oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. június 08. 06:46,  Londonban, sej 138 komment

2016. június 08. 06:46 Határátkelő

Londonban, sej

Érdekes, és a blogon eddig ritkán látott műfajú írás a mai, hiszen Péter (aki tavaly a Magyarország és én pályázatra írt posztot) amolyan naplószerűen rögzíti londoni élményeit, így aztán szerepel benne az utcák elnevezésétől az álláskeresésen át a közlekedésig sok minden. Kiderül például, milyen a tápláléklánc alján munkát keresni, vagy milyen buktatói lehetnek a lakásbérlésnek. A konklúzió? A város drága, de működik.

Magyarország 2.0 – a Határátkelő második pályázata, melynek célja Magyarország újratervezése. Te min változtatnál, milyen jó külföldi tapasztalatot építenél be? Nem csak határátkelők írhatnak – a pályázatról minden tudnivalót megtalálsz ide kattintva! (Az első írások már be is érkeztek, ne maradj le te sem! A határidő június 19.)

london_1_2.jpg

London, 2016. április 13. Van számos utca 

Ez a kétszázharmincegyedik napom az Egyesült Királyságban: fél évnél valamivel több. Ebben a napló-szerű blogbejegyzés-sorozatban olyan ismereteket, tapasztalatokat, következtetéseket írok le, amelyeknek nagy hasznát vehettem volna, ha előre tudom.

(Amiket leírok, azok a magam megfigyelései. Általános tájékoztatásul jók lehetnek, de ezek nem hivatalos közlemények, nem mindig azonosan megjelenő törvényszerűségek, hanem esetleges tapasztalatok. A témák ötletszerűen követik egymást és nem ígérek teljes körű tájékoztatást: nem kézikönyvet vagy lexikont írok, hanem blogbejegyzés-stílusú tapasztalat- és élmény-gyűjteményt – abban a reményben, hogy amit leírok, szórakoztató is, hasznos is lehet.)

Ma is eltévedtem Londonban, legalábbis azt hittem. Nem a szokott utcába fordultam be, és amikor megtettem a szokott távolságot a célba vett keresztutcáig, ott ismeretlen utcanevet láttam. Eltartott egy ideig, mire rájöttem, hogy ez ugyanaz az utca, csak más a neve.

Magyarországon kivételes, hogy két út (mint például a Ferenc körút és a József körút) egymás folytatása, egymástól független számozással. Londonban viszont nagyon gyakori, hogy az utca egyes szakaszainak más és más neve van; vagy a név ugyanaz, de a kereszteződés egyik oldalán road, másikon gardens vagy egyik oldalon way, másikon crescent – és a számozás újrakezdődik.

Viszont az is előfordul, hogy például egy T alakú kereszteződésben a T felső vonalának az egyik fele és a T szára ugyanaz az utca, folytatólagos számozással: tehát ha a kereszteződéshez közelítünk, akkor derékszögben fordulni kell, hogy ugyanabban az utcában maradjunk. 

Az út „típusa” számomra zavaros. Talán a leglátványosabb példa, hogy az Oxford Street (Oxford utca) London belvárosának legnagyobb bevásárlóutcája, a Soho szórakozónegyed határvonala, a város egyik nevezetessége; az (egyik) Oxford Road (Oxford sugárút) pedig egy külvárosi rövidke utca egy bevásárlóközpont mögött.

Láttam avenue-t (sugárút), amelyik egyetlen házsornyi zsákutca volt, road-ot (országút) egy panelház szervízútvonalaként és gardens-t (kertek), ahol kert csak a házak mögött lehetett: az előkertek aszfaltozott-kövezett parkolóként működtek.

Halmozva is láttam ezeket: van ilyen meg olyan park drive. De a név nem is fontos: olyan utcát is láttam, amelyiknek ez volt a felirata: THE DRIVE (a kocsiút?) vagy THE MEWS (a sikátor?), vagyis neve nem is volt. 

Attól tartok, hogy teljesen felesleges megnézni a szótárban, hogy a mi fogalmaink szerint mi a street, way, close, lane és a tucatnyinál is több más elnevezés, vagy akár a square és a circle, amelyek elvileg a szögletes, illetve a kör alakú tereket jelentik.

Ezek a közterület-megnevezések mégis fontosak: Londonban sok az azonos nevű utca, amelyeket csak az különböztet meg egymástól, hogy az egyik place, a másik pedig drive. (Sajnos van olyan is, amikor két vagy három londoni közterületnek betűről betűre ugyanaz a neve: ilyenkor bizony csak az irányítószám segít.) 

Az utcanévtáblák, ahol vannak, nagyon jól láthatók, akár a házak falán, akár külön oszlopon találhatók. A számozás viszont ritka és nagyon furcsa. Sok helyen van páros és páratlan oldal, mint Magyarországon; de időnként ez is keveredik. 

Az pedig igazán különleges, amikor például az 1-es számot az a ház viseli, amelyik abban az utcában elsőként épült… Némelyik háznak pedig nem is száma, hanem neve van. 

Az irányítószámok viszont sokkal finomabb felosztást tesznek lehetővé, mint Magyarországon. Nem láttam még olyant, hogy egy irányítószám (zip code) 20-30 háznál többre vonatkozott volna. Ahol most lakom, annak a címnek az irányítószáma összesen 9 lakásra vonatkozik: az adott utcában lévő házszámok közül az 5, 9, 17, 19, 21, 25, 43, 45 és 47. számú, egy-egy lakásból álló házakra. Ez azt jelenti, hogy irányítószám alapján meglehetősen pontosan oda lehet találni az adott címre.

(Természetesen számos honlapon lehet irányítószám alapján keresni címet, térkép-részletet, odavezető gyalogos, autós vagy tömegközlekedési útvonalat, akár úgy, hogy azt adjuk meg, hogy mikorra szeretnénk odaérni. Erre később még visszatérek, amikor a közlekedésről lesz szó.)

Egy tanács: soha ne arról jegyezzünk meg egy környéket, egy tájékozódási pontot, hogy milyenek a házak, hol van útfelbontás vagy melyik busz jár arra. A házak nagyon sok helyen megdöbbentően egyformák; a reggeli útfelbontás délutánra nyomtalanul eltűnhet; a busz ideiglenes eltereléséhez pedig elég egy környékbeli sportmérkőzés vagy hasonló esemény. 

Április 18. A tápláléklánc alján 

Nincs időm naponta írni. Pontosabban: időm éppen lenne... nem tudom rászánni magamat. Most egy munkaközvetítő ügynökség várótermében ülök, öt perccel az ügyfélfogadás kezdete előtt: az igazi forgalom nem kezdődött még el, de máris vagyunk vagy húszan. 

Magyarországon úgy gondoltam (úgy tapasztaltam), hogy ügynökségen keresztül munkát keresni: ez valamiféle „utolsó lehetőség”. Az is igaz, hogy ott nem ilyen jellegű munkákat kerestem, hanem a saját szakterületemen helyezkedtem el.

Az otthoni referenciák azonban itt semmit nem érnek, hiszen bármilyen intézmény, szakember nevét bemondhatom: nem ismerik és azt sem tudják, hogy ha megkérdeznék, mennyire volna megbízható a tájékoztatás, amelyet kapnának.

Referencia nélkül viszont, ahogyan tapasztalom, csak a legkényelmetlenebb munkahelyekre lehet bekerülni: olyan munkákra, amelyeket végképp senki nem vállalna, ha egyéb lehetősége is van. Így lettem például egy időre szórólap-terjesztő: rohanva róttam az utcákat, jó néhányszor persze az angliai esőben, hogy találjak öt óra alatt ezer postaládát, ahol nincs kiírva, hogy elutasítják a szórólapokat. 

Az ügynökségek általában mindenkit fogadnak – bár most azt látom néhány hete, hogy aki elemi szinten sem tudja angolul kifejezni magát, annak nem engedik meg, hogy segítséget vegyen igénybe valakitől: regisztrálni sem engedik. 

A regisztráció pedig csak annyit jelent, hogy ha akad munkalehetőség, akkor a regisztráltak valamelyikét fogják hívni; de sok a példa arra, hogy közülük is csak azt, aki az adott pillanatban éppen jelen van. Sokakat látok, akik reggel hat órától délutánig ott üldögélnek-álldogálnak az ügynökség várótermében, hogy hátha... 

Úgy tűnik tehát, hogy itt a dolgok „szokásos menete” az, hogy akinek nincs helyi referenciája, ismeretsége, az a sok ügynökség egyikéhez fordul (Bár ott is másképp fogadják azt, aki egy már rajtuk keresztül dolgozó ismerős társaságában érkezik.) 

Az ügynökség kiközvetíti a munkakeresőt; és aki ugyanazon a helyen 3-4 hónapon át beválik, lassan számíthat arra, hogy szerződést ajánlanak neki. De van, aki éveken át ügynökségen keresztül dolgozik. 

Persze sok a csaló ügynökség is: például amelyik nincs is kapcsolatban semmi céggel, hanem hirdetésekből kivett címeket ad a munkakereső ügyfeleinek, mintha azokat a lehetőségeket az ügynökség szerezte volna. Aztán a munkakereső elmegy az adott címre vagy felhívja az adott telefonszámot, ahol vagy talál aktuális üresedést, vagy nem…

Szerződéssel dolgozni nemcsak „rang”, nemcsak biztonság, hanem többletjövedelem is: akkortól van például éjszakai, ünnepnapi pótlék. 

Április 29. Éljen május másodika 

Ami az ünnepnapokat illeti: leggyakrabban a rákövetkező hétfőn ünneplik őket. Most például május elseje (a nemzetközi proletariátus harcos internacionalista seregszemléje, ahogyan fiatalkoromban hallhattam a megafonból a Dózsa György úton) vasárnapra esik, így a dolgozók nem kapnák meg az őket megillető ünnepi szabadnapot: ezért hétfő lesz szabadnap (bank holiday).

A bankokon kívül a hivatalok is zárva lesznek. Ha munkanapra, de nem hétfői napra esne ez az ünnep, akkor is szabadnappal járna, és akkor sem maga a nevezetes nap lenne a szünnap, hanem a rákövetkező hétfő. 

A vállalat, amelyiknél múlt péntek óta dolgozom, érdekes módon oldja meg a munka átütemezését: egy nappal arrébb csúsztatja a következő hetet. Ez a vállalat azzal foglalkozik, hogy adományokat gyűjt össze. Az emberek sok ruhát, cipőt, táskát vagy akár bútort, elektronikai eszközt, dísztárgyat tartanak feleslegesnek.

Gyakran egyszerűen kiteszik a ház elé: láttam az utcán elvihető dohányzóasztalt és nejlonba takart matracot, golfütő-készletet és televíziót (ez utóbbit cédulával, hogy hová kell bekopogni a távirányítóért, mert azt nem tették ki az utcára).

Rengeteg boltban is le lehet adni megunt, feleslegessé vált holmit. Ezek a boltok szétválogatják, amit kapnak. Sokat kiárusítanak, nagyon alacsony áron vagy éppen „illő pénzadományért”, a többit a mi vállalatunk (és több hasonló) összegyűjti.

Naponta végigjárjuk egy-egy körzet boltjait és kamionra pakoljuk az őáltaluk erre összekészített ruhaneműt, könyveket. A vállalat nagy raktárában aztán szortírozzák és például fejlődő országokba küldik adományként. 

Igen, kocsikísérőként, rakodóként dolgozom, nagy igyekezettel (és nagy izomlázzal). Most pedig, hogy az eredeti témára visszatérjek, hétfőn ünnepnap lesz: kedden csináljuk meg a szokott hétfői kört, szerdán a keddit és így tovább, szombaton pedig a péntekit. Most tehát három pihenőnapom lesz, jövő hétvégén pedig csak egy. 

Időről időre jeleznem kellene egyébként, azt hiszem, hogy amit leírok, az a magam tapasztalata: sem jogszabály- és történelemkönyv-bányászat, sem statisztikai sokaságú megfigyelés nincs mögötte.

Nem tudom, hogy amit leírok, mindig így van-e és az Egyesült Királyságban mindenütt így van-e (vagy legalább Angliában, vagy legalább Londonban, vagy legalább abban a városrészben, körzetben, utcában...) mert a szabályok, szokások elképesztő mértékben eltérhetnek.

Soha nem felejtem el: amikor rá akartam keresni, hogy mikor van iskolai szünet, az oktatási honlap felsorolta a környékbeli iskolákat, hogy ugyan mondjam már meg, melyiknek a naptári beosztására vagyok kíváncsi.

Volt ennél cifrább esetem is: egyszer egy boltban visszajáróként nem angol, hanem skót ötfontost kaptam. (Ugyanis Skóciában skót font van. Természetesen 1 skót font pontosan 1 angol fontot ér. De a skótok számára ez komoly dolog: amikor egy skót pubban angol fonttal fizettem, megállt a levegő... de aztán kiderült, hogy csak egy külföldi kósza turista vagyok és akkor mind barátok lettünk.)

A helybéli indiai boltos még sohase láthatott skót tízfontost: nem fogadta el. Gondoltam: majd az automata. Nagyon meglepődtem és most is úgy érzem, hogy teljesen ellentmond mindennek, amit az Egyesült Királyságról tudok vagy gondolok: a skót bankjegyet a közlekedési Oyster-kártyák automatája sem fogadta el!

No jó: bementem egy bankba – ahol megkérdezték, hogy van-e náluk számlám. Mi köze van ennek a pénz beváltásához? És őnekik egy ilyen ügylet esetén mi közük van hozzá? Bementem a másik bankba; igen, van önöknél számlám; jó, akkor álljak be a hosszú sorba. Beállok, várakozom.

A bank egy alkalmazottja sétál a sor mellett és mindenkit megkérdez, hogy mire vár, kér-e segítséget. Mutatom neki a skót bankjegyet. Ja, hát csak ennyi az intéznivaló? Kikapja a kezemből, odapördül vele egy ablakhoz, egy pillanat múlva már jön vissza egy angol tízfontossal, kezembe nyomja, bye-bye.

Szóval ugyanabban a bankfiókban, ahol az egyik ügyintéző a sorba küldött engem, a másik, ugyanabban az ügyben, soron kívül maga intézkedett. Lehet az is, hogy egy harmadik munkatárs harmadik-féle módon kezelte volna ugyanazt a helyzetet. De az is lehetséges, hogy eltérő jogosultságú ügyintézők voltak... vagy hogy a bank előterében álló ügyintézőnek más jogai, lehetőségei vannak...

Aki külföldre költözködik, gyakran eszébe sem jut, hogy mennyi mindenben fog olyan újdonsággal találkozni, amely a „bennszülöttek” szemében logikus és nyilvánvaló, de a kívülálló számára áttekinthetetlen, követhetetlen, kezelhetetlen. 

Még mindig április 28. Közlekedés az emeleten 

Londonban sem minden autóbusz emeletes; a régi buszok pedig, amelyeknek a hátulján nyitott csigalépcső vezetett az emeletre, már csak múzeumi darabok. 

Most a sofőrnél, az első ajtón kell felszállni: ott van a köralakú sárga felület, ahová az érintésmentes bankkártyát, a kifejezetten közlekedési célra való Oyster-kártyát, illetve a különféle kedvezményes kártyákat oda lehet érinteni. A viteldíj másfél font bármelyik busszal bármelyik napszakban bármilyen távolságra. Átszálláskor persze a másik buszon is levonódik ez a díj. 

Buszon jegyet venni, fizetni nem lehet. Kártyát feltölteni sem, de arra legalább rengeteg más lehetőség van. Majd egy másik bejegyzésben leírom ezeket, meg arról is írok, hogy mi az a „kalap” (cap), amely fölé nem megy a napi/heti levonás és mi az egyszeri hazajutási lehetőség, amely akkor is működik, ha nincs elég fedezet a kártyánkon.

A buszközlekedés Londonban lassú. Nagyon lassú. Nagyon-nagyon lassú. Mendegél a busz, óvatosan kerülgetve a parkoló autókat és kivárva a szembejövőket... mert az utcák nagy hányada háromsávos, de ez nem oda-vissza irányban három-három sáv, hanem összesen.

Két oldalon parkolnak, középen meg megy a kétirányú forgalom, ahogy tud. A busznak elsőbbsége van és tagadhatatlan: látok is majdnem minden héten egy-két esetet, amikor meg is adják neki az elsőbbséget... 

Szóval araszolgat az autóbusz, majd elkanyarodik, mert a száz méterrel arrébb lévő áruház előtt külön is megáll. Aztán visszajön az eredeti útvonalára és megy tovább. 

Amikor nincs váltás legalábbis. Mert egyszer csak az egyik megállóban felszáll az új buszsofőr, az eddigi meg összepakol, esetleg beszélgetnek is kicsit; aztán az új sofőr elhelyezkedik szépen és akár indulhat is.

De ha nincs váltás, akkor sem rövid a megállás. Minden ülésről karnyújtásnyira lehet leszállásjelző gombot találni: nem kell felállni ahhoz, hogy valaki jelezzen. Már áll a busz, amikor valaki az emeleten feltápászkodik. Minden sietség nélkül leballag a lépcsőn és leszáll.

A „földszinti” részen anyukának ekkorra sikerült rábeszélnie a kis háromévest, hogy mégiscsak szálljanak le: most már csak össze kell szednie a táskáit és elindulhat a busz középütt lévő leszálló-ajtaja felé. Senki nem türelmetlen. Akkor sem, amikor valaki felszállás után kezdi keresgélni a fizetésre való kártyáját, ezzel persze a későbbi felszállókat feltartva.

Sőt ma történt meg a 297-esen, amelyen utaztam: indulna a busz, de egy bácsi integet az utca túloldalán, ahol a Sainsbury's bevásárlóközpont van. Az ajtó ismét kinyílik. A bácsi kivárja a forgalmat, mire átjöhet. Lassan biceg, maga után húzva a bevásárlókosarát; másik kezében szatyor.

Óvatosan fellép a buszra. Leteszi a szatyrot, elengedi a bevásárlókocsit, az meg eldől. Előkotorja az Oysterkátryáját, odacsippenti a sárga érzékelőköz, elteszi. Szól néhány barátságos köszönő szót a sofőrhöz. Felszedi a szatyrát és a bevásárlókocsit, elbiceg a neki tetsző ülőhelyig – és amikor leült: most elindul az autóbusz. 

Még egy furcsa eset. Anyuka szállna fel babakocsival, de a babakocsiknak fenntartott helyen már van kettő: több nem fér oda. A buszvezető kikiabál: no space (nincs hely)! Anyuka visszakozik, a többi várakozó sorra felszáll.

Közben anyukának támad egy ötlete: kiveszi a babát a kocsiból, a babakocsit akrobatikus ügyességgel összecsukja (egyik kezében a gyerek, másikban mindenféle szatyrok… harmadik keze nem volt, legalábbis nem láttam), és felszáll a buszra: így már szabad.

Az összehajtogatott babakocsit felrakja a bőröndöknek fenntartott helyre. Minden rendben. Rajtam kívül senki nem volt, aki érdeklődve végignézte volna, mi is történik. 

Szóval lassú az autóbusz. A buszmegállók ráadásul nagyon sűrűn vannak: egy-egy buszmegállónyi távolság Londonban átlagosan talán fele-harmada, mint Budapesten. 

Így aztán az autóbuszok menetidejét természetesen képtelenség kiszámítani. Simán megtörténhet, hogy a negyedóránként közlekedő járatra 25 percet kell várni; de akkor három is érkezik egyszerre. A várakozást sok megállóban teszi kényelmesebbé a legközelebbi tíz járat célállomását és várható érkezési idejét jelző pici fényújság. Tehát buszon az utazzon, aki ráér; viszont az utasnak kellemes élményben és rendkívüli látványban lehet része. 

A látvány rendkívüli voltához hozzátartozik a buszon táplálkozók, fésülködők, táskájukat, szatyrukat kipakolva átrendezők, sminkjüket a rázkódó buszon is rutinosan elkészítők meghitt látványa. Senki nem nézi őket: már én sem. Ha valami nem akadályoz abban, hogy én is a magam életét éljem, akkor nem rám tartozik.

Kivéve persze, ha tanúja vagyok annak, hogy másvalaki veszélybe, méltatlan helyzetbe, indokolatlan hátrányba kerül: ekkor magam is a társadalom felelős tagjaként viselkedem – az adott helyzet dönti el, hogy ez mikor mit jelent. 

A buszjáratok rendszere áttekinthetetlen: a járatok számozása ezerig terjed és ebben még nincsenek benne a betűjelzéses buszok, amelyek – ahogy megfigyeltem – egy-egy városrészen belül közlekednek. 

A nagyon forgalmas pontokon több megálló van egymás után: a nagyjából egyirányba menő buszok ugyanabban a megállóban állnak meg. A megálló-tábla tetején betűjelek vannak: erről is tudni lehet, hogy az adott megállóban melyik buszok állnak meg – de a megálló-táblákon külön is fel van sorolva, hogy hányas számú busz áll meg ott.

Buszonként kis menetrend-leírás is van: persze a követési időtartamok hozzávetőlegesek és az egyes megállók közt várhatóan eltelő időt sem lehet biztosra venni. A kis táblákon csak a busz fontosabb megállói vannak felsorolva; külön megjelölve azok, ahol földalattira, földfelettire vagy vonatra lehet átszállni. Mármint ha megállnak; mert a busz csak akkor áll meg, ha van leszálló, vagy ha a buszmegállóban lévők közül valaki intett. 

Azt mondják, hogy az angolok szeretnek sorbanállni. Lehet… de Londonban a sorbanállás egyáltalán nem jellemző. Talán azért, mert a londoniak nagy hányada nem is angol. Amikor a busz megáll, az emberek formátlan alakzatban csődülnek az ajtóhoz; de rendszerint nagyon előzékenyen, tolakodás nélkül szállnak fel.

Az emeleten egyébként nem szabad állva utazni (nem mintha ezt valaki ellenőrizné) és egyébként sem célszerű, mert a buszok hirtelen indulnak-fékeznek. A lépcsőn fel-le menni kifejezetten veszélyes, ha az ember egy pillanatra is elfelejt kapaszkodni. 

Ülőhely viszont sok van és az ajtók közelében van néhány elsőbbségi ülőhely (priority seat) a nehezen mozgók számára. Láttam itt ülő embert azonnal felpattanni, amikor valaki botra támaszkodva szállt fel; láttam mást közömbösen üldögélni hasonló esetben. Ha csak pár napja lennék Londonban, könnyen mondanék általános érvényű megfigyelést – így azonban már mindenfélét és mindennek az ellenkezőjét is láttam… 

Május 3. Jobbról kerülj elő 

Ennek a bejegyzésnek a címe az első magyarországi KRESZ-ből való: ez volt a három mondatból álló közlekedési szabály második mondata, amely az előzést szabályozta. Az első szabály pedig így szólt: Balra tarts! A britek sokáig számon tartották, hogy volt valahol Európa közepén egy kis ország, ahol szintén baloldali közlekedés volt. Itt most is az van. 

Számomra egyébként olyan a londoni autóközlekedés, mintha mindenki túlzott óvatoskodással vagy bizonytalanul vezetne. Jön az autó a mellékutcából, megáll 2-3 méterre az útkereszteződéstől. A vezető a kormánykerékbe kapaszkodva megpróbál körülnézni, de aztán mégiscsak előbbre araszol a kereszteződésig. Alaposan körül kémlel mindkét irányba, többször is. Én autóvezetés-tanulóként viselkedtem így a nyolcadik kerület nehezen belátható utcáiban… Aztán lépésben elindul, és végre áthajt vagy befordul. 

A nagy óvatosság egyébként indokolt. A gyalogosok (tíz év körüli kisgyerekek is, egyedül, szemmel látható rutinnal) lazán mennek át az úton bárhol, piros lámpánál is. Gondosan körülnéznek, és ha úgy látják, hogy az autó féktávolságán kívül vannak, nekiindulnak.

Zoltántól érdeklődöm a közúti közlekedés felől. Ő nyolc éve él Londonban. A foglalkozása és a hobbija az autóvezetés. Ugyanazon a munkahelyen dolgozik, ahol annak idején kezdett. Most második hete az ő kocsikísérője vagyok. 

Szívesen mesél, zavarba ejtő bizalommal. Azt mondja, hogy a „balkéz-szabály” hamar megszokható. Egyébként nem láttam útkereszteződést, ahol valami ne jelezte volna, hogy kinek van elsőbbsége.

Hol a nálunk is megszokott háromszögletű tábla, sok esetben „give way” felirattal kiegészítve, hol az úttestre felfestett háromszög (vagy ez is, az is); de legalább egy szaggatott felfestés, amely „lezárja” azt az úttorkolatot, ahol elsőbbséget kell adni. Praktikus megoldás ott, ahol nagyon ritka, hogy annyi hó legyen az úton, hogy attól ne volna látható, mi van odafestve. 

A gyalogátkelőhely nem zebra: a két széle van felfestéssel jelölve. Vannak gyalogátkelők, amelyek tövében mindkét járdán gömb alakú citromsárga lámpa világít vagy villog egy-egy oszlop tetején. Ezeken az átkelőhelyeken a gyalogosnak annyira elsőbbsége van, hogy ha csak közelít is hozzá, a forgalomnak le kell állnia. A gyalogos feljelentést is tehet, ha ez nem történik meg, és súlyos a büntetés. 

A többi átkelőhelynél a járművek nem lassítanak: tessék megvárni, amíg majd nem jön semmi – vagy ami jön, eléggé távol van ahhoz, hogy elé lehet lépni. Ahol viszont a gyalogosátkelőt külön lámpa védi, ott a lámpaoszlopon lévő kis készülék gombját meg kell nyomni és a jelzés hamarosan sárgára, majd pirosra vált a járművek számára és zöldre a gyalogosoknak: nincs jármű, amelyik még át akarna surranni a sárgán, hanem mind megáll, békésen, türelmesen, akkor is, ha csak egyetlenegy gyalogos állította le a forgalmat.

Aztán a zöld kialszik: ez olyan, mint amikor Magyarországon villog a zöld: még szabad befejezni az átkelést, de elindulni már nem tanácsos. (Attól még sokan ilyenkor indulnak.) A járművek számára ilyenkor a sárga villogni kezd, majd megjelenik a zöld: folytathatják az utat. 

Rengeteg a furcsaság: például hogy az országúton mérföldben van megadva a sebességkorlátozás, de kilométer-táblák vannak; vagy hogy a forgalmas részeken kamion-méretű parkolóhely van elkülönítve rakodás céljára, tehát az áruszállítóknak van hol megállniuk… de az az igazság, hogy egyetlen bejegyzésbe most nem fér több: visszatérünk még a közúti közlekedés témájára. 

Május 5. Otthon, édes otthon 

Ezek a bejegyzéseim a magam tapasztalatain alapulnak; ahol nem, ott forráshivatkozás mutatja, hogy honnan valók a közölt ismeretek. Egyáltalán nem biztos, hogy mások pontosan ugyanezt tapasztalják. 

Ami például a lakásokat illeti: én eddig külterületen laktam, többnyire a 4-es zónában: a belső területek árai megfizethetetlenek a számomra – egyelőre. 

Itt „kívül” egy átlagos lakás bére (előre szólok: forintra, magyarországi árakra átszámolni, ahogy mondani szokták, alkalmas a nyugalom megzavarására!) 1200-1600 font.

Ez az átlagos lakás kétszintes: a földszinten előszoba, konyha, étkező, fürdőszoba WC-vel, nappali; az emeleten két, egyenként úgy 15 négyzetméter körüli szoba. Ezt már duplaszobának hívják. Van még az emeleten esetleg egy szimpla (single) szoba vagy doboz-szoba (box-room) is: aludni az is elég lehet. 

Sokan vesznek ki lakást úgy, hogy aztán a szobákat kiadják. Azt hallottam, hogy az utóbbi években ez csak akkor legális, ha az, aki a teljes lakást bérli, maga is ott lakik.

Sokféle kombinációt láttam már. Volt, ahol a lakást bérlő házaspár a beépített teraszon lakott és megosztva hat embernek adta ki a lakás többi részét. Volt, ahol a nagy étkezőt leválasztották a konyháról és külön szobaként azt is kiadták.

Volt, ahol teljesen átalakították a házat: a földszinten előszoba, pici wc, konyha, étkező és két duplaszoba volt, az emeleten fürdőszoba és még egy kis zuhanyozó, meg két dupla és egy szimpla szoba – a lakásban összesen kilenc lakóval.

A duplaszoba átlagos heti bére (ebben a körzetben) heti 160-180 font, a szimpla szobáé, dobozszobáé 80-100 font. Szinte mindenütt háromheti bért kérnek beköltözéskor: egyheti bért előre, plusz kétheti bérnek felel meg a kaució (deposit), amelyet visszaadnak, ha kiköltözéskor károsodás nélkül adjuk vissza a bérleményt. 

Ezek „bills included” bérleti díjak, vagyis a bérleti díj a számlákat is tartalmazza. Előnyük, hogy nincs gondunk a víz, gáz, áram, szemétszállítás díjaira, a környékenként eltérő helyi adóra (council tax).

Van, ahol a bérleti díj a tévé-előfizetést és az internetet is tartalmazza: rá kell kérdezni. A „bills included” konstrukció hátránya, hogy egyetlen közüzemi számla sem érkezik a nevünkre: ez azért jelenthet gondot, mert a lakcímet sokféle ügyintézéshez igazolni kell, lakcímnyilvántartás viszont nincs – de egy közüzemi számlát elfogadnak igazolásul. 

Választás előtt nagyon részletesen érdeklődni érdemes, hogy mi tartozik a lakáshoz, szobához: matrac is vagy csak ágykeret, edények és evőeszközök a konyhában, hűtőszekrény, mosógép, takarítószerek…

Volt, ahol széket is a lakónak kellett vásárolnia és szemétvödör, műanyag kuka helyett egy nagy fekete nejlonzsák volt a konyhában a földre dobva; és volt, ahol nagy íróasztal várt, rajta nyomtatóval és más irodaszerekkel, valamint a szobához tartozó vízforralóval, poharakkal, vizeskancsóval és az új lakó szíves fogadására odakészített kávéval. 

A drága szoba-bérek oka tehát az, hogy a teljes lakás, ház bérleti díja is magas. De ehhez magas színvonalú közszolgáltatás is tartozik. Posta naponta jön, néhol naponta kétszer. Az utcákat rendszeresen és gondosan takarítják és javítják.

És egy jellegzetes példa: egy szomszéd az autója ülésére tette az akkumulátort és a lakásból kivezetett kábellel töltötte. Amikor füstölni kezdett… a tűzoltók perceken belül ott voltak; pillanatok alatt törték fel az autót (mialatt egyikük kopogott-csengetett, hogy az autó tulajdonosát megtalálja, de ő nem volt otthon); pillanatok alatt oltottak… majd 4-5 óra múlva visszajöttek megnézni, hogy minden rendben van-e.

Láttam utcai rosszullétet, amelyhez 4-5 percen belül érkezett a mentő; láttam naponta többször érkező szemétszállítókat, akik az utcai hulladékgyűjtőket ürítették és a lakások, üzletek elé kirakott szemetet vitték el. A város drága, de működik.”

HÍRMONDÓ

Már szabadságra sem futja az áruházláncoknál

Olyan nagy a munkaerőhiány Magyarországon, hogy több áruházlánc nem akarja egyben kiadni az alkalmazottaknak a nyári szabadságot. Ember nincs, nyáron pedig főleg nincsen, ami óriási terhet ró a munkavállalókra. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnöke szerint például az áruházláncoknál olyan önkéntes nyilatkozatokra kényszerítik a bolti dolgozókat, miszerint nyáron lemondanak azon törvény adta jogukról, hogy egyben, hosszabb időre igénybe vegyék a nekik járó szabadságot. (A teljes cikket itt találod.)

„Kezelhetetlen méreteket ölt az elvándorlás”

A magyar politikusok is előszeretettel veszik elő, akár a Parlamentben is a határátkelés témáját. Legutóbb az ellenzéki LMP társelnöke, Szél Bernadett beszélt arról, hogy míg egyes régiókban továbbra sem lehet munkahelyet találni, máshol munkaerő-hiányról érkezik jelzés. A képviselő szerint a kormánypárti politikusok urizálnak, haveroknak kedveznek, eközben a dolgozók háromnegyede átlagbér alatt keres, négy millió ember létminimum alatt él.

A kormány ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy 2010 óta 600 ezerrel többen dolgoznak, a munkába bekapcsolódók száma évről-évre nő. Közülük 370 ezer a versenyszférában helyezkedett el. Pár éve még kizárólag a munkanélküliség volt a probléma, onnan jutottak el oda, hogy a munkaerő-hiányt hogyan pótolják. (A teljes írást itt olvashatjátok el.)

Senki nem tudja, mi fog történni

A következő hetek nagy kérdés, hogy vajon a britek maradnak-e az Európai Unió tagjai. A napokban Timothy Kirkhope brit EP-képviselő válaszolt angliai magyarok kérdéseire. A válaszaiból idéznék: „A kilépéssel, ahogy a miniszterelnök mondta, beugranánk a sötétbe. Ezzel a bizonytalansággal néz szembe az az 1,2 millió brit állampolgár, aki más uniós országban él, és azok az EU-s állampolgárok is, akik Nagy-Britanniában laknak. Nincs rá garancia, hogy a britek megtarthatják a jogaikat az ingyenes vagy olcsó egészségügyi ellátásra és más juttatásokra külföldön, és arra sincs, hogy az uniós polgárok megőrizhetik a korábbi státuszukat az Egyesült Királyságban.” (Ha a további kérdések és válaszok is érdekelnek, akkor ide kattintsatok!)

(Fotó: Romsics Balázs)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia Londonban sej

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr958788920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puhacica 2016.06.08. 16:29:31

@Zoole[uk]: tudom, de te meg tudod, hogy mi meg nem vagyunk azok a fajta szittya magyarok, akik mindenkiben csak a hasznot lesik. :D

SzZoole 2016.06.08. 16:30:57

@Péter Londonból: en is HSBC passport account-al kezdtem anno,de amint full time contract volt a kezemben,azonnal atmentem a Barclays-hoz,azota is ott vagyok.
Munka teren tenyleg konnyebb volt,keves nyelvtudassal is felvettek dolgozni,hasonloan kezdtem mint Te,sofor seged voltam egy mosodaban,onnan hoztuk vittuk a tiszta es vissza a szennyes cuccot a belvarosi szallodakba.Jo vilagunk volt,mert minden szallodaba tudtunk enni inni kavezni.

SzZoole 2016.06.08. 16:32:28

@puhacica: tudom tudom,nem is ratok gondoltam

London2009 2016.06.08. 16:35:06

@Péter Londonból: A cap szonak valoban sok jelentese van, de itt nyilvanvaloan nem kalapot jelent. :D Upper limit vagy ceiling. Gyakran hasznaljak a kifejezest a penzugyi nyelvben mint putting a cap on something.

Mar regota itt elek ugyhogy mar teljesen elfelejtettem, hogy biztos ugyanezeken a dolgokon mentem keresztul, ezert nekem erdekes az irasaidat olvasni.

A tfl-nek van egy masik megdobbento szolgaltatasa ami szerintem zsenialis. Ha kesik a metro, szimplan visszakerheted az arat. Nem tudom, hogy ezt ismered e. Sok ilyen csekket kaptam mar eletemben! Mukodik!

tfl.gov.uk/fares-and-payments/replacements-and-refunds/refunds-for-delays

Péter Londonból 2016.06.08. 16:47:53

@London2009: 1) Köszönöm: amikor írok róla, plafonnak fogom hívni, ehhez mit szólsz? Germanizmus, igaz, de ezt érzem pillanatnyilag a legjobbnak. 2) Már megírtam a bejegyzést a visszatérítésről: talán egy hete vettem észre a földalattin a hirdetését. De azt írtam (az igazságnak megfelelően), hogy csak a hirdetést olvastam róla. Kérhetlek-e, hogy amikor majd az a szöveg megjelenik, írd meg egy hozzászólásban, hogy pontosan hogyan működik a gyakorlatban? Nagyszerű lenne: magam is tanulnék belőle! Én egyébként a tfl legjobb húzásának azt tartom, hogy ha az Oyster-kártyán már egyetlen utazásnyi pénz sincs, egy busz-útra akkor is jó: ezt is a capping-ról szóló tervezett bejegyzésben írtam le. Remélem, nemsokára megjelenik.

Golf2 2016.06.08. 17:07:30

Jack London még nem volt.

London2009 2016.06.08. 17:15:11

@Péter Londonból: limit vagy felso hatarertek. Plafon is jo szerintem.
Oke, majd figyelem cikket. Semmi ordongosseg, csak megirod, hogy mi tortent, mikor probaltal utazni, melyik vonalon es mennyi ido alatt ertel oda ahova szerettel volna. Csak ki kell valasztgatni a sok lehetoseg kozul. Par hetre ra pedig kapsz egy csekket, amit le lehet vasarolni. Legalabbis regebben igy mukodott. De mar nem tudom, hogy hol lehet bevaltani mivel nem sok ticket office maradt ugye.
Nem olyan rossz ez a TFL szerintem sem. Ez a contactless kartyaval valo fizetes is szerintem nagy lepes volt.

Bredpitt Monika 2016.06.08. 17:20:12

Ez tetszik. Este vegig olvasom.
nem tudom miert van ez, de engem Skocia sokkal jobban megfogott. Az angoloktol valami miattnagyon viszolygok.
talan az maradt meg bennem amit egy New Jersey ben megismert most mar amerikai srac mondott, aki Angliaban elt gyerekkoraban es ott is szuletett: utalom az angolokat, egy bunko, sznob nep.

SzZoole 2016.06.08. 18:33:56

@Golf2: dehogy nem volt,Jack the ripper,from Whitechapel

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.06.08. 18:51:01

Jopofa latni a hasonlosagokat - talan az angolszasz hagyomanyok...Nalunk (USA, Los Angeles) is elofordul ugyanaz az utcanev kulonbozo "tipusban" (ertsd: way, street, bouldvard), ezert oda kell figyelni, ha az ember bizonyos cimre megy. Elofordult velunk is, hogy eltevesztettuk a cimet, mert a gps-be a boulvard helyett street-t irtunk:)

**mimi** 2016.06.08. 19:25:39

@Péter Londonból: persze, hogy folytasd....jó kis irás :)
Nekem érdekes, mire kijutok, már mindent tudni fogok:)))7

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.06.08. 19:36:13

Ez vótmá?

index.hu/napirajz/2016/06/08/gyere_haza/

Ha igen, akkor most lesz mégeccer...
Hiába, no, a siker az siker.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.06.08. 21:14:21

@Zoole[uk]: északír fontot? Csak mert az ír font 2004 óta nincs forgalomban... Vagy ez azelőtti sztori?

Még 1989-ben akartam skót papírpénzzel fizetni, már Londonban, amikor egy túra után leszálltam az edinburghi távolsági buszról. Elhajtott a boltos :-/ Elraktam emlékbe inkább.

kk1030 2016.06.08. 21:14:37

@puhacica: Négy évet laktam Isle of Wight-on, tényleg gyönyörű, de ennyi idő után a mainlandben nagyobb lehetőségeket látok. :) Persze továbbra is szigorúan csak a vidék a cél, lehetőleg tengerparttal!

SzZoole 2016.06.08. 21:18:28

@kisrumpf: igen,szep szines volt:)

Herr Géza 2016.06.08. 21:19:28

@Péter Londonból: Csak a plafonról, mint germanizmusról: az eredeti írásmódja szerint Plafond-nak írandó szónak két fő jelentése van.
1. Sík mennyezet (főleg az osztákoknál honos kifejezés), ill.
2. A gazdasági szaknyelvben: felső határösszeg, pl. hiteleknél
Szóval nagyon stimmel a cap-re.

M. Péter 2016.06.08. 21:19:32

@London2009: A vasúttársaságoknál is van ilyen, sőt már Magyarországon a MÁV is csinálja.

SzZoole 2016.06.08. 21:20:28

@Furos: ahol Ti laktok az az igazi videk,mese/alomszeru:)))

Mikor futunk mar ossze?

Taxomükke (UK) 2016.06.08. 21:20:30

@Péter Londonból: "...mert fel sem merül bennem, hogy egy vegyesbolt végében keressem, a túró és a vécépapír mögött..."
Hogyhogy fel sem merül benned?
Én elképzeltem: "Hol a túróban van ez a szar?"

M. Péter 2016.06.08. 21:21:20

@Herr Géza: A németbe pedig a franciából került be.

kk1030 2016.06.08. 21:25:44

@kk1030: Hopsz, ezt nem is puhacicának kellett volna válaszolnom... na mindegy. :)

SzZoole 2016.06.08. 21:30:26

@kk1030: melyik reszen laktal?
Mar tobbszor voltunk ott,korbe jartuk es keresztbe az egesz szigetet.
Nekem legjobban a keleti resze tetszik Ryde,Sandown,Shanklin.

kk1030 2016.06.08. 21:41:45

@Zoole[uk]: Wootton Bridge-ben laktam, és én is eljutottam mindenhová (legalább háromszor), ahová tömegközlekedéssel lehetett. Nekem talán Seaview a kedvencem, bár elég nehéz választani. Még talán Yarmouth is esélyes a kedvenc település címre.

SzZoole 2016.06.08. 21:53:21

@kk1030: ott is jartam,tobbszor is,ott lakik egy ismerosunk,kutyatenyeszto.
Beagle-t es corgi-kat tenyeszt allateledel boltja van ott.
A The Cedars-ban is voltunk tobbszor,a kis Sparban meg vasaroltunk.

SzZoole 2016.06.08. 21:54:55

@kk1030: az alpaka farmon is voltal,vagy az igazgyongy tenyeszto telepen?

Herr Géza 2016.06.08. 21:56:48

@M. Péter: És ott is van két jelentése?

kardio1 2016.06.08. 21:59:11

@Herr Géza: @M. Péter:
Hát igen. Vicces a plafonra mint germanizmusra gondolni, bár a magyarba kétségtelenül a németen keresztül jutott. Eredetileg plat fond, azaz inkább padlózatot jelentett (lapos aljzat mondjuk), de végülis az emelet padlózata a földszint mennyezete...

kk1030 2016.06.08. 22:10:58

@Zoole[uk]: igen, megvolt az alpaka-sétáltatás is! :D Talán az igazgyöngyös is, de az nem hagyott mély emléket.

Herr Géza 2016.06.08. 22:31:44

@kardio1: Ja, én is akartam írni, hogy a németbe meg a franciából jött, de Alzheimer barátom lebeszélt róla. :)))))))

SzZoole 2016.06.08. 22:39:15

@kk1030: bennem mely nyomot hagyott,ugyanis egy pár fulbevalot es egy nyaklancot medalal vettem,nem volt olcsó:)

puhacica 2016.06.08. 23:34:30

@kk1030: nem baj, nekem is irhatod. :) velunk az a baj, hogy amikor erdoszeli faluban jarunk, akkor oda akarunk koltozni, amikor tengerpartiban, akkor meg oda. :D

Péter Londonból 2016.06.09. 01:29:46

@Taxomükke (UK): Ez így utólag teljesen logikus; de én akkor arra gondoltam, hogy "Vajon meddig kell még itt kolbászolnom, mire megtalálom?" - ezért a vaj és a kolbász mögött kerestem. Az élet néha olyan bonyolult, mint maga az élet.

Péter Londonból 2016.06.09. 01:34:36

@**mimi**: Szóval most készülődsz kijönni? Akkor van egy kérésem hozzád. Előfordulhat (biztosan elő is fordul), hogy olyasmit írok, ami nem érthető "otthonról": mondjuk olyan ismeretre hivatkozom, amelyet én is csak itt tanultam meg. Kérlek, hogy figyelmeztess, ha ez előfordul. Előre is köszönöm! És minden megjegyzést, kérdést köszönettel fogadok!

Péter Londonból 2016.06.09. 01:40:53

@Bredpitt Monika: Köszönöm az elismerést! Érdekel, hogy mi lesz a véleményed, amikor végigolvasod; remélem, hogy a folytatások is tetszeni fognak neked.

Két napot voltam összesen Skóciában turistaként. Szívesen visszamennék! Edinburgh (amennyit láttam belőle) egy ékszerdoboz.

pappito · http://pappito.com 2016.06.09. 04:04:05

"bank holiday - A bankokon kívül a hivatalok is zárva lesznek."

oh my

Taxomükke (UK) 2016.06.09. 08:05:44

@pappito: Nem mindenkinek egyertelmu am.
Mikent az sem, hogy a "hivatalok" ugyan zarva vannak, de a boltok nem.

Péter Londonból 2016.06.09. 09:15:46

@Taxomükke (UK): Hopp, ezt el is felejtettem leírni, pedig engem meglepett, hogy a boltok lazán nyitva tartanak. Karácsonykor már Londonban voltam: akkor délután, este szinte minden zárva volt; de a tömegközlekedés akkor se állt le teljesen. Más ünnepeken viszont a boltok nyitva vannak (mindenféle bolt: nemcsak a sarki éjjel-nappali, hanem a nagyáruház is). Ahogyan tapasztaltam: valóban csak a bankok és hivatalok (például a munkaügyi központok: jobcenterek) vannak zárva.
Köszönöm, hogy erre felhívtad a figyelmet!

Péter Londonból 2016.06.09. 09:21:20

Ja és persze egyes vallási ünnepeken az azokat szigorúan betartó boltosok bezárnak. Láttam például Golders Green-ben (ez a legnagyobb zsidónegyed Londonban) szombaton délelőtt olyan feliratot egy étterem kirakatában, hogy: nyitás az ünnep befejeződése után egy órával. De ár méterrel arrébb egy másik meg nyitva volt.

ideasz 2016.06.09. 16:18:47

Beleborzongtam. Lelekölö...

SzZoole 2016.06.09. 17:03:50

@Péter Londonból: na hogy kiszelesitsem a latokorod,elmondom,hogy Golders Green 'csak' a masodik legnagyobb zsido common Londonban,
Az elso helyen Stamford Hill all.
Amugy digger es puhacicus is ott lakik.
Honnan tudom?
A felesegem,mar 6 eve London egyik leghiresebb zsidopeksegnek a cukraszmestere.Ez a pekseg 1888-ban indult el Londonban,Stamford Hill,Edgware,Golders Greenben es Torontoban is mukodnek uzletei.
Mi 3 ev 7 honapot eltunk Edgware-ben zsido commonban egy zsakutcaban.
32 csalad elt az utcaban,ebbol 1 lengyel,1 indiai es 1 magyar csalad azaz mi voltunk nem zsidok.A tobbi mind zsidok csalad volt.
Szoval egy kicsit kepben vagyunk zsido ugyben.
A felesegem tud egy keveset heberul beszelni,irni es olvasni is.

SzZoole 2016.06.09. 17:06:09

@Péter Londonból: marmint digger Es puhacicus Golders Green-ben laknak,de en is Eleg jaratos vagyok arrafele.

Fruka1 2016.06.09. 20:02:03

Nagyon jó, összeszedett írás , folytasd légyszíves!

Furos 2016.06.09. 20:02:04

@Zoole[uk]: Tegnap csinaltam az utolso vizsgam.
Kivagyok aztan most nyari hajtas...

Péter Londonból 2016.06.09. 20:43:41

@Zoole[uk]: Nagyon köszönöm a kiegészítéseket! Ahogy írtam is: én arról írok, amivel magam is találkoztam - szükségképpen hiányos tehát. Valamelyik következő alkalommal (most úgy tervezem, hogy jövő hét közepén) valami előszó-félét is írok az egészhez, ha már sorozattá válóban van... és abban azt is kérdezni fogom, hogy aki kiegészítéseket, javításokat ír, megengedi-e, hogy későbbi bejegyzésekben azt felhasználjam és megengedi-e, hogy őrá hivatkozzak (és ha igen, akkor hogyan: névvel, nicknévvel).

Nagyon számítok a további megjegyzéseidre is. (Nem utolsósorban azért, mert most sokkal kényesebb témákkal is készülök, mint hogy milyen felirat van a buszmegállóban...)

SzZoole 2016.06.09. 20:47:18

@Furos: akkor ihatnank is ra valamit:)
Jani mar nagyon keszul hozzatok:)

Péter Londonból 2016.06.09. 20:48:28

@Fruka1: Köszönöm biztatást!

Sok komment van és nemcsak a megjelenés napjáról: ez számomra éppen elegendő jelzés arra, hogy van kiknek írnom! Úgyhogy most már semmi nem ment meg benneteket az egy-két hetenkénti folytatástól.

A blog-gazdával arról leveleztem, hogy időnként a hataratkelo.com oldalon összefoglaló, kiegészítő írások is megjelenhetnének. Hála a sok pontosító kommentnek az ismeretek köre máris túlnőtt azon, amit én egymagam megtapasztaltam. Egész komlplett kis gyűjtemény lehet belőle.

SzZoole 2016.06.09. 21:17:00

@Péter Londonból: szivesen:)
A nick nevem a nevem:)

Péter Londonból 2016.06.09. 21:37:18

@Zoole[uk]: Köszönöm a hozzájárulásodat! Ami a nevet illeti: teljesen rendben van. Hivatkozásnak épp elég. Aki látni akarja, hogy valóban azt írtad-e és milyen szövegkörnyezetben írtad, amit idézek, vagy aki neked akar üzenni, az általad írt kiegészítésre akar reagálni, az a nick-név és a helyszín (mármint a blog) alapján megteheti.

Bredpitt Monika 2016.06.09. 21:39:00

@Péter Londonból: skociaban az emberek tetszettek nagyon, baratsagosak voltak, nagylelkuek es nagyon jo humoruk van, egy kocsmaban ultunk a baratnommel es kerdeztek honnan jottunk, mondtuk Magyarorszag rol, mi is megkerdeztuk toluk, ok meg azt mondtak a Voros Kakasbol, ez ket hatvan koruli ferfi volt.

Varom a folytatast.

Péter Londonból 2016.06.09. 22:06:00

@Bredpitt Monika: Egyszer ezt is szeretném megírni, de nagyon nehéz úgy, hogy ne legyen félreérthető (véletlenül vagy szándékosan); meg aztán amit én személyes tapasztalatként tudok, az csak egy párnapos látogatás benyomása. Ez a benyomás azonban különleges volt számomra. Skócia elveszítette a függetlenségét; hivatalosan nem, de gyakorlatilag elveszítette a nyelvét; a skótokról mindenkinek viccek jutnak az eszébe... és nyugodt önérzettel viselik, az értékeikre büszkén. Nem akarnak sem szándékosan különbözni, sem szándékosan asszimilálódni. Nem hibáztatnak senkit és nem panaszkodnak folyton. És tudnak önmagukon nevetni: ezt nem sok kultúráról tudom elmondani.

Amikor az Egyesült Királyságba jöttem, nagyon sokat vacilláltam, hogy London vagy Edinburgh legyen az úticél...

SzZoole 2016.06.09. 22:17:08

@Péter Londonból: lehet skociaval jobban jartal volna,ott ugyanis tobb skot van,mint Londonban angol:)
London lakosaga kb. 60-65% bavondorlo.

Péter Londonból 2016.06.09. 22:29:54

@Zoole[uk]: Azon a környéken, ahol most lakom (Wembley) a lakosság 200%-a tűnik bevándorlónak... úgy saccra. Vagy maximum elsőgenerációs bennszülöttnek. Van erről is egy oldalam "Egymás mellett, de alig keveredve" címmel: ez az egyik, amelyet a jövő hétre szántam - ha a blog-gazda is egyetért. Úgy kezdődik, hogy "Sokan mondják, hogy London valójában nem is Anglia része". Nagyon kíváncsi leszek, hogy mások milyen tapasztalatokat írnak majd a hozzászólásokban!

SzZoole 2016.06.09. 22:43:13

@Péter Londonból: ma voltam Wembley-ben,nem szeretem,feher embert elvetve lattam.
Ma adtak at egy baszotnagy hindutemplont,a tevedek es a riportereken kivul feher embert nem lehetett latni,de a magyar ciganyok kedvenc helye is.

A Tyne folyó déli partja 2016.06.09. 22:43:44

@Golf2: más vàros nincs is ebben az orszàgban, ugye.
Itt lehet jegyet venni a buszon.

A Tyne folyó déli partja 2016.06.09. 22:57:37

@Péter Londonból: pontosan azért bank holiday a munkaszüneti nap neve, mert az egy olyan nap, amikorva bankok amúgy nyitva lennének, de nincsenek. (Èrtsd, hétköznap.)

Péter Londonból 2016.06.09. 23:09:50

@Zoole[uk]: Mondjuk az, hogy a hindu templom átadásán esetleg hinduk voltak, nem akkora meglepetés. Wembleynek egyébként vannak gyönyörű és kulturált részei. De alapvetően külváros: engem Budapest-viszonylatban Kőbányára emlékeztet. (Ott is vannak gyönyörű részek, parkok, tó, villanegyed; de alapvetően "a város érdes része".) És amikor egy meccs után az utcán megjelenik párezer szurkoló, hosszú tömött sorban... Bár hangos vagy agresszív jelenetet még nem láttam egyet sem. Jönnek kétféle színes sállal: nyilván a kétféle csapat szurkolói. (Egy nyomozó veszett meg bennem, hogy erre rájövök.) Külön csoportokban jönnek, de egyetlen beszólás vagy akár csak negatív gesztus sincs - pedig addigra, ugye, egyikük csapata feltehetően legyőzte a másikukét. (Ezt onnan lehet tudni, hogy ha döntetlen, akkor a stadion nagy íve fele-fele arányban a két csapat színében világít a meccs végén, ha meg nem döntetlen, akkor csak a győztes csapat színében.)

Péter Londonból 2016.06.09. 23:11:12

@A Tyne folyó déli partja: Aha, ez így teljesen pontos. Köszönöm.

SzZoole 2016.06.09. 23:26:05

@Péter Londonból: persze tudom,hogy vannak.
Nem tudsz Londonnak olyan részét mondani ahol ne jártam volna,taxis voltam,pontosabban VIP. privat driver.
Olyan helyekre jutottam el ahova hétköznapi emberek sose,most is csak most mas a munkakorom

McZozo 2016.06.10. 15:10:25

Nem olvastam meg vegig, de gyorsban maris par tevesztes. Londonban lehet a buszon jegyet venni. CSak joval dragabb mintha oysterrel fizetned. De siman lehet a sofornek fizetni.
A masik meg hogy a poszter altal emlitett muzeumi buszok nem cask a muzeumba leteznek. A belvarosban ahol a turistak sokan vannak par vonalon kozlekednek meg direct ilyen nosztalgia jeleggel. Hatul szalsz fel csigalepcso van fapadokon ulsz mint a Magyar metron ketoldalt egymas melett es kalauzbacsi all a felszalasnal akinek ugyan modern oyster olvaso van a kezeben de ugy mukodik mint a regi kalauzok es egy hosszu madzagot kell meghuzni ha leakarsz szallni

Bredpitt Monika 2016.06.10. 16:16:07

@Zoole[uk]: What is up? Ha te azt tudnád! A fejembe vettem, hogy megváltom a világot. Ez a szokásos menet nálam......

Bredpitt Monika 2016.06.10. 16:22:54

@Péter Londonból: Én azért Skóciára szavazok.

Ha jól emlékszem 1998-ban voltam ott 10 napra (most megnéztem, akkor, mert akkor volt a foci VB).

Egy kocsmában (megint csak) ültem a barátnőmmel, ahol pár shetlandi fiatal meghívott minket egy italra. Kértük őket beszéljük a saját nyelvüket (ezt már leírtam itt egyszer egyébként). Szétröhögtük magunkat Andival, mert egy szót sem értettünk.
A szakáccsal fogadtam tíz fontban, hogy ki lesz a világbajnok, pont a döntőt nézte mindenki a tv ben. Én győztem.

Valahogy szóba kerültek az angolok. Azt mondta a szakács, hogy róluk ne is beszéljünk. Na ennyit a két nép barátságáról. Nekem, mint mondtam a skótok sokkal szimpatikusabbak.

Te meg, csakúgy, mint a skótok nagyon szimpatikus vagy. Várom a további írásaid. Üdv Kánaánból.

Bredpitt Monika 2016.06.10. 16:23:42

@Zoole[uk]: Hű, de gyors vagy.....ez nem mindig hasznos egy férfi esetében.

SzZoole 2016.06.10. 16:23:44

@McZozo: a TFL. járatain mar tavaly tavasz ota megszűnt a készpénzes jegyárusítás.

SzZoole 2016.06.10. 16:25:56

@Bredpitt Monika: pillanatok alatt le tudnalak venni a labadrol:)))

Bredpitt Monika 2016.06.10. 16:31:12

@Zoole[uk]: Jajajj !!! Na most megyek és váltom a világot, mielőtt megint egymásra találunk.

McZozo 2016.06.10. 17:07:55

@Zoole[uk]: Akkor errol lemaradtam bocs, DE az Arriva es tarsai is TFL nek szamit?

SzZoole 2016.06.10. 19:59:39

@Bredpitt Monika: kár,nagy kàààrrrrr.....
Pedig a testem egy ajándék lenne a számodra:)))

Péter Londonból 2016.06.10. 20:28:47

@McZozo: Köszönöm a hozzászólásodat!

Látom, azóta olvastad Zoole[uk] hozzászólását és válaszoltál is rá: igen, én is azt hallottam, hogy volt készpénzes jegyvásárlás a buszokon, de már nincsen.

Az engem is érdekelne, hogy hányféle busz-vállalat van és azonosak-e a szabályok...

Köszönöm, azóta már én is túlvagyok a sokkoló meglepetésen: a 91-esen utaztam és azt láttam, hogy
- van hátul csigalépcső az emeletre (csak nem a buszon kívül),
- és a hátsó ajtón is van felület, ahová a kártyát oda lehet érinteni,
- sőt a középső ajtónál kettő is van,
tehát bármelyik ajtónál fel lehet szállni és lehet érintéssel fizetni.

Amit ígérni tudok, az csak annyi, hogy már elkezdtem gyűjteni azokat az ismereteket, amelyeket rosszul vagy hiányosan tudtam a posztjaim megírásakor: aztán későbbi posztokban kiegészítgetem.

Neked is szól (és minden hozzászólónak!) az a kérdésem, hogy amit hozzászólásban kiegészítesz, helyreigazítasz, azt szabad-e későbbi posztban felhasználnom; ha igen: szabad-e rád hivatkoznom; ha igen: milyen módon (név, nick-név, bármi).

Péter Londonból 2016.06.10. 20:39:56

@Bredpitt Monika: Köszönöm ezt a kedves üzenetet!

A világmegváltáshoz egyébként őszintén kívánok sok sikert! A tapasztalat az, hogy a kortársak nem értékelik igazán az ilyesmit... de ha körülnézünk a világban: van még tennivaló.

Amikor az öreg Edisont megkérdezték, hogy hogyan tekint az életére, azt mondta: ez a pici bolygó egy fokkal fényesebb, amióta ő itt járt. Tanárként nekem is ez a célom, hozzátéve, hogy egy bolygó fényéhez az értelmesen csillogó szemek is hozzátartoznak... És egyébként az a véleményem, hogy szégyellje magát, aki képes lenne a bolygó fényét növelni egy picit, de nem teszi. Gondolom: te ezt nevezed megváltásnak; ugye?

blackhairlady 2016.06.10. 21:25:44

@Péter Londonból: Nagyon szimpatikus vagy, hogy ennyire jol fpgadod a kiegesziteseket es nem megsertodsz rajtuk hanem megkosoznod oket udvariasan. Ritka tulajdonsag mnapsag.
Tovabbi sok sikert neked Londonban. (en 4 napot voltam ott valamikor, imadtam minden percet:)

Bredpitt Monika 2016.06.10. 21:59:44

@Péter Londonból: jezusom,
te hol voltal idaig?

Tudod mire gondolok?
Amikor az utolso kozepiskolai evzaron az igazgato elbucsuzott tolunk erettsegizoktol Dosztojevszkijt idezte:
"Bun a kozepszeruseg"
Akkor 18 evesen nem ertettem igazan, csak kesobb , amikor lattam magam korul az embereket, akkor jottem ra
mi is az ertelme az idezetnek

Bredpitt Monika 2016.06.10. 22:03:48

@Péter Londonból: Edison az egyik kedvenc hiressegem, imadom a kitartasat, olvastam egy konyvet angolul, ami gyerekeknek irodott, hihetetlen megszallottsag volt benne

Péter Londonból 2016.06.10. 22:18:50

@blackhairlady: Köszönöm a kedves üzenetet!

Ezekkel a hozzászólásokkal én nagyot nyerek!

Először is: ha ma nem tanultam semmi újat, akkor hasztalanul ment el a nap, nem?

(Egyszer egy hozzátartozóm mondta nekem, amikor valami újabb képzést elvégeztem, hogy "mind hülye, aki tanul". Hozzátartozó révén nem világosítottam fel, hogy persze igaza van... csakhogy aki meg nem tanul, az hülye is marad.)

Aztán meg: a helyreigazításokkal, javításokkal, kiegszítésekkel ez a poszt-sorozat lesz egyre jobb!

Olyan is volt, hogy tankönyvet írtam és abban tanítványom helyesbítő megjegyzésére hivatkoztam, nagy köszönettel. Abszolút nyer-nyer játszma, nem?

((Dupla zárójelben: ha valaki netán, neadjisten, háthamégis, hogyanhogynem kekeckedő szándékkal írna - gonosz rémmesék szerint ilyen előfordulhat - hát mondd meg: létezhet-e bármi, ami az ilyen támadó vitorlából jobban kifogja a szelet, mint egy őszinte "köszönöm"?))

Péter Londonból 2016.06.10. 22:27:31

@Bredpitt Monika: Nem biztps, hogy értem a kérdést... Hogyhogy hol voltam?

Ezt az idézetet nem ismertem: nagyszerű! Idézni fogom!

A gond az, hogy valami egészen különleges magyarázat kellene hozzá, mert különben csak az érti - aki már amúgyis tudja, csak nem tudta így megfogalmazni. Márpedig nem könnyű megérteni, hogy a középszerűség nem csupán a középszerű ember lehetőségeit korlátozza, de másokét is - és ezért bún.

Azt is nehéz elmagyarázni annak, aki nem tapasztalta meg (vagy nem képes általános tanulságot levonni), hogy a középszerű ember minden egyes egyedi helyzetben nyer, mert őt szolgálja ki a világ: a tömegtermelés; de az élet egészében veszít.

No, ilyesmiket szemléltetni, hogy sokakban essen le a tantusz: a magam szakterületén ez volna az igazi világmegváltás.

Péter Londonból 2016.06.10. 22:32:36

@Bredpitt Monika: A megszállottság nagyszerű tulajdonság. Elviselni nem könnyű (az illető környezetének sem), de nagyszerű.

Ehhez és az előző hozzászólásodhoz is nagyon illik George Bernard Shav egy mondása. Nem biztos, hogy szószerint idézem. Ha elmondod valakinek, NAGYON komoly, szigorú arccal kell mondani, hogy biztos legyen benne, hogy az első két mondatot komolyan gondolod! És minden mondat után hatásszünet!

Az értelmes, komoly ember felméri a helyzetét, a lehetőségeit, és azokhoz igazítja a vágyait, a terveit.

Csak a bolond képzeli azt, hogy majd a világ fog az ő elképzeléseihez igazodni.

Tehát a világ minden előrehaladása - a bolondoknak köszönhető...

SzZoole 2016.06.10. 22:36:32

@Péter Londonból: kb 5-6 éve voltak hosszu csuklós buszok is,pl. a 29-es Wood Green es a Trafagar square közt.
Azóta mar duple deck ez is.

Bredpitt Monika 2016.06.11. 08:07:47

@Péter Londonból:
meg valaszolok, mar reg volt ilyen ertelmes beszelgetes egy poszt utan,

Péter Londonból 2016.06.11. 21:01:48

@Bredpitt Monika: Köszönöm, ez igazán jólesett!

Már elküldtem a blog-gazdának a következő adagot: nagyon kíváncsi vagyok, hogy az milyen hullámokat kelt, mert a legkényesebb témák (a "multikulti", a nyelvtanulás és a Brexit) szerepelnek benne - persze azok is kizárólag "a magam tapasztalatai és meglátásai" szintjén. Remélem, hogy akkor is találkozom majd a hozzászólásaiddal: azok közé tartozol, akiknek már várom az újabb üzeneteit.

Lehet persze, hogy a blog rendszeres olvasói közül sokak figyelmét a foci fogja lekötni azokban a napokban, úgyhogy nem biztos, hogy ott is száz fölött lesz a hozzászólások száma... Megjátjuk.

Bredpitt Monika 2016.06.12. 14:07:30

@Péter Londonból: a foci miatt ne aggódj, az ittlévők nem arról híresek, hogy a foci köti le őket és ez most bók volt mindenkire nézve,

van egy könyve John Grishamnek, amiben egy dohánygyártó céget beperelnek egy déli államban, a pert megnyeri a pert indító család, de a dohánygyártó fellebbezik

A dohánygyártó céget megkeresi egy titokzatos cég Floridából, akik nagy pénz fejében azt ígérik, hogy a háttérből irányítani fogják a per kimenetelét oly módon, hogy egy megfelelő bírót fognak (teljesen demokratikus módon ugyan, de pénz birtokában hatva a választókra) megszavaztatni, akiről biztosan tudják, hogy a dohánygyártó javára fog dönteni.

A könyvben elhangzik egy mondat, ami bennem nagyon megmaradt, ha jól emlékszem két ügyvéd beszélget, akik a pert indító családot képviselik. Valahogy így hangzott a mondat: már nem is az eredmény számít, hanem az, hogy elmondhassuk mindent megtettünk.

Engem ez motivál most is és mindig is az életben. Én úgy akarok hátradőlni a fotelben, hogy azt érezzem, rajtam nem múlt semmi rossz dolog, ha arról van szó, hogy abban amit hiszek teljes vállszélességgel kiálltam. Még ha el is bukik a dolog.

DE LEGALÁBB MEGPRÓBÁLTAM.

Péter Londonból 2016.06.13. 00:54:22

@Bredpitt Monika: Kedves Mónika! Most, hogy négyszemközt vagyunk (mert alig hinném, hogy öt nappal a poszt megjelenése után bárki is erre kószálna, ha nem kap jelzést, hogy az ő hozzászólására érkezett válasz), hadd mondjam azt, hgy magam is gyakran nyugtatgatom önmagamat olyasmivel, amiről egyébként tudom, hogy nem igaz...

Kedvencem az az indiai mondás, hogy ha egy bölcs egy hegyi barlangban elgondolja az igazságot, majd meghal anélkül, hogy bárkivel is kommunikálna, az igazság kigördül a barlangból, legördül a völgybe és eljut az emberekhez.

De te is világmegváltásról beszélsz és nem a világmegváltás legalább-megpróbálásáról, nem a világmegváltás érdekében való mindent-megtevésről.

A megváltókat persze, ahogyan édesapám fogalmazott egyszer, kiközösítik, megkövezik, elkergetik, keresztre feszítik, máglyán égetik, internálják vagy megkritizálját a párt-taggyűlésen - azaz kinyírják a kor humánus szokásai szerint. Persze: hiszen a világmegváltó puszta jelenléte is irritáló annak, aki tudja magáról, hgy ő is lehetne olyan, ha nem volna éppen lusta vagy önző vagy becstelen, esetleg ezek kombinációja. Ki kell nyírni; utána már lehet szobrot állítani neki - akkor már nem árthat.

Node csak nem félünk ettől?

Egyre nagyobb szimpátiával
Péter

Taxomükke (UK) 2016.06.13. 10:08:40

@A Tyne folyó déli partja: A bankok szombaton is kinyitnak nehany orara.

Taxomükke (UK) 2016.06.13. 10:11:48

@Péter Londonból: A nickemmel hivatkozz ram nyugodtan, ha esetleg hivatkozni akarsz arra a nagyon kevesre, amit leirtam. :)

Bredpitt Monika 2016.06.13. 11:23:00

@Zoole[uk]: Köszi szépen a jókívánságot.

A magyar káromkodós nőre meg csak annyit, hogy ha emlékszel még rá, azt is írtam, hogy terveztem írok egy képeslapot neki, amiben megkérem, hogy legyünk barátok, aláírás K.A lett volna.

Az ellenségekből is lehet barátokat gyártani. Egyébként meg nem rá gondoltam, hanem az összes magyarra, akiket ott megismertem. Nekünk nagyon sok hasznos kapcsolatunk lett és mi ott, a magyarok abszolút jó hírét keltettük.

Bredpitt Monika 2016.06.13. 11:28:52

@Péter Londonból: Csak maradj figyelő üzemmódban. Remélem HA kapható lesz arra, hogy adjon egy kis segítséget.

Egyébként meg nagyon jól esnek a szavaid, de meg kell, hogy mondjam a legnagyobb motivációt mindig az ellendrukkerek és a hitetlenek adják. Legalábbis nekem.

Őket is meg lehet győzni, de nagyon nem érdemes velük foglalkozni, mert csak húzzák le az embert maguk közé.

Erre most nincs szüksége a magyar társadalomnak.
Várom a posztod továbbra is.

UI: pont most néztem, hogy 13-a van, és én pont most kezdek bele, abba, amit már hónapok óta tervezek, csak nem volt hozzá bátorságom. Kicsit tényleg ijesztő, de meg lehet csinálni. Első körben egy levelet kell leadnom.
Folyt köv.

Bredpitt Monika 2016.06.13. 11:31:55

@Péter Londonból: Ja, egyébként meg, ha felmész HA oldalára akkor a bal oldalon látszik az összes utolsó pár hozzászólás. Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik ezt is figyelik, tehát látszik, ha valaki még egy héttel ezelőtti poszthoz szól hozzá.

Voltak már itt olyan posztok, amik után hetekig ment a diskurzus.

A Tyne folyó déli partja 2016.06.13. 23:23:23

@Taxomükke (UK): és?
Attól még ez a magyarázat az elnevezésre, hétfőn (mert ugye a karácsonyon, újéven, nagypénteken kívül mind az) nyitva lenne a bank (ja, meg pénteken is, ha már nagypéntek), de nincs. Ezért bank holiday.

M. Péter 2016.06.14. 00:49:29

@Taxomükke (UK): Ez egy modern dolog. 30 éve szigorúan hétfőtől péntekig de. 9:30-tól du. 3:30-ig voltak nyitva, nehogy egy dolgozó ember az ebédidején kívül is el tudjon valamit intézni.

**mimi** 2016.06.14. 16:09:48

@Péter Londonból: igen most készülök...kb 2 éve :)))
De komolyan, jók az információk, csak folytasd, majd sikitok, ha valami nem érthető!

Péter Londonból 2016.06.15. 00:34:36

@Taxomükke (UK): Köszönöm! Élni fogok a lehetőséggel.

Péter Londonból 2016.06.15. 00:38:15

@**mimi**: Köszönöm előre is!

Amikor nekem először eszembejutott a (hosszabb időre történő) külföldre költözés, az a fiatalabb fiacskám születésekor volt (pontosabban: azt szerettem volna, ha ő már küföldön születk). Most augusztusban lesz 28 éves... Úgyhogy ismerős helyzet számomra, hogy egy ilyen súlyú döntés évekig érlelődik. Talán olvastad azt a posztomat is, amelyet még a kiutazás előtt írtam a hataratkelo pályázatára: igen, akkor azok valóban a magam gondjai, gondolatai voltak.

**mimi** 2016.06.15. 10:55:28

@Péter Londonból:
Nem tudom olvastam-e, de most megkeresem, ha a fiad most 28, akkor korban is hasonlóak lehetünk, csak te még jó időben léptél!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása