oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. május 25. 06:43,  A hazaköltözés nehézségei 81 komment

2016. május 25. 06:43 Határátkelő

A hazaköltözés nehézségei

A külföldre költözés kihívásai mellett talán kevesebb szó esik azokról a nehézségekről, amit a folyamat fordítottja, azaz a hazaköltözés jelent. Pedig nem is olyan egyszerű ez a kérdés, hiszen esetleg több, külföldön töltött év után érhetik az embert meglepetések. Például azért, mert egy ország, társadalom akár négy-öt év alatt is sokat változhat.

Hazaköltöztél vagy még csak fontolgatod? Írd meg a történeted, az örömöket és a nehézségeket a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

no_tengerparton_foto_pixabay_com_unsplash.jpg

Trudi McDonald 2011-ben hagyta maga mögött Írországot és ment el hátizsákos turistaként szétnézni Dél-Amerikába, mielőtt Ausztrália felé vette volna az irányt, hogy ott folytassa életét. A melbourne-i kezdés nehezebbnek bizonyult, mint előzetesen gondolta, meg kellett küzdenie a vízumkényszerrel, az átmeneti munkahelyekkel is.

Félévnyi munkahelyi és magánéleti kavargás után (volt ebben minden, ideiglenes munkák kávézókban, matracon alvás ismerősöknél, és még sorolhatnánk) lassan összeálltak a dolgok, és sikerült beilleszkedni.

Mivel ez a poszt a hazaköltözésről szól, a kinti élet ennél részletesebben talán nem is nagyon érdekes, a lényeg, hogy négy évvel később Trudi McDonald hasonló helyzetben találta magát, csak az útvonal volt éppen fordított.

Az Irish Timesban megjelent cikkében azt írta: a nagy különbség az, hogy most már nem egy fiatal külföldi, aki éppen az életet élvezni és tapasztalatot szerezni érkezik egy vadidegen országba, hanem egy, a húszas évei közepén járó, jóval megfontoltabb ember, aki visszatér abba a városba, ahol született és felnőtt.

Tudatos kapcsolattartás, de…

„A hazaköltözés előtt meg voltam győződve arról, hogy nagyon hiányozni fog Ausztrália, de könnyen vissza tudok majd zökkenni a régi életembe és fel tudom venni a közösségi életem fonalát. Annál is inkább, mert távollétemben is tudatosan ápoltam a kapcsolatot a családommal és a barátaimmal, így tudtam, hogy élő kapcsolati hálóm van” - írta Trudi McDonald.

„Amit viszont nem sejtettem (talán mert túlságosan csak önmagamra figyeltem), hogy milyen sokat változott az eltelt öt év alatt Írország és az itt élő emberek. Azzal tisztában voltam, hogy ezen idő alatt felnőttem és megváltoztam, de az eszembe sem jutott, hogy mindez az otthon maradottakkal is megtörténik” - tette hozzá.

„Úgy hittem, hazaköltözésemmel a régi szép, diplomázás utáni idők is újjáélednek. Ehelyett párkapcsolatban élő, házvásárlással foglalkozó, vagy éppen sikeres karrierjüket építő barátokat találtam, és hirtelen kívülállónak éreztem magam” - fogalmazott Trudi McDonald.

Jött a pánik

Az is érdekes, hogy amíg Ausztráliában élt, addig szinte automatikusan sikeresnek tartották csak azért, mert messze költözött és munkát talált magának. A munka jellege nem is igazán számított, már önmagában a tény, hogy meg tudott élni, sikernek számított.

Hazatérve viszont nagyon nehezen talált munkát a szakmájában (média és kommunikáció), végül hasonló adminisztrációs munkakörben tudott elhelyezkedni, mint amilyenben Ausztráliában dolgozott.

„Ez először visszalépésnek tűnt, elárasztott a 'miért is hagytam ott Ausztráliát?' pánik, hiszen alapvetően azért tértem haza, hogy előmozdítsam a karrierem, erre itt vagyok, ugyanazt a munkát végzem kevesebb pénzért egy sokkal esősebb országban. Sikertelennek éreztem magam és nem találtam a helyem, főleg, amikor a barátaimhoz hasonlítottam magam – ezt egyébként nagyon nem ajánlom senkinek, aki hazaköltözik” - írta.

Minden és mindenki megváltozott

A következtetés: csak azért mert az ember hazatér, még nem lesz könnyebb beilleszkedni, mint külföldön, ráadásul a külföldi kezdésnél megvan az a biztonság, hogy senki sem ismer, így elölről kezdhetünk mindent.

„Egy olyan országban, ahol mindenki beleüti a másik dolgába az orrát, úgy éreztem, elveszítettem azt az önmagam, akit az Ausztráliában töltött évek során felépítettem. Hogyan tudok beilleszkedni a családomba, és a barátaim közé? Minden és mindenki megváltozott! Ez elsőre ijesztő volt, de a legjobb tanács, amit kaptam, az volt, hogy csak tegyem a dolgom, és majd minden kialakul” - fogalmazott Trudi McDonald.

Mert végül minden a helyére került az életében, mégpedig azáltal, hogy képes volt elfogadni: a hazaköltözés ugyanúgy kihívás és újrakezdés, mint a határátkelés volt. Ezzel lekerült róla a nyomás, és önmaga tudott maradni.

És alighanem ez a kulcs, bármerre is menjünk, külföldre vagy haza.

HÍRMONDÓ

A túl drága egyetem miatt mennek el a fiatalok?

Legalábbis ezt állította egy parlamenti vitában a Jobbik egyik képviselője, Farkas Gergely, aki irreálisnak nevezte az önköltséges képzések árát, és úgy vélte, a hallgatói létszámcsökkentés is az elvándorlás egyik indoka. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Rétvári Bence emlékeztetett: 2014-ben már a 30-34 éves lakosság több mint 34 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel és aki megfelelő tudással rendelkezik, bekerülhet a felsőoktatásba. További részleteket itt találtok.

Lemaradtál a szlovákiai álommelóról?

Magyarországon is próbál munkavállalókat toborozni több szlovák cég, ám lassan kijelenthetjük, hogy aki lemaradt, az kimaradt, legalábbis a nyitrai Jaguar-Land Rover gyár esetében, ahová tízszeres a túljelentkezés. Nem csoda, elég jók a fizetések. Az interneten keresztül eddig több mint 39 ezren jelezték munkavállalási szándékukat, ami nem semmi, mert az autógyár 3 ezer munkavállaló alkalmazására készül. Minden mást itt olvashattok el a témában.

Keszthelyi fiúból wimbledoni pályamester

Tánczos Gábor több mint tíz éve, 2005 legelején, a középiskola elvégzése után költözött Keszthelyről Londonba. Célja az volt, hogy szerencsét próbáljon. Azt, amit mára elért, persze nem a szerencsének, hanem a kőkemény munkának köszönheti: az AFC Wimbledon labdarúgó-klub főpályamestere. Hogy miként jutott el idáig, arról itt olvashattok többet – fantasztikus történet kitartásról, elhivatottságról!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

(Fotó: pixabay.com/Unsplash)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr848744986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.05.25. 06:54:35

Jò rövid volt té.rudi

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.25. 07:49:48

Egyébként nem rossz téma.
Érdekelne hogy aki hazaköltözik az hogyan éli meg. Hogyan tud visszailleszkedni.
Kár hogy ilyen posztok nincsenek.

Muscari 2016.05.25. 08:37:33

@diggerdriver: ott a felhívás, csak szerintem ők már nem nagyon olvassák a HA-t. Egyedül Buchalter (nem biztos, hogy jól írom) szokott néha írni, ők nincsenek nagyon feldobva.

tanato 2016.05.25. 08:49:32

@diggerdriver: Én erről írtam ide még a kezdetekkor 4+ éve amit a környezetemben tapasztalok.Sokan hazaköltöznek,de az aktív korúak jelentős része néhány év vagy hónap itthoni próbálkozás után újra elmegy.Akik tudnak persze,van néhány család/cigány magyar vegyesen/ akik Kanadából jöttek vissza vagy pl. az USA -ól,ők nem mentek vissza/szerintem kiutasították őket/.Időseknél más a helyzet, visszaköltözött ismerőseim nem mennek már vissza, ők,itthon a szülővárosukban,falujukban szeretnének meghalni temetkezni.

TX7AW 2016.05.25. 08:59:27

@diggerdriver: Hazakoltoztem. Szar. Majd ha kiderul, hogy tényleg túlélem, akkor megírom posztban, jó? :)

Taxomükke (UK) 2016.05.25. 09:09:23

@TX7AW: Nem eled tul.
Aki Magyarorszagon marad, ott is fog meghalni.
En viszont ott fogok meghalni, ahol eppen leszek.

Csodabogár 2016.05.25. 09:40:38

@tanato: Nos a meghalás és temetkezés még soha nem jutott eszembe. Nekem ugyanis tök mindegy, hogy hova kerülnek a maradványaim. Férjem miatt van már helyem egy templomban, de tényleg csak miatta vettem. Nekem 1000%-ban mindegy.
Tehát nem meghalni és temetkezni jöttem haza, hanem mert itt szeretek élni Budapesten, ahol születtem és ami egy csodálatos város, sok kulturális lehetőséggel, ami nekem fontos.

TX7AW 2016.05.25. 10:01:14

@Taxomükke (UK): "Én viszont ott fogok meghalni, ahol éppen leszek." Talán Felcsúton. :)

tanato 2016.05.25. 10:02:32

@Csodabogár: Hány év után jöttél vissza?

adg 2016.05.25. 10:04:33

@diggerdriver: "Kár hogy ilyen posztok nincsenek."
Par napja volt az a muvesz csaj, aki belgiumbol hazakoltozott lakasfelujitani, nem? Nem olvastam el az irasat, csak atfutottam, mert rogton az elejen kedvem szegte valamivel, szoval lehet, hogy vissza is ment. Nem tudom.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.25. 10:10:34

@adg:
Ok persze. Még volt a gibraltari agyturkász is.
Na de úgy nem nagy kunszt költözködni hogy van biztos anyagi háttér.
Olyan az érdekes aki kint is melós volt és hazament is melós.

adg 2016.05.25. 10:12:53

@diggerdriver: grazi haverod megy haza nemsoka, majd hitelesen beszamol. Csak gyozzed kivarni. :))

tanato 2016.05.25. 10:34:58

@diggerdriver: Kint is munkás,otthon is munkás és hazamegy,?Ha kitoloncolják Kanadából pl.

Taxomükke (UK) 2016.05.25. 11:06:22

@TX7AW: Na az kevesse valoszinu. Az viszont jot tenne az orszagnak, ha valaki ott minel elobb diszsirhelyet kapna...

Badeni_lakos 2016.05.25. 11:12:56

Az ír srác esetére van egy találó amerikai mondás :

"fortunately unfortunately you take yourself with you wherever you go."

...és ezt tudhatta volna ő is előre.

Sanz 2016.05.25. 11:36:25

@diggerdriver: Nyugi, Digger, nekem július 27-e kőbe lett vésve (aznap költözök haza), szóval valamikor karácsony környékén jön is a poszt róla. :-)

Sanz 2016.05.25. 11:57:52

Amúgy a poszthoz annyit, hogy szerintem két dolog miatt érte meg valamilyen szinten csalódásként ez az ír fickó a hazatérést:
1. Nem volt napi szinten az adott emberek életében, így nem látta a fokozatos változásokat a más emberek életében. Ha legalább évente 4-szer tudott volna találkozni ezekkel az emberekkel, akkor tudta volna, hogy kb. mi változott, így pedig máris máshogy éli meg az adott élethelyzetet.
2. Lehet, hogy az adott emberek élete tényleg sokat változott, szemben mondjuk az én kapcsolathálómmal; 4 év alatt kb. annyi változott, hogy egyes emberek munkahelyet váltottak vagy barátnőt cseréltek, de az alapvető élethelyzetük ugyanaz, vagyis a karrierjük elején lévő, útkeresés elején járó 25-28 éves emberek. Valószínű, hogy valaki 24 és 28 éves kora között kevesebbet változik, mint 28 és 32 között (most a jelenlegi generációról beszélek, ahol a nagyobb változások 30 körül indulnak be, legalábbis én ezt tapasztaltam).

Narina 2016.05.25. 12:35:14

Nekem a semmirol szolt a dolog! 1 konkret kovetkeztetes es ennyi! Lenyegeben, nem tudtam meg sokat, csak kijelenti, hogy nehez. (puff ezt tudtuk) Megvaltozott, es a kapcsolatai is megvaltoztak, nahat, hogy az evek soran alakulnak, formalodnak az emberek :O Mik vannak?!!!! Nem piszkalni akarom, az illetot, de igazabol nem adott nekem semmit a poszt. Nem igazan gondolkodot es merlegelt, foleg emberileg.
A parom a hazakotozessel kapcsolatban hatarozottan szokott reagalni annak aki piszkalja! "Figyelj en nem retur jegyet vettem"
En meg ugy vagyok vele, hogy makacs fejjel kezdeni nem sokat lehet es itt klasszisokkal jobb nekem mint otthon, igy ez nalam sem tema! Gyereket kerdeztem: "Anya, nekem mindegy, de most mar jo lenne, ha jonne a papa biciklivel, mert mar mennek vele boltba". Forditok: hianyzik a papa, de amugy nem izgatja, hogy hol elunk. Igy mi maradunk!
Viszont a csalad akivel most elunk az haza megy! A holgynek iszonyu honvagya van, hianyzik a csalad es a tobbi. Sajat bevallasa szerint is jobb itt az elet, de a nem potolhato dolgok otthon maradtak. Megertem! Pedig melos. Most kapott szerzodest a cegemnel, de nem bir maradni. Neki nem itt van az otthona.

adg 2016.05.25. 12:44:01

Off

Forditsunk vicceket magyarra rovatunk kovetkezo darabja a gyerektol:

-Hogy hivjak a ful nelkuli medvet?
-Mehecske.

Fantasztikus...

Badeni_lakos 2016.05.25. 12:53:13

"Például azért, mert egy ország, társadalom akár négy-öt év alatt is sokat változhat."

Szerintem már 6 hónap alatt sokat változhat.
Annyit mint korábban 1-2 év alatt.
Nem években mérünk már...

adg 2016.05.25. 13:26:18

@mojyo: :( Ma sem teremtettem ugy mufajt...
Megyek is lefektetem a gyerekeket, az is van akkora szenzacio, ha sikerul.

2016.05.25. 13:27:59

@Sanz: Szerintem is attol fugg ez hogy milyen korban, milyen elethelyzetben vannak az ismerosok. Ha pont abban a korban amikor a legtobben part talalnak, csaladot alapitanak, akkor rengeteg minden meg fog valtozni egy-ket ev alatt. Viszont kesobb mar altalaban nem lesznek akkora drasztikus valtozasok, maximum mindig meglepo hogy mennyit nottek a gyerekek :), de alapvetoen ott lehet folytatni a baratokkal ahol abbahagytatok. Legalabbis nekem ez a tapasztalatom. Persze ez csak a valodi baratokra vonatkozik, a 'haverok' eltunnek nehany ev tavollet utan, ami lehet hogy nem is baj.

wuaaa 2016.05.25. 14:39:50

Mai hír: Egy elitéltet, aki 8 éves letöltendőjét töltötte, áthelyezték az egyik (Vadsø) fegyházból a másikba (Bergen) itt Norvégián belül. Azaz csak áthelyezték volna. Mert ez úgy nézett ki, hogy az egyik városban kivitték a reptérre, fölrakták egy repülőre Oslo felé, ahol át kellett volna szállnia egy másik járatra Bergen felé. Ja igen, egyedül, persze. Felnőtt, csak nem téved el. Azóta nem tudják hol van. Most meg megy a csodálkozás... Elszökött... Hát ilyet!

www.nrk.no/troms/incestdomt-mann-fikk-ta-fly-alene-_-romte-1.12962898

adg 2016.05.25. 14:46:31

@wuaaa: szerintem csak stoppal megy tovabb, hogy sporoljon az adofizetoknek.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.25. 15:00:41

@tanato: Ha kitoloncolják Kanadából pl.
ismerek parat

ha mar errol van szo tobben mar visszajottek nem tudnak maradni Mo-on igy feketen vannak most itt

Herr Géza 2016.05.25. 15:49:09

@wuaaa: Hát igen, fáj az ilyen amatörség. Pedig isten bizonyra megígérhette, hogy nem fog elszökni, és hát olyan megbízható volt (az elözö börtönböl sem szökött el), ki gondolta volna, hogy ilyet tesz.... :)))))))
A fegyöröket ott sem az IQ alapján válogatják??? :)))

Herr Géza 2016.05.25. 15:50:52

@adg: Lassan haladhat, már egy hónapja eltünt... Biztos fölvette valami még gonoszabb ferdehajlamú, jól megizélte, majd elásta valahol... :))))

montroyal ( CAN qc) 2016.05.25. 16:31:40

@wuaaa: @Herr Géza:

mint a regi viccben

Moszkva legjobb rendore elkapja Moszkva legnagyobb betorojet Viszi a bortonbe .. egy pékseg elott a betoro azt keri
- tudod most sokaig bortonbe leszek , de ugy ennek egy friss kiflit hagy mejek be venni egyet
-rendben , siess en itt kint megvarlak
a betoro a hatso kijaraton megszokik , nehany het mulva megint elkapja ot Moszkva legjobb rendore es megint ugyanazt eljatszak a pékseg elott ..
amikor harmadszorra is elkapja a rendor a betorot es a pékség elé ernek , a betro megint megkéri hagy menjem be egy kifliért.. mire a rendor -- nem nem mar ketszer kiba..tal !! szo se lehet rola !! most én megyek be.. és te megvarsz itt kint .:-)))

wuaaa 2016.05.25. 17:04:33

@Herr Géza: Ez itt a megindokolhatatlan, logikával vagy épp ésszel megmagyarázhatatlan döntések országa. És minél magasabbról jönnek, annál inkább.

Csodabogár 2016.05.25. 17:17:48

@tanato: Harminc, de mikor változott itthon a helyzet, akkor már fixen tudtuk, hogy haza jövünk. Férjem akkor már közel 40 éve volt kint. Ő se bánta amig élt, sőt!
Következő társ 43 év után jött haza, a jelenlegi 45 év után. Most hidegrázást kap ha Amerika jut eszébe.

Csodabogár 2016.05.25. 17:19:18

@diggerdriver: Szerintem várd meg a nyugdíjas korodat. Melózni ne gyere haza.

Csodabogár 2016.05.25. 17:24:40

@wuaaa: Ez nagyon skandináv történet és igen jellemző rájuk.

tanato 2016.05.25. 17:31:38

@Csodabogár: Nem semmi az évek száma.

tanato 2016.05.25. 17:32:15

@montroyal ( CAN qc): Jogos,sokan bepróbálkoznak feketén.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.25. 17:54:10

@wuaaa: nem gondolnam .. valaki(k)nek nagyon jo indoka, logikaja es esze van a dontesben...$$$$ akik hasznot huznak belole, semmi problemajuk az ilyen dontesekkel

montroyal ( CAN qc) 2016.05.25. 17:56:02

@tanato: ha nem balhezol, nem kell orvos, nem vezetsz autot nincs gyerek, iskola sokaig el lehet lenni itt ..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.05.25. 18:48:06

@adg: "-Hogy hivjak a ful nelkuli medvet?
-Mehecske.

Fantasztikus..."

Haha, kicsit gondolkodtam, aztan leesett :)))) What do you call a bear without "r"? Bea(bee) :)))))

2016.05.25. 18:55:12

@diggerdriver: "Na de úgy nem nagy kunszt költözködni hogy van biztos anyagi háttér.
Olyan az érdekes aki kint is melós volt és hazament is melós."

Lehet, hogy demagóg, amit kérdezek, de akinek nincsen 15-20 év külföldi lét után se biztos anyagi háttere, ott nem lehet az a probléma, hogy az emberrel (is) van gond? Egy raktáros nem fog visszajönni ide 100 ezer forintért dolgozni, ez tiszta sor.

2016.05.25. 18:59:45

@montroyal ( CAN qc): Hogy a picsába? Nincsen a repülőtéren útlevél ellenőrzés, papírok átnézése, és a többi? Vagy ott is az megy, hogy mindenki magáncélból érkezett, és aztán véletlenül ott maradnak? Kanada déli szomszédjában ezért brutális mértékű büntetést adnak (ha elkapnak), valami 10 évre tiltanak ki az országból. Ha jól tudom.

tanato 2016.05.25. 19:08:42

@montroyal ( CAN qc): Azért ezt nem mindenki meri meglépni,ehhez azért kell kurázsi.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.05.25. 19:18:01

Nahát ilyen téma és engem még senki se hiányolt? Szégyelljetek magatokat :-)

montroyal ( CAN qc) 2016.05.25. 19:31:56

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: igen bejon mint turista ( igaz mar kell ETA is marc ota ) es eltunik a kodben innen is kitiltjak, ha rajonnek de kiutazasnal nincs olyan ellenorzes csak beszallo kartya es utlevel .. landon pedig semmi amikor kimesz ..

Buchhalter 2016.05.25. 20:35:43

@Muscari: emlegetni kell és itt vagyok.Hát nem vagyunk feldobódva a párommal,de Németországba nem nagyon vágyunk vissza.Itthon elég tré és bunkó a legtöbb munkaadó és a kollégák egy része is hagy maga után rossz szájízt.Ki lehet röhögni ,de én inkább valami kellemes éghajlatú országba vágyódom.Sosem motivált a még több pénz és karrier minden áron skandaluma.A hazaköltőzés fél év után fárasztó volt.Felszámoltuk az akkori albinkat . Először anyósnál aztán muteromnál laktunk míg mindketten nem találtunk állást.Aztán kerestünk albit és meglepve tapasztaltuk,hogy elszaladtak az árak.Most álltak be ,mire rájöttek a kapzsik tisztelet a kivételnek,hogy egy bizonyos szint után már elfogy a fizetőképes kereslet.Az egész árlavina arra volt jó,hogy a fővárosban egy kisebb fajta bérharc indult be,magyarán elindult a népvándorlás a munkahelyek között.Szerencsére ehhez hozzájárult néhány multi akik ide szerveztek ki Nyugat-Európából,vagy Amerikából munkafolyamatokat.Lásd:GE,BP,Vodafone,GrundFoss,Tyssenkrupp,T-System,Lufthansa,Bosch,Siemens,IBM.Mindegyik említett cég több száz fős létszámfejlesztést akar év végéig.Én is és a feleségem is váltott az elmúlt hónapokban több pénzért.De az Unios bér átlagtól még azért messze vagyunk.Bezzeg a lakás árak már nem annyira.

2016.05.25. 21:54:50

@montroyal ( CAN qc): Nem semmi. Nem is gondoltam volna. Ha az érme másik oldalát nézzük, Kanadába nem egyszerű letepedni. Kurrens szakma, baromi erős angol, és ez még csak az alap. Francia is kell, ha több pontot akarsz elérni. Szponzor. Rengeteg pénz. De hát ők tudják, biztos meg vannak a kellő indítékaik, hogy ennyire szigorúan vegyék a dolgokat, és bizonyára meg is tehetik. :)

Taxomükke (UK) 2016.05.25. 22:30:02

@Zsuzsi65: @adg: Aha... csakhogy a bear kiejtve kb. ber, a bee pedig bi.
Nem jo.

puhacica 2016.05.25. 22:56:26

@Taxomükke (UK): de ha a bear-bol kiveszed a fulet (ear), akkor csak b (bi=bee) marad. :D

@adg: :D a minap volt egy rendelesunk es azt kerte a vendeg, hogy a felirat a kovetkezo legyen: 2 years - i love you. kesobb a kollegam vitte fel a rendszerbe az adatokat es igen meglepodott, mert az en kezirasomban az y 4-nek nezett ki: 24 ears - i love you. sirtunk a rohogestol.:D

adg 2016.05.25. 22:56:33

@Zsuzsi65: haha, nem jo. ...without _ear_? B. :)

puhacica 2016.05.25. 22:57:30

@Taxomükke (UK): de ha a bear-bol kiveszed a fulet (ear), akkor csak b (bi=bee) marad. :D

@adg: :D a minap volt egy rendelesunk es azt kerte a vendeg, hogy a felirat a kovetkezo legyen: 2 years - i love you. kesobb a kollegam vitte fel a rendszerbe az adatokat es igen meglepodott, mert az en kezirasomban az y 4-nek nezett ki: 24 ears - i love you. sirtunk a rohogestol. :D

puhacica 2016.05.25. 22:59:15

@adg: na, akkor csak megfejtettem. ketszer is. :D

adg 2016.05.25. 23:04:44

@puhacica: szerintem azt kellett volna rairni. Jo reklam lett volna, amikor szetfut a feszbukkon. :)

adg 2016.05.25. 23:05:59

@puhacica: akkor most mar nyugodtan fogsz aludni. :D

2016.05.25. 23:08:23

@Dragonlady (Bp, Hun):

Haha, jogos. És, mesélsz róla? :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.05.26. 01:37:16

@Taxomükke (UK): haha, igen...valahogy santitott is a dolog, ezert nem lehet ilyen szoviccet leforditani :))

Mint pl. ilyenek:
What do you call a skunk who flies a helicopter?
A smelly-copter

What do you call a teacher with no arms, no legs and no body?
The head

What do you call a cow that eats your grass?
A lawn moo-er.

What do you call a pony with a cough?
A little hoarse

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.26. 03:20:04

Vazzegh, már megént Ozziföld?!?! Lassan minden harmadik poszt onnan jön.Londonból meg szinte semmi...Mivá lesz így a világ...

A Tánczos Gábor meg tudtommal egy börtöntöltelék, nem?Vagy már kiszabadult?Nem csodálom, ha disszidált volna kapásból...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.26. 03:24:35

@wuaaa: Na, látod, szomszéd, te is írhatsz beszámolót a te országodból...Loller bzmg...
:-))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.26. 03:27:12

@wuaaa: Pedig olvastam már a norvég börikről, volt egy cikk.Hát kb a szegényebb szabad magyarok hálát adnának a sorsért, ha olyan helyen laknának, lokális és globális környezetet is értve ez alatt...Erre ez a b@rom meg mexökik... :D
Fogalma sincs, hogy mit hagy ki. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.26. 03:39:16

@geegee: Na, izé, ha viszont ártatlan, akkor visszavonom...:

vaol.hu/hirek/megszolal-a-kormendi-gyerekgyilkossagert-elitelt-tanczos-gabor-aki-edesanyja-es-a-helyiek-szerint-is-artatlan-1710695

És akkor meg még jobban megértem a disszidálást...

@wuaaa:
Itt a magyar cikk a norvég böriről.Lehet, hogy ez a Norbi is az, aki régebben írta a kamu (csemu) posztokat...:D

index.hu/kulfold/2014/11/01/rosszfiuk_szigete/

Elkapták végre.. :D

Szerintem a sz@rabb helyzetű magyar devizahitelesek térdeplőrajtban állnának sorba, ha költözhetnének...
:-))
És persze egyúttal :-(( is...

adg 2016.05.26. 04:49:47

@geegee: nalunk is volt most egy idiota. Egy teljes het elzarast kapott valami aprosagert egy nagyon enyhe intezmenyben. Ez az a kategoria, ahol nap kozben ki lehet menni, meg gyakorlatilag egy kollegium az egesz. Egy hét.
Nem birta a lelkem, megszokott. Most majd elkapjak, es eveket ulhet rendes bortonben. :))

Május 40. 2016.05.26. 06:46:06

A szomszédom lánya évek óta Londonban él, mindenki el van ájulva tőle, ahogy posztolgatja a fészen a vigyorgós-bulizós képeit. Mindenki meg van győződve róla, hogy milyen sikeres ember, lám, ő is megmondta, hogy sosem költözik már haza. Ezt meg is értem, mert itthon baromira nem számítana már sikeres embernek, hiszen egész nap egy gyorsétteremben mosogat. Máshoz ugyanis nem ért.

Muscari 2016.05.26. 08:30:55

@Május 40.: a gyorsétteremben nincs mosogató pozíció, nem is nagyon van mit mosogatni :-P

adg 2016.05.26. 10:55:04

@Muscari: Mi lesz a hasznalt konyhai eszkozokkel, talakkal, stb? Azok is papirbol vannak? :D

Narina 2016.05.26. 11:21:15

@Május 40.: Ez most picit ámulatba ejtett. Tessék mondani, nem lehet, hogy a kisholgy egy leheletnyi csúsztat és teljesen más irányú munkát végez, csak azt még kevésbé szoktak volt mondani. :) Mas: Azért azt meg erdeklodnem mert gáz a mosogatás,ha abból meg tudsz élni, míg szép hazájába a diplomás állásával szűken meri a vizet? Teny, hogy nem karrier szakma, de ha valaki kijön és vagy a nyelv vagy a szakma hiányzik akkor nem mindegy mit csinal? Raadasul nem feltétlen kell ott megragadni, csodálatos módon itt nem ciki felnőtt fejjel tanulni. No persze ez az én velemenyem. Az pedig takaritokent nem oszt vagy szoroz

Narina 2016.05.26. 11:22:18

@Dragonlady (Bp, Hun): én már hiányoltam csak nem mertem szólni :)

Dr.Traktor 2016.05.26. 12:19:33

ezt a semmitmondó érdektelen cikkecskét... :)

szóval egy külföldi elmegy még külföldebbre de mikor visszaköltözne külföldre, akkor rájön hogy jé hát eltelt pár év, hát b@zmeg... beszarás!

jöhetne egy cikk, hogy egy botswanai gyémántbányász hazaköltözik namíbiába, és hogy ezt hogy éli meg! merhogy releváns

Narina 2016.05.26. 12:39:15

@adg: Nem, de a nagyreszuk gepekkel van tisztitva! Nem igazan tudok rola, hogy kezi mosogatas lenne, de attol az meg lehetseges!

Colonel Maybourne 2016.05.26. 13:43:34

@wuaaa: Azert azt is elarulhatnad, hogy miert ult... 2x nemi eroszak, abbol az egyik a sajat lanya. A tortenet ott is verzik, hogy Vadsø - Oslo kozvetlen jarat nincs, nem is volt es nem is lesz, tehat vagy Kirkenesben, vagy Tromsøben at kellett mar egyszer szallni Oslo elott.

A poszthoz: 12 ev utan indulunk vissza Magyarorszagra. Nem varnak tart karokkal... 3 nyelven beszelek, nagynevu multiknal dolgoztam topmanageri beosztasokban, jo szakmam van, plusz olyan dolgokhoz ertek, amihez nem tul sokan. Allas Magyarorszagon: semmi. Nulla. Ami van, az meg a max 250ezres (brutto!) kategoria. Kamionos netto 400, tobbdiplomas, tobb nyelven beszelo mernok, 20 eves nemzetkozi vezetoi (nem kamion) tapasztalattal meg 250. Nyilvan van tartalek, de... Nem lesz egyszeru.

wuaaa 2016.05.26. 14:17:01

@Colonel Maybourne: Irreleváns a sztori szempontjából. Nem fogom nyomozni hogy minden részletében ül-e az nrk után. Legalább hagytam valami belekötnivalót neked.

Buchhalter 2016.05.26. 19:17:20

@Colonel Maybourne: ezt a nettó 400 kamionosnak nem tudom honnan vetted.Most egy kamionos multinál vagyok idehaza és a sofőrjeink max 300-at visznek haza.Ebben vastagon benne van az üzemanyag megtakarítás és még állítólag mi jól fizetünk nekik.Viszont több ex mérnök kollégám például a Boschnál vagy a Siemensnél Bruttó 450-580 között kap és csak egy beosztott egy projekten,Valaki nagyon félre informál téged.És ezek sem nagyon versenyképes bérek, ha akár erős alapfokon beszélsz németül ,vagy angolul.Lásd kamion sofőr gyerek átruccan Ausztriába és kapásból nettó 1500 eurót kap plusz egy évet lehúz még ehhez jön a 13 és 14 -dik havi fizu.Mérnökként meg Németországban nettó 2000 euró körül kapsz.Angliában ugyan ez fontban.De ha tapasztaltabb mérnők vagy akár 3000 eut is kaphatsz.Kérdezd meg itt Herr Gézát .Ő is mérnők Némethonban és köszöni de jól el van a friceknél

gabors 2016.05.26. 21:30:37

@Herr Géza: "@wuaaa: Hát igen, fáj az ilyen amatörség. Pedig isten bizonyra megígérhette, hogy nem fog elszökni, és hát olyan megbízható volt (az elözö börtönböl sem szökött el), ki gondolta volna, hogy ilyet tesz.... :)))))))
A fegyöröket ott sem az IQ alapján válogatják??? :))) "

miert nem tettek gps-es nyomkovetot ra? nem kerulhet az olyan sokba

pappito · http://pappito.com 2016.05.27. 04:48:40

@wuaaa: hány ilyen átszállásos bűnözőből veszik el egy?

tanato 2016.05.27. 08:57:56

@Dragonlady (Bp, Hun): rtl.hu/rtlklub/hirek/nem-sajat-farkaba-harapott-a-kigyo?utm_source=Facebook&utm_medium=Hirado&utm_campaign=post

Egy kis hazai neked mint hazánk thai tiszteletbeli konzuljának.Na meg orvosi eset is,megúszta az áldozat péniszátültetés nélkül.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása