetben ennyit megert (annyira imadok telefonalni, mindenkinek van valami stikkje) :) Teljesen ertem egyebkent a tobbi reszet is a hozzaszolasnak es idovel en is biztosan le fogok sozkni a szamolgatasrol.

2016.06.18. 22:20:17

@Herr Géza: Na most direkt megneztem mi volt az eredeti kommentem amire reagaltal. Ezt irtam, idezem:

'Ez Nemetorszagban is pontosan igy volt mikor en ott nyitottam szamlat.'

Tehat nem azt irtam hogy amikor a Geza nyitott szamlat, hanem amikor en. Mondom, minden bankba bementem a foutcan, es mindenhol idopontot kellett kerni. Ugyanigy a ferjemnek is. Ennyit irtam, hogy nekem ez a szemelyes tapasztalatom. Mire te leirod valaszkent, hogy biztosan en vagyok a hulye meg pont rossz bankot valasztottam, mert biztosan csak azon az egy helyen kellett idopont stb. De nyilvan en tamadlak teged, meg velem nem lehet vitatkozni... Mirol kell itt vitatkozni? Miert nem csak siman azt irtad hogy neked meg nem kellett pl. idopontot kerned? Ennyi is boven eleg lett volna.

Nekem UKben bankban legritkabb esetben kellett idopontot kernem. Pl. pont szamlanyitashoz nem kellett, hanem raertek mikor bementem es azonnal megnyitottak, nem kertek tobb evre visszamenoleg lakcimet stb. Ettol fuggetlenul nem fogom hulyenek nezni a posztolot amiert neki nehez volt, allitolag ket hettel kesobbre kapott idopontot (bar ezen jol meglepodtem en is) stb. Neki mas tapasztalatai vannak mint nekem, ennyi. Annyit akartam mondani a kommentemmel hogy nem csak UKben fordul elo hogy idopontot kell kerni valamire a banktol, erre te meg Nyuszi kihozzatok hogy en tamadlak benneteket meg velem nem lehet vitatkozni... Ki a csuda akart vitatkozni, leirtam egy tok semleges dolgot.

Herr Géza 2016.06.18. 22:42:19

@Mirjam2: Ja, ha így nézzük, akkor én is csak leírtam egy tök semleges dolgot: nálam nem így volt , egyszer sem.
Meg Nyuszi is ezt írta le. Meg M.Péter is. De tudom, mi istenítjük a németeket (nem), de te cseppet sem vagy elfogult Angliával kapcsolatban. Ha meg ott van egy hülye szokás a bankban, akkor meg is magyarázod, hogy az úgy jó, meg különben is, N.o.-ban is úgy volt, amikor te számlát nyitottál.
Mindegy, hagyjuk. Igazad van.

2016.06.18. 22:49:06

@Herr Géza: Most tenyleg ezt bizonygatod meg mindig hogy ez egy kulonleges, angol 'hulye szokas' hogy idopontot kell kerni a bankban? No comment... foleg miutan leirtam (es biztosan sokan masok is meg tudnak ebben erositeni), hogy nekem szinte semmihez nem kellett tobb mint 15 ev alatt UKben. Szerinted konkretan hazudok, mikor azt irom, hogy nekem is meg a ferjemnek is rendszeresen idopontot kell kernunk Nemetorszagban a banki ugyintezeshez?

Cnere 2016.06.18. 22:52:24

Szerintem a kaja nem különösebben drágább vagy olcsóbb sehol, legalábbis német,francia, angol tapasztalatom van. Mindegyik országban voltam kb 1 hónapot és hasonlóan, mint otthon magamnak gyártottam a szendvicseket. Ebéd üzemi kajálda, vacsora meg vagy szendo megint vagy étterem vagy mekkdonát vagy pizzarendelés, ami éppen jött, teljesen hasonlóan mint otthon. Az üzemi kajáldák picit, az étterem már jobban drágább volt, a pizza például szintén csak picit volt drágább.

Ruházkodást, egyéb dolgokat passzolom, de valószínűleg nem különösebben drágábbak. Elektronikai cuccok meg hasonló árban vannak, sőt a jobb akciók miatt inkább olcsóbbak. Autót nem tudom, talán hasonló, de az ingatlan, na az brutálisan drágább, ahogy a vendéglátóim elmondták.

Itt a lényeg szerintem, aki ilyen mikroközgazdaságtan szempontból közelíti meg, hogy hol jár jobban.

Nekem ismerőseim úgy vannak angliában, hogy szobát bérel a tehetősebb, a többség meg 2-3 emberrel osztozik egy szobán (nem lakáson! csak szobán).

Értem, hogy aki kimegy dolgozni, az mindenképpen be akarja bizonyítani, hogy ő volt az okos és aki nem megy ki, az hülye, de én ennél sokkal árnyaltabban látom, haverok, ismerősök tapasztalatai alapján is.

Félretenni úgy tudnak többet, hogy lényegesen sz.rabb helyen laknak, mint pesten. Ez nagyjából ennyi, majdnem minden történet, csak persze kevesen vallják be.

Bérelj londonban egy lakást, mint pesten megteheted egy átlagos multis fizetésből is. Aztán utána beszélgessünk. A másik dolog, hogy lehet, az én ismerőseim bénák, de nagyon kevesen és ők sem azonnal tudtak hasonló pozícióba kimenni, mint amiben itt dolgoztak. A fizetés persze még így is magasabb, de ha súlyozzuk az albérlet árakkal már nem ennyire egyértelmű a helyzet.

Ennnyi a lényeg, nem az, hogy mennyibe kerül a banán meg a csirkemell, hanem mibe fáj egy normális albérlet, ami nem a halál f.szán a munkahelyhez képest.

Herr Géza 2016.06.18. 23:05:08

@Mirjam2: Utolsó kommentem ez ügyben:
Nézd már meg fordítva: hányan írták már ide Angliából, hogy idöpont kellett, meg egyáltalán micsoda macera volt az egész, neked ugyanakkor sose kellett és mindig lazán ment minden. Ha én merészelem ugyanezt az itteni helyzetröl leírni, akkor nyilván pont nekem saját bankom van, meg itt minden fasza. Meg biztos azt hiszem, hogy te hazudsz.
Nem kettös mérce ez???
Mellesleg nem tudom miket intéztek rendszeresen bankfiókban ( gondolom nem igényeltek havonta építési kölcsönt..), de ha mindenhez idöpontot kell kérnetek tényleg, akkor csak annyit tudok mondani, hogy váltsatok sürgösen bankot. Persze csak akkor, ha nem vagytok mazochistâk.
Na tényleg befejeztem a témát.

puhacica 2016.06.18. 23:53:11

@Mirjam2: hiaba laksz legalisan. nekunk pl nem fogadtak el a lakcimigazolast az ingatlanostol, mert nem fejleces papiron volt. aztan amikor a munkaltatoi igazolast vittuk, mint altaluk ajanlott megoldast, akkor nekialltak szamolgatni, hogy ha ennyi a fizetesunk es ennyiert berlunk lakast, akkor az szerintuk nem eleg. azert ott mar frankon ki voltunk akadva. aztan kesobb, mikor mar volt szamlam, szerettem volna contactless kartyara cserelni az alap kartyamat. akkor ujra igazolnom kellett volna a lakcimemet, meglevo ugyfelkent. amikor ezen ismet elvereztem, mert nem volt ket hetnel frisebb hivatalos levelem, akkor megprobaltam telefonon elintezni a kartyacseret, ott viszont nem tudtam, mert csak szemelyesen lehetett. de legalabb telefonon beazonositottak es mar nem kellett a lakcimigazolassal baszakodnom. aztan vegul kikuldtek egy ugyanolyan kartyat, amilyenem elotte is volt. akkor feladtam, atmentunk egy masik fiokba es ott mindenfele szarakodas nelkul 5 perc alatt megoldottak a problemat.

en ertem, hogy nem lehet ugy bankszamlat nyitni, hogy nem tudnak rolad semmit, de azert menjenek a picsaba. mert ez, amit velunk csinaltak, minden volt, csak nem ugyfelkezeles. meg az is jobb lett volna, ha az elejen rogton azt mondjak, hogy nem felelunk meg a felteteleknek.

fotengelyszimering 2016.06.18. 23:55:48

@aleb19: A Lidlben a zsemle 15 pence, 19 pencért töltött fánkot kapsz, amit még az angol kollégák is örömmel betoltak.

@Zoole[uk]: Az angolok fő problémája a migráns dolog, ezért akarják főleg a brexitet. Túl sokan jöttek, jönnek a többi EU-s országokból: Lengyelországból, Spanyolországból, Portugáliából és magyarból is akad. Az angol egészségügy nincs erre felkészítve, az orvosok leterheltek, várólisták vannak. Sokan igényelnek szociális juttatásokat, többet kapnak mint amennyit betesznek a közösbe. Tiszta ehte angolt alig hallani. Vissza akarják kapni az országukat. Érdekes az nem jött elő, hogy a külföldi elveszi a munkát az angol elől.
Felsőfokú végzettség (pl egyetem), min évi 23.000 font, olyan szakmai tudás, amiből hiány van, ezekre az tulajdonságokra van szüksége annak, aki a brexit után maradni akar, ha tényleg bevezetik az angolok nem EU-s országokra vonatkozó munkavállalási szabályt.
Én nem félek, mert ezeknek mind bőven megfelelek, viszont a kitelepültek óriási része nem...

fotengelyszimering 2016.06.18. 23:56:02

@Cnere: Felnőtt fejjel milyen szuper lehet ágyrajárónak lenni. A szállás mindenhol drága, London meg csúcs, igaz a bérek is magasabbak. Egy teljesen önálló stúdiólakást bérelek, saját parkolóval, szerencsére simán futja a béremből (kb 1/5-e a lakásbérlet rezsivel). Érdekes, hogy kint elviselik egyesek azt, amire otthon simán nemet mondanának. Mellesleg senki sem okosabb, se aki otthon van, sem aki kiköltözött, csak máshol élnek.

2016.06.19. 00:15:41

@Herr Géza: Angliabol azt irtak sokan hogy idopont kellett a bankszamla megnyitasahoz, nem azt hogy altalaban mindenhez idopont kell. En az itteni kommentelok / posztolok jelentos reszenel korabban koltoztem Angliaba, amikor meg sokkal kevesebb bevandorlo volt es minden egyszerubb volt hivatalos helyeken (pl. nekem ilyen NI-interjum sem volt). Azota meg konkretan egy alkalomra emlekszem amikor idopontot ajanlottak (nem mondtak hogy muszaj kerni), kolcsonfelvetelhez, es az idopont masnapra volt. Nemetorszaban legutobb ahhoz kellett szemelyes megjelenes, es idopont, hogy a mar meglevo szamlam melle egy megtakaritasi szamlat (nem tudom hogy mondjak magyarul; savings account) nyissak.

2016.06.19. 00:25:47

@puhacica: Nem kotozkodesbol, de gondolom ha regisztraltatok volna a councilnal az electoral rollra, azt elfogadtak volna? Tenyleg lehet hogy szerencse kerdese, nekem annak idejen nem volt semmi ilyen problemam, a provisional driving licence-t elfogadtak, onnantol kezdve pedig pont a bank statement-eket hasznaltam address proofnak. De nyilvan az utobbi evekben szigoritottak a korabbiakhoz kepest.

montroyal ( CAN qc) 2016.06.19. 00:26:53

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: es péntek utan vasarnap jon ....
ha kozbe nem jon valami ... de kozbejon a szombat ezert az lesz ..

puhacica 2016.06.19. 00:32:30

@Mirjam2: na hat nekem a sajat bank statementjuket se fogadtak el a bankkartyacseres sztorinal, mondom, ugy, hogy meglevo ugyfeluk voltam folyamatosan pozitivban levo szamlaval. a koltozesunk utani masodik napon meg ertheto, hogy nem szaladtunk a councilhoz feliratkozni az electoral rollra.

macamuca [IHUN] 2016.06.19. 00:40:35

@Cnere:
Nos, az, hogy a te ismerőseid között tehetősnek nevezhető az, aki egyedül bérel szobát Londonban élve (és nem másod-, harmadmagával lakik egy szobában), az azt jelenti, hogy ismerőseid egyedülállóként minimálbéres munkákat végeznek. Abból a fizuból Londonban kb Ennyi telik.
De.
Párok esetében már megoldható egy önálló kis lakás bérlése (kérdezd puhacicát itt...) még alacsony fizuval is, sőt, marad másra is. Mármint Londonban.
Ha valaki elhiszi, hogy Londonon túl is van élet itt UK-ban, na, ott kezdődik a meglepi: sooookkkkal-de-sokkal olcsóbb lakhatás. Amennyiből Londonban max egy szobát tud bérelni valaki, abból kisebb-nagyobb lakást lehet bérelni bárhol máshol. Még itt, az olajfővárosban is, pedig ez a város sem olcsóságáról ismert. És még mindig min.bérrel/ehhez közeli bérrel számolok, ugyanis itt is 7,20 a min.bér, pont, mint Londonban. És az ezzel/itt-körüli bérrel Fizetett munkákat nemigen lehet karriernek tekinteni, szóval Elvileg nem lenne nagy ügy egy másik városban folytatni.
Node.
Londonban él a legtöbb magyar (nem meglepő módon), így sokan azért kezdenek ott, mert ott van az az ismerős/haver/rokon/barát, aki segít. Részint az adminisztratív dolgokban, részint Netán a nyelvi dolgokban... Magyarán: kicsi/semmi angollal érkezők egyszerűen rá vannak szorulva másokra, ezért nem váltanak. Sem munkát, sem várost, lakást, semmit. Mert egyedül nem tudják elintézni. És a kezdéskor segítő valaki nem fog élethossziglan ügyintézni helyettük. Hát maradnak, nem váltanak, beragadnak. Aztán sorolják, hogy így szar, meg úgy nincs kolbászkerítés, meg amúgyis mindenki ezt csinálja/így él.
Lófaszt, Mama. Mondá Hofi. De jól mondá.
Ugyanis NEM él így mindenki, még a piszokdrága Londonban sem. Máshol meg Pláne nem.
Szóval nyugodtan el lehet hinni, hogy min.bér környéki fizubol is lehet normális lakhatást megoldani, még Londonban is, és nem az a "normális"=általános, hogy többedmagával lakik egy szobában/tomegszallason. Ilyen helyen kezdeni, az ok, de ha pár hónap után nem vált az illető, akkor az 2 dolgot jelenthet:
-szinte kenyéren és vízen él, annyira spórol, ezért éri be a (londoni) tömegszállással (bár ha tudná, hogy havi 300 font körüli összegért sok-sok helyen lakást bérelhetne..., és a min.bér mindenütt ugyanannyi...)
-szeretne váltani, de nem tud, vagy mert erőteljes nyelvi gondjai vannak, vagy mert önállótlan=nem mer, netán e két ok mixe.
(fura, most jutott eszembe, hogy egyetlen tömegszálláson élő ismerősöm sincs, se Londonban, se dél-Angliában, se itt /észak-Skocia/. Nagyon vegyes társaság, kb 70-80 ember, rokon is, barát is, haver is, vegyesen. Van, akik hárman bérelnek egy 3 szobás lakást /nem tömeg és saját szoba/, van, aki studioflat-et berel, van saját lakással/házzal rendelkezik, van egyedülálló, pár és családos, én lányommal élek egy 2,5 szobás lakást bérelve /korábban, amíg egyedül voltam kint, egy szobát béreltem/, szoval van mindenféle. De share room nix. Csak úgy eszembe jutott: mindenkinek másféle ismerősei vannak.).

2016.06.19. 00:43:45

@puhacica: Ertheto, persze, de p. Mo.on meg mas orszagokban ahol kozponti lakcimnyilvantartas van, muszaj lett volna 'szaladni' a hivatalba bejelentkezni. UKben nem kotelezo, igy viszont nehezen tudod bizonyitani hogy mi a lakcimed ha frissen erkeztel az orszagba. Ez a bank egyebkent kulonosen problemas lehetett, hiszen a legtobb hivatalos helyen elfogadnak bank statement-et mint address proof; pont nemreg jelentkeztem criminal record check-re es ahhoz is elfogadtak.

2016.06.19. 00:47:49

@macamuca [IHUN]: Ezt nagyon jol leirtad...

macamuca [IHUN] 2016.06.19. 00:51:34

@fotengelyszimering:
A Mo-rol UK-ba jött "kitelepultek" mindegyike EU-s országból érkezett (ugyanis Mo. EU-tag...), így a Brexit esetén az angolok nem eu-s országból érkezettekre vonatkozó rendelkezései rájuk pont nem vonatkoznak majd...
Plusz az esetleges (valószínű) szigorítás az utóbb érkezőkre fog vonatkozni, nem a már itt élőkre.
Bónusz: HA jövő héten a Brexit nyer, a kilépés, a tényleges távozás 2 év múlva lesz(Ennyi idő van az eu-s szabályozásban, és hát jár is némi adminisztratív elintézni valókkal, szóval nem megy pár hét alatt...), addig minden marad úgy, ahogy eddig = ""páran"" még fognak érkezni 2019-ig...

Csak a pontosság kedvéért.

LittleG (uk) 2016.06.19. 01:10:40

@FutureFry: egy helyen akartam még egy számlát nyitni, de ez a kinyomtatott pdf nem volt jó, nekik olyan kell, amit a szolgáltató postán küld...

lehet elég lett volna színesben kinyomtatni :P

adg 2016.06.19. 01:11:57

@Mirjam2: @puhacica: lanyok, Isten bizony nem vitatkozni vagy kotekedni akarok, de miert fogadna el a bank lakcimigazolaskent a SAJAT szamlakivonatat?? Az megvan nekik is. Pont azt akarja igazoltatni, hogy valoban az a cim, ami az o nyilvantartasukban van, nem? Ezert ker pl villanyszamlat, vagy hasonlot.

Egyebkent itt is elofordul neha, hogy ugynevezett 100 pontos azonositast kernek, es akkor lehet mutatni utlevelet, bankkartyat, szamlat akarmit, mindnek megvan a pont erteke, es annyit kell kipakolni az asztalra, hogy meglegyen a szaz. De ez nagyon ritka, foleg valami elveszett fontosabb irat potlasanal fordul elo, vagy ha nincs rendes fenykepes igazolvanyod. Momdjuk nincs utleveled es elhagyod a jogsid. Amikor en elhagytam a jogsimat, akkor siman eleg volt a potlashoz, hogy volt egy MASOLATOM egy kozjegyzo altal hitelesitett masolatrol, ami a vizumhoz kellett egy evvel korabban. Szoval a masolat masolatat masolta le maganak. Meg nyilvan megnezte a pofamat a szamitogepen, 3 perc es kb 15 dollar, uj jogsi a kezben, szevasz.

wuaaa 2016.06.19. 01:14:42

@macamuca [IHUN]: Ha a Brexit nyer, már másnaptól nem lesz minden olyan, mint eddig. A font akkorát fog esni, mint amilyet a 92-es Black Wednesday óta nem látott a világ.

adg 2016.06.19. 01:16:49

@LittleG (uk): legkozelebb nyomtasd ket oldalas szinesben es hajtsd 3 felé, mint a hosszukas boritek. :)

@puhacica: tunderkertben nem kell semmi a szamlanyitashoz utlevelen kivul, se cim, se munkaltato, se semmi, ha nincs, hat nincs, lenyeg, hogy hozza a kedves ugyfel a soksok penzt a bankba. Aztan majd ha lesz cime, akkor elmondja, ha akarja.

Shanarey 2016.06.19. 01:25:26

@fotengelyszimering:

Hmmm netán olvas néha mást is, és akkor kiderülhet hogy a bizonyos angol újságok szerint sem a bevándorlók okozzák az NHS leterheltségét. Az eredeti The Times cikket nem találtam meg, de helyette itt van ez.

www.theguardian.com/politics/2016/jun/17/eu-referendum-the-times-the-sun-brexit

LittleG (uk) 2016.06.19. 01:25:31

@fotengelyszimering: úúú, az a 19p-s Lidl-es "poros fánk", ahogy mi hívjuk (habkönnyű, lekváral töltött, porcukros csoda) szerintem az összes itt kapható fánk közül a legjobb, pedig a Cadbury's két drabos csokisja egy fontért se kutya. Vagy akár a sima vaníliakrémes is nagyón bejön, de egészen más az állaguk, olyan nehezebb. És egyik sem porcukros :)

LittleG (uk) 2016.06.19. 01:32:28

@wuaaa: már esett, a férjem most épp otthon van és elég vacak az árfolyam

LittleG (uk) 2016.06.19. 01:38:47

@adg: jaja :) volt ám nekem számlakivonatom is a másik bankból, de makacs voltam, nekem ne nézzék a pénzügyi helyzetemet, úgyhogy felálltam és kijöttem.

de csak vissza fogok menni, mert azt hiszem csak náluk ingyenes a külföldre utalás, és akarok valahol még egy számlát ilyen luxusdolgokra félretenni. A főszámlámhoz van egy félretevős is, de ahhoz túl könnyű hozzárdéni, ha bejelentkezek az egyikbe, ott a másik is :)

Ismerősöm épp nálunk lakik, próbálunk neki lakcímigazolást intézni, mert munkahelye már can egy ideje. Felraktuk a gázszámlára és kértük, küldjenek ki számlát.

Monták jó. Vártunk, nem küldték. Felmentem az oldalukra és van egy gomb Kérjél papírszámlát, kértem, jött. Elírták a nevét. Nem jó. Betelefonál, még egyszer lebetűz, visszaolvastat, mostmár jó lesz. Jön a számla, írja az én nevemet és hogy "and others" (meg a többiek...)

Felhívom őket, hogy az illetőt nem Othersnek hívják és hogy ezzel sehol nem fogja tudni igazolni magát. Javították, küldik a számlát. Számla nem jön. Kértem megint a weboldalukon. Azóta is várjuk. Ezt másfél hónapja játsszuk.

Szóval, de igenis sokszor nagyon is abszurd a bankhelyzett itt Angliában.

Herr Géza 2016.06.19. 01:46:14

@Mirjam2: "Angliabol azt irtak sokan hogy idopont kellett a bankszamla megnyitasahoz, nem azt hogy altalaban mindenhez idopont kell." Én is erröl beszéltem.
89-ben nekem is elég volt egy sovány útlevél a szlanyitáshoz, a címemet, a munkahelyemet és a havi jövedelmemet bemondásra elhitték, a (munkavállalói) vízumomat (akkor még az is volt :D) meg se nézte az útlevélben, csak a fényképes oldalt másolta le. Rá két hétre megvolt az EC-kártya meg akkor még a csekkfüzet, egy hónap múlva meg jött a levél, hogy rátettek a számlámra egy 2000 DM-es hitelkeretet -nem is kértem-, pedig magyar kiküldött voltam és a fizum/napidíjam otthonról hoztam el minden hónapban kp.-ben. Magyarul : hivatalos, számlára jövö jövedelmem sem volt. Na ez már nem ilyen egyszerü.
Sparkonto nyitás személyesen: na erre is jó az online bank. Ott azt is neten intézed. Mint minden mást.
Félreértés ne essék: nem a "hagyományos bankok" netbankingjára gondolok, hanem a tisztán online/netes bankokra. Pl. IngDiBa, Comdirect, Norisbank, Fidorbank, DKB stb. Egy fillér bankköltséged nincs, ha nem akarsz pl. papír alapú doksikat. Esetleg a külföldi kp. felvétnek van díja, meg van, ahol a hitelesítö mobil TAN-ért kérnek SMS-díjat. Slussz.

adg 2016.06.19. 01:46:44

@LittleG (uk): haha, ez nagyon jo. Majd a kovetkezon az lesz, hogy and friends, vagy Co. :)

Vigyetek puskat, mondd meg az ugyintezonek, hogy most azonnal nyit egy rohadt szamlat es rateszi a penzt, vagy baj lesz. :)

LittleG (uk) 2016.06.19. 01:49:33

@adg: bankrablás fordítva, odaadom a pénzt, vagy lelőllek :))

adg 2016.06.19. 01:50:41

@LittleG (uk): ja igen. Olyan megtakaritasi szamlat kell nyitni, amihez nincs netbank es kartya. Lehetoleg fiokjui se legyen a kozelben.

Vagy megadom az en szamlamat, azon nyugodtan megtakarithatsz, nem banom. :D

LittleG (uk) 2016.06.19. 01:53:16

@adg: lol, azért néha hozzá akarok férni :))

netbank a mindenem, folyton sasolom mi ment ki és mi jött be, még mi várható és mennyi marad hónap végére félretenni

wuaaa 2016.06.19. 02:07:59

@LittleG (uk): Ez még semmi.. lehet még ebből ugyanolyan pofáraesés is, mint a svájcifrankhitel volt Mo.-n, mivel a bérleti díjak csak egy idő után fognak csökkenni, a font értéke viszont már másnaptól. Főleg Londonban, akik minimumot keresnek, nyomorognak és a maradékot küldik haza. Brexit esetén a k.európaiak biztosan nem fognak olyan iramban áramlani oda a következő két évben, mint az elmúlt kettőben. Sőt... akik nem eresztettek ott gyökeret és főleg az apukák, akik család nélkül vannak ott, nagyon mérlegelni fogják, hogy meddig lesz érdemes maradni...

Taxomükke (UK) 2016.06.19. 07:39:32

@wuaaa: Na akkor fogom en atvaltani a hufocskaimat fontra.

Hari Seldon 2 2016.06.19. 08:23:00

Ahol egy terméket magasabb áron tudnak eladni a népeknek. Ott a választék is jobb. A piac jobban működik. Ahol a kereskedőnek csak kicsi margin-ja van, ott nem töri magát a vevőkért. Kisebb és gyengébb a szolgáltatások minősége.

puhacica 2016.06.19. 09:19:05

@adg: azt en se tudom, hogy miert, de egy csomo helyen igy van, hogy ha az altaluk kuldott levellel besetalsz, azt elfogadjak. logikus, nem? :)

puhacica 2016.06.19. 09:19:56

@adg: na jo, de az tunderkert. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.19. 09:21:22

@Mirjam2: Figyelj Mirjam, Pihacicával a Golders Greeni HSBC bankban vagyunk ügyfelek. A világ legocsmányabb ügyfélkezelése zajlik ott a legtetvedékebb ügyintézőkkel. Szégyen a bankra szégyen az országra. BÁRMIT amit ott nem tudunk elintézni márpedig SEMMIT nem tudunk az egy másik HSBC bankfiókban simán elintézik.
...és igen MINDENÉRT időpontot kell kérni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.19. 09:57:41

@Mirjam2:
Mert kúrva nagy macera lenne nekem minden payment company-nál és több mint száz ügynökségnél átíratni a bankszámlaszámomat. Mellesleg ez az egyetlen bankfiók ami vasárnap van nyitva szombat helyett és gondoltam ha szombaton dolgozok akkor vasárnap majd elintézem az ügyeimet. Hát nem.

SzZoole 2016.06.19. 09:58:20

Nekem/nekunk eddig soha nem kellet idopont a bankokban.
2009 December HSBC,bementem,kb.15-20 perc alatt volt passport szamlam.
2010 februar,Barclays bementem 15 perc alatt volt szamlam.
2010 julius a felesegemel mentunk a Barclays bankban15 perc volt szamlara.
2012 korul a gyerekeknek bankszamla az sem volt 15 percnel tobb.
Akar hanyszor be mentunk a bankba ugyet intezni egyetlenegyszersem kellet sor szam.

Amikor Digger es Pussycat ezt meselte nekem nem akartam elhinni,hogy a HSBC igy szivatja oket,mint meglevo ugyfelet.
Az iden valamikor ev elejen Digger kijott ide videkre es egyutt elmentunk a helyi HSBC-be ugyet intezni,ha jol emlekszem az online banking szolgaltatast,az itteni ugyintezo keszsegesen,mosolyogva fogadott minkent es szolgaltak ki.

fotengelyszimering 2016.06.19. 10:11:33

@Shanarey: Ezt speciel azok az emberek mondták nekem, akikkel beszélgettem, pl a szomszéd, kollégák. Nem újságban olvastam. Az egyértelműen lejött, hogy az EU-ból jövő "rengeteg" szúrja a szemüket, nem az Ázsiából, Afrikából, Indiából érkezők.

Nem tudom, mi fog történni a Brexit esetén (kivétel az angol font erős esése), az viszont biztosnak tűnik, hogy Cameron helyett valaki más lesz és az a más nyugodtan megpiszkálhatja a dolgokat. Jelenleg azt mondják, hogy a majd érkezőkre vonatkoznak a szigorítások, majd kiderül.

SzZoole 2016.06.19. 10:28:56

@fotengelyszimering:
" Az angolok fő problémája a migráns dolog, ezért akarják főleg a brexitet. Túl sokan jöttek, jönnek a többi EU-s országokból: Lengyelországból, Spanyolországból, Portugáliából és magyarból is akad. Az angol egészségügy nincs erre felkészítve, az orvosok leterheltek, várólisták vannak. Sokan igényelnek szociális juttatásokat, többet kapnak mint amennyit betesznek a közösbe. Tiszta ehte angolt alig hallani. Vissza akarják kapni az országukat. Érdekes az nem jött elő, hogy a külföldi elveszi a munkát az angol elől.
Felsőfokú végzettség (pl egyetem), min évi 23.000 font, olyan szakmai tudás, amiből hiány van, ezekre az tulajdonságokra van szüksége annak, aki a brexit után maradni akar, ha tényleg bevezetik az angolok nem EU-s országokra vonatkozó munkavállalási szabályt.
Én nem félek, mert ezeknek mind bőven megfelelek, viszont a kitelepültek óriási része nem..."

Nezd,nem tudom miota vagy itt,de en egy kicsit maskep latom ezeket.Az angolok legfobb problemaja nem mi vagyunk!
A legfobb problemajuk a muszlim menekultek.
Amikor Cameron £20 milliot akart forditani a muszlim nok nyelvtanitasara,mert az uzletekben/egeszseg ugyben/hivatalos helyeken megszolalni nem tudtak,ezt rasszista es diszkrimnativ megnyilvanulasnak vettek.
Az en nyelvoraimat senki nem fizette,1 Es felevig en fizettem £25 minden szombaton a nyelvtanarnak.

A GP-ben,korhazakban az indiai idosek ulnek es veszik igenybe a szolgaltatast,akiket a mar itt elo pereputtya hozzatja ide,mert ingyenes a szolgaltatas.

Az uj fo polgarmester,shir khan,bannolni akarja egyes tfl reklamokat,amiket a metron,stationokon vannak elhelyezve.
Izleses bikinis holgy aki a nyarat/holidayt reklamozza.De,ez serti egyesek joizleset.
Soroljam meg?Ezeknek mind utanna tudsz olvasni a neten.
Szoval nem hiszem,hogy mi lennenk azok akik csipik az angol tarsadolom szemet.

puhacica 2016.06.19. 10:43:59

@Mirjam2: azert, mert egyreszt ez van kozel, masreszt pedig azert, mert ha egy adott fiokban gyokerek az ugyintezok, azert ne nekem kelljen mar bankot valtani es szarakodni az ujabb ugyintezessel. mindegyik hsbc fiokban rutinbol, pikkpakk, kotozkodes nelkul intezik az ugyeinket, kiveve ezt. szoval ha normalis ugyintezest akarok a sajat bankomnal, akkor utaznom kell egy masik fiokig.

Herr Géza 2016.06.19. 10:55:00

@Mirjam2: Nem tudom miért nem voltál szimpi nekik. Én egy másik fórumon ajánlottam az egyik általam használt online bankot pont az ingyenessége miatt. Náluk (is) van ilyen ügyfélajánlós program: ha ajánlom valakinek a számlacsomagjukat, akkor az illetö szlanyitása után kapok a banktól 50€ jóváírást. Több ilyen ember nyitott azóta az ajánlásommal náluk, kivétel nélkül mind frissen N.o.-ba érkezö volt minden itteni múlt nélkül és aki bejelentkezett náluk, még egyet sem utasítottak el. Még azt sem, aki tök blindre jött ki, azaz munkahelye sem volt még, csak egy panzióba bejelentett címe.

LittleG (uk) 2016.06.19. 10:56:46

@wuaaa: "mivel a bérleti díjak csak egy idő után fognak csökkenni, a font értéke viszont már másnaptól."

na jó, de a fizetésem nem csökken másnaptól. ha én fontban kapom a fizum, ha esik is az értéke, a fizuból ugyanakkora részt költök majd albérletre..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.19. 11:03:06

@Zoole[uk]:
Ez igaz, az viszont elgondolkodtató hogy egy ügyfél netbanki személyazonosságának helyreállításához csak és kizárólag telefonon van lehetőség. Mert ugyan segítettek udvariasan de más nem történt mint adtak egy számot hogy hívjuk fel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.19. 11:06:05

@LittleG (uk):
Így van. A font árfolyama az export-import kereskedelemben a leglényegesebb.

Herr Géza 2016.06.19. 11:11:19

@Herr Géza: Már csak azért sem értem ezt a "nem is válaszoltak"-kijelentést, mert az online banknál a számlanyitás úgy néz ki, hogy a netes felületen kitöltöd a számlanyitási "nyomtatványt", azt vagy beküldöd online, ök kinyomtatják és visszaküldik általuk aláírva neked (a postás azonosít a szlaszerzödés átadásakor), ezt te aláírod és visszaküldöd, onnantól él a számlád. A rövidebb út: te kinyomtatod a Post Ident nyomtatvánnyal együtt, elviszed a postára, a feladáskor a Post Ident-tel azonosítanak, amint a bank megkapta, postázza a szerzödés egy példányát aláírva vissza, de akkor már él a számlád, a szerzödést már nagyjából a bankkártyáiddal együtt kapod vissza. Kb. egy hét-10 nap így az átfutás, mire megjön minden (kártyák, PIN kódok, TAN-lista, stb.) Szóval ebben az összefüggésben nem értem a "nem is válaszoltak" opciót, mert ha a netes rendszer elfogadta az Antrag-odat, akkor minden oké.
És ne érts félre, nem állítom, hogy nincs olyan, amit mondasz, csak nem értem, hogy neked miért nem ment. Pusztán öszinte kíváncsiság.:)))

wuaaa 2016.06.19. 11:21:41

@Taxomükke (UK): Hát igen... és ilyen esetben nyilván a skótok is ki fogják belátható időn belül használni a helyzetet. Bármennyire is "jó tesz" majd a gyenge font az exportnak, annyira azért nem, hogy pl. a padlóféket dobó építőipar nagyon erős gazdasági hatását ellensúlyozni tudná, az importról nem is beszélve. Majd megint több lesz a Mini az utakon, mint ahogy az volt, anno.

wuaaa 2016.06.19. 11:37:01

@LittleG (uk): Hát persze hogy nem csökken a fizud és ugyanannyit költesz majd lakbérre, sőt idővel kevesebbet, vagy ugyanannyit egy jobb helyen. Csak ez egy kicsit olyan, mint az, aki azt mondja, hogy neki mindegy mennyibe kerül a benzin, mert ő mindig ugyanannyiért tankol. Mert ha elmész majd nyaralni, ami többe fog kerülni X százalékkal, veszel import élelmiszert, ami Y százalékkal fog többe kerülni, ruhát, elektronikát, ami Z százalékkal fog többe kerülni, stb. és összeadod, hogy az X+Y+Z mennyi, akkor az ugyanannyi a fizetésedből kivonod és meglátod hogy mi a helyzet.

Taxomükke (UK) 2016.06.19. 11:46:54

@diggerdriver: Novesszel pajeszt, es sikeresebb leszel a bankodban.

Csak vicc volt!!!

Herr Géza 2016.06.19. 12:17:46

@Mirjam2: Ááá, te nem támadsz, dehogy... Mi köze annak, amit én kérdeztem puhacica kálváriájának a konkrét angol bank egy (!) fiókjának hülyeségéhez?
Nem azt akartam bizonyítani, hogy amit írsz az hülyeség, csak esetleg megfejthettem volna az okát. Mint ahogy írtam is. Meg esetleg adhattam volna tippet is, hogy kerülhessétek el számlavezetési díj/kártyadíj/idöpontkérés/személyes jelenlét stb. problémakört. De ha nem, hát nem.
Tudod, ha valaki azt mondja, hogy az ég márpedig piros, holott én (és sokan mások) kéknek látom, akkor mielött szimplán lehülyézném, én megpróbálom megérteni, hogy ö vajon miért látja pirosnak. Tudom, én vagyok hülye. De igazad van. Ne próbálj meggyözni.
Így marad nekem az, hogy nálad valahogy minden másképp müködik, mint ahogy én azt tapasztaltam. És szerintem nem az én készülékemben van a hiba.

LittleG (uk) 2016.06.19. 12:23:03

@wuaaa: persze, ezt tudom, csak a lakáshelyzetre értettem

fotengelyszimering 2016.06.19. 14:12:41

@Zoole[uk]: Szia! 2.5 éve élek kint és UK nagyon déli részén. Az ismerőseim az EU-s bevándorlókat mondták mint "teher". Látok muszlimokat erre is, de nem érzem soknak őket. Bár lehet, hogy máskor járunk bevásárolni, bringázni, dolgozni. :)

Az ország többi részén uralkodó viszonyokat nem ismerem.

Főgebra 2016.06.19. 14:13:02

@LittleG (uk):

"na jó, de a fizetésem nem csökken másnaptól. ha én fontban kapom a fizum, ha esik is az értéke, a fizuból ugyanakkora részt költök majd albérletre.. "

Pont erre próbált rávilágítani, hogy a költségeid maradnak, ugyanakkor, ha a megtakarításodat átváltod forintra, azok bizony kevesebbet érnek!

LondonFashion 2016.06.19. 14:33:59

@Herr Géza:
@puhacica:
Engedjetek el ezt az ugyet, a sajat lelki beketek erdekeben. Tapasztalatbol beszelek. :)

PannonBoy 2016.06.19. 15:10:24

Azért mindenképpen megy a like a poszírónak a Vlog-okért. Nemcsak mert időt fektetett bele, de elég jól is sikerültek, plusz korábban lem láttam hasonlót képzett embertől. :)

DieNanny CH 2016.06.19. 16:38:17

@adg:

Ausztriában az egyik munkaadó anyuka elfelejtette a pénz- és irattárcáját magával vinni, mikor reggel bement Bécsbe dolgozni. És pont akkor kiürült a tankja. Nem esett kétségbe, bement egy olyan bankba, ahol számlája van, elmondta, hogy pénzt szeretne felvenni, de nincs nála semmilyen irat.
Csupán a nevét kellett egy papírra írnia, azt beszkennelték, leellenőrizték, hogy megegyezik-e a bankban nyilvántartott aláírásával, majd felvehette a pénzt.
Ennyi.
:-)

tsabus UAE 2016.06.19. 17:19:35

Most csináltunk egy számvetést és az alábbi havidíjak jöttek ki (Fontban):
Villany: 30
Gáz: 30
Víz: 10
Council tax: 140
TV: kb.12
Autó biztosítás: 38
Road tax: 2.50
Lakás biztosítás: 15

Mindez vidéki Angliában, kisvárosban (inkább falu). Lehet, kevesebből is meg lehetne úszni, de így is elégedett vagyok...

BéLóg 2016.06.19. 17:48:27

Amit én szeretnék írni és az ÉN benyomásom, Az Egyesült Királyságban MINDEN ugyanannyiba kerül mint például Németországban.
Pontosabban UGYANAZOK a számok az árcédulán.
UK: Angol fontban...
GER: Euróban...
A következtetést mindenki vonja le maga.

BéLóg 2016.06.19. 18:13:08

Bankszámlanyitás nekem már a rencerváltás után, de a hétéves moratóriummal kezdődött a németeknél. Ahogy más is írta, lópikulacintányér, nagyjából egy darab "'takarékbetétkönyv". Se kártya, se szabad felhasználás és én is csak a saját bankomba mehettem....
A következő munkám frankhonba vezérelt, bementem a bankba, megnyitották a számlámat (akkor még ott nem volt kártyadivat hanem csekkfüzet). Kezembe nyomták a csekkfüzetet (leesett az állam), közölték, vagy megtanulok franciául számolni vagy szar lesz. Mert hogy a csekkre írt számokat a kutya se nézi, azaz ha ráírsz egy százast de szöveggel ünmille-t, buktál 900 frankot.
Visszatértem a németekhez, akkor volt ideiglenes munkapapírom ideiglenes lakcímmel, hát egyből dobtam az előző bankot, mentem egy másikhoz, 10 perc múlva megkaptam a számlát, kártyát, ami azóta is köszönettel megvan. Egy időben állandóan módosítgattam a lakcímemet mert mindenhol megfordultam, aztán a moratórium lejárta után ez magyarra változott és azóta is jól megvagyok velük. Ha legközelebb arra járok, majd keresek egy ingyenes számlát, mert ez a mostani 100 EUR egy évre, lusta voltan eddig foglalkozni vele.
Aztán eljutottam a csehekhez is, ott mutogattam hogy van ám nekem N darab számlám, de az nem volt jó, cseh kellett. Elmentem hát egy neten kinézett (ezúttal INGYENES) folyószámla bankba, vittem egy cseh szótárt -- guglitranszlét az okostelefonon -- (kábe egy kukkot :-) beszéltek angolul vagy németül, de még oroszul sem értettek), meg is volt a számla, csipes bankkártya, 100 petákot kell tartani rajta, más feltétel nincs. Eleve hazaküldtem a címzést, ne legyen gond, Azóta csehül tanulok mert alig van angol szolgáltatás, még a netbankjuk is csak a bejelentkezésig angol, utána cseh. De imádok nyelveket tanulni, így legalább rá vagyok utalva.
Az UK angliájában aztán mikor rákérdeztek, megmondtam hogy hány hely (bank) közül választhatnak, röhögcséltek egyet, választottak egyet, aztán azóta is elvagyok mint a befőtt.

Hát ezek az ÉN élményeim.
Utóirat: Közben a munkáltatóm is adott KÉT "visszautasíthatatlan" munkáltatói bankkártyát (a hajam az égnekállt tőle, de ez van), az egyikkel kell minden céges kártyás fizetést intézni (ez a kártya nem ad kp-t és nem is fogadják el mindenhol, talán egyesek kitalálják, melyik lehet), a másikra meg otthonról teszik a zsét, nekik a saját számlám nem volt elég jó... Abból tudok (magyar) kp-t (juttatások, ilyesmi) kivenni. A rendes havi magyar fizetésem persze megy a magyar számlaszámra, amiből az otthoni rezsi és egyebek fizetődnek.
Nehéza Zéle, Tigaz? :-) :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.06.20. 14:22:42

@M. Péter: Na jó, de ha nem nyitnak, akkor mi mást lehet csinálni?Erre írtam, hogy akkor külföld...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.06.20. 14:29:15

@Mirjam2: Gratulálok, hogy kiforgatod a szavaimat.Én arról beszéltam, ha angol bank valamiért nem hajlandó (márpedig ti mondjátok, hogy nem hajlandó), akkor megoldanám külföldi számlával.Nyilván nem véglegesen, de addig jó, ameddig mindenképpen kell...Azt hittem, azért ez érthető lesz, de tévedtem, sebaj...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.06.20. 14:34:11

@adg: Ááá, hagyd, nyilván mi vagyunk a hülyék, hogy egy ilyen piszlicsáré dolognak , mint a banxámla-nyitás, nem szentelünk tíz percnél többet...Nevetséges.

Itt felénk is, akkor még fent a sarkkörnél, bementünk a második nap az első banka az utcán, ott valami idióta ügyintéző nem akarta elfogadni az útlevelünket EU-snak, vagy mi.Átmentünk a szembe bankfiókba egy másik céghez, ott meg megvolt 5 perc alatt.Ennek ennyinek kéne lennie normális helyeken... :D

adg 2016.06.20. 15:18:23

@geegee: hát ez ennyi is, legalabbis civilizalt helyeken. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása